2012. augusztus 4., szombat

Miért tiltották be ezt a regényt? Mert a MI VALÓSÁGUNK PONT ÍGY MŰKÖDIK !




A Sztrugackij fivérek 1969-es regényéből készült kétrészes film a "Lakott sziget"Magyarországon szinte teljesen ismeretlen !
A regényt ami alapján a film is készült az 1980-as években Magyarországon is betiltották !
 A 2 film 2008-as és 2009-es de mai napig nincs magyar szinkron hozzá és nem is mutatták be a magyar mozikban, azt hiszem még dvd szinten se lehet kapni. Véletlen lenne ? 



Ha megnézitek ezt a pár percet, el fogtok gondolkodni rajta.....
Sok minden van ebben a kis videóban is, ami a 
MI VALÓSÁGUNKBAN PONT ÍGY MŰKÖDIK ! Titkos háttérhatalom - Teljes Elme-Kontroll és Elrejtett Tudás


Ezt a filmet azért tettem fel, mert ez már nem fikció és ma már nem kérdéses, hogy az egész Földünkre kiterjedő magas frekvenciás elektromágneses rendszer működik körülöttünk, ami mindannyiunkra hatással van.

Azért tettem fel, hogy akiknek fogalmuk sincs róla, nézzenek utána, akiket pedig érdekel, azok olvassanak tovább....

Ma már tudjuk, hogy nem elsősorban az időjárás befolyásolása és földrengések előidézése a célja (mivel fegyverként arra is használják), hanem AZ ELME BEFOLYÁSOLÁSA. 


Kivédeni lehetetlen, de mégis kaptam egy módszert, ami működik és meg fogok osztani veletek a következő cikkben.
A legfontosabb viszont az, hogy ki fogom tenni a Földön található összes ilyen állomás koordinátáját, amit ígérek már egy ideje.

Tudjátok, miről beszélek....

Ez a totális kontroll egyik eszköze, pont úgy, mintha a Mátrixban lennénk....
Nem hinnénk el, ha nem tudnánk már "páran", hogy igaz...mint sok minden más, amire józan ember nem is gondolna ...
***

83 megjegyzés:

  1. Az biztos, hogy az utóbbi hónapokban, években elterjedt a depresszió, levertség, enerváltság, fásultság a könyezetemben élő emberek között, sajnos rajtam is egyre inkább eluralkodik, és ez nemcsak a gazdasági, magánéleti problémákkal, helyzettel magyarázható. Az az érdekes, hogy ciklikusságot figyeltem meg, egyik nap egyáltalán nem érzem azt a bizonyos mély fásultságot, más napokon teljesen eluralkodik rajtam, és nem találok rá indokot.
    Manipulálnak minket, kísérleteznek velünk, nekem az URH réges-régi száma jutott eszembe erről, a Kísérleti állat:

    Kísérleti állat vagyok
    Rákot keltenek a bôrömön
    Kísérleti állat vagyok
    De a doktort biztos megölöm

    Nem emlékszem, honnan jöttem
    Nem tudom, miért velem kezdenek
    Biztos azért választottak
    Mert olyan vagyok, mint az emberek

    Kísérleti ember vagyok
    Bôrömön rákot kelt a Nap
    A doktorok gúnyolódnak rajtam
    Jólsikerültnek mondanak

    Még egy utolsó ugrás
    A sugár úgyis utolér
    Kísérleti példány vagyok
    Doktor, megfizetsz a bôrömért

    Szerintem ebbe a tudatmanipulációs folyamatba direkte jól beleillik a mindenféle galaktikus parancsnokságokról, felén közeledő megváltó földönkívüliekről szóló hablaty, amellyel csak azt kívánják elérni, hogy várjunk passzívan, majd jön Ashtar és csapata és majd jól megment minket és az milyen jó lesz nekünk. De ne csináljunk lehetőleg semmit sem magunktól.
    Ha jól tudom mára ígértek valami dzsemborit az olimpián. Na persze lehet tényleg eljönnek, akkor bocsi, Ashtar parancsnok! :-))
    A film jónak tűnik, kicsit Mátrix-szerű, talán valaki veszi a fáradtságot a fordításra és készít hozzá feliratokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól látod Sblog! Pont ez is a céljuk, hiszen az emberek egy tetemes része vagy a túlélésért küzd és ez köti le mindennapjait vagy magasról tesz mindenre. De lehet, hogy egyik se, csak nincs tudatában, milyen hatások érik....

      A másik amiről Te is írsz egy nagyon jó példa a passzivitás és terelés erősítésére...
      egy folyamatos elterelő "hadművelet" a "már itt vagyunk és jövünk, csak maradjatok nyugton.....várjatok" irányába....
      Nem az idegenek létezését kérdőjelezem meg, hiszen az nem kérdéses, hanem a valóságról való elterelés bosszant .....
      Mert ha körbenézel a világban a gépezet a terv szerint halad előre....

