2012. július 7., szombat

Föld az Új Világrend előestéjén I.- Tiltakozók megölése bevett gyakorlat lesz az USA-ban


A CIKK UTÁN EGY NAGYON FONTOS ÜZENETET SZERETNÉK ÁTADNI AZOKNAK,AKIKHEZ EL KELL JUSSON !

Amikor először arról olvastam, hogy tüntetők, tiltakozók megölése teljesen elfogadott gyakorlat lesz az USA-ban (is) - mivel erre utal egy újonnan kikerült katonai-rendőri tréning kézikönyv is (PDF 20.oldal)nem lepődtem meg, hiszen rendőrök szimpla intézkedések során elektromos teaser-rel 550 embert öltek meg 2001 óta és ez a folyamat teljesen beilleszkedik abba a képbe, ami felé jelenleg a világ legnagyobb és legagresszívebb állama és vele a Föld is tart. (Bővebben az Infowars oldalán

Elfogadták a törvényeket, felépült több száz FEMA internálótábor és folyamatban van a lakosság teljes lefegyverzése (H.R.645) , hogy a katonaság ne ütközzön ellenállásba az utcai harcokban, sem amikor a rendszer ellenségeit őrizetbe veszik.
Az USA-ban ez iszonyatos nagy hadművelet lesz, mert el tudjuk képzelni ezt egy olyan országban, ahol alkotmányos jog a fegyverviselés és van is jócskán a civil lakosságnál pár száz éve némi muníció....?
A tervezett internáló és átnevelő táborokról már írtunk , az Infowars szintén, ahogy arról is, hogy 20 000 Irakból hazatérő katonát és másokat otthoni, a civil lakosság elleni bevetésre képeznek át.


Aki figyeli a meghozott intézkedéseket, a szemünk előtt létrejövő totális diktatúrát, nem lepődik meg! Katonai és rendőrségi drónok követnek el merényleteket civilek ellen minden héten, repülő robotok figyelik meg az embereket, most már újságírókat is., a szabadságért harcolókat terroristának nyilvánították.... És ez most zajlik, nem egy sci-fiben....
Az alkotmányos jogok és a függetlenségi nyilatkozatban foglaltak szépen lassan felszámolásra kerültek, pont ahogy korábban már írtunk róla. Már csak a szikra és beindító mechanizmus kell, hogy a 312 milliós lakosság körében egy forradalom vagy gazdasági összeomlás az utcára vigye az elégedetlen tömegeket.
Az, hogy lesz-e ilyen már nem kérdés, egyedül a "mikor" a bizonytalan. 

A háttérhatalom terve is ezzel egyező:
egy globális krízis:
"Globális átalakulás küszöbén állunk. Amire szükségünk van, az a megfelelő nagy krízis és a nemzet elfogadja majd az Új Világrendet, a New World Order-t)/David Rockefeller 1994 ENSZ Üzleti Konferencia/
"We are on the verge of a global transformation. All we need is the right major crisis and the nation will accept the New World Order."  (David Rockefeller speaking at a UN Business Conference, Sept. 14, 1994)

Az emberek még abban a hitben vannak, és kiabálhatják, mikor bizonyíték, bírói végzés nélkül 
az NDAA törvény szerint őrizetbe veszik őket, hogy 
"- De nekem jogaim vannak !!! "
"- NEM, NINCSENEK! Voltak....."
Akkor számolták fel őket, amíg Te a meccset nézted a TV-ben!

__________________________________________________________________________________
Pont mint Európában az Olaszország-Németország elődöntő idején, míg fél kontinensünk söröskorsókkal ordítozott Balotelli csodás góljain, az Európai Unióban elfogadták az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmust) ! Fiskális diktatúra jött létre, központi irányítással, az országok ennek vannak alárendelve. Kibúvó nincs. (Szemléltető videó)

 Ja, hogy miért nem mondták be a Híradók ? Ugye viccelsz ? Tudod két kocsmai verekedés és az állatkerti hírek között már nem maradt hely, mert cseresznyés vízzel hűtik az elefántokat a kánikulában : és Neked, állampolgárnak erről kell tudnod, hiszen sorsod meghatározója lesz...

__________________________________________________________________________________

Visszatérve a tegnapi napra: 
Világu(n)k furcsa működéét jelzi, hogy mikor néhány titkos katonai anyag vagy videó kikerült a Julien Assange féle Wikileaks-nek köszönhetően, ők lettek terroristának, a nemzetbiztonságra veszélyesnek 
kikiáltva és nem a valós bűncselekményeket elkövetők.

Ahogy a tegnapi LiveLeak videó is szimbolizálja a háború igazságtalan és kiszolgáltatott lényegét Afganisztánban.
Borzolta az indulatokat az alternatív csatornákon és önmagáért beszél,: (forrás
Amerikai Apache helikopter pilótája szed rakétával darabokra (a művelet részeként) egy gyanúsnak vélt afgán férfit... miközben énekli: "Bye, bye Miss American Pie" !


NAGYON FONTOS ÜZENET :
Amilyen könnyen ezek az intézkedések keresztülmennek, úgy válik/(válhat) áldozatává 6 milliárd ember egy ördögi tervnek, melyet nagyon régen forral már egy Sötét Elit.

Viszont tudnotok kell róla, hogy a háttérből irányító titkos társaság, a Cabal vagy nevezzük bárhogyan is 
Elitnek, egyáltalán nem egységes és komoly szakadás van jelenleg is közöttük. Ennek kivetülését érzékelhetitek a világpolitikában, ha figyeltek picit jobban (persze ez csak a felszín) és a tervezett népirtás miatt jelenleg is számít minden másodperc, hogy merre fog eldőlni a dolog. Ugyanis pont ez az a terv, ami a szakadáshoz vezetett.
Drasztikus népességcsökkentés lép életbe a közeljövőben, ha nem sikerül megelőznünk! 
Ilyen jobbító erők közöttük is vannak mind a Pentagon, a CIA és Military Forces  (a hadsereg) csoportjainak magas rangú vezetői között is. Vannak, akik felvették onnan a kapcsolatot velem is, de ennél többet nem mondhatok. Annak örülök, hogy ezek szerint tényleg vannak a Tudatosságot javító, meghatározó, véleményt formáló írások, ha már odáig is eljut...  
Történtek már nagyon durva katonai műveletek az USA területén és azon kívül is. Ha úgy látom, holnap megosztom, ami frissen kikerült, mert még nincs ellenőrizve ( a Kreml falain belülről jött infó és a másik oldalról várom a megerősítést).

Fontos tudni : A kapcsolatot nekünk kell megtalálnunk egymással és velük is, és nagyon fontos,
hogy mindannyian szerepet játszunk az egészben!
Az információk megosztása
is megelőző hatású lehet.

52 megjegyzés:

  1. Ne értsetek félre, nem akarok öngyilkos lenni, de most felmerült bennem az, hogy úgy érzem, hogy még túl sokat kell, hogy éljek ezen a földön. Ilyen körülményeket még csak filmvásznon és még az is szörnyű volt.

    VálaszTörlés
  2. együtt érzek veled... nem bírom már sokáig ezt a helyzetet... valami drasztikus javulás kell mert így csak csökkenni fog a létszám ami nekik persze csak jó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rajta fiúk!! 1914, 1944, 1956, 1989 már régen volt!! Kell(ett volna) tanulni belőle!

      Törlés
  3. Több mint egy hete arról volt szó, hogy "ZÖLD LÁMPA! Elindulnak a galaktikus letartóztatások, MOST" - ezzel mi van? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hoax, az van :) Dezinformációk ezerrel, és ha nem tudsz a józan logika szerint szelektálni, el fogsz veszni. Írtam már, hogy az igazi "leleplezők" onnan ismerhetőek fel, hogy likvidálva lettek. Akik élnek, és osztják ezeket a "belső infókat" nagy valószínűséggel dezinfókat osztanak meg, félrevezetik az igazságra szomjas tömegeket.

      Törlés
  4. kiváncsi lennék,hogy ezeket a ,,galaktikus" témákat ki irja,ilyen tényszerüen? honnét a f@szbol tudja ezeket? ki mer ilyeneket állitani? mert ezek nem felvetések, találgatások hanem állitások. nem állitom ,h nem léteznek földönkivüliek,hiszen nyilvánvalo,hogy léteznek,de kiaz akit tájékoztatnak terveikről?????!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. miért is olyan nyilvánvaló a földönkívüliek létezése?

      Törlés
    2. Miért, nem elég az, hogy ekkora az Univerzum???
      Há' k***a nagy!:) Meg egy ilyen fajra elpazarolni...hát nem tudom! ;)
      (Ne várj mindig tudományos bizonyítékot, mert valahol nem lesz. Mert a tudomány határain kívül találhatod meg csak a választ...)

      Törlés
    3. nem elég... sajnos az igazság nem statisztikai kérdés.

      Törlés
    4. Naná, hogy nem! Rossz is volna! (ahogy az Igazság nem is tudományos kérdés)
      De azért azt remélem te is elfogadod, hogy a nagy számok törvénye alapján elég sanszos...
      Vagy amíg nem jönnek el hozzád és fognak veled kezet, vagy nem visznek el egy körútra, addig kizárt a létezésük számodra?
      Szerinted a radioaktivitás sem létezett, míg nem sikerült tudományosan észlelniük? Dehogynem. A világ működik bizonyítékok nélkül is...sőt, nélkülünk is. :s

      Félre ne értsd, nem akarok vitatkozni tudományról, ezoterikáról, pláne vallásról, csak azt akartam mondani, hogy csak tudományban, vagy csak valamelyik vallásban hinni nem visz közelebb a válaszokhoz.

      Törlés
    5. ácsi!

      itt most már két állítás hangzott el:

      - nyilvánvaló (tehát bizonyos)

      - sanszos (tehát lehet)

      ezek nem egyet jelentenek - míg a bizonyos nem engedi meg azt, hogy nincs a Földön kívül élet, addig a sanszos megengedi.

      teljesen hibás gondolkodás ez az igazság megismerésére, mikor egy egyszeri tapasztalatból általános következtetéseket vonunk le.

      nem is tudom... olyan, mintha azt mondanád, hogy nagy a hordó, tehát sanszos, hogy sok folyadék van benne, holott még az is lehet, hogy üres.

      a rádioaktivitás meg hogy jön ide? az már egy tudott dolog, míg a földönkívüli élet csak feltételezett. rossz az analógia. a földönkívüli élet léte vagy nem léte pedig hit.

      a világ működésének nem feltétele az élet.

      Törlés
    6. Nagyon meglepődnél azon, ha azt mondanám: találkoztál is már velük, csak nem ismerted fel őket, mert pontosan úgy néztek ki mint bárki más? :)

      Törlés
    7. nem, egyáltalán nem lepődtem meg, hogy ezt mondtad.

      Törlés
    8. Ha hiszed, ha nem szívesen leülnék veled akár egy sörözés közben megvitatni a dolgokat. Csak úgy, eszmecsere gyanánt. Hiszem, hogy tudnánk egymásnak újakat mondani. Élőszó(míly szép a magyar nyelv) csak jobb, mint egy komment...

      DE a te érvelésed sem érthető számomra, vagy nem jól írtam le és ezért nem "jött át".:) Mint azt írtam pusztán matematikai, fizikai, biológiai, stb. tények ismerete csak egy szelete az Igazságnak, néhány puzzle az Egészből.
      És hordóhoz hasonlítani a világegyetemet, még ha elviekben is...azért a kettő nem ugyanaz.
      A radioaktivitás pedig úgy jött ide, de írhattam volna mást is, hogy 150 éve még nem tudtak róla, de az attól létezett.
      Hogy földönkívüliek vannak-e, arra talán sok ezer és ezer észlelés, beszámoló van. Én nem tudom melyik igaz, vagy kamu, de hogy mindegyikre azt állítani, hogy átverés, vagy természeti jelenség, na nekem azt ne mondja senki.

      Törlés
    9. Jeromos...akkor 3 érv, ami azt mutatja/mutathatja, hogy nem csak, hogy vannak földönkívüliek, de aok bele is avatkoztak már a mi kis múltunkba...

      1. piramisok és a stone henge építésekor nem létezett olyan technológia, amivel több tonnás avgy 10 tonnás köveket meg tudtak volna mozgatni...történelem könyvekben azt olvashattad, hogy a vízen úsztatták le ezeket a hatalmas köveket és "fa kerekeket" használtak, hogy a szárazföldön mozgassák azokat...nos elég leleményesek vagyunk ám mi, így talán ez még csak csak megoldható...de maradjunk Egyiptomnál és hagyjuk el a fizikát és ugorjunk bele a szimbolisztikába...ott van Hórusz szeme...tudod mit szimbolizál?

      Egyrészről a mindent látó szemet hozzák vele összefüggésbe, de az emberi agyat mutatja...íme egy kép: http://3.bp.blogspot.com/-_DfHGJ92XHo/Ty8nie1LV8I/AAAAAAAADFA/CU0F6swicy8/s1600/eye_of_horus_thalamus_brain.jpg

      nos mint tudjuk és megtanultok akkoriban az embereknek nem volt ilyesfajta ismeretük, hiszen egyrészt akkor még nem létezett anatómia, nem vizsgáktl az emberi testet, másrészt balzsamozás, a test megtisztelése halál után is etc. etc.

      persze a szkeptikusok belemagyarázást látnak ebben is...

      3.
      STONE HENGE...

      persze tudom, hogy te is tudod, hogy időszámítás előtt 2000 körülire datálják a "születését" és most nem a technológia hiányára akarok ismét utalni, hanem arra, hogy stone henge mit is szimbolizál...nem csak filmekben találhatsz arra utalást, hanem máshol is, hogy a stone henge a naprendszerünk makettjét ábrázolja...HA ez igaz és én nem kételkedem ebben akkor rájöhetsz te magad is, hogy i.e. 2000ben közel sem volt olyan fejlett a csillagászat, hogy egy idegen kultúra/civilizáció nélkül ezt meg tudják csinálni...

      de ezek mellé fel tudnám dobni a nacza vonalakat, melyeket nem hiszem, hogy emberek csináltak...:http://hu.wikipedia.org/wiki/Nazca-vonalak

      és még ezer meg ezer apró jelet fel tudnék még sorolni, hogy a legkisebb logikával megáldott ember is el tudja dönteni, hogy akkor mi is a helyzet...

      a médiában (filmekben) nagy fejű általában kis testű zöld földönkívüli nem biztos, hogy (sőt biztos, hogy nem) összeegyeztethető a tényleges földönkívüli kinézettel...mi van akkor, hogyha egy "földönkívüli" ugyan úgy néz ki, mint egy ember? Mi van ha ezek már több ezer éve, az őskor óta élnek a mi bolygónkon és úgy alakították a történelem menetét, hogy ehhez végponthoz érkezzünk...én mindig is szkeptikus voltam mindenhez, de ettől függetlenül nem zártam ki semminek az esélyét....eléd tártam néhány "bizonyítékot" amik segítségével eldöntheted a dolgokat...ha ezek után is úgy látod, hogy földönkívüliek nincsenek akkor sajnálom én próbálkoztam...jelen helyzetben már sok sok dolog bizonyította, hogy a sokak által "gyakorolt" materialista világnézet egy szűk világnézet és talán itt az ideje elvonatkoztatni attól a szótól és a jelentésétől, hogy lehetetlen...vagy pedig, hogy nem létezik...inpossible is nothing, just do it ;)

      Törlés
    10. Kedves Y!

      Itt elhangzott egy állítás, miszerint a földönkívüliek léte nyilvánvaló, ezt te a világegyetem nagyságával próbáltad igazolni. erre írtam, hogy azzal nem igazolható, mert semmisem akadályoz meg abban, hogy elképzeljek egy olyan világegyetemet, amelyben az élet csak egy égitesten adatik meg, erre írtam, hogy a valóság nem statisztikai kérdés.

      az igazság többi szeletére nem világítottál rá, így azokkal nem tudok vitatkozni.

      "A radioaktivitás pedig úgy jött ide, de írhattam volna mást is, hogy 150 éve még nem tudtak róla, de az attól létezett. "

      ezzel az erővel létezik minden olyan dolog, amit még nem igazoltunk... például miért ne létezhetne szalmaember, mert még nem láttunk olyat? a mikrohullámot sem látod.

      "Hogy földönkívüliek vannak-e, arra talán sok ezer és ezer észlelés, beszámoló van. Én nem tudom melyik igaz, vagy kamu, de hogy mindegyikre azt állítani, hogy átverés, vagy természeti jelenség, na nekem azt ne mondja senki."

      ez egy hit... én mást hiszek.

      az én hitem az, hogy a világ az embernek lett teremtve.

      Törlés
    11. Kedves KILL uminati!

      "1. piramisok és a stone henge építésekor nem létezett olyan technológia, amivel több tonnás avgy 10 tonnás köveket meg tudtak volna mozgatni..."

      írod, de ezt mire alapozod? mert a modern társadalomevolúciós elképzeléseinkbe nem fér bele, hogy az ókorban élt ember volt olyan fejlett, hogy képes legyen il,yet létrehozni?

      azt hiszed az emberiség történelme alapján egyre okosabb lett? vajon te többet tudsz a világról, mint egy középkorban élt ember? ne nagyon ringasd magad illúziókba!

      csak, hogy tudd... az írás megjelenését egyes történészek a tudás visszaesésének tartják: ha már le kell írni, az már nem az élő tudás része, akkor már a felejtéstől kell megóvni, akkor már az egyén tudása szükségszerűen kisebb.

      és ezek az építmények miért épp földönkívüliektől származnak? mert neked az a legkézenfekvőbb? nekem páldául nem az, nekem más interpretációim vannak minderre.

      sajnos nem tudjuk eldönteni egyértelműen kinek van igaza.

      Törlés
    12. Miért van az, hogy ez a Biblia nevezetű "mesekönyv" mindenre választ tud adni?
      No lássuk csak! Keresés a teljes biblia szövegében, kulcsszó: óriás

      1. 1Móz 6,4
      Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.

      2. 4Móz 13,34
      És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.

      3. 5Móz 2,11
      Óriásoknak állíttatnak vala azok is, mint az Anákok, és a Moábiták Emeknek hívták őket.

      4. 5Móz 2,20
      Óriások földének tartották azt is; óriások laktak azon régenten, a kiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak.

      5. 5Móz 3,11
      Mert egyedül Óg, Básánnak királya maradt meg az óriások maradéka közül. Ímé az ő ágya vas-ágy, nemde Rabbátban az Ammon fiainál van-é? Kilencz sing a hosszasága és négy sing a szélessége, férfi könyök szerint.

      6. 5Móz 3,13
      A Gileád többi részét pedig, és az egész Básánt, az Óg országát odaadtam a Manassé fél törzsének, Argóbnak egész vidékét. Ezt az egész Básánt óriások földének hívták.

      7. 2Sám 21,16
      Akkor Jisbi Bénób, ki az óriások maradékából való vala (kinek kopjavasa háromszáz rézsiklust nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve), elhatározá magában, hogy megöli Dávidot

      8. 2Sám 21,18
      Lőn azután is harczuk a Filiszteusokkal Gób városánál, és Sibbékai, Husát városból való, akkor megölé Sáfot, ki az óriások maradékai közül való vala.

      9. 2Sám 21,20
      Gáthban is volt háború, hol egy óriás férfi vala, kinek kezein és lábain hat-hat ujjai valának, azaz mindenestől huszonnégy, és ez is óriástól származott vala.

      10. 2Sám 21,22
      Ezek négyen származtak Gáthban az óriástól, kik mind Dávid keze által és az ő szolgáinak kezeik által estek el.

      11. 1Krón 20,4
      Ezután ismét had támada Gézerben a Filiszteusok ellen; és akkor ölé meg a Husátites Sibbékai az óriások nemzetségéből való Sippait; és ilyen módon megaláztatának.

      12. 1Krón 20,6
      Ezek után ismét versengés támadt Gáthban, hol egy magas ember vala, a kinek hat-hat, vagyis huszonnégy ujja volt; ez is óriás fia vala.

      13. 1Krón 20,8
      Ezek ugyanazon egy óriásnak fiai voltak Gáthban, a kik elveszének Dávidnak és az ő szolgáinak keze által.

      Elemezzünk!

      Melyik időszakról szól a korban hozzánk legközelebb álló könyv ezek közül, a Krónikák 1-2 könyve?
      "A királyok története a fogságból való hazatérésig
      Kr.e. 300 körül"

      Melyik időszakról szól a Sámuel második könyve?

      "Dávid Izrael második királya volt kb. Kr.e. 1010 – Kr.e. 970
      Történetét az Ószövetségben találhatjuk meg, Sámuel próféta könyveiben."

