2012. július 11., szerda

(egy rejtett kéztől) Tegnap találkozott a 13 Család - A Londoni Olimpián dőlhet el a világ sorsa


Mielőtt bármit is mondok, szeretném leszögezni, hogy közölni fogok dolgokat.
Az információ friss és belülről származik, ezért fontosnak tartom, hogy Ti is tudjátok.
Illetve engedélyt kaptam, hogy nevek nélkül megoszthatom.
A forrásomban nem kételkedem, hiszen már nem is kell, számtalan dolog hitelesnek bizonyult azóta. Természetesen nem én találtam rá, mert nem is lettem volna rá képes, fordítva történt. Soha nem volt kétségem róla, hogy mindent látnak, ami a világhálón zajlik, kommunikálunk, szervezünk, hát bizonyságot kaptam. Ezért ha azt kezditek el firtatni, mekkora kamu, hülyeség, meg ki vagy Te....stb....akkor inkább olvasgassatok mást, mert úgysem reagálhatok rá. 

Hogy világos legyen, a saját összekötő szövegem innentől kékkel írom, a megkapott tényeket rendesen feketével. 


TEGNAP DÉLUTÁN ÉS ESTE LONDONBAN TALÁLKOZOTT A 13 CSALÁD! 

Az eseményt váratlanul hívták össze. (Általában előre kijelölt időpontban szokott lenni). 

Mint már itt, ott, amott írtam róla, az Irányító erőkön belül - nevezzük a piramis csúcsának - jelenleg is nézeteltérés van drasztikus és kevésbé drasztikus lépések megszervezése miatt. (számunkra mindegyik drasztikus, az ő szempontjukból van csak stratégiai különbség). A tervet nem adták fel, viszont amikor azt írom, hogy minden másodperc számít és az alternatív média és mi is tehetünk valamit, ezt azért írom, mert az információ és a tudás hatással van a folyamatokra. Tudom, hogy tudod, hogy tudom.... Jelenleg egyre több emberhez jut el és ha sokan tudják, akkor kockázatos a végrehajtása...  Most is ez történik....

1968-ban jelentős népességcsökkentést fogadtak el. Akkor ebben a 13 család teljesen egyetértett. A mértéke viszont, amit végre kellene hajtani mára szakadást okozott, ezért csúszik a végrehajtása... Tudni kell, hogy bármilyen intézkedés végrehajtásához teljes 100%-os egyetértésre van szükség.  Önállóan akciót kezdeni nem lehet, amit a 100% nem fogad el, az nem végrehajtható. 


Rákérdeztem, hogy minden családból 1-1fő van jelen, összesen 13 fő ?
Nem, a Családok főbb tagjai vannak jelen, tegnap kb 80 fő volt.
Mivel a 13 családnak minden elsőszülött fia köteles részt venni a tanácskozáson, plusz azok az alsóbbrendű családok képviselői, akik a végrehajtásért felelősek.  


Térjünk rá a lényegre:

Először is NINCS egyetértés abban, ami most Szíriában folyik. 13 családból 5 nem fogadja el a tervet. Ez azt jelenti, hogy ebben a formában nem kivitelezhető. 
A Törvény ami a Családok működését meghatározza, úgy szól, hogy amennyiben a Családok vezetői között nincs meg a 100%-os összhang, a tervezetet ÚJRA kell gondolni, és egy újabb gyűlésen a módosított formát ismét megvitatni. Ettől a törvénytől  eltérni nem lehet.
Erről értesítve lettek a "bàbok" is, akik nem túl boldogan fogadtàk a hírt, mivel így a támadás NEM elindítható. Így is hajszálon múlott, hogy 1valakinek még sikerült 4-et meggyőzni, különben elfogadták volna a Szíria elleni akciót. Következő tanácskozás 4 nap múlva várható.

Akik annyira szorgalmazták az akciót elsősorban a németek és a finn család. Arra várnak - mivel nem sikerült keresztülvinniük a tervezetet - hogy majd akkor elfogadják, ha "elindul az Olimpia". Valószínűleg jól is kombinálnak, mert nem nézhetik majd tétlenül, ha egy merénylet során több ezer ember fog meghalni.... Egy azonban biztos: ha nem sikerül megakadályoznunk Augusztus 3-át, akkor minden családnak el kell fogadnia a válaszlépést. Ez, ami idáig biztos, már csak azon múlik minden, hogy lehet megakadályozni ezt a tömegmészárlást.

Nekem is megütötte a fülem, hogy konkrét dátum van, de nem firtattam...

Most sikerült egy kis időt nyerni és amennyiben sikerül az Olimpia elleni támadást meghiúsítani, úgy a Szíria és Irán elleni támadás is okafogyottá válik.
Ugyanis sikerült egy kis galibát okozni, mivel azt az embert, illetve azok egyikét, akik a végrehajtásért felelnek sikerült jó helyre juttatni...ahonnan egy ideig ki sem nagyon jön...
börtönben van....


A nevét én nem írom le, de keressetek rá (Britannia egyik leggazdagabb mágnása...őrizetbe vették,  feleségét (aki magyar egyébként ...) holtan találták és hmmmm hát a férjet gyanúsítják....drog is van az ügyben...Filmekből tudjuk hogy megy ez. ) Tetra Pak a cég. 

Tudni kell még azt, hogy azok, akik a 13 család tagjai Érinthetetlenek, viszont azok, akik csak mellékszereplők, bármikor félreállíthatók. Tehát Te mint egy Család tagja nem tehetsz semmit egy másik család tagja ellen, és jelenleg azok a fontosak, akik végrehajthatnak csúnya dolgokat, például az ország első embere. Mert Ő sem érinthetetlen. 
Ő az, aki már kezdi szúrni több családtagnak a szemét. Sok olyan lépése volt, amiben nem egyeztetett senkivel, csak meglépte azokat. Ez így ebben a formában nem elfogadható akkor, ha a Család pénzén került oda, ahol van. Ha most káoszt sikerül elérni a Kormányon belül, akkor ez elodázhatja a dolgot, mert a Közel-Kelet így is egyre durvábbá válik. És Ő az, aki minden felett diszponál, mint egyedüli első személy. Megoldást kell találnunk, hogy minél előbb új választásokat kelljen tartani....

Szerettem volna tudni, hogy milyen jellegű támadás készül. Bomba, repülőgép, mint szeptember 11, vagy nukleáris, vegyi ?
Nos annyit mondhatok róla, hogy sem ez, sem az. Már régen a helyszínen van a dolog, egy olyan helyen, amit Te a spirituális központnak hívnál, vagy inkább az Erő központjának. 
A legfontosabb, hogy augusztus 3-án ne történjen semmi. 

Nos itt tartunk, fontosnak tartottam, hogy tudjatok róla, mert semmi értelme, ha magamnak tartom meg az információt! Bizonygatást ne nagyon kérjetek, gondolkozzatok logikusan és ha személyemet támadjátok, akkor sem fogok tudni védekezni. Ez a mostani információ is már több és veszélyesebb sokkal mint holmi szimbólumok...