      Az egyik fele (már aki nem a TV előtt ül) a galaktikus megmentősereget várja, a másik fele azt mondja "jujj ezek csúnya negatív dolgok, ezekről miért beszélsz? Már megint a fear-pornót erősíted !" "Pedig legfontosabb a szeretet (ez így is van) és meditáljunk, hogy jó lesz minden..... Akkor a gondolatainkkal majd megteremtjük és nem lesz semmi baj....." Na igen......

      Hinnék benne, a legeslegjobban ezen a világon, ha nem lenne nyitva a szemem és nem látnám az elmúlt pár száz évet és azt is ami most történik..... :
      50% TV-t néz, 20% az UFO-k megmentését várja, 20% szeretetben meditál.....

      De valamiféle realitás talaján maradva jó lenne, ha az a maradék 10% valami VÁLTOZÁST tudna még a mi életünkben LÉTREHOZNI , TEREMTENI .... Úgy a többi emberben, mint az egész világra kihatva! Én ebben hiszek, ebben próbálok segíteni szeretettel!

      Törlés
    2. A lényeg szerintem, hogy ehhez 3 dolog kell:
      TISZTÁNLÁTÁS
      TUDÁS
      BÁTORSÁG
      A három legnehezebb dolog és csak egyszerre bővítve folyamatosan a hármat lehet valamit elérni. Nagyon nehéz, mert tapasztalom, hogy minél inkább nő a tudásom/tudásunk, annál nehezebb tisztán látni és sokszor még a bátorság is kevés kimondani az Igazat! És főleg látva milyen régi beidegződések, előítéletek működnek emberekben. Pedig az Awakening (Ébredés) 1 fázisa tudatára ébredni, hogy meggyőződéseid, véleményed, ítéleteid nem is a tieid: hanem a neveltetésed, oktatásod, környezeted aggatta Rád, "Te" pedig szajkózod.....van aki egy életen keresztül, mert erre nem ébreszti rá senki....

      Lehet 1 vagy 10 év kellett hozzá, de tudom, hogy óriási változás és tudás kavarog jelenleg is annak a 10%-nak az elméjében, akihez eljut a Tudás pont a nyitottságán és a bátorságán keresztül. És ez nem fog kárba veszni, ha fejlődünk, fejlődtök...... A változás mindig belül kezdődik és aztán jelenik meg csak a környezetedben.... BE THE CHANGE... Légy maga a változás, amit látni szeretnél! Nagy igazság....

      Törlés
    3. Szerintem a tv-nézők aránya nagyobb...
      Az a bizonyos irányított elme-manipulálás nehézségeket okoz az ébredni kívánóknak is. Visszahúz, lehangol, letörtté, szomorúvá próbál varázsolni, vagy éppen az említett tévutakra vezet. Az információk tömkelege, a 100 000-nyi kétes és hamis forrásból eredő álismeret pedig egy olyan illúziót teremt, amiben elmerülni nagyon könnyű a keresőnek.
      Felébredni lehet magasabb valóságra is, és lehet egy magasabbnak képzelt, de sokkal alacsonyabban lévő illúzióra is. A szcientológusok, hitgyülisek pl. a maguk fogalmai szerint clear-nek, vagy megváltottnak tekintik magukat, pedig egy sokkal súlyosabb gubancba gomolyodtak, mint a mindennapok szürke világa. Az igazi felébredés viszont nemcsak a tudatlanságtól, téves názetektől, hanem magától a létezés illúziójától szabadít meg, vagy az Én-illúziótól - ami felé igazából törekedni kéne.
      Tisztánlátás, tudás és bátorság igen fontos tényezők, talán a buddhista buddha-dharma-sangha háromsághoz kapcsolódva? A "nézetek mindent átölelő hálóján" kereszülverekedve Ön-Magunkat lekapcsolhatjuk a sötétséget sugárzó lámpát, hogy felvillanjon az éjszaka Fénye.
      Bár kevésnek adatik meg, de el kell indulni. A téves nézetek, illúziók eloszlatása az első lépés, annak a kérdésnek a feltevés, ki vagyok én, és mi a világ? Talán minden innen indul ki.
      A visszahúzó erők ennek a kérdésnek a feltevését akarják alapvetően megakadályozni, minden lehetséges és lehetetlen módon.

