2016. április 10., vasárnap

Vajon miért építik fel az ősi babiloni Baal istenség (Marduk) templomának kapuját New Yorkban és Londonban egyszerre!?




2016 áprilisában a babiloni Baal Templomának kapuját építik fel egyszerre és nem is akárhol: New Yorkban a Times Square-en és Londonban a Trafalgar Square-en! 

Mindkét esetben eredeti élet-nagyságban egy körülbelül 14,6 m magas kapuról van szó, mely a szíriai Palmyrában az Iszlám állam terroristái által lerombolt maradvány mása lesz....

Nem is nagyon ütné meg a fülem a hír, ha csak egy szimpla műemlékvédelmi ötletnek gondolnám, de mivel Babilonról, az ősi 'istenség' Baal-ról (Marduk, Nimród) van szó, ezért sokkal jobban érdekel a MIÉRT? és hogy miről és kiről is van szó. 
Ráadásául a mai Irak és Szíria, a Perzsa-öböl területén "járunk". 
Arról nem is beszélve, hogy felettébb furcsának tartom, hogy első körben ezt a kettőt építik meg, majd ezt követően több mint százat terveznek megépíteni világszerte! Igen, jól hallottátok....


Baal tisztelete visszamegy a kezdetek kezdetére, az ősi Babilon idejébe, Mezopotámiába. Hogy miért fontos a Sumer birodalom vagy Mezopotamia ennyire még a mai napig is?
Babilon = "Isten kapuja" vagy "átjáró az isteneknek"

Mert az ősi tudás idejében járunk egy olyan birodalomban, ahol egy egész civilizáció életét határozta meg a tudat, miszerint "Istenek égi szekereiken leszálltak az égből és átadták a tudást az emberiségnek, egy ideig együtt éltek velük...., megtanították őket a földművelésre, az anyag megművelésére, az együttélésre....." 

Babilon neve a Wikipedia szerint az akkád ' tobāb-ili' szóból származik, mely jelentése "Isten kapuja" vagy "átjáró az isteneknek". Az akkádból átvett ógörög fordítása Babylṓn (Βαβυλών), ebből került be a mai nyelvekbe. 


Szóval áprilisban hatalmas kapukat, átjárókat  építünk fel világszerte az ősi Babilon első számú istenének a Föld két kulcsfontosságú központjában New Yorkban és Londonban, majd világszerte  ....
Vajon miért ? - kérdezhetnénk. Elsőre furcsának tűnhet és sokak szerint félelmetesen bizarr... A New York Times-ból idézve


Következő hónapban (áprilisban) Baal Temploma érkezik meg a Times Square-re. Az 50 láb magas kaput, mely a templom bejáratát jelentette, New Yorkban és Londonban állítják fel, a 2000 éves struktúra tiszteletére, amit az Iszlám Állam rombolt le tavaly a szíriai Palmyrában. 
Ez azért érdekes, mert az emberiség bölcsőjéről beszélünk, arról a területről, mely a sumér birodalomnak és Babilóniának is teret adott. Ha röviden akarnék fogalmazni, "minden itt kezdődött" ....

Mindannyian ismerjük a fentebb is látható sumér ábrázolásokat a "tobozt" kezében tartó istenségekkel, a Naprendszer bolygóinak ábrázolásával, beleértve a Mars és Jupiter között keringő (ma már nem létező bolygót is.....)
<<< A Toboz a Vatikán udvarán


Marduk volt Mezopotamia első számú istene, akit tiszteltek szerte Babilonban, Baal-nak, Bel-nek, vagy egyszerűen csak ÚR-nak nevezték.


Egy Nabukodonozor idejéből származó híres akkád nyelvű teremtéseposz, az "Enuma Elish"  ("amikor fönt...") megörökítette Marduk felemelkedésének történetét, miszerint Ő volt az 50 istenség vezetője, melyek mindegyike isteni attribútumokkal és tulajdonságokkal, képességekkel rendelkezett. Miután legyőzte Tiamat-ot, a káosz szörnyetegét, Ő lett az Istenek királya, a "mennyek és földek ura".

Ez a teremtéstörténet jóval megelőzte, de sok mindenben alapját jelentette a Biblia leírásainak is...
Mind a bibliai vízözön, mind az emberiséget sújtó korábbi természeti csapások a Földet átfogó, egyetemes katasztrófák voltak. Ezeket a görög klasszikusok, Platón, Arisztotelész és számos néphagyomány és több mai tudós kozmikus eredetre vezeti vissza.
Viszont a sumérok, a babiloni, mezopotámiai tudás valaha ezeket jól ismerte és életük része volt..... 




Nézzük mit mond a katolikus lexikon róla - mert ez mindenképp érdekes:

Bábel városának istene. Enki fiának tekintették. Amikor az amoriták Kr. e. 1830 k. megalapították az 1. babilóniai dinasztiát, amely →Hammurápi idejében csaknem egész Mezopotámiára kiterjesztette uralmát, MARDUK a birodalom istene lett. Hammurapi törvénykvének prológusa szerint Anu és Enlil Mardukot az összes halandó fölött örök uralommal ajándékozta meg, és neki ítélte az ég istenei között az 1. helyet. A teremtésről szóló tanítóköltemény (Enuma elis) ezt így okolja meg: Marduk volt az egyetlen az istenek között, aki föl merte venni a harcot Tiámattal, a →káosz megtestesítőjével, és győzött. 
A főhatalommal együtt Marduk a bélu, 'úr' címet is megkapta; ezért sokszor egyszerűen →Bélnek (Baal) nevezték.

Legfőbb templom Bábelben az E-szag-ila, 'fölemelt fejű ház' volt; ehhez tartozott a híres torony, az E-temen-an-ki, 'ház, amely az égnek és a földnek alapja' (→bábeli torony) és a K-i oldalánál lévő kapu, amelyet befalaztak, csak a 6. hónapban nyitottak ki néhány napra. 

Baal / Marduk / Enmer-kar / Nimród

Természetesen a történetírás mindig kutatta, hogy a teremtés-mítoszokat milyen valós történelmi személyekhez lehetne kötni. 

Marduk / Baal esetében ezt elsősorban "Enmerkar" királyhoz, bibliai nevén Nimródhoz kapcsolják. (Hagyományosan Bábel-tornyának eseményeit is Nimródhoz kötik.)

A sumer nevét tekintve "Enmer-kar"-ban a 'kar'-utótag "Vadászt" jelent vagyis "Enmer a Vadász", ahogy Nimród is a "Nagy Vadász".

Enmer-kar a 'sumér királyok híres listáján' is megjelenik, mint "Ő az, aki felépítette Uruk városát". A Bibliában Nimródként a Genesis 10:10 szerint Babelben (Eridu) és Uruk (Erech) városában uralkodik királyságában..... 

Sokszor fel szoktam hívni a figyelmet a következő tényre, amin hajlamosak vagyunk átsiklani, de a Jupiter Felemelkedése c. elemzésem kapcsán szintén kihangsúlyoztam:
Enmer-kar a sumér királyok listája (még a Wikipedia szerint is)  420 évig (egyes értelmezések szerint 900 évig!!!) uralkodott.....Ahogy a bibliai Noé esetében sem lepődünk meg a 900 éves korán, pedig talán kellene..........

A Sumér Királyok listájának megtalálása Irak déli részén Mezopotámiában rendkívül fontos ! 

Hogy miért fontos ez ? Mert olyan történelem előtti időkről beszél a kb. 4000 éves lelet, ami minden képzeletet felülmúl ! A német-amerikai Hermann Hilprecht találta meg a 18db egyenként 8inch magas "követ" az 1900-as évek elején Nippur városánál. A 18 lelet között nincs két egyforma, kb. i.e 2017-1794 közötti Isin dinasztia idejében írhatták le.... A vízözön előtti időkről is árulkodnak. 1906-ban publikálta is felfedezését: 
(kapaszkodjatok meg!)

Olyan királyok vannak benne, mint Alulim, aki 28.800 évig vagy Alaljar, aki 36.000 évig uralkodott...
Ehhez képest Baal uralkodásának 900 éve eltörpül....



A sumér királyok listája a legelső időkről, az egész királyság eredetéről beszél úgy, mint valami isteni beavatkozásról, mely szerint a királyság a mennyekből szállt alá. A korai dinasztiák és királyok a leírás szerint emberi ésszel felfoghatatlan ideig uralkodtak és voltak jelen. Ekkor Eridu (Babilon) volt a központ. Az oxfordi Ashmolean Régészeti Múzeumban megtalálható a királyok listájának majdnem teljes másolata. 

Nimród (sztenderd héber: נִמְרוֹד Nimrod, tiberi héber: נִמְרֹד Nimrōḏ; a magyar hagyományban Ménrótmezopotámiai király a Bibliában, illetve népmesékben és legendákban. A Bibliában Noé dédunokája; hatalmas vadászként, és az erő szimbólumaként is ábrázolják. Gyakran őt tekintik Bábel tornya építőjének. Kézai Simon középkori krónikás szerint a magyar nép őse. 
A Biblia szerint az özönvíz után életben maradt Noé három fiától származik az emberiség. Noé legrosszabb fia, Kám utódai közül Kús (vagy Khús) nemzette Nimródot, aki hatalmaskodni kezdett a Földön. Országa először a babilóniai Bábelben volt, amit aztán Asszíria vidékére is kiterjesztett.


Marduk-ot gyakran emlegették „Nagy Égi Test”-nek és „Fényesen Ragyogó”-nak is, aki hasonlatos a Naphoz (nem azonos vele) és az „Ég közepén” helyezkedik el. Ugyanezt az eposzt babiloni változatban is ismerjük. A bolygóként Nibirunak, „találkozások bolygójának” nevezik, aki útja során a mindenség legtávolabbi zugait keresi fel, majd újra és újra visszatér.  A szövegek a bolygó ragyogó fényességéről írnak, mely "itt létekor" nappal is látható.
Keringési idejét 3600 évben adják meg, mely az ókori Mezopotámia történetében és a korszakok leírásában is nyomon követhető.... Sokan úgy beszélnek róla a kutatók között, mint egy "istenség" vagy "bolygó", mely egykoron itt volt, de ma már nincs itt...

A X.bolygó...És mely égi csata eredménye igazából az a csillagászatban közismert bizonyos kisbolygó-öv a Mars és Jupiter között, ami egykoron egy bolygó lehetett a tudósok szerint...

<<< Marduk isten lándzsás és Nebo íróvesszős jelképe előtt tisztelgő babiloni pap (pecsét, mázas agyag, 4,5 cm, Kr. e. 7-6. század, Louvre, Paris)

Az Ótestamentum eredeti, héber verziójában többször előkerül az „olamin” szó, mint az „olam” többesszáma. 

A kutatók szerint az „olam” egy bizonyos időtartamot jelölt, méghozzá azt az időt, amely egy titokzatos (és ismeretlen) bolygó két feltűnése között eltelik. Azt is meghatározták, hogy mai mértékegységgel mérve 1 olam kb. 3500-3600 évnek felel meg. 
Az „olamin” másik jelentése pedig egy nagyon-nagyon távoli királyság, amely több világot is magába foglal, s túl van az "égi láthatáron". 

Érdekesség még, hogy magát Baal-t / Marduk-ot az asztrológia tökéletesített rendszerében Jupiterrel azonosítják ! 

Ennek fényében talán még érdekesebb lehet a cikk és az összefüggések, amiket a Wachowski-testvérek okkal tettek bele a Jupiter felemelkedése című filmbe.
Ezért szeretném újra felhívni a figyelmet egy-két azonosságra...

Akik ismernek, tudják, hogy a kezdet-kezdete óta érdekel Babilon, a sumér civilizáció, Mezopotámia és Egyiptom, de főleg ennek kapcsolata a mai korral és ezen vérvonalaknak a jelenléte világunkban különösen....
 Főleg amiatt is, mert ezen a területen voltak a legnagyobb városállamok - Ur, Uruk, Maghara Nippur.... (igen, Maghar...). A legrégibb naptár is Kr.e. 4400-ból Nippúrból származik. Egy a Kr.e. III. évezredben készült agyagtábla alapján a mai kutatók pontosan beazonosíthatták az ott felsorolt bolygókat és csillagképeket is.

Saját forrásaim és kutatásaim is arra utaltak, utalnak, amit megismételnék most:
A Földet nem egyetlen emberi faj népesítette be anno - amikor eltérő idegen civilizációk érkeztek a Földre - vagyis amikor saját képmásukra létrehozták az embert, hanem "az isteni" gének és az "égi atyák" génjei több eltérő mentalitású, tulajdonságú emberi fajt eredményeztek ! Ezek az emberi fajok mai napig jelen vannak a bolygón! (nem rasszokról beszélek! - ezen a vonalon gondolkodjatok el és kutassatok majd - SBG Buddha megj. VilagHelyzete)




"Valójában az emberiség gyökerei, eredete egy másik bolygón volt, amit Horus-nak neveztek. Ti úgy tanultátok, hogy az emberiség szülőhelye, bölcsője a Föld, de valójában nem az ! "
Angyalok, arkangyalok, félistenek egyáltalán nem véletlenül jelennek meg minden mitológiában, a Föld bármely pontján kialakult civilizációban... 

De gondoljunk most vissza, mert a Jupiter felemelkedése is önmagában félistenek harca, az uralkodó Balem (igen pont véletlenül ez a neve) és a forradalmi lázadó Jupiter küzdelmén keresztül. 

De miért is érdekes Jupiter személye és az ő felemelkedése ?

Mint pogány istenség, Jupiter egy időben összekapcsolódott az Antikrisztus (nagyon sokszor szándékosan vagy tudatlanul félreértelmezett) személyével.

Több néven jelenik meg Jupiter: a görögök Zeusznak, az egyiptomiak Ozirisznak, a babiloniaiak Marduknak, a sumérok Nibirunak, az asszírok Adonnak v. Atennek nevezték. Az izraeliták Yahweh-ként (YHWH =Edonai vagy tertagrammatonnal helyettesítették), a vikingek Odinként nevezték...
Ezek az ősi szimbólumok: a Jupiter felemelkedésében megismert Abraxas és Baphomet is megjelennek Egyiptomban, pl. a Karnaki-Templomoknál (Amon-Ra). (lásd a cikket részletesen)

Az Abraxas istenség és Baphomet alakja - amit a templomos lovagok is tiszteltek és mai napig sokan nem is értik, illetve Luciferrel vagy magával a sátánnal tévesen azonosítják. >>>>


"A ti Földetek egy nagyon hatalmas üzletnek egy nagyon apró része"."Jelenleg Balem van megbízva a Föld irányításával. Amikor kinyilvánítod, a Föld hozzád fog tartozni."
A történelem előtti idők eseményeit, ezeket a harcokat az "égi atyák" és más fajok között a teremtésmítoszok mindegyike leírja. Rengeteg közös ponttal és hasonlósággal. 
/ Például Enoch könyve a történelem előtti időkbe nyúlik vissza, valóságos űrháborúkról beszél, sokak szerint pedig minden egyes mozzanata párhuzamba vonható az idegen, nem földi eredetű fajok látogatásával. A leírás Énok elrablásával kezdődik, melyet azok vittek végbe, akiket ő maga angyaloknak nevez, majd maga az Urak Ura árulja el neki a teremtés titkait. A könyv a Genezis hatodik fejezetétől indul: azt állítja, hogy Jared, Énok apjának idején kétszáz, Őrzőnek nevezett lázadó angyal érkezett a Hermon-hegy több mint háromezer méter magas csúcsára, hogy előkészüljön a leszállásra és az emberi fajjal való keveredésre. A lázadó angyalok megtanították a férfiaknak a fegyverek készítésének művészetét, a fémek öntését, az asszonyoknak a díszítések viselését és a szépítkezést, valamint felfedték az embereknek a boszorkányságot és a szertartásos varázslást.
Az ember ily módon kilépett az ősi törzsi kultúrából, egy fejlettebb kultúra pedig megtanította neki a csillagászat, az asztrológia, a meteorológia, a Nap, a Hold és a Föld titkainak tanulmányozását is. /
"Uralkodik mint a mennyek és világok atyja"
A fenti 2 nagy, az ősi tudással kapcsolatos írások egyikében bukkantam saját 3 évvel ezelőtti hozzászólásomra:

"Sokat elolvasva belőlük van esély, hogy megcsap minket a szele annak az igazán ősi "valaminek".... Az igazi részei ennek a tudásnak mai napig is csak beavatottak számára érhetőek el és azon belül sem mindenkinek. 

Mint ahogy a Bibliába sem kerültek bele olyan evangéliumok és olyan tanítások, melyek veszélyeztették volna a hatalom csúcsán állókat. Pedig a Biblia is csak egy "füzetecske" nagyságrendben ahhoz képest, amit babiloni tudásként tanultak Mezopotámiában, majd ez Egyiptomban is jelen volt. Nem hiába lett a babiloni mágia is bizonyos elemeivel beemelve a Talmudba, amikor azt létrehozták és mai napig is alkalmazzák bizonyos körök.
Ezek a társadalmak - illetve akkor is csak a vezetők és beavatottak sajátos tudást kaptak és halmoztak fel, sőt alkalmazták is azokat a mindennapokban." 

Ha belegondolok, hogy Jézus Krisztus és időszámításunk kezdete is mindössze 2 ezer éve volt és sokszor milyen vérre menő hitvitákat, vallásháborúkat és mészárlásokat vagyunk képesek vívni akár a Biblia, akár a Korán vagy ennek különböző értelmezései és félreértései miatt, akkor eszembe jut és elmondom sokszor:  mennyire elképesztő és sajnálatos, hogy nincs fogalmunk arról, mi minden létezett Jézus Krisztus előtt is.
Ő 2000 éve volt a Földön (?), csakhogy azelőtt 45-50 ezer évvel itt civilizációk éltek és nyelveket használtak, hatalmas építményeket hoztak létre, csillagászati ismereteik a mainál is nagyobbak voltak.....
Ebben az időintervallumban ez a kétezer év egy pillanatnak tűnik....
 

A másik fontos momentum, amin azért érdemes elgondolkodni: hogy ha az istenek bizonyos ideig köztünk éltek, vajon honnan jöttek és miért is távoztak el ?  Ráadásul mivel szorosan kapcsolódnak az első emberekhez, így nem is csoda, hogy mind a Bibliában, mind a keleti Mahabharata hatalmas elbeszélésekben fontos szerepet kapnak..... 

Olyan mintha most meg kellene tippelnünk, mi lesz itt 10 ezer év múlva. Mondhatom, hogy lövésünk sincs. Akkor miért merünk sokszor ítélkezni, hogy mi létezhetett vagy sem 10-20-50 ezer évvel ezelőtt. 
Mi itt a 2000 évhez képest is csak 100 éve kezdtünk el autót használni és villamos áramot is alig régebben...50 éve tudjuk, mi az, hogy informatika... Nem is sorolom....Akkor mi lehetett vajon több ezer éves civilizációk kezében ?" (SBG Buddha-VilagHelyzete)

De megemlíthetnénk a szabadkőműves titkos társaságok életében ugyanolyan jelentős szerepet játszó ősi óegyiptomi és azelőtti időkből származó tudás megőrzését is:




Úgy gondolom, ha fel tudjuk fogni azt, hogy minden mindennel összefügg és tudásunk / képességeink vagy tudatosságunk révén az agyunk össze tud kapcsolni bizonyos mozaikokat, akkor esélyünk van talán arra, hogy az átlagnál jobban értsünk egyes folyamatokat... 
- Például hogy a babiloni mágia tudását hogyan emelték át a Talmudba és használják mai napig zsidó körök és titkos társaságok.....?

- Miért pont a Babilon-tornyára teljesen emlékeztető stílusban építették meg az EU-Parlamentet ?

Természetesen véletlenek nincsenek, ha a világ két "epicentrumába" (Times Square és Trafalgar Squar) felépítik Baal / Marduk templomának kapuját és még száz helyen a világban ugyanezt........ Ennek oka van! 
Sajnos mondanám,. hogy ismerem az okot, de nem. Inkább sejtem, és ezért írtam meg a cikket, hátha együtt okosabbak leszünk.....

Egy kis elrugaszkodással tenném fel a kérdést - annak tudatában, hogy ma már elfogadott nézett, miszerint a piramisok, obeliszkek képesek energiákat fókuszálni, továbbítani - talán merész a kérdésfeltevés, hogy az ilyen kapuk vajon milyen energiák számára nyitnak meg ajtókat, dimenziókat vagy csak szimplán a szórakoztatás és műemlékvédelem a célja 100 ilyen kapu megépítésének..... ? 





"Az Abraxas hatalma kettős. Ti ezt azonban nem látjátok, mert a ti szemetekben megszűnik, ami ebben a hatalomban egymás ellen irányul."

"Isten és ördög teljességben-ürességben, nemzésben és rombolásban különböznek. Közös bennük, a Hatás. A Hatás köti össze őket. Ezért a Hatás fölötte áll mindkettejüknek, Isten Isten fölött, mert a Teljességet és az Ürességet egyesíti azok hatásában.

Ez egy olyan Isten, akiről nem tudtatok, mert az emberek elfelejtették őt. Mi őt az ő nevén nevezzük: Abraxas-nak. ő még kevésbé meghatározott, mint az Isten és az ördög. Hogy Istent tőle megkülönböztessük, Istent Helios-nak. vagy Napnak nevezzük."

"Isten a nap mögött lakik, az Ördög az éjszaka mögött.
Amit Isten a fényből megszül, azt az ördög az Éjbe rántja.
Az Abraxas azonban a világ, keletkezése-elmúlása maga.
A Nap-Isten minden adománya mellé az ördög odahelyezi a maga átkát.

Minden, amit Istentől kértek, az ördögnek egy-egy cselekedetét hívja elő.

Minden, amit Nap-Istennel teremtetek, a hatás hatalmát adja az ördögnek.

Ez a félelmetes Abraxas."
/C. G. JUNG: Hét prédikáció halottaknak/

Írta, szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com

131 megjegyzés:

  1. Minden tudás Thoth-hoz vezet. Maradok ennél a "tételnél" A többiek meg úgy kavarnak, ahogy csak tudnak!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv Laci!
      Jó lett a cikk. Igazából én most csak a "kapuk"-ra reagálnék.
      Ez volt az első gondolatom a megépítésükkel kapcsolatban: ha valóban felépítik őket, vagy csak meg lesz a terv, akkor meg kell nézni a földrajzi elhelyezkedésüket, s ha lehetséges, összekötni ezeket a pontokat. Megeshet, hogy egy, vmilyen sötét (sátáénista?) ősi szimbólumot adna ki, ha van ilyen céljuk, mellyel az embereket még könnyebben áldozhatnák fel az "isteneiknek". A szimbólumok nagyon lényegesek és erősek, akár a "jó" oldalról van szó, akár a "rossz"-ról. Remélem, tényleg nincs ilyen tervük, de ha mégis, akkor csakis nagyszabású és sok emberáldozatot követelő rituálé része lehet.
      Ne legyen igazam.

      Törlés
    2. Elég nagy esélyt adok neki (azt nem merem írni, hogy biztos vagyok, mert a tudásom kevés hozzá), hogy van jelentőségük és szerepük ezeknek az ősi okkult dolgoknak, szimbólumoknak, akár kapuknak is... Túl fantáziadús lenne, ha "portál"-oknak nevezném őket, de szívesen megismerném az igazságot egyszer ezek működésével kapcsolatban...

      Az is említésre méltó, hogyha megvizsgáljuk a dátumot - és ezt szándékosan nem írtam bele a cikkbe, mert minden ilyen csak belemagyarázás - de Április 19 pontosan 13 napra van a nevezetes Május 1-től, ami nem csak az Adam Weishaupt-féle Illuminati megalapításának évfordulója, hanem egy 13 napos periódus kezdete, amit úgy ismernek a régi időkből, hogy "'the Blood Sacrifice to the Beast'" >> Véráldozat a Vadállatnak vagy Szörnyetegnek..... Mindez mint tudjuk Május 1-i Beltane ünnepén kulminál......

      Április 19 pedig a kánaánita Moloch ünnepe.... Az olvasóknak nem kell bemutatnom a "Bohemian Grove" erdőben a bagolyként ábrázolt Moloch szobra előtt jelképes emberáldozatot bemutató amerikai elnököket és szabadkőműveseket.... A videót sokan ismerik......

      Korábban történt már több jelentős emberáldozattal járó esemény ezeken az április 16-20 közötti napokon, ami "nyilván" csak véletlen egybeesés, de érdekes...
      Április 20 egyébként ebben az évben az év 31+29+31+20 = 111.napja, ami a tripla számok miatt mindig jelentős az okkult világban......

      Korábbi eseményeket kerestem ide:
      ● April 19, 1993 – Waco Massacre: An FBI assault lead to the burning down of the compound of a sect named Branch Davidians, killing 76 men, women and children.
      ● April 19, 1995 – Oklahoma City bombing – 168 people killed.
      ● April 20, 1999 – Columbine High School massacre – 13 people murdered, 21 injured.
      ● April 16, 2007 – Virginia Tech massacre – 32 killed; 17 injured.
      ● April 16, 2013 – Boston Marathon explosions – 3 killed; 107 injured.
      ● April 19, 2013 – Boston terrorist Tamerlan Tsarnaev shot to death.

      Ha most én egy összeesküvés-hívő lennék, biztos azt kellene gondolnom, hogy jobb ha az ember Április 16. Szombattól Jövő kedd-szerdáig kerüli a forgalmas és zsúfolt helyeket! Na de nem vagyok ilyen hívő, így csak egy eszmefuttatás marad.....(SBG Buddha-VilagHelyzete)

      Törlés
    3. Nagyon szépen köszönöm a válaszod.
      Én úgy gondolom, hogy a szimbólumok formájától is függ, hogy mire használják. Ezért is vetettem fel. A szív szimbólumát sokan a szerelemhez fűzik, de igazából a szereteté. A Dávid csillagot is félreértelmezik. Ennek a hatalomnak biztosan számos van a tarsolyukban, ezért remélem, hogy nem nagyszabású lesz az, amit terveznek. De ha róluk van szó, bármi megeshet...

      Szóval, úgy gondolod, hogy lesz valami. Jó tippet adtál nekem, ugyanis én is készülök, ahogyan készültem március hatodikára is. Biztos te is észrevetted a módszerüket: ha valamit nem tudnak megvalósítani, amikor akarják, csak későbbre halasztani, akkor is megteszik. Könnyen meg lehetne állítani őket, ha egy kicsit többen lennénk.
      Érdekes, most a bemásolt dátumokat nézve: 93 után 95 (2 év különbség), 95 után 99 (4 év, a 2 duplája 4), 99 után 2007 (8 év, a négy duplája 8), 2007 után 2013 (6 év), 2013 után 2016 (3 év, a 6 fele 3). Először emelkedő, majd csökkenő sorrendben zajlanának az események? Ha összeadom az év különbségeket (egy lehetséges ideit is beleszámítva), az 23. 2016. 04. 23. De, ha nem, akkor csak 20. 2016. 04. 20., amit te is mondasz.(A hónap egyértelműen maradt a 4.) Lehet, hogy ugyanaz az eszmefuttatásunk? Lehet, rájöttünk valamire? Most biztosan örülnek :D

      Törlés
    4. Atlantis753.Nyitott vagyok mindenre a napos oldalon :)

      Törlés
    5. Atlantis753

      Az egyik kommentelő sajnos elég indulatosan írt egy megjegyzést, de nagyon fontos dolgokról is írt, amiket Én kitudok nektek fejteni, mert én szeretnék nektek segíteni. Nem kell komolyan venni az írásomat, ez csak az én teóriám és tudásom, az amit én tudok és igyekszem adni nektek valami értelmeset és hasznosat.

      Én is olvastam azt a Nekronomikon nevű förmedvényt és sajnos ami benne van és amit írt a haragos kommentelő az sajnos igaz. Ez a kapu tényleg egy úgynevezett hatodik kapu, másik nevén Marduk kapu, nekromanta és fekete mágiához használatos szimbólum. (esküje is van és érdekes, hogy Marduk száma a 10-es és pont április 10-ik napján jelent meg ez a cikk is)

      Baal nevét démon mágiában használják + szabadkőműves, illuminátus dolgokban.

      Tehát elképzelhető, hogy valami szertartást is akarnak majd tartani. (vagy titokban vagy úgy, hogy csak az vegye észre, aki már tud az ilyen dolgokról, de ez őket nem igazán fogja érdekelni)

      Mind a nekromanta, mind a démon rituáléhoz kell emberáldozat és ezt akár újabb terrortámadás útján és megbírják csinálni.

      Plusz érdekesség

      Az Outlast 2 nevű játélról kikerült egy újabb videó.

      https://www.youtube.com/watch?v=eJsQ4HKEvIY

      Érdekes meghallgatni a szövegét:
      “Children, you lovers of God and registrate defenders of His paradise—all our years of suffering come now in this glorious day of peace... Peace! Even in the corrupt and filthy tongue of the romans, in the Puritan city... On the fourth month and the twenty-second day of the sixteenth year of the third millenium, our reckoning begins. The spider-eyed lamb waits at the harlot's brace, hungry for this world! Ready your knives, for the good of thirst of blood, and we, like the angels, must show no mercy. God loves you.”

