2013. március 30., szombat

A Jelentés, amit mindenkinek el kellene olvasni - Report From Iron Mountain


Mindazon jelen események, amiről eddig írtam vagy ezután bekövetkezni látszanak sokkal jobban érthetővé válnak majd számotokra, ha megismerkedtek az alábbi dokumentummal. Ha közületek valaki még nem ismerné, egy olvasást a "Felébredéshez" mindenképp megérdemel ! (SBG Buddha - VilagHelyzete)

"Háború idején a legtöbb polgár panasz nélkül elfogadja alacsony életminőségét, és lojális marad a vezetőihez. A háború megfelelő helyettesítőjének ugyanezt a reakciót kell kiváltania. Éppen ezért olyan új ellenséget kell találni, amely az egész világot fenyegeti, és az ellenség általi fenyegetettségnek legalább olyan elrettentőnek kell lennie, mint magának a háborúnak."
Lester Brown, CFR-tag (Külkapcsolatok Tanácsa - titkos titkos társaság), aki a Worldwatch Institute vezetője, évi jelentésében, amelynek címe "A világhelyzete 1991-ben", megállapította, hogy:

"A Földgolyónkért vívott küzdelem lép az ideológiai küzdelem helyébe, mint az új világrend meghatározó témája."

A Római Klub Tanácsa által 1991-ben publikált "
The First Global Revolution " (Az első globális forradalom) c. kötetben ez olvasható:


"Kutatva egy új ellenséget, amely egyesít minket, úgy találtuk, hogy a környezetszennyeződés, a globális felmelegedés,az édesvízhiány, és az éhínség megfelelne erre a célra... Mindezeket a veszélyeket az emberi beavatkozás okozza... Vagyis az igazi ellenség, maga az emberiség."
REPORT FROM THE IRON MOUNTAIN 
Jelentés a Vashegyről

Ezeket írta Galbraith :
"Személyi szavahihetőségemmel támasztom alá ennek a dokumentumnak a hitelességét, és kész vagyok tanúvallomást tenni konklúzióinak érvényességéről. Fenntartásaim csak arra vonatkoznak, hogy bölcs dolog volt-e nyilvánosságra hozni egy nyilvánvalóan felkészületlen publikum számára."

Maga a Jelentés azt állítja, hogy egy 15 tagú speciális tanulmányi csoport készítette, és tagjainak a személyazonosságát nem hozzák nyilvánosságra. A csoport egyik tagja azonban úgy érezte, hogy a Jelentés túlságosan fontos ahhoz, hogy titokban maradjon. Ez a kutató teljesen egyetértett a Jelentés konklúzióival, csupán abban különbözött többi társától, hogy véleménye szerint ezt a jelentést több embernek el kell olvasnia.
Ez a kutató átadta az ő személyes példányát Leonard Lewinnek, egy jól ismert vezércikkírónak és írónak, aki megállapodott a Daily Press-szel, hogy az publikálni fogja. Majd meg is jelent....

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com 
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2013. március 29., péntek

Szükségállapot bevezetésére készít fel minket Brad Pitt a World War Z-vel...


A SKYNET a Terminatorból tényleg megérkezik ?
Mit szóltok ehhez a tegnapi kis videóhoz, hogyan képesek drone-ok együttműködni, érzékelni egymást és a célpontot, majd összehangoltan cselekedni ? 
A sas-t szimuláló másik drone úgy kapja el levegőből az áldozatát, mint egy élőlény...

Most képzeljük el, hogy az a célpont egy igazoltatás elől menekülő civil vagy egy személy, akit kiszúrtak a térfigyelő kamerák és viselkedését idegesnek találták: azaz potenciális elkövetőnek lett beazonosítva.....
Ott tartunk lassan mint a Minority Riport (Különvélemény) című filmben ? Szerintem elég durva, ahogy a fantázia valósággá válik. 
A baj ezzel csak az, hogy soha nem is volt fantázia, hanem egy tudatos felkészítés fontos lépése.....




A filmeket nem csak úgy kitalálják a semmiből, mert az igazán nagy filmeknek mindig van valóságtartalma és konkrét célja. Olyan "nagy" alkotások mehetnek csak ki, amiket előtte jóváhagynak, a rendezőket tanáccsal látják el, hogy mi és mért legyen benne.... 


A többség biztos, hogy szórakozik egy jót az ilyen filmeken, majd felsóhajt egy nagyot a végén: "Milyen szerencse, hogy ez csak egy film és ilyen nem létezik".... Aztán nesze !
Eszébe sem jut a 99%-nak, hogy egy eltervezett programozás részese. 

Egy tudatos előkészítés a jövőre, hogy a tudat képes legyen befogadni, ami jön...

Hiszen Ő ezt már látta filmen és esetleg még pozitív érzéseket is ügyesen megpendítettek a moziban ....  

Az előzetes első néhány másodpercében megkérdezi egy kislány:
- "Apa, mi az a szükségállapot (martial law) ?"  - amikor a TV bemondja a háttérben.



"WORLD WAR Z" és a szükségállapotban érvényes Katonai Közigazgatás (Martial Law) bevezetésére kondícionálás

Ha akarjátok tudni, mire készít fel az igazi Hollywood-propaganda, akkor az állatok fog leesni a következő filmtől, mert itt van már a WORLD WAR Z, Brad Pittel, ami biztos, hogy fullos "műalkotás" lesz látványilag. De hogy mi az üzenete ?

Az ember nem más, mint egy elpusztítandó rovar, ha nem akar együttműködni...
(jelen esetben egy zombi)

Miután így látod és az agyad megszokja, (ahogy az előzetesben is van), és legközelebb, mikor a híradóban mutatnak száz holttestet egyszerre egy hasonló háborús szituációnál, vagy milliókat vándorolni földönfutó menekültként és új területeket elfoglalni, ... a szemed már meg sem rebben, és eszed szépen nyugodtan tovább a vacsorádat....


PREDIKTÍV programozás a neve és ez az, ami a filmeken keresztül a felkészítést szolgálja....

Vajon honnan veszik az ötletet, hogy ilyen szörnyűségek várnának az emberiségre? 