      "A Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra. Kiépítése Kr.e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be."

      Tehát jóval Dávid király uralkodása előtt, amikor pedig léteztek ezek a gigantikus élőlények.

      "A gízai piramisok közül Hufu piramisa az ókori világ Hét Csodájának az egyike.
      A három legnagyobb piramist Kr.e. 2600 és 2500 között építették."

      Szintén muzsikus.

      Na ilyenkor mi van az ufókkal, amire mondjuk hangyafingnyi bizonyíték sincs a bibliakutatók eredményeihez és a beteljesült próféciákhoz képest?

      Törlés
    13. a rosswelli esetet elismerték...szürkékkel meg nem egy tag találkozott már..ők nem a barátaink..van magas meg alacsony...nem értem mi a probléma, ez olyan mint a reinkarnáció, tehát régóta nem kérdés vagy vitatéma tárgya...nyugi..

      Törlés
    14. Köszönöm, meggyőztél, megnyugodtam. Hátradőlök és várom a kis ződeket.

      Törlés
    15. "A Fermi-paradoxon ellentmondás a méretek, a valószínűségek és a bizonyítékok hiányának kérdései között. Egy teljesebb definíciót az alábbi módon lehetne megadni:

      „A világegyetem nagyságának és korának figyelembe vételével arra a következtetésre juthatunk, hogy a Földön kívül is létezniük kell technikailag fejlett civilizációknak. Mivel azonban ezt a következtetést bizonyítékokkal eddig nem sikerült alátámasztani, úgy tűnik, ellentmondásba ütközünk.”
      A paradoxon első megközelítése, „a méretek érve”, a hozzá kapcsolódó nyers számok függvénye: A Tejútrendszerben található csillagok becsült száma 250 milliárd (2,5 × 1011), és ez a szám 70 szextillió (7 × 1022) a Világegyetem látható részére vetítve.[5] Még ha elhanyagolhatóan kicsi is lenne az intelligens élet jelenlétének aránya az e csillagok körül keringő bolygókon, akkor is nagyszámú civilizációnak kellene léteznie akár csak a Tejútrendszeren belül is. Ez az állítás a középszerűség elvét feltételezi, miszerint a Föld nem különleges, csupán egy bolygó a sok közül, amelyre ugyanazok a szabályok, hatások és valószínű kimenetelek vonatkoznak, mint bármelyik másik világra. A Drake-formula néhány becslése alátámasztja ezt az állítást, habár a kalkulációk mögötti feltételezések is vita tárgyát képezik.

      A Fermi-paradoxon másik sarokköve a méretek érvének egy újragondolása: ha adottnak vesszük az intelligens életnek azt a képességét, hogy megoldja a véges környezeti erőforrások problémáját, és hajlamosságát az új életterek kolonizálására, valószínűnek tűnik, hogy bármilyen fejlett civilizáció előbb-utóbb, új erőforrásokat keresve, először kolonizálná a saját bolygórendszerét, majd a környezőeket. Mivel az Univerzum 13 milliárd éves történetét tekintve jelenleg nincsen más intelligens életre utaló megdönthetetlen és elfogadható bizonyíték a Földön, vagy bárhol máshol az ismert Univerzumban, ezért feltehető, hogy az intelligens élet mégis ritka, vagy az intelligens fajok általános viselkedéséről alkotott feltevéseink tévesek.

      A Fermi-paradoxon kérdése kétféleképpen is feltehető. Az első formája úgy hangzik, hogy „Az idegenek vagy a nyomaik miért nincsenek fizikailag is itt?” Ha a csillagközi utazás lehetséges számukra, még ha a „lassú”, a földi technika számára is elérhető változatban, akkor is csak 5-50 millió évbe telne kolonizálniuk az egész galaxist.[6] Ez viszonylag rövid időtáv geológiai mércén mérve, és még inkább az kozmikus viszonylatokban. Mivel számos csillag idősebb a Napnál, valamint intelligens élet korábban kialakulhatott máshol is, felmerül a kérdés, hogy miért nincs a galaxis máris teljesen kolonizált állapotban. Még ha a kolonizáció célszerűtlen vagy érdektelen is az összes idegen civilizáció számára, a galaxis nagyarányú felfedezése még mindig lehetséges; a felfedezés lehetséges módjait és az ezekhez alkalmazott elméleti szondatípusokat bemutatjuk lentebb. Ennek ellenére eddig semmilyen kolonizálásra vagy felfedezésre utaló nyomot nem találtunk.

      A fenti állítás talán nem érvényes egységesen az Univerzum egészére, hiszen a jelentősen nagyobb utazási idő elég jól indokolja a távoli galaxisokból érkező idegenek jelenlétének hiányát. Ugyanakkor a felvetődik kérdés: „Miért nem látunk intelligens életre utaló nyomokat?”, miközben egy elég fejlett civilizáció[7] potenciálisan észlelhető lenne a megfigyelhető Univerzum jelentős részén.[8] Még ha az ilyen civilizációk ritkák is, mivel észlelhetőek lennének nagy távolságokból is, ezért számos lehetséges élőhelyük a látómezőnkben lenne. Ezzel szemben eddig ilyen civilizációkra utaló nyomokat nem találtunk.

