2015. május 9., szombat

Hitler bankárai - avagy a szövetséges háttérhatalom rejtett célja, ami napjainkban is testet ölt


Egyik kedvenc történelmi dokumentumfilmem, amit számtalanszor láttam már a National Geographic műsorán, a II.Világháborút dolgozza fel színesben és a monumentalitása és a megtörtént események elképzelhetetlen volta miatt minden alkalommal megdöbbent, egyszerűen nem lehet nem foglalkozni a múlt században történtekkel !
Annyi, de annyi kérdésnek meg kell jelennie ilyenkor egy ember fejében..... Mi vezethetett idáig ....

Viszont a II. Világháború végének és a "győzelem napjának" 
70. évfordulója alkalmából lassan illendő lenne szembenéznünk a valósággal, ami akkoriban nem ok nélkül, nem a semmiből és még csak nem is egy megalomániás őrült elmeháborodott agyszüleményeként okozta a fél világ "pusztulását" és halálát.... Elsősorban a frontokon, de a németek és szövetségesek haláltáboraiban egyaránt.... Már csak azért is fontos lenne, hogy a két világégés borzalmai soha, de soha ne ismétlődhessenek meg ezen a bolygón ! 
Sajnos érzem, hogy ez a szembenézés és az igazság még évekig nem fog és nem is derülhet ki. Hiszen az események egy részének kutatása gyakorlatilag törvénnyel be van tiltva és bármilyen kérdés felvetülése azonnali megsemmisítést von maga után..... Másfelől azon erők, akik eltervezték a két világháborút és az azt követő világrend felállítását, most más bábuk segítségével, de ugyanazon célokkal továbbra is rabságba és gúzsba kötve igázzák le a nemzetállamokat és sajnos amint látjuk napjainkban újra egy megsemmisítő háború felé terelik a világot... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)Hasznos tudásanyag a témához kapcsolódva: Drábik János : Németország és a pénzoligarchia - Az amerikai Big Business együttműködése a nemzetiszocializmussal
Drábik János : A pénzoligarchia és a központi bankok


Nos, térjünk vissza a cikk témájához és a legfrissebb kutatásokhoz:
KIK PÉNZELTÉK HITLERT ? KIK SEGÍTETTÉK NÉMETORSZÁG MEGSEMMISÍTÉSÉT ?



George Friedman amerikai politika-kutató, tudós és szerző. Alapító, fő hírszerző és vezető a privát hírszerzési ügynökségnél, a STRATFOR-nál. Számos könyv szerzője. 
A náci dokumentációs központ müncheni megnyitójának alkalmából szerzőnk elmagyarázza, hogyan befolyásolták a brit-amerikai pénzügyi körök a nácik felemelkedését.
„Mialatt az a féligazság, hogy a hitlerizmust az amerikai erők segítségével győzték le 1945-ben, és ezt mindenki fejébe beleverték, az igazság másik fele, hogy a hitlerizmus egyáltalán csak a brit-amerikai tőke segítségével épülhetett fel, a mai napig az akadémiai történetírás tabuja.”

2015. május 9-én a második világháború végének 70. évfordulóján
, gyakran a fülünkbe cseng a Németország nemzeti szocialista diktatúra alóli felszabadításának történelem-verziója. Ha a folyamatot pusztán külső tények szintjén tekintjük, akkor az közhely; az a szövetségesek győzelmének automatikus következménye.

A szövetségesek indítéka és háborús célja, és amit ezzel szuggerálnak, nem igaz. Nem felszabadítani akarják a népet, ha ráadásul a háborúról még régen döntöttek, mindenhová bombákat szórnak és a városokat tűztenger pokla borítja el, amelyekben nők és gyerekek égnek el. A szövetségesek célja nem Németország nemzeti szocializmus alóli felszabadítása, hanem megsemmisítése volt.

Az 1945. áprilisi, ICG 1067. amerikai kormány utasításban ez áll:
„Németországot nem a felszabadítás céljából foglaljuk el, hanem hogy legyőzzük mint ellenséges nemzetet, és érvényesítsük a szövetségesek érdekeit.”
És a brit háborús miniszterelnök, Winston Churchill a háború alatti német ellenállás egyik képviselőjét ezzel a megjegyzéssel elégítette ki:

„Tisztában kell lenniük azzal, hogy ez a háború nem Hitler, vagy a nemzeti szocializmus ellen folyik, hanem a német nép hatalma ellen, amelyet mindig szét akarnak verni, függetlenül attól, hogy az egy Adolf Hitler, vagy egy jezsuita pap kezében van. „

A német-orosz fenyegetés

Nemrég keltett figyelmet Georg Friedman, a befolyásos amerikai agytröszt Stratfor igazgatójának 2015. Ápr .2-i videója, amelyben megfogalmazta az USA hosszú ideje követett központi geopolitikai célját:
„Az elmúlt száz év amerikai külpolitikájának fő érdeke, az első és a második világháború, valamint a hidegháború idején a Németország és Oroszország közötti kapcsolatra irányult . Mert egyesülve ők az az egyetlen erő, amely minket fenyegethet . Legfőbb érdekünk az, hogy biztosa vegyük, ez az eset nem következik be. (…) Az Egyesült Államok fő gondja az, hogy a német tőke és a német technológia és az orosz nyersanyag-források , valamint az orosz munkaerő egy sajátságos kombinációban fonódik össze. Ezt próbálja az USA egy évszázada megakadályozni.”

(Gondoljunk csak bele jelenleg mi zajlik és hogyan próbál a Bank Of England / FED tulajdonú USA éket verni az Európai Unió és Oroszország közé ! Ha kell, az egész Európai Unió kárára és bedöntése árán is..... - VilagHelyzete megj..)

Ki volt valójában ez az ember ? Egy pszichopata ? Egy őrült ? Egy festőből lett politikus ? Hadvezér ? Egy háborodott vagy éles látású elme ? Ősgonosz vagy hataloméhes diktátor ? Soha nem fogjuk megtudni ? 

Már több mint száz éve működnek együtt ezért a legfőbb érdekért a brit és amerikai elitkörök . Az amerikai gazdasági történész Guido Giacomo Preparata 2005-ben ezt következőképpen írta le egy kutatási munkájában:

„A történet, amely ebben a könyvben van, a brit birodalom története, amely 1900. körül a fiatal Német Birodalom feltörekvő hatalmától való félelmében titokban tervet kovácsolt az eurázsiai földdarab hatalmas méretű bekerítésére.
Ennek a titáni ostromnak a fő célja az volt, hogy megakadályozzon egy Németország és Oroszország közötti szövetséget: ha ez a két hatalom egy „ölelésben ” fonódna össze, érveltek a brit őrzők, akkor abban a helyzetben lennének, hogy egy olyan erődítménnyé váljanak, amelyet erőforrások, emberek, tudás és katonai hatalom úgy vesz körül, hogy azzal a brit birodalom fennmaradó része az új évszázadban veszélybe kerül. 

Ezzel a korai értékeléssel vezetett be Britannia egy rendkívüli kampányt Eurázsia szétszakításához, amelybe Franciaország és Oroszország, és utolsóként az Egyesült Államok is beszállt, hogy a németek ellen harcoljanak. A 20. század első felének változó eseményei szolgáltatták a gyutacsot Európa nagy megszállásának eposzában. „

Megszületett a szörnyű terv, hogy Németország és Oroszország szövetségét azáltal akadályozzák meg tartósan, hogy egy olyan helyzet álljon elő, amelyen keresztül nyugati segítséggel felfegyverezve, olyan egymás elleni háborúba hajtsák őket, amelyben kölcsönösen felmorzsolódnak és elpusztulnak – ez az a módszer, amelyet Friedman is ajánl az áprilisi rendezvényen, amelynek alkalmazását széleskörűen leírta.
A háború vetőmagja

Németország bekerítéséhez szükséges első felvonásnak, az első világháborúnak azzal a végjátékával zárult, amelyet az USA nagy imperialista sakkjátékba való belépése koronázott meg. Németország vereségével a nyugati célokat csak részben érték el. A versailles-i diktátum, amely Németországra elviselhetetlen szintű jóvátételi fizetést szabott ki, amelyen még maga a brit kincstár, John Maynard Keynes közgazdász is felháborodott, nem a béke alapjait fektette le, hanem tudatosan elültette azt a csírát, amelyből szükségszerűen egy második, még megsemmisítőbb háborúnak kellett kiindulnia.
Az első világháborúban Németországot nem győzték le a saját területén; a német elit , a politikai és gazdasági struktúra érintetlen maradt. Ezért a következő felvonásban elkezdődtek azok a rejtett erőfeszítések, hogy a jóvátétel, szorongás és felháborodás nyomása folytán egy radikális-reakciós rezsim jöjjön léte, amellyel közben éppen nyugati segítséggel egy radikális-szocialista diktatúra épült fel.


Az alábbi linken bárki elolvashatja a Yale egyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmányt. Vagy Google: "bolshevik gold 1917"...
Az egész zsidó bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték ! Erről már sokszor írtam itt a VilagHelyzetén és a FB-oldalon különösen.