      Törlés
    4. Kérlek Téged Kedves Sblog ne beszélj így a galaktikus testvéreinkről. Nem bántani akarlak téged. Tudom nagyon jól, hogy a háttérhatalom is kihasználja a közvetítéseket és szándékosan manipulálja ezzel az embereket. Ezzel is, valamint azzal is egyetértek, hogy nem kell ölbe tett kézzel várni, hogy mikor mentenek meg bennünket a földönkívüliek.
      Sem az Ashtar Parancsnokság, sem pedig a GF nem mondja azt nekünk, hogy ne csináljunk semmit, hanem csak várjuk őket. Pont arra kérnek bennünket, hogy próbáljunk meg nyugodtnak és türelmesnek lenni, tudatosan élni az életünket. Senki sem mondja azt - ők pláne nem -, hogy napi szinten meditálni kell. Aki akar, az úgyis fog, aki nem, hát nem. Nagyon sok mindent tesznek itt a Földön a háttérben, melynek egyelőre semmi nyoma nincs, hiszen nem ezt tapasztaljuk. Pont ez a lényeg: ha az emberek tudnák, hogy kik harcolnak a minket fogságban tartó sötét erők ellen, nem csinálnának maguktól semmit, hanem elvárnák, hogy szabadítsanak ki. Ahogyan mondtad te is, nem kell azt várnunk, hogy mikor mentenek meg minket, hiszen ez már folyamatban van, egyedül csak MI menthetjük meg saját magunkat. Ők csak segítenek ebben a folyamatban.

      Ha pedig arról hallunk, hogy itt és ekkor megfognak jelenni, talán le is szállni, biztosan nem ők lesznek azok. Nekik is megvan a feladatuk, nekünk is. A mai esemény sem tőlük származik, egyetlenegy pozitív fajtól sem származik, hanem a sötét erőktől. A galaktikus testvéreink akkor fognak megjelenni, amikor a feltételek adottak lesznek, szó szerint, ha elérkezik rá az idő.

      Tudom, hogy sokan nevetnek azon, hogy az emberi szív, hogyan mondhatná meg mi az igazság vagy a hazugság? Pedig nagyon is megmondja! Csak fel kell tennünk magunkban a kérdést, amiről szeretnénk tudni az igazságot, s ha a szívünk rezonál, akkor az igaz lesz. Egyébként nemcsak a Cabal, hanem ők is látják ezeket a hozzászólásokat :)

      Üdv, Atlantis753

      Törlés
    5. Atlantis753!:) Tyűű de a lelkemre beszélsz testvér!!!!:) Jó olvasni amit írsz!
      Amikor ilyeneket olvasok "SBG Buddha"-tól elkezdve minden ilyen lélekkel bezárólag, mint te vagy, vagy mások, na akkor van olyan érzésem mintha egy család lenénk mi mindnyájan, csak nem láttuk még egymást, mert szét raktak minket segíteni a többieknek!!! Nem??? Vagy csak én érzem így??? Nem hiszem!:) Túlságosan egyezik a véleményünk valamit érzek ilyenkor amikor titeket olvaslak, ezt nehéz lenne leírni, ezt csak átélni, érezni lehet!!!

      Törlés
    6. Igen, jól érzed Braveheart, mi valóban EGY család vagyunk. Ez is az egyik feladatunk, célunk a Földön, hogy felnyissuk a testvéreink szemét, nem pedig szétzúzni az emberi kapcsolatokat. Aki tisztában van a világ helyzetével, és próbált is utána járni bizonyos dolgoknak, ehhez hozzájárul még, hogy nemcsak hisz, hanem tud a földönkívüliek létezéséről, azok mind úgy beszélnek, ahogyan én és még sokan mások is ezen az oldalon és persze más oldalakon és a valós életben is. Fáj, amikor okvetlenül bántják az égi testvéreinket, hihetetlenül sokat dolgoznak a háttérben, rengeteg mindent köszönhetünk nekik, és sajnos a legtöbb ember kineveti a róluk beszélő embereket, vagy egyáltalán őket. Még mielőtt megvádolnának, hogy csak az esik rosszul nekem, ha őket bántják, természetesen a Földön élő testvéreim negatív viselkedése is kellemetlen érzés.

      Valóban - ahogyan írtad - ezt érezni kell, mert ezt a kellemes, örömteli érzést nem lehet szavakba önteni. Örülök, hogy TE is egy ilyen kedves testvérem VAGY :)

      Szeretettel, Atlantis753

      Törlés
    7. Mind a 2 film fel van téve a Beloadra.Ha kéred,elküldöm a torrentet.Írj ide.
      papp550223@gmail.com
      tegnap megnéztem mind2-őt.Nagyon izgi és nagyon aktuális.

      Törlés
    8. Adjon az Isten Fényességet, örömet lehendő testvérem :)

      Naná hogy írok nektek, e film--előzetes láttán : Nem kíne az erdőt-s templomszerű helyeket így ábrázolni. Ezek a félelmet keltő, gyülölködő megjegyzések nem e Teremtett helyekre illenek..... inkább ha "vetted a kanyarokat s kicsit dombtetőre felérsz s onnét visszanézve annyi öröm s világosság támad benned , mert hisz túljutottál.