Béke és Szeretet... God Bless The Earth....

104 megjegyzés:

  1. ha ez igaz akkor semmi sem fog történni, mert így hogy sok minden kiderült már túlságosan kockázatos megcsinálni, mert már nagyon sokan ismerik a londoni olimpia történetet

    VálaszTörlés
  2. "Már régen a helyszínen van a dolog, egy olyan helyen, amit Te a spirituális központnak hívnál, vagy inkább az Erő központjának." ez mit is jelent pontosan ?:S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. London tele van olyan dolgokkal amiket tönkre lehet tenni... elég nagy a potenciális felhozatal.

      Törlés
    2. Először arra gondoltam, hogy nem Angliában kell keresni a helyet, de úgy nem logikus a dolog.
      Viszont az erő központja a City, London központja. Ott pedig van egy "spirituális központ", igaz csak nevében az... lehet, hogy túlkombináltam, de felcsigázott a dolog... :))
      www.spiritualitycentre.org/home/index.html
      "We are at the heart of the City, only minutes away from St Paul's Cathedral and the Bank of England."

      Törlés
  3. SBG Buddha

    Köszönjük az információt és ne add fel, s egy pillanatot se kételkedj magadba csak előre mehetünk nincs más irány.!!!

    Akinek meg bizonyíték kel nézzen magába, mindig van választás elfutsz vagy szembe nézel vele, te meik vagy.?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát pedig itt igazából nincs bizonyíték, csak utalások vannak mint például a londoni olimpia kabala figurái stb., plusz vannak ilyen történetek is mint ami ebben a posztban van, de ez meg tipikusan olyan történet hogy senki sem tudja leellenőrizni hogy igaz vagy sem

      Törlés
    2. Meg kell tanulni észre venni dolgokat.!

      Törlés
    3. Hát ha azt várod hogy a TV2-őn bemondják a hírt és ott nyilatkozzon a 13 család bólogatva hogy igen SBG Buddhának igaza van tényleg ki akarjuk nyírni az emberiség 2/3-át akkor szerintem erre lehet várni....

      Aztán nem tudom hogy Te pl. milyen bizonyítékot várnál el Lacitól. Mi lenne az aminek hinnél. És azt is írdd le, hogy szerinted reális lenne-e az hogy bárki is eléd teszi azt a bizonyítékot amit Te kigondoltál. Egyébként nem akarok meggyőzni senkit, csak kíváncsi vagyok.

      Törlés
    4. Grega hát én hatalmasat szakadtam most ezen..köszönöm!

      am az lenne a vicces, hogy pár ember akkor hinné hazugnak a médiát, ha az igazat mondanák el benne...kicsit paradox vagyis inkább ironikus a dolog...

      Törlés
  4. http://hvg.hu/kkv/20120711_tetra_pak_orokos

    VálaszTörlés
  5. Itt a fotójuk
    http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/law-and-order/2469251/Tetra-Pak-heir-Hans-Kristian-Rausing-admits-possessing-cocaine-and-heroin.html#

    VálaszTörlés
  6. Nem kétlem különösebben, hogy ezek a derék emberek összeültek a tegnapi nap folyamán, azonban azt tudnotok kell, hogy ha megtehetnék, már régen megtámadták volna, mind Iránt, mind pedig Szíriát, de szerencsére vannak nagyon erős pozitív csoportosulások ill. magasabb erők, amelyek ezt megakadályozták.
    David Wilcock, Benjamin Fulford, Cobra és Drake is beszámolt erről többek között, mindegyikük kézzelfogható információkra és nem csatornázott üzenetekre támaszkodva.

    http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/26/isteni_kozbeavatkozas_elso_resz_a_penzugyi_zsarnoksag_legyozese Wilcock-Divine Intervention/Mennyei Beavatkozás

    http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/13/a_felelmek_eloszlatasa Cobra-Dispelling Fears/A félelmek eloszlatása

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Namaste : ) valami akció úgyis most kezdődik.(bár már sok minden rég elkezdődött)

      Törlés
    2. szintén ezen a blogon az olvasható, h miután el lettek vágva a nukleáris fegyverektől, őrült tempóban kezdtek el kifejleszteni biológiai és vegyi fegyvereket... hmmmm

      http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/07/08/cobra_frissitesek_a_galaktikus_kozponti_nap_aktivitasa_a_feher_lovagok_white_knights

      Törlés
    3. Azt hiszem Évi hogy a Flipper vírusra gondolsz. Ezek a sötét egyedek már csak a rongyot képesek rázni, félelmet kelteni akarnak de hála a növekvő tudatosságnak már sokan csak mosolygunk az ilyeneken. Mostanság semmi nem jön össze nekik, ezért is tűnik fel gyakrabban egy-két keménynek látszó cikk a "csináld tele a gatyádat emberiség, megint kitaláltak valamit" kategóriából. Tehetetlenek. Annak a látszatát akarják fenntartani, hogy még mindig ők az irányítók. Még pár szintjét a piramisuknak irányítják, de az alsó rész nagyon erősen szétporlott és rohamosan terjed az erózió. Mert a társadalomban építeni és lerombolni mindig alulról kell.

      Törlés
    4. Teljesen egyetértek :) kapaszkodnak, kapaszkodnak az utolsó szalmaszálba is, bepróbálkoznak, amivel csak lehet, de érzik már, h ennek a játéknak vége.És igen, más fegyverük már nemigen maradt, mint a félelem és pánikkeltés.Igen, a Flipper vírusról van szó, de ez meg lesz akadályozva.Mint ahogy már számos harcászati fegyverük egyszerűen nem működött.

      Törlés
    5. Drake ki az ? vajon rola volna szo Thomas Andrews Drake
      Kulonben szemelyszerint nekem David Wilcock es Benjamin Fulford nagyon buzlik mint forras

      Törlés
  7. http://www.youtube.com/watch?v=5IOlIWjtVg0&feature=player_embedded#!

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Én szerintem ne számítsunk túl nagy durranásra, hiszen itt az Európa, amit még azért tönkre kellene tenni, és csak akkor tudják ezt úgy igazán élvezni szerintem, ha jó sok ember szenved. Nyugi, életben fogtok maradni! Nekem kicsit ellentmondásos ez a öljünk meg mindenkit és raboljunk ki mindenkit. Ahhoz, hogy kiraboljanak, mindenkit kellenek emberek, de ha nincsenek emberek nem lesz kit kirabolni... Magyar emberek ti ne féljetek szerintem... ránk ez MÉG nem lesz hatással. Tudom, hogy lehet ezt sorban csinálni, de nem úgy néz ki, mintha stimmelne a sorrend, mert itt a beharangozottakból kiindulva hamarabb akarják elpusztítani az emberiséget, mint kifosztani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem értek egyet, mert még akkor nem olvastál a georgiai emlékműről amit 1980 -ban állított egy ismeretlen személy és nem az érdekelte őt hogy mennyibe fog kerülni, hanem hogy mikorra lesz kész. Itt sok minden van ráírva és több nyelven, de most egy kőbe írt fejezet a lényeges:
      "Természetes fenntarhatósága az emberiségnek 500,000,000 fő alatti örök létszámban."
      Tehát a terv már régen kész és ez a brutális népirtás, ez 6,5 milliárd ember likvidálása, szerintem ezt akarják megkezdeni, de remélem ez már csak hiú ábránd marad nekik.
      http://hajnalhasadas.hupont.hu/9/georgiai-emlekmu

      Törlés
    2. Pont erről beszélek. Éppen ez az emlékmű szimbolizálja a nép irtást titkolt akaratát.