Ha hangosan gondolkodok:
1. vagy a jövőbe látnak és úgy..... - de ezt nem igazán tartom valószínűnek, ...
2. vagy azok írják a jövőt magát, akik segítenek az ilyen történetek kitalálásában. Ez már valószínűbb...
3. vagy az eredeti célok és jövő már le van fektetve, ehhez profi szakemberek (akik az emberi elme működését a világon a legjobban ismerik ) megalkotnak egy olyan programot, marketinggel, pszichés érzelmi injekciókkal a filmben, amik a tudatra hatnak és létrehoznak egy alkotást ...potom 100millió dollárból "csupán a szórakoztatás kedvéért"...
Esetleg még némi rejtett frekvenciák is bekerülnek az elmébe a mozizás alatt....
Na ez így együtt talán a legvalószínűbb.... de ne legyen igazam....

Ha megtanulunk olvasni a globalista elit gondolkodásmódjában, akkor van esélyünk megérteni, miért is történnek pont úgy az események ahogy... 

Kétségtelenül látszik a tény, hogy zajlik egy óriási propaganda és előkészítés, mely szerint minden arra utal, hogy hamarosan (belátható időn belül) rendkívüli állapot, vagy szükségállapot lép életbe a világ országaiban, sőt az USA területén 
vagy annak egy részén katonai közigazgatást vezetnek be....


(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com 

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: AlternatívHírek.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

2013. március 28., csütörtök

Mire készül Széles Gábor ? Tesla-találmány fejlesztésével törünk ki ?


Széles Gábor ma: 
"Mi történt? Kiszállt a kalitkából a »madár«. Három órán keresztül hibátlanul repült. Legközelebb három hétig kell folyamatosan repülnie, hogy végleg elhagyhassa a kalitkát"

hintett a Facebookon újabb információmorzsát rajongótáborának Széles Gábor, az utóbbi hónapok legtitkolózóbb üzletembere.
Az üzletember hosszú hetek óta tartja izgalomban az országot legújabb projektjével, amiről most minden eddiginél több részletet árult el. Széles Gábor nem kevesebbet ígért, mint hogy ha a terve bejön, ötszáz éve nem látott növekedésnek indul az ország...

A webkettes marketinget profi módon űző Széles februárban saját Facebook-oldalán arról írt, hogy van egy álma, és ha az bejön, „akkor végre Magyarország olyan növekedési pályára áll amin már vagy ötszáz éve nincs. Ha ez bejön akkor jövőre Orbán Viktor kétharmaddal fog megint nyerni”.

Később, a több mint száz kommentben rázúdított kérések és felajánlkozások hatására még annyit tett hozzá: „őszig ezen az úton nekem kell végig mennem”, és azt közölte, hogy addig nem közöl részleteket. 

Aztán mégis közölt. Néhány héttel később egy olyan blogposztot osztott meg a Facebook-oldalán, amely „ingyenenergia az éterből” felvetéssel a Tesla-tekercsekről, a „nullaponti energia” kinyerésének esélyeiről és egy, 100 százalékosnál nagyobb hatásfokkal működni képes rendszerről szól.
A poszt szerzője szerint „Tesla találmánya az Univerzum kifogyhatatlan energiájához, az éterhez biztosít hozzáférést”. Széles Gábor azt írta, „lehet, hogy annál hamarább fog felrepülni a »kék madár«”.

Mivel egyik kedvenc témám Nikola Tesla "eltűnése" és végtelen energiával működő találmányai, amit akár pozitív (ingyen energia, térugrások), akár negatív értelemben (skaláris hullámok, HAARP) használnak ma is, mindenképp figyelemreméltó a dolog ... 

Forrás: Index.hu / Vanmagyarazat

A Tesla-tekercs - Ingyenenergia az éterből
Ki ne hallott volna már Nikola Tesláról (1856 - 1943), a híres szerb feltalálóról, akinek többek között a váltóáramot, indukciós motort és az első rádiót köszönhetjük. Találmányai kétségkívül mai modern világunk létezését alapozták meg; azonban Tesla legnagyobb találmányának, a Tesla-tekercsnek és a hozzá kapcsolódó drótnélküli energiaátviteli rendszernek a jelentőségét manapság jócskán alábecsülik. Tesla találmánya az Univerzum kifogyhatatlan energiájához, az éterhez biztosít hozzáférést.


/ Már előre szeretném közbeszúrni, hogy a Tesla halála körül kialakított verzió teljes mértékben hazugság. Nem szegénységben halt meg, nem úgy és nem akkor.... Természetesen az csak a hivatalos "duma", hogy egy new yorki hotelszobában és szegénységben halt meg...
Tesla nem halt meg, hanem "eltűnt", ugyanis sikerült átugrania egyszer...  Onnan még visszatért, a második alkalom után viszont már nem.
Nem sok dokumentációt fogtok találni, de fontos tényező, hogy a dimenziók közötti ugrásokat is kutatta.... Ott volt az atombomba kifejlesztésénél is...  Sajnos erről többet nem mondhatok, csak a tényszerűség miatt kellett leírnom...

Az alábbi képet is azért tettem ide, mert látható rajta Nikola Tesla ! 
Kormányzók, Tesla jobbról a 2.
Nos..nem vettek róla tudomást és nem volt ismert ??? Ugyan már ! Királyokat és elnököket ismer, ismeri Edisont és Mark Twaint..Westinghouse-t és az összes bankárt..  Ők mind használták Teslát, fizettek neki ! Vajon miért nem szerepel sehol a történelemkönyvekben ? Ezen érdemes elgondolkodnotok ! (Szerk. Megj. SBG Buddha) /

Nagyon sok félreértés van a Tesla-tekercs működése körül. Sokan úgy gondolják, hogy ez csak egy nagyfeszültségű transzformátor, melynek segítségével hatalmas elektromos kisüléseket lehet előidézni. A legtöbb embernek nagyméretű, gyűrűs oszlopok jutnak az eszébe, amiből sistergő, villámszerű kisülések indulnak ki. Ezek kétség kívül nagyon szépek és érdekesek, azonban semmi közük a Tesla-tekercs valódi funkciójához.

Egy jól működő Tesla-tekercs segítségével ingyenenergiához (másnéven nullaponti energia vagy éter) lehet jutni, ami azt jelenti, hogy nagyobb a szerkezet kimeneti energiája, mint a bemeneti, vagyis a "semmiből" nyertünk energiát a működése közben (működési hatékonysága nagyobb, mint 100%). A legtöbb tudós ennél a résznél megáll, és mindenféle fizikai törvényt felhozva lehetetlenségnek, átverésnek titulálja az egészet. Ez legyen csak az ő bajuk, ha ilyen szűk látókörűek. Szerencsére vannak, akik továbbgondolják ezt a dolgot és fejlesztenek.... (megj..SBG Buddha)

Egy ilyen tekercs jóval több, mint egyszerű transzformátor: kibocsátott impulzusaik gyorsabban terjednek, mint a fény, minden anyagon képesek áthatolni (Faraday-kalitkákon is, ami mutatja, hogy nem elektromágneses jellegűek), nagy távolságokra képesek utazni gyengülés nélkül, mely drótnélküli energiaátvitelt tesz lehetővé, valamint ingyen energia kinyerésére képesek. Lássuk, hogy fedezte fel Tesla ezt a hihetetlen dolgokra képes szerkezetet!

Nagyfeszültségű áramkör nyitásakor vagy záráskor egy rövid, nagyfeszültségű kisülés keletkezik (biztos, hogy mindenkinek beugrik a kép, amikor régebbi filmekben vagy régi kort ábrázoló filmekben felnyomnak egy hatalmas kapcsolót, amit szikrázás követ), ami az ő korában számos technikus halálát okozta, és amit ő diszruptív kisülésnek nevezett. Tesla a laboratóriumában nagyfeszültségű dinamó és  szikraköz (hasonló az autó gyújtógyertyájához) segítségével modellezte a jelenséget. A szikraközön működés közben gyors, rövid feszültségimpulzusok haladtak át, melyek során a közelben állók a bőrükön nyomást érzékeltek.

Tesla először azt gondolta, hogy valamiféle fizikai anyagból álló hullámok okozzák ezeket az érzéseket. Ezt elvetette, mikor rájött, hogy semmiféle anyag nem képes feltartóztatni a hullámokat - emiatt nem lehetnek elektromágneses hullámok sem.


Ezután növelni kezdte a feszültséget és az impulzusok gyorsaságát, és úgy találta, hogy ez a bőrön érzékelhető nyomás nagyságát is megnövelte. Kísérletei során kiküszöbölte a szikraközön áthaladó kisülés visszafelé vándorlását, mert ez csökkentette az eszköz hatékonyságát. Mikor a nagyfeszültségű impulzus átugrott a szikraközön, a vezető anyagának elektromos ellenállása megakadályozta, hogy azonnal áram tudjon folyni rajta. 
Megfelelően gyors impulzusokkal Tesla teljesen megakadályozta, hogy áram folyjon a vezetőben a szikra átugrása után, ami aztán visszafele sem tudott távozni; Tesla ezáltal sikeresen elválasztotta a feszültséget az áramtól. A tiszta elektromos potenciál (azaz feszültség) ezután érzékelhető lökéshullámokban távozott a szikraközből.
Tesla úgy gondolta, hogy a feszültséget az éter áramlása hozza létre a vezetőben, és az éter közegében terjednek az elektromágneses hullámok. Ez az éter fénysebességnél nagyobb sebességgel volt képes haladni és minden anyagon áthatolt; ez az anyag lehet az Univerzum alapanyaga. Tesla diszruptív kisülései longitudinális hullámokat hoztak létre az éterben, melyek terjedési iránya megegyezik a rezgési irányukkal (ilyen hullámok a hanghullámok is).
Ezeket a hullámokat néha "skaláris" hullámoknak hívják (innen ered a skaláris fegyver vagy skalárfegyver elnevezés, ami az éter hullámait használó fegyvereket jelent).

Tesla a kísérletei során rájött, hogy a kisülések időtartama és gyakorisága fontos tényező volt a biztonság szempontjából. A kisülés időtartamának csökkentésével és frekvenciájának növelésével a kisülés egyre veszélytelenebb volt az emberre nézve. Nagyobb frekvenciájú (tehát gyakoribb), rövid kisüléseknél teljes egészében megszűnt a fájdalom, a csípés valamint a hőhatás is, de a nyomás érzése megmaradt. Ezért volt az lehetséges, hogy gépeinek működés közben Tesla nyugodtan üldögélhetett a csapkodó szikrák mellett, ugyanis azok nem voltak rá veszélyesek.
Ezt láthattuk a The Prestige (A tökéletes trükk) című filmben is, valamint, ha Tesla engedte az étert keresztülfolyni a testén, világított az égő a kezében.

Ha Tesla a szikra közelébe kondenzátort helyezett, az feltöltődött, valamint fémlemezzel összekötött égő világított. Ezek alapján rájött, hogy a rendszert drótnélküli energiaátvitelre is lehetne használni. Tesla jegyzeteiben arról beszélt, hogy ily módon az egész világot energiával tudná ellátni, de még szükség volt további fejlesztésekre.

Ezek közül az egyik a Tesla-tekercs volt. Szabadalmaztatott egy találmányt, ami során a diszruptív kisülések két vastag, rúd alakú vezetőn (primer tekercs) keresztül folynak. Ezeket egy lapos, csigavonalban haladó tekercs (szekunder tekercs, lásd a bal oldali képen) köré tekerte néhányszor, melynek drótja jóval vékonyabb volt, mint az előzőé. A primer és szekunder tekercsek tömegét úgy állította be, hogy azok rezonanciában legyenek egymással. A szekunder tekercs egyik végét földelte (ez növelte a hatékonyságot), a másikat pedig szabadon hagyta. A szikraközből kiinduló hullámok a primer tekercs felszínén haladnak, majd átugranak a másodlagos tekercsre, mely során a feszültség hatalmas mértékben megnő, és kisülések jelennek meg a szekunder tekercs végén. Bár a konstrukció nagyban hasonlít a hagyományos transzformátorokhoz, működési mechanizmusa nagyon távol áll tőlük.
  •  A Tesla-tekercsben nem folyik áram.
  • Mivel nincs áram, ezért nincs mágneses indukció sem, ami a transzformátorok alapelve.
  • A feszültség nem a legkisebb ellenállás irányába áramlik (lásd még pl. Tesla hairpin áramkörét).
  • A szekunder tekercs nyitott, ami kizárja, hogy transzformátorként működjön.
Tesla ezután továbbfejlesztette a rendszert: egy fémgömböt helyezett a szekunder tekercs végére, mely megnövelte a hatásfokát valamint a kisugárzott impulzusokat egyenletesebben osztotta el, és a szekunder tekercs fölé további tekercset helyezett, aminél úgy találta, hogy a kúp alak volt a leghatékonyabb (más forrásokból is tudni lehet, hogy ez a forma hatékonyan gyűjti az enerigát az éterből). A fejlesztések után több millió voltos feszültség létrehozására volt képes berendezésével. A hatalmas elektromos kisülések veszteségek a rendszerben, ezeket csupán szemléltetésre és kísérletezésre használta Tesla.

Tesla Colorado Springs-i laboratóriumában
    A gömb lehetővé tette, hogy az impulzusok egyenletesen terjedjenek minden irányban; az energiát sugárzó berendezés már kész volt, már csak egy vevőt kellett készíteni. Tesla számos vevőt tervezett. Ezekből néhány fémlemezekből állt, melyekbe a longitudinális hullámok beleütköztek, és feszültséget keltettek. Ezután ezt elektromos eszközök működtetésére lehetett használni. Tesla rájött, hogy a kibocsátott hullámokat egy szűk sugárba képes összpontosítani egy speciális csővel. Megfigyelte, hogy miután egy ilyen sugár egy ideig aktív volt, majd lekapcsolta a gépét, az éter ugyanúgy áramlott tovább a sugár helyén. Ilyenkor ha fémlapot tett az útjába, elektromos szerkezeteket tudott működtetni vele anélkül, hogy be lenne kapcsolva a gépe!

    Az éter egyik különleges tulajdonsága, hogy bizonyos fajta momentum, lendület megtartására képes, ezért Tesla gépe még kikapcsolása után is képes energiát sugározni. A fizika törvényeit már eddig is leromboló Tesla-tekercs ezek után már kétséget sem hagy afelől, hogy a fizika törvényeivel valami nincs rendben. Ezen kívül berendezései körül fényes aura alakult ki, ami idővel egyre csak nőtt.

    Tesla felfedezte, hogy ha hasonló szerkezetű vevőtekercseket készít, mint amilyen az adó (csak megfordítja a két tekercs helyét), sokkal nagyobb hatásfokkal tudja felfogni a sugárzott energiát. Ehhez a két tekercsnek rezonanciában kellett lennie egymással, ami szigorúan meghatározott méretparamétereket jelentett. Egy ilyen vevő segítségével több energiát volt képes nyerni, mint amit az adó sugárzott! A rendszer ugyanolyan jól működött, ha az adót is és a vevőt is Faraday-kalitkába tette, ami kizárja, hogy elekromágneses hullámok hozzák létre a jelenséget. Azt is megfigyelte, hogy ha az adót és a vevőt is földeli, több energiát tud begyűjteni. A Földet egy hatalmas éterraktárnak gondolta, amiből párhuzamosan tud a találmánya energiát nyerni a szikraköz mellett, vagyis a Földben és a levegőben sugárzott hullámokat is fel tudta fogni.

    Részlet A tökéletes trükk c. filmből

    Hatalmas adótornyokat épített, melyek minden irányba sugározták az éterhullámokat, melyeket ezután különböző távolságra elhelyezett vevők fogtak fel. A hullám intenzitása a távolsággal nem csökkent vagy csak elenyésző mértékben, sőt, néha nőtt. Egy alkalommal egy 40 km-re lévő ház összes elektromos szerkezetét (égők, motorok, fűtőtestek) ezzel a rendszerrel működtette.

     A shorehami és wardenclyffe-i torony

    Tesla ezt a technológiát tekintette élete legnagyobb művének, ami nem csoda, hiszen ezzel korlátlan, drót nélkül továbbított energiához lehetne juttatni az egész világot. Nem kell mást tenni, csak adótornyokat építeni és vevőket tenni a háztartásokba; a rendszer jóval több energiát termelt, mint amennyit használt, ezáltal megoldhatta volna a világ energetikai problémáját, és már 60-70 évvel ezelőtt beköszönthetett volna az emberiség Aranykora.

    De igen, ott a nagy DE. Mint ahogy sejthető, ez nem tetszett a hatalomnak, olajbáróknak, akik nem hagyhatták, hogy ingyen energiát sugározzon bárki is a világ körül, mert ezzel kicsúszott volna az irányítás a kezükből. A villamos energia nagy függőséget okoz: képzeljük csak el mai világunkat áram nélkül. Mi történik, ha áramszünet van? Megáll az élet. Tesla technológiájával mindenki függetlenedhetett volna az energiacégektől, a villanyszámlától valamint az áramszünettől. Egy háború során az egyik legnagyobb gond az áramszünet. Ennek is vége lehetett volna. De ahol nincs függőség, ott nincs hatalom sem, ezért nem hagyhatták, hogy Tesla találmánya elterjedjen. New York-i laboratóriumát felgyújtották, a tornyok építésének finanszírozását visszavonták, valamint lebontották őket.

    Meg kell jegyezni még, hogy Tesla számos alternatív felhasználási területet javasolt találmányának. Úgy gondolta, ha két torony között az ionoszférában továbbítja az energiát, azzal kivilágíthatja az eget éjszaka, mesterséges északi fényt létrehozva. Elméletben technológiájával antigravitációs szerkezetek meghajtása is lehetséges valamint fénysebességnél gyorsabb kommunikációra is felhasználható. Mivel egy csővel irányítani és fókuszálni tudta az éter hullámait, ezt fegyverként is fel lehetett volna használni.  A koncepció a halálsugár nevet kapta. 


    Részecskéket lehetett volna felgyorsítani hatalmas sebességre a segítségével, amivel aztán az ellenséges repülőgépeket több ezer kilométerről el lehetett volna pusztítani - ezzel védelmi pajzsokat lehetett volna vonni városok, országok köré. Számos ország vezetőjének felajánlotta technológiáját, nem sok sikerrel.

    Tesla technológia a háborúban

    Tesla úgy gondolta, hogy ha terve megvalósulhatna, az a háborúk végét jelentené, ami az egyik álma volt.  Ezzel párhuzamosan egy globális drótnélküli energiaátviteli rendszer kiépítése után az emberiség minden problémája megoldódhatott volna.

    A Tesla-tekercset azóta számtalan tudós (pl. Eric Dollard, Steve Jackson, Prof. Konstantin Meyl) és lelkes amatőr  építette meg és bizonyította be róla, hogy valóban működik, és a fizika törvényeinek ellentmondó jelenségek létrehozására képes.

     Házilag készített Tesla-tekercsek
    Összefoglalásul:
    • A Tesla-tekercs a diszruptív kisülés feszültségét növeli meg. A végső feszültség többezerszerese lehet a bemeneti feszültségnek. Mindez úgy történik, hogy a tekercs nem transzformátorként működik és nem folyik benne áram.
    • Az éter hullámait, melyeket a tekercs begyűjt és felerősít, és ami az áramtól elválasztott feszültség, felfogás után elektromos szerkezetek működtetésére lehet használni.
    • Ezen hullámok intenzitása a távolsággal nem csökken vagy csak elenyésző mértékben, sőt, néha nő
    • A hullámok bármilyen anyagon áthatolnak,  Faraday-kalitka sem állítja meg őket.
    • A hullámok egy bizonyos idő után akkor is tovább mozognak, ha a berendezés le van kapcsolva.
    • A hullámok fénysebességnél nagyobb sebességen képesek haladni.
    • És a legfontosabb: a rendszer több ponton is ingyenenergiát termel (1. szikraköz, ahonnan is nagyobb feszültségű impulzusok távoztak, mint amire a dinamó képes 2. maga a tekercs, 3. hullámok akkor is mozognak, ha a berendezés nincs bekapcsolva, 4. rezonanciában lévő vevő), azaz hatékonysága nagyobb, mint 100%.

    források:

    http://meyl.eu/
    http://pesn.com/
    http://peswiki.com/
    http://pesn.com/2011/04/19/9501813_Tesla_Coils_Unleash_Aether/
    http://pesn.com/2011/04/29/9501818_Tesla_Coils_for_Dummies/ 
    http://davidszondy.com/future/tesla/teslaray.htm
    http://www.pbs.org/tesla/ll/ll_wendwar.html
    http://montalk.net/notes/tesla-wireless-technology

    2013. március 27., szerda

    Izland elnöke: "Hagyni kell a bankokat csődbe menni !"


    2008-ban Izland csődbe ment. Az ország pénzneme elértéktelenedett. Mindez a lakosság lázadásához, és forradalomhoz vezetett. A kormánynak távoznia kellett, az alkotmányt módosították. Az izlandi forradalom tabu a "mainstream" médiában. Valakiknek nem tetszik. Valakik el akarják velünk hitetni, hogy nem létezik más út, csak amit ők kínálnak nekünk.
    De a hírek nem tények, hanem közlemények.
    A média nem érzékszerv és a valóság valami egészen más. (Julius Andan)

    Mivel a híreket gondosan válogatják, precíz kritériumok alapján szűrik, így a médián nevelkedő tömegek világszemléletében mérhetetlen információhiány és egyben tudásbeli deficit található. 

    Olafur Ragnar Grimsson izlandi elnök az idei davosi Világgazdasági Fórum után több riportot is adott és az abban elhangzottak sok ember számára jelentettek újat. Az alternatív médiában már keringtek történetek, mi is ment végbe Izlandon a 2008-as válság után, azonban ezek egy része túlzásokba esett és ezzel hiteltelenítette a valós helyzetről tudósító leírásokat is. Azonban az izlandi elnök szájából elhangzó mondatokat már kevesen merik megcáfolni.

    Mind a három riportot feltétlenül nézzétek meg és megértitek, miről is szól ez az egész ! Tanulságos lehet sokaknak, akik támadják azokat, akik eltérnek attól a megszokott ortodox gazdaságpolitikától, mely mindig a bankokat, konszerneket védi az állampolgárral szemben és egyetlen célja a profit maximalizálása.  (SBG Buddha)

    Részlet a videóból: 

    - Elnök úr! Miért is lettek Önök a remény utolsó fénysugara?
    Mitől van az, hogy Izland túlélő, míg Európa megbukott? Mi az, amit Önök másként csinálnak?



    - Azt hiszem, nagyon sokakat meglepett, hogy négy évvel a mi pénzügyi rendszerünk volt az, amely kudarcot vallott, most pedig újra talpra állunk, gazdaságunk erősödik, és nagyon alacsony a munkanélküliség.

    Ennek az a fő oka, hogy elég bölcsek voltunk, és rájöttünk, ez egy alapvető társadalmi és politikai válság is volt, de mégsem követtük a nyugati világ utolsó 30 évében uralkodó hagyományos vaskalaposságot.

    Bevezettük a deviza-ellenőrzést, hagytuk csődbe menni a bankokat, segítséget nyújtottunk a szegényeknek, nem vezettünk be megszorító intézkedéseket az Európában most tapasztalt mértékben. Négy évvel később ennek az lett az eredménye, hogy Izland a pénzügyi válságtól szenvedő többi európai országtól teljesen eltérő módon fejlődést és haladást élvezhet.

    - Az a politika, hogy hagyták a bankokat tönkremenni, működött volna Európa többi részében is?

    - Azt hiszem, igen. Sokszor kérdeztem meg embereket, hogy miért tekintik a bankokat a modern gazdaság szent egyházának. Miért nem hagyják a magánbankokat ugyanúgy tönkremenni, ahogyan a légitársaságokat és a távközlési cégeket, ha azokat felelőtlen módon irányították?

    Ez az elképzelés, hogy a bankokat kisegítik, egyet jelent azzal, hogy a bankok aratják le a siker gyümölcseit, az átlagpolgárok pedig tönkremennek az adók és a megszorítások miatt, ez pedig a felvilágosult demokráciákban az emberek nem fogadják el hosszútávon....


