2012. január 5., csütörtök

Az IMF igazi arca ! - Csak hogy mindenki tisztán lásson végre!


"Egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni:
 karddal, vagy adóssággal."
(John Adams)

Még november közepén megírta a Világ Helyzete, aminek szemtanúi vagyunk most.
Hogyan eszik meg a pénzoligarchák a függetlenséget és szuverén nemzetállamokat.
Egyértelműen látszik már jó ideje, hogy óriási támadás alatt van Magyarország.
Nem, egyáltalán nem azért mert itt bármiféle diktatúra fenyegetne vagy a szólásszabadság felszámolása folyna.
Viszont iszonyatosan nehéz borotvaélen táncolni úgy, hogy a maffiától egy méterre próbálsz élni és életben maradni. Nem bírod már azt az uzsorát sem fizetni, amit eddig rád kényszerítettek és eldöntöd, hogy többé nem kérsz a maffiától való függésből. Próbálod megúszni úgy, hogy ne küldjenek rád bérgyilkosokat, de védelmi pénzt már nem bírsz és nem is vagy hajlandó nekik fizetni.

És ha vagy olyan bátor, hogy szembe menj és beszólj nekik miközben belülről is támadnak olyanok, akik ezt nem értik és a maffiával való megegyezést követelik, akkor
két dolgot tehetsz:
- vagy végigviszed a szabadságodért való harcot 
- vagy hagyod a francba az egészet és inkább behódolsz nekik.
 

 


Aki egy kicsit is körültekint a világban, láthatja, miként működik hatalmas propagandagépezet, hogy átkozott ellenségnek kiáltson ki olyan vezetőket, akik próbálnak kikerülni a nemzetközi pénzkartell elnyomása és kizsákmányolása alól és szakítani végre azzal az ortodox gazdaságpolitikával, mely a Zion-féle szervezett magánhatalom érdekeit nézi. Mert Európai-unió, Barroso, IMF, Hillary Clinton mind ugyanannak az erőnek a szószólói és intézői.
(Egyébként nyílt titok, hogy ők a Bilderberg-csoport tagjai is.) 



Hogyan lehetséges az, hogy MINDEN mai szóhasználatunkban civilizált ország el van adósodva?
A válasz természetesen a résztartalékra épülő bankrendszer.
A legfőbb nyomor kialakítója pedig a kamat.
Illetve az, hogy a két kezünkön meg lehet számolni, hogy hány ország központi bankja van állami tulajdonban. Mert a Magyar Nemzeti Bank is külföldi tulajdonban van..., így pláne nem nemzeti!

Magyarországra három indok miatt van szüksége az EU mögött álló pénzügyi csoportoknak:  Olcsó munkaerő, felvásárlópiac, jó adós.  

Ha csak a legminimálisabb tudásod van ezen összefüggésekről, akkor is joggal merülhet fel a kérdés, hogy a tegnapi események a forint mélyrepülése, a gazdaságunk összeroppantására tett erőfeszítések mind milyen irányba hatnak?
Minden elemző, tv-interjú, külföldi beszámoló hol köt ki végül? :

Megállapodás az IMF-el...DE
A magyar kormány nem akar megállapodni az IMF-el!
ÉS NEM IS SZABAD!
Mert ha megállapodnánk és elfogadjuk a rabszolgaláncot...akkor fel kell adni mindazt, ami a függetlenedés irányába hat..., persze akkor rögtön megnyugodna a piac! 

De az országnak nem pénz kell, mert van tartaléka - ebben szakértők is egyet értenek - pláne nem uzsorahitelre! És itt van a lényeg : A Földön minden országot tönkretett eddig az IMF és az általa diktált megszorítás, hiszen egyértelmű, hogy saját érdekeinek a védelmét biztosítja és garantálja, hogy megfelelő haszonnal pórázon tudja tartani az adott adóst
hosszú távon.

Ha csak 2 perced van, ezt nézd meg mindenképp:


 

Andrew Gavin Marshall, a RussiaToday vendégeként az IMF és a Világbank valódi szerepéről és az őket irányító érdekeltségekről beszél. 

Gazdasági bérgyilkosok tanmese 2 percben


Egy kicsit részletesebben megmagyarázva (szánd rá azt a 9 percet!):

Mivel az ország pénzt kölcsönöz így a SAJÁT központi bankjától, amit pénzt pedig kamatra adnak, ezért a képlet mindig az lesz, hogy adósság marad. Ugyanis ami pénzt a bank nyomtat, kamatra adja. Tehát ha a forgalomban lévő összes pénzt visszafizetnénk, még akkor is tartoznánk a kamat összegével. Na és honnan jöhet pénz ennek a kamatnak a fedezésére?
Természetesen csak a központi banktól, amely pénzt ismét kamatra ad. Ezért van az, hogy lényegében minden egyes forint a zsebedben valakinek az adóssága. Ezt az adósságot így szó szerint lehetetlen kifizetni, hiszen önmagát generálja.
(egyebek mellett ezért is 2 dolog elkerülhetetlen: INFLÁCIÓ és CSŐD.

Az egyetlen dolog amit lehet manipulálni, az az, hogy mikor legyen csőd, de hát ezt sem lehet a végtelenségig húzni.) Hogyha továbbra is adósrabszolgaként szeretnétek tengetni az életeteket úgy, hogy még a tartásotok költségét is ti fizetitek, akkor hajrá.
"Senki sem nagyobb rabszolga annál, mint aki annak tudatában él rabszolgaként, hogy ő szabad!" 

HOGY MI A MEGOLDÁS ??? , 
IZLAND
Az, ami miatt Izland nem szerepel a főáramú médiában
Mert Ő MEGTETTE !!!


134 megjegyzés:

  1. Két megjegyzés: Az MNB egyedüli tulajdonosa a magyar állam ...
    A másik pedig, hogy Izland mennyire is tette meg: http://www.dailykos.com/story/2011/08/24/1010295/-Naomi-Klein-buys-into-the-Iceland-Revolution-mythos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked válaszolom, hogy bár valóban az állam a kizárólagos részvényese, ÁM! Központi bankként működik, kvázi önálló független döntéseket hoz. Az állam nem ellenőrizheti. Ha vesztesége keletkezik, akkor azt mi lenyeljük, ha nyeresége azt azt ő lenyúlja. Nem véletlen a nagy harc, hogy nehogy ne legyen független az államtól!!! Ráadásul, ugyanazt csinálja, mint a FED.....hitelt ad az államnak!!!! A saját tulajdonosának! S amíg korábban a pénzkibocsátás pl. egy fontos és kizárólagos feladata volt, ma már nem így van:
      "Az MNB, mint a Központi Bank helyi fiókja már 6 éve nem ad ki pénzt. Ezt a jogot átengedte a Nemzetközi Valutaalapnak és a Bázelben működő legfőbb Központi Banknak. Az MNB havonta ad jelentést a bázeli banknak. Magyarországon az euró tulajdonképpen be van vezetve, csak a forint nincs kivezetve. A forint tetszés szerinti rángatásával további ezermilliárdokat szívnak le az országból. Felmerül a kérdés, miért csinálja velünk ezt a pénzvilág?
      Egyszerű a válasz. Azért, mert megteheti, mert az MNB elvesztette minden önállóságát és úgy tűnik, hogy a kormány vagy nem akar, vagy nem tud ellene tenni. Pedig az MNB törvény felelős, vagyis azonnal változtathatna, ha merne. A pénzvilág így akkora kamatot számít, amekkorát csak akar. Míg mindenhol csökken a kamat, addig nálunk 11,5%-ra emelték. Ezzel a magyar költségvetésből azonnal kivettek 500 milliárd forintot. Ez a politika elképesztő pénzekhez juttatja azokat, akik idehozzák a kis kamatú devizákat, amivel itt óriási forintkamathoz jutnak.

      Törlés
  2. Mióta is a magyar állam tulajdona az MNB?
    Nézd meg a történetét,aztán nézd meg,hogy kik tartják fent és kiknek a pénze van benne.
    Akiknek a pénze benne van azoké,és nem a magyar emberek pénze van benne.
    Ja?A magyar embereknek is már csak látszat pénze van!
    Pirxinek írtam,őneki is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogilag a Magyar Nemzeti Bank 100%-os állami tulajdonú! Az egy másik dolog, hogy mit, hogyan és kik érdekében tesz...

      Törlés
  3. http://www.felnott.hu/penzugy/811_az_mnb_rvid_trtnete.html
    itt van egy kis tanulási lehetőség is

    VálaszTörlés
  4. De végül csak tanulnák a bunkók is:

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/05/fellegi_johet_a_keszenleti_hitel/

    Csak ezt már előbb kellett volna.

    VálaszTörlés
  5. Mi a megoldás haverok?
    Kis közösségeket kellene szervezni a város szélén faházakban?Gazdálkodni?

    VálaszTörlés
  6. Az MNB annyira a magyar állam tulajdona amennyire a magyar ingatlanok, és amennyire a magyar termőföldek lesznek 2014után, ha lejár a földvásárlási moratórium.

    Egyértelműen a vízkészleteinkért és a termőföldünkért akarnak minket, ha ez az erősségünk akkor ezzel is kéne harcolnunk. Ahogy jön a jó idő bevetem a kertünket, ha belejövök ránézek nagyfater földjére. Összefogás kell semmi más...

    A mi fegyverünk a talpunk alatt van.

    VálaszTörlés
  7. frenk1men sidera caeli ! Nem tudom te hol láttad az általad belinkelt oldalon, szövegben, hogy kik az mnb tulajdonosai... ezzel nem igazán győztél meg... szóval pontosíts egy kicsit... vagy mutass olyat, ahol konkrétan le is írják...mert ez így kevés... ( http://www.penzugysziget.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=198&Itemid=72 )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Pirxi!Te nagyon nem vagy tisztában a dolgokkal. Nézz utána kinek tartozik beszámolóval az MNB elnöke! Kizárólag a EKB-nak.

      Törlés
  8. Pirxi... NEked szerintem kár magyarázkodni, mert te semmit nem hiszel el.
    Szerinted majd nyíltan kiírják, sőt, a médiákban hangoztatják, hogy a MNB nem magyar tulajdonú...

    Gondold azt, hogy magyar. Élj ebben a tudatban. Majd rájössz hamarosan.

    VálaszTörlés
  9. És akkor te mire alapozod a nagy meglátásod? a gondolkodásmódod kb olyan mint a hit ... azt gondolod és elhiszed...minden logikus magyarázat nélkül.... nevetséges vagy

    VálaszTörlés
  10. Atek, egy megoldásnak jó az is.

    Újra kell szőni a közösségi hálót, amit mesterségesen szétszaggattak.
    Mindenkinek törekednie kell a minél nagyobb önállóságra, függetlenedésre az intézményesített ellátórendszerektől, valamint a hasonló gondolkodásúakkal történő közösségépítésre.

    Az utak EGYéniek, a cél EGY.

    VálaszTörlés
  11. Mazsola haver nagyjából egyetértünk.
    Le kell válni a szolgáltatókról de ez csak egyénenként lesz megoldás globálisan nem.
    Vagy csak nagyon lassan ha egyre többen jönnek rá a kizsákmányolás mértékére.
    Egyedül semmi sem olyan mint amikor az emberek összefognak egy cél érdekében.És itt most a minden egyes ember számára elérhető legjobb körülményekről beszélünk.Ami alanyi jogon jár(na) mindenkinek.
    Ezért kellene közösségeket alkotni.
    Hogy lehetne ez kivitelezhető?
    Mármint létezik olyan mozgalom,fórum,blog kis hazánkban ahol tömörítenék az ilyen felfogású embereket.Nemcsak beszélnek róla de tesznek is érte?

    VálaszTörlés
  12. Sokan, egymástól függetlenül jósolják, hogy most az emberiségnek egy néhány ezer éves jobb korszaka fog következni, ahol mindenki boldogan élhet és meglesz mindene.
    Nekem ezzel az a gondom, hogy nem látom azt a fizikai síkon is megnyilvánuló erőt, ami ezt a mostani rabló bandát, ezt a dámonikus hatalmi elitet leváltja, likvidálja, megsemmisíti (fizikailag is!), mert önként nem fogják átadni a hatalmat és megjavulni sem fognak egy jottányit sem. Hogyan, kik és mikor fogják ezt az egész erkölcstelen elitet likvidálni?!
    Egyetértek azzal, hogy amennyire csak lehet, függetleníteni kell magunkat az államtól, ehhez társulni kell más hasonló gondolkodású emberekkel, csak így lehet a dolog életképes hosszútávon, persze számolni kell azzal, ha ez elterjed és elér egy bizonyos szintet, a hatalom nem fogja tétlenül nézni, valamit tenni fog ellene. Tehát tovább kell a lehetőséget gondolni, hogy mint egy jó sakkozó, mindig legalább egy lépéssel az ellenfelem előtt járjak. Csak így van esélyem a győzelemre. Sok izland kell és ezeknek az izlandoknak adott esetben össze kell fogniuk, készen kell lenniük a fizikai harcra is az életük és életterük megvédéséért. A mostani elit hatalom a világon nem az emberiség barátja, hanem a legnagyobb ellensége, ezt minden értelmes és tájékozott ember láthatja. Azt olvastam, ha egy közösségen belül( család, baráti társaság, munkahely, állam) ha 5%-nak megváltozik a gondolkodása, az akár az egész közösséget megváltoztathatja, a maga képére formálhatja. Na most akkor így segíthetne a tudatosság emelkedése, netán ez lenne a felszabadító láthatatlan erő, ami majd félresöpri a mostani rabló elitet? Sok helyen sokmindent olvastam, de nem tudom a megoldást. Abban biztos vagyok, ha tétlenül egy másik erőtől várjuk a megoldást életünkre(pl. ufók, titkos ázsiai csoportok, Putyin, spirituális nagymesterek), az egyenlő a sültgalamb várással, ami nem fog a szánkba repülni. Ha nincs aki megvédjen, védd meg magad!!! Beszélgetni kell másokkal, szervezkedni és összefogni, és ha megvan a kellő erő, fellépni és összetörni a rabláncot, mert magától nem fog megtörténni, csodák nincsenek, és ne higgyünk szép mesékben, mert a szembejövő tank csúnyánk ránk taposhat. És ne engedjük beépülni az ellenséget a sorainkba, mert félre viheti terveinket, kihasználhat és újból a rabszolgájává tehet bennünket. Számára a legveszélyesebb ember, a SZABAD EMBER. Vigyázzuk egyénileg a fizikai és mentális és érzelmi egészségünkre, legyünk mindig fittek, amennyire lehet, mert csak az erős és egészséges egyének csoportosulása lehet erős. Ha 1 ember egyénileg 5 egységnyi cselekvésre képes, akkor 10 ilyen 50-re? Ez lenne a logikus, de nem így van. 10 ilyen ember közösen akár 500 egységnyi cselekvésre is képes, a képesség szabad embereknél csoportosan így hatványozódik. Ezért fél a démoni hatalom az egészséges lelkületű, értelmes, fizikailag is jó karban lévő emberektől, ezért akadályozza az egymásra találást. Ülj a tv előtt, edd a csipszet, idd a sört, nézd sorozatokat, a meccset és ne gondolkodj, ne cselekedj, légy engedelmes rabszolga, birka. Én nem ezt akarom! De mit tegyek, mikor és hogyan? Tehetetlennek érzem magam, a gondolataimat pedig így meddőnek, gondolati energiáim így kisülnek, és nem lesz erőm a valódi harcra.

