2013. november 9., szombat

Elmeprogramozott MK-ULTRA élő adásban-Hogyan működik a tudatmódosítás a gyakorlatban (Tanulmány)


Amikor ezt a videót megláttam, azt mondtam magamban, hogy ennyire látványos MK-Ultra elmeprogramozott embert ritkán látni ilyen nyilvánosan... De ez az "élő adás varázsa" ! Totál "befagyott nála a program" és leállt szépen az elméje ...  
A bal oldali fickót kell nézni, akit Al Roker-nek hívnak egyébként .... Valószínűleg egy bizonyos szó vagy szókapcsolat elhangzása lehetett a "kulcs"....


Mivel tudvalévő, hogy nagyon sokféle eljárás van elmeprogramozásra, elhatároztam utánanézek a témának - amivel kapcsolatban egyébként korábban is rendszeresen osztottam meg veletek információkat főleg Monarch-programozáson átesett Illuminati sztárok esetében.
Sokat olvastunk már erről Drábik János írásaiban, de mivel a témában kaptam egy érdekes és lényegre törő tanulmányt, most ezt szeretném nektek átadni, illetve kiemelem a legfontosabbakat, hátha megfogalmazódnak olyan gondolatok, amiknek mások is hasznát tudják venni. 


Azaz, amikor látjuk a fiatalok számára kétségtelenül példaképnek és mintának szánt ún. sztárokat üzenetet közvetíteni, akkor tudjuk hová tenni, hogy Rihanna, Jay-Z, Kanye West, Beyoncé (már Sasha Fierce), Keisha, Eminem, Lady Gaga, Azalea Banks, Britney Spears, Justin Timberlake...stb. miért viselkedik úgy, ahogy és miért készítenek olyan "millió dolláros" klipeket, amikben kivétel nélkül észrevehetőek ezek az elemek.

Kapcsolódó cikk:


Azt gondolnánk, hogy az emberi személyiség megtörésére, kicserélésére, programozására tett kísérletek és kutatások a náci Németországban folytatott emberkísérletek idején voltak a legborzasztóbbak, de sajnos azt kell mondani, ezek a tudósok egy az egyben amerikai nácikként a Gémkapocs Hadművelet (Operation Paperclip) után büntetlenséget élvezve már "amerikai állampolgárként folytatták tovább embertelen kísérleteiket az USA védelme alatt:
a CIA telepein, illetve pszichiátriai és büntetés-végrehajtási intézetekben, valamint saját katonáikon és állampolgárokon..... 
Csak erről nem illik beszélni..... Manapság viszont ezen kísérletek eredményeit előszeretettel alkalmazzák mindenkin......(SBG Buddha - VilagHelyzete)



A tanulmány tehát: Róth András :
Tudatmódosítás a gyakorlatban – módszerek az emberi elme erőszakos befolyásolására

Erőszakos tudatformálás, tudatmódosítás, agymosás. Bár manapság egyre többet találkozunk ezen kifejezésekkel, sokszor nem vagyunk biztosak jelentésüket, eszköztárukat, módszertanukat illetően. A jelen tanulmány ebbe az igen érdekes, ám annál is vészjóslóbb kérdéskörbe enged betekintést.


A tanulmány elkészítése során a vezérfonalat Dominic Streatfeild „Agymosás, fejezetek a tudatmódosítás titkos történetéből” c. könyve jelentette, amely a témát a nyugati országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok vonatkozásában dolgozza föl. Streatfeild kutatásainak alapjául az a 18 ezer oldalnyi CIA dokumentum szolgált, amelynek titkosítását az 1970-es évek végén oldották föl. [1] 
Kísérletek az emberi tudat erőszakos befolyásolására az Egyesült Államokban a következő megnevezések alatt futottak: Bluebird (1950-1951), Artichoke (1951 -1955), MKUltra (1953 -1964), MKSearch (1964-1972). A terület kutatásának beindítását a CIA a koreai háborúban fogságba esett amerikai katonákon a szovjetek, a kínaiak és az észak-koreaiak által alkalmazott agymosási technikákra adott válasz szükségességével indokolta.

[1] Ezen közel 20 ezer oldalnyi anyag CD ROM-on is megrendelhető a következő weboldalon: http://www.foia.cia.gov/.

A kísérleteket sok esetben neves pszichiátriai intézetek végezték a CIA, a hadsereg, a légierő vagy a haditengerészet anyagi támogatása mellett, és a kutatási eredményeket számos esetben orvosi szaklapokban is publikálták. Streatfeild kutatásai során föltárta, hogy a CIA különböző agymosási célzatú programjaiba mintegy 80 különböző intézmény vont be, köztük egyetemeket, kórházakat és büntetőintézeteket. 

Agymosás esetén a feladat a célszemély önálló tudatának lerombolása, bármely irányú elkötelezettségének megtörése és eredeti szándékaival, beállítottságával ellentétes attitűd rákényszerítése. 


Megtörési technikák
Ha egészséges embereket korlátozunk az érzékelésben, azaz kiiktatjuk látást, hallást, szaglását és tapintást, néhány nap alatt alapvetően megváltoztathatjuk személyiségét. Az úgynevezett izolációs kamrában eltöltött idő hamar elviselhetetlenné válik azáltal, hogy az elszigetelt alanyok elveszítik időérzéküket és minden kapcsolatukat a külvilággal. A hatást fokozza, ha a magát teljesen egyedül érző alany nem tudja, meddig tart még a megpróbáltatás, mennyi időt kell az izolációs kamrában eltöltenie. A területen folytatott számos kísérlet bizonyítja, hogy az érzékeléstől való megfosztást az alanyok kínzásként élik meg, akár már 20 perc után hallucinálni kezdenek és egyesek már akár egy nap eltelte után úgy összezavarodnak, hogy szorongás lesz úrrá rajtuk, depressziós állapotba kerülnek és nem tudnak különbséget tenni alvás és ébrenlét között.

Az izolációs kamra helyett használható elsötétített vízzel vagy folyékony zselatinnal töltött tartály is, amelybe belemerítve a mozgásukban korlátozott alanyok saját lélegzetvételük hangján kívül semmi mást nem érzékelnek.

Az őrületnek csak azok tudnak ideig-óráig ellenállni, akik gondolataikat igen erősen tudják kötni a való világhoz, illetve fejlett meditációs képességekkel rendelkeznek. Az érzékeléstől való megfosztás lényegi következménye, hogy a valósággal kapcsolatot teremteni nem tudó egyén erősen befolyásolható elmeállapotba kerül, így ez az agymosás egyik leghatásosabb módszere lehet. Számos kísérlet bizonyította, hogy ha ebben az állapotban az alanyokkal ismétlődő propagandaszövegeket hallgattatnak, azok igen nagy százalékban változtatják meg szemléletmódjukat. Egy elszigetelt szobában azonban nemcsak a csönd, hanem az elviselhetetlen zajok is őrületbe kergethetik az alanyt. Ezek közül az egyik leghatásosabb az ún. fehér zaj (általában nagyon hangos, gyors, éles, elektronikus hang). A módszer kombinálható az alany látószervének ingerlésével, villogó fények vagy örvényszerű minták kivetítésének segítségével.

Ruff Lajos: The Brainwashing Machine c. művében leír egy ún. varázsszobát, amelynek célja, hogy az alanyok elveszítsék realitásérzéküket és teljesen mértékben összezavarodjanak. A módszer lényege, hogy fogságban tartottakat a valóságtól teljesen elrugaszkodott szobákba zárták, ahol az ajtó kerek volt, a bútorok átlátszóak és szabálytalan alakúak, az ágyak pedig úgy dőltek, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen rajtuk a fekvés. A fogva tartott nem tudta, éjjel van-e vagy nappal, az étkezés időpontja rendszertelen volt – volt, hogy csak napi kétszer, de az is előfordult, hogy pár perccel egymás után hozták az ételt –, a vallatók pedig mindenre kiszámíthatatlanul reagáltak – ok nélkül dicsértek és büntettek –. Volt, hogy az alanyok ruhában aludtak el és meztelenül ébredtek, testükre pedig olyan nyomokat tettek, mintha öngyilkosságot akartak volna elkövetni. Mindezt a fogva tartók a legkülönbözőbb fény és hangeffektusokkal kombinálták. Az skizofrénia határán lévő, magát kilátástalan helyzetben érző áldozat a folyamat következményeként bármire késznek mutatkozott, hogy megszabaduljon a mentális szenvedéseitől.

A fizikai kimerítés célja az agy oxigénszintjének csökkentése és egészséges működéséhez szükséges anyagok továbbjutásának meggátlása. A folyamat hosszabb távon bizonytalanságérzéshez, hallucinációhoz, depresszióhoz és az alany saját személyiségének megkérdőjelezéséhez vezet. A fizikai kimerítés legfőbb módszerei a fal mellé állítás (amely során a fogva tartottaknak egy méter távolságból széttárt kezekkel és lábakkal kell a falhoz dőlniük és órákon, akár napokon keresztül mozdulatlanul úgy maradniuk), az alvásmegvonás (ami az elalvó félben lévő fogva tartott azonnali fölrázását takarja, amelynek több napon keresztül történő alkalmazása igen hatékonyan töri meg a célszemélyt), kenyéren és vízen tartás, vagy a hideg és meleg rendszertelen váltakoztatása a cellában. A testi fájdalom okozás tárháza kimeríthetetlen, néhány kevésbé közismert példaként állhatnak azonban itt a következők: a fogoly bokáinak hátraszorítása, majd egy méter magasságról a térdére dobása, vagy a fogvatartott levegőben történő reptetése, körbeforgatása majd elengedése.