    Egy másik fontos riport pedig csodák-csodájára
    a főáramú Fox Business News-on ment le:

    "... a világ aligha fagyott be és ért véget Izland számára. Miután a kormány hagyta becsődölni legnagyobb bankjait, jelentős problémáik keletkeztek: 10%-os munkanélküliség, a piacuk 90%-ot veszített értékéből, de ma már teljesen más a történet...."

    - Annak ellenére, hogy más az izlandi szint, alapvetően azt gondolom minden modern állam, legyen az nagy vagy kicsi hasonló kihívásokkal néz szembe és ezekre alkalmazhat hasonló megoldásokat. 

    A mi esetünkben úgy döntöttünk, hagyjuk becsődölni a bankokat – mindegyik privát bank volt – és ahogy azt párszor mondtam, sosem értettem meg, hogy miért váltak a bankok valahogyan a modern gazdaságunk szent templomaivá. Míg az normális, hogy más vállalatokat hagyunk csődbe menni és elbukni addig, ha egy bank kerül bajba, hirtelen mindenki rohanvást jön és mondja, hogy nem-nem, ez nem történhet meg.
    Néhányan azt mondják, nem volt pénzünk, hogy tovább működtessük a bankokat. Bizonyos mértékig ez igaz is. Ám ez része volt egy átfogó politikának is, amely során sok más kérdésben is szembementünk az Egyesült Államokban és Európában uralkodó ortodox pénzügyi nézőponttal.
    És most, bő négy évvel később Izland figyelemreméltó módon fejlődik: 3%-os a gazdasági növekedésünk, 5%-os a munkanélküliség, az állam pénzügyei ésszerű állapotban vannak, tehát azzal, hogy szembementünk az Egyesült Államokban és Európában uralkodó, elfogadott, ortodox nézetekkel valójában sikerült egészen figyelemreméltó módon talpra állnunk.

    - Tehát nem tekintettek úgy a bankokra, mint “porcelánbabákra”, akiket védelmezni, ölelni és megmenteni kell?

    - Nem, egyáltalán nem, ezek magáncégek. Ezek alapvetően úgy működnek, mint a privát vállalatok. A bankárokat és a részvényeseket jutalmazzák meg. Szóval, amikor elbuknak, miért kellene a hétköznapi embereknek – adófizetők, tanárok, ápolók, dolgozók- megfizetni az árát és cipelni a terhet?

    - Ön tett még más, kissé szokatlan dolgot is rögtön az első év környékén. Nem folyamodott megszorításokhoz. A szociális kiadásokat megemelte számos programban. Majd végül is bevezetett, ha jól értettem száz különböző adót. Ez hogyhogy nem lassította le a növekedést, amit végre sikerült elérniük?

    - Nos, amikor egy államot egy mély pénzügyi krízisen vezetünk végig – noha azóta ismét jól működünk- nem felejthetjük el azon óriási viszontagságok keletkezését, amelyekben átlagos izlandi családok sokasága veszítette el házait, többen pedig minden megtakarításukat.
    Szóval, amikor kivezetsz egy nemzetet egy ilyen mély krízisből, mint ez az “ismét a felépülés útján vagyunk” jellegű, akkor képessé kell tenned őket arra, hogy az igazságosságot lássák meg benne végül. Képessé kell tenni őket arra, hogy észrevegyék, mindenki felelős a következményekért. Mindenki fizet a rendszer fennmaradásáért.

    - Meglepi Önt, hogy az amerikaiak 48%-a nem fizet? Legalábbis az adók jelentős részét.

    - Nos, igen, bizonyos mértékig meglep. Mert úgy hiszem, meg kell értenünk azt, ha a demokráciának egy mély pénzügyi krízissel kell szembenéznie, akkor muszáj a politikai fejlődést olyan irányba kényszeríteni, hogy az emberek hajlandóvá váljanak arra, hogy viseljék a terheket és áldozatokat hozzanak. Erre képesek, ha ebben demokratikus igazságosságot látnak.
    Tehát nem pusztán annyit tettünk, hogy szembementünk a hagyományos költségvetési és adóügyi politikával és a jóléti államberendezkedéssel. Emellett valuta kontrollt is bevezettünk, leértékeltük a valutánkat.

    - David Cameron, az Egyesült Királyság vezetője legfrissebb, jelentős beszédében lényegében azt mondta ha a sorok között olvasunk szeretné elhatárolni magát az eurozónától.
    Ön felfüggesztette az euroövezetbeli tagságukról szóló tárgyalásokat, noha országuk egyik szociáldemokrata minisztere azt mondja, az “eurozóna tagjává kell válnunk, lendületet adna a gazdaságunknak.” Lesznek-e valaha az eurozóna tagjai, mindaddig, míg Ön az elnök?

    - Nem gondolom, hogy ez az én elnökségemhez kapcsolódik, de az teljesen világos, hogy míg egy évvel azután, hogy a bankjaink összeomlottak az eurozóna egészen kecsegtetőnek tűnt, addig mára már teljesen más a helyzet.


    Készült még egy nagyon fontos interjú, immáron idehaza Izland budapesti főkonzuljával
    - partnerünk az emberiség.hu portálnak köszönhetően.
    2013. februárjának végén ismét felkeresték, hogy megkérdezzék őt bankokról, alkotmányról, IMF-ről, geotermikus hőenergiáról. Első kézből Izlandról – beszélgetés a főkonzullal, Utassy Ferenccel:



    Forrás:
    Emberiseg.hu
    Komlomedia

    Kapcsolódó cikkek:
    Miért mindig IZLAND ? Miért nincs a hírekben ? Hát ezért...

    2013. március 23., szombat

    Az oroszok szétküldték a figyelmeztetést...Mindenki menekítse a pénzeszközeit, amíg tudja


    Egy weboldal pénteken azt állította, hogy láttak egy sürgős közleményt, melyet az orosz külügyminisztérium küldött a nagykövetségeknek a világ minden tájára, és azt tanácsolja mind az orosz polgároknak, mind a vállalatoknak, hogy kezdjék eladni az eszközeiket a nyugati banki és pénzügyi intézményekből "AZONNAL".

    A honlap szerint a Kreml félelmei megnőttek, hogy mind az Európai Unióban, mind az Egyesült Államokban arra készülnek, hogy a legnagyobb lopást hajtsák végre a magánvagyonok ellen a modern történelemben. (mondjuk nem nagy meglepetés.., akik egy ideje olvassák a VilagHelyzete oldalt, tudják ezt, hiszen 2 éve erről a várható eseménysorozatról írok, hogy akiknek fülük van a hallásra, legalább ők felkészülhessenek ... SBG Buddha)

    Ciprus jól szemlélteti, mire számíthatunk... , bár azt nem gondoltam, hogy onnan fog elkezdődni...  A háttérről készült magyar nyelvű videót itt megnézhetitek. 


    Nigel Farage EP képviselő szerint - 2013.Március 22:
    "Az Euro halálra van ítélve, vigye mindenki a pénzét még hétfő előtt! Spanyolország, Írország, Olaszország és Portugália következik...."


    Káosz Cipruson, a bankok bezártak egy hétre, üresek a bankautomaták, tüntetések törtek ki

    Az Európai Unió hétfőig adott Ciprusnak időt, hogy előteremtse azt a több milliárd eurót, ami a nemzetközi mentőcsomag fejében szükséges, vagy a teljes pénzügyi összeomlással néz szembe az ország, amely beláthatatlan következményekkel járna az euroövezetre.

    A jelek szerint a legrosszabbra kell felkészülni, a ciprusi kormány hatáskört kért csütörtökön, hogy előírhassa a tőke ellenőrzését, hogy gátat szabjon a pénzalapok elfolyásának a szigetországból, ha nem születik terv a bankok újbóli megnyitása előtt az e heti leállást követően.

    A parlament pénteken összeült, hogy megvitasson egy sor kormányzati válságkezelő intézkedést, miután a törvényhozók csütörtökön elnapolták az ülést arra hivatkozva, hogy több idő szükséges a konzultációkra.

    Úgy nézett ki, hogy ezek az intézkedések elmaradnak, a beígért "B terv" szerint 5,8 milliárd eurót követel az EU a 10 milliárd eurós mentőövért cserébe az EU-tól és az IMF-től.


    Az Európai Központi Bank azt mondta, hogy e nélkül a ciprusi bankok likviditása megszűnik, egy magas rangú EU tisztviselő a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy a blokk készen áll, hogy a szigetről száműzik az eurót, ami tágabb értelemben nagy kárt okozna az európai gazdaság számára.

    A dühös ciprusi törvényhozók kedden egy letétekre kiszabott adót dobtak ki miközben bankrablásnak nevezték az EU támogatású javaslatot.

    Miután több tárgyalás volt csütörtökön, a valuta unió pénzügyminiszterei sürgették, hogy Ciprus tegyen le az asztalra egy új javaslatot.
    Próbálva kiengesztelni a hitelezőket a kormány javasolta a parlamentnek egy "szolidaritási alap" létrehozását, mely egy állami csomagból állna, ideértve a jövőbeli gázból származó bevételeket, ami alapjául szolgál a sürgősségi kötvénykibocsátásnak, amit a JP Morgan a "nemzeti tűz eladásához" hasonlított.

    Szintén jogkört kértek a bankok tőkéjének ellenőrzésére, ilyen típusú intézkedésre azóta nem került sor, mióta az ország öt évvel ezelőtt csatlakozott az egységes valutához.

    Forrás: Investmentwatchblog.com

    Előzmények: 

    Nemzetbiztonsági források szerint: "Elkezdődött"...

    2013. március 21., csütörtök

    Nemzetbiztonsági források szerint: "Elkezdődött"...


    Az előző bejegyzés folytatásaként, mely az új világrend globális felállításának vázlatos leírását tartalmazta mintegy tíz évvel ezelőttről, immáron olyan nyílt jeleket tapasztalhatunk, amiket már csak az nem lát, aki nem képes nyitott szemmel és elmével nézni a világot.
    "A szem haszontalan és semmit sem ér, amikor az elme a vak!"
    ("The eyes are useless when the mind is blind")


    Talán annyi változás tapasztalható a folyamatokban, hogy már nem kell hozzá összeesküvés-elméletnek kikiáltott teóriákat tanulmányoznunk (melyek szépen lassan beigazolódtak), hanem ott tartunk, hogy a főáramú-médiából sem lehet már kiiktatni ezen történéseket. Elkezdődött a lakosság tűrőképességének és reakcióinak tesztelése arra az eltervezett mozzanatra, amikor elvonják megtakarításaikat és elveszik magántulajdonukat, vagyis végigviszik majd a középosztály teljes kiiktatását és a "rendszer ellenségeinek" likvidálását.... Jól láthatóan pár milliárd euróért teljes országokat lehet összeroppantani, majd átvenni az irányítást .... (SBG Buddha) 


    A világkormány felállásának jelei eddig is körülöttünk voltak, de az idő előrehaladtával az események egyre egyértelműbben ebbe az irányba mutatnak. A világot az Antikrisztus megjelenésére készítik elő, aki előáll majd zseniális pénzügyi megoldásával és bevezeti saját gazdasági rendszerét. – Joseph Candel

    A ciprusi parlament tegnapi szavazását követően a pénzvilág egy kis időre fellélegezhetett, de sajnos a problémák ezzel nem oldódtak meg. Sokak szerint az elit az elmúlt napok eseményein keresztül tesztelte az emberek reakcióját.

    Érdemes megfontolni Douglas J. Hagmann, az alábbiakban olvasható, két napja közzétett figyelmeztetését arra vonatkozóan, hogy információi szerint milyen események elé néz az Egyesült Államok és a világ. Nyilván az ilyen jellegű történések bekövetkezését számos tényező befolyásolja, késleltetheti illetve megváltoztathatja, ismerve azonban a globális hatalom végcélját, sajnos tudjuk, hogy a világ pontosan ebbe az irányba halad. Érdemes tehát ezeket figyelembe véve olvasni a cikket.