    VálaszTörlés
  13. Pirxi: Te nagyon naív ember lehetsz..:)
    Nem látsz a szemedtől?? Ami itt folyik az számodra felfoghatatlan,ugye?? Inkább beel sem mersz gondolni,pedig ez a nagy büdös helyzet!!:(

    VálaszTörlés
  14. Sajnálom, de mint az oldal, mint a publicisztikai minőség, mint a tartalom kissé hiteltelen...

    VálaszTörlés
  15. Teljesen egyetértek.
    A legszörnyűbb pontosan ez a zombi életmód.Annyira elkorcsosították az embert mint fajt ahogy amennyire tudták.És mi lehetne még ez még csak a kezdet ha hagyjuk.A közszolgálati szórakoztató médiák beváltak tv,rádió stb.
    Lekötik vele az embert közben pedig hülyére mossák az agyát.Mit csinál a szomszédod,családtagjaid,barátaid?Dolgozik a pénzért ami semmit sem ér.Aztán mikor hazamegy az államosított szerződéses rabszolgaságból?Leül a tv elé eszi a sok tartósított szemetet.
    Nem folytatom inkább.
    A problémám szintén az hogy látom mi folyik de egymagam mit tehetnék?Rendben van hogy úgy ahogy próbálom függetleníteni a háztartásomat a szolgáltatóktól de csak egy vagyok a milliárdból.
    Nem lenne megoldható valami módon közösségek létrehozása földrajzi helyhez kötötten.Kölcsönösen segítenék egymást.
    Valami ötlet,gondolkodjunk,hozzunk össze valamit.Ezért vagyunk EMBEREK.Minden lehetséges csak akarni kell közös erővel.

    VálaszTörlés
  16. Az ilyenekkel akik azt mondják hogy hülyeség,hiteltelen nem érdemes foglalkozni.
    Felesleges vitatkozni.
    Még nincs itt az idejük,majd rájönnek.
    Ennyi.

    VálaszTörlés
  17. Hunbulcsú,
    Ha szabad javasolnom, ne keress magadnak állandóan ellenségeket, mert még a végén megtalálod őket.

    Írod: "nem látom azt a fizikai síkon is megnyilvánuló erőt"

    Tudnod kell, hogy a jelenlegi harc lényegi része nem a fizikai világban, hanem szellemi síkon zajlik. Ebből kifolyólag ha a gondolkodók száma eléri a kritikus tömeget, akkor a pozitív, teremtő gondolataik eredményei a fizikai valóságunkban is megjelennek. Egy példával szeretném bemutatni: százezrekre (!) tehető azok száma, akik "ingyenenergia" gépezeteken dolgoznak. Ezek az emberek elsősorban nem önmaguknak, hanem az EGÉSZ emberiség javára töltenek naponta órákat a kis műhelyeikben, mindezt önzetlenül "valami" erő által hajtva.
    És ez az a bizonyos "valami" erő, ami mindannyiunkat elindított azon a pályán, hogy
    1. Felismerjük jelenlegi világunk valódi hátterét, és annak hibáit, sőt életellenességét
    2. Elkezdjük keresni a kiútat ebből.

    "amennyire csak lehet, függetleníteni kell magunkat az államtól"

    Elsősorban nem az államtól kell magunkat függetleníteni, hanem az ellátórendszerektől:
    - élelmiszeripar
    - gyógyszeripar
    - energiaszolgáltatók
    - média
    - stb.

    Az állam szerepét meg gyökeresen át kell gondolni. Gőgös elitista maffiózók helyett megfelelő képességű "népszolgák" kellenek. Talán még nem látjuk nyíltan, de egyre több olyan ember emelkedik ki a tömegből, aki alkalmas az áldozatos és önzetlen irányításra. Természetesen nem ingyen kell dolgozzanak, de a közösségért kell használni tehetségüket.

    Látni kell, hogy egyre több emberben éledt fel a vágy, hogy egy emberibb, az élettel harmonizáló társadalom jöjjön létre, mely igen erős vágyra az Élet hamarosan reagálni fog. Nem az ufók, nem a politikusok, nem a kínaiak, nem az oroszok.

    Hanem a minden ember által alkotott, Isteni eredetű teremtő erőmező.

    VálaszTörlés
  18. Ők is megcsinálták Methernitha:http://www.free-energy.hu/pajert/index.htm?FoAblak=../pajert/Antigravitacio.html
    Valami hasonló életteret tudnék elképzelni?

    VálaszTörlés
  19. Esetleg ha valaki tudna még ilyen városokról érdekelne.

    VálaszTörlés
  20. Nagyon kevesen vagyunk akik gondolkoznak. A legjobb haverjaim arcán látom a közönyt, amikor mesélem hogy a szemünk előtt lehetetlenítenek el bennünket. Közösséget kell alapítanunk nekünk, akik először "ébredtek fel". Változtatni kell...

    VálaszTörlés
  21. A démonikus háttérerővel szemben szerintem semmilyen fizikai harc nem válhat be. Így nem lehet őket legyőzni.

    De akkor hogyan lehet?

    Véleményem szerint úgy, hogy totálisan kiiktatjuk őket az életünkből, akkor előbb-utóbb eltűnnek a süllyesztőben. A Föld mindig is bedarálta az életellenes elemeket.

    "Krisztus ellenségeit a föld kizárja"

    De mégis milyen módszerekkel hagyjuk őket figyelmen kívül?

    Hát úgy semmiképpen nem lehet, hogy szemvérzésig bújjuk az összeesküvés oldalakat. Elég tudjuk, hogy léteznek, tevékenykednek, de semmiképpen nem szabad belehülyülni abba az iszonyatos dezinformációs hadjáratba, ami szintén tőlük ered.
    Nem kevés félőrültet lehet már látni, akik beleestek a csapdáikba, mert úgy állították be magukat, mint érinthetetlen legyőzhetetlen háttérhatalom.
    Egy nagy fszt legyőzhetetlenek, ez csak a propaganda.

    Az ember elképesztő mentális erővel rendelkezik, de ez sajnos nagyon veszélyes is lehet, ha sötét háttérerők irányítják.

    Szerintem a megoldás a csendes, de határozottan tudatos leválás róluk, kilépés az ő hálójukból és egy új háló szövése itt a "piramis" alján.

    "Utolsókból lesznek az elsők."

    VálaszTörlés
  22. Esetleg van ötletetek hogyan lehetne ezt a közösség dolgot elkezdeni kivitelezni?
    Van egy pár elég jó ingyen energiás,megújuló energiás oldal mazsola tiszta sor hogy ezek felé kell hajlani magam is olvasgatok egy ilyet.
    De az hogy egyedül építgetjük az ilyen szerkezeteket megint csak elszigetelődéshez vezet.

    VálaszTörlés
  23. A www.myreality.hu oldalon hallottam olyat, hogy terveznek majd kutatólabort meg előadásokat is. Az oldal január 1-jén nyitott még kevés a cikk és a tag. Várunk szeretettel ha tenni akarsz valamit. (Ami persze még időbe fog telleni mire összehozzák)

    VálaszTörlés
  24. ... viszont az a csodálatos pl. a Világhelyzete oldal esetében is, hogy végre viták alakulnak
    ki. Valami mégis megmozdult a kis kobakocskákban és érezni lehet a "jó" gondolatok
    előretörését. Mert régi mondás az, hogy a gonosz csak akkor tud győzni, ha a jók tétlenül
    maradnak... Kedves Atek, Hunbulcsu és a többiek ne tessék feladni a küzdelmet! Rengeteg
    otthonba jutok be a munkám során és azt tapasztalom, hogy az emberek 98%-a hasonlóan
    gondolkodik, csak nem tudja még hogy pontosan mit tegyen. Illetve még mindig nem érkezett
    el az ingerküszöb a cselekvésükre. Ne bántsuk Prixit sem, mert Ő sem rossz ember. Nem
    látjuk egyformán a világot. Ilyenkor mindig Galileit szoktam felhozni, hogy abban a korban
    meghaladta az átlagemberek gondolkodási síkját, megelőzte embertársait. Egyszerűen nem
    értették meg, de ettől még nem voltak rosszak. Az a lényeg barátaim, hogy azoknak akik egy
    picit magasabb síkokból tekintenek a világra, több türelmük kell legyen. Öregapám 76 éves és
    azt szokta mondani amikor kiborulok, hogy a fiam nem ért meg ezt-azt, hogy 1000-szer kell
    neki elmondani valamit, hogy megértse vagy megcsinálja. Hát akkor ne legyünk restek és mi
    is többször mondjuk el felebarátainknak, hogy mi a helyzet. 2003-ban engem is megkerestek
    előrehaladott gondolkodok, de akkor még nem voltam felkészülve és nem értettem, hogy
    egyáltalán mit akarnak. Szóval még egyszer, a felvilágosodás nincs korhoz kötve. Ez egy
    folyamat amin mindenki át fog esni, csak idő kérdése. A mi dolgunk, hogy ne adjuk fel
    a harcot és minden létező fórumon (fronton) harcolnunk kell. És persze nem fegyverekre
    gondolok Mazsola :) Igenis az emberiség válaszút előtt áll és ezt igazából nem fegyverekkel
    fogja megoldani, hanem elsősorban Szeretettel, Együttérzéssel, Segítőkészséggel. ... és nem
    utolsó sorban köszönöm az oldal üzemeltetőjének a fáradtságos munkáját.

    VálaszTörlés
  25. Már 2. napja veri a víz az EU szerelmeseit:
    http://komlomedia.wordpress.com/2012/01/03/miert-kellunk-az-eu-nak/
    Gondolom ők imádkoznak az IMF hitelért is :D

    VálaszTörlés
  26. Nekem az az ötletem támadt - lehet, h naivitás részemről - h elkezdhetnénk talán már itt ezen a blogon is.

    Történetesen arra gondolok, h mindenkinek van kb min. 100 ismerőse, pl itt is lehetne gyülekezni, természetesen a blogszerkesztő hozzájárulásával.

    Ha mindenki elküldené az összefogásról szóló kezdeményezést annyi ismerősének, akinek csak lehet - persze ezt nemcsak neten, mert sajnos nem mindenkinek van még - és ők is bevonnák az ismerőseiket, talán lehetne valamit kezdeni.

    "Alulról" kellene építkezni, mert "felülről" sajna semmi jót sem várhatunk.

    Elég sok elkeseredett ember véleményét olvastam és hallottam már mostanában( Annyi tehetséges ember él itt hazánkban, ne engedjük, h teljesen szétzüllesszék.

    Szeretettel
    Évi

    VálaszTörlés
  27. Évi jó helyen kapiskál...Ez az év éppen erről szól, a cselekvésről! Eddig mindenki csak beszélt, most már a tettek mezejére kell lépni. Ha nem tettük meg tegnap akkor most. Holnap lehet, hogy már késő lesz. Mindenféle képen jó az alulról szerveződés. Ha valami nem tetszik hát változtassunk. Nagyon sokszor nem is pénz kérdése sok minden pusztán csak szervezés és akarat kérdése. Igenis létre lehet hozni egy "kézi bibliát" amit minden magyar érdeklődőnek oda lehetne adni. Ez egy virtuális biblia lenne amit mindenki a legjobb tudása szerint bővitgethetne és aztán az érdeklődők megkaphatnának. Ebben lenne szó a túlélési technikákról, gyógymódokról, energiatakarékos fűtésekről, kipróbált becsületes magyar vállalkozókról, jó beszerzési forrásokról stb. Mindenki dolgozik valahol, mindenki csinál valamit és ha a jó szándékú emberek csak egy paraszt hajszálnyit is jó irányba mozdítanák a szekeret akkor tényleg csoda történne. Minden reggel elolvasom az összes hírportált, beleértve a kurucot is. Érdekes, hogy pont ma beírt valaki, hogy az úgymond legcselekvőkésebb jobboldali párt nem tesz semmit. Az országot nem is fogja párt kiszedni a szarból, hiszen aki oda bejut az már csak a saját pecsenyéjét sütögeti és igyekszik minél kevesebb támadási felületet adni, hogy minél tovább a kondér mellett maradhasson. Igen, a Jobbik legalább kimond dolgokat, de cselekvési szinten nagyon gyenge. Úgy gondolom, hogy nem lehet pártokra felosztani az országot. Vannak jó emberek és szarjankók meg paraziták. Hát akkor mi jók kezdeményezzünk valamit. Nem erőlködve, viszont határozottan! Kíváncsian olvasnám a hozászolásotokat.

    VálaszTörlés
  28. PRIXI!!!

    Egy kis "történelem", hogy tisztán láss, a MNB tényleg a magyar állam tulajdona. Viszont a MNB az Európai Központi Bank (EKB) tulajdona 2001 óta, mikor is Surányi Gyuri barátunk és a mostani Viktorunk aláírta, hogy attól a naptól az EKB nyomtassa a magyar állam pénzét. Magyarul, akkor és úgy játszanak a pénzünk értékével (infláció) mikor akarnak!! És ez folyik a napokban. Ha az az aláírás nincs 2001-ben, most nem kell harcolnunk az IMF-fel, vagy ha kell is, nem így... most már élet és halál a tét... Surányi ugye a jól ismert vagy jól nem ismert Bilderberg csoport tagja.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Bilderberg-csoport#Tagok

    VálaszTörlés
  29. Az lenne a kérdésem, hogyan lehetne a legegyszerűbben blogolni, mert a gyerek gépét használom. Saját géppel nem tudok sehogyan sem hozzászólni :( Köszi

    VálaszTörlés
  30. Még ennyit szeretnék átküldeni:

    http://www.youtube.com/watch?v=dO5em1rn5Ik

    amiről Pappsz is írt, egy paraszthajszál választ el bennünket a jó iránytól.

    Csak éppen tenni kell érte egy keveset. Ez bármikor megfordítható. Ha ebben az országban nem megyünk a multikhoz (az ócska áruikat vásárolni), akkor mi van??

    Bocsesz de ezt még kell írnom: az ünnepeket Németo.-ban töltöttük, ismerősnél, aki kint orvos.
    Magyar származású és eléggé fel volt háborodva, h amelyik gyógyszereket kint leminősítettek, azokat behozzák ide hazánkba, és itt a szegény kisnyugdíjasoknak felírják az orvosok. Hát no comment..

    VálaszTörlés
  31. Mostanában sokszor próbálom elképzelni milyen lenne a világ pénz nélkül...

    Ha nem lenne pénz akkor már benzinmotorok sem lennének. Rég alternatív energiával hajtanánk az autókat, fűtenénk a lakásokat és építenénk a földet. A boltba bemennék, kérnék kenyeret, vajat, darált húst és tésztát. Nem adnék érte pénzt, de csak annyit kérnék emennyi biztosan elfogy. Nem termelnék felesleget. Az interneten mindenki nyomon követhetné hol milyen munka folyik a világon. Hol van szükség munkaerőre és milyen képesítést kérnek. Az ember akár minden nap máshol próbálhatná ki magát, nem unna rá semmire. Nem félne attól hogy kirúgják, hiszen nincsen pénz nincs kötöttség. Az autógyártó cégek nem versengenének egymással, hanem egy márkanév alatt gyártanák a legmodernebb járműveket szerte a világon. Bárki bármikor elvihetné őket és otthagyhatná ameddig más el nem viszi.
    Hiszen ha nincs pénz minek lopni???

    VálaszTörlés
  32. hunbulcsu és Mazsola!

    Lényeget leírtátátok ti ketten! :) Annyit tennék hozzá, hogy: 1. A MEGOLDÁS EGYszerű! Pontosan jól tudja mindenki, hogy mit kell megTENNI és azt is tudjuk miért nem TESZ senki semmit! 2. Nem kell kutatni olyan, alternatív energiát ami már készen van! ;) 3. Valóban képes lenne a kevés a sokak gondolkodását megváltoztatni, ha az emberek elméje nem lenne annyira leterhelve, hogy képtelen a gondolkodásra! 4. Igen, van egy "helyes gondolkodásmód és szemléletmód" amihez sokan "visszataláltak", de legalább ennyien fel is adták. Mert úgy érezték, hogy ez egy szélmalomharc, amit nem lehet megnyerni! Megint mások, tömegesen, találtak (inkább kaptak) egy aranyos kis mesevilágot, amiben bentragadtak! :/ (Pl. gondolj a jóra, de ne tegyél semmit) 5. Végűl, keressetek meg fb-n! (Kőszegi István Ethien)

    VálaszTörlés
  33. Sziasztok, srácok! Nem sokat kommenteltem eddig, de ehhez hozzá kell szólnom! Nagyon tetszik az ötlet, hogy kezdjünk valamit magunkkal, évek óta erre várok! Kezdetnek jó ötlet egy fórum, amire én javasolnék egy saját készítésű oldalt, egy ingyenes szolgáltatónál pár nap alatt összerakom, és terjeszthetjük az igét. Azért javaslom azt, mert az ilyenre általában nem keres rá olyan könnyen a google, vagy a hasonlók, és így undergroundban könnyebb szerintem elindulni, mert kevesebb a feltűnés (persze lehet, hogy kicsit paranoiás vagyok, de sosem lehet tudni), ugyanis az internetet folyamat pásztázzák a rendszer keselyűi. Tehát, ha gondoljátok, a következő napokban ráfekszem, és megcsinálom a fórumot, hogy ömlesszük az ötleteket, ki tart velem?!

    VálaszTörlés
  34. Aki benne van a dologban nyugodtan küldjön rám egy mailt, egyúttal, ha belevágunk, visszamailezem a kész oldal linkjét. Peace!

    VálaszTörlés
  35. Örülök annak hogy ez az oldal egyre több emberhez eljut, sok helyen megosztom! Nagyon jó oldal!

    VálaszTörlés
  36. http://elhallgatotthirek-hungariannews.blogspot.com/ a másik oldal!
    közben már kilinkelem ezt is
    most érkezett: http://idokjelei.hu/2012/01/amerikai-csapatok-erkeznek-izraelbe/

    Kezdődik!

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok!
    Itt a legtöbben felébredt emberek vagyunk.Felébredtünk ebből a a mátrixból,amit sokan jól látnak,a pénzmátrixból.Kérdezik azt is sokan ,hogy lehetne megvalósítani,mert ezt sokan nem látják még.De nagyon sokan látják,Már több millióan vagyunk így.És igaza van azoknak akik azt mondják a pénzt , a politikát és a hozzá tartozó dolgokat kell megszüntetni.Meg kell szüntetni a foszilis energiákat is.Magadban kell látni ,és el kell fogadnod az igazságot.A TZM és a Vénus project is erről szól,azért nem szeretik sokan mer megcsorbítja az egójukat,és rávílágít az igazságra,a nagy igazságra,arra ,hogy még nagyon sokan olyan dolgokban hisznek ami nem létezik,amik csak gondolatok.A Free energy movement is erről szól. Ez az oldal is erről szól.Az anyagiak felhalmozása, a pénz és a hatalomvágy ami tönkre teszi az embereket,az emberiséget és a világunkat.Ezt kell feladni az embereknek,és ez nagyon sok embernek borzasztóan nehéz ,sőt lehetetlen.Feladni az egót.Önzetlenné válni.Ez az ami nehéz.Meg persze ,felismerni a feltétel nélküli szeretetet.Akik idekerülnek erre az oldalra is,ez nem véletlen,össze hoz bennünket a sors(vagy bárminek nevezheted)és próbálunk változtatni.
    Ha megnézitek a hozzászólásokat,99% -unk ugyanazt látja akarja,nem vitatkozunk annyira,nem is kell,csak tisztán látni.
    A fészbokon is sok hasonló oldal van.Meg a neten több ezer,akik akarják a változást.
    Problémák viszont vannak,mert akik úgy látják,hogy a pénzt nem lehet mellőzni,vagy a politikát,vagy a vallást,azok rossz úton járnak,mivel ezek tették tönkre az emberek tiszta gondolkodását.Jó, ha pénzel akarod megoldani ne változtass,ha politizálással akkor sem,ha hinni akarsz,higgy ,de ne tukmáld a vallásodat másra.
    És utoljára ,tényleg össze kell fogni,bízni kell egymásban.
    Én is benne vagyok egy nagy közösségi fórumban,ahol egyet akarunk,szervezzük meg.
    Jó ébredést,akik még nem tették meg!

    VálaszTörlés
  38. http://www.alternativenergia.hu/amikor-feleslegesse-valik-a-napelem/42756
    Még lenne több is,nagyon sok alternatív energia van és csak fejlődünk.
    Csak még annyit a monetáris rendszereket meg kell szüntetni.

    VálaszTörlés
  39. Nagyon szeretem, és egyetértek a szellemiségedel, kitünő információkat raksz fel, igazi "fénymunkás" vagy, gratulálok.

    VálaszTörlés
  40. Atek, én nem tudok neked tanácsod adni, hogy hol kezd el (bár már el is kezdted! :) ), mert nem ismerem az életed/lakókörnyezeted, stb. Neked kell tudnod, hogy mihez tudsz kezdeni ott, ahol élsz. Ha végképp élhetetlennek minősíted, akkor keresni kell egy másik közösséget (mint pl. Galgahévíz!)
    Az alternatív energiakutatást attól, hogy látszólag egyedül végzik emberek, attól még az ötleteken osztoznak a világháló segítségével. És ez a fontos. De egyébként biztos vagyok benne, hogy komolyabb kutató laborok és műhelyek is dolgoznak a kérdésen, közösen, csak nem merték még publikálni. Rengeteg jó megoldás létezik már, és kinek-kinek lehetőségéhez mérten lehet ezeket alkalmazni. (sajnos a "hivatalos" technológiák beépítésére csak a tehetősebbek képesek, de nem kell aggódni, a tömeges igény miatt a piac is reagálni fog)


    Évi, sokan gondolkodnak már abban, hogy az ébresztéssel foglalkozó blogokat és honlapokat valahogy össze kellene hozni egy közös platformra, ahol az információk áramlása is könnyebb lenne. Jó ötlet, szerintem meg is fog valósulni hamarosan, főleg ha az ébredtek közötti igen sok informatikus szakember ezt el is indítja.
    Egyébként meg a közösségi háló újraszövése valami olyan organikus folyamat, amit nem igazán lehet direkt irányítani - talán pont ez is a lényege. A hasonló gondolkodásúak szépen lassan megtalálják egymást, de erőltetve nem lehet közösséget építeni. Én pl. sok mindenben nem értek egyet pl. ennek a blognak a tartalmával sem, mert szerintem túl sok negatív benyomást kelt az amúgy is brutálisan leterhelt emberek szívében. Ébreszteni kell, ijesztgetni nem!
    Az ismerősöd által megemlített, kint leminősített gyógyszer magyarországi alkalmazásáról miért nem írsz egy bejegyzést. Jó pár blog átvenné, hidd el! Ismeretterjesztéssel is sokat tudsz segíteni másokon. (bár én személy szerint az egész gyógyszermaffiát felszámolnám, ha tehetném - egyelőre csak kerülöm ahol tudom)


    Pappsz, egyetértek. És ne feledd, a név kötelez!


    TurnR, ne a pénzt okold a hibákért. A rendszer irányítói a felelősek, nem az eszköz. Közvetítő közegre szüksége van egy társadalomnak, de nyílvánvalóan annak megfelelő fedezettel kell rendelkeznie, és nem a levegőből előállított és istenített papírfecninek, ami a beszedett kamatok és rabszolgamunka által szerez fedezetet.
    Drábik János egyébként létrehozott egy alapítványt, amelyik a svájci WIR mintájára árfolyamfüggetlen, országos helyi fizetőeszközt céloz meg elterjeszteni. Ismerkedjetek a gondolattal.
    Ajánló:

    http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/egy-lehetseges-kiut-mesterseges.html


    Ébredők, Isten mindenkinek adott valamilyen TEHETséget. Akkor szerencsés az ember, ha egyrészt rájön erre az ADOTTságára (figyeljétek a magyar nyelv csodálatos kifejező KÉPességét), másrészt KÉPes ezt a KÖZösség számára is használni.
    A képALKOTÓ magyar anyanyelvünkkel felvértezve ELEVE előnnyel indulunk másokkal szemben, ezt kellene megértenie mindenkinek.
    Amit elKÉPzelsz, azt KÉPes vagy leKÉPezni a világ fizikai valóságába, ebből lesz a KÉPződmény.
    De ezt az adottságot csak az ÉPítésre szabad használni.


    Pacal, szerintem épp elég fórum/blog létezik már, teljesen felesleges tovább szeletelni az infókat. Ráadásul még több felület, még több megtévesztő hozzászólót vonz magával. A meglévő blogokat lenne érdemes összehangolni.
    Pl. így: felebredtek.startlap.hu :)))


    Frenkimen, szerintem kategorikusan még nem lehet teljesen szétválasztani a jelenlegi eszközöket, rendszert az életünktől. Ez egy hosszú folyamat.
    Nagyszüleinknek a túlélés volt a feladata.
    Szüleinknek a tudás megőrzése, átadása jutott feladatrészül.
    A mi (középkorú) generációnk a rendszer lebontási munkálatait végzi.
    A mi gyermekeink lealapozzák az utat.
    Az unokáink már járni fognak az úton.

    Nem megy egycsapásra minden, de törekedni kell mindenkinek tehetségéhez mérten, tegye meg amit tud, nem leszólva a másikat, aki másik úton jár. A többi majd alakul. Ilyen egyszerű.

    Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  41. Sziasztok!

    A felébredt emberek közössége már létezik! MAG-nak hívják, az alapító nem más, mint Géczy Gábor. Rá lehet keresni a youtube-on, sok ébresztő előadása van már fent.
    Lehet csalatkozni a Bárka programhoz, meg lehet tanulni az önellátást, mert ez az EGYETLEN út, ezt jól látjátok! MAG-ot kell képeznünk, én is ezen az úton haladok.
    www.magtar.hu
    Áldás!
    J.

    VálaszTörlés
  42. Üdv!
    Örömmel látom hogy tegnap este óta fellendült a hozzászólási kedv.
    Gyorsan végig futottam amit írtatok.Megpróbálom összeszedni a gondolataimat és reagálni bár nem könnyű egyszerre ilyen sok írásra.Jól esett olvasni.Látható hogy valamiféle tudati változás elindult.És igen(talán)nem véletlenül vagyunk itt mi sem.A véleményünk nagyjából egyezik ez remek.
    TurnR-el rendkívül azonos a jövőről alkotott képünk.Mi a legnagyobb probléma szerintem a pénz a rendszer ami köré felépítették.De hagyjuk ezt.Akik ide (is) írtak már több ilyen fórumon is túl vannak.Próbálkoztak már máshol másokkal.Személy szerint nekem elegem van abból hogy a monitor előtt ülve bámulom a híreket.Ne vegye senki sértésnek nem azért írom.Látjátok,tudjuk már hogy sokan akarják a változást.Ha egy online felületet akarunk létrehozni rendben legyen nem bánom.De az is mint sok más csak egy lesz a rengeteg közül.
    Valaki írta hogy a környezet kímélő technikák készen állnak.Igen valóban készen vannak és még rengeteg olyan hiper-szuper eszköz amit ha kiadnának a köznek egy csapásra megoldódna az egész bolygó problémája de kiknek a kezében vannak ezek az eszközök.Ebbe ne menjünk bele.
    Kedves István írta hogy tisztában van vele mit kell tenni és miért nem tesszük.Hallgatlak.

    VálaszTörlés
  43. Egy oldalra szeretném felhívni Mindenki figyelmét:

    www.forradalommost.hu

    Tavaly "véletlenül" fedeztem fel, a fészbukon is szoktam olvasni a hozzászólásokat, a világhelyzetét is többször feltettem.

    Jó ötletnek tartom egy új fórum létrehozását, de azt gondolom, h a hasonló gondolkodású emberek minél többen egy helyen csoportosuljanak, de legalábbis tudjunk egymásról. Egységben az erő!

    VálaszTörlés
  44. Amm lenne egy problémám: panelházban élünk és szeretnénk családi házba költözni ahol nagy kert van. Már van is kinézve egy, csak az a baj , hogy nemtudjuk másképpen megvenni csak ha kölcsönt veszünk fel. van-e ötletetek miként lehetne megoldani?

    VálaszTörlés
  45. Mazsola, bocsesz, de amikor felálltam a géptől, még nem volt itt a bejegyzésed, nem akarlak Téged ismételgetni, utólag olvastam el, h ezt írtad Te is :)
    Hajrá informatikusok és hajrá magyarok!

    VálaszTörlés
  46. ZoomBee, nézd meg ezt az oldalt:

    http://lakasprogram.eu/

    amikor utoljára néztem, még az volt kiírva, h Magyarországon bevezetés alatt áll.

    Remélem, működni fog a dolog :)

    VálaszTörlés
  47. Hát, én azért megcsinálom a fórumot, mert kíváncsi vagyok az ötletekre, mert én csak a sötétben tapogatózom megoldások terén, és nekem is elegem van, hogy a monitor előtt bámulom a híreket, szeretnék tenni is valamit. Majd írok ha kész, ha érdekel valakit. :)

    VálaszTörlés
  48. Hogy mi lenne jobb?

    Csatlakozni egy már meglévő csoporthoz ami részben vagy akár teljesen követi a mi elveinket?

    Vagy indítani egy újat, ahol kezdetben a mi kis csoportunk ugyan így kommentelget ahogy itt, majd ez új személyekkel gyarapodik?

    Lehet hogy érdemes lenne utánanézi milyen csoportokhoz csatlakozhatnánk mielőtt alapítunk egy újat, ami talán ugyan olyan mint egy másik...

    Mazsola, én nem hiszem azt hogy egy civilizáció tovább fejlődhet egy pontnál ha tagjai elkezdenek javakat, vagy javak megszerzésére alkalmas eszközt (pénzt) gyűjteni.

    Tudjátok mi a közös a pénzben és a szemétben?

    -Mindkettő felesleg, és csak a bajt hozza ránk!!!

    Bár szemetet önkénytelenül is termelnünk kell, hisz csomagoló eszközök és melléktermékek mindig lesznek, de ezek újrahasznosítását nagyrészt meg is oldjuk.

    A pénzt viszont egy vagy több pontból kapjuk és más pontokon elköltjük. Akkor mi értelme van?

    Nem beszélve arról hogy befolyásolhatják az értékét, és nem kevés ember él abból hogy ezt meg is teszi.

    Részemről akárhová is csatlakozom, én csak olyanokkal tudok közösséget vállalni akik hozzám hasonlóan...

    ...mind a negatív entitásokat, mind az emberiség ellenségét a pénzt kizárják az életükből.

    VálaszTörlés
  49. Kedves Pirxi!
    Szerinted a TE tulajdonod, te uralod azt aminek a működésébe nincs beleszólásod?
    Gondold csak el: ülsz 1 autóban, gurulsz a szakadék felé,se féked, se váltani nem tudsz, a kormányod is beszorult, s az ajtót se tudod kinyitni...
    Ha belegondolsz rájössz milyen hülyeséget beszélsz.
    AZ imf AZT AKARJA, HOGY NE LEGYEN BELESZÓLÁSUNK AZ MNB DOLGAIBA.

    Szerintem ha te az ellenkezőjéről akarsz itt meggyőzni embereket vagy ostoba vagy, vagy egy közülük aki még nagyobb romlásba dönteni az országot!

    VálaszTörlés
  50. Turnr :lehet csatlakozni a ts-en a zeigesthez,a forradalom,hu-hoz.
    A TZM pont ezeket a dolgokat akarja megszüntetni,pénz politika,minden ami hozzá tartozik,.Van aztán TZM Network,Helyi kis csoportokat is lehet szervezni,és utánna csatlakozni egy nagyobbhoz ,az egész csoportnak.
    Valami jó szervező kézségű ember,emberek kellenek.

    VálaszTörlés
  51. Javítok:forradalommost.hu
    Vannak jobb ötletek?

    VálaszTörlés
  52. Mazsola ez a startlapos dolog jó ötlet.
    TurnR minden bizonnyal a pénz az egyik legnagyobb probléma.Ugyanakkor mazsolának is igaza van hogy csak eszköz.Valahol olvastam hogyan vezették be és mi volt előtte ha megtalálom belinkelem.
    A nyelvünkről annyit hogy tényleg különleges.
    Cél hogy a pénzt mint fizetőeszközt kivonjuk az életünkből nagyon szép lenne legalábbis minimálisra csökkenteni a használatát.
    Nem véletlenül vezették be ezt sem kialakították a függést.
    Egy kisebb családi házban két-három főre teljesen megoldható lenne az önellátás.
    Ha a hasonló oldalakról együvé gyűlnének az emberek az már valami lenne.Megoszthatnák a tapasztalatokat.Ha a csoport akkora lenne hogy helyileg a kisebb településekről is lennének egy páran csak ketten hárman akik leválóban vannak a szolgáltatókról összefoghatnának.Segíthetnék egymást így minden sokkal sokkal könnyebb lenne.A városban az effajta életmód futótűzként terjedne legalább is a híre.Az emberek látnák hogy nem kell fizetni a fűtésért mert van napkollektor és hőszivattyú s ezeknek a kivitelezése házilag műhelyben megoldható stb-stb.Hasonló szerkezetek által elhagyható lenne a villany és a víz számla is.

    Na ez az álmom.

    Ezt szeretném megvalósítani többek között hogy ez az életmód mindenki számára elérhető legyen.
    Aztán lehetne továbblépni.

    VálaszTörlés
  53. Frenki minek a rövidítése a ts?
    Angol oldal?

    VálaszTörlés
  54. Csak ámulok és bámulók, hogy itt mennyien összegyűltünk... 20005 és 2007 között szombat esténként 6-10 között kulturális, művészettörténeti, életmódviteli stb előadásokat szerveztünk. Meghívottak között voltak: Papp Gábor, Szántai, Géczi, Rózsa (Virágkút) és még sokan mások. Alkalmanként 100-200 ember vett részt ezeken az előadásokon. Mindig figyeltem a résztvevőket. Fele a társaságnak a megrögzött előadásra járó volt, míg a másik fele már változóbb. Beszélgettünk is a szünetben, de nem éreztem erőt és elhatározást bennük. Csak hallgatni akarták az előadásokat, de már cselekedni nem. Ezt csak azért írtam le, mert el vagyok hűlve, hogy itt mennyi értelmes, olvasott és tettre kész ember gyűlt össze. Még a bloggolás is nehezen jött össze nekem, mert nem szokásom, annyira belefáradtam az emberek közönyébe. De a tegnapi nap itt valami megváltozott. Valami erőt lehet érezni bennetek. Azt tudom, hogy ha a hold erőben van, mindenki tettre készebb, de nagyon remélem hogy ez nem egy szalmaláng életű lelkesedés! Teljesen mindegy, hogy ki milyen megközelítésből áll a dolgokhoz, mert mindenki építő jelleggel áll hozzá a témához. Igenis, nem szabad ezt a lendületet elveszíteni. Mondok példát is. Vukics is meg volt hívva előadásokra és nagyon szépen beszélt. Meg is alakította a maga szervezetét, de nem jutott semmire vele. Egy kicsit megint elvitt vakvágányra egy nagyon lelkes kezdeményezést. Ezért nagyon okosan kell valamit elindítani, hogy egy esetlegesen beépülő tégla ne tudja lefejezni a kezdeményezést. Ezért nem is lehet feje a dolognak, hanem mindenki egységesen a szekértoló. Össze lehet jönni természetesen eszmecserékre és feladatmegbeszélésekre, de ne egy ember legyen a vezető. Mindenki az legyen. És akkor mindenki magának is érzi a kezdeményezést. Szerintem itt már mindenki majdnem mindent tud, legalábbis a sok bölcs hozzászólásból kiindulva. Hát akkor nosza hajrá tegyünk is valamit. Valóban nem létezik egy magyarságot összefogó nemzeti honlap. Nem kell a többitől függetlenül működnie, de a legsarkalatosabb teendőket egy helyen kéne megjeleníteni. Én is néha 10 megnyitott ablakot olvasgatok felváltva. Sok olyan oldalt is mondtatok amit nem ismertem. Hát ez már egy feladat, ezeket összefésülni egy egységbe. Nem az a fontos ki mondta, hanem az hogy kihez jut el. A cél növelni a tábort. Ez a mi érdekünk is. Egyszer megkérdeztem a barátaimat, ha egy reggel felébredne és nem menne a TV, rádió,telefon, nem lenne villany, semmi csak nagy csönd lenne mit csinálna. Hogyan találnánk meg egymást? Néma csend volt a válasz. Igen kellenek biztos pontok az életünkben... De egy a lényeg, hogy nagyon örülök Nektek, hogy vagytok, mert ez óriási erőt ad a küzdelemben!!!

    VálaszTörlés
  55. Milyen kedves, naiv cikk:)

    Amúgy jó az elgondolás. Már csak arra van szükséged, hogy meggyőzd a magyar lakosságot, hogy nem kell neki LED TV, menő autó, meg úgy egyáltalán semmi olyan, amit magunknak nem tudunk megtermelni. Vállalja mindenki azt, hogy külföldön semmit nem fog érni a Ft és maradjon a seggén mindenki itthon. És akkor tényleg eljön a Kánaán! Jaaaa, hogy ezt már korábban is próbálták valakik megcsinálni?

    Igen, a kapitalizmus egy undorító szar dolog, és minél jobban működik, annál undorítóbb. A kommunizmus meg egy csodálatos mindenkit átölelő meleg gondolat, csak éppen minél rosszabbul működik, annál szarabb. Márpedig jól sosem fog működni, mert a fentiekbe sosem fognak belenyugodni az emberek.

    VálaszTörlés
  56. spLEEn, igen, szükséges az általad képviselt realista hozzáállás is, így lesz kerek az egész.

    Szerintem nekünk magyaroknak egy harmadik út van kijelölve a két "nagy" megbukott társadalmi rendszer helyett.

    Korunk két nagy uralkodó (!) társadalmi létformája a kommunizmus és a kapitalizmus. A Föld országait immár évszázadok óta igyekeznek beterelni valamelyik rendszerbe – és nem lehet nem észrevenni ezen rendszerek közös gyökerét, valamint azt sem, hogy alapjában véve hibás kóddal rendelkeznek.
    Mindkettő más módszerekkel, de tulajdonképpen ugyanazt az egységes mintát igyekszik létrehozni az általa uralt ember-milliókon, csak míg az egyik rétegek nélküli materialista munkásosztályt, addig a másik rétegek nélküli materialista kozmopolitán fogyasztói társadalmat hoz létre.
    Az egyik a fegyverek, a másik a kamat diktatúrája.
    Mindkettő egy nagy masszát gyúr az emberiségből, melyben identitás-zavaros humanoid tömegek tengődnek, teljesen lefoglalva a napi anyagias problémájukkal, lehetőleg nem gondolkozva a valódi problémákról, és legfőképpen arról a szűk csoportról, akik uralják őket. Az oktatást teljesen lebutítják.
    Az egyik ledózerolja a falvakat, a másik a „tőke szabad áramlásával” éri el ugyanezt.
    Az egyikben tilos beszélni lényeges dolgokról, és Marx féle ideológiákra épít, a másik annyira összemossa őket multikultivá, hogy gondolkodni már nem is „divat” – mely a nyugati államok világbankár tulajdonosainak a legmegfelelőbb állapot.
    Az egyik erőszakkal, a másik technikai szemfényvesztéssel (pl. mobiltelefon) igyekszik elérni az emberek feletti totális kontrollt.
    Mindkét rendszer a számok világába degradálja az emberi lényt.
    Mindkettő globalizál, az egyik fegyverekkel, a másik „demokrácia” álnéven.

    Szerencsére mindkét „nagy” társadalmi rendszer megbukóban van 2010-ben, ez világosan látszik, és kialakulóban van az igény egy harmadik út elérésére, mely olyannyira nem új, hogy a múltban és a természetben egyaránt keresendő. Léteznie kell egy harmadik útnak, mely semmiben nem hasonlít ehhez a két uralkodói rendszerhez. Ezért is érdemes kutatnunk múltunk csodáit, főleg magyar vonatkozásban. Az emberiség kollektív tudatában kitörölhetetlenül létezik egy aranykor emléke, mely természetesen nem az ókori görög „demokratikus” városállamok idejében keresendő, hanem jóval korábban. Ugyanis a Kárpát-medencétől, a Fekete-tenger vidékén át a Mezopotámiai Folyóközig és onnan a Tárim-medencéig terjedő hatalmas területen régészetileg is bizonyíthatóan létezett olyan egységes, egy nyelvet beszélő kultúrából álló aranykor, mely mentes lehetett a fent elemzett társadalmi rendszerek betegségeitől. Ahol a liberálisok által mindig is hangoztatott emberi szabadság az élet alapelemeként volt jelen, de úgy, hogy a közösségi értékek nem vesztek oda, mint manapság a „valósítsd meg önmagad” (magyarul: „taposs át mindenkin a sikered érdekében”) hazug eszméje alatt. A duális irányítás alatt szerveződő szakrális kultúrákban valódi népfelség elve működhetett, szemben a demokráciával, mely pl. Aaron Russo szerint a társadalom 51%-ának hatalma a többi 49% felett, de valójában néhány átlagon felül intelligens gazemberekből álló család és klub uralma a mindenki felett.

    Magyarország, de talán ideérthetnénk a fél világot, jó néhány évszázada nem független. Mások döntenek felettünk, de mégis egyre nehezebbek az életkörülmények, magyarán ezek a társadalmi rendszerek nekünk nem igazán kellemesek. Nekünk, magyaroknak ebben a nagyhatalmi sakkjátszmában egy harmadik út keresése a leginkább indokolt.
    Még egy erősen nemzeti kormány is igen-igen nehezen tudna a mai geopolitikai helyzetben ügyesen lavírozni, amilyen erősen folyik a világ tömbösödése (már megint). Kína hiába államkapitalista, mégiscsak kommunista. A nyugat hiába "szocialista" kormányokkal van teli, mégiscsak liberális vadkapitalista.
    Remény van rá, hogy a kommunizmus és kapitalizmus melletti harmadik út először nálunk fog megvalósulni. Ne akarjuk beskatulyázni mondjuk hungarizmus néven, de valahol ott az arany középút, csak izmus nélkül.... Keresnünk kell.

