2015. november 13., péntek

Leleplezzük a titokban készülő globalista diktatúrát: Transzatlanti Partnerség (TTIP) hamarosan Európában

Multik diktatúrája gyermekeink felett: a TTIP, TPP és a TISA
A TTIP, TPP és a TISA három, névlegesen kereskedelemmel, valójában joggal és hatalommal kapcsolatos nemzetközi szerződés. Olyan szerződések, melyek a BRICS országok elleni háború és az egész emberiség elleni háború részét képezik. Nemzetközi óriásvállalatok a nemzetállamok és az egyéni emberek ellen.
Ezeknek a szabad-kereskedelmi megállapodásoknak legfontosabb lényegüket tekintve semmi közük a kereskedelemhez. Ugyanakkor ezeknek a szerződéseknek súlyos következményei lesznek szó szerint minden területre, amely az egyén vagy a közösség számára fontosak: 
egészség, oktatás, környezetvédelem, privátszféra, gyógyszerekhez való hozzáférés, a sort hosszan folytathatnánk. A TTIP-vel a legnagyobb baj még a "Befektető és Állam közötti vitarendezés" (ISDS). Nézzük tehát, mi is folyik most valójában.



Rendkívüli dolgok zajlanak. A végső irányításról és az Egyesült Államokról van szó, amelyik azt mondja: lehetnek ugyan más hatalmak a világon, de a legfőbb hatalom az övék.

Az USA és az EU teljesen nyíltan kimondják, hogy a köztül létrejövő új kereskedelmi szerződésnek, a TTIP-nek a célja mintákat és sablonokat adni minden jövőbeli kereskedelmi ügylethez. Ez pedig azt jelenti, hogy átírják a világgazdaság szabályait. Mindenkinek.

Mihelyst aláírják, ezek az egyezmények bebetonozzák az amerikai kormány új, globális blokk formálására vonatkozó tervét, amelynek célja az amerikai cégek dominanciájának bebiztosítása. 

Hogy megértsük ennek okait, egészen az 1950-es évekig kell visszamennünk.



A második világháború után az Egyesült Államok a világgazdaság felét uralta. A befolyását egyetlen másik ország sem kérdőjelezhette meg, így a nemzetközi kereskedelem alapszabályait ők fektették le - a saját érdekeik szerint. 
A Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) is ennek alapján hozták létre, és az amerikai gazdasági érdekeket szem előtt tartva az USA diktált minden szabályt.

Ahogyan tehát olyan gazdaságok is csatlakoztak, mint Kína vagy India, a WTO demokratikusabb szervezetté vált, és az Egyesült Államoknak egyre nehezebb lett a döntéshozatalt irányítani. Az úgynevezett dohai tárgyalásokon India és Brazília egyre hangosabban tiltakoztak, és az amerikaiak kezdték elveszteni a kontrollt.


Ugyanakkor más szervezetekben még ennyi lehetőségük sem volt és a jelenben sincs a feltörekvő országoknak, és pontosan ezért alakult meg a BRICS-szövetség. Ugyanis annak ellenére, hogy főleg India és Kína, és részben Brazília és Oroszország szerepe emelkedett a nemzetközi gazdaságban, nem adták meg nekik az ehhez arányos szavazati jogokat a nemzetközi intézményekben. Gazdasági-politikai szinten egy geopolitikai harcról van szó, egy egypólusú vagy egy multipoláris világ lehetőségéről.

Globális dominanciájának megtartására az Egyesült Államok új stratégiát tartott szükségesnek, és az amerikai módszert követve, birodalomhoz méltóan, nagyban kezdtek gondolkozni. A WTO megkerülése céljából az Egyesült Államok a legnagyobb nemzetközi szerződést tervezte meg, amit a világ valaha látott.

A három "T"-ről van szó: a Csendes-Óceánon Túli Partnerség (TPP),
a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP)
és a Kereskeledmi Szolgáltatási Egyezmény (TISA).

Mindhárom megállapodásról titokban tárgyalnak.

Minderről csak akkor szereztünk tudomást, amikor a WikiLeaks néhány részt nyilvánosságra hozott. Ami ezekben a szerződésekben (TPP, TTIP, TISA) érdekes, hogy Kína és az összes feltörekvő ország, mint Brazília, Oroszország, India és Dél-Afrika, magyarul a BRICS, ki van zárva belőle.

Kevesen tudják a tényt, hogy ezek az egyezmények egy geopolitikai háború részei az Egyesült Államok és Kína között. Az USA komolyan aggódik Kína felemelkedése miatt, ezért megpróbálta három irányból egy úgynevezett ázsiai tengely mentén katonailag bekeríteni, most pedig gazdasági módszerekkel is.

Az alapkoncepció, amely az amerikai stratégiai dokumentumokból azonnal kitűnik, egy védelmi övezet létrehozása, amely magába foglalja az Egyesült Államokat, 51 másik országot, 1,6 milliárd embert és a világ GDP-jének kétharmadát.

A cél a Latin-amerikai brazil befolyásnak, a délkelet-ázsia kínai befolyásnak, illetve Nyugat-Európa eurázsiai befolyásának csökkentése az USA irányába. Cél az is, hogy ne jöhessen létre egy Német-Orosz tengely, ami az USA rémálma. Az Ukrán konfliktus is, többek között ezért volt szükséges. Hogy szét legyen választva Nyugat-Európa Oroszországtól.

A WikiLeaks 12 fejezetet fedezett fel a három "T"-ben, amely 12 Észak- és Dél-amerikai, valamint Dél-ázsiai országot érint. Megszereztek és nyilvánosságra hoztak néhány információt, amely a TISA-ban 52 országot érint, az EU-t is beleértve, noha a szerződés nagy része még mindig titkos.

Senki sem tudja, hogy a nevükben miről tárgyalnak. Ezek a messzire ható egyezmények teljesen át fogják formálni nemzetgazdaságaink és társadalmunk arcát, ehhez képest még választott képviselőink sem tudják, miről van szó.

A világ legnagyobb vállalatainak nincsenek ilyen problémáik. Ők ugyanis az első naptól kezdve VIP-hozzáféréssel rendelkeznek minden információhoz, és jelentős befolyásuk van a tárgyalásokra. Egyszerű emberek, mint Ön vagy én ki vagyunk zárva ebből. Ugyanez érvényes a kormányainkra is. Csak a multinacionális vállalatcsoportok vannak a körön belül. Ez lenne a modernkori világfasizmus, amikor a vállalatok uralkodnak az egyéni emberek és a nemzetállamok felett, korlát nélkül.

Ezek az egyezmények főként tulajdonjogi szerződések. A szabad-kereskedelmi egyezmények furcsasága, hogy gyakran semmi közük a közös vámköltségek csökkentéséhez.

Amiről inkább szólnak, az a befektetők, a multik titkos többségi részvénytulajdonosai jogainak rögzítése és annak biztosítása, hogy a multinacionális cégek szabadon, kötöttségek és állami-hatósági szabályozás nélkül tevékenykedhessenek az érintett országokban.
Ezeknek a szerződéseknek súlyos következményei lesznek szó szerint minden területre, amely az egyén vagy a közösség számára fontos: egészség, oktatás, környezetvédelem, privát-szféra, gyógyszerekhez való hozzáférés, a sort hosszan folytathatnánk.


A rendszer egyik legtöbbet kritizált eleme az úgynevezett "Befektető és Állam közötti vitarendezés" (ISDS). Ez egy titkos nemzetközi bíróság, amely a multiknak lehetővé teszi, hogy az államokat szinte bármiért bepereljék, amely szerintük befektetéseiket vagy hatékonyságukat érinti. 

Ha egy tiltakozás kihat a profitjukra, perelhetnek. Ha egy törvény érinti a profitjukat, perelhetnek. Ha egy új szabályozás hatással van arra, hogy hol és mit akarnak kezdeni a pénzükkel, szintén perelhetnek. Ez egy új hatalom, amellyel az amerikai vállalatokat ruházzák fel, hogy az európai államokat beperelhessék.

Ez egy párhuzamos jogrendszer, amely csak rájuk vonatkozik. Normál embereknek, hazai vállalkozásoknak, kormányoknak nincs hozzáférése ehhez a jogrendszerhez. Csak a külföldi befektetőknek áll mindez rendelkezésére, esetünkben amerikai cégcsoportoknak!!!

Számos kritikus, akik az ISDS eddigi történetére hivatkoznak, arról beszél, hogy az európai állami szuverenitás és demokrácia nagy veszélyben van.

Egy korábbi esetre hivatkoznak, amikor a svéd Vattenfall cég 3,7 milliárd dollárra perelte a német államot, amiért az kivezette az atomenergiát. A British American Tobacco Ausztrália elleni perére, miután a szigetország egy törvényben korlátozta a cigarettareklámot. A francia Veolia perére Egyiptommal szemben, miután megemelték a minimálbért!

Az igazán aggasztó, hogy a cégcsoportok mindig tovább akarják szilárdítani hatalmukat. Nem csak több befolyást akarnak, hanem lehetetlenné tenni a kormányok számára, hogy eltöröljék azokat a változásokat, amely ilyen hatalmat adott a kezükbe.

Így például abban az esetben, ha a TTIP és a benne foglalt ISDS-szabály hatályba lép, az egészségügyi rendszer privatizációja, amely jelenleg Nagy-Britanniában folyik, soha nem lesz többé visszafordítható.

Mi a demokratikus abban, hogy országokat, akiknek lakói semmit sem tudnak arról, mi folyik körülöttük, nem tudnak vitázni, befolyást gyakorolni kormányaik döntésére, egy ilyen hatalmas erőnek vetünk alá? Ez szembe megy a demokráciával. Az egyezmény története mutatja, hogy a tartalmán nagyon nehéz változtatni, hacsak nem tudják meg az emberek, miről is szól valójában.

Azért tartják titokban, mert ha a tartalma kiderülne, nagy ellenállást váltana ki. A WikiLeaks jelentős sikert ért el a TPP késleltetésével és a TPP és TISA vitára bocsátásával, valamint a TISA titkos munkaanyagainak kiszivárogtatásával. Egy korábbi publikációnk az ACTA-ról, egy másik korábbi USA-EU-egyezménytervezetről szintén sikeresen kiiktatta azt.

A WikiLeaks nélkül már régóta sokkal rosszabb lenne a helyzet. Segíts, hogy az életünk emberséges maradhasson. Segíts, hogy a világ átláthatóbb hely legyen! 
Vedd ki a részed, és látogass el ide: WikiLeaks.org/ttip-reward


A Transzpacific Partnerséget már el is fogadták !
Ezután Európa következik... !  

De mielőtt valaki csak felesleges aggodalomnak és riogatásnak érezné, hogy valaha is be lehetne vezetni ilyet, azzal szeretném megosztani, hogy a csendes-óceáni térséget felölelő Transpacific Partnerség (TPP) -t 2015.október 5-én már elfogadták ! 

Október 5-én elfogadták a Transzpacific Partnerség szerződést, mely a csendes-óceáni térség 12 nemzete számára lesz kötelező ! Mindez a globális GDP 40%-át képezi...

Minden erőfeszítés ellenére a szerződés szövegét eddig a nyilvánosságtól elzárva tartották, de most a Wikileaks megszerezte és elérhetővé tette az "Intellectual Property Rights" (IPR) - Intellektuális Tulajdonjogok fejezetet..., mivel ez a legellentmondásosabb és legszéleskörűbb hatásai lesznek az egész térségre:
Magában foglalja az internet-szolgáltatást, gyógyszergyártást, kiadókat, polgári szabadságjogokat és biológiai szabadalmakat ! 

A szerződés szövege: http://www.scribd.com/doc/284193203/WikiLeaks-TPP-Intellectual-Property-Rights-Chapter


A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) olyan rendszer, ahol a cégek nemzetközi bírósága a nemzeti bíróságok felett áll, bármikor perelhetik a kormányokat, de a kormányok nem perelhetik őket. Mindezt egy szűk cégcsoport számára, a népek és a Föld kárára !