Bejnjamin Freedman kongresszusi beszédéből is tudjuk már azóta, hogyan akarták a zsidó bankárok térdre kényszeríteni Németországot és mekkora erőt vetettek be, hogy gazdaságilag is megsemmisítsék azt.... 

JUDEA HADAT ÜZENT NÉMETORSZÁGNAK - Ezt gyakorlatilag mai napig sokan nem is tudják köszönhetően a hamis történelemoktatásnak. 

Bár remélhetőleg minden igazságot kutató azóta tisztában van a ténnyel, hogy a nemzetközi zsidó elit Németország és német termékek elleni megsemmisítő bojkottot hirdetett meg, ami végképp ellenük fordította az őket befogadó német elitet és német polgárságot...

"A versailles-i békekonferencián Louis Marshall volt a világ összes zsidó bizottságának az elnöke, és most azt mondják ­ mint azt korábban is mondták, hogy a zsidó program az egyetlen, amely terv szerint megvalósult a versailles-i konferencián, és az ún. Népszövetség ma szorgalmasan hajtja végre annak feltételeit. A zsidók határozott erőfeszítést tesznek, hogy a washingtoni konferencia is felvállalja ugyanezt az ügyet. House ezredes volt Louis Marshall fő segítője Párizsban, hogy egy vonakodó világra ráerőszakolja a zsidó programot." 
Louis Marshall nem a világzsidóság vezetője, de jól előlépett a világzsidóság tanácsában, mint az abból is látható, hogy a nemzetközi zsidóság beszámol neki, valamint, hogy õ  volt a zsidók vezetője a ,,kóserkonferencián" ­ ahogy a versailles-i gyülekezetet a bennfentesek nevezték. Furcsa dolgok történtek Párizsban. Wilson elnök egy delegációt küldött Szíriába, hogy megtudja, milyen kifogásuk volt a szíriaiaknak a zsidók ellen, de ez a jelentés sosem került napvilágra. 

A lehető legkönnyebb dolog volt az elnökkel tudatni, hogy mit gondolnak a New York-i  zsidók (vagyis az a néhány, aki nem tette át Párizsba székhelyét). Például itt van ez a kiváló jelentés a New York Times 1919. május 27-i számából: ,,Wilson teljes jelentést kap az itteni zsidók tiltakozásáról. Copyright, 1919, by the New York Times Co. 

Amikor Oroszország megbukott, Louis Marshall örömmel üdvözölte.
A New York Times 
1917. március 19-én kezdi történetét: 
,,Köszöntve az oroszországi forradalmat, mint a legnagyobb világeseményt a francia forradalom óta, Louis Marshall tegnap este a New York Times-nak adott interjúban mondott számos dolgot, amelyek közt volt az a kijelentés, hogy az oroszországi események nem okoznak meglepetést. Persze, hogy nem. Az események zsidó eredetűek, és Marshallhoz eljutnak a legbizalmasabb nemzetközi hírek.(Henry Ford)

„Az előre kiszámított cél abban állt, hogy az új reakciós német rezsimet egy kétfrontos háborúba vonják be (a második világháborúba) és aztán a lehetőségből profitálva Németországot egyszer s mindenkorra megsemmisítsék.”
G.Preparata szerint az alapvető impulzusok Montagu Normantól, a Bank von England kormányzójától, Benjamin Strongtól, a new yorki FED kormányzójától és az „amerikai banki hálózat mandarinjától”, J.P. Morgan & Co-tól indultak ki.

A német közvetítő Hjalmar Schacht , Montagu Normans barátja és a nemzetközi bankár testvériség amerikaiak által is nagyra becsült tagja volt, akit 1923-ban a birodalmi valuta-biztossá és a német birodalmi bank elnökévé neveztek ki. Beágyazódott a Birodalmi Bank „általános tanácsába”, „amelynek tizennégy tagjának felét a szövetségesek országai delegálták”

A 132 milliárd aranymárkára rúgó jóvátételi fizetés, amelyet a kivéreztetett Németországnak lehetetlen volt teljesíteni, és amihez a szövetségesek ragaszkodtak, kínálkozott kiinduló pontként. Felételezték, hogy a német gazdaság újra elindul.
Az ehhez szükséges hiteleknek azonban kizárólag anglo-amerikai hiteleknek kellett lennie, hogy a németeket tökéletes ellenőrzésük alatt tartsák. A valutareformmal összefüggésben, a birodalmi márka stabilizálásához Schacht leállította a belső hitelezést, és ezzel megnyitotta az utat a nyugati hitelek előtt, amelynek következményeként végül Németország pénzforgalmában egy csepp saját sem volt.
A jóvátétel
A new yorki Morgan bankház által kidolgozott Dawes-tervvel, amelyet a Morgan-házbeli Owen Young terve módosított, milliárdos hitelek folytak Németországba 1924-től, többnyire az USA-ból, kisebb részt Nagy-Britanniából. A hitel egy része felfújt kamatok mellett az államhoz, másrészt az iparhoz került, hogy a gazdaságot fellendítsék. Az állam a hitel némely részét infrastruktúrára fordította, a legtöbbet azonban a jóvátételre. 1924.-31 Németország a Dawes és Young terv keretében 33 milliárd aranymárka hitelt vett fel az USA-tól és 36 milliárdot fizetett ki jóvátételre. A Young terv aranyban követelte a törlesztést, kölcsön fedezeteként lefoglalta a reálgazdaságot és ingatlanokat.Ennek köveztében a német gazdaság mélypontra jutott és 8 millió munkanélküli lett. 
Owen Young támogatta Roosevelt United Europian vállalkozását. A jóvátételi pénzek 3/4-t 3 Wallstreet-i bankház kezelte a Dillon, Read,and Harris; Forbes; National City Company ebből is finanszírozták az I.G.Farben létrehozását amely a német hadianyag 95 %-t állította elő.

1925-ben megalakul az I.G.Farben a Rothshild ügynök Max Warburg segítségével igazgató Paul Erlich aki maga is zsidó. Standard Oil-nak ipari alkohol monopóliuma van Németországban az I.G.-n keresztül. Amerikai I.G. igazgató tanácsában Walter Teagle /Standard Oil Co.és Roosvelt barátja, Paul Warburg /FED/, Edsel Ford, John Foster Dulles/ Amerikai Pénzjegynyomda vezetője/, Charles Mitchell /a Rockefeller National City Banktól/, Carl Bosch, Herman Metz /Bank of Manhattan igazgatója .

A jóvátétel mértékét illetően a szakértők adatai különböznek. Antony C. Sutton szerint Németország 1924. és 1931. között nagyjából 36 milliárd márka jóvátételt fizetett és kb. 33 milliárd hitelt kapott. Guido G. Preparata a hitelt 1930-ig 28 milliárd dollárra teszi,a jóvátételt pedig 10,3 milliárdra. Carrol Quigley szerint az 1924-1931. közötti hitelek összege 18,6 milliárd márka, a jóvátételt 10,5 milliárd márka volt . Minden esetben a jóvátételt messzemenően vagy teljesen hitelből finanszírozták, hogy Németország kívánatos gazdasági fejlődését megkönnyítsék.

„Emlékezzünk arra, hogy ezt a rendszert a nemzetközi bankárok hozták létre. Más embereknek pénzének (az amerikai befektetők pénzének) kölcsönzése Németországnak, ezeknek a bankároknak nagyon nyereséges volt. Ezeknek az amerikai kölcsönöknek a segítéségével Németország újra fel tudta építeni iparát és a világ második legjobbikává tudta tenni. (…) Ezeknek a kölcsönöknek a segítségével Németország (jóvátételi-) hitelezői képesek voltak arra, hogy megfelelő áruk vagy szolgáltatások szállítása nélkül a (saját) háborús adósságaikat Angliának és az Egyesült Államoknak megfizessék. A deviza államkötvények formájában került Németországba, aztán jóvátételként tovább Olaszországba, Franciaországba és Nagy-Britanniába, és végül a háborús adósságok visszafizetéseképpen az Egyesült Államokba.

Onnan aztán, további kamatteherrel, ismét Németországba irányították – és így tovább.
Ami a rendszerben a gond egyedül az volt, hogy a) összedőlne, ha az Egyesült Államok megszűnne hitelezni, és b) hogy a köztes időben az adósságot csak az egyik számláról a másodikra tolnák , de senki se kerül valójában közelebb a fizetőképességhez . (…) Ezáltal igazából semmi sem volt szabályozott, de a nemzetközi bankárok a mennyben érezték magukat a díjak és jutalékok tartós bevételétől.”
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a finanszírozók időnként levették a bankárkalapjukat és helyette új kalapokat vettek fel – államférfiakként. Államférfiként dolgozták ki a Dawes- és a Young-tervet, hogy a jóvátételi fizetések „problémáját” megoldják, és bankánként helyezték ki a hiteleket.

