2014. augusztus 31., vasárnap

Francia harcosok(!) mondják el az igazságot, mi folyik Kelet-Ukrajnában


Azért jöttünk, hogy tájékoztassuk a franciákat ennek a háborúnak a valóságáról, mert a francia média Ukrajnában jelenlevő agresszorként mutatja be Oroszországot.
Azért is jöttünk, hogy támogassuk a helyi lakosságot.
Azt látjuk, hogy a kijevi haderők támadják a helyi lakosságot.
Naponta bombázzák a polgári infrastruktúrákat, és azt a látszatot keltik, hogy az oroszbarátok bombáznak. 


Ugyanakkor az oroszbarátok egyáltalán nem rejtőznek a lakosság között.
Egyáltalán nem volt gondunk, amikor átkeltünk az ellenséges vonalakon.
Ezzel szemben azt tapasztaltuk, hogy az ukrán hadsereg csüggedt, és nem akar hadba menni az oroszul beszélő lakossággal szemben. Ők csak azoknak az oligarcháknak az áldozatai, akik Donbassz gazdagságát akarják megkaparintani.

A győzelem csak idő kérdése. Ami Donyecket illeti, célunk az, hogy kitartsunk télig.
Úgy gondoljuk, hogy az ukrán hadsereg utána már nem tud kitartani.


Ezt pedig a végére illesztettem be mert elég szemléletesen kifejezi, mennyire gőzerővel működik a Nyugat lakosságának félretájékoztatása és a NATO háborús propaganda-gépezete:

Körülbelül ennyi a valóságtartalma az orosz invázónak !!! Globalista propaganda-hadjárat CIA megrendelésre ! 

A BBC-tudósítását kéretik figyelni !!!

"Orosz invázió" a tankokon ukrán zászlókkal ! No Comment ! ....

2014. augusztus 29., péntek

Lehullt a lepel a rejtélyes amerikai távozásról Szíria partjaitól - Orosz - amerikai rakétaháború "főpróba"



Lehullt a lepel a rejtélyes amerikai távozásról. Az egész nyugati világ hatalmas vereségként értékelte az amerikai hadiflotta távozását a szíriai partoktól. Sokáig rejtély volt, hogy miért is távozott olyan sietve az egész nyugati flotta, de most lehullott a lepel a távozás okáról.

Jól emlékezünk arra, hogy 2013. augusztusában egy közel 1500 halálos áldozatot követelő vegyi fegyver támadás történt Szíriában. A nyugat azonnal Asszad elnökre akarta fogni az esetet, azonban Moszkva jól tudta, és rövid időn belül bizonyítékokkal is alátámasztotta, hogy az országot felforgató terroristák használták a vegyi fegyvert. 

Az USA szenátusa megadta Obamának a felhatalmazást, hogy támadásokat hajtson végre Szíria ellen. A támadások azonban elmaradtak, és a nyugati világ legnagyobb csodálkozására az angol, majd amerikai hajók sebtében távoztak Szíria partjaitól.

Emlékeztek ? Akkoriban én is számtalan cikkben foglalkoztam a témával.... Sőt írtam, hogy meg fog indulni a támadás.... Aztán mégis nagy csend lett ....

Az, hogy az USA támadás egyáltalán nem maradt el. Azok után, hogy Obama megkapta a felhatalmazást, szeptember 3-án rakétatámadásokat hajtottak végre. A robbanásokról felvétel is készült, amely bejárta a világot, a sajtó pedig rejtélyes izraeli repülőgépes támadásról beszélt. Csapás ért egy katonai objektumot Damaszkusz mellett, valamint egy TV állomást Damaszkuszban. Halálos áldozatok is voltak mindkét helyen. Csakhogy történt valami. Mégpedig az, hogy a szibériai központban a rakétafelderítő kémműholdak jelezték az amerikai hajókról induló cirkálórakétákat. A műholdképek bizonyították, hogy az amerikai hadihajókról indultak a támadó rakéták. 


Moszkvában azonnal összehívták a hadsereg rakétaerőinek parancsnokait. Az ülés rendkívül rövid volt. Az adatok alapján a szakértők egyértelműen állították, hogy az USA a legmodernebb rakétákat használja, mert sebességük jóval nagyobb volt, mint a szokásos cirkálórakétáké, feltételezhetően azért, hogy - az orosz és szír légvédelem képességeit ismerve - ne legyenek képesek a rakétákat lelőni. Az orosz vezetés nem habozott sokáig. A közelben állomásozó orosz hadihajók parancsot kaptak, hogy minden NATO hajóról induló rakétát semmisítsenek meg.

Az elkövetkezendő órákban a technika harca zajlott. Amerikai hajókról további rakéták indultak, melyeket az orosz hadihajók légvédelmi rendszerei sorra leszedtek. A nyugat legrosszabb rémálmában sem álmodott arról, hogy az orosz légvédelem képes ezeknek a rakétáknak a lelövésére, ráadásul olyan távolságból, amilyen messze az orosz hajók akkor voltak. 

A NATO további rakétacsapásokra nem volt képes. Ez teljességgel alátámasztja, hogy miért is ácsorgott valaki teljesen véletlenül éppen akkor Damaszkusz melletti magaslaton kamerával a kezében. A becsapódásokat kellett visszajeleznie, illetve a világ közvéleménye elé tárni videomegosztókon, ahogy az el is kezdődött azonnal. Csakhogy a további becsapódások elmaradtak. Így gyorsan ki kellett találni az izraeli légicsapás mesét. Nem sokkal később a NATO felmérve, hogy hajói ezek után feleslegesen állomásoznak a szír partok közelében, távozásra adott parancsot.

A világ közvéleménye teljesen értetlenül állt a történések előtt. Ott állt a nyugat a teletrombitált vegyi támadás esetével, a világháló tele a szenvedő gyerekek képeivel, és a NATO eloldalog Szíria mellől. Hogy mi történt, arra nem volt semmilyen hivatalos magyarázat. 

Gyakorlatilag egy összecsapás történt az orosz és a NATO technika közt, amiben a NATO technika alulmaradt. Voltaképpen a hadihajók fő csapásereje leszerepelt. Ezek után az amerikai hadihajók már maximum csak halászhajóknak lettek volna jók a Földközi-tenger keleti csücskében, - hát jobbnak látták távozni. Ha ki akarjuk sarkítani a történéseket, akkor a szíriai háború ott és akkor dőlt el, azokban az órákban. Minden ami azóta történt és történik, már csak vergődés.



Forrás: SBG Buddha - VilagHelyzete
Fordítottam és kiegészítettem innen :
Disclose.tv
Telegraph.co.uk

2014. augusztus 27., szerda

Ukrajna a Kelet és a Nyugat határán - Drábik János kiváló írása az igazságról


"Oroszország háborút akar - Nézd milyen közel merészelte tolni országát a katonai támaszpontjainkhoz!"

Akár ez is lehetne a mottója mindannak az álságos politikának, amit a szemünk előtt folytat az euró-atlanti érdekszövetség az USA által dróton rángatott Európai Unióval, "meghackelt" idegen érdekek segítségével létrehozott, de lényegében impotens ukrán kormánnyal és a kitört háborúval együtt.

Idióta bábpolitikusok még annál is idiótább orosz-ellenes szankcióival, amit igenis joggal nevezhetünk akár "gazdasági öngyilkosságnak" is..... 
Drábik János a tőle megszokott konkrét és világos látásmóddal elemezte a helyzetet, ezért is tartom fontosnak írása megosztását.... (SBG Buddha - VilagHelyzete) 

Drábik János írása >>>

A Nyugat 1989-től kezdődően következetesen nyomult keletre és bekerítette Oroszországot. Ez a folyamat - az Ukrajna bekebelezésére végrehajtott NATO államcsínnyel - riasztó fejlemény Oroszország számára.

A washingtoni döntéshozók - kihasználva a szétesett Szovjetunió nyomán kialakult kaotikus állapotokat és Oroszország belső összeomlását - lényegében megszegték minden ígéretüket, amit Gorbacsovnak tettek. Oroszország számára a mélypontot az 1997-98-as és 1999-es esztendők jelentették.
Amikor Putyin kormányfő lett, érthető módon új, megbízhatóbb barátok után nézett munkatársaival együtt. Elsősorban Kína jöhetett ebből a szempontból számításba. 

A Nyugat azonban tovább folytatta agresszív terjeszkedését Kelet felé. 2008 áprilisában a NATO államok vezetői deklarálták, hogy az észak-atlanti szerződés szervezete üdvözli Ukrajnának és Grúziának azt a törekvését, hogy a NATO tagjai lehessenek. Bejelentették azt is, hogy megállapodtak a két ország kormányával és ennek értelmében Ukrajna és Grúzia a katonai szövetség tagjai lesznek. Ez a bejelentés is hozzájárult ahhoz, hogy az akkori Grúz elnök, Szaakasvili, fegyveres támadást intézett az Abházia és Dél-Oszétia ellen, beleértve az ott tartózkodó orosz békefenntartó csapatokat is. Putyin erre a provokációra gyors és kemény választ adott.

A Nyugat által az Ukrajnában 2013 novemberében beindított eseménysorozat végülis a törvényes elnök, Viktor Janukovics eltávolításával járt, és a véres utcai tüntetések nyomán egy nyugat-barát érdekcsoport került hatalomra Kijevben. A NATO által támogatott kijevi államcsíny azonban megkongatta a vészharangot Oroszország számára. 2014. május 23-án Putyin a következőket mondta a CNBC (Consumer News and Business Channel) Amerikában és Kanadában működő televíziónak adott interjújában:

„Államcsínyre került sor. Elutasítják, hogy beszéljenek velünk.
Úgy gondoljuk, hogy a következő lépés Ukrajna bekebelezése lesz és a NATO tagja lesz.
Elutasították, hogy párbeszédet folytassanak velünk. Kijelentjük, hogy a NATO hadiinfrastruktúrája közeledik a határunkhoz. Azt mondják, ne aggódjunk. Ennek semmi köze nincs hozzátok.
De holnap Ukrajna a NATO tagjává válhat és holnapután a NATO rakétavédelmi egységei telepíthetők ebbe az országba.”

Másnap az orosz elnök újból felhozta ezt a témát és szemrehányást tett a Nyugatnak, hogy semmibe veszi Oroszország érdekeit. Feltette a kérdést: „Mi a garancia arra, hogy egy erőszakos hatalomváltást követően Ukrajna nem lesz a NATO tagja?”

Putyin ismételten visszatér a rakétavédelmi egységek telepítésére. Úgy látja, hogy ez létében fenyegeti Oroszországot. Korábban, 2014. április 17-én, erről részletesebben is beszélt a sajtónak:

„Felhasználom az alkalmat, hogy szóljak néhány szót a rakétavédelemről. Ez nem kisebb, inkább nagyobb jelentőséggel bír, mint a NATO keleti irányú terjeszkedése. Egyébként a Krím-félszigettel kapcsolatos döntésünket részben ez váltotta ki. Bizonyos logikát követtünk.

Ha nem teszünk semmit, akkor Ukrajnát bevonják a NATO-ba és NATO hadihajók fognak Szevasztopolban állomásozni.”
(A legutóbbi rakétavédelmi rendszerek kulcselemei már hadihajókra vannak telepítve.)

Putyin így folytatta:


„Tekintettel az amerikai rakétavédelmi rendszer részeinek a telepítésére, ez nem védelmi rendszer, hanem egy olyan támadó potenciálnak a telepítése, amely messze van Amerikától. Szakértői szinten mindenki jól tudja, hogy ha ezeket a rendszereket közelebb telepítik a határainkhoz, akkor a mi szárazföldi telepítésű stratégiai rakétáink az ő hatósugarukba kerülnek.”

Amerika és a NATO részéről azzal a nem nagyon meggyőző feltételezéssel álltak elő, hogy ez nem Oroszország ellen irányul, hanem az Irán által a jövőben kifejlesztett rakéták ellen.

Az atlanticizmus és az eurázsizmus konfliktusa Ukrajnában: Alexander Dugin, a moszkvai Lomonoszov Egyetem tanára szerint, Ukrajnában nem az Európa-barát demokratikus és liberális ellenzék került konfliktusba egy tekintélyuralmi rendszerrel, amelyben az elnök töltötte be a diktátor szerepét. Ez a megközelítés azért téves, mert ma már nem lehet a világot felosztani úgy, ahogy az a hidegháború idején történt. 


Nincs demokratikus világ, amely szemben áll az antidemokratikus világgal, amelynek az élén az orosz elnök, Putyin áll. Oroszország nyugati mércével is liberális demokrácia, elég, ha az orosz alkotmányt vesszük közelebbről szemügyre. Oroszországnak demokratikus választási rendszere, működőképes parlamentje van és gazdasága a szabadpiac-gazdaság szabályai szerint működik. Az alkotmány nyugati minták szerint készült és Vlagyimir Putyin, elnökként a demokratikus országok mintájára gyakorolja hatalmát. Oroszország többé nem monarchia, nem is diktatúra és a jelenlegi rendszer nem hasonlítható a szovjet kommunista rendszerhez.

Milyen ideológia húzódik meg Nyugat- és Kelet-Ukrajna szembenállása mögött?

A pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő globális média mégis azt sulykolja a világ közvéleményének a tudatába, hogy Ukrajnában az Európa-párti, demokratikus és liberális oldal áll szemben a tekintélyuralmi rendszerrel, amelyet egy diktátori hatalommal rendelkező elnök irányít. Azok, akik diktátornak nevezik Putyint, nem ismerik az orosz gondolkodásmódot. Még azok sem tagadhatják, hogy Oroszország liberális demokrácia, akik nem szeretik a jelenlegi orosz politikai vezetést.

Ennek megértéséhez világos geopolitikai és civilizációs szintű elemzésre van szükség. A történelmi tényekből kell kiindulni, még akkor is, ha az elemzésnek ez a módja manapság nem divatos. Tény, hogy a jelenlegi ukrán állam soha nem létezett a történelem folyamán. Újonnan létrehozott képződmény, amelynek legalább két teljesen különböző része van. Ennek a két különböző résznek teljesen eltérő az azonosságtudata és a kultúrája. 

Nyugat-Ukrajnának kelet-európai azonosságtudata van. Az itt élők többsége kelet-európainak tekinti magát. Ez az azonosságtudat elutasítja a pánszláv eszmét és vele együtt Oroszországot. Ezek a nyugat-ukrajnaiak meg vannak győződve arról, hogy az oroszok a létükben fenyegetik őket. Ezért gyűlölik az oroszokat, az orosz kultúrát és természetesen az orosz politikát is. Mindez önmeghatározásuk szerves részét képezi.

Dugin professzor a német Manuel Ochsenreiter-vel folytatott beszélgetésében megértéssel szólt a nyugat-ukrajnaiak oroszellenességéről. Ez végülis identitásuknak meghatározó része. Nem azt jelenti, hogy szükségszerűen háborút akarnak viselni az oroszok ellen. Csupán azt jelenti, hogy nem szeretik őket. És ezt tiszteletben kell tartani. Az amerikaiakat is sokan gyűlölik, és ebbe bele kell törődniük. Így hát, amikor a nyugat-ukrajnaiak gyűlölik az oroszokat az önmagában se nem rossz, se nem jó, hanem egy tény, amit tudomásul kell venni. Nem mindenkinek kell a másikat szeretnie.

Az se olyan egyszerű, hogy a kelet-ukrajnaiak jobban kedvelik az oroszokat. A Kelet-Ukrajnában élő emberek többsége az oroszokkal közös történelemmel, civilizációs hagyománnyal, és geopolitikai feltételekkel rendelkezik. Kelet-Ukrajna teljes mértékben orosz és eurázsiai ország. Le kell vonni a következtetést, hogy két Ukrajna létezik. Ezt nagyon jól lehet látni a választásoknál is. A lakosság megoszlik minden fontos politikai kérdésben. Ez különösen így van, amikor az Oroszországhoz való viszonyról van szó. Ukrajna egyik része teljesen oroszellenes, a másik része pedig teljesen oroszbarát. Két különböző társadalom, két különböző ország és két különböző nemzeti, történelmi hagyományközösség él egy rendszeren belül.

Az ukrán politika fontos kérdése, hogy melyik rész uralkodik a másik felett? Ukrajnának két különálló része van, de csak egy fővárosa, Kijev. Kijevben mindkét közösség megtalálható. A főváros azonban nem tartozik sem Nyugat-Ukrajnához, sem Kelet-Ukrajnához. A nyugati rész fővárosa Lvov, a keleti része pedig Harkov. Kijev, a főváros, az mesterséges képződmény. Ha valaki ezeket a fontos tényeket nem érti, akkor a konfliktus lényegét sem érti. A tényeken az sem változtat, ha a nyugati tömegtájékoztatás és az ukrán nacionalisták azt nem ismerik el.

Az ukrán állam létrejötte a jelenlegi határok között nem szerves történelmi fejlődés eredménye. A Szovjetunió bürokratái döntöttek így. Az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság a Szovjetunió létrejöttekor, 1922-ben, az Uniót alkotó 15 tagköztársaság egyike volt egészen 1991-ig. Hetvenkét év alatt Ukrajna határai sokszor változtak. Egy jelentős részt, ami most Nyugat-Ukrajna, a vörös hadsereg csatolt hozzá 1939-ben. Ehhez jött még a korábbi orosz Krím-félsziget 1954-ben.

Egyesek úgy gondolják, hogy a problémát megoldaná Ukrajna felosztása egy keleti és egy nyugati államra. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert figyelemmel kell lenni a nemzeti kisebbségek problémáit. Ukrajna nyugati részén sok olyan ember él, aki magát orosznak tekinti. Kelet-Ukrajnában a lakosság egy része nyugat-ukrajnainak tekinti magát. Egy nagyobb államnak a kettéosztása valójában nem oldaná meg a problémát, csupán egy újra cserélné fel.

Milyen motívumai vannak az Európai Uniónak arra, hogy Ukrajnával együtt annak a súlyos problémáit is felvállalja? – tette fel a kérdést Ochsenreiter. Dugin erre röviden annyit válaszolt, hogy ez nem érdeke az európai szövetségnek. Ez az Egyesült Államok érdeke. Most egy politikai kampány folyik Moszkva ellen. Brüsszelnek az a felhívása, hogy Ukrajna csatlakozzon a Nyugathoz, nyomban kirobbantotta a konfliktust Moszkva, valamint Kelet- és Nyugat Ukrajna között. Ez nem jelent meglepetést azok számára, akik ismerik az ukrán társadalmat és az ország történelmét.

Az EU csatlakozási ajánlatát Janukovics elutasította. Nem tehetett mást – folytatta Dugin -, mert őt az oroszbarát kelet-ukrajnaiak és nem a nyugati országrész lakói választották meg. Janukovics nem mehetett szembe azokkal, akik őt megválasztották. Ha ő engedett volna a Nyugat felszólításának, saját választói nyomban árulónak minősítették volna. Janukovics választóbázisa az Oroszországgal való egyesülésre törekszik. Ezért Janukovics egyszerűen azt tette, amit tennie kellett. Ez volt az egyetlen logikus politikai lehetőség számára.

Az interjúkészítő ezután arra tért rá, hogy számos irányzatot követő politikai erő szövetkezett Janukovics megbuktatására. Megtalálhatóak voltak ebben az ellenzéki összefogásban a tipikus liberálisok, az anarchisták, a kommunisták, a homoszexuális csoportok, a nacionalisták egészen a neonáci csoportokig. Dugin szerint őket az Oroszország elleni gyűlölet egyesítette. Janukovics a szemükben Oroszország képviselője volt, Putyin barátja, a Kelet embere. Ez az ellenzék gyűlölt mindent, ami orosz. A gyűlölet tartja őket együtt. Úgy is mondhatjuk, hogy ők alkotják a gyűlölet blokkját. A Janukovics ellen tüntetők meghatározó erejét a neonáci csoportok alkották az EuroMaidan téren. 

Ők kezdeményezték a nyers erőszakot, mert polgárháborús helyzetet akartak létrehozni Kijevben. Az EU és az európai kormányok támogatták ezeket a szélsőségeseket, akik nyíltan rasszisták és neonácik. Az európai kormányok ezeket a szélsőségeseket saját határaikon belül megfékezik, kerüljön, amibe kerül.

2014. augusztus 24., vasárnap

Gáza 9/11-e több mint 3000 halottal - Izrael 12 emeletes toronyházakat rombolt porig szombaton


Sok palesztin Gaza saját "szeptember 11-ének" nevezi, ami tegnap történt és ami július 7 óta a világ legnagyobb koncentrációs táborába bezárt nép ellen zajlik....
Szombaton izraeli rakéták a gázai Tal al-Hawa negyedben a Zafir 4-nek nevezett 12 emeletes toronyházat tették a földdel egyenlővé ! 

A videók az értelmetlen pusztításról önmagukért beszélnek. 
Körülbelül 50 család lakott a Zafir toronyházban. A lakókat percekkel előtte figyelmeztették, így a környéken 17-en sebesültek meg, köztük 4 gyermek. De egyedül szombaton 10 palesztin (főleg nők és gyerekek) haltak meg a Gaza más területeit ért légitámadásokban.

A közösségi média egyre inkább 2001.szeptember 11-hez hasonlítja az izraeliek által végzett népirtást, hiszen akkor közel 3000 embert vesztette életét a ma már bizonyítottan "belső munkaként" végrehajtott terrortámadásban, a World Trade Center kontrollált lerombolásában. 

Viszont 2014. Július 7, az izraeli bombázások elindulása óta a gázai halottak száma már meghaladja ezt a mértéket is. Azóta a nap óta közel 125 db Szeptember 11-et élt meg Gáza ! Ha mindez az USA-ban történt volna, ez megfelelne 375.000 amerikai halálának. 


Emberjogi szervezetek hiába figyelmeztetik Izraelt a civil infrastruktúra és civil áldozatok elpusztítására, az apartheid-rendszer gyakorlatilag fütyül az egész világra és az általuk fajilag alsóbbrendűnek tartott emberek halálára is.


További videók az értelmetlen és embertelen pusztításról :






Kapcsolódó korábbi bejegyzések: 

Elképesztő erejű igazságkimondás és felszólalás Izrael náci bűncselekményeiről egy ír szenátortól

A cionista izraeli állam valódi története egy zsidó tábornok fiának előadásában - 2014 Genf

A világháborúk és Izrael létrejöttének elhallgatott előzményei

Occupation 101 - Palesztina megszállása - Az igazság Izraelről

Izrael-Ukrajna-Megszállási Emlékmű - Ennyire elveszett értékrend uralkodik az átlagembernél ?

2014. augusztus 14., csütörtök

Elképesztő erejű igazságkimondás és felszólalás Izrael náci bűncselekményeiről egy ír szenátortól


Bevallom ennyire szókimondó és az igazságot nyíltan felvállaló felszólalást az apartheid izraeli rendszer bűncselekményeiről, nácikat idéző mindennapos tetteiről én még hivatalos politikában nem hallottam. 
Egyre többen mondják ki az igazat, hogy ez így tovább nem mehet. 
Elég volt, hogy ártatlanok lemészárlását még mindig hazugságokkal igazolja Izrael és pofátlanul bújik az unalmassá hajtogatott holocaust és antiszemitizmus álarca mögé !Szemrebbenés nélkül mondja el (és ezek szerint Ő is tudja jól), hogy a Hamaszt anno maga Izrael hozta létre a Fatah meggyengítésére és felidézi izraeli miniszterek fajgyűlölő, náci megszólalását, melynek egyetlen célja Izrael felsőbbrendűségének biztosítása és a palesztinok eltörlése...... /A feliratot újra csak köszönöm Sevaster 1-nek/ (SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 

David Norris ír szenátor: 

Izrael szélsőjobboldali rezsimmé változott, amely úgy viselkedik, mint a lehető legelvetemültebb bűnöző, fütyül a világra, és lelkiismeretlenül használja fel a holokausztot tetteinek igazolására.



"Az emberek ezt kérdezik: „Miért? Mit tehet a Szenátus?” 
Nemzetközi szempontból nézve a válasz: semmit. Mert senkit sem érdekel annyira, hogy mit csinál Írország. Csak azért kértem a Szenátus összehívását, mert emlékszem, néhány évvel ezelőtt Palesztinában jártam egy olyan helyen, amit izraeliek erősen irányításuk alatt tartottak, és ezt mondtam palesztin vendéglátóimnak: 
„Tudjátok, semmit sem tehetek, nincs befolyásunk”, ők pedig ezt mondták: 

„De legalább tanú leszel, szenvedéseink megfigyelője, és így nem maradunk észrevétlenül.” 

Ezért kértem hát a Szenátus összehívását.
Nagyon szomorú vagyok. Nem vagyok Izrael-ellenes, nem vagyok antiszemita. Támogattam Izrael államot. De a 40 év alatt, amióta ismerem Izrael államot, néha laktam is ott, azt láttam, hogy teljesen megváltozott. Baloldali, szociálisan érzékeny országból egy szélsőjobboldali rezsimmé változott, amely úgy viselkedik, mint a lehető legelvetemültebb bűnöző, fütyül a világra, és lelkiismeretlenül használja fel a holokausztot tetteinek igazolására. Ideje lerántani róluk a leplet.
Izrael fél a palesztin összetartástól. Erről szól az egész. Ennek semmi köze annak a három izraeli gyereknek a döbbenetes meggyilkolásához. 
Mielőtt ezt a háborút megkezdték, az izraeli rendőrség tudta, hogy a Hamásznak ehhez semmi köze. Ami a Hamászt illeti, Izrael hozta létre a Hamászt, hogy megossza a Fatáhot, tehát ő felelősek a Hamászért. Ezt nekem néhány évvel ezelőtt Jeruzsálemben a legmagasabb szinten erősítették meg a külügyminisztériumban. 

Meg kell mondanom, elképesztő, ahogy a nyugatiak a demokráciáról hadoválnak, miközben valahányszor egy iszlám kormány létrejön a Földközi-tengernél, elutasítják, hogy foglalkozzanak vele, aláaknázzák és megsemmisítik. Hol van ebben a demokrácia? Nem kéne szeretnünk? Lehet, hogy ez ellentmondásos, de zsidó és izraeli barátaim mondják nekem néha: „Hogyan tudsz melegként boldogulni ilyen emberek között?” Pontosan tudom, hogyan boldogulhatok, de ez nem jelenti azt, hogy helyes megtagadni az emberektől azt a jogot, hogy saját kormányt válasszanak. Melyik önérzetes vagy józan nép engedné meg az ellenségének, hogy helyettük válassza meg a kormányukat? El tudná képzelni bárki, hogy ez megtörténjen ebben az országban? Én egyáltalán nem.
Amerikának pedig szégyenletes szerepe van ebben. Izrael nem úszná meg a nemzetközi kalózkodás és banditizmus gyalázatos tetteinek vádját, ha nem állna az Egyesült Államok védőszárnyai alatt. 
Elítélem Obama elnököt egyértelmű tétlenségéért. Meg kell mondanom, hogy kissé meghökkentem, amikor megláttam, hogy Ukrajna is felkerült a nyilatkozatra, mert ennek nincs értelme. Ez egy kicsit olyan, mint a „felhánytorgatás”. Szíria felhánytorgatása. Kongó felhánytorgatása. Irak felhánytorgatása. Mindennek a felhánytorgatása. Erre az egyetlen dologra kell összpontosítani, rámutatni, milyen rendkívüli ellentmondás van itt. 


Az amerikaiak utasítására készen állunk bojkottálni, nekimenni az orosz bankoknak, ezt tenni, meg azt tenni. Mi teszünk Izraellel? Még csak alá sem írunk egy tiltakozó jegyzéket az ENSZ Emberi Jogi Bizottság tagjaként.

Ez szégyenletes, mérhetetlenül szégyenletes. Mondhattam volna, hogy jobb egyedüli országként az igazság oldalán lenni, mint az összes többi tévedő mellé állni.