    Az amerikai dollár és a világgazdaság szisztematikus és irányított elpusztítása elkezdődött. A globális gazdasági hatalomátvétel első lövéseit Ciprus fölött adták le. Senki se gondolja, hogy ez az Egyesült Államokban, vagy Kanadában, vagy bárhol, ahol ezeket a sorokat olvassák, nem történhet meg. Meg fog történni és az erre vonatkozó terv kivitelezése minden jel szerint az előre megírt ütem szerint halad, hogy a következő csapást tavasszal a nyugati országokban is elindíthassák, amit őszre agresszívabb lépések követhetnek, mondja Doug Hagmann informátora.
    A Terv

    A terv nagyon egyszerű. James Carville, a Clinton-éra politikai stratégájának szavaival élve tömören: „A gazdaság, te hülye!” Az egységes kommunista világgazdaság létrehozására vonatkozó tervről van szó, amiben a ciprusihoz hasonló lépések segítéségével elpusztítják a „középosztályt”.

    A maroknyi „királyi elit” által irányított globális banki érdekeltségek támadásának elsődleges célpontja a világvaluták alapjául szolgáló dollár, ami elvileg a nemzeti szuverenitást védené.

    A globális valuta és az egységes világgazdasági rendszer felállítására vonatkozó terv a politikai pártok felett álló törekvés. Akik még mindig republikánus-demokrata viszonylatban vitatkoznak, csupán a nép számára nyújtanak szórakoztatást, amivel elvonhatják figyelmüket az igazán fontos kérdésről: az elit és a többi ember közötti harcról. A globális piramisjáték csúcsán mindkét amerikai politikai párt tagjai jelen vannak, akik szisztematikusan rabszolgasorba hajtják az embereket, különböző pénzügyi és egyéb eszközök segítségével. A terv kivitelezésén évszázadok óta dolgoznak, azonban kellő gondot fordítottak arra, hogy az emberek többé ne gondolkozzanak ilyen nagy léptékekben, pedig a hazugság tényleg ilyen nagy.

    A jelenlegi pénzügyi helyzetet nem az inkompetencia okozta. Szándékosan történt így. A gépezetet nagyon régen beindították, még a központi bankrendszerrel szembeni ellenállás megindulása előtt. A visszaszámlálás már a Federal Reserve Bank 1913-as megalapításakor elindult és az Egyesült Államok feletti hatalomátvétel, a globális banki és elit érdekek által, lassan befejeződik. 


    A kormányok felett álló titkos társaságok, mint a Külkapcsolatok Tanácsa vagy a Trilaterális Bizottság, lázasan dolgoztak a háttérben a média gondos takarásában, hogy idáig juttassák a világot. Az állandó háborúskodást kihasználva vagy éppen háborúkat kirobbantva mozgatták bábuikat a táblán, míg végül minden szereplő lassan a helyére kerül.

    A „Rosebud” fedőnevet használó DHS (Nemzetbiztonsági Minisztériumi) forrásom szerint az előkészületek utolsó fázisa folyik, mielőtt felfegyverzett szövetségi erőket küldenének Amerika és a világ utcáira.

    A különítményeket természetesen a „béke és a rend helyreállítása nevében mozgósítják majd, a gazdasági összeomlás miatt kialakuló káoszt követően.

    Sokan egyenesen követelni fogják a fegyveres erők bevetését.



    „Meg fogják kapni, amit kérnek, és még annál is többet.” 

    Az amerikai hadsereg, ami a káoszt létrehozó hatalomnak tartozik engedelmességgel, a 2001. szeptember 11-i támadásokat követő biztonsági cirkuszhoz hasonló szigorú intézkedéseket fog bevezetni.

    „Ezért repked egyre több drón az amerikai városok és földek felett és ezért szigorítják a fegyvertartás szabályait,” mondja a forrás.
    A ciprusi eseményeket szemlélve, hogyan gondolhatja bárki is, hogy itt ilyen nem történhet meg?”
    Meg fog történni és a következmények precedens nélküliek lesznek. Teljes megfigyelés, az emberek lefegyverzése, olyan módon, hogy a többség elhiggye, mindez saját érdekében történik. Ez mindvégig a terv része volt. Folyik a fegyvertartók befeketítése, hogy a probléma okozóiként tüntethessék fel őket.”



    „Mi történik, amikor a középosztály elveszíti vagyona nagy részét, vagy egy tollvonással elkobozzák javait? Hogyan néznek majd ki a polcok, amikor a felkészületlen emberek, akik elhitték a főáramú média és azt elit szóvivőinek hazugságait, megrohamozzák a boltokat, miközben a világ összeomlik körülöttük ?”

    Legutóbbi találkozásunkkor a forrásom elmondta, hogy a helyzet kialakulásáért nem a bankokat vagy választott vezetőinket (pláne nem az őket bábként mozgató Irányító Háttérhatalmat... a szerk...) vádolják majd, hanem a „jobboldali, fegyvertartó, konzervatív „milicista” csoportokat, akik tudják, hogy a helyzetet szándékosan alakították így.” Igen. Szándékosan alakították így.

    „Nincs jelentősége a republikánus-demokrata vitának. Csupán egyetlen célt szolgál: lefoglalni az emberek figyelmét, miközben az igazi ellenség mindkét párt felett átveszi a teljes hatalmat. És egyre nehezebb elhinni, hogy bárki is tudtán kívül legyen részese ennek.”



    „Amikor a függönyt széthúzzák, és mindenki számára láthatóvá válik az igazi cél, az egységes világrend bevezetése, azokat az embereket veszik majd célba és feketítik be, akik a leghangosabban figyelmeztettek erre az összeesküvésre.
    Őket vádolják majd a pánik kirobbantásával, a helyzetet pedig a nép által követelt, elfogadott és tolerált hadsereg kezeli majd.”

    Aki még mindig azt gondolja, hogy a fenti információ csak „üres végítélet szemét” vagy fantazmagória, nézze meg, mi folyik Cipruson. Ez vár Amerikára, Európára is. A folyamat elkezdődött.

    Forrás:
    Douglas J. Hagmann, homelandsecurityus.com

    Szabadkőművesek titkos terve - Az angol-szász misszió

    (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
    ◢ BLOG: VilagHelyzete.com 

    ◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: AlternatívHírek.com
    ◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
    ◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
    ◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
    ◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog