2012. július 10., kedd

Az igazság itt van, csak észre kell venni és bátran kutatni !


Nos, előző cikkek kiváltottak sok-sok építő jellegű vitát amire ezzel az összefoglalóval válaszolnék.
Az oldalon megpróbálok minden fontos tényezőre kitérni, de a téma vastagságára tekintettel, valószínűleg vannak olyan dolgok amiknek a kedves olvasónak kell saját szemével meggyőződni, illetve utána kutatnia.

Szinte minden elérhető, persze órákat kell rászánni és nyelvtudás nélkülözhetetlen. 

Vannak olyan forrásaim is, amiket meg végképp nem nevezhetek meg, viszont segítenek a megerősítésben és iránymutatásban.

Másodsorban pedig kedves olvasóimmal szeretném tisztázni, hogy az általam hozott cikkek a körülményekre való tekintettel megpróbálják a lehető leginkább a valóságot tükrözni. Nemzetközi oldalakról, tanulmányokból és forrásokból magyarra fordítva és nyilván nem az Elit két nagy hírügynökségének szája íze szerint.

A mi munkánk - a Tiétek és az enyém is - hogy a tudásunkat ismereteinket, kiegészítsük illetve bővítsük.
Rengeteg ismeret halmozódott fel itt a blogbejegyzésekben 1 év alatt és még ennél is több a FB-oldalunkon, hiszen az percenként bővülhet/frissülhet - Viszont ez egy gombnyomással törölhető bármikor, ezért a legfontosabb az, ami bennetek és a gondolkodásotokban történik.

A rendelkezésre álló információk ellenőrizhetőek a világháló illetve más archívum segítségével is és a félreértések elkerülése végett a cél nem egyfajta nézőpont másokra való ráerőltetése, mindössze a ferdítés nélküli információk szűrése illetve áramoltatása.

A Tudatosság fejlesztése az emberekben és a gondolkodás képességének újbóli felfedezése! 

Mivel nem tartozunk semmilyen hírügynökség, titkosszolgálat szárnya alá, így jogunk van gyakorolni az objektív tények ismertetését és továbbítását embertársaink részére.
Azt, hogy az egyén miben hisz, illetve mit hisz el az itt leírtakból, azt nem áll szándékomban befolyásolni sem ráerőltetni, hisz szeretném, hogy információk és ezáltal a tudás elsajátítását önmagatok érdekében tennétek és végeznétek el.

"Amennyiben ön mereven ragaszkodik egy világképhez, melyből hamis biztonságérzetet és életcélt meríthet, akkor ne olvassa az oldalon lévő cikkeket és sorokat."

És még egyszer köszönöm a 2 millió látogatónak, hogy itt járt, érdeklődött, olvasgatott, tájékozódott és remélem rá is ébredt sok mindenre...


Ezt még ideteszem utólagosan, mert minden benne van, ami szimbolizálja a kutatnivalót ! 
És még mondja valaki, hogy nem ők irányítják a zeneipart is...
Heavy Illuminati Symbolism In Australian Ad 
” For The Love of Music”

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com 

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: AlternatívHírek.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

30 megjegyzés:

  1. Csak dicsérni tudom az oldalt! Nagyon sokat lehet innen is tanulni, ha az ember más oldalakat nem is néz, és mindig "képben" van, ha mondhatjuk így. :)
    Több csatornázást is szoktam olvasni, és ugyebár ezt is,.....csak magam megjegyzésében írom, hogy ha többféle leírást követ az ember minden összefügg mindennel...no de vissza ide...mégegyszer...nagyon jó az oldal...csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
  2. szerény véleményem szerint:
    kibaszott illuminatánsok hogy dögölne már meg mindegyik.
    tisztelem az oldalt, mert mielőtt ide látogattam volna (1 éve) nem is tudtam ezekről a dolgokról. ugyanakkor el kell mondjam , ezek a tetvek hiába hisznek abba a **** ******* ***** démonjaikban a lucifer szarjaiban mert ezt csak ők találták ki. nincs se isten se menny ország se pokol se szent péter ezeket az emberek találták ki. csak végig kell gondolni az egészet.