      Az EzerErdő azért lett teremtve hogy lásd a Teremtő biodiverzitás sokféleségét, ott körforgásba vala minden semmi nem vész kárba. Hajnaltól-pirkadatig az áldott napfény átöleli a Fákat, a jó Tavaszi eső megöntözi.
      Templom pedid egy nyitott, melegfénnyel-teli, aki ezt nem látja annak csalfa vak A remény"szó.

      Az ember magának csinál ROSSZAT. ATOM, SZESZ, ...
      Azonban ha nógatsz, segítel "hajrá mindent belé.... (:léted értelmet nyer:)

      Törlés
  2. láttam a filmet .kb 2 éve.mind a 2 részét. és van hozzá felirat is. csak keresni kellene. a könyvet lehet már nem lehet kapni,de azt is olvastam !méghozzá magyarul. erről ennyit. akit érdekel letöltheti pdf. ebook.
    "A 2 film 2008-as és 2009-es de mai napig nincs magyar szinkron hozzá és nem is mutatták be a magyar mozikban, azt hiszem még dvd szinten se lehet kapni. Véletlen lenne ?" nem véletlen.csak hát a profit a lényeg. a film meg maga hát na...olyan amilyen :) .meglehetősen alsó "zs"kategória. ezért nem adják ki nálunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. alsó "zs" kategória??? na azért ez enyhe túlzás...

      Törlés
    2. A könyvet is pdf-ben meg tudod szerezni.

      Törlés
    3. könyvletöltéshez tudtok linket?

      Törlés
    4. Ha megvan a felirat a filmmel együtt NAGYON megköszönném...

      Törlés
  3. Miért nem inkább a tegnap történt londoni robbantásos merényletekről írsz? Tudod amiről írtál pár hete. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  4. Itt a film megnézhető, magyar felirattal:

    első rész:
    http://www.ingyenmozifilmek.net/film/lakott-sziget-2008

    második rész:
    http://www.ingyenmozifilmek.net/film/lakott-sziget-2-az-osszecsapas-2009

    A "zixshare" link működik, a "Movshare" már nem. :-)

    VálaszTörlés
  5. Hmm...mindenesetre igen érdekes, hogy már a hazai klipben is találkozhatunk ilyesfajta témával.:
    http://www.youtube.com/watch?v=5c65mdy7EYE

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tervezni tervezek, de mindig jön valami új dolog.... Meg nagyon jó külföldi oldalakon már kivesézték a megnyitót, szerintem olvastátok, már akiket érdekelnek a szimbólumok.
      Augusztus 3-ra volt kijelölve, ez tény, és nem azt írtam, hogy lesz, hanem akkora volt előkészítve, ha úgy döntenek, szükség van rá....
      De jelenleg nincs, mert semmi ellenállásba nem ütközik az emberek részéről a terveik végrehajtása. Úgy haladnak előre, mint kés a vajon....
      Az akkori folyamatok tükrében kétesélyes volt a dolog. Az információk hitelesek voltak. Attól, hogy nem történt "semmi" még nem biztos, hogy nem volt előkészítve egy s más....főleg, hogy mindenki látványos dologra gondolt.....

      Törlés
  7. Azért még elég korai (kár)örvendeni, nem? Vagy van itt olyan, akinek úgy tűnt a megnyitó ceremónia alapján, hogy minden oké?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Végül is 320 kórházi ágy beteg gyerekekkel, táncoló Halállal, aki elől majd megmentenek a fekete esernyős jóemberek (fekete esernyő=Lucifer /gyk: Sátán/ védőszárnyai a szabadkőműves rituálékban), annak semmi üzenete sem volt, euro jelből halálrúnát (nem békejel, tévedés ne essék, ősi sátánista jel, az egyik legsötétebb) formázni teljesen normális dolog ez egy sportesemény megnyitóján. A világ zászlaival teletűzdelt Sion hegyéről már nem is szólva. És még sorolhatnám...
      Végül is a nwo beavatási ceremóniája volt az egész, de ha semmi nem tűnt fel belőle, csak jól elszórakoztattak, akkor ez egy sajnálatos tény...

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Igazi élmény ilyen okos és tájékozott emberekkel beszélgetni...

      Törlés
    5. Halálrúna: "Anton Szandor LaVey 1969-ben, mikor megalapította a Sátán Egyházát, szintén ezt a jelképet alkalmazta oltárának felszenteléséhez."
      Utána lehet járni szubjektív okoskodások helyett.

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    8. Nem a te véleményed alapján zajlik viszont az élet, nem tűnt fel? Ha valamihez én nem értek, nem szólok hozzá. Csak jótanácsként mondom...
      Szerintemezések helyett inkább tájékozódj, rád fér. A tudás nem okoz fájdalmat...

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. Emberek milliói szerint pl háttérhatalom sincs, Isten sincs, gonosz sincs. Akkor adok a véleményükre? Ez egy nagyon ősi szimbólum, amit kb 50 éve hamisan eladtak "békejelnek", megtévesztve vele az emberiséget. Sikeresen, elég téged megnézni.
      Neked ez sértegetés? Valami rózsaszín barbie szobában nőttél fel, hogy ennyire érzékeny vagy? Magadat égeted nyílvánosan és ezt szóvá is tettem, ennyi történt. Én ugyan nem vagyok sértve, csak szánalmasnak találom, mikor valaki tudatlanul döngeti a mellét valamire. Köszönöm a tartalmas beszélgetést, élmény volt. ;)

      Törlés
    11. Total jol latod a dolgokat krumplihamozo,bizony ugy van ahogy irod.Akik nem igy latjak,azok azert nem,mert a Satan teljesen elvakitotta az elméjuket.Sajnos az emberek tobbségénél sikerult elérnie a céljat.

      Törlés
    12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    13. Irtózatosan nagy bölcsességek, amiket írsz.

      Törlés
    14. Krumpli igazad van, de mindig annak van igaza aki úgy is gondolja. Csak kérdés mi a jó :) Ezeknek tudatalatti jelentőségük van, nem az számít hogy a szemednek békét jelent.

      Törlés
    15. ,,Úgy gondolom, hogy teljesen lényegtelen, hogy egy adott szimbólum, hasonít vmi ősi pogány szimbólumra, vagy nem."

      Te jó ég... Az egész riherongy világvárosai ősi pogány szimbólumokra épültek. A szimbolikák benne vannak az épületekben, utcákban, az egész város szerkezetében. Budapest is ilyen, többi európai nagy város is ilyen. Az egész rongyos rabszolga életedet pogány szimbolikák kellős közepén éled. Ez neked mindegy?

      Megyek, dobok 1 hátast!

      Törlés
    16. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    17. János, ne húzd fel magad "rajtuk"!
      A káposztát nem zavarja ha meg akarja enni a kecske...

      Törlés
    18. Á, dehogy húzom fel magam, tényleg röhögtem rajta és még most is. Azon gondolkodom, h vagy troll vagy ennyire csökkent értelmi képességű. Akármelyik is, legalább jobb lett a kedvem, bár tény, ez szomorú, hogy ilyenek vannak.

      Törlés
    19. A szimbolika sok mindenre jó, de nem szerencsés mindent azzal magyarázni.
      Többek között azért nem, mert a legtöbb szimbólum jelentéstartalma változik, ráadásul elég kevés olyan van, amelyik önmagában, környezetéből kiragadva ad egyértelmű jelentést.
      Igen, én is olvastam arról, hogy az ún. békejel eredetileg egész más jelentéssel bír, de lássuk be, hogy manapság, az emberek nagyrészéből konkrétan pozitív választ vált ki, hiszen a béke fogalma társul hozzá. Persze lehet, hogy ez a manipuláció része, ebben nem látok tisztán.
      Vegyünk más példát, hogy rácsodálkozhassunk, mennyire nem egyedi eset ez:
      -ha látsz egy horogkeresztet önmagában, manapság mi ugrik be róla öntudatlanul is? Náci!
      Ha ugyanezt egy indiai templom falán látod, akkor "csak" egy Nap-szimbólum.

      Vagy itt egyesek kopogás nélkül nyitnak be ajtókon csak azért, mert ez egykor pogány szokás volt; -a szellemek kiűzése a fából? Ugye nem...

      Persze a megnyitón látott szimbólumdömpingből a "békejel" valóban kilóg, de vegyük észre azt is, hogy a többségnek ez nem volt más, mint egy nagyszabású, zenés-táncos esztrádműsor, minden különösebb jelentés nélkül. Ami persze szomorú, de azt is lássuk, hogy adott szimbólum másnak mást jelent(het).

      Végül idézném George Carlint (youtube!); az ő szavaira is érdemes odafigyelni:
      "Symbols are for the 'symple-minded'."

      Törlés
    20. jfgdoijoi terjiotrjeio! Vagy legalább is te gyökér nevű, én nem tudom mit veszekedtek itt, de ez a:" szopd ki a rohadt redvás vastagbajszú kurva anyádból az ondót"... alapján úgy gondolom te egy sült paraszt vagy, persze minenféle megbántás nélkül;) Ez nem egy kocsma te gyökér erre nincs szükségünk, menj igyál egy felest+egy jó sört és hajd el ezt az oldalt, mert nem neked való, nem vagy rá érett nekem hidd el!!! A te sorsod más..... :)

      Törlés
    21. részben igazatok van de ha belegondoltok nem kell hibáztatni ezt a thunder gyereket mert szerintem pár éve még mi is így álltunk a dolgokhoz, vagy nem? :)
      a "szopd ki....." azért durva

