2014. március 6., csütörtök

Ugyanazok a mesterlövészek lőtték mindkét oldalt Kijevben a jelenlegi USA/EU hátterű hatalom megbízásából !


A ma kirobbant felvétel és cikkek szerint nem Janukovics a felelős, sőt ugyanazok a mesterlövészek lőtték mindkét oldalt Kijevben a jelenlegi USA/EU hátterű hatalom megbízásából ! 
A beszélgetés Catherine Asthon, az Európai Unió külügyi főképviselője és az észt külügyminiszter között zajlott le. A beszélgetés itt hallgatható meg. 

Korábban írtam már egy hosszú cikket a Gladio-hadműveletről, amit a CIA alkalmaz: 
Most ugyanez történik Ukrajnában..... (Az InfoWars friss cikke szerint is)

Az RT riportja magyar felirattal :



UPDATE - 2014.Március 6. 
Ma reggel nyilatkozott a Berkut parancsnoka, Jurij Abszinov, miszerint: 
"Egy bizonyos ponton túl érzékeltük, hogy itt már nem olyan békés tüntetésről van szó, mint 2004-ben vagy 2007-ben. Komoly provokációba csapott át az egész felfordulás, a tüntetők elkezdtek övön aluli taktikákat alkalmazni. Mi végig fegyvertelenek voltunk, viszont azok, akik ezt az egészet kitervelték nyugatról, azt próbálták elérni, hogy átálljunk a tüntetők oldalára, ám ez nem történt meg."


"Ezután következett a legrosszabb. Amikor elkezdték éles fegyverekkel lőni a tüntetőket és minket is. Már említettem, nekünk nem voltak éles fegyvereink. Nehéz volt megérteni mi is történik, de amikor a katonáink elkezdtek összeesni egymás után, egyszer csak hirtelen rájöttünk, itt bizony éles fegyverrel lőnek minket." - emlékezik vissza Jurij - ""Ismétlem: a Berkut katonáinál nem voltak éles lőfegyverek. Innentől lettünk biztosak benne, hogy egy harmadik fél is benne van a játékban. Mocskos, de profi volt a kivitelezésük."

Jurij Abszinov közvetlen azután adott interjút, hogy kikerült a telefonfelvétel, ahol Catherine Ashton és Urmas Paet észt külügyminiszter arról beszélnek, hogy a mesterlövészek kihez tartoznak. Ezt a felvételt később az észt külügy sajtóosztálya is megerősítette.

Az észt külügyminiszter egy kiszivárgott telefonbeszélgetés szerint nem tartja kizártnak, hogy valaki a korábbi ukrán ellenzéki vezetők közül bérelte fel azokat az orvlövészeket, akik a kijevi Majdanon tüntetőket és rendőröket öltek meg a tüntetések idején - legalábbis ezt írta szerdán hírportálján a Russia Today. Az észt külügyminisztérium utóbb megerősítette a kiszivárogtatott felvétel hitelességét. 

Az RT szerint a telefonbeszélgetés Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Urmas Paet észt külügyminiszter között zajlott le:

"Egyre erősebb az a vélekedés, hogy nem Janukovics állt a mesterlövészek mögött, hanem valaki az új koalícióból" - mondja Paet a felvételen. Ashton erre ezt mondta: "Azt hiszem, vizsgálódni akarunk. Úgy értem, én nem hallottam erről, ez érdekes. Istenem!"

Paet hozzátette, hogy egy, a sérülteket kezelő kijevi orvosnő ezt mondta neki: minden jel arra utal, hogy ugyanazok a mesterlövészek végeztek rendőrökkel és tüntetőkkel is. Erre utal az orvos szerint az, hogy a sebek alapján ugyanolyan típusú lövedékekre lehet következtetni. Paet azt mondta Ashtonnak, a civil aktivisták zavarónak tartják, hogy az új ukrán vezetés "nem akarja kivizsgálni, mi is történt pontosan" a Majdanon. Azt tapasztalta, hogy a civilek nem bíznak az új koalíció politikusaiban.

"Az észt külügyminiszter mélységesen sajnálja, hogy kiszivárgott a közte és Ashton között lezajlott telefonbeszélgetés, mindazonáltal megerősítjük a felvétel hitelességét" - mondta szerda délután a politikus szóvivője.

Az orosz külügyminisztérium szerdán csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy az Európai Unió nem hajlandó kommentálni a kiszivárgott Paet-Ashton beszélgetést, hiszen "az EU-országok vezető tisztségviselői nem is olyan régen sűrűn kommentálták a Nuland-hangfelvételt". (Victoria Nuland európai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes egy február elején kiszivárgott beszélgetés során - amelyet Geoffrey Pyatt kijevi amerikai nagykövettel folytatott - nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel mondott véleményt az Európai Unió Ukrajna-politikájáról.) / MTI /



AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KATONAI HÍRSZERZÉSÉNEK IS BEDOLGOZOTT AZ UKRÁN JOBB SZEKTOR


A Majdan téri lázadás alatti káoszban a Jobb Szektor több csapatának az volt a feladata, hogy kormányzati épületekből és magas rangú tisztviselők lakásaiból érzékeny dokumentumokat raboljanak. Egy 21 éves orosz fiatalember tette ezt a vallomást, közvetlen az elfogása után, miután visszatért Kijevből Moszkvába, az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat azonnal őrizetbe vette, és kihallgatta. A magát Vladiszlavnak nevező férfi több érdekes történetet is mesélt.
Az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat "Vladiszlav"-ról készített fényképe


"Beültettek minket csapatszállítókba, és előre összeírt lakásokba kellett betörnünk, onnan pedig minden érdekesnek látszó dokumentumot össze kellett szednünk. Itt nem nyúlhatunk a berendezéshez vagy az értékekhez." - meséli Vladiszlav - 
"Hamarosan két Mercedes típusú autó érkezett, és belőle egyenruhás amerikai katonák szálltak ki. Ezek az emberek minden dokumentumot lemásoltak, vagy rögtön elraktak a járműveikbe. Ez február 26.-án történt." 
A történet itt nem ért véget. Vladiszlav elmondása szerint a németek is lázasan gyűjtöttek adatokat és dokumentumokat hasonló módon, ám valami miatt ők egyik napról a másikra abbahagyták, és eltűntek.


"A következő napokban, miután minden felírt címről elhordtuk a papírokat, a Jobb Szektor vezetőinek utasítására visszamentünk a címekre az értékekért. Ezeket azonban nem tarthattuk meg, rögtön átadtuk az értékes tárgyakat, műkincseket, bútorokat orgazdáknak. A befolyt pénzt a Jobb Szektor fegyvervásárlásra költötte, legalábbis nekünk azt mondták." 
Vladislav megemlített még egy érdekességet, miszerint "A kapitányok a morál fenntartása miatt megengedték az akcióban részt vett századoknak a fosztogatást, ebbe boltok és autók tartozhattak bele."

Az USA és Németország kormányai tehát hathatósan kihasználták a káoszt Ukrajnában kulcsfontosságú dokumentumok megszerzésére. Vladiszlav utolsó megjegyzése szöges ellentétben áll a cionliberális médiák által sokat hangoztatott "Nem volt fosztogatás." történettel. 



A nyugati és hazai liberális média kedvenc ferdítései közé tartozik, hogy orosz invázió van a Krím-félszigeten. Tekintsük át röviden az idevágó tényeket.

1, A Fekete Tengeri Flottát fel akarták osztani Oroszország és Ukrajna között a szovjetúnió 1991-es felbomlásakor, ám ez egy elhúzódó vita tárgya lett.

2, A felek 1997-ben végre megegyezésre jutottak a krími katonai bázisokat és az ott állomásozó flottát illetően. E szerint Oroszország kapta a flotta 81.9%-át, de előbb ki kelett fizetnie ukrajna részére 526,5 millió dollárt. A szerződést végül 1999-ben írták alá.

3, Moszkva évente 97.75 millió dollárt tekint semmisnek az Ukrán államadósság Oroszország fele fenálló részéből, ezért cserébe használhatja az ukrán felségvizeket, rádiófrekvenciákat, valamint ez az összeg tartalmazza az orosz hajók által okozott környezetre káros hatásokért a kompenzációkat.




