2014. február 8., szombat

A magyar nép önrendelkezési jogának és alkotmányának eltörlése - egy új "fantom"-állam létrehozása


"A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, mely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja."

A "minden" ugye annyit jelent, hogy semmit sem kivéve. Ha minden hatalom a népé, akkor az alkotmányozói hatalom is a népé. És nem a képviselőé. A népszuverenitást választott képviselői útján, VALAMINT (mely szó jelentése ÉS) KÖZVETLENÜL (azaz részt véve, aktívan cselekedve) gyakorolja. 

A magyar állam ideiglenes nevét (Magyar Köztársaság) a magyar állam alkotmánya (Magyarország Alkotmánya - ideiglenesen Magyar Köztársaság Alkotmánya) rögzíti. 

Aki ezt meg akarja változtatni, annak a Magyar Köztársaság Alkotmányát kell megváltoztatnia.
Ezt viszont csak a nép teheti meg a Magyarország Alkotmánya nevű alkotmány megalkotásával.
(vagy ha a nép más nevet ad neki akkor azzal)
Tehát az állam nevének megváltoztatásához ugyanaz kellene, mint az alkotmány megváltoztatásához.
MEGJEGYZÉS (2017.Szept.14.) :
A magyar állam nevének megváltoztatása az alábbi mondathoz van kötve:,19. § (3) E jogkörében az Országgyűlés a) megalkotja a Magyar Köztársaság Alkotmányát;" LINK : 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

A képviselőknek a névváltoztatáshoz ugyanúgy nincs joguk, mint az alkotmányozáshoz...

Mert az állam nevét csak egy új alkotmánnyal EGYÜTT lehet megváltoztatni!!!

A TÉNYEK alapján nem csak név változtatás, de egy nem jogfolytonos ÚJ ÁLLAM is létre lett hozva (ennek van ez az új elnevezése), illetve a tévhittel ellentétben nem alkotmánymódosítás történt 2012-ben, hanem új alkotmányt írtak a képviselők, az új államuknak.

Először tudni kellene különbséget tenni a alkotmányozó hatalom (ami csak a népnek van) és alkotmány módosító hatalom közt, amit a nép bizonyos feltételekkel (2/3 ill. népszavazáshoz kötés) megad a képviselőnek.

Tehát a képviselő "alkotmányozása" csak alkotmány-MÓDOSÍTÁS lehet. (Ezért is rögzíti az alkotmány, hogy a képviselőnek csak és kizárólag a Magyar Köztársaság alkotmányát van joga megalkotni - és mivel az már létezik, ezért azt csak MÓDOSÍTANI tudja. Tehát a nevét nem tudja módosítani, ahhoz alkotmányozó hatalom kellene, de az meg nincs nekik, mert 89-ben a képviselők a nép javára lemondtak róla.)

A Magyarország nevű állam az alaptörvénnyel megfosztotta a magyarországi népet az önrendelkezési jogától, és kísérletet tett az évezredes magyar alkotmányos rend és az ezer éves magyar állam megszüntetésére. 

TUDNIVALÓK A TÉMÁBAN : 

A Magyarország nevű állam NEM a Magyar Köztársaság!!!
A választáson való részvétel = ÁTVERÉS!
http://on.fb.me/1b94AkJ

Amit a magyar alkotmányos rendről tudni kell:
http://goo.gl/VbmgdH

Alaptörvény átmeneti rendelkezései 5. pont: "Jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat" http://on.fb.me/1dJP0Az

BIZONYÍTÉK: a magyar nép önrendelkezési jogának, és nyugdíjnak, mint alkotmányos alapjognak az elvétele:
http://goo.gl/hkgsgQ
http://on.fb.me/1cTV18I
http://on.fb.me/1jYVZ62

Az Alkotmányos Ellenállás meghirdetése:
http://on.fb.me/1b6RGEK

Az Alkotmányos Ellenállás nyilvános kihirdetése:
http://www.youtube.com/watch?v=lH1EPvbrdCs

Alkotmányos Ellenállás Sajtótájékoztató (2013. 11. 22., Budapest)
http://www.youtube.com/watch?v=cjjaZX2JAhs

Az Alkotmányos Ellenállás fogalma, célja, meghirdetésének célja:
http://on.fb.me/1b94EB2

Nyílt levél a képviselőkhöz, a pártok vezetőihez, tagjaihoz:
http://on.fb.me/1c5zwQr

Egységfront Egyesület
https://www.facebook.com/Egysegfront?fref=ts

Magyar Köztársaság leigázása
http://on.fb.me/IxZdll

MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYÉNEK ÁTMENETI RENDELKEZÉSEI

"5. A kommunista diktatúra alatt elkövetett, a rendszer kiépítését és fenntartását célzó bűncselekmények üldözése nem volt lehetséges, mely lehetőség — a jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat híján — az első szabad választás után sem nyílt meg. 
Elmaradt a diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, nemcsak jogi, de erkölcsi értelemben is. 
Az Alaptörvény hatálybalépésével lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére."

Akkor értelmezzük közösen:

A kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása nem történhetett meg:

"A JOGFOLYTONOSSÁGOT MEGSZAKÍTÓ ALKOTMÁNYOS FORDULAT HÍJÁN" 

"Az Alaptörvény hatálybalépésével lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére."

Tehát. Az alaptörvény hatályba lépésével jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat következett be. 

Az alaptörvény 2012. január 1-én lépett hatályba és innentől hazánk nem jogutód állama a "kommunista diktatúra" idején (1949-1989) létező államnak.

Tehát ez egy ÚJ ÁLLAM.

Ez az új állam vajon jogfolytonos-e azzal az állammal, ami 1989-ben, Magyar Köztársaság néven és annak ideiglenes alkotmánya által keletkezett?

"bűncselekmények üldözése nem volt lehetséges, mely lehetőség — a jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat híján — AZ ELSŐ SZABAD VÁLASZTÁS UTÁN SEM nyílt meg ."

Tehát: a 89-es ideiglenes Alkotmány megalkotásával létrejött Magyar Köztársaság jogfolytonos maradt a "kommunista diktatúra" államával.

Lehet-e az alaptörvény által létrehozott új, "Magyarország" nevű állam jogfolytonos azzal a "Magyar Köztársaság" nevű állammal, ami deklaráltan jogfolytonos a "kommunista diktatúra" államával? 

A válasz: NEM.

Tehát: 2012. január 1-től a Magyarország nevű állam sem a "kommunista diktatúra" államával, sem az 1989-ben létrehozott Magyar Köztársaság államával NEM JOGFOLYTONOS. 
ÉS NEM JOGFOLYTONOS EKKÉPP AZ EZER ÉVES MAGYAR ÁLLAMISÁGGAL SEM. 
AZT FANTOM ÁLLAMKÉNT ELFOGLALTA. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG "ÁLLAMPOLGÁRAI" PEDIG 'DE FACTO' : HONTALANOK.

Tehát: ÚJ ÁLLAM.

Kérdések, amik felmerülnek (és minden magyar állampolgár kérdései) a következők:

1. Létrehozhatnak-e új államot országgyűlési képviselők?

2. Az új állam tagja-e az Európai Uniónak, tagja-e a NATO-nak, Tagja-e az IMF-nek? Ha igen, mikor lett azzá ?

3. Az új állam országgyűlési képviselőit ki választotta meg? 

 

A fenti összeállítást írta : az Egységfront Egyesület

80 megjegyzés:

  1. Kedves Buddha! Kiegészíteném ezt a cikket azzal az infóval, hogy a Magyarország nevű államot az USA-ban egy cégként tartják nyilván, így gyakorlatilag azt csinálhatnak hazánkkal amit csak akarnak. Ha megtalálom a cikket, ide tűzöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de ne keresd, mert az a cikk is az enyém január 26-i dátummal:
      Karen Hudes, a Világbank volt jogtanácsosának üzenete a magyarokhoz - VilagHelyzete exclusive
      http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2014/01/karen-hudes-vilagbank-volt.html

      Törlés
    2. Nem erre gondoltam, hanem az alábbi linkre.

      Törlés
    3. Látom, köszi ! Egyről beszélünk, csak én beletettem a cikkbe az erre való utalást és a linket. .)

      Törlés
    4. Szervusztok!

      Csak hogy tudjátok! A Föld *összes* kormánya, cége (jogi entitása) jogalap nélkül működik!

      Részletesebben itt: http://op.iuste.biz/jogi-valtozasok

      A UCC magyarországi érvényességéről pedig itt olvashatsz:
      http://op.iuste.biz/ucc-ervenyessege

      Namaste! – vagyis: Üdvözlöm a benned lévő, Téged is éltető Teremtőt!

      Törlés
  2. http://www.sec.gov/cgi-bin/browse-edgar?action=getcompany&CIK=0000889414&type&dateb&owner=exclude&start=40&count=40

    VálaszTörlés
  3. Az ARANYBULLA hogyan nevezi ezt az allamot?

    VálaszTörlés
  4. Ilyen hülyeségek attól még nem valósulnak meg , hogy valakik kitalálják . A megvalósulás lehetősége azon múlik , elhitessék azzal , meggyőzzék azt akinek meg van ehhez a teremtő ereje , csak a nagy "bibi" számukra a jelen civilizációnkban , amivel nem tudnak mit kezdeni , hogy a hazugsághoz nem járul tudati teremtő erő . Persze nem még így sem lenne nagy gondjuk , ha az emberek általi tudati teremtő erő nem működne , mert meg csinálják fizikai eszközökkel , viszont ami nagy baj számukra , hogy ez minden tevékenységük ellenére mégis működik . Persze nem abba az irányba amit ők szeretnének .
    Sziniától idézek egy pár sort , talán van aki megérti , aki meg nem arra meg úgy sem tartozik .

    Színia: EGY mindenkiért, mindenki EGY -ért
    Színia
    EGY mindenkiért, mindenki EGY -ért
    Az emberi agy valóságteremtő gépezet, és mint ilyen, rossz kézbe (vagy inkább fejbe) kerülvén kifejezetten veszélyes lehet, ugyanis azt teremti meg, amire elég hosszú ideig és elég nagy erővel figyel, amire koncentrál. (És ez nem valami rossz ezoterikus duma, hanem a részecske fizika és az agykutatás által bizonyított tény.) Minél több agyat kapcsolunk egy rendszerbe, annál nagyobb erővel valósulnak meg a gondolataink. Hogyan kapcsolhatunk agyakat egy rendszerbe?! A tévé, a filmek, illetve ma már a számítógép segítségével. Hollywood filmstúdióit nem véletlenül hívjuk 'álomgyárnak', hiszen itt (is) készülnek számunkra azok az álmok, amelyeket nekünk, embereknek majd valóra kell váltanunk, és amelyeket legtöbbször sikeresen valóra is váltunk. A legtöbb ember ma már nem a saját álmait álmodja, hanem csupán teremtőrobotként kiszolgálja a média tulajdonosai által elé rakott rémálmokat, amelyek filmek, hírműsorok, beszélgető műsorok, könyvek, újságok, zenék és társaik útján szünet nélkül érkeznek a fejekbe. Ezért olyan a világ, amilyen. Figyeljük csak meg, amikor beszélgetünk egymással, hogy a saját álmainkról, terveinkről beszélünk, vagy inkább a média által aznap közénk dobott koncon rágódunk?! Egyáltalán vannak még saját gondolataink? Muszáj megértenünk, hogy a világ addig nem változik meg körülöttünk, amíg mi magunk meg nem változunk. Ha szebb világot akarunk, álmodjuk meg, és attól kezdve csak arra figyeljünk. Ne engedjük, hogy bárki is kizökkentsen minket a teremtés folyamatából!! Hagyjuk a politikát a politikusokra, a híreket a jólértesültekre, a vallásháborút a vallási fanatikusokra, a kétkedést a kétkedőkre, a pesszimizmust a pesszimistákra, a világvégét a Jóistenre. Nekünk az a dolgunk, hogy a teremtő erőnkkel létrehozzunk egy csodaszép országot, magát a Paradicsomot, mert képesek vagyunk rá.

    VálaszTörlés
  5. http://www.sec.gov/cgi-bin/browse-edgar?company&match&CIK&filenum&State&Country&SIC=8888&owner=exclude&Find=Find+Companies&action=getcompany

    VálaszTörlés
  6. Itt a 2 link, ahol Magyarországot bejegyezték az Usa ban számontartott vállalatok közé :

    http://www.sec.gov/cgi-bin/browse-edgar?action=getcompany&CIK=0000889414&owner=exclude&count=100

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te mos direkt kevered a sz.rt , vagy ennyire sötét vagy ?
      Amit linkeltél az a Magyar Köztársaság New York-i Főkonzulátusa .
      Jó lenne az igazság síkján maradni , mert hiteltelenné válik az ébredezés .

      Törlés
    2. Kedves leo!

      A magam részéről egyáltaltalán nem kívánok, ezért nem is fogok vitatkozni veled.

      Egy tényt azért jelezni kívánok: http://op.iuste.biz/jogi-valtozasok

      Kezdj vele azt, amelyet a józan belátásod és a *tárgyilagos* ismereteid alapján helyesnek tartasz.

      Namaste, Tamás

      Törlés
    3. Andrássy Tamás
      Én sem akarok vitatkozni , ezért inkább nem mondok véleményt .

      Törlés
  7. Szervusztok!

    Na, akkor részemről most már csak egy utolsó jelzés ehhez a témához.

    Mint előzőleg már jeleztem, a Földön működő *összes* kormány jogalap nélkül működik, vagyis okafogyott, hogy egy állítólagos kormány vagy egy ország „törvényellenességi” kérdésének nekifusson bárki is... – Döglött lóba, ugyan már miért rúgnánk már bele?

    Szerintem már bőven itt van (lenne már) az ideje a *paradigmaváltás*-nak...

    Azt viszont tudomásul veszem, ha valaki nem tájékozódik...

    Tegyetek azt, amit alapos tájékozódás után, helyesnek tartotok!

    Namaste! – vagyis: Üdvözlöm a benned lévő, Téged is éltető Teremtőt!

    Andrássy Tamás - (a nevemet mindenkor vállalom és nem fantázianév alatt írok!)
    az OP magyar nyelvű közösségi honlapjának szerkesztője
    Honlap: http://op.iuste.biz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem látok ellentmondást a világ kormányainak felszámolása és a történelmi magyar alkotmány hatályának visszaállítása között.
      A történelmi alkotmány jogfolytonosságának visszaállítása a cél (és egyetlen törvényes lehetőség), amely maga után vonja a teljes jogi rendszer hatályon kívül helyezését, és a megfelelő jogszabályok megtartása mellett a jogrendszer újraépítését.

      A történelmi alkotmány szerint létrejövő magyar állam sokkal egy 6000 éves értékrend szerint épül fel, amely biztosan nem áll a teremtő és a teremtett közé.

      Az összes bank, vállalat és jelenlegi kormány felszámolása ezt a törekvést csak erősíti, ezért nem kell szembeállítani a kettőt.

      Az Alkotmányos Ellenállás csak azért hivatkozik az 1989-es ideiglenes alkotmányra, mert ez lehetővé teszi saját magának a felszámolását. A jelenlegi rendszer a saját jogával felszámolható. Az UCC-re hivatkozva is biztos meg lehetne tenni, de az sokkal hosszabb ideig tartana. Időnk meg nincs sok.

      Törlés
  8. Elnézést , az előbb elhibáztam a linket .
    http://www.peticiok.com/a_magyarorszagot_erint_trianoni-bekeszerzdes_revizioja

    VálaszTörlés
  9. És ezt ügyvédek, jogászok, bírok, alkotmányjogászok, legfelső bírák nem tudják?? Miért nem állt oda senki, mikor pl többek között a "hozzáértő", sportmenedzser végzettségű "szíjgyártó petike" tableten írkálta az új alkotmányt? Vagy tényleg a világon MINDENKI korrupt már??

    VálaszTörlés
  10. Az egész bagázs egy nagy maffia !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  11. Rendben van, felteszem, hogy nem megyek el (amúgy is tényleg mind a háttérhatalom bohócai)...
    Attól még a szavazó többség ugyanúgy beleránt engem is ebbe a bizonyos "hontalanságba", attól én sem tehetek már semmit?

    VálaszTörlés
  12. Most hogy itt lesznek a választások beszéljünk rólatok, átlag polgárokról.

    Senki sem árulja el nektek, de mivel én őszinte vagyok hozzátok, én elmondom mi a helyzet veletek. Sajnos az a helyzet, hogy rendkívül ostobák és erkölcstelenek vagytok a politikához. Gyakorlatilag nevetgélő, aljas gyilkosok vagytok, egyszerűen nem veszitek komolyan a fidesz, mszp állandó milliárdos lopásait, pofátlan mutyijait, nem veszitek komolyan azt a tényt, hogy a fidesz, mszp polgármesterek csak a pénzt veszik fel, de nem csinálnak semmit. A fidesz, mszp egész lételeme a tolvajok minél nagyobb támogatása és az átlag polgár minél nagyobb lehúzása. Nem veszitek komolyan, hogy naponta rabolnak és ölnek meg embereket ezer forintért is, millió más aljas és ártalmas politikai és egyéb állami gyakorlatot nem vesztek komolyan. Ha ismét a fideszre, mszp-re fogtok szavazni, akkor ismét földi poklot hoztok létre önmagatoknak és másoknak, akkora bűnt követtek el, hogy akár simán be lehetne darálni benneteket kolbásznak, mert nagyjából ezt érdemlitek bűneitekért. Vegyétek komolyan a politikát, mert ez élet-halál és persze rengeteg szenvedés meghatározója. A napi dolgaitokat, biztonságotokat, megélhetéseteket dönti el. Akármennyire nem fogjátok fel, akkor is minden percetekre hatással van a politika. Most a Jobbikra szavazzatok!!! Ha a Jobbik kormányra kerül utána szavazhatok másik hazaszerető pártra is! Aki pedig fideszre, lmp-re, mszp-re és ennek a most alakult mini pártjaira fog szavazni az ismételten egy OSTOBA, ERKÖLCSTELEN, TOLVAJTÁMOGATÓ, GYILKOS, akit jobb lenne kolbásznak bedarálni, mert kajának még jó lesz!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csaba Barát
      Ha ilyenek a jobbikosok amilyen te vagy (lenéző , arrogáns , nagyképű stb) akkor kösz nem kérünk belőletek .

      Törlés
    2. feledékeny disznók vagytok, akik mindig elfelejtik a szenvedést, plusz elmebeteg disznók is vagytok, mert arra szerettek legjobban szavazni aki a legtöbb szenvedést okozza

      Törlés
    3. és én ezt szeretetből írtam. mi lenne ha utálnálak benneteket?

      Törlés
  13. A Jobbik sem jobb a többi pártnál, ugyanúgy kiveszi a maga kis tortaszeetét vagy felszedegeti a lepotyogó morzsákat... A nyirkai jóslatban is benne van hogy nincs olyan párt akire a magyar nép igazán szavazhatna, mindegyik tolvaj,csaló...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó!
      Én nem vagyok semmijyen párttagja csak szimpatizálok a Jobbokkal-de eléggé tájékozott vagyok Róluk.(mert barátaim,mint ahogy az 1217 napig tartó Kossuth téri tüntetetök is)) Azt szeretném ,ha nem prejudikálnál az ellenséges,sértődött -és IGAZTALAN vádak alapján. A Jobbik amióta megtisztult a karrierista beépült és pálfordult tagjaitól,lásd Pösze és szegedicsanád féléktől,valamint a Jobbikat nem elég radikálisnak tartóktól pl magyarhajnalfélék stb.-igen alapos öntisztuláson ment keresztül. Ez az egyetlen tiszta és önzrtlenül hazaszerető párt ma Magyarországon,bízhatsz Bennük.
      Abban igazad van ,hogy valamennyi többi párt már leszerepelt-de a pudink póbája,ha megesszük.Adj nekik esélyt,és szalámizás helyett inkább győzz meg másokat is-ha megnézed pl.a parlamenti közvetítéseket és Magad is meggyőződhetsz erről. Áldásom. Csaba barátnak ez esetben igazavan-de a stilusa valóban csapnivaló.Uff beszéltem

      Törlés
  14. Ha nincs jogfolytonosság: a 60'-as évekbeli giga hiteleknek is off!!!

    VálaszTörlés
  15. Mindaddig, míg pártosítanak, megosztanak bennünket és mindaddig, míg erre nem jövünk rá, hogy ezzel nem az összetartást erősítik, hanem a széthúzást, addig elvesztünk. A 13 család, az a közel 7000 ember aki irányítja ma a világat, a 7milliárd embert, ők is úgy tudták ezt elérni, hogy összetartottak, célra tartottak, hittek, kitartottak és tanultak a saját- és mások hibáiból. Erre képes itt valaki?
    Egyébként meg ostobaság olyan erényeket várni a politikusoktól, vagy bármely embertől, aki a hatalomra kerül, amiket saját magunk sem tudnánk betartani magunkkal, társadalommal szemben. Tegye a kezét a szívére az, aki, ha odakerülne, ne rakná a saját rokonát, ismerősét, pereputtyát olyan pozícióba juttatni, hogy neki is jó legyen - mármint a hozzátartozónak. És ne hazudjon legalább magának ne(!!) az, aki azt mondja, hogy ha 100 milliárdból észrevétlenül, lepapírozva el tudna venni 100 milliót, nem tenné meg. Ilyen ember nagyon kevés van a földön, és úgy gondolom, hogy itt a fórumon talán egy sem!
    Ehhez olyan tiszta, erős, és Istenfélő embernek kell lenni, aki még talán meg sem született.
    A fenti elmélet miatt szerintem meg nem azt kell nézni, hogy ki mit és mennyit lop, mert olyan ember, párt nincs, aki ne tenne ilyet, ha észrevétlenül teheti a lehulló morzsából, hanem azt, hogy emellett mit tesz a közért, a népért, a nemzetért. Ezek alapján fel lehet állítani prioritásokat, szépen sorjában, látványosan.
    Csak ennyit szerettem volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy forintot se lopnék és még véletlenül se raknék jó helyre rokont, de régi ismerőst sem, rendkívül szomorú hogy valaki szerint az ilyen képtelenség

      Törlés
    2. Csaba Barát,
      Az itteniek közül én is rögtön rád gondoltam,.........................hogy jelentkezni fogsz :D :D :D :D :D

      Törlés
  16. most van esély haza szerető pártokra is szavazni, nagyon nagy butaság ezeket a fidesszel vagy az mszp-vel egy kalap alá venni, eddig nem volt ilyen lehetőség a demokráciánk történelmében

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úgy értem most van esély kormányra jutnia hazafias pártnak, eddig nem volt ez az esély, a Jobbiknak van akkora támogatottsága hogy kormányra tudjon kerülni, ha nem lesznek kishitűek a bizonytalan szavazók

      Törlés
  17. sajnos most a gyakorlatban nincs olyan kivitelezhető dolog amivel le lehetne sokkolni annyira az embereket hogy eléggé komolyan vegyék a politikát és ezzel együtt a választásokat is, valószínűleg az sem lenne elég ha felrobbanna paks vagy ha háromszor több embert gyilkolnának meg az otthonában mint eddig

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csaba .
      Megtudnád írni pontosan , hogy kinek , és mikor volt bármilyen törvényes jog alapja megszüntetni Magyarországon a királyságot ?

      Törlés
  18. Csaba Barát!

    Nem ilyen "békeidőkben" mutatkozik meg az ember, amikor a meleg szobából, a kényelemi zónájából könnyen írogat jókat magáról - és ezt ne vedd személyes sértésnek, rám is vonatkozik ez az állítás, hanem amikor úgy érzed olyan felelősség tornyosul a nyakadba, olyan problémákat kell megoldanod, hogy szépen lassan azt fogod gondolni magadról, hogy több vagy, jobb vagy és többet érdemelsz másoktól. Amikor azt látod, hogy az időd nagy részét a korrekt rendszer helyreállításával töltöd, majd ha véletlenül sikerül elmenned egy rövid időre nyaralni egy távoli szigetre, majd ott arra leszel figyelmes, hogy kevésbé mély gondolatokkal megáldott, suk-sükölő, liberális gondolkodású emberek tolakodnak eléd a sorban, mert úgy gondolják, nekik kijár bárki másnál hamarabb a jóból, akkor fog kinyílni a bicska a zsebedben. Akkor lennék kíváncsi a véleményedre a világról, a lopásról, a vagyonosodásról. Úgy gondolom az "helyreteszi" az ember nagy részének a gondolkodását.
    Teljesen más szituáció, teljesen más része kezd el működni az agynak olyankor - szerintem.
    Most én is azt mondom magamról, hogy sosem lopnék, de bizony megfigyeltem magamat, hogy bizonyos élethelyzetekben, bizonyos emberekkel szemben jogot formáltam magamnak előnyökre. Ott akkor már nem így gondolkodtam, megfordult a fejemben nekem is bűnös gondolat. Innentől kezdve nem biztos, hogy van megállás. És bocsáss meg, ha Te nem vagy ilyen és én mégis ezt feltételeztem rólad, nem szándékos, igaziból általánosítottam! Tisztellek, ha másképp cselekszel. Bocsánat!

    VálaszTörlés
  19. ja és szerintem a szentkorona is hozzá járul ahhoz hogy a magyarság állandóan veszít területeket és minden egyebet

    Ez sok embernek nem fog tetszeni, na de hát ki írja le, ha én nem? Valakinek le kell írnia az igazságot a 10 millió ember közül.

    Sajnos az a helyzet, hogy a szentkorona nem jó jelkép a magyarság számára, méghozzá nagyon nem! De egyik nép számára sem lenne az. Minden országnak erőteljes, egyenes, vagy éppen nagyon szabályosan álló jelképe van, hiszen eleve nagy ostobaság lenne egy ferdén álló, ostoba bohém bohóc kalapjára emlékeztető jelkép.

    Az első ami rögtön megmutatkozik és belevésődik a szemlélődő agyába az a ferde kereszt. Sok hazugságot bele lehet magyarázni, de egy ilyen ferdén álló kereszt jelentései a szolgaság, meghunyászkodás. "Vagyis te egy ostoba szolga vagy magyar, aki még egy keresztet sem tud egyenesen tartani. A legnemesebb embered is egy fogyatékos, akinek csálén álló kalapja van"

    A második dolog pedig ami rögtön feltűnhet az hogy az egész a kereszténységről szól. Ez megint csak a szolgasággal van kapcsolatban. Elsődlegesen arról szól, hogy bizony a magyar az a Vatikán szolgálja és ezzel együtt a nyugat európai erők szolgája is. Ez is nagy mértékben káros ránk nézve, habár ez önmagában nem annyira káros, mint az ostobán álló ferde kereszt.

    Magyarság soha sem fog valóban büszke nép lenni, ha nem dobja ki ezt a szentkoronának nevezett káros vackot és nem tesz a helyére valami szép, szabályos, erőteljes formát, amire mindig jó ránézni és ami nem kötődik vallásokhoz. Hithez kötődhet, de valláshoz ne kötődjön.

    Egy ország kollektív tudatára, lelki állapotára rendkívül nagy hatással vannak a jelképei, főleg azok amik millió helyen ott vannak, például a pénzeken vagy az állami épületek falain! Ez a szentkorona és ennek minden ábrázolása folyamatosan negatív programozást sugároz az emberek agyába.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A koronánkon a kereszt ferdesége nem tartozik a az eredeti „beavató” szimbólumrendszerhez, hanem 1638. február 14-én történt baleset nyoma, amikor Mária Anna királyné, III. Ferdinánd király első hitvesének koronázása (pontosabban a királyné megérintése a koronával) előtt a tároló láda fölfeszítésekor a lakatosok kapkodtak…
      http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2004.08.22/1301.html

      Törlés
    2. Azt kell mondjam, hogy ez esetben részben egyet értek Csaba Baráttal. A ferdeséggel kapcsolatban már engem is megkérdezett egyik holland barátom: "Akkor miért nem egyenesítitek ki?" Ezen elgondolkodva arra jutottam, hogy MÁST jelentett a Szent korona a szakrális királyok idején, és mást a király nélküli királyság és (horribile dictu) a köztársaság időszakában. Beavató koronaként egy valódi transzcendens felhatalmazás és élő kapcsolat jelképe, későbbiekben már inkább egy ezer éves nemzet sorsának "keresztútjának" szimbóluma, mindent kiterjesztett közösségi jelkép. Ebben a minőségében pedig maradjon a kereszt ferde. Ha valamikor ismét előbbi helyzet állna fenn, én a kiegyenesítés pártján lennék.

      Szerintem nem kell más szimbólum, de jegyezzük meg jól: legalább két Magyarország létezik és a másik SOHA, semmilyen körülmények között nem fogja elfogadni közösségi jelképként a Magyar Szent Koronát!

      Lehetne más jelkép, például a horogkereszt (ami a XIX. és a XX század elejére jellemző keleti nyitás eredményeként elterjedté vált a nyugati világban is) , de ez ismert okok miatt megvalósíthatatlan. Ha valaki elmélyül a svasztika szimbológiai jelentésében, rá kell, hogy jöjjön, messze többről van szó, mint holmi "szerencse szimbólumról". Ezek után majd az is világossá válik, hogy a polkorrektizmus talán még jobban gyűlöli ősi horogkereszt metafizikai üzenetét, mint azt a zászlajára tűző német diktátort.

      Törlés
    3. „későbbiekben már inkább egy ezer éves nemzet sorsának "keresztútjának" szimbóluma”

      Így van, különleges hangulatot áraszt ez a ferde kereszt, tökéletesen passzol ez a véletlen szülte szimbólum a poros alföldi utcákra kihangzó vasárnapi nótaszóhoz, a sajátos sírva-vigadáshoz, stb.

      Hogy festőket is megfogott ez a hangulat, arra illusztráció Edward Burne-Jones Arthúr király Avalon-i elszenderüléséről készített festménye, ahol a szentkoronánk a földön (!) hever…:

      http://en.wikipedia.org/wiki/File:Edward_Burne-Jones.The_last_sleep_of_Arthur.jpg

      Törlés
    4. Még néhány érdekes adalék a Szent Koronával kapcsolatban

      Annak idején Kossuth Lajos, kormányzóként, amikor a koronát a Budai Várban őrizték, egyik éjszaka "királlyá koronázta magát" (hírek szerint szívesen vett volna a rendektől egy ez irányú felkérést), sőt felesége - teljes koronázási ruházatot magára öltve!!! - szintén fejére tette azt (Őt).
      Ha ez nem lenne elég, Kossuth még Paskievics főhercegnek (Eriván grófjának, az 1949-ben bevonuló orosz csapatok parancsnokának) is felajánlotta a koronát, aki természetesen nem fogadta el, és kikérte magának az efféle megvesztegetési kísérletet.

      Rémlik már, hogy a Rab Madarak Szövetségének miért is volt ikónikus figurája Kossuth? Miért is járt Amerikában, miért is nyomtak "Kossuth dollárokat"?

      Törlés
    5. A Védák világához (szvasztika) nem tudom, hogy mennyire van szerves közünk (van egy nyelvészeti elmélet ugyan, hogy az ősi dravidák rokonságban álltak a finnugor-altáj ősnépekkel), de a szentkorona is nagyon régi. Varga Géza szerint a Szent Koronát 531 táján készítették a mervi oázisban (ma Irán), a szabírhunok nesztoriánus vezetője számára.

      http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_jelp%C3%A1rhuzamok_a_Szent_Koron%C3%A1n

      Van egy legenda, miszerint a koronát a frankok rabolták el az avaroktól, más kincsekkel együtt a VIII. szd. végén, és a kalandozások csak a rablott kincsek és a korona visszaszerzésére irányultak. Nagy respektje lehetett ennek a koronázási ékszernek.

      Törlés
    6. A svasztika egyetemesebb szintű szimbólum , semmint, hogy bármely rasszhoz vagy etnoszhoz köthetően, mint vérségi jelleg megjelenítője szóba jöhessen. Még vallási szimbólumként sem határolható le. Talán úgy fogható fel, mint a nem-megnyilvánult Természet (szamszkárák világa) egyik elementáris erejű szimbólumának lenyomata a világunkban. Nem lehet nem észrevenni a benne a Cakravarti (a Létörvény forgását a Középpontból uraló Világkirály) jelképét, és emiatt indokolt lehetne akár királyság szimbólumának is.

      Megjegyzem, hogy a Turul-dinasztia uralkodói apostoli királyok (legalábbis az államalapítás után, amely alacsonyabb szakrális rang, mint az istenkirály, vagy a világkirály. De Attila minden jel szerint még ennél magasabb szinten állt. Ő a "Flagellum Dei", ami egyértelműen mint a Logosz erők birtokosára utal.

      "... Van egy legenda, miszerint a koronát a frankok rabolták el az avaroktól"- úgy tűnik már több, mint legenda.



      Törlés
    7. Ez O.K., de egy magyar – már aki még megmaradt annak – elsősorban nemzeti szimbólumai és (ős)története iránt érez kapcsolatot, számára a nemzeti tradíció jelenik meg autentikusan, bár már mint itt is látjuk roppant töredékesen. Ez egy tény.

      Mostanában belenéztem egy videóba, ahol éppen a tradicionalisták és a Pap Gábor-féle vonal, hát finoman szólva egymás haját tépték.
      Szerintem azt kell választani, amit az ember szervesnek, élő, vonzó tradíciónak érez, mert ezeket a dolgokat nem lehet újra feléleszteni.. Szóval itt nem lehet „igazságra” hivatkozni, legfeljebb a szív igazságára… (de lehet, hogy tévedek)

      Törlés
    8. Csaba Barát .
      Nem tudom , hogy az én írásomra reagálva írtad-e amit írtál , mert bár én egy kérdést hozzád címeztem , de arra nem válaszoltál .
      Az írásod szerint biztos nem tudod , hogy a Szentkorona nem egy jelkép , hanem sokkal több annál .
      Ő egy bizonyos erőt , energia minőséget képvisel , és nem csak mint fizikai tárgy létezik , hanem egy erős lélekként , szellemi minőségként is .
      Ez az erő pedig nem más mint az Igazság ereje , viszont az Igazság erejét megvalósítani az embereknek kell , Ő segíthet , védelmezheti azt aki az Igazság útját járja , de nem tud mit tenni akkor ha az emberek hazugok . Igaz ember nélkül nem tud működni , nincs kit segítenie .
      Ugyanis a hazug emberek egyöntetűen mind a sátán szolgálják , az ilyen embereken az Igazság ereje képtelen segíteni .

      A kereszténységgel és a vatikáni szolgasággal nagyon nem vagy tisztában , éppen a Magyarok azok (nem a korcs parazita banda akik oda járnak parancsokért , hanem a nép összessége) akiket nem tudott teljesen irányítása alá vonni .

      Egyébként nézőpont kérdése kinek mi a negatív vagy pozitív program , de azt azért jó tudni , hogy Igazság minden kérdésben csak egy van , míg hazugság akár egy bizonyos dologban is lehet akár több száz is , és ezek azok amin lehet vitatkozni , de vajon mi értelme lehet az ilyen vitáknak .

      Ami már kb 109 éve negatív program az országnak , és sajnos elég hatásos is az nem a Szentkorona , hanem a jelenlegi himnusznak nevezett sirató ének .

      Törlés
    9. nem fogjátok fel mi a lényeg, a lényeg hogy folyamatosan gyengíti a magyarságot, azonnal meg kellene változtatni, a legjobb az lenne ha a szentkoronát eltennék és a helyébe egy teljesen újat csinálnának ami erőt áraszt, ész szép lassan az újra cserélni a pénzeken és mindenhol a kinézetet

      Törlés
    10. Kedves murcielago!
      "...Szóval itt nem lehet „igazságra” hivatkozni, legfeljebb a szív igazságára… (de lehet, hogy tévedek)".

      Szerintem nem tévedsz, annál is inkább, mert az ember igazsága mindig csak viszonylagos, csak Isten igazsága lehet teljes. Isten pedig az emberi szíven keresztül beszél az emberhez (nemcsak jelképes értelemben), tehát ezt a nagyszerű szervet kell megtisztítani, befogadóképessé tenni.

      Azt meg nem értem, hogy Papp Gáborék és a tradícionalisták miért mentek bele bármiféle vitába, miután köztudott, hogy László Andrásék a "szerveseket", okkult sovinisztákként aposztrofálják, akik a komcsik és a liberálisok után a legveszélyesebbek a magyarságra, ugyanakkor Papp Gáborék a tradícionalistákra, a "héj kultúrájának" külföldről pénzelt ügynökeiként tekintenek. Ezek alapján borítékolható a hajtépés.

      Az biztos, hogy a tradícionalizmus elveinek követése egy meglehetősen elitista magatartást és rendkívül magas szintű spirituális felkészültséget igényel, és csak nagyon nagyon kevesen vannak azok, akik elferdülések és deviációk nélkül tudják képviselni azokat. Ennek az az oka, hogy az irányzat megalapozói olyan misztériumokat tettek hozzáférhetővé, amelyekről SOHA nem folytattak nyilvános "vitát", és csak nagyon kevesek kerülhettek egyáltalán kapcsolatba ezekkel az idők folyamán. (Itt felhívnám a figyelmet Eckhart mester és a korabeli inkvizíció viszonyára, de a Galilei-per sem minden tanulás nélkül való).

      Tehát úgy tűnik, hogy a tradícionalisták misztériumárulást követnek el, az viszonyt már nem egy könnyen megválaszolható kérdés, hogy az erősen apokaliptikus (ebben az értelemben, mint kinyilatkoztató) jelenkorban meg lehet-e, illetve meg kell ezt tenni.....

      Papp Gáborék tanításai a tömegekhez szólnak. Majd' százéves megaláztatás (kicsi vagy, bűnös vagy, jelentéktelen vagy, finn-ugor vagy, nagy kultúrák hordaléka vagy, stb) után valóban katartikus élmény visszatalálni a gyökerekhez. És valljuk be nagyobb részt nekik köszönhetjük, hogy a Szent Korona a magyarok (nagyobbik fele) számára visszanyerte eredeti tekintélyét. Sajnos azonban itt is fenn áll a komoly elferdülések veszélye, amelynek jelei már sajnos mutatkoznak.

      És akkor még nem beszéltünk a számtalan egyéb irányzatról. A spektrum széles: az ultra ortodox katolikusoktól kezdve, az újkori keresztény irányzatokon keresztül egészen a new age-s igazlátókig. Ezen szemléletek között pedig majdnem akkor szakadék húzódik, mint a nemzetiek és nemzetellenesek között.

      A fentiek fényében talán csak a Szent Korona testesítheti meg a nemzeti összetartozást. Talán....

      Törlés
    11. Kedves Viator!
      Jól látod-de amíg a Gombócz-féle gombocot nyomkodják a finngaristák a torkunkon nincs más lehetőségünk,mint a Szentkorona TAN minél szélesebb körben megismertetése. Amíg a szabadseg..g egyenlőseg..g, testvériseg.gü gyurcsótányok nincsenek börtönben-és a libsi média birkásit -nem látok kiutat.
      Magyarország már a cionisták kezében van.Földjeinket felvásároják-(ták)-a simonperezék,és a simonok-mert ugye minden eu-s ország állampolgára "hazainak" számit. Itt már csak a Jobbik segít(hetne) ha a NEMZET felébred(ne)

      Törlés
    12. http://www.youtube.com/watch?v=IFZ2oF4KFmY

      Az első részben kb. az 57.ik perctől van szó érdemben a Szentkoronáról .
      A második rész a közvetlen folytatása .
      Aki érdeklődik a Szentkoronáról annak szerintem érdemes meghallgatni .

      http://www.youtube.com/watch?v=VIUlE9Hu-2s

      Törlés
    13. Kedves Viator!
      Érdekes helyzetben van a mai modern (és ha már szélsőséges hatásokról van szó: a magyar) ember mert,miközben szabadságjogai egyre szűkülnek és lassan de mégis közeledik a (gazdasági) rabszolga-pozíció felé, szellemileg egyre jobban rá van kényszerítve arra, hogy saját maga pszichológusa, lelkésze, guruja legyen, holott erre semmi adottsága, képzettsége, (már) tradíciója (sem) nincs. (Egyedüli „támpontja” egy posztmodern korszellem, amiben akárhányféle narratíva (igazság) egyaránt játszik.)
      Korábban egy ilyen kísérlet totális kudarcba fulladt volna, ma ki tudja. De ha az emberiség élni akar(na), ebből bizony ki kellene tudni másznia…

      Törlés
    14. "Tehát úgy tűnik, hogy a tradícionalisták misztériumárulást követnek el,"
      De ha a tanítás lényege rejtve maradna, az a hermetizmus, nem? Ez nem lenne okkult?

      Törlés
    15. Kedves Csaba!
      A magyar nagy hibája az, hogy széthúz, akkor is, amikor ellenfelei összetartanak. Ha ma megnézed a jobber oldalt, tele van egymást egy kanál vízben megfojtaná csoportocskával. Még a jobb-szellemi elit is: „ A spektrum széles: az ultra ortodox katolikusoktól kezdve, az újkori keresztény irányzatokon keresztül egészen a new age-s igazlátókig”- a lá viator.
      A balliberális oldal pedig, ha taktikai okokból több osztagra is bomlik, a szükséges pillanatban egységgé áll össze. (pl. 1994 az SZDSZ-MSZP koalíció, stb.)

      A magyar hajlik a főnix-madárkénti újjászületésre...

      Törlés
    16. a tolvajok könnyebben állnak össze, mert őket összetartja a pénzéhség és a büntetéstől való félelem

      Törlés
    17. "a tolvajok könnyebben állnak össze, mert őket összetartja a pénzéhség és a büntetéstől való félelem" -

      Így van, és talán azért.mert baloldalinak lenni nem kell erőfeszítés, megy az magától, csak hagyd, hogy az alacsonyabb rendű éned és ösztöneid irányítsanak. A sokat hangoztatott "baloldali értékek" sem mások, mint az eredendően jobboldali, értékmegőrző (konzervatív) őseink szellemiségének visszamaradt tetemei, amelyről keselyűként próbálnak valami értékeset lecsipegetni a baloldal ideológusai.

      Ebből viszont az is következik, hogy a baloldaliság mögött sosem volt (és nem is lehet) egy koherens, időtálló értékrendszer. Mindig valamire reagálva, határozza meg önmagát, de ha egy politikailag légüres térbe kerül ( valódi értékek híján ) csak embertelen és életidegen rendszereket tud összetákolni. Ugye nem kell példákat felhoznom. Legújabb baloldali gyöngyszem a "gender mainstream" és az ebből deriválható harmadik nemű WC-k az iskolákban(!!!)

      Senkit nem akarok megbántani, kritikám nem az egyes emberre, hanem a fentebb vázolt eszement folyamatokra vonatkozik.

      Miért is? Mert ha ezeknek az ember nem szab gátat, egész egyszerűen kiesik az emberi létformából, és akkor pá büszke és önelégült homo sapiens sapiens... , nem voltál több, mint egy sötét lábjegyzet a történelem nagykönyvének utószavában.

      LEFTISM, NO THANKS!

      Törlés
    18. Bár azért az is igaz, hogy a bal-jobb politikai felállás kezd Európában is túlhaladottá válni (ahogy az USA-ban sincs), nem ez az igazi választóvonal. Jó példa erre Mo., ahol szvsz inkább retorikailag-szólamilag van balos politizálás. Sok esetben a Fidesz közelebb áll a kisemberek problémáihoz, mint az Mszp. (ezért próbálják kádárizmussal vádolni, ami viszont kontraproduktív, mert sokan jobban éltek a Kádár-rendszerben, mint ma, a munkanélküliek és a híd alatt alvók biztosan)…

      Törlés
    19. Ez így van, és úgy válik túlhaladottá, hogy lassan minden felszívódik a baloldaliságban, a társadalmakat egy veszélyes entrópia irányába sodorva.

      Az USA-ban nincs az "oldalak" között lényegi különbség, legfeljebb annyi, hogy más lobbiérdekeknek a képviselői, amelyek természetesen ugyanannak a polipnak a karjai.

      A kisemberek problémái jóval közelebb álltak Jézushoz, mint akármelyik baloldali alakulathoz :-) Erről jut eszembe, hogy a napokban Gyurcsány egyik lakossági fórumán Jézussal meg a Bibliával példálózott. Mit mondjak, pazar volt!

      A Kádár rendszert én is hasonlóképpen éltem meg: szabadságban, jólétben, már már aranykori állapotként. Jóval később jöttem rá, hogy ez csak a Nagy Szabadkőműves Műtét előtti altatás volt. Az (egyik) altatóorvost pedig Tamás Gáspár Miklósnak hívták (cippzáros Napzárta agymosásai. Emlékszik még valaki rá?)

      Ezek után nem sokkal betolták az országot a műtőbe ....

      Törlés
    20. Kár, hogy utólag nem lehet szerkeszteni a beírást.. Így kell korrigálni

      A kisemberek problémái jóval közelebb álltak Jézushoz, mint akármelyik baloldali alakulathoz, mégsem nevezném Jézust baloldalinak :-)

      Vagy másik oldalról:
      A Sátán jobban ismeri Istent, mint bármelyik ember, mégsem nevezném vallásosnak, vagy hívőnek :-)

      Törlés
    21. Kedves Viator!
      A "műtéti altatás"-ma méginkább folyik,és ebből a kómából már nem is akar felébredni.Ajánlom figyelmedbe a probléma gyökerét:
      http://www.youtube.com/watch?v=OmsQjMSgkDA

      Törlés
    22. A műtét nem sikerült, de a beteg még él…
      :)
      Sajnos ez egy műtét-sorozat inkább, ha még van leépíthető érték.- Azért nem semmi TGM szellemi pálfordulásait követni, most vajon melyik nézetrendszernél tarthat? (én a Mortimer-ügy óta nem hallottam róla)

      Törlés
    23. Kedves Mursielago!
      Amíg a beteget hollokoszttal táplálják egyre kevesbb a remény,hogy fel is fog ébredni:
      http://izraelkina.blog.hu/2012/02/26/ideje_hogy_a_zsidok_es_a_magyarok_is_megtudjak

      Törlés
    24. Kedves Csaba!
      A népi-urbánus vita összetalálkozott a globalizációs fősodorral és ehhez jött még a 67-es arab-izraeli háború után kifejlődött holo-ipar (Finkenstein-i értelemben). Ez egy elég húzós koktél, ezt elfogadom.

      (ez a bölcsesség egyik harmada: elfogadni, amit nem áll módunkban megváltoztatni)

      Törlés
    25. "http://www.youtube.com/watch?v=OmsQjMSgkDA" - köszönöm, tanulságos, a Zelk Zoltánnal és Németh Lászlóval kapcsolatos sztorit én is ismertem. Ennek ellenére én kevésbé lennék optimista a népi urbánus közeledést illetően.

      Másik érdekes (kissé sörgőzös) lényeglátó szösszenet Bayertől:
      http://www.youtube.com/watch?v=1o3kYGINelU

      Törlés
    26. Talán még Louis Antoine de Saint-Just-öt is hozzájuk lehet venni, és megvan a „négyesfogat” előképe. Híveit már akkor is úgy hívták, hogy „a veszettek”...

      Törlés
    27. „a tolvajok könnyebben állnak össze, mert őket összetartja a pénzéhség és a büntetéstől való félelem” – tökéletesen igaz, de ha harcászatilag nézzük a szoros együttműködés legalább olyan fontos, mint mondjuk a meglepetés. És ez nem sakál-tempó, mivel az oroszlánok is falkában vadásznak…
      A hálivudi magányos hős idolja, bár nagyon filmszerű, de hamis…

      Törlés
    28. A progresszió felfalja gyermekeit, de ez utólagos flastrom, mert a Jakobiánizmusnak több áldozata volt, mint az inkvizíciónak. (Ehhez képest ma állandóan az utóbbit emlegetik, ez előbbiről mély hallgatás.)

      Törlés
    29. A Bastille-t ostromló polgártársak egyenesági leszármazottai az EU irányító technokratái. Saját örvénylő indulataiknak és tévképzeteiknek áldozatai, akik elemi önreflexióra is képtelenek (lásd Cohn-Bendit produkciói), akik gyűlölnek, mindent, ami nemes, magasrendű, és ami gyógyírt jelenthetne nyomorult helyzetükre. Nincs művészetük, világszemléletük, irányelvük, csak polgárpukkasztás, pragmatizmus, beteges perverziók.

      Vajon mi különbözteti meg őket a Lenin által megálmodott osztálytudatos proletártól?

      "A progresszió felfalja gyermekeit" - tökéletes megfogalmazás murcielago! Fogalmuk sincs, hogy milyen veszedelmes gólemet teremtettek. Egy olyan történelmi egyenes mentén rohannak előre, amelyik sehonnan sem indul és sehová sem vezet.

      Törlés
  20. Nocsak-Ennyi hülyeséget kár összehordanod. Ezzel kár a Jobbikot lejáratni-provokálni.A Szentkoronánk gyalázása tipikus liberálbolsi műfaj-kibújt a szög a zsákból.
    Ki fizet ezért 30 ezüstöt ?

    VálaszTörlés
  21. Buddha Laci! Tanulságos egy cikk, köszönöm hogy lehoztad. Nagyon szomorú, hogy idejutottunk. Persze eddig is tisztában voltam a dolgokkal, csak erről az üdvözlendő kezdeményezésről, erről a mozgalomról még nem hallottam. Úgy néz ki Máté Tamás hamar a helyére rakta a Kásler Árpád kérdést is.
    Bár nem szándékoztam elmenni, most úgy néz ki, annyi év után, mégis elmegyek "szavazni". Remélem ezzel többen is így lesznek.
    A másik többieknek pedig, további jó sárdobálást kívánok. Vigyázz!!! Ott jön balról egy.......meg jobbról is!
    Na lépek, mert még a végén meg köveznek,...akarom mondani besároznak ;)

    VálaszTörlés
  22. Amíg elmentek szavazni, addig legitimáljátok ezt a rohadt rabló rendszert,
    TÖKÉLETESEN MINDEGY, hogy kire adjátok le a voksot!
    Miért nem ébred már fel mindenki végre és felejti el ezt az egész rémálmot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ne legyél már nagyon hülye, olyan sohasem lesz hogy senki ne menjen el szavazni, a távol maradással semmit sem érsz el

      Törlés
    2. A savazósdi rendszerről sokat elárul, hogy a szavazatokat egy urnában (!) kell leadni...

      Törlés
    3. Szevasz Mazsi,
      Kifejtenéd?

      Törlés
    4. Milyen esemény kapcsán használunk még urnát? Mihez kötődik?

      Törlés
  23. Titkok és összefüggések (amit minden magyarnak ismerni kell)
    http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=tinka1951&pid=61258&blog_cim=Titkok%20%E9s%20%F6sszef%FCgg%E9sek%20(amit%20minden%20magyarnak%20ismerni%20kell)

    VálaszTörlés
  24. THRIVE HUN - Növekedj! Magyar szinkron - teljes film
    https://www.youtube.com/watch?v=nMmZC4z5BcI

    VálaszTörlés
  25. Szia Laci!
    Várjuk az új bejegyzést, lenne miről írni... tudsz valami pontosabbat, hogy mire számítsunk? Ugye, valami komoly készülődik?
    Ukrajna, Szíria, Japán-Kína, dollár összeomlás, 1929-2014 dow chart
    mintha robbanás előtt lennénk, vagy csak én vagyok paranoiás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ! Egyáltalán nem Te vagy paranoiás ! Persze nem "ma" indult el ez a folyamat vagy az, amiről már korábban is írtam. Viszont ez a része (amit valamiféle új fázisnak tartok), ez ebben a februári hónapban kezdődött el... Egy vasárnapról-hétfőre virradó éjszaka (magyar idő szerint) és IGEN, tényleg valami komoly dolog készülődik.
      Plusz még március közepén "valami", amit egyelőre nem akarok nevén nevezni, mert jósolni nem szeretek én sem és nem tudom mennyire lesz mindenki számára "látványos" vagy csak megmarad háttérfolyamatnak...

      A Hot Spot-okat mesterien izzítják be (gyakorlatilag pont ahogy meg volt beszélve): Ukrajna és a Közel-Kelet csak az egyik front, a csendes-óceán térségében még jelentősebb erődemonstráció zajlik. Mindemellett Izrael is egyre inkább "önállósodik" (bár eddig sem dirigált neki senki, inkább pont fordítva)...

      Ez a folyamat több apró összetevőből felépülve külön-külön bomlasztja a nagy egész szövetét és amikor majd kulminál egy végső drasztikusabb esemény-hullámban (szóval amikor már tényleg mindenki érezni fogja), az lesz (úgy tudom) olyan, amit még eddig nem láttunk.....

      A háttérben azért elég éles harc megy az elképzelések között - ebben biztos vagyok.... A végcél közös "odafent", szerintem csak az a kérdés, mennyire legyen drasztikus és "húsba-vágó"....

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  26. Cobra: Lehetőségek Ablaka 2014 (2014.febr.17.)
    http://www.fenyorveny.hu/2014/02/cobra-lehetosegek-ablaka-2014-2014febr17.html

    VálaszTörlés
  27. Érdekes, hogy épp most a szoc-lib választás előtti mélypontján dől ki - mint tehén fenekéből a ganaj – sokakból ennyi aggódás!
    1222-es Aranybulla a világ egyik első Alaptörvénye, úgy tetszik
    Alkotmánya és a Szentkorona tan (hol 230, később 93ezer négyzet kilométeren) szintén nem az Isteni nép alkotása mégis működött! Ezzel is az a helyzet, mint Pakssal - nem akarom, hogy amatőrök szavazzanak (ha már fizetem a képviselőimet) a szebb jövőmről!
    Tudom a politika Úriember-elvtársaknak való „huncutság” - de ha végre egyszer megpróbáltak (magukon kívül) velem is jót tenni és csökkentették a közüzemi számláim - nem kötelező elfogadni, vissza is lehet küldeni! - ne kábítson senki, hogy most legfőbb gondja - Kis hazánk neve! Hogy is mondta Fecó? – el lehet menni Bécsbe cukrászdát nyitni! Ennyi.

    VálaszTörlés