2013. augusztus 31., szombat

Obama bejelentette a támadást ! A borotvaél, amin táncolt a világ, immáron fájdalmasan húsba vágó lesz



Amiről tegnap írtam, most jelentette be Obama hivatalosan is:  Láttátok, remélem, az oldalon lévő élő adásban! De ha nem, kitettem ide a videót. 

OBAMA MEGINDÍTJA A TÁMADÁST

"Nem várnak senkire, ha kell egyesével győz meg minden kongresszusi képviselőt és mint elnök kiadja a parancsot, amikor szükségszerű lesz. 

De nem akarja ugyanazt, mint Angliában, így kongresszusi felhatalmazás nélkül is megindíthatja a támadást. Ő egy személyben dönt majd róla a vezérkari főnökökkel való egyeztetésnek megfelelően..

Meg van a fegyveres erő hozzá, hogy ezt a támadást végrehajtsuk nemzetbiztonsági okokból" - mondta.

"Lehet, hogy holnap. Lehet, hogy jövő héten" - tette hozzá ...

Ebből gondolhatjuk, hogy ez vagy ma vagy holnap fog bekövetkezni.
Az is fontos szempont, hogy jövő csütörtökön van újhold, tehát előtte és utána jó pár napig ideálisak a körülmények is.


A támadás ténye el van döntve egy ideje, ahogy többször is kiírtam már a VilágHelyzetére.
Az más kérdés, hogy ilyenkor nem mondhat semmit stratégiai okokból, hiszen a támadás meglepetésként fog hatni az ellenfélre ....
Sajnos ez a dolog már régen el van tervezve, hiszen az oldalon sem véletlenül beszéltem erről évek óta.
Ha Szíria bekapja az első rakétákat és utána Szíria és Irán küldi a válaszrakétákat Izraelre és Európára, onnantól nehéz lesz a megállás. 
Oroszországról nem is beszélve, hiszen ők előre szóltak és figyelmeztettek, mi következik ebből...... 

Ezt Obama is tudja, de mivel parancsot hajt végre, nincs sok választása.


Furcsa egybeesés : 
1939. szeptember 1. 
2013. szeptember 1. 



(Remélem megnyugodtak azok, akik állandóan a kételkedést erősítik a forrásomban vagy az előre jelzett dolgokban) 
Több, mint 2 éve arról szól a dolog, hogy a világ hamarosan "átrendeződik" és talán lesznek, akik esélyt kapnak azáltal, hogy időben tudtak dolgokról és azt is, hogy mit kellett megtenniük eddig.....

Mindenkinek a legjobbakat kívánom ! SBG Buddha 
◄ VilagHelyzete ►

Az igazság itt van ! Szíria és a Közel-Kelet valódi történelmi háttere

Hogy megértsük ezt az egész folyamatot egy nagyon jó videót fordítottam le számotokra...

Soha nem volt még ilyen sorsfordító döntés előtt a világ és ezekben a percekben is két szálon fut a történet Szíria megtámadásának ügyében. (2013. Aug 31. 12:00-kor)

1. 
Az ENSZ biztonsági tanácsa kiadta az előbb minden nagyhatalomnak hogy nyugodjanak le és jövő héten Svájcban összeülnek megbeszélni a dolgokat, ott lesz az összes diplomata a Föld minden országából. Azt beszélik hogy "odafentről" közvetlenül beavatkoztak hogy létrejöhessen ez a találkozó.....azonnal le kell ülnie a világ vezetőinek, mielőtt "nagyobb baj" lenne ebből.

2. A másik szál, hogy az amerikaiak már megtervezték ezt a csapást és minden készen áll. Felfüggesztik a csapást vagy megindulnak, ennek a mérlegelése most is folyik per pillanat. A terv, amit valóra kell váltani viszont hatalmas erővel bír és a nyomást gyakorlók is, akik a tervért felelősek. (SBG Buddha)

Közben Putin és sokan mások követelik a választ, ami logikus is !
Ha az amerikaiak folyamatosan azt hangoztatják, hogy bizonyítékok állnak a rendelkezésükre, melyek igazolják, hogy a kormányerők használtak vegyi fegyvert és nem az általuk támogatott zsoldos csapatok, akkor 


MIÉRT NEM HOZZÁK EGYSZERŰEN NYILVÁNOSSÁGRA AZOKAT A BIZONYÍTÉKOKAT, hadd lássa mindenki ???!


Miért támadta meg az USA Líbiát, Irakot, Afganisztánt és Jement? Miért működnek közre Amerikai ügynökök Szíria destabilizációjában? És miért olyan elszánt az amerikai kormány Irán legyőzésével kapcsolatban?

(Figyelembe véve azt a tényt, hogy Irán egyetlen országot sem támadott meg 1789 óta.)
És mi a következő lépés? Merre tartunk? 


Feltűnhet, hogy nincs semmi értelme annak ami most történik, ha szem előtt tartod az iskolában tanultakat, és nincs értelme akkor sem ha a világnézeted olyan híreken alapszik melyeket a fősodrású média szolgáltat. De tökéletesen összeáll a kép, ha megérted a háttérben működő erőket. És ahhoz hogy megértsük mi motiválja őket, kicsit vissza kell mennünk a történelemben. 

1945-ben a Bretton Woods egyezmény biztosította, hogy a dollár legyen a világ tartalék valutája. Mindez azt jelentette hogy a nemzetközi cikkek dollárban kapták az árukat. Az egyezmény, ami különböző pénzügyi előnyökhöz juttatta az USA-t, megköttetett és rögzítették benne hogy a dollár visszaváltható lesz 35 dollár/1 uncia arany arányban. Az USA megígérte, hogy nem fog túl sok pénzt nyomtatni, de a Federal Reserve visszautasította hogy bárki is felügyelje a pénznyomtatási folyamatokat. 