    egyszerű példa :
    vegyük például istent.
    hogyan ábrázolnád? és mint minden vallásban hogyan ábrázolják istent?
    egy idős nagyon idős öreg FÉRFI EMBERNEK(mert hát ha már ábrázolni kell valahogy akkor legyen jó öreg , mert ugye minél öregebb annál bölcsebb.) mért nem ábráozlják istent egy fiatal csinos lányak pl? és legyen 18 éves :D
    és az imák istenhez nem mások mint az ember sajátos vágyai!
    ergo az egész vallás 1 nagy fszág. és nem vagyok aTEISTA , én nem hiszek semmilyen istenben , én tudom hogy van valami teremtő , de az teljesen más lehet mint ahogy a vallásokban ábrázolják. mert szerintem "isten" nem egy SZEMÉLY, hanem egy alapelv -
    idézet osho-tól:(mindenkinek ajánlom könyveit, egy megvilágosult ember):
    "a TAO ( igy nevezi istent , azért, mert az "isten" szót már beszennyezte az emberiség)nem jelent mást, mint a mindenek felett álló elvet, amely egységgé rendezi a mindenséget.A lét nem egy káosz, ezt biztosan állíthatjuk, a lét egy kozmosz.
    Mérhetetlen rend uralkodik benne, egy önmagából fakadó nyelv , s ennek a rendnek neve TAO. A TAO egyszerűen a mindenség harmóniáját jelenti. A taó - nak sosem voltak templomai , sem szobrai , sem imádságai, sem papjai , sem szertartásai. ebben áll a szépsége.Ezért nem nevezem doktrínának, s ezért nem nevezem vallásnak sem: a TAO szín tiszta meglátás. Hívhatod Dhramának is; Buddha így nevezte a Taót."

    http://faczanyifengshui.blogspot.hu/2010/10/osho-idezetek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha Isten nem személy, akkor te sem lehetsz személyes. ez sima logikai tétel.

      az anyag képtelen önmagától minőséget váltani.

      egyszerűen fogalmazva: a kevésebből nem lehet több.

      Törlés
    2. fúúúú haver...elég vakon vagy...annyit hozzá fűznék, hogy isten saját képmására teremtette az embert...és válaszolhatnék az összes kérdésedre, de inkább nem is mérgelem magam...tájékozódj mielőtt ilyeneket kérdezel, vesd le magadról a hitetlenséget, szűk látókört és a szkeptikusságot...sok sikert és jó olvasást...Isten legyen veled!

      Törlés
    3. robek, a legtöbb vallás istene, legalábbis amivé az emberek tették, az valóban egy dogmatikus emberi találmány, de mélyen a gyökerükben ezek a vallások abban megegyeznek, - és talán ez az egyetlen közös kapocs közöttük - hogy a világ teremtését egy Legfelsőbb Lénynek tulajdonítják.

      A mérhetetlen rend megértéséhez egyébként nem kell Tibetig szaladni, mivel a magyar nyelv a teremtés nyelve.
      REND - RENDSZER
      TéR - TeReM - TeReMTéS
      TeRMészet - TeRMő - TeReMtő


      Ha van türelmed esetleg olvasd el ezeket is:

      Biológia:
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/06/tudomany-felfedezi-teremtot-1resz.html

      Ujjlenyomat:
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/06/tudomany-felfedezi-teremtot-2-resz.html

      Eredet:
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/06/tudomany-felfedezi-teremtot-3resz-az.html

      Törlés
  3. "Vannak olyan forrásaim is, amiket meg végképp nem nevezhetek meg, viszont segítenek a megerősítésben és iránymutatásban."

    Hmm... Ez felettébb érdekes. Ha titkosak a forrásai, akiket nem nevezhet meg, miért is beszél róluk nyilvánosan? Nekem ez felettébb gyanús.

    "Akik pedig anyagilag is támogatnák a Világ helyzete Stream TV-csatorna indítását, azoknak külön hála és köszönet jár !"

    Belép a média világában. Ott kik az irányítók? Kiktől fog függni az információ? Alku nélkül ezen a pályán nem lehet labdába rúgni. Most már csak az a kérdés, mi lesz az alkuban. Pl.: dezinfót kell az emberek képébe tolni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Szerintem is bárkit megvásárolhatnak, erről beszéltem. Ha valaki/valami nem tetszik az irányítóknak, azt úgy is megvásárolják, akár tud róla a nagyvilág, akár nem. Ha meg nem vásárolják meg, mert nem megy, akkor jönnek más módszerek. A lényeg, hogy csak az ő figuráik maradhatnak. A pénz mozgat mindent, és a médiát kontrollálja legelsőként a háttérhatalom, mert a média hatalom, a hatalom legjobb eszköze az emberek irányítására.

      Törlés
    4. Az sem véletlen, ha hagynak valamennyi rést a rendszerben. Ennek az a célja, hogy egyrészt a szabadság látszata fennmaradjon, másrészt amikor majd a rést betömik, akkor még nagyobbat szakíthassanak. Tegyük fel, létrejön egy valóban feltáró jellegű TV csatorna, vagy portál. Nos, mi a legjobb taktika ez ellen. Az ha rögtön bekebelezzük? felvásároljuk? Nem... Ez túl nyílt lenne, túl agresszív, és nem is hatékony. Ennél sokkal finomabb stratégiákkal dolgozik a háttérhatalom. Egy ideig hagyja, had fusson fel a dolog, hagy legyen egyre népszerűbb, had örüljön a jónép, és amikor elér egy bizonyos szintet, bizonyos népszerűséget, akkor lép be a hatalom. Először is az első, hogy aki készíti, azokat fogja megvásárolni (ha másképp nem megy, fenyegetés, miegymás) és ha sikerült, látszólag minden ugyanúgy megy mint eddig, de szép lassan az egész átalakul(mint a popsztárok öltözködése), belekerülnek olyan elemek is, ami az egészet hiteltelenítik, mondjuk olyan álhírek, hogy "lemondott a pápa", vagy "tömeges letartoztatások" voltak, vagy csak egy-egy elejtett rövid mondat: "többen is felvették velem a kapcsolatot a Pentagonból, de, ennél többet nem mondhatok". Ezek szépen belefolynak abba a médiacsatornába, ami eddig a valóságra, és a feltárásra törekedett. Innentől ugyanúgy az ő figurájuk, az ő sakkbábújuk ez az új médiaelem, mint a többi. Sakk-matt!

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "szted mennyire nem szarják le, hogy Magyarországon van egy kisebb ébredő csoport" - A mindent látó szem nekem azt mondja, hogy mindent akarnak látni, uralni, 100%-ban. Teljesen mindegy, hogy az internet, blog, TV, rádió, az nem számít.

      "az eddigi ténykedés az oldalon szted pozitív értékű volt vagy negatív?" - Őszintén? Nem mondhatom teljesen pozitívnak, ha vannak is értékek, és most van először, hogy ennek hangot is adok.

      "illetve összetéveszted a médiát és az online streamet...ugyanis amíg az egyikhez kell tv adó és tv készülék a másikhoz csak internet és számítógép...amennyiben ők (illuminatusok) meg tudnák szűrni az internetet akkor ez az oldal sem élne, sőt lehet a szerkesztőt is seggbe kúrták volna egy hatalmas anál intrúderrel...a lényeg, hogy elindult valamiféle "mozgalom", hogy az emberek felébredjenek és ez a stream egy újabb eszköze lenne annak, hogy segítsük az emberek felébredését...."

      Pont az internetet ne tudnák szűrni? Az internet a leginkább nyilvánosabb, mondhatni a legnagyobb kémgép a világon, és mint írtam korábban, megvan az oka annak, ha valamit (rést) hagynak egy darabig. Pl.: van egy bizonyos harcmodor, amire éppen az egyik feltáró (nem itteni) videóban találtam, amit a kémeknek oktatnak, aminek lényege, hogyha van egy ellenfeled, nem az a legjobb harcmodor, ha az ütése elé állsz és egyből visszaütsz, hanem elhajolsz, követed az ellenfél kezét a kezeddel, és a saját erejét kihasználva még húzol is rajta egyet, és ezzel az erővel (az övé + a tiéd) buktatod fel az ellenfeledet. Szerintem ez megy minden ilyen esetben, minden forradalommal, minden mozgalommal, amit hagynak. Ők fognak elsőként az élére állni! Sőt, ők robbantják ki, ők pénzelték a forradalmakat is, pl. amiknek célja volt az Európai monarchiák, királyaik megbuktatása. (de hogy közelebbre menjünk ott a Kadafi ügy)

      "ismét úgy látom, hogy az "igazadat" próbálod menteni és belemagyarázol olyan dolgokba amelyben nem vagy kompetens és csak részben vagy egyáltalán nem vagy értesült és felkészült..." - Igaz, a saját gondolataimat, véleményemet írom (még ha ellentétes is mondjuk a tiéddel jelen esetben), de én nem is hivatkozok semmiféle kompetenciámra. Ha nincs igazam, akkor az úgy is nyilvánvaló lesz, és ha rájövök, hogy tévedtem, el is ismerem. Nekem ez nem okozna különösebb gondot.

      "nem degradálni akartalak és távol álljon tőlem, hogy megbántsalak téged, hisz nem ismerlek, nem tudom a belső értékeidet így n vedd sértésnek kérlek..." - Nem vettem sértésnek.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  5. Szia KILLuminati!Irtam neked tegnap itt:

    "TABU #2 - Beszédes szimbólumok - Titkos energiák vagy ez az isteni rend ?"
    (2012. július 10. 3:39-kor.)
    Es eppen arrol,hogy légy résen mostanaban nagyon,mert a Satan elkezdi bevetni az embereit ellened nehogy elindulj a vilagossag,vagyis Krisztus utjan.Jonnek majd mindenfelol a huhogo baglyok,elveszi az idodet,hogy ne erj ra foglalkozni Isten dolgaival,ertelmetlen dolgokkal bibelodj,es ezekhez hasonlo mindenféle akadalyt be fog dobni ennek érdekében.
    Ha a Bibliat,a churchofgod.hu-t vagy egyeb vilagi infokat elolvasol,meghallgatsz,es velemenyezve azokat elfogadod vagy nem,az eppen azt jelzi,hogy gondolkodsz.Nem kotelezo ui.ezekbol barmit is tutira venni,csak miutan GONDOLKODAS utjan eldontotted,hogy az a bizonyos masok altal megirt,vagy osszegyujtott anyag esszeru es logikus-e...igaznak talalod-e,vagy nem.Es ezzel minden ember igy van.Senki nem szuletik egy kesz mindenttudassal.Meg mi az,hogy belso megérzés,belso sugallat stb. amit sokan hangoztatnak? Ezek lehetnek rosszak is...lehetnek a Satantol jovok is,hiszen mast sem latunk magunk korul,mint ezt a demonizalt vilagot,mivel a tobbseg a Satan rabsaga alatt nyuglodik.
    Tehat keszulj fel a mindenfelol jovo tamadasokra,mert a Satan nem egykonnyen adja am oda azt,amit a sajatjanak tud.
    Szia,Ria.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Elérhetőséget tudnál adni szeretném ezeket a dolgokat még tovább boncolgatni, de a jelenleginél kicsit interaktívabban...

      Törlés
    2. Talan SBG Buddha megtudna adni az e-mail cimemet,mert amikor itt regisztraltam meg kellett adjam,igy o azt biztosan tudja.En semmikeppen nem szeretném itt a public-ba megadni.

      Törlés
    3. érthető és köszönöm..majd kiokoskodom a dolgot ;)

      Törlés
  6. KILL uminati, nem igazán látni benned azt a főlényt, amiért jogosan mondhatnád ösztökének vagy bárki másnak, hogy "nem ért hozzá" "nem kompetens ebben a témában"....érted? semmit se mondasz ami ezt igazolná, vagyis, hogy te jobban értenél a dologhoz,....már bocsánat.
    Mondok én neked mást....erre varrjál gombot,...jól figyelj, el ne veszítsd a cérnát.
    Tudod miért utáljuk a TV csatornákat, tv műsorokat, tv híreket, stb? Biztosan tudod,...mert egy oldalú tájékoztatást folytatnak, azt mondanak, azt adnak le amit akarnak, úgy, ahogy nekik jó.....ugye ebben még egyet értünk? de mennyünk csak szépen tovább,...mi a gyenge pontja vagy akár az előnye(attól függ honnan nézzük) az ilyen internetes oldalaknak? segítek....elmondhatod a véleményed te is, én is, bárki is, elmondhatjuk a pro-t vagy a kontrát és ez ÍGY JÓ! ....m i k ö z b e n a tv- ben, amikor hazudnak, megtévesztenek, terelnek és mi esetleg tudjuk, hogy azt teszik, azon kívül, hogy ökölbe szorítjuk a kezeinket, vagy azt mondjuk "milyen szánalmas hazudozó banda" meg idegeskedünk...nem tudunk mást tenni. Érted már cimbi? nem szólhatunk többet bele, ha valami nem kóser, nem hívhatjuk fel többé másoknak a figyelmét, hogy vigyázzatok emberek, aki nem tudná, mert az nem úgy van, vagy nem éppen van úgy, stb. Mindegy, hogy milyen technológia segítségével "sugároznak" azt a tv adást megy a felvétel és neked nincs többé beleszólásod, mert előre felvett, összevágót, vagy irányított beszélgetések lehetnek. Na akkor most magyarázd meg nekem légyszíves, hogy mi ebben a k. jó ötlet..hááá?
    És végezetül, azért FOGJÁK!!!(nem a te pénzedből) megvalósítani azt a TV-adást, mert ez nem igazán jött be nekik ez az internetes izé, szerintem, túl sokszor köptünk már a levesbe és ezért, nem lehet azt már megetetni azokkal akik új ízekre vágynak....ja!

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ne haragudj, de te kezdted a ledegradálást....és szerinted, hogyan szoktak be olvasni azokból a levelekből,...esetleg így? "most is rengeted levelet kaptunk a kedves nézőktől és annak rendjén, a kevés időre való tekintettel, hármat-négyet fel is bontunk....blá..blá". Szerinted megteheti, hogy azt bont fel, amit előtte kimazsolázott magának, vagy amit épp maga írt meg és úgy adja elő, mintha beküldött levél lenne? Szerintem igen. Hogy paranoiás vagyok e? Szerintem nem, csak, amíg te az alagút végen látható fényt a kinti fénynek képzeled, addig én ugyan azt a fényt a mozdony fényszórójaként látom. Mit változtat ezen az egész témám és azon amit én állítók, hogy online tv? Semmit, a folyamatok ugyan azok, a manipulációs lehetőség is ott van Hallottad már azt a mondatót, hogy a jövő az interneté? persze nem abban a szabad formában, ahogy ma van, de ha az lesz, szerintem Épp ezért fogalmaztam az előző hozzászólásomban, hogy ebből a szempontból nincs jelentősége a sugárzási technológiának. És végezetül, de nem utolsó sorban....gondolkodtam, ahogyan azelőtt is tettem és megint csak arra a következtetésre jutottam, hogy még a "MERT lehet, hogy" sem jogosít fel téged arra, hogy másokat nem hozzáértőnek titulálj.
      Nem igazán értem, miért csináltál a KILLUMINATI-ból....KILL uminati-t? nagyon nem ugyan az,...csak így átfutott(gondolkodtam)az agyamon.
      Isten áldjon téged is felebarátom!

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Kedves Killuminati, szerintem is lezárhatjuk ezt a beszélgetést, én el mondtam azt amit szerettem volna és ez a lényeg, te is elmondhattad a tiédet, ennyi...örültem a beszélgetésnek és köszönőm a kedves bókokat,....de áruld el nekem... honnan tudtad, hogy egy vicces fazon vagyok, tényleg szeretek viccelődni, de persze csak mértékkel.
      Egyébként a neved létrejöttének story-ja sikerült a leggyengébbre, azt igazán kihagyhattad volna, elrontottál vele mindent, meg azt is, amit esetleg sikerült felépítened......nahát! így elcseszni a végére. Ezekkel a szakkifejezésekkel meg a forintosításokkal nem szükséges itt fáradoznod, senki se kérdőjelezte meg a szakmai tudásodat, te voltál az aki szóba hozta.
      És hogy én is udvariasan köszönjek el,..bocs, hogy ezt írom, de a "real time".."online stream".."hostinghoz beadott vinyóval" " :DDD" kívül NEM IGAZÁN VOLTÁL MEGGYŐZŐ!

      Törlés
    6. www.aidesign.hu - www.aidesign.hu/schiki - www.aidesign.hu/butorbolt <-- most készülő projektek | www.ligetito.hu | www.berenyturizmus.hu

      egy két referencia...a szakmámat illetően! :DDD de igazad van teljes mértékig..nem is akarlak erről meggyőzni, hogy én mennyire jó szakember vagyok, de azt hittem reméltem, hogy talán belátod a dolgot és nagyobb hitelt szerzek ezáltal..így van én is örültem a beszélgetésnek és a lényeg hogy gazdagodjunk egymás kommentjei által...nem akartam "ellenségeket" szerezni én csak ténylegesen jó szándékból járok ide és próbálok annyi tudást magamba szívni amennyit csak lehet...

      de ha lesz 1,5 millió forintod és lesz rá szükséged akkor én "összedobok" neked egy streamet, kérlek mindenképpen szólj ;)

      minden jót neked!

      Törlés
    7. Nincs harag, nem vagyok én olyan, de mostanában elég sok mindenben átb...st látok körülöttem és ilyenkor, ha meg tehetem, nem kegyelmezek, ebben az esetben sem veled volt bajom igazából, hanem az oldalt próbálom leleplezni,....vagy te vagy én, rossz helyen voltunk rossz időben....látod? már sajnálom is hogy veszekedtünk,...figyelj...számít neked valamit, ha elnézést kérek? Ha igen akkor megelőlegezem....elnézésedet kérem, ha esetleg megbántottalak volna.

      Vigyázz magadra és Isten áldjon!

      Törlés
    8. mint mondtam nem célom a harag keltés vagy, hogy "ellenségeket" szerezzek, a te az én és mindenki más logikus érthető értelmes célja az lehet, hogy ez a korosztály aki erőteljesebben gondolkozik, mint a felettünk és alattunk lévő, összetartsanak és utat mutassanak..nem azt mondtam, hogy nincs igazad és lehet én vagyok a naiv, mert túl szépet látok ki az emberekből...a lényeg azon van, hogy segítsük egymást, mentális morális szellemi síkon és utat mutassunk egymásnak..leírtam én mit tapasztaltam az egyetem alatti és utáni média és informatika világban...

      egyáltalán nincs harag, örülök, hogy valakivel el lehet értelmesen IS beszélgetni...

      további szép estét és szebb jövőt kívánok Neked és családodnak!

      Törlés
  8. Sziasztok! Csak egy pillanatra rászeretnék világítani nektek a sötétség erejére, megtévesztő módszerei, amivel a MI világunkat sakkban tartja! Az ember ugye eredendően bűnös! a bűn eredeti jelentése valójában a cél tévesztett állapot!!! céltévesztett állapot az is amikor mi azt hisszük hogy mi jobban tudunk dolgokat ( ergó az egó), ez az önzésből ered amit nem direkt csináljuk, de belénk van sajnos égve viszont ez akkor kijavítható ha felismerjük és szembe megyünk vele( persze nem mindegy hogyan)! Miért írom ezeket??? nézzétek meg ez az oldal arra hivatott hogy megosszuk egymással a véleményünket tapasztalatainkat és azt a tudást amire szert tettünk... ehelyettt egymás ellen mennek itt is az emberek!! persze mindenki tud jönni azzal hogy "de nézd meg ezt meg ezt írta rólam vagy másról..." de értsétek meg elsőnek a saját természetünket kell legyőznünk, mert a gonosz abból táplálkozik....!!! remélem nem bántottam meg senkit ezekkel! Jó magam egy Istenben igenis hívő ember aki majdnem 30 évig élte a cél tévesztett életét és kerestem a válaszokat arra hogy miértvan egy rossz dolog és én miért csinálok hülyeségeket sokszor! Aztán megkaptam a válaszokat ésjééé nem hogy nem agymosott szektás lettem hanem felépült az életem!!

    VálaszTörlés