2013. november 25., hétfő

Matt Damon igazi "ébresztő beszéddel" állt az igazság oldalára - Az engedelmesség a probléma!

A napokban a közismert színész, Matt Damon olyan beszédet mondott széles közönség előtt, amit joggal nevezhetünk "ébresztőnek", hiszen mikor Howard Zinntől idéz, az igazsággal szembesíti azokat, akiknek fogalmuk sincs arról, ami a világban folyik:
a dolgok nagyon rossz irányba haladnak és egy "hatalmas baljós előjel", amiben most élünk. Arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy ha ezt hagyjuk, hamarosan nagyon csúnya fordulatot vesznek majd az események. Az előkészületek maximálisan erre utalnak és a zsarnokság élvezői, a hatalom valódi birtokosai és irányítói jól tudják azt, hogy erejük az emberek tudatlanságából és birka mód irányíthatóságából fakad....

A jogállamiság csak törvényessé tette és végletekig fokozta azt az igazságtalanságot, ami a középkorban létezett. Az igazi problémát pedig azok a milliók jelentik, akik birka módjára követik a kizsákmányolók parancsait. (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

"Azzal kezdem, hogy a világ a feje tetejére állt, és a dolgok teljesen rosszul mennek.
Nem a megfelelő emberek vannak börtönben, és nem a megfelelő emberek vannak szabadon.
Nem azok vannak hatalmon, akiknek kell, és nem azok vannak hatalom nélkül, akiknek kell. A gazdagság olyan módon van felosztva ebben az országban és a világon, ami nem egyszerűen reformot kíván, hanem a gazdagság drasztikus újrafelosztását.


Abból a feltevésből indulok ki, hogy nem kell erről túl sokat mondanunk, hiszen csak el kell gondolkodnunk a mai világ helyzetén, és máris rájövünk, hogy a dolgok a fejük tetejére álltak. Ha nem gondolkodunk, ha csak a tévét bámuljuk, és a statisztikát meg hasonlókat nézzük, akkor tényleg azt hihetjük, hogy nem mennek olyan rosszul a dolgok. Vagy csak egy picit mennek rosszul.
Csak egy picit kell magunkba vonulnunk, majd amikor visszajövünk, és ránézünk a világra, elborzadunk. Tehát abból a feltevésből kell kiindulnunk, hogy a dolgok valójában a fejük tetejére álltak; és mi most a felfordulásról beszélünk -- a polgári engedetlenségről. És amint kimondjuk, hogy a polgári engedetlenségről van szó, azzal azt mondjuk, hogy problémánk a polgári engedetlenség, de nem ez a problémánk.


Problémánk a polgári engedelmesség, problémánk az a sok-sok ember a világ minden részén, akik követik kormányuk vezetőinek parancsait, és háborúba mennek; és milliók haltak meg az engedelmesség miatt.


Láthatjuk, hogy ezt történt a náci Németországban, tudjuk, hogy a probléma az engedelmesség volt, az, hogy az emberek engedelmeskedtek Hitlernek. Az emberek engedelmeskedtek, - ez hiba volt. Szembe kellett volna szállniuk, ellenállást kellett volna kifejteniük, és ha ott lettünk volna, megmutathattuk volna nekik.
Sztálin Oroszországában is ez volt, tudjuk, hogy az emberek engedelmesek, az emberek olyanok, mint a birkák. Ne feledjük azokat a nehéz időket, amikor az embereket a feudalizmus zsákmányolta ki, minden borzalmas volt a középkorban
De most nyugati civilizációban élünk, jogállamiságban.
Ez a jogállamiság törvényessé tette és végletekig fokozta azt az igazságtalanságot, ami a jogállamiság előtt létezett, ezt tette a jogállamiság.

Amikor a világon minden nemzet azt tapasztalja, hogy a jogállamiság a vezetőket szolgálja, és balsorsra ítéli az embereket, kezdjük ezt felismerni. Gondolkodásunkban felül kell emelkednünk e nemzeti határokon.

Nixon és Brezsnyev sokkal többet osztott meg egymással, mint amit Nixon velünk.
J. Edgar Hoover sokkalta többet osztott meg a szovjet titkosrendőrséggel, mint amennyit velünk.
Egy nemzetközi jogrend létezése az, ami az összes ország vezetőjét elvtársi viszonyban köti egymáshoz. Ezért lepődünk meg mindig, amikor találkoznak egymással, mosolyognak, kezet ráznak, együtt szivaroznak.
Valójában kedvelik egymást, nem számít, mit mondanak.
Azt próbáljuk elmondani, hogy valójában vissza kell térnünk a függetlenségi nyilatkozat alapelveihez, céljaihoz és szelleméhez.


Mert az azt mondja, hogy ellenállást kell kifejteni a jogtalan hatalommal és erőkkel szemben, amelyek megfosztják az embereket életüktől, szabadságuktól, boldogsághoz való joguktól. Ilyen feltételek között arra a jogunkra hívja fel a figyelmet, hogy a kormányt változtassuk meg vagy töröljük el jelenlegi formájában, a hangsúly pedig az eltörlésen van.

A függetlenségi nyilatkozat alapelveinek megállapításához azonban meg kell szegnünk a törvényt.
Nem szabad tovább engedelmeskednünk az olyan törvényeknek, amelyek gyilkolni küldenek, vagy a gazdagságot rosszul osztják fel, vagy bagatell vétségekért bebörtönöznek embereket, míg másokat súlyos bűnök esetén sem börtönöz be.


Remélem, hogy ez a szellemiség nemcsak a mi országunkban fog győzni, hanem más országokban is, mindenkinek szüksége van rá. Valamennyi országban az embereknek az engedetlenség szellemét kell követniük az állammal szemben, ami nem metafizikai dolog, hanem erő és gazdagság, és a világ valamennyi országában az emberek között egyfajta függetlenségi nyilatkozatra van szükség, mert mindenki ugyanarra törekszik."

47 megjegyzés:

  1. Csak aztán nehogy történjen Matt Damonnal valami, pl alkoholizmus, pedofília vádja, öngyilkossági kísérlet vagy egyebek, mint ahogy az történt néhány egyéb hírességgel, aki olyat mondott, amit nem lett volna szabad (pl Mel Gibson, Charlie Sheen, Michael Jackson)...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó akkor húzzuk be a farkunk és éljünk örökre rabszolgaságban félelemben.

      Törlés
  2. a vallások, hívők, ezoterikusok nagyon durván vissza fogják az embereket, a mostani rendszerben ezek miatt nem harcolnak az emberek a gonosz háttér hatalom ellen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez a megfogalmazás, hogy a vallások, hívők egy kicsit erős. Mindenki abban hisz amiben akar, és a hit jó dolog, alapot és erkörcsi tartást ad. Pont ez az ami kivesző félben van ebben a világban. Azért mert te nem vagy hívő ne bántsd azokat aki azok.

      Törlés
    2. mondjuk jobb lenne ha az eszük adna erkölcsi tartást a hit helyett

      Törlés
    3. Hiszen pont ezt tesszük a felvilágosodás óta, meg is lehet nézni hova jutott a világ. Az ész (elme) nem képes erkölcsi normákat felállítani csak annak hamis utánzatait (demokrácia, szabadság, egyenlőség, testvériség, stb.)

      Törlés
    4. téveszt, csak a tudatos ész adhat valódi erkölcsöt, amiről te beszélsz azok a liberálisok, azoknak sosincs annyi esze hogy eljussanak az erkölcsi tartásig

      Törlés
    5. Igen liberálisokról, demokratákról progresszionistákról beszélek. Ha az ész alatt a tiszta értelmet értesz, akkor az elfogadható. Csakhogy az ember sokféleképpen van jelen a világban vannak folyton változó állandótlan vonatkozásai (az öt szkandha a buddhizmusban) de Végső lényege szerint messze túl van a változások világán. A modernizmus pont ezt a mindent megalapozó és megnyilvánító lényeget metszette le az ember lényéról (humanizmus). De enélkül már az erkölcsnek sincs értelme, csak nyűg az ember életében és csak lassíthatja süllyedését, de megóvni már nem tudja az emberalattiságtól. Ezek alapján minden erkölcs csak pragmatikus lehet,mint korlát a hegyre vezető út mentén segíti és megóvja az önön változatlan középpontja felé igyekvő embert. És ez elsősorban nem vallási és filozófiai kérdés (bár azzá tehető), hanem Létkérdés.

      Törlés
    6. Hű viator, bravó, szépen "tömörítettél"!
      Csatlakozom hozzád, mint "előttem szólóhoz". Szerintem is úgy van, hogy pusztán racionalitással nem értelmezhető erkölcs, könyörületesség, tisztelet, alázat, stb...Úgy gondolom, hogy ezek a valódi erények mindenkibe bele vannak kódolva, csak már egy ideje ÉS még egyelőre nem mindenkinél fut ez a "program".

      Nem tartom bajnak, hogy másnak más a véleménye, ahol mi vagyunk (a földi élet), az nem az a szint, hogy mindenki EGYet gondoljon. Mindenkinek megvan a maga leírt és még leírandó pályája. Ez senkinek sem fér bele egyetlen életbe...szerintem.

      Törlés
    7. Főleg olyan "Németh Sándor" szerű beszélni nemtudó sátánok... Néha belenézek, és értetlenül állok, hogy mennyi baromságot hord össze, szánalmas magyarsággal. A sok üvegestekintetű pedig néz rá,mint valami bálványra....és történelmi egyházként jogosult az állami támogatásra, a rabló, dézsmaszedő mocsok banda... Persze hogy nem lázadnak azok a bepalizott, elkábított szerencsétlenek....

      Törlés
    8. Sajnos a vallások többsége valóban azért lett megalkotva, hogy az azokban hívő embereket megossza, összeugrassza, ezzel káoszt okozva és okot szolgáltatva az NWO bevezetésére, de van egy másik "áldásos" hatása is, ahogyan már Napóleon is megmondta: A vallás jó! Meggátolja a szegényeket, hogy megöljék a gazdagokat. Valójában a vallások többsége arra sarkallja a hívőket, hogy ne tegyenek semmit, csak imádkozzanak. Nem nehéz kitalálni, hogy mindenre elszánt hataloméhes gyilkosokkal szemben mennyi esélye van az ilyen agymosott tömegeknek...

      Törlés
  3. isten nincs, de az biztos hogy sohasem csinál semmit, az a legfontosabb hogy kinek a kezében van a hatalom, éppen ezért nagyon fontos lenne hogy az emberek kijjebb rudaljanak mindenkit az állami és egyéb hatalmi szférából, és később azonnal kirúgható legyen mindenki aki kicsit is hazudik vagy lop az állami és banki stb. nagy pozícióban

    VálaszTörlés
  4. Magyarországon nem nagyon fog győzni, mert itt csak liberómocsokrácia van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hittem a democsokráciánál nincs találóbb kifejezés, és tessék... :-)

      Törlés
  5. Matt Damon egyik új filmje az Elysium, amiben a szűk elit egy high-tech űrállomáson él a legnagyobb luxusban, míg az emberek milliói a földön nyomorban sínylődnek. Rendezőjét, Neil Blomkampot megkérdezték, úgy gondolja ilyen lesz-e a jövő. Erre ő azt válaszoltan, ez nem scifi, ez most történik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sevaster1 Ez pontosan így van, ahogy írod ! A rendező is tudja és azok is, akiknek vannak bennfentes barátaik. Ők kapnak előre információkat, ennek ellenére közülük sincs mindenki "kiválasztva". Már jó pár éve elkezdődött és jelenleg is zajlik ez a folyamat. Mostanában már sokkal drasztikusabban és nagyobb volumenű mozgásokkal.....
      Egyértelmű, hogy nem szabad, nem lehet, hogy nyíltan észrevehessék ezt az emberek, de nem is teszik...maximum a felszínen néha belebotlunk egy-egy szokatlan és rendkívüli "műveletbe", de beszélünk róla 2 napot és megyünk tovább....
      Ezt ők is jól tudják és ezt a filmet sem véletlenül készítették el, ahogy a szükségállapotra felkészítő sok millió dolláros alkotásokat sem...

      Ha egy józan gondolkodású ember csak úgy szimplán végignéz a Föld lakosságán és az ott tapasztalható állapotokon - láthatja, hogy a Föld laksossága már most is szét van szakadva egy 80-20%-os aránynak megfelelően, ahol mi vagyunk a 20%-ban és élvezünk mindent, míg 80% nyomorban tengődik és az életéért küzd. Hajlamosak vagyunk efelett szemet hunyni és nyugodtan alszunk éjszaka, csakhogy az emberiség létszáma drasztikusan növekedik és a dolog fenntarthatatlanná válik éveken belül, amivel az Illuminati is tisztában van. Ők pedig semmit nem bíznak a véletlenre, hanem ennek lefolyását is irányítják és irányítani is fogják, mégpedig úgy, hogy a kontroll mindvégig a kezükben maradjon, hiszen ezt teszik évezredek óta.
      Szándékosan írtam ezt kőkemény racionalitással és érzelmektől mentesen, mert ha bárki belegondol, ez a valóság. Azt pedig, hogy kik és hogyan kerülnek egy Elysium -ra (ha már szóba hoztuk) vagy egy védett és biztonságos jövőbe, ezt ők döntik el (sajnos vagy sem).
      Szóval igen, ez nem sci-fi, ez most történik...

      Sevaster1 külön köszönet Neked és a videókért és a fordításaitokért! :) Szerintem igenis számít, ha tudunk ezekről a dolgokról, mert sehol máshol nem fogunk hallani ezekről a folyamatokról...

      Törlés
    2. Azért én hiszek abban, ha elégszer hangsúlyozzuk az igazságot, akkor az emberek felébrednek, és rájönnek arra, hogy az a szűk elit nagyonis sebezhető, akkor egy szép világra ébredhetünk, és akik eddig kihasználtak bennünket, nem tehetnek mást, mint csatlakoznak az új világhoz, vagy menekülnek mint a patkányok. Ehhez egy kicsit merésznek és forradalmárnak kell lennünk, néha kockáztatnunk, tűrnünk kell, amikor habzó szájjal támadnak pont azok az emberek, akikért csináljuk. Akik félnek kirepülni a kalitkájukból, mert ott érzik biztonságban magukat, mert már intézményfüggők, és nem tudják, mi az a szabadság. (Amúgy egyedül csinálom a sevaster1 oldalt).

      Törlés
    3. Kedves Sevaster1!
      Szeretnék veled néhány szót váltani!
      Kérlek, írj nekem mailt ide: sszzeerreelleemm@gmail.com. Köszönöm.

      Törlés
    4. Légyszi csinálj fordítást a filmhez. Sajnos még mindig sokan vagyunk akik nem tudnak angolul. Sorstársaim nevében Köszönöm!

      Törlés
    5. Egyértelmúen látszik, hogy a kezébe adták a szöveget, hogy olvassa be. Miért éppen Ő? Mert olyan filmekben játszott /egyébként kiválóan és hitelesen/, amelyekből mindez következik, hogy tőle elfogadják. A filmjei miatt sokan szeretik Őt. Egyébként éppen ez a csapda is, - tudjátok "Bourne csapda". Véleményem szerint éppen ezzel a "felolvasott" lázító beszéddel próbálják meg elérni hogy az emberek végre lázadjanak és BEGYÚJTHETŐEK LEGYENEK! Tudom, akkor felvetődik a kérdés, hogy akkor mit kellene csinálni? Ez az igazi feladat és nem kevés.

      Törlés
    6. Idézet a CBJ-ből:
      "Ha szükségessé válik számunkra, hogy megszigorítsuk a titkos védelmi rendszabályokat (a legvégzetesebb méreg az államhatalom tekintélye számára), színleges zűrzavarokat fogunk előidézni vagy gondoskodni fogunk arról, hogy sor kerüljön az elégedetlenségnek valamilyen megnyilvánulására, melynek jó szónokok fognak kifejezést adni. E szónokok köré fognak gyűlni mindazok, akik rokonszenveznek kijelentéseikkel. Ezt ürügyül fogjuk felhasználni házkutatásokra és felügyelet gyakorlására a gój rendőrség kötelékeiben elhelyezett ügynökeink segítségével...
      Mivel a legtöbb összeesküvő kalandvágyból és a dicsekvés kedvéért cselekszik, nem fogunk hozzájuk nyúlni, amíg nem ragadtatják magukat valamilyen szembeszökő tettre; addig csupán megfigyelőket fogunk elhelyezni közöttük. . . "

      Csak úgy látszik van egy kis bökkenő: túl jól sikerült a birkásítás és nehezen megy az "irányított ébresztés"? Ennyire egyértelműen kell már fogalmazni? De a birka még így sem érti... Nem akar összejönni a következő lépés?

      Törlés
  6. Az ilyen "csúcskategóriás" színészek a rendszer részei, ahol nem hibázhatnak, vagy ha igen, nem kerül nyílvánosság elé, vagy ha igen, rövid időn belül elhallgattatják (lásd Mel Gibson, M. Jackson, stb.).
    Az ilyen kinyilatkoztatások irányított, "állj az élére" események (mint a vikilíksz, sznóden, és társai).
    Nem érdemes bedőlni nekik, de hát kinek kinek hite szerint...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola és a többiek,
      Ebből viszont mindjárt adódik egy igen érdekes kérdés. Vajon miért akarta, a két fáradhatatlan jóakarónk, sevaster1 és SBG Buddha azt, hogy ezt bekajáljuk? Vagy ennyire naivak lennének? Ha engemet kérdeztek én nem hiszem, hogy naiv emberekkel állnánk szemben. Azt is tartsuk szem előtt, hogy ők folyton az emberiség ébredésről beszélnek. De ez csak az én véleményem.
      Ha a drága(65 millió amerikai dollár!) Matthew P. Damon rendelésre csinálta ezt--és szerintem ez egyértelmű--, akkor hová tegyük a mi két jó madarunkat?
      Csak kérdezem, mert kérdezni azért még lehet, nem? Főleg, ha azt az ébredés nevében teszem.

      redneck bá

      Törlés
    2. Én is így véltem egy ideig. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nem számít, hogy illumináti által beépített, vagy egy hírnévre vágyó valakié, vagy csak egy rettegő ember kivetülése ez az oldal. Ennek a blognak a szellemisége olyan - a fősodratúból hiányzó - hiánypótló töltésű, amellyel való találkozás - ha nem is kihagyhatatlan, de - az egyik erős lehetséges út kezdőlépése. Szükség van rá, de csak egy bizonyos szintig, addig jó mankó, vagy inkább olyan mint egy beléd csípő ébresztőóra, tehát az elinduláshoz egy jó lökést ad(hat). Bizonyos szint felett viszont már csak hátráltat, ilyenkor el kell engedni. Ez a véleményem, vagy talán inkább a tanácsom számodra (is) vörösnyakú bácsi. :)
      (persze azért időnként én is idetévedek, "egész véletlenül")

      Törlés
    3. Csak pár dolog, bár tudom, hogy ezt már ezerszer leírtam biztos: 1. nem vagyok vagy voltam soha az Illuminati által beépített valaki, sőt hétköznapibb magánember vagyok, mint bárki gondolná. 2. A másik, hogy soha nem volt célom a hírnév. Gondolom ez egyértelmű, hiszen egy SBG Buddha nevet híressé tenni nem egy nagy élmény lenne és semmi plusszal vagy haszonnal nem is jár(na). Lényegtelen gyakorlatilag. Az Enigma műsorba is hívtak többször, de nem szerettem volna ott sem megjelenni, mert egyáltalán nem ez motivál. Mint mindig mondtam, az embereket gondolkodásra késztetni és elindítani abba az irányba, hogy ők is vegyék a fáradságot és kezdjenek el felébredni maguktól, amennyire erejükből telik. Egyébként tény, hogy soha annyi lehetőség és eszköz nem volt még erre, mint ami jelenleg adott.
      A tudásomat, vagy mások tudását ehhez átadni eszközként, ezt szerettem volna csak. Főleg azokra kihegyezve, amiket én is úgy kaptam meg, hogy az nem megtalálható máshol publikusan.
      Mivel kisebb nagyobb hullámokban próbálkoztam ezzel és sokaknak segített, ahogy hallom, így ez adott erőt, hogy a saját fejlődésem és tanulási folyamatom mellett tőletek is tanulva, együtt dolgozva valami pozitívat hozzunk létre. Bármennyire is nem ugyanazt értjük dolgokon vagy tényleg ezerféleképpen gondolkodunk, mégis maximum a lelkesedésemet táplálta az a bizonyos "talán van értelme"-érzés.
      És végül, pont ez az az ok, ami miatt ez az oldal nem is lehet egy "rettegő ember kivetülése", egyetlen hír sincs rám ilyen hatással és rég felülemelkedtem azon, hogy befolyásolják az életemet. Se nem félek, se nem aggódom....Igyekszem a jelenben élni - ezt aztán nagyon megtanultam, így rettegő hál'istennek soha nem voltam és még a szele sem csapott meg.
      Minden folyamat ellenére egy pozitív beállítottságú előretekintő típusú valaki vagyok. kár, hogy személyesen nem ismerjük egymást, mert akkor ez nem lenne kérdés. De nem gond, hiszen nem kell ilyeneket bizonygatnom. Főleg neked nem, tudom.
      Egyébként teljesen egyetértek az általad leírtakkal: tehát örülök neki, ha "kezdőlépésnek" jók az irományaim vagy a kérdésfeltevések. Aztán mindenki egy bizonyos szintig eljutva kénytelen lesz túllépni ezen, és tovább építeni saját magának az utat.
      Elindítani és szikrát gyújtani viszont bízom benne, hogy többeknek sikerült. Ha hátráltatónak érzi valaki, akkor pedig szintén én is azt javaslom lépjen tovább; engedje el a blogomat.

      A Matt Damon féle gondolatokat pedig bizonyos szempontból tartottam gondolatébresztőnek és ezért mindenképp igazolhatónak tartom azt is, hogy itt megoszthatom veletek vagy helye van. Aztán, hogy most milyen egyéb madzagok mozgatják esetleg még őt is vagy ezt a fene nagy ébredést...ezt lehet tényleg jó lenne tudni, de mivel nem tudunk a piramis tetején állva letekinteni az egészre, így nekünk annyi marad, hogy bentről szemléljük az egészet. Itt viszont felelősségünk, hogy minél nagyobb tudatosságot vigyünk a dologba és próbáljuk meg így szemlélni az EGÉSZET.

      Törlés
    4. Magam részéről annyit, hogy az embernek kétféle választása van: 1. keresi az egyéni boldolgulását, és minden más lényegtelen. Elfogad mindent úgy, ahogy van, a törvényeket, szabályokat, az iskolában, médiákon keresztül tanultakat, igyekszik minden földi jóval ellátni magát. 2. rájön, hogy nincs egyéni boldogulás, mert nem tud boldog lenni, miközben körülötte a világ, a társadalom igazságtalanságai miatt milliók szenvednek, ráadásul úgy, hogy közben nem is tudják, lehetne másként is. Mert csak rajtuk múlik. Csak fel kellene ébredni. De ők intézményfüggők, nincs a kalitka bezárva, csak éppen megszokták már rabságukat, és hiába van nyitva az ajtó, nem mernek kiröpülni a szabadságba. Kapaszkodnak a rácsba, mert az jelenti számunka a biztonságot. Elfogadnak mindent, amit a hatalom kiszolgálói mondanak nekik, fejet hajtanak, mert félnek, féltik "egyéni boldogulásukat". Ugyanezt teszik a hatalom kiszolgálói is, nem gonoszak, csak féltik "egyéni boldogulásukat". Még nem tudják, hogy minden mindennel összefügg, és ugyanúgy felelősek másokért, mint magukért.
      És én sem a hírnevért csinálom a csatornámat, hiszen a legtöbben nem is tudják, hogy ki vagyok. Egyetlen dolog hajt: nincs más választásom. Mert elindultam egy úton, ahonnan nem lehet visszafordulni. Hiába érnek életemben csapások, hiába próbálnak meg elnyomni, miközben igen, néha félek, akkor is kénytelen vagyok, közben néha félve, továbbmenni. Én már kiléptem a rács mögül, lélekben, mert fizikai testem még fogoly.
      Ha mindent röviden kellene összefoglalnom, akkor csak ennyit mondanék: mindenki tudja vagy sejti, hogy van lehetőség a szebb jövőre, mert a szűk elit, vagy illuminati, nevezzük, aminek akarjuk, nem is olyan erős, mint hisszük, csak rá kell jönnünk erre, és minden megváltozik. Ez az én üzenetem.

      Törlés
    5. Nekem az a véleményem, hogy a Föld nevű játszótér úgy jó ahogy van.
      Nem is azért lett létrehozva, hogy életképes civilizációkat termeljen ki magából, hanem hogy végletekig, maximálisan, minden árnyalatában / mélységében / rétegében megtanuld a JÓ és a ROSSZ közötti különbséget.

      Például, hogy megtanuld: adni jó dolog - egy ölelést. Egy pofont már nem jó adni. De mégis jó lehet, ha atyai, és nevelő szándékú. (árnyalatok, rétegek!)

      Vagy például nem jó dolog elvenni valakitől valamit. De jó lehet, ha egy magasabb rendű célt szolgál - mint például a narkóstól elvenni a napi betevő kokain adagját. (rétegek, mélység, viszonyítási szint, stb.)

      Tehát ez az iskola azért JÓ ahogy van, mert itt minden rétegében és szintjében megtalálható EGYSZERRE a jó és a rossz. Jelen van a folyamatos dualitás, "mint a gomb meg a gomblyuk"

      És ezen a dualitáson csak az képes felülemelkedni, akinek van viszonyítási alapja, megtanulta a különbséget, és magába integrálta az Egész "jobb" és "bal" oldalát egyaránt.

      Miért akarunk állandóan egy "szebb jövőt"?? Az emberiség nagy része egyszerűen nem ezt akarja! Az most mindegy hogy szándékosan vagy magától lett lebutulva, de az emberiség nagy része henyélni, zabálni, vedelni, kefélni, szórakozni akar, és egy rakás más ilyen hasonló anyagi szükségleteket kielégíteni. Amit itt fent vázoltatok az csak egy nagyon szűk réteg kívánalma, csak egy nagyon szűk réteg tud ezzel azonosulni, és ez a szűk réteg ezt nem tudja megvalósítani a jelenlegi KÖZEGBEN.

      És talán nem is kell!

      Maradjon csak meg ez a létközeg olyan, amilyen, hiszen ez tökéletes hely az ezen a létszinten élők nagy részének létszükségleteik kielégítésére. Miért? Mert ezek a teremtmények még erre vágynak.

      Miért akarjuk, hogy a kutyánk beszélni tanuljon?

      Miért akarunk állandóan arrogánsan és persze kurvára természetellenesen beavatkozni mindenbe?

      Miért akarnánk az óvódásoktól elvárni hogy iskolásokként gondolkodjanak? Maradjon csak az óvoda (ez a 3D-s anyagias, szükséges létközeg) a helyén, ahol van, és aki már kijárta az fáradjon át egy MÁSIK épületbe, amit másként is hívunk és másképp is kell benne létezni. Ne akarjuk az első emeletből második emeletet csinálni, mert arra találta ki a Jóisten a létrát és a lépcsőt, hogy aki megteheti és kíváncsi, az majd feljebb megy ha akar.

      Miért kellene a gyerekek homokozóját átépíteni a "felnőttek" homokozójává? Akkor hová mennek ezentúl a gyerekek tanulni? A "csecsemők" egyből a differenciálszámítással kezdenek az összeadás-kivonás helyett?

      Nekünk kell elmenni "innen", nem az ostobákat arra kényszeríteni, hogy változzanak meg, az nem fog menni.
      Pápá bölcsi, kisdedóvó, elemi iskola és gimi, vár a "graduate school" jööövüüüünk !!

      Aki pedig azt kérdezi, hogy de hát hová? Na az ne is akarjon menni sehová, mert annak még rengeteg házi feladata van itt... :))

      Törlés
    6. Szóval ebből a szemszögből nézve én elfogadom még a sötét háttérhatalom szerepét is, hiszen nélkülük nem alakulna ki viszonyítási alap, nem tudnál fejlődni, nem volna meg a poláris pár, nem volna semmi ami ösztönözne, hogy végül kijárd ezt az iskolát, és tovább lépj egy másikba, egy magasabb rendűbe.
      A JÓ és a ROSSZ integrálva azt jelenti: VAN (létezik)

      Törlés
    7. " 1. keresi az egyéni boldolgulását, és minden más lényegtelen. Elfogad mindent úgy, ahogy van, a törvényeket, szabályokat, az iskolában, médiákon keresztül tanultakat, igyekszik minden földi jóval ellátni magát. 2. rájön, hogy nincs egyéni boldogulás, mert nem tud boldog lenni, miközben körülötte a világ, a társadalom igazságtalanságai miatt milliók szenvednek, ráadásul úgy, hogy közben nem is tudják, lehetne másként is."

      Kedves Sevaster, van egy harmadik út is, az azonban nem választás.

      3. Úgy születsz, hogy mélységesen traumatizálódsz mindattól a tudatlanságtól és érzelmi süketségtől, ami itt fogad mellbevág. És arról szól az életed, hogy Magadhoz formáld az itt találtakat, embereket, környezetedet, átminősítsd, bevilágítsd, hogy az élhető, elviselhető legyen Számodra.
      Ahogy Jézus tette.

      Törlés
    8. Kicsoda Smith?
      Ő Te vagy, Neo. Amivel az egyenlet megpróbálja egyensúlyba hozni magát.

      Törlés
  7. Mazsola tud valamit....A tulzott lelkesedessel atallunk az egyik birkanyajbol a masikba annak ellenere ,h eppen arrol beszel mennyire birkak vagyunk.Ekes bizonyiteka ez annak,h mennyire "hulyenek"nezik az embereket.Ha nem tetszik a rendszer kezdjuk el a valtoztatast magunkon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én általában nem azt szoktam nézni, hogy ki mondja, hanem hogy mit mond (a primer információra fókuszálok), de azért akinek még a neve is az, hogy démon... nos, fogalmazzunk úgy, óvatos vagyok a hitelét tekintve. :)
      (A név kötelez)

      Törlés
    2. És itt ráadásul meg a primer információ pláne óvatosságra int:

      "a dolgok nagyon rossz irányba haladnak"
      "hatalmas baljós előjel"
      "hamarosan nagyon csúnya fordulatot vesznek majd az események."
      ...

      (még csak nem is szublimináltan, hanem egyenesen a pofánkba tolják ezt a mélyrezgésű lehúzó dumát - hát részemről kösz, de nem...)

      Törlés
    3. az még hagyján, h démon, de még matt is! :o)))

      Törlés
    4. Pedig milyen szép! Én szeretem. (A Matyik mindig az eseteim.)
      A Good Will Hunting az egyik kedvenc filmem.:)
      Meg a Bourne-rejtély.

      Törlés
    5. "a dolgok nagyon rossz irányba haladnak"
      "hatalmas baljós előjel"
      "hamarosan nagyon csúnya fordulatot vesznek majd az események."

      Ugyanezt el lehetett volna mondani 476-ban Rómában, 1301-ben vagy 1526-ban Magyarországon, 1492-ben Dél-Amerika keleti partjainál és így tovább. Úgy látszik a nemzetközi helyzet azóta fokozódik, mióta az emberiség belépett a történetiségbe.

      Törlés
  8. Ez egy részlet a "The People Speak" című dokumentum filmből. Egyebek között Morgan Freeman, P!nk, Sean Penn, Bob Dylan és Viggo Mortensen szerepel benne.

    VálaszTörlés
  9. Ezzel a Hitlerre mutogatással veszti el a hitelét, mert Adolf ugyanígy ünnepélyes meg lelkesítő (legalábbis annak szánt) szövegeket lökött, mint most ő. :)
    Tudom, más a téma meg a mértéke, de akkor is ugyanarról van szó.

    VálaszTörlés
  10. A VIDEO FOLYTATÁSA. Fontos megnézni és továbbadni!
    http://www.youtube.com/watch?v=DjOdyaHXqFk

    AKI NEM LÁTTA VOLNA AZ ELSŐ RÉSZT AZOKNAK ITT LÁTHATÓ:
    http://www.youtube.com/watch?v=RB8ndMQ2pT4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtoldom evvel a videóval, azonos a téma:
      http://www.youtube.com/watch?v=M95_7ofYTxA
      A Kárpát-medence alkímiája - 1. rész

      Törlés
  11. Végre egy konstruktív hozzászólás sorozat! :D Gratula! (Kivélektöl eltekintve! :) )
    Nem kell mindent "beszopni", ... jó látni, h némelyek tudnak az sorok közt is olvasni! "Ne azt figyeljék amit mondok, ..." _ ismerös?

    Saját fegyverével kell "ölni" az alávalókat! Én, hozzátéve a magam maró iróniáját - amibe persze nem lehet belekötni!!! "ÁL-OM HÍREKET!" szerkesztenék, írnék a T. Nagyérdemü - és a kevésbé nagyérdemü- részére!

    példa: IsRüHell-ben országos Adventi-ünnepekkel emlékeznek ahol az ország prominensei is gyertyát gyújtva fejezik ki tiszteletüket keresztény értékek felett! Vagy! Jövöre, tel-avivban kezdik el a Magyarokat ért trianoni- diktátum - és azóta - okozott szenvedéseket bemutató múzeum létrehozását! Erre a célra az izraeli kormány 500millio USD különített el! Valamint 2014 évet - a magyarországi hollókoszt éve! - gesztusaként vándorkiállítással emlékeznek meg a Magyarság szenvedéseiröl! :D

    VálaszTörlés
  12. Szia! A vilaghelyzete@gmail.com e-mail címre nyugodtan írhatsz !

    VálaszTörlés
  13. Ez Howard Zinn bombázta Magyarországot a második világháborúban a Wikipedia szerint!

    VálaszTörlés
  14. Én szerényebb értelmi képességű vagyok ahhoz, hogy felfogjam ti miről dumáltok.
    Matt Damon még eléggé érthető, de hogy ti miket vontatok le abból amit mondott, az számomra nagyon magas. Nem is kívánok a háttérhatalom praktikáiról vitatkozni, csak röviden pár dolog:
    1) A fordítás hamis. Jó esetben téves, rossz esetben félrevezető, ti meg feszívjátok a baromságot kérdés nélkül, csak azért, mert azt hallani jó:
    A ti fordításotok:
    Nixon és Brezsnyev sokkal többet osztott meg egymással, mint amit Nixon velünk.
    Az eredeti szöveg 3:03-nál:
    „Nixon and Brezhnev had much more common with one another than we have with Nixon!”
    Magyarul:
    „Nixonnak sokkal több közös vonása van Brezsnyevvel, mint Nixonnak velünk”.
    2) Matt Damon civil engedetlenségről beszél, s nem háttérhatalomról.
    Hitlert hozza fel rossz példaként; azt a Hitlert aki háttérhatom-ellenes propagandával uszította a népet a zsidók és a szabadkőművesek (meg mindenki ellen akit a vak gyűlölet könnyen meg tudott különböztetni) ellen, és azzal nyert demokratikus választást. Aztán a függetlenségi nyilatkozatról beszél; arról az irományról, amit (többnyire) szabadkőművesek fogalmaztak meg.
    3) Gondolkozz el azon, hogy ha egy ilyen egyszerű félrefordítással ennyire fel tudtak tüzelni, úgy általában mennyire félrevezethető és manipulálható vagy. Egy igazi „Loose cannon”. Az ilyenekről írt (többek közt) Macchiavelli (vagy az onnan lopott Cion bölcseinek jegyzőkönyve) is.
    Van ám ma is mi ellen lázadni. Nem kínlódok ezzel. Nézd végig ezt, és arra figyelj amit az utolsó percben mond:
    http://www.youtube.com/watch?v=sGXTF6bs1IU

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fordítás helyes: A "common with each other" kifejezést használják akkor is, ha együtt csinálnak valamit. Én úgy láttam értelmét, hogy "többet osztanak meg egymással", mert ez jelenti azt is, hogy a vagyont és az információkat is, feladatokat. Ez a fordítói szabadság. Persze mindenki másként gondolja. De én nem mondanám ezt félrevezetésnek. Hanem problémamegoldásnak. Viszont jó lenne látni a te csatornádat vagy blogodat, hogy te mit csinálsz. Vagy csak visszatartod azokat, akik igyekeznek valamit tenni?

      Törlés
  15. wonderful information, I had come to know about your blog  from my friend nandu , hyderabad,i have read atleast 7 posts of yours by now, and let me tell you, your website gives the best and the most interesting information. This is just the kind of information that i had been looking for, i'm already your rss reader now and i would regularly watch out for the new posts, once again hats off to you! Thanks a ton once again, Regards, matt damon workout plan

    VálaszTörlés