A fizikai kimerítés pszichikai terheléssel párosítható, amelynek részét képezi a megalázás (meztelenre vetkőztetés, megalázó orvosi vizsgálatok), szidalmazás (a feszültség és az idegesség fokozására), megtévesztés (hamis információk közlése a fogva tartás helyéről, családjáról és társairól, hogy az alanyok helyzetüket teljesen kilátástalannak ítéljék), a csuklyázás (az elszigetelés és a bizonytalanságérzés növelése céljából) vagy a mosakodás és a vécé használatának megtiltása.

A technikák együttes alkalmazása olyan légkört teremt, amelyben a célszemélyek megtörnek és behódolnak fogva tartójuk akaratának. Tehát minden komolyabb fizikai sérülést okozó erőszak nélkül bekövetkezik a teljes pszichikai összeomlás, amely állapotban az egyén tudata már szabadon formálható.


Drogok és igazságszérumok
Orvosok már az 1930-as években fölfigyeltek arra, hogy ha szülő nők fájdalmát barbiturátokkal érzéstelenítették, az anyák gyakran minden gátlásukat levetkőzve, legszemélyesebb dolgaikról is nyíltan kezdtek beszélni, amelyre aztán a kábítószer hatásának elmúltával egyáltalán nem emlékeztek. Ezen oldott állapot elérése pszichoanalízissel történő kezelés segítségével több hónapot is igénybe vehetett. A barbiturátok tehát ideálisnak tűntek igazságszérumként való használatra, amelyek alkalmazásával a célszemélyek könnyedén árulhattak el személyes vagy titkos információkat. 
Hamarosan más anyagokat is bevontak a kísérletben, úgymint az étert, az amfetamin- és morfinszármazékokat, a szkopolamint, a meszkalint, cannabinolt, majd az LSD-t, valamint ezeknek származékait és különböző keverékeit. A kábítószeres vallatás előnyeivel szemben – miszerint az alany legtöbb esetben nem is tudja, hogy bekábítószerezték, illetve az részleges amnéziát okoz, így az alany nem tudja biztosan, mit vallott be és mit nem – sokkal jelentősebb annak árnyoldala. A kábítószerekkel történő vallatás ugyanis igen kétes eredményeket képes produkálni, hiszen még a legtapasztaltabb pszichiáterek sem tudják eldönteni, hogy a félig tudattalan állapotban lévő személyek az igazságot mondják-e, vagy csak erősen aktív állapotban lévő képzeletük szüleményeit, vagy netalán a kettő egyvelegét. A kábítószer hatása alatt kikényszerített vallomások célja tehát nem az igazság kiderítése lett, hanem az, hogy ártatlan emberek valljanak be általuk el nem követett bűnöket. A drogok ez irányú alkalmazása az 1950-es évektől azonban egyáltalán nem volt új keletű, hiszen nagy valószínűséggel hasonló módszerek állhattak az 1930-as években a moszkvai kirakatperek vallomásai mögött, illetve a Gestapo is alkalmazta azokat, amennyiben a célszemélyeket fizikai fájdalom okozása útján nem tudta megtörni. Bizonyosnak látszik tehát, hogy ha az igazság kiderítését nem is, de a foglyok akaratának megtörését hatékonyan el lehetett érni kábítószerek segítségével.


Hipnózis
Hipnózis alkalmazásában a titkosszolgálatok mindig is igen nagy lehetőséget láttak ama céljuk elérésében, hogy embereket saját szándékaikkal ellentétes cselekedetek végrehajtására kényszerítsék. A Mandzsúriai Jelölt kifejezés azon személyekre vonatkozik, amelyek tudatát hipnózis segítségével megosztják, hogy az így létrehozott egyik személyiség egy kód által kiváltott transz állapotban különböző, az eredeti személyiségével össze nem egyeztethető feladatokat hajtson végre.


[1] A Mandzsúriai Jelölt kifejezés Richard Condon azonos című könyvéből származik, amely azon a koreai háborúból hazatért amerikai hadifoglyok esetét tárgyalja, akik mandzsúriai hadifogságuk idején agymosáson estek át. Az Egyesült Államokba visszatérve egyikük feladata az amerikai elnökjelölt meggyilkolása volt.

[2] Több a Mindszenty-perről szóló elemzés is úgy látja, hogy Mindszenty József bíboroson, a Magyar Katolikus egyház akkori vezetőjén és XII. Piusz pápa lehetséges utódján a szovjetek vallomástétele előtt hipnózist alkalmaztak. (Streatfeild: 152. o.) Az idézett dokumentum szerint hipnotizőrei Orsós Ferenc, az MTA tagja, 1935-től a Törvényszéki Orvostani Intézet igazgatója, és Völgyesi Ferenc a Nemzetközi Hipnózistársaság első magyar tagja voltak.

Kapcsolódó cikk: Mandzsúriai-jelöltek

A hipnotikus állapot gyilkosságok elkövetésére kiválóan alkalmasnak bizonyulhat. A hipnózisban végrehajtott gyilkosság nagy előnye, hogy ha a merénylőt elkapják, az nem tud magyarázatot adni a történtekre, így lehetetlen kideríteni a bűncselekmény megbízóját és valódi indítékát. Módszereket dolgoztak ki arra az esetre is, ha az alany tudatosan ellenállna a hipnotizőr utasításainak. Ilyenek voltak például azok a rejtett hősugárzók, amelyek az alany kezét és lábát melegítették akkor, amikor a hipnotizőr azt szuggerálta, hogy érezzen melegséget végtagjaiban. Miután az alany elhitte, hogy minden erőfeszítése ellenére hipnotizőr hatása alá került, valóban transzba esett. Ezen módszer gyakorlati alkalmazását nehezítette, hogy a megfelelő berendezések a kívánt helyszínre szállítása igen problematikus volt. Létezik egy ún. gyors indukciós technika is, amely a transzállapotot meglepetésszerűen idézi elő, így nem teszi lehetővé az alany számára a védekezést. A technika azonban igen veszélyes, mert a transzállapotot az agyi vérellátás mérséklésével kívánja elérni, a nyaki verőérre és a bolygóidegre kifejtett egyidejű erőteljes nyomással.

Kísérletek folytak a hipnózis nyújtotta lehetőségek területén titkos információk továbbítására is. Ennek elképzelése a következő volt: A hírvivőt hipnotizálják és átadják neki a kézbesítendő üzenetet, majd miután felébresztik, nincs tudatában annak, hogy hipnotizáláson esett át, és természetesen az átadandó üzenetnek sem. Miután a hírvivő az üzenet címzettjéhez érkezik, ott újra hipnotizálják és megszerzik a kívánt információkat. A módszer legfőbb pozitívuma az, hogy a hírvivő semmilyen körülmények között nem tudja kiadni az információt, hiszen nem is tud róla. További előnyt jelent, hogy transzállapotban az ember tudatalattija hatalmas mennyiségű információ eltárolására lehet képes. Az alany pszichéjébe egy blokkoló mechanizmus is táplálható, amely megakadályozza azt, hogy illetéktelen személyek alkalmazzanak rajta hipnózist és hívják elő az információkat. A blokkoló mechanizmus egy kódot jelent, amelynek közlése nélkül az alany nem esik transzba. 
A kísérletek állítólag odáig jutottak, hogy a kód kimondásával még egy hipnotizálásban járatlan személy is transzba ejthette az alanyt, a kód akár telefonon való közlése esetén is. Mindezen túl, néhány jól hipnotizálható személy a kísérletek során arra is képes volt, hogy hipnózis állapotában is olyan természetesen kommunikáljon, hogy mások számára transz állapota ne legyen észrevehető. Ezen technikák elméletben korlátlan lehetőségeket jelentenének titkos küldetések végrehajtásában.

A fenti pár sort okkal emeltem és hangsúlyoztam ki (SBG Buddha - VilagHelyzete)

Kétséges azonban, hogy a hipnózis technikája valóban működne, akár második, harmadik alkalommal is, olyan esetekben, amelyekben az alanyok meggyőződésükkel teljesen ellentétes utasítást kapnak, illetve hogy különböző alanyok esetében ugyanolyan sikerrel járna-e. Elkerülhetetlennek tűnne a hosszabb időn keresztül történő hipnotikus fölkészítés is, ami fokozza annak kockázatát, hogy ha folyamat félresikerül, az alany a terv egészét nyilvánosságra hozhatja. Emellett koránt sem biztos, hogy elismert hipnotizőrök hajlandóak mutatkoznának törvénytelenségek elkövetésére utasítani alanyaikat. Az, hogy kísérleti körülmények között létre lehet hozni Mandzsúriai Jelölteket, mára már szinte teljesen elfogadott, ám az is, hogy ezt következetesen végrehajtani nem lehet.  Ezen érvek lehettek a főbb okai annak, hogy a Mandzsúriai Jelölt programot az eddig napvilágot látott információk szerint sohasem alkalmazták a gyakorlatban.