    VálaszTörlés
  57. "Ne egy ember legyen a vezető. Mindenki az legyen. És akkor mindenki magának is érzi a kezdeményezést" Jól érzed pappsz.

    Kedves spleen az írásodra inkább nem reagálok.

    A feladat adott.Egy csokorba gyűjteni a lehető legtöbb azonos gondolkodású embert.Akik jártasak a megújuló energia felhasználásában,tisztában vannak a jelenlegi rendszer működésével.
    Velük aztán el lehetne kezdeni megyénként majd ha van rá kapacitás városonként dolgozni annak érdekében hogy önellátóvá tegyük a lakóházakat.
    Nos hogyan juthatunk el ideáig?Ötletek,tanácsok jöhetnek.
    Túl naiv vagyok?

    VálaszTörlés
  58. spLEEn: Anélkül, hogy Castro mellett érvelnék, azért nézd már meg ezt a dokumentumfilmet. A film nem politikai, hanem gazdasági. Biztos vagy benne, hogy nem boldogabbak Kubában az emberek, mint itt a plazmaTV-vel, meg a hitelkártyával? http://www.youtube.com/watch?v=fLDwF6d076E

    Pacal: Szólj, ha kész:) Rengeteg ötletem van.

    VálaszTörlés
  59. Kösz mazsola te vagy az én emberem egy a sok közül.

    "Mindkettő egy nagy masszát gyúr az emberiségből, melyben identitás-zavaros humanoid tömegek tengődnek, teljesen lefoglalva a napi anyagias problémájukkal, lehetőleg nem gondolkozva a valódi problémákról, és legfőképpen arról a szűk csoportról, akik uralják őket. Az oktatást teljesen lebutítják."
    Ebből a pokolból szeretnék kikerülni.Gusztustalan.Nem bírom már tovább.
    Várni,várni,futni a mókuskerékben.Elég volt.

    Az aranykoros rész minden vágyam.Képzeljétek csak el.Minden ember meg tapasztalná a feltétlen szeretetet,örömöt bőséget.

    De ezért tennünk kell nem egyénenként.Együtt közösen.Közös tudatot,kollektívát alkotva.

    VálaszTörlés
  60. Első és legfontosabb lenne - Begyűjteni olyan magokat (búza,paradicsom ....) ami nem Génmanipulált. Ezt ha tehetitek most kezdjétek el !!!!!!!!! Nagyon fontos ,mert már nemsokára nem lesz kapható sehol sem és akkor bukta. Szóval már most próbáljatok beszerezni!!!!

    VálaszTörlés
  61. Ha egyetértetek egy közös platform létrehozásával, akkor a tettek mezejére lépve én összeállítok egy listát azokról a helyekről, ahol hasonló gondolkodásúak már nagyban építik a jövőt, vagy legalábbis hasznos információk vannak:
    (remélem nem tilt le a spamszűrő a sok link miatt)

    www.magtar.hu (ide tartozik több levlista is)
    http://www.nemzetihirhalo.hu
    http://2012.blogol.hu/
    http://www.antalffy-tibor.hu/
    http://hitelkarosultakert.hu
    http://www.emberiseg.hu/portal/
    http://mr-moto-velorex.blogspot.com
    http://hungarianrealnews.com/news.php
    http://jovonk.info/
    http://kataklizma.info/
    http://neoltsal.blog.hu/
    http://pirospirula.blogspot.com/
    http://www.magyarhon.eu/
    http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/
    http://aranylaci.freeweb.hu/
    http://dobogommt.hu/dobogo/main.php
    http://www.hunmagyar.org/
    http://magyarokszovetsege.hu/
    http://magyartaltos.info/
    http://www.mariaorszaga.hu/
    http://magyarostortenet.gportal.hu/
    http://www.magtudin.org MAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
    http://www.utolag.com
    http://aranykor.freeblog.hu/
    http://www.biotippek.hu/
    http://www.grandpierre.hu/
    http://hunnianet.net/
    http://www.kincseslada.hu/
    http://karpatiharsona.info
    http://magyarsors.hu
    http://www.nepgyogyaszat.hu/
    http://tamana.gportal.hu/
    http://tudos.virtus.hu
    http://www.nimrudszabadegyetem.hu/
    http://integrativmedicina.hu
    http://kegyelem.net
    http://magyartudastar.gportal.hu
    http://szepvilagunknakvege.blog.hu/
    http://www.free-energy.hu/
    http://xoomer.virgilio.it/terembura/startlapok/ujstartlap.html (TEREMBURA)
    http://k-forum.extra.hu/e107_plugins/forum/forum.php (SZABADENERGIAKUTATÁS)
    és persze:
    http://vilaghelyzete.blogspot.com

    És még lehetne folytatni…

    Sajnos nem állítom, hogy mindegyik lap üzemel, és friss, nyílván ezt ellenőrizni kell. Sőt abban sem vagyok biztos, hogy mindegyik vegytiszta jóakaratú magyar emberek szüleménye, sok a dezinformáció, ezt viszont csak közös kommunikációval lehet kiszűrni.
    Remélem ezt a listát nem használják fel rosszakaratú emberek.
    Különben ezért is érdemes lenne a közös platform létrehozása, melyet akár több tükör honlapon el lehetne helyezni, hogy ne vesszen el ez az írdatlan információ, ami már fent van.
    Nyílván szükség van egy nagy átszűrésre a platformhoz csatlakozott honlapok terén.
    Továbbá nem árt egy közös üzenetküldési rendszert kidolgozni, vagy valamilyen módon összefogni a bloggereket.
    Személyi adatok megadását kerülni kell! Csak a szabad és építő gondolatok tárhelye kell legyen.

    Én különben azt sem tartanám hülyeségnek, hogy eleve írni ezen blogok kapcsolattartóinak, hogy mit szólnának egy közös fórumra, kinek milyen ötlete van ez ügyben, stb.

    Mit szóltok?

    A lista nyugodtan folytatható, kiegészíthető, esetleg szűkíthető, vagy csoportosítható (pl. tudástár és építők csoportra)!

    VálaszTörlés
  62. A szűrést természetesen ne egy ember végezze, hanem pl. legyen egy pontozás az adott honlapok hasznosságáról. Népszavazás! :)

    A közös platformnak úgy célszerű működnie, hogy az azon megjelenő új infók autómatikusan eljutnak minden blogra (valamilyen kis hírablakban, mit tudom én. :)
    Egy olyan hely lenne, ahol összefutnak a szálak, majd szétterülnek megint.

    A technikai megvalósítását rátok bízom szakik! :D
    De az tény, hogy most már muszáj lesz összefogni a sok jóakaratú, és tenni vágyó embert egy közös virtuális helyre, ahonnan aztán a sok kis csíra szépen el tud kezdeni palántává nőni.

    VálaszTörlés
  63. A TS: team speak szerver,ez egy netes telefon,ingyen,nagyon jó minőséggel, az érdekessége,hogy nem lehallgatható,mi a ts 3-on vagyunk,az egyik admin jó barátom,és zeitgestes totál.Tudom,hogy egy eszméhez ragaszkodni,? nem olyan jó dolog,de ha tudod,hogy értelme van ,és teljes szívvel csinálod,akkor megéri.
    A másik.
    Mindenki volt gyerek,ezt a gyereket tünteti el belőlünk a rendszer,az oktatási módszereivel is.
    Ezek a gyerekek akik voltunk,emlékezetek vissza,milyenek voltunk.Szerettünk élni,szerettünk rácsodálkozni a dolgokra,mert nem nyomasztott a körülöttünk lévő világ,a szerzés.Csak a játék volt. Szerettük csinálni a dolgokat,még ifjúkorunkban is.De ahogy beálltunk a fogaskerekek közzé,(munka,pénzköltés,pihenés,mert csak ez teszi ki sokunk életét)elfelejtettünk gyereknek lenni.Játszani,csinálni valami jót a másikért,elfelejtettünk önzetlenek lenni,elfelejtettük a bizalmat!
    Itt most ezt a gyereket felelevenítjük,és ez jó,ez a felnőtt ember tapasztalatával keverve,még jobb.
    Atek ,én egy egyszerű ember vagyok,nem nagyon tudok ötleteket adni,de az értelmes munkával viszont tudok segíteni.Aminek ténylegesen látom az értelmét.Szerintem sokan vannak,és lesznek akik így segíthetnek.Be kell vonni feltalálókat,reklámszakembereket,elektromos cuccokhoz értőket,számítógépzseniket,művészeket,geológusokat,stb.Akiknek vannak ilyen ismerősei,azokat felvilágosítani.Megismertetni a gondolkodásunkkal,úgymond az eszméinkel.Nehéz feladatok.De nem megvalósíthatatlanok.

    VálaszTörlés
  64. Laura meghallgattam Géczy Gábor (egyelőre csak kettő) vidijét, szenzációs, köszi szépen!

    VálaszTörlés
  65. Ha elkezdjük megépíteni és használni az ingyenenergiákat,a saját ellátásunkhoz szükséges élelmiszereket,meg ilyeneket,akkor azt tudomásul kell vennünk,a rendszer a szabályaikkal,és törvényeikkel,megpróbál ellehetetleníteni bennünket.Olyanok is kellenek akik tudják,hogy lehet ezeket kikerülni.A lényeg az,hogy nem szabad feladni.Én csak két éve harcolok az egész ellen,voltak rossz napjaim,de mindig látom ,egyre többen vagyunk,és ez erőt ad.

    VálaszTörlés
  66. Frenkimen, ezt a háborút csak láthatatlan, apró, de tudatos lépésekkel lehet megnyerni.
    Ha csak egy kicsi dologban is függetlenedni tudtál, akkor már jó úton jársz.

    VálaszTörlés
  67. Mazsola,hogy mennyre független vagyok? ha megnézed a honlapom akkor jobban megismersz.Igazad tudok adni neked,sok embernek kell még felébredni,és tudatosnak kell lenni,hosszú a folyamat.
    http://frenk1men.blog.hu/

    VálaszTörlés
  68. Pontosan Mazsola.Eltervezgetjük mit s hogyan akarunk megvalósítani megbeszéljük.Aztán lépésenként megvalósítjuk.Közös erővel a siker garantált.Most(még) ne foglalkozzunk azokkal akik majd bele akarnak rondítani a dolgok alakulásába.Ha fellép egy ilyen probléma akkor szintén közösen megoldjuk.
    Mindenekelőtt köszönjük a linkeket.Már el is kezdtél dolgozni ezt már nevezem.És igen frenkimen egyre többen vagyunk és leszünk és finomítjuk a tudásunkat.Milyen jó gondolat volt az a gyerekkoros írás és milyen igaz.
    Mazsola nagyon jó ötleteid vannak a közösség létrehozásában.Szinte mindennel egyetértek.
    Nos akkor akár el is lehetne kezdeni az oldalak kibogarászását.Ha megfelelő szemléletű oldalt találunk azt már nem itt kellene megosztani mert tényleg aki visszaakar élni vele az meg is teszi.Ahogy most mi is elkezdtünk tenni csak épp az ellenkezőjéért.Ha megvannak az oldalak a járható út a kapcsolatfelvételre csak az hogy a tulajdonosnak/szerkesztőnek írni egy hivatalos levelet hogy mit szeretnénk.
    Nos akkor úgy tűnik hogy szükség van egy informatikus szakemberre aki meg előlegezne nekünk egy felületet és intézné a technikai részeket.

    VálaszTörlés
  69. Antalffy Tibi bácsi szimpatikus.A második linkelt oldal is jó.

    VálaszTörlés
  70. Amit mindenki a saját bőrén érez, hogy erőteljes változások vannak készülőben. A mi dolgunk, hogy mentőcsónakokat hozzunk létre. Ez egy többfrontos munka. Bár sejtjük, de nem tudjuk biztosan, hogy rövid távon mis is fog történni biztosan. Azt viszont tudom, mert a Ceausescu rendszerben éltem , hogy milyen volt gyerek fejjel 2 napot állni sorba 2 kg cukorért, vagy szombaton suli után a jegykenyérrel végigjárni a város összes pékségét, hogy hol van valahol valami kenyér. Vagy hogyan változott meg az ország egy nap alatt 1989 decemberében amikor kitört a forradalom. Nem a háttérre szeretnék kitérni csak arra, hogy nagyon gyorsan meg tud változni a világ.
    Fel vagyunk-e rá készülve?. Itt a blogon volt egy bejegyzés a vélt legszükségesebb 15 dologról ami a túléléshez kell. Igen, ez egy fontos dolog, hogy legalább minimális szinten, de mindenki rendelkezzen bizonyos alapvető készletekkel. Megmondom őszintén, hogy a Jézuska nálunk minőségi cipőket hozott többek között, mert még a katonaságból tudom, hogy milyen volt rossz bakancsban járni. Mindenki nézzen végig a ruhatárán az otthonában és a legfontosabb dolgokról készítsen leltárt.
    Nem kell évekre berendezkedni, mert lehetetlen is, de legalább egy évre lehet az alapvető élelmiszerekből raktározni és nem is horror összeg. Rizs, hidegen sajtolt olaj, üzemanyag, stb... Szívesen segítek a címekben vagy akár a megszerzésében is. Járom az országot ezért szinte bárhonnan bármit el tudok hozni. Legyen lista, ami szintén bővíthető csapatmunkában :)
    Emellett, meg fontos az összes többi amiről írtatok. Amit írt frenkimen a gyerekről azt át is éltem egy meditáció alkalmával Karácsony tájékán. Igen, hol van a gyerek belőlünk? Mikor nevettünk egy jóízűt utoljára? Hol van egy önfeledt játék a többiekkel, ahol nem számít az eredmény? Egyáltalán, hol vannak a barátok, a közösségek? Mind felszívódtak.
    Újra kell mindent építeni. Amit 200 év alatt leromboltak azt nagyon nehéz újjáépíteni, de el kell kezdeni. Mert igen frenkimen és a többiek, így nem érdemes élni. Lépnünk kell minden fronton. Legyenek meg azok az emberek akik figyelik a híreket, akik csoportosítják, akik a technikai hátteret biztosítják, akik terjesztik. Legyenek ruháért, energiáért, használati cikkekért, stb felelősök. Magyarán, ha van egy szervezkedés akkor a feladatokat le kell bontani mint a katonaságban, de az a legfontosabb, hogy tényleg mindenki csak azt csinálja mihez tényleg ért és kedve is van hozzá.
    A fiamnak szoktam mondani, hogy nincs kicsi munka. Ha valaki felad egy kalapácsot az állványon álló mesternek akkor az volt fontos munka, mert másképpen a mesternek onnan le kell másznia és addig áll a munka.

