2015. május 29., péntek

Veszélyes "háborúba" kezdett az USA Kína és Oroszország ellen, hogy megmentse gazdaságát az összeomlástól


Az Egyesült Államok egy lehetséges háborúra készül Kína és Oroszország ellen, hogy megmentse a nyugati bankrendszert az összeomlástól - véli több elemző is, köztük Michael Billington, aki az Executive Intelligence Review ázsiai szerkesztője, a Reflections of an American Political Prisoner és számos könyv szerzője. Csütörtökön adott telefonos interjút a Press TV-nek.

Kína figyelmeztetett a héten : 
"A Háború elkerülhetetlen, amennyiben az USA nem hagy fel,hogy beleavatkozzon Kína mesterséges szigeteinek építésébe !"



Veszélyes hazárdjátékba kezdett az Egyesült Államok a Dél-kínai-tengeren, amikor agresszív beavatkozásával nyomást akar gyakorolni Kínára ! 

– vélte szerkesztőségi cikkében a Global Times című, angol nyelvű pekingi napilap pénteken.
A cikk szerzője az amerikai védelmi miniszter legutóbbi, szokatlanul határozott megnyilatkozására utalt, amelyben Ash Carter a “félreértések elkerülése végett” leszögezte: az Egyesült Államok a jövőben is repülni és hajózni fog mindenütt, ahol azt a nemzetközi jog lehetővé teszi a számára. Carter arra is utalt, hogy Kína szigetfeltöltései egységbe fogják boronálni a térség többi országát, amelyek – mint jelezte – mind jobban “igénylik” Washington bekapcsolódását a vita rendezésébe.


"A lényeg, amit le kell szögezni, hogy mind a kínaiak, mind az oroszok kristálytisztán látják, hogy az USA és a NATO szövetségesek háborús mozgásokat, előkészületeket hajtanak végre, háborúra készülnek Oroszország és Kína ellen egyaránt" - állítja Billington.
"Kína nagyon is jól tudja, hogy minden katonai offenzíva ellenük már a brit ópium-háború óta a Dél-Kínai-tengeren keresztül érkezett - szóval ezzel most is tisztában vannak." - tette hozzá. 

"A kínaiak számtalanszor felajánlották a dél-kelet-ázsiai térség nemzeteinek, hogy közösen működjenek együtt a források felhasználásán és kiaknázásán, amit a Fülöp-szigetek, mint az Egyesült Államok bábja, rendszeresen elutasít és Obama háborús terveinek bábjaként működnek és lényegében szigeteiket kőkeményen amerikai katonai bázisokként működtetik. " 

"Nincs egyéb oka ennek a konfrontációnak az USA és Kína között, mint az, hogy Obama háborút akar, ahogy az őt irányítók Londonban és a Wall Street-en is háborút akarnak és Obama meg is fogja lépni, vagy / ha(csak) nem eltávolítják hivatalából.

A Spratly-szigetcsoport a Dél-Kínai-tengeren, Palawan-tól nyugatra

A Global Times ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a szabad hajózás és a nemzetközi légtér használata a Dél-kínai-tengeren nem jelenti azt, hogy “amerikai katonai repülők és hadihajók nyíltan felléphetnek Kína törvényes építkezéseivel szemben”. A nemzetközi joggal összhangban Kína nem fogja hagyni, hogy bárki hátráltassa a szuverenitása alá tartozó területen zajló szigetépítési munkálatokat, és be fogja fejezni, amit elkezdett – fogalmaz az írás.

Lehet, hogy az Egyesült Államok nem számít arra, hogy Peking kompromisszumot köt a kérdésben, de reméli, hogy pszichológiai nyomásnak vetheti alá – véli a szerző. Egyúttal szakértőket idéz, akik azt feltételezik, azzal, hogy az amerikaiak felderítő repülőgéppel repültek be a szóban forgó kínai fennhatóság alá tartozó mesterséges szigetek fölé, csupán azt tesztelték, Kína miként reagál a provokációra, mennyire eltökélt.


A dél-kínai tengeri flotta kínai hadihajói

A Global Times szerint egyértelmű, hogy Washington a határozott fellépés látszatát kívánja kelteni, mintha attól tartana, hogy a szigetek katonai bázissá alakításával Kína az Egyesült Államok hegemóniáját támadná. A cikk szerint azonban e “képzelgések” nem lehetnek elegendőek arra, hogy az amerikaiak – a nemzetközi jogot súlyosan megsértve – megakadályozzák, hogy Kína saját területén építkezzen. A nacionalista hangvételű írásairól ismert napilap írása szerint az amerikai lépés nem bölcs, hanem felelőtlen. S bár veszélyes provokációjával szeretné Pekinget konfrontációba sodorni, 

“Kína nem fog úgy táncolni, ahogy Washingtonban fütyülnek”.


Kína a saját partjaitól távolabb, más országok partjaihoz közelebb eső zátonyokat nyilvánított sajátjának, és azokat – a térség más országaihoz hasonlóan – igyekszik szigetméretűvé nagyobbítani, hogy joggal terjeszthesse ki felségvizei területét, kizárólagos jogokat szerezve ezzel a tengerrészek gazdasági hasznosítására, a halászattól kezdve az ásványkincsek és energiahordozók kitermeléséig.


<<< Gazdasági összehasonlítás: 

Rekord méretű adósság Vs. Rekord méretű megtakarítások
Növekedési ráta
Adósság - Devizatartalékok
Külkereskedelmi mérleg

98 megjegyzés:

  1. Buddha Laci,
    "Az Egyesült Államok egy lehetséges háborúra készül Kína és Oroszország ellen, hogy megmentse a nyugati bankrendszert az összeomlástól - véli több elemző is, köztük Michael Billington, aki az Executive Intelligence Review ázsiai szerkesztője, a Reflections of an American Political Prisoner és számos könyv szerzője. Csütörtökön adott telefonos interjút a Press TV-nek."

    Valóban? És mióta hoz és nem visz el pénzt egy mai háború kedves László?
    Szóval nem igazán értem ezt a nyugati bankrendszer megmentése "via" egy újabb háború árán forgatókönyvet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről hosszú és terjedelmes tanulmányokat lehetne írni, talán már sokan meg is tették, de kis hal vagyok ahhoz,. hogy én ezt bebizonyítsam, viszont tudni kell, hogy a háború a legnagyobb üzlet, ami létezik a világon. Temérdek pénzt hoz azoknak, akik ellátják a háborúzó feleket, fegyver, ruha, ellátmány, haditechnika....nem sorolom... És az újjáépítés szintén... Majd a kihelyezett kölcsönök és jóvátétel-fizetés szintén....
      A súlyos gazdasági válságból mindig (hangsúlyozom mindig) a háború a megoldás... Szakirodalom és történelmi előzmény is van bőven.... Gondolj bele : 1929-33 -as nagy gazdasági válság és a totális bedőlés után 1939-re már fel is állt a technika és elindult a háború is.
      Az első világháború tere is készen állt, de addig nem lehetett elindítani, míg 1913-ban nem veszik magánkézbe a pénzkibocsátás jogát... Ezért kérte a Rothschild -család akkor a briteket, hogy várjanak még, mert még nem ideálisak a feltételek.....
      Olvass ennek utána... Sok mindent leírt erről Henry Ford "A nemzetközi zsidó" című könyvében....
      Borzasztóan érdekes leírása ezeknek a folyamatoknak..... Vagy keress rá egy Bernard M. Baruch nevű emberre, aki elnököket és a teljes ellátást (ruha, élelem, fegyver) koordinálta az I.világháborúban.....

      Ezek után már nem lesz kérdés miért a legnagyobb üzlet a háború..... Akkor megérted, a bankrendszernek is hogyan segít ez....

      Jelenleg az USA 18 ezer milliárd dollár adóssággal is még életben van, mert folyamatosan tud háborúkat folytatni, fenntartani és pénzt bele áramoltatva gyártani...., de hamarosan ez is kevés lesz és be fog dőlni a rendszer..... Vagyis konkrétan nem is fog úgy fog bedőlni, ahogy egy átlagembere képzeli, hanem több szintű káosz elindításával már nem az lesz a kérdés, hogy kinek mennyi a kifizethetetlen adóssága, hanem hogy életben maradjon az illető... Az iszlám - judeo-keresztény mesterséges konfliktus további rengeteg menekültet, háborúkat és kataklizmát fog katalizálni, amihez csak a hab a tortán Oroszország és Kína provokálása.....

      Egyet ne felejtsünk el : ezek az államok valójában nem ellenfelek az Irányító családok kezében, hanem pusztán eszközök terveik valóra váltására.....Sajnos leegyszerűsítve minden azon múlik, hogy a Rothschild Rockefeller ...stb család miben állapodik meg akár a kínai Lee családdal....és mekkora áldozatokat meghozva hajlandóak a terveknek megfelelően haladni....
      Természetesen ez csak egy skicc, mindarról, amiről lehetne beszélni, de a végszó még mindig az, hogy sajnos amióta modern háború létezik, hiába visz el rengeteg pénzt, annak sokszorosát hozza vissza azoknak, akik a háborút kitervelik..... Viszont számukra , ahogy sokszor elmondtam nem maga a pénz a cél, hanem a kontroll és ellenőrzés fenntartása...... Ha nem lennének háborúk és konfliktusok, kiszolgáltatottság, az embereket egyre nehezebb lenne irányítás és elnyomás alatt tartani....
      Most érkezik el egy olyan inflexós pont, amikor 7,5 milliárd emberből az az 5 milliárd, mely nélkülözve él egyszer csak el akar indulni és ugyanazokat a jogokat követleni, mint ami annak a csekély többségnek van, ahová mi is tartozunk.-.......

      Törlés
    2. Az a helyzet kedves László, hogy nem igazán elégítettel ki.....mentálisan.
      "Ezek után már nem lesz kérdés miért a legnagyobb üzlet a háború..... Akkor megérted, a bankrendszernek is hogyan segít ez...."

      Azt tanácsolom neked kedves László, hogy mielőtt beleásnád magad az összeesküvések világában, először próbálj tisztában lenni az alapokkal, különben könnyen előfordulhat, hogy menet közben össze leszel zavarodva és emiatt másokat is összezavarsz. És szóltam.....
      https://www.youtube.com/watch?v=pXhQ8dhiMNI

      Ha meg így gondolod : "ezek az államok valójában nem ellenfelek az Irányító családok kezében, hanem pusztán eszközök terveik valóra váltására...", akkor miért inkább ezeket nyomod? Idézem:
      "Az Egyesült Államok egy lehetséges háborúra készül Kína és Oroszország ellen, hogy megmentse a nyugati bankrendszert az összeomlástól"
      "...a Pentagon az RT News lebombázásával kezdené a III. világháborút", "Amennyiben az USA felfegyverzi Ukrajnát, abból totális háború lehet", "Ha nincs megállapodás, háború következik", "A NATO háborút akar", "a III. világháború geopolitikája".....és még sorolhatnám.

      Törlés
    3. És ha már itt tartunk elárulok egy "nagy" titkot kedves László. Tudod, hogy egyedül mi tartja még mindig mozgásban a mai bankokat és a fedezetlen pénzüket, ami nem mellesleg 90%+ virtuális? Elmondom,...a semmit sem tudó, a semmit nem sejtő tömegek, bizalma. Egyedül ez és semmi más tartja még mindig mozgásban a mostani pénzügyi rendszert. A bizalom meg ugye nagyon könnyen manipulálható, csak hírközlés(ek) kérdése. Egyszerű és hatásos. Miért? Mert az emberek többnyire elhiszik a híreket is. Lehetne ezt még ragozni, de minek? "Alea iacta est", mondotta egyszer valaki.

      Törlés
    4. Kínai Lee család? Még sosem hallottam erről a névről. Bár jut eszembe, hogy valamikor menő voltál, ha Lee farmernadrágod volt.

      Törlés
  2. A másik pedig, ha valaki eddig még nem hallotta, annak akkor most leírom, hogy a Press Tv-t az Iráni Iszlám Köztársaság üzemelteti. Tehát egy ugyanolyan állami (és ugyanakkor az irányító háttérhatalom) propaganda eszköz mint az orosz RT News, vagy az amerikai CNN, a katari Al Jazzerea, a kínai CCTV médiumok estében.
    Divide and conquer through Hegelian dialectics, mert ez az ami történik valójában.
    Ezt kellene neked is inkább hirdetni Buddha Laci és nem pedig azt a hamis azt a realitást, amivel amúgy is etetik a tömegeket. Min változtat az bármin is, hogy jön egy un. szakértő és kiszínezi a történetet a "valós" indítékokkal? A lényeg ugyanaz, el akarják hitetni az emberekkel, hogy háború lehet és hogy féljenek, tehetetlennek és kiszolgáltatnak érezzék magukat. És neked ebben mi a jó? Végezetül meg arra szeretnélek megkérni, hogy ne nézz te is robotnak engemet, mint Piros Pirula tette anno és válaszolj a kérdéseimre, ha egyszer vettem a fáradságot és hozzászóltam a témához. Ellenkező esetben még azt fogom kezdeni elhinni, hogy ez az oldal is ugyanazt csinálja mint a MMS,...az egyoldalú tájékoztatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp válaszolok és szoktam is, ha időm engedi, tudod jól ! Az a baj az egésszel, hogy tulajdonképpen nem szabad és lehet egyetlen forrásból tájékozódni ! Én ugyanúgy figyelem és követem a főáramút és az alternatív médiát is és még ezek után sem merem azt állítani, hogy egyik vagy másik az igazság ! Mert a lényeg abban van, hogy a tendenciákat és a folyamatokat figyeled meg, amik zajlanak és én mindig ezekről szoktam írni.
      Ez a dél-kelet ázsiai feszültség szintén egy aktuális dolog, aminek Te magad is utánanézhetsz, ha elkezdesz keresgélni.
      Totálisan tisztában vagyok vele, hogy a Press TV iráni, ahogy az RT News orosz.... Az AP és Reuters pedig egymás leányvállalatai Rothschild irányítással.... Nem attól lesz egy hír igaz vagy sem, hogy ki mondja, hanem hogy az a folyamat zajlik-e vagy sem... Illetve a célokba, amiket ismerek beleilleszkednek-e vagy sem....
      Az igazság ezek után benned alakul ki úgyis ! Az a baj, hogy sokkal könnyebb lenne megérteni mindenkinek, ha előre (akár) ismernéd, hogy mi a terv és mire készülnek hosszú távon és hogyan valósítják meg apró mozaikokat tologatva.....
      Erre nyilván nem lehetek képes, hogy másnak a fejébe áttegyem ezeket az információkat és szintetikus "tudást" (most ezzel nem nagyképű akartam lenni, csak ez a legjobb kifejezés)....
      Mondok egy gagyi példát: Ha például tudnád azt, hogy 3 hónap múlva várhatóan történnie kell egy olyan eseménynek vagy többnek, melynek hatására olyan országban is háborúnak kell kitörnie, ahol eddig nem volt...., vagy bizonyos intézkedések bevezetéséhez szükséges, akkor ezzel az információval hiába rendelkezel, csak akkor áll össze és tudod kipipálni, amikor már odaértünk és láthatóvá válik az, amiről beszéltél.... Akik akkor találkoznak ezzel először, mint hír, azok csak maximum konstatálják vagy kérdezik, hogy ez most miért vagy mi céllal történt .... Nehéz nagyon úgy megértetni velük, hogy ne nézzenek hülyének, hogy mindaz, amiről 3 hónapja beszéltél az is ebbe illeszkedik bele...és ennek a folyamatnak a része.....

      Egy utolsó példa : Amikor arról beszéltem jóval korábban (lehet nem itt hanem a FB oldalon), hogy Ukrajnában a Majdanon azért kezdődtek tüntetések, mert Ukrajnát fel akarják darabolni, illetve területeket leválasztani és háború lesz - tetszik vagy sem - akkor még csak éppen hogy égtek a tüzek Kijevben és Janukovics elmozdításáért tüntettek, amiért leállította az EU-hoz és NATO-hoz csatlakozást... Nos akkor már tudtam, hogy a NATO (és főleg a CIA) erre mivel fog válaszolni és mivel a fent említett terv megvolt, így csak ki kellett pipálnom, amiről korábban beszéltem...

      Nehéz ezt elmagyaráznom.-..... Hasonló az eset az Izraelt környező államokkal.... Soha nem tudtam elképzelni, hogy az terv, amit ismerek a Nagy Izrael létrehozása, de minimálisan a védelme érdekében....., ez a terv hogyan fog létrejönni, ha egyszer olyan államok vannak ott, melyek soha nem kerülnének amerikai vagy izraeli ellenőrzés alá..... Irak, Szíria, Jordánia, Egyiptom, Jemen......stb...
      És egyszer csak megjelent a semmiből az, amire nem is gondoltam volna.....: egy olyan csoport, mely mára már a senki földjévé változtatta Irakot, Szíriát és hamarosan Jement is........

      Ismered a tervet, tudod, hogy mi lesz, vagy legalábbis mi a cél nagyjából..... (Tény, hogy az emberi tényező ebbe mindig bekavarhat, de ez csak időbeli csúszást eredményez, nem pedig a tervek kivitelezését. ) szóval amikor valahogy az általad meglévő ismeretekbe vagy (részben kapott információkba) egyszer csak beleilleszkedik a valós történés , netán annak előszele, akkor Te ezt nagyobb merészséggel és biztonsággal tudod kiemelni bármelyik ezernyi hírből-----teljesen mindegy, hogy az RT News, a Press TV, vagy a Guardian ír róla.......
      Az a szerencsém, hogy nyelvi korlátaim nincsenek így egyszerre sok nyelven olvashatom vagy figyelhetem a folyamatokat..... Remélem nem annyira zavaros és inkább érthető, de kielégítő választ adtam neked Redneck... :)

      Törlés
    2. @ Direkt to Rednek!
      Ha, nagyon vulgális és rövid szeretnék lenni, akkor csak annyit írnék, hogy " Húzz már el erröl az oldalról fajtársaidhoz!" a vörös nyakaddal!

      De, mivel szorult belém emberi=MAGyar érzés így csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor meglátom a hozzászólásodat/vinnyogásodat, akkor ösztönszerüen beindul a mentális immunrendszerem. ...és ez így van jól!

      Hozzáteszem, NEM akarlak megérteni, mert amióta - 3-4 éve! - olvasom Laci oldalát többször füztem megjegyzést agymenéseidhez, értelmetlen kekeckedéseidhez.

      A mostani beteges feltünési viszketegségedet Laci nagyon is higgadtan kezelte, ami rám nem lenne elmondható! Ezért is tettem ide a hsz.-emet, hogy érzékeltessem azt az elismerést amivel Laci munkáját részesítem!

      Nem akarnám polírozni "nemlétezö tudásom", de nem csak elöttem világos a "nemmagyar" szellemi mozgáskorlátozott személyiséged! / Ezt nyugodtan veheted segítö szándéknak! Az ilyeneket csak "le"sajnálni lehet, mert a spontán amnéziájukra még lehetne mentségük, de a szándékos tudálékos bomlasztásuk NEM! /

      @ Laci!
      Ugye nem kell hangsúlyoznom, hogy a metódus ahogy megfogalmazod az Ars(c!) Poetica-dat;
      " Az igazság ezek után benned alakul ki úgyis! "

      Jól látod! Ha, valakinek a csillagos eget hoznád le az se gyözné meg! Tipikus 10 parancsolat metódus; -Mondják meg mit szabad és mit nem! - ebbe a mentalitásba préselték bele a világot! Lásd, stream line media és az u.n. "megmondó emberek"=áltudósok mesterkélt áltudományos hazugságai. Mindezt pedig tekintélyes személyiségek (dr. prof. politikus, stb.) szájába adva!
      Ezzel a szellemi mákonnyal kábítják az human jellegü entitásokat ...is! (má´ bocsi a fogalmazásért!)

      LACI!
      Tedd azt amire kiválasztott az Isten/Legföbb Tudat/Univerzális Forrás és ... " Az igazság ezek után benned alakul ki úgyis ! "
      Köszönet a munkádért! Sok sikert a továbbiakban!
      Egy MAGyar wiiking, Ikea-landról

      Törlés
    3. Kedves magyar wiking (???)
      Es merre vannak az altalad elkepzelt fajtatsaim?

      Törlés
  3. A "világ helyzete" dettó mint a "hungarian real news". Ahol az egyik bennfentes hozzászóló például azzal a "hírrel" riogat hogy a zusában már hadrendbe is állítottak bizonyos dime4nzióváltó szuper-hibrid-lényeket. Természetesen az emberiség elpusztítására, mert hogy ez a most "megvalósít6ó fő cél". Mindennek persze semmi sem áll az útjában - tehát rettegjünk 1000-el.
    Persze az is lehet hogy bizonyos - amúgy magyar, szeretetelvű és jóakaratú - a Te /l/ j /es/ út-ról Tu /l/ rul /jött/, tehát égi-földi nyilas/kentaur-/oka/t akarnának negatív, gyűlöletes kontextusba helyezni. Mondjuk például az így újra eljövő, megtestesülő Jézus Krisztust.
    Tényleg, valóban nem kéne már a masonic-illuminati és más 6almi szekták fekete-mágiás hülyeségeit, mocskos besorolásait - amúgy megbízható főhírré avanzsálva - szajkózni. Beszállni a fősodratú média minduntalan "véráldozati-bemutatót" váró csicska-siserehada közé. A még regnálók - mivel nekik már nincs - mindennel próbálkoznak egy kis energia-nyereség reményében - vámpírkodnának, meg persze még lelket is rabolnának ha úgy adódik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te most miről beszélsz Kerion ? Hol látsz itt dimenzióváltó, szuperhibridlényeket ..stb. Abszolút nem értem hogyan és miért kevered a VilagHelyzete oldat (főleg ennek a valós hírnek és folyamatnak a kapcsán) az általad is említett fekete mágiás...hungarianrealnews, ujvilgtudat vagy mittudomén milyen oldalakhoz.... ?! ... Pláne, hogy az emberiség elpusztítására csinálnák ezeket... Ezeket Te gondolod így, ezért miért kéred számon másokon.... ?

      Amiről itt a cikkben is szó volt, ez valódi feszültség a dél-kelet ázsiai térségben és ha sok forrásból figyeled a világban zajló dolgokat, akkor igazából nincs is jelentősége, hogy kiféle vagy miféle szakértők vagy bennfentesnek mondott elemzők beszélnek erről... ! Magad is megláthatod a folyamatot, ha sok helyről utánanézel a dolognak......

      Törlés
    2. Hát éppen ez az, semmiféle valódi feszültség nincs az emberek között - még a dél-ázsiai térségben sem. Csak a c-ion-izmus ilyen vagy olyan szuper6almi csicskásai szítják a na-cion-a-lista tüzet, hátha valaki még ráharap az éppen Soros hírcsalira. Fegyvert ránt valamelyik oldalon hogy aztán jöjjön a beetetettek közötti szokásos gyilkolászás. Vagy - amire a "végidei játék" most fókuszál - a 6alom célja hogy kiprovokálja az un. "mennybemenő holocaustját". Ami aztán egyfajta karmikus újjászületésre jogosítana fel egy következő körforgásban.
      Nincs új a Nap alatt, ezt a forgatókönyvet a dél-amerikai agyagpiramisos város-államokban - anno bizonyítottan 400 évenként - megcsinálták: káosz-teremtés > apokalipszis > armageddon/végső csata > holocaust/égő áldozat-i bemutató az alacsony belső rezgés "felértékelésére". Mindig jött egy új "nwo"-s 400 év ugyanazokkal a 6alomban. Míg a nép meg nem tanulta hogy a káoszba merülő 6almi szörnyeteget csak egyszerűen magára kell hagynia - hogy önmagát eméssze fel. Így aztán - mint nem "égő áldozat" - a továbbiakban már a karmikus körforgás folytatására sem válik jogosulttá.
      Szóval semmiféle globális háború már nem lesz és a 6alom ellen sem fognak már menni a tömegek. Teljesen egyértelmű hogy: ez a folyamat az ami lát-szik. Ha az emberek félnének már régen halomra gyilkolták volna a 6almasokat. DE nem félnek, s ezért már csak szánakozva néznek le "fentről" a sarokba-szorítottságában tomboló, gyilkosan harácsoló, eszementen vergődő gonoszra. Aki persze semmit sem vihet magával sehová. Vagy a kardjába dől, vagy elslisszan a balfenéken a Naprendszerből. Ha egyáltalán - mint kiválasztottat - vonósugárral elragadtatják egy zűrhajóra.
      "Gonosz alienekről, hibridekről stb." mindig azok tudósítanak akik a sarukat másra akarnák kenni. Meg azok akik ily módon próbálnak félelmet kelteni illetve megpróbálják lejáratni - már jóelőre - a kétségtelen külö9nleges tudással és képességekkel fellépni készülő magyarokat. A Vízöntő aranykorának már ittlévő táltos-avatár embereit próbálnák megbélyegezni. Erről szól már jó ideje - mintegy "bemelegítésként" Magyarországon a magyarok címére - a mindennapos rasszistázás, homofóbozás, antiszemitázás, holokausztozás is. Jobban félnek a magyartól mint a tűztől.

      Törlés
    3. @ Kerion2015. május 30. 11:14
      Ez a hsz.-eddel Te sem tudod, mit akartál mondani! / Pedig néha mondasz okosságot! :) / Ha, ez az "alaphangod", akkor jobb lenne leszállnod a "szerröl"! :) Áldás!

      Törlés
  4. Az USA nem kockáztat. Meg lesz/van tervezve már egész. Ahogy világszerte emberellenes projektjei sem célnélküliek. Nyílt konfrontáció a Keleti Unióval szerintem nem lesz, csak olyan szőrén-szálán módra, mondjuk a közel-keleten, mely már most folyik, de a végkifejtetét még nem látjuk .
    Pl. Qassem Soleimani, az Iráni Forradalmi Gárda ezredese szó szerint összeesküvésnek mondta az iraki Ramadi elestét, ahol az amcsik ölbetett kézzel, feltett lábakkal nézik ISIS térnyerését , szerinte az egész csak „bohóckodás” .
    És amikor a világ egyik legkeresettebb terrorvezérével, Abo Mohammed Al-Golani val, aki az Al-Kaida egyik vezére, látunk interjút a világ egyik vezető  csatornáján , aki minden ország terrorista listáján szerepel, kivéve az USA-t és legnagyobb Közel-keleti  szövetségeseit (Törökország, Katar és Szaúd-Arábia) , és akinek a fegyveresei nyílt török, katari, szaudi támogatást kapnak az USA parancsára, az izraeliektől pedig a szíriai Golán-fennsík területén, és  izraeli kórházakban  gyógyítják  a sebesült fegyvereseiket, akkor mondhatjuk igazán, mekkora színjáték folyik itt. Bashar Al-Jaafari , Szíria ENSZ állandó nagykövete ki is jelentette: az interjút “a terrorizmus népszerűsítésére, illetve a szíriai kormány és nép elleni fenyegetésre használták fel”
    Persze lehet, hogy Goláni, csak egy kitalált személyiség akinek építik az image-ét a buta arabok szemében, de ugyanígy vannak az USA-EU szövetség megvezetett és bamba polgárai, akik látják ugyan ennek a játéknak a vezető politikus bábujait, de a mozgatókat nem. Hogy a másik unió mennyiben része ennek a kegyetlen játéknak arról meg csak sejtéseink lehet.

    VálaszTörlés
  5. Már megint az a süket duma megy hogy a tömeg mennyire korlátolt, hülye, ostoba, megvezethető, BIR-KA, bamba, semmit sem tudó, semmit sem sejtő és még mi nem. Ez koránt sincs így mert az un. tömeget, népeket is olyan egyének alkotják akik - ha a legkülönbözőbb mértékben is - de azért józan paraszti ésszel rendelkeznek. Mindenki számára nyitva ugyanis az "égi-földi csatorna", s olyan nincs - pláne "végidőben" - hogy a matériában valakik aztán eleve marha okosak, az anyagban senkik meg ezzel ellentétben totál hülyék. Ez eleve abszurd.
    Sőt, általában a 6alom, a vagyon, a pozíció, a celebitás, a reflektorfény az ami illuzórikusan elvakít. A látszat tehát csal és a még regnáló "irányító" bagázs az aki alaposan "utat tévesztett". Az ordas pedig ordast szül.
    A birka viszont a bárányt szüli - ez köztudott. Meg az is hogy: KI A BÁRÁNY. Az ordas nem szült még egy bárányt sem és nem is fog - ez is nyilvánvaló. A birka amúgy meg egy összetétel: Bir és Ka. Mint ismert a Ka a /kundalini/ kígyó és aki bír-ja - azaz megtartani képes - az meg a KígyóTartó. Na már most a "birka" magyar egy beavatott kígyótartó: különleges tudással és képességekkel rendelkező - testet és lelket - gyógyító ember. A birka magyar persze arra is képes hogy újjászülessen - bárányként - akkor viszont már Krisztus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, akikről beszélsz, azokat az anyagiasság és a virtual reality már szinte teljesen betemette, talán a fejük néha kilátszik belőle, de szívük már nem :)
      Talán az általad említett európai birkák példát vehetnének mondjuk azokról a kivégzett egyiptomi kopt keresztény halászokról, akiknek utolsó szavai „Ya rabbi Yasu!” volt, családtagjaik pedig - vallották - "Miattuk felemelt fejekkel, büszkén járhatok!” Szóval roppant érdekes volt látni, ahogy a rettegő EU szörnyülködött, a kivégzettek rokonai pedig a gyász semmi jelét nem mutatták, sőt, örültek és boldogok voltak. Egyik édesanyától megkérdezték, mit tenne, ha meglátná az egyik ISIS-tagot az utcán, és megtudná, ő volt a fiai hóhéra, azt válaszolta: „Behívnám a házunkba, és imádkoznék érte, hogy megnyíljanak a szemei, mert segített nekünk bemenni a mennyek országába!” Egy másik pedig egyértelműen kimondta :" nincs bosszúvágy. Megbocsátás van."
      Szóval a szellemétől megcsonkított európai keresztény kultúra birkáinak előbb-utóbb meg kéne tanulnia azt, mi is az a passzív ellenállás, és ha ezért el is vennék a virtual reality show kellékeit , még jobban is járnának minden szempontból.
      El tudnék képzelni itthon is egy ilyen összefogást felekezeti hovatartozás nélkül, de semmiképp sem jobbikos, kurucinfós módszerekkel.

      Törlés
    2. Akkor elmondanám hogy éppen azért nincs nálunk "felszabadító forradalmi Majdan", polgárháború, cigány-magyar, zsidó-magyar háború, trianoni revízió vagy éppen "isis-tenorista" öldöklés mert - hála a Jó Istennek - a magyar Egy Bir Ka. A magasabb szintű, már megbocsátó, meghaladó szellemi példát meg - bármilyen furcsának tűnő is - éppen hogy tőlünk magyar birkáktól/bárányoktól veszik az "éteren át", még a keresztény kopt halászok is. Egyébként isis ide vagy oda a mostani végidőben már csakis azokat lehet fizikailag megsemmisíteni akik még benne vannak a körforgásban, akik még nem támadtak fel - tehát amúgy is halandók. A gyilkosnak megbocsátó kopt hozzátartózó pedig már valszeg feltámadt, s így aztán védett és érinthetetlen - testileg-lelkileg egyaránt. Mivel nem halandó nem is lett kivégezve - hisz az már lehetetlen.
      Akkor nézzük, hogy a végidőben kik is akarnak "összefogni" - jóformán mindenkivel. Természetesen a 6almon lévő ordasok. A pártoskodás, a "civil" és szektás egyesülősdi, legyen az egyházi, vakoló vagy bármi más - bejáratott zsidó találmány. Lefedve mindent az egész spektrumot így uralják. Vagy maguk hoznak létre egy gittegyletet, vagy egy még a gójok által alapított élére állnak - de rögvest. Aztán vagy felfuttatják, vagy leépítik a "business"-t - ahogyan az érdekeik kívánják. Mindeközben persze minden "tagot" lehúznak a saját mérhetetlenül alacsony rezgésszintjükre. Ami persze a pokolba-menéshez és lélekvesztéshez kiváló alap. Egyes egyedül az EGYes/1-es emberrel, az EgyÉn-nel nem tudnak mit kezdeni. Egyedül a mostani végidei egyéni önmegváltás AZ amit csak messziről ugat6nak. A magyar BirKa éppen ilyen egyéni önmegváltó - skorpió lényegű mérlegelő nyilas/kentaur/centaur/10-es úr/nő/ aki EGY/1 - 10 = 1 ! Ezért is gyűlölik, próbálnák elüldözni, eltenni láb alól ha tudnák, de persze nem tudják - meg félnek is tőle, hogy akkor meg mi lesz. Tisztában vannak vele hogy: "csak EgySzer volt Budán kutyavásár" - keresztre-feszítés a Golgotán. Tehát Isten őrizz bármilyen megvezető, lehúzó, előbb vagy utóbb, de mindig C-ion-ista érdekű összefogástól. Még csak az hiányzana a magyarnak - megint a C-ion/666 amikor ezen már túl van. Hisz akkor annyi - nem csak a magyarnak, mindenkinek.
      Még hogy passzív ellenállás. Semmiféle direkt ellen-menetelre nincs szükség, még passzívra sem. Az mind a 6almasok malmára hajtja a vizet, egzaltálttá tesz, lesüllyeszt a 6alom pokoli szintjére és kerékkötője a spontán egyéni feltámadásnak. Az a magyar/madar/madár aki pedig már a "pokoljárása" folytán felébredt-megvilágosodott és feltámadt - mintegy főnix-madárként - az már átesett a metamorfózison, újjászületett. Már nem az életét halja, hanem a hal-ál-át éli - tehát már nem egy vaskori "Hal" hanem egy aranykori "Vízöntő" Ember. Mint ilyen pedig már a Teremtés/Teremtő által - vagyis az ÖnMag-ja által védett. Jöhet ellene az isis, a tek, a cigány vagy zsidó gárda, a nato, usrael, az eu, az orosz vagy a kínai mind az összes atomjával - annyit sem jelent a számára mint erdőtűznek a vízipisztoly. Egy már örökéletű halhatatlant nem lehet a "mennybe vagy a pokolba" juttatni - mert már ott van. Az auráján belül a mennyben azon kívül pedig a földi pokolban. Csak azokat lehet fizikailag megsemmisíteni, megölni - egyáltalán azok halnak meg bármely okból - akik még nem támadtak fel ugyanabban a testben. Akik még - az önmérlegeléskor ez kiderült - az újabb cirka 13 ezer év után még mindig nem tudták le a karmájukat, s ezáltal még lelkileg benne maradtak/ragadtak a földi körforgásban.

      Törlés
  6. Kerion .

    A hsz-ed utolsó mondatára reagálva : Tegyél meg annyit,
    hogy matematikai szinten visszaosztod a felmenőket / ro -
    konságot ; Ha ez sikeredik, akkor *lehull a lepel* egy "ti -
    tokról" is - Köze van a 'népszaporodáshoz' és az ember
    ( egy pár ) teremtéséhez { Szerintem érteni fogod miért }

    VálaszTörlés
  7. Mindig meglep ha egy ilyen látszólag a világ geopolitikai összefüggéseiben igen járatos profi, mint amilyen Michael Billington, olyanokat ír, hogy "Obama háborút akar".

    Egy báb hogy akarhatna bármit is??

    VálaszTörlés
  8. Valaki nem rég tette fel ezt a " apokalipszises?" kérdést. Nos, ezt is megfejtettük. https://www.youtube.com/watch?v=YVScTxRBHFY

    VálaszTörlés
  9. "...you know, you're gonna have to shut up, or I'm gonna have you arrested...........get outta here you low life-scum!" John McCain

    https://www.youtube.com/watch?v=qASs7PlkVyE

    VálaszTörlés
  10. Apuci, Dr. Ron Paul, ugyanezt a szerepet játszotta az utolsó választáskor, de ő mára már visszavonult. Ennek az egésznek lényege nem más, minthogy 2016-ban a rendszerelleneseket is becsalják a szavazófülkékben. A múltkor is működött, bejött nekik és megint be fog. Nem hülyék ezek.

    Az "egyik" kommentelő írta :
    justanotherlikeyou 3 days ago
    That's my President right there, speaking truth like a Boss! A real Leader!

    Stand with Rand!
    Vote for Rand!

    Rand Paul 2016!"


    Just another like you, vágjátok?


    https://www.youtube.com/watch?v=GcBzJZAO6wM
    https://www.youtube.com/watch?v=fliQ6mCQfd0

    VálaszTörlés
  11. Nem kell már itt konteós oldalakat olvasni. Elég ha beleolvasunk a a privátbankár.hu-ba:
    "A magyar származású milliárdos, Soros György aggódik egy harmadik világháború esetleges kitörése miatt. A Világbank Bretton Woods-i konferenciáján azt mondta, sok függ Kína gazdaságától. Ha Kína kudarcot vall abban, hogy gazdaságát az exportorientált működésről a fogyasztásvezérelt termelésre állítsa át, akkor növekszik annak a valószínűsége, hogy az ország egyben tartása és a hatalom megtartása érdekében vezetői külső konfliktust keresnek majd. A megoldás szerinte a jüan felvétele az IMF valutakosarába."
    http://m.privatbankar.hu/cikk/titokban-keszulodik-az-evszazad-kereskedelmi-haboruja-281586

    VálaszTörlés
  12. Budapesten ülésezett az arab bankárok közgyűlése, a résztvevőket a miniszterelnök köszöntötte. Orbán nagy tisztelettel beszélt az iszlámról és az arab üzletemberekről, akiket magyarországi befektetésekre bátorított.

    „Újra kellene olvasni a Koránt. Ha a mi bankárjaink csupán egy kicsit ismerték volna a saría szabályait, nem tartanánk itt”- idézte Orbán XVI. Benedek pápát, aki a pénzügyi válság kirobbanása után beszélt arról, hogy az iszlám szent könyve külön szabályozza, mit tehetnek meg a bankárok és mit nem.

    Véletlenül nem Bibliát akartak mondani? (költői) Csak mert, hogy állítólag mindketten a kereszténységet képviselik.
    Ennél jobban talán nem is ragoznám az esetet. Röviden ennyit az un. keresztény országok, intézmények vezetőiről és az általuk képviselt pszeudokereszténységről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Henri Boulad 84. éves szíriai származású, jezsuita szerzetes korához képest még jobban az eszénél van ezekhez képest.
      idézet tőle " Sajnos a nyugat az iszlamizmus cinkosa. Gentleman's agreemnent az elv - vagyis politikai, gazdasági és stratégiai okokból a nyugat úgymond flörtöl az iszlamizmussal."..." még a katolikus egyház sem nagyon hajlandó szembenézni a dolgokkal."..."A nyugat elvesztette vallási gyökereit és morális tartását. Emiatt az iszlám - főleg a fiataloknak - igazodási ponttá vált, amit a nyugat már nem tud megadni.
      "...Hogy van az, hogy szinte csak az iszlám az, amelyik nem képes az integrációra? És ki is mondják: nem akarunk integrálódni, hanem mi fogunk titeket integrálni. És ehhez a terv a következő: az első a bevándorlás, amely tudatosan tervezett. A másik a gyermekszülés. Mondják is, hogy „asszonyaink méhén keresztül fogjuk meghódítani Európát”...."
      A nyitottság, a tolerancia, az emberi jogok nevében eladjuk a házainkat, eladjuk az országunkat, eladjuk a kultúránkat és eladjuk az identitásunkat."...Emberi szempontból katasztrófa felé haladunk."

      “a Nyugat a tolerancia jegyében megnyitja a kapuit az intolerancia előtt”.

      http://www.napigazdasag.hu/cikk/45071/

      Törlés
    2. Mar van megoldas a problemara. Chrislam-nak nevezik. Nem en talatam ki!

      Törlés
    3. Érdekes szinkretizmus - a két fő világvallás globális egységben, globális világegyházban.
      Drukkolnék nektek, hogy sikerüljön, de van egy probléma: az alacsonyabb szocialitású társadalmak dezintegrálóak a nyelvek és kultúrák között levő viszonylatok tisztázatlansága miatt. Egybefolyó határú, tisztázatlan körvonalú, nem autonóm léttel rendelkező egyedekből csak homogén massza építhető, ezt hívják tömegnek.
      Ergo, a Chrislam megvalósulásához minimum mennyei állapot és tudatosság szükségeltetik. :)

      Törlés
    4. Jó meglátások, Huli. Efféle szinkretizmus még a jelenleginél is nagyobb tragédiát eredményezne, arról nem is beszélve, hogy a keresztény egyház oly' mértéken impotens szakrális értelemben, hogy egy ilyen "összetolás" nem crhislamizmust, hanem egyfajta hígított iszlámot eredményezne.

      Csak egy vallások fölötti szinopszis tudná kibékíteni a különféle irányzatokat, amelynek a Hamvas által is tételezett és kutatott Hagyomány lehetne az alapja. Ezt viszont éppen a modern, neoprotestáns gyökerű keresztény irányzatok utasítják el leghatározottabban. Az iszlámnak viszont a mai napig élő hagyománya van erről a vallás felettiségről, a szufi. A szufinak hozzávetőlegesen megfeleltethető a keresztény gnózis, amely azonban - egy idő után - annyira átitatódott a manicheista dualizmussal, hogy hosszútávú "benntartása" veszélyeztette volna a korai keresztény egyház tiszta monista törekvéseit (v.ö: Szent Ágoston élete és tanítása).

      Tehát a szufi és a tiszta gnózis az a közvetlen referenciapont, amelyen keresztül meg lehetett volna valósítani az említett vallások "transzcendens egységét". Ennél alacsonyabb szinten "közös szakrális pontokat" találni reménytelen vállalkozás.

      Azt tapasztalom, hogy a HV-ra írók egy része radikálisan elutasítja a Hagyománynak még a felvetését, és jó neoprotestáns szokás szerint babiloni mételynek bélyegezve minden efféle felvetést. Valószínűleg azért, mert sem a szent iratokban, sem történeti dokumentumokban nem találnak rá közvetlen (expressis verbis) utalást. Alaposabb elmélyülés után viszont belátható, hogy minden vallás ennek a "Hagyománynak" egy-egy térhez és időhöz szabott arca és megnyilvánulása.

      Mi ez a Hagyomány? Az Ember eredeti állapotának helyreállításról szóló tudás. Az az eszme, mely szerint az embernek a Legfelsőbb felé kell törekednie. Az ember léte átmeneti, és ezt az átmeneti létet arra kell felhasználnia, hogy kiépítse (helyreállítsa) kapcsolatát a Legfelsőbbel és végső soron elérje Őt. Ennek a visszavezető útnak a mikéntjét és az azon való járást a vallásokban, mint a Hagyomány időben megnyilatkozó formáiban, azok szent könyveiben, mestereinél találhatja meg.

      Visszatérve a kiinduló felvetéshez, a vallások alámerültsége, deszakralizált állapota miatt gyakorlatilag már egy magasabb értelemben vett ökumenizmus sem lehetséges, nemhogy vallásegyesítés (ami persze önmagában is nonszensz)

      Törlés
    5. Latod mi történik redneck, amikor csak idelöksz harom rövid mondatot, de nem magyarazod meg, hogy azzal mit is akartal mondani? Egy uttal nem adod tudtara azoknak akiknek azt szantad, hogy egy igaz hivo soha nem akar ökumenizmust... soha nem akar mas vallasokkal egyesülni, csak Krisztust követi... egyedül csak Őt!
      Ahogy Roma is igen sokat beszél Krisztusrol, valojaban azonban ezen egy "romai Krisztust" ért, ugy az ökumené Krisztusa is nyilvanvaloan mas, mint a Biblia Krisztusa.
      Na csak azért IS szolok, mert amit pl. én probalok felépíteni, azt te egy huzassal lerombolod az ilyen félig kinyilatkoztatasaiddal. Te magad is lathatod most ennek eredményét.

      Törlés
    6. Viator, akkor most még egyszer és kb. huszadjara: " Monda néki Jézus: En vagyok az Ut az Igazsag és az Elet, senki nem mehet az Atyahoz, hanemha én altalam" (Janos evang. 14:6) Tehat NEM a hagyomanyok altal juthatunk el a Teremto Atyahoz.

      Törlés
    7. Tökéletesen egyetértek, mivel én nem hagyományokat írtam, hanem Hagyományt. Nagy vonalakban utaltam rá, hogy mi érthető alatta. Másfelől a leírtak egyáltalán nem zárják ki (sőt megerősítik) Jézus Igazságát: "Én vagyok az Út az Igazsag és az Élet, senki nem mehet az Atyához, hanemha én általam" Ha óhajtod kibontom bővebben.

      Törlés
    8. Isten mentsen attol engem, hogy bovebben kiibontsd Viator, :) Egy ilyen megjegyzésed utan; amikor különbséget teszel hagyomany és Hagyomany között köszi, ennyi elég is volt a megnyilvanulasodbol. :)

      Törlés
    9. Igazán kár, mert nagy jelentőségű a fogalomról van szó. Akkor másoknak írom, mégse maradjon elvarratlan ez a szál.

      Szóval a hagyományok egyike - például - ha mondjuk Harpacskószajudár község önkormányzata évről évre megrendezi a birkapörkölt főző versenyt. Az idei már a tizedik alkalom, tehát joggal tekinthető helyi hagyománynak.

      Kis betűs hagyomány lehet az is, ha a gávavencsellői asszonyok minden nagypénteki hajnalon friss harmattal megmossák az arcukat, és így tovább. A Hagyomány (egyes számban) azonban merőben más. Hadd hívjam segítségül egy avatott ember, Hamvas Béla szavait. Ő eképpen határozza meg a Hagyományt:

      "A Hagyomány az ember alapállásáról, a primordiális lét korrupciójáról és a megromlott lét helyreállításáról szóló tudás." ... "Egyetlen Hagyomány sem áll az időben, hanem az Abszolútumban."

      Alapállás szóval az Ember eredeti állapotára utal. Így folytatja:

      "A vallásnak az alapállásról nincs tudomása. A vallásokat a népek saját terheik megkönnyítésére alkották. A vallás történeti és szociális képződmény és merő exotéria." ... "A vallás, a tudomány könnyíteni akar az élet terhein, ezzel szemben a Hagyomány az, ami visszaadja az embernek önmagát."

      A vallások az (egyetlen) Hagyomány időbe vetülő, lefokozott, megmerevedett formái. Miért írtam, hogy Jézus szavai mindezek fényében kikezdhetetlenül igazak?

      "A kereszténység csak előlről, a kezdet felől érthető, mert elől van a mérték, amellyel mérhető. És előlről nézve nemcsak az derül ki, hogy nem vallás, hanem Hagyomány, de az is, hogy rokon a hindu és a kínai és a héber hagyománnyal, és az is, hogy az alapállást mélyebben alapozza meg." És ez a lényeg. - "Én vagyok az Út az Igazság és az Élet, senki nem mehet az Atyához, hanemha én általam"

      Hamvas tovább árnyalja a képet:

      "A hindu hagyomány csak az értelmi homály eloszlatását tanítja és az értelem alapállását állítja helyre. A héber hagyomány a morális rongáltságot küszöböli ki. A görögöktől kezdve a betegséget, vagy az ember fizikai lényének megtörtségét gyógyítják. Ezért mindannak, amit a hindu hagyomány mond, értelmi, amit a héberek mondanak, morális, amit később mondanak, annak fizikai egészség jellege van. A keresztény hagyomány számára a korrupció alakja egy. A közös gyökeret érti meg és magát az alapállást látja."

      "A kereszténységnek nincsen teremtéstanítása, nincsen kozmológiája és antropológiája, pszichológiája és társadalomtana. Ez az, ami még az igen mély elméket is megzavarta. Azt hitték, hogy a kereszténység, mivel nem úgynevezett komplett hagyomány, és nem teljes archaikus egység, csupán fragmentum. Ezért századokon át számtalan gondolkozó azzal foglalkozott, hogy az Evangélium tanításához genezist és mitológiát, aszketikát és társadalomtant építsen. A kereszténység nem kiépített hagyomány, mint az egyiptomi vagy az orfikus, hinduról és a kínairól nem is szólva. A kereszténység semmi egyéb, mint a tanítás az alapállásról, a turba felszámolásáról és az alapállás helyreállításáról. A kereszténység nem tanít semmire, amit tesz, hogy a korrupciót legmélyebb pontján megérinti és az alapállást megmutatja."

      A fentiekből is látszik, hogy Hamvas mindenkinél jobban volt képes szinoptikusan a vallásokra és a Hagyományra, valamint a kereszténységre, mint annak betetőződésére tekinteni. A fentiek egy jóval magasabb koordináta-rendszerbe helyezik nemcsak a világvallásokat, hanem Jézus Krisztus személyét is.

      Törlés
    10. Viator! Igazad van, de a kereszténységnek is volt történetisége. És az iszlám a kereszténységtől fél évszázaddal le van maradva. Ergo az iszlám jelenleg még vallásnak sem mondható, hanem egy feudális, törzsi rendszer tartópillére, és ez Európában ütközéshez fog vezetni. A szufi rendben van, de a társadalmi viszonyok alapján elenyésző kisebbség. Szóval érdekes lesz látni, mivé is alakul a tolerancia- és Eu-idegen iszlám és az európai ateizált humanizmus szövetsége. Áldozatait azért szedi rendesen, főleg a nőket - a franciáknál, svédeknél, aztán, ahogy írtam, jó kis masszává csiszolják egymást. Hogy a még uralkodó katolicizmus mennyire képes befolyással lenni erre az egészre? Sehogy, példák erre az írek.
      Hogy mégsem dől össze azonnal a homokvár, az annak a bizonyos megváltó folyamatnak köszönhető, melynek jelenleg a végidejét éljük, és ennek ki kell futnia a végső "aratásig".

      Törlés
    11. Volt bizony történetisége, és nem is túl dicsőséges. Természetesen a szufi egy kisebbségnek szól, nem is lehet igazán társadalmi vonatkozása, ez egy legitim módja a vallás fölé emelkedésnek, és mint ilyen egyéni út.

      Én nem igazán tudom szétválasztani ebben a kavalkádban, mi a vallási, mi az etnikai, és mi a törzsi komponens, egy azonban biztos: Európa elkésett. Ezt a békát le kell nyelni, és elszenvedni azt a migrációs áradatot, amit az amerikai globális sakkjáték lépései nyomtak rá Európára. És nagyon nem valószínű, hogy túl fogja élni.

      Apropó migráció. A minap láttam a híradóban egy napszemüveges, "nikecipős" afgán srácot nyilatkozni, aki az ausztriai menekülttáborokban tapasztalt áldatlan állapotokról panaszkodott. Egyből feltűnt, hogy ugyanazokat a szavakat, kifejezéseket használja az emberi jogok, a "demokratikus értékek" kapcsán, amiket itthon is hallunk TASZ-osoktól, liberálisoktól, és hasonló figuráktól.

      A kérdések a következők:
      - Honnan tudják ezek a menekültek, hogy az EU felé kell venniük az irányt, és hogy ott milyen jogaik vannak? Van-e hazájukban ezzel kapcsolatban tömeges kivándorlási buzdító propaganda? Ha igen, kik állnak mögötte?

      Merész feltételezés az, hogy atlantista (és egyéb) ügynökök biztatják őket és szervezik, irányítják a migrációs hullámot? Persze a török határnál, vagy a líbiai tengerparton már átadják őket az embercsempészeknek, így már nem feltűnő a dolog.

      Törlés
    12. Jelenleg az európai humanizmus felette áll mind az USA mind keleti régiók társadalmi berendezkedésein - ez köztudott. Az "amerikai globális sakkjátéknak" pedig érdeke, hogy itt zűrzavar legyen, és a TTIP-el szembeni ellenállást is meg kell törnie valahogy.
      A menekülteket pedig nem lehet megállítani, számukra ez már élet-halál kérdés.
      Így ez a béka sajnos le fog csúszni, és vele az EU is a béka segge alá.

      Törlés
    13. Nem nagyon kedvelem (és most finoman fogalmazok) a nyugati politikusokat, de Merkel Angéla asszonyt leválasztanám erről a szedett-vedett társaságról. Ha egyszerűen fogalmazom meg a képletet: Amíg Németország kitart, addig Európa is kitart. Persze demokratikus rendszerekben egy államfő (vagy kormányfő) mozgástere rendkívül szűk, ügynökök, strómanok, "pretoriánusok" folyamatos nyomása és kontrollja alatt állnak, ilyen fojtogató környezetben mégis képes meglehetősen méltányolható manővereket végezni a német kancellár.

      Neki köszönhető, hogy az USA-angol-lengyel-balti-román tengely nyomásának ellenállva, Amerikának nem sikerült a kontinenst benyomni az ukrán balhéba. Nem véletlenül fényesítette Obama a kilincset Berlinben, ócska módon plagizálva JFK "Ich bin ein berliner" mondatát, "Grüß Dich!"- kápráztatta el a közönségét az amerikai elnök a héten. Németország sorsa, az EU sorsa. Merkel jól tudja, ha beadják a törülközőt, a nagy csatazaj közepette, Putyin - az eurázsiai szövetségen keresztül - azonnal ráteszi a kezét a Balkánra, és Magyarországra, de lehet, hogy a mediterrán térség nagyobb részére is. Ez az amerikai és orosz érdeknek megfelel, de a németeknek nagyon nem.

      Az amerikai stratégia szempontból fiaskónak számító ukrán konfliktus miatt pörgette fel az USA a afró-ázsiai övezetekből kiinduló migrációs cunamit. Atlanti koncepció: fektessük két vállra Németországot a menekültáradattal.

      Merkel másik (vagy ki tudja hányadik) ellenfele az EU-s bürokraták (de facto atlantista bomlasztó ügynökök) siserehada. Élükön a "pofozkodós", "diktátorozós" J-C. Juncker-el. Túlzok? Kétlem.

      Udo Ulfkotte - a "Gekaufte Journalisten" című bestseller szerzője, szó szerint idézi Junckert az uniós törvénykezési rutinnal kapcsolatban. Juncker mondja:

      "Ha valamit elhatározunk, betesszük azt az értelmezési térbe, és egy ideig várunk, hogy mi történik. Ha nincs nagy zaj, nincsenek felkelések - mert legtöbben azt sem tudják miről van szó - haladunk tovább lépésről lépésre, mindaddig, ahonnan már nincs visszaút."

      Remélem világos? És remélem senkinek sincs már illúziója az "igazi demokráciával" és hasonló eszementségekkel kapcsolatban....

      Törlés
    14. Merkel csak ballag az események után, mit is tudna tenni? Nem ő koordinállja a Nato-t.
      A németek által nagyra tisztelt zsidó származású Helmut Schmidt is megmondta már 2007-ben, hogy az oroszokkal fenntartott jó viszony és béke kisebb kockázattal jár, mint ugyanez az USA-val, ugyanis a NATO Európában az amerikai hegemónia céljait szolgálja. Merkel függetlenedni szeretne az orosz gáztól ? Cseberből vederbe. Mert ahol nincsenek ott az oroszok, ott van az USA.
      A volt kancellár még azt is mondta: Európa csak úgy képviselheti szabadon politikai érdekeit mind az oroszokkkal mind a világgal szemben, ha végre függetlenné válik Egyesült Államoktól, és a megfelelő távolságot képes tartani.
      Házasságbontás nélkül - ami ráadásul erőszakolt is volt - életszerűtlen mindenfajta szabad és új kapcsolat kialakítása :)

      Törlés
    15. Házasságbontás nemcsak az USA-val kapcsolatban szükséges, hanem az EU-val is. Valahol azt halottam, hogy az EU a tagországaiban megtermelt javak mindössze 1%-a fölött(!) diszponál. Az un. "Modern Egyesült Európa" eszméjét pedig - állítom - nem több, mint 10-20 (roppant befolyásos) ember képviselte az országok elitjeiben az elmúlt években, évtizedekben.

      Milyen ördögien furfangosnak kellett lenniük, hogy ehhez felépítsenek egy gigantikus propagandagépezetet (modern média), befurakodjanak a jogalkotás, a gazdaságirányítás, az oktatás mechanizmusaiba, ezeket a saját szándékaik szerint átalakítsák és néhány évtized után fennhangon hirdessék: "Ez a mai helyzet a történelmi fejlődés eredménye", vagy "Ez az egyetlen igazságos út Európa számára"
      Hogy egy nagy magyar klasszikust idézzek: "Hát, egy nagy ló...rt, Mama!"

      Törlés
    16. Akkor itt az idő hogy Európa tanuljon is valami hasznosat dél és latin Amerikától. Ha mást nem is, legalább a "házasság" felrúgását :)

      Törlés

    17. Házasságot felbontani nem érdemes mindaddig, amíg nincs helyette semmi annál ígéretesebb, és azt is csak abban az esetben célszerű meglépni, ha éreznek magukban annyi erőt (elozetes isteni beavatkozas altal), hogy hűségesek tudnak maradni egymashoz, hogy minden helyzetben (joban, rosszban) képesek kitartani egymas mellett.

      Törlés
    18. Igen. Nagyon fontos dologra mutatsz rá Ria! Ez a probléma másik oldala. Oké, hogy takarodjon az " ancien régime", de mi legyen helyette/utána. Hiszen a jelenlegi rezsimek éppen azt a tájékozódási pontot, sarokkövet, tehát lényegében a méltó létezésnek a talapzatát zúzták szét, amire alapozva stabil, organikus rendszert lehetett volna visszaépíteni. Olyan rendszert, aminek az Örök Mérték az alapja nem pedig a korlátozott, esendő ember önveszélyes ösztönvilága (liberalizmus).

      Akár milyen sötét is a világ, sokféle méltányolható törekvéssel találkozunk. Itt, ezen a blogon is. Erre írja Weöres Sándor:

      "Az eszme-időben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad,
      az emberiség élete pedig a különbtől a gyarlóbb felé. Mert mindig csak az egy-
      ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az emberiség egésze alaktalan tömeg,
      mely elsötétül."

      Mély gondolatok....

      Törlés
    19. En csak Isten szemszögéből tudom latni a dolgokat, aki azt mondja, hogy: "Térjetek hozzam!" A bő 2000 éve tartó kegyelmi időszak erre az Istenhez térésre, - a hozza való visszatérésre - adatott, semmi masra. Ha egy adott orszag vagy régio (most leszükitem csak ennyire) engedelmeskedne Isten eme parancsanak, és abban az emberek mind egy szalig megtérnének a Mindenhatohoz (aki mivel mindenhato, minden jo, vagy rossz eseményre hatni tud) az aldasok özöne hullana arra; ugy emberi erőhöz, fortélyokhoz spekulaciokhoz stb. egyaltalan nem kellene folyamodni. Ez az, amit a hitetlen emberek (az Istenhez meg nem tértek) képtelenek megérteni.

      Mózes V. könyve 28. rész

      1. "Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened;
      2. És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára.
      3. Áldott leszesz a városban, és áldott leszesz a mezőben.
      4. Áldott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése.
      5. Áldott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd.
      6. Áldott leszesz bejöttödben, és áldott leszesz kimentedben.
      7. Az Úr megszalasztja előtted a te ellenségeidet, a kik reád támadnak; egy úton jőnek ki reád, és hét úton futnak előled."

      15." Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelését, a melyeket én parancsolok ma néked: reád jőnek mind ez átkok, és megteljesednek rajtad:
      16. Átkozott leszesz a városban, és átkozott a mezőn.
      17. Átkozott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd.
      18. Átkozott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése.
      19. Átkozott leszesz bejöttödben, és átkozott leszesz kimentedben.
      20. Bocsát az Úr te reád átkot, bomlást és romlást mindenben, a mit kezdesz vagy cselekszel; mígnem eltöröltetel és mígnem gyorsasággal elveszesz a te cselekedeteidnek gonoszsága miatt, a melyekkel elhagytál engem.
      21. Hozzád ragasztja az Úr a döghalált, mígnem elemészt téged arról a földről, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.
      22. Megver téged az Úr szárazbetegséggel hidegleléssel, gyulasztó és izzasztó betegséggel, aszálylyal, szárazsággal és ragyával; és üldöznek téged, mígnem elveszesz.
      23. Eged, a mely fejed felett van, rézzé, a föld pedig, a mely lábad alatt van, vassá válik.
      24. Az Úr eső helyett port és hamut ád a te földedre; az égből száll reád, mígnem elpusztulsz.
      25. Az Úr megszalaszt téged a te ellenségeid előtt; egy úton mégy ki ő reá, és hét úton futsz előtte, és a föld minden országának rettentésére leszel.
      26. És eledelévé lesz a te holttested az ég minden madarának és a föld vadainak, és nem lesz, a ki elűzze azokat", stb.

      Es ezek az iseni kijelentések nem csak a zsido, hanem a földön élő minden nemzet szamara intő jelként szolgalnak, és kötelező jellegüek, amennyiben jot akarnak maguknak.

      Törlés
    20. Dél és latin Amerikát már kiszipolyozták, nem volt vesztenivalójuk. Amikor a házasfél közveszélyessé válik - lásd amerikai fegyverrendszerek telepítése Európába, TTIP, vagyis az amerikai multik teljhatalma felettünk, akkor az Isten sem akarhat ilyen szövetséget !
      Európát, - a magyarokat nem kell félteni, mindig is megálltak a saját lábukon, jó problémakezelők :)

      Törlés
    21. Eppen jelenleg is a sajat labukon allnak. :)

      Törlés
  13. Itt van példaul Kerion, akinél nagyobb, a zsidosagot gyűlölő emberrel nem sokkal talalkoztam életemben, mégis áldást vár ugy magára, mint a nemzetére, akik között nagyon sokan vannak az e téren őhozzá hasonlok, és aki (akik) természetesen egyfolytaban a szeretetről papol.

    Ehelyett erről kellene tudnia és szeme előtt tartania:

    “Es monda az Ur Abrahamnak: Eredj ki a te földedbol, es a te rokonsagod közül, és a te atyadnak hazabol a földre, amelyet én mutatok neked. Es nagy nemzetté teszlek, es megaldalak téged, es felmagasztalom a te nevedet, és aldas leszel. Es megaldom azokat akik téged aldanak, és aki téged atkoz, megatkozom azt: és megaldatnak tebenned a föld minden nemzettségei” (1Mozes 12:1-3).
    Tovabba:
    ”Mert az Urnak a te Istenednek szent népe vagy te; téged valasztott az Ur a te Istened, hogy sajat népe légy néki, minden nép közül e föld szinén. Nem azert szeretett titeket az Ur, sem nem azért valasztott titeket, hogy minden népnél többen volnatok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; hanem mivel szeretett benneteket az Ur, es hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyaitoknak; azert hozott ki titeket az Ur hatalmas kézzel, es szabaditott meg téged a szolgasagnak hazabol, az egyiptombéli Farao kiralynak kezébol”(Oszöv. 5Mozes 7:6-8).

    A zsidoknak tehat még nagy nemzetté kell lenniük a földjükön.

    ”Ezert mond ezt Izrael hazanak: Igy szol az én Uram az Ur: Nem tiérettetek cselekszem én, Izrael haza, hanem szent nevemért… Kihozlak benneteket a sajat földetekre”(Oszöv.Ezékiel 36:22-24).

    Ehhez még (és talan a legfőbb dolog):

    "Bizony,aki titeket (zsidokat) bant, a szemem fényét bantja!" (Zakarias 2:8).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érthetetlenek ezek a - meghasonlottságra utaló - rendszeres időközönként kitörő hazug filoszemita gyűlölködések. Meg az Usraelből való "bibliai észosztás" is azoknak a csóró de bátor magyaroknak akik még megmaradtak őseik földjén. És igenis a saját lábukon állnak és nem az országfoglaló zsidó politikai, gazdasági és média-6alom csicskásai, rabszolgái. A végidei Szét/h/-választás a Kárpát medencében már megtörtént - a szeretetelvű valódi magyar külön lett választva a gyűlöletelvű országfoglalóktól. Most jön a gazként "kiválasztottak elragadtatása" - vissza innen a pokoli világukba. A magyar föld pedig immár parazita-mentessé válva maga lesz az Éden, a Paradicsom, a Kánaán - a földre szállt Táltos/Mén/Men-ny-ország-úrság. A leendő aranykori Föld mennyei tartóoszlopa.
      A magyar a zsidót nem bántja, csupán leleplezi, megmutatja a valódi arcát hogy a még ébredező lelkeket megmentse tőlük. Tehát a magyar nem ellene megy a zsidónak hanem meghaladja azt és felül-emelkedik rajta. Mindeközben az embertársait is megpróbálja megmenteni a zsidó kreálta pokoli kárhozattól. A magyar a végidőben azért hagyja hogy nyugodtan 6almaskodjon rajta materiálisan a zsidó, mert szellemileg/spirituálisan - a belső szeretet-rezgésében - magasan felette áll. Nem véletlen hogy a zsidó a "valaki" a végidei Magyarországon, míg a magyar meg a "senki" BirKa akiből persze a BÁRÁNY lesz. Egy 6alomra, vagyonra, pozí-cion-ra mindig éhes farkasból sosem lesz birka, pláne nem lesz bárány. Egy korszak végén ugyanis csak "senkiként" lehet átbújni a tű fokán, lehet bejutni mennyországba, a Vízöntő aranykorába - "valakiként" lehetetlenség. Ez még a Bibliában is le van írva.
      Az meg régi evidencia hogy az israéliták magyarok/szabirok voltak és nem zsidók. A szemita zsidók csupán az akkor is országfoglaló júdeai 2 törzs. Nem véletlen hívják a zsidókat jude-nak szerte a világon és nem izraelitának. Az IsRaÉl / Ra Is Él országnevet ugyanúgy lopták mint a menorát / mén órát / táltos órát vagy éppen a frigyládát / men-ny-ég-zői kelengyetartó tulipános ládát. A tulipán stilizált virága köztudottan dettó ugyanaz mint Hathor istennő fejdísze - a Nap a Bika csillagkép "szarvai" között. Apropó, Jeruzsálem az HieroSolyma/HiroSima, a Tel Aviv < vivA léT, a sékel meg székely - a "valakik" nagyon szeretnének magyarok lenni, vajon miért is ? Akkor most ki is az ősnép, mely nyelv is az ősnyelv és kik is a valódi "kiválasztottak" ? Nem kérdés...

      Törlés
  14. Huli, ha már másodjára kerül szóba a TTIP , engem érdekelne partnerség a "Befektetésvédelmi Záradéka". Nem tudom, hogy jól értem-e, de arról van szó, hogy ha egy multinacionális vállalat számított profitját, vagy egyéb üzleti érdekét sértene mondjuk egy tervezett helyi törvény, akkor joga van a cégnek az adott országot beperelnie? Ez milyen szintű jogszabályokra vonatkozik? Esetleg az adott ország alkotmányára is? Ha ez így van, milyen bíróság döntene ilyen az ügyben? EU-s, vagy amerikai? Honnan veszik az EU-s vezetők a felhatalmazást, hogy ilyen horderejű ügyekben döntsenek? Egyáltalán kik tárgyalnak? És még egy nagyon fontos kérdés: Van a tárgyalásoknak magyar delegáltja? Ha igen, ki(k)?

    Tételezzük fel, hogy a jobbikos Kovács Béla valóban sáros az orosz kémügyben. Ha ez igaz is lenne, eltörpülne fentebb vázolt történelmi léptékű nemzetárulás mellett.

    És még valami. Ha Kovács Béla ellen felhozott vád, hogy orosz üzletemberekkel tart fent szoros kapcsolatot, esetleg tervezett uniós döntésekről ad át anyagot az oroszoknak és ez hazaárulás bűncselekményének gyanúját veti fel, akkor a magyar politikusok rendszeres bilderberges jelenléte miért nem az?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viator! A Jobbiknak sokat kellene tisztulnia, hogy komolyan vegyék. De a fidesz bukni fog, ha hagyja az általa kitermelt vagy helybenhagyott sleppréteg élősködését és az államilag is jóváhagyott hatalmas korrupciót. Sajnos ugyanolyan oligarcha-rendszer van, mint keleten, csak kicsiben és eurokonformabban.
      De ez a 25 év alatt kialakult gengszterváltás és paktumpolitika hozadéka is.

      Törlés
    2. Szerintem a TTIP-ből most nem lesz semmi. Európa felébredt. Mással fognak próbálkozni, ezt mutatja a menekültkérdés is.

      Törlés
  15. Ria! Nincs baj Kerionnal, csak nem kell általánosítani. A cionista Izrael politikája ugyanolyan közveszélyes mint az amerikaiaké. Ha nem így látod, akkor belevakultál az ószövetségi blablába :)
    Rengeteg jószándékú zsidó is van, akik elutasítják amit írsz - "Nagy nemzet" eszméje - és tisztában vannak vele, hogy a palesztinok, arabok rokonnépek, testvérek, rokonlelkek, akikkel ki kell egyezni, csak ők még kisebbségben vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cionista Izrael politikajanak semmi köze ahhoz Huli, amirol én beszélek illetve ahhoz, amit idéztem. En aldasrol és atokrol beszéltem, vagyis arrol, hogy az emberiség problémajara mi a megoldas, a megoldas pedig az Istenhez valo megtérés. Ezen tulmenoen, a cionista Izrael politikajat iranyitok, nem Abraham magvabol valok, mégha zsidoknak hazudjak is magukat.
      Azok a zsidok pedig, akik a te allitasod szerint elutasitjak a " "Nagy nemzet" eszméjét", azok a sajat Oszövetségi irasaikat (a Torat) nem ismerik, hozza teszem: ilyen részükrol valo "elutasitasrol" toled hallok eloszor. En abbol a Torabol idéztem, ami szamukra iratott meg, nem én talaltam ki. Bar Abraham magvábol valok a szolgálolánytol (Hágártol) születettek is (Izmael) , mégsem örökölnek a Saratol született (Izsak) igéret szerinti gyermekekkel.

      Hágár és Sára a két szövetség példája

      Gal. 4,21–31.

      "Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok, mit mond a törvény?
      Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabad asszonytól
      De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabad asszonytól való viszont az ígéret által.
      Ez képes beszéd, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár.
      Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában, megfelel a mostani Jeruzsálemnek, amely szolgaságban van fiaival együtt.
      De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk.
      Mert meg van írva: "Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak."
      Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok.
      De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is.
      De mit mond az Írás? "Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával (mint népfaj)."
      Ezért tehát, testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk".
      (Ez nem jelenti azt, hogy egyénileg nincs lehetosége az Izmaeltol szarmazottaknak megtérni Istenhez, de mint népnek, nem adatott az igéret.)

      Törlés
    2. Ria! "Nagy nemzet" eszméje nem létezik. Az Írás szimbólumokban beszél, az általad idézettek is tele vannak vele. A mennyei Jeruzsálemnek semmi köze Izraelhez, Jézus is hasonlatokban beszélt róla, mustármag, mezők virágai, elásott igazgyöngy, de még inkább a szív apró és nem szembetűnő hétköznapi cselekedetei, melyek nem látványosan de átváltoztatják az egész világot, ugyanis "Hasonló a mennyek országa a kovászhoz"
      Te örökségekről, jogosultságokról, zsidóknak tett ígéretekről beszélsz, én meg azt mondom, az ószövetség - az újhoz képest - érvényét vesztette :)

      Törlés
    3. Toled azért nem vartam volna ily nagy oktalansagot Huli, hogy a Biblia alapos vizsgalata helyett emberi okoskodasokra, emberi tudomanyokra hallgatsz, ami az egészséges tudomannyal ellenkezik, kezdve azzal, hogy ha szerinted a teljes Iras csak szimbólumokban beszél (mert ugye az altalad felsorolt szimbolumok az USZ-ben talalhatok, és csakis ott, mert Jézus beszélt jelképekben a néphez, az OSZ-ben ilyet nem talalsz, max. példabeszédeket), akkor a teljes Irast el kellene vetnünk, nem is volna érdemes tovabb foglalkozni vele, mint üdvtörténeti leiras, csak szimbolikak gyujteményének kellene tekintenünk, ami ezaltal nem is közöl konkrét eseményeket, dolgokat történéseket. Ha tudjuk (biztam benne, hogy a te szemed is felnyilt mar annyira), hogy a Biblia tulajdonképpeni témaja teljes egészében az isteni megvaltas története, - azaz az üdvtörténet - , akkor a Biblia alapos tanulmanyozoi nyomon követhetik Jézus történetét az Ószöv. kezdetétol fogva, mivel Ő az igazi targya az Ó-, valamint az Ujszöv.-nek. Mar a Mozes elso könyvében, az "Asszony Magva"-ként jelenik meg. A 2Moz-ben Ő a paskabarany, a 3Moz-ben Ő a Bunért valo Aldozat, a 4Moz-ben Ő a Megütött Kőszikla, az 5Moz-ben Ő a Proféta, Jozsué könyvében Ő az Ur seregeinek Vezére, a Birak könyvében Ő a Szabadito, Ruth könyvében Ő az Égi Rokon, a Samuel, Kiralyok és a Kronikak könyvében Ő a Megigért Kiraly, a Profétak könyveiben Ő a Békesség eljövendo Fejedelme stb.Ha az itt felsoroltakat szimbolikusan kellene értelmeznünk, akkor kérdezem; mirol szol a megvaltasunk? Es mivel minden oszöv.-i profécia az ujszöv.-i idokig és azalatt szo szerint beteljesedtek (meglathato a mult történelmében),mi hivok azt varjuk, hogy a jovoben is ugyanigy szo szerint be kell teljesedniük, és nem csak jelképesen.
      Jézus Krisztus idejében a zsidok is az oszöv.-i proféciak szo szerinti beteljesedését vartak. ->

      Törlés
    4. -> Jézus Krisztus Szentiras-szemlélete teljesen vilagos. Azt hirdette, hogy minden "iótanak (pontnak) vagy vesszonek" be kell teljesednie.
      Polykarpus, Ireneus es masok a 2. szazadbol szarmazo irasaibol kiderül, hogy akkor a Szentirast még mindig szo szerint értelmezték.
      Krisztus utan a 200-as években a tudos atyak közé tartozott Origenes és Filo, akik megprobaltak összeegyeztetni az Irasokat Platon filozofiajaval, és arra a következtetésre jutottak, hogy az egyetlen mod arra, hogy az isteni eredetu Szentirast, a filozofiaval összhangba lehessen hozni az, ha a Szentirast, mint ALLEGORIAT fogjuk fel, ahelyett, hogy SZO SZERINT értenénk! Nagyjabol a következo szazad folyaman, miutan Nagy Konstantin a keresztyénséget törvényesítette, ez volt az allaspont, amelyet a rom. kat. egyhaz magaéva tett.
      Kr.u.a 4. szazadban egy masik egyhazatya, Augustinus tanulmanyain és befolyasan kereztül nyilvanvalova valt, hogy az allegorikus megközelítés lerombolta a hit valosagat, valamint a megvaltas és a Gyülekezet alapveto tanitasait. A rom.kat. egyhaz viszont tovabbra is meghagyta az eljövendo dolgokra vonatkozo proféciat az allegorikus kategoriaban, és vált a revidiált hivatalos allaspontjukká. A köetkezo korszakokban részben ez eredményezte, hogy Isten Igéjét zarva tartottak az emberek elol, mondvan: hogy mivel minden allagoria, azt félre lehet magyarazni, ezért papra van szükség, hogy azt megfeleloen értelmezze. Igy alakult ki tehat a Biblia allagorikus értelmezése, aminek azutan a reformacio vetett véget Luther e "temetoi öltözék" lerantasaval többek közt. Csak nem katolikus tanitasokat hallgatszt te is Huli? :)
      [Jézus egyébként amiket kissebb-nagyobb részletességgel példabeszédekben (nem szimbolumokban) mondott el, azzal mindig egy kerek egész történetet jelölt, de amiket nem a népnek, csak a tanitvanyainak (zart körben) tárt fel. A tanitvanyok megkérdezték Ot, hogy miért beszél példazatokban az emberekhez. O erre ezt valaszolta: "Mert nektek megadatott, hogy érthessétek a mennyek orszaganak titkait, ezeknek pedig nem adatott meg" (Mt 13:11). Vajon miért csak a tanitvanyok értették ezeket a titkokat? Mert Isten egykor kedvelt népe (a zsido nép) ítéloképességét elveszítette (Mt 13:13-15).] ->

      Törlés
    5. -> Azért abba a csapdaba sem szabad beelesni, hogy a szo szerinti-ségben hivoket azzal lehessen vadolni, hogy mereven ragaszkodnak ehhez a megközelitéshez, mivel ők sem tekintenek egy metaforat többnek metaforanal. Mi (nem katolikusok) azért küzdünk, hogy a jellemabrazolasokat, hasonlatokat, analogiakat és metaforakat (magyarul:szoképeket), annyira kezeljük szo szerint, amennyire a nyelv szabalyai megkövetelik és a szövegösszefüggés törvényei igénylik.
      Egy masik kérdés; ha az értelmezés allagorikus modszerét nem fogadjuk el, mit hirdetünk a Gyülekezetnek az Oszöv.-bol?
      A valasz erre az, hogy Isten az Igében eloí rasokon és elveken, valamint példakon keresztül beszél hozzank.
      Azok az elvek, amelyeket Isten a bűn és igazsag kérdésében megallapított népére vonatkozoan, érvényesek a Gyülekezetre is. Arra kell szamitani, hogy Isten Izraellel szembeni magatartasanak analogiai és elvei ugyanazokat az elveket illusztraljak, amelyeket az USZ mutat be a Gyülekezettel kapcsolatban. Az OSZ ilyenfajta alkalmazasa sem meg nem zavarja, sem meg nem valtoztatja az OSZ-ben talalhato, Izraelre vonatkozo targyi kijelentéseit.
      Ebben latjuk meg Istennek az egész emberi nemzetségre vonatkozo neveloi bölcsességét, amikor is Izraelnek, mint "kemény nyaku" népnek (ApCsel 7:51) a történetébol tanulja meg minden nép a bűn rettenetességét és a megvaltas dicsoségét, az összezuzo itélet komolysagat, egyuttal azonban a megbocsato kegyelem mérhetetlen mélységét is (Zsoltarok 102:14-16). Ezaltal azonban Izrael története szemlélteto oktatassa valik (1Kor 10:11) a vilagtörténelem szinpadan, hogy a föld népei felismerjék: mi az ítélet, és mi a kegyelem. Ehhez azonban - mivel az ember oly nehéz felfogasu - nyilvanvalo példa kellett. Ez volt Isten neveloi bölcsességének parancsa, és éppen ez is egyik oka, Izrael kivalasztasanak. ->

      Törlés
    6. -> Masodszor, Isten a zsidokat nem mas nemzetek fölé valasztotta ki, hanem Isten egy embert valasztott ki a meglévo nemzetek közül (Abrahamot) és tole szarmaztatott egy nemzetet sajat isteni céljaira.
      A fentiekbol igy talan megértheto, hogy alapveto hiba lenne pl. azokat az eljövendo orszagra vonatkozo ígéreteket, amelyeket Isten Izraelnek adott, mindenaron "megszellemesíteni", és atvinni a Gyülekezetre. Hogy az ilyen téves vallakozasok elejét vegye, ezért iratta meg a Szent Szellem a Roma 11-et. Igy tehat, a teljes Szentiras igéi az ujszövetségi hivokre is vonatkoznak, ami noha szamunkra iratott meg, de nem minden rolunk szol.

      Az Oszöv.-i törvények csak abban az értelemben veszitették el érvényüket, hogy pl. ma nem kövezhetjük halalra a josolgato boszorkanyokat, vagy nem kell betartani az akkori tisztalkodasi ritualékat stb., de magara a bunre vonatkozo törvények ma is betartandok, csak éppen nem nekünk erotlen embereknek kell betartanunk azokat, hanem Krisztus töltötte be, ami törvény betartasara az Ő bennünk lakozasa altal mar képesekké valunk - amennyiben az Ur Jézus az ember ujjaszületése altal (Jn evang. 3:5-8) a hivoben lakozik. Innentol Krisztus ereje az a hivoben, ami képessé teszi őt hit altal Isten törvényei betartasara. Ez jelenti azt, hogy Jézus betöltötte a törvényt, ergo helyettünk megtette azt, amit mi emberek képtelenek voltunk, ill. még ma is képtelenek azok, akik szivében nem vett lakozast Krisztus a Szent Szellem altal. Uj szövetség köttetett ezt kell mar végre megérteni!... ami nem jelenti azt, hogy a régi minden aspektusaban érvényét veszítette... éppen hogy megerosíttetett Krisztus altal. Igy tehat: Jézus nem eltörölte (érvénytelenitette), hanem betöltötte a törvényt! (Róm 10:4; Gal 3:23-25; Ef 2:15). ->

      Törlés
    7. -> Az ezaltal tökéletességre jutott egyházat nevezi a Szentiras "mennyei Jeruzsálem"-nek, a megdicsőült gyülekezetet. Azok közösségét, akik itt a földön hittek Jézus Krisztusban: komolyan vették, hogy Jézus kereszthalála váltság személyesen az ő számukra is, hogy Jézusért bocsánatot kaptak Istentől, Megváltójuknak és Uruknak vallották Őt, és úgy is éltek, mint az Úrnak engedelmes szolgái, mint Isten gyermekei. Mindezek ismeretében értheto meg az is, hogy Isten orszaga ott van, ahol Őt (a szivben) engedik uralkodni és ahol minden az Ő akarata szerint megy végbe, ahol és amiben az Ő hatalma közvetlenül érvényesül a teremtésben, és ahova/amibe Ő von be embereket.

      "Avagy nem tudjátok é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek: se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se kéjencek, se férfiszeplősitők (homoszexuálisok) se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se rágalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát" (1Kor 6:9-10). Ugy vigyazz huli! :)

      A kovasz kétségtelenül a gyülekezetkben hangzo gonosz tanitasokat jelenti, (mint ahogy a konkoly és az ég madarai gonosz személyeket jelentenek), és - ahogyan a neve is utal ra - ez titokban rejtve munkalkodik, éppugy, mint a liszttel elegyitett kovasz. Vak az, aki nem latja, hogyan terjednek napjainkban (is) a különbozo tévtanítasok. A Bibliat, amely egykor mindenki szamara zsinormértékül szolgalt, ma mindenfelol tamadjak, kétségbe vonjak igazsagat. Isten Igéjének nevezik, és mégis ítélkeznek fölötte, ahelyett, hogy engednék, hogy a Biblia ítélje meg oket.
      Hajlamosak vagyunk ugy gondolkozni, hogy kétségtelenül sok gonosz talalhato az egyhazak területén, de Isten irgalmabol egyesek kikerülték azokat, és mivel az Ige igy szol: " Avagy nem tudjatok-é, hogy egy kicsiny kovasz az egész tésztat megposhasztja? " (1Kor 5:6-7), ezért amint a Gyülekezetben felüti fejét a gonosz barmely formaja, igyekezni kell onnan eltavolitani azt.

      Törlés
  16. Kedves Ria! A világért sem akarok vitába szállni az általad leírtakkal (hiszen nálad értőbben senki sem tud itt idézni a Bibliából) de legyen szabad felhívnom a figyelmet arra, hogy Mózes istene nem feltétlenül azonos Jézus Krisztus Atyjával. Az Ószövetség meglehetősen etnocentrikus (hogy nem mondjam olykor rasszista) atmoszférája meglehetősen egyedülivé teszi ezt a szent iratot, bár nem példa nélkül álló a vallásos hagyományok körében. A hindu hagyomány is ketté választja az Istenhez közeledés két alapvető módját. Egyik az pitri jána (az atyák, vagy az ősök útja) a másik a déva jána (vagyis az istenek útja).

    A kettő között igen lényeges különbség van. Mellőzve a részletesebb kibontást az Ószövetség hagyománya több elemében is az ősök útjára emlékeztet, a transzcendencia irányába ható muníciót leginkább a kollektivum szakrális erejéből szerzi, végső konklúziójában nem képes meghaladni a princípiális dualizmust. Isten és teremtménye közötti távolság örökre megmarad (végtelen transzcendencia). Valószínűleg ebből ered a zsidóság nagyfokú affinitása a világi dolgok matatása, manipulálása, az "adok-veszek" irányába. Mózes istenét egyesek Demiurgosszal azonosítják, valószínűleg nem alaptalanul. Egy biztos. Mózes sosem mondta (és nem is mondhatta), hogy "Én és az Atya egy vagyunk" Az Ószövetség szellemétől idegen az "Isten országa bennetek van" immanens tapasztalata. A tíz parancsolat kikezdhetetlen pontjai bármilyen furcsa, nem is vallási parancsolatok, sokkal inkább alapfokú morális evidenciák. Összevetve az amerikai őslakosok pogány(?) tíz parancsolatával az utóbbi lényegesen magasabb szakralitást mutat, és - micsoda botrány - sokkal közelebb áll az Újszövetség szellemiségéhez.

    Jézus Krisztus Atyja azonban messze túl van minden vérségi, kollektív erőtéren, az Újszövetség szerint nem pusztán a teremtő, büntető-jutalmazó isten, hanem mindennek a Forrása, az Abszolútum. A tiszta monizmus (pontosabban a nemkettősség) Istene. A hozzá vezető út kezdete az immanens, a rasszjegyeken messze túlmutató belső "örök mag". Jézus ezt a magot szólítja meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De igen viator, Mózes Istene "feltétlenül" azonos Jézus Krisztus Atyjával, mivel egyetlen Isten van, nincs két Isten és mas Isten. A Satan a jelen földi vilag fejedelme, de nem Isten, mivel nincs teremto ereje. A Satan is teremtett lény, ennélfogva nincs teremtoi képessége, igy nem lehet ő a masik Isten. Ezt csak azért jegyzem itt meg, mert ujabban divatba jött Istent külön valasztani az Oszöv. és az Ujszöv. Istenének. Es ezzel befejeztem a témarol valo tarsalgast veled, de ha hajlando vagy elolvasni a Szentirast nem 1x, nem 2x, akkor folytathatjuk.

      Törlés
    2. "Jézus igy szolt: Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.” (János 5:46)

      Törlés
  17. En hitoktato vagyok szakmamra nezve, es lehet hogy van aki kulon veszi az o es uj szovetseg istenet, en nem talalkoztam ilyen felfogassal se a tanulmanyaim soran, se az utan.

    A fo kulonbseg az hogy az oszov istene a fogat fogert elvet hirdeti az ujszov pedig a dobd vissza kenyerrel. Persze az oszov a zsidokat allitja a kozpontjaba, az ujszov meg mivel Jezus utan irodott amikorra mar terito vallassa valt, nem a zsidokat hanem eppen a hitetleneket akarja megteriteni, a zsidokat pedig kikeresztelni.

    Az biztos hogy a Satan ereje kisebb, az alacsony rezonanciaju jelensegeke mindig kisebb, a magasabb rezonanciaju mindig erosebb.

    Ez azt jelenti hogy a magasabb taszitja ki az alacsonyabbat, tehat a rossz ember gyengebb mint a jo. Ezt moralis ertelembe kell erteni.

    Ez persze nem mindig tunik igaznak mivel a foldon egy spagetti hez hasonlo kaosz uralkodi, es elhatalmasodott a gonosz igy ugy tunik mint ha az nyerne.

    Igazabol viszont mindig a jo nyer. Csak ebbe altalaba beleveszik a reinkarnacios elmeleteket is, tehat a (ver, sperma) misztikumahoz hozzajon a reinkarnacios "ver"vonal/rokonsag is, plusz a tobb elet lehetosege.

    Igy ha egy nem tunik fernek, osszessegeben meg az lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hol all olyan az Ujszövetségben, hogy barki is ki akarná rekeszteni a zsidokat az üdvösségbol? Az USZ-i irasok éppen hogy elfogadtatni akarjak velük is - mint minden emberrel - a Jézus Kriszusban, mint az Isten Fiaban valo hitet, mivel a zsidok, "csak" a teremto Istenben hisznek, de az O Fiat, mint Megvaltot, elutasitjak. Jézus Krisztusrol hallani sem akarnak! Miféle hitet oktat ön, ha szabad kérdeznem?

      Törlés
  18. Ria említette, hogy újabban "divatba jött" az Új- és Ószövetség Istenének szétválasztása. Tartok tőle, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. A két hagyomány szellemiségének egyre intenzívebb összemosását látjuk. Ebből aztán olyan - már-már tragikus - filojudaista elhajlások következnek, mint amit például a tavalyi karácsonyi szentmisén tapasztaltam, ahol az atya kizárólag ószövetségi (!) idézeteket épített beszédébe. Jézus Krisztus születésének ünnepén! Nagyon meg akarunk felelni valaminek. De minek vagy kinek?

    Elöljáróban annyit, hogy radikálisan elutasítom a vulgáris antiszemitizmus minden formáját, mert - amellett, hogy tévedés - elvágja a megértés minden lehetőségét és további sebeket fog ejteni. Nagyon sokat szenvedett már ez a nép, ne fokozzuk tovább. Másfelől azonban nem hiszen, hogy bármely etnosz, vagy vallás érinthetetlen lenne és ne lehetne mélyebben elemezni akár az Ószövetségi hagyományt is.

    Ria mesterien halmozta a két hagyomány közös gyökerét bizonyító idézeteket. Ezzel csak az a baj, hogy ennek éppen az ellenkezőjét is ugyanígy megtehetjük. Íme:

    "Meglakol Samaria, mert daczolt az ő Istenével. Fegyver által hullanak el; csecsemőik földhöz veretnek, és terhes asszonyaik ketté vágatnak." (Hóseás 14:1)

    „Uram, bosszúállásnak Istene! Bosszúállásnak Istene, jelenj meg! Emelkedjél föl te, földnek bírája, fizess meg a kevélyeknek!” (Zsolt 94:1-2)

    "Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!" (Zsolt.137,9)

    „És ha valaki nem keresné az Urat, az Izráel Istenét, megölettessék kicsinytől fogva nagyig, úgy a férfi, mint az asszony.” (2Krón. 15.13)

    Akár hogyan is próbálom olvasni a fentieket nem a keresztényi könyörület előképét látom benne. Tehát az ide-oda idézgetések nem nagyon visznek előre a lényeg megértésében. Ekkora különbségek ellenére a keresztény teológia mégis együtt kezelte az Ó- és Újszövetséget. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni:

    1. Sosem tekintették egyenrangúnak a két hagyományt mert ha így tettek volna akkor értelmét veszítette volna a megtestesülés és a megváltás, s mindaz, ami e kettő között történt.
    2. A keresztény teológiai egyfajta „interpretatio christiana” fényében szemlélte és értelmezte az Ószövetséget, ezáltal kissé megfinomodott, "átkeresztényült" annak olykor igen durva rasszista karaktere.

    Ez a tendencia az utóbbi időben megfordulni látszik és már lassan az eredeti "Ószövetség az Újszövetség eszkatológiai előzménye" helyett ma már "az Újszövetség igazolja az Ószövetséget" vélekedés az uralkodó. Igen. A keresztény teológiai ószövetségi fogságba került. Pedig a közöttük lévő viszony nem "interimplikatív", hanem szigorúan hierarchikus. Keresztényi szemszögből nézve mindenképpen.

    Emeljünk ki két nagyon fontos szempontot. Egyik a ószövetségi vallásosság és a krisztusi hagyomány különbözősége, a másik pedig az a - egyébként kardinális - kérdés, hogy a zsidó messianizmusnak mennyire beteljesítője Jézus Krisztus. ...

    VálaszTörlés
  19. ... Először is az ember és Isten kapcsolata a zsidó felfogás szerint tehát merev távolságtartásra épül, már csak azért is, mert a zsidó antropológia és a személyes eszkatológia sem tett lehetővé semmiféle deifikációt, megistenülést, szűkebben értelmezve az istenközelséget, istenlátást. "Ha valaki tettei révén elnyerte Isten tetszését, akkor számíthatott arra, hogy Isten bőségesen megjutalmazza – megjutalmazza gyermekekkel, hosszú élettel, köztisztelettel, vagyonnal, hatalommal, de legalábbis az ellenség kezei közül való szabadulással (ez tudniillik a zsidó megváltás-eszme gyökere – s egyúttal lényegi tartalma is." A zsidó messianizmus lényege tehát a világ fölé kiterjesztett hatalom, a világi áldások fokozott birtokbavétele jellemzi.

    Jézus egyfelől beteljesítője, másfelül radikális újraértelmezője a messianizmusnak. A két értelmezés találkozásának gyönyörű példája Barabás és Jézus találkozása. Jézus itt elutasítja a hagyományos etnocentrikus messianizmust, és a megváltást egyetemes keretek közé helyezi.

    Semmi sem mutatja jobban a zsidó és a krisztusi spiritualitás közötti különbséget, mint a zsidóság vallásos gazdagság-központúsága (ebből fakad a zsidóság erőteljes gazdasági orientációja) és Krisztus vallási alapú szegénység-központúsága, puritánsága, befelé fordulása. Krisztus tudta, amit zsidó társai nem:
    EGYRE KEVESEBB A VILÁGBÓL - EGYRE TÖBB ISTENBŐL.

    Egyik barátom nagyon találóan fogalmazta meg a két szellemiség közötti alapvető különbséget:
    KRISZTUS SZÁMÁRA A FÖLD IS AZ EGET SZOLGÁLTA; A ZSIDÓSÁG SZÁMÁRA AZ ÉG IS A FÖLDET SZOLGÁLTA: AZ ISTENI ÁLDÁS A FÖLDI JAVAKBAN MANIFESZTÁLÓDOTT.

    Azt hiszem ezek vitathatatlan tények, és meglehetősek szignifikáns különbséget jelentenek ahhoz, hogy megalapozottan tegyünk különbséget az Ó- és Újszövetség között.

    Mielőtt ráhúznánk a szakrális vizes lepedőt a zsidóságra meg kell említsünk egy fontos - és sajnos nagyon kevéssé ismert - tényt. Amennyire világias és erősen horizontális irányultságú az Ószövetség, legalább annyira vertikális hagyomány a zsidó kabbala lurjai változata, a frankizmus és a korai kelet-európai hasszidizmus. Ezek a zsidó irányzatok kevéssé ismertek, de gyönyörű és krisztusi léptékű szakralitást mutatnak fel, érdemes azokat mélyebben tanulmányozni. Csak ezek jelenthetik az olyannyira óhajtott keresztány-zsidó párbeszéd alapját.

    Végül újra be kell idézzem Hamvas ide kívánkozó szavait:

    "A kereszténység csak elölről, a kezdet felől érthető, mert elől van a mérték, amellyel mérhető."

    VálaszTörlés
  20. Errata: "az Újszövetség igazolja az Ószövetséget" helyesen: "az Ószövetség igazolja az Újszövetséget". Elnézést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viator .

      Helyesebben : Mind a két megállapítás jó ; Külön használ -
      va fél-fél igazság ; Együtt lesz egészséges { Az Ó-ban van -
      nak *előre* jelzések és az Új-ban pedig *vissza* utalások }

      Törlés
    2. Filológiai szempontból tényleg így van, a "kilúgozott" üdvtörténet felől nézve viszont (erre utalt az eredeti is) az utóbbi talán helytállóbb.

      Törlés
    3. Ezt itt pedig neked ajanlom elolvasasra viator, hogy megértsd/megértsétek mar végre Isten tanacsvégzését, es azt, hogy amit cselekszik, miért célbol cselekszi ugy, ahogy:



      1. http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/az-oszovetseg-istene-egy-szornyeteg-/2011-08-28/6623

      2. http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/brutalis-kegyetlen-isten-miert-engedi-/2011-09-06/7069

      3. http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/isten-kimeletlen-iteletei-miert-/2011-09-10/7240

      4. http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/isten-erkolcsileg-alacsonyabbrendu-

      Törlés
    4. Helyes a megallapitasod Seeraaf! :)

      Törlés
    5. Szia viator! A tegnap megadott utolso 4. linknél nem stimmel valami, ugyanis annak a vége lemaradt.

      Ez itt a teljes;

      http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/isten-erkolcsileg-alacsonyabbrendu-mint-az-ember-/2011-09-16/7491

      Törlés
    6. Köszi. Közben megtaláltam. Mindegyiket elolvastam. :-)

      Törlés
  21. Hali.Most hallottam hogy kezdodik a biztonsagos "haboru"
    Csak viccelek, amugy az oldal tetszik.Eggyike azoknak mellyek felkeltettek a figyelmem jo par eve.A hivoktol meg elnezest kerek, hogy nemigazan tudok azonosulni a problemaikkal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért nem kell elnézést kérned tolünk robit, hiszen "Nem mindenkié a hit" A hit, ezenfelül a te valasztasod... hogy mit hiszel és mit nem. Ha a karhozatra jutsz, az is a te valasztasod.

      Törlés
    2. Akkor most felnem kell egesz eletemben?Meg ettol is?Azt akarod nekem mondani , hogy aki meg teremtett, eletet adott, az megfog kinozni meg parazson sutoget ha nem terdelek le elotte?En nem olvastam tanultam annyit mint az itt jelen levok, tehat erveim sincsenek olyan jok hogy a vitaba tudnek szalni vallasi szinten.Talan ezert is nem zavar ossze a sok informacio es eszre vettem valami mast.

      Törlés
    3. A mi hitvallasunk arrol szol robit sas, hogy miutan megértettük azt, hogy a szellemvilagban, a lathatatlan vilagban, az emberi szemmel nem lathato vilagban, egy gigantikus mérközés folyik Isten és Satan között az emberért, akkor talan te is megérted azt, hogy mi hivok miért is hajtottunk térdet a Nagy Isten elott. Isten megmondta, hogy: "Elotokbe adtam az életet és a halalt. Valaszd azért az életet, hogy élj! " Aki viszont a Satan oldalan akar maradni (mert aki nem Istent valassza, az "automatikusan" ott marad) akkor az, a sajat döntése; de akkor megy is a Satannal együtt oda, ahova Isten veti majd ot az itéletnapon. Ez a két lehetosége van az embernek, nincs harmadik. Vagy a menny, vagy a tűznek tava. Isten szolt elore!
      Igy tehat a sajat valasztasodra van bizva, hogy félned kell-e, vagy sem.
      A sajat valasztasodra van bizva, hogy ha valaki azt mondja neked, hogy ne allj egy szaz emeletes haz ablakparkanyanak szélére, mert lezuhanhatsz onnan, de te erre az intésre fittyet hanyva mégis megteszed, a mélybe zuhansz és halalra zuzod magad, akkor ez a te döntésed volt... és egyedül csak magadat hibaztathatod ezért (mar, ha halalod utan volna erre lehetoséged).



      Törlés
  22. Ria! Én megértelek téged is és a többi keresztényt is, akik hasonlóképpen gondolkoznak.
    De nem tudok belepréselődni abba a szűk értelmezési tartományba, ahol ti vagytok, hiszen nálatok az üdvtörténethez (Biblia) sem hozzátenni sem elvenni nem szabad. És ahogy Viator is írja, sajnos egyre jobban előtérbe kerül a neokonzervatív bibliamagyarázás is - idézet : az ó és újszövetség " ...fél-fél igazság ; Együtt lesz egészséges... " ?

    Az Ószövetség (istene) igazolná (az újszövetség (istenét) ? Az az ó-isten igazolna ,amelyik csak akkor támogatta a zsidókat, ha azok könyörtelenül irtottak más népeket írmagostul ? És ha nem ezt történt haragra gyúlt, féltékennyé vált, és mérhetetlen agresszív formákat öltött ? :)
    Az analitikus szememmel nem tudom nem észrevenni, hogy a héberek bizony csak egy saját, gyarló szintre lehúzott, kollektív tudatukban kifejlődött ál-isten által voltak vezettek, ergo nem voltak ők jobbak más népeknél, és a mítoszaik sem voltak jobbak. Kiválasztottság tudatuk pedig csak arra predesztinálta őket, hogy megöljék azt, aki miatt kiüberelték magukat a többi népből, ezért sem ismerhették fel, és végezték ki. Szóval aki fele-fele igazságként tekint az evangéliumokra meg a zsidók innen onnan összeszedegetett , más népektől lopott mítoszaira az még csak a farizeusi igazságig jutott, és annak is csak a felszínét kapargatja :)
    Nem mondom, hogy el kell vetni a zsidók üdvtörténetét, de azt bizony csak nagyon szőrén-szálán lehet csak olvasni, értelmezni, és a többi nép hagyományaival összevetve kapunk csak egy olyan képet, hogyan is alakult, formálódott és fejlődött az emberiség istenképe.
    Nálam az üdvtörténet nyitott és szabadon értelmezhető, globálisan nem kiemelve egyik nép mitoszát, hagyományát sem, és abban bizony ott van az összes keleti őshagyomány és filozófia egyaránt.
    Sőt, még Jézus beszédei is - melyek persze örökérvényű igazságok - úgy értelmezhetőek , hogy bizony az akkori zsidók, és még a jelen kereszténység szűkre szabott és nagyon emberi, fizikai tartományát érintik csak. Nem is mondhatott volna többet az akkori szellemi szinten álló népnek (bár mondott egy szűk kisebbségnek) , hiszen így is radikális változást hozott magával az földi ember szűkre formált gondolatvilágába.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huli .

      Maradjunk annyiban, hogy magaddal foglalkozz .
      Észre fogod venni, ha érdekel a véleményed .

      Törlés
    2. Olyan nagyon azért mégsem értesz meg huli és velem együtt a többi keresztényt is, mert ha ez igy volna, akkor a hitünk targyat is megértenéd. Szamodra az volna hasznos és üdvöt hozo, ha azt értenéd meg amiben hiszünk és nem csupan csak azt szemlélnéd nagy elégedettséggel, hogy mi milyen szépen egyetértünk hit kérdések terén (mar amennyiben egyetértünk). Ezért is irsz olyat, hogy te nem tudsz belepréselődni valamiféle szűk értelmezési tartományba, ugyanis itt nem kell belepréselodnöd sehova sem, egyszerűen csak hinni kell. Fel kell fogni, hogy mi a bűn, es mi az abbol valo megvaltas. Tartozasod van, de mivel azt nem tudod kifizetni, Valaki kifizette (kivaltott) azt helyetted. Ennyi, amirol a történet szol. Mitol volna ez olyan szűk tartomany, amit csak kivételesek érthetnek meg, te pedig nem? Jézus eléggé vilagossa tette ezt minden ember szamara csak akarni kell megérteni. Oda kell jobban figyelni, hogy mirol is szol a történet és maris nem latszana szűk tartomanynak, hiszen ezaltal egycsapasra megértenéd (és veled együtt mindenki mas is), hogy miért vagyunk itt a földön és merre/hova tartunk.
      Amikor a nagy tudosok összegyüjtötték azt a sok régi kéziratot, amelyeket héberül, arámul és görögül irtak, és egyszerű mai nyelvre ültették at azokat, ugy találták, hogy Isten ígéretei valtozatlanok maradtak. Az emberhez szolo nagy üzenete nem valtozott meg. Amennyiben ma olvassuk azokat az igéket, azt talaljuk, hogy azok az erkölcsi törvények, amelyeket a régi írok lefektettek, épp olyan ujak és jelentoségteljesek a mai nemzedék szamara is, mint amilyenek a Jézus korabeli emberek szamara voltak, mivel örök igazsagot mondanak ki. Ezek utan mit akarnál te ehhez még hozzatenni, vagy elvenni? Mi az, ami szamodra nem elég, vagy tul sok a Bibliaban, amiért ahhoz hozzatenni, vagy abbol elvenni kellene valamit? ->

      Törlés
    3. -> Es szamodra mi volna az, amit nem tartanal szűk tartomanynak huli? Talan a vilagi filozofiat, a vilagi tudomanyt, a vilagi "igazsagokat", amik nem vezetnek sehova, ill. csak a mély sötétségbe? Némelyek, akik kételkednek abban, hogy a Biblia Isten igaz Igéje, azért kételkednek, mert nem akarnak valami olyat tulajdonitani az Istennek, amit maguk nem tudnak végrehajtani. Ha valamilyen bizonytalansagban vagy a Biblia inspiracioja tekintetében, menj vissza és nézd meg ismét! Olyan személy megvilagitasaban nézd meg, aki egész életében kitartott egy piszkos pocsolya mellett, és aki eloszor került szembe az ocean látványával! Lehet, hogy most fogsz eloszor fogalmat alkotni magadnak Isten határtalan hatalmarol. Lehet, hogy most kezded eloszor ugy megérteni Őt, amilyen valojaban. Ha ugyanis Isten Szellem, amilyennek őt Jézus kijelenti, akkor nem nehéz előrelátni, nem nehéz az emberek dolga feletti hatalmát felismerni, akkor nem nehéz rajönni, hogy Ő inspiralta azokat, akik a Bibliat irták. Egyszer minden a helyére kerül, ha meg fogod érteni, hogy ki és mi valojaban Isten. Mozes elso könyvétol a Jelenések könyvéig Isten szent Istennek jelenti ki magát. Ő minden részében teljes mértékben tökéletes és független. Tulsagosan szent ahhoz, hogy a bűnös emberhez hozzáérjen, tulsagosan szent ahhoz, hogy bűnös lényt eltűrjön. Ha eltudnánk képzelni fenséges igazságosságának igazi képét, hogy megvaltoztatná ez egyéni és nemzeti életmodunkat! Ha egyszer valosággá lehetne szamunkra az a megrendito mélység, amely az igazsagtalan embert Isten tökéletes igazságosságátol elvalasztja, akkor egyik naprol a masikra megvaltozna a vilag!
      A tökéletlen embernek nehéz ezt megértenie, ezért beszél Oszöv.-i Istenrol és Ujszöv.-i Istenrol, még azok utan is, miutan 100x el lett mar magyarazva, hogy csak egyetlen Isten van, nincs más Isten a teremto Istenen kivül... csak Istent majmoló (a Satan), Isten helyébe férközni akaró kis istenek vannak, mint pl. Buddha és a többi vallasalapitó és ezen hamis tanok követoi, ami azért hamis, mert emberi erobol, emberi erolködésbol (mint pl. az aszkézis és szerzetesség, az ember magaba vonulasa stb.) akar igazzá válni és hiteti el magával, hogy ezaltal üdvösséget nyerhet és a mennybe juthat. Ezt nevezi a Biblia törvényeskedésnek.... márpedig: "Az igaz ember hitbol él, a törvény cselekedetei nélkül, mert a törvény cselekedetei által nem igazul meg egy test sem" Ábrahám hit által igazult meg ( Gal 3:6); a törvény, ahelyett, hogy üdvösséget szerezne az embernek, inkább Isten haragját szabadítja rá (Gal 3:10). ->

      Törlés
    4. -> Ohajtod talan, hogy ujra idézzem, hogy mi volt az egyik oka Izrael kivalasztasanak?... A zsidok ezen nem valtoztathatnak, legfeljebb megérthetik, hogy létezésük és jellegük egyedülallo a vilag nemzetei között. Legtöbbjük azonban jelenleg nem tudja megérteni ennek a kulönbségnek isteni rendeltetését, vagyis azt, hogy Isten nem a szép szemeikért valasztotta ki oket, hanem az Abrahamnak tett igérete miatt, aki Istenért képes lett volna a fiat is felaldozni, amit végül nem tett meg, mert Isten idejében stop-ot mondott. Ezzel Isten Abraham Őbenne valo hitét akarta probara tenni. Abrahamnak e hite miatt igérte neki Isten, hogy az ő mag-jat (utodait) nagy néppé teszi. Semmi mas oka nem volt ennek.
      Isten tehat az emberiségbol kihivott és létrehozott egy népet (Abraham mag-vat), hogy tanuja legyen az Ő nevének, de ők lázadová váltak. Miközben Isten a nemzetek közé történő szétszoras utjan tanitja őket, létrehozott egy masik egyedülállo testületet, hogy a bizonysagtétel folytatodjék. Ezt Gyülekezetnek nevezte el. Ezen a Gyülekezeten keresztül a bizonysagtétel az egész földön terjedőben van. Ugyanakkor ez a keresztyén Gyülekezet kapta azt a felelősséget, hogy "féltékennyé tegye" az első bizonysagtevőket (Roma 11:11). Amikor a zsidosag az evangéliumot megérti és elhiszi, akkor valositja meg azt a célt, amelyre Isten elrendelte, mikor Abrahamot elhivta.
      Latszik mennyire buzgon olvasod az Oszövetséget huli. :) Vagyis sehogyan sem, mert ha olvastad volna, akkor megértenéd azt, hogy ha Isten nem parancsolta volna meg Izrael fiainak, hogy írtsak ki a körülöttük élő bálványimádo népeket (nem mindegyiket), - akik a Holdat, Napot csillagokat stb. imádták és tisztelték istenként, szemben a zsidok egyisten hitével - , akkor azok irtották volna ki őket, és éppen az egy Istenben valo hitük miatt, mivel Izrael fiai nem imádták bálványként ezeket. Es igenis; Isten megmondta, hogy: "En vagyok az Ur, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak" (Ezsaias 42:8). Azt hiszem logikus és értheto, hogy a Teremto Isten haragját hivja ki maga ellen az, aki felcseréli Őt bálványokra (mint ahogyan ezt a szomszéd népek tették, akik természetimádok voltak). A népeknek pedig nem a bálványokrol kell bizonyságot tenniük a földön, hanem a teremto Istenrol. Gondolom ez is logikus szamodra huli.
      Es, ha nem vagy még tul faradt tolem, akkor a fentiekhez olvasd el légy szíves még az alabbi link alatt talalhato írast is, sajat érdekedben:

      http://www.gotquestions.org/Magyar/kulonbseg-Oszovetseg-Ujszovetseg.html

      (Egészen elkeserito szamomra annak tudata huli, hogy ennyi sok ido utan amit csak személyesen veled eltöltöttem a hitkérdésekrol valo beszélgetéssel, azok utan még mindig csak itt tartasz. Mintha eddig semmit nem is mondtam volna neked, vagy a többiek. :( )

      Szia

      Törlés
    5. Ria ! Lehet, hogy félreérthető voltam.Nekem semmi bajom a bibliával. Nem is gondoltam, hogy ilyen elkeseredést váltok ki. Mózes a nyakas és bálványimádásra hajlamos népét nem is tudta volna vezetni 40 évig a pusztában, ha nem egy haragos és pusztitó istenképet vetit eléjük, csak így tudta sakkban tartani őket. Emberileg teljesen érthető, nincs ezzel semmi gond.
      De ezt az istenképet abszolút üti Jézus radikálisan újat hozó, és a régit és a felüliró örömhíre. Nem is tudott róla másképp beszélni ennek a nyakas népnek, csak példabeszédekben. Az ószövetség tartalmaz értékes bölcsességeket, szoktam is olvasni, de semmi több, a polcon jól megfér a többi nép mítosza és kultusza mellett.
      Amit veszélyesnek tartok, az az újabban előtérbe kerülő neokon értelmezés , mely vegyíteni próbálja a radikális újat a szakadt ócska régivel.Ez lehetetlen.

      Törlés
    6. Na látod, ez az, ami elkeserítő huli... éspedig, hogy te a Bibliát egyszerűen csak odacsapod, besorolod a többi mítikus és kultikus mesekönyvek közé, mert szamodra nem az Élet könyvét jelenti. Isten ha fenyit, a javunkra teszi, mint ahogyan a normalis szülok is a gyermekükkel, mert "Örök szeretettel szerettelek" (Jeremias 31:3).

      Zsidókhoz írt levél 12:5-11 rész

      "És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged;
      Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.
      Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?
      Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.
      Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk
      Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.
      Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak."

      Nézz körül a vilagban - ha mindeddig még nem tetted - és lasd meg, hogy hova vezetett a hedonizmus. Hova vezetett az, amikor nincs iranytű, nincs útmutató, az emberek úgy élnek, hogy figyelmen kivül hagyjak/nem érdekli őket az életükhöz Istentől kapott hasznalati utasítas. Pedig a Biblia az egyetlen utbaigazító egy aldott és beteljesült élethez, ha megtartjuk a benne foglaltakat; "Mi módon őrizheti meg tisztan az ifju az ő útjat, ha nem a te beszédednek megtartasa altal? " (Zsoltarok 119:9).
      Na de, innentől legyen ez már a te dolgod.

      Törlés
    7. Most már értem Ria!

      "... ha Isten nem parancsolta volna meg Izrael fiainak, hogy írtsak ki a körülöttük élő bálványimádo népeket (nem mindegyiket), - akik a Holdat, Napot csillagokat stb. imádták és tisztelték istenként, szemben a zsidok egyisten hitével - , akkor azok irtották volna ki őket, és éppen az egy Istenben valo hitük miatt, mivel Izrael fiai nem imádták bálványként ezeket."

      Emlékszem egy hajón ültem. 1512-őt írtunk. A flotta 12 hajóból állt, élén az "Exodus" nevű vitorlással. Az fedélzeten konkvisztádorok, kereskedők, hittérítők várták, hogy a közelmúltban felfedezett Új Világ földjére lépjenek. Columbus embereitől tudtuk, hogy ezt a nagyszerű kontinenst sajnos primitív népek lakják, akik Holdat, Napot és a csillagokat imádják és szentként tisztelik a vizek forrásait, a hegyeket, völgyeket, a fejükön pedig olykor madártollból készített pogány ékességet viselnek. Ennek a népnek kell hirdetnünk az Evangéliumot? Nem lesz könnyű dolog - gondoltam

      A misszió partot ért, majd rövid idő elteltével már Fehér Sasnak, az oglala sziú törzs vezetőjének sátrában találtuk magunkat. Furcsa pogány jelképek mindenfelé, szokatlan geometriai ábrák, némelyik sasra, mások bölényre vagy farkasra emlékeztettek. Egyesek pedig arra, amit Arábiában láttam ...

      - Jó hírünk van számodra rézbőrű főnök - mondta az egyik szerzetes
      - Mi lenne az? -kérdezte Fehér Sas
      - Meg lesztek menve. Isten elküldte az embereknek az Üdvözítőt, akik megment mindannyiunkat a kárhozattól. Erről hoztam hírt a népednek.
      - Nagyszerű! A mi népünk erről nem tudott, de sokan közülünk éreztük, hogy a Nagy Megnevezhetetlen egyszer mégis csak elküldi azt, aki elvezet minket az Ő földjére. - válaszolta az indián a szerzetesnek.
      - Tisztelt fehér idegenek, érezzétek otthon magatokat népem földjén! - folytatta
      Az európaiak meglepődtek ezen a konstruktív hozzáálláson. A velencei ( a kereskedők vezetője) neki is szegezte a kérdést:
      - Te rézbőrű! Valamit nem értesz! Ti pogányok vagytok. Minden bokrot, sziklát égitestet Istennek tartotok, hogyan is érthetnétek Jézus Krisztus üzenetét...
      - Ó, nem, sápadt arcú, te nem értesz. Ezek csak a Nagy, Egyetlen, megnevezhetetlen, elgondolhatatlan Istennek a nevei, arcai, megnyilvánulásai. Minden természeti forma az Ő dicsőségéről beszél. Ő a mindenünk, minden neki köszönheti létét. Ő nem egy nagy lény, Ő mindennek az alapja, minden Őbenne van. A világ a Nagy Megnevezhetetlenben van. A Nap és a Hold nem Isten, hanem csak az Ő egy-egy látható és kimondható neve. Mi a dolgokban Őt tiszteljük és nem a dolgokat önmagukban.
      A velencei haragra gerjedt. Halkan odavetette a szerzetesnek:
      - Ezek veszélyesek. Ha nem irtjuk ki őket, akkor előbb-utóbb ők fognak minket, hiszen benne van az Ószövetségben, hogy....

      Az ezt következő 300 évben ki is irtottuk őket (nem mindegyiket). Ezután alapítottunk egy nagyszerű országot, városokkal, templomokkal, amelyek közül a legnagyobb és legjelentősebb Új York városának Fal utcájában épült fel. A huszadik század végére pedig sikerült kiterjesztenünk az Új Világ békéjét az egész világra.

      Szóval Ria, értem, értem...

      Törlés
    8. Az üdvözítő hit Krisztusban, a Megváltoban valo hit!

      "Az igaz ember pedig hitbol él" (Roma 1:17)

      "Mert hitben járunk, nem látásban" (1Korinthus 5:7)

      "A hit pedig a reménylett dolgoknak a valosaga és a nem latott dolgokrol valo meggyőződés" (Zsid 11:1)

      Az akkori telepesek, nem a megvaltas üzenetét vitték az indian őslakosoknak, hanem csak egy üres, vallasos dogmat, és ha ráadasul még nem is az uj, hanem az oszövetségben irottakrol beszéltek nekik csak.
      Ezért tehat, nem Isten alkotasainak nézegetése, bamulasa, megcsodálása, istenként tisztelése altal üdvözül bárki emberfia, hanem az Ur Jézus Krisztusban valo hit altal.

      Vagyis mégsem érted, amit érteni kell.

      Törlés
    9. Ria! Ott ahol élsz ismersz őslakos indiánokat? Vagy nyugatabbra vannak?

      Törlés
    10. Az őslakosok leszarmazottai közül sokakat, igen. Es mivel a férjemmel rendszeresen adakozunk is szamukra, tele van mar a lakasunk mindeféle altaluk készitett mütyürökkel, gyerekrajzokkal, amiket halabol küldözgetnek nekünk.

      Törlés
    11. És van-e köztük keresztény?

      Törlés
    12. Megjegyzés: azokra a gyerekrajzokra nagyon nagyon kíváncsi lennék.

      Törlés
    13. Sajnos nincs közöttük keresztyén, vagyis afféle vallasos "keresztyén" némelyikük, mivel a rezervatum ahol élnek, a kat. egyhaz égisze alatt muködik. A rajzokat nem tudom milyen uton-modon juttathatnam el hozzad, amik között egyébként köszöno levelek is vannak. :)

      Törlés
    14. Nagyon egyszerűen. Írj a blogomra valamihez egy hozzászólást, amiben leírsz egy email címet. Ezt az üzenetet nem fogom közzétenni, csak én látom. Az általad megadott címre küldök egy próba emailt, amelyre visszaküldheted a rajzokat. Ha időd és kedved engedi így küldhetnél néhányat. Nagyon megköszönném.

      Törlés
  23. Az izraelita elnevezés a szabir/szavir magyarok egy későbbi elnevezése, még jóval a zsidók beszivárgása előtt a mai Palesztinában. A zsidók nemzetközi nevüket - jude - az általuk elfoglalt Júdeáról kapták. A sémita zsidók tehát nem israeliták hanem júdék. A szabir magyar törzsek - a többek között későbbi israeliták is - a Tigris folyó baloldali Zab/Sab nevű mellékfolyója mellől jöttek hajdanán - cirka 6-7 ezer éve - ide és persze tovább menve Egyiptomba is. Jellemző hogy erről több ó-egyiptomi írásos tudósítás is van az Osiris szentélyekben. Ahol Osiris őseként megjelölt Ar-Pat/Ar-Pet - vagyis egy ősmagyar ÁrPád - éppen ugyaninnen, a Tigrisbe torkolló Zab folyó mellől jött Egyiptomba.
    A fent említett EzéKiÉL-től és más prófétáktól vett ó-testamentumi idézetek mind-mind az israelitákra, tehát a ősmagyar szabirokra vonatkoznak és nem a zsidókra, akik nem israeliták. A Júdeát elfoglalt sémita zsidók csak jóval később foglalták el IsRaÉl-t és igázták le illetve üldözték el a szabir/szavir/szavárd israelitákat. Jellemző hogy a lerombolt SzentSólyomvár/HieroSolyma köveire építették rá a hasonlóan görögös-magyaros nevű Jeru/z/Sálemet, miközben a menorát/mén órát/táltos órát és persze a frigyládát is megkaparintották. Jellemző hogy még a legutóbbi időben is frigyládában/men-ny-ég-zői ládában tartotta a magyar menyecske a kelengyéjét. A zsidók a szabir/szavir/szavárd magyaroktól vették a közismert "szefárd" elnevezésüket is. Israél természetesen azt jelenti hogy Ra is Él - Ra Isten Él. A szabir magyarok köztudottan Nap-hívők voltak - nem csak itt hanem Egyiptomban is lásd Ra/Ré-kultusz - innen az IsRAÉl elnevezés is. SalAmon /király/ a neve alapján nem lehetett zsidó, hiszen a szóösszetétel, s ebből fakadóan a vallás is - magyar-egyiptomi: Sal Amon = Szól Ámon - az az ember aki által Ámon szól. Ámon pedig cseppet sem zsidó, hanem közismerten egy ősi egyiptomi-magyar Istenség. Aztán itt van Jézus másik elnevezése: Imanuel vagyis ÍmAnuÉl, ami szintén egy magyar szóösszetétel az élő - tehát megtestesülő vagy avatárosodó - ANU-ra utalva. E névben Jézus mint Anu - az ősmagyar/sumér/ fő-Isten Anu-na-ki !? - megtestesítője szerepel, aki egyébként Ni-Biru/Ni a Bíró. Ez szerepel is a Bibliában, minthogy Jézus 2. eljövetelekor az emberek Biru-ja/Bíró-ja/Bírá-ja lészen. Szóval semmi sem az aminek látszik vagy aminek a zsidó, illetve zsidó-hívő láttatja, láttatni akarja. Működik a paradoxon, meg persze a "titokfejtő" mágikus magyar nyelv. Tehát még az un. bibliai "kiválasztottak" sem a sémita és egyéb zsidók/júdék hanem a magyar-szabir israeliták.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kerion! Nagy érdeklődéssel olvasom a nyelvpörgetés (Papp Gábor nevezi így) gyakorlati megnyilvánulásait. Először PG "Jó pásztorok hagyatéka" című munkája foglalkozott ezzel a módszerrel alaposabban. Lehet ebben a fajta szóetimológiai módszerben valami, ezt elismerem, mivel a szógyökök egy olyan vertikális logikai vezérfonalat képesek kijelölni, amelynek segítségével nagyon árnyalt képet lehet kapni a megnyilvánult világ jelenségeiről. Az, hogy ennek a módszernek meddig tart az érvényessége, az már nem látom tisztán. Itt van például a a Jeruzsálem szó. Miért Szent Sólyom? A "salem" - "solyma" megfelelés belátható, de a "szent" szó miért maradt görögül (hiero)? Ha következetesen akarom alkalmazni a a nyelvpörgetést, akkor inkább így magyaráznám: HíR(hozó) SóLYoM, vagy akár JóRa(tanító) SóLYoM. esetleg (a)Jó Ra(Isten) SóLYMa. Ezekben legalább nem marad görög szó. De lehet, hogy nem jól ragadom meg a módszer lényegét, úgyhogy ezt nem forszírozom tovább.

      A magyar nyelv gazdagsága, a világ modellezésére való páratlan alkalmassága vitathatatlan, de ezt a tényt más archaikus nyelvek ellen kijátszani nagyfokú felelőtlenség. Ugyanis a Pap Gábor - Szántai kör néha odáig ragadtatta magát, hogy kerek-perec kijelentik a latin vagy a szanszkrit egyenesen csökevény a magyarhoz képest. Túl azon, hogy ez a hozzáállás egy cseppet sem fogja megemelni a magyar nyelv méltóságát és az általános, nemzetközi elfogadottságát, súlyos ténybeli tévedés is. Erre mondok egy-két példát.

      Itt van mindjárt a vallás szó. A latinban erre alapvetően a religio szó használatos, ami újrakötést, visszakötést jelent. Belátható, hogy a szó mögött az eredeti viszony vagy állapot helyreállítására irányuló szándék, a léttalapzat helyreállítása áll. És mint ilyen, a legmagasabb spirituális törekvés, amelyet ember magáénak tudhat. Ezzel szemben a magyar "vallás" jelentése "vállalás" (Szántai). Egyből belátható, hogy itt viszont már egy kifelé forduló, jóval passzívabb jelentést találunk, amely a latin "confessio"-nak, azaz megvallásnak, adott esetben gyónásnak feleltethető meg.

      Ezzel szorosan összefügg a "pap" szó. A magyarban egy atyai, gondoskodó íz érződik ki a szóból, ugyanakkor a latin megfelelőjéből a "pontifex"-ből szintén egy jóval dinamikusabb, ontológiailag magasabbra törő jelentés világlik ki, hiszen a "pontifex" a két világ közötti híd (újra)verője.

      Vegyük aztán a gondolkodás szót. A magyarban egyből kijön a "gondok" megoldására irányuló belső tevékenység jelentés, az angol "thinking" szó már az általános "dolgokkal" áll összefüggésben, a latin "cogitare" rokon a magyar "gondolkodással", de a cézárok idejében még használatos volt a "mentare" szó is, amely egy pszichikum szintjét meghaladó mentális, "élő" gondolatra utal (az önmagát gondoló gondolat) Erről bővebben lásd: Massimo Scaligero: "Értekezés az élő gondolatról" című könyvét. ...

      Törlés
    2. ... A fenti ellenpéldákkal nem a nyelvünk alávetettségét akartam megmutatni, hanem azt, hogy a lesajnált archaikus szakrális nyelvek helyenként bizony igen jelentős többletet is hordozhatnak a magyarral összehasonlítva is. Egyébként élek a gyanúperrel, hogy nyelvünknek sok, magasrendű szakrális kifejezése a "nyelvújítás" áldozatává vált. A világon jelenleg ismert legmagasabb rendű szakrális nyelv a szanszkrit, amelyben a hagyományos test-lélek-szellem kifejezéseknek tulajdonképpen nincs is megfelelője, mivel ezeket a megkülönböztetéseket rendkívül durvának tartották. A tudatállapotokra viszont több 3500 (!) szanszkrit kifejezés ismert, ami azért mutatja, hogy milyen elképesztő intenzitású és mélységű befelé (felfelé) irányultság jellemezte az ezt a nyelvet használó kultúrát.

      Törlés
    3. Nem vagyok materiális nyelvész - nálam spontán jönnek az un. "megfejtések". Mint például Gíza > Géza < az éG > Orion öv - a gízai 3 piramis elhelyezkedésére utalva. Fehér KörŐs / Fekete KörŐs / Sebes KörŐs / 2Ős KörŐs / 3Ős KörŐs - Tisza / Tisz/t/a - Maros / Már Ős - Szamos / Szám/os/ Ős - Vagy Nílus / Nyilas - Fehér-Fekete Nílus / Fehér-Fekete Nyilas-magyar - EgyIptom / Egy Isten - EtIóPhia / Hét Jó Fia - AXum / ÉgSzem - LaliBela / Lali & Béla - TuAreg / Te Öreg - Gáza / az áG - Szuez / Zeusz - Sumér / Rémus - Gordon / no droG - 11 /eleven / élő - madár ember / madar ember / magyar ember - gój / gólya hozta - nem gój / nem a gólya hozta - IsRaÉl / Ra is Él - menora / mén óra - Ménes / mén ős - Tel Aviv / viva léT - sékel / székely - Imanuel / Ím Anu Él - Salamon / Szól Ámon - Ezékiel / Ezé Ki Él - Messiás / messzi/re/ ás - Uriel / Úr /ki/ Él - HieroSolyma / HiroSima + nem véletlenül - Nagasaki / Ika sagaN-Sogún > lásd IKA/király/falva Erdély > ősi legenda az embereket védő repülő ember-királyról akit aztán sárkán/y/nak neveztek - mivel a csillagkapu sarkán/y/ál állt a belépést felügyelve. Az un. "sárkány" ezért gyűlöletessé vált a csillagkapun való átlépésre nem jogosultak körében. Lásd az un. Szent György és a Sárkány hamisan kreált "legendát".

      Törlés
    4. "gój / gólya hozta - nem gój / nem a gólya hozta" - szóval ezért nem szeretnek bennünket a zsidók :-))))

      "Gordon / no droG" - Ez marha jó! :-)))))

      Törlés
    5. És van benne valami:
      "Gordon and Bartow counties are joining forces to help win the war on drug abuse."

      https://news.google.com/newspapers?nid=2213&dat=19921021&id=pS8xAAAAIBAJ&sjid=bzwDAAAAIBAJ&pg=6798,1259561&hl=en

      Vagy nézzétek meg ki töltötte fel az a dogellenes videót:
      https://www.youtube.com/watch?v=vTaf3CP52lo - David Gordon!

      Törlés
  24. Friss hír hogy 175 km hosszú 4 m magas kerítés lesz a mostani szerb-magyar határon. Az ügy intézésére 1 egész 7-et adott a kormány. 175000 m X 4 m = 700000 m2 a mátrix, pardon a drótháló felülete. A 175-ben benne van a 17 ami az un. szíriuszi-orioni"halászat" száma és a "beavató" 5-ös az 5. elem szer-elem. A 175 egyébként = 13 - az utolsó maja/illúzió baktun a 13. volt, Jézus és a 12 apostol = 13, Artúr és a 12 lovag = 13. A "kulcs" a 7-es - ami az illúzió "végeredménye" - azon kell átjutni: a 7-es csillagkapun, természetesen meglátva az egyetlen igaz szerelme/s/t. Lásd JAGmother: "Wish you were here" zenés videót a youtubeon. Ahol a JAG sorozat főhőse a 7-es "becsekkoló" KAPU-nál/GATE-nél látja meg jövendő szerelm/es/ét akivel aztán "elrepülhet" a mennyekbe.

    VálaszTörlés