2017. november 23., csütörtök

"Raqqa mocskos titka" - Így engedtek szabadon távozni az amerikai koalíciós erők 250 iszlám állam harcost, külföldi zsoldosokat és 3500 családtagjukat - tárták fel hatalmas cikkben oknyomozó újságírók az igazságot!


"Raqqa mocskos titka" 
Hatalmas cikk arról, amit eddig is tudtunk... De így szemléletesen és tételesen bemutatva még megdöbbentőbb az összefüggés és az összefonódás!

"Raqqa mocskos titka" - avagy hogyan engedtek eltávozni több száz ISIS harcost és családjaikat az amerikai és brit vezetésű koalíciós és a kurd erők, akik visszavették a város ellenőrzését..

"Egy hatalmas konvoj benne a leghirhedtebb iszlám állam terroristával és ISIS-ISIL harcossal - közöttük több tucat külföldi zsoldossal szabadon távozhatott és szétszóródott Szíriában, de belőlük sok eljutott még Törökországba is" - írja a tényfeltáró cikk.

Míg orosz oldalról erről évek óta bizonyítékokat kaptunk már, most végre a nyugati közvélemény számára az egészet oknyomozó BBC újságírók dokumentálták és tárták fel...

Tény, hogy mindezekről az Orosz Védelmi Minisztérium már számos alkalommal figyelmeztette az ENSZ szervezeteket és kifejezte felháborodását amiatt, hogy míg erőik a terroristák bázisait és utánpótlását próbálják felszámolni, addig az USA-Nagy-Britannia éppen a terroristákat védelmezi és menti át Szíria egyik részéből a másikba már évek óta.

"Nyomon követtük a konvoj útját Raqqából"

A BBC nyomozásának eredményeként, a koalíciós nyugati erők mára kénytelenek voltak elismerni, hogy igen, szerepet játszottak az alkuban és segítették a terroristák távozását. Ennek keretében mintegy 250 ISIS harcos és 3500 családtagjuk hagyhatta el Raqqát anélkül, hogy 'hajuk szála görbült volna"....

"Az ISIS őrült gyilkos pszichopatákkal van tele, de ezt ők mindig kompenzálták a rengeteg pénzükkel, amit kaptak a Nyugattól."


Az egész botrány feltárásában segédkező egyik konvojsofőr, akit a koalíciós erők béreltek elmondta, hogy
"az amerikai koalíciós erők vadászgépe a konvoj felé repült és világító rakétákkal mutatta az utat, bevilágítva az egész környéket."


"Amikor az utolsó kamion és keresztülhaladt, egy amerikai jet nagyon alacsonyan rárepült a konvojra és flair világító rakétákat lőtt ki, Ekkor az ISIS tagjai szó szerint összeszarták magukat, hogy most végük...."
De nem! Szabadon átengedték őket Szíria más területeire....


Forrás: A BBC cikk ennél sokkal részletesebben és tételesen beszámol az egész eseményről.

Fordította: SBG Buddha - www.VilagHelyzete.com


Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek: 
Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot
❗ Az igazság itt van ! Szíria és a Közel-Kelet valódi történelmi háttere


◼ Megdöbbentő videó: ISIS-terroristákból álló hatalmas konvoj hagyhatta el a szíriai Raqqa-t amerikai segítséggel

◼ Kettős játék: Az USA ezért támogatja és segíti titokban az Iszlám Államot a szíriai Rakkában? Amerikai protektorátust hoznának létre

◼ "Az amerikai koalíció együttműködik az Iszlám Állammal a terroristák elleni harc helyett" - közölte a szíriai orosz erők parancsnoka

◼ "Az USA hozzájárult az ISIS létrehozásához, most meg magáénak állítja be Mosul felszabadítását!" - kelt ki Irak alelnöke.

Orosz hadihajók 6 rakétát lőttek ki iszlám állam terroristákra és nagy csapást mértek szíriai ISIS-bázisokra!











(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. november 21., kedd

Az USA oroszoknak tulajdonított hamis zászlós (False Flag) akciókkal vagy kubai terrorkampánnyal robbantotta volna ki a háborút - derült ki a most feloldott kormányzati dokumentumokból!


Az USA oroszoknak tulajdonított hamis zászlós (False Flag) akciókkal robbantotta volna ki a háborút - derült ki a titkosítás alól most feloldott JFK merénylethez kötődő kormányzati dokumentumokból!