Az 1970-es években a vietnámi háború kiadásai egyértelművé tették más országok számára is, hogy az USA sokkal több pénzt nyomtat, mint amennyi aranyfedezete van. Erre reagálva aranyat kértek. Ez természetesen drámaian elkezdte lenyomni a dollár értékét. Az esemény 1971-ben teljesedett ki, amikor (valaki) ki akarta vonni az aranykészletét, de Nixon visszautasította azt. Augusztus 15.-én Nixon a következő bejelentést tette:

„Felhatalmaztam a kincstárat hogy megtegyen minden szükséges lépést az ügyben, hogy megvédjék a dollárt a spekulációkkal szemben. És átmenetileg felfüggesztem a dollár átválthatóságát aranyra.” 


Ez egyértelműen nem egy átmeneti felfüggesztés volt - ahogy ő azt állította - sokkal inkább egy végleges döntés. A világ többi részére nézve, akik megbízták az USA-t az arany őrzésével, ez nyílt rablás volt. 

1973-ban Nixon elnök megkért egy szaúd-arábiai királyt hogy csak USA dollárt fogadjon el az olajért fizetségként, a többletprofitot államkötvényekbe, bankjegyekbe, stb. fektetheti. Cserébe Nixon katonai védelmet ajánlott a szaúdi olajmezőkre. Ezt az ajánlatot később biztosították a többi kulcsfontosságú olajkitermelőnek is.
1975-re minden OPEC tag elfogadta, hogy csak USA dollárért cserébe árusítanak olajat. 
A képen Nixon és a szaúdi király, mögöttük minden idők legnagyobb háttérhatalmi stratégájával és manipulátorával, Henry Kissingerrel.

A cselekmény hogy a dollár és az arany közötti kapcsolatot megszakították, majd külföldi olajhoz kötötték minden olajszállító országot arra késztetett, hogy állandó készletet tartsanak a Federal Reserve papír fecnijéből, és ahhoz hogy megkapják ezt a fecnit árukat kellett szállítaniuk Amerikának. Ez volt a petrodollár megszületése. A papír kiment, minden amire Amerikának szüksége volt bejött, és az USA nagyon meggazdagodott.

A hidegháború fegyverkezési versenye olyan volt mint egy pókerjátszma.

A petrodollárral a birtokában az USA túl tudta szárnyalni az összes többi nemzetet együttvéve.
A Szovjetuniónak esélye sem volt. 1991-ben a kommunista blokk összeomlásával megszűnt az utolsó erő is mely ellensúlyozta volna Amerikát. Amerika innentől vitathatatlan nagyhatalom lett, rivális nélkül. Sokan azt remélték hogy ez egy békés és stabil korszak kezdete lesz, de sajnos „odafent” mások voltak az elképzelések. Ugyanebben az évben Amerika megszállta Irakot. Miután elpusztították a hadsereget, az infrastruktúrájukat, biztosították végérvényesen hogy ne lehessen az országot újraépíteni. Feltehetőleg 500.000 gyermek halt meg a harcokban. 


2000 novemberében Irak csak és kizárólag euróban kezdte forgalmazni az olajat. Ez egy direkt támadás volt a dollárra és az amerikai pénzügyi fölényre nézve.
Válaszul az amerikai kormány a fősodrású média segítségével elkezdett felépíteni egy olyan propaganda kampányt, melyben azt fitogtatták hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak és használni is akarják őket. 2003-ben ismét megszállták őket és amint az irányításuk alá vonták az országot az olajpiacot azonnal visszaállították dolláralapúra. 


Wesley Clark tábornok nyilatkozata alapján 2007-től számítva 5 éven belül 7 országot akarnak elintézni: Irak, Szíria, Libanon, Líbia, Somali, Szudán és végül Irán. Vessünk egy pillantást az elmúlt évtized eseményeire és nézzük meg találunk-e valamilyen sablont...



Líbiában Gaddafi azon ügyködött hogy kialakítson egy afrikai országokból álló blokkot, akik aranyalapú valutát használnának (dínár), aminek az lett volna a célja hogy leváltsa a dollárt abban a régióban. 2011-ben a NATO és az amerikai erők megdöntötték a líbiai kormányt, és a régió megszerzése után amerikai zsoldosok kivégezték Gaddafit.
Az események után azonnal felállították a líbiai központi bankot. 


Irán mostanra rengeteget kampányolt amellett hogy a dollár és az olaj távolodjon el egymástól, már aranyat is elfogadnak az olajért cserébe. Válaszul az amerikai kormány propagandagépezete elkezdte elhinteni hogy Irán nukleáris fegyvereket épít. Szankciókat alkalmaznak, amelyeknek egyértelműen az a céljuk hogy romba döntsék az iráni gazdaságot. 

Szíria Irán legközelebbi szövetségese, kölcsönös védelmi egyezmények által is kötődnek egymáshoz. Az ország jelenleg destabilizáció alatt áll, melyet titokban a NATO támogat. Oroszország és Kína figyelmeztették az USA-t hogy ne avatkozzon be, ennek ellenére a fehér ház olyan nyilatkozatokat adott ki melyben egy katonai beavatkozás lehetőségeit fontolgatják. Világosnak kéne lennie, hogy a katonai beavatkozást Iránban és Szíriában nem csak fontolgatják, ez egy végleges döntés. Így volt ez Iraknál és Líbiánál is. 


Az inváziók céljai világossá válnak, ha teljes egészében nézzük a dolgokat. Az USA irányítói számára világos, hogy abban a pillanatban amint egy pár ország más valutában kezdi árusítani az olajat, az azonnal egy láncreakciót fog beindítani és a dollár összeomlik. Teljesen tisztában vannak vele, hogy semmi más nem ad értéket a dollárnak. És ahelyett hogy beismernék hogy a dollár az utolsókat rúgja, a hatalom inkább egy számításokkal teli áldozatot hoz. Úgy döntöttek hogy az amerikai hadsereg nyers erejét használják, hogy eltiporjanak minden ellenállást.

Amit meg kell értenetek az az, hogy ez nem fog véget érni Iránnal. Oroszország és Kína kijelentették hogy nem fogják tolerálni egy Szíria vagy Irán ellen irányuló támadást. Irán az utolsó szövetségesük, az utolsó független olajtermelő a régióban, és tisztában vannak vele hogyha Irán elesik, nem fognak tudni háború nélkül megmenekülni a dollártól. 

Amit most látni fogunk az egy olyan útvonal ami az elképzelhetetlenhez vezet. Egy útvonal, amit évekkel ezelőtt felvázoltak úgy, hogy tisztában voltak minden következménnyel. 
De ki volt az aki erre az útvonalra helyezett minket? Milyen pszichopata lenne képes szándékosan elindítani egy mindenre kiterjedő konfliktust, ami milliók halálához fog vezetni, csak azért hogy megvédje egy papír fecni értékét? Nyilvánvalóan nem az amerikai elnökökről van szó... A közel kelettel kapcsolatos döntéseket már jóval azelőtt meghozták, hogy Obama színre lépett volna. Ő ugyanúgy véghezviszi a parancsokat mint az elődei. 



Szóval ki irányítja a dolgokat ?

Egy ilyen kérdésre úgy lehet megtalálni a választ ha felteszünk még egy kérdést. Ki profitál belőle ? Nyilván azok akik a dollárt a semmiből nyomtatják és a legtöbbet veszítenék a dollár bukásával. Ez a hatalom 1930 óta a Federal Reserve kezében van. A Federal Reserve egy privát entitás, melyet a föld legerősebb bankjai birtokolnak. Azok irányítják hátulról a dolgokat, akik a bankokat is. Nekik ez csak egy játék. A te életed, és azok élete akiket szeretsz, csak parasztok a sakktáblán. Olyanok mint egy elkényeztetett kis 4 éves, aki a földre borítja a sakktáblát ha vesztésre áll. Az erők akik a 3. világháború megkezdésének küszöbén állnak, hogy továbbra is irányíthassák a globális pénzügyi rendszert. 

Egy idézet a végére: Miért is Szíria ?

"Izrael valódi hatalma nem az atomfegyverében van, hanem három ország összeomlásában rejlik : Szíria , Irak és Egyiptom."
- mondta ezt anno David Ben Gurion ( izraeli politikus, miniszterelnök).

Sokan azt hiszik, hogy az olaj kell az amerikaiaknak vagy Izraelnek és Irán felé "erre vezet az út", de a legfontosabbat elfelejtik, ami a szemünk előtt van!

 Mire van Izraelnek a legjobban szüksége a fennmaradáshoz és napi szinten ?
Az ivóvízkészletek kellenek elsősorban és főleg hosszútávon ! Izrael folyamatos ivóvíz-behozatalra szorul.
Egyedül a Jordán folyóból tudnak nyerni valamennyit, de az nagyon kevés és létüket is fenyegeti hosszútávon, ha nem találnak vagy foglalnak el nagyobb készleteket.
Pl a Golan-fennsík is ezért kellett nekik.....
(SBG Buddha megj)


Emlékezz erre, amikor ezek a háborúk kiterjednek és felgyorsulnak. Emlékezz erre, amikor a fiad, vagy a szomszédod fia egy zászlóval borított koporsóban érkezik haza. Emlékezz erre, amikor az ujjukkal egy újabb mumusra mutogatnak majd, mert az ember aki az egész műsort csinálja, olyan messzire fog menni ezzel az egésszel amilyen messzire te azt hagyod! Szóval mennyi időnk is van hátra? Ez egy olyan kérdés amit gyakran hallok, de ez egy rossz kérdés. Azt kérdezni mennyi időnk van hátra, nagyon negatív hozzáállás. Ez egy fogoly hozzáállása, aki arra vár hogy kivigyék az udvarra és tarkón lőjék hátulról. 

Mik az esélyeink? Meg tudjuk-e változtatni az irányt ? Ez is rossz kérdés. Az esélyek már nem számítanak. Ha megérted hogy mivel állunk szemben, több felelősséged lesz hogy megtegyél mindent ami az erődből kitelik. Ha abbahagyod a folyamatos agyalást a sikeresség esélyein, akkor válik elérhetővé a siker! Ahhoz hogy megfosszuk ezt a romlott bandát a pénzügyi fölénytől és igazság elé állítsuk a bűnözőket, nem kell semmi több mint egy forradalom. A kormány nem fog megmenteni minket. A kormány totálisan meg van szállva és a velejéig romlott. 
Rájuk várni a megoldással nagyon naiv dolog.


3 szintje van egy forradalomnak és egymásra épülnek: 

− 1. szint, már folyamatban van: Ideológiai ellenállás 

Ezen a szinten aktívan kell dolgoznunk hogy annyi embert térítsünk észhez és ébresszünk fel, amennyit csak lehet. Minden forradalom a lakosság gondolkodásának megváltozásából ered. Ezen szint sikeressége abban mérhető, hogy mennyire ragályos egy ötlet. Ha egy ötlet elér egy kritikus tömeget, elkezd magától terjedni. 

 − 2. szint: Civil engedetlenség 

Ezen a szinten visszatartod a pénzedet az államtól. Ezen a szinten térdre kell kényszerülnie a hatalomnak. Azonban ha ez a szint elbukik, a 3. szint elkerülhetetlen. 

− 3. szint: Közvetlen fizikai ellenállás 

Ez az utolsó erőforrás. Lehetőség szerint ezt a variációt el kell kerülni és húzni ameddig csak lehet. Csak azután érdemes alkalmazni, ha már minden más lehetőség kimerült. Ott vannak azok a nagydumások, akik azt állítják hogy majd ők ellenállnak ha eljön az idő, de ha már az első két szintet sem tudod tartani, akkor el fogsz bukni. A fegyveres ellenállásnak csak akkor van értelme, ha az emberekben kialakult egyfajta aktivitás az ellenállásra nézve. Az ellenállás csak akkor lehetséges, ha az elméjük megtisztult a fősodrású média hulladékától. Ha küzdeni akarsz, akkor itt a lehetőség, most vagy soha! Nem lesz több esélyed, túl sok forog kockán. 


SBG Buddha - VilagHelyzete.com 
Képezd magad ! Tájékozódj ! Ébredj ! 

Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com 

2013. augusztus 30., péntek

Elképzelhető, hogy Moszkvával szemben nem kockáztat nagy Britannia ? nem biztos.....


Vajon az a kifejezés, hogy "Moszkva aktívan dolgozik, hogy megakadályozza a katonai beavatkozást Szíria ellen" kapcsolatban lehet-e azzal az információval, amivel tegnap este frissítettem az előző cikket. (?)
: Azaz Oroszország mégsem marad tétlen és eldöntötték a támadás utáni válaszcsapás tényét, egyrészt azért mert a szövetségesek megsértenék az ENSZ határozatait és megkerülik a Biztonsági Tanácsot, másrészt valószínűleg tényleg vannak bizonyítékok, melyek megerősítik, hogy az USA-nak is köze van a vegyi támadáshoz. 
Ez az információ, nincs kint a hivatalos hírekben, viszont egy elég magas rangú orosz tábornoktól származik, így én sem kételkedem a kapott információban.
Ezután este jött is a fordulat: ami teszem hozzá, csak látszólag az. 
Az alsóház hiába dönt úgy, hogy nem járul hozzá a támadáshoz. Nem mondhatja meg, mit csinál a kormány és pláne a brit alakulatok.....Ezt sem vehetjük készpénznek, hiszen ez csak a felszínen a közvéleménynek és a diplomáciának szól. 
Majd ha az ENSZ-diplomaták elhagyják szombaton Szíriát, akkor derül ki, hogy mi a valóság.... Itt már komoly stratégia-harcok zajlanak és senki nem nyílt lapokkal megy bele egy ilyen játszmába... (SBG Buddha)


Nagy Britannia parlamentje elutasította a szíriai katonai beavatkozást és kihátrált az USA mellől...

Az USA kezdi elveszíteni szövetségeseit. Washington alapvető katonai partnere, London, visszalépett a szíriai konfliktushelyzetbe való katonai beavatkozástól. Ennek következtében több más NATO tagország is nemet mondott a Szíria elleni támadás tervére. Így Washington most más szövetségeseket keres, de közölte, hogy akár egyedül is képes csapást mérni Szíriára.

Nagy-Britannia nem fog részt venni a Szíria elleni katonai akcióban. Csütörtökön este a brit parlament elutasította a kormány javaslatát, amely szerint keményen kell reagálni a szíriai „humanitárius válságra”. A képviselők döntése csupán javaslat volt, figyelmen kívül hagyni azonban helytelen lett volna – közölte David Cameron brit miniszterelnök:

A képviselőház elutasította a javaslatunkat. A parlamenti képviselők, kifejezve az állampolgárok véleményét, elutasították az Egyesült Királyság részvételét a katonai akcióban. A kormány ennek a döntésnek megfelelően fog eljárni.

Csütörtökön éjjel már 12 NATO tagország, köztük Olaszország, Görögország, Kanada, bejelentette, hogy nem támogat semmiféle katonai akciót Szíria ellen az ENSZ határozata nélkül. 
Az ENSZ BT azonban nem dönt a katonai akció mellett egyértelmű bizonyíték hiányában. 
Jelenleg pedig a BT rendelkezésére csak egy hivatalos feljegyzés áll, az, amit márciusban az orosz szakemberek készítettek az Aleppóban bevetett vegyi fegyverrel kapcsolatban. Akkor kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy az ellenzék tehető felelőssé az ügyben.

Az ENSZ szakemberei jelenleg az augusztus 21-én Damaszkusz közelében bevetett vegyi fegyver ügyét vizsgálják. Szombaton kell bemutatniuk a vizsgálatok eredményét Ban Ki Munnak, az ENSZ főtitkárának, aki pedig jelentést készít a BT informálására. Addig pedig a Szíria elleni katonai akció tervének megvitatása is törvényellenes – jelentette ki Moszkva, amivel több ország is egyetért. Az USA-t kivéve.

A The New York Times szerint, Washington kiadhatja a támadási parancsot az ENSZ BT jóváhagyása nélkül is, akár már szombaton, miután az ENSZ küldöttek elhagyták Szíriát.

Jelenleg az USA szövetségeseket gyűjt, és még ha az európai országok között nem is maradt, aki támogatná az USA terveit, a közel-keleti országok között találni olyat, aki nem idegenkedik attól, hogy csapást mérjen a szomszédjára. 
Csütörtökön például a török külügyminiszter, Ahmed Davutoglu közölte, hogy a Szíria ellenes koalícióban 25 ország is részt vehet. Ez a titkos tárgyalások eredménye. Azonban amikor arra kerül a sor, nem biztos, hogy mindegyik megszegi a nemzetközi törvényeket.

Ráadásul "az amerikai hírszerzés nem tudja, hogy kinek az ellenőrzése alatt áll a vegyi fegyver Szíriában" 
- ami azt jelenti, hogy az általuk támogatott zsoldosok, al-kaida sejtek kezében lehet, csak ezt beismerni elég nagy blama lenne.

Az amerikai hírszerzés nincs tisztában azzal, hogy pontosan kinek az ellenőrzése alatt áll a vegyi fegyver Szíriában, az ellenzéki területeken – közölte az Associated Press hírügynökség.

A hírügynökség négy amerikai tisztviselőre hivatkozik, akik elmondták, hogy a vegyi fegyverek egy része a fegyveresek kezére is kerülhetett.

2013. augusztus 29., csütörtök

Amerikai terroristák a vegyi támadás mögött(?) - Zajlik az evakuálás, felsorakoztak a hadihajók és menekülnek a civilek

BREAKING NEWS - UPDATE - AZONNALI FRISS HÍR - Változott a helyzet !!! 

Az előző cikket kellene ezzel kiegészítenem, mert változott az a helyzet, hogy Oroszország tétlen marad és a hadihajók Szíriától függetlenül állomásoznának a Földközi-tengeren! 
Teljesen friss információ:


Az oroszok eldöntötték a támadás utáni válaszcsapás tényét. 
Már csak arra várnak, hogy mikor indulnak meg a szövetséges bombázások. 

Ezt egy magas rangú tábornok jelezte, aki szerint az orosz tengeri flotta a térségben NEM mint szemlélő van jelen. Ez csak a közvélemény felé megy ki, mint hír. 

Mivel a szövetségesek megsértették az ENSZ határozatait, NEM elfogadását. 

Ráadásul bizonyíték van már nekik is a kezükben arra vonatkozóan, hogy az amerikaiak keze van a vegyi támadás mögött, ezért beavatkoznak ! Ez lett Putyin döntése ! 

+Szíriában és Törökországban már osztják a gázálarcokat ! Izraelben már mindenkinek van ! 


Hivatalosan a hír nincs kint még szerintem sehol......

(SBG Buddha) ..... 

Egy biztos, most nem kell sokat várnunk, hogy megtudjuk, mi lesz......


- Valószínűleg amerikai hátterű terroristák követték el a vegyi támadást és Európa ellen is hasonlót terveztek, hogy ürügyet szolgáltassanak a támadáshoz. - írja a Reuters
- Nagy-Britannia bejelentette, hogy jogában áll csapást mérni Szíriára az ENSZ BT hozzájárulása nélkül
- Az orosz hadihajók megérkeztek és Törökországtól délre várakoznak
- Franciaország Szíriához küldte az egyik legújabb fregattot
- A szaúd-arábiai hadsereget harckészültségbe helyezték, a brit repülőgépek pedig Ciprusra készülnek
- "Izrael lángba borul, ha az USA támad" - közölte Irán. Katar már tele van amerikai katonákkal

AMERIKAI HÁTTERŰ TERRORISTÁK ÁLLHATNAK A VEGYI TÁMADÁS MÖGÖTT

EURÓPA ELLENI VEGYI TÁMADÁST IS TERVEZTEK



A damaszkuszi Four Season Hotel előtt sajtótájékoztatón bombaként robbantotta a hírt a szír külügyminiszter, hogy még az ENSZ vizsgálótisztjeinek is átadta azokat a hírszerzési dokumentumokat, melyek szerint az
 USA, Nagy-Britannia, Franciaország nyújtott segítséget a Damaszkusz mellett elkövetett vegyi támadáshoz az országban működtetett nyugati terrorista hálózatuk segítségével.

Mindez megerősíti a YahooNews korábbi dokumentumait, sőt....


A szíriai külügyminiszter szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy Európa elleni vegyi támadás lett volna a következő, amit a nyugat által működtetett terroristák elkövettek volna, hogy aztán Szíriára fogják a dolgot. A megszerzett amerikai kormánydokumentumok is erre utalnak, hogy az ő kezük van az egészben. 


A képen: kilátás egy vegyi támadás ellen védő maszkból két hasonló, "rókalyukban" bevetésre váró katonára.
  
Ha valaki nem tudná, januárban Szíria-ellenes cionista összeesküvést leleplező anyagot közölt a második legnagyobb brit lap - majd gyorsan eltüntette a cikket.



"Az Egyesült Államok támogatta, hogy vegyi fegyvert vessenek be Szíriában, majd Aszad rezsimjére fogják" - adta hírül a Daily Mail kiszivárgott levelekre hivatkozva, melyek egyikében a "védelmi" minisztérium egyik szerződéses vállalkozója azt írja, a tervre rábólintott Washington. 
A cikket megjelenése után néhány órával eltávolították, bocsánatot kértek, és 110 ezer font "kártérítést" fizettek a cégnek. Az eset még január végén történt, de a mostani események fényében nem elhanyagolandó adalékot jelent a kialakult helyzethez.

Obama többször egyértelművé tette, hogy a vegyi fegyver lesz az a "vörös vonal", aminek áthágása katonai akciót fog maga után vonni. A nagy-britanniai székhelyű Britam Defence két vezetője között zajló levélváltásból kiderül, hogy Washington engedélyezett egy olyan akciót, melynek során Katar pénzt adott volna a szíriai "lázadóknak", hogy vegyi fegyvereket vásároljanak - derül ki a lap cikkéből.
A december 25-én kelt levélben az áll, hogy a cég Líbiából származó, szovjet gyártmányú fegyvereket szállítana Homszba, ahhoz hasonlókat, amivel Aszad erői is rendelkeznek. Azt is hozzáteszik, hogy néhány ukrán emberüket is elküldenék, akik oroszul beszélnének egy általuk felvenni tervezett "bizonyító erejű videón".

A Daily Mailt a cikk közlése után beperelte a leleplezett cég, mire a lap bocsánatot kért tőlük a "rágalmazásért", nyomtalanul törölte a cikket (de persze ez a mai világban nem megy olyan könnyen, egy tárolt változat elérhető), pedig azt is megtehette volna, hogy frissíti a már meglévő anyagot a "cáfolattal", és egy megállapodás keretében még fizetett is nekik 110 ezer font "kárpótlást". Lépését a lap azzal magyarázta, hogy "kiderült": a levél hamisítvány volt.
(Persze mióta a brit titkosszolgálat az újságok pincéiben semmisítteti meg a bizonyítékokat, elég nehezen hihetők az efféle magyarázkodások.)

Az Infowars oldaláról, ahol a levél eredetileg megjelent egy német hekker munkája eredményeképpen, kiderül: a cég elismerte, hogy a két munkatárs náluk dolgozik, és hogy feltörték a levelezőrendszerüket, de tagadta a levelek eredetiségét.

FRISS HÍREK

Úgy tűnik, hogy a katonai beavatkozás napja Damaszkusz ellen el van döntve.

Az amerikai hadihajók megközelítették Szíria partjait, Nagy-Britannia bejelentette, hogy jogalapja van arra, hogy még abban az esetben is akciót indítson Szíria ellen, ha az nem nyeri el az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulását.



A napokban az USA Szíria partjaihoz küldte a Mahan rombolót. Ez már a negyedik amerikai hadihajó, amely a Földközi-tengeren állomásozik. Ahogyan azt Charles Hagel elmondta, az amerikai hadsereg készen áll a Szíria elleni csapásra, ha Barack Obama erre parancsot ad.
A francia katonai parancsnokság úgy döntött, hogy a Földközi-tenger keleti felébe küldi a Chevalier Paul fregattot – számolt be csütörtökön a francia Puen magazin. A hajó elhagyta Toulon kikötőjét.
Várhatóan a Földközi-tengeren az amerikai és brit hajókhoz és tengeralattjárókhoz fog csatlakozni, amelyek már Szíria közelében tartózkodnak.



Megérkeztek az orosz hadihajók is és Törökországtól délre várakoznak 






 

A szaúd-arábiai hadsereget harckészültségbe helyezték, a brit repülőgépek pedig Ciprusra készülnek


Szaúd-Arábia hadseregét teljes harckészültségbe helyezték a Nyugat országainak azon kijelentései kapcsán, hogy csapást terveznek mérni Szíriára.

Közben a média arról is beszámolt, hogy a brit légibázis a ciprusi Akrotiriben esetleg a légierő központi bázisává válhat a Szíriával szembeni hadművelet bekövetkezése esetén. 
A katonai repülőgépek hétfő óta érkeznek a bázisra, amely mintegy 160 km-re helyezkedik el Szíria partvidékétől.

Ezen kívül bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy valószínűleg ”Tomahawk” rakétákkal fogják támadni Szíriát a Földközi-tengeren lévő hajókról.



Damaszkuszban nő a feszültség a várható katonai csapás miatt


A katonai vezetés elrendelte a Damaszkusz közelében lévő fontosabb katonai központok evakuálását.  A libanoni határnál a bőröndökkel megrakott autók kígyózó sorokban állnak.
A libanoni biztonsági erők szerint legkevesebb 6 ezer ember lépte át a határt csak az elmúlt 24 órában.





Forrás: Oroszország Hangja / Reuters / Yahoo / Infowars

2013. augusztus 28., szerda

Csütörtök éjjel indulhat meg a háború, amiből regionális káosz és világháború között bármi lehetséges


- Oroszország és Kína elhagyta az ENSZ Biztonsági Tanács ülését
- Oroszország óva int a támadástól
- Nagy-Britannia parlamentje elfogadta a támadás megindítását
- Szíria kijelentette, hogy tudja, hogy az oroszok nem hagyják magukra őket

'A Szíria elleni agresszió „az intervenciós csapatok temetője” lesz' - mondta a külügy. 

És biztos forrásból tudom, hogy ha Szíriát megtámadják, azonnal megindul a válaszcsapás Izrael ellen és Izrael eltörlésének folyamata .....amiből pedig mindenki kitalálhatja milyen alternatívák származhatnak.....

MAI ESEMÉNYEK: 

Az Egyesült Államok csütörtök éjjel támadást indít Szíria ellen (feltehetően)

Az Egyesült Államok Haditengerészetének és a Birt Királyi Haditengerészetnek a Földközi-tenger keleti részén tartózkodó hajói vélhetően rakétatámadást indítanak szíriai célpontok ellen csütörtök éjjel, miután a brit parlamentben megszavazták a szíriai rezsimmel szembeni hadművelet bevetését – számoltak be amerikai újságok és tv-csatornák.

A csapás várhatóan több óráig fog tartani, amelynek fő célpontjai a szíriai hadsereg egységei lesznek, amelyek vegyi fegyvereket alkalmazhatnak, továbbá főhadiszállások, kommunikációs központok és hordozórakéták kilövésére alkalmas állomások – számolt be a sajtó, meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Pentagonban.

Oroszország és Kína képviselői elhagyták az ENSZ BT ülését


Az orosz és a kínai diplomata elhagyta az ENSZ Biztonsági tanácsa new yorki ülését, amelyen a Nagy-Britannia által beterjesztett határozati javaslatot vitatták meg. 

E javaslat szerint erőt lehetne alkalmazni Szíriával szemben – jelentik ma a médiák. A nyugati országok folytatták a vitát. Bővebb információkat nem közöltek az ülésről.
Korábban szerdán a szíriai miniszterelnök, Vael Nader al-Halki kijelentette, hogy 
'a Szíria elleni agresszió „az intervenciós csapatok temetője” lesz'. 
A kormányfő szavai szerint a Nyugat az Egyesült Államok vezetésével hamis ürügyeket keres, hogy megindokolja szíriai intervencióját.

Szíria rendelkezik olyan védelmi eszközökkel, amelyek ámulatba ejtik a világot – hangoztatta Valid Moallem szíriai külügyminiszter.

„Nem lesz könnyű dolog elfoglalni Szíriát. Rendelkezünk olyan védelmi eszközökkel, amelyek ámulatba ejtik a világot” – mondta a miniszter.

Orosz Külügyminisztérium: kritikus pillanat érkezett el a szíriai konfliktusban

"A fegyveres beavatkozás kísérlete Szíriában az ország és a régió egészének a destabilizálásához vezet” – jelentette ki Szergej lavrov külügyminiszter Lakhdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga különleges képviselőjével folytatott telefonos beszélgetése során.

A diplomaták egyetértettek abban, hogy ebben a kritikus pillanatban minden félnek, köztük a külső ”játékosoknak” is rendkívül felelősségteljesen kell eljárniuk, ”a múlt hibáinak megismétlése nélkül”. 

Ugye értjük, hogy ez mit takar ! Hitler is gyors háborút szeretett volna, amikor elindult Lengyelország lerohanására (Szerk. megj....)

”A Szíria körüli helyzetet súlyosbítja a számos ország által tett lépés és kijelentés” – nyilatkozta a Külügyminisztérium.
A szíriai hatóságok kijelentik, hogy Oroszország nem hagyja őket magukra
Valid Moallem szíriai külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország nem hagyja támogatás nélkül az szíriai hatóságokat.

„Megígérhetem Önöknek, hogy Oroszország nem mondott le Szíriáról. Kapcsolataink folytatódnak minden téren, és hálásak vagyunk Oroszországnak a támogatásért” – hangoztatta a miniszter.

Moallem azonkívül kijelentette, hogy a Szíriával szembeni agresszió és a szembenállás folytatódása Szíriai földjén egy ország, éspedig Izrael legnagyobb érdeke.

Véleménye szerint Izrael befolyásának tudható be, hogy az USA lemondta a szerdán esedékes találkozót, amelynek keretében Oroszország képviselőivel vitatták volna meg a szíriai válság politikai rendezésére irányuló lépéseket.

„Ez izraeli, nem pedig amerikai döntés volt” – mondta Moallem.

Az iszlámisták a „bosszú vulkánjával” fenyegették meg a szíriai hatóságokat.


A Levantéi és Iraki Iszlám Állam elnevezésű radikális szervezet, amelyik kapcsolatot tart fenn az USA által is támogatott (!!!) al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel, megfenyegette a szíriai hatóságokat, hogy a „bosszú vulkánját” zúdítja rájuk, ha megerősítést nyer az, hogy Damaszkusz környékén a szíriai kormánycsapatok alkalmaztak vegyi fegyvert.

Közben az interneten amatőr videófelvételek jelentek meg, amelyeken a Szabad Szíriai Hadsereg felkelői állítólag tüzérségi tüzet nyitnak Damaszkusz elővárosában, miközben lövegeik vegyi töltetűek.

2013. augusztus 27., kedd

A következő 48 órán belül kitörhet a háború - Sorra jönnek a bejelentések...


"48 órán belül elindulhat a Szíria elleni támadás, mely döntő fontosságú lesz a világ és Közép-Kelet modern kori történelmében"

Az arab világban egyik legismertebb folyóirat, az Al-Quds al-Arabi szerkesztője Bari Atwan írta ki az előbb Facebook-oldalára a fentieket.
Semmi meglepő nincs már ebben, ha a percekkel ezelőtti híreket nézzük meg.


Nagyon magas a kockázata annak, hogy erő alkalmazására, azaz katonai támadásra kerül sor rögtön a vegyi támadást vizsgáló bizottság távozása után. 


Ahogy Obama elnök úgy dönt, hogy elindítja a támadást Szíria ellen, válaszlépésként gyakorlatilag bármi elképzelhető és okozhatja azt, hogy a világ hirtelen a III. Világháborúban találja magát - írják. Előfordulhat, hogy Szíria szövetségesei : Oroszország, Kína és Irán csak erre vár... 

Nem mindegy, ki teszi meg az első rossz lépést, hiszen ő a felelős azért, hogy elszabadul a pokol és onnantól már senki nem kérdezi, hogyan is történhetett ez, azonnal életbe lépnek a nagyhatalmi érdekek és régi tervek, melyek valóra válhatnak a régi világ romjain..... 

A vizsgálattal párhuzamosan Obama katonai és politikai vezetőkkel egyeztetett már és Augusztus 26-án Ammanban az USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia, Katar katonai vezetése találkozott. Vélhetően kijelölte már a lehetséges célpontokat, a repüléstilalmi övezetet és a stratégiát.

Még ugyanazon a napon, hétfőn Lavrov külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország nem fog senkivel háborúba bocsátkozni Szíria miatt, ezzel hallgatólagosan elfordította a fejét .... 
Ez az elbizonytalanodás és megszeppenés az oroszok részéről kísérteties hasonlóságot mutat a mintegy egy évtizeddel ezelőtti, Irak esetében látottakkal.
(magyarul : vállaljátok ti a felelősséget azért, amit tesztek és a következményeiért is ....)


"Oroszország senkivel sem fog háborút vívni Szíria miatt"  - mondta Lavrov orosz külügyminiszter

Viszont "a NATO fenyegetése, hogy ENSZ felhatalmazás nélkül bevonul Szíriába, az egy veszedelmes út.  Hisztériakeltés folyik azok részéről, akik a katonai beavatkozást támogatják" - tette hozzá.


Megjósolni a dolgok kimenetelét jelenleg szinte lehetetlen. A megfélemlítés már megkezdődött, ami ugyanígy volt Irak és Líbia esetében is. Erre még Lavrov is azt mondta, "ezek után várhatóan egy támadás következik majd"

A Nyugat politikája rendkívül aggasztó és csak kritikát érdemel, hiszen mindaz, amit elindított az USA / Izrael vezényletével Irakban, Afganisztánban, Líbiában gyakorlatilag elpusztította a régit és semmi mást nem hagyott maga után mint káoszt és megoldatlan helyzetet.

Szíria viszont sok szempontból más: Nem csak az a fő probléma, hogy egy szuverén ország törvényes vezetőjét, Assad elnököt akarja az agresszorként tevékenykedő nyugat eltávolítani 1. először polgárháborúba taszítással (CIA felforgató tevékenység és idegen zsoldosok segítségével) majd 2. NATO-erők bevetésével és az ország megszállásával. 

Ugyanezt láttuk Kadhafi és Saddam Hussein  ellen is. Évtizedekig együttműködtek és behódoltak a nyugatnak. Kadhafi teljes átláthatóságot biztosított, leállította a vegyi fegyverek gyártását, nem volt atomprogramja.
Két "rossz" dolgot tett:
- Felfedte, hogy komoly pénzekkel segítette Nicolas Sarkozy elnök megválasztását és kampányát.
- Valamint javasolta, hogy át kell térni az arany-alapú fizetésre, mert a FED-től kibocsátott adósság-alapú dollár nem ér semmit, csak egy papír és az arab országok az olajukat nem adhatják egy értéktelen fecniért cserébe. 


Ezt követően Franciaország nagy hangú buzdításával az USA meg is indította Líbia ledózerolását...... Ezen elpusztított infrasrtuktúrájú országok azóta amerikai, brit és francia cégek újjáépítésének helyszínei és a CIA által irányított Al-Kaida sejtek bázisai lettek kivétel nélkül.


Joggal tehetjük fel a kérdést: Hogyan kerül a képbe ennyire a szunnita Szaúd-Arábia ? 
A gazdasági-katonai érdekeken kívül a választ könnyen megtalálhatjuk: 
Hiszen a legárnyaltabb és mégis legfontosabb tényező a térségben a siíta -szunnita szembenállás. A sííta Szíria és Irán az egyik oldalon, a szunnita szaudiak, Katar a másik oldalon. 
És most egyetlen mondattal el is intézem a legfőbb mozgatórugót a térségben: ennek neve Izrael.....

Mai hír: 

Barack Obama amerikai elnök nem mérlegeli a katonai beavatkozás lehetőségét Szíriában. A The Washington Post szerint, az amerikai kormány két napos rakétatámadást tervez az ország ellen.

A lap megjegyzi, hogy a Fehér Házban ezt a döntést ideálisnak és nevelő célzatúnak tartják. Az USA nem akar egy elhúzódó katonai akcióba keveredni Szíriával, azonban meg akarja előzni, hogy újabb vegyi fegyvereket vessenek be.

A lap értesülései szerint, az USA hadserege kész megkezdeni a rakétatámadást, amint erre parancsot kapnak.

Oroszország sajnálkozását fejezte ki, hogy az USA megszakította vele a kétoldalú tárgyalást hétfőn este Szíria ügyében.

"Aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy a Biztonsági Tanács megkerülésével akarnak katonai beavatkozást indítani egy szuverén ország ellen. Ez újabb szenvedést hoz majd Szíriára és katasztrofális veszélyhelyzetbe sodorja z egész térséget és súlyos következményekkel jár Észak-Afrika és a Közép-Kelet államaira."




Az USA külügyminisztere, John Kerry Szíriával kapcsolatban bejelentette, hogy a szíriai kormány - aki megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat - tehető felelőssé a vegyi fegyverek bevetéséért. Hozzátette, hogy ez nem maradhat büntetlenül.
„Vegyi fegyvert valóban bevetettek Szíriában, amiért Bassár el-Aszad hadserege a felelős” – mondta Kerry.A szíriai kormány bejelentését, amely szerint nincs köze a vegyi fegyver bevetéséhez cinikus próbálkozásnak nevezte, amivel az igazságot akarták elfedni.

Az amerikai külügyminiszter elmondása szerint, az amerikai kormány nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat az üggyel kapcsolatban. „Rendelkezünk bővebb információval, amit a szövetségeseinkkel együtt közzé fogunk tenni” – foglalta össze Kerry.


Franciaország elnöke pedig ebben a pillanatban /17:45/ jelentette be, hogy készen áll a támadásra és csatlakozik a háborúhoz (csak ezt politikusi nyelven úgy mondják:" készen áll, hogy megbüntesse a vegyi támadás felelőseit" )





Működik a propaganda és hazugság-gépezet, ami egy cseppet sem javít azon a tényen, hogy a világ a vesztébe rohan.... Illetve mi mindannyian tudjuk, hogy a tervek része mindez.... (SBG Buddha  VilagHelyzete.com  )

2013. augusztus 25., vasárnap

Magyarország megszűnik létezni ? - Brüsszel az Európai Egyesült Államok felé taszítja a nemzetállamokat


Az Európai Unió egyre gyorsabban halad egy szövetségi állam felé, amelyben az európai országok elveszítik politikai és gazdasági függetlenségük maradékát is. A gazdasági válság és Brüsszel politikai akarata az „Európai Egyesült Államok” felé taszítja az országokat és már az is világos, hogy a föderáció hívei elsajátították a szükséges ismereteket a Szovjetunió és az USA példáján.


Annak érdekében, hogy megfossza az európai országokat még elméleti lehetőségétől is annak, hogy kilépjenek az új központosított rendszerből, Brüsszel nem csak „felülről” rombolja le állami szuverenitásukat a szigorúbb költségvetési fegyelem segítségével és azzal, hogy a gazdaságpolitika irányítását az Európai Bizottság kezébe helyezi, hanem „alulról” is, a helyi önkormányzatok fejlesztésének álarca mögül tönkretéve az európai országok központi irányítását. 

Lehetséges lenne, hogy a régiók nem adják vissza a hatalmat a fővárosnak, ha erre szükség van? Az európai vezetők számba vették ezt a lehetőséget és a nemzeti államok teljes megsemmisítéséhez kitalálták az euró-régiók fogalmát, amelyek különböző országok egyes részeiből fognak állni. Az euró-régióknak saját fejlesztési programjuk lesz és jelentős önállósággal fognak bírni a nemzeti kormányokkal szemben.

Az európai politikusok között ritkán találni olyat, akinek megvan a bátorsága és az akarata is ahhoz, hogy szembeszálljon az európai országok önállóságának lerombolásával. Franciaországban az ország szuverenitásának és a nemzeti identitás megőrzéséért Marin Le Pen harcol. Nagy-Britanniában nem csak az ellenzék, de a kormány tagjai is kifejezték ellenállásukat az EU terveivel kapcsolatban. Az önkormányzatokért felelős államtitkár, Eric Picles azzal vádolta az EU-t, hogy megpróbálja „Angliát letörölni a térképről” és megígérte, hogy ebben a kérdésben nem támogatja Brüsszelt.


Európa keleti országai közül egyedül Magyarország próbál harcolni az ország szuverenitása és a nemzeti identitás eltiprása ellen. Annak ellenére, hogy az EU időnként ígéretet tesz Magyarországnak, hogy a határon túli kisebbségeknek autonómiát biztosít a szomszédos országokban, Budapest nem siet, hogy támogassa az EU föderációs elképzeléseit. Lehetséges, hogy a magyar politikusok nem annyira naivak, hogy elhiggyék, hogy Brüsszel kész visszavonni az 1920-as Trianoni békeszerződést és visszaállítani „Nagy Magyarországot”.

1920-ban Magyarország elveszítette országának kétharmad, lakosságának pedig egynegyed részét, azonban mint állam megmaradt. Amennyiben az európai föderáció híveinek terve sikerül, akkor Magyarország más európai országokkal együtt megszűnik létezni, mint önálló nemzeti állam. Lehet, hogy éppen ez a jövőkép készteti Orbán Viktor magyar miniszterelnököt arra, hogy visszautasítsa az IMF-fel való együttműködést, tűrje Brüsszel gazdasági szankcióit és keresse az Európán kívüli geopolitikai szövetségeseket.

Tavaly novemberben Angela Merkel bejelentette, hogy 

„Egyszer az Európai Bizottság kormánnyá, az Európai Parlament parlamentté válik”

Ez a nap egyre közelebb van, az EU pedig egyre inkább egy csapdára emlékeztet, amelybe az európai jólét ígéretével ámított országok sétálnak bele.
Azt, hogy mely országok lesznek képesek megmenekülni és melyek tűnnek el örökre a térképről és válnak egységes európai állammá, hamarosan megtudjuk.

Ti mit gondoltok ?

Forrás: Oroszország Hangja
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com