2016. június 26., vasárnap

Hihetetlen, ahogy a britek törvényszerű kilépésén értetlenkednek a főáramú politika és média által megvezetett emberek




Elképesztő a főáramú politika és média értetlenkedése a brit kilépés ügyében! 
Vagyis személy szerint én érthetetlennek tartom, hogy egyszerűen mit nem értenek, mikor az orruk előtt zajlott eddig is a nemzeti szuverenitások lerombolása és a bevándorlókkal elárasztás folyamata is...! Minden itt történik már évek óta és hogyan nem lehet ebből érzékelni semmit ?! 
Hiszen a tájékozottabb emberek egyszerűen nem tudták nem észrevenni és látni, hogy ennek egyenes ági következménye az lesz, hogy egyes államok polgárai végre és egyszer csak kezükbe akarják venni az irányítást és kilépnek egy olyan süllyedő hajóból, ami már amúgy is "ezer sebből vérzik" és süllyed.

Már eleve a megközelítés is hibás, amit sok média és ott nyilatkozó sugall vagyis sugalmazni próbál: Azaz hogy óriási hiba lenne az EU-ból kilépés! 
Eddig azt mondtuk lenne, vagy lett volna, de már megtörtént!

Pedig nem az! NEM HIBA! Hanem törvényszerű, jogos folyamat és ráadásul konkrétan tudható, hogy így van eltervezve.... Majd pár éven belül megértitek miért mondom.....

A britek kilépnek és meg merem kockáztatni a 'jóslatot' (ami persze nem az), de az Európai Unió fel fog bomlani, meg fog szűnni létezni.... És sajnos a mostani rendet is feltehetően a szükségszerűen bekövetkező káosz és recesszió váltja fel.... Részben gazdasági, másrészt politikai és társadalmi értelemben.

Szóval egyáltalán nem hiba, hiszen minden erőszakosan és mesterségesen létrehozott unió felbomlik egyszer! Az Európai Unió ennek pedig a lehető legostobább és legszembetűnőbb példája! (az is más kérdés, hogy egyáltalán nem az elit érdekeivel szembe menő módon, hanem tervezett folyamatként zajlik mindez!, de hát ez minden történelmi folyamatnál eddig is így volt)

Az már senkit nem lep meg, hogy maga Soros György is a kilépésre tett és játszott, majd nyert... Ő ne tudná, mi lesz? Ugyan már, ne legyünk naivak!
"A brüsszeli liberális elitnek és az unió jelenlegi vezetőinek üzentek az angolok a brit EU-tagságról szóló népszavazással és a brexittel, és azt tudatosították Brüsszellel és Londonnal, hogy büntetlenül nem lehet az emberek feje felett az emberek akaratával szembemenő nemzetpusztító politikát folytatni!"

Ennek csak a legeklatánsabb példája az Unió töketlenkedése a bevándorlási invázió ügyében, hogy szándékosan akarják Európát elárasztani közel-keleti és afrikai milliókkal....
A többség erre határozott NEM-et mondott mindig is,  mond most is és fog mondani ezután is ...

DE

Megint ugyanazok nem értik a folyamatokat, akik eddig sem értették!
 


Sem azt, hogy miért fontos a nemzeti szuverenitás, sem azt, hogy miért kell védekezni a bevándorlókkal elárasztásos EU-tervezet ellen! 

Jelenleg is csak a baloldali vagy liberális körök tárják szét a karjukat, hogy "HOGYAN TÖRTÉNHETETT EZ?" Hát pontosan azért történt, mert megint ők az egyetlenek, akik nem értik azt, ami törvényszerű! Miattuk és ostoba az globalista liberális társadalom-és gazdaságpolitika miatt, az emberek és a saját nemzetpolgárok semmibe vétele miatt történt mindez! 

Soha senkik által meg nem választott pojácák ülnek Brüsszelben, mint Schulz, Juncker és Barroroso.... Már a létezésük is bicskanyitogató, de a brüsszeli dilettantizmusnak az EU országokra való erőltetése NEM FOLYATHATÓ!
Erre mondtak nem-et a britek, mert látják, hogy az országukat ez az Unió biztos, hogy nem fogja megvédeni, pláne nem a britek érdekeit.