A dokumentumok szerint az USA legyártott vagy megszerzett orosz repülőgéppel amerikai bázisok elleni támadást akart végrehajtani vagy szimulálni, majd ezen támadásokat felhasználni a háború megindításának ürügyeként.
Szó szerint:
“There is a possibility that such aircraft could be used in a deception operation designed to confuse enemy planes in the air, to launch a surprise attack against enemy installations or in a provocation operation in which Soviet aircraft would appear to attack U.S. or friendly installations in order to provide an excuse for U.S. intervention.”

"Kialakíthatunk egy Kommunista Kubának tulajdonított terrorkampányt is Miami régióban vagy más floridai városokban, akár Washingtonban is.
A terrorhadjárat a kubai menedékkérők USA-ban lévő tagjait vehetné célba.
De elsüllyeszthetnénk egy kubaiakkal teli Floridába tartó menekülthajót is."
 - derül ki az amerikai titkosszolgálat és kormány dokumentumaiból! 

“We could develop a Communist Cuban terror campaign in the Miami area, in other Florida cities and even in Washington. The terror campaign could be pointed at Cuban refugees seeking haven in the United States. We could sink a boatload of Cubans enroute to Florida (real or simulated),” the document reads.




Forrás: DailyCaller.com / Infowars.com

(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. november 18., szombat

Az állad fog leesni, de a 'Skynet' gyilkos robotok készen vannak - könnyebb létrehozni, mint egy önvezető autót - Sokkoló jövő lett a jelen valósága, figyelmeztetnek kutatók!


A világ vezető AI (Mesterséges Intelligencia) kutatói és humanitárius szervezetek figyelmeztetést adtak ki, melyben felhívták a figyelmet a halálos és autonóm fegyverrendszerekre, vagy gyilkos robotokra, melyek minden emberi beavatkozás nélkül választják ki és ölik meg célpontjukat...

A technológia készen áll és már használni is lehet. Mindig hozzá szoktuk tenni, hogy ha már a publikus rész ilyen szinten van, akkor vajon hol tartanak a titkos katonai fejlesztések?! Nos elképzelni sem tudjuk!

Ahogy sokan az alábbi felvételeket sem fogják tudni feldolgozni. Még ha látják is, akkor is sci-fi fantáziának, vagy összeesküvés-elméletnek és számítógépes animációnak fogják gondolni, amiket látnak.... Sajnos nem az! Valóság 2017-ben.....

A csoport felhívja a figyelmet arra, hogy a gyilkos robotok már most is léteznek és katonai források és finanszírozás áll természetesen az egész fejlesztés mögött, amit elsősorban az USA, Nagy-Britannia, Izrael, Oroszország és Kína is egyaránt folytat.

Bár a csoport szerint ezeket az autonóm döntéshozó gyilkos robotokat még nem vetették be a harctéren, de a tudósok előadásaikkal, megelőző akcióikkal szeretnék felhívni a figyelmet és megelőzni a bajt, vagyis betiltani a gyilkos robotokat, mielőtt rossz kezekbe kerülnek...

(személyes véleményem az, hogy már régen késő, hiszen legalább 2 évtizede létezik a a technológia, csak most kerül be a köztudatba, mivel a drón-technológia kikerült a piacra és már eleve most is rossz kezekben van a technológia, ha lehet egyáltalán ebben fokozatokat érzékeltetni..... - SBG Buddha - VilagHelyzete megj.)   
A Future of Life Institute   a napokban jelentette meg az egyik videót, melynek címe Slaughterbots - Kivégzőbotok, vagyis gyilkos robotok. Magyarra lefordítottam a videót nektek.

Bemutatja, hogy egy katonai cég tulajdonképpen arcfelismerő rendszerrel, autonóm célbajuttató rendszerrel, robbanószerrel ellátott drónnal, illetve drónok ezreivel képes likvidálni bárkit vagy akár sokakat egyszerre, anélkül, hogy ember avatkozna a folyamatba... elég az arcukat beprogramozni és a robotok önállóan hajtják végre az akciót, íme...


Stuart Russel, a világ egyik vezető Mesterséges Intelligencia (AI) kutatója mutatta be a kaliforniai Berkeley Egyetemen a fenti videót a Egyesült Nemzetek Konvenciója a hagyományos fegyverekről tartott konferenciáján.
Elmondta, hogy "A filmben illusztrált technológia szimplán a már meglévő képességek integrálása, nem tudományos fantasztikum (sci-fi). Tulajdonképpen sokkal könnyebb létrehozni ezt, mint egy önvezető autót, mely már sokkal fejlettebb teljesítménybeli sztenderdeket igényel."


A The Guardian hozzáteszi,
A katonaság az egyik legnagyobb finanszírozója és működtetője a mesterséges intelligencia kutatásának.... A computer.technológia segít a robotoknak repülni, navigálni, járőrözni a földfelszínen vagy tengereken. A kamera-rendszerre kötve képelemző algoritmusok, arcfelismerő programok akár videókat is sokkal gyorsabban tudnak elemezni, mint egy ember és azonnal indulhatnak a célpontra.

Ahogy arról már a VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkeiben is írtam, sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy a Mesterséges Intelligencia kutatásában az Amerikai Védelmi Minsiztérium titkos kutatásának részekén - természetesen a katonai bázisokon folyó fejlesztések mellett /lásd DARPA/ - éppen a Google (és azon belül az Alphabet) valamint a Facebook a legnagyobb háttérintézmény.

A jövő megérkezett... És hogy stílusosan maradjunk a Terminatornál: 

"Nincs végzet, csak ha bevégzed!"

Terminator 2 nyitójelenete íme: 2029-ben járunk...


(SBG Buddha - www.VilagHelyzete.com)
A cikk megírásához forrást a ZeroHedge cikke jelentette.


Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek:

A szilícium-völgyben folyó Google-Facebook valódi kutatásokról nagyon jó tényfeltáró videó! Érdemes ennek fényében újra megnézni!
David Icke a Szilícium-völgyben - Exkluzív 1 órás videó magyar felirattal


"Az embereket egyesíteni kell a gépekkel máskülönben eltűnhetnek a Mesterséges Intelligencia korában"-vázolta Elon Musk a Tesla vezére


Ébred a Skynet! Elon Musk: "A mesterséges intelligencia létrehozásáért folytatott verseny fog nemzetek szintjén valószínűleg a III.világháborúhoz vezetni."



Kína láthatóan le fogja győzni az USA-t 2025-re a mesterséges intelligencia (AI) kutatása és létrehozása területén - mondta a Google anyavállalatának vezetője.


A Facebook társalapítjóa leleplezte:"Csak a jó Isten tudja mit művel a FB gyermekeink agyával. Valószínűleg Zuckerberg is le fog tiltani, ha ezt elolvassa!"-mondta

PRISM- A teljes közösségi médiát kémkedésre használja a titkosszolgálat - szivárgott ki egy 2036-ig titkosított jelentésből!

Könyv-és filmajánlat: The Circle (A Kör) "Aki nem osztja meg magánszféráját,a rendszer ellensége"

Az Amerikai Hadsereg azonnali hatállyal megtiltotta kínai drónok használatát a cyber-kémkedés fenyegetése miatt
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. november 10., péntek

"Mint egy csoda." Tudósok megtalálták a módját, hogyan tegyenek elöregedett sejteket újra fiatallá! Óriási felfedezés az Exeter és Brighton Egyetem kutatásában!


"Mint egy csoda." Tudósok megtalálták a módját, hogyan tegyenek elöregedett sejteket újra fiatallá!

Óriási felfedezés lehet amit a Brighton-i Egyetem tudósai felfedeztek és kitolhatja az emberi öregedés idejét a jövőben.

A University of Exeter és a University of Brighton tudósai felfedezték, hogy meg tudnak fiatalítani elöregedett sejteket, vagyis olyan sejteket, melyek már befejezték természetes életciklusukat, melyek arra ösztönöznék a sejteket, hogy újra osztódni és megújulni kezdjenek.

A kísérlet arra a következtetésre jutott, hogy a sejtek nemcsak hogy fiatalnak látszanak, hanem pontosan úgy is viselkednek, mint a fiatal sejtek.


"Amikor megláttam az egyik sejtet szó szerint megfiatalodni, nem tudtam elhinni. Ezek az öreg sejtek teljesen úgy néztek ki utána, mint a fiatalok. Olyan volt, mint egy varázslat." - mondta a kutató Dr. Eva Latorre.


"Megismételtem a kísérletet számos alkalommal és minden egyes esetben a sejtek megfiatalodtak. Nagyon izgatott vagyok a potenciális alkalmazási és kutatási lehetőségei miatt."
- tette hozzá.

A kutatók szerint ez nagyban megváltoztathatja az öregedésünk módját és folyamatát, vagyis azt a leépülést, ahogy megöregszünk, de akár a várható élettartamot is.

"Ez azt demonstrálja, hogy amikor öreg sejteket kezelsz olyan molekulákkal, melyek helyreállítják a az összekapcsolódás faktorait, a sejtek visszanyerik bizonyos fiatal tulajdonságaikat." - mondta a csoportot vezető Lorna Harries professzornő.

"Képesek növekedni és telomereik - a kis nyúlványok a kromoszómák végén, melyek egyre rövidülnek ahogy öregszünk - most már hosszabbak, mintha csak fiatal sejtek lennének."
"Természetesen sokkal több kutatásra van még szükség, hogy felállíthassuk milyen igazi potenciál rejlik az öregedés degeneratív folyamatainak ilyenfajta megközelítésében." - fejezte ki bizakodását a tudós.

Forrás: RT News / Bmccellbiol.biomedcentral.com / Exeter.ac.uk
(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

A Facebook társalapítjóa leleplezte:"Csak a jó Isten tudja mit művel a FB gyermekeink agyával. Valószínűleg Zuckerberg is le fog tiltani, ha ezt elolvassa!"-mondta


Facebook Founder Warns "God Only Knows What It's Doing To Kids' Brains"

A Facebook egykori társalapítója, Sean Parker leplezetlenül őszinte volt a Facebook létrehozásával kapcsolatban az Axios-nak adott interjújában.
Olyannyira őszinte, hogy arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg Mark Zuckerberg blokkolni fogja ezek után az ő accountját, ha ezt az interjút elolvassa.

Minden "Big Bother" közösségi médiáról szóló összeesküvést megerősítve Parker elmagyarázta a közösségi média hogyan hálózza be a felhasználókat és potenciálisan árt az agyuknak.
Kapcsolódó nagyon érdekes videó:
"Amikor a Facebook indult, rengeteg emberrel találkoztam, akik odajöttek hozzám és elmondták 'én sosem leszek ezen a közösségi médián'.
Én erre azt mondtam: - 'OK'. Te tudod, de ott leszel...'
Azt felelték: - 'Nem, nem, nem. Mert én értékelem a való élet interakcióit. Értékelem a pillanatot, a jelenlétet, az intimitást.

Erre én azt mondtam: "Akkor is megszerzünk téged"


"Nem tudom valóban megértettem-e a következményeit annak, amit akkor mondtam, mert valójában nem szándékos és akár beláthatatlan következményei vannak egy olyan hálózatnak, mely 2 milliárd főre nő és gyakorlatilag megváltoztatja a társadalmat, az egymással való kapcsolatunkat. 

Csak Isten tudja, mit művel gyermekeink agyával."
Az elgondolt eljárás, amivel ezeket az applikációkat létrehoztuk - és amiben a Facebook az első volt - és minden erről szólt:
Hogyan tudunk fogyasztani és  megszerezni minél többet az idődből és a tudatos figyelmedből?

És ez azt jelentette, hogy minden egyes alkalommal egyfajta dopamin-löketet kell adni, amikor valaki like-ot nyom vagy kommentel egy posztodra vagy képedre.... és ez még több kommentre, még több posztra, megosztásra, jelenlétre sarkall majd és még több dopaminra.. Érted?


Ez egy közösségi értékelés-önértékelés visszajelzés ördögi kör.
Pontosan ez az, amivel a 'hacker-szerű énem' előjönne, ha azt akarnám kideríteni, hogyan lehet meghackelni és kiaknázni az ember pszichológiájában rejlő sebezhetőségeket. 

 A feltalálók, létrehozók - jómagam, Mark Zuckerberg, Kevin Systrom az Instagrammal mindezek az emberek ezt megértették tudatosan és akárhogy is, de megcsináltuk!  

És végül Parker még egy sokkoló megállapítással fejezi be... 

"Azzal, hogy milliárdos lettem... és hozzáférek egy sokkal jobb egészségügyi ellátáshoz akár ...., amikor olyan 160 éves leszek, úgy leszek része mindennek, mint valami erkölcstelen elit uraság." (nevet)

Mert ismered a Warren Buffet-féle megfogalmazást, hogy mi is a kamatos kamat: 
"Adj nekünk milliárdosoknak egy extra 100 évet és akkor megtudod hogyan is néz ki az igazi jólétbeli-gazdagságbeli különbség"

No Comment.... 
Forrás: Axios

(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. november 6., hétfő

Amit eddig is tudtunk, a CIA-akták igazolták: Hitler nem halt meg, hanem a háború után Dél-Amerikában élt tovább az amerikaiak tudtával


Atombombával felérő dokumentum szabadult fel: Hitlert a CIA 1954-ben Kolumbiában kereste és amit eddig is tudtunk, mára bebizonyosodott:
Hitler nem halt meg a II. világháború végén, hanem Dél-Amerikában élt tovább! 
(valószínűleg az amerikaiak tudtával...., azt már kimondani sem merem, hogy segítségével....)
 


Egy épp most felszabadított CIA-dosszié szerint újraírhatjuk a történelmet. Hitler nem halt meg 1945-ben Berlinben.
A „Hitler, Adolf 0005” névvel ellátott akta szerint Hitler túlélte a II. világháborút és Kolumbiába menekült.

Egy informátor jelentette, hogy 1954-ben még életben volt és a kolumbiai Tunja városban élt. A „Citroen” álnéven jelentő ember azt is közölte, hogy a „Führer”-rel kapcsolatban áll.




Az is kiderült, hogy Adolf Schüttelmayer néven élt a latin-amerikai országban.
A CIA-által a FOIA keretében szabadon olvashatóvá tett dokumentum linkjei:
2.)  AZ FBI nyomozati aktái HItler keresésének folyamatáról és dokumentumairól: https://vault.fbi.gov/adolf-hitler



Ez pedig egy (bár) főáramú, de kétségtelenül érdekes, tényeket és kérdéseket, dokumentumokat felvonultató dokumentumfilm. Mindenképp érdemes megnézni!


(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete

◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. november 2., csütörtök

Kína láthatóan le fogja győzni az USA-t 2025-re a mesterséges intelligencia (AI) kutatása és létrehozása területén - mondta a Google anyavállalatának vezetője.


Kína láthatóan le fogja győzni az USA-t 2025-re a mesterséges intelligencia (AI) kutatása és létrehozása területén - mondta a Google anyavállalatának vezetője.


Ráadásul minden más országot is megelőz majd 2030-ra annak ellenére, hogy az "amerikaiak annak létrehozói a saját excepcionalizmusuk nevében" - figyelmeztetett a Google anyavállalata az Alphabet Inc igazgatója. 

Sokan egyébként azt sem tudják, hogy a Google és Facebook a mesterséges intelligencia fejlesztői az Amerikai Védelmi Minisztérium és a katonai kutatások finanszírozásában!

Erről és a szilícium-völgyben folyó Google-Facebook valódi kutatásokról nagyon jó tényfeltáró videót mutattam már korábban nektek David Icke-tól.. Érdemes ennek fényében újra megnézni! 
David Icke a Szilícium-völgyben - Exkluzív 1 órás videó magyar felirattal(VilagHelyzete saját megj.)

"Elhihetik nekem, a kínaiak jó emberek" - mondta Eric Schmidt, az Alphabet Inc. vezetője a mesterséges Intelligencia és a Globális Biztonság Csúcson szerdán, 2017, November 1-én. 
"De 2020-ra utolérnek minket. 2015-re már jobbak lesznek nálunk. És 2030-ra ők fogják dominálni a Mesterséges Intelligencia-ipart"



"Nem mi voltunk azok, akik felelősek a mesterséges intelligenciában való dominanciánkért az országban?"

"Sokkoló módon viszont a technológiában legkíválóbb embereket be sem engedetjük az országba. Inkább valahol máshol építsék meg a mesterséges intelligenciát vagy inkább lássuk őket itt minálunk?" - kérdezte Schmidt 

"Irán hozza létre a legjobb számítástechnikai tudósok némelyikét a világon és énőket is szeretném itt tudni magunk mellett.... Hogy világos legyek, azt akarom, hogy dolgozzanak ők is a Google-nek." - fejezte ki hozzátéve, hogy "őrület", hogy még csak be sem léphetnek az Egyesült Államokba."
Forrás: RT News

Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek:
"Az embereket egyesíteni kell a gépekkel máskülönben eltűnhetnek a Mesterséges Intelligencia korában"-vázolta Elon Musk a Tesla vezére

Ébred a Skynet! Elon Musk: "A mesterséges intelligencia létrehozásáért folytatott verseny fog nemzetek szintjén valószínűleg a III.világháborúhoz vezetni."

David Icke a Szilícium-völgyben beszél a Google és a facebook titkos fejlesztéseiről- Exkluzív 1 órás videó magyar felirattal
Könyv-és filmajánlat: The Circle (A Kör) "Aki nem osztja meg magánszféráját,a rendszer ellensége"

(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com