2014. augusztus 14., csütörtök

Elképesztő erejű igazságkimondás és felszólalás Izrael náci bűncselekményeiről egy ír szenátortól


Bevallom ennyire szókimondó és az igazságot nyíltan felvállaló felszólalást az apartheid izraeli rendszer bűncselekményeiről, nácikat idéző mindennapos tetteiről én még hivatalos politikában nem hallottam. 
Egyre többen mondják ki az igazat, hogy ez így tovább nem mehet. 
Elég volt, hogy ártatlanok lemészárlását még mindig hazugságokkal igazolja Izrael és pofátlanul bújik az unalmassá hajtogatott holocaust és antiszemitizmus álarca mögé !Szemrebbenés nélkül mondja el (és ezek szerint Ő is tudja jól), hogy a Hamaszt anno maga Izrael hozta létre a Fatah meggyengítésére és felidézi izraeli miniszterek fajgyűlölő, náci megszólalását, melynek egyetlen célja Izrael felsőbbrendűségének biztosítása és a palesztinok eltörlése...... /A feliratot újra csak köszönöm Sevaster 1-nek/ (SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 

David Norris ír szenátor: 

Izrael szélsőjobboldali rezsimmé változott, amely úgy viselkedik, mint a lehető legelvetemültebb bűnöző, fütyül a világra, és lelkiismeretlenül használja fel a holokausztot tetteinek igazolására.



"Az emberek ezt kérdezik: „Miért? Mit tehet a Szenátus?” 
Nemzetközi szempontból nézve a válasz: semmit. Mert senkit sem érdekel annyira, hogy mit csinál Írország. Csak azért kértem a Szenátus összehívását, mert emlékszem, néhány évvel ezelőtt Palesztinában jártam egy olyan helyen, amit izraeliek erősen irányításuk alatt tartottak, és ezt mondtam palesztin vendéglátóimnak: 
„Tudjátok, semmit sem tehetek, nincs befolyásunk”, ők pedig ezt mondták: 

„De legalább tanú leszel, szenvedéseink megfigyelője, és így nem maradunk észrevétlenül.” 

Ezért kértem hát a Szenátus összehívását.
Nagyon szomorú vagyok. Nem vagyok Izrael-ellenes, nem vagyok antiszemita. Támogattam Izrael államot. De a 40 év alatt, amióta ismerem Izrael államot, néha laktam is ott, azt láttam, hogy teljesen megváltozott. Baloldali, szociálisan érzékeny országból egy szélsőjobboldali rezsimmé változott, amely úgy viselkedik, mint a lehető legelvetemültebb bűnöző, fütyül a világra, és lelkiismeretlenül használja fel a holokausztot tetteinek igazolására. Ideje lerántani róluk a leplet.
Izrael fél a palesztin összetartástól. Erről szól az egész. Ennek semmi köze annak a három izraeli gyereknek a döbbenetes meggyilkolásához. 
Mielőtt ezt a háborút megkezdték, az izraeli rendőrség tudta, hogy a Hamásznak ehhez semmi köze. Ami a Hamászt illeti, Izrael hozta létre a Hamászt, hogy megossza a Fatáhot, tehát ő felelősek a Hamászért. Ezt nekem néhány évvel ezelőtt Jeruzsálemben a legmagasabb szinten erősítették meg a külügyminisztériumban. 

