2015. április 17., péntek

Elképesztő menekült-cunami várható 2-3 hónapon belül Dél-Európában - jelezte az olasz hírszerzés


Líbiából 250.000 és 500.000 fő közötti elképesztő méretű menekültáradat várható az elkövetkező 2-3 hónap során - jelezte az olasz titkosszolgálat.

3 nap alatt 8500 menekült megérkezésének másnapján meghúzta a vészharangot az olasz hírszerzés ! Néhány hónapon belül ugyanis a félmilliós számot is elérheti azon menekültek száma, akik Líbiából Olaszországba tartanak... Szó szerint menekült-cunami várható - figyelmeztették a hatóságokat előre.

Vörös riadó a szicíliai partok mentén. Szicíliában és Kalabriában 8480 ember kötött ki menedékjogot kérve mindössze 3 nap alatt. A fogadóközpontok és segély-állomások hamarosan összeomolhatnak és nem tudnak megbirkózni a hatalmas nyomással, mely elsősorban Líbiából érkezik embertömegek formájában.
Az olasz belügyminisztérium a helyi prefektusoknak azonnal feladatként adta ki, hogy találjanak további 6500 férőhelyet a már eleve meglévő 70.000 menekült mellett és azon felül !

Az olasz sajtó arról is beszámolt, hogy az olasz nemzetbiztonság már előre figyelmeztetést küldött a hatóságoknak, mely szerint a helyzet az elkövetkező hetekben, hónapokban még drasztikusabban romlani fog ! A negyedmillió és félmillió közötti számot is elérheti a "szerencsétlenek" száma, akik már csak ezt az egyetlen kiutat látják, hogy nincstelenként megérkeznek Európába - lesz, ami lesz, hiszen veszítenivalójuk már nincs.....



Azok, akik szakmailag is elemzik a Líbiából érkező áradatot és menekültkérdést Dél-Európában, ők is cunami-szerű jelenségre hívták fel a figyelmet. Optimisták szerint 250 ezer fő, de a Corriere dela Sera 500 ezerről is ír, mint realitás. 

Érdemes hozzátennünk azt is, hogy már eleve 2014-ben összesen körülbelül 170.000 menekülttel kellett szembenéznie az olasz kormánynak és a hivataloknak.... 


Sokan úgy gondolják, hogy ez legyen a déli államok problémája, pedig ez Európát sújtó válságos probléma hamarosan mindannyiunk gondja is lehet, hiszen ezek az emberek valahol ki fognak "kötni" és megjelennek a határainkon, vagy akár azon belül is, ha nem történnek humanitárius és drasztikus lépések egyszerre. 
Az év kezdete óta, már 19.000 menekült megérkezett Itália déli partjaira és a segélyközpontok már így is szinte "robbanásig" tele vannak.....


És jelen cikkben még nem is beszéltem azokról a menekültekről, akik Gibraltárnál próbálnak átjutni Spanyolországa, de a legsúlyosabb Exodus-ról, sem, ami a Szíriában kirobbantott polgárháború miatt több millió embert tett földönfutóvá..... 

Mióta az USA és a NATO "rendbe tette" és felbomlasztotta a meglévő legitim államberendezkedést Irakban, Szíriában, Líbiában.....azóta egyedül a háború és a szélsőséges terrorista-csoportok korlátlan terepe lett számtalan ország ! 

Sajnos a sor itt nem ér véget, mert Líbián kívül a menekültáradatot sorolhatnánk még az Iszlám Állam előretörése miatt Irakban, Szíriában, a most kirobbant harcok miatt pedig Jemenben..... Mindenhol káosz és szenvedés elől keresnek oltalmat emberek milliói élelem, víz és élhető körülmények nélkül....pusztán a jó Istenre és a segélyszervezetre bízva magukat..... 




A jordániai al-Zaatar menekülttábor


Kapcsolódó VilagHelyzete cikk: 

Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve
Forrás: Lesbservateur.ch / Lesechos.fr 
Franciából fordította és kiegészítette : SBG Buddha - VilagHelyzete.com

126 megjegyzés:

  1. Ezt jósolta meg George Soros úr is, ilyen társadalmi kríziseket és szélsőséges szervezetek előretörését. Véletlenül az ilyen jóslatok valóra válnak.

    Furcsállható, hogy legtöbben csak a problémák feltárásánál, elemzéséné, csámcsogásánál tartanak. Rendkívül kevesen keresik a megoldást, azok is kizárólag a meglevő paradigmanrendszereken, taburendszereken belül.

    Ördögtől származó bűnként van tisztelve a paradigmákon túli gondolkodás: komplementer valuták pl. már egy ilyen városnyi bevándorlónak. Érdekes, hogy mennyi nemzetközi szövetség van, de valahogyan ezek a szövetségek nem tesznek semmit az illegitim módon népeket írtó csoportok ellen.

    Érthetetlen, hogy a kvantum-vákuum nullponti energia, és további újenergia technológia kutatóknak sem esik le, hogy össze kellene fogniuk, mert a nagy önző nyerészkedési vágy egy szétomló rendszerben semmire sem lesz használható, viszont ha az emberiséget virágoztatná nyílt forráskódon egyéni haszonról lemondva, akkor a több évtizedes munkájáért jogosan járó nyereségéről látszólag eszementen lemondó kutató maga is beletartozik a nyertes emberiségbe - ellenkező esetben vele pusztul ő és az unokái is. Ezt nem bírják felfogni.

    Milyen érdekes az is, hogy az egész Cabal csatlakozott a kínai AIIB-hez, az összes nyugati ország, köztük Izrael is. Emlékezzünk a Rotschild-dinasztia pénzelte Soros úrra, aki szerint a Mao Ce alatt folyt kísérlet a legsikeresebb társadalmi kísérlet a történelemben: "The social experiment in China under Chairman Mao's leadership is one of the most important and successful in history."

    Vajon mi lehet a megoldás, amíg a fegyveripar ennyire gyümölcsöző és a sátánizmus, értsd, ember- és életellenesség, közelkeleti-nyugati értékek és vallásnak nevezett szekták mögé bújtatva magát így virágzik? Vajon mitől van az, hogy van egy népcsoport, amit még a promináns leleplező magazinok sem vitathatnak?

    Azt mondják, édesvíz-hiány van és lesz, pedig a bolygó 2/3-a víz. Izrael, Ausztrália és számos ország a világ többi részéhez képest hemzseg a tengervíz-sótalanító gyáraktól. Azt mondják, elsivatagosodás van, pedig HAARP-pal és újenergia technológiákkal ingyen sótalanított tengervízzel egész sivatagok és terméketlen területek lehetnének termőterületek. De nem, a paradigma!

    És az alternatív hírek olvasóinak többsége is csak a problémákon csámcsog, a megoldások és a lehetséges megoldások harsonázása helyett. Ahogy még autóvezetésnél is tanítják: ne az akadályra nézz, mert akkor oda jutsz, hanem amerre haladni szeretnél. Minden önfejlesztő anyag szintén ezt tanítja. A spirituális tanok szintén nem az akadályfókuszáltságra hívják fel a figyelmet.

    Miért nem hemzsegnek megoldásoktól az olvasók és az írók? Miért nem válnak az olvasókból írók?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a "népvàndorlàs" - amikor össze fog ütközni végül is a felébredt és a jogosan a sajàt tu'lélési lehetöségeikért küzdö "befogado'kkal" - több 10 millios àldozatot követel majd......MINDENKI érdekében sokkal észszerübb lenne MEGA'LLITANI a "népvàndorlàst"....Hogyan ? Mivel "nincs többé mit veszteniök"....lebombàzni pl öket a tengeren, a szàrazföldi utjuk alkalmàbo'l,...A.M.o.hatàràn összegyülemlöket pedig 14 mm-es nehéz-gépfegyverrel fogadni....s elöször jelzö sorozatot löni 50 cm magasségban a fejük fölé......s aki nem értette meg azoknak pedig a feje alà.....DE biztosra veszem, HGALàL BIZTOSA, hogy egyböl, az elsö sortüz utàn mindenki megértené ... és egyböl elmenne a kedvük M.o.-ra jönni ! ... Az "àldozatok" szàma ÖSSZEHASONLITHATATLANUL kevesebb lenne igy....

      Törlés
  2. Na pont erröl tépem évek óta a lepénylesömet!

    MEGOLDÁS, NEM PROBLÉMA KERESÉS!

    Orvosi hasonlattal élve: Pontos diagnózis, hatékony terápia és ... HIT a gyógyulásban!!
    Egy orvostól hallottam: Az orvos kezel, a hit/szervezet gyógyít!

    Bár ne lenne igazam, de szinte kézenfekvö a "jóslat": Reset-Restart , ... bár milyen fájdalmas is.

    VálaszTörlés
  3. Valóban pontos diagnózisra lenne szükség, de az "orvosok" továbbra is csak a betegség nyelvén képesek gondolkodni, nem pedig az egészség nyelvén. A nyugati világot túszul ejtő és megszállva tartó "euroatlanti érdekközösség" beteg, utópisztikus sugallatokra èpíti saját tevékenységét. Nem csodálkoznék azon, ha a liberálisok még mindig a "multikultúrális sokszínűséget" látnának a fentebb vázolt drámai folyamatok mögött.

    Európa a végnapjait éli, ez nem kétséges. Az idevezető folyamatok feltárásának terén sajnos még a pontos diagnózis felállításáig sem jutottunk el. Az "igazi demokrácia", a humanizmus, az "egyenlőség", a '"vélemények sokszínűsége", a tolerancia, és hasonló "ideák" a probléma részei, nem a megoldásé. Ezek a betegség tünetei nem pedig a gyógyszer alapanyagai.

    A polkorrektizmus, a másságtisztelet, és az "európai értékek" /sic/ igája alatt nyögő Európa tehetetlenül fogja nézni saját pusztulását.

    VálaszTörlés
  4. Görögországban ugyanez a helyzet..

    VálaszTörlés
  5. Semmi más nem történik mint hogy a karmikus fagyi szépen "visszanyal". Mert kinek is volt a gyarmata Líbia 1912-1947-ig ? És ki is fosztotta ki ezt a hatalmas területet leigázva annak lakosságát ? Természetesen Olaszország. Akkor most mit csodálkoznak - vállalják a gyarmatosító tetteik következményét. Ugyanez van Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Portugáliában, Belgiumban, Hollandiában, Németországban is - megérdemlik a sorsukat. És persze az USA-ban ahol főként a mexikói indiánok, félvér meszticek szépen visszafoglalnak mindent. Isten malmai lassan de biztosan őrölnek. Minden gonoszsággal, vérrel szerzett földért, rabszolga-kereskedelemért, kifosztásért fizetniük kell az afrikai, amerikai, eurázsiai, ausztráliai káinista konkvisztádorok utódainak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. így igaz, de sokan ezt nem látják (be)

      Törlés
    2. Egy Líbiából Olaszország felé tartó , menekültekkel teli hajó felborult múlt hétvégén, 700 ember meghalt. Néha utólag olvasom el a történéseket, de ez a pár soros! hír azért durva. Itt Európában, Mo.-n is, közben meg a tizen (!)-huszonéves lányok azzal vannak elfoglalva, melyik plasztikai sebészhez menjenek műcickót varratni min. félmilkó/darab áron. Aztán körbeszelfizik a haveroknak, hogy besöpörjék érte a lájkot
      Talán nem is baj, ha az a fagyi visszanyal

      Törlés
    3. Kerion! Már megint ünneprontó leszeg.
      Nagyon nagy zŰRzavar :) van odabent. És ezt sikerül valahogy újra meg újra bebizonyítod magadról,...sajnos. Azt mondod az országoknak, nemzeteknek van karmájuk. Nocsak, én úgy tudtam, pedig nem vagyok valami művelt fickó, hogy az egy személyes dolog, azaz személyre szabott törvény, ha így jobban tetszik. Azok akik ezeket a szerintem hamis vallásokat, vallási dogmát tanították, tanítják ezt állították, illetve ezt állítják ma is,...legyen szó hinduizmusról, buddhizmusról, vagy akár dzsainizmusról.

      "I am the owner of my karma .
      I inherit my karma.
      I am born of my karma.
      I am related to my karma.
      I live supported by my karma.
      Whatever karma I create, whether good or evil, that I shall inherit."
      The Buddha, Anguttara Nikaya V.57 - Upajjhatthana Sutta

      Sok sok idézeted ide lehetne még sorolni, de szerintem most ez az egy is elég.

      Aztán a téves karmikus történetedhez, hozzácsapod az Egy Istent is.
      A karma mint a politeista vallások egyik alap dogmája...meg az egy Isten(monoteisztikus vallás/hit) együtt egy történetben, hitben.
      Már bocsesz, hogy bátorkodom megkérdezni,...de te kerion milyen vallást/hitet gyakorolsz és honnan veted azt?


      Ui. Zoltán Horváth. "így igaz, de sokan ezt nem látják (be)" :(
      hulivuli. "Talán nem is baj, ha az a fagyi visszanyal" :( A többivel viszont egyetértek!






      Törlés
    4. Redneck! A fagyi visszanyal, ha akarjuk, ha nem. Itt az EU-ban a gazdag elit sleppjéhez tartozunk mint szolganép. Egy olyan elitet szolgálunk, amelyik pontosan tudja, hogyan működik az ember, vagyis - Richard Dawkins szerint - a több millió éves gének vezérlete és programozása folytán az ételért, fedélért, párért, gyermekért, manapság meg akár a műcickóért folyik a létharc. Az EU a történelem során végig kiszipolyozta, lerabolta, vagy ha másképp nem ment, kiirtotta, lebombázta afrikai gyarmatait, és semmit sem adott cserébe, csak üveggyöngyöt, meg esetleg fegyvereket. Ezeket a "nincsvesztenivalója" népeket már tényleg csak úgy lehet megálllítani, ahogy a fenti hajó esete, bezárni őket a raktérbe, majd a tenger mélyére küldeni őket. És ha még el is bírja az európai ember lelkiismerete ezt, az a karmikus fagyi bizony visszaüt, ha másképp nem, egy másik földi pokoli világban.
      Vagy - ahogy Hamvas írja valamelyik könyvében - mer végre önmaga, egója ellen dönteni, és nem mindig a legkisebb ellenállás felé mozdul birka ösztöntermészetével a csoportkarma hatása alatt, és még vissza is altatja magát a mai divatos , csak a fizikai felszínt érintő önmegváltó programokkal.

      Törlés
    5. A KIRÁLY , AKIT MINDIG DICSÉRNI KELLETT
      Volt egyszer egy király, akinek a hiúságtól elborult az elméje. A hiúság mindig megbolondítja az embert. Építtetett ez a király egy templomot a palotakertben, és a templomban a saját szobrát helyeztette el, amely lótuszülésben ábrázolta. Reggeli után minden délelőtt a templomába ment a király, térdre borult, és saját magát imádta. Egy napon arra jutott, hogy nem nagy vallás az, amelynek
      egyetlen követője van. Úgyhogy eldöntötte, több imádóra volna szüksége. Rendeletbe adták ekkor, hogy a királyi gárda valamennyi tagja boruljon térdre a szobor előtt, legalább napjában egyszer. Ugyan-
      ezt kellett tennie a királyság valamennyi szolgájának és miniszterének. Az idő múlásával egyre fokozódott az őrülete, és mivel a környezetében mindenki alázattal viseltetett iránta, egy napon elrendelte, hogy a királyi gárda menjen ki a piacra, és hozza el neki az első három embert, aki az útjukba téved. - Velük fogom megmutatni - gondolta -, milyen erős az önmagamba vetett hitem. Megkérem őket, hogy boruljanak térdre a szobrom előtt, s ha bölcsek, megteszik, ha nem, akkor nem méltók arra, hogy éljenek. A gárda ki is ment a piacra, s hozott egy tudós embert, egy papot
      és egy koldust, mert ők hárman vetődtek először útjukba. A három embert bevezették a templomba, a király színe elé. - Ez az egyetlen és valóságos Isten mása - fogadta őket a király. Boruljatok térdre előtte, vagy búcsúzzatok el az életetektől. A tudós ember azt gondolta: „A király őrült, és megölet, ha
      nem borulok térdre. Nyilvánvaló, hogy ez most a kényszerítő erő esete. Senki nem ítélhet el azért, mert meggyőződés nélkül cselekedtem, hogy mentsem az életem, hiszen a társadalomnak is tartozom ennyivel." Azzal térdet hajtott a szobor előtt. Az egyházfi azt gondolta: „A király megháborodott, és be fogja váltani a fenyegetését. Én az igazi Isten kiválasztottja vagyok,
      cselekedetem éppen ezért megszenteli a helyet, ahol vagyok. Nem számít, kit ábrázol a szobor. Az igazi Istent fogom imádni." Azzal letérdelt. A koldusra került a sor, ám az meg sem moccant
      - Térdelj le! - parancsolt rá a király. - Felség: én nem tartozom a néphez, hiszen legtöbbször mindenki elkerget "a háza küszöbe elől. Kiválasztottja sem vagyok senkinek, a fejemben tenyésző néhány tetű kivételével. Én senkit nem tudok megítélni, és imádni sem tudok egyetlen képmást sem.
      Ami pedig az életemet illeti, nem hiszem, hogy oly becses kincs volna, hogy a megmentéséért nevetségessé kellene magam tennem. Épp ezért tehát, uram, királyom, nem látok rá semmi indokot,
      amiért érdemes volna térdet hajtanom.
      Azt mondják, a koldus válasza hallatán annyira meghatódott király, hogy nyomban megvilágosodott, és elkezdte átgondolni saját álláspontját. A legenda szerint csakis ettől gyógyult meg a király, és a
      templom helyére szökőkutat építtetett, a szoboréra pedig hatalmas virágcserepeket tetetett./ J.Bucay

      Törlés
    6. "És hallottam valami nagy sokaság hangját, amely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: "Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük Őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya (az Ecclesia), és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti".

      Így szólt hozzám: "Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!" Ezt is mondta nekem: "Ezek az Isten igaz igéi". És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt (az angyalt), de így szólt hozzám: "Vigyázz, ne tedd: szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan a Jézus bizonyságtétele. Az Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke" (Jelenések 19:6-10).


      "De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.
      Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.
      Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus.
      Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!
      Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik."

      Igy tehat vallasi vonatkozasban sem a pápát sem a papokat nem hivhatjuk atyanak Jézus parancsa szerint, sem semmiféle buddhista magamutogato és maguknak mindenféle megtisztelo címet igénylo un. mestereket és tanítokat annak, aminek neveztetni szeretik magukat. E megszólításokat Jézus azon az alapon utasítja el, hogy csak Isten méltó az "atya" megszólításra és csak Jézus érdemli a "tanító" címet.

      Törlés
    7. Nem kívül, belül - a szíve mélyén - követeli mindenki attól a bizonyos koldustól az igazságot, a tiszteletet és felmagasztalást. És életében mindenki találkozik néhányszor vele, ha akarja, ha nem.

      Törlés
    8. A hatalmaskodok mindenkitol követelik nem? Ilyen sajat allaspontjukat atgondolo kiralyok pedig csak a mesében vannak. :)

      Törlés
    9. A hatalmaskodók valójában belül gyenge emberek.Tökéletlenségüket, kisebbrendűségi érzésüket palástolják, és ezt büszkeséggel és hiúsággal kompenzálják. E kettősség azonban sokszor okoz kétségbeesést, frusztrációt, melyet a hatalmaskodással takargatnak. Ördögi kör.
      Igazából azonban minden ember érzi a saját tökéletlenségét, sokszor meg is hasonlik, és mivel tudat alatt is érzi, hogy van benne egy érinthetetlen és ép rész, szeretné azt birtokba venni, uralma alá hajtani. Csakhogy ez nem működik, csak ha legalább olyan (jó értelemben) kicsinnyé válik, mint az a "koldus" odabent.

      Törlés
    10. Ami kicsiben az nagyban ! Mikro, atomi szinten ugyanaz van mint makro, galaktikus szinten ! Hadd ne prezentáljam már megint a 6-szirmú, 1 központi bibéjű virágszirommal 1 az 1-ben a Tejút galaxis működését, egy-en-súlyozó pulzálásának a mikéntjét. Ami EgyÉn-i szinten van az természetesen megvan családi, kisebb és nagyobb közösségi, nemzeti, Ország/Úrság szinten is. Mint már anno mondottam minden ország/úrság égi eredetű, ami azt jelenti hogy vagy maga az "ÉG" hozta létre - mint például egyedüliként a Földön: MagyarOrszágot/MadárÚrságot, az eredetileg égi eredetű Földre szállt MennyOrszágot/TündérOrszágot/Paradicsomot/Kánaánt. Vagy jóval később az "ÉG" engedélyével jött létre az ország/úrság, mint például OlaszOrszág is. A mágikus magyar nyelvben nem ország/úrság végződésű állam-alakulatok tehát nem a minimum 5D-s úton/engedéllyel, hanem 3D-s úton jöttek létre - létezésük tehát a földi mátrix szer-inti illúzió. DE természetesen egy "ország" csakis és kizárólag szer-etet-tel közeledhet egy ilyen "képződmény" felé is. Nem gyarmatosít6ja, foszthatja ki, igáz6ja le stb. A "fagyi" pedig azért tud visszanyalni mert az ebből is - illuzórikusan anyagilag ugyan - de meggazdagodott Észak-Olaszország. Ahol azért elég jól elvannak/el lennének Uram bocsá az anno gyarmatosított líbiaiak is. A karma azért is tud karma lenni mert az anyagiakban való gazdagság - nem véletlen - mágnesként vonzza az anyagiakban való szegénységet. Görögország esetében ez már csak kb 20-30 % - os, mert a görög vidék nem éri el a nyugat-európai szintet. És ezért a bevándorlók nagy része tranzit-országnak tekinti. DE ki akar most egy - ugyan lélekminőségben gazdag de anyagiakban csóró - senki magyar lenni, nem ez a jellemző. Tehát Magyarország esetében a - itteni gyarmatosító múltat nélkülöző, ellenben gyarmatosítást elszenvedő létezés miatti "népi-szegénység" nem igazán kell még az etiópnak, afgánnak és a bangladesinek sem. Na persze kell a zsidónak mert ő izraeli vagy máshonnani bevándorlóként - az itteni mindennemű anyagi 6alomban lévő puszipajtásai révén - rögtön vezető pozícióba kerülhet és nyugati színvonalon élhet a magyarok rovására. Ezért is jönnek ide - többek között. Meg persze azért is mert tévesen azt hiszik hogy - a magyar táltos-avatárok révén - megúsz6ják az "apokaliptikus armageddonjukat" és még át is menthetik magukat - mint "magyarok". Ez "programként" már jóelőre sulykolva is lett számunkra a ju/j/de/j/ó Tórában/Ó-Testamentumban és az Új-Testamentumbeli J.K.-ben. DE például JÉZUS un. evangéliuma persze hiányzik az anno mindössze 3 szavazattöbbséggel elfogadott "nagy kelet-római birodalmi politikai műből". Nyilván nem véletlenül, hisz AZ nem a kikeresztelkedett zsidó papok megvezetéseit szajkózza hanem egészen mást mond - például AZ IGAZAT.

      Törlés
    11. A mások feletti hatalmaskodás az alsóbbrendűségi komplexusból ered, ez stimt. Az emberek azért hatalmaskodnak egymas fölött, mert félnek, mert bizonytalanok önmagukban, ez is stimt. Viszont én ebben azért nem latok kettosséget, mert az ilyenek büszkesége és hiusaga az elozo tulajdonsaguk folyomanya (egyik a masikbol adodik) és mivel ezek is a tökéletlenségük mutatoja, igy ezzel kompenzalni sem tudnak mit, viszont a masik leigázasaval, hatalmuk alá hajtasaval, föléjük kerekedésével valoban ez emberi gyengeségüket palastoljak.
      Az mar egy aldott allapot, ha az ember beismeri tökéletlenségét, de a modszer, ahogyan ennek terhes következményeitol az ember szabadulni probal, annak utja mas egy keresztyénnél és mas a vilagi embernél mivel Isten, aki elültette az ember szívébe a tökéletesség utáni vágyat, egyúttal meg is mutatja elérésének lehetőségét és annak módját. Akik a Biblia szellemétől idegen filozófia nézőpontjából próbálják meg értelmezni a tökéletesség fogalmat, azok ezt egy idealnak egy eszménynek tekintik, aminek elérésére ugyan törekedni kell, azonban természetes emberi erovel sohasem lehet elérni, mert az elérendő cél mindig az általunk megismert isteni kívánalmak függvénye. Csak a megismert igazság vonatkozásában vizsgálhatjuk életünket és cselekedeteinket, hogy azok tökéletesek-e vagy sem.
      Abszolút tökéletesnek csak az Istent mutatja be a Biblia, és mivel Ő ilyen tökéletes, ezért nincs szüksége változásra, még a változás árnyéka sem közelíthet hozzá. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz marad, (Jak. 1:17. Zsid. 13:8.) mert abszolút tökéletes. Mi azonban nem tudunk olyan tökéletesek lenni, mint Isten. “Avagy a Mindenható tökéletességére eljuthatsz-é?” (Jób. 11,7.). Ezért mondható az, hogy az emberek esetében a tökéletesség mindig csak egy viszonylagos állapot marad, Istenhez viszonyítva sohasem tekinthető a teljességnek. Még emberi mértékek szerint sem tekinthető teljességnek, hiszen a fejlődés lehetőségével élve ez az állapot mindig változik, és ami változik, aminek szüksége van változásra, arról egyáltalán nem mondható el, hogy tökéletes. Ez a tökéletlenség nem mondható olyan állapotnak, amit már nem lehet jobbítani és tökéletesbíteni, de csakis az isteni szabalyok altal muködik... amikor Jézus lehajol hozzank ezt mondvan: Add ide a kezedet! - és én nyujtani merem. Mindössze ennyit kér.
      Az a koldus, aki felismerte magaban, hogy "az emberben természettől fogva egyáltalán nincs semmi jó" (Rom 7:18), az valoban képes kicsinnyé valni, megszégyenítve ezzel a hatalmaskodokat.
      Es mivel a Szentirasban azt a kijelentést olvassuk először az 1 Mózes 8:21-ben, hogy: „… az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva..." , egy másik helyen a Zsoltárok 51:7-ben pedig ezt: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám" , akkor nem is tudom, hogy mi volna bennünk az a bizonyos érinthetetlen és ép rész, amit szeretnénk birtokba venni, uralmunk alá hajtani? :)

      Törlés
    12. „Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá” (1 Mózes 1:26). Nyilván az Isten képmása az ember anyagtalan, szellemi részére utal. És bár az embernek eltorzult az Isten képmásáról alkotott képe , az valójában sohasem sérült. Vagy te talán tagadod a Teremtés tökéletességét ? Jézus utat mutatott, áthidalta a szakadékot az ember számára, könnyűvé tette a visszafelé vezető utat, akár a hit ereje által. Vajon meg lehet e rontani az Alkotót, akit hordoz magában az ember ? Vagy talán tagadod az Ő létét mibennünk ?
      “Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48)
      Az itt szereplő görög szó, a teleiosz jelentése: célba ért, befejezett, teljes, jelentése cél, vég, végzés. a tökéletességet tehát itt nem erkölcsi értelemben kell érteni.
      A hivatalos vagy biblikus keresztények pedig nem különbek bárki más emberfiánál, nincsenek kiemelve, megkülönböztetve, mert Krisztusnak - ahogy ő mondja - más juhai is vannak, akik szintén felismerik őt, és itt a lényeg a felismerésen, az emlékezésen van.

      Törlés
    13. Valóban anglia tette tönkre indiát is ahogy ezek a gyarmatositók afrikát és a földközi tenger környező országait arab tavasz cimen....nem tavasz volt az hanem haláltusa.

      Törlés
    14. Jut eszenbe az arab tavaszoknak pont ez volt a célja usrael részéről, európa felboritása jobban a nincstelenekkel akiket biza most ők is rendesen hazavágtak!

      Törlés
    15. Van egy olyan érzésem Hulivuli, hogy te kedvtelésbol teszed fel azokat a kérdéseidet, amikre a valaszokat mar unalomig ismételgettük itt az elmult néhany év alatt, ha pedig ujra ismételgetnünk kell pl. a te és masok érthetetlensége miatt, akkor egyesek azt vagjak oda nekünk - konkrétan én kaptam egy ilyet - , hogy: - "... a mantráidból nem fogysz ki soha!" Eppen ezért nem tudom elhinni, hogy egyszer sem talalkoztal volna az arra adott valaszainkkal, amikor értésetekre adtuk, hogy mit kell érteni pl. azon, amikor Isten azt mondta: "Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatossagunkra...."
      Az eddig elmondottak utan akkor most ujra: Az Istenhez valo hasonlosagnak kétféle nemét kell megkülönböztetnünk: van egy velünk adott és egy cél felé iranyulo, Istenhez valo hasonlosag. A ketto ugy viszonyul egymashoz, mint eszköz és cél. Ennélfogva nem fedik egymast, nem vagnak össze. Az Ujszöv. Isten képére tulnyomorészt ugy gondol, hogy az emberi elhivatottsag Isten képének megvalositasa. Az Oszöv. teremtési története pedig inkabb az ember szellemi valojat, szellemének iranyat érti rajta.
      Az Isten képéhez valo hasonlosag mint adottsag, abban all, hogy az ember altalaban erkölcsi személyiség, ôntudattal és ésszel rendelkezik. KULSOLEG, fizikai-pszichologiai tekintetben, ez az ember felfelé iranyulo tekintetében, beszélni tudasaban és abban a képességében mutatkozik, hogy legbensobb érzéseit tükröztetni tudja a külvilag felé, (pl. Isten magat, Krisztusban). BELSOLEG, immaterialisan, anyagitol mentesen, a halhatatlansagban mutatkozik ez; tovabba én-tudataban, értelmében eszében és mindenekelott erkölcsi hajlamaiban, erkölcsi itéloképességében, vagyis abban, hogy tudja mi jo és mi rossz. Tovabba a lelkiismeretben, amely egy bizonyos tett elkövetése elott követel, és a tett elkövetése utan mint biro, megitél, belso törvényado bennünk. Es végül akaratszabadsagaban mutatkozik meg, vagyis abban a képességben, hogy az ember valasztani tud: akarja-e követni az isteni parancsot vagy sem. Habar az Istenhez valo hasonlatossag, mint szellemi-alaki adottsag, vagyis mint az ember személyiségének erkölcsi lényege tovabbra is megmaradt, mégis az Isten képe, mint szellemi-materialis birtok és mint tényleges valosagos allapot elveszett. Az az "eredeti igazsagossag", amely az isteni parancs meghallasa ota utban volt, hogy az elozetesen adott tisztasag erkölcsi szentséggé legyen ELVESZETT! Müködését a BÛN MEGZAVARTA. Megvan a virag a maga kelyhével, de oda van a szinek pompaja, és oda az illat. ->

      Törlés
    16. -> Es ha mindezek tudataban azt merészeljük allitani, hogy Isten léte minden emberben benne van, az azt (is) jelentené,hogy Ot is megkisértette ugyanaz a bűn (O is bűnös), mint ahogy az embert megkisértette - holott én azt irtam feljebb, hogy aszolut értelemben csak Isten tökéletes. Amikor pedig azt a parancsot kapjuk a Szentirasban, hogy: " “Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes”, az azoknak az igaz hivoknek szol, akik mar Isten Fiat a szivükbe fogadtak! Az “azért” szócska bizonyos előzményekre utal. Jézus Isten végtelen szeretetét és irgalmát tárta fel hallgatói előtt, ezért parancsolta meg nekik: “Legyetek tökéletesek.” Eloszor történik a megtérésre valo felszolitas, azutan pedig a hit cselekedete: a parancsnak való engedelmesség. De ami nem müködik emberi ero altal, "...mert Isten az, aki munkalja bennetek mind az akarast, mind a cselekvést is az Ő akaratanak megfeleloen" (Filippi 2:12-13). Akikben pedig munkal, azokban Isten Szelleme, a Szent Szellem munkalja azt, (nem Krisztus testileg költözik az emberbe), és pedig ily modon:
      "De én az igazat mondom nektek: jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló (a Szent Szellem); ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. És amikor Ő eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek bennem. Igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem. Ítélet tekintetében pedig, hogy e világ fejedelme (a Satan)megítéltetett."
      "Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentszellemnek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?" (1Korintus 6:19).

      Igy tehat, a Szent Szellem minden ujjaszületett hivoben benne lakik, "zaloga a mi örökségségünknek Isten tulajdon népének az Ő dicsoségének magasztalasara" (Efézus 1:14) Nélküle (a Szent Szellem nélkül) nincs olyan ember, aki Jézus Krisztusé lenne! Ha a bűnbanó bűnös oszintén megtér, megvallja bűneit, és Isten Fiat hitben befogadja, aki Megvaltoja és életének Ura lesz, ujonnan születik (Janos evang. 3:3).Ezt a folyamatot nevezi a Szentiras ujjaszületésnek. Ez a Szent Szellem munkaja, aki attol kezdve az ujonnan megtért keresztyénben lakozik. Az elveszett bűnösbol az élő Isten gyermeke lett (Jn 1:12). Krisztusban teljesen uj életet kapott, mert "ha valaki Kriszusban van, uj teremtés az, a régiek elmultak, íme ujjá lett minden" (2Kor 5:17). Tökéletesség alatt tehat az értendo,hogy az ember szellemébe költözött Isten Szelleme altal az igaz hivo azza valt... Isten igaznak, tökéletesnek tekinti, de csak azért, mert Isten az emberbe költözött sajat tökéletes Szellemére néz... azt latja az emberben, ezaltal azt, a tökéletes Szellemet az embernek tulajdonitja - de nem azért, mert ezaltal az ember pikk-pakk-ra tökéletessé lett. Magyaran: Isten ugy csinal, mintha...
      Ezért különbek a biblikus keresztyének az Istenhez meg nem tért vilag fiainal, mert ok elfogadtak Jézus Krisztust Isten Fiat Uruknak és Megvaltojuknak, míg a vilagi, hitetlen emberek, akik nem tudnak és nem is akarnak tudni semmit Jézus Krisztus megvalto művérol, ezt a lépést nem tették meg. Csak azok Isten fiai, akik befogadtak Őt. ->

      Törlés
    17. -> Amikor pedig Jézus igy szolt: "Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” (Jn 10:1-16). Ezt az igeverset sokszor félreértik, félremagyarazzak, mert sokan úgy gondolják, hogy lesz egy akol és egy pásztor — ez majd valamikor bekövetkezik, és addig is nekünk ezért meg kell tenni a magunkét. Párbeszédeket kell folytatni, közeledni kell egymáshoz és majd akkor lesz egy akol és egy pásztor. Mintha ez a mi kezünkben lenne.
      Jézus Krisztus arról beszél ebben az igében, hogy "Hallgatni fognak hangomra és lesz egy akol és egy pásztor", tehat, akik eloszor is: hallgatnak az Ő szavara, masodszor, arrol van itt szo, hogy amikor azt mondja Jézus: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók…” ,akkor világosan kell latnunk, hogy nem arról beszél Jézus Krisztus, hogy van sokféle akol, és az én juhaim sokféle akolban vannak; hanem arról beszél: vannak juhaim, akik nem ebbol az akolból valók, hanem egy másik akolból. És az ige alapjan nyugodtan mondhatjuk: Jézus Krisztus itt két akolról beszél. Ezt nemcsak innen vezetjük le, hanem az Ujszövetség más igéibol is. Jézus Krisztus előre megmondja a tanítványoknak, hogy van egy akol amiben neki juhai vannak. Nem azt mondja, hogy abban az akolban minden juh az enyém, hanem abban vannak neki juhai, és van egy másik akol, amiben neki szintén vannak juhai. Ezeket Ő kivezeti (kivezetem), és ezeket vezetem - és hozzátehetjük: majd bevezetem a mennyei dicsoségbe.

      U.i.: Szerintem okosan tennéd Hulivuli, ha a fenti hozzad irtakat le save-elnéd magadnak, vagy esetleg kinyomtatnad és be is kereteznéd, amit ezutan kifüggeszthetnél magad elé a falra, hogy innentol soha többé ne kelljen ujra és ujra elmantraznom (legalabb neked) ezeket.

      Törlés
    18. Ria! Hidd el, nemcsak kedvtelésből kérdezgetek, hanem a zsidókereszténységetekkel szeretnék mindjobban tisztában lenni.
      Próbáltam kihámozni a fenti irományodból a lényeget, vagyis : "Es ha mindezek tudataban azt merészeljük allitani, hogy Isten léte minden emberben benne van, az azt (is) jelentené,hogy Ot is megkisértette ugyanaz a bűn (O is bűnös), mint ahogy az embert megkisértette. "

      Tudod, valahogy nem elegendő az - ezt a 2000 év zsidókeresztény vonala is mutatja - ha valaki külsőleg ismételgeti megtérését, hozzátartozását Istenhez, Szent Szellemhez, Bibliához, vízbe merítkezik, imákat mormol stb. - ezek mind nem érintik a lényeget, csak látszattevékenységek.
      Mert a külső út a belsővel lényegében egy. A gyökeres megtérés lényege az a krisztusi út, mely befelé, ön- mag-unk legmélyéhez közelebb és közelebb vezet minket, ahol szellemünk mélyrétegei közepette, eredeti szellemszikránkat , fény-magunkat leljük meg.Ez az a gyökér mely Krisztussal és az Atyával lényegében Egy - kitörölhetetlen, megronthatatlan minőség.
      Ez pedig nem nagy, hangzatos megtérési dumával érhető el, hanem úgy, hogy e fénymag köré a bűnbeesés következtében lerakódott hamis szellemi-lelki rétegeket (önzés, hiúság, gőg, mohóság, érzékiség, félelem stb átvizsgáljuk, felfedezzük, majd fokról-fokra önmagunkról lefejtjük. E lerakódásokat megismerni, megtapasztalni, átvilágítani aztán lefejteni a visszaút - Krisztushoz és egyben ön- magunkhoz is , mely a való megtérés Egysége. Jézus életével mutatta meg, hogyan alakítsuk át szemléletünket, hogyan mondjunk le bűneinkről, hibás vágyainkról és késztetéseinkről. Őt a nevén szólongatni nem elég, de a tőle kapott erővel visszafejteni , átvilágítani, kielemezni a téves és torz valóságot lecserélni és visszaállítani eredeti "helyére" - ez az igazán megtért ember állapota.

      Törlés
    19. Persze erre az állapotra szükséges a kellő megtapasztaltság, kiforrottság. , nem izommunka :)
      Jézus sem fogadott el mindenkit tanítványnak, ahogy Buddha sem, aki még lopni tanulni is küldte azt a tanítványt, akiben meglátta ezt a kiforratlan késztetést. Valakinek több élet tapasztalatára van szüksége, hogy kiforrja magát. Így van ez a mai világgal is, nincs új a nap alatt, ki kell teljesen égnie , hogy jöhessen az új , a változás. :)

      Törlés
    20. Elsoként talan tegyük rendbe ezt a zsido-keresztyén kérdést Hulivuli, mert sokan nincsenek tisztaban azzal, hogy mit kell érteni ezalatt, és ami megjelölés nem jelent mast, mint a zsidok, keresztyén hitre valo attérését. Az elso keresztyének valamennyien zsidok voltak. Ok kezdtek eloszor hinni az apostolok üzenetében, abban, hogy Krisztus volt az Isten népének igért megvalto. Bar Izrael többsége a mai napig sem ismerte fel kiralyat, ez a Szentiras szerint azonban nem marad mindig igy. A mai napig nem értik, hogy Isten üdvtörténetében az örökkévalosag a tét. Krisztus nem földi, hanem örök valsagot szerzett (Zsido levél 9:12). Izrael népe azonban földi megvaltast akart, a romaiaktol valo szabadulasban reménykedett. Es mivel Isten Fiat elutasitottak, nem hitték el, hogy Jézus a vilag (nemcsak Izrael) megvaltojaként küldetett ki a vilagba, a Megvalto hivasara, kiralyuk keresztrefeszitésével valaszolt. Izraelben sem üdvözül senki tehat, akarmennyit hajlonganak is a sirato falnal és dugdossak a cetlijeiket a résekbe, Isten szamukra sem nyitott kiskaput a mennybe! "Senki sem mehet az Atyahoz, csakis én altalam" - jelentette ki Jézus a Janos evang. 14:6-ban. Ezért van, hogy a mai napig varjak a messiasukat, aki anno 2000 évvel ezelott mar eljött. Az a kevés zsido születésü, aki hiszi (vagy annak idején elhitte), hogy Krisztus a megvalto, azokat nevezzük zsido-keresztyéneknek.

      Az a megallapitasod, miszerint: "ha valaki KULSOLEG ismételgeti megtérését, hozzátartozását Istenhez, Szent Szellemhez, Bibliához, vízbe merítkezik, imákat mormol stb. ", nem kicsit ellentmondasos azzal a masik megallapitasoddal, ahol azt irod, hogy "Mert a külső út a BELSOVEL lényegében egy." Ha a külso tevékenységet te hamisnak talalod, mert azt mondod rola, hogy csak latszattevékenység, akkor mi modon tud a belsovel "lényegében eggyé valni"? Azzal a belsovel, amit te ugyszintén "út"-nak gondolsz? Az "Ut" Jézus Krisztus maga! - nem a mi emberi belsonk.->

      Törlés
    21. -> Ezen felül, te krisztusi utnak mondod, az ember önmaga legmélyéhez közelebb és közelebb vezeto utat, aki ember(ek)rol azt mondja az Iras, hogy: " ... Minden fej beteg, és minden szív erőtelen.Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak" (Ezsaias1:5-6) ? Vagy akikrol azt mondja, hogy: „… az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva..." , egy másik helyen pedig ezt: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám" ? Ehhez a bunnel terhelt, romlott belso önmagunkhoz kellene visszavezetodnünk, mint ami a mi "eredeti szellemszikránk, fény-magunk" volna, amit raadasul meg kellene lelnünk? Ez volna az a gyökér mely Krisztussal és az Atyával lényegében Egy? Azzal az Atyaval, aki önmagat SZENT-nek jelenti ki, aki ennélfogva tulsagosan szent ahhoz, hogy bunös emberhez hozzaérjen, tulsagosan szent ahhoz, hogy bunös embert elturjön? Ugye viccelsz? Ő szent és tökéletes Isten! Mi emberek pedig, nem vagyunk azok! Eppen ezért nagy vakmeroség olyat allitani, hogy a mi "gyökerünk" az Szent Istennel "egy". Nem megtisztulnunk kellene inkabb a Szentirasban, az emberi mivoltunkrol kijelentett posvanyoktol, hogy miutan ez megtörtént, Krisztus költözhessen be oda amikor azt mar tisztan, kisöpörve talalja? Eppen ezért nem magunknak kell önerőből "a bűnbeesés következtében lerakódott hamis szellemi-lelki rétegeket" lefejtegetni magunkrol, hanem hagyni, hogy Krisztus végezze el ezt mibennünk. Ha ezt mi akarjuk elvégezni magunkon, azzal az oszövetségi törvény igajat vennénk magunkra...
      A törvény soha nem a "Krisztusban" élo ember szamara rendeltetett. Abban a pillanatban tehat, amikor leereszkedünk arrol a magaslatrol, amelyre a kegyelem emelt fel bennünket (a Krisztushoz megtért embert) és a törvény ala vetjük magunkat, ezzel csak testiségünket, a bunös, ujja nem született ó-emberünket ösztönözzük cselekedetre. Ez az, amit az Iras igy nevez: "Kiesni a kegyelembol". Mert az ember még mindig a régi emberével foglalkozik, ahelyett, hogy az uj (Istenhez megtért) természetével törödne. Arra nézne, hogy kicsoda ő mar Krisztusban... Isten gyermekének fel kell ismernie, hogy Isten, Krisztus valtsag aldozati halalan keresztül nem tart bennünket mar soha többé bunosnek - de nem azért, mert onnantol mar nem vétkezünk. Isten a bunt eltörlő vérre néz... Kriszus vérére... nem pedig a mi büneinkre - hiszen tökéletesek itt a földön soha nem leszünk, noha törekednünk kell a buntelen életre, de azt is az Ur végzi el bennünk. Amikor a Szent Szellem kézbe veszi a dolgokat, egyaltalan nincs szükségünk arra, hogy eroszakoskodjunk önmagunkkal. Nem arrol van szo, hogy összeszoritsuk a fogunkat, hogy igy ellenorizzük magatartasunkat, és kivivjuk a gyozelmet. Nem, ahol valodi gyozelem van, ott nincs hústesti erolködés. Az Ur az, aki dicsoségesen atvisz minket a nehézségeken. Amikor az Urnak egy uj kivansaga elott allok, Rea tekintek, hogy O vigye véghez, amit tolem var. Nekem nem probalkoznom kell, hanem Rea bizni magam; nem harcolnom kell, hanem benne nyugodnom (ami igazabol a mi harcunk is olyan értelemben, hogy önmagam ellen harcolok azaltal, hogy az Urra bizok mindent, mert minden az O munkaja mibennünk.) Ha a munka egy részét mi végeznénk el, a dicsőség bizonyos részére igényt tarthatnank, pedig minden dicsőség Istené, ezért O végzi el az egész munkat. Nekünk ezt a hagyni tudast kell megtanulnunk. Nem szükséges igyekeznem, hogy azza legyek, ami nem vagyok. Ha szeretnék az lenni, az azért van, mert nem vagyok az. O minden, amivé én nem tudok lenni, és amivé lennem kell. Ez a kényszer nélküli élet a keresztyén élet. Szomoruan latom, hogy te még ezt mind idaig nem értetted meg. ->

      Törlés
    22. -> A Teremtohoz valo imadkozas nem valami személytelen erohoz valo mormolas (mint pl. a buddhizmusban), hanem a teremtés uraval, a mennyei Atyaval valo személyes kapcsolat... egy beszélgetés... amihez nem kell belso felfokozottsag vagy különleges gyakorlat, vagy hangzatos beszéd, - mi hivok sem mondunk mast. Az imadkozasnal minden vallasos patosz és minden mesterkéltség a gonosztol szarmazik. Imadkozni! ugy amint vagyunk, s amilyen hangulatban éppen vagyunk, Isten elé allni és hozza beszélni, aki kész meghallgatni azt. A legtermészetesebb dolog azért a vilagon az, hogy ahhoz fordulunk, aki a Ur Jézus altal a mi Atyank is. Isten jelenléte a mi életünkbe valo bearadasa: ez minden imadsag célja és értelme.
      A Szentirasban sehol nem olvasunk olyanrol, hogy nekünk Jézust szolongatnunk kellene, de az igen, hogy Jézus nevében fordulunk kéréssel az Atyahoz. Ha az imaink végén nics ott az, hogy "Jézus nevében" (kérjük, amit kérünk) az az ima nem hallgattatik meg.

      Törlés
    23. Mint írtam, a "való" megtérés nem izommunka. A ki nem élt vágyak és késztetések amúgy sem engedik - akinek lopnia kell, az lop, stb. , és ahogy Jézus is küldte Júdást, hogy árulja el - "menj, és tedd meg amit akarsz." , hiszen tudta, bár jobb lett volna neki, ha meg sem születik, de jövendő életeiben ez mély megtapasztalás üdvösséget hoz a számára. Mert a Teremtő beleviszi az embert a kísértésbe a vágyai, álmai, kérései szerint, de ezzel nyilvánvalóvá is teszi a bűnt, és az így ki is tud tisztulni. Mert a bűn nem valami, hanem valaminek a hiánya. A Teremtésben egy "lyuk", hiány, üresség, űr, amit a lélek kényszeresen be akar tölteni. És az embernek bizony meg kell tapasztalnia akár több életen keresztül is ennek hiábavalóságát, hogy aztán elhiggye, felismerje, nem kívülről, hanem csak az emberi valóságon belül tud csodákat tenni az Alkotója. Szerencsétlenségére azonban, mivel annyira "anyagias" , inkább csak a külsőt veszi észre, és nem a benső energiaforrást. Ezért szükséges a sok élet tapasztalata. És bár írja a Biblia, hogy "Isten báránya, ki elveszi a világ bűneit" - ez nem azt jelenti, hogy megszünteti, eltünteti azokat, hanem azt, hogy Ő magára vette, és SEGÍT hordozni , kitisztítani azokat belülről kifelé, hogy észrevegyük, az élő forrás-Isten bennünk van, vagy ahogy írva van, a mustármag, az elásott kincs, stb. Isten valósága teljesen más minőségbeli valóság.annak érdekében, hogy mindenütt jelen legyen, úgy tűnik, nincs sehol, hogy teremtésben teljességében ott legyen, úgy látszik, hiányzik alkotásából. Isten nagysága az, hogy Ő a legkisebb, és akkor a legnagyobb, amikor a legkisebb.Isten akkor igazán Isten, amikor Ő a "semmi". :)

      Törlés
    24. Az elozo kommentedben is jol lattam, hogy azt irtad: az Istenhez valo valodi megtérés nem izommunka, én pedig erre reagalva irtam azt, hogy "mi hivok sem mondunk mast". A megtéréshez mi köze lehet a ki nem élt vagyaknak? Ha volna is valami köze, éppen a bunei megvallasa (amik közül egyet emlitettél is) utani Istenhez (meg)térés volna...
      A Bibliaban te hol olvastal olyat, hogy a bunt elköveto embernek éppen annak - a buneinek - megtapasztalasa hozna majd üdvösséget? Nem arrol beszélgetünk itt mar par napja (de régebben is), hogy a bünös, Istenhez meg nem tért ember nem nyer üdvösséget? Ha a bünös is üdvösséget nyerne (örökölné a mennyek orszagat) akkor miért és mibol kellene megtérnie? Teljesen felesleges cselekedet volna... nem volna semmi értelme. Es éppen azért, mert az arulas bunös cselekedet (nem is akarki lett elarulva) Judasnak e végzetes bune miatt monda Jézus, hogy "jaj annak, aki az Emberfiát elárulja!" - és azért "jaj", mert ez az arulasa juttatta őt a pokolra. Vagy te olvastal olyat a Szentirasban, hogy Judas bunbocsanatot tartott volna e gyalazatos tette miatt, hogy ezaltal elkerülje a pokol kinjait?
      Jézus nagyon jol tudta ( meg is jövendölte korabban, mivel Isten a jelen történéseit egyidőben látja), hogy Iskoriates Judas el fogja arulni őt (Jn 13:11), mégis szandékosan valasztotta apostollá. Amikor Judas végül tavozott az emeleti szobabol, hogy elkövesse bunos tettét, Jézus ezt parancsolta neki: "Amit szandékozni készülsz tedd meg hamar". Akkor az asztalnal ülok közül senki nem értette, hogy ez mit jelent. Arra gondoltak, mondja Janos, hogy mivel Judas intézte a pénzügyeket, Jézus azt mondta neki, hogy vasarolja meg az ünnephez szükséges élelmiszereket, vagy adjon valamit a szegényeknek. Ekkor még Judas sem tudta, hogy Jézus mit ért ezalatt, mert csak a bemartott falat utan (amit Jézus nyujtott neki) közvetlenül ment bele a Satan Judasba és sugta fülébe, hogy arulja el Jézust (Jn 13:26-27). A Satan volt a kisértő és nem Isten.
      "Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.
      Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.
      Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz "(Jakab 1:13-15). ->

      Törlés
    25. -> Mar a tegnapi legutolso hsz-od utolso soraiban is meglattam a reinkarnaciora valo utalasodat, de szandékosan nem foglalkoztam vele marcsak azért sem, mert errol a témarol is éppen elégszer volt mar szo ezen az oldalon. Két egymasnak homlokegyenest ellentmondo tan egyikét lehet csak igaznak tartani. Vagy az egyik igaz, vagy a masik. A keresztyénség elveti a lélekvandorlas hitet, mert bibliaellenes. Es itt mar megint csak az önmegvaltasnal lyukadunk ki, mert a lélekvándorlás alapja az önjavítás gondolata, ezért kell a léleknek számtalan újramegtestesülésen átmenni. Beszélnek egészen milliószori újratestetöltésről is, de e tan hirdetoi közül arra még egyikük sem tudott valaszt adni, hogy ennek a körforgasnak mikor lesz vége. Az okkultizmusnak ez a formaja arrol beszél, hogy allando körforgasban vagyunk; a halal nem mas, mint atkerülés egyik testbol a masikba. Shirley MacLaine igy azt allitja, hogy kiiktathatjuk a halaltol valo félelmet azzal, ha egyszeruen kijelentjük, hogy nem létezik. A gonosz szellemi vilaggal felvett kapcsolatai révén kideritette, hogy egyik elozo életében hercegno volt Atlantiszban, a masikban inka asszony Peruban, és még olyan gyermek is volt akit elefantok neveltek fel. Némely elozo életében férfi volt, masikban nő.
      Egy asszony akivel egy lelkipasztor utja soran talalkozott, elmondta, hogy gyermekként részletes ismeretei voltak egy vermonti hazrol, amelyet sohasem latott. Késobb felnottként, elment megnézni azt a hazat, és a részletek egybeestek latomasaval. Ezért megvolt gyozodve arrol, hogy ott élt a 18. szazad folyaman. A pasztor ramutatott, hogy nincs lélekvandorlas, de a démonok vandorlasa létezik. O egy gonosz szellemtol szerzett ismereteket egy 18. szazadi csaladdal kapcsolatban. De - tiltakozott - nekem semmi közöm sincs gonosz szellemekhez; én csak a jokkal tarsalgok! Hogyan tud egy jo szellemet megkülönböztetni egy gonosztol? - kérdezte a pasztor. En csak azokkal a szellemekkel allok szoba, amelyek fénybe öltözötten jönnek hozzam. A pasztor emlékeztette az asszonyt a 2Korinthus 11:13-14-re: "Mert az ilyenek hamis apostolok, csalo munkasok, akik Krisztus apostolainak hazudjak magukat. Nem csoda, hiszen maga Satan is vilagossag angyalava valtoztatta el magat." Bizony, fénybe öltözötten!
      Az ő tapasztalatai és az ehhez hasonloak nem a reinkarnaciot bizonyitjak, hanem inkabb megerositik, hogy barmely kor emberei aldozatul eshetnek a démoni befolyasnak. Bizonyitékok vannak arra, hogy olykor még gyermekek is öröklik szüleik vagy őseik démoni vonasait. Ez megmagyarazna, hogy néhany gyermek, akik csupan néhany honaposak voltak, beszamolok szerint miért gagyogtak istenkaromlasokat és tragarsagokat, amelyeket egyszeruen nem tanulhattak meg rövid életük soran.
      Az okkultizmus barmilyen formaja is, nem megbizhato forrasa a tajékozodasnak azzal kapcsolatosan, hogy mi történik a halal utan. Csupan a szellemi vilagnak, a megtévesztés és a sötét értelem vilaganak létezését bizonyitja. Isten az okkultizmus minden formajat utalatosnak tartja (1Korinthus 10:14-22).
      A Szentiras csak egyszeri halalrol beszél: "Es amint elrendeltetett, hogy az emberek EGYSZER meghaljanak, azutan az itélet következik... " (Zsido lev. 9:27). Hogyan is lehetne egy ember bunét feltamadasa utan (ui. lesz egyetemes feltamadas) megitélni, ha ezer formaban élt itt a földön?
      Egy ember csak egyszer hal meg és egyszer is tamad fel... slussz!

      Isten pedig akkor igazán Isten, amikor Ő a minden és a legnagyobb! Okay?

      Törlés
    26. Ria: " a Szentírás csak egyszeri halálról beszél" - ezzel szemben a valóság a következő:
      J.K.20/6: "Boldog és Szent az, akinek része van az első feltámadásban. Ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és Krisztus papjai lesznek és vele uralkodnak ezer esztendeig."
      A továbbiakban - többek között a második halálról is - itt van Görbicz Tamás Biblia-szakértő előadása a youtubeon - lásd főként a 26. perctől. Az előadás kereső címe:
      www.bpa.hu - a második halál és az örök élet - Görbicz Tamás

      Törlés
    27. Kedves Redneck!

      "A karma mint a politeista vallások egyik alap dogmája...meg az egy Isten(monoteisztikus vallás/hit) együtt egy történetben, hitben."

      Ne haragudj, de sajnos ez nem igaz. Egyfelől a karma szó pusztán annyit jelent "cselekvés", "tett". Amire Kerion utalni akart az a "karma banda" azaz a cselekvés eredményeként fellépő kötöttség. A keleti hagyomány azonban ismer olyan karmát is, amelynek nincs "bandája", ez a "wei wu wei", a nemcselekvő cselekvés.

      A "ki mint vet, úgy arat", vagy a "aki szelet vet, vihart arat" és hasonló mondatok pedig éppen a karma banda hatását leíró bölcsességek, tehát a hatás - visszahatás törvénye minden vallásban és hagyományban jelen van. Az, hogy ezt kizárólag a keleti hagyomány részének tulajdonítják, a nyugati túlmagyarázás és túlforszírozás eredménye.

      Másfelől pedig politeista vallás nincs! Sosem volt. Ez a kifejezés egy modern kori találmány. Egy antik görög kikérte volna magának ezt a jelzőt. Az Olümposz ugyan "hemzsegett" az istenektől, de a régi ember jól tudta, hogy ezek a lények nem a végső "valóság(oka)t" jelentik, hanem az Abszolútumnak bizonyos megnyilvánulásait, arculatait, "neveit". A végső, oszthatatlan, megnevezhetetlen, egyetlen, abszolút valóságot pedig TO HEN-ként említik. Plótinosznál, Platónnál, Arisztotelésznél lehet erről olvasni. A TO HEN másképpen Tao, Átma, Paramasíva, stb ...

      Mi is kikérnénk magunknak, ha egy idegen a kereszténység által tételezett angyali karokat, kerubokat szeráfokat, trónokat, stb "politeisztikus panteonnak" nevezné.

      A karmával szorosan összefügg a reinkarnáció tana. Talán meglepő, de a nyugati módon értelmezett lélekvándorlás doktrínája nem szerepel sem a buddhizmusban, sem a hinduizmusban! Mai formájában ez is egy jelenkori, nyugati találmány. A keleti hagyomány említ ugyan a karma bandával is összefüggő generatív és regeneratív erőket, ezek azonban messze a személy fölötti valóságokból (Gandarva) erednek, mint hajlandóságok, késztetések (szamszkárák). De az Út és a doktrína szempontjából ezeknek nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, mint amit megérdemelnek.

      És Jézus sem tulajdonított. A Bibliában elsősorban nem azért nem találtuk a reinkarnációra történő utalásokat, mert "kigyomlálták", hanem azért mert ennek sokkal kisebb a jelentősége, mint azt manapság tételezik.

      Törlés
    28. "Ha a bünös is üdvösséget nyerne (örökölné a mennyek orszagat) akkor miért és mibol kellene megtérnie?"
      Ria! A krisztusi megváltás sokkal komplexebb, mint azt gondolnád, és nemcsak a keresztényeknek szól, hanem az általad nem megtérőknek is :)
      Hiszen hogyan is emelné magához az Isten azt a bennszülöttet, aki még csak nem is hallott róla ?
      A testben lét a szellem és a lélek érlelődésének a folyamata, és mindenki a benső, igaz szándék alapján lesz mérlegre téve.Isten nem azt fürkészi, hogy ki az, aki névleg, külső jegyek alapján hívőnek mondja magát. Istent nem kötik semmiféle földies, vallásos fogadkozások, földies érzések.
      Még alaposan meglepődhetsz az életedben. Ugyanis, akiről jelenleg még azt gondolod, hogy a mennyekbe hivatalos, esetleg nem lesz ott. Akiről meg azt látod, hogy mennyi testi, lelki megpróbáltatás éri, küszködik, fizikai konfliktusok sora veszi körül, és külső megitélés alapján egy elveszett ember - esetleg ott lesz :)
      Mert aki nagy vallási áhítatban, testi bajok és lelki konfliktusok nélkül éli az életét, az nem biztos, hogy fejlődik, lehet, hogy csak stagnál, mert a valódi jó az ember számára nem ám az, hogy ő gondtalanul és vidáman lubickol földi életében. De a próbák mindenkit elérnek, és amikor nem kap segítséget, vagy jönnek a csalódások emberekben, "istenben", akkor dől el, vajon képes e arra, hogy ilyen körülmények között is elfogadja a Megváltót Urának. És ez kőkemény BELSŐ küzdelem és út és állhatatosság, a benső isteni források és a mély hit segítségével. Mert sok megtértnek tartott ember önzése mérhetetlen, és a szenvedést ki akarja kerülni bármi áron. Ellenben pogánynak tartott milliók élnek a földön, akik éheznek, fáznak, s brutális emberek szenvedtetnek, s kikben mégis ragyog a hit.

      Törlés
    29. "Isten pedig akkor igazán Isten, amikor Ő a minden és a legnagyobb! " :)
      Ria ! E beszólásoddal bizony nem ütötted meg a farizeusok igazságát.
      Mert Jézus, aki Egy volt az Atyával semmivé tette magát az emberek előtt, sőt étellé, itallá változtatta magát ajándékképpen nekik, a kéérdés, mennyit képesek meríteni belőle ? Mert ahogy látom, a külső szertartás megvan, de a belső még hibádzik ;)

      Törlés
    30. Hol itt a probléma Kerion? En is csak egyszeri halalrol beszéltem, amikor a Bibliabol idéztem, az egyszeri halalra vonatkozo igeverset -> "Es amint elrendeltetett, hogy az emberek EGYSZER meghaljanak, azutan az itélet következik..."

      A Szentiras harom fazisu, harom csoportban valo feltamadasrol tudosit bennünket, mégpedig mindenki a maga rendje szerint.
      Az elso feltamadasrol az 1Thessalonika 4:13-17-ben olvashatunk, amikor is a Krisztusban hivo (az elmult 2000 év ota) de meghalt emberek feltamadnak és elragadtattnak az akkor élo Krisztusban hivokkel együtt:
      1. 13 "Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.
      14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.
      15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.
      16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak,
      17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk."
      2. Harom igehely szol a két masik csoport feltamadasarol. Az elso a Jel 20:4, ahol Janos apostol leirja, hogy latta azoknak a lelkeit, akiket lefejeztek Jézus Krisztus bizonysagtételéért, akik nem imadtak a fenevadat, az Antikrisztust. Ez az Antikrisztus hét évig tarto uralkodasanak a masodik felében (3,5 év) élo elozoleg el nem ragadtatott, de ez idoszak alatt (az un. nagy nyomorusag alatt) megtért hivokrol beszél. Ezeket, akik nem vették magukra a fenevad (AK) bélyegét és ezért martirhalalt haltak, Janos latta és "ezek életre keltek".
      Az oszövetségi es a nagy nyomorusag szentjeinek feltamadasarol a Jel 20:4 beszél, akik nyilvanvaloan az armageddoni csata utan tamadnak fel, amely az elozo 19. fejezetben van leirva. Az oszöv.-i hivok feltamadasa a Dan 12:2-ben van kijelentve, ami megfelel a Jel 20:4-nek.
      3. A Jel 20:5 megallapitja: "A többi halott nem kelt életre, mig el nem telt az ezer esztendő" (Jézus Krisztus 1000 éves földi kiralysaga az Armageddon-i csata utan). Az Antikr. vereségét követően, (amikor a Satant is elfogjak oldozni) a valamennyi korszakbol szarmazo hitetlenek, akik következetesen ellenalltak annak, hogy elhiggyék, hogy Jézus Krisztus a Messias és az üdvözitő, megfognak jelenni a nagy fehér itélőszék előtt (Jel 20:11-15). Ezeket véglegesen a tuz tavaba küldik örökre (ami nem szoszerinti halalt jelent, hanem örök idokig tartó kínt, szenvedést, bar a Biblia halalnak nevezi, de amit azért nem vehetünk a test teljes megsemmisülésének, mert az a halal, ami addig magahoz ragadta az emberi testet, nem lesz többé, mert a halal is a tuzes toba vettetik(Jel 20:14), a Halal és a Pokol is, a Bibliaban megvan személyesitve).
      A rettenetes dolog az, hogy a vallasos emberek is megfognak jelenni a hitetleneknek ezen a megitélésén. -> "Sokan mondjak majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben profétaltunk.....és akkor kijelentem nekik: sohasem ismertelek benneteket, tavozzatok tőlem ti gonosztevők" (Mt 7:22-23).
      Csakis az Ur Jézusban, a Messiasban és Udvözitőben bizó személyes hit biztosithat barkit arrol, hogy ezt a végső itéletet elkerüli.
      Amikor a hsz-odban meglattam Görbicz T. nevét, abban a pillanatban mar tudtam, hogy ajanlasod ellenére sem fogom a tanitasat meghallgatni, mert az az ember egy hitgyülis, Németh Sandor tanitvanya. Tudd tehat Kerion, hogy kinek hiszel! Nekem se higgy feltétlenül! Csak a Biblianak higgy! Azutan esetleg összevetheted az altalam elmondottakkal.

      Törlés
    31. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    32. Kell-e annal többet mondanom valaszul Hulivuli, mint a Janos evang. 3:3-at és 5-öt, ahol Jézus maga mondja, hogy: "... ha valaki ujonnan nem születik, nem lathatja meg az Isten orszagat, tovabba (5.v.): "Ha valaki nem születik viztol és Szellemtol, nem mehet be az Isten orszagaba"?
      Na de, ha ez még mindig nem volna elég:
      "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik" (Mark 16:16).
      Aki hiszen ő benne (Krisztusban), el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében" (János 3:18).
      A Róma 8:5-8-ban Krisztus Szellemének birtoklása jelzi az életbevágó különbséget a hitetlen ember és a keresztyén ember között. Az egyiket a (hús)test uralja; a másik Szellemtől született, és gondolkodását jellegzetes módon a Szellem irányítja.
      "Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Szellem szerint, a Szellem dolgaival. A test törekvése halál, a Szellem törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Szellem szerint, ha Isten Szelleme lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Szellem életet ad az igazság által. Ha pedig annak Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Szelleme által" (Róm.8:5-11).

      Jézusnak a Maté 22:1-14 példázatában, három, jól elkülöníthető csoportot látunk. Az első csoport visszautasította a meghívást, ilyen-olyan okokra hivatkozva. Ők úgy döntöttek, hogy nem akarják, tehát nem mentek be a menyegzőre. Voltak olyanok, akik elmentek, de nem volt menyegzői ruhájuk, vagyis szerettek volna üdvözülni, de nem hitték el, hogy ennek feltételei vannak, vagy nem akarták azokat teljesíteni. Őket a király kivettette a külső sötétségre. A harmadik csoport végül, akik elfogadták a meghívást, elfogadták a menyegzői ruhát, vagyis a tiszta jellemet, és ők bementek és benn maradtak az Isten által előkészített menyegzőn.->

      Törlés
    33. -> "Abból tudjuk meg, hogy megismertük (Istent), hogy megtartjuk a parancsait. Aki azt mondja: "ismerem", de a parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne marad, annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt" (1Janos lev. 2:3-6).
      Sokan vannak, akik hivoknek mondjak magukat és beérik a külso kegyességi formakkal, sőt ezek vannak tulnyomo többségben - errol én is tudok, ezeket nevezik az igaz hivők "névleges keresztyének"-nek, akik nem üdvözülhetnek, bar ok azt hiszik magukrol. Ezek azok, akik:
      "Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok" (Titusz 1:16).
      En is ugyanarrol beszélek tehat: nem a külso vallasoskodas szamittatik be, hanem a tiszta, igaz Krisztusba vetett HIT!
      Azt viszont nem értem, hogy miféle hit "ragyog" azokban a pogánynak tartott milliókban, akik éheznek, fáznak stb., ha az a hit, nem a Krisztusban valo hit? Hinni 1000 féle dologban lehet ui. Pl. ott van az indianok, vagy az indiaiak stb. többisten hite.
      Ezenfelül minden Bibliat ismero hivo tudja, hogy Isten nemcsak örök életre teremt embert, hanem az örök karhozatra is, éspedig az okbol, hogy ez utobbiakon mutassa meg az Ő hatalmat:
      "Az Írás szerint ugyanis ezt mondta Isten a fáraónak: „Azért tettelek királlyá, hogy hatalmamat megmutassam rajtad, és mindenki megismerje nevemet az egész Földön” (Róma 9:17).
      "Isten tehát azon könyörül, akin akar. Viszont makaccsá és keményszivűvé tesz akit akar" ( Róma 9:18)
      "Erre talán azt kérdezed: „Ha Isten irányítja, amit mi — emberek — teszünk, akkor miért vádol bennünket a bűneinkért? Hiszen senki sem állhat ellen Isten akaratának!” (Róma 9:19).
      " De hát kicsoda vagy te, hogy vitába mersz szállni Istennel? Felelősségre vonhatja-e a cserépedény a fazekas mestert: „Miért formáltál engem ilyenné?”Vagy talán nincs hatalma a fazekasnak az agyag felett? Ugyanabból az agyagból az egyik cserépedényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja.
      Hasonló ehhez, amit Isten tett. Meg akarta mutatni haragját és hatalmát. Mégis türelmesen és sokáig elviselte azokat az embereket, akikre haragudott, pedig már megérdemelték volna, hogy elpusztítsa őket.
      Igen, türelmesen várt arra is, hogy megmutassa kegyelmének nagy dicsőségét. Mégpedig azokon az embereken, akik elfogadták Isten kegyelmét, és akiket arra teremtett, hogy részesüljenek dicsőségéből.
      Ilyenek vagyunk mi is, akiket erre hívott meg, akár a zsidók, akár a nem zsidók közül" (Roma 9:20-24).

      Mindezek után, amiket elmondtam a kérdéses dolgokrol az én értelmezésem szerint, okosabban tennéd, ha te magad jarnal utana azoknak, mert ahogy latom, te a sajat elképzeléseidet probalod belemagyarazni a Szentirasban kijelentett igazsagokba.


      Törlés
    34. En Istenrol beszéltem Hulivuli, amikor azt irtam, hogy "Isten pedig akkor igazán Isten, amikor Ő a minden és a legnagyobb! " Jézus pedig, aki valoban egy az Atyaval, "megüresitette magat és szolgai format vett fel", arra az idore, amig itt élt a földön. De miutan feltamadt Krisztussá lett (ddig csak Jézusnak, Isten Fianak neveztetett) és megdicsoült testet öltött magara, majd felvitetett az Atya dicsoségébe, ahol egyutt uralkodnak.

      Törlés
    35. Isten valóban a minden és a legnagyobb, mégis, valójában Ő a saját belső világunk kivetülése, kifordulása. Ez most paradoxonnak hangzik. Pedig Az Írásban is ott van:
      "Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk.."
      Én átadtam nekik a dicsőséget, amit nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egyek legyenek ők is..."

      Vagyis az Atya ott van Krisztusban, Krisztus pedig mibennünk , hogy ezáltal tökéletesen egyek legyünk, ahogy ők egyek. - tökéletesen egybevág a keleti tanitásokkal, buddhizmussal :)

      Törlés
    36. Igen, Krisztus benne van mindazokban, aki befogadtak ot, akik Isten Szelleme altal ujonnan születtek. Errol beszélünk itt mar napok ota. Azok az emberek, akik ezt nem tették, az Ur Jézust teljesen ignoraljak (azokrol most ne beszéljünk, aki soha nem is hallottak Rola), mi altal lehetne bennük Krisztus? Netán a buddhistak is megtették ezt a lépést? Hiszik, hogy Jézus Krisztus oérettük is szent vérét ontotta a keresztfan, hogy ezaltal örök életük legyen? Szerte jarnak a vilagban és hirdetik a Krisztusrol szolo evangéliumot? Ne bosszants Huli. :) Buddhat foként az életnek a szenvedéssel valo kapcsolata foglalkoztatta, nem pedig az emberek Istenhez valo viszonya, és elsosorban arrol tanitott, hogy mit kell tennem ( vallasos cselekedetek emberi erobol ) és nem azt, hogy mit kell hinnem. Beszél ugyan "örök törvényekrol", de ezen az "örök törvény"-en nem megy tul, mint legfobb hatalmassagon, nem kutat tovabb, hogy abban Istent ismerje fel, igy az Istenrol szolo tanitasa csökevényes marad.

      Az Ur imadsaganak abban a részében ami igéket idehoztal, kérést terjeszt az Atya elé, amelyet aztan sajat gondoskodasanak kinyilatkoztatasaval folytat. Ennél a pontnal az Ur imadsagaban elore nézett a következo évszazadokra, és latta az egyre több embert, aki majd hisz benne, ami az (12) apostolok bizonysagtételének közvetlen vagy hosszutavu eredménye. Imadkozott értük, hogy mindnyajan egyek legyenek.
      Ez nem üres imadsag volt, mert Urunk azonnal megfogalmazta, hogy milyen egységre gondol, és az hogyan valosithato meg: "hogy mindnyajan egyek legyenek, ugy ahogyan Te Atyam, énbennem, és én Tebenned, hogy ok is bennünk legyenek."
      Ez a minden idok valemennyi hivojének egysége aztan attol függ, hogy minden hivo egyarant Krisztusban és az Atyaban lesz-e.
      A történelemnek ezen a pontjan még a tanitvanyok sem voltak Krisztusban, csak miutan Krisztus, az O mennybemenetele utan pünkösdkor kiarasztotta rajuk a megigért Szent Szellemet (ApCsel 1:4 és 2:2-4). Eddig az ideig a tanitvanyoknak együtt kellett maradniuk (Jézus meghagyta nekik, hogy el ne menjenek Jeruzsalembol) egyszeruen a közös érdeklodés és az Ur Jézus iranti szeretet miatt. A meglepoen csodalatos eredmény az lesz, hogy a tanitvanyok (és az utanuk következo hivok) Krisztusba kerülnek, eggyé valnak vele és benne az Atya Istennel. Egyszeruen a Krisztusban valo hit altal!
      Az altalad idézett igeversekben tehat, Krisztus azokrol beszél, akik az apostolok szava altal hisznek Obenne!

      Na... lassacskan mar egész bibliaprofesszor lesz itt beloled Huli :) Nagyon örülök, hogy végre ezzel foglalkozol, mégha most még nem is értesz belőle sok mindent.

      Törlés
    37. Ria ! Még nem válaszoltam arra a kérdésedre, hogy : " Azt viszont nem értem, hogy miféle hit "ragyog" azokban a pogánynak tartott milliókban, akik éheznek, fáznak, stb., ha az a hit, nem a Krisztusban valo hit?"
      Nos ez az a kovászos példabeszéd, ami észrevétlenül megkeleszti az egész kenyeret. Mert a krisztusi megváltás nem ám külső munka volt, hanem belső - minden létező ember bensőjében vitt véghez olyan változásokat, mely bár ugyan nem ragadta ki őket földies vallású, gondolkozású és érzésű környezetéből, mégis elindított bennük egy olyan programot vagy változást, amely szinte előrelökte őt a fejlődésben.Olyan szinteket kapcsolt össze az ember és az isten között, olyan hidat képezett ki megváltó munkájával, mely által, szinte észrevétlenül, de mégis kényszerítő erővel hatott minden emberre. A megváltás egyfajta súlypontváltás, és bár a mai embert a földi viszonyok folytonosan kibillentik eme észrevétlen áldott helyzetből, mégis belül a lélek törekszik vissza ebbe az állapotába.
      És ahogy a világ egyre jobban kettéválik és eltávolodik egymástól, úgy az a lélek is eltávolodik önmagától aki nem törekedik, ragaszkodik vissza, - hiszen akik csak alulról nézik a célt, csak még jobban az anyagba süllyedve akarnak új utakat, medreket találni, hatalmas erőket mozgatnak meg, csak a harc a hatalomért és a pénz megszerzéséért érdekli őket, nem veszik észre, hogyan távolodnak el eme megváltott részüktől.
      És jelenleg nemcsak a Föld , de az emberiség is belül óriási változáson megy keresztül,- megújítja magát, átrendezi, és aki késlelteti ezt a folyamatot, ellenállást fejt ki, akadályozza a benső megújulást, az, még ha kivül meg is nyeri az egész világot, a lelkén belül elveszíti önmagát.
      Szóval a valódi megváltás külön-külön minden egyes ember benső egyediségét ragadta meg , állította vissza, és mégha nem is vallásos, keresztény környezetben, él , ha törekszik vissza, és ragaszkodik eme megújított benső egyediségéhez, akkor áll benne helyre az, amiről Jézus is beszélt :

      " Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt (olyanná) teszitek, mint a külső, és a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó, és hogy a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő; ha szemeket szem helyébe teszitek, és ha kezet kéz helyébe, és lábat láb helyébe, és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni [a királyságba].

      Törlés
    38. Ennyire nehéz megértened Hulivuli, hogy " Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta" (János 3:36) ?
      "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" ( János 3:16 ) - <- mar "1000x" elmondva ezen az oldalon is.

      Az igazsag törvénye az a törvény, amely az Isten altal elismert igazsagot igéri. Az ember buzgosaga ellenére sem jutott el erre a törvényre és igazsagra amelyet az igér:
      Roma 10
      3. "Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek" (Róma 10.:3).

      9. Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol."
      10. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.
      11. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül.
      13. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
      14. Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?
      15. Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek!
      17. Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által."

      Legyél kedves elolvasni az alabbi linken talalhato iromanyt a KULSO megvaltasrol, amit miutan az ember megért és elfogad: hitté lesz, azutan valik benne BELSO bizonyosagga:

      http://www.gotquestions.org/Magyar/keresztyen-megvaltas.html

      Hinni eloször is: az ember reményteli vagyodasa visszatalalni oda, ahonnan szarmazott. Az ősi hazahoz valo huség eme megnyilatkozasat nevezi Jézus az igazsagossag utan valo éhségnek és szomjusagnak (Maté 5:4-6). Igy tehat a hit odakapcsolodas J 0zushoz, aki földi napjaiban az embereket Isten közelségébe hozta. Megnyitotta szamukra az eget és engedelmességével legyozte a sötétség eroit, ami altal visszaadja az embernek a mennyei Atyaval valo közösséget. ->

      Törlés
    39. -> Ha van személyes Isten - marpedig mind a külso, mind a belso emberi vilag hemzseg az Ő örökkévalo, valosagos létére utalo bizonysagtételektol - akkor, kell, hogy Ő minden tökéletességnek teljessége legyen, aki a legtökéletesebb Jó, Élő, Szent és mindenhato. Es mint Teremtőnek és a vilag uranak minden alkotasaval kapcsolatban kell lennie. Joga van hozzajuk, és felelosségre vonhatja őket, s amilyen mértékben a teremtmények kapcsolatban vannak Ővele, olyan mértékben részesülnek az igaz életben. Isten tehat tiszta, mi pedig tisztatalanok vagyunk. Isten Szabad, mi pedig ezer kötelékkel megterheltek.
      Eppen ezért Isten és közöttünk nem lehetséges igaz és bensoséges szellemi kapcsolat. Mert a Szentnek nem lehet közössége a nem szenttel (1 Janos 1:5). A bűn: elszakadas Istentol, visszaélés a szabad akarattal, a teremtmény akarata fellazad az isteni vilagrend akarata ellen. A bűn a teremtmény kisérlete arra, hogy a sajat, személyes énjét egyedüli urra igyekezzék tenni, hogy a maga kis vilaganak középpontjava (a mikrokozmosz középpontjava) legyen, és éppen ugy az őt körülvevő külső természet (a makrokozmosz) középpontja is.
      Ezzel pedig az ember eltavolodott Istentől. Ha pedig elszakadunk Tőle, ez az élettől valo elszakadas, tehat halal és pusztulas, szellemi-lelki-testi halal. "A bun zsoldja (pedig) a halal" (Rom 6:23). Ebben a helyzetben az önmegvaltas mit sem segit. Ezért kellett Jézusnak eljönnie, és KULSOLEG megvaltania az teremtett vilagot ez atok alol, mint Istent kiengesztelő, Istent a vilaggal megbékéltető aldozati halalaval. Es mivel a bűn - lényege szerint - halal, a kiengesztelést is csak halal hozhatja létre. "Vérontas nélkül nincs bűnbocsanat" (Zsido lev. 9:22).

      „Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Jézusén.” (1Péter 1:18–19)
      A hit hallasbol van tehat, és vajon hisznek-e ilyen forman a"poganyoknak tartott milliok", azért, hogy ne maradjanak az eredendo buneikben, hanem elnyerjék az örök életet?

      Az a bizonyos Tamas evangéliuma amibol idéztél, az nem a Jézus 12 tanitvanyai közül valo Tamas nevu tanitvany evangéliuma (tole szarmazo feljegyzésrol nem tudunk), hanem az egy Kr.u. 140-ben élt eretnek gnosztikus irasbol valo, ennélfogva nem tartozik a Bibliaban talalhato négy evangéliumhoz. Tamás evangéliuma (ami 14 logion-bol all, és amit Jézus mondasainak tulajdonitanak) gnosztikus nézeteket tartalmaz és önmegváltásról beszél (ellentétben a krisztusi megvaltasrol szolo evangéliummal), ezért nem kanonizálták, hanem elvetették, mint hamis tanokat terjesztő iratot. Az oskeresztyének csak a négy evangéliumot (Maté, Mark, Lukacs Janos) használták az Istentiszteleti felolvasásokon, ezek terjedhettek el széles körben, ezek váltak ismertté és elismertté. E négy evang. ad szilard alapot annak, hogy elhigyjük amit az Újszövetségben olvasunk: hogy Jézus Isten, hogy átvállalta a büntetést a bűneinkért és hogy feltámadt a halálból.
      A gnosztikusok a keresztyénség korai szazadaiban különbozo vallasi mozgalmak követoi közül kerültek ki, és azt vallottak, hogy az ember bizonyos titkos tudason (görögül: gnozis) keresztül üdvözülhet, vagyis nem a krisztusi megvaltas altal. A legtöbb gnosztikus, szélsoséges aszketizmussal viszonyult a szexualitashoz és a hazassaghoz. Szerintük az ember eredendoen egynemu volt; az asszony teremtése volt a gonosz forrasa; gyermekek nemzésével pedig csak a sötétség eroi altal guzsbakötött lelkek szama sokasodik.
      "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust."(Jn evang. 17:3).

      Törlés
    40. Hát nem látod Ria, hogy egyesek itt egy saját maguk által összerakott vallásban hisznek. Belefér abba minden,...Jézus, meditálás, bibliai idézetek, jóga gyakorlatok, a Teremtő, "karmabanda", reinkarnáció, buddhizmus stb. stb. Ezt nevezik manapság nyúédzsnek. És még akkor sem fog nekik feltűnni az, hogy rossz úton járnak, amikor ugyanezt a fogják nyíltan tanítani az iskolákban a gyermekeknek. Pedig azt is jól tudják, hogy kik és hogyan irányítják az "oktatási" intézményeket világszerte. Egyébként ez már történik is, és nem csak Mo-gon.


      http://eduline.hu/kozoktatas/2013/4/10/Kotelezo_lesz_a_meditacio_az_iskolakban_min_CUYYGE
      http://hvg.hu/itthon/20130418_Hoffman_szerint_nem_lesz_de_megis_lesz_re
      http://www.relaxacio.hu/iskolai-relaxacio/

      Akit érdekel honnan fúj a földi szél, mert ez is sokat elárul a dologról,...dolgokról, az hallgassa meg az alábbi anyagot. Ez mint dokumentált bizonyíték, nem kamu. De nyugodtan el is lehet fordítani a fejünket egy másik irányba, lefedni a füleinket, hogy nem halljuk az igazságot, hiszen Istentől, hála érte Neki, szabad akaratot kaptunk. Olyan ez majdnem mint a karmátok(nem karmabanda!),...egyéni felelősség van.
      https://www.youtube.com/watch?v=vQnH4waAXGc (ezzel nem a Hetednapi Adventista Egyházat akarom propagálni, de a professzor úr nagyszerű kutatásokat végzett ilyen és hasonló témákban).






      Törlés
    41. Sajnos nagyon is latom redneck, hogy egyesek inkabb hisznek a sötét ördögi hazugsagoknak, mint a tiszta evangéliumnak. Eppen ebbol a sötétségbol probaltam kihozni az oda kényelmesen megtelepedetteket, de miutan azt is tudom, hogy Isten egy ido utan az ilyeneknek megkövériti a szivét, hogy "hallvan ne halljanak és ne értsenek; és latvan ne lassanak" (Maté 13:14-15), ezért én sem probalkozom tovabb. Teljes mértékben hiabavalosag volna ezt tovabb folytatni. Aki nem akar érteni, az nem is fog tudni, akarhanyszor és akarmennyit "mantrazzanak" is neki. Ez van!

      Törlés
    42. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    43. Minden emberben van egy elveszett, de értékes és egyedi gyermek, aki szeretné kinyilvánítani önmagát - "Vagyok, aki vagyok" - és eme elveszett valóság miatt kapott az ember teljes szabadságot , vágyakat, és bár nem emlékezik, maga döntheti el hová, merre megy ; és útja során megtapasztalja egyediségének, vágyainak eredményét, és ez által el kezd tisztulni, és sokszor találja magát a mélységekben, mégis ezáltal emelkedik fel Istenhez, és nyeri vissza vissza bensőséges kapcsolatát vele. Mert senki sem emelkedhet fel, aki nem szállt alá, még ha az a poklokon keresztül is vezet. Mert Istennek néha nem marad más lehetősége, mint a bűn, hogy elvezesse az embert gyengeségébe. Nincs más választása – megengedi a bűnt, hogy az embert gyengesége mélyére vezesse. Ez a legutolsó lehetőség. És a végső időkben Isten éppen ehhez a lehetőséghez folyamodik, hogy kinyilatkoztassa benne erejét.
      „mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. „

      És Jézus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért, az elesettekért, a kétségbeesettekért, akik bár célt és utat tévesztenek, mégis titokzatos, nem külső és emberi módon felemeli őket.

      Ria! Mint írod: „Eppen ebbol a sötétségbol probaltam kihozni” őket (minket) , ezért mint, aki a világosságban állsz, vigyázz azért, hogy el ne essél ! :)
      És ne építs falakat, mert sok a zárt világ , és a zárak a másikakat is bezárva tartják. Ez az, amit az emberek tesznek, ha nem értenek meg bizonyos dolgokat. Falakat építenek köré és zárakat tesznek az ajtókra, mert félnek, ha kinyitják, rájuk taposnak. Az emberi jó és a rossz összetartozik, igazság és igazságtalanság, idealizmus és materializmus, szabadságösztön és terror. Egyetlen pont van, ahol a lét erőinek ellentétes feszültsége megszűnik, ahol nincs vonzat és ingadozás, mert e végső kettőt a legvégső egy tartja egybe.
      És képes az ember eljutni ide, ha lecsendesíti tudatát, és megnyílik a pillanatnak, akkor hirtelen kitágul a tér, és csak a figyelem marad tervezgetés, óhajok, szenvedély, vélemény, ítélet és elmélet alkotás nélkül, és így ráérez minden szenvedés gyökerére és enyhítésének módozataira.

      Törlés
    44. Ahogy elnézem a valaszaidat Huli, még mindig nem léptünk elorébb, ugyanott toporgunk, mint az indulasnal, vagyis nem sikerül kimozditanom téged abbol az allaspontodbol, amikor is azt hangoztatod, hogy az ember(ek)nek Jézus nélkül is lehetséges utat talalnia az Atyahoz, ugyanis; Krisztus a hid (az Ut) Isten és ember között: "...senki sem mehet az Atyahoz hanemha én altalam" (Jn 14:6). Krisztus az összeköto kapocs a Teremto Isten és ember között. Ez a végso és maradando életközösség Istennel, és az Ut ami (az Istenhez megtért embert) odavezeti, maga az Ur Jézus a sajat személyében. Nélküle senkinek sincs bemenetele az Atyahoz, mert mint mar irtam: " a Szentnek nem lehet közössége a nem szenttel ". Amikor az ember ralép erre az Utra (Krisztusra) onnantol szabad bejarasa van Istenhez, vagyis beszélhet Istennel, imadkozhat hozza, aki meghallgatja azt, ha Jézus nevében történik. "Ha ismernétek engem, ismernétek az Atyat is: mostantol fogva ismeritek őt és latjatok őt" (7b. v.).
      "Jézus igy folytatta:" Ti lentről szarmaztok, én pedig fentről szarmazom: ti e vilagbol szarmaztok, én nem e vilagbol szarmazom. Ezért mondtam néktek, hogy meghaltok buneitekben, mert ha nem hisztek, hogy EN VAGYOK, meghaltok buneitekben" (Jn 8:23).
      Mindezek értelmében tehat: igaz ugyan, hogy az ember szabadsagot kapott a jo ut és a rossz ut közötti döntéshez, de csak akkor mondhatja: - okay, jo vaganyon haladok, mert raléptem a helyes (igaz), Istenhez vezeto utra. Elfogadtam Isten/Jézus értem nyujtott kezét, éspedig azért, hogy ne maradjak az elveszettség allapotaban. Az ember szabad akaratabol a magavalasztotta utjan is haladhat és raléphet a hamis ösvényre is (ami nem Krisztus utja) csakhogy az a karhozatba vezeti. Ez az ő szabadsaga! Adam és Noé közt volt az embernek olyan szabadsaga, hogy azt tehetett amit akart (Isten az ember megteremtése utan csak 430 év mulva rendeli el a törvényt). Isten nem helyezett fölé felsőbbséget, kormanyzatot, amellyel mégis korlatozta volna a bunös embert, sajat romlottsaganak kinyilvanitasaban. Az ember korlatlan lehetőséget kapott, hogy megmutassa mire képes, de hogy az is nyilvanvalova valjék, mi lesz belole, ha "szabadon" fejlődik. Igy az üdvtörténetnek ezen masodik korszaka "az emberi önrendelkezés" kora, az emberi nem szabadsagprobaja. A vége azonban - az özönviz. (A következo tűzözön lesz.)
      A korabban, altalam elmondottak utan még mindig ott tartasz, hogy "az ember...... el kezd tisztulni...". Mitol? Önmagatol, csak ugy egyszeruen? A bunös ember megtisztitja önmagat [önmegvaltas(!)]? Lehetséges volna ez Krisztus nélkül? A mocskos mosogatoruhaval lehetséges az edényt tisztara mosni? (Persze van, aki szerint ez lehetséges) :)
      A bun vakka tesz és az ember képtelen belatni veszedelmét (Efézus 4:18 és Jel 3:17). Hisz az önmagaban valo joban, és isteniti sajat lényét 2 Thess 2:3-4). Amig megmarad ebben a hitében, addig sohasem ragadhatja meg a megvaltast (Maté 9:12). ->

      Törlés
    45. -> Ezért kell alkalmat kapnia erejének mindenféle modon valo kiprobalasara, hogy végül rajöjjön sajat tehetetlenségére. Isten modszeréhez tartozik az ember összetörettetése a megujitás érdekében. Kb. errol beszélsz te is, de addig, amig én azt hangsulyozom, hogy akár az egyén lelki erejéről, akár a közösség tarsadalmi formajarol az bizonyosodik be, hogy semmit sem érnek, - mert csak Krisztus az egyedüli megoldas mindenre - , addig te azt mondod, hogy Krisztus nélkül is van megoldas, ha az ember megfesziti akaratát, és önmagabol, önmagatol képes kihozni (megszülni) a jót. Vagyis önmagát saját hajánál fogva kihuzni a mocsarbol (?). Szerintem probald meg Huli. :) E megtétellel talan a végére juthatnank az eszmecserénknek is. :)
      „mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. „ - ez igy igaz, mivel az ember, amikor mar képes lemondani a természeti ember (ujjá nem született) erejérol, ráeszmél, hogy önmagaban semmi; akkor tud hatni benne Isten ereje. Addig, amig önmagaban hisz, önmagaba kapaszkodik, önerejére tamaszkodik, addig ez nem lehetséges.
      Jézus valoban nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért, de csak azokat tudja magahoz emelni, akik azt engedik. Jézus kopogtat a szivek ajtaján nem ugy, mint Satan, aki tolvaj modjara az éjszaka leple alatt az ablakon maszik be, amikor a háziak alszanak. "Az ördög azért jött, hogy öljön, pusztitson és raboljon" (emberi lelkeket legfoképp).

      Okay, vigyázni fogok, hogy mint aki mar (Jézus révén) a vilagossagban vagyok, el ne essek, amennyiben megmaradok a szőlő tőkén (aki a Krisztus), mint szőlővessző! Krisztus a nagy EN VAGYOK a szőlőtőke.
      "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeimet megmaradnak tibennetek, akkor barmit akartok, kérjétek és megadatik néktek"
      "En vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" (Jn 15: 5-8).
      En nem tudok arrol, hogy bennem nem maradt volna meg Krisztus beszéde, vagy megtagadtam volna őt, aminek következményeként elestem volna.

      Ha pedig én falat épitenék magam köré, akkor nem tarsalognék itt veletek immaron harmadik éve (2012 ota), mint barany :) a farkasok között, hanem magatokra hagytalak volna benneteket mondvan: csinaljatok amit akartok, higgyetek amiben akartok, engem nem érdekel, ha a karhozat utjat valasztjatok is. Na persze; annak, hogy itt vagyok, van egy hatara. Istentol kifejezett parancs, hogy hol, mikor, kivel szemben, meddig mehetünk el.
      Valoban ugy gondolod Huli, hogy nekünk embereknek "tervezgetés, óhajok, szenvedély, vélemény, ítélet és elmélet alkotás nélkül" kellene leélnünk a földi életünket? Okay, akkor te gondold ezt, ha neked igy tetszik, én pedig teszem ezek ellenkezojét. :) Ha minden kivansagomrol le kellene mondanom (mert a Buddha tanitoknak ez a rögeszméjük, ellentétben azzal, amit Jézus mond), akkor inkabb soha ne "nyiljak meg a pillanatnak"! :)
      Eppen par sorral feljebb irtam, hogy "... barmit akartok, kérjétek és megadatik néktek". Vajon miért mondta ezt nekünk Jézus? Tán azért, mert akkor éppen vicces kedvében lehetett? :) Persze itt nem olyasfajta kérésre gondolok, hogy - mondjuk - egy, a közeli ejszakai club striptease tancosnojét akarnad kérni magadnak Istentol, :) hanem ésszeru, hasznos épito és ezekhez hasonlo dolgokat (Jakab 4:3).

      A bibliai kortörténet szerint 2000 év ota (amit mi hivők a kegyelem korszakanak nevezünk) a végső időkben vagyunk (a Biblia ezt "utolso idok"-nek mondja).

      Szép hétvégét kivanok!

      Törlés
    46. "És képes az ember eljutni ide, ha lecsendesíti tudatát, és megnyílik a pillanatnak, akkor hirtelen kitágul a tér,..."

      Én csak azt mondom, hogy inkább maradj meg az állandó tudatodnál, éberségednél, ahogy erre a bibliában is felhívják a figyelmünket.
      1. Péter 5:8 Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:

      Vajon miért mondják el újra meg újra, pont azok, akik ajánlják a meditációt, hogy az gyakran veszélyes is lehet? Csak nem azért, hogy a felelősség csakis azé az illetőé legyen, aki végül mégis bevállalja? És neked felhívták figyelmedet ezekre az esetleges "mellékhatásokra, arra hogy mi várhat rád, amikor a megfelelő pillanatban "kitágul a tér" ?

      http://simonarich.com/meditation-dangers

      http://thehumanist.com/magazine/september-october-2007/features/can-meditation-be-bad-for-you

      Törlés
    47. „Hajtsátok uralmatok alá a földet!” , vagyis az embert Isten rendelte a munkára.Az egységből való kiűzetés következménye az ember verítékével keresi meg kenyerét.A Föld igába hajtása által viszont megjelentek a azok a következmények, feszültségek , amik csírájában amúgy is ott voltak az emberben, kibillentsége következményeként, vagyis a polaritás és kivetítés törvénye alapján az ember kezdett szembesülni azzal, ami belül, bukott valójában volt. Hiszen ami "erőszakot vet, erőszakot arat", bármilyen emberi tettnek valamilyen következménye van, és az lehet jó és rossz is, ahogy már a puszta jószándék is háborúhoz és békéhez vezethet egyaránt. A probléma ott van, hogy az ember lakásának tekinti a polaritás világát, amikor Jézus egyértelműen megmondja, hogy mi sem ebből a világból valók vagyunk. Sokan nem veszik észre, hogy mikor nagy terveiket megvalósítják, azt fejlődésnek tartják, de közben még inkább megnyílik a polaritás, feszültség körülöttük, még inkább bonyolódik a világ és a helyzetük.
      Figyelj meg egy kisgyermeket, aki még egységben él, aki még nincs megrontva a világtól.
      Jézus is megmondta. : "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."

      Mi a legértékesebb dolog a világon?. – Egy döglött macska – feleli a zen mester.
      – Miért? – Mert azt senki sem értékeli. :)

      Törlés
    48. Mintha téged hallanálak. https://www.youtube.com/watch?v=l5I3IDLDV1I
      https://www.youtube.com/watch?v=NJ9UtuWfs3U Próbálom összekötni neked a számomra tisztán és egyértelműen látható pontokat, de a tanulságot magadnak kell levonnod. Remélem tudod, hogy kik ma a sikeres, a nagyra tartott fősodrású médiában futtatott emberek. Azt is tudom, hogy tudod, hogy ennek nyomos oka van. Ne felejtsd hulivuli, az igazság és a hazugság nem tud megférni egy helyen. A mainstream maga a hazugság. Akkor miként férnek bele ezek a tanítások, nagy tömegeket meggyőzni akaró igyekezetek? A keresztényeknek hitt, mondott(!) teleevangelistákat kérlek fel se hozd hasonló példaként, mert azok ugyancsak báránybőrben bújt farkasok, eltorzítják, kiforgatják az Igét és más idegen, nem biblikus sátántól való tanokat, rituálékat vittek be a tanításaikban, hogy megtévesszék azokat, akik megtéveszthetőek. És ilyen "keresztény" hívő ma sajnos nagyon sok van.

      Törlés
    49. Ria ! "Jézus nélkül (valóban nem) lehetséges utat talalnia az Atyahoz"
      Nekem nem is ezzel volt a problémám. Hiszen minden út hozzá vezet, és amit a magvetők őelőtte elvetettek, azt ő csak megszilárdította és szegletkővé tette. De ez minden emberben ott van, akár hisz, akár nem, és belül a lelkén fel is ismeri, ha ellenébe megy, legyen bármilyen vallású is, mert „Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja." Vagyis ezt a követ nem lehet uralni, befolyásunk alá vonni, ezzel csak eggyé válni lehet. :)
      Még akik súlypont vagy tudatváltást hirdetnek - bár nincsenek vele tisztában - de valójában az ő útjuk is Krisztushoz vezeti őket.
      Jézus meg is mondta, "„Nem mindenki, aki azt mondja nékem: Uram! Uram! Megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?"

      Az Atya akarata egyedi vezérlő módon van jelen minden emberben, és aki erre ráérez, azt vezeti, még csak vallásosnak sem kell lennie ehhez.
      Ezért aki külső módszerekkel akarja vezetni a másikat, pedig ő maga is vak, nem veszi észre, de még inkább világtalanná teszi azt a másik embert.

      Törlés
    50. Redneck! Megnéztem, és egyet is értek veled. Ezért is kell arra a bizonyos sziklára építeni.

      Törlés
    51. Mintha téged hallanálak. https://www.youtube.com/watch?v=l5I3IDLDV1I
      https://www.youtube.com/watch?v=NJ9UtuWfs3U Próbálom összekötni neked a számomra tisztán és egyértelműen látható pontokat, de a tanulságot magadnak kell levonnod. Remélem tudod, hogy kik ma a sikeres, a nagyra tartott fősodrású médiában futtatott emberek. Azt is tudom, hogy tudod, hogy ennek nyomos oka van. Ne felejtsd hulivuli, az igazság és a hazugság nem tud megférni egy helyen. A mainstream maga a hazugság. Akkor miként férnek bele ezek a tanítások, nagy tömegeket meggyőzni akaró igyekezetek? A keresztényeknek hitt, mondott(!) teleevangelistákat kérlek fel se hozd hasonló példaként, mert azok ugyancsak báránybőrben bújt farkasok, eltorzítják, kiforgatják az Igét és más idegen, nem biblikus sátántól való tanokat, rituálékat vittek be a tanításaikban, hogy megtévesszék azokat, akik megtéveszthetőek. És ilyen "keresztény" hívő ma sajnos nagyon sok van.

      Törlés
    52. Értem Redneck! A video megtévesztő volt, mert ez a nő semmiben sem különbözik az amerikai felszines és külső evangelizálást nyomató amerikai egyházakkal, akik ugyanúgy élnek, semmiben sem különböznek tőle. Számomra ez - bár idegen - mégiscsak kulturális különbség. Nekik ez az útjuk, ezt kell megélniük, megtapasztalniuk. Bármelyik amerikai "tiszta" kereszténnyel is beszélgetnél, ugyanolyan opportunista és lojális lenne az amerikai életstílushoz, mintához, ami számunka, számomra azért idegen. De elfogadom. Ha ez a nő elkezdené esetleg azt is nyomatni, hogy Amerika szerelje le az összes fegyverzetét, ossza meg minden javait az éhezőkkel, afrikaiakkal, stb., na akkor lehet, hogy nem lenne ennyire népszerű :)

      Törlés
    53. " Ha ez a nő elkezdené esetleg azt is nyomatni, hogy Amerika szerelje le az összes fegyverzetét, ossza meg minden javait az éhezőkkel, afrikaiakkal, stb., na akkor lehet, hogy nem lenne ennyire népszerű :) "

      Nem bántásként mondom, de nem az a baj, hogy a sátán okosabb nálad, hanem az, hogy nem hiszel a létezésében. Szóval míg el nem hiszed a Biblia ama részeit is, ahol az ördög létezéséről, tevékenységeiről ír, addig igen nagy veszély leselkedik rád.
      Sátának nagyon kifinomult eszközei vannak. Ha érteni akarod mire is utalok, nézz utána alaposan Oprah Winfrey-nek. Mert, hogy te említetted a világbékét illetve az afrikai éhezőket vele meg a pénzével kapcsolatban.

      "WORLD PEACE & HARMONY BEGINS WITH ONE PERSON... YOU!" Mondta Oprah Winfrey
      Ismétlem, mintha téged hallanálak.

      De részemről nem filantrópiai tevékenységei az, ami itt érdekes, mert ezt már megszoktuk a Csányi, Soros féléktől, hanem arra, hogy ugyanazokat a dogmákat terjeszti, mint amiben te is hiszel. A kettőtök közötti különbség csak az, hogy te picibe nyomod, ők meg sok sok pénzel a hátuk mögött, bazi nagyban. Na emiatt kellene aggódnod és nem a világbéke miatt. Azt majd megoldják az UFO-k ;)

      Ui. 2x küldtem volna el ugyanazt a hozzászólást? Érdekes.

      Törlés
    54. Most akkor lehet, vagy nem lehet Jézus nélkül utat talalni az Atyahoz Huli? Leköteleznél vele, ha az elso mondatodat egyértelmubbé tennéd szamomra.
      Miért is vezetne minden ut az Atyahoz, ha egyszer csak Jézus az az Ut Hozza, amire eloszor (Jézus utjara) ra kell lépnie annak, aki az Atya elé akar jarulni? A Jézus utja elsosorban nem azt jelenti, hogy életünk soran ugy kell cselekednünk ["...a törvény cselekedeteibol nem igazul meg egy test sem" (Galata 2:16)], ahogyan ő tette, hanem az embernek el kell hinnie a krisztusi megvaltast. El kell hinnie minden embernek, hogy Jézus Krisztus az ő kereszthalalaval megvaltott bennünket az eredendő buneinkbol. Csak, aki ezt hiszi, lépett ra Krisztus utjara, ami HIT azutan barkit is az Atya Istenhez vezet, mivel a Krisztus halalaban valo hit nélkül senki nem mehet az Atyahoz. Aki Krisztusban nem hisz, annak semmi köze az Atya Istenhez... a Szenthez a szentségtelennek! Mi altal szentelődik meg egy ember? A Krisztusban vetett hite altal vagyis, aki hiszi, hogy Jézus, Istent kiengesztelő aldozatként a vérét ontotta miérettünk. Ezen a földön hany ember hiszi ezt? Ehelyett mit tesznek? Krisztust le jézuskazzak, a teremtő Istent le satanozzak, ehhez még: Istent az Oszövetség gonosz Istenének mondjak, mintha nem éppen az Oszöv.-ben volna megirva mar eleve a teremtéstörténet, a megigért Messias [a vilag megvaltojanak elküldéseről szolo profécia, aki majd a kigyo (Satan) fejére tapos], valamint a tizparancsolat, és a vilag végéről szolo proféciak(Ezsaias, Ezékiel, Zakarias, Daniel sb. profétak altal, akikre Jézus is hivatkozik).

      Még mindig nem érted, hogy aki hisz a Fiuban, csak annak van örök élete?.... Aki pedig nem hisz a Fiuban, azon Isten haragja marad, a sorsa pedig az örök karhozat. "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, ÉS akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn 17:3). Nem csupan az a krisztusi hit, hogy mindazt elhiszem, amit Jézus itt a földön cselekedett ill. tanitott, hanem annak összegzéseként megértem abbol, hogy az ő földre jövetelének mi volt a célja... hogy miért kellett meghalnia, majd feltamadnia. "Ha pedig Krisztus fel nem tamadott, hiabavalo a ti hitetek, még buneitekben vagytok" (1Korinthus 15:17).
      A fő nehézség - ahogyan sokan érzik - Krisztus tanitasanak gyakorlati kivitelezésében rejlik, nem a megértésében. A "szent" ember elképzelésük szerint az, aki szigoru, vallasos (mint amilyenek a Buddha követők is) önfegyelmezéssel és csaknem emberfölötti önmegtagadassal sok év utan éri el a szentség magas fokat. De ösztönösen érzik, hogy sohasem lennének képesek ekkora teher vallalasara. De az ilyen elképzelés a szenntté valasrol torz. A szükséges lépés a szentségben valo fejlődés utjan nem azzal érhető el, amit mi teszünk Krisztusért, hanem amit Ő tesz értünk. Ettől homlokegyenest mas a ker. vallas, az összes többitől. Jézus Krisztus munkalja ki bennünk - a mibennünk, (hivokben) valo lakozasa altal - azt, amit elvar tolünk... nem mi erolküdünk, es - a cél elérése érdekében - nem vonulgatunk félre a vilagtol különbozo (és 100 féle) lelkigyakorlatok elvégzésére, ahogyan ezt pl. a buddhistak teszik. ->

      Törlés
    55. -> Krisztus nem egyszeruen elhiv minket arra, hogy hozza hasonlo életet éljünk. Előszőr belénk oltja sajat életét, hogy azontul képesek legyünk Krisztushoz hasonlo életet élni. Végül is értelmetlen valakinek azt mondani, hogy irjon szimfoniat, ha nincs zenei képessége. Krisztus, a szentségről szolo legelső leckéje ez: neki hatalma van arra, hogy belénk oltsa a Szent Szellem életét [ez altal születünk ujja, (Jn 3:5)], amely nélkül nem indulhatnank el a szentség utjan.
      Ezutan arra kér, hogy készitsünk neki otthont a szivünkben itt a földön; de előbb bejelenti, hogy elmegy és helyet készit nekünk Atyja hazaban, és megigéri, hogy ismét eljön és minket odavisz (14. vers). Természetesen elvarja tőlünk, hogy megmutatkozzék életünkben a Szellem gyümölcse: szeretet, öröm, békesség és igy tovabb, de nem a sajat erőfeszitésünkből. Nem mi vagyunk a szőlőtőke, amely létrehozza ezt a gyümölcsöt. O a szőlőtő, mi csak a szőlővessző vagyunk.

      Az eddigiek alapjan annyit azért feltételeztem rolad Huli, hogy tisztaba kerültél azzal, hogy a Biblia mit, pontosabban KIT nevez "mag"-nak. A Biblia magat az Igét ( az igéret Fiat ) mondja "Mag"-nak. -> "Micsoda tehat a (oszöv.-i) törvény? A bunök bocsanatara adatott, amig eljő a Mag, akinek tétetett az igéret; rendeltetvén angyalok altal, közbenjaro (aki a Krisztus Isten és ember között) kezében" (Galata 3:19). Akik pedig a Mag-ot (a testté lett Igét) vetik, azok a mar Krisztushoz megtért hivők. ["Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige"(Jn 1:1). Es az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és lattuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét) aki teljes vala kegyelemmel és igazsaggal" (Jn1:14).] ->

      Törlés
    56. -> A Magveto példazataban (Maté 13:3-9; Mark 4:3-9 ; Lukacs 8:5-8) azt latjuk, hogy Isten félreteszi Izraelt, mert kudarcot vallott abban, hogy gyümölcsöt teremjen Istennek. Ezek a példazatok pedig a dolgok egészen uj rendjéhez vezetnek el minket. Isten a magvető jellegét ölti fel, aki adomanyozoként mutatkozik be a vilag népei felett. Urunk igy szolt tanitvanyaihoz: "Nem értitek ezt a példazatot? Akkor mimodon értitek majd meg a többi példazatot?" Különös, hogy mindmaig ezt a pontot sok hivő keresztyén ember nem érti. Szorgalmasan keresnek valamit, amit az ember meg tud tenni, amivel méltova tudja tenni magat Isten szamara. Milyen gyaszos félreértés ez! Az ember probara tétetett a profétak alatt; Krisztus alatt; az eredmény csőd és kudarc, ezért most a magvetőnek kell elindulnia, hogy vesse a magot, és szolgainak hasonloképpen vetniük kell azt.
      Az elvetett mag Maténal, az Orszagrol szolo Ige, Lukacsnal Isten beszéde - Isten jo hire az embereknek. A példazatbol vilagosan latjuk azokat az akadalyokat is, amelyek meggatoljak az embert, hogy befogadja a hirdetett Igét. A fő ellenallo az ősellenség a Satan. O is hallgatja a prédikaciot és elkapkodja az Ige magvat, nehog gyökeret verjen az. Az Eden-kertben elkezdődött ellenségeskedés ma is tart minden gonosz és veszedelmes hatasaval. A Satan nemcsak Isten ellensége, hanem az emberé is, noha a szegény bukott ember ezt nem is sejti, s ha mondjak neki, nem hiszi el. Hogy az ember miért nem érzi, hogy a Satan rablancon vezeti, azt nem nehéz kitalalni. A Satan ismeri az ember hajlamait, és gondja van, hogy arra vezesse az embert, amerre az szeretne menni: igy aztan az ember nem is érzi, hogy lancon viszik, hanem vakon követi a Satant.
      1. Az utfélre esett mag az, amikor a hallgatok nem értik az Igét, a Satan pedig elkapkodja azt, mielőtt gyökeret verne (Mt 13:4).
      2. A köves talaju hivők esete rendkivül sulyos, akik meghalljak ugyan az Igét és rögvest örömmel is fogadjak, de nem ver gyökeret bennük, és amikor szenvedés vagy üldöztetés tamad az Ige miatt, megbotrankoznak. Az Ige nem jutott el a lelkiismeretükig, mi pedig szégyenkezhetünk miattuk, mert elsietve az ő "megtérés"-ükről beszéltünk.
      3. Az a hallgato, akik tövisek között fogadja az Igét, olyan, mint"akik halljak az Igét, de az élet köznapi gondjai és a gazdagsag csalardsaga és a különbőző kivansagok megfojtjak azt". A sziv telve van tulajdon bajaival; és ez, az emberi vagyakkal együtt gyümölcstelenné teszi az Igét. Karba vész.
      4. Utoljara szol a példazat arrol a magrol, amely "jo földbe" esett és gyümölcsöt terem különbőző mértékben. De hogyan lett jo az a föld? Van-e egyaltalan jo föld a bukott emberiségben. A Szentiras egyéb igehelyeibol tudjuk, hogy nincsen: " Az egész vilag gonoszsagban vesztegel". "Nincs, aki jot cselekedjék, nincsen csak egy is". Tehat az a talaj nyilvan előzőleg jol "elő lett készitve". Hiszen még a természetben is jol elő kell késziteni a talajt a magvetés ala ezen a bunnel szennyezte földön, mennyivel inkabb a lelkeket. Ezt az egész munkat pedig Isten végzi el.
      Ez a példazat csodalatos modon félrevonja a függönyt köztünk és a lathatalan vilag között. Isten elküldte szolgait, hogy hirdessék az Igét, a Satan azonban - lathatatlanul - igyekszik megakadalyozni, hogy az hathatos legyen. ->

      Törlés
    57. -> A Mark 4:26-29 példazata azt tanitja, hogy a mag ömnagaban alkalmas, hogy gyümölcsöt teremjen. Az ember veti el a földbe, ő azonban nem adhat neki növekedést, sem nem tudhatja, hogyan nő. Az ember éjszaka alszik, nappal fölkel, és egyszerre csak azt latja, hogy a mag gyökeret ereszt és a vetés nőni kezd, de ő maga sem tudja, miképpen. "Mert magatol terem a föld." Isten a természet vilagaban is ugy rendelte, hogy a magban termő erő legyen. "Teremjen előszőr fuvet, azutan kalaszt, azutan teljes buzat a kalaszban." Azutan jön a az aratas, mikor a sarlo levagja az érett gabonat.
      Ez a helyzet Isten orszagaval is. "A szél fuj, ahova akar, és annak zugasat hallod, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Igy van mindenki, aki Szellemtől született" (Jn 3:8). Igy kezdődik - gyökeret ereszt és Isten a gazda. A hivők plantalhatnak (a vilagban), öntözhetnek, de Isten adja a növekedést. Masfelől viszont Urunk azt mondta: "Minden palanta, melyet nem az én mennyei Atyam plantalt (hanem a buddhistak), :) kitépetik " (Mt 15:13). A keresztyénekrol azt olvassuk: "Isten szantoföldje vagytok". Ő öntözi, gondozza, neveli, hogy mindenekben növekedjünk Őbenne. Es közeleg a nagyszeru aratas, amikor mindnyajan egybegyüjtetünk az Ő mennyei csurjébe. Ővé legyen minden dicsőség!

      Vajon hogyan valhat eggyé Istennel az az ember, aki mindazt nem hiszi, sőt elveti, amiket a fentiekben leirtam? Es ezek utan te valoban azt gondolod, hogy mindegy, hogy ki miben hisz?
      Nem tudom kire érted, hogy vak, aki a masikat is vilagtalanna teszi, de ha ezzel ram céloztal, akkor nem értem, hogy milyen alapon tetted ezt.

      Mindezek utan ugy latom Hulivuli, hogy hiaba faradoztam annak érdekében, hogy megértessem veled az előzőekben mar eléd tart dolgokat, mivel tovabbra is ugyanazt fujod, mint amiket a beszélgetésünk kezdetén.


      Törlés
    58. "sátán okosabb nálad, hanem az, hogy nem hiszel a létezésében"
      Redneck! Köszi a tippet, nem emlékszem hogy ez a dolog itt ki lett volna elemezve.
      A sátán olyan értelemben, ahogy a Biblia írja, valóban nem létezik. Istennek ugyanis nincs ellenfele, mivel Ő a minden és a semmi , ergo rajta kívül nincs is semmi :)
      Ellenfele valójában csak a teremtett és megnyilvánult dolgoknak van, ahogy a sátán igazi ellenfele valójában önmaga. Dualitás ugyanis nem az Istenben van, hanem a látható teremtésben, ahogy az emberben is, akinek ellenfele / párja szintén önmaga , akit nem a világban talál meg az ellenkező nemiség földi valóságában, hanem önmagában, mely a meg nem nyilvánultból sugárzik alá.
      A sátán létében nem , csak elvében létező, de az elv is csak relatív, valójában az is csak virtuális , bármikor visszavonható valóság, ugyanis a Valóhoz képest csak ellentétében, dualitásában, hasadásában létezik. Mi emberek is csak azért hisszük létezőnek, mert ennek világába ragadtunk, rekedtünk meg. A mi létünk is csak vetület, a hasadás egyik fele, a másik részünk - a meg nem nyilvánult - az Atyánál van, ahogy a sátáné is.
      Ami a lényeg viszont, hogy az embernek különbséget kell tudni tennie az igaz és a hamis, isteni és sátáni között, ahogy ezt Jézus is megtette. A megváltásával pedig áthidalta az emberben az ellentét szakadékát, hidat épített ki az ellentétek között, összekötötte a "mennyet a földdel", és lerögzitette azt. A sátáni vetületek az ellentét foglyai maradnak, míg az ember nem, persze csak ha akarja.

      Törlés
    59. Nem vagyok biztos abban Hulivuli, hogy amit a "Mag"rol irtam, abbol érthetové valt-e szamodra, hogy amig a "Mag" az "Ige" (aki Krisztus) el nem jött, addig nem lehetett szo Mag vetésrol. ... mert hogy ezt irtad: "...és amit a magvetők őelőtte elvetettek..."
      Ezért ezzel kapcsolatosan fontosnak érzek még annyit megkérdezni toled, hogy: - miféle magot lehetett volna elvetni (őelőtte), amikor a "Mag" még meg sem jelent itt a földön, hiszen Jézus maga a Mag amit/akit csak megjelenése utan-tol lehet elvetni?
      (Persze, ha az elozoekbol ez nyilvanvalova valt szamodra, akkor e kérdésem hozzad törölve.)


      Na és, ha mar itt vagyok, :) egyuttal besegitenék kicsit redneck-nek, mert ő egyrészt, masfajta megközelitésben probalja felnyitni a szemeidet/szemeiteket, masrészt nem valoszinu, hogy gondolna arra, hogy ilyenforman adjon valaszt neked a Satan fizikai létét bizonyitando, ahogyan én talalom a legmegfelelobbnek:

      JÓB KÖNYVE
      1,6 Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is [1 Kir. 22,19-21.] közöttök.

      1,7 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem [1 Pét. 5,8.] és át meg át jártam a földet.

      1,8 És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.

      1,9 Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül [Ésa. 45,19.] féli-é Jób az Istent?

      1,10 Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.

      1,11 De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg [vers 20.22.] szemtől-szembe téged?!

      1,12 Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne [1 Kir. 22,22.] a Sátán az Úr elől.

      Ezt a fenti parbeszédet kivel folytatta Isten, ha a Satan csak elviekben létezik? ->

      Törlés
    60. -> Máté 4
      4:1 Ezt követően a Szent Szellem a pusztába vezette Jézust, hogy ott próbára tegye őt az ördög.
      4:2 Miután Jézus negyven napon és negyven éjjelen át nem evett semmit, végül megéhezett.
      4:3 Az ördög ekkor odalépett hozzá, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, parancsold meg ezeknek a köveknek, hogy változzanak át kenyérré!”
      4:4 Ő azonban így válaszolt: „Meg van írva: »Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden beszéddel, amely Isten szájából származik.«” (5Móz 8:3)
      4:5 Ezután a szent városba vitte őt az ördög, és a Templom legmagasabb pontjára állította.
      4:6 „Ha Isten Fia vagy — mondta neki —, ugorj le innen, hiszen így szól az Írás: »Angyalainak parancsot ad, hogy vigyázzanak rád, és ők felemelnek kezeikkel, hogy meg ne üsd a lábadat a kőbe.«” (Zsolt 91:11-12)
      4:7 Jézus így válaszolt: „Az Írás azt is mondja: »Ne tedd próbára Uradat, Istenedet.«” (5Móz 6:16)
      4:8 Ezután az ördög egy nagyon magas hegyre vitte Jézust. Megmutatta neki a világ összes királyságát és ragyogását.
      4:9 „Ezt mind neked adom — mondta —, ha leborulva imádsz engem.”
      4:10 Jézus erre így szólt: „Menj el tőlem, Sátán! Mert ezt mondja az Írás: »Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!«” (5Móz 6:13)
      4:11 Ekkor otthagyta őt az ördög, és angyalok jöttek, hogy szolgáljanak neki(Jézusnak).

      Jézus itt kivel beszélgetett és nem hagyta magat megkisértetni, ha nem a személyes - nem csak elviekben létezo - Satannal?

      Itt tehat, Jézus mindjart a nyilvanos fellépésének elején közvetlen harcban tudja magat ősellenségével, az Ordoggel. A Jézusrol szolo kisértési történet bizonyitja, hogy itt két egymassal szembenallo félnek tényleges es személyes küzdelmérol van szo. Es itt nem valami gonoszrol, hanem magarol a "Gonoszrol" van szo. Jézus mas szavai szintén tanuskodnak a személyes Ordögben valo hitérol. Azt mondja,hogy a Satannak "kiralysaga" van (Maté 12:26).
      A kisértési történetben a Satan (az Istentol elpartolt angyalfejedelem) Jézusnak az e vilag fölötti minden hatalmat kinalja, ha leborul és imadja ot. Ennek a felajanlasnak lehetoségét es megvalosulasat arra valo utalassal alapozza meg, hogy neki vilag-fölötti uralom adatott. "Nekem adatott ez és én annak adom, akinek akarom" (Luk 4:6).
      Ez az ajanlat az Urra nézve, mint kisértés, eleve lényegtelen lett volna, ha nincs valosagos, JOGI ALAPJA a Satannak a földön valo uralmahoz. Mas esetben Jézusnak egyszeruen csak arra kellett volna utalnia, hogy a Satannak semmi alapja es semmi rendelkezési lehetosége nincs ahhoz, hogy igényt tartson a vilag dicsoségére. Az Ur azonban ellentmondas nélkül hagyja, és magyarazatul csak azt jelenti ki, hogy egyedül Istent kell imadni, és egyedül Neki kell szolgalni (Luk 4:8). Ezzel, alapjaban véve JEZUS ELISMERI A KISERTO TELJHATALMAT A VILAG ORSZAGAI FELETT.
      A fentiekbol is lathato, hogy Satan igenis Isten ellensége, ami kicsit sem jelenti azt, hogy egyenrangú Istennel, Krisztussal és a Szent Szellemmel: sem hatalmában, sem tetteiben, sem befolyásában, ami egyenrangusag mar csak azért sem lehetséges, mert a Satan egy teremtménye Istennek. Ha a Satan egyenlo hatalmu lenne Istennel (csak éppen ellenséges viszonyulasban) akkor lehetne dualitasrol beszélni. ->

      Törlés
    61. -> 1. János levél 3:8
      "Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa."
      Ha az ördög csak elvben létezne, akkor egyrészt: nem tudna cselekedni, masrészt: Isten fianak nem lett volna mit lerombolnia itt a földön, harmadszor: ha a Satan csak elviekben létezne, a valosagban nem, akkor Jézusnak mitol kellett volna megvaltania a vilagot? Az a sok-sok nyomorusag, amit latunk, tapasztalunk magunk körül, az nem a Satan valosagos (nem csak elviekben) létérol tesz tanubizonysagot?
      ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
      A fenti harom igeszakaszokon kivül pontosan 149 igehelyet, vagy igeszakaszt tudnék még idézni a Szentirasbol a Satan vagy ördög fizikai valosagat bizonyitando, ezek közül még egyet megjelölök befejezésül:
      Amikor az Ur Jézus ujra visszatér a földre itéletet tartani a két fenevad az (antikrisztus) és a hamis proféta (vallasi vezető) fölött, akiket a kénnel égő tuz tavaba vettet, mar csak a Satan legyőzése van hatra, aki ezeket a hatalmakat (a két fenevadat) korabban életre hivta.
      Jelenések 20:1 Ezután ismét láttam: egy angyal szállt le a Mennyből. Kezében tartotta a feneketlen mélység kulcsát és egy nagy láncot.
      20:2 Foglyul ejtette a Sárkányt (azt a Régi Kígyót, aki az Ördög vagy más néven a Sátán), és megkötözte a lánccal ezer évre.
      20:3 Azután ledobta a feneketlen mélységbe, a lejáratot pedig bezárta és lepecsételte. Azért tette ezt, hogy a Sárkány ne tudja többé becsapni a népeket, amíg az ezer év le nem telik. Ezer év múlva majd egy kis időre szabadon kell még engedni a Sárkányt.
      20:7 Amikor eltelik az ezer év, kiengedik a Sátánt a börtönéből.
      20:8 Ő pedig kimegy, hogy becsapja a világ összes népeit — Gógot és Magógot. Összegyűjti őket a háborúra, és annyian lesznek, mint a tenger partján a homokszemek.
      20:9 Összegyűlnek, végigvonulnak az egész Földön, és bekerítik Isten népének táborát és a várost, amelyet Isten szeret. De a Mennyből tűz száll le, és elpusztítja a Sátán hadseregét.
      20:10 A Sátánt pedig, aki becsapta a népeket, bedobják a tűz-tóba, amelyben kén ég. Így a Sátán is oda kerül a Szörnyeteg és a Hamis Próféta mellé, és éjjel-nappal, örökkön-örökké kínozzák őket.

      Szerinted Hulivuli, lehetséges-e az "elv"-et (vagy egy elméletet) foglyul ejteni fizikalisan, megkötözni, lancra verve bezarni, majd onnan szabadon engedni, ami (az "elv" ) ezutan összegyüjti a világ összes hadseregét a Szent varos (Izrael) bekeritésére, majd miutan Isten az égbol leszallo tuzzel elpusztitja a seregeit (az "elv" seregeit) a tuzes toba vetni?
      Szia

      Törlés
    62. Ria! Elég fapadosan, szűkösen fogalmaztam, leegyszerűsítve a dolgokat, ezért talán félreérthető, amit írtam. Mivel az Isteni Létet vettem alapul, ehhez képest a sátán csak relatív létező, okozat lehet. Persze a bukott ember számára valóság, hiszen azonos rezgéstartományban van vele, de amióta eljött Jézus, ennek sem kell így lennie, mert megváltó munkájával kiépítette azokat a rezgésszinteket melyek visszakapcsolják az embert az Atyához. Az Atya minden istenképű teremtményének van saját törvényes lényege, melyet meg nem szüntethet , persze eljátszhat a gondolattal, hogy szembe megy Teremtőjével, de akkor meghasonlik, ellentétbe kerül saját magával, és saját "lényegét" , önmagát tagadja meg. És ellen-fele nem Isten, hanem önmaga lesz, és mindennek előbb-utóbb a saját tükörképével kell szembesülnie. így veszi át a torz sátáni elv a helyét annak a gyönyörűségnek, mely egykor Isten "lényegével" volt azonos, de mivel az "elv"-vel azonosítja magát, benne is reked, de ez már a szellemi halál területe.

      Törlés
    63. Az illuminátusok talán itt értenek félre valamit.Mert bár tudják, hogy az egész teremtés a jó és a rossz tudásának a fája, Isten azonban nem ebből kihasadt, észlelhető lény, aki így Lucifer ellenfele lenne . Isten mindenek fölött áll, , Ő a tökéletes egység állapotában, a semmi és a minden elválaszthatatlan, tökéletes Egységében VAN.
      A lucifer imádók, nem is sejtik, de csak egy tükörképet, egy önmagával meghasonlott vetületet imádnak, egy olyan "elvet", mely őket, magukat is az ellentét és a meghasonlás "tüzes tavába" sodorja.

      Törlés
    64. Te azt latod a vilagban Hulivuli, hogy a Satan munkaja csak relativ? Az a sok nyomorusag és szenvedés, amit a Satan okoz, csak relativ? Nem komoly, valosagos, tényszeru allapotok ezek? A Satan a mai napig is müködik ugyanugy, mint müködött mar az Eden-kerti megkisértéskor is. Es fizikai valosag volt akkor is, amikor Istennel vagy Jézussal beszélt. A Satan a vilag megvaltasa ota sem szünt meg létezni, ő még mindig, még most is e vilag fejedelme. A megvaltas megtörtént ugyan, de azért, hogy onnantol a vilag népeinek lehetosége nyiljon a Satan szellemi-lelki uralma alol a Megvalto mellett felsorakozni, hozza megtérni, hozza tartozni. Azelott erre nem nyilt lehetoség, mivel a megvaltas még nem történt meg. Ezért nevezzük a Jézus kereszthalala és feltamadasa ota eltelt 2000 éves idoszakot a "kegyelem korszakanak"... amikor Jézus Krisztuson keresztül minden ember szamara megnyilt a kapu az Atya Istenhez. De csak azoknak, akik hisznek Krisztusban... akik életük Uranak és Megvaltojanak fogadtak el őt. Ez mindennek a legfőbb lényege: Uram-e Jézus Krisztus vagy nem! Akik szamara nem az, hanem mindenféle tanitok és mesterek, azok szamara nincs Istenhez valo bemenetel (szellemi-lelki, késobb, amikor a kegyelem korszaka lezarul, testi értelemben is - de csak a Krisztusban hivők szamara).
      Maradjunk inkabb a rezgésszint kifejezés helyett "Ut"-nal, mivel Krisztus utat nyitott az Atyahoz, nem pedig rezgésszinteket.

      Törlés
    65. Lucifer, Isten teremtményei altal ellenfele Istennek... azaltal, hogy Isten jogos tulajdonat szellemileg-lelkileg testileg uralja. Mind addig teheti, amig az ember at nem all Isten oldalara, Jézus Krisztus megvalto aldozata altal. Elfogadni pedig csak azt lehet, ami mar adott. Amig nem történt meg a megvaltas, addig az embernek lehetosége sem volt elfogadni azt. Az ételt is csak azutan tudom elfogyasztani, miutan elkészitettem magamnak.

      Törlés
    66. Szia hulivuli.
      Értem, de az is lehet, hogy mégsem. Ha lucifer a.k.a. sátán a.k.a az ördög nem létezik, mert az nem több egy elvnél, egy banális félreértésnék, akkor ezen elven tovább haladva más angyalok sem, bukottak, démonok, az un. szellemvilág sem létezhetnek, mert a rossz ami velünk meg avilágban történik, az mint a karmánk, a tetteink eredménye. Jól értem, hogy te (is) így ítéled meg a helyzetet?

      Törlés
    67. A reinkarnáció tana nem összeegyeztethető a Biblia emberképével. Isten saját képmására: személyesnek, egyedinek teremtette meg az embert. A reinkarnációban mind a személyesség, mind az egyediség eltűnik.
      Ezfelett nem tudom hogy tudod Hulivuli összeegyeztetni Jézus feltámadását a reinkarnációval. Jézus miért épp feltámadt (nem egy másik testben, hanem a sajátjában), vajon mi lehet ennek az oka? és mi lehet annak az oka, hogy nem reinkarnálódott?

      Törlés
    68. Buddha is értelmetlennek találta a reinkarnációt, az állandó "ítélet alá" esést, de a keleti felfogásról ill. filozófiáról most nem kéne vitát nyitni, mert egyrészt abba bele is kellene helyezkedni, és ez messzire vinne a témától. De hogy félreértés ne essék, Jézus - ahogy ő mondja - hogy az Atya jobbjáról, felülről jött - az embertömegek számára elképzelhetetlen valóság.
      Redneck! A teremtés egésze – jó és rossz tudás fája – ahogy a nevében is benne van, tartalmazza az Isten által törvényes és törvénytelen teremtést. A törvényes , Isten „lényegéből” fakadó szellemvilág (melyben az emberiség is ott van) miért ne létezhetne, vagy Isten miért is szüntetné meg létét ?
      A meghasonlott, ellenteremtés, démoni világ az előzővel nem összekeverendő, amúgy is sok probléma származott már belőle, lásd Biblia – Teremtés könyve.

      Törlés
    69. Buddha is értelmetlennek találta a reinkarnációt, az állandó "ítélet alá esést", mégis elfogadta és hirdette tovabbra is. Ha valamit értelmetlennek talalok, akkor ugy az ésszeru, ha elvetem, és nem propagalom tovabb. Na de, meg van az eredménye: az embertömegek nagyrésze inkabb a reinkarnacioban hisz, mint abban, hogy Isten elkülde a földre az O egyszülött Fiat, hogy aki hisz obenne, el ne vesszen. (Es azért "egyszülött", mert Maria a Szent Szellemtol fogant, nem a férfi magvabol. Ezért volt emberfiaként is buntelen, mert o nem örökölte a bunös magot, ezaltal a bun törvénye nem uralkodott rajta. A bunesetre nézve ui. nem az asszony magva a mérvado, hanem a férfi magva).

      Törlés
    70. Ria ! Azért ne felejtsd el, hogy Buddha ember fiaként született, és megelégedett avval, hogy közönséges ember maradjon. Soha nem állította, hogy természetfölötti származása lenne, vagy természetfölötti képességei lennének, nem tartotta fönn magának a tévedhetetlenség jogát.A Maháparinibbána szuttában azt mondta Ánandának, hogy az ő vallása az észen és a tapasztalaton alapszik, és tanítását követőinek nem kell jóként és kötelezőként elfogadniuk pusztán azért, mert tőle ered. Éppen azért, mert az észen és a tapasztalaton alapszik, a követőknek szabad módosítani vagy akár elhagyni akármelyik tanítását, ha úgy találják, hogy adott időben és adott körülmények között nem alkalmazható.
      Buddha kiállt az egyenlőségért is. Ő volt a négy kaszt tanának a legfőbb ellenzője. Nemcsak prédikált ellene, hanem tett is, sőt mindent megtett a gyökeres kiirtására. A Védák szerint sem súdra, sem nő nem lehetett vallási tanító, nem részesülhetett a szanyászából, nem érhetett Istenig. Buddha viszont fölvett súdrákat a szerzetesek közösségébe, a nőknek pedig megengedte, hogy apácává legyenek. Buddha támadásainak hatására a hindú vallás sok változtatásra kényszerült. Föladta a himszát, és már-már föladta a Védák tévedhetetlenségének tanát.

      Törlés
    71. Ha Buddha ennyi mindent feladott, ennyi mindenen valtoztatott, vagy éppen az ot követoket arra biztatta, hogy a tanitasain modosithatnak, vagy akar el is hagyhatjak stb., akkor nyilvan nem az igazsagot hirdette, mert miféle igazsag lehet az, ami emberek véleményére (mégha tapasztalati uton is) van bizva? Ahany ember, annyiféle az "igazsag" - ki mit lat igaznak, azt teszi magaéva, aszerint él.
      A bibliai igazsag ezzel szemben örök, mar csak azért is mert Jézus Krisztus az IGAZSAG! "En vagyok az Ut az IGAZSAG és az Elet" - mondta Jézus. Az igazi Igazsag idotlen, ami nem valtozik meg egyik korrol a masikra, egyik néptol a masikig, egyik földrajzi helytol a masikig, és foleg nem függ attol, hogy az emberek éppen melyik igazsag verziot akarjak elfogadni, vagyis attol, hogy éppen mire viszket a fülük, mit szeretnének hallani. Az emberek gondolkozasa különbözhet egymastol, az emberek szokasai valtozhatnak, az emberek erkölcsi törvényei különbözőek lehetnek, de a nagy, mindenkire érvényes igazsag megall az időben és az örökkévalosagban. Nem az emberek kénye-kedve szerint valtozik, nem aszerint, hogy ok mit tartanak igaznak.
      Buddha földi ember fia volt, mint mindenki, aki földi apa magvabol születik - ez egyértelmu... ezért is porlad a sirjaban, szemben Krisztussal, aki harmadnapon feltamadt és ÉL !
      Es mivel földi, ezért a bölcsessége (vagy igazsaga) sem lehet föntről (Istentől) jővő igazsag, hanem csak emberi okoskodas: " Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi" (Jakab levél 3:15).
      Ezzel szemben:

      Isten minden bölcsesség forrása. Ő annak ad bölcsességet, aki Jézus Krisztust hittel befogadja az életébe, mert: " Jézus adatott nékünk Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul' (1Kor 1:30).
      "Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való és a világosságok Atyjától száll alá." (Jakab 1:17)

      Törlés
    72. Ria ! A buddhizmus egy olyan szerzetesi vallás, melyben nincs semmi hatalmi ambíció, és hiányzik belőle a hübrisz.Nincs külső célja, csak belső megtapasztalás. Nem nyilvánít ki tévedhetetlen igazságokat, ezért hitvitákon alul áll, ezért a kereszténységgel sem tudja és nem is akarja felvenni a versenyt :)

      Törlés
    73. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    74. Akkor minek van? A belso megtapasztalashoz pedig nincs szükség Buddha tanitasokra.

      Törlés
    75. "Nem nyilvánít ki tévedhetetlen igazságokat, ezért hitvitákon alul áll"

      nem tudom, láttál-e már buddhistákat hitvitázni... íme:

      https://www.youtube.com/watch?v=f8cLMyDaOlo

      tudtommal ez náluk napi gyakorlat.

      "A Maháparinibbána szuttában azt mondta Ánandának, hogy az ő vallása az észen és a tapasztalaton alapszik"

      észen alapszik, viszont nem mond ki abszolút igazságokat... hát ez elég ellentmondásos.

      de ha már itt tartunk - a kereszténység már inkább nevezhető az ész vallásának, hiszen azt vallja, hogy egy értelmes Teremtő értelmes, érthető, megfigyelhető világot alkotott. ha megnézed a tudománytörténetet, a mai értelemben vett (természet)tudomány bizony szinte kizárólagosan keresztény kultúrkörből nőtte ki magát.

      Törlés
    76. Raadasul még rozsafuzérjük is van, mint a katolikusoknak. :)

      Törlés
    77. A fűzér a meditációhoz kell, segít lecsendesíteni az elmét, lám keresztények is használják :)
      Az ész csupán az elme működésének megismeréséhez kell. Már egyes keresztény irányzatok is magas szinten művelik azokat a módszereket, melyek így vezetnek el az ön és az istenismerethez.
      A megfigyelhető világ tudománya is fontos , és ahogy mondod, a kereszténység még inkább az ész vallása :)

      Törlés
    78. Eltévesztetted a hazszamot hulivuli, ugyanis katolikusok helyett tévedésbol keresztényeket irtal, akik rozsafuzért hasznalnak arra a célra, nehogy elfelejtsék, hogy hanyszor ismételgették a Mariahoz intézett imadsagukat, vagy akar a Miatyank... imadsagot, amiket elozetesen emberek allitottak össze szamukra.
      Az igazi imadkozas mindig spontan történik, nem pedig masok altal elore megirt mantrakbol. Jézus az imak ismétlésérol ugy beszélt, mint a poganyok szokasarol: "Es mikor imadkoztok, ne legyetek sok beszéduek, mint a poganyok, akik azt gondoljak, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg" (Maté 6:7-13).
      Ebben az igerészben Jézus vilagosan megmondta követoinek, hogy ne ismételgessenek egy rövid imat ujra és ujra. Nem véletlen az sem, hogy ezutan a figyelmeztetés utan pont a következo versszakban mondta, hogy "Ti azért igy imadkozzatok: Mi Atyank, ki vagy a mennyekben....". Romai katolikus embereket arra tanitanak, hogy ezt az imat is ismételgessék allandoan, mint a rozsafuzér imadsagokat, ami ismételt imadsagok között 53 az Udvözlégy Maria, és csak 6 a Miatyank.
      Ugy tunik, hogy betanult imak ismétlése, a rozsafuzéren szamlalva könnyen az emlékezőképesség gyakorlasava valhat a szivből jővő, spontan imadsag kifejezése helyett.
      (A Mi Atyank imadsagat az elso keresztyének nem imadkoztak, ami kiderül az ApCsel-bol. A Miatyank imadsagot Jézus a tanitvanyoknak tanitotta, mint minta imadsag, akik akkor még nem alltak keresztyén talajon, és akiket Jézus lépésről lépésre vezetett be Atyjanak megismerésébe és valosagos meghitt kapcsolatba hozta oket az Atyaval.--> "En megismertettem velük a Te nevedet és megismertetem..." (Jn 17:26). Es igy a tanitvanyok szivében feltamadt az a vagy, hogy ezutan hogyan imadkozzanak: mert az imadsag régi zsido formulai - és ezt jol érezték - nem felelnek meg többé annak a helyzetnek, melybe mint Krisztus tanitvanyai kerültek, miutan az Ur kijelentette nekik az Atyat.
      A Miatyank imadsag tehat "csak" egy minta imadsag, ahol az elso harom kérés Istennel, masik harom az emberekkel kapcsolatos. Ebben az imadsagban Isten jogai foglaljak el az elso helyet és csak azutan következnek az ember igényei. Ismételgetni ezt az imat sem kell, sehol nincs ra parancs.)
      Ahhoz, hogy az elmém lecsendesedjen az Ur elott, nincs szükségem babonas élettelen targyak hasznalatara. Ha az elme lecsendesitésére targyi eszközökre van szükség, az mar régen rossz. Ez egészen nevetséges.

      Ha pedig az ön és istenismerethez bizonyos (testies) modszerek alkalmazasara van szüksége egy embernek, az bizony nagyon szomoru allapot. Ehhez mar nincs is mit hozzafuzni.

      Törlés
    79. Ria! Elhiszem és el tudom képzelni, hogy nagyon tudtok "szívből", "spontán" imádkozni ------ hogy amikor összejöttök többen, egyikőtök elkezdi imáját, elragadja a lélek, és megnyílik Istennek. S mikor már többen is imádkoztok, érzitek, hogy már nem egy külső Istenhez imádkoztok, mert az Ő lelke magával ragad, eltölt benneteket, érzitek, hogy megtisztultok, ahogy azonosultok ezzel a Lélekkel, s megszűnik az elkülönültség állapota, és már az egész lényetek imádság lesz. Már nincsenek lehúzó, földi gondolatok, érzések, érzitek, hogy elváltoztok, megváltoztok, éberebbek lesztek, szinte eggyé váltok ebben a Lélekben. És minél többször imádkoztok így, ez kihat a hétköznapi tudatszintetekre is, és aztán már bárhol, bármikor képesek lesztek belehelyezkedni ebbe a különleges kegyelmi állapotba.Már nem húz le benneteket a földi viszonyok hazugságai, hamisságai, mert érzitek magatokban azt a belső összeköttetést és egységet a Lélek ősharmóniájával és békéjével, és minden imádság legfőbb tartalmi lényegével: "Uram, legyen meg a Te akaratod"- belső lelki átélésével.

      De hidd el! Vannak más népek, más vallások is, ahol a Lélek áradása szintén ott van - még ha nem is tudják, vagy ismerik, mert a szél ott fú ahol akar...

      Ja, és ha már a módszerek említésre kerültek, első a jóga, mindenkinek ajánlom :)

      Törlés
    80. Na, milyen jol tudod hulivuli, hogy ez bizony igy történik az igaz hitu hivőknél, ajánlom ennek gyakorlását neked is, miután ujonnan születtél az Urban. :)
      Az Ur Jézus kitöltötte a Szent Szellemet (Szentlelket) és kitölti mindazokra, akik szeretik őt, és kérik tőle. A szél fú, de a Szentlélek oda megy, ahová Jézus küldi (ApCsel 2:33). Jézus oda küldi, ahol kérik és várják.
      A jógat meg, tőlem ajanlgathatod akinek akarod én kösz, nem élek vele és soha nem is fogok.

      Törlés
    81. Siddhartha Gautama legfőbb tanításait a „négy nemes igazság” foglalja össze.

      1. Az emberi élet lényegében szenvedéssel teli.
      2. E szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás.
      3. Van egy út, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól.
      4. A megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

      Elképzelni se tudom, hogy kik lennének képesek tejesíteni a 4-ik pontot. Főleg úgy elképzelhetetlen a dolog, hogy a jelöltek(követők), Buddha buzdítására, szó szerinti falakat húztak, húznak fel maguk köré (kolostorok). Ez aztán a világra szóló "helyes" megoldás. NO további COMMENT.

      Törlés
    82. Melyik jóga fajtát gyakorlód hulivuli, ha nem vagyok indiszkrét?

      Törlés
    83. Redneck! El sem tudod képzelni, hogy kik lennének képesek teljesíteni „nemes nyolcrétű ösvényt” ?
      Jelen körülmények között talán én sem.
      De ha mondjuk egy tibeti buddhista elméje szerint válaszolnék, akkor azt mondanám: Az európai ember türelmetlen, és gyorsan akar elérni mindent.A céljainak elérését pedig pont a türelmetlensége hiúsítja meg.

      Miután a kínaiak Tibet nagy részét elfoglalták, megkérdezték a Dalai Lámát, hogy mi lesz ezekkel a területekkel.Mire ő ezt válaszolta.
      "Jól tudják, hogy nem helyes, amit cselekszenek. Egy nap majd belátják, hogy nem övék a föld, és akkor visszaadják Tibet népének.Akár ezer évbe is beletelhet, de nekünk nem sürgős. Megnyugtat minket az a tudat, hogy ennek előbb-utóbb be kell következnie."

      A hatha jógát gyakorlom.

      Törlés
    84. Hahahaha! A diplomatikus Dala Láma. Semmi meglepő, csak hozta a szikásos formáját.
      Mintha egy mai biológiai tanárt hallanék, aki az óráján az élővilág evolúciót tanítja, magyarázza a tanulóknak. "Sok, sok millió évvel ezelőtt......." :)
      Ha holnaptól, tegyük fel, mind a kolostorban vonulunk x idő múlva mit fogunk enni, magunkra venni, miből fogunk kolostort renoválni, csirkéket etetni stb. stb.?

      Törlés
    85. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    86. A kínai komcsik úgy gondolták, hogy mivel Tibet elmaradott a fejlődésben, ezért felszabadítják.
      Előtte az önálló és független Tibetben az éhínség ismeretlen volt. A „felszabadítás" és modernizálás után ezrek haltak éhen.
      Redneck! biztos ismerős neked is ez a felszabadítós dolog, hiszen jelenleg is így működnek a dolgok a világban.
      "hogy mit fogunk enni, magunkra venni, miből fogunk kolostort renoválni, csirkéket etetni stb. stb.?" Jézusnak volt erre egy frappáns válasza. Hidd el, csinálhat az ember amit akar, fejleszthet, modernizálhat, uralkodhat más népeken, áldás nem lesz a munkáján, és még annak levét is kénytelen lesz előbb-utóbb meginni.

      Törlés
    87. Gondolom hulivuli, hogy Jézus "frappans" valasza alatt a következo Igeverseket érted:

      Máté 6:25-34

      25 Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felõl, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felõl, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?

      26 Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csûrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?

      27 Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?

      28 Az öltözet felõl is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mezõ liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak;

      29 De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsõségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.

      30 Ha pedig a mezõnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitûek?

      31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

      32 Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

      33 Hanem keressétek elõször Istennek országát, és az õ igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

      34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja.

      Ha erre gondoltal, nem tudom, hogy felfigyeltél-e a 33. versre... "Isten minden madarnak megadja a taplalékot, de nem dobja azt a fészkébe. Megadja a mindennapi kenyerünket - de mint a munkank jutalmat! "


      Valoszinu, hogy én is egy ugyanolyan "diplomatikus" valaszt adtam volna, mint amilyet a Dalai Láma adott, ha - jobb hijan - csuzlival kellene ellene mennem atomrakétáknak - különösen, ha én is paholytag volnék, mint D.L., aki o maga dúskál minden jóban.

      Törlés
    88. Nocsak Ria! Kiütközött benned is a kapitalista kálvini etika - aki nem dolgozik, ne is egyék ? A kinaiak elfoglalták Tibetet, megszüntették az önrendelkezését, és valóban, úgy ellehetetlenítették a kolostorokat és az azokat ellátó emberek működését, hogy többet be is kellett zárni. Ők is így , reformátusan gondolkodtak, hiszen már bennük is a modern kommunál-kapitalista szellem munkálkodott. Csakhogy a mai emberiség munkájának a fele - ha nem több - SZEMÉT. Ezért kár dolgozni. Ez a materialista szellem gyümölcse, és bele is fog fulladni.
      Szóval ez most tőled csak a bizonyos jézusi szálka/gerenda tipikus esete.

      Törlés
    89. Tévedés, mert nem a kapitalista kálvini etika ütközött ki bennem, hanem a következo Bibliában olvasható utasítás a kenyér keresetre vonatkozoan:

      2 Thesszalonika 3:6-12
      "A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tőlünk kapott.
      Magatok is tudjátok, mimódon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül.
      Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek ne legyünk terhére.
      Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek.
      Mert a mikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
      Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, a kik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak.
      Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék."

      Istennek nyilvan megvolt az oka arra, hogy miért nem küldött aldast (hanem inkabb atkot)Tibetre. Minden földi (de nemcsak) történésnek oka van, Isten akarata nélkül soha semmi nem történik, ennélfogva oda küld aldast (vagy atkot), ahova O akar.

      „Ugye, két verebet egy fillérért adnak, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” Máté 10:29-31

      A szalka/gerenda példalozasodat nem tudom mire érted... ha ram céloztal; kinek a szemébol probaltam volna kivenni a szalkat, miközben (te ugy talalod, hogy) az én szememben gerenda van?

      Törlés
    90. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Buddha Laci!
    Jól tetted, hogy levetted a posztot, bár azt még mindig nem értem, hogy miként nyalhattad be ilyen könnyen a cikkben leírt történetet, azaz hogy Merilyn Monroe Fidel Castroval.......stb, stb. Nekem ott gyullad fel a "vészlámpa" és elkezdtem utánanézni a dolgoknak.
    Az utolsó ezzel kapcsolatos hozzászólásodat már nem lehet elolvasni. Gondolom ment "ment" az is a levett poszttal. Na mindegy, annyira azért nem fontos.
    Ez viszont annál fontosabb. "Ki is Noam Chomsky?" Mert, hogy nemrég megjelenítettél egy ilyen N.C-is cikket a Facebook-on.

    Nos kedves Buddha Laci, "Meet Noam Chomsky, academic gatekeeper": https://www.youtube.com/watch?v=EEDf7OkRCxk



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ez tényleg jó kérdés Redneck, hogy ez a "mindkét oldalon" nagyon közkedvelt Noam Chomsky évtizedek óta elismert nyelvész és professzor vajon mennyire független magától a háttérhatalomtól... Gondoltam már én is rá, hogy jó lenne ennek utánanézni, csak hát annyira ezer dolog van, hogy már nem bírok szétforgácsolódni ennyi kutatási irányba....

      Közben egy egyszerű gondolat nálam rövidre is zárja a témát: miszerint egyetlen olyan terület sincs ma a politikától a tudományig, a tájékoztatástól az oktatásig, aki (ha már mérvadóvá válik) ne lenne, vagy ne kerülne a háttérhatalom (Illuminati vagy Felső Kaszt) ellenőrzése és irányítása alá...
      Akár lágyan, akár kőkeményen...
      A legjobb írás és regény jut eszembe, mely ezt a az egész "Rendszer"-témát hihetetlenül jól foglalja össze: ez Duncan Shelley: Az Elme gyilkosai 1-2-3.része ! És magának a regény hősének irománya :
      "Julius Andan - A Világ a színfalak mögött"

      A regényt kötelező elolvasni, de ha valakinek csak erre az előbbi írásra lenne ideje, akkor ide feltettem:
      https://www.dropbox.com/s/ynlwku6j9r0es7q/Julius_Andan-Vilag_a_szinfalak_mogott.pdf?dl=0

      Törlés
    2. SBG Buddha!
      Nálam ez egy igencsak egyszerű kérdés. Mármint, ami az ismert, vagy ismeretlen emberek hova tartózását illeti. Nekem annyira nincs szükségem a James Corbett-ekre, mert Jézus azt mondta, hogy: "A ki velem nincs, ellenem van; és a ki velem nem takar, tékozol." Lukács 11:23



      Ezt a mondatodat meg kérlek el ne felejtsd, mert legközelebb, amikor majd megint Putyin és barátaival próbálod kiegyenlíteni ama bizonyos mérleg nyelvét, számon fogom kérni rajtad ;)
      Idézem: "Közben egy egyszerű gondolat nálam rövidre is zárja a témát: miszerint egyetlen olyan terület sincs ma a politikától a tudományig, a tájékoztatástól az oktatásig, aki (ha már mérvadóvá válik) ne lenne, vagy ne kerülne a háttérhatalom (Illuminati vagy Felső Kaszt) ellenőrzése és irányítása alá...
      Akár lágyan, akár kőkeményen..."











      Törlés
  7. addig nincs probléma amíg a felső 1% szuper körülmények között élhet, a felső 1% csak akkor kap észbe ha majd a palotáikat gyujtsák felfele

    VálaszTörlés
  8. Az amerikai vállalati kormány április 17-én csődbe ment, amit nem hajlandó elismerni

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/az-amerikai-vallalati-kormany-aprilis.html#.VTa5ESHtmko

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Kérjük azonban, hogy ne legyen senki paranoid csak azért, mert a Fed az, ez nem a világ vége, hanem a csalárd, fiat pénzvilág vége. Az emberek 99,99 százalékának ez az ősi hikszoszi adósrabszolgaságból való nagy felszabadulás ideje lesz."

      Törlés
  9. Az a Julius fele szosszenet meg van angolul is valahol?Kerestem , nem talalom.Rosszul kerestem , vagy pont ez nincs angolul, erdekes.Koszi es elnezest ha hulyesegeket beszelek itt.

    VálaszTörlés
  10. Április 22. a Föld napja.

    Földanyánk Jogainak Deklarációja

    exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  11. Izraelt és a kazár maffiát már titokban elítélték, és összefogtak ellenük a világ vezető hadseregei és hírszerző ügynökségei - 1. rész

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/izraelt-es-kazar-maffiat-mar-titokban.html#.VTkrnCHtmko

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. this!
      Te ezeket a blődségeket el is hiszed?

      Törlés
    2. A másik topikban már én is, és B. Laci is jelzett neki, hogy
      a 'sötétvilágtudatot' meg egyebeket ne itt terjessze : Még ak -
      kor se ha ez a *küldetése* ; Lacin múlik, hogy meddig enge -
      di ezt - Nálam biztos nem szórná tele szeméttel a topikokat .

      Törlés
    3. Ez joóóó, :) sőtétvilágtudat....sajna énis a cikkeit igy látom, főleg a cabalos cobrásokat, pont olyan mint a magyar politika....ugyan az a madzagéi.

      Törlés
    4. Gizike ... Örülök, hogy tetszett a jelző : Igaz hirtelen jött, de szerintem
      neked és sokaknak szintén ez a véleménye, ha átnézi a cikkek temati -
      káját / tartalmát ; És némely cikk a füles magazinon is túl tesz. Ez tipi -
      kus terjesztése a sötétségnek { A jól informált informátor meg nem sen -
      ki lánya - De gondolom az se aki az ilyet patronálja és terjeszti - Annyi
      a valóságtartalma minden bejelentésének, mint a Mekk-Elek tábláinak }

      Törlés
  12. Vészhelyzete.com

    Látom akkor ti ezt választottátok :)

    VálaszTörlés
  13. http://www.civilkontroll.com/totalis-penzugyi-osszeomlas-a-bennfentesek-es-a-kormanyok-mar-keszulnek/
    Ebből mi igaz?

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Ria, én a Magvető példázatában mindig az udvarló férfit ismertem fel.:) Sok nő felé szór érdeklődést, szeretetet, de nem minden nőben fogan az meg és nő meg.:) A gyermeknemzésnek is ugyanez az energetikája.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Talan az lehet a probléma, hogy SOK no felé lett szorva az a bizonyos érdeklődés, szeretet és nem csak egyetlen no felé, akiben az megfoganhatott volna. :) Na de, ha mar azt irod, hogy "nem minden nőben", akkor egy legalabb biztosan akadt, akinél sikerrel jart az a férfi. :) Azzal is meglehetne elégedve. :)

      Törlés
    3. "A bevándorlok(?) szétosztását kérte az olasz belügyminiszter" Óóóó, mennyi rejtett lehetőség

      http://index.hu/kulfold/2015/05/07/a_bevandorlok_vegezzenek_ingyenes_kozmunkat/

      Azt hittem kamu, de sajnos nem az.
      http://www.repubblica.it/cronaca/2015/05/07/news/alfano_far_lavorare_gratis_i_migranti_-113781521/?ref=search

      Ma che testa di.........!

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. hulivuli.
      Akik anno más idegen földrészeken jártak, valamelyik király, császár, vagy királynő pénzén, nem azért mentek oda, hogy másokat felvirágoztassanak, hanem a meggazdagodás és gyarmatosítás és a hírnév miatt. "Európának" azaz az európai embereknek(nem az elitnek és a hozzájuk közel állóknak) mindig is megvoltak a maguk problémáik,...ők mindig is a mindennapi túlélésért küzdöttek. Szóval vigyázunk ezzel az újra meg újra visszatérő tévedéssel, amit általánosításnak hívnak. Hogy volt egy viszonylagos jólét az utolsó 40 évben? A világháborúk után, mármint azok akik túlélték azokat, csak megérdemeltek egy kis békés korszakot, nem gondolod? Szóval nem az "európaiak" rabolták le, fosztották ki az afrikai és más országokat, hanem az akkori idők vezetői és bérencei. És ez nagy különbség. Tudom, egyszerű hirtelen lestatisztázni másokat, de azért ez nem annyira egyszerű, mint ahogy sokan gondolják. Sokszor még az országon belül, a saját érdekünkben, sem vagyunk képesek helyesen cselekedni, nem hogy más "idegen" emberek, más országok problémái esetében.
      A mostani és az utolsó 50 év vezetőinek sem állt érdekükben segíteni azokon az országokat, hiszen, ha minden mindenhol okay lenne, akkor senki sem akarna többé háborúzni, konfliktusban lenni a szomszédjaival, márpedig békés időkben nem nagyon lehet árakat, gazdaságokat, vallásokat, geopolitikai játszmákat, azaz a világot irányítani. Röviden ennyit Európa és Afrika viszonyáról.

      Ami Amerika határait illeti megint csak tévedsz. Legalább 2 évvel le vagy maradva a valós eseményekhez képest. De nem hibáztatlak érte. Sokan vannak még így vele.
      Egy kis naprakész frissítés a kérdéssel kapcsolatban és látni fogod, hogy ott is hasonló dolgok történnek,...pontosabban hagyják, hogy megtörténjenek. Az utolsó években 70%-os leépítés történt a határőrségnél. A megmaradt 30%-kal meg inkább adminisztráció munkát végeztetnek mint határőrzést.
      https://www.youtube.com/watch?v=saMy_LUqUdk
      https://www.youtube.com/watch?v=Yfj2uRi4VcM
      https://www.youtube.com/watch?v=4dbtRF3bWzs Stb., stb., stb.....


      Törlés
    7. Redneck! A törlésem után írtál, de azért válaszolok.
      A franciák - de nemcsak ők - még mind a mai napig nagy hasznot húznak a "függetlenedett" (?) afrikai gyarmatokból.Ugyanis a befolyás, és a korrupt állami vezetők és a kiszolgáló "értelmiségi" slepp ezekben az országokban soha nem volt független (Nigéria , Csád, Mali, Elefántcsontpart külön kiemelve ). Kadhafi más tészta volt, meg is ette a levét.
      És igenis élvezik ennek a hasznát a nyugati emberek is.

      Amerika - nos igen, töröltem is a bejegyzésem - ott kezdenek érdekes dolgok történni. A FED már veszteséges, és parasztlázadáskor jól jönnek az etnikai konfliktusok. De ez lesz nálunk is. Még az is lehet, hogy az éhező tömegek elleni együttes fellépéssel sikerül nekik egyesíteni Európát Egyesült Államokká - mert a végcél ez, a multikulturális homogenizálás, a könnyebb ellenőrzés érdekében.

      Törlés
    8. Nigéria? Az a briteké volt. Talán Niger-t akartál mondani.
      "És igenis élvezik ennek a hasznát a nyugati emberek is." Mond kérlek, milyen hasznot húz a francia állampolgár a "franciák" által Nigerben kibányászott és onnan exportált uránból?

      Törlés
    9. Redneck ! Részvénypiacról még nem hallottál ? Vagy nyugdíjpénztárak befektetéseiről ?
      És hidd el, a francia embernek a „Gloire”, a múlt nagy dicsősége még most fontos tényező.
      És - ahogy írod - nemcsak nigeri urán van , de van gaboni, csádi, angolai, kameruni, kongói olaj, a mauritániai vasérc, vagy a guinea bauxit, ezek is a franciákhoz vándorolnak.
      Amúgy a nigeri uránt a francia nukleáris erőművek égetik el, és ez adja teljes francia energiaigény közel felét ! Az afrikai titánium megint nagyon fontos a francia repülőgépgyártásban.
      Franciaország energiahordozó iránti éhsége és az afrikai kontinens nagyon gazdag természeti kincsekben, amelyek nagy részét még nem is tárták fel vagy termelték ki.
      Louis de Guiringaud francia külügyminiszter 1979-es híres nyilatkozata : „Afrika az egyedüli kontinens, amit Franciaország egymagában, a saját eszközeivel képes befolyásolni. Az egyetlen, ahol ötszáz katonával képes változtatni a történelem menetén.”
      Amerikai elemzők szerint a franciák mentették át a legtökéletesebben gyarmataikat egy olyan neokolonizációs rendszerbe, ahonnan a beömlő profit jelentősen meghaladja az ide kiadott összegeket (segély, gazdasági támogatás, szakértők, katonai intervenciók költségei).Ezen afrikai országok politikai tapasztalatlansága, rossz infrastruktúrája, szakember igénye pedig óriási.
      A franciáknak fegyveres támaszpontjai vannak Dzsibutiban, Csádban, Elefántcsontparton, Gabonban, Szenegálban.

      Törlés
    10. De hallottam a részfénypiacról, ahol az olyan cégek árusítják részvényeiket mint a francia nigeri uránbányászatban (is) érdekelt AREVA. Jó kis befektetéses nem mondom. Szerintem te valamiért nem akarsz szembenézni a tényekkel. Ha valós haszonról van szó, ott a kisemberek nem rúghatnak labdába, de az ilyen (areva) és hasonló cégek mindent megtesznek, hogy még azt a kis megtakarításaikat is lenyúlják tőlük,...mondjuk részvények formájában. Ezt úgy szokták csinálni, hogy mikor eladni akarják részvényeiket szuper-nyereséges hangú jelentéseket tesznek közzé, aztán amikor "megszabadultak" a kibocsájtott részvénycsomagoktól, jönnek lassan, de biztosan a hideg zuhany jellegű jelentések részvényeik árzuhanása, eladási pánik keltés, mire a sok kis idióta "befektető", a brókereik tanácsára, eladjak részvényeiket. Mondanom sem kell, hogy nem kis anyagi veszteséggel. Aztán, ha már el csendesetek a dolgok kezdik előröl az egészet, mert álmodozó balekok mindig is akadtak, akadni fognak.
      A francia mindenkori "politikája" sem különbözik a többiétől, a kiadásokat közpénzből fedezik, a profitot meg a lefelezik az olyan "nemzeti" cégek mint a MOL, GAZPROM, AREVA, HULLIBURTON és barátaik. Így működnek ezek a dolgok,...ha tetszik, ha nem,....ha tudomásul akarod venni, ha nem.

      http://www.tozsdeforum.hu/tozsde/reszvenypiac/sulyos-minuszban-az-areva-csoport-46345.html

      Ps. HALLIBURTON is the world’s second largest oil field services corporation.

      Tec is suggesting there is a lot of money to be made in say destroying a large part of Iraq’s infrastructure then taking their oil revenue and paying US corporations to rebuild the country you bombed.

      Winners: Defence Contractors, Arms Manufacturers, Oil Companies

      Losers: The U.S. taxpayer, Iraqi people

      Törlés
    11. Rengeteg szakember számolt már be erről a jelenségről. https://www.youtube.com/watch?v=ibQmtYrTEDQ

      Törlés
    12. Na ja, a milliszekundum előnye, érdekes. Ha baj van, és aki tűzközelben van, már el is lépett.
      A kisbefektetők meg ott maradnak benne nyakig.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...