      Egyelőre nem világos, hogy a paradoxon melyik változata erősebb.[9]"

      Törlés
  5. "Vannak, akik felvették onnan a kapcsolatot velem is, de ennél többet nem mondhatok." - ez remélem csak vicc akart lenni, ne várd, hogy elhigyjük...

    VálaszTörlés
  6. ORBÁN 25 milliárdot adott az új rendőrakadémia megépítésésre és kiaták a rendőrságnek, hogy 80 milliárdot kell behajtani a lakosságtól büntetésként és ennek felét szintén erre a célra fordítják. Kossuth rádióban el is hangzott, hogy a cél nem titkolan a "zavargások" ellen bevethető erők kiképzése.

    VálaszTörlés
  7. Vajon hányan ülnek és várják a letartóztatásokat, a segítséget anélkül, hogy önmaguk szabadságán dolgoznának...??!! Szabad lehetsz, ha úgy döntesz... Persze a folyamat nem egyik pillanatról a másikra történik, de senki nem tudja a másik szabadságát elhozni... Nem tudnak megmenteni... csak TE magad...
    Vajon ahogy az idő gyorsul, ahogy a rezgésszám emelkedik, tisztában vagyunk-e azzal, hogy egyre gyorsabban meglátjuk önmagunk kivetüléseit a világunkban? Észrevesszük-e, hogy a saját magunk teremtette világunkat éljük?
    Aki nem képes stabilan a középpontjában lenni, az visszacsúszik ide a 3D-s világba... Nem lesz képes megtartani a szeretet, béke, teljesség állapotát... Elég, ha csak egy félelem, vagy egy negatív gondolat átsuhan rajta, meg is tapasztalja...
    Van-e valaki, aki olvasván az itteni cikkeket, boldog, nyugodt és kiegyensúlyozott? Tudod-e kontrollálni az érzéseid???
    Ha jön is a segítség, nem mindenki fogja meghallani, megérteni, megtapasztalni... Nem tud a szívére hallgatni, nem vezeti a lénye, hanem az egója, a félelmei, a kételyei áldozatává válik... Nem fogja meglátni a teljességet, csak amit a lelki szűrőjén képes...

    VálaszTörlés
  8. Még egy gondolat - a jóléttel kapcsolatban: Ki mire számít, hogy érkezik a jólét? Feltöltik a bankszámláinkat? Vajon elég lesz-e ami a mienk? Vajon mire költöd? Alkoholra? Drogra? Tévére? Ettől leszünk boldogok? Vajon nem akarsz nagyobb házat, mint a szomszédodé??? A gyermekeddel többet fogsz foglalkozni, vagy elengeded teli pénztárcával...
    Van bennem egy olyan érzés, hogy az emberiség mostani tudatállapotában ez a teória egy zsákutca... Erre ily módon nem lehet építeni...
    Nem vagyunk képesek viselkedni, emberhez méltóan élni... Ettől nem szűnik meg a bűnözés, nem szűnnek meg a kocsmai verekedések, a gyilkosságok, betegségek.. Ez a világ tőlünk beteg... És kívülről várjuk a segítséget...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi lijo, hidd el, nem mindenki kívülről várja a segítséget, hanem már rég dolgozik ÖNMAGÁN, hogy a külvilágot megváltoztassa.

      Törlés
  9. Itt egy kis érdekesség Nyíregyházáról.
    Pár napot ott időztem és ezt szúrtam ki:

    http://kepfeltoltes.hu/view/120707/szem_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/120707/szem__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/120707/szem__2__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  10. No akkor ha van időtök, nézzétek meg Posta Imre: 2012. 06. 22.-i Szolnoki előadását! Szerintem néhány kérdésre választ találhattok. Üdvözlet mindenkinek!

    VálaszTörlés
  11. A Galaktikus Föderációról és a Letartóztatásokról ne itt érdeklődjetek, mert mondtam, hogy szándékosan nem akarok belemenni a dologba. Elég kamunak és elterelésnek érzem a dolgot. Azon sem csodálkoznék most, ha szándékos félrevezetésről lenne szó.

    Amit írok, nem kell elhinni, nem azért írom, hogy meggyőzzek bárkit is bármiről.
    De amit írok, azt nem véletlenül írom. Mivel nem csak a blogra terjed ki a tevékenységem és több leágazása van ennek a dolognak, nem maradt észrevétlen. Röviden.

    Ott van a szemünk előtt minden, a folyamatok és a jelek és mégsem látjuk. Ebben kell fejlődni mindenkinek, túl látni a dolgokon.
    A II.világháború borzalmai szerintetek 1939-ben kezdődtek el. Sajnos nem. Már azelőtt létrehozták az infrastruktúrát, dolgoztak a hadi üzemek, kirobbantottak egy gazdasági válságot. Előidézték a káoszt, megteremtették a False Flag ürügyet és elindult a Terv végrehajtása. Mindenki látta, de senki nem tett semmit.
    Nem volt ilyen hihetetlen tudás és kapcsolati-kommunikációs lehetőség, mint ami nekünk van.