Giga-korporációk veszik át az irányítást a nemzetállamok felett. Mostantól ők hozzák a törvényeket is ! Vagy ez már eddig is így volt burkoltan ? Ezentúl hivatalosan is életbe lép...

Bernie Sanders amerikai szenátor felszólalásában rávilágít arra, hogy kiket szolgálnak valójában a szabad-kereskedelmi megállapodások. 




Kapcsolódó korábbi cikkek:
Transzatlanti Partnerség (TTIP) támadás Európa ellen - Korporációk veszik át az államok irányítását

12 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönjük Laci a közzétételt! És a mindenkori fáradhatatlan munkát. Ha ez a blog, a te alkotásod nem lenne, ma a magyar érdekvédelem is szegényebb lenne. Széles Gábor médiumai és a Világhelyzete oldal (és csak nagyon újonnan az MNO korábbi főszerkesztője új lapja, a Magyar Idők) nélkül ma Magyar Hazánk messze nem lenne ilyen békés és biztonságos hely Európához képest. Ezt mindannyian köszönhetjük neked is. Hasonlóképpen Sevasternek is. Követik ezt a blogot a politikusok és hatással van a döntésükre, tanulmányokhoz is használják az itt levő információkat. A munkád a közért: Pótolhatatlan és Kincset ér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Laci!
      Írtam neked e-mailt.

      Elnézést, hogy így válaszban írom, de valamiért nem engedi a rendszer, hogy új megjegyzést írjak.

      Törlés
    2. Én köszönöm ! A munka részben munka, hiszen a lelkesedés és tudás keveréke mozgat kizárólag, hogy segítsek az embereknek az összefüggések meglátásában, megértésében, és főleg, hogy a jövőt érzékeljék, ami készül...
      Ha és amennyiben eljut az információm a döntéshozókhoz is, akkor talán nem hiábavaló az elmúlt évek "ébresztő munkája"..... Talán....

      Törlés
    3. Atlantis, köszönöm ! Bármikor szólhatsz, mert egyéb szerkesztésbeli elfoglaltságok miatt nem mindig tudom gyakran nézegetni és válaszolni a levelekre... De hozzászólásokra, kommentekre, üzenetekre mindig szoktam.... Most elolvastam a leveled és köszönöm ! Bármikor újra lesz hasonló "előérzeted", nyugodtan írd meg és érzem, hogy amit leírtál azok mind valós összefüggések....

      Törlés
    4. Exopol itika! Te valamiért mindig megmosolyogtatsz. Jöhetnél gyakrabban.
      A "good ET"-kről meg a fénymunkásokról se feledkezz meg legközelebb, mert nélkülük nemhogy Magyarország, de még a Föld sem úszhatna a jól megérdemelt Fényben.
      De azért legyünk résen, mert a 2012-ben megbukott reptilián birodalom néhány nagyon veszélyes, 3x-os alakváltó képességgel rendelkező, vérszomjas katonája itt bujkál közöttünk. (Magyarországon is!). Tartsátok nyitva a szemeiteket! . https://www.youtube.com/watch?v=-Ex5MJ1IG-w

      Törlés
    5. Redneck! Mindig lesznek hasznos idióták, ahogy a linkedben szereplő is, aki azért a TTIP katonája, de más hasznos idióták is vannak, akik kezébe meg kőbunkót adnak, aztán kidobják, bizonyos helyeken, pl.- a francia fővárosban.Miért is van az a sanda gyanúm, hogy az iszlám vallás ellen folyik egy körmönfont harc? Aki nem tudatosan figyeli a hirportálokat, észre sem veszi a programozást, és már akkor is hasra vágja magát, ha azt hallja Allahu akbar! IÁ videok tömkelege mutatja meg nekünk, oltja belénk, hogyan néz ki egy terrorista, pontosan úgy, ahogy a Közel-Kelet menekültjeinek százezrei. Nincs kétségem afelől, be fogják törni, csőbe húzzák az iszlámot, ha kell tűzzel -vassal, és ha végeztek vele, jöhet a többi hitrendszer, vagy nem is, hiszen a többi inkább behúzza fülét-farkát , és beletörődik a transzatlanti partnerség készen kapott digitális dimenzióinak világába.

      Törlés
    6. Valahogy ismerős a szitu, a Stade de France stadion közelében felrobbant terrorista maradványai mellett ott volt épségben az útlevele, nehogy már ne lehessen kinyomozni, ki is volt ő, ahogy Mohamed Atta útlevele is épségben leesett a 9/11-es, ikertornyokba becsapódó gépből :)

      Törlés
    7. "Ha és amennyiben eljut az információm a döntéshozókhoz is, akkor talán nem hiábavaló az elmúlt évek "ébresztő munkája"..... Talán...."
      Tételezzük fel, hogy eljut minden döntéshozóhoz. Biztos, hogy csak ezen múlik? Egyáltalán eljuthat máshoz?

      Törlés
    8. Szia huli.
      Megmondom őszintén, nem igazán követtem az eseményeket. Annyira tudtam, hogy így és ezek fognak bekövetkezni, hogy ma már csak tudomásul veszem a történéseket és kész. A tegnap belenéztem, kb. 3 percig, valamelyik TV-s híradóban, váltottam néhány mondatot annak kapcsán a feleségemmel, azt annyi.
      A vallásos emberek 99,9%-a, főleg az ún keresztények, azt látja és érti, hogy az iszlám egyre jobban terjed a világban illetve, hogy egyre jobban erősödik. Nos, akkor úgy néz ki, hogy már ketten vagyunk azzal a kisebbségben lévő gondolattal, miszerint az iszlám ellen egy igazán gyümölcsöző háború folyik. Abban is egyetértek, hogy másvalakik és nem pedig a "szélsőséges muszlim vezetők" azok, akik a kőbunkókat szolgáltatják az igazhitű, Korán tanításait követő, harcolni is hajlandó muszlimoknak.
      A tegnap a feleségemnek volt egy igen jó észrevétele, mivel közvetlen a párizsi merénylettel foglakozó beszámoló alatt/után(?) mutattak egy francia stadiont is tele s tele emberekkel, akik, ha jól emlékszem, ott értesültek az eseményről stb stb. Mondja a feleségem. "Hogyhogy nem ott robbantanak a tenoristák? Ott sokkal több áldozatuk lehetne, nem? " (csak kritikusan próbált gondolkodni).
      Néhány pillanat gondolkodás után, mondom neki "talán azért, mert az van. amit mindig is mondtam neked, hogy ezt sem a tenoristák terveznek meg, hanem valaki mások,...azaz, ezeket a mindenkori t.szolgálatok bonyolítják le. De, hogy a kérdésedre is válaszoljak, mondom neki, azért nem egy emberekkel tele stadionban, mert abban,....a stadionokban, mármint a fociban túl nagy pénzek forognak. A foci mindennapos figyelemelterelés hatásairól, főleg a férfiak körében, már nem is beszélve.
      Az iszlámmal való helyzet, szerintem kb. ugyanaz, mint a mainstream kereszténységgel,... nincs már rá szükség a régi rugalmatlan formájában, így elkezdték annak is az átalakítását. Belülről is bomlasszák azt rendesen.
      Erre gondolok. http://borsa.hu/20081118/iszlam_feminizmus/iszlam_feminizmus_ami_felbolygatna_a_ferfikozpontu_muszlim_tarsadalmi_berendezkedest/
      Minden terv szerint halad. Akik a béké és a ONE nevében egyesülni akarnak, azokat hagyd csak egyesüljenek. Én maradok az elhatárolódásnál.

      Lukács 12:51
      "Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem hogy megosztást hozzak."

      ÁMEN!

      Ui. Örülök, hogy megkerültél.





      Törlés
  2. nem ertem. cegek hoztak egy szerzodest ami alapjan sajat magukat felhatalmazzak arra h beperelhetnek orszagokat? Szerintem pont erre valo a Magyar Alkotmany, azaz hogy a mi orszagunkban a mi torvenyei ket kell kovetni, pereles ide vagy oda. Amig ez a szerzodes nincs alairva Magyarorszag altal ( cegkent bejegyzett az usaban) addig vedve vagyunk, nem? addig mindig elvesztik majd a pereket mert nem lesz hazai jogalapja, nem?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...