      Törlés
    22. Aztamindenit! 33 évem alatt nem olvastam-hallottam ilyen csúnya megnyilvánulást. Nem is értem, ez mire volt reakció, de mindegy is. Hadd gratuláljak, jfgdoijoi terjiotrjeio, ezért érdemes volt megtanulni írni! :o))))

      Törlés
    23. Ez igen! Kezdem élvezni a dolgot. Nem is szólok bele, csak drukkolok. XD

      Törlés
  8. semmi baj nem volt a megnyitóval, és azon kívül, hogy a sok sportrajongó picit nehezen közlekedik... egyéb eddig nem történt... ja de, egy csajra rátüsszentett egy idegen vmi tömegközlekedési eszközön:)

    VálaszTörlés
  9. Érzem mindazokat az ingereket, minek tüneteit láthatjuk, tapasztalhatjuk embertársainkon a mindennapokban. Ez egy bonyolult, és egy összetett folyamat tervszerűen, és nagyon ügyesen kivitelezve. Magamon, és másokon is észrevettem a "zombivá" válás körülményeit. -Tiszteletet a kivételeknek.- Bizonyos helyzetekben úgy érzem mintha ugyanazt kellene tennem, vagy reagálnom, mint a közvetlen környezetben élők. De van egy másik érzés is bennem, egyfajta belső hang: -NE TEDD- felkiáltással, -NE ÁRTS- szándékkal. Anélkül, hogy valamely szektának, vagy gyülekezetnek tagja lennék, saját szavaimmal kérem a Teremtő Atyát, irányítva gondolataimat,intuíción, vagy álom segítségével mindig megtalálom a kiutat, és az általa adott védelmet. Igen, nem tanították a suliban a vonzás törvényét, meg sok mást ami az Illuminati érdekeit csorbítaná, sértené.
    Úgy tudom, hogy az elmekontroll irányítását több "adó" végzi, a földön. És bár utánajártam, de megerősítést kérek arra vonatkozólag, hogy az un. Csernobili atomerőmű is egy olyan tornyot (antennarendszert) látott el energiával, ami az egyszemű démoni istenségeket imádó háttérhatalom érdekeit kielégítette... Lehet mindezen mosolyogni, esetleg fikázni, de ennek az energiának az érzését, az emberek mentális változását már a kilencvenes évek végén számomra erősödni látszott. Írnék még bővebben de sztem most ennyi is elég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ummacdan! Én is érzem, látom azt miről írsz! Az emberek döntő többsége körülöttem idegbeteg, depressziós, nyugatón él... Annyi manipulációs eszköz van ha a H...p-ot nem is számítjuk, hogy beleőrülnek a gyenge lelkű emberek! :(

      Törlés
  10. Körülöttem mindenki azt mondja, hogy ötletes, humoros és szórakoztató volt az olimpia megnyitója.
    Kérdem tőlük: és mit láttatok?
    Háát izé Anglia történelme meg aztán a hogy is hívják...

    Elképesztő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanez itt is. Örülök ha van két ember aki megért. Nemtudom elképzelni hogy lehetnek ennyire agymosottak :/

      Törlés
    2. Én az öregemmel ráztuk és fogtuk a fejünket a sok szimbolikán aminek semmi köze nem volt az angol történelemhez. Öregem már 75 felé hajlik és sokat látott, Angliában is járt többek között és kint volt 4 évig. Hatalmas baromság volt az egész. Már csak röhögünk ezen, mindenhol a szem, meg a szent 3 szög az Isteni geometria meg a piramisok. Jaj, nem ismerik a szüneteltetés fogalmát.

      Egyik kedvenc jelenetem az volt, mikor a kalapos gentlemenek táncoltak és munkavégzés szerű táncuk volt. Ez a társadalmi réteg soha nem dolgozott. Kérdezem öregemtől: ,,Ezeknek mi köze van a munkához?"
      Erre ő: ,,Semmi!"
      Aztán röhögtünk 1 jót.
      Persze ez szimbolika volt, azt jelentette, h együtt építették ők is a társadalmat a munkás osztállyal. Nevetséges!

      Törlés
  11. A nagyobb torrenteken is ott van...

    VálaszTörlés
  12. Ez tényleg ütős film lesz !
    Torrenten valaki azt írta a hozzászólásoknál:
    "Nagyon jó film, ha hollywood-i lenne, akkor talán Oscar-t is kapott volna..."
    Na igen, pont ott fognak egy ilyen "egyenesenmegmondó" anyagot leadni.

    Tovább menve én sajnos, nem sajnos a materiális világban tudok létezni.
    Nekem nem igazán megy ez az ezoterikus valami, amit nagyon tisztelek és érdeklődéssel tanulmányozok, de valahogy nem találok rajta "fogást".
    Szerintem ezeket a dolgokat, amiket itt taglalgatunk csak régies, kemény, hardveres módszerekkel lehet megoldani.
    (érti azt mindenki mikre gondolok)

    Viszont, ha ez a "felettünk állók" célja is, akkor az az érzésem, hogy mi olyanok vagyunk, mint a kísérleti egér, aki kimászott az üvegketrecből, át egy másikba és azt hiszi, hogy most megtalálta a kijáratot.

    Ha az a Pripjaty melletti robosztus antennarendszer is ilyen célokat szolgált, amit a filmben meg itt fentebb is beszélünk, akkor azt nem lenne egyszerű "lebontani".

    VálaszTörlés
  13. Ezzel a filmmel kapcsolatban jutott eszembe, hogy mostanában indítottak egy új sorozatot, melynek a címe a Continuum...röviden a sztori annyi, hogy a távoli jövőben a Vállalati Kongresszus irányítja Amerikát (és gondolom a világot is), de vannak akik ez ellen küzdenek, ők a terroristák...hm érdekes...és van a rendőrség akik, a terroristák vezéreit elkapják, és ki végzik...de a halál helyett időutazást hajtanak végre és ide érkeznek a jelenbe, de velük együtt egy nyomozó is jön...Akit érdekel,annak ajánlom figyelmébe, mert rengeteg momentum van benne, ami a jelenlegi helyzetre próbál rávilágítani:)

    VálaszTörlés
  14. Amerikában a katonaság lebombázott valami tüntetést. Michigan talán. Be voltak linkelve az online amerikai újságcikkek is. Aztán fél óra múlva eltűnt a cikk innen a világhelyzetéről. Jelöletlen fekete helikopterek, a katonaság lezárta a környéket, volt ott egy újságíró, aki videóra vette, azt letartóztatták, ilyesmi. A youtube-on fent volt a letartóztatása a cikk szerint, de mire két bekezdés után a linkhez értem, már eltávolították a videót.
    Erről volt szó asszem..
    http://naturalsociety.com/explosions-military-helicopters-filmed-radiation-zone/
    Lehet azért mert kamu, nem tudom. Nem tudok annyira angolul.

    VálaszTörlés
  15. eEz a film az N-core-on fenn van magyar felirattal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most kerestem rá én is! Valóban fent van ncore-on filmben és e-bookban is és itt is megvásárolható a regény:
      http://galaktikabolt.hu/termek/lakott_sziget.html

      Törlés
  16. hova lett a cikk az állítólagos USA lakosok bombázásáról?

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok. Nem olvastam végig a kommenteket. Arra lennék kíváncsi, hogy mi az alapmű eredeti címe, oroszul. Előre is köszönöm. Tisztelettel, Laca

    VálaszTörlés
  18. SBG Buddha!:-)
    Nehéz ennyi mindent tudni! Kezdek én is enyhén begolyózni! "ma már nem kérdéses, hogy az egész Földünkre kiterjedő magas frekvenciás elektromágneses rendszer működik körülöttünk, ami mindannyiunkra hatással van" Na szóval én is kezdtem gondolkozni már rég, hogy akkor ólom sityak vagy mi kell? Nagyon úgy érzem a végéhez közeledünk a játéknak! Csak segíteni kell minden gyengébb léleknek, ha tud, és lehet neki, átlépni
    a kapun!!!! Húúúúúúú de várom már azt a kaput Buddha! Amiket olvasok sok "látó, lélektől" különböző honlapokról...! Bada bummm... Mit szólsz SBG Buddha? Most hol állunk? 9.11????? Mennyi időnk van, mi van, vagy nincs is idő??? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A megoldás: http://en.wikipedia.org/wiki/Tin_foil_hat
      Nem véletlen van kigúnyolva sok fimben az aluminium sityak. Azért, mert hatásos.

      Törlés
    2. Bár itt (http://berkeley.intel-research.net/arahimi/helmet/) meg azt írják, hogy erősítik a rádiósugarakat. Fene tuggya! :)

      Törlés
  19. Más.
    Engem sajnos, nem sajnos, nem köt le semmilyen sport, ezért az olimpia sem érdekel egyáltalán.
    Különösen, miután rengeteg anyagot láttam, olvastam, a sportok "csordásító" jellegéről.
    Mindegy.
    A londoni olimpiai stadion tetején az a rengeteg világító csúcsú piramis is borzasztóan kiábrándító, a megnyitót meg hagyjuk is !
    Mindegy.
    ...és azon filóztam ma, hogy ezeknek az irányító családoknak és a strómanjaiknak az egész bolygó a rajta élőkkel csupán egy hatalmas játszótér !
    Bármit megtehetnek, szerintem szó szerint bármit.
    -Pénz kell ? Nyitunk valahol egy számlát neked 200millió dollárral. Nem gond, nincs jelentősége, úgyis mi gyártjuk.
    -Jachtoznál egy kicsit a Karib-tengeren ? Nem gond, kerítünk egy hajót, személyzettel.
    -Ingatlanok, autók, esetleg egy fémipari cég ? Kicsinyes apróságok !

