2013. szeptember 28., szombat

A Federal Reserve kartell és a nyolcak - Akik magántulajdonban birtokolják a világ pénzkibocsátását és a 'rabszolgatartás' teljes kontrollját


Update: 2017. október 31-ét írunk.
Az Amerikai Egyesült Államok adósságállománya túl van a 20 ezer milliárd dolláron! : 

20.453.868.000.000 $

Két, egymással szorosan összefüggő témában, az új költségvetésben és az adósságplafon megemelésében kell napokon belül egyezségre jutnia a két nagy amerikai politikai erőnek, enélkül ugyanis jövő keddtől lebénul a közszféra működése, két hét múlva pedig fizetésképtelenné válik az Egyesült Államok.


A végsőkig kiélezett politikai harc garantált, de az nem, hogy az alku még éppen időben érkezik. Emiatt a pénzügyi piacok is egyre inkább aggódnak, hogy október közepén esetleg valóban bekövetkezik az a példátlan esemény (államcsőd), amelyet az amerikai pénzügyminiszter katasztrófának nevezett. Már a 2011-es, végsőkig kiélezett politikai küzdelem is gazdasági károkkal, illetve súlyos piaci következményekkel járt, ez pedig most még inkább igaz lehet. 
Az adósságplafon lényege, hogy amennyiben a nominális (dollárban kifejezett) államadósság szintje eléri a törvényi limitet, akkor a kormány nem bocsáthat ki állampapírokat, vagyis nem tudja kielégíteni rövid távú finanszírozási igényét.

16 699 421 095 673,60 azaz majdnem 17 billió dollár - ez az adósságplafon jelenlegi szintje az Amerikai Egyesült Államokban. Valójában az USA már májusban elérte ezt a szintet és azóta úgynevezett rendkívüli intézkedésekkel él, hogy forrásokat szerezzen.
Természetesen aki abban az álomvilágban ringatja magát, hogy ez őt nem érinti, és Amerika egye meg, amit főzött, az jobb, ha minél előbb felébred a kómából !

Tény, hogy válságos helyzet alakulhat ki, amikor a Federal Reservenél vezetett számláról elfogynak a tartalékok, és mivel a Fed a törvény értelmében nem hitelezhet a kormánynak, a kifizetések elhalasztásra kerülnek. Ennek a súlyos kimenetnek a pontos eljövetele ugyanakkor bizonytalan. Részletes elemzést a folytatásban a Portfolio-n olvashattok....

És itt álljunk meg egy pillanatra: Bizonytalan = akkor történik meg, amikor valakik meghozzák a döntést. Senki nem gondolja már komolyan, hogy ezt piaci folyamatok vagy két párt képviselőinek egyeztetése dönti majd el - legalábbis remélem, hogy ezen a mesén már pár éve túl vagyunk.....


Mert itt jön be egy rendkívül fontos momentum, amit a hivatalos elemzésekből SZÁNDÉKOSAN HAGYNAK KI:

A FED egy privát tulajdonban álló magánbank, melynek tulajdonosai hitelezik és bocsátják ki a dollárt az amerikai állam és ezáltal a világgazdaság számára.
MAGÁNTULAJDON - hangsúlyozom.
Tulajdonosai pedig "A CSALÁDOK" - A 13 vérvonal és a hozzájuk kapcsolódó körök !  

JW McCallister, - egy olajipari bennfentes, aki kiváló kapcsolatban áll a szaudi uralkodóházzal - , írta a The Grim Reaper-ben, hogy szaúdi bankároktól szerzett információk szerint a New York-i Federal Reserve Bank - a FED messze legerősebb tulajdonosbankja - nyolcvan (80) százalékának mindössze nyolc család a tulajdonosa, amelyek közül négy él az Egyesült Államokban.
Ezek a New York-i Goldman Sachs, Rockefeller, Lehmans és Kuhn Loebs, a párizsi és a londoni Rothschild, a hamburgi Warburg, a párizsi Lazard, és a római Israel Móses Seif családok.
 
A bankvilág Négy Lovasa (Bank of America, a JP Morgan Chase, a Citigroup és a Wells Fargo) birtokolja az olajipar Négy Lovasát (Exxon Mobil, a Royal holland / Shell, a BP és a Chevron Texaco), kiegészülve a Deutsche Bankkal, a BNP-vel, a Barclays-szel és pár más régi európai pénzhatalmi óriással. De a globális gazdaság feletti monopóliumuk nem ér véget az olajfolt szélén.

Tudom, hogy sokan ilyenkor "összeesküvés-elméletet" kiáltanak......De már régen tudjuk, hogy nem elmélet, hanem konkrét összeesküvés-gyakorlat van.
A történelmet és a konkrét folyamatokat is ugyanazok a Családok irányítják.



A Rothschild-család címerét nyugodt szívvel kitehetnék az európai vagy amerikai zászló mellé.......
Tehát az összeomlás akkor következik be, amikor ŐK, a Bank Of England és FED tulajdonosai akarják és ha ez pontosan beleilleszkedik a terveikbe. (SBG Buddha ◄ VilagHelyzete ► )
Az amerikai álom
... ami egyébként már elég régen összetört !
(Fontos és szemléletes tudásanyag ebben a filmben)
A Deutsche Wirtschafts Nachrichten néhány napja megjelent cikke szerint már a a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) is az összeomlásra célozgat. Tényleg lehetséges, hogy az amerikai Federal Reserve Bank felsőbb utasításra döntött a mennyiségi monetáris enyhítés vég nélküli folytatása mellett?
Néhány nappal ezelőtt kiadott negyedéves jelentésében a mennyiségi enyhítés befejezésére tett utalást, ugyanakkor rendkívül kritikusnak nevezte a helyzetet. A BIS szerint a helyzet rosszabb, mint a Lehman csődje idején. Elképzelhető, hogy a Fed a bank figyelmeztetésének eredményeként döntött a pénznyomtatás folytatása mellett. A központi bankok elvesztették a harcot az árral szemben.

Bár mindig lesznek olyanok, akik szerint ilyesmi soha nem történhet meg, érdekes megfigyelni, hogy már a tömegmédia is egyre gyakrabban közöl ehhez hasonló jóslatokat. Vajon miért?Természetesen nem látunk a hatalmi elit kártyáiba, de tudjuk, hogy a világkormány a különböző irányított válságok kihasználásával épül. És a kiszivárogtatásoknak is van bizonyos szerepe: aki látja, az fel tud készülni valamennyire:
pl. a bankban nem tart már csak annyi pénzt, amennyi a számlavezetéshez éppen kell.



 Az Amerikai TruNews Rádióban elhangzott, rendkívül felkavaró interjú miszerint:
„Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk, emberek,” mondta Doug Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. „Gondjaink vannak… A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,” mondta, hozzátéve, hogy „valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk… a tömeges felkelésekre készülnek.”

Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 311 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere?A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak. 

Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.



„A forrásomat 1979 óta ismerem,” magyarázza Hagmann. „Járőrtisztként kezdte és jelenleg a DHS fennhatósága alatt működő szövetségi hivatal munkatársa, olyan beosztásban, hogy minden irányelvváltozásról és tervről tud. Azt mondta, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. Arra készülünk, mármint a kormány arra készül, hogy kiterjedt polgárháború alakul ki az országban, mondta a forrásom.”

„Ez nem túlzás,” - tette hozzá, megerősítve Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítójának tavalyi előrejelzéseit. Celente a dollár összeomlására és felkelésekre számít Amerikában még ebben az évben.
Celente tavalyi előrejelzései óta a határozatlan idejű fogvatartásról szóló NDAA törvény és az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés végrehajtói utasítás Barack Obama aláírását követően törvényerőre emelkedtek.
Gerald Celente arra figyelmeztet hogy készüljenek a legrosszabbra és reméljék a legjobbakat.:
„Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során.  Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”

Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.

„A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,” mondta Hagmann.

„Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön… a dollár elértéktelenedik… A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.”