Nincsenek szavak arra, ami tegnap történt Dzsebalijában, ahol hat támadás ért iskolákat. Szándékosak voltak, efelől nincs kétségem, mert 3.300 embernek adtak ott menedéket. 
Hogyan állíthatja bárki is azt, hogy nem tudták, mit tesznek? Izrael politikája: lőjünk először, aztán ejtsünk könnyeket ezt hajtogatva: „Ó, csak nem gyerekeket találtunk el? Micsoda borzasztó tragédia!” 

Senki sem hisz már neked. Azért teszed, hogy nyomást fejts ki a Hamászra. Elárulom, nem fogod addig megoldani a problémát, amíg - ahogyan mi tettünk ebben az országban - mindkét fél részt nem vehet a megoldásban.
Nincs értelme semmiféle állítólagos fegyverszünetről beszélni, amíg csak EGY oldalról van szó. Hihetetlen volt, az a törmelék, amit az izraeliek, amerikaiak és egyiptomiak okoztak. Nem tárgyaltak a Hamásszal, ez egyszerűen mérhetetlen őrültség. És Tony Blair részt vett benne. Ó Istenem, az az ember szégyentelen, rettenetes szégyentelen!
Jobb lett volna, ha oda se dugja a képét a Közel-Keletre azután, amit ő és George W. Bush tettek a régióval.
A másik oldalon három, tanításra már nem használt iskolában tároltak fegyvereket. Ezt az ENSZ állapította meg és jelentette be, nem az izraeliek.

Mocskos dolgok történtek, teljes családokat irtottak ki, egy esetben ugyanannak a családnak 20 tagját mészárolták le. Ráadásul aránytalanul sok nőt és gyermeket öltek meg ebben a helyzetben, ami megszentségtelenít minden olyan spirituális eszmét, amit a judaizmus vall, az élet tiszteletét és azt a tényt, hogy ha valaki egy életet megment, azzal a világegyetemet menti meg. 

"Aki egy életet ment meg, a világegyetemet menti meg" ???? 
BULLSHIT ! 

Mindezeket az eszméket az ablakon dobják ki, ezt pedig azután történik, ahogy én láttam, hogy 1.200.000 szélsőjobboldali, volt szovjet állampolgár érkezett oda.
Ideje, hogy megtudják az igazat az emberek arról, hogy mit beszélnek Izraelben. 

Például Eli Yishai belügyminiszter 2012-ben azt mondta, hogy Izrael visszaküldi Gázát a középkorba. 
Matan Vilnai védelmi miniszterhelyettes azt mondta, hogy holokauszt fogja a palesztinokat érni. Ez náci beszéd. Nem én mondom azt, hogy náci, ő írja le saját magát úgy, mint egy náci.

Mit kell tennünk? Először is meg kell szüntetni az embargót. Ezt kell tenni. Aztán ott van az euro-mediterrán megállapodás, amihez emberi jogi protokollok tartoznak. A külügyi bizottságot többször is kértem, hogy kövesse azt figyelemmel. Ők még csak az emberi jogi megállapodásokat sem követik. Milyen emberi jogokról beszélhetünk, amikor nők és gyerekek ezreit gyilkolják és sebesítik meg?

Az izraeli termékeket, különösen a megállapodásokban, bojkottálni kell, és ki kell utasítani az izraeli nagykövetet. Kár, hogy eddig nem mondtam, de ő mindig bedugja a fülét, és csak a jeruzsálemi csatakiáltásokat hajtogatja. Még egy pillanat. Köszönöm!

Rengeteg levelet kaptam, 90%-uk az izraeli oldalt támogatja. Tisztelem minden levélírómat, de ez egyértelműen egy szervezett kampány. Mindannyian megköszönik, ahogyan Írország szavazott az ENSZ-ben. Ez mindent elmond. Az izraeli szószólók - mindannyian dél-afrikai, angol vagy amerikai akcentussal - szintén gratuláltak a palesztin földdel kapcsolatban.

Azt gondolom, hogy az ENSZ köteles teljes és állandó felelősséget vállalni a gázai nép jólétéért. Ha ez azt jelenti, hogy nemzetközi haderőnek kell bevonulnia, az remek lenne. Ennek az országnak fel kell mérnie annak lehetőségét, hogy közműszolgáltatásokat nyújtson, pl. az ESB újjáépíti Gáza egyetlen erőművét. Hozzáteszem, amikor elzárják az elektromos áramot egy néptől, amelyet egy borzalmas büntetőlágerbe zsúfolnak, hogy aztán a élelmiszerimportjukat is lecsökkentsék, és azt mondják – és ezért állítom, hogy nácik -, hogy Izrael diétára fogja a palesztin népet, azzal emberi lényeket vetnek meg.
Fel kell lépnünk a megvetés ellen és az emberi jogok védelme mellett.  Én az emberi jogokért harcolok, legyen szó izraeliről, melegről, nőről vagy feketéről. Nem fogok álláspontomon változtatni. Nem vagyok Izrael-ellenes vagy antiszemita, azért állok ki, hogy minden embert megillessenek az emberi jogok.

Kapcsolódó cikkek :
A cionista izraeli állam valódi története egy zsidó tábornok fiának előadásában - 2014 Genf

2014. augusztus 11., hétfő

"A jövőből érkeztünk" - Amit csak érezni lehet, de elmondani nem....


Mindazt, amit évek óta csak átérezni lehet, de szavakkal elmondani nem....talán csak kísérletet tenni rá. Megérteni valami olyat, ami körülvesz és atomok szintjén is átsző minket. Egyszerre létezni múltban, jelenben és jövőben.... Libabőrössé válni, amikor a kép-és hanghatások előhozzák belőlünk azt, amit mindig is tudtunk. 
Azt, amit órákon át magyarázunk valakinek és ő mégsem érti....
Azt, ami egyszerre állapot, folyamat és egy életfelfogás része. Magának az életnek, a jelen pillanatnak a megélése.... 

Talán valamiféle szingularitás-pont, ahonnan semmi már nem lesz és nem is lehet ugyanaz, mint addig. Van, akiknél már nagyon régen megtörtént és van, akiknél csak most zajlik, talán egy-egy ébresztő videó vagy ébresztő bejegyzés hatására. És bizonyára olyan is van, akinél soha nem fog megtörténni a szemlélet-váltás..... Talán így van rendjén !
Nézzétek meg az alábbi videót és adjátok át magatokat az érzésnek és a felmerülő gondolatoknak. És tudni fogjátok, miről beszélek.... esetleg miről beszéltem eddig is sokszor...
(Sok szeretettel... SBG Buddha - és köszönöm Sevaster1-nek a magyar feliratot a ti nevetekben is ! :) 





"Üdv nektek! A jövőből érkeztünk. Minden rendben lesz. A jövő egy csodálatos hely. Tanulnod kell azonban egy keveset, hogy ott élhess. A jövőben a technológia gyorsabban fejlődik, mint ahogy azt az emberi elme felfogná. Amikor a szingularitás megtörtént, olyanok lettünk, mint az istenek, képesek lettünk egész világokat teremteni egy szempillantás alatt. Minden gondolatnak mélyreható, azonnali hatása van. Minden álmunk valósággá vált, de ugyanígy a lidércálmok is. A jövő eszmék harctere lett. Meg kellett tanulunk, hogyan uraljuk elménket, hogy a sötét pszichológiai erők ne tudjanak mindannyiunkat elpusztítani. Minden megteremtett új világgal a szent parancsoló elmét hívjuk segítségül. Legyen világosság!
Hogyan érkezhetünk a jövőből? Talán ezt kérded. Hadd magyarázzam el. A növények szinte tökéletes hatékonysággal gyűjtik be a fényt. A hagyományos fizika szerint ez azonban lehetetlen. A fotoszintetizáló központhoz vezető úton a fény fotonoknak más részecskékkel kellene összeütközniük, de mégsem így történik. A foton esélye a központ elérésére akkora, mint amikor bekötött szemmel rohansz egy sűrű erdőben, és úgy érsz a közepére, hogy egyetlen fának sem ütközöl.
A növények egyfajta csoda részesei. A növény kvantum-szuperpozíció állapotba helyezi és minden lehetséges útvonalával megsokszorozza a fotont. Képzeld el, hogy az erdőn keresztül rohansz bekötött szemmel, és milliárdnyi lehetséges útvonalra sokszorosodsz. Ha bármely lehetőséged fának ütközne, a szuperpozíció összeomlana, és ez lenne a véged, de a növény türelmesen elutasítja, hogy ilyen baleseteket tapasztaljon, miközben szíve egyre csak énekel. Legyen világosság!
Amikor bármelyik lehetőség végül kudarc nélkül eléri a központot, csak ez a győztes lesz megtapasztalva. Minden más lehetőség eltűnik. A győztes az időkön keresztül a jövőből érkezik vissza, és ő lesz az egyetlen valaha is létező lehetőség. Így érik el a fotonok a növény központját hihetetlen pontossággal. Így győzted le te és minden létező organizmus az élet számtalan valószínűtlenségét. Ezért érkezünk hát a jövőből. Így leszel te is a Világ fénye, miközben együtt hívjuk segítségül a szent erőt. Legyen világosság!
Ez csak a kezdet."



Ez pedig egy elmondhatatlanul értékes motiváló videó ajándékba nektek ! 

Minden benne van, amit az élethez magunkba kellene tudnunk építeni !


Ezzel a második videóval kapcsolatban már találkoztam véleményekkel a VilagHelyzete FB-oldalán és szeretném rögtön hozzáfűzni saját megjegyzésemet, mivel némelyek reakcióit, negatív hozzáállását olvasva annyira érdekes látni, hogy ugyanazt a képi és hanghatást mennyire különbözően képezik le saját maguk számára az emberek. 
Egyébként pont ez a siker és a boldogság / boldogulás kulcsa is az életben !

"Mert bárhová is mész az életben, ott mindig saját meggyőződéseidet fogod találni."

Nagy igazság !
A gond sokszor nem ott van, hogy nehéz elérni a célokat, hanem az a legfőbb probléma, hogy az emberek 90% -ának nincsenek is céljai ! Leírt céljai pedig csak annak az 1%-nak vannak, aki azt el is fogja érni !

Nem azzal van a baj, hogy az emberek túl magas célokat tűznek ki és nem érik el azokat ! Hanem hogy túl alacsonyakat ... és azt elérik !!! 
És itt ér számukra véget az élet. Hamarabb halnak meg belül, mint fizikálisan....

Én is vallom, hogy a lehetetlen nem létezik ! Mindenki, aki nyavalyog, aki panaszkodik, aki szerint mindenki hibás - a főnököm, a kormány, a gazdagok, a háttérhatalom...stb.....,- csak Ő nem - Ezek gondolkodjanak el egy picit és tegyék fel a kérdést maguknak :
Mennyit fektettem én be saját magamba tudásban, képzettségben, kitartásban ? ? ?

Megragadtam-e a lehetőséget, amikor felkínálkozott és kudarc esetén képes voltam-e felállni és soha nem feladni ?  Ez különbözteti meg az embert, aki magát sikeresnek és boldognak érezheti attól az embertől, aki saját életét és körülményeit katasztrófának éli meg. (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

2014. augusztus 5., kedd

Vladimir Putin amerikai szankciókra adott válasza cenzúrázatlanul magyarul


- Ön korábban már mondta, hogy fel kell készülnie Oroszországnak a Nyugat szankcióira adott válasszal. Nos, mik lesznek Oroszország reakciói ? 

Putin: 
- Először is meg kell néznünk mit takarnak ezek a szankciók, nyugodtan és nem elkapkodva. 
Általánosságban viszont el kell mondanom sajnos, hogy mindazok, akik a külpolitikát irányítják az Egyesült Államokban - ez nem egy új megfigyelés, hanem sajnos így van az elmúlt 10-15 évben - egy olyan agresszív külpolitikát folytatnak, mely az én nézeteim szerint inkább szakmaiatlan és dilettáns, mert bármit is tesznek bárhol, ott mindig mindenütt problémák keletkeznek.
Csak nézze meg ! Problémák vannak Afganisztánban, Irak teljes szétesésben, Líbia szintén, ha Sisi tábornok nem tudja egyben tartani Egyiptomot, valószínűleg ott is felfordulás keletkezik. Afrikában számos országban hasonló a helyzet. 

Majd hozzányúltak Ukrajnához és ott is mekkora problémák keletkeztek. 



Jó lenne, ha végre mindenki megértené, hogy nekünk a nemzetközi jog alapvető elvei mentén kell kapcsolatainkat alakítani. Főleg olyan nemzetek esetében, melyek épphogy még csak most kezdenek saját lábukra állni. Ahol a politikai rendszer még nagyon fiatal és a gazdaság is még fejlődik.
Ezeket a helyzeteket nagy óvatossággal kell kezelnünk.
Nagyon súlyos következményei vannak, ha nem így járunk el : dezintegráció és belső konfliktusok, ahogy látjuk ezt most Ukrajna esetében is.

Azok az emberek, akik ilyen irányba akarnak tolni más országokat, soha nem lenne szabad elfelejtsék a katonák vérét a reguláris hadseregben, akik életüket adják ezért. És az ellenállás miatt, a civilek élete az elsősorban, ami a kezükben van és anyák, árván maradt gyermekek könnyei, amiért felelniük kell.
Ők ennek tudatában cselekszenek és semmi erkölcsi alapjuk nincs, hogy ezt a morális felelősséget valaki másnak a vállára terheljék át.

Amit itt nagyon fontosnak tartok közbeszúrni:

Minden felet, mely részt vesz az ukrán konfliktusban, azonnal a harcok beszüntetésére felszólítani és tárgyalóasztalhoz ültetni.

De sajnos ugyanezt az erőfeszítést nem látjuk partnereink részéről és itt elsősorban az amerikai félre gondolok, akik éppen ellenkezőleg Ukrajna jelenlegi vezetését nyomják bele egy testvérgyilkos háborúba és folytatják a megtorló hadműveleteket !
Ez a politika nem ígér semmi jót !

A különböző szankciókkal kapcsolatban már elmondtam, hogy ennek elsősorban bumeráng-hatása lesz. És kétség nem fér hozzá, hogy ebben az esetben az USA-Oroszország kapcsolatokat patt-helyzetbe hozzák és súlyosan károsítják azokat.

Biztos vagyok benne, hogy ez sérti majd hosszú távon mind az amerikai adminisztráció, mind az amerikai emberek érdekeit egyaránt.

Nagyon sajnálatos, hogy partnereink ezt az utat járják, de az ajtó egy tárgyalásos folyamatra a múltbeli dolgokon túllépve, még nyitva áll.
Remélem, hogy ebből az okból és a vágyaimból kifolyólag is békésen sikerül ezt az ügyet diplomáciai úton rendeznünk.

- Az IMF delegáció éppen véglegesíti döntését azt Ukrajnának nyújtandó segélyről. Mit gondol az ilyen fajta segítségről ? 


Putin: 
- Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy Oroszország erősen érdekelt abban, hogy Ukrajnában a konfliktus a lehető leghamarabb érjen véget. nem is hiszem, hogy Ukrajnán és Oroszországon kívül lenne bármely más nemzet, mely jobban szeretné ezt. Hogy a vérontást szűnjön meg és megoldás szülessen két testvérállam között. Azért is, mert sok barátunk él ott és a kapcsolataink mindig is sajátosak voltak, hiszen sok orosz és oroszul beszélő ember él ott...stb. És más okokból is, mint pl. a gazdasági kapcsolatok.

A fegyveres konfliktusnak azonnal véget kell vetni és ahogy már mondtam a katonai konfrontációnak is. Tűzszünetet hirdetni és mindkét oldalt leültetni a tárgyalóasztalhoz.

Távolabbról nézve, érdekeltek vagyunk az IMF-által Ukrajnának nyújtott gazdasági segítségben.

Ugyanakkor szeretném kihangsúlyozni, hogy az IMF szabályai nem teszik lehetővé, hogy segítséget nyújtson egy olyan országnak, mely háborúban áll. Úgy gondolom, hogy ez helyes megközelítés és ezt Ukrajnával szemben is alkalmazni kell.

Megkérdezheti, hogy miért.....
Azért, mert a pénzt bizonyos célokra adják és aztán a végén más dolgokra költik el. A gazdaság és a társadalmi szféra támogatására adják és a végén katonai kiadásokra költik el valamilyen álca alatt.

Azt hiszem pontosan ez történ Ukrajnában a segítség legelső szeletével. Az alap jelentős része a bankszektor és pénzügyi szektor támogatására szolgál. Amit én tudok az az, hogy ennek a pénznek a jelentős része az ukrán oligarchák által birtokolt bankokhoz került.

Hol van ez a pénz most ? És mi történt vele ? Kinek a zsebében végezte ?
Ez olyan valami, amit az IMF, Ukrajna közvéleménye és az őt támogató más országok is jó lenne, ha kinyomoznának......!

Tehát mi először a harcokat állítanánk le és csak utána adnánk oda a pénzt. Minden mástól függetlenül az első szeletét az anyagi segítségnek arra kellene fordítani, hogy Ukrajna eleget tehessen a külföldi kereskedelmi kapcsolatokban vállalt kötelezettségeinek.

Igen, ez jelenti azt is, hogy fizetnek az orosz energiahordozók felhasználásáért. Ebből a pénzből mi még egy fityinget sem láttunk...

Ami az IMF alapokkal történik az ugyanaz, mint az orosz kölcsönökkel történt:
 a több milliárd dollárral, amit Oroszország nyújtott még ebben az évben, nincs adósságtörlesztés, nincs jelenleg semmiféle fizetés.

Nagyon szeretnénk tudni, hol van a pénzünk és mire költötték el ?

Ha mindez, amiről most beszélek megoldódik, akkor természetesen nekünk is érdekünkben áll támogatni Ukrajnát. De a fenébe is, nem az ukrán oligarchákat, hanem az ukrán embereket, a népet. Ez nagyon fontos feladat.

A javasolt terv és eszközök olyan fajta monitorozását várjuk el, amiben kétséget kizáróan be lehet mutatni az alap pénzeinek célját és felhasználásának módjait.

- Tisztázni szeretnénk néhány dolgot a szankciókkal kapcsolatban. 


Putin: 
- Mi van itt tisztázni való ? Nem mi vezetünk be szankciókat másokkal szemben ! miért nem kérdezi azokat, akik igen ?! ......

- Mindazonáltal néhány hónappal ezelőtt ön azt mondta (lehet rosszul idézem), ha még több szankció lesz és ha mindez folytatódik, Oroszország óvatos pillantást vet majd a külföldi cégekre, melyek az energiaszektorban Oroszország területén tevékenykednek.

Mit gondol, elérkezett az idő egy ilyen "odapillantáshoz" ? 


Putin: - Igen arra utal, amit én bumeráng-effektusként említettem.

Azt mondtam, hogy az intézkedések, amelyeket az USA adminisztráció hoz Oroszország ellen, azok nagyon is sérthetik az Egyesült Államok érdekeit, amikor visszaütnek.

Mit is jelent ez ? Azt jelenti, hogy bizonyára van számos külföldi társaság, mely szeretne Oroszországban tevékenykedni, de bizonyos korlátozások miatt elveszíthetik majd versenyelőnyüket más nemzetközi energia-társaságokkal szemben.

Lehetővé tettük a legnagyobb amerikai társaságnak, hogy a partjainkon működjenek.
Nem akar az Amerikai Egyesült Államok itt dolgozni ? (hmmmm) jó


Még a saját energetikai cégeik érdekeit is sértik ! Mégis milyen céllal ? Hogy egy újabb hiba elkövetését erőltessék, amivel egy előző hibájukat akarják kijavítani ?

Ezt a megközelítést tartom minimum szakmaiatlannak és kevésbé professzionálisnak.

Jelenleg a nemzetközi kérdések megoldásában folyó módszereknek kell megváltozniuk. De akik ezeket irányítják felelősek lesznek a károkért !

- A moszkvai metróban történt balesettel kapcsolatban a felelősségről szeretnénk még kérdezni. 


Putin: - A felelősség soha nem lehet más, mint személyes felelősség ! ! !

Van egy klasszikus példa a büntetőtörvénykönyvben, amit "lövöldözéses tragédiaként" említek: amikor két vadász rálő egy bokorra, azt gondolva, hogy egy vad van ott és véletlenül megöl egy embert. Addig amíg a szakértők nem tudják megállapítani ki tette, addig mindkettő 'szabad' .

De a felelősség mindig csak személyes lehet ! Ha egy személyt bűnösnek találnak és bebizonyosodik, hogy a baleset az ő hibájából következett be - ami egy borzalmas katasztrófa valljuk be - de nem teszünk addig semmi általánosító kijelentést itt és nem használunk fel egy tragédiát PR-célokra.

Itt most szakszerű lépésekre és profi emberekre van szükség a kapcsolódó hatóságok részéről, hogy a fontos következtetéseket le tudjuk vonni.

Viszontlátásra !
(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

2014. augusztus 2., szombat

A cionista izraeli állam valódi története egy zsidó tábornok fiának előadásában - 2014 Genf


Miko Peled. A Tábornok fia. Egy izraeli utazása Palesztinában. 2014. május 14. Genf, Svájc.

Mottó: “Még maga az ördög sem agyalhat ki olyan bosszút, ami egy gyermek halálára válasz lehet.” 



Szerintem minden idők legérdekesebb és leginkább tényfeltáró előadását teszem most közzé Izraelről és a cionizmus álságos politikájáról. Méretében és tartalmában is egyaránt hatalmas lesz. Szánjatok rá elegendő időt és figyelmet ! juttassátok el minél több emberhez az igazságot ! 

A napokban találtam én is rá és nem tudtam abbahagyni, annyira érdekes és mindenki számára tanulságos, aki csak hamis médiából és hamis történelemkönyvekből ismeri Izrael fél évszázados történetét. Megkértem Sevaster1-et, hogy készítse el magyar felirattal is nektek, amit ezúton is köszönök neki !
Mivel szeretem írásban is megosztani a videók anyagát, hogy hozzáférhető legyen nyomtatásban az utókor számára is, ezért az előadás szövegét szintén közzéteszem.
Az előadáshoz kapcsolódó illusztrációt is elkészítettem mellé.  
(Kérlek, hogy a befektetett munkát tartsátok tiszteletben és inkább osszátok, mint másoljátok a cikket és a videót egyaránt. Vagy ha mégis, akkor jelöljétek meg a forrást.)


Az előadás rendkívül aktuális az Izraelben zajló események miatt (ami gyakorlatilag egyoldalú háború, pusztítás és nyugodtan ki lehet mondani, hogy genocídium = népirtás ).
Ha hiteles személyt szeretnénk találni a történelem megismeréséhez, senki nem lehet tökéletesebb, mint akinek egész családja részt vett a teljes izraeli "folyamatban".
(SBG Buddha-VilagHelyzete.com)

Miko Peled izraeli író és aktivista. Nagyapja Izrael állam egyik alapító atyja volt. Apja, Matti Peled tiszt volt az 1948-as háborúban, és tábornokként szolgált az 1967-es háborúban, amikor Izrael leigázta a Nyugati Partot, Gázát, a Golán-fennsíkot és Sínai-félszigetet.

Az 1967-es háború után Matti Peled visszavonult a hadseregtől, és békeaktivista lett.

1997-ben Miko unokahúga egy öngyilkos merénylő miatt meghalt Jeruzsálemben. Ez a tragédia arra késztette Peledet, hogy felfedező útra induljon. Felülvizsgált számos olyan hiedelmet, amellyel felnőtt, és bátor, jövőbe látó aktivista lett, aki az emberi jogokért és a tartós békéért küzd.





Előzményként már sokan ismerhetik tőle ezt a beszélgetést, amely szintén rendkívül érdekes és ébresztő jellegű lehet sokak számára, akik nem a valós oldalát ismerik ennek a szándékosan eltorzított és meghamisított történelemnek ! 


Köszönöm a portfóliómat és a bevezetőt, köszönöm, hogy meghívtak, és köszönöm az Egyetemnek, hogy házigazdája a mai estnek! Köszönöm mindenkinek, aki eljött!
Igazán élvezem, hogy itt lehetek Genfben, csodálatos hely amellett, hogy ezzel a témával is foglalkozhatunk.Mindenki jól hall engem?

Május 14. nagyon jelentős nap, 1948. május 15-én kiáltották ki az izraeli államot.
Ezért nagyon fontos erről a dologról beszélni, különösen a mai napon.
Nagyon érdekes az is, hogy néhány hete éhségsztrájk van az izraeli börtönökben. Palesztin foglyok éhségsztrájkolnak. Nem tudom, hogy itt, az emberi jogok városában hány újság számolt be erről, mennyi időt szántak rá a tévé híradóiban, hány oldalt nyomtattak ki erről az újságokban. Néhány héttel ezelőtt kezdődött egy pár száz emberből álló kis csoporttal, és most már az összes börtönlakó, az izraeli börtönök több mint 5.000 foglya éhségsztrájkol.
Egy szó sem hangzik el erről. Vajon miért?
Mindössze háromórás repülőút, még csak nincs is messze innen.
Miközben az izraeli témáról minden bizonnyal sokat beszélnek az emberek.
Akkor erről miért nem beszél senki sem?

Azt hiszem, ez arra vezethető vissza, hogy ami a palesztin témát illeti, túl azon, hogy mindenféle kitalációk és ellentmondó történetek keringenek róla, a nyugat fél, ezt pedig minden más helynél jobban Közép-Európában tapasztalom, fél Izraelt kritizálni, fél a cionizmust kritizálni. 
 Attól félnek, hogy valaki talán antiszemitizmusnak fogja tekinteni, vagy ne adj Isten, valaki a holokausztra figyelmeztet bennünket. 

Ezzel pedig nem tudunk mit kezdeni, ezért hagyjuk, hogy Izrael folytassa bűntetteit, folytassa az elnyomást, folytassa a politikai foglyok ezreinek bebörtönzését, mert nem tudunk mit kezdeni az antiszemitizmus és a holokauszt témájával.
Annak ellenére, hogy az antiszemitizmus vádja a legnagyobb ostobaság, ha Izraelt kritizáljuk, mert Izrael kritizálásában nincs semmi antiszemita utalás. Lényegében számtalan zsidó kritizálja folyamatosan Izraelt.Kezdetektől fogva utasították el zsidók a cionizmus ötletét, a legtöbb zsidó nem is ott él.

De mégis ott a félelem, Isten ments, hogy azt mondják, antiszemiták vagyunk.
Én pedig azt gondolom, fontos újra beszélni erről, különösen itt, Európában és Közép-Európában. Amikor Izraelt kritizáljuk, abban semmi antiszemitizmus nincs. Ez ostobaság.
Csak azért játsszák ki az antiszemitizmus kártyáját, mert nem tudnak mással érvelni.
 Ami pedig a holokausztot illeti, az egyik állítás az, hogy Izrael válasz a holokausztra, a másik állítás az, és ezt az emberek gyakran mondogatják, hogy azok, akik elszenvedték a holokausztot, hogyan tudnának ilyen borzalmas dolgokat tenni.Mindkét állítás valótlan.
Mert a holokauszt után a kb. kétmillió zsidó menekült közül, akik itt éltek lágerekben és koncentrációs táborokban Európában, valójában nagyon kevesen mentek Izraelbe.
A holokauszt túlélők jelentős többsége sohasem ment Izraelbe.
A holokauszt túlélők 10%–ánál kevesebben kötöttek ki Izraelben, azok közül is sokan távoztak. Maguk a zsidók mondták, hogy ez az egész izraeli elképzelés ostobaság.
Nem mentek oda.
Ugyanígy az az állítás, hogy a holokauszt túlélők cinkosok az izraeli bűnökben, nem igaz, mert ezek nem ugyanazok az emberek.
Persze lehetnek ezek is zsidók, meg lehetnek azok is zsidók, de nem ugyanazok az emberek.
Azt hiszem azonban, rendkívül fontos, hogy amikor itt, Genfben az emberi jogok fogalmáról, az emberi jogi bizottságokról, a genfi egyezményről stb. beszélgetünk, és ez a téma vetődik fel elsőként, és egy szó sem hangzik el arról, hogy több ezer politikai fogoly éhségsztrájkol mindössze háromórás repülőútnyira innen.
Egy olyan helyen, ahol sokan megfordulnak. Azt hiszem, hogy ez nagyon-nagyon komoly dolog, és pontosan ezt a csatát vagy küzdelmet kell itt lefolytatni.

Mi történt valójában ? Hogyan kezdődött minden ? Ki kezdte ezt az egészet ? 

Mint említettem, ezt a dolgot nem csak ez teszi bonyolulttá, hanem az a tény is, hogy számos ellentmondó történet kering, sokan nem tudják, hogy valójában mi történt, hogyan kezdődött ez a konfliktus, és ki a hibás és így tovább.
Fontos tehát, hogy egy kicsit rátérjünk erre a dologra. Nézzük csak, működik-e.
Tudjuk, hogy nagyon régóta folynak béketárgyalások.
Valójában több, mint 20 éve, amikor az oszlói békefolyamat megkezdődött, most pedig John Kerry, amerikai külügyminiszter próbálkozott egy újabb béketárgyalás sorozattal, de persze sikertelenül.
Amikor a béketárgyalások folynak, és a béketárgyalásokról beszélnek, felmerül a kérdés: Palesztina és Izrael egy ország vagy kettő?
Mert ha béketárgyalások folynak, az azt jelenti általában, hogy két ország háborúzik egymással, és a háborúnak a béketárgyalások vetnek véget.

De erről van itt szó? Izrael és Palesztina nem két ország, hanem egyetlen ország. Kétféle néven illetik, de ugyanaz az ország.


Izrael és Palesztina emellett egyetlen állam. Izraelt és Palesztinát Izrael állam kormányozza. Noha kétféle népről van szó, az izraelieket és a palesztinokat Izrael állama kormányozza és irányítja. Egy állam van, egy hadsereg van.
Nem két nép áll egymással háborúban, ahogy az ember gyakran gondolná, nem két nemzet, nem két ország háborúzik egymással.
Tehát itt nem béketárgyalásokra van szükség. Éppen ezért sikertelenek. Azért sikertelenek a béketárgyalások, mert nem oldják meg a problémát.
Azt a benyomást próbálják kelteni, hogy van egy probléma, amit megpróbálnak megoldani, de ez nem igaz.
 Ha valóban érdekel bennünket az izraeli-palesztin kérdés megoldása, fontos tudomásul vennünk, hogy először: Izrael és Palesztina ugyanaz az ország, másodszor: csak egy hadsereg van, harmadszor: nem két, egymással háborúzó népről van szó, hanem egy könyörtelen, elnyomó rezsimről.


Az egyik oldalon az elnyomók, a másik oldalon az elnyomottak, és amire szükség van, az az összefogás, hogy véget vessünk az elnyomásnak, amihez hasonló Dél-Afrikában történt, ahol összehangolt apartheid-ellenes mozgalom folytatódott nagyon sokáig, a végén pedig az apartheidet felszámolták. Ha komolyan akarjuk venni ezt a kérdést, így kell megközelítenünk, és ezen az úton kell haladnunk. Összehangolt mozgalommal és erőfeszítéssel kell véget vetni a cionizmusnak, ami ugyanolyan, mint az apartheid, hogy felszámolhassuk az elnyomó cionizmust Palesztinában, és véget vethessünk a konfliktusnak, és demokráciával váltsuk fel. 

De amíg az emberek úgy kezelik ezt, mintha két ország, két állam háborúzna, csak foltozgatják, nem tudnak dűlőre jutni a béketárgyalásokon, a világ egyre csak próbálkozik, de nem boldogulnak ilyen vagy olyan okok miatt, “mindkét fél hibás, mindkét oldal vétkes”, ezt a képzeletbeli egyensúlyt hozzuk létre, akkor sohasem lesz megoldás.
Úgy gondolom, jogosan feltételezhetjük, hogy a béketárgyalások folytatásának egyik oka az, hogy fenn kell tartani a kitalációt, hogy fenn kell tartani azt a benyomást, hogy igazából két nép van, akik sohasem tudnak megbékülni. És ezért vagyunk ebben a helyzetben.
 Ahelyett, hogy egyértelműen kimondanánk, hogy Izrael a hibás, Izraelt kell vádolni, Izrael maga a probléma. És amíg ezt nem mondjuk ki világosan, semmi sem fog megváltozni.

Az emberek gyakran szeretnek arról beszélni, hogyan kezdődött ez az egész, hogyan kezdődött a konfliktus, ki volt a hibás, ki kit támadott meg, és rengeteg kitaláció, rengeteg ellentmondásos történet van.
Úgy gondolom, fontos kimondanunk mindenekelőtt azt, hogy a konfliktus oka - nemcsak a Világ e részén, konfliktusok vannak a világ más részein is - az, hogy volt egy idő, amikor Európában a fehér emberek úgy gondolták, hogy ők uralhatják más, nem fehér népek országait, megoszthatják őket, elrabolhatják őket, eladhatják őket másoknak, joguk volt ehhez.
Gyakran hallunk a Balfour-nyilatkozatról.
Izraelben és alapvetően a cionisták úgy beszélnek a Balfour-nyilatkozatról, mintha a Sínai hegyről jött volna, Mózessel, és ez volt a tízparancsolat egyike. A Balfour-nyilatkozat.
Egy fehér rasszista egy másik fehér rasszistának odaígéri valaki másnak a földjét. Erről szól lényegében a Balfour-nyilatkozat.
Lord Balfour, Lord Rothschild barátja, Palesztinát a zsidó népnek adja oda.
Ki törődik vele? Ki ő, hogy bármit is bárkinek odaadjon? Mégis így történt.
Izraelben szinte minden városban van egy Balfour utca. Vagy Balfour-nyilatkozat Pláza.
Aztán néhány évtizeddel később jön az ENSZ egy megoldással, hogy felossza Palesztinát. Ki az az ENSZ, hogy felossza Palesztinát? De azt mondták, hogy a zsidóknak kell Palesztina, azt mondták, hogy az araboknak kell Palesztina, így felosztották Palesztinát.
És minden tökéletes lesz.

<<< Ez itt a felosztási terv térképe. És ahogyan a térkép nagyon jól mutatja, a felosztás nem igazán volt tisztességes, az egyik rész egyértelműen nagyobb, mint a másik.

Amikor 1947-ben elfogadták a felosztási tervet, kb. félmillió volt a zsidó lakosság száma Palesztinában. Ez volt a nagyszüleim generációja, akik bevándoroltak, a szüleim pedig ott születtek.
A teljes zsidó közösséget kb. félmillió ember alkotta Palesztinában. A palesztinok, a föld őslakosainak száma háromszor akkora volt, közel másfélmillió.
Az ENSZ és végtelen bölcsessége mégis úgy döntött, hogy az ország nagyobb részét a kisebb közösségnek adja.
És ez azért érdekes, mert mai napig azt halljuk az emberektől, hogy mindez a palesztinok hibája. Mert elutasították a felosztási tervet.
Először is senki sem kérdezte őket. Tehát nem arról van szó, hogy volt lehetőségük elutasítani, de el tudják képzelni, hogy nem utasítják el?
Azt, hogy jön az ENSZ, és az országod nagyobb részét leszelik, és odaadják egy bevándorló közösség csoportjának, ami éppen csak leszállt a hajóról.
És valahogy mindenki azt gondolta, vagy talán nem is gondolták, hogy a feltevés az volt, hogy ez talán remekül fog működni. Hogy minden nagyszerű lesz.
Másik oka annak, hogy miért olyan fontos ez - a felosztási terv -, az az, hogy attól a pillanattól kezdve van két egymással ellentétes történet. Ez a két homlokegyenest ellentétes történet, ami kialakult.
Amikor az emberek egyensúlyra törekednek, talán elérhető az egyensúly, ha a különbségek kicsik, ha a különbségek apró részletekben vannak, vagy talán a dátumokban.
De amikor a történetek homlokegyenest ellentétesek, akkor az azt jelenti, hogy csak az egyik lehet igaz.
Nem lehet szó egyensúlyról, ha két, egymással teljesen szembenálló történet van.

Az a történet, amin izraeliként nőttem fel, és az a történet, amit alapvetően elfogadnak a Nyugaton, arról szól, hogy miután az arabok elutasították a felosztási tervet, támadást indítottak a Palesztinában élő zsidó közösség ellen, hogy megöljék és elpusztítsák a zsidókat, elpusztítsák a kis közösséget, amit létrehoztak.
Szerencsére a zsidó közösség valamiért erősebb volt, fejlettebbek, magasabb fokon álltak, lépést tartottak a változásokkal, és le tudták győzni az arabokat. Ne feledjék, hogy ez a zsidó közösség azt állítja magáról, hogy Dávid király leszármazottai, aki legyőzte Góliátot, és makkabeusok leszármazottai, akik nagy birodalmakat győztek le, és alapvetően az ősi héberek leszármazottjai, akikről tudjuk, hogy minden erős ellenféllel szemben győzedelmeskedtek.
És most itt voltak ők, és legyőzték az arabokat. És ismét létrehoztak egy zsidó államot Izrael földjén 2000 év után.
Ez már szinte megint bibliai történet, hogyan lehet ezt megcáfolni, hogyan lehet egy ilyen, szinte már bibliai történetet vitatni? Ki merné azt állítani, hogy ez nem igaz?
Ráadásul olyan lenyűgöző történet.

A probléma persze akkor merül fel, amikor elkezdjük vizsgálni a részleteket. 
A két közösség tehát, még ha az egyik sokkal kisebb is volt, mint a másik, egyformán arra számított és azt várta, hogy államként elismerjék.
Ez alatt azt értem, hogy elkezdtek állami intézményekbe fektetni, fejleszteni őket, de volt egy dolog, amit a cionisták - a zsidó közösség - fejlesztettek Palesztinában, de a palesztinok soha. Ez pedig a fegyveres hadsereg. Egy haderő.

1948-ra Palesztinában a cionista milícia közel 40.000 jól felfegyverzett, erősen motivált férfiból áll. 
Apám tiszt volt ebben a milíciában.Ugyanakkor a palesztinok oldalán nem volt ezzel egyenértékű fegyveres hadsereg, gyakorlatilag sohasem volt palesztin hadsereg.
Ha pedig nem volt palesztin fegyveres milícia, akkor kik voltak azok az arabok, akik megtámadták a zsidó közösséget?
Tudjuk, hogy hat-hét-nyolc hónappal később más arab országok beavatkoztak Palesztinában.
De 1947 végén kik voltak azok az arabok, akik támadtak, és mivel támadtak? Ha nem volt fegyveres erő.
Izraeli történészek valójában az elmúlt tizenöt évben foglalkoztak ezzel, írtak róla, válaszoltak erre a kérdésre, és lényegében azt igazolták, amint a palesztinok mindvégig mondogattak:  Egyáltalán nem a palesztinok voltak azok, akik a támadást kezdték. 

Amint az ENSZ pecsétjével látta el a zsidó állam létrehozását, azaz a zsidó államét Palesztinában, a cionista milícia erőteljes hadjáratot indított, amit ma csak terrorizmusnak és etnikai tisztogatásnak nevezhetnénk.
Egy fegyveres milícia erőteljes hadjárata volt a fegyvertelen polgári lakosság ellen, ami 12 hónapig tartott. Azzal a világos céllal, hogy etnikailag megtisztítsák Palesztinát. Kegyetlen terrorista támadást indítottak, ami 12 hónapig tartott, a végére pedig az ország csaknem 80%-át elfoglalták.
Több száz várost és falut pusztítottak el, köztük mecseteket, templomokat, iskolákat és persze lakásokat, és nyolcszázezer-egymillió palesztin lett száműzött.
Tehát kiderül, hogy végül nem is olyan romantikus hőstörténet volt az egész, hanem egy kegyetlen terrorista cselekmény, és most látjuk, hogyan illenek a darabok a kirakós játékba.

A palesztinok évtizedeken keresztül állították ezt, az izraeli történészek pedig az elmúlt 20 év alatt megerősítették ezt, pl. Illan Pappé és mások.
A cionisták többek között azt hajtogatják, hogy talán néhány falu megsemmisült, néhány palesztin kénytelen volt távozni, de valójában nem volt ott semmi, sivatag volt, tevék, szegény farmerek, valójában semmi sem volt ott.


Szeretném ezt a képet megmutatni Jaffa városáról, 1948 előttről. Mielőtt a cionisták jöttek. Jaffa városa jelentős arab város volt a Földközi-tenger partján. Közel 120.000 lakosa volt, a városban hangversenytermek, mozik voltak, több újságot is kiadtak Jaffában, írószövetségek, szakszervezetek, gazdag politikai élet és gazdag üzleti élet folyt, övék volt a jaffa narancs, amiről már bizonyára hallottak, nagyon híres iparág volt.

Aztán 1948-ben, mindössze két hét alatt ezt a várost, a közel 120 ezer lakosú nyüzsgő várost alig 4.000 emberre redukálták, akiket egyetlen szögesdrótos szomszédságba zsúfoltak, körülöttük izraeli katonákkal.
És Jaffa városának hamuján most, szinte ugyanabból a szögből készített fényképen, Tel Aviv városa látható.
Tel Aviv városa még most is Tel Aviv Jaffának hívja magát. És még mindig ott van egy kis palesztin közösség, és az eredeti Jaffa város egy pici része is még mindig ott van.
Ezt a kis közösséget semmibe veszik, elnyomják őket, rasszista törvények sújtják őket. Az izraeli rendőrség meg se próbálja megoldani a bűnözést. A jaffai palesztin fiataloknak nincs reményük, nincs okuk a reményre, nincsenek lehetőségeik.
Ha azt mondjuk, hogy másod- vagy harmadrangú állampolgárok, még szépítünk is.
Fontos tehát megérteni, nemcsak azért, hogy tudjuk, világosan megértsük, mi történt hatvanhat évvel ezelőtt, de azért is, hogy megértsük: a palesztinokat nem lehet a Nyugati Partra és Gázára redukálni.

A béketárgyalások alatt mindig úgy beszélnek Palesztináról, mintha az a Nyugati Part és Gáza lenne, mintha az a rész lenne Palesztina, azaz ott lesz létrehozva a palesztin állam.
És tényleg sokan hiszik azt, hogy Palesztina a Nyugati Parton van, és hogy a többi arab, aki az ország más részein él, egyszerűen csak arab.
Gyakran halljuk, az emberek azt mondják, nem ezek a palesztinok, hanem azok a palesztinok. Nem redukálhatjuk a palesztinokat a Nyugati Partra és Gázára, mert az egész ország Palesztina, és függetlenül attól, hogy a palesztinok Izraelen belül élnek izraeli állampolgárként, vagy a Nyugati Parton, más állampolgárként, ugyanolyan kegyetlen elnyomástól és ugyanolyan rasszista környezettől szenvednek. Úgy gondolom, nagyon fontos ezt megérteni.

NAKBA - 1948-ban kezdődött el ....

Amikor a mai napon erről, a Nakbáról beszélünk, annak különös jelentősége van. Emlékszem, amikor a Nakbáról hallottam, a Nakba kifejezés katasztrófát jelent. 
Mi, izraeliek az 1948-as háborút függetlenségi háborúnak nevezzük, nagy hőstettnek tekintjük. Számomra még inkább az volt, hiszen apám harcolt a háborúban, így én a harcokról, a hősiességről stb. szóló történetekkel nőttem fel. Nem a könyvekből tanultam. 

Ezzel szemben a palesztinok katasztrófának tekintik, és emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt hallottam erről, első reakcióm a megdöbbenés volt: hogyan is mondhat bárki ilyesmit? Hogyan lehet egy ilyen hőstettet katasztrófának nevezni? A zsidó nép túlélését és így tovább.
Aztán az évek során kezdtem megérteni - a könyveim erről az utazásról szólnak, ez is az utazásom része volt -, hogy miért nevezik katasztrófának, ami valójában történt. Azt gondolom, hogy amit sokszor félreértenek, az emberek azt hiszik, hogy a palesztin Nakba 1948-ban történt, pedig igazából 1948-ban csak elkezdődött, napjainkban is folytatódik, és minden évben egyre rosszabb lesz.


<<< Egy évvel ezelőtt készítettem ezt a képet egy gázai menekülttáborról. Mint láthatják, a kép önmagáért beszél. Mély nyomor, nincs vezetékes víz, nincs áram, nincs megfelelő szennyvízrendszer, nincs egészségügyi szolgáltatás, nincs megfelelő táplálék, nincs munka.
Ha megnézzük ezeket a gyerekeket, úgy gondolom, fontos megérteni, hogy ezek a gyerekek, akik a menekülttáborban és máshol élnek, alig félórás vagy egyórás autóútra vannak Izrael nagyobb városaitól. 

Pontosan azoktól a helyektől, ahonnan nagyszüleiket elűzték. Azért élnek ilyen mélynyomorban, ilyen borzalmas körülmények között, mert nem engedik őket Izraelbe, Palesztinába menni, hogy ugyanolyan életet élvezhessenek, mint az izraeliek.
Nem látni ilyen izraeli gyerekeket. Sehol sem.
Tudják, Izrael egy modern, fejlett állam, az emberek úgy élnek, mint itt.
Az egyetlen oka annak, hogy ezek a gyerekek, a palesztinok, kb. négymillió ember, még mindig így élnek, az, hogy Izrael megtiltja neki, hogy visszamenjenek a földjükre, az országukba, hogy hozzáférjenek azokhoz a létesítményekhez, mindahhoz, amit Izrael kínálni tud, és ami Palesztináé.
Ez történik minden egyes nap, és napról-napra rosszabbodik, a szemünk előtt történik. Háromórányira Genftől. Nem Afganisztán távoli hegycsúcsain.

Dollármilliókat, dollármilliárdokat ömlesztenek Izraelbe, hogy támogassák Izraelt, üzleteljenek Izraellel, és ez tovább nehezíti a helyzetet. Mindennap, amikor valaki Izraelt támogatja, minden dollár, ami az izraeli államot támogatja, rosszabbít a helyzeten.
Ez igazságtalan és megbocsáthatatlan.
És ez folyik nap mint nap. Háromórányi repülőútnyira. Nem számít, hogy senki sem beszél róla. Nem láthatjuk a sajtóban, nem láthatjuk a tévében, nem olvashatjuk az újságokban.  

A könyvem igazából emlékirat, sokat említi a családomat, mert a családom komoly mértékben érintett volt az izraeli állam létrehozásában. Ez volt a háttér. Nemcsak a tábornok fia vagyok, hanem ennek az egész környezetnek, ennek a nagyon hazafias környezetnek is a fia vagyok. 
Ez anyám fiatalkori képe. Anyám Jeruzsálemben született és nőtt fel, és még most is Jeruzsálemben él. 87 éves, már majdnem 88. Van egy történet, amit sokszor elmesélt, amit a könyvemben is említettem. 1948-ben történt meg vele. Amikor Jeruzsálemről beszélek, nem a régi Jeruzsálem városról beszélek, hanem az új környékről, ami a városon kívül épült. Hányan voltak Önök közül már Izraelben, Palesztinában?
Emeljék fel a kezüket. Jó néhányan. Hányan jöttek onnan?
Rendben. Köszönöm!

Néhány tény ezekről a környékekről. Ha megnézzük őket, a régi csodálatos házak, nagyon szép és jellemző jeruzsálemi palesztin házak még mindig ott vannak, de az embereket persze már elűzték. 1948-ban bevonult a cionista milícia, és elfoglalták a palesztin környéket, elűzték a palesztinokat, csodálatos otthonaikat pedig izraeli családok vehették igénybe. Az egyik ilyen lakást anyámnak kínálták fel.

Nagyon szép lakás volt, anyám akkor egy pici lakásban élt szüleivel és két kicsi gyerekkel.
Ő pedig elutasította. Nem akarta átvenni a lakást, azt mondta, és ma is azt mondja, amikor erről beszél: hogyan vehetném el egy másik család otthonát?
Hogyan vehetném el egy másik anya otthonát?
Miután tudom, hogy ezeket az embereket, ezt a családot száműzték, száműzöttként élnek.
Aztán azzal folytatja, hogy leírja a fosztogatást. Jöttek az izraeli katonák kocsikkal a jómódú otthonokba, jómódú családokhoz, és megkezdték a bútorok, szőnyegek fosztogatását. Ha látták, van egy nagyszerű dokumentumfilm arról, hogy könyveket, ritka könyveket loptak el.
A cionista erők olyan szervezettek voltak, hogy még egy könyvtáros egységük is volt, amely házról-házra járt és lopta el a könyveket. Ezek most az izraeli Héber Egyetemen vannak.

Nagyon szégyenkezve beszélt erről. Hogyan is tehették ezt meg? Hogyan tehettük meg ezt? Hogyan viselkedhettek így az izraeliek?
Ez egy csodálatos történet, és remélhetjük, hogy többen is azt tették, amit anyám tett, sajnos nagyon kevesen tették.
A történeten túl azonban valami nagyon zavart engem, miközben ezen a történeten nőttem fel. Amikor néhány évvel ezelőtt a könyvemen dolgoztam, csak akkor értettem meg, hogy mi zavart ebben a történetben. És miért volt zavaró a történet.
Arra jöttem rá, hogy anyám története ellentmond a nemzeti elbeszélésnek. Gyerekként nagyon cionista képet kaptam, cionista nevelésben részesültem, és ez volt a probléma.
Anyám története ellentmondott a nemzeti elbeszéléssel, mert a cionista elbeszélés tökéletes, erkölcsileg tökéletes.

'Megérdemeljük a földet, az egész ország a mienk, mert zsidók vagyunk'.
Amikor azonban az ENSZ úgy határozott, hogy felosztja az országot, elfogadtuk a felosztást. 
Aztán az arabok megtámadtak bennünket, szerencsére mi győztünk.
Aztán megkértük az arabokat, hogy maradjanak, de ők távoztak.
Kértük őket, hogy maradjanak, de távoztak.
Mi ebben az erkölcsi dilemma? Ha valaki elhagyja az otthonát, és van egy család, akinek otthonra van szüksége, akkor miért ne foglalhatná el?
Miért tett anyám ebből erkölcsi kérdést? Hiszen nem volt erkölcsi kérdés. Nincs semmi erkölcsi dilemma a cionista történetben, mert az tökéletes.

Még amikor a borzalmakról beszélünk, például a Deir Jasszini mészárlásról, amiről egy hónappal ezelőtt emlékeztek meg...
Deir Jasszin egy kis falu Jeruzsálem mellett, biztos vagyok benne, sokan ismerik, amikor a cionista erők bevonultak, ők megadták magukat, de a haderők mégis borzalmas mészárlást követtek el.
Az izraeli gyerekek pedig tanulnak erről az iskolában, így és így történt, helytelen volt, borzalmas dolog volt stb., nőket és gyerekeket öltek meg.
Ugyanakkor azt is tanultuk, fontos cionista vezetők mondták nekünk, hogy bár a mészárlás rossz dolog volt, a mészárlásnak köszönhetően több százezer arab távozott, így hozhattuk létre a zsidó többséget. És persze mindannyian tudjuk, hogy semmi sem fontosabb, mint a zsidó többség. Emlékszem, hogy zsidó gyerekként ezt tanultam.

És még most is folytatódik. Izrael bombázza Gázát, miközben tisztában van vele, hogy gyermekeket öl meg és éget halálra. De ez rendben van, mert ott van a Hamász Gázában, mi pedig védjük magunkat.
 A cionista történet tehát tökéletesnek bizonyul. Morálisan. Mint mondtam már, anyám lyukakat ütött ebbe a tökéletes történetbe, és eltartott egy darabig, amíg megértettem.

Az 1948-as háború vége és 1967 között így nézett ki a térkép. Izrael szinte egész Palesztinát elfoglalta a Nyugati Part és a Gázai övezet kivételével, majd 1967-ben az arab seregek ismét arra készültek, hogy megtámadják és megsemmisítsék a zsidó közösséget, az izraeli államot. Vajon miért? Mert a nácik próbálkoztak, az arabok is próbálkoznak, ez a zsidók, az izraeliek sorsa.
Szerencsére az izraeli parancsnokság úgy döntött, vagy engedélyt kapott arra - ezt majd kicsit részletezni fogom, mert nagyon érdekes történet -, hogy megelőző csapást mérjen, megtámadja az arab hadsereget. Három arab sereget megsemmisítettek, közel 18 ezer arab katonát tudtak megölni 500 vagy 700 izraeli katona élete árán.
700 a 18 ezerrel szemben. Ez a szám már önmagában mond valamit. Hat nap alatt, ezúttal hat nap alatt, bibliai történet, sikerült megsemmisíteniük ezeket a seregeket, meghódították a Nyugati Partot, meghódították a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot.

Akkor már apám tábornok volt. Azok a fiatal tisztek, akik 1948-ban harcoltak, 1967-re már tábornokok lettek. Megint azt hallottuk, hogy egzisztenciális fenyegetés éri Izrael államát, és ezért a megelőző csapás elkerülhetetlen. Amikor a könyvemen dolgoztam, elmentem az izraeli hadsereg levéltárába, főleg azért, hogy apám pályafutásáról adatokat szerezzek, de az egyik dolog, amit találtam és tudtam, hogy érdekes lesz, az a jegyzőkönyv volt a parancsnokság tábornokainak gyűléseiről, ami aztán az 1967-es háborúhoz vezetett.

 A levéltárban elérhetők, a történészek vizsgálták őket, rengeteg írtak ezekről a gyűlésekről és az eseményekről. Szóval nem számítottam semmi újra. Amint elkezdtem olvasni ezeket és azt, amit apám mondott az egyik gyűlésen, amit a többi tábornok is megismételt, rájöttem, hogy Izrael nemcsak hogy nem volt veszélyben, de Izraelnek rendkívüli alkalma volt, mert az arab seregek annyira gyengék és felkészületlenek voltak a háborúra.  

Az arab hadseregek, ami alatt főleg az egyiptomi hadsereg értendő, mint az egyetlen jelentősebb hadsereg, nem voltak felkészülve a háborúra. Mivel legalább másfél-két évre volt szükségük ahhoz, hogy felkészüljenek a háborúra, ezért eljött az alkalom a támadásra. Most kellett támadnunk. És követelték, hogy az izraeli kormány adja meg az engedélyt.
Egy szó sem volt fenyegetésről, egzisztenciális vagy másféle fenyegetésről. Arról beszéltek, hogy az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigetre lépett, még jobban megkönnyítette számukra a támadást és a megsemmisítésüket. Ilyenekről beszéltek, nem tudok mindenről beszélni.

Mint említettem, mindössze hat nap alatt vége volt az egésznek, és azt hiszem, fontos kimondani, hogy az 1967-es háború végére Izrael alapvetően és mindörökre lesöpörte Palesztinát a térképről, és egyetlen államot hozott létre az egész országban, ahol kizárólagos jogokat kaptak a zsidók.
Ez pedig egy újabb lecke, ami nemcsak a történelemkönyvek számára fontos, hanem azért is, hogy megértsük azt, ami most történik, és miért értelmetlenek a béketárgyalások.
A béketárgyalások némileg feltételezik, hogy előfordulhat egy olyan helyzet, ahol az izraeli kormány megengedi a palesztinoknak egy állam létrehozását. Valahol a határaikon belül.

Amint elfoglalták a Nyugati Partot, szinte perceken belül Izrael erőteljes pusztító hadjáratot indított, városokat, falvakat, lakótelepeket semmisített meg, több százezer palesztint űzött el, és erőteljes építkezésbe kezdett kizárólag az izraeli zsidók számára a Nyugati Parton. Pontosan azt, amit az ország többi részében tettek 1948 után.

Senki sem várta meg, hogy mi lesz, azonnal léptek. Az egyik első parancs, amit az izraeli hadsereg adott azután, hogy elfoglalta a Nyugati Partot, az volt, hogy a Nyugati Part vize az izraeli állam tulajdona. A Nyugati Part az egyik legnagyobb vízforrás az egész országban.

Tehát azt feltételezni, hogy ez visszafordítható, azt feltételezni, hogy az izraeli kormány engedné a palesztinoknak, hogy államot hozzanak létre a Nyugati Parton vagy az ország bármely más részén, legjobb esetben is abszolút félreértés, de inkább arcátlan hazugság. Abszolút félreértelmezése a valóságnak, a cionizmus lényegének.

A cionisták azt állítják, hogy ez a mi országunk, ez a zsidó nép földje, Izrael földje.
Az izraeli állam a gondviselő, de az ország a zsidóké. Hogyan is engedhetné meg bárki, hogyan is lenne lehetséges, hogy bárki megengedje egy állam létrehozását ezen a földön?
Ez lehetetlen, és nem fér össze az ideológiával, nézzük csak meg, mi történt az elmúlt hatvanhat évben.  
Alapos, folyamatos hadjárat az etnikai tisztogatásra, alapos, folyamatos hadjárat azzal a céllal, hogy erőteljes építkezés folyjon kizárólag az izraeliek számára, nemcsak a Nyugati Parton, de a béketárgyalások szempontjából a Nyugati Part a fontos.
A Nyugati Part nagyon hamar teljes mértékben beépült Izraelbe. Az az elképzelés, hogy egy másik állam lehetséges, teljesen nevetséges. Úgy gondolom, fontos ezt megérteni.

Zsidó államnak nevezik, ahol 12 millióból csak 5,9 millió a zsidó ! A többség palesztin.
Zsidó államnak nevezik mellesleg, ami érdekes, mert a legtöbb zsidó nem ott él. A legtöbb ember, aki ott él, már nem izraeli zsidó, hanem palesztin, a most ott élő 12 millió ember közül 5,9 millió izraeli zsidó. A többiek palesztinok.
Akkor mitől is zsidók pontosan? Zsidó értékeket képviselnek? Több ezer politikai fogoly, a víz megvonása emberektől, netán ezek tartoznak a legfontosabb zsidó értékek közé?
Tehát igazából semmi zsidó jellege nincs az izraeli államnak, annyiról van szó, hogy az állam kizárólagos jogokat ad a zsidóknak. Ennyi a megkülönböztető jegye.


<<< Íme egy kép az apámról, amikor még egyenruhában volt. Nagyon érdekes dolgot tett, és erről fontos beszélni, mert azt hiszik a világon, hogy Izrael békét akar, és hogy Izrael békekezdeményezést tesz, valami ilyesmi volt a napokban. Fontos, hogy ezt megvizsgáljuk.
Amikor a háborúnak vége lett, a parancsnokság egyik első gyűlésén apám felállt, és azt mondta, itt az alkalom arra, hogy békét kössünk a palesztinokkal.
El kell ismernünk a palesztinok önrendelkezési jogait, hagynunk kell őket, hogy saját államot hozzanak létre a Nyugati Parton és Gázában. Természetesen békét kötünk, ez a kis állam békében lesz Izraellel, és akkor végre befejezhetjük a háborúskodást, békében élhetünk a palesztinokkal, és talán később a többi arab országgal is.

Azt mondta, ha ezt nem tesszük most meg – ez 1967-ben volt, ne feledjük  –, ha ezt nem tesszük meg most, mondta, akkor megszállók leszünk, ellenállást fejtenek ki ellenünk, szembe kell szállnunk az ellenállással, leromboljuk társadalmunk erkölcsi természetét, és két nemzetből álló állammá válunk. Pontosan ezt történt 1967 és napjaink között. Szinte látnoki.
Pontosan ez történt. És ahogy ezt mondta, Izrael, az izraeli állam erőteljes építkezést folytatott a Nyugati Parton és így tovább.  
Folyamatosan azt halljuk persze, hogy Izrael békét akar, és nincs kivel tárgyalni. A másik oldalon a palesztinok terroristák, ott van a Hamász, vagy ez vagy az, nincs kivel tárgyalni.
Azt hiszem, fontos egy kicsit rátérni erre.
Röviddel a háború után apám visszavonult a hadseregből, és attól kezdve folyamatosan a palesztinok jogai mellett, főleg a palesztin állam mellett állt ki.

Ezekben az években alakult ki az az elképzelés, hogy két állam jelentené a megoldást.
 Az 1970-es évek közepén apám és néhány izraeli létrehozott egy szervezetet ennek az elképzelésnek a támogatására, és amint bejelentették a szervezet létrehozását, megkereste őket a PFSZ, a Palesztin Felszabadítási Szervezet, annak vezető alakjai, Jasszer Arafat és más vezetők. Ezen a képen apám látható egy Aryeh nevű úrral, akit később megöltek, és ő volt az egyik kapcsolattartó, később jó barátok is lettek.

Kezdetben csak titokban találkoztak, ez a 70-es években volt, európai fővárosokban, Párizsban, Észak-Afrikában találkoztak, és amikor visszatértek ezekről a találkozókról, apám mindig azonnal beszámolt a miniszterelnöknek, azokban a napokban még ilyen bejárása volt. Az izraeli kormány tehát mindig mindent tudott ezekről a találkozókról.
De semmit sem akartak kezdeni ezzel.
Később, 1983-ban egy nyilvánosan bejelentett találkozón Tuniszban találkozott is Jasszer Arafattal, képek jelentek meg róla az újságokban, de nemcsak hogy nem akart semmit sem kezdeni ezzel az izraeli kormány, Simon Perez - Mr. Nobel-békedíj - vezetésével a Knasset (parlament) egyetlen lépésben törvényt hozott arról, hogy ezek a találkozók illegálisak.Hoztak egy törvényt arról, hogy az Izrael és a PFSZ közötti találkozók illegálisak.
Ezek nem azok az emberek, akik miatt visszatáncolunk, mondták ők, tartóztassatok le bennünket.

A találkozók folytatódtak. Ez a nyolcvanas években volt. Aztán hirtelen eljött 1993. szeptemberben az oszlói békefolyamat, az oszlói békemegállapodás. Néhányan elég idősek vagyunk ahhoz, hogy emlékezzünk rá, ott volt a Fehér Ház pázsitján Bill Clinton elnök, Jasszer Arafat, Jichak Rabin, akik aláírták az oszlói békefolyamatot, és sokan úgy gondolták, tényleg ez történik.
A Szovjetunió már széthullott, a dél-afrikai apartheid megbukott, most ez jön.
Sokan nem ismerték fel azonban, hogy 1993-ban már nem volt esély a palesztin állam létrehozására, mert már nem volt Nyugati Part. A Nyugati Partot már teljesen beépítették Izraelbe.

 Az oszlói békefolyamatnak nem az volt a célja, hogy béke legyen, hanem az, hogy a palesztinok megadják magukat.
Hogy tovább darabolják a palesztin társadalmat, a palesztin politikát, hogy Izrael még erősebben kezébe ragadhassa az országot, erősebben kezében tarthassa az erőforrásokat és az embereket. Ezért nem vezetett ez semmire.
Az elmúlt két évtizedben ezek a béketárgyalások nem vezettek semmire, mert nem az volt a céljuk. Az volt a céljuk, hogy a palesztinok megadják magukat.

Ha pedig nem adják meg magukat, akkor nem lesz béke.
Az oszlói békefolyamat a remények szerint öt éven belül hozott volna végleges megoldást.
 Azaz 1993-tól számítva 1988-ig. 2001 nyarán, amikor Bill Clinton majdnem elvesztette a hivatalát, úgy határozott, hogy összehozza a feleket, és Camp Davidben találkoztak, ez lett volna a második Camp David esemény.
És csak üléseztek és üléseztek napokon keresztül, és megállapodás nélkül jöttek ki.
Néhányan elég idősek vagyunk ahhoz, hogy emlékezzünk rá, amikor kijöttek, Bill Clinton azt mondta, hát a palesztinok adtak egy keveset, de az izraeliek többet adtak.
Alapvetően arról volt szó, hogy a palesztinok nem akartak engedni, Jasszer Arafat nem akart engedni.


Aztán az izraeliek kijöttek, és azt mondták, ismerjük a palesztinok igazi arcát, terroristák, el akarnak bennünket pusztítani és így tovább. Azt állítani, hogy a palesztinok, különösen Jasszer Arafat, nem akarnak engedni, nagyon érdekes állítás, mert Jasszer Arafat irányítása alatt a palesztinok készek voltak Palesztina 80%-át feladni, hogy palesztin államot hozhassanak létre a Nyugati Parton és Gázában, de a Nyugati Partnál és Gázánál, a teljes Nyugati Partnál, Gázánál és Kelet-Jeruzsálemnél nem adták alább.

Hajlandók voltak elismerni és békét kötni azzal az állammal, amely elpusztította Palesztinát, és lemondani arról a jogról, hogy az elmenekült palesztinok valaha is visszatérjenek.
Ez nem engedmény? Tett már valaha valaki ennél nagyobb engedményt?
Jasszer Arafat megtagadta, hogy ennél többet adjon. Jasszer Arafat megtagadta a teljes megadást, ezért befeketítették, és négy évvel később a ramallahi irodáját lerohanó izraeli tankok megölték.
Azt hiszem, tény, és igazságos lenne azt mondani, hogy harminc éven keresztül egészen haláláig, Jasszer Arafat volt a legállhatatosabb békeharcos a Közel-Keleten.
Ő támogatta és hozta létre ezt az egész elképzelést, ő volt a két államot jelentő megoldás elképzelése mögött a kilencvenes évek közepétől, és állhatatosan arra törekedett, hogy békét kössön Izraellel ez alapján, de nem adta alább.


De Izraelt ez nem érdekli, sohasem érdekelte, lényegében sohasem volt izraeli békajavaslat, mert a cionista gondolkodás szerint ez egy zéró összegű játék, a föld a mienk, ezzel vége a történetnek.
Azt hiszem, ennek alapján fontos tudnunk, hogy amikor Izrael szeretni azt mondogatni, hogy békét akar, békére törekednek, és nincs, akivel tárgyaljanak, akkor ez nem igaz.

Említettem a palesztin foglyokat, íme egy kép Samer Issawiról és nővéréről, Shireenről. Samer Issawi tartja a rekordot az éhségsztrájk túlélés napjaiban. Nővére, aki egyébként ügyvéd, szintén börtönben van, mellesleg egyikük ellen sincs vádemelés. Fontos megemlítenünk, ami egyébként az egyik legfontosabb, de legkevésbé tárgyalt dolog, az a palesztin foglyok kérdése. 

Izrael több ezer palesztin foglyot tart börtönökben, akiket persze biztonsági foglyoknak, terroristáknak nevez, de jelentős többségüket izraeli források szerint, az izraeli börtönökben tartott palesztin foglyok jelentős többségét nem vádolták erőszakos cselekedetekkel, nem vádolták a jelentős többségüket erőszakos cselekedetekkel. Politikai foglyok.
És több százan vannak olyanok, akiket egyáltalán semmivel sem vádoltak. Ne feledjük, hogy izraeli katonai bíróságokról beszélünk. Az izraeli katonai törvény szerint egy követ kezében tartó gyerek terrorista. Több olyan fogolyról beszélek, akiket a törvény alapján nem vádoltak meg erőszakos cselekedetekkel még az izraeli katonai bíróságokon sem.

Aztán ott vannak a közigazgatási foglyok, akiket semmivel sem vádolnak, tehát még az izraeli katonai bíróság törvényei szerint sincs mivel vádolni ezeket az embereket.
Mégis börtönben ülnek határozatlan ideig, néhányan már évek óta. Volt tehát egy éhségsztrájk néhány évvel ezelőtt, most pedig megint éhségsztrájkok vannak.
Hogyan lehet az, hogy egy olyan ország, mint Svájc, nem rúgja ki az izraeli nagykövetet ?

Nem tudom. Olyan sokszor sértik meg az emberi jogokat. És miért nem hívják vissza a nagykövetüket Tel Avivból? Mindemellett a világ elismeri az emberek ellenállási jogát.
Van egy olyan ENSZ határozat, amely kimondja, hogy jogos a világ közösségeinek, az emberek küzdelme a gyarmatosító idegen elnyomás, rasszista rezsimek ellen, hogy önrendelkezési jogukat és függetlenségüket megszerezhessék.
Ez a legjobb jellemzése Izraelnek, mert gyarmatosító, idegen elnyomó és rasszista rezsim, saját meghatározása szerint is Izrael így jellemezhető. Mindannyian elismerjük az emberek ellenállásra vonatkozó jogát.
Az az érdekes, amikor a palesztin helyzetről beszélünk, hogy a palesztin ellenállás jelentős többsége, amit a börtönlakosság esetében látunk, mindent összevéve fegyvertelen, erőszakmentes ellenállás.
A palesztin fegyveres ellenállás mindig jelentéktelen volt, bár minden hírbe bekerül, de az évek során, és főként napjainkban a palesztin ellenállás jelentős többsége erőszakmentes, fegyvertelen ellenállás. Nem véletlenül, hanem elvekből.
Ez megint egy olyan kérdés, amikről senki sem beszél. Sok-sok ezer ember ül börtönben. Bebörtönzött foglyok. 

Unokahúgom egy öngyilkos merényletben halt meg 13 évesen 

Történetem személyes vonatkozásának egy másik része, a könyv személyes vonatkozása nővérem lányához, unokahúgomhoz kapcsolódik, aki egy öngyilkos merényletben halt meg Jeruzsálemben, 1997-ben.
13 éves volt. Elképzelhetjük, ha Izraelben ilyesmi történik, az óriási hír, ebben az esetben még nagyobb hír, mert egy híres izraeli tábornok unokája, Matti Peled unokája, akit palesztinok öltek meg.
Nemcsak, hogy híres tábornok volt, de a palesztin jogokért küzdött, és ez persze komoly hír. Akkor az USA-ban éltem, az első géppel hazarepültem, amikor a nővérem lakásába léptem, az tele volt emberekkel, hogy részvétüket fejezzék ki, de tele volt riporterekkel is. A világ minden részéről hírügynökségek, minden elképzelhető nyelven megjelentek.

Leginkább a megtorlásról, a bosszúról kérdeztek, arról, hogy ki a felelős, mit fogunk tenni velük, hogyan leckéztetjük meg őket és így tovább. Nővérem, Nurit is ott volt, - néhányan már találkozhattak vele - odajött, és két nagyon érdekes dolgot mondott, két, szerintem megrendítő dolgot mondott. A bosszúra és megtorlásra azt mondta, hogy nem akarok erről semmit sem hallani, mondta, egyetlen anya sem szeretné, hogy ez egy másik anyával megtörténjen.
Egyetlen anya sem szeretné látni, hogy ilyen fájdalom érjen egy másik anyát, és egy híres héber versből idézett, amit Bialik írt: “Még maga az ördög sem agyalhat ki olyan bosszút, ami egy gyermek halálára válasz lehet.” 
Ő és férje, Rami elmondta, hogy ki a felelős, és azt mondták: 
- Ki az, aki ezt a kegyetlen elnyomást fenntartja a palesztinok ellen?
- Ki veszi el a földjüket?
- Kik pusztítják el az otthonaikat?
- Ki tagadja meg tőlük a vizet?
- Ki veti az apákat és fivéreket börtönbe?
- Ki lövi le a gyerekeiket az iskolákban?
- Ki tagad meg tőlük minden jövőképet és reményt?
 Ki teszi mindezt? 
Mindketten azt mondták, hogy az izraeli kormányt teszik közvetlenül felelőssé leányuk haláláért. Mert mire számíthatunk? Amikor ilyen erőszakos rezsimet tartunk fenn, nem kell érte megfizetnünk? Ez történik, ha más embereket elnyomunk.

Éppen ez az ára ennek. Ettől még nagyobb lett a hír, mert íme egy izraeli anya, aki mindent a feje tetejére fordít, egyrészről eltemeti kislányát, másrészről felfordítja a világot.
Mi úgy tudjuk, hogy a palesztinok a terroristák, az izraeliek pedig az áldozatok.
Mi úgy tudjuk, hogy az izraeliek békét akarnak, a palesztinok pedig nem tesznek engedményeket.

És ez az anya mégis így viselkedik. A nővérem nagyon őszinte aktivista lett, alapító tagja volt a Palesztina Russel Törvényszéknek és így tovább. Ami engem illet, visszamegyek az USA-ba, visszamegyek dolgozni, ilyen az élet, és mit lehet tenni egy ilyen eset után? Ezt nehéz feldolgozni. Szerencsémre az USA-ban, San Diegóban, ahol élek, találtam egy zsidó-palesztin beszélgetős csoportot, egy foglalkozó csoportot, hogy úgy mondjam, és elkezdtem járni ezekre a gyűlésekre.
Jeruzsálemben születtem és nőttem fel, és ez volt az első alkalom, hogy palesztinokkal találkoztam. A könyvemben az első fejezet, az életem elbeszélése azzal kezdődik, hogy a Palesztinába vezető utam San Diegóban kezdődött 39 éves koromban.

És amikor elkezdtem palesztinokkal találkozni, az első alkalommal még megdöbbentőbb dologra ébredtem rá: ez volt az első alkalom, hogy egy helyen voltam palesztinokkal, és egyenlők voltunk a törvény szerint.
Nincs olyan helyzet, nincs olyan hely Palesztinában, Izraelben, ahol az izraeliek és a palesztinok egyenlők a törvény szerint.
Ez nem történik meg Jaffában, Galiliben, Jeruzsálemben, a sivatagban, vagy a Nyugati Parton vagy Gázában. Ez sehol sem történik meg.
Nincs olyan hely, ahol a palesztinok és az izraeliek ugyanazon törvény szerint élnek. Beszéltem erről, amikor nemrégiben Dél-Afrikában jártam, és azt láttam, hogy az emberek azonnal összefüggést találtak. Azt jelentette számukra, hogy egy helyen vannak, és már nem különböznek egymástól.

Ez nagyon lenyűgöző, nagyon pozitív élmény volt, és akkor kezdtem hallani a Nakbáról, a másik oldal elbeszéléséről, és rájöttem, hogy először is van egy másik elbeszélés, aztán pedig arra, hogy a két elbeszélés közül csak az egyik igaz, ami nem az enyém.
És mindaz az örökség, amit magammal hoztam, a cionista hazafiság, amin felnőttem, megdől, és ez nagyon fájdalmas élmény volt.
Aztán kezdtem bemerészkedni palesztin városokba. Írtam erről a könyvemben, először meglátogattam Názáretet, majd meglátogattam a Nyugati Partot, körülöttem arabokat láttam és így tovább.
Nagyon érdekes, nagyon erőteljes élmény volt, ahogy elengedtem a félelmet, és helyébe a bizalmat engedtem be.

Aztán a könyv azzal fejeződik be, és a mai üzenetem arról szól, hogy hová kell innen továbbmennünk, Marie Paule pedig reményt adott, és talán a legáltalánosabb visszajelzés azoktól, akik olvasták a könyvemet, hogy reményt keltettek bennem, ami szerintem nagyon fontos.
Ha nem lett volna bennem remény, ha nem lettem volna teljesen biztos abban, hogy van megoldás, és rajtunk múlik, akkor nem tenném ezt. Ha nem lett volna lehetséges, nem tenném ezt. Úgy gondolom, fontos, hogy tisztán lássuk, hol tartunk, mi történik, különben hogyan tudnánk egy megoldáson dolgozni, vagy akár megoldást találni. Mint említettem már, napjainkban az izraeli állam kormányozza az egész országot, egy állam az egész ország fölött, amit hívhatunk Palesztinának vagy Izraelnek, ahol kizárólagos jogokat kapnak a zsidók. Fontos megjegyezni, hogy azoknak az embereknek, akik az izraeli államot támogatják, akár teljes mértékben, akár némi fenntartással, de akik az izraeli állam elképzelését támogatják, el kell fogadniuk, hogy ez egy egyezség csomag. Az izraeli államnak rasszista törvényei vannak, elnyomja a palesztinokat, több ezer politikai foglyot börtönöz be, rendszeresen bombázza és gyilkolja Gázában és másutt az embereket. Ez egy egyezség csomag, az egyetlen módja a rasszista, gyarmatosító ideológia fenntartásának. Ennek alapján. Nincs más módja.

Ahogyan voltak, akik a dél-afrikai apartheidet támogatták, vannak emberek, akik az izraeli államot támogatják. Akik Dél-Afrikában támogatták, most szégyenkeznek, nem beszélnek erről sokat. Azt hiszem ugyanez lesz Izraelben, kb. 10 éven belül az emberek elfelejtik, hogy Izraelt támogatták, és azt fogják mondani, hogy sohasem tettek ilyent, de a valóság az, hogy ha bárki is támogatja az izraeli államot bármilyen mértékben, el kell ismerniük azt a tényt, hogy ez az, amit támogatnak. Ez egy erőszakos, rasszista rezsim. De nem ez az egyetlen lehetőség. Van egy másik lehetőség.

Talán ismét Dél-Afrika a legszembetűnőbb példa, bár csak az én életem során láthattunk rasszista és fasiszta rezsimeket megbukni itt Európában, láthattuk Latin-Amerikában. Lehetőség van arra, hogy egy rasszista, exkluzivista rezsimet megbuktassunk, és demokráciával helyettesítsük. És pontosan ennek kell történnie. Hiszek abban, hogy ez meg fog történni Palesztinában. Nagyon erős, nagyon kitartó, nagyon hatásos ellenállás történik az egész világon. Valakik úgy mondják, hogy globális intifáda, amit sokan nem ismernek fel. Van egy BDS mozgalom, amely egyre nő, és egyre elismertebb és megbecsültebb lesz. A mozgalom bojkottot, leválást és szankciót követel Izrael ellen. Négy-öt évvel ezelőtt senki se tudott róla, ma beszélnek róla Washingtonban, az Izrael-lobbi hivatalokban, dolgoznak rajta, pénzt költenek rá, a miniszterelnök hivatalában tárgyalnak róla Jeruzsálemben, és dolgoznak rajta, pénzt költenek rá, próbálják megoldani, és nem érnek célt.

Egyre több vállalat, egyre több személy, egyre több szakszervezet, egyre több bank fordul el, vagy alkalmaz bojkottot és szankciókat Izrael ellen. Egyre több művész tagadja meg, hogy fellépjen Izraelben, és nemcsak egyre nő az ellenállás, hanem egyre nagyobb elismerés és tisztelet övezi őket az egész világon. Az egyetemvárosokban, az USA-ban és Kanadában, ahol többnyire vagyok, de itt is Európában, a palesztinok ügye mellett minden évben egyre erősebben és hangosabban szólalnak fel, az USA-ban, és tudom, hogy itt is, Európában, egyre több egyetem és egyetemváros tart palesztinokat támogató eseményeket, palesztin tudatosság heteket, izraeli apartheid-ellenes heteket. Egyre többen szólalnak fel, engem is meghívtak, hogy szólaljak fel ezeken az eseményeken, műsorokat szerveznek, falakat építenek az egyetemvárosokban, több ezer diákot oktatnak, óriási munkát végeznek ezek a 20-21 éves hallgatók, és kemény csatát kell folytatniuk, mert a közigazgatás általában nem kedveli ezt, tehát keresztbe tesznek nekik. Harcolnak az Izrael-lobbi, az Izraelt támogató csoportok ellen, és egyre nagyobb teret hódítanak, mert a másik oldalon egyetlen érv van, ez pedig az antiszemitizmus, az emberek pedig kezdik már ezt unni. Aztán ott van a népszerű ellenállás mindjárt Palesztinában, amely szintén egyre erősödik, egyre hatékonyabb. Izrael már elismerte, az izraeli hadsereg már elismerte, hogy nem válaszolnak az erőszakmentes ellenállásra Palesztinában, a népszerű palesztin ellenállásra.

Nobel-díjasok látogatnak oda, másutt meg felvonulnak. Az "Öt törött kamera”, ha valaki látta az „Öt törött kamera” filmet, ha még nem, akkor tegye meg. Majdnem Oscar-díjas lett. Csodálatos dokumentumfilm, amely pontosan bemutatja, hogyan reagál a nagyon elszánt, kitartó ellenállásra, aminek célja nemcsak a szabadság, hanem az erőszakmentesség is, az izraeli erők kegyetlensége.

Nemcsak hogy könnygázzal támadnak, golyókkal, kínzással és veréssel, letartóztatással válaszolnak, valahányszor ezek a srácok kijönnek a börtönből, és a felvonulás élére állnak.
Tehát a palesztin ellenállásnak ez a három része erősödik. Mindennek tetejébe ez a gyakorlat nem fenntartható. Egy ENSZ jelentés szerint csak Gázában 2020-ra újabb 500.000 ember lesz, tehát alagutakon keresztül tudnak majd vízhez, élelemhez és antibiotikumokhoz jutni.
Mert a városok le lesznek zárva. Van egy új tábornok Egyiptomban, aki lezárta a városokat. Ez egy teljesen elmebeteg valóság, ami egyáltalán nem fenntartható. Azt gondolom, hogy mindez kétségtelenül a cionizmus bukásához, vagy annak irányába vezet.

Cionizmus = Apartheid = Fasizmus


Éppen úgy, ahogy Dél-Afrikában az apartheid bukásához vezetett. Azt gondolom, fontos megérteni, hogy ez a két szó egymással felcserélhető. Az apartheid és a cionizmus egymással helyettesíthetők. A cionizmus egy rasszista, gyarmatosító ideológia, aminek véget kell vetni. Az esélyek, és itt jön a remény, a siker esélyei Palesztinában sokkal nagyobbak, mint amit eddig máshol láttunk a világon. Ez a hely izraeliekkel és palesztinokkal van tele, és azt
hisszük, hogy megkülönböztethetők? Nem lehet őket megkülönböztetni. Két nagyon hasonló közösség. Magasan képzett közösségek, erős középosztály, józan közösségek, többnyire. Mindegyiknek megvan a saját őrült megszállottsága, mindegyiknek van a saját nagyon korrupt vezetősége, az izraeli miniszterelnök börtönbe megy korrupció miatt. Ehud Olmert, talán hallottak róla. Sajnos korrupció miatt megy börtönbe, pedig azért kellene börtönbe mennie, mert embereket gyilkolt Gázában, de ezzel vége a történetnek. 
A valóság az, hogy lopás miatt megy börtönbe, nem azért mert gyerekeket gyilkolt. A két közösség tehát nagyon-nagyon hasonló, és készen állnak arra, hogy együttműködjenek. A kulcsa ennek azonban az, hogy a cionizmust demokráciával kell felváltani, a kulcsot az egyenlő jogok jelentik. Sokan jártak már ott, nagyon gyönyörű ország, kiváló lehetőségei és adottságai vannak, jó és intelligens emberek vannak ott. A kulcsot az egyenlő jogok jelentik. Arra kérek mindenkit, hogy sorakozzon fel az egyszerű demokrácia zászlaja mögé, ahol egyenlők a jogok, minden személynek egy szavazata van. És bátorítsanak másokat is erre, akik még most nem hallgatnak erre. És akkor nem lehet kérdéses, hogy véget vethetünk a konfliktusnak, és eljön a béke az izraeliek és palesztinok számára. Nagyon köszönöm!

<<< 2014 - Július : Gázai bombázás után ! Izrael számára ők a Hamasz terroristái, amit a cionista média-propaganda is áraszt, de a valóságról soha nem számol be.  

Kapcsolódó cikk és tudásanyag : 
A világháborúk és Izrael létrejöttének elhallgatott előzményei

Occupation 101 - Palesztina megszállása - Az igazság Izraelről

Izrael-Ukrajna-Megszállási Emlékmű - Ennyire elveszett értékrend uralkodik az átlagembernél ?