A Fekete-tengeri flotta egyik hajója érkezik Szevasztopolba, 2014.03.01, Krím-félsziget.


4, Az eredeti megállapodás szerint a Fekete Tengeri Flotta 2017-ig állomásozhat a Krím-félszigeten, ám ezt később meghosszabították 25 évvel.
5, Az 1997-es megállapodás megengedi 25,000 főnyi orosz katonaság, 132 páncélozott jármű, 22 katonai repülő és 24 darab 100mm-es kalibernél kissebb ágyúval felszerelt löveg állomásoztatását a félszigeten.

6, A fentieknek megfelelően, jelenleg 5 haditengerészeti hadosztály állomásozik a félszigeten.

7, A haditengerészeti egységeken kívül két reptere is van az oroszoknak a félszigeten, egyik Kacha, a másik Gvardeysky környékén.

8, Az orosz tengerparti erők a 1096. Légvédelmi Rakéta Ezredből és a 810. Tengerészgyalogos Brigádból áll, ez utóbbi 2,000 tengerészgyalogost jelent.

Láthatjuk tehát, hogy az illegális kijevi kormány bejelentése az Egyesült Nemzetek felé, miszerint Moszkva 16,000 katonát küldött a Krím-félszigetre, orosz invázióként lett tálalva, holott Oroszország csak kihasználja a szerződéses lehetőségeit.



És a végére csak egy kép - Bár MÉM, de nem éppen a poén kedvéért:
John McCain "ügyeket intéz és közvetít"
A folytatást ismerjük... kísérteties a hasonlóság,
de minden egybeesés kizárólag a képzelet vagy a véletlen műve.... 



Forrás: RT News, Inforwars, MTI, Hidfo

22 megjegyzés:

  1. Irán a végcél a szénhidrogén készletek miatt! Ebben az évben lehet h. meg is indítják az idióták. Szaúdiak már be is jelentették h. átadnak minden infrastruktúrát egy Irán elleni katonai fellépés esetén. Kerry (aranyhal memokerry) pedig már pedzegeti megint h. Irán milyen csúnya fiú -pár hete még dicsérte, de nála ez így működik.

    VálaszTörlés
  2. De hát nem is orosz katonák vannak a krímen- by Putyin.
    Ezt az orosz seggnyalást ami itt folyik..
    eddig érdeklődve olvastam mindig itt a cikkeket...de ez...
    magyar emberként üdvözölni egy orosz beavatkozást...bárhol a világon...
    no comment....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Botto! Bizony a tények makacs dolgok.Mert ugye mit keresünk mi pl.Afganisztánban. No meg Izrael miért írthatja a Palesztinokat .Az USA miért lehet a világ csendőre. Izraelnak miért lehet 300 atomrakétája-és Iránnak miért nem lehet atomerőműve, békés célú rakétája. ennyit a "no commented"-ről-meg a s.nyalásról-

      Törlés
    2. No és még valami:
      De ez az egész azért messze nem olyan fekete-fehér, mert- ugye vannak a jók meg a rosszak.
      Nem is olyan régen még a népek önrendelkezési joga annyira fontos volt az Eunak, hogy Koszovo érdekeben Belgrádot meg Újvideket bombázták. Nincs különbség a Krim esetében sem. Vagy pl Izrael-Palesztina esetében, és folytathatnám...Szíria Afganistán Irak stb
      Persze ha eltekintünk az oroszokkal kapcsolatos rossz tapasztalatinktól az elmult 1848-és 1956 során -bár nem könnyü,- akkor elég nehéz nem észrevenni a cionista álláspont fonákságait.
      Egy demokratikusan megválasztott kormányt puccsoltak meg Kievben erőszakkal, forradalomnak álcázva,(izraeli és moszados ügynökökkel) miután cionista közvetitéssel született egy javaslat a helyzetre amit a három Eus tárgyaló miniszter alá is írt. Ezek után nevezik a jelenlegi kormányt legitimnek és Janukovicsot illegitimnek és csodálkoznak hogy az oroszok ezt nem igy látjak.
      (Jupiter és az ökör esete)

      Törlés
    3. HCsaba,
      Ha jó értem azt állítod, hogy vannak a jók és vannak rosszak? Melyik jóra és melyik rosszra gondolsz most itt pontosan?