      Törlés
  10. Na tessék most tehettek valamit:
    http://www.avaaz.org/en/bankers_behind_bars_f/?buKuLcb&v=15952

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, h ezt ide betetted, én alá is írtam.Egy ideig néztem az aláírásokat és elgondolkodtam, milyen sok országból jönnek, szóval az embereknek már úgy látszik, nagyon elegük van a bankárok önkényeskedéséből. Remélem, összejön az 1 millió :)

      Törlés
    2. Helyes. :) Egyébként ez az Avaaz egy nagyon jó társulat. Főleg hogy az ő platformjukat használva bárki indíthat petíciót.
      Szerintem tuti összejön az aláírás. Ha jól emlékszem annakidején az ACTA ellen is összejött gyorsan.

      Törlés
  11. Egyébként imádom a cikkeket, amiket itt lehet olvasni, mert egy cikk erejéig mindig azt hiszem, hogy tudok tenni ellene valamit. Ilyenkor fognám magamat és repülőre ugranék és kicsinálnám őket a saját kezemmel és baszhatnák a kis találkozóikat, mert pb a torkukon nyomta le a vascsövet! De sajnos a cikk végén felébredek és rájövök, hogy a munkahelyemen vagyok.
    Azt hiszem jól megfogalmaztam az érzést, ami sokunkban meg van ilyenkor.

    VálaszTörlés
  12. Simon Peres lemnodta londoni útját, mégsem vesz részt a nyitóünnepségen:

    http://www.haaretz.com/news/sports/peres-cancels-olympic-trip-to-avoid-traveling-on-shabbat.premium-1.450311

    ill. http://www.youtube.com/watch?v=H_gRv7so2nQ&feature=g-all-u

    VálaszTörlés
  13. Nekem kicsit túllihegett ez az olimpiai sztori, de már semmire nem mondom, hogy lehetetlen. Egyébként a legütősebb támadás egy vírus elindítása lehet, ha stratégiailag nézzük. Sok ember nagy sűrűségben a világ minden tájáról, ahová utána hazamennek. Ráadásul nem is lehet mutogatni utána semmilyen illuminatira, a HxNx vírus pont most mutálódott, ez van emberek. Spirituális központ lehet az olimpia "fő szobra", ami szimbólum jelleggel bír.

    Belül azért úgy érzem nem lesz semmi az olimpián. Egy közelgő gazdasági zuhanásnak viszont nagy esélyt adok és reméljük, hogy nem háborúba torkollik, mint eddig. A történelem talán most nem ismétli magát.

    VálaszTörlés
  14. nos... szerintem így is úgyis történni fog valami, válaszúthoz ért az emberiség, és sokkal bonyolultabbak a dolgok mint amennyire sokan belelátunk..

    VálaszTörlés
  15. jah, és nem fogják ezek csak úgy elszalasztani a lehetőséget amikre talán már generációk óta várnak és készülnek

    VálaszTörlés
  16. Valamiért nem engedi a rendszer, hogy válaszoljak GregMonster -nek!

    Azt akartam mondani neked illetve ez mindenkinek is szól hogy ne csak erre az 1 dologra adjatok szavazást! van sok más ilyen petitió az oldalon!
    http://www.avaaz.org/de/ - Hajrá! Reméljük nem kam ez az oldal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kamu lenne az oldal. Tán csak nem. Én már egy jó ideje figyelem és támogatom a dolgokat amiket felhoznak. Szerintem teljesen valódi a dolog és jól csinálják.

      Törlés
    2. Biztos az illuminati szabotálja a válasz lehetőségét :D

      Törlés
    3. lehet :D most biztos alszanak...

      Törlés
  17. Baljós előjelek. Valahogy nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a spirituális központ alatt konkrét helyet ért. Valami azt súgja, hogy nem is fizikai dologról van szó.
    Ha mégis, akkor ezt találtam: http://www.spiritualitycentre.org/
    Annyi biztos, hogy ha itt beindul valami, akkor az fenekestül fel fogja forgatni a világunkat. A háború -és itt sem fizikai háborúra gondolok- már a küszöbön áll...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah, akármi lehet. Engem az zavart meg, hogy sem bomba, sem repülő, sem nuke.... akkor mi? A vírus az elég ciki lenne, mert azt tényleg szét fogják hordani az emberek és így azonak is fog ártani akik jó messzire kerülték a helyet.
      Esetleg szerezzetek be ezüstkolloid-ot és olyan vírus és baktérium ölő illólajokat mint a Cinnamomum Cassia.

      Törlés
    2. De miért fizikai háborúra gondoltok csak? A spirituális háború már régóta folyik.

      Törlés
  18. Tele van a cikk belső ellentmondásokkal, és semmilyen valós állítást nem tartalmaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mi bizonyítja a te állításod valósságát?

      Törlés
    2. Az hogy elolvasom kritikus szemmel és bem akarok mindenáron hinni benne. De nézzünk egy példàt: egyöntetű döntést kell hozniuk de az egyikőjüknek meg kell győzni másik négyet? Meg miédt pont nyolcvanan vannak ott? Az egész írás azzal van tele, h valakik valahol valamit csinálji fognak és óvakodjunk aug. 3-tól. Na puff. Ha nem lesz semmi, azt mondjátok: megakadályoztuk. Ha valamiért mégis történne valami, akkor meg azt mondjátok: na igazunk volt!

      Törlés
  19. "Természetesen nem én találtam rá, mert nem is lettem volna rá képes, fordítva történt. Soha nem volt kétségem róla, hogy mindent látnak, ami a világhálón zajlik, kommunikálunk, szervezünk, hát bizonyságot kaptam."

    Ezzel beigazolódott egy-két gondolatom az előző blogbejegyzésből. Még hogy nem érdekli a háttérhatalmat a "jelentéktelen" ország, vagy a "jelentéktelen" blog. Mindenen csatornán rajta akarják tartani a kezüket. (szerintem az sem volt véletlen, amikor az Illuminátus nevű szürkeszamár nick itt hepciáskodott egy időben) Mindenhol megvannak a választottaik, akik vagy jó szándékból, vagy érdekből, vagy tudja a jó ég miért, jó szolgálatot tesznek nekik. Íme, lett is egy kiválasztott csatornájuk. Nem kerestem, de: "rám találtak"; Így működik ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a kiszivárogtatás szted teljes mértékig egy a "kézben tartással"..nem kötözködni akarok csak meg akarom Veled ezt vitatni...ez a rejtett kéz egy konferencián írt le érdekes dolgokat és teljes mértékig spirituálisra terelte a témát..ő maga azt is elmondja, hogy miért hozták létre a körülöttünk lévő világot...

      érdekel a véleményed és buddha véleménye is...

      1ébként Illuminati engem is irritált, de nem azért amiket írt hisz az akarat szabad, azt tesz gondol amit akar, de mások alázása, degradálása ennyire nyiltan és élesen már nekem is sok volt...egy elmélet szerint úgy lehetne tökéletessé tenni ezt a világot (szellemi, mentális síkot tekintve) hogy megváltoztatjuk saját magunk működését...mindenkiben a pozitív értékeket keressük, MINDIG elvonatkoztatunk a negatív dolgoktól és a pozitívakat vesszük elő...tulajdonképpen a tudat felettit erősítjük a tudat alattival szemben és "elnyomjuk az ösztöneinket"...ki lehetne próbálni és gyakorolni...

      Törlés
    2. természetesen A TÖKÉLETES világ teljes mértékig utópia...JELENLEG!!!

      Törlés
    3. Igen, a kiszivárogtatás szerintem a kézben tartás egyik eszköze. Azt az információt osztjuk meg, amit szeretnénk, hogy te megismerj, és azzal legyél lefoglalva, amit mi megosztottunk veled. Ez a lényege. Véletlen, cél nélkül semmi sem történik szvsz.

      Törlés
  20. http://www.youtube.com/watch?v=CiERBVhethM
    Ebben a videóban David Wilcock beszél erővonalakról. A Tower pont rajta van egy ilyenen.
    http://www.beckhampton-adam.co.uk/Index.cfm?pageID=6

    VálaszTörlés
  21. Nekem az jutott eszembe, mivan ha egy "h-a-c-k-e-r-t-á-m-a-d-á-s" lesz az indok? Amit mondjuk rákennek az arab anonymous tagokra?

    VálaszTörlés
  22. Semmi nem fog történni Írtál róla és beijedt a 13 család hogy már mindenki tudja ezt a szuper titkos tervet Te vagy CIA vagy SPECNAZ vagy SAS ügynök vagy Mikor írtál róla először is tudtam hogy ez badarság Hisz te honnan is tudnád ezeket Mert az oldal se szűnt meg és te is élsz Te vagy az új Nemere István Amúgy jópofa vagy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha írok róla, ügynök vagyok. Ha nem írok, akkor nem is látnánk most itt semmi blogot és Ti sem lennétek itt. Szóval aki ilyet leír az vagy ügynök vagy nem is létezik. Ha pedig létezik, akkor hogy-hogy nem ölték még meg ??? OKÉ :)

      Én mindig ezt szoktam mondani. Ne higgy el semmit! Még azt sem, amit én mondok! Gondolkozz Te magad, fejleszd a Tudatosságot belül és rakd össze a mozaikokat saját tudásod szerint!

      És ez tetszik : "mikor írtál róla először is tudtam, hogy ez badarság, hisz Te honnan is tudnád ezeket...."

      Már a saját korlátaidat és a szűk kis csövet felállítottad az elején, amivel nézel. Ez mindaddig gátol, míg nem fejleszted a fent említett Tudatosságot és nyitottságot !

      Mert az oldal sem szűnt meg és igen, még szerencsére élek...

      Törlés
    2. Te SGB, sms-eznek neked Rocsiék hogy éppen mizu, vagy hogy működik ez? Megmondom őszintén elég komikus a cikknek nevezett valami, nuku forrással...

      Törlés
    3. Mit szeretnél forrásnak ? Valami hírportált vagy folyóiratot ???

      vagy mondjam meg a nevét, aki ott volt ? Komolyan kérdezed ezt a dolgot ?

      Törlés
    4. Persze, hogy komolyan. Írhatsz bármit, akkor sem adok túl sok hitelt az írásaidnak, kaptunk itt már olyan zöldeket, már maga a Sátán is elhagyta az Univerzumot, ha emlékszel... :) Meg már minden világuralkodó bilincsbe verve csücsül... Elvileg. De mi van a gyakorlatban?? Félrevezetsz egy csomó hiszékeny embert, nincs lelkiismeret-furdalásod? Nem engem, én csak röhögök az ilyen jellegű írásokon. A fő vicc számomra, hogy te mekkora beavatott vagy a nagy elitbe, komolyan kérdezem, milyen drogot szedsz?
      Hiába támadsz vissza (mást nem tudsz), komédia az egész, amit csinálsz. A kozmikus szeretetedről meg annyit, hogy a múltkor egy árva választ nem bírtál írni a bejegyzésemre, pedig céloztam feléd valamit. Amikor a saját bőrödet kell menteni, egyből tudsz írni. Ennyit a hamis álságos világbéke szeretetről, vicc ez az egész, ami itt meg úgy egyáltalán a világban megy.
      Összegezve: egy kalap szar ez az oldal.

      Törlés
    5. Más oldalakkal kevered azt a kaksit, amiről írsz. Én nem írtam, hogy a sátán hova távozott, sőt a letartóztatásokról sem, és leszögeztem többször is, hogy direkt a félrevezetés miatt nem akarok vele foglalkozni. 1 cikk volt, hogy na most talán elindul valami, így van. A Dragon Family kapcsán igen írtam Fulfordtól származó információkat és azok történelmi és gazdasági dolgokkal voltak kapcsolatosak. 2-3olyan volt. Azt is angolból fordítottam át.
      A véleményed soha nem engem minősít, mindig csak azt akiből jött.
      Az meg, hogy nem reagálok minden bejegyzésre nem csak azért van, mert nem ülök folyamatosan előtte, hanem előfordul, hogy nem is veszem észre.
      Azt nem értem, miért egy olyan oldalon vagy, ami szerinted az, ami.
      A Népszava sokkal inkább maradhatott volna számodra hiteles forrás, ami a hiszékeny emberkéknek való.
      Ez az oldal NEM NEKIK készül, hanem a nyitott és tudatosan gondolkodó olvasóknak.

      Törlés
  23. http://komlomedia.hu/hir.php?hir=1600

    VálaszTörlés
  24. http://www.bibliotecapleyades.net/bloodlines/index.htm

    VálaszTörlés
  25. Spirituális központ?
    Ne csak Hollywood-ból induljunk ki mint előre beprogramozó/benevelő burkolt üzeneteket továbbító intézmény, hanem a PC-s játékokból is kiindulhatunk. Hellgate London. Ha jól tudom, a történet szerint megnyílik a pokol kapuja, s démonokkal küzd a föld alá (vagy metróalagutakba) kényszerült túlélők csoportja.