    ...és ez még szerintem semmi, mert én egy egyszerű ember "rabszolga" elméjével gondolom ezt, ezért nem tudom akkora léptékben, olyan távlatokban az Ő életüket elképzelni, ahogyan az valójában zajlik.
    Szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elit csak kihasználja hogy az emberek nagyrésze primitív. Megtehetik. Nem csak velük van a probléma, hanem magával az átlag emberrel is. Magyarországon miért szinte csak zsidók vannak a parlamentben? Az átlag magyar mit tett azért, hogy ez ne így legyen? Több millió MAGYAR SZAVAZÓJA van ezeknek a pártoknak mint fidesz, vagy mszp. Senki se kötelezte az embereket arra, hogy rájuk szavazzanak. Hülyék....

      Törlés
  20. Az a baj, hogy a legtöbb ember csak magával törődik... önző, arrogáns, és idióta. Az emberek nagy részének nincsenek, vagy csak nagyon primitív céljaik vannak. Pedig cél nélkül nem is lehet élni. Hiszen maga a cél hozott létre minket. Az elit pedig ezt jól ki is használja. Az agymosottak meg is érdemlik, hogy azok legyenek. Én azt mondom aki képtelen gondolkozni, maradjon is csak a tévé előtt, és nézze a valóvilágot meg a többi hasonló szarságot. Pont nekik való.

    VálaszTörlés
  21. Az "In time" című filmet is érdemes megnézni...Justin Timberlake-kel. Elég jól beleillik a képbe.

    VálaszTörlés
  22. Nincs benne semmit itok,az egesz vilag tudja mar...ird be a gepedbe HAARP es nyomd le
    a keresest,ott majd megtalalod ami erdekel.

    VálaszTörlés
  23. Azért ennyire nem kellene elrugaszkodni a valóságtól én is gondolom hogy mindenféle kémiai és elektromágneses úton befolyásolják a világunkat hisz a technika rendkívül gyorsan fejlődik és amit megosztanak ebből a nagyközönséggel az talán az 1-5% -a lehet a teljes igazságnak , és természetesen ez is mint minden más a pénz körül forog ami alapjában véve egy bődületes baromság pláne ebben és vallási,politikai,és számtalan más különbségekben tartani emberek milliárdjait és nekem sem tetszik hogy bizony az emberek 90 % -a ebbe mintegy mondanám beletörődik de még csak nem is látja ..de asthar kapitányról meg trollokról beszélni azthiszem épp ennyire a valóságtól elrugaszkodó..??nem uraim?

    VálaszTörlés
  24. Fennvan az egész film magyar felirattal:
    http://www.youtube.com/watch?v=Ur2UR50_8vI&feature=youtu.be

    VálaszTörlés
  25. Innen letölthető felirattal: https://mega.co.nz/#!rlhW1Y5C!MO_3IQnSz6ggo7pqZWd9NS20QFIgDWmXN3LRcC_h4cA

    VálaszTörlés
  26. feltűnt, h. "torony elleni támadásról beszél az egyikük... - de hol volt még a WTC 1980as években? - szilárdan a helyükön!

    VálaszTörlés
  27. Jó napot kívánok minden egyes látogatónak!

    Először is leszögezném, az oldal kiváló és már pár hete rajongója vagyok SBG Buddha írásainak. Ezzel a pár linkkel szeretném megkönnyíteni az érdeklődők dolgát:
    http://www.youtube.com/watch?v=Ur2UR50_8vI 1. rész 1/2
    http://www.youtube.com/watch?v=DML8lCeEonw 1. rész 2/2
    http://www.youtube.com/watch?v=g96gN0pfVhc 2. rész

    magyar feliratosak, de gondolom nem terhel meg senkit egy kis plusz olvasás...
    remélem tudtam segíteni

    Jó filmezést!

    VálaszTörlés
  28. Gyorsan megszereztem a filmet, nagyon nagy akinek kell jelezze priviben felkarmolom neki lemezre!

    VálaszTörlés
  29. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  30. "A regényt ami alapján a film is készült az 1980-as években Magyarországon is betiltották!" - húha! Betiltották, mint 1001 egyéb dolgot is, mint a Hófehérke és a Dörmögő Dömötör.

    VálaszTörlés
  31. Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget
    galaktikabolt.hu
    Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget c. science-fiction könyve fantasztikus, 30% kedvezménnyel a Galaktika Boltban!

    VálaszTörlés
  32. Sziasztok. Most láttam ezt a filmet és nagyon tetszett: "This is not a movie": https://www.youtube.com/watch?v=ziub_tNNaq8 Csak az értheti és értékelheti, aki tudja, mi folyik a világban...Az NWO uralma után játszódik. Nézzétek meg, ha tudtok angolul ;)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...