Elektrosokk
Az elektrosokk alkalmazására épülő tudatmódosítás alkalmazása mindenekelőtt a következő két orvos munkásságához köthető: William Sergant a londoni St. Thomas Kórház vezető pszichiátere, aki kezelését „mély narkózisnak” nevezte el, és Ewen D. Cameron, a Allan Memorial Intézet pszichiátere, aki a „mintatörlés”, illetve a „pszichés irányítás” módszerét dolgozta ki. Ők voltak azon igen ellentmondásos kezelések szülőatyjai, akik betegeik félelmetes mentális problémáit még félelmetesebb kezelések segítségével próbálták orvosolni. 


Az 1930-as az elektrosokkot [1] előszeretettel használták depresszióban szenvedő betegek gyógyítására. Bár hatásmechanizmusa nem volt egyértelmű, a kezeltek az elektrosokk hatására számos esetben javulást mutattak. Mivel az elektrosokk alkalmazása emlékezetvesztéssel járt, igyekeztek azt a lehető legritkábban és legkisebb dózisban alkalmazni. A fent említett két orvos számára azonban ez a mellékhatás a kezelés első számú céljává lépett elő. A kezelés ezután a pszichiátriai betegek kóros gondolatmintáinak kitörlésére irányult; a megszokott 3-4 kezelés helyébe akár a 30 napon át tartó napi két kezelés lépett.


[1] Más néven elektro-konvulzív terápia (ECT) lényege, hogy 180 és 460 volt közötti elektromos áramot vezetnek a kezelt személy agyába, amely ott görcsrohamot vált ki.

William Sergant krónikus pszichiátriai betegségek (pl. mély depresszió, skizofrénia) fizikai beavatkozással történő gyógyításának, mindenekelőtt a lobotómia (a homloklebeny eltávolítása) elkötelezett híve volt. Később azonban rájött, hogy miután a fájdalmasabb kezeléseken átesett betegeket az altatásból fölébresztették, a betegek jobban lettek és már nem is volt szükségük lobotómiára. Sergant kidolgozta tehát a kóros magatartásminták kitörlésére irányuló eljárását, amelynek során a pácienseket akár 3 hónapig is altatásban tartották, amelyből hetente 2-3 alkalommal fölébresztették és elektrosokkal kezelték őket.

Ez az eljárás nagy hasonlóságot mutatott a kanadai Ewen D. Cameron által kifejlesztett pszichés irányítással, ami még Sergant technikájánál is intenzívebbnek tekinthető. Sergant első lépésként napi 2-4 elektrosokkal vegetatív állapotba fejlesztette vissza betegeit, ahol már nem tudták kontrollálni székletüket, nyafogni kezdtek és etetni kellett őket. Úgy gondolta, hogy a memóriájuktól és személyiségüktől megfosztott páciensek beteges gondolatmintáit ezután eredményesen tudja egészségesekre cserélni. A módszer arra épült, hogy az alvó betegeknek ismétlődő üzeneteket játszottak le magnószalagról annak érdekében, hogy a beteget az elhangzott információk elfogadására kényszerítse. Sergant ezután egyre inkább úgy vélte, hogy a siker az ismétlések számában rejlik, és a betegeknek már napközben is a felvételeket kellett hallgatniuk. Kísérleteztek pozitív és negatív töltetű üzenetekkel, illetve a páciens saját hangjának hallgattatásával is. 
Kezdetben az üzenetek egyszerű fülhallgató használatával juttatták a betegekhez, később erős bőrsisakokat rögzítettek a fejükre. Mikor a páciensek szenvedéseik közepette ezt is letépték, Sergant úgy döntött, drogokkal teszi őket mozgásképtelenné. (Kipróbálásra került például az afrikai nyílméreg, amely mozgásképtelenné tette a pácienseket, akik azonban végig eszméletüknél maradtak. Lehet tudni olyan esetről is, hogy a férfiak heréjét minden egyes üzenet után áramütés érte. Így akarták elejét venni annak, hogy a páciens a nyugtatózás ellenére se tudjon elaludni.) Az ily módon történő kezelés akár 3-4 hónapig is eltarthatott és egy üzenetet akár fél milliószor is hallhattak a kezeltek.

A kísérletekre kis idő múlva a CIA is fölfigyelt; érdeklődésük középpontjában mindenekelőtt a memória törlésének eszközei álltak. Nagy biztonsági kockázatot jelentettek ugyanis a CIA számára a szükségtelenné vált ügynökök, akik továbbra is hatalmas, titkos információ mennyiség birtokosai voltak. Igen nagy szükség lett volna tehát egy módszerre, amely a nem kívánt információk elfeledésére készteti az alanyokat. Cameronban meg is találták a megfelelő személyt a kísérletek lefolytatására. A CIA felelős vezetője azonban később azt vallotta, hogy a kísérleteknek soha sem sikerült hasznosítható megoldásra jutniuk, így 1960-ban a CIA beszüntette az ez irányú kutatások finanszírozását.

A tudatmódosítás manipulatív eszközei

Robert Jay Lifton „Gondolat-átalakítás és a diktatúra pszichológiája” című 1961-ben íródott könyvének 22. fejezete nyolc olyan technikát sorol föl, amelyeket ideológiai csoportok használnak hívek toborzására. A nyolc technika a következő:

1. Miliőkontroll – A beérkező információk megszűrése és az egyén lehető legteljesebb elszigetelése;
2. Mitikus manipuláció – a vezető különleges tulajdonságokkal való felruházása, amely feljogosítja őt a világ teljes újraértékelésére;
3. A lelki tisztaság megkövetelése – tanulságtétel a csoport ideológiájához való elkötelezettség mellett;
4. Megbánás – a csoport által bűnként definiált cselekedetek kötelező meggyónása a csoport előtt;
5. Szent tanítás – a csoport vezetője isten nevében beszél és az általa képviselt tanok minden más ideológia fölött állnak;
6. Nyelvi túlterhelés – a csoport sajátos nyelvezete a tagokat egyben a csoport gondolkodásmódjának átvételére kényszeríti;
7. A doktrína primátusa – Minden a csoport tanításával ellentétes személyes tapasztalat újraértékelése az új ideológiának megfelelően;
8. A létezés tagadása – minden csoporton kívüli személy tudatlanként és hitetlenként való megbélyegzése és létének teljes elutasítása.

Az itt említett technikák azért kapnak helyet a tudatmódosítás erőszakos eszközei között, mert azok az érvekkel történő meggyőzésnél, az emberi játszmáknál és a hétköznapi értelemben vett manipulációnál sokkal kikényszerítőbb erejűek, bár jóllehet, az előző fejezetekben tárgyalt módszereknél jóval puhábbak.
Ezen módszereket elsősorban a különböző szekták alkalmazásában figyelhetjük meg. Általánosan elmondható, hogy a különféle szekták előszeretettel alkalmazzák az érzelmi túlterhelést, az étel- és alvásmegvonást és az emberek elszigetelését egymástól és a külvilágtól. Az újoncokkal igen nagy szeretettel és odafigyeléssel bánnak, hogy kibillentség őket érzelmi egyensúlyukból és bizalmat ébresszenek a csoport iránt. Ha például a fiúk nem kívánnak részt venni a további programokon, csinos lányokkal bírják őket maradásra. A résztvevők minden percét különböző ismétlődő tevékenységgel töltik ki, úgymint sportolással, énekléssel vagy imák mormolásával, hogy azok minél inkább kimerüljenek. Ily módon a résztvevőknek nem marad idejük és energiájuk megosztani egymással kétségeiket. Ha valakinek kétkedés vagy elégedetlenség ült ki az arcára, azonnal kiemelik a csoportból és szerető, pozitív üzenetek tömkelegét zúdítják rá. A tagok természetesen mindenkit felszólítanak, hogy szakítsák meg kapcsolatukat szüleikkel, akik úgysem értenék meg őket. Ennek érdekében a szektatagok minden kommunikációs lehetőséget igyekeznek elvágni a külvilággal. Mindez olyannyira rejtett módon történik, hogy a gyanútlan érdeklődők semmit sem észlelnek belőle. 

A szekták beszervezési módszereire válaszul megjelent a Ted Patrick nevével fémjelzett „átprogramozás” módszere, amely szinte teljesen azonos volt azzal, ami ellen létrejött. Az 1976-ban megjelent „Átprogramozás: a hit konstruktív megsemmisítése” című kézikönyv (angolul: Deprogramming: the Constructive Destruction of Belief) például a következő módszereket sorolja föl: éheztetés, alvásmegvonás, megszégyenítés, büntetések, verbális stressz („maximális hangerő, minimális távolság”), szent dolgok meggyalázása, agresszív szex.... stb. A kemény módszerekre azért is lehetett szükség, mert a szektatagok utasították követőiket, hogy ne figyeljenek az őket hitüktől eltéríteni kívánók szavaira. Gyakorta előfordult ugyanis, hogy az áttérítés alatt álló személyek semmilyen kommunikációra nem voltak hajlandóak, gyakran mintegy transzállapotban ültek és folyamatosan kántáltak.



Szubliminális üzenetek
A szubliminális (tudat alatt ható) üzenetek működési mechanizmusa arra épül, hogy azokat az agy képes fölfogni, a tényleges tudatig azonban nem jutnak el. A szubliminális üzenetek azért lehetnek hatásosak, mivel az üzenetet nem nyíltan kapjuk, így nem tudjuk tudatosan, ill. logikusan eldönteni, hogy engedelmeskedjünk-e neki vagy sem. A fogadó fél számára pedig úgy tűnhet, hogy tettei saját döntéseiből származnak. Az ez irányú kutatások célja az emberi agy gyengeségeinek feltérképezése annak kihasználása érdekében. Szubliminális üzeneteket el lehet rejteni TV-műsorokban, rádióadásokban vagy állóképekben, de a legmodernebb technológia ezt már számítógépes programokban, internetes oldalakon vagy egyszerű spam-ekben is lehetővé teszi. 


Képi megjelenítés esetén a módszer arra épül, hogy a másodperc töredékére felvillanó üzeneteket szabad szemmel nem lehet észlelni, tudatalattink viszont képes annak befogadására. A Warner Bros például nyíltan beismerte, hogy az Ördögűző című filmben számos alkalommal szabad szemmel nem látható, egy halotti maszkot ábrázoló képkocka villan föl a feszültség fokozása érdekében. Érdekes példaként említhető, hogy a Precon Process and Equipment nevű cég olyan módszer kidolgozására törekedett, amellyel a gyerekeket szubliminális úton, akár tévénézés közben, meg lehetne tanítani a szorzótáblára.
(Én azért hozzátenném, hogy akik ezeket az erőket használják és mozgatják egyáltalán nem pozitív és építő jelleggel, hanem manipulatív és céljaikat kiszolgáló jelleggel alkalmazzák tömegeken ! - VilagHelyzete megj.)

Szubliminális üzeneteket, melyeket csak agyunk tud elkülöníteni, ugyanilyen módon, hangok útján is lehet közvetíteni. Ezt tette egy mineapolisi rádióadó is, amely a csúszós utak veszélyére figyelmeztette ily módon az autósokat. A szubliminális üzenetek árnyoldalára azonban igen elevenen érhető tetten a vásárlásra buzdító reklámokban, illetve olyan szélsőséges esetekben, amelyekben például metál zenekarok próbálhatják zenéjükbe csempészett üzenetekkel öngyilkosságra sarkallni hallgatóikat. Rejtett vizuális üzenetek előfordulhatnak képeken, festményekben is, amelyeket csak hosszasabb tanulmányozás után szűrhetünk ki.

Számos pszichológus azonban kétkedve fogadja a szubliminális üzenetek hatásosságát, és kísérletben bizonyították, hogy a tudatküszöb alatti üzeneteknek nincsen akkora hatóereje, hogy bárkit is konkrét cselekedetekre ösztönözzön.  Az ember tudatalattiját kihasználni hivatott szubliminális üzenetek léte bár vészjósló, hatásossága egyértelműen máig nem bizonyított.
 


Befejezés
Láthatjuk, hogy az erőszakos tudatmódosítás számára elérhető módszerek már csak hatásukban, de nem külsőségükben hasonlítanak elődeikhez. Ma már a legtöbb esetben ugyanis nem élve megnyúzással vagy a körmök letépkedésével próbálják megtörni a fogva tartottak akaratát, hanem sokkal kifinomultabb, a fizikai és pszichikai kényszer kombinációjára épülő technikákkal. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy ha erről külsérelmi nyomok nem is tanúskodnak, az erőszakos tudatformáláson átesettek emberfeletti kínokat állhatnak ki. Említésre méltó azonban az is, hogy a kísérleteket végző orvosokat sok esetben jó szándék vezérelt, és hittek abban, hogy tevékenységükkel a betegek érdekeit és a társadalom fejlődését szolgálják. Hogy alkalmazták-e az előzőekben bemutatott technikákat a gyakorlatban, és amennyiben igen, kik, mikor, milyen céllal és milyen hatékonysággal, abban biztosak soha sem lehetünk. Minthogy abban sem, hogy nem léteznek-e már ezeknél már sokkal hatékonyabb módszerek az emberi elme erőszakos befolyásolására. Könnyen előfordulhat, hogy igen, hiszen ez idáig a szuperszonikus rezgések, a mikrohullám, a mágneses tér, vagy az agyba ültethető elektronikus implantátumok szerepéről még szó sem esett. 
Az is tudvalévő, hogy számos, a CIA által folytatott kísérlet, kísérleti technika és eredmény nem került rögzítésre, vagy a dokumentumokat megsemmisítették. Még ennél is kevesebb tudható azonban a volt keleti blokkban folytatott kísérletekről. Hiteles források hiányában is könnyen elképzelhetjük, hogy ezek igen is léteztek, illetve azt sem zárhatjuk ki, hogy még ma is számos országban futnak szigorúan titkos programok az emberi elme minél hatékonyabb, keményebb vagy puhább módszerekkel történő befolyásolására.

Felhasznált irodalom: 
Carrie McLaren: Subliminal Seduction
Dominic Streatfeild: Agymosás, fejezetek a tudatmódosítás titkos történetéből. (HVG Kiadó, Budapest, 2007)
Richard Condon: A mandszúriai jelölt. Agave, Budapest, 2004
Mészáros István: A hipnoterápia története Magyarországon. Magyar Hipnózis Egyesület.
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

44 megjegyzés:

  1. egyszerűen erőlteti a vigyorgást és a mosolygást, próbál mosolyogva nézni a kamerába ameddig a többi beszél, egyszerűen azért mert ez a trendi, ebben a liberális diktatúrában a mosolygós hülye gyerek imidzs a divat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban divat a médiában egy harmadik személynek egyszerűen hülyén mosolyogni, amíg a másik kettő, őt gyakorlatilag kizárva beszélget. Ám elég érdekes, hogy a "fagyás" előtt közvetlenül a "Holy Ghost"-igen ismert kifejezés hangzik el...vagy már megint csak az van, hogy hajlamos vagyok inkább gyanakodni, mint elhessegetni a gyanakvást?

      -> "Valószínűleg egy bizonyos szó vagy szókapcsolat elhangzása lehetett a "kulcs""

      Törlés
  2. Ügyesen beleraktad a cikkbe szcientológusuk demagóg filmjét....ügyes. (szépen kiemelve, hisz ez lenne itt sok sor között a lényeg?)

    Ha nem direkt volt nem ártana utána nézned a "forrásoknak" mert némelyik elég erőltetett vagy mint a világon sok helyen betiltott gyilkos szekta filmje is eléggé pont azt erősíti ami ellen (elvileg ?) a cikked szól! (agymosás)

    http://www.szcientologia.org.hu/activity/citizens-commission-on-human-rights/cchr-museum-grand-opening.html

    de ha célod ezen szekta reklámozás a siker teljes....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen tisztában vagyok vele, hogy ezt a filmet a szcientológia/dianetika égisze alatt készítették. A pszichiátria viszont mindentől függetlenül a legnagyobb áltudomány a világon, mely betegségekről szavazással dönt éves kongresszusukon és a legnagyobb üzleti oldala mellett a legnagyobb hatalommal van felruházva a világon.... Ha ők téged zavaros elmeállapotúnak nyilvánítanak, nincs az az "isten", hogy lemossák rólad. Teljesen természetes viselkedéseket nyilvánítanak betegséggé és az Új Világrendben is nagy szerepe lesz a pszichiátria-alapú átnevelő táboroknak. Ahogy a fasizmus és náci ideológia alapjait is élenjáró eugenisták és a pszichiátria kitalálói teremtették meg.

      Röviden, ha már a gonoszság szóba került pont valamelyik nap,...akkor én azt mondom röviden, hogy attól a rossz még rossz marad és beszélhetünk róla, ha a legjobban a pszichiátria gonoszságainak leleplezésében a szcientológia jár élen. Sajnos vagy nem, de a legjobb és magyarul is elérhető anyagokat ők készítették eddig el. Természetesen mindent fenntartással kell kezelni, de mindaz, amiről szó van ezekben, egyéb forrásokból is megerősíthető.
      Magyarul: ha azért nem beszélnék egy manipulatív és rengeteg gonoszságot elkövető "ágazatról" - mely egyébként nagyon fontos szerepet tölt be az emberiség ideológiájának alakításában -, mert egy megkérdőjelezhető indíttatású agymosóvá vált szekta is harcol ellenük és igyekszik ezt leleplezni, akkor elmennék a lényeg és az igazság mellett.
      Tehát nem a szektának a reklámozása a cél....de gondolom ez ezek után világos.

      Törlés
    2. Egyetértek!

      Annyit kéne zárójelben oda írni, hogy a film mondanivalója, bár igaz, de ezt egy hasonló céllal egy nem kevésbé ördögi szervezet mint pajzsként/kábítószerkén/szemelfedésként/stb hozta létre. Vagy bármilyen módon, de jelezni kell, hogy az emberek tudják a helyére tenni a dolgokat.

      Sajnos tudom, hogy egy látványos fedőprogram (drogellenes futás, egy ilyen film stb) mögé bújva dolgoznak és észrevétlen hálózzák be a jóhiszemű fiatalokat...nem árt felhívni a figyelmet erre!

      Amúgy ők azért ágálnak (még jogosan is) a pszichiátria ellen, mert minél kevesebb "beteg" jut oda nekik annál több lesz....ők ezt csinálják, csak nem pirulákkal, hanem lelki terrorral! De az eredmény ugyan az. Önmaguk hitét vesztett összezavarodott szerencsétlenek.

      http://www.youtube.com/watch?v=xXNvDk0Qb-w

      Törlés
    3. Kedves Santantica!

      Az nyilvánvalóan látszik, hogy nem pártolod a szcientológiát, tényleg sok mindent lehet hallani róluk, de megmondanád, hogy honnan származnak ezek az információk, amiket itt leírtál? A saját tapasztalataid alapján vontad le ezeket a következtetéseket vagy ismerősök véleménye formálta őket? Csak mert én is kapcsolatba kerültem velük és ezidáig kifejezetten értelmes dolgokat és embereket ismertem meg.
      Amiket írsz, bizonyára van valami alapjuk, mert máshol is hallani ilyet, de mégis valahogy nagyon túlzónak tűnik az eddigi tapasztalataim alapján. Ezért is vagyok kíváncsi a tieidre, már ha vannak. Előre is köszi

      Törlés
    4. Kedves Santantica!

      Az nyilvánvalóan látszik, hogy nem pártolod a szcientológiát, tényleg sok mindent lehet hallani róluk, de megmondanád, hogy honnan származnak ezek az információk, amiket itt leírtál? A saját tapasztalataid alapján vontad le ezeket a következtetéseket vagy ismerősök véleménye formálta őket? Csak mert én is kapcsolatba kerültem velük és ezidáig kifejezetten értelmes dolgokat és embereket ismertem meg.
      Amiket írsz, bizonyára van valami alapjuk, mert máshol is hallani ilyet, de mégis valahogy nagyon túlzónak tűnik az eddigi tapasztalataim alapján. Ezért is vagyok kíváncsi a tieidre, már ha vannak. Előre is köszi

      Törlés
    5. a szientolgógiai nagyon brutális bűnöző banda, sok országból keményen ki is tiltották őket, a vezetőik kb. életfogytiglant érdemelnének, a beszivárgási munkájuk miatt az állam működésére is nagyon komoly veszélyt jelentenek, sajnos usa háttér erővel rendelkeznek

      Törlés
    6. http://www.youtube.com/watch?v=xXNvDk0Qb-w

      Egy "jól" végződő (értsd: nem lett földönfutó vagy öngyilkos) kilépés és felismerés.

      (gondolom hű szektatagként jelented és hamar levetetitek a videót,mert egy külön szervezet (org) csak ezzel foglalkozik, már nagyon sok helyről levették az ehhez hasonló igaz videókat)

      Ha tiszták lennének a szándékaik, akkor lehet nem kéne nemzetközi vizeken (tehát minden törvényi ráhatás alól mentesülve) nagy hajókon tartani a központokat.

      Azt, hogy az életed egy részét (remélhetőleg egy részét csak) erre szánod, az a Te döntésed.
      Valszeg ha nem vagy kőgazdag, vagy igen befolyásos, akár köz akár háttér szereplő, csak egy sima hosztesz leszel a gépezetben és akár zökkenő mentesen le is tudsz majd lépni. Ne tévesszen meg a látszólagos helyi "jótékonysági" intézkedések, ez bár látványos, de minimális eredménnyel a cél minél több embert bevonzani és azokból kiszemezgetni a fent említett köröket.....akár a gyerekeiken keresztül is!

      Amúgy szerintem ha tag vagy (és nem egy vezető akinek ez a feladata), lehet ne is jelentsd, mert köztudott, hogy tiltott a tagoknak és retorzió vár azokra, akik a parancs ellenére fertőzik agyukat ilyen oldalakkal mint ez is. Hányas tudatszinten vagy már? :)

      Törlés
    7. "Míg végül semmid sem marad" <- ezt írjátok be a Youtube keresőbe, aztán lehet mozizni...(egy jó német film, bár megrendezett, de megtörtént eset leírása)

      Nem szívesen kerülnék be. Úgy tűnik nekem, mintha a "szabad akaratot" (... ugye tudjátok miről beszélek) - azt, ami ha mindent elvesznek az embertől, még mindíg a miénk kellene maradjon, szóval azt akarnák elvenni -> egyenes út az elmeprogramozáshoz nemdebár?

      Törlés
  3. Ezt a cikket remekül összeraktad.......,de sajnos így zanzásítva elég lehengerlő,hogy milyen mocsadék egy faj vagyunk..." teremtés koronája"????????????..nincs a földön még egy ilyen faj,gondolom nem is lesz.......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérlek, ne hidd el, hogy ezek valóban MI vagyunk! Igenis jóra teremttettünk, és az a dolgunk, hogy igenis küzdjünk és jók legyünk! Ne a rossz ellen, de a bennünk levő jóért, mert az a mi igazi énünk - a rossz csak egy sárburok rajtunk, egy rongyos koszos ruha.
      Akik ezt teszik más emberekkel, azok is csak eszközök (fel sem fogják), nem az EMBER eredeti állapotát mutatják.
      Ezt én így gondolom...persze, mindenkinek megvan a joga másként gondolni.

      Törlés
  4. teljesen igazad van.,,,de ahogy járok-kelek a világban azt tapasztalom.hogy aki gátlástalanul kihasznál,megaláz,földbe döngöl becsületes,dolgos embereket...az nagy tiszteletben álló,nagy hatalommal rendelkező személy......az értéktelenség,a csillogó butaság ma a sikk...én is azt szeretném ha végre ennek vége lenne....

    VálaszTörlés
  5. Azé a nép, aki megműveli...

    VálaszTörlés
  6. Egy jó áttekintést ad a témában a Buddha által belinkelt Drábik könyv, - ezt érdemes mindenképp elolvasni akiket érdekel ez az egész őrület amit "kutatás" címszó alatt végeztek/nek katonai berkekben.

    Drábik János említ még a könyve (Tudatmódosítás) vége felé egy Gondolat Olvasó Berendezést (Mind Reading Machine) mely már az 1970-es években (4 évtizede!) használatban volt. S ami durva ebben hogy a jelek szerint a BigBráder ezt az 1980-as évektől a szériagyártású nyugati autókba mind beépítette. Tud erről valaki bővebbet?



    -> http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0506.htm

    "Mi a gondolatolvasó gép?

    Ez lényegében egy elektromágneses sugárzást kibocsátó szerkezet. Alan Yu ennek a gépezetnek a létezéséről először 1970-ben szerzett tudomást, amikor a South China Morning Post című lap beszámolt arról, hogy az amerikai University of Maryland kutatói feltaláltak egy olyan gépezetet, amely képes elolvasni a másik ember gondolatait. A találmány eredeti célja az volt, hogy elősegítse a súlyos autóbalesetek áldozatainak a kihallgatását. Ugyanis a súlyosan sérültek nem tudtak beszélni, de feltételezhető volt, hogy gondolkodnak. A CIA hamar felismerte, hogy ez fontos találmány és megvásárolta a szabadalmat.

    1984. tavaszán Alan Yu kezébe került egy dokumentum arról, hogy a tajvani katonai rendőrség vásárolt ilyen gondolatolvasó gépet az Egyesült Államoktól. Ezt Tajvanban Psychological Language Machine-nek, Pszichológiai Nyelvgépnek nevezték. A dokumentum azért került Alan Yu-hoz, mert neki kellett - mint gazdasági tisztnek - jóváhagynia, hogy pótalkatrészeket vásároljanak a meghibásodott gépekhez. Még mielőtt Alan Yu kivándorolt az Egyesült Államokba, ez a "Pszichológiai Nyelvgép" a tajvani biztonsági szervezetek leghatékonyabb eszközévé vált." (...)

    (... ... ...)

    "Alan Yu-val egy Lundis nevű személy közölte, hogy az Egyesült Államokban 1983-tól kezdve úgy tervezik az autókat, hogy azok elektromágneses jeleket bocsáthatnak ki egy műbolygóra. Ily módon a hatóságok nyomon tudják követni bármely autónak a mozgását. Ez hasonlóan működik, mint az állatokba implantált mikrochip. Ez azt is bizonyítja, hogy már régóta megtervezték, és működésbe állították az általános megfigyelési rendszert, mégpedig azért, hogy az agyműködés megfigyelésével információkhoz jussanak. A megfigyelőrendszernek célja lehet a nyomkövetésen túl a célszemély gondolatainak az elolvasása is.

    Mivel Alan Yu szavahihető embernek ismerte Lundis-t, ezért úgy döntött, hogy a tőle kapott információ alapján alaposan átvizsgálja saját autóját. Úgy gondolta, hogy egy elektromágneses hullámkibocsátó készülékhez a legjobb hely az autóban a kormánykerék tengelye, mivel az áll legközelebb az autóvezető arcához, továbbá ezen a helyen kevés probléma szokott adódni. Amikor szétszedte a kormányszerkezetet egy nehéz és vastag hatszögletű fémszerkezetet talált a tengelyében, amely össze volt kapcsolva egy "elektromágnessel". A vastag és "kerek alakú elektromágnes" valójában nem nélkülözhetetlen alkatrész. Biztosítja a kürthöz a kapcsolatot, de erre a célra drótvezeték is megfelelne. Azaz egy komplikált és teljesen felesleges elektromágnes helyett egy sokkal egyszerűbb megoldást is lehetne alkalmazni, ahogyan azt korábban tették. Az elektromágnest úgy tervezték, hogy teljesen elrejthető legyen a kormánykerék tengelyében." (....)


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tájékozódás képpen még néhány anyag a neten - tehát mégegyszer:

      * Dr. Drábik János: Tudatmódosítás - Az agy megerőszakolása
      http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0500.htm

      (Előszó) ..."A könyv írása közben megértettem, hogy az agykontroll végső formája a társadalmat sötét lepelként beborító félelem. Az a tudat, hogy valaki bármely pillanatban elveszítheti az életét, szinte reflexszerűen kiváltja, hogy védelmet keressen azoknál, akiktől védelmet remél. Az a trauma-okozással előidézett abszolút agykontroll, amelyről ez a könyv szól, nem az összeesküvési elmélet valamilyen újabb változata. Nem elméletről, hanem gyakorlatról szól. Tényekről. Megtörtént eseményekről, létező (vagy létezett) hús-vér emberek sorsáról."...



      * Monarch-programozás
      http://2012.blogol.hu/read?perm=3296398#logdrb

      (...) "A módszer neve: Monarch-programozás. Az Illuminátusok dinasztiái már legalább a XVIII. század óta kísérleteznek vele, az igazi áttörést azonban az 1940-es években érte el Dr. Joseph Mengele. Ő a zsidó gyerekek közül kiválogatta a legintelligensebbeket, s a rajtuk való kísérletezéshez gyakorlatilag carte blanche-t kapott az Irányítóktól: azt csinált velük, amit csak akart. (Az egyik kutatási területe pontosan az volt, hogy felderítse, milyen és mennyi kínzás az, amit még éppen túl lehet élni.)

      A háború befejeztével az amerikai kormány az operation paperclip keretei között "átmentette" Mengelét Amerikában, ahol a CIA-nál dolgozó kollégáival megosztotta kutatási eredményeit, és kezdetét vette a CIA MK Ultra nevű programja, melynek lényege az volt, hogy az Illuminátus családokon és egyéb dinasztikus rendszerben működő Irányítókon kívül másokat is programozzanak, nagy tömegben. Így rendelkezésre állnak majd kisebb értékű, feláldozható rabszolgák is, s egész kaptártársadalmat tudnak kiépíteni, szaporítókkal (alfák), dolgozókkal (gammák), harcosokkal (delták), stb.

      Hogyan történik a Monarch-programozás? (...)"



      * Cisco Wheeler and Fritz Springmeier: The Illuminati Formula Used to Create an Undetectable Total Mind Controlled Slave (PDF, eng)
      http://2012bonanza.uw.hu/text/monarch.pdf



      * Cathy O'Brien, Mark Phillips: Trance Formation of America (PDF, eng)

      "This book is amongst the most shocking ever to reach this desk. Trance Formation of America is the chronicle of Cathy O'Brien, a recovered survivor of the CIA's infamous MK-ULTRA Porject Monarch mind-contral operation, and of Mark Phillips, the courageous man who rescued her (and her daughter) in 1988 from certain death and helped her recover her memories and regain some control over her life. Cathy O'Brien's troubles began at birth (in 1957) when she was subjected to constant abuse by her family. As she grew up, her father ensnared her in a corrupt paedophile ring and eventually sold her out to he CIA where, under the auspices of Project Monarch, Cathy became a mind-controlled White House sex slave deprived of any love, free will or self-respect and forced to endure drug and elecro induced torture."

      http://www.globalgrey.co.uk/Books/Conspiracies/Trance-Formation-Of-America.pdf



      * Videó: Programozott Bérgyilkosok 1/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)
      http://www.youtube.com/watch?v=RuuyF_ZTOHc

      Törlés
    2. * Ember-robot élőben! Érdekel?
      http://pirospirula.blogspot.hu/2011/09/ember-robot-eloben-erdekel.html

      "... ... ...No de térjünk vissza Walt (Disney) bácsihoz, aki a vidámparkoknak álcázott programozóközpontok sikerén felbuzdulva nem sokkal később újabb öltettel állt elő. Ugyanis az egyetlen probléma (mármint az ő szemszögükből) ezekkel a kiképzőtáborokkal az volt, hogy csak viszonylag limitált számú embert lehetett velük egyszerre programozni. Ők sokkal inkább valami olyasmit szerettek volna látni, amivel az emberiség jelentős részét tudnák programozni!

      Walt-ék ezért úgy döntöttek, és azért meg kel vallani, hogy ezekre az emberekre sok mindent el lehet mondani, de azt semmiképpen nem, hogy ostobák lennének... szóval úgy döntöttek, hogy felprogramoznak olyan robotokat, akiket arra használhatnak majd, hogy azok programozzák fel a populáció többi részét. Tehát a robotok fognak programozni újabb robotokat. Hát nem zseniális?

      Úgyhogy Walt bácsi elindított egy fiatalokról szóló és fiatal közönséget megcélzó tv műsort, amit jobb híjján talán a magyar Kölyökidő nevű, a gengszterválás tájékán az m1-en sugározott műsorhoz tudnék hasonlítani, csak mikiegeres kiszerelésben. Lényegében összetoborzott néhány fiatal gyermeket, akiket elkezdett felprogramozni (kínzás, ételmegvonás, pszichotróp drogok, meg minden ami ehhez kell), adott rájuk mikiegér füleket, és produkálniuk kellett magukat egy új show műsorban.

      Ha jobban megnézitek ennek a shownak egy újabb generációját, a felprogramozott gyerekek között számos ismerős arcra is bukkanhattok...

      Christina Aguilera, Justin Timberlake és Briney Spears mind a Mickey Mouse Club "felfedezettjei" voltak

      A nagy ötlet a következő: A fiatal felprogramozott gyermekkel csinálsz egy műsort, amit a családok megnézetnek a szintén fiatal, hasonló korú gyermekeikkel. Hétről hétre újra leülnek a tv elé, és követik az újabbnál újabb epizódokat, és ezzel egy szoros kapcsolat alakul ki bennük a műsor szereplőivel. Felnéznek a műsor szereplőire, mintának tekintik őket, a szülők pedig nem látnak ebben semmi problémát, hisz egy egyszerű gyerekműsorról van szó, látszólag teljesen normális gyerekek szerepelnek benne.

      A csel az, hogy a gyereksztár valójában emberrobot, és amikor eléri a 19 éves kort - és ekkor ugye, vele együtt a te gyermeked is éppen a felnőttkor küszöbére kerül - akkor a programozók egyszerűen programot váltanak, és az ártatlan kislány egyik napról a másikra átalakul egy olcsó ribanccá, aki kipakolja minden portékáját, és 6 alul öltözött bőrcsizmás feka pasival vonaglik a színpadon, miközben egy óriás anakondával maszturbál.

      Nos, e pillanatban már lehet, hogy lennének kifogásaid, csakhogy már elkéstél vele, mert a gyermeked gyakorlatilag együtt nőtt fel ezzel a tinisztárral, végigkísérte életét, ha ő felnőttként úgy kezd viselkedni, mint egy olcsó ribi (elnézést a francia szavakért), akkor ez óhatatlanul kihat a te gyermeked erkölcsi döntéseire is az életében. És most már késő azt mondani, hogy ezt azért mégse, a károsodás már visszafordíthatatlan...."



      * Még egy tudatmódosított "biorobot" Britney Spears mellé - a fiatalok bálványa: LADY GAGA (BBC One)

      http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=GrxuChwwJOk&list=PL28E4CC224856E9E5#t=654



      * A teljes 13 részes Pirospirulás válogatás itt megtekinthető az elejétől - tanulságos!

      Hollywoodo, Média Mágia és a Manipuláció Mesterei - Háború az Ember Ellen
      http://www.youtube.com/watch?v=lkKlP_DgJRw&list=PL28E4CC224856E9E5&index=1

      I. Az ellenség már a nappaliban van
      Tv, Sportok, Filmek...
      Telehipnózis

      II. Szubliminális programozás
      Szubliminális üzenetek, NLP (Derren Brown)
      Szex, szex, szex és szex
      Vásárolj! Hódolj! Ne ébredj fel!

      III. Ember-robotok
      A Bekattanós Tömeggyilkos (Michael Tsarion)
      A Mandzsúriai Jelölt (Jesse Ventura
      A Monarch Szexrabszolga (Cathy O'Brien)

      IV. Titkos Társaságok
      A Templomosok kincse
      Az Illumináti
      Hollywoodo, a templomos mágia

      És az EXTRA rész:
      Hát ezért van Hollywood!

      Törlés
  7. \Bocsánat, nem tudtam hogy nem lehet Offolni/, magam is hallottam erről illetve a tv is egy fajta fegyver, amit nem szórakoztatásra fejlesztettek ki mint ahogy sokan hiszik, csak később terjedt el, nép butítás révén. Egy olyan fegyvert akartak kikísérletezni, ami az emberi pszichét befolyásolja, a mostani HD, digitális felbontás is e- célt szolgálja. Bár én már egy jó darabja leálltam a rendszeres tv- nézésről és abszolút nem hiányzik.

    VálaszTörlés
  8. Egy friss adalék a "Szép, új világ" modellhez:

    http://www.nlcafe.hu/csalad/20131216/gyermekfigyelo-karoramobil/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=nlcafe&utm_campaign=20131216

    Kínában piacra dobtak egy "gyermekfigyelő" mobiltelefon karórát, amellyel a szülő(k) GPS-sel ellenőrizheti, merre jár a kiskorú. Igény szerint belehallgathat a gyerek környezetének a zajaiba és beállíthat ún. határokat is, hogy ha azokat elhagyja a gyermek, akkor a készülék azonnal riasztja a szülőt.
    A berendezés nem kerül semmibe, a 2 éves "előfizetés" kb. 13.000 Ft.

    Innen már csak egy ugrás... a bőr alá helyezett mikrocsip.
    Brrr....

    VálaszTörlés
  9. Valaki van itt mos és meg tudna hallgatni engem????????? Segíteni Nekem??????Valakiiiiiiii segítsetek

    VálaszTörlés
  10. Hat... ha "valaki" nincs is itt, Isten egészen biztos, hogy itt van, de O is csak akkor tud segiteni, ha eloadod a banatodat. Kezdheted...

    VálaszTörlés
  11. Válaszok
    1. Épp "itt" voltam, amikor írta Life ezt a dolgot, láttam Ria reakcióját is, és a bal oldali kis számláló szerint voltunk itt még vagy 45-en. Szóval voltunk páran, akik segíthettünk volna, de mivel nem mondta mi baja, így ez elmaradt.

      Az is érthetetlen, hogy miért ennél a régi cikknél kért segítséget Life, amit már csak kevesen néznek, és a jobb felső "Legfrissebb hozzászólások" modul meg elég gyorsan lepörgeti, szóval hamar elvész a süllyesztőben...

      Amúgy meg szerintem sokszor hibás az az elgondolásunk (én is sokszor beleesek ebbe), hogy kapásból másoktól várjuk a segítséget, miközben szerintem bennünk van minden megoldás.

      Törlés
    2. Azért van némi huncutsag abban amit mondasz Mazsola, mert Life eloszor is kérdezett ugyebar... Es miutan valaszt kapott volna arra a kérdésére, hogy "Valaki van itt most?" (a "most" lényeges) - azutan adta volna elo a mondokajat - gondolom én - de végül valami megakadalyozhatta ebben, hiszen annyira késore még nem jart az ido, hogy ne tudott volna valaszolni nem sokkal azutan, miutan meglatta/meglathatta, hogy jelezve volt felé.

      Abban a tévhitben pedig jobb, ha nem ringatod magad, (és ugy azutan nem is terjeszted ezt a tévtanitast), hogy Isten az emberben van, mert ez nem igaz! Isten csak azokban van (vagyis ad magabol), akik befogadtak, behivtak Õt az életükbe, elfogadtak életük Uranak! Isten e nélkül "csak" külso szemlélodo, bar osztogatja az aldasait es kegyelmét, kinek - kinek ahogyan akarja.
      Ha pedig ugy volna igaz, ahogyan gondolod, akkor miért kéred Life-ot arra, hogy: "keresd Õt " ?

      Még jo, hogy csak szerinted van bennünk (emberekben) a megoldas, ugyanis Isten kijelentése szerint Krisztus a megoldas mindenre - Õ az, aki minden mindenekben...! mert szamunkra Õ az élet. "Akié a Fiu, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban" (1 Janos levél 5:12).

      (Csodalkozom azon, hogy még mindig nem érted ezt, amikor (mi hivok) mar kb. masfél éve magyarazzuk itt a legkülönbozobb variaciokban.)

      Törlés
    3. Szerintem az Istennel való kapcsolat alapvető (default) "képesség" minden teremtményben. Azzal viszont egyetértek, hogy ezt a kapcsolatot elő kell (lehet) hívni, erősíteni, és bizony el is lehet felejteni (mint azt csinálják sokan).

      Törlés
  12. ESTE LEÍROK MINDENT. INNEN NEM SZABAD.CSAK VALAKI LEGYEN ITT KÉRLEK BENNETEKET.KÖSZÖNÖM.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valaki mindig itt van.
      És Valaki mindig ott van Benned is.
      (keresd Őt)

      Törlés
    2. Bilderberges kottából játszák Nostrademus jövendölését -ezért nem beszélhet?
      https://www.youtube.com/watch?v=OjkKNh_s0IE&feature=em-hot-vrecs

      Törlés
  13. Itt vagyok, én is emberkísérlet áldozata vagyok, minden percem utam meg van tervezve, nagyon rossz érzés, dolgoh tünnek el, nem ott vannak ahol hagyom oket de ez csak töredéke annak ami velem történik, a sok hazugság megalázás.Mindegy mi csak fájjon megalázzon stb. Valaki ha tud már azzal is segít ha meghallgatna.Segítsetek kérlek! Nem tudok ellene védekezni.

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt vagyunk baszki, de mégis hogyan segítsünk, amikor nem mondod el mi az ábra veled? Ezek a töredékinfók semmire nem elegendőek.

      Na jó kérdezzünk, hátha így menni fog!

      "én is emberkísérlet áldozata vagyok"

      Konkrétabban? Valaki fogva tart? Ember az illető, ismerősöd/rokonod? Vagy valami UFO kísérletezik rajtad? Netán valami idegen szellemlényt érzel magadban, magad körül?
      Milyen kísérletek folynak veled? Fizikai? Mentális?

      "minden percem utam meg van tervezve"

      Ezzel sajnos sokan így vannak, akik be vannak tagozódva a társadalom mókuskerekébe, és még családjuk is van. :)

      "dolgoh tünnek el, nem ott vannak ahol hagyom oket"

      Na ez már érdekesebb... Családtag tehet róla? Vagy inkább elfelejted rövidtávon mit hová tettél? Esetleg figyelmetlen vagy, amikor pakolsz, és később nem találod? Rend a lelke mindennek! :)
      De most komolyan: ezeket a tárgyáthelyeződéseket biztos nem Te csinálod? Valaki más?

      "a sok hazugság megalázás"

      Ez így van. De ezzel sokan így vagyunk, akiknek kinyílt a szeme, elég ha végignézel egy híradót, megalázva érzem magam a sok hazugságtól. De gondolom nem erre gondoltál itt, szóval akkor...?

      "Hol vannak az egyéni szabadságjogaim"

      Ria leírta lentebb, ezzel szintén sokan így vagyunk, persze kérdés kinek mit jelent a "szabadságjog"?

      Kezdetnek ennyi elég lesz, ha válaszolsz rájuk, talán segíthetünk.

      Törlés
    2. Talán nem ő távolítja el, amit írt!
      Pont erről beszélt!
      E-mail-t tudsz írni?
      sszzeerreelleemm
      és gmail és com.

      Törlés

  16. Ja baratom! ugyanezt kérdezi majd 7 milliard ember (leszamitva ebbol a gyerekeket).

    Egyébként pedig nézz kicsit körül a magad haza tajan, nem vagy-e benne keményen az okkultizmusban, ugyanis azokkal szokott az elofordulni, ami veled.

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Life ! Amennyiben nem szívatsz minket, azt javaslom kérd meg imában, közvetlenül Jézust (hívd segítségül a nevét), hogy szabadítson meg attól ami úgy érzed fogságban tart (ez az ítéletvégrehajtási intézményekre vagy az elme által valóságosnak vélt irreális dolgokra nem vonatkozik). Ha ez nem ember, de valós lény, még könnyebben fog menni. Jézus nevét hívd ellenük, és parancsold azt ami úgy érzed megmenti a lelkedet, életedet. Meg írd le mi a gond. Isten áldjon !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben biztos van igazság.
      És nem kötözködésképpen, de ez nem egyfajta szómágia? Mintha nemrég írtad volna, hogy mennyire elítéled az ilyesmit...

      http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2014/03/mit-latnak-gyermekeink-amit-lady-gaga.html?showComment=1394937576010#c6098777595726010281

      Törlés
  19. Nem az. Sátán találmánya a mágia. Amit én ajánlottam Life-nak az egy bizalmon alapuló segítséghívása az ember teremtőjének.

    VálaszTörlés
  20. Szerintem egy kicsit túl van misztifikálva ez az egész dolog.
    Annyit szeretnék fűzni az egészhez, hogy ezek a ritka érdekességei és szenzációi a tudatmódosításnak, amik a világban zajlanak. Ezek a nagy egészhez képest elenyészőek.
    Arról szeretnék írni nektek, hogy különféle eszmék, amikben hisztek mennyire manipulatívak.
    Például Isten. Isten maga a Sátán.
    Fórumoztam és egy hívő ember kampányolt azért, hogy engem arról afórumról véglegesen töröljenek.
    Csak föl akartam nyitni az emberek szemét és segíteni nekik.
    De ez mindig fájdalmas és nehéz. Emiatt sokan nem kedveltek és ok nélkül kizártak. Nem volt indok és semmi.
    Életünk minden másodperce megtervezett. A Földön lévő összes ember és élőlény egy transz állapotban van szerintem. Tehát egy előre tanított és idomított séma szerint cselekszik és gondolkodik, érzékel.
    Viszont egyik sem megy már úgy igazán.

    A vallás tévtanaival ellentétben, ami a bűneidtől megszabadít az csakis a saját szenvedésed, ami fájdalom árán megtisztít. Én akkor örülnék ha a szekták és az összes vallás elpusztulna.
    Amit szeretnék az a hatalom mentesség. Hogy egy ember, akkor legyen nálam hatalmasabb ha az őszintébb, emberségesebb, kedvesebb, segítőkészebb nálam.

    Szívesen beszélgetnék olyan emberekkel, akiknek sok a szabad, önálló gondolatuk, tehát a nagyrészét saját gondolataikból teremtik elő és nem könyvekből. Ami még érdekel az az elemző gondolkodás.
    Nem érdekel se a vallás, sea szekta, se az illuminati, nem vagyok tag sehol, illetve de.
    Csak itt a Föld nevű Pokolban. De innen nincs kiút.

    norbi24eger@gmail.hu









    VálaszTörlés
  21. Ne haragudjon meg senki, hogy ezt írom, de nem a furcsaságokban van a legnagyobb hiba, hanem a közgondolkodásban, akik szemügyre veszik a devianciát.
    Britneynek lehet, hogy rossz élete volt, de nem hinném, hogy programozták.
    De miért is tették volna? Azt se értem ki programozta. Maximum a szülei, vagy a megaláztatások, vele történtek miatt lett ilyen. Az ember személyisége nemcsak ilyen módszerek által eshet szét, hanem trauma hatására is.
    A többszöri trauma pedig képes mély nyomokat hagyni az emberben.
    Gyermekkori bántalmazás. De úgy csinálunk, mintha minket a szüleink nem vertek volna meg jópárszor, vagy ha nem idomítottak volna, hogy elfogadjuk a társadalmi elveket. Mikor méssz a járdán merengj el nyugodtan, amikor egy kisgyereket látsz és az apja azért ordibál a gyerekkel, mert az nem ült a biiklin, hanem állt.
    Vagy ha a játszótéren leül a gyerek a homokba és ordítanak vele, hogy de piszkos lesz a ruhád. Senki sem néz oda, mert természetesnek veszik, hogy a gyereket már majdhogynem a levegővételért is meg kell alázni, vagy felpofozni, megrángatni a testét.
    Ez a féle programozás itt nincs meg a listában, de ha valaki akarja írok hozzá egy meghatározást.
    Hétköznapi Gyermekprogramozás
    Mindenki elítél, szörnyűlködik, megvet, gyűlöl másokat, de segíteni csak kevesen segítenek ha baj van.
    Ha Britneyt tényleg programozták is volna, akkor sem minden a programozás utáni reakciója lett volna a programozásból következett reakció. Tehát az a reakciója lehetett akár amiatt, mert régen traumákat szenvedett el és teljesen egy más gondolkodással, érzékenységgel, érzések nem szokványos kimutatásával rendelkezik.
    A riporternő gondolom mikor elkezdett sírni utána kikapcsolta a kamerát és biztos átölelte.
    Aha, vagy elborzadva nézte, hogy lehet ilyen szellemi csökkent valaki.
    Meg is mutatkozik az emberség, vagy annak hiánya.

    A másik videóról a lemeredt csávóról a véleményem:
    Vannak bizonyos emberek a társadalomban, akik életüket egy pszichés sokk nevű állapotban élik le.
    Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor valakit elrabolnak, vagy fogvatartanak és sokkot kap hosszú időre.
    Viszont egy ilyen társadalomban, ami a miénk egy olyan ember is sokkot kaphat, aki nagyon jól lát a szemével, vagy jól figyel, hogy mi történik körülötte. Lehet ezt sokmindennek nevezni a pszichológia, pszichiátria talált ki erre szép műszavakat. Ez lényegében egy olyna állapot, amikor sem nem vagy manipulálva, vagyis hipnotizálva, sem nem vagy szabad. Sokkot kapsz, tehát az elméd leblokkol. Majdnem mintha meditálnál. Sőt!
    De ez nemcsak amiatt van, mert rajta valamit hajtottak végre.
    Gyakran megbélyegeznek, fölcímkéznek embereket a gondolkodásuk, viselkedésük miatt és találnak ki rájuk mindenféle műszót, vagy fogalmat. Ha valaki a midiában hibázik, akkor pedig már nem mondhatják azt, hogy a szülei rosszul nevelték, vagy sokat szenvedett, vagy rossz a világ és az emberek, vagy miken ment keresztül, hanem akkor kitalálták, hogy ő egy elmegrogramozott celeb.
    Igen, Programozott. De aligha hiszem el, hogy olyan módszerekkel, amik ide le vannak írva.
    Ez már inkább, ami a nevében is benne van.
    Összeesküvés elmélet. Tehát összeesküdünk valaki ellen és elméleteket gyártunk, amivel összeesküdhetünk ellene. Mi most a fórumon is ezt csináljuk. Összeesküvünk. Összeesküvő elméleteket gyártunk.
    A tiszta elmének, tiszta logikának nincs párja.

    Szívesen beszélgetnék érdekes témákról E-mailben is.
    norbi24eger@gmail.hu











    VálaszTörlés
  22. én emberkisérlet vagyok tudom senki nem hiszi el a magyar célja hogy én paranoiás skizofrén legyek már drábikkal is beszéltem ezügyben és teljesen igazat adott azt mondta követno fognak mindenhová amig élek,szörnyű higgyjétek el szörnyű,és a saját anyám adott el nekik1970 ben.a paranoia megvolt már 2012 ben most a skizofrénen dolgoznak de keményen kijöttem angliába persze követtek,mentem genfbe az enszhez oda is követtek,semi sem ugy van hagyva ahogy vol a szobámban vagy a melohelyen sajnos észreveszem,borzaszto ahogy modosítani akarnak borzaszto és ezt egy gyilkos anyának köszönhetem,borzaszto enni aludni nem tudom,ha fent vagyok csak zokogok,aztán jönnek a meloban hogy ezt meg azt másitják amit otthagytam most készulok kanadába de ott sem lesz más vagy be sem engednek ki tudja.a bünügyi nyilvántartóban dolgoztam igy tehát ott legálisan folytathatták a kolleganőim amit folytattak ellenem,akartam feljelentést tenni de anyám aki a rendőrségnél dolgozott mondta kirohognek.probáltam innen angliábol az egész világon keresni segítséget pszichoterapeutát ügyvédet de senki de senki nem vállalta ez kicsit furcsa számomra még clooney feleségének is irtam itt "ügyvédekdik"de ő sem vállalta magyar tulajnon lettem ez ellen sajnos nem lehet nem tudok mit tenni.öngyilkos nem lehetek mert visszakerülök a merényibe igen ott ragasztották rám hogy paranoiás vagyok,szedtem egy rahedli gyogyszert hogy élhetobb legyen az életem de semmi észrevettem a változásokat.kezelik a gépemet lehallgatnak,figyelnek kamerával,szörnyű verik az ablakot az ajtot hogy azt higyjen halucinálok volt hogy naponta 3kor felköltöttek tavaly öngyilkos voltam de sajnos megmentettek akkor énekelték bent egy napig ezt a dalt kintrol jött be "te egyedül vagy,mi meg sokan"ez olyan agymoso dalocska de sajnos igaz,nem lehet hová fordulni nincs egy emberjogi szervezet sem aki segítene elöször azt irják take care meg hogy irunk aztán ez a magyar szervezet szépen leszereli őket hogy magyar tulajdon vagyok sajnos ami igaz is papiron is ez ellen védekezni nem lehet..sajnos kinyirni nem akarnak.kinyirni nem de kinozni azt igen,és ez egy anyának köszönhető.kéri hogy bizzak benne ő segít benne hát eladott,mellesleg apál vámos volt,tehát minden lefedettség megvolt hozzá,hogy szépen csinálják a kis tervüket,egy élet ment rá egy élet.borzasztó érzés,hogy csak erre születtem amikor intelligen okos nő vagyok,de mindig éreztem valami furcsát a családon belüli helyzetemről,meg kérdeztem is anyámtol amikor 5 éves voltam miért nem szeretsz semmit nem válaszolt de zokogozz a kádban ez egyértelmű válasz majd a korházban mondtam hogy eladott erre egy idosebb nénike elkezdte kiabálni a gyereknek igaza van a gyereknek igaza van anyám azt hittem elájul olyan arcot vágott,aztán egy másik látogatás alkalmával megint mondtam neki hogy eladott aztán mondta hogy az állat is megvédi a kölykét ö meg hát pláne na ránéztem a többi anya arcára akik ott voltak,nagyon megvetően néztek rá,de nagyon.volt aki végigmérte volt aki leszerette volna köpni,hülye én sem vagyok láttam rajta mindent ha valakiben maradt egy szemérnyi emberség irjatok mit tegyek hogy viseljem el ezt a hihetetlen nagy csapást.azt már értem tudom leesett miért piszkálják a cuccaimat mert ha ezt mondod hogy valaki más irényitja az életed az a parania egy tipusa sajnos én belementem ebbe a csapdába.akkor még nem tudtam az igazat.de skizofrén az már durva.és mindenki ordibál velem hogy igenis gyogyszert kell szedni meg emelni meg a kurva anyjukat.szoval ha valaki embernek tart irjatok kérlek benneteket.jditta10@gmail.comde ha a szervezet mondja azt ne irjátok ugyis kiszurom.az elme legyen veletek,meg az erő vagy isten vagy nem tudom én mi,hogy ezt kibirjam,borzasztó,és drábik mondta hogy sok orvos kereste fel meg nem értették mi történik velük,sokáig beszéltem vele,olvastam a könyve

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  24. Szia. Velem is ilyesmi történt. Ha gondolod vedd fel velem a kapcsolatot. gaboga4@freemail.hu

    VálaszTörlés