AMERIKA BEDOBTA A FÁKLYÁT ! A Daily Bell helyzetelemzése :
Régen volt, amikor legutóbb felfigyeltünk Gideon Rachman valamelyik írására a Financial Times-ban. Rachman szerint Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen és nem a háborúra szomjazás és monetáris összeomlás eredménye. Úgy gondolja egyszerűen fordult a kocka.
A mi véleményünk természetesen eltér ettől. Szerintünk Amerika problémáit Amerika, vagy még inkább a központi bankokat hatalmukban tartó elit családok csoportja és a háborúkhoz és egyéb vállalkozásokhoz szükséges pénzt készségesen előállító segítőik hozták Amerikára, akik egyik legfőbb célja a személyes szabadságjogok eltörlése és egy általuk irányított világkormány felállítása.


ÉS MOST AKKOR OLVASSUNK A SOROK KÖZÖTT !

Gideon Rachman 2006-ig a globális felmelegedés, az Európai Unió és hasonló álügyek egyik vezető szócsövének, a Financial Times-nak a vezető külpolitikai tudósítója volt. Cikkei leginkább az amerikai külpolitikára, az Európai Unióra és a globalizációra koncentrálnak valamint egy blogot is vezet az FT.com weboldalán. 2008 decemberében „És most a világkormány” címmel megjelent posztját számos blogger, köztük Alex Jones is az elit világuralmi terveinek bizonyítékaként említette.
Az olvasottak alapján értelemszerű, hogy Rachman kiszámított terv szerint, konkrét céllal írja cikkeit. Feladatai közé tartozik kihangsúlyozni a hatalmi elit domináns üzenetét a társadalom számára: „Amerika aranykora véget ért és semmi értelme ezért bárkit is okolni vagy javító intézkedéseket hozni az elkerülhetetlen megakadályozására.”

Természetesen Amerika hanyatlásával azonos ütemben erősödik az internacionalizmus. Amerika lakossága nagyon is útjában állt a globalista terveknek, mert az Egyesült Államok a globális kormányzás szempontjából kulturálisan disszonáns. Az országra a republikánus kultúra jellemző, erős libertariánus (szabadságpárti) táborral.
Amerika nem Európa, bár az internetnek köszönhetően az európaiak is kezdenek felébredni és egyre többen látják az egységes világrend sötét felhőként fokozatosan rájuk nehezedő elnyomását.
Eddig nem sikerült elvenni a „vörös államok” (hagyományosan republikánus) lakosságának fegyvereit, és ez nem a próbálkozás hiányának köszönhető. Ez a populista tábor bizonyos fokig még mindig hisz az individualizmusban és Amerika kivételes státuszában, ami problémát jelent a világkormányt bevezetni kívánó elitnek.

Amerika bukásában fontos szerepe volt központi bankjának, a sávos adózásnak, a hadseregnek és az informatikai-ipari komplexumnak, ami úgy tűnik minden állampolgárt, főleg a törvénytisztelő réteget, microchippel akar ellátni.
 
Rachman persze másként látja a helyzetet:
„Az a hit, hogy Amerika vezető helyzete megdönthetetlen, tette lehetővé az adósságplafon megemeléséről szóló vitát, ami majdnem államcsődhöz vezetett. Az igazi párbeszéd hiánya miatt az amerikai közvélemény nem elég felkészült az új korszakra, így az emberek reakciója a hazai problémákra nem lesz higgadt, sőt nagyon is dühös és irracionális visszahatások várhatók.”
Ez az utolsó bekezdés sokat elárul. Az angloszféra elit, ahogy azt eddig is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy mit szabadított a világra. A mai internetes korszakban világméretű manipulációik nem maradhatnak titokban és egyre több ember számára mutatkoznak meg téveszthetetlenül. Információhiány idején az emberek egyre inkább az Internet felé fordulnak, hogy megtalálják a problémák forrását.

Az elit mindenáron a világkormány hatalomra jutását akarja, ehhez pedig káoszra és még nagyobb válságra van szüksége. Azzal is tisztában vannak, hogy ilyen méretű nyomor megteremtésével óvatosan kell bánjanak, hiszen az egész visszaüthet rájuk.


Az amerikaiak soha nem látott számban készülnek vagy próbálnak felkészülni.Az Európaiak (nagy része) pedig még nem is sejti, hogy ez bekövetkezhet így nem is készülnek semmire!

Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálják. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről..., akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által TV-ben mutatott valóságtól eltérő igazság is, folytatják a felkészülést.


Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén áll !

Összeomlás előtt - Az argentin összeomlás és e gy túlélő vallomása, mely tanulságként tényleg életeket menthet


Forrás: a cikk megírásához felhasznált gondolatok :
Portfolio / Idokjelei / Az Új Világrend a világ leigázása /  
Kapcsolódó cikkek:
MIRE KÉSZÜL AZ USA?
A belbiztonság embere segíteni akar: "A szabadság végnapjait élitek! Ez durvább, mint bárki képzelné !" Szervezett állami terrorizmus - Szükségállapotra készülhet fel hamarosan a világ
A szabadság lassú és csendes felszámolása így zajlik (a pénzoligarchia államaiban)  



86 megjegyzés:

  1. Milyen fura, 4 hete még a III. Világháború volt a téma, most meg Amerika összeomlása.
    Vajon mi lesz a téma 4 hét múlva?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://m.cdn.blog.hu/so/sorkoz/image/Medi%20fleet%20standoff.jpg

      Azért ez nyugtalanító. Azóta is folyamatosan érkeznek az orosz hadihajók.

      "Az orosz haditengerészet a Földközi-tengeren a legfőbb erejét összpontosítja a Szovjetunió szétesése óta. Mit tehet az orosz operatív hajóraj, ha a helyzet kiéleződik?
      Jelenleg a Fölközi-tengeren állomásozik az orosz haditengerészet 10 hajója és ismeretlen számú tengeralattjárója – először van ilyen nagy készültség a térségben 1992 óta.
      A szíriai helyzet súlyosbodása és annak realitása, hogy a háború hamarosan kirobban, gyors és hatékony reakciót követelnek Oroszországtól, így a hadihajók jelenléte ebben az esetben többet jelent, mint csupán erőfitogtatást."
      http://hungarian.ruvr.ru/2013_09_07/Mit-tehet-az-orosz-haditengereszet-Sz-riaban/

      Törlés
    2. mondjuk, hogy Amerika nem tudott háborúzni, ezzel baromira megnehezedett a helyzete, és lazán bebukhat mint a szar... márka is megszűnt túlélték a népek, a dollár max rántja az eurot, szóval kb az összes többit pénznemet... marad a bitcoin meg az arany, illetve az információ meg a technológia... amúgy van a világban pár vérvonal mondjuk Kínában, vagy az Oroszoknál, aki ugyanúgy azt hiszik, hogy ők szarta a spanyol viaszt, azok is belefognak szólni a végkimenetelbe, szóval elő a szotyit...

      Törlés
    3. Szerintem ez csak figyelemelterelés. Egy másik cikkben az volt, hogy 3 nagy méretű üstökös tart az USA felé, és attól tartanak, hogy azok egyike becsapódik. Azért vannak ott az orosz meg az amerikai hadihajók, és azért van a nagy hadi készültség. Most meg jönnek ezzel a süketeléssel, hogy csőd.... Ha itt tartunk, én az UFO támadást valószínűbbnek tartom. Hiszen Oroszország és az USA volt a két nagyhatalom akik kiálltak a nyilvánosság elé és felvállalták és beszéltek a földönkívüliek létezéséről. Most pont ez a két hatalom fog össze egy ismeretlen támadás ellen.... Elgondolkodtató. Lehet engem háborodottnak gondolni... mindenki önmaga dönti el.

      Törlés
    4. Háborodottnak is gondollak. 1. Mi tudnának tenni a hadihajók, ha az üstökös becsapódik? A tengerrengés előszőr őket sodorná el. 2. A hadihajók nem az USA partjainál, hanem a Földközi-tengeren gyülekeznek.

      Törlés
  2. Ha valakit érdekelnek a valós amerikai gazdasági adatok akkor:
    http://www.shadowstats.com/

    VálaszTörlés
  3. De azért mégis, valljuk be őszintén. A nagyon negatív események valahogy csak nem akarnak megvalósulni. pl. Londoni olimpiai tragédia, Euró összeomlása, Észak Koreai atomtámadás, Irán megtámadása, vagy épp a III. Világháború.
    Megérne egy cikket, hogy vajon miért is van ez. Ki? Kik? Mi? Mik? Milyen hatás? az, ami miatt ezek a dolgok rendre meghiúsúlnak. Úgyis valaki már felemlegette, hogy nem ártana néha egy-egy lelkesítő cikk is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszik. Az emberek előbb-utóbb rájönnek, hogy ez az egész félelemben tartás csak eszköz valami globál mutyi elfedésére. Néha kiderül, hogy nem vagyunk teljesen magunkra hagyva, a legtitkosabb forrás kiszivárogtatja, hogy a gonosz USA gonosz gyíkarc-kormányát egy maroknyi pentagon tábornok elkapta a klotyón és megpokrócozta, ezért a világvége előre láthatólag két héttel elhalasztódik...

      Persze a globál és a lokál mutyik is kiderülnek egyszer, talán cirkusz is lesz, a legözelebbin jó lenn már túl lenni.

      Szerintem - ha úgyis mindenki tartozik mindenkinek, előbb-utóbb jön a nagy tartozáselengedés és gazasági amnesztia, mert nincs hova tovább fenyegetőzni. Ez Magyarországon hatásos kampányfogás is lehetne.

      Törlés
    2. A megoldás: a pénz újrafelosztása!

      Törlés
  4. mekkora az esély hogy ha amerika becsődöl rántja magával az európát is főleg a periféria országokat ? Kína vagy Oroszország tudná gazdaságilag átvenni USA szerepét ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a lényeg h. ha beszarik az egész usa mekkora fogyasztás esik ki globális szinten. Mert ha jelentős az olyan munkanélküliséget gerjeszt a multiplikátoron keresztül hogy azt mindenki meg fogja érezni. 1929-ben is pillanat alatt átterjedt az egész világra.

      Törlés
  5. Peter Schiff-et megint kiröhögték élőben' mint 2006-ban. P. Schiff 2006-ban figyelmeztetett az ingatlanpiaci brutális lufira de a pofájába röhögtek -mint most.
    http://www.youtube.com/watch?v=Tak9ODlBJgM#t=228

    VálaszTörlés
  6. Az előzőekben már írtam,de írom most is...a világgazdaság már összeomlott....miért is?..most csak a saját kis környezetünket figyeljük ( Ámerika messze van)...nézzük : bedőlt ,problémás hitelek aránya ?!...valós munkanélküliség (a közmunkások,a külföldi munka vállalók,juttatásból kikerültek kivonásával) ?!,kilakoltatások?!,félelem,rettegés a munkahely elvesztésétől?! a jövedelem mire elég?!,a kormány minden héten új adót vet ki,hogy foltozza a költségvetést?!,építőipar,vasipar,Malév,Dunai Vasmű,húsipar,mezőgazdaság?!...és nálunk Itthon még viszonylag rend van....bár sok helyen még nappal sem szeretnék végig sétálni pedig a hadseregnél és a civil szférába tanultam ezt-azt.....

    VálaszTörlés
  7. Igazából észre vettem valamit az elmúlt idők alatt. Ezen az oldalon és még sok másikon is, várjátok a bajt.
    Idejöttök és leirkáljátok, hogy ki-mit-hogyan tesz-visz-hoz. Ez figyelmeztet, az figyelmeztet, ez azt mondja, az azt mondja, ő azt mondja stb. Egy összevissza halmazt létrehoztak nekünk, amiből semmit sem tudunk.
    Megy az eltérítés, a rátérítés meg minden. Alex Jones 10 millió koporsót talál, Jesse Ventura ezt buktat le meg azt.
    Közben Alex és Jesse is az Illuminati embere, de már volt itt arra példa, hogy "mindegy, hogy ki embere, de jókat mondd."
    Sokan figyelmeztettek arra is, hogy dec. 21,.én nagy dolgok fognak történni. Sőt körül is írták a dátumot egyéb csemegékkel, mint például a hihetetlen számmisztikával. Kiszámoltátok (vagy valakik), hogy az mennyi mindennel egybe esik, és tényleg ott lesz a nagy dolog. De nem történt meg. Szíria a küszöbön táncolt, és ki volt hirdetve rá az ítélet, DE egy gratulációs emberke azt mondta, hogy áhh hagyjuk, nem kell megtámadni, van más megoldás. A következő az ISON üstökös meg a Zamerikai összeomlás. És érdekes módon most is születtek, hatalmasabbnál hatalmasabb játék a számokkal.
    Tomi írása itt a legjobb, ezt valljuk be, mivel igaza van. Lelkesítő kellene, nem az, hogy "felbátorodok, mivel MOST aztán tényleg lesz nemulass. Lásd Buddha a múltkori hatalmas tévedésedet, amikor is beharangoztad BIZTOSRA Szíria megtámadását időrendi sorrendbe véve. Az itt lévő hatalmas beszólogatós mulatságok is már elmúltak, mi keresztények sem irogatunk, meg Elveszett Keresőék pártja sem irogat már nagyon. A hitelességed mivel már egy kicsit megromlott, ez az oldal valóban már csak összeesküvés elméletnyilvánításnak jó. Ez a talán lesz, talán nem lesz dolgot mindenki magától is tudja. Itt is teljesen új emberek jöttek, akik megint csak hadoválnak, meg kombinálnak. Már ez lassan unalmassá kezd süllyedni.
    Sajnos Buddha a kezedet nem tudod feltenni, amikor azt mondja valaki, hogy na Buddha Laci mutasd meg azt az írást amit megjövendöltél, és azok is mutassák meg akiről másoltál. Elétek dobtak egy csontot, amit nem bántásból, de már én is viccesnek tartok. Ez az, hogy a média is egyre többet foglalkozik az alternatívákkal, de hogyan lehetséges ez? Onnan lehetséges, hogy ezt akarják pontosan. Ismerősek szerintem a következő szavak:
    Káoszból---Rend.
    Ugyebár a mostani félstabil világi helyzetből süllyedünk lefelé, ezt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy majd valamikor X időben bekövetkezik sok minden ami rossz. Ha bekövetkezik onnan itt is tudjátok, hogy kezdődik az Új Világrend felemelése.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..hát mindenki tapasztalja meg a dolgokat a saját szemével......már ma is kijárási tilalom van,itt a hazánkban!!!..ja nem mondták be a tv-be,rádióba....tapasztald meg...menj el éjszaka sétálni (elvileg megteheted bármikor közterületen) Ózdra,Borsodi,Szabolcsi falukba vagy a nyolc kerület mellékutcáiba...ugye nem mersz?,remélem is mert nem akarom,hogy bárkinek baja essen......nagyüzemben megy a fosztogatás,rablás,színes fém,fa lopás,nyomor,éhezés,embertelen körülmények,rettegés,már fel sem tűnik,hogy emberek élnek az utcán......nézd meg a saját szemeddel!!!!.....már össze omlott a rendszer....

      Törlés
    2. ...és senki ne várja ,hogy bemondják a tv-be,rádióba " A MAI NAP A VILÁGGAZDASÁG ÖSSZEOMLOTT,KÁOSZ VÁRHATÓ és most sport és időjárás jelentés"

      Törlés
    3. Schwaben, mi a különbség a "mi keresztények" és a többiek közt?
      A keresztények majd imádkoznak és megvédi őket a hitük, a többieknek meg a sorsuk eldöntetett.

      Írod hogy "ez az oldal valóban már csak összeesküvés elméletnyilvánításnak jó" - nagyon tévedsz.