    VálaszTörlés
  26. Állítólag nem lesz semmiféle letartóztatás, mert az arkangyali rend ezt nem támogatja, és ha ezt továbbgondoljuk akkor robbantás sem lesz, és háború sem.
    Kicsit spirituális az információ, de mindenképp elgondolkodtató.

    http://fenyvilag.blogspot.hu/2012/07/michael-arkangyal-tomeges.html

    VálaszTörlés
  27. Semmi új nincs ebben az üzenetben, ezt már 20 éve lehetett tudni, valamint ezért történt sok ember felkészítése is, hogy a civileket el tudják menekíteni.

    VálaszTörlés
  28. Arra lennék kiváncsi, hogy mivel győzött meg ez a "rejtett kéz" arról, hogy nem kamu? Ilyen alapon bárki kiadhatja magát bennfentesnek, állít dolgokat, hogy talán megtörténnek, talán nem. Aztán ha semmi nem jön be abból amit írt, akkor elég annyit mondania, hogy "sikerült megakadályozni", vagy "a 13 család nem értett egyet", blabla...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért is írtam, hogy mindenki azt hisz, amit akar! Számára az a valóság. Magad sem tudod, mi lenne számodra meggyőző bizonyíték, ha belegondolsz...
      Őt váratlanul Londonba rendelték, nem számított rá, mert ilyen még soha nem volt. Másnap mikor visszatért W-ba, elmondta, amit fontosnak tartott, illetve amit kiszedtem belőle. Leírtam. Két dolgot nem, neveket, mert azokra azonnal "gerjed" a szuperszámítógépük, a másikat meg öngyilkosság lenne leírni. Tegnap egyébként a cikk azonnal generált egy támadást az oldal ellen, (a nyomát végigkövetve) a Cég dél európai központja egy vírusnak kereste a hátsó kapukat az oldalhoz, amivel a látogatók, felhasználók, kommentelők adatát gyűjtötte volna ki. Ezt megoldotta a forrás, és most minden rendben, de a szerver tűz forró lett tőle.

      Törlés
    2. nos most ez így nem tiszta és kicsit hitelt vesztett...megírtad a cikket erre ők már be is akartak támadni egy víruson keresztül meg ilyenek? :DDDD

      100 másik módja van ennek kinyerésére, meg az eddigi ténykedést amiket te eddig csináltál azt nem figyelte senki, de most hirtelen igen?

      Nos minden tiszteletem a tiéd, hisz segítettél felébredni, de ez most kicsit szarszagú nekem...

      alapból nem a forráskód "védi" meg az emberek adatait, hanem az adatbázis és erőteljes parasztvakításnak érzem a dolgot, mert ez egy egyszerű blogmotor, ami egyrészt az ő tulajdonukban van másrészt pedig kérlek ha van rá mód és lehetőség magyarázd már el kérlek, hogy te hogyan jutottál el odáig, hogy megtudd mondani, hogy a "Cég" dél európai KÖZPONTJA támadta be a lapot(egy ideje informatikában dolgozom, sőt weblapszerkesztő vagyok és KICSIT konyítok ezekhez a dolgokhoz...)...hűűűű hogy ezeket leírtam teljes mértékig tudatosult bennem, hogy ez így hatalmas buki a részedről :D

      Törlés
    3. Ööö szerintem egy picurnyi félreértés van. Nem a forráskód oldotta meg a problémát, hanem az információ forrása, tehát az a bizonyos illető. Kár hogy így ismeretlenbe teljesen hülyének vesztek embereket. Nade mindegy ez a ti bajotok.

      Törlés
    4. Hű akkor most nagyon jó, tényleg ott a pont a weblapszerkesztőnél.
      :) Ha elmondják eddigi tevékenységedet, ujjlenyomatodat a neten és pár másodperc alatt megmondják, hogy x és y-ról nekem hova kommentel, hány csoportja van és miket csinál a neten, az nekem elég volt, hogy azt mondjam oké.Nem most kezdtek el figyelni. Én tudtam csak meg most nem olyan régen. Minden számukra ellenzékinek számító csoportosulást, oldalt figyelnek 0-24 és 165nyelven értékeli őket azonnal a "gép". És már ne haragudj, de egy informatikus biztos nem azokkal a kapacitásokkal rendelkezik, mint akik felülről a FB-ot, YT-ot vagy a Guglit üzemeltetik. A tűzfalat nyomorgató kis vacak hová küldené az infót,ha bírná,ezt tudtam meg. Onnan, hogy a W-i központban észlelte X és nem értette, miért "izzad" a gép. Nem tudom ennél szebben virágnyelven elmondani.

      Törlés
    5. Kösz Greg, ez történt, örülök, hogy Te legalább érted.

      Törlés
    6. csak, hogy tisztázzuk akkor a dolgokat...tisztában vagyok hogy közel sem vagyok és sajnos sosem leszek olyan szinten mint az általuk alkalmazásban lévő szakemberek, de igen is konyítok hozzá és attól, mert te magad félreérthetően írtad meg, az nem feltétlenül az én hibámat példázza...(valaki egyik valaki pedig a másik olvasatot értelmezi)

      másrészről tényleg ne vedd sértésnek, de te magad is tisztában vagy azzal, hogy az ő céljuk, érdekük és az eddigi tapasztalatok szerint bevált módszerük a dezinformálás...honnan tudod, hogy rejtett kéz, nem basz át, mint szart a palánkon és az itteni nagyobb csoport azt olvashatja nem lesz szarás...miközben pedig mégis...miért van az, hogy a leírtak alapján az ő hatalmuk a titkosságukban rejlik (pénzbe irányításba most ne menjünk bele)nekik miért cél az, hogy ezeket az infókat kiadják?

      Talán a CSALÁDon belül vannak olyanok akik úgy gondolják nem kellene a szörnyűségeket elkövetni és nem kellene a fél világot elpusztítani?

      Rejtett kéz úgy állítja be a dolgot, hogy ezt a szörnyű, negatív világot azért hozták létre, hogy az emberek megtanulják a szeretetet és aki mindezek ellenére képes szépeket mondani, gondolni és cselekedni akkor tovább léphet a "forrás" más néven isten felé....mit gondolsz erről buddha? mit gondolsz aisha nort és még egyéb "ember" csatornázásairól?


      most akkor ezek az "emberek" és emberek nem is olyan gonoszak, mint ahogyan eddig hittük láttuk tapasztaltuk...

      hidd el nagyon sokat olvasok és nagyon sokat gondolkozok, de annyira sok a dezinfó annyira nehéz a dolgokat külön választani..ezoterika nagyon érdekes dolog...VÉLEMÉNY?

      Törlés
    7. Nincs harag, meg nem is vettem sértésnek..sőt értem is teljesen a gondolatmeneted, mert logikus. A válaszom is őszinte lesz: nem tudhatom. Sem a miért-et, sem azt, hogy miért történt most ez a dolog és hihetek-e neki. Azt hogy rálátása van dolgokra, eszközökre, amikre nekünk nincs, azt látom.
      Ennyit érzékelek, az összes többit nem tudhatom. Ezért nem is tehettem mást, mint belső indíttatásomnak engedve az információt átadtam. Nem szűrtem (csak a biztonság miatt, amit ki kellett hagynom), leírtam, ahogy megkaptam másnap egy "beszélgetés" alatt. Ha minden jól megy, augusztusban találkozom személyesen vele, mert bízom ebben, hogy összejön. Nem rajtam múlik. Ő fog megtalálni.

