2014. március 4., kedd

Kína támogatja Oroszországot Amerikával szemben - Kereskedelmi háború és orosz "GÁZ"


Kína él a jogával és " vétóz " minden olyan döntést az ENSZ Biztonsági Tanácsában mely Oroszország ellen irányul. Igényt tart az Amerikának nyújtott hitelei azonnali visszafizetésére – aranyban, – ha az USA nem fejezi be a nyomásgyakorlást Oroszországra…



Az amerikai kormányzat utalt rá, hogy befagyasztja az Amerikában található orosz pénzeszközöket, számlákat, – ha Oroszország nem teljesíti kérésüket, s nem fejezi be a katonai műveleteket a Krím félszigeten, – s egyáltalán, – ha nem engedelmeskedik a Nyugat elvárásainak a botrányos ukrán kérdésben.


*Ám ezt természetesen az oroszok nem fogják megtenni, s nem hagyják cserben saját honfitársaikat, kik többségben vannak a Krím-félszigeten, – s nem vonulnak ki a valójában orosz Krímből, melyet Szovjet Ukrajna 54-ben csak ajándékba kapott tőlük. (Pontosabban Hruscsovtól). – Ám, mikor a Szovjetunió felbomlott, a félszigetnek vissza kellett volna kerülnie Oroszországhoz, – de az akkori ukrán vezetés, (kik már akkor is a nyugati geopolitikai érdekeknek megfelelően cselekedtek), ehhez nem járult hozzá. – 92-ben pedig, az akkori orosz elnök Jelcin, szintén ezen érdekek mentén alakította politikáját, s nem forszírozta a Krím jogos orosz tulajdonba való visszakerülését. – SzabadRiport szerk.*
Oroszország és a Gazprom hétfőn az Ukrajnába és Európába irányuló földgázszállítás leállításának lehetőségéről beszélt, amennyiben a helyzet súlyosbodna.  
Az egyre növekvő politikai feszültség és az Ukrajnában lévő kiszámíthatatlan állapot felveti az Európának nyújtott gázszállítás felülvizsgálatát. - jelentette be a társaság hétfőn.

John Kerry gazdasági és politikai szankciókkal fenyegeti Oroszországot, amire az oroszok is lépésekkel válaszolnak. A Rubel már most is folyamatos támadás alatt van és gyengül, amire újabb válaszlépések várhatóak "keletről".....


Tehát, akárhogy szeretnék is az amerikaiak pénzügyi eszközökkel zsarolni Oroszországot és Putyint, – könnyen a visszájára sülhet el a dolog, – mert mint kiderült; voltaképpen Amerikának nincsen saját pénze. – És nagy valószínűséggel, – egyszerűen csak el akarta lopni az oroszok Amerikában különféle számlákon tartott pénzeszközeit, – azzal az indokkal, hogy segíteni akar Ukrajnának.

A Kínai sárkánynak pedig nagyon nem tetszik, ahogyan az egyik legfőbb szövetségesével, Oroszországgal bánik az Amerikai Egyesült Államok kormányzata, – s ezért, ha befagyasztják az Amerikában található orosz pénzeszközöket, számlákat, – ebben az esetben a Kínai Népköztársaság felkéri az amerikaiakat, hogy egy összegben fizessék vissza részére azokat a hiteleket, amelyeket eddig a kínaiak folyósítottak számukra! – Mégpedig aranyban, – ahogyan a kínaiaktól is kapták eredetileg. 
A dolog pikantériája csak az, hogy a amerikaiaknak nincs annyi aranyuk sem, amennyi az adósságukat a kínaiak felé fedezné. A hivatalos aranytartalékuk, a tartozás töredékét sem éri el.

Ugyanakkor a Nyugat törvénytelen és aljas módszerein egyre inkább felbőszülő Kína kész arra is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózzon minden olyan döntést, mely Oroszország ellen irányul.

Előzőleg Kína Törökországra is komoly nyomást gyakorolt abban a kérdésben, hogy Törökország ne engedje át a Boszporuszi-szoroson, az Égei-tenger felől a Fekete-tengerre igyekvő NATO hadihajókat.

Megjegyzendő, hogy ez nem az első alkalom volt, melyben Kína és Oroszország szorosan együttműködött a világpolitikai és a stratégiai kérdésekben; 
A szíriai konfliktusban Oroszország és Kína együttesen blokkolta, vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, mely felhatalmazta volna a “Nemzetközi haderőt” (valójában túlnyomórészt az USA haditengerészetét és légierejét, – a szerk.), – hogy közvetlenül is beavatkozhassanak Szíriában.


És, ha az amerikai kormányzat komoly pénzügyi segítséget kíván nyújtani a puccsal uralomra jutott, önmagát kinevezett “ukrán kormánynak”, – mely összeg min. 1 milliárd dollárról indul, – nos ebbe a kínaiaknak is lesz némi beleszólásuk, mert könnyen elképzelhető, hogy az is a kínaiaké, – s így a törvénytelen ukrán hatalom segélyezését is a kínaiaktól kapott pénzből valósítanák meg.
*Kínának amúgy is komoly gondjai vannak az ukrán gazdasági élet főszereplőivel, akik természetesen Janukovics szűk körén kívül, a helyükön maradtak. Ezek nemrég csúnyán átverték a kínaiakat nem egy kérdésben, például az élelmiszeriparban is. – A szíriai lázadóknak szállították többek közt, a kínaiak által már kifizetett gabonát, – Kína helyett – a szerk.*
Ezért most Kína, 3 milliárd dollár kártérítést követel Ukrajnától. – Nem csoda tehát, hogy semmiféle formában nem kíván hozzájárulni a velejéig korrupt ukrán gazdasági szereplők további felszínen tartásához.
Ugyanakkor az Orosz Külügyminisztérium is hivatalos elvi nyilatkozatot adott ki: “Kína támogatja Oroszországot.”


“Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszter telefonbeszélgetésük során kiemelték, hogy álláspontjuk közel van az ukrajnai helyzetet illetően. Ezt hétfőn az orosz Külügyminisztérium közölte.

A két külügyminiszter eszmecserét folytatott az ukrajnai helyzetről. Oroszország és Kína álláspontja széleskörűen egybeesik az országban és a körötte kialakult helyzetet illetően” – olvasható a főhatóság honlapján.

Rámutatnak: a két miniszter megállapodott, hogy folytatják a szoros kontaktust az adott kérdésben.”

50 megjegyzés:

  1. Hm közel 2000 milliárd dolcsi Kína követelése ha barack nem ül vissza a bársonyszékébe. Szerintem ezzel komolyan elmarják a zacsit, mert ebbe akár bele is pusztulhat a zusa. Ha ennyi pénzt elvonnának az országtól akkor plgárháború lesz, mert már így is az éppen élünk helyzetben van a lakosság legnagyobb része. Ukrajna jelenleg a legfontosabb kérdése európának, nem lenne szabad ennyire félválról vennie ezt a konfliktust. Nekünk egy esetleges háború rosszabb lenne, mint a mostani "békés" szabad kirablása az országnak. De már ez a helyzet is tarthatatlan a lufi meg csak dagad és dagad. Nagyon kicsi az esélye egy háború mentes békés következő néhány évnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt sokan mondjak mar itt is (London), hogy forradalom kell/lesz. En ugy gondolom hogy rontana a helyzeten...mivel statarium szeru intezkedeseket hozhatnanak be utana, a "nep" erdekeben, es ugy is arra fogjak akire akarjak...tehat vsz nem is azt ultetnek le akit le kell....

      Ugy latom hogy a nagytestver alahekkelese azonban folyik tobb oldalrol,meg fog ez rogyni...a legujabb eset a Pistorious case, amirol sokan mondjak hogy mar meg lett targyalva, de ez kapcsolatban van egyeb dolgokkal is (intellectual property rights, sports advertising revenue), plusz a section 63 of the criminal justice and immigration act 2008 - al is.

      http://en.wikipedia.org/wiki/Section_63_of_the_Criminal_Justice_and_Immigration_Act_2008

      Ez az eset sok mindent megoldhat, mivel ha jol szamolom az utolso ilyen eset, amikor valakit (abban az esetben pont alaptalanul) megvadoltak, ( a "Walsh case), volt az utolso,

      http://www.theguardian.com/uk/2012/aug/08/boris-johnson-aide-extreme-pornography-cleared

      Most Pistorious-nal azt emeltek ki hogy (porno) kepeket nezett aznap. A vita azon folyik hogy tobbet olnek e az emberek ha ilyen/olyan kepeket neznek.

      En ugy latom hogy osszessegeben az ilyesztgetes megy es egyes emberek bunbakkent valo felhasznalasa, amik pl. nagyon sok ember eltunik, soha nem talaljak meg oket, nem is keresik oket.

      http://www.norwaypost.no/index.php/news/latest-news/28732-immigrant-children-disappear-from-asylum-centers

      Törlés
    2. Ezeknek a történéseknek nagyon irányított szaga van. Kezdik belátni a valóvilág és egyéb agyrohasztó méjnsztrím butítás rajongói is. Tartok attól, hogy tényleg afelé halad a dolog miszerint kell a népritkítás a "vezérkar"-nak. Nagyon nehéz szerintem nem is lehet teljességében átlátni a dolgokat ebben a szeméthalmazban amit direkte tolnak le a torkunkon, hogy aki akar hadd elmélkedjen akár az őrületig is.Nem mondom azt, hogy kell egy ember aki megmondjon mindent, de nagyon itt az ideje ha akarják borítsák azt a bilit. Szerintem ők sem vannak tisztában a pontos fejleményekkel, hogy mi is fog történni a szarral teli bili borítása után. Bocsi a gagyi fogalmazványért, remélem azért érthető a gondolat menet. Hajrá Buddha köszi az összegzéseket.

      Törlés
  2. Mág azt hozzá tenném, hogy honnan a bánatból szerezne ennyi aranyat. Nem tudom, hogy jól számoltam e, de ez közel 400 ezer tonna. Hajrá barack csak okosan.

    VálaszTörlés
  3. Kína keresedelmi partnere 90%ban a Nyugat (usa+ eu)
    Ha Usa fizetésképtelen lenne és így tovább akkor Kína is bedőlne gazdaságilag.
    Tessék már gondolkozni. Kölcsönös függésben él a világ egymással.
    Ugyanez igaz az oroszokra is. Ha elzárják a csapot, nincs bevételük. És már eleve recesszióba van a gazdaságuk. Raádásul a kilátásaik se jók, mert a palaolaj és gáz miatt egyre kisebb lesz az olaj ára, azaz a bevételeik egyre csökkenni fognak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ez az egymásra utaltság miatt van egyelőre ez a hidegháborús szájkarate. Attól tartok azonban, hogy az eseményeket már nem a gazdasági ésszerűség motiválja... Az alapvető (és hibás) globális gazdasági modellben állandó növekedési kényszer van, viszont már nincs hová terjeszkedni, de nem ez a fő probléma, sőt igazából nincs is probléma... A világ forrásban van, és ez már nem oldható meg pusztán materiális síkon. És talán nem is kell, hiszen ez a globális változás mindannyiunk érdekében zajlik szerintem, még ha fájdalmas is a vajúdás. Spirituális értelemben véve bolygószintű tudatváltás zajlik, és mint minden változás, ez is viharral jár... Rajtunk (is) múlik mekkorával...

      Törlés
    2. A gazdasági ésszerűség döntő lesz. Szerintem.
      Oroszoknál Putyin ugyan vezérbika, de rengeteg oligarcha van akik az olaj és gázpénzekből élnek. Ők nem akarnak "legatyásodni". Ők továbbra is a nyugati egyetemekre akarják járatni a gyerekekeiket és továbbra is Monacoban akarnak kaszinózni...nem Vlagyivoszotokban :D
      Szóval ha tovább esik a moszkvai tőzsde meg a rubel, akkor az oligarchák nyomása Putyint is megingathatja. Putyin így is gondban van mert recesszióba van az orosz gazdaság, ezért is küzd az Eurázsiai Unióért, mert tudja hogy fenntarthatatlan a mostani rendszer, azt pedig a többi oligarcha (és belőlük nagyon sok van) nem fogja tűrni hosszú távon.

      Törlés
    3. Az oroszok nem függnek annyira a piactól mint az amcsik vagy az EU egyébként sem egységes és pénzügyileg ingatag államai. Az amerikai tőzsde ugyanolyan érzékeny mint az orosz, és ezek félelmek itt a nyugati részen jobban dominálnak. Kína pedig egyértelműen az oroszok mellé állt. Ázsia nem függ a dollártól meg a szeszélyes tőzsdéktől. Ázsia mögött hatalmas nyersanyagbázis, munkaerőbázis, és katonai potenciál áll, míg Európa és az USA egy hatalmas derivatíva spekuláció tetején ül, és tényleg ahogy te mondod, a rengeteg oligarcha játszadozik, kaszinózik és röhög rajtad, a naivitásodon pajtikám :))
      Túl sokat olvasod a mainstream oldalakat. Megy a médiaháború, de az unió álszent ,demokráciabajnok politikusai már most visszakoznak.Pár hét és puszipajtás lesz Putyin megint.


      Törlés
    4. Dehogynem függ Kína meg Oroszország is. Oda-visza függnek egymástól. Jobban mint bármikor máskor.
      A katonai potenciálról meg annyit hogy az USA hadi költségvetése egyedül több volt tavaly is mint az utána következő 12-14ország együttvéve.
      Lehet szerinted álszent demokráciabajnokok de 1000x inkább ők mint kelet.

      Törlés
    5. Persze, éppen most volt a nagy összekacsintás Merkel és Netanjau, a másik nagy honvédő között :)
      Ezek is meg a kelet is egy oldalon játszanak, csak neked megy a színjáték, mert kell nekik a hited és a félelmed, és hogy ragaszkodjál hozzájuk.Megy a show, a színjáték, te meg tapsolsz hozzá.

      Törlés
    6. Ja tudom. Mindent egy kézből irányítanak a zöld emberek a holdról :D
      Ez is egy megközelítés :D

      Törlés
    7. Nem érted, a tűzhöz közel állók, az aktív játékosok azonnal összezárnak és kijátszanak téged, aki csak passzívan figyelsz, és ellenségképeket kreálsz, és a népüket is ha kell, kiszolgáltatják. Ez az egy kézből irányítás lényege.Ez olyan mint egy sötét kút feneke, te fentről lefelé lógsz és próbálsz leesni, hogy játékos lehess, de nem igazán tudsz, egyrészt mert nem ebből a világból való vagy, másrészt - és szerencsédre - nem engednek közel a tűzhöz :)
      Most még csak a színjáték egymással szemben álló feleit látod.

      Törlés
    8. Ismered a székfoglaló játékot? Futsz körbe-körbe, és próbálsz széket találni adott időben, de valaki mindig hoppon marad.Jelenleg a világ egész politikai elitje ezzel van elfoglalva, hogy jókor jó helyen legyen jelen, de te és az egyszerű emberek hoppon maradnak.
      Itt az idő felfelé nézni, kinézni abból a bizonyos kútból :)

      Törlés
    9. Hulivuli!
      Székfoglaló!?
      Nem is oly rég, emléxel még cyprusra? A bankok közel 2 hétig agonizáltak, közben meg több száz betétes(értesd: sok orosz üzletember/alig(m)arha, na meg néhány offshore lovag :D from Hungary is!)pénze eltünt! Waoooo! :D
      2008-as Lehman ingatlan biznic lufi pukkanásnak is millen azonnali sokk hatasa lett, ... és a következmény: (becslések szerint!) 1.500 Mrd USD töke injekció a bankoknak! Azóta is fizetik az extra bónuszokat önmaguknak és 2014ben több mint 1.039 mrd usd osztalékot a globál befektetöinek!

      Aki még mindig abba az illuzióba/mátrixba ringatja magát, hogy "jövöre majd jobb lesz, de most meg kell húzni a gatya madzagot(mert nagdrádszíjj már régen nincs!)" az jobb ha gödröt áss és gyarapítja a humuszt! :D

      Egy dolog világos! A "nagytakarítás" elkerülhetetlen(hívhatod RESET-nek is, ha jobban tetszik!)!!! A módszer pedig "fájni fog"!

      Nem érdemes "túlagyalni" minden aspektusát a történéseknek, ... Mi mindannyian egy Föld nevü ürhajón utazunk! ... és nincs kiszállás! Oksa??? :D

      Törlés
    10. Igy van ha elzarjak a csapot nem jon a bevetel de ha csak pl 1-2 hetre zarjak el, terdre tudnak kenyszeriteni par orszagot, mivel ma mar pl az intenziv farmok stb is elektromos arammal mukodnek. ha csak nem talaltak fel azota az elemes csirket...

      Az oligarchakat illetoen pedig, London epp most jelentette be hogy £2.5M ert barki letelepedhet, (emeltek az arat), ez azt jelenti, hogy London most mar hivatalosan is foldunk penzmosodaja.

      http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/immigration/10560074/Visas-to-be-auctioned-off-to-wealthy-foreigners.html

      Törlés
    11. A gazdasági érdekek a "vezérkar" oldaláról nézve korántsem egy társadalom megélhetésére vonatkoztatható. Ha csak ideig óráig bénítják meg a nemzetközi kapcsolatokat már az elegendő több ország térdre kényszerítéséhez. Nem hiába találták ki a globalizmust amivel felszámolták a legtöbb nemzet önellátási lehetőségét és leamortizálták a szabad kapacitásokat. Az orosz és kínai fél lenne a kevésbé vesztese ennek hidegháborúnak ha felmelegedne. Cionéknak tényleg gondolkodnia kell most egy kicsit. Vagy ha pont ezt akarják akkor minden a megfelelő módon történik a forgatókönyv szerint. Azért nem árt valamilyen módon készülni a legrosszabbra. Önvédelem ill. önellátás tekintetében. Sőt a helyi összefogásnak is nagyobb a relevanciája mint eddig bármikor.

      Törlés
    12. Pl itt lattam az ujsagban (London), hogy az ingatlanokat most kinaiaknak is hirdetik, egyes irodak "Chinese desk"-et uzemeltetnek, tehat nem kell a Kinainak feltetlenul penzben fizetni, lehet hogy valamit kap cserebe, ha a nyugat nem tud fizetni.

      Lehet hogy ezert van az egesz angol szasz ossze eskuves elmelet, mert rajottek hogy a kinaiak nagyon sokan is vannak plusz Europa el van adosodva, a munkaero lelakva, elbutulva, szakmak nincsenek, a mezogazdasag intenziv.

      Kinaban pedig eltoroltek az egyke policy-t, most mar lehet tobb gyerek is. Mondjuk ez szerintem azert van mert nagyon sok lanygyereket megoltek szuletes utan mivel mindenki fiut akar, es igy szulhetett megegyet, meg hat ez az ember kereskedelemnek se kedvezett, viszont nagyon sokan vannak es ugy tunik meg tobben lesznek.

      Plusz ok ugy latjak hogy a gyerek tartja el az oreg szulot, tehat lenyeges.

      Az onellatas nagyon lecsokkent ezzel egyetertek es ezt mindenkeppen orvosolni kell, mert igy irto nagy a kockazata hogy nem jol fognak elsulni a dolgok.

      Törlés
  4. Kina nahany nap alatt totalisan megroppanthatja az USA gazdasagat:


    http://idokjelei.hu/2014/02/kina-teljesen-szembefordult-a-dollarral/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. JA. És rá pár napra Kína is megroppan.
      Ki fogja megvenni a kínai árút ha a Nyugat nem fog kereskedni velük? A marslakók?
      A nyakukon marad az árú. Nem tudják eladni és ugyanúgy bedőlnek pár nap-hét alatt.


      Törlés
    2. Kerdes, hogy ez mennyire erdekli azt a Kinat, ahol nehany evtizede meg tizmilliok haltak ehen szegenysegben evente, mielott a rabszolga-termeles betette oda a labat. Es ahol ezutan - igy ma is - egy marek rizsert dolgoznak legtobben.
      Nem mindig a feher ember ertekrendjebol kell kiindulni, ha mas naciok motivacioit vizsgaljuk.

      Törlés
    3. Ja arra gondolsz h nem tudja kik lehetnek az orosz egyenruhába öltözött emberek. Bárhol lehet venni :D
      Haha :D
      Meg Ő hivatkozik demokratikus értékekre. Putyin. Aki az ellenfeleit börtönbe záratja és a többi és a többi...
      Ne csodálj már egy ilyen vezetőt...vicc...

      Törlés
    4. Eszem ágában sincs csodálni, de talán nem rosszabb a Líbiától Afganisztánig hullahegyeket maga után hagyó "Szabad" Világ vezetőinél.

      Törlés
    5. A kinai arut meg kell venni mert Europaban mar alig gyartunk valamit es ezt nem lehet egyik naprol a masikra megvaltoztatni. A vasarlas csokkentheto, es csokkenni is fog, mivel nem megy a gazdasag szinte sehol es az emberek kevesebbet fogyasztanak. Bar amit latok az inkebb hogy gyengebb minoseget vesznek nem kevesebbet es a minosege megy le a "minosegi" aruknak is, amig az aruk marad. Tehat egy erozio figyelheto meg.

      Szoval Kinanak nem kell felnie, veszunk mert mas lehetoseg nincs. USA van a leg kiszolgaltatottabb helyzetbe, betegek, koverek, nincs munka es nincs termeles, ami van az is sok GMO stb.

      Mindenkeppen lepesekben kell megoldani hogy ne boruljon, de a tili toli sem jo mert az embereknek eleguk van es erodalodnak.

      Tehat utemesen kell a lepeseket megtenni.

      Törlés
  5. Hm...
    Énoszt nem vagyok nagy okos, meg sok írással rendelkező politikás elemző, s ráadásul csak a nagyrészt erősen manipulált hírcafatkákból rakosgatom össze a dógokat (ha épp olyanom van). De...
    Szóval adott egy brancs, akik valójában mán rég lezsírozták egymásközt a befolyási övezeteket, gazdasági ágazatokat, meg minden ilyesmit. Erre mostan itten van ez a duhajkodás egy "független" kis állammal, aminek ürügyén a Világnak minden befolyásosabb öltönykéje vérmérsékletének megfelelően szájhabozik, üvöltözik, csapkogya az asztalt, vagy csak csendesen mosolyog...
    Namost... ha az Embernek gyereke elkezd agyalni, akkó hamar felmerülhet benne; Putyin-bácsi nem rúgja pofán a vele azonos szinten lévő arcokat, hacsak... nincs valami ütőkártyája, amivel a saját szintjén nem bukik túl nagyot.
    Vagy.
    Épp mocsok nagyot blöfföl és más területen teret nyer, míg mindenki a "beavatkozással" foglalkozik.

    Depersze... láthassuk aztat is, szerte a Világban egyre jobban megbornyulnak a öltönykék. S erősen karatéjoznak rajta bebikázzák a eléggé lepukkant gazdaságot, meg megtarcsák a székeiket, meg...

    Namost... visszatérvén kicsinyt ezhez a ukrán kavarhoz. Érdekes azér, a szabadosság és lehetőségek hazája, a mindenki átal szeretve tisztelt Amrik, mintha tavaly épp azon izzadt vóna pár hétig, szerezzen még némi haladékot bankárbácsiktól, mielőtt teljesen befull pénzügyileg.
    Aztán. A minap vót hír, hogy Svájcországnak polgárjai népszavaztak, holmi bevándorlók számának limitálásában - amit nagy egyetértésben el is fogadtak. Erre másik szeretett szervezetünk a EU rögtön holmi szankciókat emlegetett fel, s vélhetően meg is szavazott gyorsan. (Holott ugye, adott ország még tán mindég vallja a semlegességet, így köze sincsen a EU-hoz. - Vagyis azé annyi van, hogy a sok gyökér ottan tarcsa a elsumákolt értékeket. - De lehet tévedek. Annyira azér nem izgat a dolog.)
    Aztán, kipattant eza ukrán behatolásos dolog, amire Amrik is, meg a EU is a jól megszokott forgatókönyv szerint reagált. Vagyis felemlegette a szankciókat, a lóvék és saját területükön lévő vállatok, ingatlanok, miegyéb elcsakl... köhh... zárolását. (Ami ha szigorúan vesszük a dógokat sima rablás. De ők megtehetik. Oszt a Közel-Keleten is nemeccer eljáccották.)

    Node... kissé távolabb lépdelünk a ventilátorba csapódó trutymótól, akár arra is gondolhassunk a nagyobb képet tekintve, hogyhát lopaksrácék azér csak megpróbálják kiborítani a bilit, oszt egy csini kis vérbentocsogó gyilokot összehozni. Ami egy vödör problémájukat megoldaná. (Népesség, gazdaság, terület, stb.)
    Csak ezek a mocsok muslincák basznak rája, s eléjük tett helyzeteket nem úgy reagálják le mint eddég. A tetvek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én, mint az egyik tetv, azért nem tartom elsődlegesen fontosnak, hogy öltönykék kedvéért első körben megdöglendjek, mert én kérem tanultam történelmet. És miközben bőszen tanultam, leesett a nagy összefüggés, miszerint például a nemzeti érzelmek felszítása általában egyáltalán nem nemzeti érdek... meg ilyesmik. Szóval talán okosabban tették volna ha nem tanítják meg velünk ezt a "történelem"-nek nevezett horrort, mert ahogy nézem másoknak is összeállt a nagy kép. :)

      Törlés
    2. Nagyon helyén való fogalmazvány. Röviden tömören benne minden ami a "nyú vörd odör" érdekeit támogatja. :D

      Törlés
  6. Óva intenék mindenkit a történet szó szerinti értelmezésétől. A látszat szintjén is már elég komolynak tűnnek a dolgok, de ez még csak a látszat. :)

    Ne felejtsük el, hogy honnan is vezetett ide az útja, a mostani "egymásnak feszülő" hatalmi blokkoknak.

    Kínát talán nem Kissinger papa és barátainak munkássága juttatta oda gazdaságilag, ahol most van? Kína nem növesztett saját gazdaságot a semmiből, hanem a multik mentek oda, méghozzá tömegesen. Persze a fejlődésből épp a kínai állam is kivette a részét, de az egy másik történet...

    A hidegháború végén két vállra fektetett Oroszországot nem tudta volna végleg kicsinálni a nyugat? Miért hagyta, hogy 25 évig erősödjön? Miért akkor támadja meg mikor saját maga már gazdaságilag sokkal gyengébb mint 25 éve volt?

    De Putyin papától is megkérdezhetnénk, hogy miért csak Szíria esetében jött belőle elő az igazság bajnoka? Szeptember 11 kamu narratívájával egészen könnyen tudott azonosulni. Talán mert ő meg akkor épp a csecsenekkel volt rosszban?

    Egyáltalán miféle hatalomnak a jogutódja a mai orosz állam? Nem az a Wartburg pénzből fizetett Lenin nevű csóka kezdte ezt ott el? Sztálin atyuska vitte tovább, Hruscsov, Brezsnyev meg a kollégáik szépen végigjátszották a hidegháborús előadást is. A mai amerikai állam nem ugyanezen pénzember dinasztiák legfőbb hadiszállása?

    Miért van az, hogy a kínai, orosz és arab médiában szinte betűről betűre olvasható az igazság a nyugat disznóságairól (persze a sajátjaikról semmi)? Vagy miért van John Perkins vagy épp Carrol Quigley olvasottabb Kínában mint nyugaton?

    Szóval ha erre a kérdéshalomra sikerül értelmes választ adni, akkor nekem ebből valami olyasmi jön ki; hogy ez megint csak egy nagy színjáték. Hogy lesz-e belőle háború vagy csak a zsarolási potenciál növelésre hajtanak ("Kedves nép nyeld le ezt meg azt, és akkor elkerülhetjük a háborút!"), azt nem tudom. A bail-out-ok kitalálása óta ugye azt is tudjuk, hogy nem kell csődbe menni ahhoz, hogy elnyúlj másokat. Elég csak azt mondani, hogy "nagy baj lesz ha csődbe megyek, ezért inkább adj pénzt és mindkettőneknek jobb lesz".

    Szóval csak ijesztgetés, vagy tényleg szándékoznak életeket kioltani milliószám; de semmiképp sem nagyhatalmak vetélkedése. Szerintem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A mai amerikai állam nem ugyanezen pénzember dinasztiák legfőbb hadiszállása?" - de igen!

      Törlés
    2. Több szinten zajlik ez a játék EK, melyben a résztvevők csak azt tudják, amit az ő íróik megírtak nekik...

      Törlés
    3. Kedves Mazsola ! A sorok között lehet a valóság.Olvasd:

      "2014. március 04. kedd, 19:13
      A Magyarországon létező összes ügynököt mozgósítani fogják cion felkentjei a napokban.

      Libásuk már gágogott is az orosz nagykövettség előtt. Össztüzet zúdítanak a médián keresztül Oroszországra, az orosz vezetésre. Hidegháborús állapotokat idéző légkör. Felforgató ügynökeik nem riadnak vissza az erőszakos kimenetelű tüntetések szervezésétől sem. Lételemük az agresszió megindítása, ezért fokozott figyelemmel kísérjük az eseményeket.
      Minden erejükkel az anarchia szításán munkálkodnak. Orbánt Putyinhoz hasonlítják és természetesen mindkét esetben diktatúráról vartyognak.
      Tele is böfögték a médiát rendesen. Feladatul kapták, hogy majdanizálják Magyarországot, destabilizálják a választások előtti állapotokat.
      Ők nem pártokért munkálkodnak, ők minden párt felett állnak, ők uralják a szolgaországokat. Rombolják azokat, akik nem hódoltak még be.
      Akár a szú az élő fában belülről rágják és marcangolják a nemzet testét. Fokozott óvatosságra és tisztánlátásra lesz szükség az elhárítást végző szakszolgálatoknál. Kiemelt kockázatú események következhetnek."
      forrás: Kárpátinfo

      Törlés
    4. Ezzel a kis irománnyal arra akartam kilyukadni, hogy - szerény meglátásom szerint - ipari méretekben zajlik a világ felkészítése az újabb háborúra.

      A nyugati blokkon kívüli népeknek könnyű hozzáférést biztosítanak a nyugatiak disznóságaihoz. (RT news, PressTV, stb.), hogy megfelelő nyugatellenesség alakuljon ki köreikben. Akkor majd sokkal lelkesebben mennek csatába.

      Politikus bácsiék is megtesznek mindent, hogy minnél nagyobb legyen az összefeszülés. Ha egy pillanatra feltételezzük, hogy valódi rivalizálás van pl. az oroszok és a nyugat között; akkor... Akkor azt is el kell hinnünk, hogy a nyugat komolyan azt hitte, hogy az EU és az IMF örve alatt, egy becsúszó szereléssel lenyúlhatják Ukrajnát az oroszoktól. Pedig hát pontosan tudták, hogy Putyin nem fogja hagyni. Tehát vagy végtelenül naívak (ami nem valószínű), vagy ez az egész előre le van zsírozva. És aztán szépen eszkalálják a népek szeme láttára. Ha netán van is egy-két szereplő aki még beveszi ezt a nyugat vs kelet dumát, az csak simán hülye.

      Nem is fejtegetném tovább, csak gondoltam ennyit még hozzáteszek...

      Törlés
    5. Szerintem a rivalizálás valódi, de az egyik fél (nyugat) aktív, sőt kalandor, a másik (orosz) hátrál (mert tudja, hogy gyengébb), meg egyébként is ez a hagyományos (Kutuzov-féle taktika). Hátrál, miután Krímen kívül nem vetett be reguláris haderőt, a Krímben meg szerződés alapján mozoghat.

      Az az igazság, hogy nemcsak az orosz (és ukrán) valóság írható le az olgarchák világaként, hanem a Nyugat is, csak ez utóbbit nem így hívjuk, hanem körülírjuk, hogy nemzetek fölött álló szervezett magán-pénzhatalom által irányított társadalom (más körülírások is vannak). Ebből fakad az a látszat, hogy ugyanaz a két oldal (nyugat/orosz) forgatókönyvírója. A producer (akit nem ismerünk) lehet, hogy ugyanaz, de a két tábor mindegyike saját kottából játszik. Még bőven vissza lehet jönni a háborús helyzetből.

      Ukrajna krízise már majdnem elhozta a paradigma-váltást a jobboldal-baloldal hagyományos törésvonal felváltására valami újjal, ami jobban kifejezné a Nyugat legfeszítőbb ellentéteit. A nyugati baloldaliak és a paleo-konzervatívok (P.Buchanan), a kelet-európai jobboldal és a konzervatívok szimpatizálnak az oroszokkal, akik puccsistának tartják a forradalmi terror - csapat kormányalakítását. A posztmodern neo-liberalizmus különböző ágazatai, főleg a neokonzervatívok, nálunk a balliberálisok (Bajnai, stb.) oroszgyűlölete ugyanakkor már-már háborús uszítás szintjén mozog. A neokonok régi hibája, hogy lebecsülik az oroszokat.

      Törlés
    6. Köhh... Hamán felemlegettétek kishazán roppant okos, meg felkészült (de főleg teli zsebű, meg mindenféle irányokba elkötelezett) öltönykéit, nomeg a rájuk ugató szélső-radikális platformokat...

      Van pár roppant eccrerű módja ezen dógok elrendezésének. Merugye az Emberke alapjában eccerű lény.
      Az első verzió (amire jópáran hajtanak manapság). A hasítófejsze.
      Bár kissé tocsogós, meg nem Karma-kompatibilis, s köze nincs (sokak szerint) a felfényesedéshez. Tehát, ha a lopaksrácok helyi csahosai többek előtt ismertek, akkó méris a rencer átal kitanált "vigyük bíróságra a ügyet" dógot erőlteti mindenki? Csak nem azé mer az annyira demokrácicás? Aham... biztos.
      A második (amire azér páran mán mostanra rávezetődtek). A "leszaromtabletta", polgári nevén "a nem figyelek rád".
      Tehát, a sok roppant felkészült öltönyke gyöhet nekem a szépen kimódolt propagandadumájával, meg a szokásos szólamokkal, miszerint "csak akkó lehetünk szabadok", meg "csak kicsit kell még összehúzni a gatyamadzagot", s főleg a "ha ezt tesszük, a unokáinknak majd dekirály lesz". Tiszteletteljesen (elvégre Anyuék belém nevelték a udvariasságot), meg egyenesen bele mondhatom a arcába, hogy köszönöm az idejét és a sok rám fecsérelt légvételt, meg szót, de... erigyen szépen oszt zaklasson mást a gyök... gyönyörűen csillámló szájalásával. Lehetőleg olyant, akit még meg tud vele szédíteni.
      Persze... ha épp nem túl szociális hangulatomban tanálna, lehet a kutyát is ráereszteném. Csak a miheztartás végett.

      De... hamán a diktatúrát is felemlegettük fentebb. A sok siránkozó szájhős figyelmébe ajánlanám a ilyesfajta felforgatás apróbb-nagyobb nehézségeit egy valódi diktatúra keretein belül. Gondolom egyik csahos (vagy épp jogvédő) figura se érez nagy elkötelezettséget belemondani a nemteccését pl. Kim Dzsong bácsi szemébe.
      Szóval erős torzítás eza "Agyarország Vittore Vezérje diktátor" kijelentés. Ugyanis (többek legnagyobb sajnálatára) az ezt hangoztató arcok még mindig itt sertepertélnek és nem vitték el őket feketepizsamás bácsik böszmenagy sötét ótókban, hogy randevúzzanak pár unott arcú ám kellőképp fegyveres csávóval, egy csini kis betonfal előtt.

      Szóval van akinek még érdekes ez a jáccás. Nekik sok zsigert hozzája!

      Törlés
    7. „Akkor azt is el kell hinnünk, hogy a nyugat komolyan azt hitte, hogy az EU és az IMF örve alatt, egy becsúszó szereléssel lenyúlhatják Ukrajnát az oroszoktól”
      .
      Ez miért nem hihető? Az összes poszt-szovjet ország boldogan elhitte a „ cukrászdát lehet majd nyitni Bécsben” c. mese helyi változatát. A csődbe jutott pedig még kezet is csókol annak, aki hitelt ad.

      Más kérdés, hogy jelenleg úgy tűnik a Nyugat elszámította magát Ukrajnával, de megpróbálkozott gazdasági-pénzügyi háborús csatát nyerni, hát nem úgy sikerült. Persze egy ideig még fog folyni a hiszti és a konferencia-lemondás.

      Ha a Nyugat (ill. a mozgató bábos) háborút akarna, már régen megtámadta volna Iránt. Egy ukrán laktanyáért nem fog kirobbanni a következő w.w.

      Törlés
    8. Sajnos nincsenek illúzióim a tömegekkel kapcsolatban. Ők tutira be fogják kajálni a háborús uszítást. Sőt még rá is tesznek. Valahogy sok emberben van egy előfeszített rugó, amit ilyesféle mentális ingerekkel könnyen ki lehet oldani. Valahogy elfogja őket a bizsergés ha valaki azt mondja nekik, hogy törvényesen és a hazát védve gyilkolhatnak. A másik fele meg pont az ellentéte, de ugyanúgy kiválóan befolyásolható. Ők azok akik annyira félnek a háborútól, hogy egy háborúnál nagyobb szemvedést is elviselnek csak ne kelljen háborúzni. Ez a két halmaz kb. le is fedi a bolygó lakosságának 99%át.

      Őket pedig megfelelően kijátszva, szépen elérik majd hogy a kínai paraszt, aki még élőben nem is látott amerikait, gyűlölje az összeset; és küldetéstudattól csillogó szemmel szaladjon gyilkolni őket. Szergej is csatlakozik hozzá, aki addig a tajgán meevék társaságában tengette napjait; de most egyszercsak "ráébredt" hogy minden bajának okozója Joe, akit 2 hónapja soroztak be az Xbox-a mellől.

      Szóval én nem lennék ilyen reménykedő. Ha nem lesz háború, az csak azért nem lesz, mert öltönykéék nem akarják. Ha viszont rászánják magukat, akkor remek alapanyag áll rendelkezésre, hogy egymást sohasem látott, egymásról semmit sem tudó emberek egymás torkánek essenek. A tömeg még mindig tömeg... és ők ahhoz eléggé értenek. (Csak nézzük meg, hogy az ukrajnai hőzöngők közül hányan vannak tisztában a valós helyzettel.)

      Törlés
    9. Murcielago:

      A több ex-szoci ország azért több klasszissal távolabb van az oroszoktól mint Ukrajna. Az orosz lakosság létszámát tekintve, Hruscsov földajándékozását tekintve, a komplett ukrán gazdaságot tekintve, a tengeri bázisukat tekintve, stb. Ukrajna gyakorlatilag félig oroszország része, csak más a neve. Ez azért nem mondható el sok másik országról.

      Az nyugatiaknak segg hülyének kéne lenni ahhoz, hogy elhiggyék: ezt hagyni fogják elveszni az oroszok. Ez nem egy dél-amerikai állam. Nem is egy belső afrikai kisország. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy komolyan gondolták, hogy ez így sikerülhet. Ez csak kezdeti provokáció. És ami legfontosabb: csak cirkusz a népnek. Vannak ennél sokkal kevesebb baj árán lerabolható országok is. Ha csak ennyi lenne az indok, szerintem nem Ukrajnát választották volna.

      Törlés
    10. Itt ez a Paul Craig Roberts interjú:

      http://www.corbettreport.com/interview-829-paul-craig-roberts-connects-the-dots-on-the-ukrainian-revolution/

      Okos ember, de ő is még bőven a konvencionális keretek között gondolkodik. Az interjú elején kifejti, hogy tulajdonképpen nem is érti, hogy miért így és itt próbálkozik a nyugat. Hiszen a megszerezhető haszonhoz képest aránytalanul nagy kárt okozna az oroszoknak. Akik ebből fakadóan olyan vehemenciával fogják védelmezni az ukrajnai érdekeiket; hogy végül a nyugat csak olyan erőfeszítések árán győzhet ott, ami sokkal többe kerül majd mint egész Ukrajna, tokkal-vonóval.

      Érthető is ez a dilemma, ha valaki a szokványos keretek között értelmezi a helyzetet.

      Törlés
    11. És ha már így belelendültem:

      http://www.youtube.com/watch?v=Zyrg8n620ls

      Törlés
    12. Az ukránok 1,5 Mrd USD-vel tartoznak a Gazpromnak.
      Az USA 1 Mrd USD gyorssegélyt utalt Ukrajnának.
      Ezt a pénzt (ha van esze) Ukrajna odaadja az oroszoknak.

      Lehet, hogy ez az egész balhé egy olyan devizaügylet volt, amivel az USA adósságállományának egy részét fizette vissza az oroszoknak így közvetetten? :))

      Törlés
    13. Hogyan gondolta a nyugat, hogy ezt megteheti? Talán azért, mert vezetői olyan szemüveget viselnek, amelynek lencséit a "Nagy Francia Forradalom" idején csiszolták és olyan zakót, amely a 68-as szélsőbalos lázadások idején szabtak rájuk.

      Lehet, hogy az EU (látható) irányítói elhitték, hogy a sok demokratikus maszlag teljesen a történelmi süllyesztőbe küldte az "érdekszféra" vagy "befolyási övezet" kifejezéseket és a demokratizálódás olyan szép, globális folyamat, amellyel akár a nagymedve segge végét (anus ursae maioris) is "euroatlantizálhatják". Instruktoraik által csúnyán palira vett EU technokrata bagázs.

      Várom Barrosot mikor szólal meg. Olyan "előremutató" dolgokat tud mondani....

      Ha egy birodalom élén népszerű, "konszenzusra törekvő" elnök áll, akkor az a vég kezdetének a biztos jele. Ezeket csak G.W.Bush vagy R. Reagan módjára lehet csak igazgatni, Obama már az USA Gorbacsova.

      Törlés
    14. Elveszett Kereső, a háború tömeglélektanában teljesen igazad van.

      A Nyugatban pont az volt a rendkívüli, hogy ideáiért képes volt vakmerően kockára tenni mindent és nagyon is sokszor nyert. De a vállalkozás, a híres-hírhedt kapitalizmus is kezdetben kockázaton alapuló nyereség felhalmozása volt. Mára az ideák helyét a pénz vette át, de a társutasok befolyása alá került civilizáció mélyén és a vak gének szintjén még mindig dolgozik az egykori virtus, a csontok és az izmok még mindig tudják, hogy régen mi volt a dolguk. Hogy a parancsot ki adja ki, az más kérdés, de hogy nem kell tanulniuk, hogyan kell még hatékonyabban, még több pénzt, vagyont befolyást szerezni, az biztos. Megpróbálnak előremenekülni, a kockázatot igenis bevállalják, legfeljebb az provokációnak tűnik, és akkor mi van..

      Ehhez képest az oroszok (ortodox civilizáció) egy korábbi fejlődési szinten állnak, ahol részben még maradtak töredékek a Nyugat eldobált régi értékeiből, másrészt kívülállóként jobban látják, hogy a hajszolt Nyugat a szakadék felé rohan. Kevésbé sikeresek voltak a gazdagsághoz, viszont nagyra nőttek (+Kína). Valószínűleg tudják, hogyha tovább fejlődhetnek, ugyanazt a pályát fogják leírni, mint a Nyugat. Nem biztos, hogy ez a vízió olyan vonzó a számukra…Úgyhogy megpróbálnak kivárni, kibekkelni. (Persze, ha úgy adódik a Medve az asztalra csap…) Nem is zavarná őket egy formálisan független Ukrajna, ha az teljesen orosz befolyás alatt állna, mint a korábbi status quo. Mivel ki akarták hagyni az Ukrajna fölötti döntésekből, egy kicsit az asztalra csapott. Kicsit, nem nagyot…

      Hát valahogy így látom, vagyis egyik se hülye, vagy naiv…

      Törlés
    15. Murcielago:

      Azt hiszem továbbra látásmód-különbség áll fent köztünk. :)

      Kínát is a nyugati pénz tette azzá, ami ma. A Medve asztalcsapkodása, pedig nem több mint VV Cristofel örjöngése. Ezt mondta neki a rendező, ezt csinálja... Senki nem haragszik itt senkire, csak ha nincs dráma akkor nincs háború/megosztottság/stb. Valószínűleg minden 'oldalon' egész magas szintig tele van hülyékkel a polc, akik tényleg elhiszik hogy ők most az oroszokkal/amerikaikkal harcolnak; de a legfelsőbb szinteken már közös kottából játszanak. Fentebb kifejtettem, hogy miért.

      Majd 80 év múlva erre is lesz egy Sydney Wartburg, aki megírja egy levelében, hogy ugyanazok pénzelték Kínát, az oroszokat meg a zusát. Meghalt pár millió ember, még a győztesek is nyakig ülnek az adósságban, és még kurva sok hitel kell az újjáépítéshez. :) Ez a minta elég rég óta...

      Törlés
    16. „ugyanazok pénzelték Kínát, az oroszokat meg a zusát” – ja persze, hogy ugyanazok pénzelik, ha elfogadják a dollárt, mert a mai pénz hitelpénz. (Én is elfogadom, engem is pénzelnek.) De nagyon úgy néz ki, hogy ebben a meccsben is a végén valódi vesztesek és valódi nyertesek lesznek, csak nem most, Ukrajna kapcsán.

      A Te teóriádat azért nem tudom teljesen elfogadni, mert minden jel arra mutat, hogy a nagy háttér-tényező nem elfogulatlan, hanem az egyik irányba elhajlik. Innentől kezdve felborulhat a kotta szerinti játék. (A Wartburg-i Hitler-finanszírozás is a szövetségesek győzelmét segítette elő, elég, ha ránézel a mai No.-ra.)

      Törlés
  7. Végre már valaki kimondta az igazságot Ukrajnáról:

    Az USA és az EU készítette elő az államcsínyt Ukrajnában.
    http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_03_05/Az-USA-es-az-EU-kesz-tette-elo-az-allamcs-nyt-Ukrajnaban-1000/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehhez egy újabb adalék:

      "a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, vélhetően ugyanazok az emberek."

      https://kuruc.info/r/4/124693/

      Fincsi kis történet kezd itt körvonalazódni annak aki képes összerakni ezt a nem is olyan bonyolult képet...

      Törlés
    2. Ugyanez ez a hír másképpen:
      http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_03_05/A-Majdan-vezetoi-bereltek-fel-a-kijevi-mesterloveszeket-5312/

      Törlés
    3. Most akkor ki is jelent veszélyt a világbékére?
      http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_03_05/Az-uj-ukran-hatosagok-hajlandok-amerikai-raketavedelmi-rendszert-telep-teni-az-orszagba-segely-elleneben-5887/

      Törlés
    4. Akkor bogozzunk tovább:
      Észtország megerősítette a kijevi mesterlövészekről folyt telefonbeszélgetés hitelességét
      http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_03_05/Esztorszag-megeros-tette-a-kijevi-mesterloveszekrol-folyt-telefonbeszelgetes-hitelesseget-9654/

      Törlés
    5. Olga néni már tagad:

      "Olga Bogomolec, akire az észt külügyminiszter hivatkozott azt mondta, mivel neki nem volt hozzáférése a katonákhoz és a rendőrökhöz, ezért nem tudja, hogy milyen sebesüléseik voltak, de kérte, hogy vizsgálják ki a Majdanon történt haláleseteket. Az orvos tagadta, hogy azt mondta volna az észt külügymiiszternek, hogy a tüntetőket és a rendőröket ugyanolyan módon lőtték volna le."

      http://hvg.hu/vilag/20140305_Russia_Today_egy_kiszivargott_felvetel_sz

      Törlés
    6. Semmi nem az, aminek látszik. Ez az Ukrajna csak egy parti a sakkjátszmában, amelyet "ŐK" játszanak a szalonban, kávé mellett. Ne gondolkodjatok és kombináljatok sokat, mert úgysem értitek és nem rátok tartozik. A ti dolgotok a munka és a szolgálat. Ja, és az életetek feláldozása, ha szükségesnek látják.
      Ez van, oszt jónapot.

      Törlés