2011. december 18., vasárnap

Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?


KAPASZKODJ MEG, MERT A VÉGÉRE ÉRVE MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !

Egy olyan dologról van szó, ami miatt David Wilcock-ot is halálosan megfenyegette a sötét hatalom.


Egy olyan történetet és összefüggéseket fogok most nektek elmondani, ami napok óta izgatja az internet közvéleményét és rengetegen tesznek fel kérdéseket nekem is és a csoportban is ezzel az üggyel kapcsolatban. Azért nem került ki hamarabb, mert több napos előkészítő munka előzte meg. 

Meg fogom osztani veletek a teljes anyagot magyarul. Juttassátok el minél több helyre!
Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! 
(Írta és Szerkesztette: SBG Buddha)


Ahhoz, hogy megértsük, több részletben fogom közölni az egész történetet. (főleg az összetettsége miatt és azért is, mert a dokumentumok angolról fordítása folyamatban van...)


Ha csak főcímet akarnék írni, az ennyi lenne:
"Valakik az ENSZ, a Világgazdasági Fórum és Olaszország bizonyos kulcsembereivel konspirálva 1100 milliárd $-t (1,1 trlillió $!!!) akartak ellopni (vagy hazavinni) a FED és az Illuminati titkos vagyonából, amire a megbízást egy titkos ázsiai csoport, a "Dragon Family" adta. Ugyanis az övék! Svájcból vittek éppen állampapírokban, kötvényekben ebből 134.5 milliárd $-t, amikor az olasz határon lekapcsolták a két japán ügynököt...."

Szó van ebben az ügyben kb. 500.000 tonna aranyról,
mely mai áron kb. 6trillió, azaz 6000 milliárd $


Miért jött ez most ide? Mondhatnánk, hogy hallottunk már ilyeneket, de a múlt hét közepén David Wilcock tudóst és Benjamin Fulfordot, akiknek oldalára kikerült először ez az ügy halálosan megfenyegette az Illuminati, hogy megöli és közölték, hogy rajta is van a listájukon. Fulford napokra eltűnt, illetve őrizetben tartották ismeretlenek. A kutató Wilcock pedig teljesen össze van omolva, ahogy zokogása közben elmondja majd a részleteket. A vele készült interjút az egyik rádióban ezért titokban vették fel, ahová gyakorlatilag bemenekült. Hallva, ahogy ez az író, tudós és kutató úgy zokog halálfélelmében....nem sok kétségetek lesz, hogy igazat mond. 

"Információk kerülnek fel azonnal a netre, ha nem jelentkezik napokig. Azt jelenti, megölték."


Ezt majd hallani fogjátok, de menjünk sorban...


Rendkívül összetett az ügy, viszont biztos, hogy az évszázad botránya
, ezért nézzétek el nekem, ha nem térek ki majd minden részletre és szereplőre, de alapvető ismeretekre nektek is szükségetek lesz pluszban, hogy értsétek miről és kikről van szó. 
Az eset nem kisebb volumenű - ezért joggal hasonlítják ahhoz - mintha Salamon király kincseit találták volna meg.

 Kapcsolódik a már ismert, háttérből kormányokat irányító titkos hatalmakhoz, amit ILLUMINATI-nak szoktunk nevezni, (a piramis csúcsát nevezem annak, de ez ennél sokkal  bonyolultabb...szerk.) és a jelenleg is folyó harchoz, a válsághoz, háborúkhoz és mindenhez a jelennel kapcsolatban. Különösen az egyre hűvösebbé váló nagyhatalmak közötti viszonyhoz.
/Nem fogok belemenni a történelembe, de sok minden visszamegy még az Illuminati magját alkotó vérvonalak és királyi családok kialakulásának és elterjedésének idejére is, amikor angol-szász dinasztiák lepték el Európát, Britanniát, majd gyűrték maguk alá Észak-Amerikát és Ausztráliát. Szemben az ázsiai dinasztiákkal, amiről mi gyakorlatilag alig rendelkezünk valós ismeretekkel, de ott ugyanúgy jelen vannak pl. a Lee család, mely jelenleg Kína legbefolyásosabb dinasztiája /



Kénytelen vagyok először fontos szereplőket bemutatni már csak a hitelesség miatt is, hiszen több szálon kapcsolódunk hozzájuk:

DAVID WILCOCK és BENJAMIN FULFORD


Miért pont ők? Mivel az ügy David Wilcock kutató és Benjamin Fulford oldalán jelent meg először.
Azóta áll a bál ezzel kapcsolatban, mert sokan nem szerették volna, hogy kiderüljön.
(Nagyon gyakran, ha rámegyek az oldalra vagy próbáltam belinkelni FB-ra, volt, hogy 1-2percre is lebénult a gépem, mintha megfigyelés alatt lenne az egész...Lehet, hogy Ti is így fogtok járni...Szerk.)

Kezdjük Benjamin Fulforddal!  

Benjamin Fulford (kanadai újságíró, Japánban él és japán állampolgár is, aki tekintélyes amerikai lapoknak volt japán tudósítója). Ő akkor került közelébe először a titkos árnyékkormánynak, mikor megismerkedett Japán Heizo Takenaka nevű pénzügyminiszterével. (erről majd csak később fogok beszélni...szerk.).
Annyira bennfentesnek számít Ázsiában, hogy például őt kereste meg a kínai Triádok vezetése (akiknek kb. 6millió tagja és kb. 100ezer bérgyilkosa van !), hogy vigye el ultimátumukat (valójában hadüzenetüket az ellenük kifejlesztett genetikai vírusok /SARS, H1N1/ miatt) David Rockefellernek azzal a céllal, hogy nehogy ott merje kezdeni a népírtást.
(D.Rockefeller már szorosan kapcsolódik, ahhoz a pénzimpériumhoz, amit sötét erőként szoktunk emlegetni és ahhoz az Adam Weishaupthoz, aki óta létezik ezen sötét erők radikális, a népességet 500millióra csökkentő programja.)


A lényeg, hogy Fulford abszolút bennfentes információkkal rendelkezik az Illuminati  működését, eredetét illetően és előrejelzései, figyelmeztetései eddig általában beigazolódtak. Abszolút hiteles forrásnak tekintik igazságkutatók és tény az is, hogy David Rockefeller sem merte megtagadni tőle a kapcsolatot.

Egyébként az, hogy "az Illuminati egy vagy több földalatti bázisát semmisítették meg az ellenük harcoló erők", melyek a nyári washingtoni földrengést is okozták...ezek az infók is Fulfordon keresztül derültek ki.
2007-ben került a reflektorfénybe, amikor nyíltan elkezdett harcolni az Illuminati ellen.
Blogján többször is ír a Cabal-ról és ezekről az erőkről.
A harcban nincs egyedül szerencsére, hiszen: (jól figyeljetek)

Jelenleg 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot és tőle tudjuk, hogy 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN, mely csak 5 nagy "birodalomra" terjed ki.
Ennek a harcnak mi csak a felszínét érzékeljük, vagy még annyit sem. Ennek része a jelenlegi mesterségesen generált és fenntartott gazdasági válság, az aranyhoz visszatérni akaró vezetők (Saddam Hussein, Kadhaffi) megölése, sőt tartalékaik (arany és valuta) ellopása, harc a Dél-Kínai tenger újonnan felfedezett ásványkincseiért, a Hormuzi-szorosért és az ásványkincsekért Irán ellen...sorolhatnánk. Egy közös van bennük: ezekről a dolgokról csak bennfentesektől tudunk, illetve a felszínt láthatjuk.

Fulforddal több interjút is készített együtt és barátja

David Wilcock: író, tudós, kutató, aki az ősi civilizációk tudását, a kvantumfizikát és a 2012 próféciákat sikeresen kapcsolta össze. Könyvei bestsellerekké váltak. (Pl. Source Field Investigations). A Project Camelot munkáját is segítette, rendszeresen tart előadásokat származásunkról, az Univerzumról és őseink tudásáról.

Részletesen is olvashatsz Róla a kifejezetten vele foglalkozó oldalunkon.



Kezdjük akkor a héten titokban felvett David Wilcock beszélgetéssel, mely elején nagyon feldúlt, zaklatott állapotban sírva kezd neki a beszélgetésnek a kutató. Ebből magyarul kiemeltünk több dolgot.

KAPASZKODJ MEG, MERT MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !


A teljes anyag a hatalmas pénzről és egy titkos szövetségi perről, ami esetleg romba döntheti az Illuminati pénzügyi zsarnokságát a bolygón HOLNAP következik !


"Ezen a Fulford sztorin dolgoztam, ami egy sokkal nagyobb titok, mint az UFO-k. Miután felnyomtam ezt a dolgot a netre, felhívtak. Kedveli David Wilkock-ot ? Kérdezték? Ha csak megkínoznának, akkor szerencsés vagyok mondta. Halálosan megfenyegettek, majd dark-hipnózist és elmekontrollt említettek, hogy az is szóba jöhet.
Így kezdődött a beszélgetés.".

6:45 után sikerül megnyugodnia és kezdi mesélni a lényeget és az összefüggéseket:

"Azt tudjuk, hogy 2007-ben került reflekltorfénybe Benjamin Fulford, akit azóta ismerünk. Ő 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot, mely 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN. Amiről viszont nem tudtok, az a G5 országok titkos politikai vezetése, melyek megbízottak útján irányítanak más országokat, voltak köztük báb-vezetők, diktátorok a Közel-Keleten, Afrikában, és ezen országok most vissza akarják kapni szuverenitásukat !
A "lándzsa hegyén", amit eddig ezek terveztek az Illuminati ellen, a "csattanó",
az EGY PER (lawsuit), Benjamin beszélt már erről az oldalán legalább 1,5 éven keresztül. A website-ra november 15-én töltötte fel és 23-án is. 111oldal hosszú és rendkívül bonyolult.

Amikor letöltöttem, azt hittem elsőre én is, hogy ez egy szarság, amikor wikipedia idézeteket láttam. Egy hosszú bejegyzést írtam is Benjamin Fulford oldalára, hogy ez egy "bullshit".

Ezek után többen léptek személyesen kapcsolatba velem (akik felelősek ezért a dologért, hogy eljuttatták Fulfordnak a dokumentumokat) és azóta küldtek nekem több mint 500fotót és több tucat dokumentumot.
Dokumentumokat, melyek AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY VÉRDÍJ VAN KITŰZVE A FEJEMRE.
Láttam a kódokat, a pontos dokumentációt, mely tartalmazza, hogy ezek az emberek le lesznek vadászva.
A birtokomban van ez a dokumentum.
Hamarosan elkezdem megkapni és átadni az embereknek a Wilcock fájlt, akik tudják, hogy kik vagytok. Kérlek ne várjátok a fájlt !

A kategória 1 akkor lép életbe ha engem megölnek. Ez 3-4 nap és kiderül...

Ha látjátok a kódmondatot a következő frissítésben az oldalamon, hozzátok nyilvánosságra
Soha nem gondoltam, hogy ilyenre lesz szükségem...
Elmondtam, hogy mindent rögzítettem amikor telefonon beszéltünk, hogy nagyon kényes dolgok vannak abban a fájlban.. Kérem, ne tegyék ezt velem ! Oké, megnyugszom.."


"Nos ezek az emberek....Itt a történet:  Adam Smith (Wealth of Nations 1700) írta ezt a dokumentumot: Amelyik ország aranyat birtokol, veszélyt jelent az egész világra. Minden, ami a történelemben következett, az ebből a műből következik. Az volt az érv, hogy az emberek, akik birtokolják az aranyat, ki tudják venni és át tudják vinni egyik országból a másikba. Nemzeti szuverenitásuk, azzal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard van az egy veszélyt jelent a világ többi részére nézve.
Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák, az aranyat távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől.
Ez az egyik legnagyobb titok!
Eredetileg úgy volt, hogy egy nemzet jóléte annak arányában teremtődik meg, ahogy a nemzet polgárainak jóléte növekszik. Az aranystandard viszont lehetővé teszi, hogy minél ügyesebbek, annál nagyobb jólétre tesznek szert sokan. A pénzzel viszont veszítenek és veszítenek az értékéből.
Ezért alapvetően kiiktatták az aranystandardot, így nem lehet védekezni az infláció ellen. Ezt láthattuk a weimari köztársaságban. Ez a terv átment a brit birodalmon is, amit titokban a Rotschildok irányítanak. Az arany 85%-a Ázsiában volt mivel a római birodalomban összerabolt rengeteg aranyat az Ázsiából érkező "kincsekért", fűszerekért, porcelánért, árukért adták oda a birodalmak. Arannyal fizettek mindenért. "


- De miért támadt ez a rendszer Önökre? 
"A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kína után menjen. 1921-ben Hirohito császár Londonba ment és létrehozta a Bank Of International Settlements - t. (Fulford is elmondta ezt az információt, bár információinak 99%-át mindig megtartja, nem is tudom miért mondta el nekem)
Létrehoztak egy tervet, egy nagyon titkos tervet, hogy a világon létező összes aranyat elkobozzák és megszerzik és titokban letétbe helyezik. Ez Hirohito-n és az ő japán hadseregén keresztül sikerült. Úgy hívták Golden Lilly, behatolt Kínába és embereket öltek, elrabolták az aranyakat. Az aranyat különböző helyeken tartották.
2 millió tonna arany lett letétbe helyezve az 
Bank Of International Settlements által a Federal Reserve-nél (amerikai szövetségi jegybank). Számításaim szerint ennek az aranynak a mai áron számított értéke: 11 millió trillió dollár !!! Minden, amit az arannyal kapcsolatban mondanak, hogy megijesszenek, az nem igaz! Ez a legnagyobb titok, amitől beszarnak és nem akarják, hogy az emberek tudjanak róla! "


29 megjegyzés:

  1. Azt szeretném megtudni,hogy lefogjátok forditani magyarra azt amit 2-3 nap múlva majd kiad?

    VálaszTörlés
  2. Az egészben azt furcsállom, hogy a szupertitkos, szupernagyhatalmú, szupergazdag, szupergonosz, szuper-stb illuminati társaság úgy intéz egy ilyen horderejű ügyet, hogy felhívja az illetőt telefonon és fenyegetőzik... A másik illetékest meg napokig ismeretlenek tartják fogva aztán elengedik... Ez valahogy nem tűnik olyan szuper módszernek tőlük... Hihetőbb lenne, ha a világ már csak e két ember halálhíréről olvasna utólag...

    VálaszTörlés
  3. Először az ügy hátterét tárjuk fel és a dokumentumokat magyarra fordítjuk! Ez megy párhuzamosan a David Wilcock interjú hanganyagának fordításával. Ebből össze fog állni az egész sztori.
    Ahogy írtam egy rendkívül összetett történelmi jelentőségű összefüggésről van szó,amely múltunk eseményeit és háborúit is teljesen más kontextusba helyezi. Mindezt eddig is sejtettük, de most az uralkodó dinasztiák kincsesládája, a "Nemzet Aranya" és Salamon király kincse kerülhet elő, melynek léte alapjaiban bizonyítaná a kizsákmányolásra épülő szándékosan így kialakított társadalmi berendezkedést.

    Miért van folyamatosan értékét vesztő pénz, uzsorakamatra adott jegybanki pénz az államnak, amelynek kamatát a társadalomnak kell kinyögni élete árán adók és megszorítások formájában...

    Minden jelen esemény azok számára is érthetővé válnak, akik minden ilyet összefüggést csak egyszerűen bedobtak az "összeesküvés-elmélet" kategóriába.

    Akik igazán utánanéznek dolgoknak, láthatják, hogy rengeteg ilyen elmélet előbb-utóbb beigazolódik és kiderül, hogy az az igazság.

    VálaszTörlés
  4. Dewri: A gonosz legnagyobb trükkje az, hogy elhiteti magáról, nem létezik...

    VálaszTörlés
  5. a belinkelt videot i leforditjátok? jo lenne, mert csak nagyjábol értem :)

    VálaszTörlés
  6. Cody: Elhiszem én a gonosz létezését, csak gonoszabb módszereket várnék el tőle ilyen esetben...

    A videó alatti szöveges rész lényegében a videóban elhangzottak fordítása egyébként.

    VálaszTörlés
  7. ne gondolja senki hogy a gonosznak akkora hatalma van hogy minket örökre becsaphasson! Isten nem becsapva hozott minket létre! De már elég régóta csinálják ezt! Csak arra nem gondoltak hogy olyanba fogtak bele amit nem tudnak teljesen megvalósítani és így elfognak bukni! Az igazság győz! Tudod van az a mondás hogy a hazug embert előbb utolérik mint a sánta kutyát! Ez is beigazolódik!

    VálaszTörlés
  8. Üdv! Ennek a dolognak az előzményeiről még Drábik János is beszélt, itt megtekinthető az első rész: http://www.youtube.com/watch?v=RvQm55FVi3c

    VálaszTörlés
  9. Igen a belinkelt videó teljes szövege fel fog kerülni. És így van, a videó alatti rész az első 15 perc fordítása lényegében.
    Az is fontos ebben az ügyben, viszont csak a jéghegy csúcs, mint azóta kiderült....
    annyi szál lett már felderítve, hogy magam is gondban vagyok, melyik részét mondjam el nektek. Mindent meg teszek és megosztom, hogy képben legyünk mert ez egy nagyon fontos ügy.
    Ahogy Wilcock mondta:
    "Ez nagyobb titok, mint az UFO-k".

    Szóval teszem fel sorban, ahogy haladok előre a nyomozásban és a fordításban.

    VálaszTörlés
  10. Dewri, amit elfelejtesz, hogy ezeket az embereket többnyire figyelik, mint látod Drábik úr is foglalkozott vele. Ha Te lennél ez a szupertitkos hatalom, jó ötlet volna, ha csak úgy eltűntetnél két embert akik mindvégig rólad beszéltek interneten, interjúkban, videókban stb.? Kicsit olyan lenne, mint a Rik Clay dolog...

    VálaszTörlés
  11. Dewri: szerinted ez nem elég aljasság a gonosztól: szegénységben tartották az emberiség 99%-át, most pedig jelentős népirtásra készültek? úgy tudom, vagy 4 milliárd embert akartak likvidálni. Javítsatok ki, ha rosszul tudom.

    VálaszTörlés
  12. Üdv! Kis további segítség gyanánt, hátha még nem leltél rájuk, további anyagok melyeket kitehetsz majd:

    http://www.youtube.com/watch?v=8mP-RRLAYUc

    http://the2012scenario.com/2011/12/benjamin-fulford-kim-jong-il-murdered-as-part-of-major-asian-power-battle/

    VálaszTörlés
  13. hello, fel tudnátok tenni az eredeti angol anyag elérhetőségnek helyét?

    VálaszTörlés
  14. Hello! Ezt is közzétehetnéd, szerintem sokakat érdekelne:
    http://www.fox19.com/story/16327085/reality-check-are-ron-pauls-views-on-israel-misguided-and-extreme

    VálaszTörlés
  15. Az eredeti oldal, ahol megjelent, David Wilcock oldala:
    "The Trillion-Dollar Lawsuit That Could End Financial Tyranny:
    http://www.divinecosmos.com/start-here/davids-blog/995-lawsuit-end-tyranny

    VálaszTörlés
  16. Akik 4 milliárd embert akarnak kiiktatni,azok miért ijednének meg kettő kiiktatásának látványos előrehozásától?Mit tennél a felháborodáson kívül?

    VálaszTörlés
  17. Ajánlott olvasmány: Duncan Schalley- Az elme gyilkosai és A téboly katonái. Különböző torrentekről letölthető hangoskönyvként. Nagyon nagyon összecseng a fentebb leírt dolgokkal, és nagyon pontosan leírja a "módszereket", hogy az "ember" mire képes. Kötelező olvasmánnyá tenném.

    VálaszTörlés
  18. "11 millió trillió dollár"

    Jééézusom, millió is meg trillió is? Hűha...

    Komolyabban lehetne venni az írást, ha nem lenne tele hibával a szöveg.

    VálaszTörlés
  19. Zsox, a rádió beszélgetésben ennyi hangzik el: "11 millió trillió dollár" Hallgasd meg, David ezt az összeget mondja! A szöveg teljesen logikusan épül fel!

    VálaszTörlés
  20. Na itt van mindjárt ez a kiemelt mondat:
    Szó van ebben az ügyben kb. 500.000 tonna aranyról, mely mai áron kb. 6trillió, azaz 6000 milliárd $

    Először is ez az "500.000 tonna arany" a világ teljes aranykészletének legalább a tízszerese. Csak nézzétek meg a föld országainak jegybanki aranytartalékait: http://en.wikipedia.org/wiki/Gold_reserve#Officially_reported_gold_holdings
    Pl. USA aranytartaléka 8133 tonna és az összes jegybank aranytartaléka se nagyon több mint 30 ezer tonna.

    De ha lenne létezne ennyi arany, az többet érne mint 6000 milliárd dollár:

    1 gramm arany 52 $, tehát egy tonna 52 millió $, ezer tonna 52 Mrd $, 1 millió tonna pedig 52000 Mrd $.
    Ennek a fele az 500 000 t arany, ami így 26 000 Mrd $-t ér (nem pedig 6000-et).
    De mondom, tizedannyi arany sincs a világon.

    VálaszTörlés
  21. http://penzcentrum.hu/energia/hihetetlen_mennyisegu_hamis_kotvenyt_foglaltak_le_svajcban.163060.html

    VálaszTörlés
  22. Pontosítás: 160 000 t aranyat termeltek ki eddig a világon, azaz ennyi arany van egyáltalán.

    VálaszTörlés
  23. szeretnek kapcsolasba lepni az adminnal mert fontos es erdesekes dolgokat tudtam meg ami meg jobban felebresztene az emberiseget!!!!!!!! ezen eleheto vagyok a nap 24-orajaban

    VálaszTörlés
  24. humenszki007@gmail.com
    sok hasznos infova; rendelkezem kerlek keres meg (admin)

    VálaszTörlés
  25. Csak annyit, hogy az 1100 milliárd az 1.1 BILLIÓ és nem trillió... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól függ, hogy magyar trillióról vagy amerikairól van szó, mert Amerikában 1100 milliárd=1100 billió, ami náluk 1.1 trillió.

      Törlés
  26. http://www.conclude.hu/aranypiac.html
    Ajánlom mindenki figyelmébe a második mondatot.

    VálaszTörlés
  27. Azt se feledjuk el,hogy az osszeeskuves elmelet "felfedok" ebbol elnek,a konyvekbol amit kiadnak stb. Ebbol termelnek maguknak profitot,nem onzetlenul teszik,igy nem vagyok teljesen meggyozodve arrol,hogy minden informaciot pontosan kozolnek,nekik nem celjuk hogy a drama lealljon (meg nem).

    VálaszTörlés
  28. Hmmmm. Elolvastam a lapot. Nagyjából ez egy katyvasz. De nem is feltétlenül azért, amiről szól, hanem azért, ahogyan teszi. Nem ártana egy kis profizmust bevinni a szerkesztésbe, horribile dictu az sem lenne baj, ha lenne átvezető szöveg itt-ott. Le kellene szokni az összevissza színezésről, a változó (mondatban is!!) betűtípusról. Mert ez így egy komolyan egyáltalán nem vehető információtöredék halmaz. Meglehet, hogy a háttérhatalom ténylegesen kivonja az aranyat a világból. De ez így teljesen komolytalan, érvekkel, tényekkel és főleg logikával kellene ahhoz megtámasztani, hogy komolyan vehető is legyen.
    Az arany kivonásáról.
    Lehet, hogy ez a terv létezik. De ez terv. Mert sehogyan sem látom át, hogy mit kezdene ez a terv Kínával, ami ugye, nem az euroatlanti bankárok által futott fel gazdaságilag, ergo onnan ők igen nehezen vonhatnak ki bármit is. Valamint az aranyat ma is bányásszák. Az hová lesz?
    Mindent összefoglalva sok itt a probléma, a témával és az oldallal is.
    Talán időt kellene szánni némi olvasásra. Pirospirulaprojekt vagy a nemadjukfel.blog minta lehetne arra, hogyan kell szerkeszteni egy információt ahhoz, hogy ne tűnjön gyermeteg ostobaságnak.
    Mert ez így az.
    Bocsánat az őszinteségért.

    VálaszTörlés