      Rengeteg a dezinfó, ebben is igazad van. Aki figyel, az csak kapkodhatja a fejét. Akik most szembesülnek ilyenekkel, azokat pláne nem irigylem, mert nehéz az elején eligazodni. Én 20éve olvasok, kutatok ilyesmit, de én is csak 2éve kerültem bele ennyire a sűrűjébe.
      A csatornázásokat és a GF csapatait meg nem veszem szándékosan elő, mert ott szerintem még nagyobb a félrevezetés ennél is és annak a New Age elterelésnek érzem, amit elindítottak jópár éve. Lehet nincs igazam, viszont azokat az oldalakat is meg szoktam nézni, mert annyira viszont érdekel.
      Nagyon nehéz különválasztani az ezotériát, okkult szimbólumokat, világpolitikát és a beérkező temérdek információt. Ezért valami olyat láttok ebben a személyes blogban, ami bennem is billeg ide-oda, amivel találkozom és megfog és jön a késztetés, hogy ez segíthet nektek tisztábban látni. És akkor megosztom.
      Az is lehet, hogy pont ellentétes, ha valaki mást remél, gondol. Semmit nem teszek, csak információt átadok. Valószínűleg túl sok olyat és túl sok mozaikot rakok oda, ahová ők nem szeretnék, hogy összeálljon...ezt "hallottam". és 2millió ember azért járt izz egy év alatt, hiába kicsik vagyunk.

      Ez a dolog nem fog itt lezárulni, úgy érzem, viszont az első olyan alkalom, ami már elég komoly ahhoz, hogy bennem is kicsit megálljon az a bizonyos ütő és átgondoljam, megéri-e... Nem véletlenül toltam lentebb a főoldalon egy halom felhővel ezt a bejegyzést.... Lévén, hogy a kilenctizenegy (direkt írok néha így, érthető miért) előre megmondói közül, ma már nem nagyon élsenki..szóval...
      meglátjuk mi lesz...

      Törlés
    8. nos...köszönöm, hogy tudtál válaszolni nekem...további kérdéseim..
      http://www.youtube.com/playlist?list=PL7C008F7379DFE714&feature=digest_mon&fb_source=message
      nagyon tetszik ez a gondolat menet amit itt hallok és nehezen tudom ráhúzni a new age és a dezinformáció "kifejezést" hiszen nem csak, hogy felvilágosít bennünket a háttér hatalmakról, ténykedésükről hanem megmondja mit kellene tenni...tulajdonképpen én "rejtett kéz"-t hamarabb gondolnám egy szándékosan dezinfót szállító, álszent "ember"-nek, hisz ő el is mondja magáról, hogy ő illuminátus...viszont a videóban lévő csávó, ha végig nézed az összes részt, akkor nem csak az élet "nagy" dolgaival van tisztában, de a tudományok legjavában ott van és az astrofizikai tudása lenyűgöző...lehet belemagyarázás és én vagyok újfent túl naiv, de engem megfogott a mondani valósága, hagyjuk el a rossz szokásokat...közös meditáció..talán placebo, de én meditáltam mostanság 1x 2x és kajak full happy...(imádkozást is vehetjük meditációnak nyugodtan! :))

      szóval ezt kérlek nézd meg ha lesz időd és értékeld...de valami azt súgja te már erről tudsz, sőt már láttad is :)

      egy bejegyzésben írtam neked, hogy egyszer írhatnál erről a csodálatos és leíró nyelvünkről és kifejezőségéről...kicsoda, micsoda, fényűző etc. etc. szavaink mit takarnak, honnan is jöttek...

      további szép napot és jó melót...és ne add fel, sokan hálásak neked a belefeccölt munkába ha nem is mondják vagy "mutatják" ki...

      Törlés
  29. Szerintem néhányótokból hiányzik a blogtulaj iránti tisztelet.
    Ez egy hír. Nem ti dolgoztatok meg érte, nem ti fogalmaztátok, nem ti gépeltétek le.
    Legalább annyival tiszteljétek meg, hogy nem hordjátok le és nem csapkodjátok az asztalt a bizonyítékok "hiánya" miatt. Az ilyen magatartás nem vezet sehová.
    Akinek nem inge....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az szerintem sokkal nagyobb baj, ha valaki nem kérdőjelezi meg a hallott/olvasott hírek/információk valódiságát, hanem tényként kezeli csupán azért, mert tényként állítják...

      A hír, a valóság nem hit kérdése. Tényeken kell alapulnia. Egy hír akkor hír, ha le lehet ellenőrízni a valódiságát, fel van tűntetve forrás, és bizonyítékok gyűjthetőek az eset megtörténtéről... Ha ezek nincsenek meg, akkor spekuláció, egy állítás...
      A blogtulaj iránti tiszteletem pedig ugyanúgy megvan, mint minden más emberrel szemben is, de ez nem jelent vakon bólogatást mindenre, amit állít.

      Törlés
    2. Jah csak nem erre gondoltam. Azokra a beszólásokra, hogy "ez az egész kalap szar" és "egy szó sem igaz az egészből mer én tudom..." vagy mert nincs alátámasztva. Meg "azt hiszed olyan nagy fiú vagy hogy veled szóbaállnak?"

      Természetesen nem kell mindent elhinni, nem kell mindenre bólogatni és ezt SBG is írta már hányszor tejóég.
      Viszont ez nem olyan téma hogy mindent be lehet bizonyítani és miniszteri aláírosakkal itt villogtatni. És gondolj már bele, hogy milyen bizonyítékot akarnál. Jönnek itt emberek hogy akarnak bizonyítékot.

      De milyet?

      Legyen fénymásolt dokumentum? Küldjünk mikrofilmet? Lehallgatott beszélgetést? Sorsoljunk repjegyet Londonba és adjuk meg a GPS koordinátáit az elrjetett nuke töltetetknek? Kértek meghívót egy sátánista bulira Belgiumba?

      Nézzétek a Tényeket a TV-ben ha tényeket akartok. Ez nem olyan téma, nem olyan fórum.

      Az Igazságot nem kívül (és nem fórumokon) kell keresni, hanem magadban. Közelebb van hozzád mint bármi más, csak észre kell venni. Addíg amíg ezt nem ismered fel addig olvashatsz bármit, csalódott leszel végig.
      Ez itt a kiindulópont, a folytatáshoz csak magadra számíthatsz.

      Törlés
    3. Én "felépítettem" magamban egy olyan logikai sorrendet, ami alapján eldöntöm, számomra hitelt érdemlő-e egy conspirációs hír, vagy sem. Én olyan bizonyítékra gondolok, hogy SBG-nek állít valamit ez a rejtett kéz, hogy meg fog történni, és 2 nap múlva megtörténik.

      Illetve ha erről a találkozóról külföldi oldalak is beszámolnak majd, de ezen az oldalon volt fent mondjuk elsőnek, akkor azt mondom elég sok egybeesés, ami alapján már elgondolkozom a valóságtartalmán. Így csak annyi villog a fejemben, hogy vajon mennyi az esélye, hogy egy ilyen szűk körben megrendezett TITKOS illuminati összejövetelről az egyik leginkább beavatott, tűzközelben lévő tag (magyarul?) levelet ír SBG-nek. Valljuk be, az illuminati nem arról híres, hogy bármit is a nép bevonásával akarna megoldani. Legyen akármilyen szakadás köztük, azért ne legyünk naívak, a céljuk még mindig az, hogy mi rabszolgák legyünk egy általuk központilag irányított világban. Ehhez a legkevésbbé arra van szükségük, hogy minket meggyőzzenek.

      Törlés
    4. SBG Buddha
      Azt lehet tudni, hogy az a bizonyos forrás, hogy keresett meg?
      Melyek azok a "számtalan dolog" -ok amik hitelesnek bizonyultak?

      Törlés
  30. http://www.newsday.com/sports/olympics/3-500-more-troops-assigned-to-olympics-1.3832258

    VálaszTörlés
  31. Adjon Isten!

    Anélkül, hogy beleszólnék a vitába, vagy bárkit minősítenék, engedjetek meg pár gondolatot:

    Mindenkinek javaslom, aki keres valamit, hogy próbálja meg komplexen nézni nemcsak ezt a szituációt, hanem az egész világot, beleértve az átlag ember számára nem látható, illetve nem hihető dolgokat is, mint pl. a reinkarnáció.
    Ha el tudod képzelni (vagy hiszed), hogy létezik reinkarnáció, akkor onnantól kezdve sok minden más is sokkal könnyebben befogadható.
    Nagyon sok jó oldal van már magyarul is fent, érdemes kicsit körülnézni, nemcsak az összeesküvés-elméletes oldalakon, hanem a tudatosságról, az ősi civilizációkról, felemelkedett mesterek tanításairól vagy a test-lélek-szellem hármasáról író oldalakon is, de a jútyúbon is rengeteg hasznos videó van. (ha tudsz angolul, akkor pedig hatalmas az információ)
    Aztán pedig próbálj válaszokat találni ilyen és hasonló kérdésekre:
    Miért születtem a földre? Ki vagyok én? Miről szól az élet? Miért van jó és rossz?
    Miért van ennyi agymosott ember? Létezhet-e más is a fizikai síkon kívül?
    Vagy hogy miért nem fognak össze az emberek, ha valamin változtatni akarnak?

    Azt látom, hogy folyton egymást basztatjuk, ahelyett, hogy együtt próbálnánk tisztázni vagy megérteni a dolgokat, miérteket, utána pedig valami megoldást találni.
    Sajnos ez az egész országra jellemző, persze vannak kivételek, de képzeljétek el, mi lenne, ha inkább egymást segítenénk, támogatnánk?

    Rengeteg olyan dolog van, amiről nem tudunk, vagy nem tudhatunk. Vagy azért, mert agymosás zajlik, vagy azért mert rejtett, védett az infó, vagy mert nem is érdekli az emberek nagy részét. (pl. a monitoring)
    Ami a cikkben van, az egy titkos infó kiszivárogtatása, de egyáltalán nem biztos, hogy egy családtag jó útra tért... (bár még ez is előfordulhat)

    Az, hogy valamit nem hiszünk el, az létezhet, bekövetkezhet.
    9/11-ről hány ember tudott? Hétköznapi ember biztos nem. Ki gondolta volna 9/10-én, hogy megtörténik? Senki. De megtörtént, így valóság lett. Lehet, hogy előtte voltak összeesküvés elméletek, de ki hitte el?

    Most annyi a különbség, hogy ezek szerint nincs egyetértés már a felsőbb körökben sem, meg hogy szivárognak ki az infók. (vagy van valaki, aki még őket is felügyeli, ugye)
    Ettől még megtörténhet. Ha megtörténik, akkor nagyon sok ember meg fog halni. Ezt kellene valahogy elkerülni.

    Köszönet a sok cikkért és fordításért!

    A keresők pedig osszanak meg minél több jó oldalt!

    Áldás és békesség!

    VálaszTörlés
  32. Ja, és egy fontos dolog lemaradt. Volt legutóbb pár ehhez kapcsolódó téma.
    Ne felejtsétek el, hogy a jövő nem létezik, csak a MOST. Bárki, bármit kijelent, megígér, megjósol, az sosem biztos, csak ha már megtörtént, mert a jövőkép folyamatosan változik.

    VálaszTörlés
  33. Ejha. Törlünk...és mi van a szólásszabadsággal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy színvonal, és ha egy mondat csak arról szól, hogy Ti mind hülyék vagytok és ezt beírod 8 szóban minden poszt alá, amibe éppen beleakadsz, akkor bocs, de az csak valami légypiszok, ami bekeveredett a hozzászólások közé és csak zavaró, hogy koszos a fal, mert mondanivalója Zéró. Nyilván letörli az ember, ez nem szólásszabadság! Ha azt írod, hogy qhwhhduu vagy lüke, marha, káposzta...
      azt is letöröltem volna,mert van, hogy gyerekek zsírkrétával összekenik a falat, azt meg le szoktuk mosni. De ha a gyerek szépet, értelmeset rajzol, annak csak örülünk...
      Ha megnézed a többi bővített mondataid megvannak. A tartalom meg Téged minősít, ezért maradjon csak nyugodtan...

      Törlés
  34. GregMonsternek és paolonak igaza van! Csak megköszönni lehet a cikkíró munkáját a leszállított szellemi táplálékért, az már egyéni feladat, hogy meg tudod-e emészteni és ezt az információt miként értelmezed és illeszted be a SAJÁT kirakódba. Szóval HAJRÁ! :O)

    VálaszTörlés
  35. Nekem személy szerint ez a cikk Qrvára ÉLETSZAGÚ! A valóság pont ilyen bonyolult és rejtett.

    VálaszTörlés
  36. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet tudni, csak pont ez az oka,hogy bizonytalankodok, mit írjak ide. Pont ez alá a cikk alá nem is nagyon akarnám leírni, mert engem is nagyon meglepett, hogy egy óra múltán ahogy kitettem, már egy spagettievő szerveren keresztül szedték volna ki a látogatók és a Ti adataitokat. Tőle tudom a pontos címzettet is és az a déleurópai cicalakosztály (értitek remélem). Neki is nehéz,mert ő meg 6ezer km-rel arrébb van és soha nem lehet tudni...Egyetlen szerencsém volt, hogy a tűzfal,amit Ő csinált eköré azonnal jelezte,hogy valami van,olyan forró volt a dolog. A kis féreg küszködött és izzasztotta a gépet. Na de itt már nem is akarok erről beszélni.