    Már nem olyan könnyű a dolguk, mert a világon milliók látnak át a sötét terveiken, de a pozitív változáshoz mindenkinek hozzá kell tennie a maga kis szerepét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jómagam is így gondolom, ahogyan a II. világháborús példa szemlélteti.
      Ha csak a Mátrix (1999.), vagy az Elpusztíthatatlanok (1988.) filmekre gondolok, amik hosszú évekkel ezelőtt megmutatták mi felé tartunk, de drasztikus "ébredést" nem hoztak, sokak számára csak szimpla filmek maradtak.
      Lehet, hogy a 2012-es év vagy az olimpia is mondjuk egy spirituális kezdési időpont a "bedúrvuláshoz", amit az elit tervez és még hosszú évekig nem lesz semmi azonnali, drámai háborús helyzet, vagy ilyesmi.
      Szerintem nekik nem is érdekük, hogy mindenki hirtelen "kapja fel a fejét", mert akkor lenne olyan zűr, galiba, káosz és anarchia, hogy csak na.
      Ha mindig csak egy picit szorítanak a gyeplőn, egy idő után elfelejtik az emberek, hogy mennyire laza is volt annó.

      Törlés
    2. az egy "starter gate", de az Irantol fugg h az lesz vagy ok tovabbra is akarjak az izlam NWO nyomatni.

      Törlés
    3. Heavy Pig, te így gondolod:

      "Szerintem nekik nem is érdekük, hogy mindenki hirtelen "kapja fel a fejét", mert akkor lenne olyan zűr, galiba, káosz és anarchia, hogy csak na."

      Ők meg így gondolják:

      "Globális átalakulás küszöbén állunk. Amire szükségünk van, az a megfelelő nagy krízis és a nemzet elfogadja majd az Új Világrendet"

      Ordo ab chao - Káoszból rend, ez az ősi terv. Káosz, figyeled a szót? Tehát akkor miről beszélünk?

      Csupa ellentmondásos dolgokat olvasok itt rendszeresen. Gondolkozzatok logikusabban, mert nem úgy lesz, ahogy TI akarjátok, hanem ahogy ŐK akarják és ahogy ŐK megtervezték. Nagy különbség!

      Törlés
    4. Háború + olajválság = világgazdaság kivéreztetése, plusz rengeteg halott. Rengeteg halott, plusz iszonyú szegénység = félelem és kiszolgáltatottság.
      Félelem és kiszolgáltatottság = ide kérném a chipet!
      Na ők ezt így gondolják, lásd denver-i reptér falfestményei időrendi sorrendben. Maga a forgatókönyv. Ez erősebb tény, mint ez a sok "szerintem"-ezés.

      Tehát a háború a következő lépés. Egy "kis" álterror az olimpián, az összes nemzet felbőszítése, hiszen minden országnak lesz halottja, így minden nemzet iszonyú pipa lesz és hajlandóak lesznek háborúzni ezek ellen a csúnya iráni terroristák ellen. Hát nem logikus? Már megy a tudatlan agyak előprogramozása itthon is: http://www.youtube.com/watch?v=6EOfT4cKoWE

      Törlés
    5. "Már nem olyan könnyű a dolguk" - 20 nappal az olimpia előtt és egy lényegében már felálított új világrenddel, amit már csak be kell iktatni bizonyos drasztikus módszerekkel, na ez már szinte komikusan hangzik. Jártam-keltem a városban a héten, de főleg pénteken, szombaton, mindenki boldog a 40 fokban, mindenki seggrészeg esténként, hömpölyögve mennek mulatni és terveznek hatalmas nagyokat. Tehát marhára rendben van minden ezek szerint. Nem egy ismerősöm éppen a napokban fog elindulni Londonba pénzkereset céljából...
      Stb, stb, tényleg írhatnám reggelig a példákat.
      Na ezzel az emberiséggel rohadt könnyű dolguk van, én meg ezt mondom!

      Törlés
    6. Szia magmondoe! De ez a haboru amirol itt fent irtal,még nem az Ezekiel 38 es 39 igaz,hanem egy azelotti kell legyen,ott ugyanis Ros,Mesek,Tubal Gog es Magog tamad majd Izraelre?

      Törlés
    7. Üdv! De könnyen lehet, hogy egy és ugyanaz...
      http://idokjelei.hu/2012/04/oroszorszag-egyre-tobb-csapatot-mozgosit-iran-eszaki-hataran/
      Jó is hogy írtad ezt, mert így utánanézve elég sanszos lehet az egybeesés.

      Törlés
    8. láttátok azt a reklámot, mikor a Gonosz bekapcsol (E-On) és Dániel meg Zsuzsanna elúsznak a nagy szürke ködbe 119-kor? szerintetek ez miről szól? http://www.youtube.com/watch?v=wMdz6rdCy_M

      Törlés
    9. magmondoe!Ha nem volna meg neked a "Bibliai Panorama"c.kis konyvecske,akkor ajanlanam,hogy szerezd be az Evangeliumi kiadotol,mert egy szuper jo osszeallitas a bibliai idvtortenet hét korszakanak leirasarol képes abrazolasokkal.Nagyon egyszeruen megertheto belole,hogy mik kovetkeznek most majd egymas utan.
      A Biblia szerint nem igazan annak kellene kovetkeznie,hogy Amerika es Izrael megtamadja Irant,hanem eppenseggel a "messze északrol"jovo,vagyis az oroszok tamadnak nehany arab orszaggal Izraelre.

      Törlés
  12. A másik, ami lassan szerintem esedékes lenne:
    Ha az itt taglalt dolgok valóban reálisak lehetnek, elképzelhető, hogy mi mindannyian a megfelelő karhatalmi szervek látókörébe kerülhetünk.
    Szerintem sokan vannak, akik emiatt nem is mernek ide és más hasonló oldalakra írogatni.
    Ezzel kapcsolatos aggodalmak vagy lehetőségek ?
    Vagy nem érdemes ennyire ráfeszülni erre a TitkosSzolg. lehallgat, GOOGLE kielemez, stb. dologra ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barátom, amíg FÉLelem van benned, bármitől, nem tudsz EGÉSZségesen gondolkodni.
      Ne féljetek! Ezt ismered? Addig nem vagy szabad. Szabadulj meg tőle, hidd el, NINCS MITŐL.

      Törlés
    2. Aki a félelmét nem tudja feladni, az jobb, ha nem foglalkozik ilyen dolgokkal!
      Azt mondom. Ha mégis, akkor vállalni kell. Ha csak az oldalhoz kapcsolódó hatalmas csoportot nézzük a FB-on, vagy az ott gondolkodó, vitázó és építő jellegű embereket, akkor az aggodalmadra annyit tudok mondani, hogy már késő. Hiszen az ő platformjukat használjuk, nem is tudunk mást. Létrehoztak IP rejtő programokat (http://www.hidemyass.com/) szintén az övék....
      Ezt vállaltuk, én is. Nincs szükség lehallgatásra. Minden tevékenységünk monitorozva van. Ne legyenek illúzióid. Ha már idáig eljutottunk, legyen bátorságunk tovább menni. Nem vagyok olyan okos, hogy tudjam merre, hiszen ezt csak az Irányítók tudják, miről döntöttek a Világ sorsáról, a mi egyetlen erőnk a nyilvánosság és a TUDÁS!

      Nincs az oldalon gyűlöletkeltés, Nem valami/valakik ellen, hanem VALAMIÉRT működik : a felébredésért, hogy vegyük már észre mi van a szemünk elé felhúzott függöny mögött. És vállaljuk, hogy be is nézünk mögé. Mivel valószínűleg az igazsághoz közeli sok infónk, ezért írtam, hogy már késő illetve tudom, hogy már az ! Ha én vállalom, hogy megosztom, akkor innen ki-ki döntsön, hogy mit tesz vele. De nehogy már ott tartsatok, hogy szabad ember létetekre nem mertek bizonyos oldalakat látogatni.
      MINDEN EMBER SZABADNAK SZÜLETIK ÉS NEM RABSZOLGÁNAK !
      A RENDSZER ÉS TE MAGAD TESZED AZZÁ, HA HAGYOD !

      Törlés
    3. Bennem nem is munkál komoly aggodalom ezzel kapcsolatban, csak valaki felvetette ezt a témát néhány bejegyzéssel ezelőtt a hozzászólásokban és csak úgy eszembe jutott.
      Sőt én azt sajnálom, hogy egymásról alig tudunk valamit, ha netán beütne valami "mennykő", hogyan találnánk meg a hasonló gondolkodású embereket vagy egymást.
      Bár lehet, hogy abban az esetben ennek nem is nagyon lenne jelentősége, mindenki el lenne foglalva a saját "dolgaival".
      Nem tudom.

      Törlés
    4. Azt gondolom, a hasonló gondolkodású emberek mindig megtalálják egymást.Régebben, amikor még nem volt internet, mobil, akkor is összejöttek ld. 1848, 1956 stb. Valahogy működik a morfogenetikus mező és ez jó :)

      Törlés
  13. Heavy, "Ha csak a Mátrix (1999.), vagy az Elpusztíthatatlanok (1988.) filmekre gondolok, amik hosszú évekkel ezelőtt megmutatták mi felé tartunk, de drasztikus "ébredést" nem hoztak, sokak számára csak szimpla filmek maradtak."

    No de a kérdés továbbra is nyitott, miszerint azért hozták létre ezeket a filmeket, hogy tudat alatt ebbe az irányba tereljenek (teremtsenek), vagy azért hogy felébresszenek, mert már ez a rendszer van?

    "Sőt én azt sajnálom, hogy egymásról alig tudunk valamit, ha netán beütne valami "mennykő", hogyan találnánk meg a hasonló gondolkodású embereket vagy egymást."

    Lehet, hogy nem is kell megtaláljuk egymást, hiszen TUDJUK, hogy létezünk, és mindenki teszi a dolgát ott ahol jelenleg él. Én egyébként mindenképp pozitív végkifejletre számítok, ahol olyan erők és képességek bukkannak felszínre, amelyekkel már értelmét veszti a hagyományos drótos kommunikáció.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En is tudnek filmeket sorolni 1940-tol ahol robotok ill. "alienek" uraltak az embereket, vagy az egesz NY, DC eltunt, folrobbant, amerika megsemmisult a kozeljovoben es most 2012 van es meeg nem lattam ezeket a dolgokat sehol, hello Washington DCbol LOL

      Törlés
  14. Ajánlott:
    http://mey.moy.su/forum/22
    http://www.spiritufo.ditro.hu/index.php?option=com_content&view=category&id=12:a-valodi-naprendszer-kutatas&Itemid=6&layout=default
    Valamint az Izsáky akta

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...