    VálaszTörlés
  71. Ha nem haragudtok,a weboldalamról egy szösszenet:
    FELHÍVÁS A SZABAD AKARAT TÖRVÉNYRE ÉS A PÉNZ NÉLKÜLI GAZDASÁGRA. EZ NEM UTÓPIA!!! AZ EGOHOMO-T EL KEL FELEJTENI,VÉGRE HOMO SAPIENS-É KEL VÁLNI MINDENKINEK.AKI TOVÁBB AKARJA FOLYTATNI A POLITIZÁLÁST,A PÉNZRENDSZERT AZ EGOHOMO

    Ezt én találtam ki,ha valaki jobban meg tudja fogalmazni,vagy hozzá tud tenni,megköszönöm,ez jó lenne felvilágosító szlogennek is.

    "EGOHOMO": A magántulajdon megszületésével fejlődött ki. A arany majd a pénz létrejöttével tökéletesítette eszközeit. Nem érdekli más, csak pénz, nem tud másban gondolkodni csak a pénzben. Nincsenek szép érzései, csak mások elnyomása fontos számára, minden eszközzel. Nagy segítség számára, hogy befolyásolni tud homo-kat akik szolgálják őket, sőt felbérel homo-kat akik teljesítik akaratát.
    Az egohomo-nak nincsenek olyan érzései mint pl.:feltétel nélküli szeretet, szerelem, odaadás, törődés, békesség.
    Csak olyan világban érzi jól magát, amit saját maga teremtett, és ezt képes megvédeni élete árán is.

    VálaszTörlés
  72. Ha valóban van kedvetek róla beszélni, kérlek, jelezzétek. Online, ingyenes lehetőség van konferencia beszélgetésre, jó minőségben, biztonságosan, ahogy frenk1men is írta. Én már többször felvetettem a dolgot, de ilyenkor mindig valahogy eltűnnek az amúgy tenni akarónak tűnő emberek. MINDENKI... És mivel az ország (világ) különböző részein lakunk, de ezekről a dolgokról interaktívan kellene beszélni, nagyon jónak tartom az online beszélgetést, vagy akár előadást is lehet tartani, és a többiek hallgatják. http://teamspeak.com, innen le lehet tölteni egy kis alkalmazást, aki csatlakozni akar, kérem, jelezze nekem, a facebook awakening csoportban, és nagyon szívesen segítek a továbbiakban. Remélem, ezúttal "meghalljátok"...

    VálaszTörlés
  73. Figyu Eni, van egy rahedli Awakening csoport. Nem tom, hogy ki vagy... :( Ez pedig egy általános második gond, hogy mi idősebbek nem vagyunk annyira toppon a mindenféle ide-oda ugrálásban a neten.
    Ezért is kell egy kicsit érthetőbben fogalmazni a számítástechnikai dolgok terén a gyengébbek kedvéért :)

    VálaszTörlés
  74. Nem lenne jó egy saját weboldal az ébredőknek?

    VálaszTörlés
  75. Ahol tudnánk megbeszéléseket tartani,feladatokat osztani... .

    VálaszTörlés
  76. A Skype erre nem egyszerűbb?

    VálaszTörlés
  77. Eni csak azt írta ,szükség lenne élő beszélgetésre is,erre a legalkalmasabb a TEAMSPEAK.Minden jó ötletre szükség van,persze ha elfogadja mindenki.Itt is segíthetünk az Enivel ,hogy élő beszélgetésben is részt vegyünk.
    A weboldalra is szükség van,meg az egész összehozására is,ahogy írtátok.
    Csak még annyit ,a személyes kapcsolat lenne a legfontosabb ,de ez sokak számára kivitelezhetetlen.A TS egy kicsit segítene ,hogy személyesebbé tegyük.

    VálaszTörlés
  78. Köszi eni.
    Persze én benne vagyok az onlinéban.De ezt is közösen kell eldöntenünk hogy azok akik itt felszólaltak vállalják-e.?
    Különben kell ehhez mikrofon vagy kamera gondolom kell.?
    Köszönjük frenki néztem a lapodat rendkívül jó kis szövegeid vannak.Te még tudsz gondolkodni.Szükségünk lesz a kreativitásra.
    Lenne egy felmerülő dilemmám.
    Mégpedig.Nézegettem ezeket az oldalakat amiket mazsola küldött.Nos hogy is fogalmazzak.Szóval úgy gondolom itt egy páran már túl vagyunk azokon a problémákon amiket a számos hasonló oldal közzétesz.Itt elsősorban a kormányról és úgy összefüggésében a világ helyzetéről beszélek.A továbbiakban ezt csak SZEMLÉLETVÁLTÁSNAK hívom.Tehát el kell dönteni hogy kollektíven mit szeretnénk.Hogyan építsük fel a közösséget.Frenki fog kelleni egy szöveg hogy mi a közösségünk célja.
    Nehéz ezt így leírni jobb volna élőszóban.
    Lehet néhány hírt nem a hír nem jó.Tényeket kell közölni amiket érthető magyarázatokkal,bizonyítékokkal lehet alátámasztani.De szerintem a legfőbb dolog nem más mint az ingyenenergia-megújulóenergia-gazdálkodás leírása.Legalábbis számomra.

    Leírtam már mit szeretnék.Olyan emberek csoportjait összehozni egy közösségben akik megvalósítják a háztartásbeli napkollektort,szélgenerátort,napelemet,üvegházat. Találtam már pár olyan magyar oldalt amelyeken fellelhetőek a tervek.Nem utolsó sorban mindenkinek hozzáférhetőek,működőképesek,ingyenesek,otthoni körülmények között műhelyben elkészíthetőek.
    Azt szeretném ha ezek az emberek akiknek van már tapasztalatuk az önellátó életmódról a készülékek építéséről és túl vannak a szemléletváltáson mind-mind fellelhető lenne egyetlen közös oldalon.Még tudnám tovább is írni,de remélem értitek.?

    VálaszTörlés
  79. A skyp minősége,és lehalgatása miatt,nem jó ötlet,de aki támogatja kezdhetjük ott is.

    VálaszTörlés
  80. OK, frenkimen, csak segítsetek magatokhoz jutni. Nekem még ide beírni is gond volt, mire megoldottam....

    VálaszTörlés
  81. Tudjátok, én egy régi vágású emberke vagyok. Szeretem a élő és valós dolgokat. Miért nem találkozunk személyesen egy kávéházba tegyük fel ahol kötetlenül lehet beszélgetni. Természetesen mindenki csak a nickname-vel mutatkozna be. Nyilvánvaló, hogy ehhez kell bátorság, illetve a távolabb élőknek ez nem megoldható egyenlőre. De kialakulhat egy mag amit aztán ki lehet terjeszteni... Ez csak egy hangos gondolat volt.

    VálaszTörlés
  82. Pappsz minden tiszteletem.Jó gondolat.Nem hiába a régebbi generációk mindig szemtől szemben oldották meg a problémáikat.Ugye bár a 21. században ma már ott tartunk hogy ez kihalófélben van.Elengedhetetlen a személyes beszélgetés.
    A magán gondolatom volt.

    VálaszTörlés
  83. Bíró Ferencnek hívnak,aki beklikkeli a frenk1men nevet a googléba az látja majd miket csinálok,mert engedélyeztem,nem titok,a nevem sem.Azt,hogy miket éltem meg és miket tettem,az a renccernek köszönhető.Ha normális körülmények és igazságban nőttünk volna fel ,nem így történtek volna a dolgok.Szerintem mindenki látja ezt.Gasztony meg messze esik mindentől,hogy találkozzunk.Megfogalmazhatom a hétvégén a céljainkat és a szemlélet váltást,de mivel egyedül nevelem 8 éves kislányomat,vele is foglalkoznom kell.
    A TS-hez csak mikrofon kell.A skyp-hoz mindkettő.
    Vannak olyan szélerőművek is amik kicsik,egy ház tetején is elférnek,és ellátják energiával a házat.Ezt csak úgy hozzátettem.

    VálaszTörlés
  84. Nem tudom, hallott-e valaki a komposzt kazánról

    http://alternativenergiak.hupont.hu/8/komposztkazan

    nagyon jó ötletnek tartom, remélem, lesznek, akik hasznosítani tudják.

    VálaszTörlés
  85. Papsz,segítünk mindenkinek,ezért is vagyunk itt,
    önzetlenség,bizalom!

    VálaszTörlés
  86. akvapóniás,önfentartó ökoszisztéma,amit a keleti népek régóta használnak
    http://index.indavideo.hu/video/Akvaponia
    nézzétek meg,érdemes!

    VálaszTörlés
  87. http://www.facebook.com/CybernatedFarmSystems
    akik tudnak angolul(sajnos én nagyon keveset,fordítót használom)
    Zöld kertek.

    VálaszTörlés
  88. Évi nagyon szépen köszönjük.Kézcsókom.
    Pontosan ilyen oldalakra és emberekre gondoltam.
    Megtalálható a kivitelezés is.Remek.

    VálaszTörlés
  89. Ez az akvapóniás oldal is csodás.A passzív szolár üvegház összekapcsolható is lenne ezzel a komposzt kazánnal.Rengeteget lehet ötletelni.
    Már csak a kis csapatok kellenek hogy készíthessük a különféle ötletek terveit.

    VálaszTörlés
  90. Akkor sziasztok!

    az Awakening csoport, ami ehhez a bloghoz kapcsolódik, amit éppen olvastok: https://www.facebook.com/?ref=logo#!/groups/AwakeningTheWorld/

    A facebook-on van. Az idősebbeknek is javaslom a csatlakozást, mert naprakész infokat lehet szerezni.

    Persze, hogy a személyes találkozás lenne az ideális, csak mivel nehéz összehozni, mert szana meg szét lakunk mindefele, ez egy szükségmegoldás, amit javasoltam. Már csak azért is jó, mert lehet ötletelni, aki nem akar, nem beszél, persze az az ideális, ha van az embernek mikrofonja, de kamera pl. nem kell, mert csak hang alapú az egész. De ha mikrofonod sincs, az sem baj, hallgatod a többieket, és írásban válaszolhatsz, mert chat is van. Az egész egy magán szerveren van, amit online játékosok találtak ki (pl. wow-ozáshoz) és a magyar felhasználók ingyen beengednek oda minket. Abszolút biztonságos, tudod, hogy nem kádereznek, a hangminőség 100x jobb, mint skype-on, és több száz felhasználó is online lehet, nem ront a minőségen. Nekünk lenne egy külön szobánk, ahol beszélgethetnénk, és azt a világon senki nem látná (logolás sincs). Akit tényleg érdekel, holnap este 8-9 magasságában nyitok ott egy szobát, addig meg kellene oldani, hogy mindenki hozzáférjen. Az első lépés, hogy le kell tölteni a gépedre a team speak klienst. Ez egy egyszerű program, A gyártó honlapjáról letölthető: www-teamspeak.com, itt a free download gombra kell kattintani a honlap jobb alsó részén. letöltés, és telepítés után mondom az instrukciókat, mert ma este csinálok egy lépésről-lépésre útmutatót, hogy akik nem értenek az ilyen dolgokhoz, azok is csatlakozhassanak. Aki velem akarná felvenni a kapcsolatot, itt jelölhet be a facebook-on: www.facebook.com/ehintya, vagy aki nincs fent, az írhat mailt az ehintya@gmail.com e-mail címre. Mindenkinek szívesen segítek, és mivel nem szégyellek semmit abból, amit ide leírtam, és nem félek senkitől, Hintya Enikő voltam, sok szeretettel :D

    VálaszTörlés
  91. Létezik egy MÖP (Magyar Összefogás Program)
    Nem lehetne velük valamit kezdeni? Hasonló elvek alapján jött létre.

    VálaszTörlés
  92. Ez a MÖP nagyon ott van.
    Ott van a monetáris csúcson,csak a pénzről szól.
    Ahol egy nyakkendős bankár tartja az ország szívét,pénzt is tarthatna.
    Saját vélemény,ez jött első látásra.

    VálaszTörlés
  93. Én is a személyes találkozóra voksolnék!

    Ha mi vagyunk azok akik időt és energiát nem kímélve tenni akarunk az önfenntartásunkért, akkor legyen már az az első lépés hogy élőben találkozunk,és nem csak egymás kommentjeit olvasgatjuk.

    Ott aztán összeállíthatnánk egy tematikus tervet, amivel a legegyszerűbb energiagazdálkodási tippektől kezdve eljutnánk a teljes önellátásig.

    Most kezdem felfogni milyen fontos is az amit csinálunk. A környezetünk nyilván nagy érdeklődéssel fogadja majd munkánkat, és ha látják hogy ez működik akkor nagyon sok embert szabadíthatunk fel...

    Jók a linkek!

    Várom a -komposztkazán- hőmérséklet adatait

    Az -aquapónia- pedig ráébresztett hogy nem kell döntenem hogy tavasszal halastavat építsek vagy vessem be a kertünket :)

    VálaszTörlés
  94. Jó napot,mindenkinek.
    mivel a világ helyzete című oldalon vagyunk,érdemes beszélni egy kicsit a világ helyzetéről .Senki ne higgye ,hogy nagyon könnyű helyzetünk van vagy lessz.És azt se higgye senki amerikás befolyás sincs a mai politikusokra.Nem politizálok,csak felhívnám figyelmeteket egy pár igen fontos dologra.Ezek az usások bevezették a fogvatartási törvényt,az internet cenzurát,a csuzlikat felvonultatták ázsiában,az sovjetek meg a csuzlikat legalább a felét a déli határokhoz,a cinaiak modernizálták a teljes csuzlikészletet,a japcsik,a repcsiket robotizálták,,a magyar helyzet a 40 év alattiakat besorozhatja,mindenütt tartottak katasztrófavédekmet a nátós országokban, az amcsik azt hiszem még mindig tartanak egy hatalmas hadgyakorlatot ,stb,szóval ezek felkészültek 1 nagyon nagy dologra,egy háborúra.
    Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
    Még azt sem ,hogy amcsiban az fbi mindenkit terroristának néz aki nem a renccert szolgálja,vagy ellene lép fel.Ez ,hogy tartozik ránk?Csak mellesleg megjegyezném,miért is van fbi iroda m.o.ágon?Itt se lesz másként,sajnos.Aki nincs velük az ellenük van,és ráadásul azzal a szöveggel etetnek majd mindenkit,hogy demokráciaellenes,népellenes.
    Azért írtam le,mert szükségét éreztem.
    Nem azért,hogy eltántorítsalak benneteket,de aki úgy látja,még ezek után is maradni akar,az maradjon.Akinek kétségei támadnak az előbb utóbb kiesik,szerintem,jobb ha előbb.

    VálaszTörlés
  95. Én újból belinkelem az alábbi filmet, most Nektek! Bár nem rövid, én amikor először láttam, nem tudtam abbahagyni. Rengeteget lehet tanulni belőle. Ilyen nagy méretű, sikeres gazdasági reform - a helyes irányba! - még nem történt máshol a világon.
    Nálunk is hasonlóan kizsákmányoltak a földek, a visszatérést ésszel kell végezni, az a fajta harmonikus gazdálkodást, amit nagyapáink még tudtak, újra kell tanulni, kiegészítve az új ismeretekkel. Náluk a kényszer hozta, remélem mi meg tudjuk előzni.
    A filmben szó nincs Fidel politikai rendszeréről, máskülönben ismereteim szerint áthatja a rendszert a spionok, besúgók hada, kommunista módszer szerint, mint nálunk, vagy az összes egykori keleti blokk országaiban. Szóval nem idealizálom Kubát, de eljöhet az az idő, amikor az egykor itt tanuló kubai diákokat vissza kell hívnunk: társadalmi túlélést tanítani.

    http://www.youtube.com/watch?v=fLDwF6d076E

    VálaszTörlés
  96. Csinál valaki egy fórumot,vagy valamit?
    Az lehetne a címe:Mentsük meg az embereket,mert csak így menthetjük meg a világot!

    VálaszTörlés
  97. Nézzétek meg a legfrissebb bejegyzést az oldalon.
    Beszélnünk kell a szerkesztővel.Informálódás céljából.

    VálaszTörlés
  98. A múltkori kommentelésem óta nem volt időm gép elé ülni és olvasgatni, válaszolni. Meglepett a beírások száma és tartalmi mélysége, valamint az azonosságuk, részletek beni különbségeket látok, de mindenkinél megvan a pozitív önzetlenség és segítőkészség, hogy felismertük, csak együtt lehet tovább menni, és hogy a mostani rendszer be fog dőlni, max. hónapjai vannak. Örömet okozott a sok hozzászólás, minden tiszteletem a Tiétek!

    Kedves Mazsola, nem keresek én ellenséget, ő talált rám azzal, hogy ebbe a korba születtem, erre a helyre, tudom, hogy nem győzhetőek le fegyverekkel, mégis azért volt helyenként harcias írásom, mert bensőmben egy harcos lelke lakozik és ez egy harc, ami most folyik, és ebben eddig csak hátrálnom, alkalmazkodnom kellett, már elegem van a deffenzióból, odacsapnék, vállava a véget is akár, szeretnék már támadni is. A realitás az, ha most valakik egy puccsal átvennék az ország felett a hatalmat, nem tudnák azt megtartani, a nato azonnal itt lenne és porig rombolná az egészet és kapnánk egy bankár, magyargyűlölő miniszterelnököt. Ez a lehetőség tehát kizárva.

    Igen, a mostani háború nem a lövészárkokban zajlik és nem is ott dől el, hanem az emberek fejében, hihetetlenül intelligensen és sokrétűen manipulálnak, nehéz blokkolni, feltárni. Elhitetni "alvókkal" a valóságot majdnem lehetetlen, nekem is sok időmbe telt, mire elhittem a valóságot, idő kell, kinek több, kinek kevesebb, nem vagyunk egyformák, és mindenkihez külön kulcs van, nem lehet mindenkihez egyformán "bejutni", ehhez is profik kellenek, aki nem az, az pedig legyen türelmes és próbálkozzon többféle képpen, ha nem jön be valakinél egy megközelítés, máshonnan kell a fényt adni a lényegre vagy időt kell még adni a másiknak.

    Igen, hatalmas mentális energiánk van, ha ezt szabadon tudnánk használni, töredékére rövidíthetnénk az átmenet idejét és sok ember-mi is-kevesebbet szenvedne az új, szereteten alapuló társadalom elindulásáig. Mi korlátozza elménk erejét? A megosztottság, a hamis hitek, a média mérgezése, a rossz táplálkozás, az iskolában belénk nevelt, berögzült korlátolt látásmódok, a kapkodás, a nem gondolkodás, és még lehetne sorolni.
    Nem lehet mindenki vezető, vezető csak az lehet, aki erre lelkileg érett. És ki dönti el, hogy ki az? A demokráciában állítólag mindenki szabad és beleszólhat az irányításba, ergo mindenki irányít. Na ennél nagyobb butaságot nem sokat tudok. Csak az irányítson, aki rendelkezik a kellő tudással és lelki érettséggel erre, de az irányítson, mert mindenki valamilyen kötelességgel születik, adottságai és képességei voltán és abban a legjobb, abban tehet a többiekért a legtöbbet, mert azért születtünk ide, hogy egymást segítsük, vállvetve közösen emelkedjünk és éljünk egy élhető életet, van aki ebben jó, van aki másban, ez jó is így, csak a mostani "urak" azt mondják, hogy versenyezzünk egymással, és aki jobb, erősebb, az jogosan kap többet. Egymásnak uszítanak minket, ők pedig leszedik a hasznot, aratnak. Nem versenyeznünk kell, hanem baráti kezet nyújtani egymásnak minden helyzetben. Mindegyőnk csodálatos személyiség, külön ablakkal ugyanarra a valóságra, ettől színes és gazdag a világ és ettől lehet erős egy társadalom, nem a birka szürkéktől. Nekem élvezet mások gondolatait hallgatni, olvasni, ha azok pozitívak és építőek, gazdagít is, amikor ezáltal valamit megértek, rájövök saját korlátoltságomra is, hogy én ezt így nem láttam, megértve mást ismerem meg magamat is jobban. Csodálatos és végtelen öröm forrása a pozitív, tiszta emberek társulása, beszélgetése, nyitása egymás felé. Ilyenkor nem az egók rivalizálnak, hanem a lélek nyílik szeretettel.

    VálaszTörlés
  99. Szerintem is jó, ha valamilyen formában szerveződünk, bővítjük a kapcsolat lehetőségét, hogy megoszthassunk információkat egymással, adott esetben segíthessünk. Akár itt az interneten valamilyen formában csoportosan beszélgetve, jónak tartok egy olyan verziót is,amit itt eni javasolt, mert nem hallgatható le, ez lényeges szempont, de lehet egy személyes találkozó is, ahol névvel vagy itteni névvel bemutatkozva közvetlenül lehetne beszélgetni, ez persze nem jó azoknak, akik messze laknak a találkozás helyétől, de a netes telefon talán mindenkinek jó, a fórumok is kiválóak, ez a blog is, ahova most írunk, a lényeg, hogy össze tudjunk hangolódni.

    Szóval örülök Nektek, készülök mindenre, remélve a legjobbat!

    VálaszTörlés
  100. Frenk, szerintem jó a szlogen elképzelésed, ezt minden ún "beképzeltség" nélkül írom. Ui itt van a Pilisben a Föld szíve, gondolom, ezzel nem mondtam újat.Ezen kívül Pio atya, Nostradamus és még ki tudja hányan megjövendölték, h innen fog kiindulni egy hatalmas pozitív változás.

    Azt hiszem, csak el kell indulnunk, mindig az első lépések a legnehezebbek. De azt el kell mondanom,mennyire örülök, h ennyi nehézségek után még mindig itt vagyunk, egy lelkes kis csapat, egy MAG.

    Ebből még bármi jó lehet, csak ne adjuk fel.

    Riogatják az embereket III vh-val, 4 milliárd embert akarnak likvidálni, stb stb.

    Igenám, csak egy fontos dologról felejtkeznek el a "sötétek", h van egy Teremtőnk (aki nem hisz benne ne olvassa ezt), nem fogja engedni már ezeket a szörnyűségeket.

    A youtube-on javaslom nézzétek meg Géczy Gábor videoit, Laura tette fel tegnap, szerintem nagyon jó meglátásai vannak. (privát megj. ha ilyen beállítottságú ember(ek) lennének ill. lettek volna a vezetőink....)

    Még egy gondolatom van: a határon túli magyar testvéreinkkel is fel kellene venni a kapcsolatot talán. De ez még lehet, h a második lépés lehet.

    Adjuk össze a talentumot, amit kaptunk, az infokat, amivel egymást segíthetjük.

    Szeretettel
    Évi

    VálaszTörlés
  101. ne ijedjen meg senki, Géczy G. nem vallási dolgokról beszél :)

    VálaszTörlés
  102. Írtam pár sort az új topikba Lacinak a facebook csoporttal kapcsolatban.Bizonyára még nem látta.
    500 magyar fő nem semmi.A kérdés az hogyan gondolkodnak.Tudnak,akarnak-e együtt működni stb.
    Valószínűleg akad közöttük aki több nyelven is beszél,fuvarozó,kutató,informatikus szóval hasznos emberek.Ha csatlakoznánk egy ilyen fbookos közösséghez fel vet néhány kérdést.
    És itt most jöhetnek részetekről az érvek illetve ellenérvek.Kezdem.
    Úgy gondolom hasznos abból a szempontból hogy mint említettem létszám.Ennyi főből már szét lehet osztani az embereket megyénként vagy akár helységenként is.Így már ők elkezdhetnek együtt dolgozva kivitelezni háztartások függetlenítésén.Persze ha elkezdenek.De hogyan tudnánk azt megoldani már egy ekkora csoporton belül hogy ne szippantson be minket az eszménket?Nem tudom hogy mit és hogyan lehet kivitelezni fb csoporton keresztül.

    VálaszTörlés
  103. Barátaim, annyira sok elgondolás van a tarsolyomba, hogy az szinte lehetetlen itt ezen a felületen átadni. De az a leglényegesebb, hogy egyszerre nagyon sokuknál megmozdult valami. Ez nem véletlen, mert nem egy-két napja olvasgatjuk a bejegyzéseket, mégis nagyon sokuknál egyidőben jött el a cselekvés iránt érzett késztetés. Ez pedig vagy a születésünktől kezdve hozott kód, vagy egy felsőbb utasításra kaptuk. Erre a választ szerintem mindenki meg tudja magának adni. Azt biztos tudjátok, Csontváry Kosztka Tivadar Napút festő volt, ugyanúgy mint Munkácsy. Az önéletrajzában írja, hogy egyszer csak olyat festettem amit nem tanultam és nem is tudhattam! Szóval kapott egy felsőbb beavatást és onnantól kezdve ő már egy másabb ember volt és üzenete volt a festményein keresztül a világ számára. Óriási felelősség! Annyira, hogy pl. Munkácsy ebbe őrült bele. Mer az emberek és a műkritikusok nem értették meg a festményeinek az üzenetét. Azt mondták a képeiről, hogy SZÉP. De ő elsősorban nem szépet akart festeni, hanem üzenetet az embereknek a Napút értelmezésében.
    Ezzel a kis szösszenettel csak azt szerettem volna mondani nektek, hogy most azért vagyunk itt, mert itt kell lennünk. Nem teljesen saját akaratunkból, hanem ránk bízott feladattól vezérelve. A felelősségünk óriási! Nem szúrhatjuk el. Tényleg bele kell adnuk apait-anyait, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és egymásból. Hogy kölcsönösen egymást is felemeljük. Személy szerint 8 évet vártam a tegnapelőtti felemelő pillanatra. Tudtam, hogy ebben az évben eljön, de nem hogy ilyen gyorsan. Ez azt jelenti, hogy dolgunk van bőven ha ilyen gyorsan egymásra találtunk még ha virtuálisan is....
    Ja, mi az hogy virtuális? Ilyen nem létezik. Mert igenis érezlek benneteket Atek, Mazsola, Laci, Évi, Frenkimen, Hunbulcsu és a többiek... Érzem a tőletek jövő energiát. Éjszaka nem tudtam aludni, forró volt a testem.... Vibrál az éter.... Hiszen valószínű, hogy mi évek, évtizedek, de az is lehet hogy évezredek óta egymással kapcsolatban állunk-álltunk. Akárhogy is döntünk a kapcsolat létrehozásában jól döntünk! Azért mert minket nem a hatalom, vagy a pénz, vagy a hírnév hanem az ÖNZETLEN EGYETEMES SZERETET irányít. És ez ma a legerősebb energia. Elpusztíthatatlan. Igen, fel kell ismernünk hogy Fényhozók vagyunk és feladatunk van. Tehát Fénytársaim harcra fel és Isten áldása legyen rajtatok. Most fogjuk megteremteni a paradicsomot. ...és igen Frenkimen nagyon igazad van, hogy akiben nincs elég HIT vagy ERŐ még egyenlőre az maradjon egy picit háttérben és ne akadályozza a többiek szárnyalását. Mert hamarosan szupersebességre kapcsolunk, ha már most is nem azon vagyunk :)

    VálaszTörlés
  104. Most olvastam hogy Michael Jacksont elméletileg azért ölték meg mert meg akarta osztani a nagyközönséggel amit tud az összeesküvésről.Vajon mit tudhatott.És még mennyi közszereplő tudhatja aki nem mer cselekedni.Érdekes ha tudtuk volna hogy tudja felvehettük volna vele a kapcsolatot.De már jobb helyen van.A klipjeivel sugallta a helyes utat.De akkor még nem tudtam hogy ez a helyzet.Elnézést ez nem tartozik a témához.Kedvelem a zenéjét.

    VálaszTörlés
  105. Évi én is határon túli vagyok és nagyon tetszenek az ötleteitek, várom, hogy mik lesznek a fejlemények. Oldalakat ( nem csak blogspotot) tudok készíteni, remélem most nem adjuk fel és egy pár hónapon belül már minden tervet megosztunk egymással és elkezdjük tervezni és véghezvinni egy jobb világot

    VálaszTörlés
  106. Én voltam az aweking csoportban,most vissza kerültem,mert azt is Laci szervezte.Írtam is oda.Szerintem,sok normális ember van ott is,ha meg nem fog nekik tetszeni az amit végül itt is akarunk,akkor kiszálnak,de a fészes oldal jobb mint ez.Laci ezért szervezte ezt is azt is,úgyhogy gyertek nyugodtan oda egyelőre,mert nincs más,
    http://www.facebook.com/groups/AwakeningTheWorld/?ref=notif&notif_t=group_activity
    A TS-t meg Eni intézi!Írjatok neki nyugodtan.