      Törlés
    2. Ezek szerint vki/vkik megtámadták a Google szervereit, mert a Blogger/blogspot a Google tulajdona?

      Törlés
    3. Ti honnan tudtok arról, hogy mi folyik a blogspot.hu szervereit ellátó szerverhosztingnál?
      Ő rakott fel még egy tűzfalat a blogspot.hu szerverére? khm..

      Törlés
    4. Ez egy jó kérdés, főleg hogy a blogspot.hu szerverei a Google-é, nem hiszem, hogy olyan könnyű férgeket rá telepíteni, pláne ez ellen védő tűzfalat.

      Törlés
    5. Ha gondolkoztok, hogyan lehetséges, rájöttök magatoktól is. Elvileg tudjátok kik működtetik az FB a YT és a Kuglit. Holnap újra tanácskozás, oda kell utaznia, mivel nem született akkor végleges döntés. De erről a témáról többet nem írhatok ide. Próbáltam ott válaszolni, ahol jeleztem, de leállították a topicot az adminok.

      Törlés
    6. De ha övék a fb és google, akkor miért kell/kellett megtámadniuk férgekkel, elég lenne egyszerűen lemásolniuk a kívánt adatokat a szerverekről, nem lenne értelme bonyolítani a dolgokat különböző férgekkel.

      És ha tényleg az övék a googli, akkor a titokzatos idegen, hogy tudott tűzfalat telepíteni a blogspot.hu szerverekre???

      Törlés
    7. "De erről a témáról többet nem írhatok ide. Próbáltam ott válaszolni, ahol jeleztem, de leállították a topicot az adminok."
      Akkor írj máshová!
      Pl.: blog.hu, index fórum, tumblr.com esetleg twitter.com van egy rakás hely ahová írhatsz.

      Törlés
    8. "Ha gondolkoztok, hogyan lehetséges, rájöttök magatoktól is." .. Mondjuk úgy, hogy ez a legzavarosabb része a történetnek, és hitelteleníti az egészet. Ha hozzáférnek, és tudnak rá tűzfalat telepíteni, akkor nem kell vírus hozzá. Másrészt ha az informátorodtól van az ifó, hogy tüzesek voltak a szerverek, akkor ez olyan mint a saját farkát harapó kígyó, mivel az informátorodtól származó, esetleg kitalációval próbálod őt hitelesebbnek feltűntetni...
      Azért hiteles, mert vírustámadás érte a blogspotot? Egyrészt ezt ő mondta neked, másrészt azon a szerveren a te oldaladon kívül kismillió mások blog is van...

      Törlés
    9. Na erről beszéltem,...ti is úgy érzitek, hogy egyre kínosabb a dolgok?...hááát!? nem csodálkozom. Az ilyen és hasonló kellemetlenségek elkerülése érdekében kell az online TV adás, mert ott ilyen helyzet biztosan nem fog előfordulni, viszont "alternatív" tájékoztatás? az aztán lesz, méghozzá dögivel,.....na az lesz aztán az összeesküvés "elméletesek" igazi lejárató gépezete....gondoljatok csak bele egy kicsit. Már csak azt kellene kitalálnunk, hogyan tudnánk abban az esetben is egyensúlyban billenteni a mérce nyelvét.

      Törlés
    10. Ami még furcsa, ha tényleg vírus támadás érte a blogodat, akkor milyen információt szereztek meg, mert szerintem max a hozzászólok/olvasók IP címét, de ezt az infot másodpercek alatt képes megszerezni egy komolyabb féreg, mire a rejtélyes informátor tudomást szerez a támadásról, addigra rég megszerezhettek volna a szükséges infot, nem lett volna ideje még tűzfalat telepítenie.
      De tegyük fel a féreg nem jár sikerrel, mert megakadályozta a feltelepített tűzfal, akkor arról nem kellett volna értesülnie a támadást elrendelőknek.

      Szóval az egész nagyon zavaros és rengeteg kérdést vett fel egy kicsit is gondolkodó emberben.

      Törlés
    11. Én csak azt remélem, hogy max. megvezették SBG-t, és nem pedig arról van szó, hogy ilyen "sztorival" akar még több látogatót...

      Törlés
    12. nos ehez annyit fűznék hozzá hogy a róka nem vadászik azon a területen ahol lakik...elvileg lehetséges, miért nem nyulta le a g. a f. stb a saját adatait? hát hogynee természetes hogy egyből gyanut fognának, de ha rá lehet kenni egy "os bin láda " dologra akkor mehet igy : "kérem nem mi voltunk biztos egy hekker csoport mi mindent megtettünk adatai biztonságáról de majd utánna nézünk.. hivása nagyon fontos nekünk de sajnálatos módon minden alkalmazottunk foglalt kis türelmet kérünk amig kapcsolni tudjuk ...."

      Törlés
    13. mellesleg tényleg sokféle adatot halásznak ezek az oldalak amugyis, még elképzelhető hogy nem ugyanaz a szervezet akart leltározni mint akik üzemeltetik pl ezt a blogot

      Törlés
  37. Találtam egy érdekes videót az illuminati szkeptikusoknak!

    Sajtótájékoztató az Európai Parlamentben
    Tartja: Mario Borghezio (EP) és Daniel Estulin
    http://www.youtube.com/watch?v=5IOlIWjtVg0&feature=player_embedded#!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na hát neeeee...:DDDD
      én ezen akkorát szakadtam mikor csitítják, hogy fogalmazzon kicsit "lentebb" akkor bedobja magát és rádob egy "bérenc" szót..van fasza a csávónak, minden respect az övé...(Y) :D

      Törlés
  38. " cselt szőnek,Én is cselt szövök.."Korán 86-ik szúra.
    "Lucifer
    Hát hogyha egykor átlátod magad,
    Hogy a dicsőség percnyi dőre játék?
    Ádám
    Az nem lehet.
    Lucifer
    S ha mégis?
    Ádám
    Halni térnék,
    Megátkozván utánam a világot.
    Lucifer
    Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer,
    Sőt újra kezdesz, régi sikereddel."

    VálaszTörlés
  39. 500 millió főre kell leccsökkenteni a Föld népességét. Lehetőleg 2050-ig. Tehát az atomháború előbb utóbb úgyis kifog törni...

    VálaszTörlés
  40. Nos ennek nem feltétlenül kell bekövetkeznie. Azt mondtad, hogy spirituális központban van. Így hát oldjuk meg spirituálisan. A tisztítsuk meg azt a helyet szeretettel és a családoknak is sugározzunk szeretetet. Ez működik. Már nem először teszem meg és működik.

    VálaszTörlés
  41. Melyik helyen talakoztak? Mert nem csak ugy veletlen talakoznak kulonbozo helyeken: ley-lines a matrixon belul. Assadnak nemsokara annyi...
    Ha "felvilagosultak" akkor szerintem nincs olyan hogy barki is nem ert egyet, hanem pont az hogy mindenki ugyanugy latja a matrixot ill. dolgokat mint a tobbi "csalad".

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...