A kartellek felépítése
Az anglo-amerikai pénzügyi világ műveleteinek lényeges része volt az ipari kartell-rendszer felépítése Németországban.
„A három legnagyobb hitelt, amelyet a húszas években a Dawes-terv idején a Wall Street nemzetközi bankárai nyújtottak a német hitelfelvevőknek, három olyan német kartell kapta, amelyek néhány évvel később Hitlert és a nácikat hatalomra segítették”
Ezek voltak:

1. Az Egyesült Acélművek AG,
amely a Thyssen Phönix-csoportja, a Rajnai Acélművek, valamint RajnaElba-vállalatok, Német-Luxemburgi Bánya- és Kohászati AG, a Bochumi Egyesület és a Gelsenkircheni Bányaművek-AG fúziójával keletkezett. Ez az egyesülés a német vas-, acél- és bányatársaságok nagy részét ölelte fel az alaptermelésben.
2. Az Általános Elektromos-Társaság (AEG), a világ legnagyobb elektronikai konszernje, az elektromos energiatechnikai és háztartási termékek mellett készülékeket is gyártott az elektromos fűtés, villamosok, villany- és gőzmozdonyok számára, valamint gépjárműveket is a NAG leányvállalatánál.
3. Az IG Farben amerikai leányvállalata, az Amerikai IG Chemical. Az IG Farben annak idején a világ legnagyobb vegyipari cége volt, Frankfurt am Main székhellyel, amelyhez 1916-ban a BASF, a Bayer, a Hoechst és mások is először csak lazán kapcsolódtak, majd 1925. december 2-án fuzionáltak.

Csak egy maroknyi new yorki pénzház vett részt a német jóvátétel finanszírozásában és különösen a fegyverkezés számára alapvetően szükséges ipar felépítésében.

„Három ház – Dillon, Read & Co; Harris, Forbes & Co és a National City Company – biztosította a kötvények teljes összegének majdnem háromnegyedét és aratta a legtöbb nyereséget. „
A húszas évek közepétől a z IG Farben és az Egyesült Acélművek két nagy német kombinát uralta a vegyi- és az acélipar kartellrendszerét, amelyet államkötvényekből hoztak létre. Az IG Farben volt az olyan vegyi alapanyagok legnagyobb gyártója, amelyeket más vegyi üzemek is használtak , így képesek voltak arra, hogy rákényszerítsék akaratukat az egész piacra. Hasonlóan uralkodott a maga nyersvas-kapacitásával, félkész vas- és acéltermékeivel az Egyesült Acélművek, amely nagyobb volt, mint a többi összes német vas- és acélgyártó együttesen.
„A termékek között, amelyeket az IG Farben és az Egyesült Acélművek kölcsönös együttműködéssel állítottak elő, volt kőszénkátrány és vegyi nitrogén, amelyek elsődleges jelentőséggel bírtak a robbanóanyagok vonatkozásában. „ Így az IG Farben-leányvállalatok , amelyek robbanóanyagokat gyártottak , az olyan termékeket, mint a benzol, vagy a toluol az Egyesült Acélművektől vették, és annak robbanóanyagot gyártó leányvállalatai az IG Faben-től szerezték be a nitrogént. „
„Ebben a kölcsönös együttműködés és kölcsönös függőség rendszerében gyártotta mindkét kartell, az IG Farben és az Egyesült Acélművek, a német robbanóanyagok 95%-át az 1937/38-as években, a második világháború előestéjén. Ez a termelés kapacitásánál fogva amerikai kölcsönökön keresztül épült fel és erre bizonyos mértékig az amerikai technológia tette lehetővé.

Együttműködés Rockefellerrel



Egy ipari ország számára központi jelentőséggel bír a kielégítő mennyiségű folyékony üzemanyag, amelynek igénye háború esetén csillagászati méreteket ölt. Németországnak nem voltak olajkútjai, de volt bőséges szénkészlete. Az IG Farben vegyészei kifejlesztettek egy olyan eljárást, amelyet hidrálásnak neveztek, amellyel a szenet olajjá lehetett alakítani. 
Az igazgatósági tag Carl Bosch vállalkozott arra, hogy megnyeri Amerika legnagyobb olaj-trösztjét, a Standard Oil-t (John D. Rockefeller tulajdona), hogy járuljon hozzá a szintetikus üzemanyag további kutatásához és fejlesztéséhez. A hidrálási eljárás Németországon kívüli külföldi használat jogáért a Standard Oil 35 millió dollárt fizetett az IG Farbennek.

” 1928-ban az amerikai ágazatokat az IG Chemie fogta össze és 1929-ben egyesültek American IG Chemical Company név alatt, amely az IG Farben leányvállalata lett, és ebben az IG Farben és a Standard Oil kétoldalú érdekeltségben gyártották a szintetikus olajat. Az IG Farben és a Standard Oil az IG Farbennek gyakorlatilag monolpóliumot adott a német benzingyártásra a második világháború alatt."

Nem érdektelen: az amerikai leányvállalat felügyelő bizottságában ott „ültek Amerika legjelentősebb ipari- és gazdasági kapitányai, mint Edsel Ford a Ford Motor Company-tól, Walter Teagle a Standard Oil és a Federal Reserve New York igazgatója, C.E. Mitchell a National City Bank és egyben a FED New York igazgatója, Paul Warburg a Federal Reserve felügyelő bizottságának elnöke és a Manhattan Bank igazgatója”.

Edsel Ford                        Walter Teagle                     Paul Warburg
A szintetikus benzin és robbanóanyagok német gyártásának ellenőrzése, a modern hadviselés két alapvető bázisterméke, tehát a második világháború alatt két konszern, annak az IG Farben és az Egyesült Acélművek kezében voltak, amelyeket a Wall Street kölcsöneivel a Dawes-terv alatt hoztak létre. Az AEG nagy kartellje is legalább 35 millió dollár kölcsönt kapott. Legalább 30%-a a General Electric amerikai konszern tulajdonában volt, amelynek vezető alkalmazott Owen Young, szintén Morgan-bankár, áll a Young-terv mögött és aki aztán az AEG egyik külföldi igazgatója lett Németországban.
Ezen kívül amerikai katonai segélyt nyújtottak Németországnak az Opel és a Ford autógyárak, amelyek a General Motors, illetve a Ford Motor Company Detroit tulajdonában voltak. Mindkét üzem a hitleri Németország legnagyobb tankgyártója volt.
„A nácik 1936-ban adómentességet biztosítottak az Opelnek, hogy a General Motorsnak lehetővé tegyék a termelésbővítést.”
Nem volt véletlen, hogy Németországot a versaillesi szerződés keretében fokozatosan felfegyverezték.
„Minél alaposabb és modernebb a felszerelés, annál rombolóbb a német hadsereg, annál véresebb a háború, annál hatalmasabb a szövetségesek előre látható győzelme (…) és annál radikálisabbak és tartósabbak az anglo-amerikaiak hódítások.
A Dawes-terv mögött nem áll sem hazaárulás, sem kapzsiság, hanem egyedül az a távlati cél, hogy egy előre látható ellenséget erősen felfegyverezzenek, hogy azt egy (későbbi) háborús konfrontáció során ….ismét leverjék.”
De ehhez még az ébredő „ politikai álruhába bújt vallásos, antiszemita szektát (azaz az NSDAP-t) közvetlenül is támogatták, amelynek középpontjában látható volt a kellően fanatikus vezető-harsona, mintha egyfajta „ gonosz Frankenstein lenne, akinek azonban mindig kicsit homályos volt a tudata és eredeti teremtőitől mindig függésben maradt. „
Az NSDAP finanszírozása
Ha egy kis őrvezető tizennégy év alatt a semmiből egy tömegmozgalmat épít fel, „ha egy százezer fős magánhadsereget, mint az SA, felfegyverez (az SA-nak 1924-ben 30.000, 1930-ban 80.000, 1932-ben 220.000, 1933-ban 400.000 és 1923-ben kb. 4 millió tagja volt) , kiképez és etet, és egy hatalmas propagandagépezetet, beleértve a százezres nagyrendezvényeket  finanszíroz, ha ő egy héten kétszer és később naponta ki tudja adni a Völkerischer Beobacht-t, ha ő (…) feudális pártcentrumokat vásárol, zászlók ezreit és rögtön két repülőgépet egyszerre – akkor ott a pénz patakokban folyik, vagy hatalmas adóssághegyek tornyosulnak.  

Hitlernél mindkét eset fennáll. Bőségesen áradt a pénz, és gyakran még sem volt elég.” A források még többnyire sötétben vannak.
Hitler festményei - Ki volt valójában ez az ember ? Soha nem fogjuk megtudni ? 

Köztudott, hogy Hitlert és az NSDAP –t a német iparosok már a korai húszas években is támogatták. A bökkenő azonban Antony Suttons ismeretei szerint ott van, hogy a Hitlert finanszírozó német iparosoknál nagyrészt amerikai kötődésű , tulajdonú, részesedéssel és leányvállalatokon keresztüli kötődés egyik formájával rendelkező kartelligazgatókról volt szó. Hitler pénzelői nagyrészt nem tisztán német származású cégek illetve jellegzetesen német családi vállalkozások voltak. 
A Thyssenen és a Kindorfon kívül főként német multinacionális cégekről volt szó – azaz az IG Farben, az AEG, a DAPAG (Német-Amerikai Petroleum AG), stb. Ezeket a multinacionális cégeket a húszas években amerikai kölcsönökkel építették fel és a harmincas években ezeknek amerikai igazgatói voltak és ezekben magas volt az amerikai résztulajdon.

A Hitler-szimpatizáns Henry Ford , Wolfgang Zdral szerint, évi 50.000 birodalmi márkát utalt születésnapi ajándékként Hitler Kölner Bankhaus J.H. Stein-nél vezetett magánszámlájára. Nem véletlenül tüntette ki Hitler Henry Fordot a Német Sas Rend Nagykeresztjével, azzal a legmagasabb kitüntetéssel, amely külföldinek odaítélhető. A Thyssen AG-ben nem volt amerikai résztulajdon, azonban Fritz Thyssen 1931-ben az NSDAP-nek 250.000 birodalmi márka hitelt nyújtott az August-Thyssen hollandiai leányvállalatán keresztül, amely szoros pénzügyi érdekeltséggel kötődött a new yorki Harrimans családhoz, amely a Wall Street pénzügyi közösség prominens tagja volt. 


„Minden okunk meg van azt feltételezni, hogy Harrimanék tudtak arról, hogy a Thyssen támogatja a nácikat.”
Ki volt valójában ez az ember ? Soha nem fogjuk megtudni ? 

Az 1932-1933-as években a 30%-os amerikai résztulajdonnal bíró AGE egyik igazgatója, Friedrich Flick, 150.000 birodalmi márkát utalt közvetlenül az NSDAP-nek. 1932. májusában néhány vállalkozó Hitlerrel való híres „Kaiserhof találkozóján”, közöttük volt az IG Farben és az amerikai IG Farben, több mint 500.000 birodalmi márka jött össze, amelyet Rudolf Hess Deutsche Bank-nál vezetett számláján helyeztek el. 1933. februárjában Hermann Göring házában gyűlt össze a német gazdaság krémje. Hjalmas Schacht ezen a helyen 1,3 millió birodalmi márkát gyűjtött be az általa létrehozott „Vagyonkezelői Különleges Számlán”. Ebből kellett Hitler március 5-i választási kampányát finanszírozni. „Ebbe a választási kampány- kasszába , írja Antony Sutton, zömmel amerikai-náci-kapcsolatok fizettek be. 

„Néhány héten belül (…) nagy események egymás utáni sorozata játszódott le: neves bankárok és iparosok pénzügyi támogatása az 1933-as választáshoz, a Reichstag felgyújtása, az alkotmányosan garantált jogok eltörlése és a nemzeti szocialista párt hatalomátvétele.”
Bizonyára nem véletlen, hogy a német iparosok, akik a nürnbergi bíróság előtt álltak, írja a brit- amerikai Antony Sutton „alig kaptak nagyobb büntetést, mint néhányat a fenekükre. Ezek után feltesszük azt a kérdést, hogy a nürnbergi pert nem Washingtonban kellett volna-e lefolytatni – néhány prominens amerikai üzletemberrel és náci üzletemberrel a vádlottak padján.”

De mindehhez hozzátehetnénk, hogy 371 svájci bank működött együtt a nácikkal a második világháború során és soha egyetlen egy történelemórán nem hangzik el a kérdés sem, hogy vajon miért és hogyan maradhatott ÉRINTETLENÜL a teljes világháború során Franciaország, Ausztria és Olaszország közé ékelődve SVÁJC ?


Henry Morgenthau is elkezdte ennek a témának a kutatását és arra jutott, hogy nem csak a svájci bankházak, hanem a brit és amerikai bankárok is támogatták Hitler hatalomra jutását, hiszen későbbi céljaik valóra váltásában volt fontos lépés ez a háború. Ezen bankházak tulajdonosai pedig (még mindig) ugyanazon 'családok', a Rothschild, Warburg, Rockefeller, Kuhn Loeb & Kahn, J.P.Morgan.... Természetesen egytől egyik a legnagyobb zsidó bankárdinasztiákról van szó....   Dokumentumfilm Morgenthau kutatásai alapján:

Kutatásai szerint a nácikkal kéz a kézben együttműködött nem csak a BIS, melynek vezetője egy amerikai Thomas McKittrick volt, másik két kulcsfontosságú vezetője pedig a náci Walther Funk and Hjalamar Schact, hanem a legnagyobb amerikai bankok párizsi ága a megszállás alatt teljes mértékben támogatta a franciaországi zsidók bankszámláinak befagyasztását és vagyonuk bekebelezését.

Thomas Harrington McKittrick (date unknown) and the BIS headquarters in 1931, in a former hotel in Basel, Switzerland.(Collage Tablet Magazine; original photos courtesy of BIS) >>>>>>
A Bank Of England és a BIS (Bank for International Settlement) irdatlan mennyiségű aranykészletet halmozott fel és zsebelt be ennek a tervnek a kivitelezése során, hiszen még magukat a polgári zsidókat is megfosztotta jelentős vagyonuktól és egy hatalmas exodus létrehozásával létrejöhetett az első világháborúra kitűzött, kezdeti célként is megfogalmazott Izrael állam, amely majd a végső időkben betöltheti küldetését... Amikor Albert Pike 1871-es tervei szerint megvalósulhat a harmadik világégés, mikor is a zsidó-keresztény világ és az iszlám fogja kölcsönösen kiirtani egymást és a régi világ romjain felépülhet az ÚJ, vagyis az Új Világrend, az igazi Novus Ordo Seclorum 

BIS : A Nemzetközi Fizetések Bankja ( Bank for International Settlements ) a világ legrégebbi, jelenleg is működő nemzetközi pénzügyi szervezete. A nemzetközi bankok közötti monetáris együttműködés legfőbb szervezője, a központi bankok központi bankja.
<<< A képen a BIS fennhatósága alá tartozó államok láthatóak



Mostanában van egy teljes 6 órás (!) dokumentumfilm, mely "felrobbantotta" az internetet Hitlerről és az egész történelemről....
Hitler - The Greatest Story Never Told
Bevallom, hogy hosszúsága miatt, nem tudtam még én sem végignézni, de ennek ellenére az események fényében szerintem érdemes megismerkedni a történelem másik oldalával is...., mint amit eddig "meséltek" meséskönyvből......A témát viszont rendkívül érdemes kutatni, mert a legújabb kutatások is igazolják, hogy nem annyira egyszerű ez a felépített mesterséges sztori, mint ahogy eddig gondoltuk..... 


Nem tudom. Egy dolog, amit bizton állíthatunk: mai napig szerintem fogalmunk sincs, hogy valójában ki is volt Adolf Hitler és mi lett vele.... Én most is azt mondom: semmit sem kell elhinni elsőre, egyszerűen utána kell járni és nyitott szemmel és tudattal keresni az igazságot ! 



Ajánlott Irodalom: 
Sidney Warburg : HITLER's SECRET BANKERS (letölthető PDF)
WALL STREET AND THE RISE OF HITLER (letölthető PDF)

Antony C. Sutton : Wall Street and the rise of Hitler (letölthető PDF) 

(Antony C. Sutton a Stanford Egyetem és a Hoover Intézet kutatója 1968 és 73 között. Ezen a videón Ő beszél arról, idejében a Hoover Intézet elkészítette a leghatalmasabb kutatását 3 részben és kiderült, hogy mekkora nagy szerepe volt a nyugati bankároknak Hitler felemelkedésében és a Szovjetunió felépítésben is)
Forrás: Emberiség.huFordította: F.E.
Kiegészítette, írta: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
Az alap-cikk forrása

23 megjegyzés:

  1. Természetesen nem szabad és nem is lehet soha a náci Németországot a felelősség alól felmenteni, sőt ez azért nyilvánvaló tény, nem kérdés. Az elkövetett borzalmakért ugyanúgy felelős marad !
    A cikk és a legújabb kutatások viszont igyekeznek most már a történelemnek azt az aspektusát is megvizsgálni, hogy mi vezethetett odáig, hogy a háború pénzelésében együttműködhettek ezek a mai napig szerepet játszó "körök" : A Felső Kaszt és nem csak bankárok, de a felsorolt közös kartell cégek is folyamatosan ontották a pénzt a németeknek és gyártották a háborúhoz az "alapanyagot", míg az embereket 10 millió-számra küldték a vágóhídra...

    Sokszor alig esik szó róla, de iszonyatos borzalmakat és szörnyűségeket éltek át 100 milliók: és nem csak azért, mert tízezrével hullottak el napok alatt a frontokon, hanem mert borzalmas embertelenségeket követtek el a polgári lakosság ellen mindkét oldalon: Nem is Drezda bombázásáról és elevenen elégetéséről beszélek mondjuk, ahol többen haltak meg, mint a Hiroshima/Nagasaki két atombombánál, de 70 év múltán már egyre inkább szó esik az ún. "felszabadító katonák" tetteiről... Gyakorlatilag végig erőszakolták a felszabadított területeket, gátlástalanul gyilkoltak, raboltak és a legállatiasabb borzadály volt, ami ezekben az években emberi lényekből megnyilvánult..... És ez sajnos világméretű volt : Ugyanez zajlott elevenen megerőszakolt nőkkel, elégetett gyerekekkel Indokínában, Vietnámban, Kínában....
    Egyszerűen az emberi történelem egyik legsötétebb és épp ésszel felfoghatatlan időszaka.....
    Valakik ezt létrehozták, hatalmas bankházak és kartellek ezt támogatták és folyamatosan ellátták munícióval úgy, hogy mai napig érintetlenek és a szerepük alig tisztázott, illetve az akadémiai történetírás perifériájára szorították..... Pedig a történetnek ugyanúgy részei.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ezzel a korai értékeléssel vezetett be Britannia egy rendkívüli kampányt Eurázsia szétszakításához.."
      ..."fő célja az volt, hogy megakadályozzon egy Németország és Oroszország közötti szövetséget..."
      Érdemes ezt még egy kicsit elemezni.

      Hitler egy őrült volt, nem vitás, és pénzelői és tanácsadói között ott voltak a szabadköművesek és nemzetközi bankárok is, de köztudott, hogy ezek a körök már az uralkodók mellett is laposztók voltak.

      De visszatérve egy eurázsiai szövetség lehetőségéhez, pl. az I. vh. előtt a rokoni kapcsolatban is álló II. Vilmos és II. Miklós barátian leveleztek egymással, hogy béke lesz közöttük, nem fognak háborúzni, ám a gyenge jellemű és befolyásolható cár kezéből kicsúszott az irányítás, és az orosz vezérkar önhatalmúlag mozgósítani kezdett, majd rátámadtak Németo.-ra.
      Ha még korábbra megyünk vissza, pl. 1905 július 23-án titkos találkozóra hívta meg Vilmos Miklóst a Viborg közelében található Björkö-szigethez és négyszemközt folytatott tárgyalások során a császár meggyőzte rokonát arról, hogy a térségben Berlinnek és Szentpétervárnak közösen kell fellépnie az angol térhódítás és birodalmi ambíciók ellen, a cár tanácsadói nyomására azonban visszahátrált annak életbe léptetésétől.
      Vilmos végleg elszigetelődött, és helyzete az 1907. évi angol–orosz szerződés megkötése, az antant bővülése után még nyomasztóbbá vált. De igazából egyik uralkodó sem akart háborút, még Ferenc József sem, de a páholyok már eldöntötték helyettük, mert csak így tudtak aztán végleg megszabadulni dinasztiáiktól. és egy eurázsiai szövetség lehetőségétől.

      A II. vh. hasonló a felállás , és bár mind a kommunizmus, mind a fasizmus a nagytőke, és a mögötte álló Illuminátus arisztokrata és bankárkaszt alkotása volt , de aztán Hitlerrel is úgy jártak, mint Sztálinnal: mindkét diktátor kicsúszott az ellenőrzésük alól, akik az illuminátus bankárkaszt mellőzésével akartak birodalmat építeni Európában.

      Törlés
    2. Az elején szerintem még az ideológiai agymosás volt az, ami miatt a német lakosság (a többség) a náci vezetést támogatta, később pedig már csak a félelem tette őket együttműködővé, passzívvá.
      Hallgasd meg Laci, mert nagyon tanulságos. https://www.youtube.com/watch?v=pa2_1Xb5A7M

      Nem minden német nyalta be ezeket a eszméket, és épp ezért fontos megemlíteni azt a kevésbé ismert tényt is, hogy a tisztogatás ideje alatt Hitlerék, titokban, 2 millió német értelmiségit ugyancsak likvidáltak.

      Törlés
    3. Szia Buddha, rendszeresen olvasom az oldalad - minden elismerésem és kitartás kívánok hozzá megint csak- bár mostanában keveset szóltam hozzá. Már sokszor fel akartam tenni a kérdést:

      Nincsenek meg vagy nem tervezed pdf-esíteni (de szép magyar szóösszetétel) az eddigi irományaidat. Én szívesen letölteném őket ha lehetne legyen meg mind. mielőtt még a "nagy testvér" koppint ...

      Illetve mivel már óriási írás anyag halmozódott fel az oldaladon, évekre visszamenőleg, én javasolnám valami folyamatábra vagy mátrix vagy egyéb áttekintő segédlet (prezi?) létrehozását ahol a különböző egymással összefüggésben lévő ill egymásból következő egymást támogató ok-okozati összefüggésekre rávilágító stációk/főbb pontok mellé be lehetne linkelni az adott írásaid címét vagy külön jegyzékben felsorolni az adott ponthoz tartozó írásokat.

      Évek óta olvasgatom azt és más hasonló oldalakat illetve követek 1-2 heti neten is elérhető műsort.
      És a legnagyobban "baj" az hogy sokszor már kezdem megérteni hogy miért tűnnek örültnek egyes emberek. Napról napra erősödik bennem az "érzés" aminek egyik pólusa hogy "minden összefügg mindennel" a másik hogy valóban egy mátrixban élünk és a mindennapi megélt valóság mely mindenki számára egyértelmű de az e mögött lévő valódi okok összefüggések és a hivatalos történelem/híradás/tudomány/média stb által mutatott kép mennyire álságos hamis és milyen messze van a "valóságtól".

      Ha társaságban családban egy aktuális politikai, geopolitikai hír netán történelmi dolog kerül témába már csöndbe maradok mert mikor megszólalok vagy csak elgondolom mit mondanék. rájövök hogy nem kellett volna mert csak hülyének néznek (és külső szemmel én is annak látnám) és nincs idő arra hogy elmagyarázzam "x" dolgot mert ahhoz el kéne magyarázni "y" t és közbe tisztában lenni "a" és "b" fogalmakkal és minden egyes magyarázó mondatom 2 másikat generál amit persze nem tudok ott rögtön alátámasztani mert nincsen beépített hardver az agyamban amivel tudnám a pontosan alátámasztani nevekkel/dátumokkal stb a mondandómat a hitelesség kedvéért.

      olyan ez -és nem degradáló szándékkal mondom- mintha egy dél amerikai őserdővőből frissen előkerült ősi törzs sámánjával -a nyelvi nehézségen most lendüljünk túl- akarnám megvitatni a körforgalom vs lámpás kereszteződés problematikáját. Mert ugye el kéne magyarázni mi is az a körforgalom, mi az a forgalom? de már azt nem hinné el hogy ilyen sok ember él egy helyen és hogy miért kell nekik valami megmagyarázhatatlan jármű ha van lábuk (és már ott meg lenne győződve hogy bizony én bolond vagyok) ja és mitől megy, mi az a motor és mitől hajtja? robbanó folyadék? (ilyen hülyeséget?) áram? mi az? a villám bele megy abba a dologba és nem égnek el az emberek stb stb.

      Ezért -is- lenne jó valami ábra prezentációs program atb ahol egyben lehetne látni a dolgokat összefüggéseiben időrendi sorrendben adatokkal képekkel alátámasztva, folyamatosan bővíthető legyen. Sajnos semmit nem ér a tudás ha nem tudjuk átadni ....
      Nem vagyok egy nagy prezentációs bajnok és nem ismerem az idevonatkozó program típusokat sem de talán a "prezi" program alkalmas lenne rá. (totál nem ismerem csak youtubon láttam és talán ez felelne meg legjobban erre).

      Vagy netán már elkéstem ezzel és van már valami hasonló neked? vagy tudsz hogy mások csináltak már?

      Lehet magam is belemélyedek a prezibe és ha lesz időm rá elkezdem magamnak én.

      Törlés
    4. Buddha, es ma is igy van. Kepzeld el HItlert mint Miniszter elnokot. Ne mint szadista pszichopatat. Van egy kormanya. A lengyeleket azert szallta meg hogy egyseget alkosson foldrajzilag Nemetorszag es Oroszorszag kozott.

      Mivel az amerikaiak/angolok be akartak ekelodni Lengyelorszagba. Mondta is a baratjanak Kubizeknek hogy nem azert lett Chancellor hogy haboruzzon es nagyon vissza fogja vetni a haboru a nemet gazdasagot.

      Nem akart haborut. Utana eszkalalodott, ahogy egyre tobb orszag belepett, elhuzodott es a szegenyseg/jarvany dominalt.

      Hitler ongyilkossagaval lezarult a haboru.

      Amiert meg mindig errol beszelunk az az hogy a story amivel utana az idiotak eloalltak annyira ertelmetlen hogy mindenki latja hogy valami gaz van.

      Nincs ok okozati osszefugges es nem felel meg a stoty a tenyeknek.

      Ez zavarja az emberek igazsag erzetet. Persze aki igy allitotta be azert hogy elonyhoz jusson, nehezen fogja bevallani. Hogy mi is volt valojaban.

      En megneztem a reinkarnacioban a Hitleri vonalat es tudom hogy ki volt. Azt is hogy nem volt pszichopata. Dominans volt. Vezeto.

      Törlés
  2. És mindez SBG Buddha még csak a jéghegy csúcsa, a materialista szint (birodalmak, pénzügyek).

    Hol vannak/vagy még a valódi okok/tól? Pl. a tibeti szerzetes SS-vezérkar, szovjeteket segítő sámánok, héber törzsek háborúja (júdeai zsidók vs. őshéber germánok) stb. stb.

    Na ezekről várok alapos elemzést. Amit leírtál az már lerágott csont jobban tájékozottak számára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tibeti szerzetes SS-vezérkar, szovjet sámánok stb. , ezek asztrális múlt sötét mellékvágányai, csak a tévút részleteibe visznek, és nem a valódi okokhoz. Mind a németek, mind a komcsik hozzányúltak mindenhez, ahonnan csak támogatást reméltek, de valójában nem kaptak.

      http://player.hu/eletmod/horogkereszt-a-himalajaban-a-titkos-tibeti-ss-expedicio-tortenete/

      A történelmet mindig a győztesek írják, ezért nem lehet soha lerágott csont az, hogy a mainstream történetét hogyan alakitották és mik a távlati céljaik velük.

      Törlés
  3. Nemrég keltett figyelmet Georg Friedman, a befolyásos amerikai agytröszt Stratfor igazgatójának 2015. Ápr .2-i videója, amelyben megfogalmazta az USA hosszú ideje követett központi geopolitikai célját:
    „Az elmúlt száz év amerikai külpolitikájának fő érdeke, az első és a második világháború, valamint a hidegháború idején a Németország és Oroszország közötti kapcsolatra irányult . Mert egyesülve ők az az egyetlen erő, amely minket fenyegethet . Legfőbb érdekünk az, hogy biztosa vegyük, ez az eset nem következik be. (…) Az Egyesült Államok fő gondja az, hogy a német tőke és a német technológia és az orosz nyersanyag-források , valamint az orosz munkaerő egy sajátságos kombinációban fonódik össze. Ezt próbálja az USA egy évszázada megakadályozni.”
    Ez duma meg mi a "szent"-szar, történelem anyag ötödikeseknek?

    Akkor az amerikaiak miért támogatták Nyugat Németország újjáépítését sok sok pénzel a Marshall-terven keresztül? Akkor Amerika miért támogatta ugyancsak a "kettészakadt" Németország egyesítését, netán azért hogy gyengítsék azt?

    In a SPIEGEL interview, former United States Secretary of State Condoleezza Rice discusses America's fight for German reunification, Soviet leader Mikhail Gorbachev's woes at the time, Chancellor Helmut Kohl's merits and the later mistakes of his successor, Gerhard Schröder.

    "SPIEGEL: Madame Secretary, when the Berlin Wall fell in 1989, European nations like Great Britain and France were very worried about the prospect of German unification. America was the only country that didn't appear to be concerned. Why not?

    Condoleezza Rice: The United States -- and President George H.W. Bush -- recognized that Germany had gone through a long democratic transition. It had been a good friend, it was a member of NATO. Any issues that had existed in 1945, it seemed perfectly reasonable to lay them to rest. For us, the question wasn't should Germany unify? It was how and under what circumstances? We had no concern about a resurgent Germany, unlike the British or French.

    SPIEGEL: Because a unified German was in America's strategic interest?

    Rice: If you were going to have a Europe that was whole and free, you couldn't have a Germany that was divided. So, with the possibility that Soviet power was going to be receding from Europe, it made perfectly good sense to try to achieve reunification on terms that nobody would have thought thinkable, even four or five years before."

    Röviden és tömören szólva,...ez a kijelentés úgy egy baromság, ahogy van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia azért ezt gondold át még egyszer logikusan figyelembe véve az utóbbi pár évben itt leírtakat. Ha egy új emberke írta volna ezt akkor azt mondom oké de te -ha nem tévedek- már régebb óta itt vagy.

      Az hogy kapott az NSZK segélyt (a marshall segély közel 10% a jutott rájuk) ugyanúgy, mint a többi nyugati érdekeltségbe tartozó ország is ez szerintem logikus. Senkinek nem volt érdeke Amerikai oldalon hogy az immár megerősödött amerikai érdekeltségbe tartozó –kiégett- országok a háború után lesüllyedjenek (gazdasági - társadalmi szinten egyaránt). És elhanyagolható összeg összevetve azzal amit már az által nyertek amiről ez a bogbejegyzés szól + amit még azzal nyernek hogy felépül(het) egy olyan nemzedék mely már a dollár hegemóniáját és a piacgazdaságot „élvezi”. Illetve stabil ellenpólust kellet kiépíteni közvetlenül a mesterségesen kiépített keleti kommunista/szocialista oldal mellé Persze a nyugati országok így is jobban jártak mind mi. Az meg hogy most pár politikus ezt meg azt nyilatkozta ill támogatta a már amúgy is összeomló keleti oldalt ról becsatlakozó NDK-t az tényleg a bullshit kategória. Arre hivatkozni… khm khm. Szerinted kik jártak a legjobban az összeomló keleti oldallal? Kik honnan és hova talicskázták a pénzt a rendszer változások után?

      Hogy mondjak valami szépet is: az írásod tulajdonképpen a kognitív disszonancia érzésére adott reflex szerű válasz önmagad megnyugtatására. :)

      Törlés
    2. 2005-ben az olasz Guido Giacomo Preparata kiadott egy rendkívül fontos könyvet.
      Könyvében a 20. század első felének történelmét a szokásostól eltérő látószögből világítja meg és azt mutatja meg, hogy hogyan irányult Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok politikája kezdettől fogva arra, hogy Németországot mint a nyugati hatalmi törekvések lehetséges akadályát, félreállítsa. A cél az volt, hogy Közép-Európa ne játsszon független és önálló szerepet, hanem a Nyugat kebelezze be. A nyugati elit körök minden körülmények között meg akarták akadályozni, hogy Németország és Oroszország közeledjen egymáshoz, mivel ez homlokegyenest ellentmondott volna saját célkitűzésüknek, az eurázsiai kontinens fölötti uralomnak. Preparata Antony Sutton kutatásait is felhasználja, akinek figyelemre méltó publikációja: Wall Street und der Aufstieg Hitlers (A Wall Street és Hitler felemelkedése)
      Ez a recenzió nem foglalkozhat a Preparata által feltárt anyag egészével. Csak példaként ragadható ki néhány témakör. A bevezetőben Preparata könyve fő tételét vázolja. Eszerint Németországban a nácizmus elterjedése minden volt, csak nem véletlen. Nézete szerint az anglo-amerikai elit körök több mint 15 évig (1919–1933) avatkoztak be a német politikába
      azért, hogy létrehozzanak egy olyan reakciós mozgalmat, amelyet aztán sakkfiguraként használhatnak geopolitikai cselszövéseikben. E nélkül az (anyagiakban is megnyilvánuló) támogatás nélkül nem lehetett volna Hitler, és nem lehetett volna fegyverkezés. E támogatás hajtóerejeként Preparata nyugati klubokat, elit köröket és bajtársi szövetségeket azonosít, amelyeket, a korábbi dinasztiákhoz hasonlóan, a bankok, a diplomáciai testületek és a nagyvállalatok vezetőségének arisztokratái tápláltak. Ezek kompakt oligarchiaként működtek, és esetenként kooptálták a középosztályt, amelyet az oligarchák és az ágyútöltelék,
      az egyszerű nép közötti szűrőként használtak. A demokrácia eközben már csak lepel és
      színház, aminek el kell terelnie a figyelmet az események valódi irányítóiról, alakítóiról. Preparata úgy véli, a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy a véleményeket és a demokratikus konszenzust hogyan manipulálják és csinálják. Az első világháború és a versailles-i békeszerződés Preparata szerint 1900 körül a brit világbirodalom félt a fiatal német birodalom emelkedőfélben lévő hatalmától és egy titkos tervet kovácsolt, hogy megakadályozzon egy Németország és Oroszország közötti szövetséget, amely hosszú távon veszélyeztethette volna a brit hegemónia folytatását. Az első világháború volt az első művelet, amellyel az USA a stratégiai sakktáblára lépett. Az antanterők már 1914 tavaszán készen álltak arra, hogy tőrbe csalják a Központi Hatalmakat. Edward House, Wilson elnök főtanácsadója és az imperialista célok terén Amerika szürke eminenciása, a következőket jelentette 1914. május 29-én Európából: „Franciaország és Oroszország rárontanak Németországra és Ausztriára, amikor csak Anglia ehhez hozzájárul. És aztán már csak egy „hasznos idiótára” vagy bűnbakra volt szükség, hogy a robbanékony elegy felgyulladjon. Találtak is egy ilyet Gavrilo Princip személyében, aki 1914. június 28-án Szarajevóban végrehajtotta a trónörökös, Ferenc Ferdinánd főherceg ellen merényletet.

      Törlés
    3. Az ezt követő diplomáciai sakkhúzásoknál a britek mesterien alakították a szerepüket, és csalásoktól, hazugságoktól sem riadtak vissza. Preparata rámutat, hogy Nagy-Britannia mindig gondosan ügyelt arra, hogy úgy szője a szálakat, hogy az ellenfelet hajszolja a támadó pozíciójába, és magának fenntartsa a békeszerető védő szerepét. Ezt a pszichológiai fogást azért dolgozták ki, hogy a tömegeket tévútra vezessék. A németeknek fogalmuk sem volt az ilyen trükkökről, és nem is értették meg őket. Az első világháborúban Németországot legyőzték ugyan, de nem a saját területén. Ezért 1918 után elkezdődött a második felvonás, a szövetségeseknek egy elképesztő politikai manővere azzal a céllal, hogy Németországban a vesztes militaristák soraiból létrehozzanak egy reakciós rendszert. A hosszú távú cél ezzel az volt, hogy Németországot belebonyolítsák egy olyan kétfrontos háborúba, amely az országot egyszer s mindenkorra meg kell semmisítse. Ehhez egyrészt Oroszországban kellett egy németellenes kormányt létrehozni, amely titokban Nagy-Britanniával szövetséges volt. Másrészt kaotikus viszonyokat kellett teremteni Németországban, hogy előmozdítsák egy reakciós csoportnak mint „nemzeti felszabadítónak” az előretörését. Az első feltételt a cár 1917-ben történt meggyilkolásával és a bolsevikok hatalomra juttatásával, a másodikat a versailles-i „békeszerződés” formába öntésével érték el. Preparata felteszi a kérdést, hogy vajon mikortól kezdett Nagy-Britannia és az USA kormánya Európára mint saját magántulajdonára gondolni, mint a nyugati világbirodalom új függelékére ? Nagy-Britannia a második világháború előtt és alatt azt az elbűvölő színjátékot adta elõ a világnak, hogy uralkodó osztálya állítólag megoszlik náci támogatókra (címszó: „appeasement”)
      és náci ellenzőkre. Így tették elfogadhatóvá a második világháború kezdete utáni visszafogott
      harcot a nyugati fronton, Németországot pedig messze becsalogatták Oroszországba, míg végül a csapda mûködésbe, jött és az elképedt nácikat a szovjet és az anglo-amerikai csapatok egy kétfrontos háborúban felmorzsolták és megsemmisítették. Valójában a brit uralkodó osztály mindig egyetértett a hosszú távú célokat és az alkalmazandó elveket illetően. A világnak mindenesetre szakadatlanul azt hirdették és hirdetik, hogy a második világháború egy igazságos ügyért vívott jó háború volt. Preparata szerint beláthatatlan az anglo-amerikai uralkodó osztály azon hazugságainak száma és mértéke, amelyekkel ezt a modern mítoszt elterjesztették és fenntartják. A valóságot feltehetően titkossá minősített dokumentumok tízezrei rejtik, amelyek az intrika döntő fázisait leleplezhetnék. Ám ezek a nyilvánosság elől a mai napig rejtve vannak – mint mondják, a „nemzetbiztonság” érdekében.Az elõszó végén Preparata úgy foglalja össze vezérmotívumát, hogy az uralkodó brit elit nagy erőbedobással játszott birodalma megőrzése érdekében, még ha ez azzal a következménnyel is járt, hogy a vezetést át kellett adnia amerikai testvéreinek, akiket viszont a londoni klubok saját szellemi örököseikként kiműveltek. Könyve üzenete az, hogy Nagy-Britannia imperiális viselkedése a machiavellizmus legszörnyűbb manifesztálódása volt az újabb történelemben. A felelősök semmitől sem riadtak vissza, hogy elérjék a világuralmat.

      Törlés
    4. A tudatosan megtervezett, irtózatos és hidegvérű „játék” körülbelül 70 millió embernek az életébe került. Preparata sok mindent megvilágító tanulmányát kiegészítendő rá kell mutatnunk arra, hogy az okkult összefüggéseket is szemügyre kellene venni, és a vizsgált időszakot is ki kellene bővíteni. Nem elég az 1900-as év körül kezdeni. Európa alapvető újjáformálásának tervei ennél távolabbra nyúlnak vissza. Elég a „Császár álma” (Des Kaisers Traum) térképre emlékeztetnünk, amely 1890-ben jelent meg a The Truth címû angol szatirikus folyóiratban. Itt fiktív rémálomként úgy rajzolják meg Európát, hogy eltűntek a
      monarchiák, keleten az orosz sivatag található (a szocialista kísérletre utalva), és többes számban
      beszélnek német köztársaságokról. Összességében bámulatos előrelátása a második világháború
      utáni, 50 évvel későbbi Európának. Ez arra utal, hogy a megfelelő körökben hosszú távra
      gondolkoznak, terveznek és cselekednek. „Az angolszász politika bizonyos háttérembereinél, ha szabad így
      neveznem őket, egy olyan politikai szemlélet létezik, amelyet két fő tételben szeretnék összefoglalni:
      Először is fennáll az a nézet – és nagyobb számban léteznek olyan személyiségek, akik a
      külvilág előtt tulajdonképp politikusként megjelenő, de olykor csak strómanok mögött állnak és ez
      a nézet hatja át őket –, hogy bizonyos világfejlődési erők révén az angolszász fajt kell megillesse
      az a misszió, hogy a jelenben és a sok évszázadnyi jövőben egy valódi világuralmat gyakoroljon. Angolszász nézőpontból ez a politika nagyvonalú, áthatja az a hit, hogy a világot világimpulzusok uralják és nem azok a kis, gyakorlati impulzusok, amelyek által egyik-másik felfuvalkodott politikus oly gyakran hagyja magát vezetni.
      Preparata könyve azt szolgálhatja, hogy sejtelmünk legyen a nyugati politika hosszú távra
      meghatározott céljairól, és segíthet abban, hogy megtanuljuk átlátni a fondorlatokat.

      Törlés
    5. Roviden es tomoren a ww2 ban is ezt probaltak megakadalyozni.

      WW2 ban nemetorszag volt ami most ukrajna. Csak es nem eszkalalodott "vilaghaboruva".

      Törlés
  4. Kedves MrQ és Hulivuli. Jól tudom, hogy ez a, idézem "Kétpólusú világ" a 8. osztály töris tananyaga? Gratulálok, ezt aztán jól bemagoltátok. Ez a Preparata említi esetleg az politikailag és gazdaságilag is egyesített EU-t? Nem? Akkor semmit sem érted az egészből,....ellentétben Condoleezza Rice nevű hölgyeménnyel. Úgy is mondhatni, szegény még a felszínt sem kapargatta,... ahogy ti sem. Már bocs, hogy ilyen direkt vagyok ma este, de ez az igazság,.......mindez ráadásul ennyi itt eltöltött év után :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Redneck! Szerintem nagyon elmegyünk egymás mellett. Ki beszél itt kétpólusú világról ?
      A mai Európa viszonya Amerikával szemben olyan, mint az antik Görögország viszonya római birodalommal szemben, még akkor is, ha nem nyilvánvaló. A II. vh. előtt az amerikai bankok és vállalatok németországi befektetései alapján – példaként nevezzük még meg Rockefeller bankját, a Chase Nationalt, a Ford Motor Companyt, a Harriman & Co-t, amely 1931-ben egybeolvadt a Brown Brothersszel, valamint a General Electricet– a a háború végén felé feltűnően sok gyáruk és létesítményük megmaradt a szövetségesek bombáitól megkímélve, amelyek így egyesült államokbeli befektetések tárgyát képezték, ahogy az No. nyugati része is. A Marschall terv lényege pedig az anglo-amerikai atlantista struktúrák kiépítése volt. A német újraegyesítés előfeltétele, ahogy Európa egyesítése is az volt, hogy az ’egységes’ Európa az amerikai ’világrend’ precízen működő alkotóeleme legyen.
      Róma vígaszt nyújt a lelki éhezőknek, Washington pedig a test (pénz)-szükségleteivel foglalkozik :)
      „The old order passes” hogy az "új" világrendnek megfelelő földrészek, tömbök láthatóvá váljanak. Vagyis a világ bár többpólusú , de a új világrend mégis egységes lesz (főleg a szellem elleni harcban).

      Törlés
  5. Redneck ki tudnád ezt fejteni? Mert így ebben a formában gőzöm nincs mire gondolsz.
    Ez csak így eszembe jutott:
    "Édesapám, ez a szilva sárga? - Nem, fiam, kék. - Akkor miért piros? - Azért mert még zöld"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Errol jut eszembe, most probaltam meg venni egy billentyuzetet. 1500 Ft. Mar fizetnek, jon a kepernyon fel a jelzes: Mar csak 18500 Ft ot kell elkoltenem hogy kiszallitsak ingyen! wow. Nagyszeru! (a kiszallitas kulonben 900 Ft)

      Haladok tovabb hogy fizessek, jon a kovetkezo megjegyzes a kepernyon: ne hogy megvegyek valamit ami nem kell, ne szennyezzuk a bolygot! wow, mindez egy web shop-tol.

      Utana megkaptam egy termeket a postan, ami nem az volt amit a weboldalon hirdettek.

      A 900 Ft os aznapi "futar" a helyi postas lett volna aki elfelejtette kihoznni, nekem kellett bemenni.

      Plusz puha boritakba kuldtek, az eredeti csomagolast leveve ami kemeny papiros volt.

      Egy telefont utan tolem nekik...

      Igy a normal nem futaros ajanlott postai uton 400 Ft ert vissza kuldtem a termeket.

      Ebben a jatszmaban az nyer aki elobb kiszall.

      Törlés
  6. https://www.youtube.com/watch?v=u77orUQyy3o

    http://chris-intel-corner.blogspot.hu/2013/05/wwii-myths-german-war-economy-was.html

    VálaszTörlés
  7. Valójában nincsenek sem győztesek, sem vesztesek. Mindenféle 6almi szektákba tömörült - úgymond "VIP"-es - megvezető szerepjátékosok vannak csupán akik egy előre megírt forgatókönyv főbb- és mellékszerepeit játsszák. Ha úgy tetszik történelemként előadva. Lelketlen, lelkiismeretlen bábokként jelenítik meg azt amit meg kell jeleníteniük. Mindig csak bizonyos határok között mozoghatnak és késznek kell lenniük nem csak mindenki más, de még önmaguk vagy a hasonmásaik/klónjaik beáldozására is. Lásd: Osama, Kadhafi, Husszein, Hitler stb. Hogy mindezt miért csinálják ? Természetesen a 6alomért, a pénzért, a vagyonért, a hírnévért vagy csak azért mert - mivel "fogva" vannak - nem is tehetnek mást. Ezzel magyarázható hogy mindenféle szörnyűségre képesek és hogy eszük ágában sincs megváltozni. Például az összes poli-ti-kus vagy éppen Gates, Zuckerberg, Csányi vagy Várszegi - "megvilágosodván" - sohasem fogja az összeharácsolt vagyonát 99%-ban szétosztani a rászorulók között. Pedig a maradék 1 % is bőven elég lenne a számukra - ítéletnapig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a szerepjátszma vezetettek tényleg csak bizonyos határok között, méghozzá csak az anyagi lét szűk tartományának határai között mozoghatnak, és többségük tudattalanul és a legkevésbé sem átgondolt választásokkal abból a mátrix-mintázatból alkotják meg nagyzási hóbortjaikat, melyek egyrészt őket körülveszik , másrészt bennük is ott van.E földi lét gondolat-érzés-vágy sémák pedig a magasabbrendű és teljesebb lét-esélyeket eltakarják előlük. Ezek az emberek valójában rabszolgák, saját káprázatviláguk rabszolgái, de azok is, akik mindehhez asszisztálnak.
      Akik kinőtték már magukat ezekből az illúzióvalóságokból, csak sajnálattal tekintenek ezekre a nyomorultakra, mert megértetni velük nem képesek azt, hogy a semmit birtokolva ezek ön-mag-ukat veszítik így el.

      Törlés
    2. Hulivuli, mik ezek a magasabb rendű, teljesebb lét-esélyek?

      Törlés
  8. Zyklon B was originally taken to the camps to fumigate clothes etc. in order to control typhus. Tehat a hires gazositas nem gazositasnak indult. Azza lett.

    A legtobb ember nem szadizmus aldozata lett, hanem egyszeruen nem volt mit enni, sokat kellet dolgozni, a ferfiakat elvittek katonanak. Hitelnek volt 130 000 zsido katonaja is a nazi hadseregben, ezt senki nem tagadja.

    A nazi part eredetileg a National Socialist German Workers' Party volt tehat a munkaspart. Hitler mondta is, o ellene nemet munkas nem fog merenyletet elkovetni, o attol nem fel.

    A buzikrol meg annyit, hogy nem igazan tudom hogy tudott volna kiserletezni rajtuk. Buzinak lenni akkor illegalis volt es halal buntetessel jart tehat nem is tudom hogy talaltak volna meg oket, hogy taborba zarjak oket.

    A Stratfor-rol pedig, hogy a Dr. Geroge Friedman most is azt mondja hogy egy Nemet Orosz szovetseget meg kell akadalyozni mert tul eros es veszelyezteti az Amerikai erdekeket.

    Ezert akar egy vonalat huzni megint a terkepen, Litvaniatol lefele, es ezert van megint az Amerikai haditengereszet itt Europaban stb. Egyebkent Friedman magyar zsido, es innen mentek ki a haboru utan.

    Ha valaki megnezi a Bengal tortenelmet a XX szazadban, pont ugyanilyen taborok voltak, amit a Brittek csinaltak, csak azt elfelejtettek belerakni az ujsagba. Eisenhover csak a Nemet helyzettel foglalkozott. Az Amerikai es az orosz aktak 100 evre titkositva lettek.

    Ez jo nekik foleg amikor ossze vissza elferditik a valosagot. Akkor jo. Es refognak mindent egy nepre. Mig a tobbi idiota mint felszabadito hoskodik.

    Amerika mar sokkal tobbe embert megolt mint barki mas.

    http://www.dualnoise.com/2013/06/bengal-holocaust-analytics-of.html

    Es ma mi van?

    Ugyanaz. Ez a mai ujsagbol valo elegendo a kepeket megnezni.

    http://www.theguardian.com/world/2015/may/17/they-hit-us-with-hammers-by-knife-rohingya-migrants-tell-of-horror-at-sea

    A szadistak akik verik oket, csak a bajok toredeket okozzak. A legtobb a bombazasok elol menekul, vagy ehen hal.

    Azt pedig hogy Nemetorszag az elso vilaghaboru es a penz sopres idoszaka utan amikor is hatalmas munkanelkuliseg is volt, es a gyarmatait elvesztette tehat nyers anyaga se volt, haborut akarjon inditani, egyenesen nevetseges.

    A medical kiserletekrol annyit hogy ma is van ilyen, az allat kisertelek utan embereken is kiprobaljak, csak az a kulonbseg, hogy ma jelentkezni lehet es fizetnek erte.

    A nazi eredmenyeket a gyogyszeripar a mai napig hasznalja.

    Itt vannak a haborus gazdasagi szamok is.

    Hitlert nem azert eljenezte a nemet nep mert egy szadista vadallat volt aki ki akarta irtani a zsidokat, es nincs is olyan eredeti dokumentum amiben Hitler azt allitana hogy ezt akarta. Ilyen dokumentumat nem talaltak es ezt senki nem is tagadja.

    Hitler a nagytestver uralmat akarta lerazni magarol es teny hogy ennek a legfobb eszkoze a penz/kolcsonok voltak. Mint ma. Teny hogy sok zsido bankar volt, hiszen a zsidok nem parasztok.

    Varosban elnek es hivatalnokok.

    A 60-85M halottat kovetelo ww2 bol csak 6M volt zsido, es 27M nem zsido nem taborban levo civil halt meg.

    http://chris-intel-corner.blogspot.hu/2013/05/wwii-myths-german-war-economy-was.html

    Ami lenyeges lenne 2015 re az hogy nagyon hasonlo dolgok tortennek es eddig ezt senki eszre sem vette.

    VálaszTörlés
  9. Hitler nem lehetett pszichopata, azok nem tudnak ilyen tomegeket megmozgatni, a nemet nep imadta Hitlert. Egy pszichopatat nem kovet senki. Azok cikaznak es eszetlen alattomos modon manipulalnak.

    Hitler egyenesen beszelt.

    A tortenelmet a gyoztesek irjak, es a jelenlegi ww2 story vallmoasokra (testimonials) epul nem dokumentalt bizonyitekokra.

    Azok meg titkositva vannak es persze orosz es amerikai kezben. A kerdes felmerul, miert?

    Mit titkolnak? Mi lehet ami meg ennel is rosszabb amit Hitlerrol mondanak, amit titkolni kell?

    Vagy esetleg kiderulne az igazsag?

    - Mi lenne akkor a DDR -al? Nemetorszagon kette bontottak
    - A nemet tudosok mind elmentek USA-ba
    - A nemet hadsereget szinte megszuntettek
    - Meg mindig 4.5M kap nemet nyugdijat
    - Hitlerre minden dokumentum nelkul rafogtak amit lehetett
    - Nemetorszag nevet a sarba tiportak, mintha mas nem is lett volna abba a haboruba

    Kevesen tudjak mert nem tartozik a propagandahoz, hogy uszomedencek, fogorvos, es zenekar is volt a taborokban. Focipalya. Leveleket irhattak, Csomagot kaphattak a rabok.

    Szinten kevesen tudjak hogy a halal oka ehezes (szegenyseg, bobazas kovetkezteben) tuberkulozis, tifusz es verhas volt

    Jarvanyok voltak. Ezt senki nem titkolja es nem kerdojelezi meg. Csak eppen nem is emlitik sehol.

    A taborban is a turistak csak akkor latjak az uszomedencet ha mar tudjak hogy van es kerik. A hivatalos turista utvonalban nincs benne foglalva es emlitest nem tesz rola senki.

    Az SS tibeti connection pedig a reinkarnacio.

    A jezusi es a Hitleri vonal ugyanaz. Ugyanaz a lelekcsoport.

    Az utobbi 2000 ev a Jezusrol szolt, hogy az artatlanok bunhodnek es mindet rajuk fognak. Elferditik es kicsavarjak a tortenteket.

    Persze hogy sok ember meghalt a ww2 ban csak nem ugy es nem azert.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...