    VálaszTörlés
  107. Közzé tenném itt is ha nem haragudtok meg.
    Üdv . mindenkinek megint!
    Köszönöm Lacinak,hogy visszaterelt a csoportba.
    A felébredt emberek és minden szív mindegy ,a meglátásom szerint azt jelenti,hogy felébredtünk ebből a mátrixból ami körül vesz minket ,és teljesen önzetlenül,és bizalommal segítünk mindenkin.Nem törekszünk semmilyen módon mások kihasználására.
    Más világot kell építenünk és nem ezt ami van,jobbá tenni,mert minden kezdődik elölről.
    El kel felejteni azokat a dolgokat ,amik megosztják az embereket,ez pedig nem más ,mint a pénz és a mások feletti hatalomvágy.
    Itt ebben a csoportban el kel felejteni az egót is.
    A társadalmi struktúrákat ,a monetáris alapú gazdaságot le kell cserélni.
    Teljesen új dolgokat kell létre hozni,de nem szabad a tudományt(nem álltudományokat)és a technológiát mellőzni.
    A munkát mellőzhetjük,viszont az értelmes munkát nem!
    Hosszú életűvé kell tenni az elgondolásainkat és a dolgainkat.
    El kell felejteni az izmusokat, a dogmákat.
    Össze kell hozni minden olyan csoportot,akik hasonlóan gondolkodnak,mert értelmes és felébredt emberek vesznek el.
    Építő jellegű munkát kell végeznünk az emberiségért
    Az embereket kell először megmenteni,utána tudjuk a világunkat megmenteni és szebbé tenni.
    Akik eljutottak ideáig,azoknak pedig ideje cselekedni,mindenki adjon ötleteket,adjanak lehetőséget akik tudnak,szakemberekre lessz szükség,számítógépzsenikre,feltalálókra,reklámszakemberekre,
    építőkre,lehet ,hogy ügyvédekre is,persze akik a jó oldalon akarnak harcolni,olyanokra stb.
    Mindezt békésen,szeretetben,önzetlenül,bizalommal és persze türelemmel.
    Ha közben kitörne egy háború,vagy természeti katasztrófák következnének be,ne felejtsük el sohasem kik vagyunk mi és miért ébredtünk fel.

    VálaszTörlés
  108. Bocsáss meg pappsz még végig sem olvastam az írásodat de eljutottam oda ahol pontosan azt akartam elmondani mint te.Én Jackson kapcsán te pedig a festők kapcsán.Igen hatottak a világra,létezik az a felsőbb akarat,sugallat,rendeltetett életterv nevezzük aminek akarjuk.Hogy pontosan itt vagyunk azok akik ennyire elszántan.Semmi sem véletlen.Az sem hogy kirázott a hideg.
    Annyira jó lett volna eljutni egy Jackson koncertre de lekéstem.

    VálaszTörlés
  109. Végére értem pappsz.Ez elég lenne egy nyilvános beszédnek is.Köszönöm,köszönjük.Ölelés.
    Közben ömlöttek a többiektől is az írások.

    VálaszTörlés
  110. Frenki nem értelek teljesen.

    VálaszTörlés
  111. kései reagálásom a net problémái miatt van.
    Bocsi ,Atek,leírnád mit nem értesz?,megpróbálom másképp leírni akkor.

    VálaszTörlés
  112. Zombee nekem nagyon fáj -annak ellenére,h nincsenek vérszerinti hozzátartózóim a határon kívül - az, h így szétválasztottak bennünket. Nem tudom, honnan ered ez a fájdalom... de abban is biztos vagyok szinte, h ez egyszer megszűnik és egymásra találunk

    "A magyar név megint szép lesz...

    azután meg ebben is hiszek

    "Habár fölül a gálya és alul a víznek árja, azért a víz az úr...

    VálaszTörlés
  113. Azt hogy voltál a csoportban.Kiléptél de most ismét csatlakoztál?A 17:53 kor írt szöveget hol tetted még közzé?Az Ébredők csoportban?
    Laci azt írta hogy nemzetközinek indította a csoportot.De ez valamiért nem jött össze.?Ha igen miért nem?
    Túl nagy falat volt?Kevés emberrel indultak?
    Nem voltak aktívak a külföldiek?

    Tegyük fel csatlakozunk Laci csoportjába.
    És azután?
    Ha már egy meglévő csoporthoz pártolunk le kell szögeznünk hogy mi innen jöttünk így találkoztunk azért vagyunk itt mert ezt és ezt szeretnénk.Olyan tagokat várunk akik tenni szeretnének.Így gondolom.Nem vagyok ellene de fenntartásaim vannak.

    VálaszTörlés
  114. Voltam a csoportban,kiléptem mert a sajátomat akartam csinálni,de egy ilyen meglévő csoport ahol sokan vannak,jobb,az én saját gondolataim,nem kommentelték,nem voltak reagálások,így kerültem vissza, a Laci azt írta sok volt a külföldi,mivel globálisan akarta a dolgokat,de most a magyar sok,így azt akarja csatlakozzatok hozzá.Innen 5 percenként csatlakoz nak a csoporthoz,mivel a Laci közölte a facés oldalt,rengeteg ember fog még jönni,beszéltem vele,és ilyen embereket akar min t én vagy te,leszűkül úgy is a csoport majd a magra,akik ugyan azt akarják,gyere nyugodtan addig míg nem csinálunk valamit,vagy ott is maradhatunk ha letisztul,a TS szerverre már jöttek is egy páran,.egy próba volt,csak,
    Ha kérdésed van kérdezz,és bizzál már egy kicsit,magadban is

    VálaszTörlés
  115. Bocsi még mindíg akadozik a netem,és ezért késik a válaszom

    VálaszTörlés
  116. A csoport azért indult úgy, mert a Világ Helyzete oldal indulásakor nagyon sok videómat többen nézték meg külföldről, mint itthonról és csatlakoztak az AWAKENING THE WORLD csoporthoz. Aztán egyre többen lettünk magyarok és a párbeszéd sokkal inkább magyarul folyt.
    A meglévő csoporttal ne legyenek fenntartásaid, mert ugyanazért hoztam létre, mint amiért csinálom a Világ helyzetét! Hamar kikristályosodik számodra is, mennyire ugyanazt akarjuk többen is! Az a legjobb, ha mi kommunikálunk egymással és a FB-on a legegyszerűbb jelenleg (amíg még van ilyen)...

    Laci

    VálaszTörlés
  117. Rendben.Túl vagyok a csatlakozni szeretnék gombon.
    Aztán lássam az EGYséget,a tüzet a helyszínt az ösvény végén.

    VálaszTörlés
  118. Jómagam már benne vagyok a kicsit fentebb emlitett "AWAKENING THE WORLD" fészbúúkos csoportban és egyébként jóval feljebb az Eni is erről csoportról írt és bár nem szóltam semmit hozzá az eddigiekhez (inkább csak figyeltem:)de tetszett amit eddig olvastam itt, és őrülök hogy ilyen sokan vagyunk!
    ui: beszélgetés terén én is inkább a TS-t javasolnám.

    Üdv Gábor.

    VálaszTörlés
  119. Sziasztok! Hosszabb ideje követem ezt az oldalt, és nagy örömömre szolgál, hogy így egymásra találnak azok az emberek, akik tenni is akarnak valamit, hogy végre változás történjen. Nagyon vártam már ezt a pillanatot!:)

    Nos az én problémám az fb. Én elvből nem használom, azaz régen használtam de töröltem magam, mióta tudom, hogy az is a háttérhatalom tulajdona és csakis azért lett ennyire felfuttatva, hogy egy csokorba terelve könnyen ellenőrizhetőek legyen az emberek. Ki mit csinál, hol, kivel, mikor stb. Most az új fejlesztéseikkel már akkor is képesek látni milyen oldalakat nézegetnek az emberek, ha azok egyáltalán nincsenek is bejelentkezve, csak egyszerűen van fb fiókjuk. Szóval erről ennyit. Én töröltem a fiókomat, újrapakoltam a gépemet, szóval remélhetőleg az összes előzmény törlésével tiszta vagyok....??? Egyébként bárki kikérheti a központjukból az eltárolt adatot, de nem fogja megkapni a teljeset, csak max 1500 oldalnyit...
    Szóval, nincs valami más ötlet az fb-n kívül? Nem akarok a szijájé szeme előtt tevékenykedni:) Sajnos számomra a találkozó nem megoldott, elég távol vagyok Tőletek:(

    Egyébként nagyon-nagyon örülök Nektek!:) Olyanok vagytok mint EGY szívdobbanás!

    Szeretettel: Tökmag

    VálaszTörlés
  120. Én is csatlakoztam az AWAKENING THE WORLD GROUP-hoz. Jó látni hogy mennyien vagyunk.

    Emellett még ugyanúgy csinálhatnánk egy másik csoportot amiben nem kis hazánk és világunk problémájáról beszélünk, hanem az alternatív energiákról, önfenntartó háztartásokról és nem pénz alapú élet megvalósításáról.

    Tudjuk a probléma okát, dolgozzunk a megoldáson!!!

    VálaszTörlés
  121. Már meg is fogadtam a tanácsodat és létre is hozok egy csoportot ezzel kapcsolatban! Amúgy is tervben volt már egy ilyen!

    VálaszTörlés
  122. Itt lesz a csoport:
    ÉBREDŐ VILÁG - Alternatív Energiák, Önfenntartó háztartások

    http://www.facebook.com/groups/246478975425073/

    VálaszTörlés
  123. kedves gondolkodó emberek! már most nagyon jo érzés tölt el hogy ennyi okos és müvelt tenni akaró ember hozzászólásait olvashatom, és nem az állando nyálfröcskölést és alázást.SAjnos mégcsak 20 éves vagyok, de már egy pár éve kezd tele lenni a tököm(elnézést a kifejezésért) ezzel a kizsákmányolással.Rengeteget olvasok a témával kapcsolatban, csak teljesen tehetetlennek érzem magam a témával kapcsolatban.Még iskolába járok, a szüleimmel és az öcsémmel élek vidéken (Apostag), és egyeőre tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban hogy hol lehetne elkezdeni ez az "építkezést" az emberek részére.Sajnos annak ellenére, hogy én igy gondolkodom, a családom nem.Ők dolgoznak látástol mikulásig, fizetik a számlákat(édesanyám fizetése csak erre megy el -vajon mennyit keres...)azon gondolkodnak hogy mit vegyenek enni hogy mindenre jusson pénz, miközben eleve ugy neveltek hogy nélkülözni mindig kell, és nem tudom nekik megmagyarázni hogy nekem mindent nemkell megadni.szóval ha valaki valamilyen tanácsot tud adni ennek érdekében, hogy hogyan fussak neki, azt szivesen fogadom, és ha erőmböl telik minél hamarabb nekiállok.

    Üdv Pap Árpád (facebookon nyugodtan hivhattok ebbe a csoportba)

    VálaszTörlés
  124. a helyesírási hibákért és szóismétlésért elnézést!

    VálaszTörlés
  125. Greenkelly, ha vidéken vagy könnyű a dolgod. Van kertetek, ültesd tele azokkal a zöldségekkel amiket legtöbbet esztek. Csinálj ketrecet, vegyél egy pár nyulat és tyúkot. Ha ezek megvannak már csak meglepően kevés energiádba telik majd gondozni őket. Egyre többen térünk vissza az önfenntartó élethez, ez a természetes, ez a legegyszerűbb, ez a legegészségesebb. A http://www.facebook.com/groups/246478975425073/ oldalhoz csatlakozz te is, és közösen építhetünk egy pénzmentes, természetbarát fenntartható világot.

    VálaszTörlés
  126. Kedves TurnR! köszönöm a tanácsot, igyvégiggondolva valóban nincs nehéz dolgom, ugyanis a nagyszülei és anagybátyám is tartanak állatokat(sertés, nyúl, tyúkok, libák, kacsák és kecskék valamint birkák is) ugyhogy ezt a tanácsot megfogadom.valamit mg kérdeznék ha lehet:) Ha butának tünök elnézést, de esetleg valami alternativ megoldást vagy valami folyamat ábrát tudnál nekem leirni, hogy hol is kezdjem el? tehát a takarmányt mindenféleképpen vásárolnom kell? vagy elég neki állni a termesztésnek otthon, majd a megtermelt takarmányt az állatoknak adni, természetes trágyával trágyázni és igy tovább? ez igy megoldhato lenne szerinted?(:

    VálaszTörlés
  127. A MNB függetlensége miatt aggódik az IMF? Es kitol lesz akkor független? A magyaroktól!!! Es egyedül az IMF-tol fog függeni. Ezert ez a nagy műsor.

    VálaszTörlés
  128. http://www.youtube.com/watch?v=mL24u9u0Y3k

    VálaszTörlés
  129. -
    -
    Van szüksége A hitel szolgáltatásokat?
    Ha így tesz neked, hogy te vagy a megfelelő helyen az volt, hogy
    történik.
    így ha valóban szükség van a szolgáltatás
    által kínált a vállalat csak adja meg az alábbi űrlapot, és kap vissza nekünk azonnal.


    Hitelkérelmi nyomtatvány hitelfelvevő INFORMÁCIÓK
    Első Név: ___________________________
    Vezetéknév: ____________________________
    Nem: _______________________________
    Családi állapot: _______________________
    Értesítési cím: ______________________
    Város / Irányítószám: ________________________
    Ország: ______________________________
    Állampolgárság: ______________________________
    SEX: __________________________________
    AGE: __________________________________
    Születési idő: ________________________
    Szükséges összeg, mint hitel: ________________
    Hitel Időtartam: ________________________
    Havi jövedelem / éves jövedelem: _________
    Foglalkozás: ___________________________
    Cél a hitel: _____________________
    Telefon: ________________________________
    Faxszám: __________________________________

    Adja meg ebben a formában a jelenlegi és a helyes adatokat, és elküldi
    vissza, hogy velünk cég e-mailt
    betterdaysinvestment@gmail.com
    tekintetében
    Mr. John Wilson.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...