      Irigyled Buddha képességét hogy tud olvasni a jelekből, amire Te nem vagy képes.
      Ha nem vetted volna észre, Buddha nem jósol neked csak próbálja összerakni a képet amit nem, vagy csak homályosan látsz.
      Soha sem volt itt a Földön örök birodalom csak szerették volna megvalósítani. Ami elkezdődik annak mindig vége is van. Ezután sem lesz ez másképp és semmit ne köss az időhöz, mert szerinted ha pont akkor nem történik meg amikor neked azt megmondja valaki, akkor már szerinted összeesküvés elmélet.

      A szíriai támadást nem csak a hajszál mentette meg, hanem a közvélemény és Buddhának ebben nagy szerepe volt, mert megírta a bejegyzést és ezzel hozzájárult ahhoz hogy ne történjen meg a háború, de Te ezt nem érheted.

      Most azt írja Buddha, hogy "USA két héten belül a csőd szélére juthat" a jelek egyértelműen erre mutatnak, de ha nem történik meg arról ő nem tehet, csak próbálja neked lefordítani, azt ami elkerülhetetlen egy birodalom bukását. Minél később fog ez megtörténni - és meg fog történni - annál fájdalmasabb lesz.

      Részese vagy ha akarod ha nem, egy történelmi eseménynek amit a saját bőrödön is meg fogsz tapasztalni, lehetsz keresztény vagy ateista teljesen mindegy.

      Semmi félelem keltés sincs az írásaiban csak a puszta jelek és jobb ha felkészülve ér, mint mikor már fölkapod a fejed és már csak nézni tudsz mint a kiszántott egér.

      Törlés
    4. Én értelek mit mondasz Epszion, tökéletesen megértem. Te arra a lapra építkezel, hogy a tömeg pozitív energiái nem engedték megvalósulni a Szíria elleni csapást, ehhez járult hozzá Buddha és a többi inspiráló blogger. Ezt megértem. De írod, hogy lehetsz ateista, keresztény stb. Hát ha én keresztény vagyok, biztos nem azt fogom mondani, hogy a tömeg miatt nem lett háború. Én azt mondom, hogy Isten, a Teremtő nem hagyta egyenlőre ennek elszabadulását. Még nem érkezett el az idő.

      Törlés
    5. Ha lehetne én is LIKE-olnám... de nem lehet! Teljesen egyetértek PL.: a Sziriai haboru, hogy nem történt meg azt csak magunknat köszönhetjük !

      Törlés
    6. A "keresztények figyelmébe" : Az isteni próféciák is mindig akkor és úgy teljesedtek ahogy le lett "elsöre" írva??? Gondolj Sodoma/Gomorra esetére, ...!

      Szóval: Aki " hurry happy" feeling-et akarja, annak ott vannak "izé-ezo"terikus és egyéb "kuka"bulvár oldalak! Ott azt találod ami az "ízlésednek" megfelel!

      Aki pedig tájékozódni akar annak pedig itt van Buddha Laci ( és többi!) oldal!
      Mi itt a gond??? Miért jöttél??? Infoért vagy fröcsögésért???

      Epsion, köszi, h megfogalmaztad amit én is akartam, ...

      Áldás

      Törlés
  8. De lelkesítőnek mellétenném, hogy rengeteg ember pl. a kedves munkahelyemen is full sötétek, még ha ökotoxikológusok is. Múltkor is mondtam nekik, hogy nem létezik evolúció, irányítják a világot, és kell nekik a rabszolgaság. Csak néztek, hogy mi az, hogy nincs evolúció amikor az iskolában azt tanítják és az értelmesebb emberek el is hiszik, de az hülye aki ebben nem hisz. Na mondom öcsém itt a baj. Hogy az iskolában egy olyan szoftver lett lefuttatva, ami kihat az egész életedre. Mondom nem veszitek észre, hogy van egy házatok, fizetitek a hitelt, áram, gáz stb. ...rabszolgák vagytok, mivel kötelesek vagytok az állam felé mindent megadni amire szüksége van. Erre mondják: persze, de ez az élet. Mondom, igen, de nem vagy szabad.
    Bármely korban sem voltál szabad. Mindig valaki feléd kerekedett, aki nálad magasabb rangban van. Legyen az uralkodó, bárki.
    Tökéletes most az idők jelein közzétett videó, rendkívül fontos megnézni. Egy mondatot elkaptam, ami hatalmasat ütött. Az ez: "Ha van sátán, akihez imádkoznak a sztárok és ujjonganak Luciferért, akkor Istennek is kell lennie." Ez tökéletes lezárás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig van evolúció is, a valódi történelem az pedig megint más kérdés

      Törlés
  9. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=k91nqLluZJo

    VálaszTörlés
  10. mondjuk lehet hogy most jobb lenne egy nagy csőd mint 1-2 év múlva

    VálaszTörlés
  11. Tökmindegy, valóra válik-e bármelyik jóslat. A lényeg, hogy rettegjetek a napi apokalipszisen. Buddha és kollégái gondoskodnak róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kedvesem elég sommásan definiálta az oldalt: DRÁMAGYÁR.

      Törlés
    2. ...félelem és tagadás.....

      Törlés
    3. Nyilván egyszerűbb és megnyugtatóbb egyeseknek hülyeségnek tartani az egészet, mint szembenézni vele.

      Törlés
    4. Valaki hülyeségnek tartja, valaki nem, de ezt hadd döntse már el az illető. A beparáztatás itt nagy erény.
      Aki meg hülye, mint az amerikai barátaink akik több bunkert meg felszerelést csináltak, ők buknak le először, mivel már szerepelt az összes ember a médiában, akik nagy menekülő terveket készítettek.

      Törlés
  12. Egyetértek Doom-mal ezek a dolgok már bizony mind itt vannak ,szemmel láthatóan ez a 3/d-s valóság.Amit Buddha leírt az sajnos mind megfelel a valóságnak,ezek létező dolgok és természetesen nincsenek benne a fősodratú médiában ,hiszen van akit lefizettek van akit megfenyegettek,Ha visszamenőleg elolvassátok a cikkeket pár évre visszamenőleg politika ,gazdaság,bankok stb akkor nagyon szépen kibontakozik,hogy lépésről lépésre módszeresen nagyon ügyesen felépített ,ügyesen megtervezett és kivitelezett mesterséges és manipulált helyzeteket hoztak létre.Ehhez felhasználták az emberek félelmét ,hiszékenységét és tudatlanságát.Az,hogy a 3,-ik világháború még nem tört ki az nem jelent semmit mert a forgatókönyv megy tovább.És hátra van még B.C.D és sok variáció amiről mi nem tudhatunk de őket ismerve nem adják fel könnyen.

    VálaszTörlés
  13. Teljes tőzsdeösszeomlás következik! Biztos forrásból tudom! Készüljetek! Az időpont kétezertizenkettő októbere!
    Ja, és ne vegyél jegyet a londoni olimpiára, mert szörnyű támadás lesz, rengeteg hullazsákot bekészítettek.

    VálaszTörlés
  14. Ezt a filmet én már láttam....többször is. Nem lesz itt egyelőre semmilyen csőd, semmilyen bedőlés csak hisztéria keltés, hogy majd a jó nép könnyebben fogadja a tüneti kezelést, amit úgy hívnak, hogy AUSTERITY(gazdasági, és persze a kisembereken gyakorolva).

    VálaszTörlés
  15. ..amit szerezzetek be a -lehetőségekhez mérten- sürgősen...

    -kutya..német juhász,roti.....képezzétek ki
    -önvédelmi eszközök...gázspray,gázpisztoly.....a vonatkozó törvényi előírások szerint
    -hevederzár,redőny,biztonságos nyílászárók
    -készpénz,a bankból kivenni átváltani chf-be kis címletekbe vagy tört aranyba
    -otthonra/fő...10kg liszt,cukor,rizs,búzadara,burgonyapor,bab,tejpor.....20db konzerv(sólet,pacal,főzelékek),20db gyümölcs konzerv,vitamin tabletták pezsgőporok,sok-sok ásványvíz,csokoládé,mogyoró,nasi ízlés szerint,alternatív fűtés(gázkonvektor,hősugárzó,stb),főzőhely(kemping főző,palackokkal)gyertya,gyufa rengeteg....
    -nézz ki a lakóhelyedtől nem messze ,víz mellett egy elhagyott helyet és áss el...sátrat takarófóliával,meleg ruházatot,cipőt,élelmet,edényeket,víztisztítót,hálózsákot,takarókat......ez a Te igazi biztosításod,nem az amit havonta fizetsz,abból úgy sem fogsz látni semmit......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ha, be is szerzem ezeket, megosztom az emberekkel, mivel a szeretet a lényeg. Hiszen tudjuk, aki meg akarja menteni a saját életét az elveszti azt:D Ti az anyagban gondolkodtok, hogy saját betevőtök meg legyen a káoszban és túlélitek, de ezzel biztosan túléltétek?!

      Törlés
  16. ....és ez a cikk csak az Usa......itt van még Görögország,Japán,Olaszország,Spanyolország...a Közel-keleten sem oldódott meg semmi.....és Hazánkban? valaki bele gondolt ,ha a tavaszi választáson elaprózódnak a szavazatok és a sok kis,gyenge párt fog ölre menni a húsosfazékért ,mi lesz itt?...vagy nézzük a látszólag rendben lévő országokat....mi tartja őket életben?..áttelepítik a tőkét a gyenge országokba és kiszívják annak életerejét,hogy magukat viszonylag szinten tartsák,nem a saját produktumukból..már régen nem....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Doom, egyszerű a megoldás, senkinek nem kellene szavazni, semmilyen pártra. Előkaparni az ősi alkotmányunkat, leporolni és átdolgozni a mostani időkhöz.
      Legyen egy kormányzó király helyett, és egy Nemzetgyűlés ahol arra érdemes emberek hozzák a törvényeket.
      Egy bank ami a miénk, a többi élősködő bankot kizavarni az országból, talpra állítani az országot és abból gazdálkodni amink van.
      Tudod mi az érdekes ebben, az hogy ehhez jogunk van és nem lehetőségünk.

      Bárki aki elmegy szavazni erre a demokratának csúfolt pártokra, annak tudatosítania kell hogy ezzel legitimmé teszi a leendő kormányt a szabad rablásra és be kell érnie a csonttal amit majd elénk dobnak, de előbb, elveszik az élelemet is előlünk.

      Törlés
  17. Szerintem sem szabad elmenni szavazni !Le kell cserélni ezt a nem szereteten és empátián alapuló zsebet tömögetó ember és életellenes rendszert.

    VálaszTörlés
  18. Szóval ráragadtam erre a blogra mert számos olyan jelenségre adnak ezek a gondolatok - leellenőrizhetetlenül - magyarázatot amelyekre választ eredménytelenül kerestem már máshol. Igaz a szerző(k) azon megjegyzése, hogy nehéz az "ébredés". Az emberek kétkedően fogadják be azt ami szükségessé tenné teljes világlátásuk megváltoztatását. Nem találtam itt olyan lényeges változást - amelynek előrejelzése itt olvasható - a való életben. A dollár bedőlése viszont eléggé közeli majdhogynem naphoz kötött. Hülyét csinálok magamból és vettem nagy mennyiségben konzerveket, cukrot, lisztet, és olajat ha meghallom a végzetes hírt akkor pedig még inkább fogok. Olyan helyem is van ami védettebb mint a társasházi gázkazánnal fűtött lakásom.

    Valamit a szerzők figyelmébe ajánlok: Nekik a világon a legpontosabban kell fogalmazniuk és bizonyítékoknak a leginkább utána járniuk. Egy korábbi cikkben egyetlen mondatban ugyan de azt említett meg, hogy az USA-ban valaki már rég óta képes az emberi agyat annak valahai tulajdonosától függetlenül életben tartani és munkára fogni. Hát akkor ezek képesek voltak pótolni az érzékszervek közül minimum a szemet és a fület, mert információt az agy csak ezeken keresztül fogad, Brutálisan felgyorsítani ezek információ beviteli képességét, az összes vérképzőt és a vér képzéséhez nélkülözhetetlen tüdőt és emésztő rendszert. Nem megy a művér és a folyamatos emberi vér transzport ezt bizonyítani itt nem akarom. Aztán az agyat ekkor nem valamiféle számítási teljesítmény növeléséhez lehet felhasználni mert a számítógépet legyőzni így sem tudja. Amire képes lehet az döntés meghozatala, helyzet kiértékelése tehát egészen konkrétan valakinek az agya aki már életében kívánatosnak találta, hogy így folytassa létét. Ha pedig ezt valaki így kívánta az beteg elméjű. A fentieket át kellett volna gondolni mielőtt ezt ide valaki leírja. Szóval novemberig adok hitelt a blognak aztán vagy még inkább vagy semennyire.

    VálaszTörlés
  19. HA én most "multi" lennék, meglovagolnám ezt hullámot:
    - ásdelmagadfelszereléseket minden polcon a tesco-kba
    - instant vizport kilós kiszerelésbe, méregdrágán
    - alkalmazkodóképesség pezsgőtablettát 2-öt 1-ért, úgyis fogynifog
    - gázálarc, hellokitti, hulk és más marwell mintákkal
    - etc., etc....

    Kicsit szarkasztikus, de a humor segít, a lélek eszenciális vitaminja.
    Ha nem sikerül eloldanod a körülményekből fakadó problémát, hibátlanul megoldanod,
    "túlélned", akkor próbál oldani.
    Mondjuk egy kis fekete humorral: A halál nem fáj, csak az odáig vezető út.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Főleg a Tesco-ba járó többségnek nincs fingja semmiről, így ezek a cuccok nem nagyon fogynának:)

      Törlés
    2. ..csak úgy mondom,a bevásárló központokban most is minden van...tudni kell válogatni......

      Törlés
    3. Meg aztán az béke időben sem árt ha fel van töltve a kamra,így legalább csak havonta egyszer kell "túlélni" a nagybevásárlást...nem rágja az asszony a fülemet(..bocs Drágám),lehet menni pecázni...:))))

      Törlés
  20. Téves.

    Egyszerűen visszatérnek a sumér "Istenek", pont a közel-keletre. Mindig is oda érkeztek. Énok-Könyve-Sumér írások. Fikció? Kétséges, csak nagyon meredek, hogy publikusan beszéljenek róla prominens személyek.
    Lehet Őket "idegenek" is nevezni, tulajdonképpen azok is, hiszen jóval magasabb szintű entitások mint mi emberek. Ők a "bukottak", akiknek a "tudást" köszönhetjük Mi emberek, olyan tudást kaptunk tőlük az ősidőkben, amelyek mind a romlásba illetve bűnbe vezetnek minket és egyben egész világunkat. Nem vagyok bigott hívő, de teljesen ateista sem, ezt azért hozzátenném a tisztán látás végett.

    Igen sokat foglalkoztam az adott témával, és erre a következtetésre jutottam. Mindig is így volt, és így is lesz. Mit gondoltok, az egész negatív szituáció csak szimpla politika avagy gazdasági tényező? Persze, ez jön át a legtöbb embernek a médián keresztül, de azért a helyzet közel sem ilyen egyszerű.

    Globális rabszolga faj, ez kell nekik. De előtte ún. tizedelés. Sokan vagyunk, ennyi nem kell számukra. Csak annyi, amennyit képesek kordában tartani szigorúan, a céljaik érdekében. Ezek mellett kedvelik, ha "Istenként" tisztelik őket a "majmok". Rakjátok össze, nem túl biztató az összkép. -Özönvíz előtti idők- újra.

    Őrült koncepció? Bizony annak tűnik elsőre, de a "sötét" tömegekre építenek, ennek is köszönhető. Sem a sumérok, sem a Biblia nem hazudik, csak eltérő formában fogalmaznak, de a lényeg ugyanaz. Jelenleg az utolsó lapoknál tartunk a szentírás alapján. A sumérok a történet elejét írták le, a Biblia pedig az egészet. Röviden erről van szó. Elfelejtettük a múltat, az "iPhone" és társai gondoskodnak erről. Ne aggódjatok, ez sem véletlen.

    Wiki = Pazuzu
    Wiki = Lamastu

    Tessék jobban érdeklődni a téma iránt, olyan mint egy nagy kirakós játék. Bár ugye: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

    VálaszTörlés
  21. Három szóval rövidre tudom zárni ezt a témát:
    NEM LESZ SEMMI.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)))
      http://www.origo.hu/gazdasag/20131017-elhalasztottak-a-gazdasagi-apokalipszist.html?sec-top

      Törlés
  22. Na és kinek tartoznak...? Pár magánszemélynek.

    VálaszTörlés
  23. Emlékeim szerint ezt már tavaly is eljátszották. Egy éve ugyanígy elérték az adósságplafont, már csak pár nap volt hátra, de a republikánusok és a demokraták végül csak megállapodtak. Most sem lesz ez másképp. Fölösleges hisztériakeltés.

    VálaszTörlés
  24. Amerika kormányát pénzügyi zsarolás alatt tartja a FED évtizedek óta fölhasználja a hadseregének erejét a világ még pénzügyileg független államainak megtörésére ,ebből már nagyon kevés létezik 5 - 6 talán ... ürügyeket csiholnak elő a támadások magyarázatául ,most éppen Szíria van a porondon őket elsikálva jön a következő Irán ...Észak Korea a kisebbekkel végezve jöhetnek a nagyobbak Venezuela ...majd a hatalmasok Oroszország ...Kína a sorrend lehet nem jó ,de a cél mindig egy uralni mindent pénzt területet nyersanyagot ,ezzel függőségben tartva a világ emberiségét !
    A háttérhatalom a világ nyersanyaginak teljes tulajdonlására törekszik, ezt pénzügyi befolyással igyekszik megszereztetni az Amerikai hadsereg felhasználásával ... Amerika zsarolása elmehet addig is ,hogy katonai hatalomátvétel történjen az országban a belső felkészülési folyamatot mással nem igen lehet megmagyarázni !
    A láncon tartott fenevadra szüksége van a világot uralni akaró Bankár maffiának !
    A félelmet az államok hitelcsapdába kényszerítésével terjesztették el a világban !
    Nem most kezdték ,de már közelednek a céljukhoz ...
    Katonailag / mától NATO / majd vigyáz rátok ,hát nem vigyáz egészen más a céljuk... felügyelet alatt tartani az erőt .... rendesen ad e katonát saját költségén a tagállamok sora az Ö háborús céljaik megvalósításához !
    _Itt nálunk keleten első lépésként a kiszolgáltatottságot kellett megteremteni gazdaságilag ,nem csak az ipar veszteséges részének felszámolásával ,mindent bedöntöttek amit tudtak a nyugati termelés piacnövelése érdekében ! EU csatlakozás a mezőgazdaságot is olcsó nyersanyag termelővé silányította a támogatási rendszerével , multi kereskedelmi cégek segítségével olyan élelmiszer ellátási kényszerhelyzetbe nyomorítva az országokat ,hogy minden pillanatban elő lehessen rántani a függőségi kártyát !
    Majd a kamatrabszolgaságot kiterjeszteni államra egyénre egyaránt ,mindenben a nyugati társadalom hasznáért élj dolgoz vásárolj , fogyassz energiát ...minden tevékenységeddel hasznot termelj nekik !
    Egy halom hülye nézte végig értetlenül báb kormányok hogyan adják el életterét biztonságát munkahelyét erejét ma már a földet is a talpa alól , olcsón a nyugati tőkének amin nagy hasznot tud kaszálni mocskos rendszere életben tartásához !
    Mára odáig jutottak ...
    Haszon állatnak minősítették az emberiséget és nem vette észre mikor tették ezt vele !
    Itt politikai oldalakról beszélni fölösleges mindegyik térden csúszva szolgálja a háttérhatalmat , különbség csak annyi nyugaton többet kapnak érte ,itt nálunk ezt még sok sok lopással mutyizással egészítik ki a helytartó bábok !
    Félelemkeltő folyamatos süketelés helyett azon kéne gondolkodni ,milyen kiutak lehetségesek a kiszolgálásukból való kiszállásra ,végül is belőlünk a háborúinkból , munkánkból fogyasztói létünkből hízott a szörny ekkorára !

    VálaszTörlés
  25. Tény, hogy sok esemény "nem jött be", pedig a nyakamat tettem volna rá anno....dec21 meg az olimpia...és ha csak azért nem történt semmi, mert túl sokan tudtak róla és "gyanús" lett volna, ha előáll több százezer blogger, hogy mi megmondtuk előre.... Nem tudom... de az elitről, az illuminátusokról minden rosszat el tudok képzelni...
    Annyira talán nem barmok, hogy olyan gazdasági-politikai-társadalmi káoszt teremtsenek, amikor már senki nem vesz semmit csak ölik egymást az emberek... annyira kellünk nekik, hisz belőlünk élnek meg nincs is annyi lőszerük:)
    Inkább attól tartok, hogy olyan nihilisták, luciferimádók és kisérletező-felelőtlen állatok, hogy az sem érdekli őket egy idő után, ha a dolgok valóban kicsúsznak az irányításuk alol és tényleg földre száll a pokol....
    Hisz a Biblia az utolsó években, napokban ilyenről ír....amikor a nagy hatalmak egymás ellen mennek és iszonyú mennyiségű vér fog folyni.... Na ez már kontrollt vesztett globalizmus lesz!
    Azt is látom, hogy hála az internetnek rengetegen ébrednek és tudnak erről az egész sötét háttérhatalomról... és ha még sokáig húzzák nyúzzák a FED-et, meg az összeomlasztást, egyre nehezebb lesz totális igába hajtani a világot... Csak ők tudják mit akarnak, vagy még ők sem.
    De egyet tudok, Isten ura még ma is minden hajszálnak és történésnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye nem kell mondani, hogy Hitler és köre keményen Isten gyűlölő, okkultista, sőt sátánista alakok voltak.
      A Tuhl-páholy egyik fő alakja Eckhart írta, hogy megjelent neki az ördög és közölte, hogy Hitler lesz a németek messiása...hát az is lett...:(
      Hitlernek sem sikerült befejezni nagy "álmát"...amikor már kicsúszott a talaj a lába alól is mészároltatott akit csak ért...aztán végzett magával... mert az ördög benyújtotta a számlát: sokat ígért neki, keveset adott és végül mindent elvett. Így fog járni az illuminati is....és ha kicsúszik a talaj...nem fognak ülni ölbetett kézzel....ha kell feláldoznak bárkit, még magukat is ostoba ördögi eszményükért...
      Egy a győztes: Krisztus és a benne hívők.... más út nincs. Nem ment meg minket semmi "túlélő terv" sem lázadás sem "összefogás".

      Törlés
    2. 1. THULE-társaság
      2. Érdekes festett Mária képet a kis Jézussal: https://www.google.hu/search?q=hitler+paintings&newwindow=1&es_sm=122&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=37dKUqjiEsjFtAbZzYCgAg&ved=0CAkQ_AUoAQ&biw=1024&bih=655&dpr=1#imgdii=_
      3. Nem az ördög közölte egy médiummal.

      A többi stimmel :)

      Törlés
    3. "Isten ura még ma is minden hajszálnak és történésnek"
      Szabad akarat? Amit Ő engedett meg nekünk, meg gondolom a Sátánnak is.
      Mondjuk az érdekes, hogy milyen Isten is az, aki hagyja, hogy ez a sok szörnyűség megtörténhessen.

      Törlés
    4. antimason! most képzeld el, ha nem hagyná, akkor a semmiségeket is szörnyűségnek élnénk meg.

      Törlés
  26. Mindig nagyokot nevetek amikor a nagy, híres hozzászólók a riogatásról gagyognak kocogó fogakkal. Egy egészséges ember szembe tud nézni a tényekkel. Nem csak néz, de lát is. Gondolkodik, hogy miből mi sűlhet ki. Tanakodik nem csak a saját, de a világ gondjain is. Ti miről szeretnétek olvasni? Rómeó és Júliáról, vagy a humor érdekel? Esetleg lelki bátorításra szorultok, ó ti 2-3 cikktől megrémült népség? Tegyétek azt és éljetek továbbra is boldogan. A logikát meg mellőzzétek ha volt...és ha még maradt belőle. Akit az ilyen cikkek megrémítenek azok már rég nem tudják milyen az ép-egészséges gondolkodás. SGD Buddha egész egyszerűen azért ír ilyen és hasonló dolgokról, mert fontosak. És ő maga is szeretné hozzásegíteni az embereket a feleszmélésben és a dolgok jobbá tételében. Ámbár azok agyát már oly jól átitta a mainstream média által keltett félelemkeltés, hogy nem képesek józanul megítélni alapvető dolgokat. Ők már mindenben riogatást látnak...gazdasági összeomlás? !! BrRrrRrRrR!! A terrorizmus lett riogatásnak kitalálva nem ezen cikkek. Az a mozgatórugója. Ha elhitted már a nagyhatalmak bábja vagy lelkileg és a félelem uralja, iraányítja életedet és fel sem eszmélsz. Csak rettegsz bárhova nézel. És ha a szemeid elé tolják a rút igazságot, kiütöd a biztosítékot, hisz ez nem lehet! Ez nem történhet meg. Ez csak fenyegetőzés, igaz? Hát persze, hisz a te kis álomvilágodba minden szép és békés. Ott ha húst eszel a szerencsétlen állatot nem ölik meg kínszenvedések között...Ott ha dúsgazdaggá válsz nem kerül senki utcára miattad. Ott ha teletankolsz vagy drágaköveket veszel a kedvesednek ahoz nem tapad vér...Ti akik ehez hasonuló írásokat olvastok tudhatnátok, hogy az élet nem csak mosoly és nevetés. Nincsen jó rosz nélkül és fordítva sem. Csak az arányt kell eltalálni.

    VálaszTörlés
  27. Órák kérdése az államcsőd
    (2013.09.30. 13:15)

    Órák kérdése, hogy fizetésképtelenné váljon az Egyesült Államok szövetségi kormánya...
    http://fn.hir24.hu/itthon/2013/09/30/orak-kerdese-az-allamcsod/

    VálaszTörlés
  28. ahogy eddig is mint mindig megemelik a plafont és szabadon pusztítják tovább a világot...semmi más nem fog történni, sőt! mikor megint el lehet ****ni újabb 1 billió dollárt, akkor szoktak menni egy kis háborúzgatásra....

    VálaszTörlés
  29. Az USA kormányzati intézményeinek finanszírozását leállítják, mivel a kongresszus nem tudott megegyezni az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról az új költségvetési év kezdetéig.
    A republikánusok beépítették a tervezetbe az egészségügyi reform megvalósításának elhalasztását, amely a szenátus számára nem volt elfogadható. Az új költségvetési évet, amely az USA-ban október 1-től kezdődik, az ország így költségvetés nélkül kezdi meg, amelyet a kongresszus mindkét házának el kellett volna fogadnia.

    Az kormányzati intézmények működésének leállítása körülbelül egymillió köztisztviselőt érint, akiknek nagy részét keddtől fizetés nélküli szabadságra küldik.

    http://hungarian.ruvr.ru/2013_10_01/Az-USA-kormanya-felfuggeszti-a-munkat/

    VálaszTörlés
  30. Úgy látszik 2 milliárd dollár azért van az NSA-ra.

    http://www.infowars.com/government-shut-down-doesnt-prevent-opening-of-2-billion-nsa-spy-center/

    VálaszTörlés
  31. ERRŐL KELLENE BESZÉLJ SBG BUDDHA, s nem a sok sületlen, félelemkeltő cikket kellene agyba-főbe nyomjad.

    Mondd, a hatalom embere vagy, vagy csak ennyire vak vagy és te is ilyen félelemben élsz?

    Summary of the Energetic Events During the Equinox Portal
    http://www.stankovuniversallaw.com/2013/09/summary-energetic-events-equinox-portal/

    Chronology of Energetics and Channellings During the Equinox Portal
    http://www.stankovuniversallaw.com/2013/09/chronology-energetics-channellings-equinox-portal/

    How the Light Warriors Won the Last Epic Battle for Humanity Against the Dark Archons
    http://www.stankovuniversallaw.com/2013/09/light-warriors-won-epic-battle-humanity-dark-archons/

    Akik nem tudnak angolul, azoknak ajánlom a google translate-et, mert még a gyatra fordítással is kijön a lényeg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pl. nem élek félelemben Buddha írásaitól, Te meg csak meríts bátorságot az ilyen oldalakból, majd csak megérted a halál misztériumát, mert a teljes félelemtől csak ez válthat ki Téged.
      De látom, csak csak ilyen oldalak tartják benned a lelket, mert másképp nem tudnál a félelmeid felett uralkodni.
      Magadban keresd a békét és a nyugalmat, csak egyedül találhatod meg és nem kell hozzá krém.

      Törlés
  32. Mi ez a vallásos rizsa? Ha te így érzed, nem rólad van szó; kinek nem inge, ne vegye magára.

    SBG Buddha írásainak nagy része a félelemkeltésről szól, néhány kivételt leszámítva. Ez tény. Ez szépen a tájékoztatás burka alatt történik, de egy negatív jövőképpel. Nem kell félnem ezektől a dolgoktól, ahhoz, hogy lássam mi a cél és milyen hatást gyakorol az emberekre. Sajnos nem látok az utóbbi 2-3 évben semmilyen fejlődést a szerkesztőnél, sőt, inkább visszafejlődést. A spirituális témákat felváltotta szinte teljes egészében az elit tervének propagálása és "leleplezése".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Indinek ebben igaza van. Itt többnyire "leleplezés" és "ébresztés" folyik............és lesz ez még "jobb is".....sajnos.

      Törlés
    2. pedig negatív jövő lesz, vérben fogunk tapickolni

      Törlés
    3. Te igen, mert ez a jövőképed. Én nem. Sajnálom, hogy ezek az írások is egyeseket ilyen tudatállapotba vezetnek.

      Törlés
  33. Emberek, ...és a többiek! :)

    Summáznám a bölcsességek csillogó gyöngyszemeit=hsz-ket! Aztán nem megsértödni??? :)

    " Pesszimista: NEM ÁLL FEL! :( Optimista: de, szépen lóg! :) "

    Nos! Lesz-e világvége??? Túléljük-e??? ... csak, megjegyezném: ...ha, kilöttyen a söröm e miatt, akkor az megnézheti magát aki ezt csinálta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megint egy fölösleges hozzászólás. Ömlengéseid otthon hagyhattad volna.

      Törlés
    2. ...igazad van Indiánmagyar(?)
      Mi a f@xnak szóltál hozzá! :)
      ... na és ez a képzavaros "indián+magyar" ??? Hmmm, te biztos tudod, h mit akarsz üzenni ezzel a nick névvel!

      Törlés
    3. Lehet , hogy előző életében indián volt , és valamilyen szinte emlékszik rá , ezáltal vonzódik hozzájuk :) .
      Sajnos amerika őslakosságát elég rendesen ki írtották , nyilván akit ott megöltek nem akar leszületni az ott megmaradó korcs gyilkos paraziták közé .

      http://www.youtube.com/watch?v=3j10AVZxq3o

      Törlés
    4. Nem tudom, ha voltam előző életben indián. Lehetséges. A nicknevem abból a tényből fakad, hogy egyes indián törzsek és a magyarok rokonok. Aki jártas a témában az tudja. Utána lehet nézni pl. Móricz János kutatásainak, olvasni az Arvisurát, de vannak leírások az észak-amerikai indiánokról is ezzel kapcsolatban.

      Csak a bunkók asszociálnak e név alatt "romákra". Te is közéjük tartozol, amit a 2. hozzászólásod is igazolt. Lehet fizetett ügynök vagy, ha pedig nem, akkor méginkább sajnállak.