      Törlés
    4. Kedves Redneck!
      Irónia-természetesen az oroszok a rosszak -az Eu és a cionisták szerint.Folytassam...?

      Törlés
    5. Csaba! A birodalmi felfogás és más népek kihasználása, sakkban tartása az oroszoknál ugyanolyan mint itt az EU.-ban.
      Egy példa : http://komlomedia.hu/hir.php?hir=4457#sthash.X9QZXOYI.dpbs
      Ott az oligarchák fosztogatnak a Kreml befolyása alatt, nálunk a multik és bankok fejik a népet brüsszeli támogatással.


      Törlés
    6. Hilivuli:köszönöm a linket-értem én -csak ott is a baj gyökere-ahol az eb el van hantolva-olvasd:
      "Mindkét forradalom élvezte az USA jóindulatú támogatását, de ennek ellenére mindkettő csődbe ment. Kirgizisztánban kiderült, hogy a tulipános forradalom hőse, Bakijev elnök éppoly korrupt és eredménytelen vezető mint elődje volt. 2010-ben meg is bukott, családjának korrupciós ügyei évekre témát adtak a helyi sajtónak." Tessék a sorok közt is olvasni.
      Tehát a cionisták "jóindulatú " támogatása
      Próbálná csak pl Putyin pl a delavár indiánokat támogatás címen lázítani....
      Milyen jogon az USA és Izrael szabja meg más országok belügyeit-és ügynökökkel keveri a sz@rt????

      A Krim történetét érdemes elolvasnod-Iphigeneiát Tauruszba kellett menteni Artemisznek mert apja feláldozta volna.
      Tehát: 10 TÉNY a Krímről
      1. A Krím félsziget neve az ókorban Tauriké Kherszonészosz illetve Chersonesus Taurica volt. A görög mitológia szerint Artemisz, a vadászat istennője ide, Tauriszba vitte az apja által feláldozni kívánt Iphigeneiát, aki papnője lett.

      2. A félszigetet a görögök gyarmatosították, majd a Római Birodalomhoz került. A későbbi évszázadokban a krími gótok, a hunok, az onogurok és a kazárok hódították meg, de volt a Kijevi Rusz, a Bizánci Birodalom, a Kipcsak Kánság és Mongol Birodalom része is.

      3. A félszigetet 1441-től uraló Krími Tatár Kánság 1475-ben lett az Oszmán Birodalom protektorátusa. A Krím függetlenségét az orosz-török háború végén megkötött kücük-kajnardzsi béke mondta ki, de 1783-ban Oroszország annektálta a területet.

      4. Itt zajlott 1853-56-ban az Orosz Birodalom és a szövetségesek között a krími háború, amely az oroszok vereségével zárult. A krími volt a hadtörténet első állóháborúja.

      5. A Krím többször is gazdát cserélt az orosz polgárháborúban. A magyarországi Tanácsköztársaság egykori vezetője, Kun Béla a helyi forradalmi tanács vezetőjeként 1920 novemberében mintegy 70 ezer áldozatot követelő terrort vezetett be a Krímben. A megtorlás olyan méretű volt, hogy az orosz kommunista vezetés tényfeltáró bizottságot küldött ki, majd 1921 májusában visszahívta Kun Bélát.

      6. Sztálin parancsára 1944. május 18-20. között több mint 200 ezer tatárt telepítettek ki a Krím félszigetről az akkoriban szintén a Szovjetunióhoz tartozó Közép-Ázsiába.

      7. 1945. február 4-11. között a Krím félszigeten található Jaltában rendezték a szövetséges nagyhatalmak vezetői közötti találkozót, amelynek célja a háború utáni Európa újjászervezésének megvitatása volt.

      8. 1954-ben a szovjet Legfelsőbb Tanács döntése nyomán a félszigetet az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz csatolták. A Krím később népszerű turistacélpont lett, sokan érkeztek üdülni a Szovjetunióból és a baráti országokból, főleg az NDK-ból.

      9. A krími Szevasztopol közelében, a Kazacsje öbölben, a neves szovjet hírszerző, Viktor Kalganov harci feladatokra kiképzett, 120 delfinből álló katonai egységet szervezett a hetvenes években. Az állatok harcban nem, csupán gyakorlatokon mutatták be tudásukat, és egyetlen diverzánst sem fogtak.

      10. A félsziget a Szovjetunió széthullásában is fontos szerepet játszott. Mihail Gorbacsov éppen a krími Foroszban üdült, amikor 1991. augusztus 18-án hermetikusan elszigetelték és lemondásra szólították fel, másnap pedig rendkívüli állapotot vezettek be a Szovjetunió egyes területein.
      forrás
      http://mult-kor.blog.hu/2014/03/05/10_teny_a_krimrol?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2014_03_06&utm_campaign=index

      Törlés
    7. Nemcsak hogy orosz seggnyalás folyik, de elképesztő hogy milyen szinten benyalja a komplett szélsőjobb és a rendszerkritikus mozgalmak a hazug orosz médiapropagandát. Az Russia Today-t független és hiteles forrásnak tekintik, holott Putyin fő szócsöve, mára a nyugati médiát túllicitálva ontja a megtévesztő propagandát Putyin szájíze szerint, gyártják a hamis bizonyítékokat, alaptalan összeesküvés-elméleteket, olyan történések mögé is a gonosz nyugatot vetítve, amihez nincs, vagy nem olyan szinten van közük.

      Törlés
    8. Kedves Kay-D!
      Nézőpont kérdése:A mondatod szerintem így helyes:
      Nemcsak hogycionista seggnyalás folyik, de elképesztő hogy milyen szinten benyalja a komplett szélsőbal és a rendszerkritikus mozgalmak a hazug cionista médiapropagandát.
      Lám:pl .origo,néphazugság stb
      http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140306-az-ukran-valsag-percrol-percre-marcius-6-an.html
      hu/kulfold/amerikai_rombolo_a_fekete-tengeren?ref=sso

      Törlés
    9. Nos, ösztönösen Putyin helyzetébe helyezkedve én is ugyanígy tettem volna, ráadásul ő egy olyan ősképet MÁSOL az így még nagyobb százalékban rajongó oroszok számára , ami Európa számára elveszett a II. Vh. óta. A személyes erő varázsa az EU. számára mára eltűnt, hiszen rettegnek tőle, és az általuk idealizált emberi jogokkal is ütközik. Ütik is rendesen ezt az ősképet, pedig nem veszik észre, hogy saját magukat ütik. De a dühös ukrán tüntetők helyzetét is megértem, annak ellenére, hogy jól kihasználták őket. Látszatra mindegyikük nyert, az EU. vezetői is végre erősíthetik az ősfélelmeket meg az ellenségképet, kisstílűen kihasználva a helyzetet, a dühös ukrán meg végre beinthetett a helyi és a nagytesó birodalomnak. De valójában mindegyikük - Putyin - is veszített, mert tudatkontroll nélkül hagyták magukat befolyásolni, és még eszközzé is váltak egy olyan sötét játszmában , mely a megosztás által a neki megfelelő módon mozgatja a szálakat.

      Törlés
    10. Az viszont nevetséges, ahogy a nyugatot féltik és támogatják az oroszokkal szemben egyesek. Ti itt is páran. Az sem zavar benneteket, hogy gúny tárgyává silányodtatok. Nem gratulálok, csupán részvétem fejezném ki felétek.

      Törlés
  3. Buddha mit tudsz az atomreaktorról amit elfoglalták 20.án? Nem furcsah hogy el kezdték fértötleníteni az Ukrajnából érkező autókat a határon? Valami mondvacsinált és sláger hazugságot megadva indokként mint az Afrikai sertés influenza?? Aminek mellesleg ugyanazok a tünetei mint a sugárfertőzésnek??

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ez azert is van ha pl nezzuk hogy a CIA van mindket oldalon, mert ha olyan emberek vannak hatalmon akik nem alkalmasak ra hogy hatalmon legyenek (es a legtobb olyan), vagy azert, mert odaraktak oket, vagy pedig valahogy elertek annak ellenere hogy nem alkalmasak ra, de mar zsarolhatok, tehat kiszalni sem tud, mert az ilyesmibol nem lehet kiszallni.

    Tehat ezek a "vezetok" nem latjak at hogy mit kell csinalni, nem is tudja megcsinalni meg ha elmagyarazzak neki akkor sem. Es ha mindenkeppen nyerni akar, azoknak a vezetoknek nincsenek igazi erkolcsi fogalmaik, csak az egyes erok kijatsasaval tudjak ezt a vezetoi poziciojukat fenntartani.

    Pl en azt mondanam hogy nem akarok olni es ilyen aron nem akarnek se vezeto lenni se nyerni de sok vezeto ezzel nem igy van. Mindenkeppen a szervezett bunozes es a zsarolhatosag oldalarol nezve, ugy nez ki a helyzet hogy a CIA, mivel ok iranyitottak a drog kereskedelmet is, ami ha kiderul nekik veguk, csak az a fegyveruk van hogy minden fellel az oszd meg es uralkodj alapjan "uralkodnak".

    Viszalyt kelt es kijatsza a helyieket egymas ellen. Mivel megy a lobby a drog (kereskedelem) legalizalasaert, a beveteluktol el fognak esni tehat a CIA minden keppen lemegy, csak nem kellene hagyni hogy bennunket is kozbe lehuzzon, vagy nagyon sokaig elhuzodjon ez az eges mert az emberek le vannak lakva....



    VálaszTörlés
  5. Azoknak akik itt "oroszbarátoznak" csak annyit hogy Putyinnak van igaza Krímmel kapcsolatban és most nem azt nézem hogy ő Orosz, hanem jogosan védi az érdekeit.
    Ukrajna szemszögéből, pedig csak sajnálni tudom azt a több millió Ukránt akit átvertek, de még nincsenek ennek tudatában, mert ha csatlakoznak az EU-hoz és ha eddig szegénynek érezték magukat, azután már hontalanok és nincstelenek lesznek.
    És hogy igazam van ehhez csak körül kell nézni saját országainkban, Magyarország, Szlovákia, Románia, az árak kiigazítva az EU-hoz a fizetések kicsit jobb kínai szinten, tehát minek kellünk vagy vagyunk az EU-ban?
    RABSZOLGÁNAK, kedves "oroszbarátozók".
    Ukrajna minek kell az EU-nak, fogytán a EUrabszolgák és van még mit elvenni ami nekünk kell, szén, vasérc, stb.
    Ha pedig valaki még azt reméli hogy ezután majd jobb lesz, akkor kiábrándítalak benneteket, ebben a rendszerben csak rabszolgák maradunk, míg ki nem fosztanak teljesen.
    A véleményem évekre megjegyezhetitek, mert míg ez a rendszer élni fog, addig mindig aktuális lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ! 1989-ben elkezdödött az új világhatalom GYAKORLATILAG való megszületése.(1szóval csak ennyit) . Amiért hülyének es elmebetegnek tituláltak azóta engem. Putyinban látom a USA / EU menekülését. Ha Ö nemlett volna,-már régen ,,VILÁGURALOM"lett volna .

      Törlés
    2. Fogadok svájci hiteles vagy! Amúgy hiteltelen amit mondasz! :D Addig jól esett az EU amíg a frank alacsony volt. Aztán amikor emelkedni kezdett, akkor nem mentél a bankba védeni az írhád, hanem reménykedtél. És most nincs autód és házad. Tévedek?
      Csak ezért magadat kellene okolni, nem pedig szaladni az óvonénihez, "hogy büntesse meg Pistikét, mert visszaütött".
      Ha szerinted a magyarnak olyan jó az orosz, akkor vajon miért volt 56? És - bár nem tudom hány éves vagy, de - miért nem kérdezel meg valakit, milyen volt az élet Magyaroszágon 57-89 vagy inkább 91-ig? Vagy az régen volt, igaz sem volt? Mert Kádár "apánk" idején 2 ft volt a kenyér... Ugyan már!

      Törlés
  6. julius, egyetértek. Sztem barack, vlagyimir, angela, stb. most egymást hívogatják, és fenyegetik a forró dróton..

    VálaszTörlés
  7. Mondjuk az oroszokból is kinézem , hogy manipuláljanak egy felvételt csak, hogy őket igazolja a sztori...

    VálaszTörlés
  8. Ez az a csodálatos TV csatorna, ahonnan az egyik bemondó az adása közben mondott fel, mert nem bírta tovább a Putyinról szóló fényezést és hazugságokat felolvasni - a lány nagyszülei 56-os magyar menekültként kerültek Amerikába. http://www.youtube.com/watch?v=55izx6rbCqg

    És a másik bemondó pedig a saját müsora végén áll meg az operatőr kamerája előtt és mondja el, hogy ő is ellenzi a vérontást és, hogy Putyin csak úgy katonai erővel elvegyen egy másik országot, vagy annak darabját.

    http://www.youtube.com/watch?v=ZolXrjGIBJs

    Na ez aztán a megbízható hírforrás! Gratulálok! Miért nem nézitek az ukrán független TV csatornákat, és követitek facebookon az automaydan - Euromaydan oldalát. OTT van a meztelen igazság - politika nélkül!

    Angol: https://www.facebook.com/EuroMaidanEnglish Ukrán: https://www.facebook.com/EuroMaydan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. " ukrán független TV csatornák " ???
      Cionista gladio-t akartál mondani? Bilderberges szabadkőműves mint nálunk az agymosott narancsbirodalomban.
      Az orosz külügyminiszter tálcán kínálja Kárpátalját,mint 1991-ben Antallnak.Csak hazaárulóink vannak mint pl. a 3/2-es martonyi (sic)ügynökünk. A Krimi népszavazás igenis legitim 97%-al. Csak emlékeztetőül Sopron 1920-ban így lett magyar város. Ha lenne honvédségünk,már be kellett volna vonulni Ungvárra. Ezt kérdezte az orosz külügyminiszter is ,hogy mi miért nem védjük meg honfitársainkat. De legalább autonómiát kellene követeni részükre és elismerni a krimi népszavazást. Ennyit a külpolitikánkról.

      Törlés
    2. Kedves HCsaba! Márc. 18. 10:48-as hozzászólásodban igencsak megfogtad a lényeget. Kérném szépen egyszer végre felfogni, hogy a demokrácia eszméje a buta emberek számára odavetett gumicsont. A cionista hatalom terméke a liberalizmussal együtt. Semmi más csak eszköz arra, hogy a szegény hülyék úgy érezzék számítanak valamit. Mindenhez hozzá lehet illeszteni, hogy ezt vagy azt a demokrácia megvédése érdekében tesznek. Belehal egy csomó szerencsétlen míg valamelyik győz és a győztes lesz az amelyik megvédte a demokráciát, a népet meg ilyenek. Ameddig az emberek föl nem fogják, hogy csak és kizárólag érdekek vannak és érdek szövetségek valamint csak a véreikkel lehet és kell összefogni addig olyan fasságokon lehet vitatkozni mint pl. Putyinnak van igaza vagy a Nyugatnak. Nagyjából leszarom, hogy melyiknek van igaza. Annak lesz igaza amelyik átviszi az akaratát. Eltelik húsz év és csak néhány könyv tesz róla említést meg néhány ember emlékszik majd a akik kijár a halottaihoz a temetőbe. Na annak az lesz a szemét aki lelőtte a fiacskáját vagy a fejére dobta a bombát. Nekünk hallgatni kell lesni és várni. Figyelni a lepattanóra. Hátha úgy alakul, hogy visszaszerezhetjük Kárpátalját puskalövés nélkül. Nagyon is lehetséges. Ha az Orosz medve bevadul itt kő kövön nem marad. Valamint a legfontosabb. A második világháborút átélt nemzedék gyermekei majd unokái el sem tudják képzelni, hogy itt még egyszer lehet háború. Nos ez a legsúlyosabb tévedés ami elképzelhető. Az USA állampolgárainak jelentékeny része hiszi, hogy Európa egy ország és Párizs a fővárosa. Leszarják ha ide kell lőni néhány rakétát mert az Oroszok veszélyeztetnek néhány NATO bázist. Az Orosz meg leszarja Orbán Viktort és Vona Gábort is (ha lesz miniszterelnöki vita ha nem) jönnek 20.000 tankkal ha az a megfejtés valamilyen fenyegetés megállítására. No elnézést ha hosszú voltam de kijött.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...