Sőt olyan abnormális és ártó döntéseket kényszerítenek rá a nemzetállamokra, amikből a nemzetállamok köszönik szépen, de nem kérnek!

Semmi más nem történt, mint ennek kimondása! És ezt csak ugyanazok nem értik, akik eddig sem értették, miért más a magyar kormány és a visegrádi négyek politikája, miért más egy jobboldali megközelítés a balliberális öngyilkos politikával szemben....

De ugyenzt gondolják a hollandok, svédek, belgák... És itt most a valódi nemzeti elkötelezettségű emberekre gondolok, akik látják mivé vált Rotterdam, Malmö, Stockholm, vagy Párizs! Valahogy olyan negyeddé vált, ahol az angol és a francia, vagy svéd körbenéz és azt kérdezi magában:

"Úristen hogy jutottunk ide és kik ezek az alakok az utcámban, az iskolánkban és hogyan lehetett ezt megengedni, hogy az országommal ezt tegyék! 
Ahogy csak lehet ezen én változtatni akarok!"

Az első lehetséges szavazásnál Európa újabb pofont fog kapni...

Talán a globalista felfogás, a gyökértelenség vagy a hazátlan kozmopolita-felfogás az oka, de egyszerűen szomorú akkor is, hogyan nem érti még mindig "ez az oldal" (talán nem is akarja érteni), de a britek döntése ÍGY KELLETT, hogy TÖRTÉNJEN! 


<<< Számomra a svájci Gotthard-alagút megnyitója és az ott jelen lévő európai uniós vezetők egyaránt azt szimbolizálják, ami miatt ebből a közösségből való kilépés egyáltalán nem biztos, hogy veszteség és hiba lenne bizonyos nemzetek számára...


Ahogy tegnap a VilagHelyzete FB-oldalon egy jegyzetben is leírtam nektek"érdekes módon" ti is az alternativhirek BREXIT-szvazáson 90% : 10% arányban azt mondtátok, akkor járnak jobban a britek, ha kilépnek az EU-ból és 56%-a az olvasóknak azt mondta, ki is fognak lépni!

Sokan írjátok - és szerintem jól látva a helyzetet - hogy ez nem egy véletlenszerű folyamat, mert soha nem is volt az. Amiről már a bevándorlási-invázió kapcsán is beszéltünk a cél mindenképpen a hagyományos keretek fellazítása... A tervek legalábbis mindenképp erről szólnak és minden mozaik ebbe az irányba mutat. Legyen szó a Európa bevándorlókkal elárasztásának tervéről vagy a nemzetállamokon belüli feszültségek szításáról.... Európa meggyengítése, ha kell káosz árán is .....
Egyrészt a szélsőjobb és szélsőbal politikai oldalak felerősítése..., párhuzamosan a nemzeti lakosság és a bevándorlók közötti ellentét szításával. Másrészt - és a legfontosabb- , hogy Oroszország soha ne foghasson össze egy erős Németországgal, Európai Unióval.... Az USA-t is Nagy-Britanniát egyaránt kézben tartó elit és családok érdeke ugyanis ezt kívánja, kívánta korábban is az I és II. világháború kirobbantásával.
Egy gyengélkedő beteg emberen a legkönnyebb uralkodni és bevetetni vele azt a gyógyszert, amit csak akarunk...
Még belegondolni is elképesztő mi lesz, ha Skócia vagy Észak-Írország úgy dönt ők bizony különszakadnak Nagy-Britanniától és szuverén államként akarják eldönteni az EU-hoz akarnak tartozni vagy teljesen önállóak lenni és függetlenek mondjuk Nagy-Britanniától is! Észak-Írország évtizedes függetlenségi harcáról már nem is beszélve...

De ez a legkisebb következmény, mert mostantól dönteni akarnak a hollandok, a franciák és az olaszok is...
Nemcsak David Cameron mond le! Valójában Merkel is most bukott meg végleg - csak lehet ezt még ő sem tudja!  (SBG Buddha írása - VilagHelyzete.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése