Egyre hangosabb a harci dobok zaja, ahogy az Infowars.com fogalmaz. Az előkészületek persze alig-alig kapnak nyilvánosságot a médiában. Hiszen minél kevesebben látják, ami történik, annál kisebb ellenállásba ütközik az Irányító Elit. Mikor meg beindul a folyamat, akkor már késő lesz bármit is tenni ellene.
Egyet biztosan mutatnak az események:
A nagy globális sakkjátszma újra beindult és folyik a világ érdekszféráinak újrafelosztása.
Ez viszont újra megmutatta, hogy hatalmas érdekellentétek feszülnek a süllyedőben lévő Nyugat (USA, Európa) és a felemelkedő Kelet (Kína, Oroszország) között. Ennek hadszíntere jelenleg pont az az amúgy is sérülékeny és lőporoshordónak számító muzulmán világ (Irán, Szíria), ahol egy szikra is elég...
Ha csak a friss híreket nézzük, nem sok biztató jelet találunk:
Orosz hadihajók érkeztek a szíriai vizekre, hogy megakadályozzanak egy „humanitárius közbelépés” ürügyével indított újabb NATO vezette támadást.
Mark Toner a Fehérház szóvivője visszautasította, hogy Szíriában polgárháború dúlna kijelentve, hogy „az Egyesült Államok szerint, az Assad rezsim erőszakkal és megfélemlítéssel próbálja elnyomni az ártatlan tüntetőket.”
Ugyanezt a retorikát hallottuk Líbia esetében is, miközben a NATO erők a vadászrepülőkkel és vállról indítható rakétákkal harcoló al-Qaeda vezette lázadóknak nyújtottak légi támogatást, akiket szintén „ártatlan tüntetőknek” nevezett a nyugati média.
Oroszország támogatása nélkül Szíria szinte teljesen védtelen lenne egy NATO támadással szemben.
Robert Baer, volt CIA ügynök és Alastair Crooke, korábbi MI6 tiszt szerint a szír nép változást akar, de semmiképpen sem egy „humanitárius” NATO támadás formájában.
Mindeközben Oroszország figyelmezteti a NATO-t :
felkészült egy nukleáris támadásra !
felkészült egy nukleáris támadásra !
Az orosz hadseregtábornok, Nikolai Makarov elmondta, hogy a NATO keleti irányú terjeszkedése annak veszélyét rejti magában, hogy megnövekszik azon helyi konfliktusok száma, amiben Oroszország is érintett lesz. (Makarov az orosz fegyveres erők tábornoki karának feje, ami jelenleg a legmagasabb katonai pozíció az orosz fegyveres erőknél.)
"Az európai rakétavédelmi pajzs ma egy igen komoly probléma" - mondta Makarov tábornok.
Oroszország úgy látja a NATO terjeszkedését, beleértve a hajdani szovjet tagállamokat és a szovjet-blokk egykori tagjait Kelet- és Közép-Európában, mint a legnagyobb fenyegetést Oroszország biztonságára.
Oroszország Kínához hasonlóan rakétaként emelkedik felfelé
Ehhez nem kell magyarázat és nincs mit hozzáfűzni... :
Nyolcéves kormányzása alatt nagyobbrészt helyreállította az orosz katonai erőt és befolyást. Szövetséget kötött Észak-Koreával, Kínával, Mongóliával és Kazahsztánnal, hatékonyan biztosítva Oroszország keleti és déli határait.
Oroszország ma éles ellentétben áll 20 évvel ezelőtti önmagával. Az ország többé nem szegény, felhalmozott 516 milliárd dollár valutatartalékot, ami a harmadik legnagyobb a világon, csak Kína és Japán előzi meg. Oroszország leelőzte Szaúd-Arábiát, a világ legnagyobb olaj-exportőrét, ami azt is eredményezte, hogy a világ legnagyobb gázexportőreként Oroszország energiahordozók terén szuperhatalom lett. Oroszország egy erősen tudományos, repülőgép ipari és hadiipari nemzet, általános vélekedések szerint a világ második legfejlettebb haderejével bír az USA után.
Ezek a fejlemények mind aggodalomra adnak okot, főleg annak fényében, hogy az Irán ellen indított támadás Izrael oldalán folyamatosan napirenden van és folyik ennek előkészülete mind kommunikáció (média-tömegmanipuláció), mind katonai előkészületek tekintetében. Hogy ezt megelőzi-e egy Szíriában indított "bemelegítő" akció vagy sem, hamarosan ki fog derülni.
Egy biztos: az elkövetkező néhány hónap sorsdöntő lehet az emberiség életében....
(Felhasznált források: Infowars, Idők Jelei, Jövőnk.info)