      Törlés
    5. ... nem kell azért nagyon a szívedre venni T. -esó! :)
      A viking is tesó nép volt anno az ösökkel, de azért nem koccintunk ellenségeink vérével telt sisakjainkkal !

      Szóval(?!) és tettel, ... tesszük mindannyian amit tennünk kell, tudásunk és hitünk szerint!

      u.i. Csak tudd (és nyugodj meg!) valóban "ügynök" vagyok, pontosabban "harcos!" ... az "igazság" ügynöke/harcosa! Ezért is vagyok én a "falu bolondja" a nooormálisok közt!
      Nekem ez jutott, ... vállalom!
      Áldás

      Törlés
  34. Szerintem (új vagyok, eddig csak olvastam itt) egyáltalán nem félelemkeltésről szól a portál (bár egy kicsit arról is, hogy akiknek arra van kívánságuk, itt megtalálják). A világ mostani helyzete sokkal kedvezőbb, mint a nagy jövőbelátók anno jósolták a sybilláktól Baba Vanga bolgár jósnőig. Ugyanis már rég le kellett volna zajlania (szerintük) a harmadik nagy háborúnak, s erre mit látunk: „forró-hidegháború”, vagyis gazdasági/pénzügyi/informatikai (cyber) háború. Senki nem tudja az okát, hogy miért halasztódik a próféciák beteljesülése. A világ-elit más opciókat választott.

    Itt van a szíriai eset: Obama quazi hadüzenetet intézett Sziriához, hogy átlépte a vörös vonalat, megtorlásra számítson. Ennek ellenére a lejárt szavatosságú (?) Thomhawk rakéták mégsem lettek kilőve.

    Szóval az emberiség mintha valami haladékot kapna, de szvsz sajnos ez csak időleges.

    A vég mindenképpen bekövetkezik, akárha tudományosan (empirikusan) is vizsgáljuk a kérdést. A Római Klub 1972-es jelentését („A növekedés határai”) 30 év után újra összevetették a tényadatokkal (Maedows és tsai.).
    Az emberiség növekedését, fejlődését jellemző legfontosabb mutatók mind 2030 körül mutatnak inflexiós pontot. A mélypontok egyidőben történő kulminálódása szuperválságot, civilizáció-összeomlást fog okozni. (És ez nem prófécia, hanem tudományos előrejelzésnek nevezik.)

    http://img.gawkerassets.com/img/17ihidrnzwy6pjpg/original.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem jött nekik össze, mert hálistennek vannak még jók és az emberiségnek segítői is ezen a nyomorult bolygón. De lehet egyesek szempontjából jobb lett volna ha már vége a 3D-s Földnek, nem kellett volna annyit csűrni-csavarni a dolgokat, de sajnos még mindig alszik a nagy többség és még nem értük el a kritikus számot a felébredéshez. Nagy az isteni kegyelem, hogy minél többen egy "szebb jövőt" éljenek meg és ne "kárhozzanak" el.

      Törlés
    2. Susan George megírta a Luganói Tanulmány II.-t. Ha jól tudom még nincs magyar fordítása. Valamelyik ismertetőben olvastam, hogy számára a legmegdöbbentőbb az volt, hogy az első tanulmánya után hivatalosan teljes csend és nyugalom honol az általa tanulmányozott témákban. Semmi vita, semmi felkészülés, tervezés, stb. Mintha az emberiség hypnoztízálva lenne, úgy rohan a végzetébe…

      Törlés
    3. murcielago, ez azért van így mert nem az emberek hozzák meg a törvényeket hanem a hatalom

      Törlés
    4. Csaba, a háttérhatalomról (számomra) nagyon releváns dolgokat leírt Drábik. Mégsem tudunk eleget róluk. Nem tudjuk, hogy miért ragaszkodnak ilyen eszeveszetten a profit-hajhászó, növekedés-orientált világukhoz, a haszon egyre nagyobb hányadának bezsebeléséhez. Amikor már a földi lét a tét, és egy esetleges civilizáció-összeomlást már az unokáik sem fogják túlélni, meg a 7 milliárd jó része. Véges rendszerben nem lehet végtelen növekedés. Viszont jó hír, hogy egyelőre nem gyújtották fel a Földet…

      Tudjuk, készülnek egy új rendre, de ami eddig kiszivárgott arról, nem fog menni könnyen, nagy ellenállás várható. Persze lehet, sokaknak meg tetszeni fog, így a két tábor gyakorlatilag sakkban tartja és lenullázza majd egymást, ugyanúgy, ahogy az történik a médiokráciává züllött híres demokráciánkban…

      Törlés
  35. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  36. Az egész színjáték arra megy ki hogy a tőzsdét manipulálják vele, az USA nem fogja csak úgy bedobni a törölközőt, majd felvesznek újabb hiteleket. Persze a harmadik világháború előbb vagy utóbb ki fog törni, hiszen azután fog csak beteljesedni teljes mértékében az Új világrend, és az lesz az Antikrisztus eljövetele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A dollárt (rosszmájúak szerint: petrodollárt) mindenáron védeniük kell, ameddig csak lehetséges (ameddig el nem veszti értékét). A zöldhasú értékére pedig garancia az USArmy IS (!), amely azért toppon van…

      A háborúval kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy inkább polgárháborúra játszanak szinte minden velük nem szoros baráti országban, és a saját hátországukban is.. Ez egyébként nagyon logikus lenne a részükről, mert szinte mindenütt felfordulás lenne, de ők megőriznék haderejüket. Csak azzal nem számolnak talán, hogy a PH könnyen átmehet általános háborúba…

      De lehet még több különböző opciójuk is...

      Törlés
  37. Micsoda "meglepetés". A jelek szerint Amerika mégsem dobja be a fáklyát:
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ujabb_remenysugar_amerikanak_es_a_vilagnak.566952.html
    Mindenesetre, az a helikopteres, füstólgós, robbantástól lángoló Amerikai városkép tényleg nagyon jó ötlet volt, emelte a történet drámai hatását. Tényleg nem azért, hogy bókoljak, de a szakma a kisujjadban van Buddha Laci. Gratulálok.
    Akkor egy év múlva veled, ugyanitt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megállapodnak, nem állapodnak meg.. Az elemzők se képesek megjósolni mi fog történni, mivel még maguk a döntéshozók se tudják, hogy mi fog kisülni az egészből. Ha mégis sikerül csődbe vinni az USA-t, akkor súlyos következményei lehetnek a világgazdaságra nézve. Egyik nap olyan hír jelenik meg, hogy sikerül tető alá hozni a dolgokat, a másik nap meg olyan, hogy mégsem közelednek az álláspontok. Szerintem várjuk meg, hogy hogy döntenek, addig fölösleges ilyen lenéző hangnemben vitatkozni. Véleményem szerint se lesz az egészből semmi, az utolsó pillanatban majd visszakozni fog valamelyik fél, de nem vagyunk jósok. Nem tudhatjuk biztosra, hogy mi fog történni.

      Üdv,
      hunzol

      Törlés
  38. http://www.youtube.com/watch?v=tMFxP-DZOww&feature=youtu.be
    Egy érdekes összefoglaló usa helyzetről

    VálaszTörlés
  39. Minnél később megy csődbe annál nagyobb szart fog kavarni!

    VálaszTörlés
  40. Nohát megállapodtak. Való igaz, hogy ez sem végleges de ameddig az USA kezében lesz a döntés abban a tekintetben, hogy kinyomhatnak-e fedezetlen pénzt mert azt a világgazdaság úgy is megengedi addig ki is fogják. Lehet itt atom bombát robbantgatni meg eldobott fáklyát mutogatni ez nem így működik. Az a gazdasági erózió amely végül az USA bukásához vezet odébb van még. Amíg nincs más aki Izraelt katonailag megvédje tök felesleges várni az USA bebukását.

    VálaszTörlés
  41. A még jobb a jóban, hogy rátalálhattunk végre ALEX JONES / InfoWars oldal magyar megfelelőjére :)
    Ahogy a jó öreg Bill Cooper mondta: http://www.youtube.com/watch?v=Felb27Kkzbg

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...