Meg kell mondanom, elképesztő, ahogy a nyugatiak a demokráciáról hadoválnak, miközben valahányszor egy iszlám kormány létrejön a Földközi-tengernél, elutasítják, hogy foglalkozzanak vele, aláaknázzák és megsemmisítik. Hol van ebben a demokrácia? Nem kéne szeretnünk? Lehet, hogy ez ellentmondásos, de zsidó és izraeli barátaim mondják nekem néha: „Hogyan tudsz melegként boldogulni ilyen emberek között?” Pontosan tudom, hogyan boldogulhatok, de ez nem jelenti azt, hogy helyes megtagadni az emberektől azt a jogot, hogy saját kormányt válasszanak. Melyik önérzetes vagy józan nép engedné meg az ellenségének, hogy helyettük válassza meg a kormányukat? El tudná képzelni bárki, hogy ez megtörténjen ebben az országban? Én egyáltalán nem.
Amerikának pedig szégyenletes szerepe van ebben. Izrael nem úszná meg a nemzetközi kalózkodás és banditizmus gyalázatos tetteinek vádját, ha nem állna az Egyesült Államok védőszárnyai alatt. 
Elítélem Obama elnököt egyértelmű tétlenségéért. Meg kell mondanom, hogy kissé meghökkentem, amikor megláttam, hogy Ukrajna is felkerült a nyilatkozatra, mert ennek nincs értelme. Ez egy kicsit olyan, mint a „felhánytorgatás”. Szíria felhánytorgatása. Kongó felhánytorgatása. Irak felhánytorgatása. Mindennek a felhánytorgatása. Erre az egyetlen dologra kell összpontosítani, rámutatni, milyen rendkívüli ellentmondás van itt. 


Az amerikaiak utasítására készen állunk bojkottálni, nekimenni az orosz bankoknak, ezt tenni, meg azt tenni. Mi teszünk Izraellel? Még csak alá sem írunk egy tiltakozó jegyzéket az ENSZ Emberi Jogi Bizottság tagjaként.

Ez szégyenletes, mérhetetlenül szégyenletes. Mondhattam volna, hogy jobb egyedüli országként az igazság oldalán lenni, mint az összes többi tévedő mellé állni.

Nincsenek szavak arra, ami tegnap történt Dzsebalijában, ahol hat támadás ért iskolákat. Szándékosak voltak, efelől nincs kétségem, mert 3.300 embernek adtak ott menedéket. 
Hogyan állíthatja bárki is azt, hogy nem tudták, mit tesznek? Izrael politikája: lőjünk először, aztán ejtsünk könnyeket ezt hajtogatva: „Ó, csak nem gyerekeket találtunk el? Micsoda borzasztó tragédia!” 

Senki sem hisz már neked. Azért teszed, hogy nyomást fejts ki a Hamászra. Elárulom, nem fogod addig megoldani a problémát, amíg - ahogyan mi tettünk ebben az országban - mindkét fél részt nem vehet a megoldásban.
Nincs értelme semmiféle állítólagos fegyverszünetről beszélni, amíg csak EGY oldalról van szó. Hihetetlen volt, az a törmelék, amit az izraeliek, amerikaiak és egyiptomiak okoztak. Nem tárgyaltak a Hamásszal, ez egyszerűen mérhetetlen őrültség. És Tony Blair részt vett benne. Ó Istenem, az az ember szégyentelen, rettenetes szégyentelen!
Jobb lett volna, ha oda se dugja a képét a Közel-Keletre azután, amit ő és George W. Bush tettek a régióval.
A másik oldalon három, tanításra már nem használt iskolában tároltak fegyvereket. Ezt az ENSZ állapította meg és jelentette be, nem az izraeliek.

Mocskos dolgok történtek, teljes családokat irtottak ki, egy esetben ugyanannak a családnak 20 tagját mészárolták le. Ráadásul aránytalanul sok nőt és gyermeket öltek meg ebben a helyzetben, ami megszentségtelenít minden olyan spirituális eszmét, amit a judaizmus vall, az élet tiszteletét és azt a tényt, hogy ha valaki egy életet megment, azzal a világegyetemet menti meg. 

"Aki egy életet ment meg, a világegyetemet menti meg" ???? 
BULLSHIT ! 

Mindezeket az eszméket az ablakon dobják ki, ezt pedig azután történik, ahogy én láttam, hogy 1.200.000 szélsőjobboldali, volt szovjet állampolgár érkezett oda.
Ideje, hogy megtudják az igazat az emberek arról, hogy mit beszélnek Izraelben. 

Például Eli Yishai belügyminiszter 2012-ben azt mondta, hogy Izrael visszaküldi Gázát a középkorba. 
Matan Vilnai védelmi miniszterhelyettes azt mondta, hogy holokauszt fogja a palesztinokat érni. Ez náci beszéd. Nem én mondom azt, hogy náci, ő írja le saját magát úgy, mint egy náci.

Mit kell tennünk? Először is meg kell szüntetni az embargót. Ezt kell tenni. Aztán ott van az euro-mediterrán megállapodás, amihez emberi jogi protokollok tartoznak. A külügyi bizottságot többször is kértem, hogy kövesse azt figyelemmel. Ők még csak az emberi jogi megállapodásokat sem követik. Milyen emberi jogokról beszélhetünk, amikor nők és gyerekek ezreit gyilkolják és sebesítik meg?

Az izraeli termékeket, különösen a megállapodásokban, bojkottálni kell, és ki kell utasítani az izraeli nagykövetet. Kár, hogy eddig nem mondtam, de ő mindig bedugja a fülét, és csak a jeruzsálemi csatakiáltásokat hajtogatja. Még egy pillanat. Köszönöm!

Rengeteg levelet kaptam, 90%-uk az izraeli oldalt támogatja. Tisztelem minden levélírómat, de ez egyértelműen egy szervezett kampány. Mindannyian megköszönik, ahogyan Írország szavazott az ENSZ-ben. Ez mindent elmond. Az izraeli szószólók - mindannyian dél-afrikai, angol vagy amerikai akcentussal - szintén gratuláltak a palesztin földdel kapcsolatban.

Azt gondolom, hogy az ENSZ köteles teljes és állandó felelősséget vállalni a gázai nép jólétéért. Ha ez azt jelenti, hogy nemzetközi haderőnek kell bevonulnia, az remek lenne. Ennek az országnak fel kell mérnie annak lehetőségét, hogy közműszolgáltatásokat nyújtson, pl. az ESB újjáépíti Gáza egyetlen erőművét. Hozzáteszem, amikor elzárják az elektromos áramot egy néptől, amelyet egy borzalmas büntetőlágerbe zsúfolnak, hogy aztán a élelmiszerimportjukat is lecsökkentsék, és azt mondják – és ezért állítom, hogy nácik -, hogy Izrael diétára fogja a palesztin népet, azzal emberi lényeket vetnek meg.
Fel kell lépnünk a megvetés ellen és az emberi jogok védelme mellett.  Én az emberi jogokért harcolok, legyen szó izraeliről, melegről, nőről vagy feketéről. Nem fogok álláspontomon változtatni. Nem vagyok Izrael-ellenes vagy antiszemita, azért állok ki, hogy minden embert megillessenek az emberi jogok.

Kapcsolódó cikkek :
A cionista izraeli állam valódi története egy zsidó tábornok fiának előadásában - 2014 Genf

13 megjegyzés:

  1. Vérmérséklettől függetlenül valahogy nehéz nem egyetérteni a vén homokos minden szavával.

    Valamiért mégis azt érzem, hogy meg kellene érteni hogyan kapcsolódik ez az egész Közel-keleti helyzet a Nagy Tervbe. Mert ugyan David Icke is kötögeti össze a pontokat, meg más is, de mindenki csak addig jut el, hogy materialista síkon hogyan áll össze ez a globális összeesküvés, Nagyszínpadon a Nagy Nyugat Atlantiszi Háttérhatalom Színtársulat és a Medve és Társai Konzorcium főszereplésével. Minden összeesküvés gyakorlat hívő csak odáig jut el a pontok összekötögetésével, hogy itt kérem börtönbolygó épül, szép új, csillivilli világrendőrséggel, világvalutával, világ"renddel", viszont csak kevesen teszik fel a kérdést, hogy mindez hogyan kapcsolódik, hogy érvényesül, vagyis hogyan értelmezhető a Teremtői Tervben? Vajon miért van mindezen forrongó gócpontokra szükség a folyamatosan zajló teremtésben? Miért nem akadályozza meg Isten ezeket az aljas háttérből szervezett háborúkat? Talán nincs hozzá hatalma? Vagy talán ez pontosan illeszkedik az Ő által megálmodott folyamatba?
    Miért is ne?
    Olyanok ezek a konfliktusok, mint amik a testen belül nap mint nap zajlanak, egyik sejt "küzd" a másikkal. A láz sem egy rossz dolog, az is azért van mert mutatja, hogy dolgozik a szervezet immunrendszere. Ha ezt felvetítjük emberi szintre, akkor az jön ki, hogy mi vagyunk a kis sejtek, együttesen alkotjuk az immunrendszert, tesszük a programunk szerinti dolgunkat, és valamiért néha elkerülhetetlenül ütközünk egymással. Ennek mindig oka van, kell legyen oka. De vajon mi lehet ez az ok, itt a Korszakváltás küszöbén?

    Nem akarok nagy szavakat használni, de szerintem a Földön jelenleg zajló forrongásoknak egyszerre kozmikus és kvantumszintű oka van, amelynek elsődleges eredője (okozója) nem a globális háttérhatalom, ők is csak egy eszköz (szerv) a nagy Egészben (szervezetben), és mely folyamatnak végső okát és célját csak a Teremtő Tudat ismeri, hiszen végső soron Ő alakítja az események logikusan felfűzött láncolatát.

    (ha Ő sem érti mi ez az egész, akkor gáz van srácok)
    ((Huston, we've got a problem here))

    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokunk kedvenc :) mesekönyvéből idézve:

      "Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég."
      /Mt.24.6/

      Kiemelném:

      "mert mindezeknek meg kell lenniök"

      Talán érződik itt némi tervszerűség, nemde??

      Törlés
    2. Igen. Érződik bizony!
      S ugyanitt olvashatjuk, hogy mindezek a vajúdás fájdalmainak kezdete!
      A vajúdás pedig valami újat jelent, valami új kezdetet. Ennek győztese pedig a mindeneket teremtő lesz, aki békét teremt a mindenségben.
      Úgy legyen! Ámen.

      Törlés
    3. A "háttérhatalom Színtársulat" mindig visszatermelődik a múltból, mert ők is a Teremtés , így a tervszerűség kényszerű része. A sokat próbált szellem már unja őket, immunissá válik velük szemben. A múltban is jelen voltak, pl. mint egyházi és feudális hatalom vallási köntösben, akkor is üldözték az igazat és valót, most pedig poszt és transzhumanista, ateista-anyagelvű módszerekkel védik az emberi jogokat a saját maguk kreálta terrorizmussal szemben. Még a fogalom is, "emberi jog" - álságos.
      Nincs új a nap alatt. Ezek mindig elfoglalják a fő és első helyeket, kár hogy nem tudják, hogy egy fordított, ellentétvilágban az első hely a tükör másik oldaláról nézve legtöbbször az utolsó.

      Törlés
    4. Mégis, úgy tűnik szükség van rájuk. Máskülönben nem is léteznének. Ergo...

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Megfordítva: Mivel léteznek, ezért szükség van rájuk. Ő is ugyanabból a Törzsből nőttek ki, és nézőpont kérdése melyik ellentétoldal résztvevői.A megnyilvánult tudat nézőpontja viszont mindig egyoldalú és szétválasztó, ezért soha nem lehet egységes és tökéletes.

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Hab a tortára:

    https://www.youtube.com/watch?v=xs4cT3XTAD0

    VálaszTörlés
  3. Mi köze van mindehhez a nácizmusnak? Az már lejárt lemez.Már megint keverik a fogalmakat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy inkább te kevered? :) Üss föl egy értelmező szótárat.

      Törlés
  4. 25 lecke Buddhától, melyek megváltoztathatják életünket

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/08/25-lecke-buddhatol-melyek.html#.U_e1O8V_vko

    VálaszTörlés
  5. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2014. Augusztus 19.

    http://tudatvaltas2012.blogspot.co.at/2014/08/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis_22.html

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...