      És a címbe benne van Júdás 1 14-15. Júdás Levele 14-15. Ajánlom elolvasni.

      14
      Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével,
      15
      Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene.

      Még egyszer mondom ez tényleg csak az én elméletem és írásom, nem kell komolyan venni. De remélem tudtam segíteni.

      Törlés
    6. https://www.youtube.com/watch?v=hFN2QhhFjv4

      Törlés
    7. Üdv Kedves MagyarLovas95!

      Megtennéd, hogy megkeresnél engem az atlantis986@gmail.com címen? Persze, csak ha úgy gondolod. Érdekelne, amiről beszéltél.
      Köszönöm.

      Üdv,
      Atlantis

      robitsas robitsas: Nem értem mire gondolsz. Üdv.

      Törlés
    8. " Könnyen meg lehetne állítani őket, ha egy kicsit többen lennénk."
      Benne vagyok!

      Törlés
    9. robitsas: Nem csoportra gondoltam, ettől függetlenül lehet vannak, akik ténylegesen csoportokban dolgoznak. Én egy fénymunkás vagyok, tehát meditációval igyekszem minél több pozitív energiát megteremteni, és ezáltal megakadályozni a pusztító terveiket. Itt is közétettem, hogy március 6. az év 66. napja, tehát tripla 6, ami kiváló alkalom lett volna számukra, mondjuk, ami történt Brüsszelben, vagy még jobb Párizsban (nekik, nem nekem). Azokban a napokban nagyon erősen koncentráltam, és főleg pozitív energiák megteremtésére fókuszáltam. Nem is történt akkor nagyobb esemény. Ez mondható a meditáció hatásának, de ha őket kérdeznéd, azt mondanák, hogy nem terveztek aznapra semmit. Ahogyan Laci is írta, szeretik a jeles számokat, mint a 11, a 6, a 13, és ezek tripla változatait, mint 111, 666. Úgyhogy amikor azt mondtam, hogy jó lenne, ha többen lennénk, az egész Földbolygó populációjára gondoltam. Ahhoz, hogy valóban meg tudjuk állítani őket, legalább 700 millió emberre lenne szükség, ami a jelenlegi népesség kb 10%-a. Ez azért lenne jó, mert ha ennyien odafigyelnének arra, hogy szeretet energiát teremtsenek és meditáljanak, az hatással lenne a többi emberre is, így a háttérhatalom terveit és támadásait hatástalanítani tudnánk. Ezt magadban kell eldöntened, hogy szeretnél-e ekképpen segíteni. Ha netalántán kézi fegyverekre gondoltál, melyekkel levadászhatnánk a sötét oldal embereit és nem emberi lényeit, akkor azzal mindenképpen kudarcot vallanánk. Nem kispályások ők. Ha nem vagy felkészült, ha nem tudod miként védd meg magad, a hüllők képesek lebénítani téged, úgy, hogy se mozdulni nem tudsz, se beszélni, se gondolkodni. Sajnos tudom, mert alkalmazták rajtam. Egyedül csak a szeretet energiának nem tudnak ellenállni, ezért is terveznek folyamatosan, a vérvonal családok is, mert nem akarják, hogy szeretetteljes társasalom legyen a Földön, ugyanis akkor nem tudnának kik felett uralkodni. Nekik csak a bolygó kell, kevés létszámú rabszolgával, de ezt nem érhetik el a populáció néhány hónap alatti kiirtásával. Most a terrorizmussal próbálkoznak... Folyamatosan tesztelnek, megfigyelnek mindenkit. Miként reagálsz... Ha negatívan, nekik az jó, mert irányítható vagy és segíted megvalósítani a terveiket. Ha pozitívan, megpróbálnak megzavarni, kibillenteni téged, emiatt viszont nem kell aggódni, mert ha lelkileg erős vagy és egy csepp negatív érzelem nincs benned, akkor nem lesz hatalmuk feletted.
      Esetleg lesz-e valami azoknak az időpontoknak valamelyikében, amelyeket Laci is felvázolt? Ha az emberek túl sok negatív energiát teremtenek meg a napokban, saját maguk engedik meg a leigázásukat. Én megteszem a tőlem telhetőt, melynek van ereje, csak sajnos majdnem 7 milliárd ember még mindig az arrogancia, a gyűlölet, az egó, a harag energiáit teremti meg nap, mint nap. Ebből biztosan érted, miről beszélek. Egyelőre valami nagyon rosszat érzek, hogy hol, nem tudni biztosan. Németo., Spanyolo., esetleg Anglia... nem tudom. Nem is szeretném fejtegetni.

      Szóval, ekképpen gondoltam. Majd néhány kommentelő jön az őrült, elmebeteg beszólásokkal, mintha engem azok annyira meghatnának.
      Remélem segíthettem válaszommal.

      Üdv,
      Atlantis

      Törlés
    10. Mar regota itt settenkedem (nem is gondolnad) es ismerem a tenykedesedet hisz tobbszor is celoztal mar ra.Szoval nem csoportra es foleg nem fegyverre gondoltam magam sem.A te szavaiddal elve , ne torodj azokkal kik ki nevetnek, tedd a dolgod...

      Törlés
    11. Oké, értem. Én ritkán szólok hozzá, tehát nem tudom ki mennyi ideje van itt. Tavalyról emlékszem rád, de ha megkérdeznéd, hogy négy éve egy bizonyos nickname-mel volt-e már valaki fent, nem tudnám megválaszolni. Elnézést, hogy nem jegyeztem meg régebbről a neved, de hátha valakinek jól jön nemcsak az én, hanem más hozzászólása is.

      Teszem is a dolgom, bármennyire is fájdalmas nekem most a Földön. Túl sok még a gonosz ember és ezek alól a családtagjaim sem kivételek.

      Törlés
    12. A kezdetek ota vagyok, regebben svati, majd puma nickel.Itt az oldalon a zaszlot szamlalo foldgombon a masik felteken az a maganyos zaszlo az en vagyok. A "napos oldalon" a fenyt ertettem magam is.Hogy gonosz e a sok ember nem tudom, en probalom a korulottem levoknek mas szemszogbol megvilagitani a vilagot ami a korlatok miatt neha nehez.

      Törlés
    13. Atlantis753
      a meditacioval kapcsolatban: ezrt is fontos az ima, ezen belul is az iszlam fele ima, ami a nap jarasat kovetk. Mivel muszlimok az egesz vilagon vannak, es ok a nap bizonyos oraiban imadkoznak naponta otszor, ezert a foldon , nekik koszonhetoen, folyamatosan imadkoznak es igy arad a pozitiv vedo energia. Sokszor gomdoltam arra, talan ez is lehet az energetikai oka annak, hogy eppen a muszlimokat peceztek ki maguknak.... jelenleg ok az egyetlenek, akik tulajdonkeppen a nap minden perceben imaval tartjak fent a pozitiv rezgeseket a Foldon. Azzal h megtorik az iszlam vallast, olik oket, megtorik a folyamatos es allando pozitiv energiat. A Koranban is le van irva h kotelezo a napi otszori ima ennek koszonhetoen lehet torolni negativ rezgeseket a Foldon ( foleg ha a Fold minden pontjan mas-mas idopontban teszi ezt egy massziv tomeg a napszaknak megfeleloen ) . Tovabba a foldet valo fej illetve homlok erintesevel az ember a negativ energiakat foldeli le ( ugy mukodik ez a mozdulat mint egy villamhatito, ki lehet probalni, terdelj le es erintsd a fejedet nehany masodperre tobbszor a foldhoz, a homlokodat, sokkal nyugodtabbnak fogod magad erezni utana, mert lefoldeled magad )

      Törlés
    14. Köszönöm a válaszod, kedves Ildikó. Nem ismerem a muszlim vallást. De amiket leírtál, azok után sem tudom róluk elképzelni, hogy ők tartanák fent a pozitív energiát. Egyrészt, azért sem, mert egy imának is szívből kellene jönnie, nem pedig akkor, amikor egy könyv mondja. Ha valóban pozitív energiát adnak imájukkal a Földnek, már rég ki kellett volna az összes muszlint pusztítaniuk. Illetve, a nagy menekülésük, vándorlásuk közepette is fenntarthatnák ezt az energiát, de nem teszik.

      Én egyelőre életerős, harcolni akaró fiatal férfiakat látok, akik szemében az európai nők szexuális eszközként tündökölnek, akik mindent akarnak, ők viszont semmit nem adnak, akiket olyan könnyedén lehet manipulálni és irányítani, akik mint a terelt állatok özönlenek erre a földrészre balhézni és követelni.

      Ha a negatív energia földbe levezetése valóban működik, azzal ismét gondot okoznak, mert így a Föld kapja azt a rengeteg szeretetmentes rezgést, mellyel természeti katasztrófák tömkelegét idézik elő.

      Törlés
  2. A retek Biblia helyett el kellene olvasni a Nekronomikont, mert az szól ezekről az Istenekről. Ez a hatodik kapu, amit építenek.

    Mellesleg finoman zárójelbe tenném, hogy Marduk és Baal NEM ugyanaz. Marduk a babiloni védőisten, Baal pedig a kánaániták főistene. (lehet itt jönni bikás, zsidós, gyermekáldozás törivel, engem nem érdekel, mert ez tény és valóság. Wikipédián is utána lehet járni)

    Erről írtam mindig, amit ti komolytalannak és ítélkezésnek vettetek. Szánalmas. Ideje lenne picit összekapni magatokat, mert így sosem lesztek mások, csak a fotelhez láncolt "harcosok", akik rettegett kommenttekkel akarnak igazságot szolgáltatni. Fú, de félek.

    Cthulhu hívása, Lovecraft, A Nekronomikon. Minden forrás a gonoszról, magáról a szörnyekről és ezekről az embertelen férgekről, a Világnak negatív energiáiról és az emberek ostobaságáról és vakságáról. Ott van előttetek a megoldás. Minden forrás biztosított, de még mindig csak ugyanott tart az ember, ahol már tízezer éve.

    Lehet engemet oltani, piszkálni, szidni, vagy megint tévhiteket rám kenni. Amit írtam, azt tudja, hogy ez bizony mind igaz és nem lehet megváltoztatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szabad azokkal foglalkozni, akik téged leszólnak. Valószínűleg még mindig nem állnak készen az igazság befogadására. Tulajdonképpen ez is a Földnek nevezett iskola egy leckéje, hogy megértsük, nem mindenki van ugyanazon a tudatossági szinten.

      Egyébként, én köszönöm, hogy leírtad. Szeretem több szempontból látni a dolgokat, nemcsak a "minden rendben van, ne csináljatok semmit" felől. Sőt, ez utóbbit kifejezetten nem szeretem, mert azok az emberek, akik ezt mondják, azt akarják, hogy tudatlanok maradjunk, s hogy engedelmes rabszolgaként fogadjuk el az akaratukat.

      Üdv,
      Atlantis

      Törlés
    2. Hogy beszélsz a Bibliáról te RETEK?

      Törlés
    3. Ahogyan az való TE retek. A tisztító tűzön tökéletes helye lesz.

      Törlés
    4. Kineziologiaval kiteszteltuk:
      Talmud 30% igazsagot tartalmaz a tobbi ferdites
      Biblia 30-35% igazsagot tartalmaz, tobbi ferdites
      Szent Koran 98% igazsagot tartalmaz (azert is irodott arab nyelven, mert az arab nyelv irasmodja nem teszi lehetove a szavak elferditeset , ha egy pont vagy vesszo mashol van a szoban ,az adott mondat ertelmetlenne valik, olyan mint egy kod nyelv, igy rogton leleplezodik a hamisitas.

      Törlés
  3. Hát igen...
    A földönkívüliek köztünk élnek...

    VálaszTörlés
  4. Ha elgondolom, milyen egy metropolisz a világűrből, és ha ezt egy bármilyen létforma elkezdené megközelíteni és próbálná értelmezni.. lehet, hogy gondba lenne!
    -nem értené a "szén alapú egységek" viselkedését-
    És akkor még nem is tértem ki a szerkezeti egységekre.. azok után, hogy...stb..

    VálaszTörlés
  5. Jó Úton jársz.. STN=STN.
    Választás kérdése, ahogy benned, bennem, mindenkiben. Már döntött.. Ideje feljebb lépni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tudom,csak amióta nem szívok füvet, valahogy nem jutnak eszembe igazi gondolatok

      Törlés
  6. Jót nevettem, először a cikken, aztán a kommenteken.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól, hogy neked ez nevetséges, nem biztos, hogy igazad van.

      Törlés
  7. Hát igen!
    Nem minden politika!

    VálaszTörlés
  8. Egyenlet, szöveges feladat kell, hogy legyen, különben sosem fogják megoldani!

    VálaszTörlés
  9. Ha teleportálunk, akkor OTT" is kell lennie egy kapunak'..
    Valszeg le vagyok maradva..
    Kik építették és hogyan?..EZ kb CIA kérdés..

    VálaszTörlés
  10. Évezredek folyamán... előtt..után...(Én sem hiszem, hogy a fáról jöttem le mint MONKEY)
    Bár az evolúció-elmélet meggyőző..
    Csak ha nem ÍGY VAN, akkor miért van ennyi FEKA??!

    VálaszTörlés
  11. akkor ez a nagy Bálem egy hatéves gyerek értelmi szintjén van, plusz még mélyen gonosz is

    VálaszTörlés
  12. Kicsit össze vannak keverve a dolgok, JHVH és Baál ellenségek, tehát ha most Baálnak kezdünk oltárokat és kapukat építeni akkor a zsidóknak kampó van?!?!? és a belőlük született keresztény és muslim szektáknak is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, tényleg össze vannak keverve a dolgok. Ugyanis Marduk nem más mint EN-LIL.
      (En-KI a jóságos isten. Enlil akarta az emberiséget a vízözönnel elpusztítani, és Enki mentette meg) Baál nevét pl. a Balaton, Bélapátfalva, stb. is megőrizte. De a Bala vagy mai ejtéssel Béla nevünk is innen ered.

      Törlés
    2. "Attól a naptól kezdve, hogy a madár nevét megtanítod a gyereknek, a gyerek soha többé nem látja azt a madarat." /J.K./

      Törlés
    3. Ugy tünik a zürzavarban náluk is zürzavar van de javaslatom az EGYetlen teremtőnek nincs neve csak van megnyilvánulatlan és megnyilvánult formályában...a megnyilvánulatlannak nincs neme a megnyilvánult a Természet pedig nőies mert a női principiumé a teremtés a szülés..ettől anyaföldből lettünk és bele térünk vissza mert Anyag= ANYA.

      Törlés
  13. No és mi van a BÁLvány szóval?A bálványimádással?Meg ez a totemjel totemállat szó is érdekes,esetleg thot-al van valami kapcsolatban vagy csak véletlen a hasonló hangzás?
    Bár a mi nyelvünkben rengeteg az ősi gyök, ezek elképesztően régi dolgok.Főleg ez a ki kivel van dolog érdekelne.Amit "ezek" építkeznek abból gondolom számunkra jó nem fog kisülni.Nem azért mert bármit is tudnék erről a témáról(sajnos)hanem mert akik építik az a szokásos banda.Kedves Mindenki aki sokat tud erről a témáról.Mindig van értelme elmondani újra és újra amit tudtok,mert sok ember változik.Nekem is megvan rengeteg dologról a véleményem,de nem biztos,hogy amit tudok és ahogy tudom az úgy igaz.Nem az a fontos,hogy a fönt megjelent cikk kapcsán meggyőzzetek olyan embereket akik képtelenek elképzelni más valóságot mint ami a látszat.Ők most lényegtelenek.Beír valaki egy olyant,hogy itt mindenki bolond,de lehet,hogy pont ő az a sofőr a viccből aki szemben halad a forgalommal az autópályán és ő hiszi mindenki másra,hogy őrült.Ne velük foglalkozzatok,hanem azokkal akik láthatatlanok,mert nem szólnak hozzá.Több ezer ember lehet aki olvas,de nem ír,vagyis nem tudhatjátok,hogy hány emberben indult el valamiféle változás,érdeklődés az ismeretlen iránt.Legyetek türelmesek.Ez nem egy olyan téma,amiről az emberek egy hétvégi összejövetelen beszélgetnek.
    Ezekről a dolgokról egy átlagos ember átlagos érdeklődéssel soha nem hall.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. B -áll-vány...ugye az istenszobrok de sok más kiállitási tárgy is vagy kép áll ványon van elhelyezve...ha sokáig odajár az ember és hozzá imádkozik mint valamiféle segitséget hozóról bálvánnyá válik ahogy ma a pénz az emberiség bálványa, főleg a bankároké...és ugye eggyettérhetünk abba hogy NEM ISTENSÉG!

      Törlés
    2. Akkor jezus a kereszten is balvany?Na, mi lesz most ebbol... kapok a pofamra.

      Törlés
    3. Nincs mitől tartanod Tibor, hiszen nem tudhatod, hogy a nem vallásos keresztyének a keresztet már eleve átkozott fának, a szégyen eszközének tartják --> "Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, KERESZTET SZENVEDETT, s az Isten királyi székének jobbjára ült" (Zsido levél 12:2). Eppen ezért, az ilyenfajta vallásos szimbólum használatának nincs helye az igaz keresztyénségben, csak a rom. kat. egyház tette imádás tárgyává. Jézus kereszten való ábrázolását már csak azért sem szabadna a keresztyénség szimbolumának tekinteni, mert Krisztus Jézus, nincs már a kereszten.

      Törlés
    4. Lehet a kereszténység szimbóluma a kereszt (akár a korpusszal is), főképp akkor, ha a megfelelő jelentést látjuk benne. Önmagában semmiféle megnyilvánulás, semmiféle tárgy, vagy létező nem bálvány. Bálvánnyá a helytelen emberi konszideráció során válik. Erre számtalan példát találhatunk az emberiség történelmében. Korunk leghatalmasabb bálványának a cserearány mérésére egykoron használt hétköznapi eszköznek a jelenkorra már megbetegedett és fegyverré tett modern változata a kamatos pénz tekinthető.

      Ha a keresztet pusztán és mindent megelőzően Jézus kivégző eszközének tekintjük, akkor tényleg bálványimádással van dolgunk. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Süle Ildikó meglehetősen helyénvaló dolgokat írt az igazi iszlám karakterével kapcsolatban (noha az energetikai megközelítéshez nem nagyon értek), ezért érdemes megnézni, hogy az iszlám magját képező hagyomány mit is mond a keresztről. Az alábbi gondolatok Sheik Mohammed ibn Fazlallah El-Hindi: Értekezés a próféta manifesztációjáról című írásából származnak, némi kiegészítéssel. Elöljáróban még annyit, hogy a dolgot nem lehet elintézni azzal, hogy "ezek mind egy szálig barbár pogányok, ezért közömbös, hogy mit mondanak a keresztről", mert azzal magunkat zárjuk el a dolog mélyebb megértése elől.

      A kereszt, mint szakrális, vallási jelkép természetesen jóval megelőzi a kereszténység történeti megjelenését, a legtöbb tradícionális doktrína az Egyetemes Embert, mint az ember eredeti állapotának megvalósulását látta benne. A kereszt két szára a teremtett lét amplitúdóját (vízszintes szár) és exaltációját (függőleges szár) szimbolizálja, a keresztezési pontja pedig ezek transzcendens egységbe való egybefogottságát, az Egyetemes Ember megvalósítottságát jelképezi. Itt érdemes megjegyezni, hogy az eredeti rózsakereszt ennek a realizációnak egy kiterjesztettebb szimbóluma.

      A vízszintes szár az individuális ember számára adatott egzisztenciális lehetőségek kibontakozását, a függőleges pedig a létszintek (az individuumot is meghaladó) hierarchiáját is szimbolizálja. Ennek a kettős kiterjedtségnek maga az Egyetemes ember a foglalata. A keresztre feszítettség tehát az individuális "én" transzmutációjának és a lét beteljesítésének a szimbóluma is.

      Természetesen számtalan egyéb összefüggés is feltárható (pl. az életfával, sarki pólussal, tengellyel, stb való összefüggések.)

      Törlés
    5. Szerintem te szándékosan kötözködsz velem viator, amikor azt irod éppen nekem, aki az egy igaz Istenben és az ő Fiában hiszek, hogy " ... a dolgot nem lehet elintézni azzal, hogy "ezek mind egy szálig barbár pogányok...", mert igenis pogánynak nevezhető minden olyan vallás, amelyik nem a teremtő Istent, Jézus Krisztus Atyját vallja Istenének, és nem az ő Fiát a teremtett világ megváltójának, márpedig Allah nem a teremtő, sem nem megváltó Krisztus, hanem egy vallásalapÍtó (Mohamed) agyszüleménye, aki mint vallásalapÍtó, életében telve volt súlyos szexuális bünökkel. Éppen ezért az sem érdekel, hogy az a bizonyos Sheik, vagy az "iszlám magját képező hagyomány" mit zagyvált össze a keresztről, mivel hogy a keresztyénség szimbólumáról, egyes egyedül csak a keresztyénség hivatott valós/igaz kijelentést tenni.
      Mi ker. hÍvők is tisztában vagyunk azzal, hogy évszázadokkal a keresztyénség megjelenése előtt a kereszt, szent szimbólumként szerepelt a különböző pogány népek között.
      Bálványnak pedig azt nevezzük, amikor emberek vallási tiszteletben részesÍtenek embereket, tárgyakat vagy különböző világi eszméket. Amibe az ember veti a bizalmát, az az ő istene... bálványa.

      Törlés
    6. Azért az érdekes, hogy szigorú egyistenhitével Mohamed eredetileg a zsidóság kedvében akart járni.Gazdaságilag is rendkívül előnyös lett volna megnyerni a környék gazdag és befolyásos zsidó közösségeit, és tanításában Mohamed bőven merített a héber Biblia hagyományaiból, sőt elvétve még a Talmudból is. Eredetileg azt tanitotta, hogy imádkozásnál Jeruzsálem felé kell fordulni.
      A zsidók azonban nem tartottak igényt újabb magacsinálta prófétára, Mohamedre, annál kevésbé, mert ő Jézust is prófétának, (sőt a Messiásnak is !) tekintette, ami számukra tökéletesen elfogadhatatlan volt. Elkövették azt a könnyelműséget, hogy nem csak elutasították, hanem ki is nevették Mohamedet.
      Ezért később igen drágán kellett megfizetniük, és korántsem csak azzal, hogy később az imádkozó muszlimok Jeruzsálem helyett Mekka felé fordultak arccal.

      Törlés
    7. RIA:
      Te megközelítőleg ezen a szinten állhatsz:
      https://www.youtube.com/watch?v=vXrFXTR-sFE
      Érdemes lenne a vallások transzcendens egységére koncentrálni és felvenni valamiféle vallásfeletti alapállást, de szemlátomást egyeseknek csak arra futja szellemi és lelki erejükből, hogy "valami ellen" határozzák meg önmagukat. A vallás némelyeknél egyenlő egy klubtagsági igazolvány meglétével a farzsebben. Vajon ki a tuti befutó? Mohamed, esetleg Jézus? Ha módotokban állna, hát ti képesek lennétek ringbe küldeni őket, hogy győzzön az erősebb. Vallásos, vallásosabb, legvallásosabb. Zsidó, zsidóbb, legzsidóbb. Magyar, magyarabb, legmagyarabb.
      Siralmas és szánalmas, hogy mivé degradálták le egyesek a kereszténységet, mint vallást. A zsidókat froclizni pedig kár is volna. A zsidók azt az utat járják most is, amit mindenkor. Ők hűek, igaz önmagukhoz, DE legalább önmagukhoz és önnön népükhöz.
      Ti kikhez, vagy mihez vagytok hűek? Az össznépi bárgyú butasághoz és a közhelyes szarreszeléshez?

      A sánták ligája

      Van a világon mindenféle
      Embersereglet:
      Klub, társaság, szövetség, egylet,
      Szövetkezet, kör és liga.
      Egyikbe jár Zsiga,
      Míg Jakab
      A másikba' tag.
      Ligákra, klubokra, körökre
      Feloszlik a világ örökre,
      Mindegyikben, ha éppen ráér,
      Egy más világ él,
      A nagyvilágtól mind elkülönül...
      És e társaskörök közül
      A legujabb egy liga, mely a mult
      Héten Párisban alakult.
      Be nem léphet e ligába,
      Akinek kettő a lába,
      Csak egy lábbal
      Lehet átal
      Lépni az uj liga küszöbét:
      Igen, igen, az uj liga övék,
      A sántáké.
      Aki egy sulyos baleset
      Folytán az egyik lábától elesett,
      A megmaradt lábbal ma már
      A sánta-klubba jár.
      Viselnek mankót, vastagot
      A klubtagok,
      Mint egy karddal, mind büszkén lépeget
      S lenézi az épeket.
      Mily szép is, ó, az összetartás,
      A sánta mind eggyé kögül
      S ki legjobban sántit közöttük,
      Azt megválasztják elnökül.
      "A lábamon alig-alig állok!" -
      Ez a jelmondatuk
      És szigoruk a házszabályok:
      A klubba tagnak
      Be nem fogadnak
      Pupost, vakot,
      Ugy élnek ott maguk között
      A mankóba öltözött
      Exkluziv klubtagok.
      A Jockey-klubbal nem cserélnek,
      Oly intim, vidám lesz a klubélet,
      Csak egy hiányzik majd. Noha
      Másban nem is lesz ott hiány:
      A sánták kaszinója tán
      Táncmulatságot nem rendez soha.

      Törlés
    8. Ennyit a szellemi nívóról...
      https://i.ytimg.com/vi/RwluC6GoKLE/maxresdefault.jpg

      Törlés
    9. Szerintem Ria tiltakozni fog, ugyanis Mohameddel, zsidókkal ellentétben Jézus nem volt vallásalapító, persze 2000 éve próbálkoznak vele, de a vallási keretek rendre szűknek bizonyultak :)

      Egy kicsit visszatérve a posztban említett babiloniai istentriászokra, Marduk Atyja Éa, Mardukra ruházza át hatalmát és jogait, aki így Napisten lesz és egyben az "Úr" (Bél, Baál) előnevet is viseli, így ő lesz a közvetítő Éa és az emberiség között. Éa kijelenti, ő nem tud semmi olyat, amit fia Marduk is ne tudna. Marduk mint közvetítő, egyben megváltó isten is, "ő az irgalmas szívű, aki szeret halottakat feltámasztani, a nagyfülű" aki meghallgatja az emberek kéréseit - egyfajta megváltástan volt ez akkoriban, amelynek nyomai még ma is fellelhetők a mandeusok vallásában. És a manicheusoknál is feltűnik ez az alak mint fényhozó közvetítő

      Törlés
    10. Egy valamire való és jó érzésű férfi (ha egyáltalán férfinak lehet nevezni téged TV) nem ezt az ordenare módszert szokta választani, amikor randira óhajtja invitálni a kedveltjét. Tudom én jól, hogy minden áron ide akarsz kilyukadni. Na de, ha még Elveszett Kereső kérne erre, talán meg is tenném... na de, te?

      Hűségesek pedig Istenhez vagyunk mi hÍvők, ha az eddigi kommentjeinkből ez nem lett volna eléggé érthető a számodra. Vagy talán hozzád kellene hűségeseknek lennünk?

      Törlés


    11. Érdekes, de TV-t Hamvas szavai is alátámasztják. Azt hiszem, hogy itt már idéztem az alábbi sorok némelyikét, de mivel annyira a témába vág és oly' méltósággal kezeli ezt a (látszólagos) ellentmondást, hogy érdemes újra leírni azokat. Javallott alaposan elmélyülni ezeken a sorokon:

      - Egyetlen hagyomány sem áll az időben, hanem az abszolútumban

      - A hagyomány az ember alapállásáról, a primordiális lét korrupciójáról és a megromlott lét helyreállításáról szóló tudás.

      - A krisztusi hagyomány a lélek valós természetét keresi, és tudomást szerez arról, hogy Isten valósága és a lélek valósága azonos.

      - Ahhoz, hogy a hagyomány az embernek magát vissza tudja adni, a mindenkori ember mindenkori helyzetének mértékét ismerni kell. Ez a mérték: az alapállás.

      - A vallásnak az alapállásról nincs tudomása. A vallásokat a népek saját terheik megkönnyítésére alkották. A vallás történeti és szociális képződmény és merő exotéria.

      - A kereszténység csak előlről, a kezdet felől érthető, mert elől van a mérték, amellyel mérhető. És előlről nézve nemcsak az derül ki, hogy nem vallás, hanem hagyomány, de az is, hogy rokon a hindu és a kínai és a héber hagyománnyal, és az is, hogy az alapállást mélyebben alapozza meg.

      A kereszttel kapcsolatban "megvalósításról" (realizálásról) beszéltem. Hamvasi értelemben ez:

      - A realizálás aktív jelenléte annak, ami több mint élet, ami az életben nem oldódik fel, hanem ami az életet oldja és megszilárdítja, az abszolúttal átitatja és véglegessé (halhatatlanná) teszi.






      Törlés
    12. Így van huli, határozottan tiltakozom az ellen, hogy Jézus vallásalapÍtó lett volna. Jézus Krisztus az örökkévaló üdvösséget hozta el nekünk. Megmutatta azt az Utat, amin járnunk kell. A vallások - mint buddhizmus, hinduizmus és az Iszlám, de még a zsidó vallás is - szigorú törvényvallások, amik emberi rendeléseken alapulnak. A keresztyén hit pedig a Feltámadottban való hiten alapszik, aki itt él közöttünk Isten Szelleme által.

      Mohamed (Kr. u. 570-632) már életének korai szakaszában kapcsolatba került a keresztyénséggel és a zsidósággal, ami hitbéli irányzatok erősen befolyásolták monoteizmusát, de ami - sajnos - nem közvetlenül a Bibliára, mint inkább e vallások hagyományaira épült. A Korán Jézus Krisztusról is beszél, csak egészen másképp, mint az Ujszövetség. Ebben rejlik a szöges ellentét az iszlám és a bibliai keresztyénség között. Mintha ezt is megÍrtam volna már itt néhányszor, de min. egyszer.

      Törlés
    13. Mohamed missziója a Rák-térítői népek karakterében felerősödő egyenlítői befolyások (tropikális szubsztrátumok) szakrális kezelésérere irányult.

      Törlés
    14. Még egy gondolat a bálványimádáshoz. A témával kapcsolatban szerintem sokadlagos szempont, hogy az emberek mit "részesítenek tiszteletben". Édesapámat is nagy "tiszteletben részesítem", mégsem hiszem, hogy bálványimádó lennék. :-) A dolog lényege nem ebben áll. A probléma inkább úgy vethető fel, hogy vajon egy teremtett dolognak (létezőnek) mi köze van Istenhez. Azok mennyiben azonosak Istennel és miben különböznek tőle. Nézzük a hegeli triász (tézis-antitézis-szintézis) szempontjából ezt a problémát.

      1. Egy adott tárgy vagy személy NEM lehet Isten, hiszen keletkezik, elmúlik, korlátolt és van rajta kívül egyéb, körülhatárolható dolog. Egy körülhatárolt létező Isten semmilyen "jellemzőjét" nem hordozza. Tehát a vizsgált tárgy vagy személy VÉGTELENÜL KÜLÖNBÖZIK Istentől.

      2. Istenen kívül semmi és senki nincs. Még egy apró atom sem. Minden Istenben van és minden "Istenből" van. Ugyanis ha BÁRMI vagy BÁRKI más lenne, mint Isten, akkor Isten már nem lenne Isten. Tehát minden és mindenki VÉGTELENÜL AZONOS Istennel.

      Az a "felháborító", hogy mindkét megállapítás egyszerre és tökéletesen igaz. Hogyan lehet ezt a paradoxont egy egységben feloldani? A hegeli szintézissel sehogy. De a vallások exotérizmusával sem, mivel ezek egy végső, és lényegi tagoltságban képesek csak gondolkodni. (princípiális dualizmus). Ezt kizárólag egy végső "nemkettősséget" megragadni képes alapállás képes. Ezért (is) több a tradíció a vallásnál.

      A témával kapcsolatban rendkívül látványos a vallások vergődése. Isten egy és oszthatatlan? Vagy három személy? Vagy itt van a "gonosz" eredetének kérdése, amely olyan problémát vet fel, amellyel a filozófusok és különösen a teológusok, mint egy leküzdhetetlen akadály szembesülnek: “Si Deus est, unde Malum? Si non est, unde Bonum?”(Ha Isten létezik, honnan származik a Gonosz? Ha pedig nem létezik, honnan származik a Jó?) Ha az ember az okozója a rossznak, akkor hogyan lehetséges, hogy egy tökéletes Istennek tökéletlen a teremtménye? Ha pedig Isten lenne tökéletlen - miképpen a teremténye az - hogyan lehet mégis Isten?

      Ezekre nem lehet sem vallásosan sem filozófikusan megfelelő választ adni. Hogy mivel? Erről beszél életművével pl. Hamvas Béla.

      Törlés
    15. "Az istenség képe az istenség nélkül: a bálvány. És ez a tükörben levő maszk, ami az emberre visszanéz.” (Hamvas B.: A tükör)

      Törlés
    16. Szeretnélek kérni benneteket, mint hozzászólókat, hogy az oldal etikettje és közös normáink szerint is tartózkodjatok olyan megjegyzések írásától, mely a párbeszédben résztvevőket személyében sérti, akár burkoltan, akár nyíltan trágár, támadó, vagy degradáló kifejezéseket tartalmaz!

      Nem azért mert felnőttként ne tudnánk lerendezni egymás között, hanem nagyon félreviszi a témát és felesleges vitákat, oda-vissza játszmákat eredményez, ami csak az energiát rabolja el a fő TÉMÁTÓL, a TUDÁS és a KUTATÁS mint elsődleges kiemelten közös célunktól.....

      Törlés
    17. Gondolom, hogy édesapádat nem VALLASOS tiszteletben részesÍted, hanem "csak" tiszteled, mint ahogy normal esetben egy édesapát tisztelni illik.

      Látod, látod viator... Íly nagy dilemmába sodorja az embert, ha nem az eredeti Forrásból (a SzentÍrásból) akarja megtudni az igazságot, és az élet legfontosabb kérdéseire adandó válaszokat nem abban keresi, hanem okkultista Hamvas Bélák és ilyen-olyan világi vitázók irományaiban keresgélve próbálja megtudakolni azt; eltévelyítvén és eltévelyedvén, hiábavaló beszédekre hallgatván. Az örök Istennel való személyes találkozás (megtérés) nélkül a vallásos és nem vallásos ember a saját relativizmusaira van utalva. Nincsenek valódi fogalmai bűnről, igazságról és szentségről. Az abszolút dolgok, Jézus Krisztus személyében találhatók meg és az abszolút dolgok által felvetett problémák egyetlen helyes megoldása, ismét csak a Biblia kijelentéseiben találhatók. A világban jelen vannak olyan teológiai kinövések, melyek keretében mindenki tetszése szerint filozófálgathat, és amely által létrejött az a gonosz vetés, amelynek istentelen gyümölcsei szemünk előtt kezdenek beérni.
      A Bibia az egyetlen olyan könyv, amely az emberiség történetét végigkÍséri az elejétől a végéig és Istent a maga isteni valójában nyilatkoztatja ki. Ha ebben a Könyvben tudakozódnál te magad is az igazság/valóság után, akkor abban választ kaphatnál pl. az olyan kérdéseidre is, mint hogy "honnan származik a Gonosz" --> "Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem!" (Ézsaiás 45:7), aminek egész röviden az a magyarázata, hogy ilyen diszharmónia megléte nélkül, Isten jósága és bölcsessége nem érvényesülhetett volna oly mértékben, mint érvényesült. UgyanÍgy, csak maga az örök Isten jelentheti ki az istenfogalom hármasságának megfelelő három isteni személyt is, aki az Atya Isten, a Fiu Isten és a Szent Szellem Isten, vagyis; három isteni személy van és mégis csak egy Isten.
      Minden további kérdéseidre is az egyedüli igaz válaszokat a SzentÍrásban lelheted meg, mert ahhoz, hogy valóban láss, és azt keresd és tegyed, ami segítségedre lehet, ahhoz magára a Forrásra, Istenre kell hagyatkoznod, nem pedig Ria magyarázataira. :) Az én fülem ugyanis, már bezárult a sokbeszédű, nagyokat szóló emberszájakból jövő hangzavarral szemben, és bármennyire is nem tetszik ez sokaknak, én újra és újra mindig csak arról az Egyről - és mivel igazság csak egy van -,arról az egyetlen Igazságról tudok csak beszélni.

      Törlés
    18. "hanem okkultista Hamvas Bélák..."
      Kíváncsi lennék mit sikerült eddig Hamvastól elolvasnod.
      Jó érzésű férfi nem lehetek, maximum csak jóérzésű, de igazából véve az sem akarok lenni, mert a pokolba vezető út csupa jósággal és jóérzéssel van kikövezve.
      Randiban benne vagyok, de csak korbáccsal.
      Szereted a töményet?




      Törlés
    19. "...VALLASOS tiszteletben részesÍted,.." Igazad van, figyelmetlenül olvastam a vonatkozó sort, így tekintsd tárgytalannak, amit ezzel kapcsolatban írtam.

      Ahhoz, hogy tisztázhassuk, hogy vajon Hamvas valóban "okkultista" vagy sem, először is tisztázni kellene, hogy mi is az az okkultizmus. A "lesajnált" keleti tradíció mindegyike markáns különbséget tett a "létezői lét" (azaz teremtettség, létörvény, szamszára) és a "tiszta lét" (létkénti lét, életfelettiség) között. Ha e két fogalom között nem tudunk különbséget tenni, azok alapvető lényegéről egy megalapozott bizonyságot szerezni, sosem tudjuk megkülönböztetni, hogy mi okkultizmus és mi nem az.

      Az életfelettire irányulás attitűdje a "több, mint élet" fogalommal írható le, a létezői létre irányulás pedig "az inkább élet" jelszavával. Az okkultizmus a létezői lét rejtett zugait kutatja. Onnan valamilyen esszenciát akar szivornyázni, hogy az "inkább élet" világi eszményét rejtett erőkkel tegye egyre intenzívebbé. Hiába megy a legfinomabb asztrális, mentális szférákba, sosem hagyja el azt a világot, amelyben jelenlegi nyomorúságával bele van rögzítve. Ha nincs az életfelettire irányulás, az okkultizmus egy egyszerű hedonizmusnak tekinthető, amely semmivel sem jobb, mint például a szimpla alkoholizmus. Inkább rosszabb, mert az okkultista praxissal jóval nagyobb károkat tud magának okozni a delikvens. Nem véletlenül tiltják a vallások. Az, hogy Hamvas melyik kategóriába tartozik, az - pusztán az általam idézett néhány mondatából is - egy pillanat alatt világossá kell, hogy váljon.

      Hogy ez idegen volna a keresztény hagyománytól? Aligha. Hiszen maga a keresztény szerzetesi eszmény is éppen erre distinkcióra alapul. Az, hogy ezt mennyire sikeresen valósult meg az elmúlt századokban, az egy külön írás témája lehetne.

      A vallás tulajdonképpen olyan, mint a virágföld. Nagyon sok alapvető és fontos dolgot tartalmaz, de a Legvégső elérésének csak egy támasza. Szakrális, kollektív védőháló, amelyből képes kinőni az a növény, amit csak a törekvő egyén nevelhet fel. Ebből az is következik, hogy a vallások implicite talán, de explicite nem tartalmazzák (és jellegükből adódóan nem is tartalmazhatják) az Abszolútra vonatkozó végső doktrínákat.

      Törlés
    20. Rendben viator, tisztázhatjuk, hogy mi az okkultizmus, amiről az itt következő linken található iromány felvilágosÍtásul szolgálhat, és amivel többedmagammal egyet is értek, mivel számos tapasztalat, megfigyelés és népeink által megfizetett tandÍj alapján, mi hÍvők azt látjuk, hogy a világ démonizálodása a legsötétebb okkultizmusig és spiritizmusig a legkülönbözőbb alakokban egyre fokozódik. Az emberiség érlelődik az utolsó nagy félrevezetésre, ennek ellenére az emberek szájukra veszik Isten nevét.

      http://nyisdkiaszemed2012.blogspot.com/2012/02/vigyazz-okkultizmus.html

      Isten igéje világos utmutatást ad nekünk:

      "Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, hogy vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta ment szét a világba. Erről ismerhetitek meg az Isten Szellemét: Istenből való minden szellem, aki vallást tesz a Krisztus Jézus mellett, aki húsban jött el (aki vallást tesz a Krisztus Jézusról, hogy húsban jött el), de egy szellem sem Istentől való, aki Jézus mellett nem tesz vallást. Nos, éppen ez az antikrisztusi szellem, akiről azt hallottátok, hogy eljő, s már a világban is van. Ti Istenből valók vagytok, kis gyermekeim, és legyőztétek amazokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők a világból valók, ezért a világból veszik a beszélni valójukat, és a világ hallgat is rájuk. Mi Istenből valók vagyunk, az hallgat ránk, aki Istent ismeri, aki Istent nem ismeri, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az, igazság szellemét és a tévelyítés szellemét" (1 János levél 4:1-6).

      Ha nem vizsgálunk meg mindent, mégpedig alaposan, Isten Igéjének tévedhetetlen próbakövén, akkor - anélkül, hogy sejtenénk - a Sátán félrevezetettjei leszünk. Az ellenség által nyújtott torzképeknek azért van olyan félrevezető hatalmuk, mert azt nyújtják, amit olyannyira szeretnének elnyerni: az isteni valóságot; pedig csak keverékét nyújtja az isteninek, az emberinek a démoninak. A démonit, az Irásellenest és az istentelent általában úgy rejti el, hogy csak az veszi észre, aki az Ige minden szavát jól ismeri, mindenek felett valónak tartja, és aki soha nem fogad el semmit, ami nem teljességgel Írásszerű.
      Ennek a démoni keveredésnek lett áldozata Hamvas Béla is, aki a természetfelettire, Istenre törekedett, de haláláig nem jutott el hozzá, mert Istenhez csak Jézus Krisztuson keresztül vezet az út, akit viszont Hamvas soha nem ismert meg. Jézus így válaszolt (egyik tanÍtványának): „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Janos 14:6). Hamvas egyetlen olyan Írásában, esszéiben stb., amiket én olvastam (vagy amikbe csak beleolvastam) még csak meg sem emlÍti Jézus nevét. A Krisztusban való ujonnanszületésről (amiről a János evang. 3:4-8-ban olvashatunk) fogalma sem volt.

      Törlés
    21. Ezzel egyetértek. Amiről írtál valóban a legnagyobb veszély. Hogy Hamvas nem említette volna Jézus Krisztus nevét? Hmm. Egész életművének ez az esszenciája. Hogy egyik főművét, a Karnevált idézzem:

      "Nem pietizmusból és nem konvencióból és nem kritikátlanul és nem stréberségből vagyok keresztény, hanem azért, mert meggyőződtem róla, hogy az egyetlen kinyilatkoztatás az Evangélium, mert Jézus Krisztus valóban Isten fia. Ez nálam nem világnézet, nem hit, nem tanítás dolga. Az Evangélium az autentikus létezésről szóló kinyilatkoztatás. Ezt én ellenőriztem. - S ezért az alapállás, amelyet meg akarok valósítani, csak az Evangélium alapján történhetik."

      Törlés
    22. Ilyen formában igen, de nem mint Krisztusban ujonnan született.

      A gonosz lelkek is ismerik Jézust:

      "Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól. Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. ApCsel 9:2) Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök. Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még levetett kendőit vagy kötényeit is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.( Lk 8:44-47) Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet! Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok? Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy mezítelenül és sebesülten futottak ki abból a házból."

      Törlés
    23. http://www.tradicio.org/kvintesszencia/cusanus.htm

      Törlés
    24. https://www.youtube.com/watch?v=Qj7bHJCclZY

      Törlés
    25. Szerintem azt hogy Hamvas Béla ujjászületett-e vagy sem, azt egyedül Isten tudja. Amíg kerestem a helyem a világban, kerestem az igazságot, szívesen olvastam Hamvast, Kahlil Gibrant, Weöres Sándort. Mintha útjelző táblák lettek volna. De miután megtaláltam az Utat (Jézust), valóban fontosabbá vált a Biblia( mint Ria számára is), mert az segít az úton járni. Az Út maga a Cél is egyben, az Élet. Maga Jézus. Ez a virág, ami a keresztyén vallásból kibontakozhat, egy bensőséges, szeretetteljes kapcsolat Istennel, a Teremtővel. Erre vagyunk teremtve. Az is igaz, hogy ezt Isten nem erőlteti ránk, önkénteseket szeretne, akik azért szeretik és dicsérik Őt, mert ez a szívük vágya. Azért engedelmesek és hűségesek, hogy örömöt szerezzenek Neki. Ő már bizonyította szeretetét, a megváltás ajándékát kínálja fel mindenkinek, az Istennel való megbékélés lehetőségét Jézus ( vagyis maga Isten, önmaga) áldozata által. De ezt mindenki eldöntheti, hogy elfogadja-e.
      Viátor! Szerintem valahol itt lehet a rossz eredete. Isten teremtett egy világot, ami a Biblia szerint jó volt. Az angyalok és az ember is az Isten alatt voltak, mint teremtmények. De választhattak, hogy elismerik-e maguk fölött Istent. Nem ismerték el, és ez elrontotta Isten és Lucifer, Isten és Ember kapcsolatát. Azt akarom kihozni, hogy ha valami a helyén van, rendeltetése szerint, az jó. Ha nincs, az rossz. Lehetőséget teremtett Isten a rosszra, de az a csodálatos, hogy már a teremtés ELÖTT elvállalta Jézus az áldozat szerepét, hogy a helyreállás lehetősége meglegyen a számunk

      Törlés
    26. Isten (Ő) semmit sem tudhat. Theisztikus Isten felvetése képtelenség és abszurdum.
      Isten nem ítélkezik, mert nem ítélkezhet és nem büntethet. Nincs módjában az ítélkezés, sem annak végrehajtása. Isten létezésén vitatkozni, nem más, mint lezárt tudati tartalmakon való szökdécselés, az is hiába. Az ember a saját diszkurzív elméjének a csapdájába esik. Nincs külső, tőlem független Isten. Isten belőlem ered. Isten egy szimbólum, egy "tudati állapot."
      Köszönöm, én jól megvagyok egy külső Isten nélkül, de Isten már nem lehet meg nélkülem.
      Isten a legkisebb mértékben sem merülhet fel nélkülem.

      Törlés
    27. Természetesen azt "az üresek", "a széllel béleltek" nem képesek felvetni.
      Ezt csak Én vethetem fel magamnak.

      Törlés

    28. Ismered ezt az igehelyet Filia?

      "Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket" (Mt 7:16-20).

      Ha Jézus maga mondja, hogy miről ismerhetjük fel azt a fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, akkor az azt jelenti, hogy fel is kell, hogy ismerjük, és miután felismertük, bátran megállapÍthatjuk az illető "fa" gyümölcseiről, hogy hova tartozik. Ha pedig mi hÍvők tudjuk, hogy mit jelent a Krisztusban való ujonnan születés (ApCsel 2:38-39) amikor is kapjuk a Szent Szellem ajándékát, és - mondjuk - Hamvas meg is felelt annak a feltételnek, ami által ezt elnyerhette, akkor mit kutatgatott ő tovább? Miért akart ő titkos kapcsolatba lépni a gonosz szellemvilággal, ami a Sátán felségterülete?... a levegőbeli hatalmasságokkal, amelyek a magasságban vannak? (Efezus 6:12) És, ha Krisztus Teste tagjainak nemcsak, hogy lehet, hanem joga és kötelessége megállÍtani azokat, akik a bűn útjára tértek, miután az a Gyülekezet által megállapÍtást nyert, (és az ilyet a Gyülekezet ki is zárhatja), akkor ugyanÍgy megállapÍthatja azt is (sőt joga és kötelessége), hogy ki a Krisztusban ujjászületett, és ki nem az.

      "Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva" (Mt 18:18), ami azt jelenti, hogy a tanÍtványok (minden ker. hÍvő Krisztus tanÍtványa) megkapták ugyanazt a hatalmat, amellyel az Úr is rendelkezett.

      Törlés
    29. Kedves Ria!

      Ismerem az igéket, persze. De mivel Hamvas Béla már meghalt, megkérdezni nem tudjuk, és azt sem tudjuk hogy élete végefelé mi játszódott le benne, a sok ismeret végül mivé állt össze, erre mondtam hogy csak Isten látja. Persze vannak gondolatok amik a Biblia alapján nem állnak meg, ezt meg tudjuk ítélni. És meg is kell ítélnünk. A magunk, a közösségünk számára mindenképpen. De nekem is és mindannyiunknak lehetnek téves gondolataink, amire előbb vagy utóbb a Szent Szellem rávilágít." Mert tükör által homályosan látunk" . Nekem mimdenesetre nincs annyi ismeretem mint neked, csak annyi amennyit kb 20 éve olvastam tőle. Az viszont a spiritualitás felé terelt.

      Törlés
    30. Kedves Ria!

      Ismerem az igéket, persze. De mivel Hamvas Béla már meghalt, megkérdezni nem tudjuk, és azt sem tudjuk hogy élete végefelé mi játszódott le benne, a sok ismeret végül mivé állt össze, erre mondtam hogy csak Isten látja. Persze vannak gondolatok amik a Biblia alapján nem állnak meg, ezt meg tudjuk ítélni. És meg is kell ítélnünk. A magunk, a közösségünk számára mindenképpen. De nekem is és mindannyiunknak lehetnek téves gondolataink, amire előbb vagy utóbb a Szent Szellem rávilágít." Mert tükör által homályosan látunk" . Nekem mimdenesetre nincs annyi ismeretem mint neked, csak annyi amennyit kb 20 éve olvastam tőle. Az viszont a spiritualitás felé terelt.

      Törlés
    31. Ezért idéztem a gyümölcsöket Filea... Hamvas életének egészen haláláig, mik voltak a gyümölcsei? Egy Krisztusban újjászületett hÍvőnek az Úr parancsának engedelmeskedve, mi az egyik fő feladata, ha nem az, hogy hirdesse az evangéliumot széles e világban minden teremtésnek? ( Márk 16:15)

      "Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében; tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek; és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:19-20). Ezzel szemben, mit tett Hamvas? Az evang. hirdetése helyett, a természetfelettit kutatgatta a Sátán birodalmában, mert Jézus Krisztus, - aki az Életünk - számára nem volt elég... neki Krisztus nem volt mindenre elég, mint ahogy egy ujjászüetett embernek Krisztus, mindenre elég... az már nem kutatgat tovább, mert talált, méghozzá, a legnagyobb és legértékesebb kincset.

      A "Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem" (1Kor 13:12) igevers arra utal, amikor az örökkévalóságban már nem csak homályosan (mint most a látható anyagi világban látunk), hanem azt a láthatatlan világot - amiből a jelenleg látható világ, előjött - a szemeinkkel is látni fogjuk --> " úgy ismerek majd". "Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő" (Zsid 11:3). Ezért teljesen bibliaellenes a görög filozófiából (többek között Platóntól) eredő tanÍtás az eszményi állapot tiszta szellemiségéről, ui. az örökkévalóságban is lesz "anyag". A SzentÍrás nem ismer tér-, idő- és anyagnélküli mennyet, hanem a megújult testben való boldog, feltámadott életet, szent megdicsőülést egy anyagában megdicsőült világmindenségben. Innen a Biblia mennyei Jeruzsálemről szóló drágakő jelképrendszere (Jel 21:18-21).

      Törlés
    32. "Gyülekezet által megállapÍtást nyert, (és az ilyet a Gyülekezet ki is zárhatja)"
      Melyik gyülekezet? Milyen gyülekezet? Egy hivatalos, esetleg egy nem bejegyzett? Minden gyülekezet, egyesület, klub, csoportosulás azt állítja magáról, hogy az igazat képviseli. Nem akarok olyan jámbor lelkek közé tartozni, akik angyal képében tetszelegnek. Mellesleg érdemes lenne megkérdezni erről egy iszlám gyülekezetet, vagy éppen egy hindu közösséget.
      Ki rendelkezik azzal a joggal és kötelemmel, hogy döntsön egy "rossznak vélt" fa sorsáról? Kinek a kezében van az igazság? Természetesen tudom rá a választ. Általában az egykönyvűek kezében van az igazság. Szilánkok, repeszek az agyban, rögeszmék és elmebeli kórságok. Az erkölcs, ami a nyájat összetartja... Igen ám, csakhogy ezerféle erkölcs, ezerféle nyáj létezik. Ria "egy nyájnak a tagja". Ria az igazságát szeretné úgy feltüntetni, mint egyetemes és abszolút igazságot, mert nincs izgalmasabb és felemelőbb dolog annál, mikor az ember az Egyetemes Igazságok Ligájában focizik. Ria szeret falat mászni is. Kedveli a mászófalat és jól veszi az akadályokat. Igen ám, csakhogy a mászófalon minden fogás műfogás. Komfortos, kényelmes, előre megtervezett és még biztosító kötél is dukál az arra érdemeseknek. Ria ügyes. Ria nagyon jó mászó. Ria jól veszi az akadályokat a műfalon. Mi pedig tátott szájjal bámuljuk és nem tudunk betelni a fenséges látvánnyal, ahogy Ria föld és ég között csimpaszkodik. A teremben, a neonok alatt, a védőháló, a műanyag linóleum felett. Mert Ria ügyes.

      Törlés
    33. Amit hirdetek, az nem az én igazságom, hanem Krisztus igazsága, vagyis ő maga; aki az egyetlen és abszolút Igazság.

      Törlés
    34. Ria! Én sokszor kedvelem a hozzászólásaidat, mert őszinte, határozott vagy és sok igazságot leírsz. De néha olyan dolgokon is vitatkozol, amin szerintem nem érdemes. Az hogy emberek nem értünk egyet mindenben, az természetes. Ne vedd támadásnak. Főleg ha filozofálgatás folyik, na abba minden belefér. Olyan számomra mint egy gondolati játék. Bár van aki az életét is felteszi egy-egy elméletre, na az szomorú. Minden filozófiai irányzat logikus önmagában. Mindenre van válasza, abból a nézőpontból. Persze te is, én is képviselhetjük a nézőpontunkat. De meggyőzni nem tudsz senkit arról, ami hitkérdés. Ugye nincs harag?
      És bocsánat ha valakinek esetleg a meggyőződésére írtam azt hogy filozofálgatàs.

      Törlés
    35. Én ehhez a "vitához" már csak egy gondolatot fűznék.
      Idéztem néhány gondolatot Hamvastól. Kettő közülük:

      - Egyetlen hagyomány sem áll az időben, hanem az abszolútumban

      - A krisztusi hagyomány a lélek valós természetét keresi, és tudomást szerez arról, hogy Isten valósága és a lélek valósága azonos.

      Nagy bravúr, ha valaki a fenti mondatokból az alábbi következtetést vonja le: "Ezzel szemben, mit tett Hamvas? Az evang. hirdetése helyett, a természetfelettit kutatgatta a Sátán birodalmában" Csodálatos.

      Azt hiszem ez a csehovi (egymás mellet való) elbeszélés iskolapéldája. :-) Nem is kell itt vitázni. Sokkal inkább álláspontot, véleményt megosztani, eszmét cserélni. Az olvasó úgy is eldönti neki melyik álláspont az elfogadható és melyik kevésbé. Nagy nyilvánosság előtt vagyunk, ezért ne feledjük:

      "aki informál, az transzformál"

      Ja, és ez is Hamvas volt... :-)))

      Törlés
    36. A csak névleges, Krisztusban ujonnan nem született ál-keresztyének is tudnak hasonló megállapÍtásokat tenni (vagy igazságokat kimondani), mint Hamvas... még ennél különbeket is, méghozzá úgy, hogy a templomba járás mellett, mélyen beleássák magukat az okkultizmusba is.

      "Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz " (2Korinthus 11:14-15).

      Te nem tudod viator, hogy mi folyik bizonyos "keresztyén" körökben, de általában is úgy van ez; amikor a 80% hazugságba, 20% igazságot vegyÍtenek, akkor a figyelmetlen vagy tudatlan embernek elég csak a 20%-ot meghallania/olvasnia ahhoz, hogy az egészet igaznak kiáltsa ki. Na de, gondolom; nem tőlem értesültél előszőr ilyenről.

      Törlés
    37. Nem volna itt semmi probléma Filia, ha egyesek nem zavarnák meg minduntalan pl. a hulival, vagy viatorral folytatott normál beszélgetéseinket, és ha jobban megfigyelted volna, a legtöbb esetben nem válaszolok a gáncsoskodó alakok megjegyzéseire, vagy csak egész röviden, és ugyanÍgy észrevehetted volna, hogy csak a hit kérdéseket érintő, vagy azzal kapcsolatos beszélgetésekhez szólok hozzá. Vitatkozni nem én vitatkozom, hanem velem vitatkoznak némelyek olyan bibliai alapelvekről, amikről fogalmuk sincs, vagy nagyon hiányosak az ismereteik. Haragudnom pedig nincs miért, hiszen szavaidban nem látok semmi okot erre.

      Törlés
    38. "A hitre mindig azok sóvárognak a leginkább, azoknak a legégetőbben szükséges, akikből hiányzik az AKARAT. Mert az AKARAT, mint a PARANCSOLÁS érzete, az ÖNURALOM és ERŐ döntő jele. Vagyis, minél kevésbé tud valaki parancsolni, annál hevesebben sóvárog valaki után, aki parancsol, szigorúan parancsol, egy isten után, fejedelem, rend, orvos, gyóntatóatya, dogma, párt-lelkiismeret után. Ebből talán arra lehetne következtetni, hogy a két világvallás, a buddhizmus és a keresztyénség létrejötte, hirtelen elterjedése az AKARAT roppant megbetegedésének köszönhető. És valóban így is volt. Mindkét vallás az akarat-megbetegedés folytán esztelenségig felhalmozódott, kétségbeesésig fokozódott vágyra talált a "tégy így" parancsa iránt, mindkét vallás a vakbuzgóság tanítója volt, az AKARAT-ELERNYEDÉS korában és ezzel számtalan embernek nyújtott támaszt, új lehetőséget az akarásra, az akarat élvezetét. A vakbuzgóság ugyanis az egyetlen akaraterő, amelyre a gyengéket és tétovákat is rá lehet venni..."
      Nietzsche (az ördögi!) :-) :-)

      Törlés
    39. "Amikor egy ember arra az alapmeggyőződésre jut, hogy neki parancsoló kell, HÍVŐ lesz belőle.
      Fordítva viszont:
      Az akarat szabadsága, amikor a szellem búcsút mond minden hitnek, bizonyosság vágynak, mert jártas abban, hogy könnyű köteleken és és lehetőségeken tartsa fenn magát és még a szakadék felet is táncoljon."
      Nietzsche

      Törlés
    40. “Az az ember, aki nem tud parancsolni önmagának, legalább tudjon engedelmeskedni másnak.” Evola

      Törlés
    41. https://media.ldscdn.org/images/media-library/family-portraits/family-church-attendance-993074-gallery.jpg
      --------------------------------------------------------------------
      http://blogs-images.forbes.com/jimclash/files/2015/04/honnold-1000x400.jpg

      Törlés
    42. Rossz nézni a kÍnlódásodat és a vergődésedet TV.

      Törlés
    43. Én úgy látom, hogy ezen a "placcon" hosszasan (általában) egy ember szokta az asztrálkarmáját verklizni, akinek néha csúnyán rálépnek a tyúkszemére, verklijére, úgyhogy a vergődést, mint adományt ezúton vissza is utasítanám. :-) Persze az ilyen "rálépőket" legjobb lenni kivágni, mint egy rossz fát, vagy csak "jó útra" téríteni, de hát makacsok ezek a "rálépők". :-)
      "Amit hirdetek, az nem az én igazságom, hanem Krisztus igazsága"
      Elég szomorú hallanom, hogy MÁSVALAKI igazságát hirdeted. :-)
      Rendelkezel saját igazsággal, saját erkölccsel, saját felismerésekkel, vagy csak biztos talajt ad annak a tudata, hogy megbújsz egy árnyék, egy gazda mögött?
      Idézgetni a Bibliából nem nagy kunszt. Meglátásokat vélni bizonyos sorok felett és között nem nagy dolog. Erre mindenki képes. Kérdés vajon mit szólna saját és piedesztálra emelt meglátásaidhoz Jézus? :-) Te a saját képedre faragod Jézust, mint ahogy Isten is az ember képére lett kifaragva és nem fordítva.
      És véletlenül se gondold, hogy ateista vagyok. Csupán csak fájdalommal tölt el, mikor azt látom, hogy mit művel a pórnép a vallásokkal. Lerántja a magasat a saját szintjére. Megpróbálja befogadni, de egyedül nem megy... Ilyenkor kell a tükör. Erre való a fórum is, igaz? Mikor is visszaböfögöm a Szentírást, de már eltorzított formában. Lerántott, degradált formában. :-) Másokat nem kell és nem is lehet megváltani, úgyhogy kérlek ne handabandázz itt tovább. A vallás a legszemélyesebb dolgok egyike. A vallás az, amikor rájövök arra, hogy önmagammal dolgom van. Nem a közzel és nem másokkal, hanem önmagammal. Ezt az önmagamságot pedig ne akarjuk már világgá kürtölni olcsó fórumozgatás keretein belül, mert kár a gőzért. Milyen bizarr dolog látni, hogy egyesek és némelyek még a vallásukat is csak úgy tudják megélni, ha világgá kürtölik azt. Ugyanaz a primitív színvonal, mint a Facebook-feeling. :-) Riácska, mi lenne veled külvilág, mások, barátok, ismerősök, fórumtársak nélkül? Hova lenne a vallásod mások nélkül? Mi lenne, akkor ha nem tudnád napi rendszerességgel kitapétázni "abszolutizált meggyőződésedet" a külvilág felé? Persze tudom... Elhivatottság. Te másokon akarsz segíteni, mint ahogy MÁSVALAKIT képviselsz. Ettől jön rám a tömény hányinger. :-)
      Krisztus pedig forog a kereszten. Másokon igazából úgy tudnál segíteni, ha nem tetszelegnél folyamatosan "a nálam a tuti kártya" szerepben. Mert a te meggyőződésed: a te meggyőződésed és semmi több. Vagy talán mégsem olyan erős az a meggyőződés, hogy állandóan kinyilatkoztatás lázban égsz és várod a visszhangot? :-)

      Törlés
  14. Nimród és Marduk nem ugyan azt a személyt vagy archetipust jelőli. Mintha vagy ezen az oldalon(régen) vagy az ujvilágtudaton olvastam hogy Marduk harciassága miatt az "istenek" a marsra számüzték és a mars arc a bolygón az ő tiszteletére készült. Mindennek ellenére ha magukat a saját szavainkat értelmezzük irod: Jupiter is ua...nem! Jó Péter Jupitér Jupiter vagy Hercules ue a görögök megnevezése szerint: Heros nem csak a marsnak mint a háború istenének szól hanem Nimrud= Nib Úr(Jaguár vagy Leopárd) azaz Panthera.

    (Panthera
    oroszlán (Panthera leo)
    jaguár (Panthera onca)
    leopárd (Panthera pardus)
    tigris (Panthera tigris) wiki)

    Hogy nevezik meg Jézussal kapcsolatos rosszizü mondásokat a Panthera ejtette teherbe Máriát....és egyéb ki és beszólások.
    Ugyanis ahogy az állatoknál király ugy az emberi szférákban is. Ezt mutatják a mezopotámiai pecséthengerek és egyéb alkotások az oroszlánnal való szoborokon, vagy az Isztergami oroszlánok a heraldikánkban.

    Tehát Nib úr Nimrud és Marsz pedig Marduk.
    (Mercur =Hermész=Toth, Ha megnézzük a többi bolygóknak adott istenneveket a Vé-nusz és Szaturn-uszpedig nöi minőséget hordoznak hiszen nekik van á-nusz-uk. Még akkor is ha a Szaturnusz a keménysége miatt nem tünik nőiesnek.

    Nem az asztrológiáról irok hanem a volt istenségnek tartott elődők neveit adták a bolygóknak ahogy az Oriont pl. Nimrudnak.

    VálaszTörlés
  15. Tán itt a megoldás! http://apokrifirasok.network.hu/blog/egi-feny-hirei/mezopotamiai-feljegyzesek-nibirurol

    És a háboruk is valahogy amik itt zajlanak kapcsolatba lehet vele ...hogy netán mit hogyan adjanak elő hazudozásilag...

    Ugyanis a nibirus istenek előtt is voltak a földön emberek csak nem az ők általia gyártmányok hanem azok ahová Kain elment az emberek közé....vajjon ez az uj Nibirui faj az e aki minden téren zavart kelt az emberiség köreiben.

    VálaszTörlés
  16. Egyik ősi összetételünk a Balaton szavunk: "bál a tón". Ez arra a Nap-fény-játékra utal ami igen gyakran megcsillan a fodrozódó vízfelületen. A Balaton sohasem teljesen szélcsendes és hullámzásmentes. A Balaton tehát az a nagy vízfelület ahol szinte mindig áll a BÁL A TÓN !
    A "bál" szinonimái az ünnepség, kavalkád, táncmulatság stb. A "B/a/ál"-tisztelete a Kárpát medencéből lett "exportálva", ez teljesen egyértelmű. Mint ahogyan az összetétel másik része, az: "a tón", vagyis ATON. Mindez könnyen megérthető, ha tudjuk hogy az egyiptomi civilizáció is a mezopotámiaihoz hasonlóan - kárpát-medencei ősmagyar eredetű. Az ATON-tisztelet a vízen csillogó NAP-FÉNY-tisztelet. A mostani 6alom a NATO háborúra utaló betűjátékkal próbálja ATON-t, vagyis a Napot negatív kontextusba helyezni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Őrfűi-tó pedig arról kapta a nevét, hogy a megálmodójának fű nőtt az orrán.

      Törlés
    2. Ha pedig Fűorri-tó lenne a neve, akkor az orron nőtt volna a fű.

      Törlés
    3. Bocsánat, eltévesztettem!
      A füvön nőtt volna az orr!

      Törlés
    4. Helyesbítés! Helyesen Orfűi-tó! Elnézést a hibáért.
      De igazából véve az Őrfű sem rossz, mert akkor meg a tó őrén nőtt a fű.

      Törlés
  17. http://www.titkolthirek.hu/kozel-fenysebesseggel-halado-urhajo-epiteset-jelentettek-be-stephen-hawkin-mark-zuckerbergerg-es-jurij-milner-orosz-uzletember-tamogatasaval/

    Tudunk valamit erről az Alpha Centauri-ról?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talan majd 20 ev mulva.de az nagyon fontos hogy konnyu legyen az urhajo...

      Ja, a marsra meg csak oda szol a jegy vissza nem.Ez mar az agonia

      Törlés
  18. A másik "titok" a B/a/ál-Atón mellett, a szintén ősi magyar /név/összetétel: a Péter.
    Péter = Pét Őr, vagyis a pét/pihe'nő őre. Pét Inotával együtt Várpalota része lett és van egy ősi Pét-fürdő /=pihe'nő-fürdő/ nevű nagyon régi településünk is. Tehát a valahai PétŐr-ből lett a Péter név.
    Az magyar-etruszk JóPétŐr-ből/JóPéter-ből meg lett a római JuPitEr ami voltaképp a magyar-görög Zeusz/"Z" eus(ős) = végidei, a végidőben színre lépő ős. Zeusz - a Fény Fia kit a Sötétség Ura nemzett - anno a nyugat-krétai Szamária barlangrendszereiben rejtőzködött Krónosz elől, ott nőtt fel és vált azzá amivé lett. A cirka 11 km hosszú rejtélyes Szamária-hasadék Európa legnagyobb szurdokvölgye. Ősállata a csak itt található egyedi kecskefaj. A jóságos Enki jelképe a kecske.
    Enki > Zeusz > Jupiter / Jó PétŐr / "Péter Pan". Pan a Nap fordítottja, Japán pl. a < NapéJ, vagyis a Nap-pal és az Éj-szaka/2ős(s)ég-ének országa. Régi evidencia hogy Pét Őr-nél van a Mén/ny/Úrság kulcsa. Persze nem a hamis ál-Pétereknél. Azt hogy Péter Pan / Napból született Péter - Tu/l/rul a Te/l/j/es/út-ról jőve - tud repülni, s amúgy meg a "Tündér Ilona" vérvonal révén a Földanya, a magyarság és ebből adódóan az emberiség megmentője, még vakoló-HollyWood-ban is tudják: Péter Pán /2015/ - videa.hu - teljes film magyar szinkronnal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most gondolom kifigurázása a fő kérdésnek, de ha nem, akkor is az...!
      Kerion!
      Te most hülyét csinálsz (profin) mindenkiből, vagy valóban hiszed is amit leírtál?
      Elbújhat melletted, Buddha a szerkesztő..!!!

      Törlés
    2. Ott a helyed a titkos csoportunkban (csoport neve: 10) a facebookon , pontosan ilyesmivel foglalkozunk ott. Koszi a leirast, elmenyitogato !

      Kedves Iren, mielobbi gyors ebredest kivanok! Egy kicsit le tetszett maradni.

      Törlés
    3. Én már el is bújtam, így van.... :) Mindig vicces olvasni Kerion kreatív kis irományait... Sokszor magam is élvezem, mit ki nem lehet hozni, ha valakinek van fantáziája és szókincse ....

      Törlés
    4. Miért???
      Miért???Nem vagyok fenn a Facebbok-on Ildikó!
      Buddha!

      Jó, hogy elbújtál..

      Törlés
    5. A "gyűlöletrezgő" 6alom retteg a tér-őröktől, pontosabban a téridő őreitől. És persze retteg a szíriuszi Ízisz aktuális mérlegelő, "számonkérő-arató" végidei ténykedésétől is. Ezért aztán az ősmagyar térőr-releváns ter/r/or összetételt - a véres WTC-s megjelenítés után - lefejezős-robbantós un. "ISIS"-gyilkosokkal próbálja fekete-mágiás negatív kontextusba helyezni Szíriában (Szíriuszban) és persze máshol is.
      1945 augusztusában - éppen Jézus un. színe-változásakor - "tesztelte" a vérengző 6alom az atombombáját a HieroSolymát/SzentSólymot megjelenítő Hirosimában. A másik atom-sújtotta japán város pedig Nagasaki < Ika sagan/Ika király városa volt. Mindezzel a fekete-mágiás véráldozattal meg próbálták félemlíteni a szent sólyomként repülni tudó valahai Ika nagy-királyt. Meg persze Jézus "színe-változását" is detronizálni akarták az időpont kiválasztásával. Ika < Aki az erdélyi Ikafalva várában is ott volt anno hogy segítse népét. A mai "történetíró" hamisítás persze már gonosz "emberevő sárkányként" aposztrofálja Ikát, holott csak egy jámbor - de persze a téridőt védő - repülő madár-ember/madar-ember volt.
      A Húsvét sziget egyetlen települése és egyben fővárosa "véletlenül": HungaRoa. Az itteni bennszülöttek híres hagyományos rendezvénye az évente megrendezésre kerülő, un. madár-ember próbatétel. Az nyeri el a "királyságot" a szigeten aki először ér partra egy madár-tojással a kezében a Madár-szigetre történő oda-vissza úszóverseny során. Ő lesz a madár-ember/madar-ember/magyar-ember...az adott évben uralkodó király.

      Törlés
  19. Nemregen olvastam egy cseh cikket, miszerint kriml felszigetert azert vannak ugy oda az oroszok, mert 48 piramis talalhato rajta. erdemes utana nezni. itt egyaltalan nem az fizikai energiahatalomrol van szo, hanem az igazi energianagyhatalomrrol, amit a piramisok es energetikai centrumok jelentenek.
    Szerbiaban volt annak idejen haboru ott voltak az amcsik, erre kiderul 2005-ben h ott talalhato a vilag legnagyobb piramisa?! most meg a Kriml felszigeti 48 piramis? Hmmm...es ezek a portalok amiket fel akarnak most epiteni... mintha valami foldonkivuli invaziora keszulnenek.

    VálaszTörlés
  20. KERION nem semmi!
    Ilyet..
    Ez nem va..
    KERION=történelmet is képes írni..ekkora..KREATIVITÁSSAL

    VálaszTörlés
  21. Szexuális célzattal építik, fallikus szimbólumok...

    VálaszTörlés
  22. Kimegyek, megfogom..egy csöves WC-ben, de akkor is FALLISSZTIKUS, NEM!?
    Ki ne mondja, hogy NEM??!
    Senki nem fog kukackákat meg gilinyókat!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irén!
      Gilinyó a giliszta cső fejénél!
      Na de ilyet?
      KI MONDLYA HOGY NEM???
      És ha mégis AKKOR mi van?
      Hiszen megmondták már régen, hogy a senki nem foglya meg a kukacka gilinyókákat! nem?

      Törlés
  23. Ha ennek tekinted, AZ is lesz!

    VálaszTörlés
  24. Vajon mit akar közölni ez a kedves ember? Tolmácsot kérek Tolmácshoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tolmács az első mintapéldánya a legmagasabb értelmi szintre rezgésnek, a muszlimok napi ötszöri imájának köszönhetően, de ami mit sem ért volna, ha az imádkozók nem érintették volna a homlokukat néhány másodpercre többször is egymás után a földhöz, villámhárÍtóként működve. :) Ilyen nagy csodákra képesek ezek a muszlimok, amely csodákat tapasztaljuk is nap, mint nap a környezetünkben... csak úgy árad szerte mindenfelé a rengeteg sok pozitÍv védő energia... Mi is lenne velünk muszlimok nélkül? ;)

      Törlés
    2. Hozzád kérnék egy speciális tolmácsot.

      Törlés
    3. Mi is lenne velünk "a mostani álkereszténység nélkül"?

      Törlés
  25. Irén ha kérhetem, ne "offoljátok" szét a témát és az értelmes beszélgetéseket egy soros chat-elésbe illő jelentéktelen mondatokkal.... A blogon és a hozzászólásokban mindig is a tartalom volt az első és a hozzá kapcsolt gondolkodás..... Legalábbis mindannyian erre törekedünk....

    VálaszTörlés
  26. Rendben!
    Ígérem, hogy maximálisan próbálom betartani.

    VálaszTörlés
  27. Szegedi PICK szalámi..
    Nincs email címük!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most hogyan illeszkedik ide ? megkérdezhetem ?

      Törlés
  28. Holnapolisz c. film.
    http://www.delina.hu/bulvar/2016/04/17/holnapolisz-neked-tetszett
    http://videa.hu/videok/film-animacio/holnapolisz-2015-teljes-film-clooney-disney-dvd-O8DrkgA6muqTrW25

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnapolisz" -mint minden Disney alkotást gyengének, túl amcsinak tartok:
      Meseszerű (nem Sci-fi) giccses, oktalan és naiv... nekem nem jött be"Inkább néz meg az:
      INTERSTELLAR (csillagok közt)
      vagy a FELEDÉS Tom Cruise
      vagy a Holnap határa szintén Tom Cruise
      akár az: EX MACHINA"-t
      de még a CSATAHAJÓ is Sci-Fi film!
      Ja és EMLÉKMÁS, de NEM Schwarcival!

      Törlés
    2. http://www.online-film.hu/sci-fi-filmek/

      Törlés
  29. Legyen bármi oka is, hogy "ezek" kaput építenek New Yorkban és Londonban, túl sok jóval nem kecsegtet a dolog.

    Már az rendkívül nyugtalanító, ahogy el kezdtek sz@rt kavarni ezeken az ősi területeken. Egy másik értelmezés szerint ugyanis Babilon neve a "babapszi" szóból ered, melynek jelentése "Apszú kapuja" Az "apszú" pedig a "teremtés előtti káosz vizét" jelenti. Vagy másképpen az "alsó káoszt", a "secunda materiát", vagy előteremtettséget, negatív értelemben pedig "feloldó vízként" is fordítható. Mellesleg ennek analogonja a női menstruum is (a Zöld Oroszlán - leo viridis).

    A kapu - könnyen beláthatóan - lunáris, tehát női karakterű szimbólum. A kapu nyitása zárása mindig kulcsfontosságú mozzanat. A vallásos költészet Szűz Máriát nevezi a Mennyország Kapujának, mert ő közvetítette a megváltást. Például ebben a népi imádságrészletben: „Mária kapuja megnyílik, Isten fia születik.” A Mária kapujára vonatkozó keresztény szimbolizmus kiindulópontja Ezékiel próféta könyve, miszerint a templom keleti kapuját zárva kell tartani, mert azon az Úr, Izrael Istene vonul majd be. Ezt a mondatot már az ókeresztény korban Máriára vonatkoztatták, ugyanis ő szülte Krisztust, ő tehát a keleti kapu, ő a fény kapuja.

    A kapu a keresztény vallásos szimbolikában az újjászületésnek is a jelképe, az égi születés szimbóluma, magának Jézusnak a metaforája: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül."

    A fentiek fényében egy biztosnak látszik. Ha a keleti kapun a fény jön be a világba (Krisztus), akkor ezeken a kapukon keresztül... valami, vagy valaki más fog megszületni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A vallásos költészet Szűz Máriát nevezi a Mennyország Kapujának, mert ő közvetítette a megváltást." Oh, egek! Na jó, nekem mindegy.

      Törlés
    2. Némileg korrigálni kell magam. Sajnos nem ismerem az akkád nyelvet (sem). Tudni kellene az "apszú" szó pontos jelentését. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy kizárólagosan a "káosz alsó vizeire" utal ez a szó. Ha a szót az eredeti "érintetlenség" értelmében használjuk, akkor a "felső káoszra" is utalhat. Sőt akár mindkettőre, mint a formális és informális lehetőségek együttesére. Témáról bővebben itt:

      http://turiya.vidya.hu/konyvtar/tradicio/guenon/lenysokf/grls12.html

      Ebben az írásban érdemes felfigyelni a "vízenjárás" jelentésére, tehát az individuális forma felszabadításának szimbólumára. Ennek a felszabadításnak a hiteles útja Krisztuson keresztül vezet, az antikrisztusi út pedig a liberalizmuson keresztül, ahol is nem a forma felemelése és felszabadítása történik meg, hanem az ősvizekben faló feloldása. (lásd: férfi és nő keveredése, rasszok, nemzetek, kultúrák összemixelése, ami egyértelműen mutatja a modern hatalmi struktúrák végtelenül sátáni jellegét).

      Az, hogy ennek a kapunak a "újraépítése" mögött milyen szándék húzódik meg, sokat segítene néhány további információ. Például:

      - Palmyrán belül pontosan hol és hogyan helyezkedett el ez a kapu?
      - Milyen épületegyüttes részét képezte?
      - Voltak-e rajta eredetileg figurális ábrázolások, s ha igen milyenek?
      - Vannak-e vele kapcsolatban írásos források?

      Azért lenne fontos a a figurális ábrázolással kapcsolatos info, mert sokat elárulna a kapu (illetve az általa megnyitott világ) jellegéről. Példának felhozható a gótikus katedrálisokon (főleg a kapuk környékén)látható démonszobrok. Egy példa itt:

      http://www.spice-travel.de/files/2014/01/IMG_9375.jpg

      Ezek ugyanis: "... a kapu vagy a küszöb őrei. A profán közösségi létből, a ... megszentelt létbe való átmenet nem veszélytelen. Erre figyelmeztetnek a félelmetes állatok; feladatuk, hogy akadályozzák és távol tartsák a továbblépésre alkalmatlan személyeket."

      Szóval érdemes lenne még több információ ennek a kapunak a történetéről

      Törlés
  30. Kedves Buddha! Köszönöm a cikket, sok érdekes dolgot leírtál, látszik hogy otthon vagy a témában. Csak egy dolgon akadtam fenn, Jupiternek hogyan lehet megfelelője Jahwe, mikor Jupiter a többi felsorolttal együtt több istenből a Fő, Jahwe viszont az Egyetlen?

    VálaszTörlés
  31. “Ahogy a történelem alászáll a démoni erők manifesztációja és materializációja történik meg. Ezért ebben az értelemben érdemes lenne átgondolni azt, hogy sokan, akik két lábon járnak és beszélnek úgymond, azok valóban emberi lényeknek foghatók-e fel, vagy pedig démonoknak.” :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ahogy a történelem alászáll a démoni erők manifesztációja és materializációja történik meg." - röviden összefoglalva ez a lényeg. És az eddig visszatartott és uralt tudati mérgek kibocsáttatnak.

      Törlés
  32. A "démoni tudati mérgek" már rég ki vannak bocsátva a 6alom részéről. Ria kedvenc démon-kratikus "kiválasztottjai" - maszopnyik-fidesznyik színekben - most éppen, nem tévedés: 11000 egyedülálló öreg szögedi nyögdíjast húznak le 3000 ft-ra. Ez testvérek között is tiszta 33 000 000 ft bevétel. Pusztán azért kell a 3000 ft-os illeték-bélyeget, meg persze az összes személyes adatot újfent prezentálni hogy megint csak megtudják a "bennfentesek" azt, amit már úgy is tudnak a szemét-szállítási-díj-megállapítás ürügyén és terén. Lehet hogy ez megint valamilyen zsidó kabbalista - kormányzati-önkormányzati - "33-as/3-as/11-es" szám-mágia "feketén/aljasul" prezentálva ? Ha az "illeték-bélyegért", majd a beadvánnyal/"kérelemmel" sorban álló nyugdíjas tömegek talán még nem is ülnek fel a provoká-cion-nak és nem is perzselik fel a helyi cionista pártirodákat, azért a 6almi és kollaboráns "levesbe-menetel" - úgy látszik - már biztosított. A "VÉDA"-kamerák is valami hasonló harácsoló célzattal telepíttettek országszerte, milliárdos nagyságrendben. A TEREMTÉS szerint azonban - hála az égnek ez ki-világ/l/ott - a gaz-ember nép-nyúzásnak is van földi 6ára...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben lehet valami. Ráadásul a "VÉDA" mögött rejlő "vid" szógyök, mint szanszkrit szó eredeti jelentése "transzcendentális tapasztaláson alapuló tudás". Milyen érdekes... Ja és ne feledjük, hogy ma van a "Speedmarathon" nevezetű "akció", mely során az "ország összes trafipaxa szolgálatba áll". A "VÉDA" rendszeren felül... Én javasolnám, hogy hívják be még a tartalékos rendőröket is és 5 kilométerenként igazoltassák az autósokat. Én híve vagyok az erős államnak és igyekszek jogkövető módon élni, de ez már valami egészen másról szól. Hát ehhez képest a késő Kádár-kori világ egy üde, szabad, aranykori éra volt.

      Törlés
    2. Kerion,
      "Ria kedvenc démon-kratikus "kiválasztottjai" - maszopnyik-fidesznyik színekben" Ezt honnan veszed és mivel tudod alátámasztani?

      Törlés
  33. A legjobb "jel" mindEnki számára, amikor - többek között - az úgymond "bejelentkező JHV tanúi" felveszik a nyúlcipőt és menekülnek. Szó szerint eszementen rohannak az odébb, az utcasarkon álló luxus-gépjárművük! felé. Hogy úgymond - szerintük: "a sátántól" - megmeneküljenek. Mivel voltál merész és kinyilatkoztattad előttük, hogy Te a JÓ ISTEN magyar/madar/madár/MAGar gólya hozta, tehát "gój" gyermeke vagy. És egyáltalán nem a jelen időben, maradék-Magyarországon éppen országfoglaló zsidó "biblióták", anno palesztinai - magyarelőd/kánaánita népírtó - sajnos eleve gonosz entitású, úgymond "istenéé"..."kapcs for köbüki" - VÉGRE !

    VálaszTörlés
  34. Ami alávetett a születésnek, alávetett az elmúlásnak. Mindegy hogy nevezzük, vagy milyen szót mondunk amikor erre gondolunk. Buddha ezt már elmondta 2500 éve. :D

    VálaszTörlés
  35. A kínlódás, a vergődés, a szenvedés valhol minőség. :-)
    A Létesülésben kiváltképp.
    Ellenben a kényelmes bőrfotel... :-)

    VálaszTörlés
  36. Akkor most az ŐS FÁKRÓL jöttem le mint MONKEY?
    Vagy a Marsról származik a genomunk?
    Netán földönkívüli beavatkozás (mint ahogyan a VÍZ" létrejötte") bolygónkon?

    VálaszTörlés
  37. Próbált BETÁMADNI valamifle csoprt..A HEKKER támadást (én úgy gondolom saját PC-szinten elhárítottam)

    VálaszTörlés
  38. Azon elmélkedem ha 432000 év a kali yuga azaz sőtét vaskorszak és ebből még csak 241000 év a sumer királylisták és kb jóindulattal 10000 év telt el az251000 év és még bőven van 181000 év itt marakodni ilyen olyan fajta embereknek.

    Már most van muszlim pap aki a nőket megevésre is felajánlja ha éheznek a férfiak...mi lesz itt ennyi idő után? Kannibalizmus?

    Végülis ez lenne az ember kiinduló helyzetéből a visszatérés oda ahonnan kiindult??

    VálaszTörlés
  39. Nem tudom ki az a prince, de nem is érdekel, valahogy nem vagyok vevő a Los angeles utcájától a Szabolcsi cigányfaluig terjedő globalizált gyászünnepekre.
    Valahogy nem sajnálom azokat az embereket akik a kultúra fizetett lezüllesztőjiként a médiaszakmában mérgezik az emberek tudatát. Valahogy sejtésem van hogy a sok drog és egyéb mellékhatások száma hamar végezhet az ilyen emberekkel.
    Alan Watt, aki hiteles forrásnak bizonyul számomra készített egy részletes több órás videót hogyan működik a kultúraipar és miért is van szükség ezen "világsztárokra".
    Csak érdekességképpen megjegyzem hogy a legtöbb ember teljesen őrültnek gondolna ha összefüggést látok az abortusz és a "szabadszerelem", drogok és a Beatles és hasonló bandák között.

    VálaszTörlés
  40. Nem tudom ki az a prince, de nem is érdekel, valahogy nem vagyok vevő a Los angeles utcájától a Szabolcsi cigányfaluig terjedő globalizált gyászünnepekre.
    Valahogy nem sajnálom azokat az embereket akik a kultúra fizetett lezüllesztőjiként a médiaszakmában mérgezik az emberek tudatát. Valahogy sejtésem van hogy a sok drog és egyéb mellékhatások száma hamar végezhet az ilyen emberekkel.
    Alan Watt, aki hiteles forrásnak bizonyul számomra készített egy részletes több órás videót hogyan működik a kultúraipar és miért is van szükség ezen "világsztárokra".
    Csak érdekességképpen megjegyzem hogy a legtöbb ember teljesen őrültnek gondolna ha összefüggést látok az abortusz és a "szabadszerelem", drogok és a Beatles és hasonló bandák között.

    VálaszTörlés