2013. augusztus 14., szerda

Itt van AZ A FILM ! Steven Greer - Sirius teljes mozifilm - A filmtörténelem legnagyobb közfinanszírozású filmje


BEVEZETŐ: (SBG Buddha)
Ebben a cikkben beszéltem először nektek arról a filmről, ami akkoriban még csak készülőben volt: 
A történelem legnagyobb titka derülhet ki - A FED 2,420,937.4 tonna aranyat lopott össze és irányította a történelmet

Emlékeztek gondolom, de én biztosan, mert akkor egész éjszaka fordítottam és egyből írtam az anyagot, ahogy lement az a bizonyos SHADOW GOLD dokumentumfilm ..... olyan sorsdöntőek a benne lévő történelmi információk:
 
2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet leplezte le, az igazi irányítókat, akik a világháborúkat, forradalmakat létrehozták és levezényelték. Maga az Illuminati és a Családok kezében lévő FED. 
Persze ezt már mind jó ideje tudjuk és órákig tudnék róla mesélni, de a videót a cikkben biztos láttátok már, ahogy akkor több millió orosz ember követte figyelemmel a műsort.

Hogyan kapcsolódik ez ide? 
A sztorit India is átvette akkoriban. Tudni kell, hogy ez utóbbi tény azért rendkívül fontos a történetben, mert India indított egy több milliárd dolláros pert a Nielsen Ratings ellen a nézettségi adatok világszerte történő meghamisítása miatt és mindez megtörheti a FED média manipulációt és propagan
dát is... (Teljes vádirat, hogy lássátok komolyan beszélek).  
Néhány nappal a per kirobbanása után Indiát 2 igen hatalmas "elsötétülés", áramszünet rázta meg, melyben 1,2 milliárd ember maradt áram nélkül. A FED tulajdonban lévő média Indián gúnyolódott az áramszünet miatt. 
Aztán az USA-ban következett indiai szikhek ellen merénylet: egy katonai psy-op (elmeprogramozott) veterán lövöldözése. Gondolhatnánk, hogy szimpla lövöldözés, de...
A lényeg !!!!! 
A díjnyertes rendező
 Amardeep Kaleka édesapját is megölték a lövöldözésben, ami azért érdekes, mert éppen egy héttel apja megölése előtte jelentette be Kaleka csapata, hogy sikerült megszerezniük egy teljesen érintetlen földönkívüli testet, amit filmen fognak bemutatni, előtte még vizsgálatoknak alávetni - de ez nagyon veszélyes dolog, ezért aprólékosan szeretnének eljárni és kis türelmet kértek... 
Mindez benne lenne a tervezett SIRIUS filmben ennek a kis lénynek a bemutatásával, röntgennel, filmfelvételekkel, DNS-vizsgálatokkal együtt.... David Wilcock folyamatosan frissített cikke itt olvasható

A képek már kint vannak egy ideje, mert két teljesen azonos tetem is előkerült, az egyik még 1996-ban Oroszországban, a másik pedig ez a legfrissebb Dél-Afrikában !

A filmtörténelem legnagyobb tömegfinanszírozású filmje feltárja a szupertitkos ismereteket a bank-olaj-hadi-titkosszolgálati ipar, a tiltott energiakinyerési és meghajtási technológiák, valamint a Földön kívül élő civilizációkkal fennálló letagadott, exopolitikai kapcsolatok közötti összefüggéseket, mely titkok egész civilizációnk és mindannyiunk alapvető életminőségére és hétköznapi, családi-munkahelyi-fizikai-belső életére vannak tartósan és sokszor drasztikusan pusztító hatással. Mindnyájunkéra.
A Sirius egész estés, minden korosztály számára megtekinthető dokumentumfilm, melynek elkészültét és gyártását a nézők előre finanszírozták tömeges kampánygyűjtésen keresztül, a kickstarter.com tömegfinanszírozási (crowdsourcing) módszerével.
A Sirius film hivatalos weboldala számtalan feltáró jellegű, ingyen hozzáférhető dokumentummal 

Nézd meg az előzetest és ha úgy érzed van elég időd és nyitottságod, hogy befogadd az információkat, akkor érdemes megtekinteni az immáron elkészült teljes feltáró filmet!




Amennyire nagyok voltak és lesznek az emberek közötti valódi egység felismerésének megpróbáltatásai, úgy mennyivel hatalmasabbak lehetnek ezek a megpróbáltatások az emberek és a Földön túl élő civilizációk közötti kialakulóban levő és kezdeti fejlődési stádiumban tartó kapcsolatokban? 
Olyan hatalmasak ezek a különbségek, hogy a megrögzött hitrendszerekbeli és a társadalmi-kulturális különbségek egy európai civilizált állampolgár és egy afrikai ősi bennszülött között eltörpülnek ezek előtt! 



Hogyha az emberek között az egység teljes hiánya és konfliktusok születnek akkor, amikor kizárólag a különbségeinkre fókuszálunk, mennyivel hatalmasabb lesz a potenciális egységtelenség és konfliktus az emberi lények és a Földön túl élő lények között, amennyiben csak a különbségeket vagyunk hajlandóak észrevenni?
A múlt kudarcra ítélt és katasztrofális szemléletmódjai - hogy csakis a különbségeket és a tőlünk idegen, szokatlan tulajdonságokat vesszük észre - utat kell, hogy engedjenek magunkban egy újfajta szemléletmódnak, az egység látásmódjának. 
Az egység látásmódjával kell szemlélnünk nemcsak embertársainkat, hanem a Földön túl élő embereket is, mivel az egység, a valódi összetartozás emberek között fennálló alapjai ugyanolyan mértékben léteznek az emberek és a Földön túl élők közötti kapcsolatainkban is.
Mivel egy Legfelsőbb Intelligencia van, ami minden teremtésben megnyilvánul, ugyanúgy egy Legfelsőbb Intelligencia van, ami minden tudatos létező forrása: akár a Földön, akár máshol élnek azok.

Ez a végtelen béke, az Univerzális Intelligencia az abszolút tudatosságnak egy magját ültette minden tudattal rendelkező lénybe, ezáltal mindannyian folyamatosan egységben vagyunk ezzel az Univerzális Intelligenciával és így egymással is, ennek a tudatosságmagnak a finom és mindent átható energiáján keresztül.
Ezért az emberek valódi Önvalója és a Földön túl élő más civilizációk valódi Önvalója azonos. 
Különbségalapú szemléletmóddal vizsgálva, sokfélék vagyunk és nincs közünk egymáshoz., ám egységalapú szemléletmóddal vizsgálva, sokkal inkább hasonlóak vagyunk, mint különbözőek, sokkal inkább családtagok, mint idegenek. 
Ezért van az, hogy belső Önvalónkra kell szegezzük figyelmünket, nemcsak ahhoz, hogy felismerjük egységünket embertársainkkal, hanem hogy felismerjük egységünket az Univerzumban élő többi tudatos élő létezővel.
Míg a kicsiny, porba hulló különbségek összezavarnak minket, örök egységünk a tiszta tudatosságban soha nem hagy el minket. 

Ilyen értelemben egységben vagyunk az Univerzum minden élő lényével, legyen az testben, az ismert tér-időben élő vagy multidimenzionálisan, a téren és időn túl élő lény.
A valódi belső egység felismerése minden különbséget felold. .....  (A film és Steven Greer nyomán.)

129 megjegyzés:

  1. nem kellene ennyire elszállni, ha programok összessége(esetünkben az emberi agyban futó virtuális programok)eléri azt a szintet hogy képes felfogni hogy ő egy önálló személyiség és ha képes tudatos gondolatokra, akkor innentől kezdve a gonosz gondolkodásra is ugyanúgy meg van az esély mint a jót akaró gondolkodásnak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. minél okosabb tud lenni egy élőlény annál gonoszabb tud lenni, amennyiben a gonosz utat választja vagy ha éppen ehhez van kedve

      Törlés
    2. Csupán az egó miatt vannak "gonosz" emberek. Az egó pedig nem mi vagyunk, hanem az a burok amely a fizikai világ miatt jött létre tudatunk körül. Ha erre rá tudjuk ébreszteni az embereket és rá tudjuk venni őket a tudatos gondolkodásra+gyakorlatokra az egó csillapítására, akkor nyertünk.
      "Ha minden 8 éves gyereket meg tanítanánk meditálni, egygeneráció alatt eltűnne az erőszak a földről!"
      /Dalai Lama/

      Törlés
  2. Egyre furcsább dolgokhoz adod a neved kedves Buddha. :)

    Bár azt állítja magáról - a film mégsem haladja meg a szokásos ufós kereteket. Ex-katonákkal meg hasonlókkal ugyanaz a baj mint a Snowden gyerekkel: egyáltalán nem "megigazult" emberekről van szó, hanem ők továbbra is a munkájukat végzik. A 60-as években még a tagadás volt a legjobb álca, mostanra a dezinformálás lett az. Nem mondom, hogy ez minden esetben igaz, de eléggé valószínű. Aztán mindenféle videó felvételek, amiken repülő tárgyak meg idegenboncolások és hasonlók vannak... szintén ellenőrizhetetlen a photoshop és egyéb manipulációk korában. Valamint a harmadik fővonal, az "idegenek" technológiája. Ebből is jó lenne egyszer végre valahol egy működőképes darabot látni. De mindig csak az elméletekről hallani...

    Lényeg a lényeg, ez a film is sok hűhó semmiért. A tipikus ufós alapkérdésekre nem ad választ, és nincs semmilyen forradalmian új jellegű bizonyíték bemutatva. Csak a megszokott kétesélyes helyzetek föltupírozása. Szerintem.

    Meg még mások szerint is:

    http://boldognapot.hu/blog/a-sziriusz-dokumentumfilm-feltarja-ata-rol-a-15-cm-es-idegenrol-szolo-dns-tesztek-eredmenyeit/

    http://www.youtube.com/watch?v=0npQxmfYwII

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak szerettem volna megosztani, hogy többek mondjanak véleményt.
      De sajnos igazad van és mindannyiunknak, akik csalódnak, hogy a végén semmivel nem lettünk sem okosabbak, se nem tudunk kézzelfoghatót felmutatni.....

      Törlés
    2. Az a nagy szerencsénk, hogy ez kurvára nem fontos. :)

      Törlés
    3. Kösz a megosztást Buddha.
      És ha nem is lettünk okosabbak, azért a végén jó kis gondolatok fogalmazódtak meg.

      "...Amit megtanulhatunk itt, az a következő: Egy új kor küszöbén állunk. Erő rejlik az emberi közösségben, de csak ha Egy emberként cselekszik. És ekkor jön létre a közös hullámhossz, hogy együtt, mint felelősségteljes polgárság lépünk fel a minket egymástól elválasztó erőkkel szemben, és fokozzuk tudatosságunkat, egyesülve azokkal a lényekkel, akik már felkészülten várnak a kapcsolatfelvételre. És hogy ebben a gyakran életnek hívott kalandban sikeresek legyünk, közösen kell Eggyé válnunk." :)

      Törlés
    4. Buddha, ezt nézd meg!!! https://www.youtube.com/watch?v=dgJt_dXwWZo

      Törlés
  3. Addig örüljetek, amíg nem tudtok kézzel foghatót felmutatni. Fognak itt még mutogatni, és azt kívánjátok, hogy a békés tudatlanság mennyivel jobb volt előtte. Nem sokára mindenről ezt fogják mondani: előtte és utána...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beati pauperes in spiritu..., hogy az Árpiel-féléknek is legyen ott hely :)

      Törlés
    2. Kedves Arpiel, te csak rettegj nyugodtan és menekülj mennyei atyád lábaihoz! Ez a világ nem neked való... :)

      De másik ijesztgetését hanyagolhatnád... mondjuk felebaráti szeretetből. Meg amúgy is kezd zavarbaejtően sok lenni hasonlóság közted és imádott csecsstírölő Bécink között. :) Szedd össze magad! :P

      Törlés
    3. Provokatív és lenéző stílusodra csak annyit mondok, hogy sajnállak.

      Törlés
    4. Ja és zavaros, már-már skizoid üzeneted pedig error.

      Törlés
  4. MI VAN CSICSKÁK???? HOGY BASZOM ANYÁTOKAT SZÁJBA ELMEBETEG SÁRGALAPOS CSICSKÁK :)) SZOPJÁTOK LE A BUDHA FASZÁT ANNAK A CSICSKA GECINEK :) HIGGYETEK NEKI HIGYJÉTEK EL NEKI A SOK SZEMETET :) EZ AZ OLDAL AZ ILYEN CETLIS FLÚGOS CSICSKÁKNAK VALÓ MINT AMILYENEK TI VAGYTOK :)))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  5. KI KELLENE IRTANI TITEKET! BUDHÁVAL EGYÜTT CSALÁDOSTUL NEHOGY SZAPORODJATOK! TE IS BUDHA INKÁBB VERD KI A FASZODAT AZT AZZAL FOGLALKOZZ NE ETESD AZ EMBEREKET EZZEL A SOK SZEMMÉTTEL MEG UNDORMÁNY HAZUGSÁGGAL VICCEL TE KIS RETKEDÉK!!!!

    VálaszTörlés
  6. MI VAN CSICSKÁK???? HOGY BASZOM ANYÁTOKAT SZÁJBA ELMEBETEG SÁRGALAPOS CSICSKÁK :)) SZOPJÁTOK LE A BUDHA FASZÁT ANNAK A CSICSKA GECINEK :) HIGGYETEK NEKI HIGYJÉTEK EL NEKI A SOK SZEMETET :) EZ AZ OLDAL AZ ILYEN CETLIS FLÚGOS CSICSKÁKNAK VALÓ MINT AMILYENEK TI VAGYTOK :)))))))))))))))))KI KELLENE IRTANI TITEKET! BUDHÁVAL EGYÜTT CSALÁDOSTUL NEHOGY SZAPORODJATOK! TE IS BUDHA INKÁBB VERD KI A FASZODAT AZT AZZAL FOGLALKOZZ NE ETESD AZ EMBEREKET EZZEL A SOK SZEMMÉTTEL MEG UNDORMÁNY HAZUGSÁGGAL VICCEL TE KIS RETKEDÉK!!!!

    VálaszTörlés
  7. MI VAN CSICSKÁK???? HOGY BASZOM ANYÁTOKAT SZÁJBA ELMEBETEG SÁRGALAPOS CSICSKÁK :)) SZOPJÁTOK LE A BUDHA FASZÁT ANNAK A CSICSKA GECINEK :) HIGGYETEK NEKI HIGYJÉTEK EL NEKI A SOK SZEMETET :) EZ AZ OLDAL AZ ILYEN CETLIS FLÚGOS CSICSKÁKNAK VALÓ MINT AMILYENEK TI VAGYTOK :)))))))))))))))))KI KELLENE IRTANI TITEKET! BUDHÁVAL EGYÜTT CSALÁDOSTUL NEHOGY SZAPORODJATOK! TE IS BUDHA INKÁBB VERD KI A FASZODAT AZT AZZAL FOGLALKOZZ NE ETESD AZ EMBEREKET EZZEL A SOK SZEMMÉTTEL MEG UNDORMÁNY HAZUGSÁGGAL VICCEL TE KIS RETKEDÉK!!!!
    HUZZATOK ANYÁTOKBA DILIS CSICSKÁK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia elek, már kezdtél hiányozni. Olyan rég hallottam rólad. Hogy megy a sorod? Kaptál kimenőt a laborból azt látom... mikorra ígérik, hogy nem lesz több tű és elektrosokk? Én nagyon szurkolok neked, jó lenne ha már végre egészséges lennél! :)

      Törlés
  8. Te Egy fogyatékos, nulla, tudatlan, senki vagy! Káromkodásból jeles. Agyilag zero. Olvasd vissza magad. 200x, majd. ugorj le a hídról. Segítek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. SZOPD LE A KURVA nyádat te csicska viktor GECI

      Törlés
  9. Értelmes vagy az biztos. Ebben leled örömöd, szánalmas vagy. Egy épkézláb mondatod nem volt. Az ilyen embereket kellene irtani, mint amilyen te vagy. :)

    VálaszTörlés
  10. Nem kellene irtani csak kirakni a semmi közepére valahol Afrikába a nagy melegbe aztán hadd találjon haza, elég büntetés lenne neki az

    VálaszTörlés
  11. Hát ítélkezni lehet, de sejtésem szerint a J.E. magasról tesz rá. Ja és ki vállalja, hogy kiszállítja J.E.-t a sivatagba? Mert én nem az biztos :-D
    Ellenben ő sem tudja - mint ahogy a pokollal ijesztegető erőszakosan nyomuló ál-keresztyén tesvéreink sem , hogy ők meg az ördög csicskái. Na jó még nem...

    De annyira ők nem fontosak az előttünk álló össznépi folyamatok szempontjából, mint amennyire ők azt képzelik. Ezért is annyira erőszakosak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "De annyira ők nem fontosak az előttünk álló össznépi folyamatok szempontjából, mint amennyire ők azt képzelik. Ezért is annyira erőszakosak." - ez a fundamentuma az itteni keresztény jelenségnek, erre szerintem nagyon jól rátapintottál. Tudat alatt már megvan nekik, hogy a húsvéti nyuszival és a hivatalos 9/11-es jelentéssel együtt ez a történet is lehalad a történelem pöcegödrébe. :) Csak még a tudatos tudatuk küzd a felismerés elfogadásával. :) Ez szüli a feszültséget, mivel az erőltetett ellenségkép és az (hisztiből fakadó) álkonfliktus az utolsó eszközeik a keresztény "közösség" egyben tartására. Illetve a saját omladozó hitrendszerük megújítására. Ezt bármelyik pszichológus 5 perc alatt rávésné a kartonjukra... :)))

      De nekem személy szerint (és talán másnak is) tanulságosak ezek a csörték. Közben nem mindig élvezem (bár voltak rendkívül szórakoztató pillanatok), de utólag mindig van valami tanulnivaló.

      Ráadásul ha a következő csajomnak vallásos szülei lesznek, igen könnyen bevágódok majd náluk... még a végén az anyucin is kell csinálni egy nefilim berontást. :))))

      Törlés
    2. Hja hát nekem nem nagyon sikerült a saját fateromnál megőriznem a renomém. 19 éve megismertem a reikit. Azon a szombat estén úgy értem haza a klubból, hogy végre egy nap az életemben , amikor tényleg jól érzem magam a bőrömben és olyan emberekkel találákoztam , hogy legszívesebben elvittem volna őket magammal haza. Erre jött a hidegzuhany: Hol voltál?! Hát ööö egy kedves baráti társdaságban... Miféle társaságban?! Hát ööö izé olyan ööö jó emberek közt, akik gyógyítani tudnak a kezükkel...
      DURR!
      Képzeletbeli fejlövést megkaptam egy átható nézéssel, és még nem jutottam levegőhöz, amikor muter is kirohant : Micsodaaa?! Ha be mersz lépni bármilyen szektába, kirakunk az utcára! Persze nem volt egy vasam se, de miből lett volna a vagongyári lóvéból???
      Tehát beijedtem! És hát magamba zuhanva gondoltam magamban: A mennyországnak még várnia kell :-( Nekem még túrnok kell a sarat meg a port, szívás!
      Aztán 15 éve elköltöztem a saját kérómba, svájcifrankos történet.
      De spóroltam egy reikis kezdésre is: Most már lehet!
      Aha! És a következő napon látogatást kaptam a fateréktól: Az meg mi?! Ja hát ki tettem a falra az igazolvány, mert szép , mert inspiráló, és mert az én sikerem.
      Azóta párom is van... 20 évi magány után...
      Jah és az övé is kikerült a falra...
      Na gondolod, azóta minden vagyok csak rendes ember nem.

      Törlés
    3. Kedves Elveszett Kereső!

      "Csak még a tudatos tudatuk küzd a felismerés elfogadásával. :) " Erre az idézetedre egy apró megjegyzést had tegyek.
      Tudatos tudatunk tudja, hogy jelen világunk célkitűzése, hogy Jézusnak még a nevét is és követőit is "eltakarítsa".
      Mi több, azt is tudjuk, hogy tényleg el is leszünk takarítva. Ki így, ki úgy... Az élőknek egy részét meggyilkolják, akik pedig túlélik a krízishelyzetet, azok "Uruk után mennek..." - no nem a halálba, hanem egy valódi életbe.
      Olyanba, amelyre Ti is vágyakoztok ... csak éppen Isten és Jézus Krisztus nélkül.

      Amikor mi elmegyünk, akkor lesztek Ti igazán bajba. Akkor fogtok rádöbbenni, hogy kinek a "szekerét toltátok" és "mi lett a jutalmatok" érte.
      De akkor mi már nem leszünk ..., nem lesz kihez jönnötök, hogy megkérdezzétek, hogy miről is beszéltünk Veletek akkor, amikor Ti lehülyéztetek bennünket. Akkor fogtok rájönni, hogy amit tőlünk hallottatok, az mégsem volt hülyeség ... de addigra már késő lesz.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    4. Erika,Erika.
      Nem jó ez így. Ide hányod te is ezt a sok marhaságot. "amikor mi elmegyünk....."
      Én áldásomat adom ,hogy már most távozhatsz erről az oldalról. Vidd magaddal a barátaidat is.
      Sok Szeretettel Dénes

      Törlés
    5. Úúú! Ez aztán a "szeretetteljes" megnyilvánulás!
      Csak úgy "süt" belőled a Jézusi szeretet!
      És vajon ki adott neked nyirtass garanciát arra, amit te oly kevélyen , pöffeszkedően állítasz magadról?
      Nézd csak meg Csaba Barát sorait! Mert megtalálod, hogy ki fog kit kiírtani!
      Teccikértni?
      Aludj jól!

      Törlés
    6. pléhbános!

      Aki nekem garanciát adott erre, (és a többi testvéremnek is) az már elment helyet készíteni az övéi számára.
      És ha eljön az ideje, - na nem a tőled rendelt - akkor értünk jön, és elvisz minket a megromlott földről a békesség helyére.

      "Mert megtalálod, hogy ki fog kit kiírtani!"
      Ami a kiirtást illeti, - ha még nem vetted volna észre - már javában folyik...
      Ennek áldozatává válhatok én is, de te sem lehetsz biztos abban, hogy megúszod, vagy elkerülöd azt.
      Ez a zászló minden embernek áll, még annak is, aki pökhendien állítja, hogy ő kivétel lesz.

      (Egyébiránt pedig úgy a Te, mint a Dénes szövegértelmezési problémáitok nem hat meg, az legyen a ti bajotok, gondotok. Áldásaitokat pedig tartsátok meg magatoknak, vagy annak akit nagyon szerettek.)

      Törlés
    7. Persze hogy nem nézted Cs.B. kommentjét meg!

      Törlés
    8. Tudtom szerint ez az oldal azért van vagy lenne, hogy felébresszük az embereket vagy mindenki aki ide téved felébredjen, de kérdem én MIT AKARUNK ha még itt se tudunk egyet érteni? Mit akarunk egyáltalán?

      Törlés
    9. finoman megjegyzem hogy az is el van nagyon tévedve aki hisz a túlvilágban, reinkarnációban, a képzeletbeli istenében vagy a képzeletbeli jézusában, nem igazán veszitek észre hogy a legtöbben csak egyik csapdából átestek a másik csapdába, az egyik egysíkú mémből átestek a másik egysíkú mémbe

      Törlés
    10. @nyirtass:

      Szia,

      nos ez már az a szint, amin nem fogunk tudni megegyezni. Mint régebben is mondtam - amire te hivatkozol az kizárólag egy olyan könyvben szerepel, amit én nem tudok elfogadni. Tehát amíg ezt az alapkérdést nem tisztázzuk, addig nem nagyon lesz közös alapja a beszélgetésnek. Az ellenérzés és a megvetés pedig nem a személyednek szól, hanem ennek a hitnek nevezett rettenetnek amit a fejedben növesztettél. :) Persze megértem, hogy ha nem tudod ettől elválasztani a saját lényed; akkor mindig is bántónak és személyesnek fogod érezni ezeket a megnyilvánulásokat. Amikor én szeretetről beszéltem, akkor nem a fejedben élő hit szeretetéről beszéltem. Az csak egy balgaság... olyasmi mint amikkel én is küzdök. :) Amire föl tudom hívni a figyelmed, az a szükségesség a változásra. És talán, nagyon-nagyon talán megérzed a szelét, hogy ez a hitnek nevezett őrület csak gúzsba köt. De ha így marad, az sem baj. :) Én TÉGED mint embertársamat (vagy ahogy ti mondanátok "mint testvéremet az Úrban") szeretlek. Ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy mit hiszel vagy gondolsz. De pontosan ez az az empátia, ami miatt felhívom erre a figyelmed. Aztán kezdesz vele amit akarsz...

      Nekem meg ideje elkezdeni megtanulni elfogadni egy újabb szeletét ennek a világnak. A keresztények "sosem" fogynak el, én meg már kezdem unni. :) A hallgatóságról nem is beszélve! :D De ezt persze ne vedd garanciának, hogy nem ugrok rá semmire, ha valamivel mégis fölpiszkáltok. :) Nehéz eset ez az egó téma... :)

      Törlés
    11. "Én TÉGED mint embertársamat (vagy ahogy ti mondanátok "mint testvéremet az Úrban") szeretlek."Arpiel hogy,hogy nem szamithato az embertarsaid közé Kereso?

      Hasonlot ma mar megkérdeztem toled egyszer.

      Törlés
    12. Ria ugye tudod, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hozod Árpit. Olyan érzés ez neki, mint amikor a való életben az anyukája védi meg. :)))

      Ja és igen, Árpiel nem az embertársam. Aki Árpielt kigondolta, az az embertársam. :)

      Törlés
    13. En nem a védelmére keltem a kérdésemmel,csak egy egyszeru kerdésem volt hozzad.

      Ki az,aki Arpielt kigondolta? Kirol vagy mirol beszélsz?

      Törlés
    14. Na látod, ezt már csak olyan videók megnézése / könyvek elolvasása árán fogod tudni megérteni, aminek az ötletétől is lever a víz. :) De nincs más hátra mint előre, ha kíváncsi vagy rá, hogy szerintem ki gondolta ki Arpielt. :)

      Törlés
    15. Miféle könyvek meg videok? Ma ilyen rejtjeles kedvedben vagy?

      Törlés
    16. Gangaji, Mooji, Tolle... nem annyira szeretted őket. :)

      Törlés
    17. Kedves Elveszett Kereső!

      Egyet értünk abban is, hogy egyikünk sem akar egyezkedni. Mindketten a saját meggyőződésünket mondjuk. Persze ezért egyikünknek sincs oka a haragra, nekem legalábbis nincs. A meggyőződés pedig egy olyan "dolog" ami addig tart, amíg meg nem győződünk az eddigiek ellenkezőjéről. (Nálad is, nálam is, és minden embernél.)
      Tisztába vagyok azzal is, hogy a "kirohanásod" nem a személyemnek szól, hanem az általam képviselt nézetnek.
      Megértem és elfogadom, - sőt ez kölcsönös. De ettől nem érzem úgy, hogy Téged, vagy bárki mást "tetemre kéne hívnom". Szeretem a normális emberi kapcsolatokat. Ha nem értek is egyet valaki véleményével, attól még tiszteletben tartom a személyét. És ez így van jól.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
  12. Nem kell szállítani valaki kiteleportálja oda és kész :P

    VálaszTörlés
  13. Ki finanszírozza az agymosó Hollywood-ot?Há mi, a nézők. Ki fizeti a sok kölcsönt amit az ország felvett? Hát mi. Ki fizeti a sok kémia szart amit eszünk, hát mi. Ki fizeti a szervezeteket amik ellenünk dolgoznak? Hát mi.
    Szóval minden amit mi fizetünk ellenünk van, a Sirius is így lett megalkotva, semmit a pénzünkért. ahol ilyen szisztéma van, ott csak a pénzről szól, és 99százalék dezinformáció. ennyi

    VálaszTörlés
  14. Mi? Azt állítod nincs egyetlen olyan ember se a világon akinek bármiféle különleges képessége lenne(Most nem a teleportálásra értem hanem bármi másra) a 7 milliárd, lassan 7,5 milliárd ember közül? Ugyan már nem vagyunk egy kicsit se túl arrogánsak?

    VálaszTörlés
  15. Látom itt mindenki negatív, és nem látja, az utóbbi párszáz évben csak jobb lett minden!
    A sötét középkorban még olvasni sem tudtatok volna, nem volt tanulás, női választójog, stb.
    A mai technológiával ezerszeres az átlagember luxusa és kényelme egy régi királyhoz képest. Ugylátszik a szupertitkos szupergonoszok nem gondolják, h mindez gyöngy disznók elé...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bozsi,
      Miben lettünk jobban, anyagi dolgokban? Igen, ebben az egyben igazad van.
      De gondolják, és még azt is gondolják, hogy ha majd az emberek jól hozzászoktak és nagyon megszeretik ezt a "jobb lett minden" világot, nem fogják akarni elveszíteni sem. Aztán eljön az a fejezet, amikor mégis összedőlni látszik a világ és oda mindennek. A forgatókönyv további fejezeteit fejtsd meg magad, elég nagy vagy már hozzá.

      Törlés
  16. Kedves Buddha!

    Nagyon sok ember van a világon, akiknek az UFÓ nemjelent mást, mint modernkori mesét felnőtteknek.
    Vannak olyanok is, akik az UFÓ-kat "fejlett haditechnikának" tartják, és vannak olyan emberek is, akik "fejlett civilizációt" látnak bennük. Minden esetre az utóbbi időkben egyre felkapottabb lett ez a "mese".

    De azért megkérdezném, hogy azok, akik a fejlett civilizációt látják bennük, mire alapozzák, hogy ténylegesen fejlettebbek tőlünk? Arra, hogy "űrhajójuk" van? Az emberiségnek is van. Arra, hogy másképp néznek ki mint mi? Földi vonatkozásban az állatvilág is igen színes változatokat produkál. Miért lenne ez meglepő a bolygók között kapcsolat esetén?
    Honnét tudjuk, hogy merjük kimondani, hogy fejlett civilizáció?! Honnét ismerjük őket?! Azért mert ők mondták?
    Van erre egy régi, de találó közmondás: messziről jött "ember" azt mond amit akar (úgy sem tudja ellenőrizni senki.)
    Mi letudjuk ellenőrizni az ő fejlettségüket? Nem! Akkor miért kéne hinnünk nekik?
    Miért vagyunk olyan biztosak abban, hogy az "Univerzumok világában" nincs egy tőlük is fejlettebb "intelligencia" amelyik ugyan segít bennünket embereket, - de ezt nem tartja oknak arra, hogy ránk erőltesse magát ?!
    Visszatérve az állatvilág példájára: a macskát mindenki megsimogathatja, - de próbálja megsimogatni a tigrist bárki is. Honnét tudhatjuk, hogy "macskából" vannak-e avagy "tigrisből"?!
    És ha már "ennyire magas az intelligenciájuk" akkor miért akarják "ránk erőltetni" magukat?
    "... hogy felismerjük egységünket az Univerzumban élő többi tudatos élő létezővel."

    Én személy szerint a macskával szívesen vállalok közösséget az udvaromon, - sőt még etetni is hajlandó vagyok.
    De ugyan ezt a tigrisről nem mondanám, - már csak azért sem mert a reggelije én lennék.
    Pedig mind két állat fajta a macskák osztályába tartozik.

    Gondolkodtál-e azon, hogy a "homályból" miért tör elő ekkora intenzitással az idegenek létének és a velük való kapcsolat felvételének sulykolása minden módszerrel az emberiség agyába???

    VálaszTörlés
  17. Ami itt folyik ezen az oldalon (kommentárokra gondolok) az valami borzadály. Mintha a hozzászólók beültek volna egy kamikaze bombázóba. Ha lazára veszem a figurát, azt is kérdezhetném, hogy mi ez a kakiszag (akinek nem inge...)?
    De ha már idegenek meg valóság, akkor inkább ez a film:
    http://www.youtube.com/watch?v=wjmFm8PIz8M és tanítás:
    http://www.youtube.com/watch?v=1IKlvCbyPx8

    Kedves Buddha. Nem válaszoltál a kérdésemre. Tüntetőleg, vagy csak prózaibb okból ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most még a szabad(os)ság fehérnek látszó madara, aki a magasságokba szárnyal, egyre magasabbra fog vinni. "Jó bulinak" ígérkezik ...
      Árpikám, ez itt "még csak" a felszállópálya eleje...
      De vajon mi lesz a leszállással ... ?

      Törlés
    2. Semmiképp nem tüntetőleg. Egyszerűen nem volt rá időm, hogy belemélyedjek jobban. Felületes válaszokat meg nem szeretek adni. De elnézést érte..szóval prózaibb az ok...

      Sok dolog van itt most, ami zajlik.... Az az igazság.
      És főleg, ami folyamatban van, aztán csak kapkodom a fejem....
      Ez már nem "gyerekjáték".....

      Törlés
    3. Nyugodj le nyirtass!
      És kéretik kipusztulósdit és prófétásdit a g y e r e k s z o b á b a n játaszani és ne itt!
      Mert már sokaknak uncsi a műsorotok!
      Elég balgák vagytok ahhoz hogy azt képzeljétek, hogy amennyi rosszindulat és gőg van bennetek , majd jönni fog valaki aki megment titeteket!
      De kitől? Saját magatoktól?
      Álljatok le a sárdobálással balhés barátaim!
      És keressetek magatoknak másik blogot ehhez a buta színjátékhoz!
      az egy dolog , hogy a bloggazda nektek ezt megengedi , és azt is hogy őt sértegessétek.
      De van még szégyen is a világon, balhés barátaim!

      Törlés
    4. A végidők szele nyaldossa bűntől megfáradt orcámat. És kaján vigyorral fenem a csatabárdot, csak keresztény vér enyhítheti lelkem fájdalmát... Lucifer örök! :)

      Ha már szerepjátékozunk... :P

      Törlés
    5. Csak éppen a leheto legidiotabb szerepet öltötted magadra.Na de mar most boldog lehetsz,mert a vagyad teljesülni fog.
      Lucifer pedig mar hogyne volna örök: örökké ott fog égni a pokolban.

      Törlés
    6. Te most mit pörögsz itt a kipusztítósdival? Tetszik a szóhasználat?
      "És keressetek magatoknak másik blogot ehhez a buta színjátékhoz!" Miért? ki akarod sajátítani? Küldtelek én téged "valahova" is.
      No akkor annyi tiszteletet elvárok, amennyit kaptál tőlem. Nem kell egyetértened velem, de a modortalanságodból, és a nagy "arcodból" vegyél vissza légy szíves.
      Lehet, hogy nekem írsz többes számba, de veled ellentétben én nem érzem magam hatökörnek...
      Ami pedig a rosszindulatot és a gőgöt illeti, mielőtt ezt leírnád, nézz tükörbe ...

      Úgy érzem, nem bántottam meg senkit (szándékosan pedig végképp nem.) Akkor milyen sárdobálásról is beszélsz? Olvasd már vissza a saját hsz-idet, és nézd már meg, hogy ki is "dobálózik" itt, és milyen mocsokkal?
      Ki is "balhézik" itt?, kinek is nincs "szégyenérzete" nyilvánosan, visszakövethetően ártatlan embert megvádolni és hazudozni rá? ...

      Természetesen azt elfogadom, hogy a nézeteimmel nem értesz egyet, mert szabad akaratod van azt elfogadni is és elvetni is. De stílusodban viszont kivetnivalókat találok.
      Ami ugyan nem lep meg, sőt erősíti nézeteimet, mert a "gazdádnak" igen csak csípheti a szemét, hogy vannak még olyan emberek, akik megtéveszthetetlenül ismerik a "jövőt" mi több, még a "gazdád csúfos végét" is.
      Ezért küld harcba ellenem a saját fegyvereivel felvértezve: a hazugsággal, rosszindulattal, gyűlölködéssel, agreszívitással.
      Ezek viszont csak az ostoba emberek személyiségjegyei.

      Törlés
    7. Rossz helyre sikerült betennem a hsz-t, de a fenti hsz-emmel "pléhbános2013. augusztus 16. 7:05" hsz-ére reagálok.

      Törlés
    8. Egyáltalán felfogod Arpiel hogy miben hiszel? Egy álzsidók által húszszor átírt demagóg könyvecskében amit nem mai aggyal kell olvasni hanem 2000 évessel, akkor talán meglátod benne az elrejtett igazságokat. Ne fenyegess senkit azzal hogy húú ha majd mutatnak kézenfekvő dolgot mi lesz, mert te kb. öngyilkos lennél. A Bibliában szerinted a "tüzes szekér" vajon micsoda te birka?

      Törlés
    9. Apropó Toth, hogyan kell egy 2000 éves aggyal olvasni(értelmezni) a tüzes szekeret?
      Némi ellenmondást vélek felfedezni szavaidban, de az is lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.

      redneck


      Törlés
  18. Hajrá Buddha ! Izgalmas amit írsz, remélem ez az az Út ! Hát nem gyerekjáték, de legyél olyan mint a gyerekek...

    VálaszTörlés
  19. Hát a sértegetés az neked is megy balhés barátom!
    Nem akarsz visszatalálni az idojelei.hu-ra????
    Erre a bunkó balhés paraszt szövegre vagy teennyire büszke???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pléhbános!

      "És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába."
      Máté 18:3

      Mielőtt a lelkedben felgyűlt rosszindulatot és rágalmazást szétfröcsögöd, - előtte tájékozódj!

      Törlés
    2. Az Elveszett Kereső-nek írt augusztus 15. 14:10-ei kommented is ahogy a fenti kommented is eléggé beteges önimádatról tanúskodik nyirtass.
      De ha te ettől érzed magad jól...

      Törlés
    3. Tudod pléhbános, Elveszett Keresőnek ezt azért lehetett leírni, mert Neki van annyi intelligenciája, hogy ezt ne a személye elleni merényletnek élje meg, hanem nézeteink különbözőségét lássa benne.

      Törlés
    4. Nem mentegetném sem magamat, sem DNS-t vagy bádogember barátunkat (leginkább mert senki sem szorul rá). De kedves keresztény kollégák, van itt egy apróság amit nem vesztek észre. Pedig ez a magyarázat a "titeket" érő támadásokra.

      Arról vagyon szó, hogy akármilyen finoman is próbálnátok elővezetni a mondandótokat, van benne egy kikerülhetetlen konfliktusforrás. Ha megfigyeltétek hulivulin kívül senki nem ajánlott nektek semmiféle alternatív hitrendszert. Illetve ő is csak az "igazi kereszténységen" keresztül próbálta a hiten túli világba nyitogatni az ajtót. (Szerintem az is halott kísérlet, de ez most nem ide tartozik...) Tehát nem arról vagyon szó, hogy egyik vallás a másik vallás ellen (ne kezdjetek szőrszálhasogatni a hit-vallás témában pls :P), hanem a beképzelt ál-spiritualitás (hit) és a megtapasztalható, személyes tapasztalat alapján tudható spiritualitás különbözőségéről.

      Na de hol itt a "hiba"? :) A hiba ott van, hogy alapállásból kizártok minden lehetséges alternatívát a teremtett világ értelmezésére. Én pl. személy szerint sosem mondtam, hogy higgyetek nekem mert ezt vagy azt egy bizonyos szent ember mondta/szent könyv írja. Sohasem állítottam, hogy én már megismertem valami olyat, ami olyan tudással vértezett föl, hogy a köznapi vitákban való részvételem egyetlen értelme az az eltérő hitűek "kijózanítása". Fejlődésre, tanulásra csak a már megismert kereteken belül van értelmes alternatíva (értsd a hitetek elmélyítésével, kiterjesztésével).

      Na most ez mit okoz a másik emberben? Ami nektek megingathatatlanság, hithűség az nekik/nekem önhittség és gőgösség. Sziklaszilárd meglátásokkal mentek bele egy vitába, de azt nem a saját tapasztalatotokra, hanem mindenféle önkényesen kijelölt messiás, próféták, szent könyvek tekintélyére építitek. Na most ez a „mondhatsz bármit, ha megtagadod a hitem nem lehet igazad” hozzáállás, nem tesz éppen jót ha a vitapartner egóját csitítani akarjátok.  Az meg már csak hab a tortán, hogy egyértelműen érződik, hogy a biblia támogatása nélkül ez még ennyire sem menne. Megint csak saját példámhoz visszatérve, én nem ajánlottam semmi olyat amit tekintély vagy felsőbbrendűség okán kellene elfogadni. Semmi olyat ami hit, önszuggesztió vagy bármi más függvénye. Semmi olyat amit bárkinek is el kell hinni. Minden kipróbálható, személyes tapasztalással megélhető. Az odáig vezető út pedig végtelenül rugalmas, nem szilárdítják dogmák, rengeteg az alternatív módszer.

      Egy szó mint száz: Baromira föl lehet vele valakit húzni ha érdemi vita nélkül lelki fejlődésre alkalmatlannak bélyegzed a hozzáállását. Ha a sajátodat – egy ugyanolyan korlátos tudatból működve – kikiáltod egyetlen igaznak. És legfőképp ha ehhez a hivatkozási alap egy ezer sebből vérző, történelmileg/régészetileg/és egészséges józanész szempontjából védhetetlen könyv szolgál. A hitelességét érdemben feszegető kérdésektől menekültök, mint ördög a tömjénfüsttől.  Ha nem akartok bibliakutatók lenni, az nem tragédia. Az már igen ha ennek ellenére úgy hiszel benne, mintha tényleg tudnád hogy igaz. Közben meg csak hiszed… 
      Ez piszkálja föl az egókat, ezért ér titeket olyan sok támadás. De én már egyre jobban ellent tudok állni a kísértésnek.  Mások kevésbé…

      Persze itt az irományban szereplő "személyek", mind-mind azok a kigondolt/kitalált entitások, akikről Riával diskuráltunk fentebb.

      Törlés
    5. Ja és Nyirtass, akit te a "személyednek" gondolsz annak nagyon is szólnak ezek a támadások. :) Az benne a "csel", hogy meddig hiszed magad Erikának, aki keresztény. Addig minden támadás "téged" ér. Szóval azért ne ringasd magad illúziókba a hozzáállásomat illetően. :)

      Az igazi "te" az volt, akinek beszóltam és csak elnyelte mint egy feneketlen kút. Semmi háborgás, semmi tűrés. Mert nem volt mit eltűrni, átment rajtad mint a szellemképen a puskagolyó. :) Az vagy te, nem az akinek fáj ha lehülyézik, hogy hisz a bibliában.

      Törlés
    6. Kereső írtam neked az email címedre. :)

      Törlés
    7. "Minden kipróbálható, személyes tapasztalással megélhető." Eppen ebben van részünk nap, mint nap, mégpedig egy ELO személyes kapcsolatunk nem Akarkivel - kedves Kereso Szul than.

      Törlés
    8. Na ja, csak ahhoz először hinni kell. :)

      Törlés
    9. Ez csak természetes...:)

      Törlés
    10. Kedves Elveszett Kereső!

      Értem én, hogy miről beszélsz ... Azt írod, hogy "de azt nem a saját tapasztalatotokra," - épül, hanem a "betanított" szövegre. Egész biztos, hogy a keresztények között előfordul ilyen is ...
      De én most elsősorban magamról beszélek:
      Van egy Bibliám: (Azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy hogy keletkezett, és az évszázadok alatt volt-e valaki(k)nek lehetősége meghamisítani-e vagy sem...)
      1. - Le vannak írva benne bekövetkezendő történelmi események.
      2. - Le vannak írva benne adott korokra vonatkozó, társadalmat és embereket jellemző viselkedések, lelkületek.
      3. - Le van írva benne a Világkormány megalakulása.
      4. - Le van írva benne a Világkormány bukása!!!
      5. - Le van írva benne, mindezek után az emberiség felemelkedése, - egy "aranykorba", milleneumba jut.

      Most jön az, hogy a Bibliát is emberek írták, "összeollózták", meghamisították.
      Lehet ... de aki ezt csinálta, az jól csinálta ...

      - A "régi korokkal" nem foglalkozom, mert nem voltam ott, - nem ismerhetem az igazságtartalmát ...
      - A "jelen kort" viszont látom, sőt az éveim múlásával szubjektív véleményem van róla. Egyezik a Bibliával.
      Látom a Világkormány megalakítására tett erőfeszítéseket, és annak rémségeit. Egyezik a Bibliával.
      Pedig az 1970-es években még azt vallottam, hogy a Föld országait senki nem lesz képes egységesen uralni.
      Elmebeteg gondolatnak tartottam még a lehetőségét is ennek. Mára viszont nyilvános visszhangja van a Világkormány megalakítási szándékának, a vele járó rémtetteknek, népirtásoknak a világ minden országában. (Lásd akár Buddha blogja)
      Mi ez, ha nem a Bibliának a beteljesedése? - akár hamisítvány, akár valódi -
      Ráadásul van egy 300 éves Bibliám. Abban is ugyan az van leírva, mint a mai Bibliákban.
      Ismerős a közmondás?: "Ember tervez, Isten végrehajt." Hol tud ember tervezni 300 évre előre, úgy, hogy az valósággá is váljon...?
      De ha "leragadnánk" a Világkormány körüli szörnyűségek beteljesedésének láttán, (ugyanis az emberiség tiltakozik ellene, - de képtelen megakadályozni a létrejöttét és pusztítását) akkor az nem csak demoralizálná a világ népeit, hanem el is pusztítaná.
      Éppen ezért a hívő keresztény emberekben van egy nagyon erős várakozás a Biblia azon jövendölésével szemben is, - hogy a Világkormány befejezze pályafutását X idő után.

      A "véleménykülönbségünket" abban látom, hogy Te szerinted egy hiteltelen szöveget fújunk, én viszont a Biblia eseményeinek konkrét beteljesedését látom, TAPASZTALOM a világban is és a saját bőrömön is.

      A Biblia meghazudtolása, "ismeretlen utak kerestetése" pedig a Világkormány érdekeit szolgálja. Ugyanis, elveszi az emberiségtől azt a várakozást, reményt, hitvallást, hogy a Világkormány és annak minden gonoszsága, bukásra van ítélve.
      Ha pedig a Világkormány bukását reménytelen színben tüntetik fel az emberiség előtt, abba az emberiség bele pusztulna.
      A Világkormánynak pedig pontosan ez a célja, ma még csak módszeres irtásokkal..., később a remény elrablásával.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    11. ha szuper hatalmam lenne én is csinálnék magamnak egy világkormányt, szóval az nem biztos hogy rossz lesz

      Törlés
    12. lehet, hogy nem rossz a világkormány, de amíg a nemzetek szuverenitását, az emberek szabadságát, mind szellemi és fizikai, elveszi, addig nem lehet jó....és ma ez van a világban:)

      Törlés
    13. Pléhbános, te nekem írtál ? Mert ha igen, akkor valami nagy baj van veled.

      Törlés
    14. Szia Erika,

      csak még annyi jutott eszembe, hogy ez:

      "Látom a Világkormány megalakítására tett erőfeszítéseket, és annak rémségeit. Egyezik a Bibliával."

      és minden más hasonló gondolat a bibliát a cion bölcseinek jegyzőkönyvével állítja párhuzamba. Annak is elég ködös az eredete, de tény ami tény a benne lévő dolgok 100%ban teljesülni látszanak. Ha van csalás a dologban, ha nincs. A biblia jóval nagyobb léptékű ilyen tekintetben, de a párhuzam kétségtelenül megáll. Mindkettőnek kétes az eredete, mindkettő a keletkezésénél jóval később bekövetkező eseményeket ír le viszonylag nagy pontossággal... és akkor szerintem már csak az utolsó következtetés hiányzik: mindkettőt ugyanazok írták. :) A látszólagos ellentétek a kettő között ne zavarjanak be. Lásd Oroszország, Németország és az USA példáját a II. v.h. környékén és utána. Ők sem tűntek épp egy tőről fakadónak, aztán mégis kiderült, hogy ugyanaz a pénz van mindegyiknek a zsebében és a látszólagos ellentéteik csak a további központosítást szolgálják.

      Lényeg a lényeg, nekem ez a CBJ-párhuzam a válasz a bibliai jóslatok beteljesedésére. Leírták, aztán végrehajtották. Persze tisztába vagyok azzal, hogy ez ilyen "részletességig" levezetve, csak egy tetszetős elmélet. Itt most nekifutni eléggé terhelő dolog lenne egyben. Majd ilyen-olyan bejegyzések alatt talán részleteiben is megtárgyalhatjuk "mielőtt még visszajön Jézus az övéiért". :)

      Na szép napot!

      Törlés
    15. " A "régi korokkal" nem foglalkozom, mert nem voltam ott, - nem ismerhetem az igazságtartalmát ..."

      "A meggyőződés pedig egy olyan "dolog" ami addig tart, amíg meg nem győződünk az eddigiek ellenkezőjéről."

      Ezeket a sorokat pedig harcosabb hangvételű testvéreid figyelmébe ajánlanám okulásként. :) Látjátok miket merészelt leírni ez a hitetlen kutya Erika? :))) És mégsem dőlt össze a világ, sőt Isten sem vetette érte a kénköves pokolba... Az ember tévedhet, és jól esik olyannal beszélgetni, aki ezt belátja. :)

      Törlés
    16. Azt majd én mondom meg,hogy ki a testvérem okay? - Kereso!

      Törlés
    17. Hát azt nem nagyon mondod meg kedves Ria. Sem a vértestvér, sem a hittestvér nem a te választásod. Az ilyesmi nem azon múlik, hogy te elfogadod vagy sem. :)

      De ha már itt tartunk... ezek szerint akkor Nyirtass is valami megtévedt, hitében botladozó embertársad lenne? Vagy miért érint ilyen érzékenyen ha testvéreknek titulállak titeket? Még hogy valami magamfajta kapcsán így érzel az egy dolog, de itt mostmár azokkal is baj van, akik elvileg Jézus útján veled együtt lépkednek. Akkor most mi van? :)

      Törlés
    18. Az van Kereso, hogy igen: csak elvileg! Schwabent sem mondhatom pl. (egyenlore még) hittestvéremnek, bar elindult a hit utjan. Mert addig, amig Máriához, a pápához, szentképekhez és szob­rok­hoz imádkoznak, a pápa kezét-lábát csókolgatják, (Jézus a tanitvanyok labat mosta) azt szent Atyjuknak szolitjak (Jézus igy szolt a Maté 23:9-ben: "Atyatoknak se hivjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyatok,aki a mennyben van" ) a Fati­mei láto­má­sok­hoz zarán­do­kolnak, kör­me­nete­ket tartanak, a bűne­ink­ből fel­ol­do­zást kizá­ró­lag csak a bírói sze­rep­ben fel­lépő papjaik adhatnak, a papjaiknak kötelezo cölibátusban élni, halot­ta­kért imádkoznak, hirdetik a tisz­tí­tótűz dokt­ri­ná­ját, összeházasodtak a világ­gal stb.,addig, az ilyen "hivoket" nem mondhatom hittestvéremnek, mert mindezek, amiket itt felsoroltam, ellenkeznek Isten parancsaval - ezek mind -, mind emberi rendelések csupan.
      A vértestvéremet nem valaszthatom meg valoban, de azt, hogy valaki a hitben testvérem-e, a fentiek alapjan, plusz az alapjan, hogy Krisztusban ujjaszületett, Szent Szellemmel betöltekezett hivonek latom-e, azok alapjan igenis eldönthetem, hogy hittestvéremnek mondhatok-e, valakit, vagy sem.

      Jézus,a Jelenések 3:17-ben ezt üzeni a Laodicabeli keresztyén gyülekezetnek: "Ismerem tetteidet ,hogy sem hideg sem meleg nem vagy.Bar hideg volnal,vagy meleg.Igy mivel langyos vagy, sem meleg sem hideg, ki foglak köpni a szambol".


      Egy hitetlen ember is betéve tudhatja a Bibliat pusztan mint lexikalis tudasanyagot, de attol még nem nevezheto hittestvéremnek.
      Es itt jön be még + az a bizonyos karizma, amirol mar irtam nemrégiben.

      Törlés
    19. Mindenkinek van egy ilyen listája, az alternatív keresztény tanokról, ami fölsorolja a "vádpontokat". Nekik is van mellé egy rakat bibliai idézet. És ők is ugyanilyen szent meggyőződéssel hiszik, hogy az ő értelmezésük a helyes. :) Az "igaz" hit katonáinak úgy kellene állni mint egy sorfalnak, ehhez képest ez inkább valami baromfiudvarra emlékeztet. :P Nem elég az a sok ember, akit teljesen hidegen hagy a kereszténység vagy nem is hallott róla; ennek tetejében még Jézus követőinek nagy része is félre vagyon vezetve. Elég gyér hatásfok ez egy mindenható istenhez képest. :) Arról nem is beszélve, hogy milyen cseszettül kihalt hely lehet az a mennyország...

      De sebaj, fő a magabiztosság és a hit! :)

      Törlés
    20. Hat eloszor is: a keresztyén hitvallas semiképpen nem lehet alternativ, mivel csak egyetlen Igazsagot hirdet.
      Masodszor: mar sokadszorra irom le, hogy a keresztyén közösségekben vannak kezdok, haladok es vannak, akiknek mar magasabb szintu tudasuk van bibliaismeretekben. A problémat az okozza, hogy az elso osztalyosok (akik raadasul még rossz tanulok is), vagy az elsos gimisek beledumalnak, sot oktatgatjak az éppen foiskolat vegzoket. Az elso osztalyos, aki még csak az 1x1-et tanulja, az probalja magyarazni a felsobb osztalyosnak a masodfoku egyenletet pl.
      Mindezek a hibak, nézeteltérések stb., pedig nem a "mindenhato Isten" szamlajara irhatok fel, hanem az emberi bugyutasagnak, érthetetlenségnek, gogos buszkeségnek stb.(tudom,en is ilyen vagyok szerinted es szerintetek - nem baj) tudhatok be.

      Törlés
    21. Ok, és ebből hogyan pecázza ki az ember az igazságot? Ki osztja be, hogy ki a haladó és ki a kezdő? Ki mondja meg, hogy mi az alternatív (vagyis hamis) és mi a frankó?

      Tudom, tudom... higgyek és majd a szent szellem munkál bennem. Na de kinek higgyek? :)

      Törlés
    22. Meg sem probalod kinyitni mar végre a könyvek Könyvét,hogy ezt megallapithasd,akkor viszont mit mondhatnék én?

      Törlés
    23. Hát a ti példátok mutatja, hogy nem sok válasszal szolgál az olvasgatás... vitatkozni meg így is tudok. :)

      Törlés
    24. Probald meg,hatha neked jobban menne,mint nekünk, azutan te lennél a mi tanitobacsink...:)))

      Törlés
  20. FONTOS - ELŐZETES MAGYARUL IS FENT VAN

    Drága Laci, kérlek, ágyazd inkább be a magyar előzetes videóját, hogy az angolul nem tudók is értsék! http://www.youtube.com/watch?v=1VkExWvl0O8 ( pontos címe: Sirius - Hivatalos mozielőzetes (magyar felirattal) , itt vannak youtube-user, ittvannak.hu jóvoltából)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Le is cseréltem! Köszi a javaslatot a többiek nevében is! :)

      Törlés
  21. a vallásos csalások helyet miért nem vagytok inkább pozitív realisták?

    VálaszTörlés
  22. Hátja vanak itt a hit nevében pocskondiázók, akik nem hajlandóak leállni, amíg nem sikerült mindenkit átnevelniük. És a hitbe nekik minden belefér. Arpiel gunyoros beszólogatásaitól kezdve Nyirtass önimádatáig minden.

    De van itt valami, ami még nem szerepelt a vitában.
    Az ilyen zajos hangoskodó új-keresztényeket is az NWO elitje hívta életre.
    És a hangoskodásukkal épp őket támogatják.
    Az önhittségükben nincs alázat, nincs szeretet, nincs tisztelet, nincs hajlandóság a tényleges lelki fejlődésre.
    És a kedvenc idézeteik súlykolása közben meg jólmegaszondják mindenkinek, akit kiszemeltek maguknak.

    És az NWO elitje tudja, hogy ilyen-olyan régi trükkökkel hogyan lehet az ébereket elaltatni és a felébredteket újra elaltatni. Új világrend - új-kerszténység. Szép kilátások...

    VálaszTörlés
  23. pléhbános!

    Idézet tőled:
    "Az ilyen zajos hangoskodó új-keresztényeket is az NWO elitje hívta életre."

    "
    - Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?
    - Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
    - De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat."
    Máté 16:15, 16, 18

    (Természetesen itt nem a Katolikus Egyház és feje értendő)
    És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.
    1. Korinthus 10:4

    VálaszTörlés
  24. Jaj de szép!
    De ehhez képest:

    Arpiel mondá:
    "Ami itt folyik ezen az oldalon (kommentárokra gondolok) az valami borzadály. Mintha a hozzászólók beültek volna egy kamikaze bombázóba"
    "Hajrá Buddha ! Izgalmas amit írsz, remélem ez az az Út ! Hát nem gyerekjáték, de legyél olyan mint a gyerekek..."

    Csaba Barát mondá:
    "ha szuper hatalmam lenne én is csinálnék magamnak egy világkormányt"

    Nyirtass mondá:
    "Mi több, azt is tudjuk, hogy tényleg el is leszünk takarítva. Ki így, ki úgy... Az élőknek egy részét meggyilkolják, "

    Aha! Szóval egy kicsit talán látni kéne a saját gondolataitok, és a nem saját tehát idézett gondolatok közti durva ellentétet!

    SzerettettelNyirtass barátom mély álomban megváltásról álmodik, a disznó meg makkon...

    VálaszTörlés
  25. 3 észrevételem van az elmúlt napokból:

    1.:
    Az ATV "mese TV"-ben 3 nappal ezelőtt az Egyenes beszéd műsorában egy felmérés eredménye révén szó volt az összeesküvéselmélet és háttérhatalom "hívőkről", "konteósokról".
    Persze semmi érdemleges nem hangzott el, de a műsorvezető nő rendesen hülyének titulált mindenkit aki az ilyesmikkel foglalkozik. Ez érezhető volt a hangnem-, a gesztikulációk-, mimikák összességén.
    Pedig ha valakinek, neki tudnia kell hogy mi a valódi szitu, ha csak nem idióta !
    De jó lett volna, ha Száraz Gyurit hívják meg a műsorba és nem egy politikai elemzőt.

    2.: Olympus has fallen - Támadás a fehérház ellen
    Valós fordításban: Olümposz elesett
    A Görög mitológiában Olömposz az Istenek lakhelye, jelen esetben Washington - Fehérház
    Beszédes jelenetekkel, üzikkel tarkított lövöldözős akciós, "nem odafigyelők"-nek is jó film.

    3.: Assault on Wall street
    Na ebben a filmben bemutatják, ahogy a kisember bepukkan és a düh révén előadja az MK-ultrás betépett figurát.
    Mintha szándékosan a strómanjaik ellen hangolnák a filmmel a polgárokat a tudjuk kik.

    És persze jön az Elysium.

    Kíváncsian várom a következő éveket, nagyon megszaporodtak a filmes üzengetések.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha már ATV-t említetted, én megemlítem a World War Z-t. Hiszen nem csak Olümposz esett el (szegény görögök :) , de az egész világ recsegni-ropog hol itt hol ott, ergo ahogy a fineszes zsidók teszik, falakat kell építgetni. A filmben jól meg van magyarázva ez is,hogy értsd, nemcsak a szerencsétlen (zombi) palesztinok és arabok ellen, hanem mindenki ellen. Ők (a zsidók) úgyis mindent előbb tudnak mint mi. Tudod, ahogy az ikertornyoknál is; eltűnt onnan az összes zsidó, mikor a zombi repülő belement :)
      Az elysiumot most töltöttem le, szar kamerás, de a lényeget ki tudom szűrni majd abból is :)

      Törlés
    2. egyébként már most is vannak országok ahol a nagyon gazdagok, fallal körbe vet területen élnek, gépfegyveres rendőrök és biztonságiak őrzik őket, a falon túl pedig lepukkant lakótelepek

      Törlés
    3. Úgy ahogy írod, Csaba. Ez már a jelen.
      De az elysium c. film a jövő globális apartheid-jét sokkal végletesebben mutatja be, ahol persze mindenki túl szeretné élni, és egy jobb világba átmenteni magát bármi áron (egy mestersége mennyországba), valaki a gyermekét szeretné megmenteni akár más életek árán is, míg valaki az esélyegyenlőséget szeretné megvalósítani a két világ között :)
      Elég bugyuta sztori, viszont jó pörgős, eseménydús.
      De ha összehasonlitani akarnánk más filmmel, az Oblivionnak azért volt mélyebb mondanivalója is, Tom Cruise azért messzebb tekintett, hiszen nem a jó élet a fontos, hanem a jó halál :)

      Törlés
  26. Ez a 2420937,4 tonna arany az azért elég sok nem?...senki nem gondolt bele, hogy van itt ez a nagy szám, és akkor az mit is jelentene?...ráadásul milyen pontos, mert mégcsak nem is egész szám...valaki nagyon tudhatja a mennyiséget...2420937,4 tonna arany...a Föld méretéhez képest semmiség...igaz, a hozzáértők szerint eddig a törtélemben úgy 170000 tonna aranyat bányásztak ki, de ez miféle pontatlan szám a 2420937,4 tonna mellett...valaki hasra ütött és bemondta a 170000 tonnát....2420937,4 tonna arany...egy nyergesvontató úgy 25 tonnát szokott vinni, vihetne 40-et is, de az már nem mindenhol engedélyezett a tengelynyomás miatt...ez a 2420937,4 tonna arany, ez 96837 kamionra férne el...ez igencsak nagy flottát feltételez...ha egymás után állnak, hogy kamion kamiont ér, akkor 1743 kilométer hosszú lenne a sor...Pest-Szeged tízszer...de ha haladnak és betartják a követési távolságot, akkor már 5229 kilométer...Budapest-Moszkva táv háromszor...persze vihetnék vonattal is...egy komolyabb, 50 tonnás kocsival 48418 db kocsira lenne szükség, ami 630 kilométer hosszú szerelvényt feltételez mozdonyok nélkül...nem vagyok jártas a vasutas szakmában, ezért nem tudom pontosan hány mozdony kell egy 630 kilométeres szerelvény mozgatásához....

    VálaszTörlés
  27. Jó film. És jó az oldal. De a hozzászólásoktól kicsit elmegy az ember kedve!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mért megy el a kedved János F.? Netán jobb egy olyan felület, ahol hozzá sem lehet szólni vagy ahol a hozzászólásokat válogatják?

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. ézz szét a hozzászólásokban. Vagy ha már megtetted akkor nyilván nem zavar amit láttál. Bár.... minden blogon hasonló gyűlölködő hozzászólások virítanak sajnos. Csak nem értem miért nem lehet a véleményeket EMBERI módon megbeszélni. Az amit velünk csinálnak (és erről szól a blog is) az nem emberi. Ezért nem értem miért még itt is ezt a színvonalat követni. Tisztelet a kivételnek!!!! Ahogy FnkaDeli mondaná "a gyűlölet az élet vizén csak gyűlöletet fog ki, látom benned az ember fiát de takarja egy zombi"

      Törlés
    4. Hát figyu János, ha kilépsz az utcára mit látsz? Mogorva arcokat, szétzúzott telefonfülkéket vagy buszmegállókat.
      És felszegett fejjel, a másik emberen átnéző - és átlépő arcokat.
      Ilyen szinten tart az elvakultság.
      Ezen csak úgy lehet változtatni szerintem, ha az ember a saját környezetében harmóniára törekszik. Kerüli a balhés embereket , nem játszik mártírszerepet, de a saját életét éli a legnagyobb igényességgel, ahogy azt Jézus mutatta...
      A kitartó eszmei munka meghozza gyümölcsét.
      A parancsolgatás nem, és itt nem rád céloztam.
      Itt mindenki a sötétben tapogatózik, mert megszűnt az a támogatás, amit elődeink a Mester-Tanítvány kapcsolattal működtettek.
      De még mindig van egy referenciapont: a szívünk.
      Aki ezt helyezi előtérbe, az megkíméli magát a fölösleges agyalástól.
      Mit szólsz?

      Törlés
  28. Teljesen igazad van János Fisher, hogy elmegy a kedve... Akinek nem megy el, annak nincs is, vagy egy perverz ember. Redneck, ismered az arany közép utat ? Nem kell végletekbe esni. Ha túlfeszíted a húrt elpattan, ha lazára engeded meg nem szól.

    VálaszTörlés
  29. "Mi lesz a következő lépés?

    Először is bejelentik a földönkívüli intelligens civilizációk létét mondjuk 2-3 év múlva,- hiszen már úgysem lehet titokban tovább tartani, hiszen annyi minden kiszivárgott,- akik természetesen a Földre látogatnak és átadják végtelenül nagy és bölcs tudásukat az emberiségnek, mindenki boldog, mindenki happy, végre az emberiség egy nagy családban egyesülhet, a világvallások tanításai föloldódnak a nagy kozmikus bölcsességben, nincs Isten, se Jézus, Mohamed se úgy értette, és Isten különben is buddhista, meg a nagy erő, ami átjárja az univerzumot, stb.

    Aztán mindenki azt veszi észre egy óvatlan pillanatban, hogy éppen leölik. ”

    VÁLASZ:
    “Rendkívül jól összeszedted az összefüggéseket.
    Magam is így látom, bár Te sokkal jobban megfogalmaztad.
    Sőt, rávilágítottál a fejemben arra a “módszerre”, hogy hogyan is lesz lehetséges “maradéktalanul” megsemmisíteni az eddigi hagyományos vallás maradékait is.
    - Szerintem mára már mindenkinek feltűnt, hogy nagyon “erőltetik” az UFÓ témát, és előbb utóbb elő is rukkolnak valamivel. Jól megfogalmaztad, hogy ennek mi a hátsó szándéka.
    - Naponként találkozom blogokon magam is a “szeretetrezgés”, “kozmikus tudat” és hasonló, számomra értelmezhetetlen kifejezésekkel. Úgy terjed, mint az influenza. A nézetek képviselői többségében erőszakosak, agresszívak, rosszabbak mint a “hittérítők”. Megfigyeltem, hogy 1-1 ember 3-4 nick néven is bejelentkezik (vagy még többel). Így 2-3 ember sok hasonló tudattal rendelkezők emberek “csordaszellemének látszatát” keltik.
    Úgy agitálnak, mintha ez lenne a “fő munkahelyük”.
    Idáig nem értettem, hogy “mi ez?” – vagy, hogy “hova tegyem?”
    Most Általad értettem meg, hogy ők az újvilágrend fizetett zsoldosai…”"

    Idézet volt. Elgondolkodtató, főleg hogy itt is vannak akik magukra ismernek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, itt vannak. :) És már alig várom az antikrisztust...

      Törlés
    2. Varjad is,mert ajandékot is hoz neked...amit a jobb kezedre vagy homlokodra is tehetsz majd tetszés szerint.

      Törlés
  30. Ki kétkedon boncolja Ot,annak valaszt nem ád,

    De a hivo elott az Ur, megfejti onmagat.


    http://www.youtube.com/watch?v=UzE_oOK1tho

    VálaszTörlés
  31. Akit érdekel jobb minőségben az megnézheti itt is:

    Sirius: Steven Greer és Amardeep Kaleka filmje (HunSub)
    https://www.youtube.com/watch?v=1Fy9G8iUjE4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Epsion!

      Igazad van! Éva "anyánk" is így gondolkodott, - mindannyiunk vesztére...
      Neki is kevés volt az Istentől kapott tudás ... Isten szavát "tilalomfának", "rabságnak" élte meg, ezért egy "messzebbre látó" tudás kellett neki, - olyan aminek már nem lehetett ura. Pedig jobban járt volna - az egész emberiség is, - ha Isten szavában "védőkorlátot" látott volna és nem tilalomfát.

      De azért megkérdezném a "kozmikus tudat" hívőitől, hogy honnét vették "tapasztalataikat", meggyőződésüket, ismereteiket?
      Jártak tán a kozmoszban?, ismereteket és tapasztalatokat gyűjtöttek? Vagy csak "valaki mondta" aki magát jól informáltnak tartja?
      Tudtommal ma még az is kétséges, hogy Gagarin járt-e a Holdon!? De az űrhajózás "történetét" is maximum csak "okos könyvekből" médiából, filmekről, fényképekről ismerjük! (közvetett módon, - hiteltelenül)
      Saját magam csak arról tanúskodhatom (sok embertársammal egyetemben), hogy a Föld egyik pontján felszálltunk a repülőgépre, mely a felhők magasságába emelkedett, majd a Föld másik pontján leszállt. De ez még nem a világűr!
      Hol van az az ember tanú, aki állíthatja, hogy saját szemével látta és felmérte világűr térségeit, bolygóit, látta és ismeri a bolygók elhelyezkedéseit, a világűr törvényszerűségeit ... ?

      Isten az embernek a Földet adta lakhelyül. Itt lakunk, és erről a "lakásunkról" áll módunkban ismeretanyagot gyűjtenünk. Minden ezen felüli "ismert anyag" - mely "nem emberi tudásból" származik HAMIS.

      De a Biblia erre is figyelmeztet:
      "Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.
      Máté 24:24"



      Törlés
    2. Na aggódj nyirtass, nem ez a dokumentumfilm fogja kiugrasztani a nyulat a bokorból. :) Fentebb kitárgyaltuk, hogy ufó-kedvelő szemmel is csalódás; tehát nem ez lesz az a film, ami miatt az emberfia "túl sokat" fog tudni. De ennek a leírásáért nem írtam volna hozzászólást.

      Hanem...

      Az itt leírt nézet is egy kicsit a CBJ-s párhuzamra utal. Jelesül: miféle igazságot kell tőled félteni istennek? Csak nem szégyell valamit? :) Persze erre is biztos van magyarázat a bibliában, hogy miért ne akarjon bizonyos dolgokat tudni az emberfia. De az ilyesmi mindig gyanús... A tudás tiltása és az önbizalomhiány (sokszor írja magáról isten a bibliában, hogy ő az egyetlen meg az igaz meg miegymás... mi szüksége erre egy mindenhatónak? elég árulkodó... a hamis tanítóktól való rettegésről nem is beszélve). Van a mondás, hogy "a történelmet a győztesek írják". Valószínűleg valami armageddoni csata után, a győztes írta a bibliát is. És itt a világmindenség egy kis sarkában megtette magát istennek, irtatott magának egy könyvet és mindent bűnnek és gonosznak bélyegzett, amiből a földön élő emberek erre rájöhetnének. Legalábbis ez is egy működőképes elmélet...

      Szóval azért kétszer is gondold meg, mikor valakit újabb tudás megszerzésétől intesz. :) Ha a fenti elmélet igaz, akkor pontosan ezzel vágod el magad a lehetséges kiutaktól. Nyilván amíg csak a hiteden belül mozogsz, addig kényelmes a helyzet. De neked is csak azt tudom mondani mint Riának - ha a hited igaz, ha Isten létezik és az akinek ti tartjátok, akkor nem igazán van félnivalótok, mert az igazság mindenhol és mindig igazság. Hit, biblia, meg meggyőződés nélkül is. Félnivalója pont annak van, akinek van rá esélye hogy a hitén kívül olyan dolgokat talál, amik azt kétségbe vonják... szerintem ha ezt őszintén így gondolnátok ti is, akkor sokkal több hajlandóságot mutatnátok a külső kalandozásokra. De hát a tudatalatti már csak ilyen, sokszor elárul... különböző nézeteltéréseitek ellenére egy dolog biztosan van, ami Jeromostól Béciig, Riától Szémann testvérig mindannyiótokat összefog. Mindannyian következetesen ellenálltok minden kitekintési lehetőségnek, nehogy meglássatok valamit, amit nem akartok. :) Ha van türelmed visszakeresni az elmúlt hónapok hozzászólásait, látni fogod hogy soha senkitől érdemi választ nem lehetett kapni.

      "Én már láttam mindent, és a kereszténység az igazi."
      "Ilyen démonizált embert, jobb ha nem is hallgatok."
      "Én már tudom, az igazságot, ott van a bibliában."
      "Ne meditálj, majd jól behívsz valami démont az életedbe."

      És hasonlók... De hát önbizalomhiányos istennek, önbizalomhiányosak a követői is. :) Persze ez csak egy elmélet... de ha igaz, akkor tövig bekaptátok a horgot és még élvezitek is. :)

      Törlés
    3. Kedves Elveszett Kereső!

      Tény és való, hogy minden embertársamat óva intek a "Jó és Gonosz tudásának fájától". De az is igaz, hogy erőszakkal senkit nem vonszolok el alóla.
      Mindenki a "saját felelősségére" szakít arról és eszik az "ismeretlen tudásból."
      (Ugyan abból, amelyből Éva is evett..., hazugság és hitetés által.)

      Én sem szakítani, sem enni nem akarok róla. Nekem elégséges az Örökkévaló Isten Gondviselése.
      (Abból élek naponként, ebben félelmetes, embert nem kímélő, hazug és gyilkos világban.)
      Sátán is "szépen érvelt", "ugyan így meghazudtolta az Örökkévalót" és jelen romlott világunkban kézen foghatóvá vált az engedetlenség következménye ... a halál ... minden variációra.
      Ha el is vesztem az életemet, - mert a "kaszás" előbb vagy utóbb, de mindenkiért eljön ... - nekem még mindig megmarad reménységem Istenben a Jézus Krisztus által egy romolhatatlan testben való feltámadásra, egy "új világban" való örök életre.

      Igen szegény az az ember, aki a jelen életét végig szenvedve, egy ismeretlen tudástól megcsalatva, még ezt a reménységét is elveszti ...

      Mindenki saját felelősségére maga dönt ...
      Én már döntöttem ... Ne akarja "Éva almáját" rám erőszakolni senki!

      Törlés
    4. És a Teremtő így szereti a teremtését ahogy van, ezt a "félelmetes, embert nem kímélő, hazug és gyilkos világot" a változtatás szándéka nélkül.
      Nem neked is inkább szeretni kéne azt, ha hasonlitani akarsz hozzá ? :)


      "Én már döntöttem ... Ne akarja "Éva almáját" rám erőszakolni senki!"
      Jó lenne, ha te se erőszakolnád meg az istenedet a hiteddel :)

      Törlés
    5. "Tudtommal ma még az is kétséges, hogy Gagarin járt-e a Holdon!?"

      -Ebben a kérdésben az értelmes emberek között nincs kétkedés...Gagarin sohasem járt a Holdon...de ezt nem is állította senki...Neil Armstrong és társai jártak a Holdon...és temérdek űrből készült film és felvétel van a neten...csak bátran meg kell nézni.......elképesztő az emberi butaság....

      Törlés
    6. Ebben a "Neil Armstrong és társai jártak a Holdon"(Buzz Aldrin)kérdésben még te is futhatsz egy két, kört. Abban viszont igazad van,....elképesztő dolgok vannak manapság.

      Törlés
    7. Hulivuli!

      "Jó lenne, ha te se erőszakolnád meg az istenedet a hiteddel :)"
      A Te istened nem az én Istenem.

      Törlés
    8. Tudom. A te hited (bibliai) Istene teremtette ezt "félelmetes, embert nem kímélő, hazug és gyilkos világot", és ebben a "romlott világban" vagy most kénytelen itt dekkolni, és alig várod az örökkön-örökké tartó szép új világot :)

      Törlés
  32. A Biblia, nálam már csak történelem könyv, nemrég még szentírásnak hittem. De valami kinyitotta a szemem és azóta már tudom, hogy nem szentírás mert a Bibliában való hit rabságban tart, ez a tudat rabsága.

    Az egyszerű, dolgos és tisztességes embernek hitet ad és reményt a jobb életre és nem azon gondolkodik hogy mit lopjon el a szomszédjától, hanem imádkozik és misékre jár. De...

    Míg nem tudsz szabadulni e könyv bűvkörétől, addig rab maradsz a hittel együtt és a benne leírtak elfojtják a további fejlődését az embernek.

    Kinek jó ez?
    Nem a hívőnek az biztos, mert annyi csoda és rejtély vár még az ember fiára, hiszen semmit sem tudunk még a világról, a világ felfedezése még ránk vár. Ha nem tudunk szabadulni a ettől a bűvkörtől akkor azt Isten ellen tesszük, mert a cél nem lehet a tudatlanság és a fejlődés képtelenség hanem a teremtés, igen a teremtés amit nap mint nap csinálunk még akkor is ha csak gondolkodunk.

    Először tisztázni kéne Isten fogalmát, miért teremtett minket embereket Isten a saját képmására, ki volt Jézus, mi a szerepünk itt a Földön, van e reinkarnáció, mi a fontosabb a fizikai vagy a lelki életünk, vagy mindkettő és végül túléljük -e, a fejlődésünket vagy kipusztulunk?

    A Biblia egy "program" ami min. 1500 éve nem volt frissítve, de a hívők szerint nem is kell mert a Teremtéstől a Világvégéig minden le van írva.

    De mielőtt eljön a világvége én szeretnék egy pár kérdésre választ kapni, nehogy már ne ismerjem meg a valóságot teremtésünkkel kapcsolatban.

    Ahogy kiszabadultam a Biblia bűvköréből, úgy lettem egyre felszabadultabb és egyre nyugodtabb és elmúltak a félelmeim.
    Most már csak játszom az életet és semmit sem veszek komolyan, nem érzek korlátokat ami azelőtt a mindennapjaim része voltak s nem tépem a trutymót amit mások csináltak nekem, már nem.

    És megnyugtatom a hívőket, hogy nem adtam el a lelkem a Sátánnak és Isten sem büntetett meg ezért, sőt kaptam egy csodálatos ajándékot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélhetoleg a téveszméid elhesegetésére valo képesség az a csodalatos ajandék, amit Istentol kaptal,es ami még majd a jovoben fog kibontakozni.

      Törlés
    2. Megkérdezhetem milyen téren nyitotték fel a szemed a Bibliával kapcsolatban? Mik azok az okok amiért ma már nem úgy tekintesz rá mint eddig?

      Törlés
    3. Epsion.

      Örülök, hogy olyan Emberrel is találkozom, aki a biblia-hit igazságot, és tudást eltakaró fátylán átlátva, és túllépve, tovább tudott fejlődni.
      Így (talán) még van remény Riával, Árpival, és Erikával kapcsolatban is.:)
      De ha nekik jó úgy is, hát úgy is jó!
      Ahogy írod, és írtam én is, a teremtés (általunk, a Teremtő megnyílvánult részei által) folyamatos.
      Szerintem MINDENKI a saját világát teremti meg gondolataival, szavaival, és tetteivel. (Ha tud róla, ha nem, ha akarja, ha nem).
      E saját teremtések esszenciája által teremtődik kollektív világunk.
      Ők azonban ezt nem tudják, (mert ezt valamiért nem tanítja a Biblia...)ezért (ha hozzád hasonlóan rá nem ébrednek erre) teremtik folyamatosan, és fogják( de már csak maguknak:) megteremteni azt a PROGRAMot, amit VALAKIK egy könyv által mélyen beültettek az emberiség tudatába ezervalahányszáz éve, és amit itt folyamatosan hangoztatnak,(ezáltal energiát adva neki...)
      Aztán hiszik,(de azt persze nem tudják miért) hogy "beteljesültek a próféciák":))
      De ha nekik ez az útjuk, hát tegyék.:)
      A Teremtő számtalan formában nyilatkozik meg.:)

      "A végtelen intelligencia kutatja végtelen lehetőségeit, végtelen változatosságú véges részein keresztül."

      Törlés
  33. ..ez egy ragyogó, mindannyiunkat érintő képesség, kedves Ria )))))

    VálaszTörlés
  34. AZ lehet imitatio d'eva,csakhogy nem mindenki gyakorolja...sokan hagyjak magukban aludni ezt a képességüket.

    VálaszTörlés
  35. Messze áll tőlem hogy valakit is eltérítsek a Bibliától mint Szent könyvtől és azon keresztül a hitétől.
    De a benne leírt tudás elegendő ahhoz hogy elinduljanak ki -ki a saját útján a Világ felfedezésére.

    Ez olyan, mint egy vándorlás, az utadon elérsz egy neked tetsző tájhoz és ott letelepedsz és már nem vagy kíváncsi a még előtted lehetőségként kínálkozó útra.
    Leragadsz az életed teljében és saját magad állítod le, megfosztod magad a további út ismeretétől, ami biztos hogy nem ugyanaz mint ami az ezelőtti utadon tapasztaltál és megértettél.
    Azzal hogy hogy a Biblia bűvkörétől nem tudsz szabadulni csak körbe-körbe jársz ugyanazon az úton és megfosztod magad attól a lehetőségtől hogy megismerd a még eddig rejtett igazságokat, (amit a Biblia nem tanít) ami ugyanúgy része a világunknak.

    De talán így van ez jól, mert eljön az idő mikor már Ti is képesek lesztek fölismerni hogy miben segít és miben gátol a Biblia.
    Semmit nem szabad eldobni kapásból, mert lehet hogy az életben csak egy alkalmad lesz azt megismerni.

    Tanulmányozzatok olyan írásokat amit Ti eretneknek nyilvánítotok, ne féljetek az ismeretlentől, mert mindig csak az marad meg benned amit neked szántak.

    Sátán nem létezik, csak a félelmeitekben, csak a gonosz létezik, ami mindenkiben ott rejtőzik. Hogy aztán mit kezdesz vele szabadon -e engeded, vagy leláncolod ezt neked kell eldöntened. Ha túl sok gonosz van szabadon engedve akkor értünk el ebbe a mostani világba. Nézz körül és lásd meg.

    Az nem lehet hogy száz igazság van, lehet száz hit, száz teória, de az igazság csak egy marad.

    Azt kell keresni ami összeköt és nem széthúz.
    Ha kívülről nézed a földi életet, az amilyen színes és csodálatos az annál szétszórtabb és összetarthatatlanabb, de csak ebben van a megoldás.

    Míg nem ébredünk rá arra, hogy egyek vagyunk ebben a színes világban, míg nem tudjuk tisztelni egymást, vagy legalább elfogadni olyannak amilyen, addig nem reménykedhetünk hogy jobb lesz, marad a rablánc a Föd körül és marad a könyörtelen élet-halál játék és a gonosz hatalmaskodása.
    Maradunk egy kísérleti bolygó és senkitől ne várjuk a megváltást.

    Kedves hívők, Jézust csak akkor várhatjátok vissza ha elérünk erre a tudati szintre hogy egy fajként tudunk gondolkodni, ez ne legyen nektek csalódás de legyen kihívás a további fejlődésre, mert minél inkább gátoljuk saját korlátainkkal, annál inkább elodázódik a felszabadulásunk a rabszolgasorsból.
    Addig míg ez meg nem történik csak egyéni fejlődés lehetséges.


    Apropó, miért hiszitek azt hogy Jézus újra emberként vagy prófétaként tér majd vissza?

    Mi van akkor ha már itt van, észrevétlenül és betelepedett sok milliónyi ember lelkébe, pislákoló szikraként és most még csak arra kíváncsi milyen értékeket talál bennünk?

    Mi van akkor ha a talált érték szerint emel ki a lelkeket és indítja el őket saját útjaikon a megismerés felé, hogy aztán együtt segítsenek az értéket nélkülöző lelkeknek?

    Vajon a vak hit értéknek számít?
    A pénz, ami mostanra istenné nőtte ki magát, az értéknek számít?

    Az érték bennetek van, ez a Kincs ami számít, ami minden anyagi érték fölött áll, de mostanra már jó nagy kupac szemét van rálapátolva.
    Képesek vagytok másokban meglátni a szemét hegy alatt az értéket a mások Kincsét?

    Befejezve ezt a témát, nem azért vagyunk itt hogy gyönyörködjünk a saját értékeinkben és lustán letelepedjünk bárhol is, hanem hogy gyűjtsük, gyarapítsuk azt, mert az X napon csak ezt vihetjük magunkkal. De ha letelepedtek is, járjatok portyákra, messzi utakra és visszatérve sokkal gazdagabbak lesztek és segíthettek másoknak.

    Ezeket a Bibliából sajnos nem olvashatjátok ki csak ha túlléptek rajta és elindultok a saját "felfedező" utatokon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi mar réges - régen tul vagyunk azon,amirol te beszélsz fiuka (vagy mindegy ki).Mindazokat az utakat bejartuk mar,amire te még csak most kezdesz ralépni.

      Ismered azt a mondast,hogy: "Egy ujszülottnek minden vicc uj"?

      Törlés
  36. Buddha Laci,
    Azt írod egy előző posztban, idézem "Igen, ugyanarról szól a fáma: a minden vallást egyesíteni egy új világrendben és minden ami hozzá kapcsolódik, ahogy beszéltük sokszor...."
    Kérdés. Melyik lesz vagy milyen lesz ez az egy vallás? Vannak e ennek az új világrend vallásnak már mostan is látható jelei?

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok! Van még hely a klubban? Menthetetlenül rágyógyultam az oldalra, tanulságosak a hozzàszólàsok is( kivéve az elekjancsi-félék). Rendesen ráfűződtem és lenne egy-két észrevételem, ha megengeditek. A vitákkal nincs gond, még szórakoztatóak is, feltéve, ha a stílus is megfelelő. Tisztában vagyok vele, hogy a két tábor( hívő és nem hívő) totálisan feleslegesen bocsátkozik vitába, a hittel nem lehet és nincs is értelme vitázni. Nem is ez a célja. Azt viszont nem értem, hogy pl. a Biblián, mint irodalmi művön miért ne lehetne vitatkozni, anélkül, hogy az sértődést vonna maga után. Persze naiv vagyok, mert itt is bejön a másik minden áron való meggyőzésének kényszere és máris megette az egészet a fene. Pedig inkább játéknak kellene felfogni, nem vagdalkozni, acsarkodni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia neked is p.p. Amint tapasztalhattad is, igen; van még hely a "klubban", és gondolom Így is marad mind addig, amÍg egyszer csak ott találod a klub ajtaján a "Zárva" feliratú táblát kiakasztva, mint ahogy hamarosan eljön az ideje annak is, amikor a menny kapuján is ez lesz látható a hitetlen világ számára, amikor is, miután elhagzott az "éjféli kiáltás", emberek tömegei bedugják a fülüket, mert nem akarják meghallani azt, a lámpásaikat (szemeiket) pedig hagyják elhomályosÍtani hamis, hazug világi tanÍtások által. Ezek azok, akik nem Istentől tanÍtottak... ezek azok, akik azokra hallgatnak inkább, "akik juhok ruhájában jönnek" hozzájuk, "de belül ragadozó farkasok"(Máté evang. 7:15).
      „Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény (Krisztus) ! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Máté evang. 25:1-13).

      Igy tehát; amikor azt látod, hogy hÍvők és hitetlenek (hitetlenek alatt értsük most a SzentÍrásban nem hÍvőket, mert hogy minden ember hisz valamiben; ki ebben, ki abban) "vitába bocsátkoznak" ami téged szórakoztat (engem inkább elszomorÍt, mivel aki a SzentÍrás tantételeit elveti/tagadja, az az életével játszik), olyankor nem más történik, mint hogy a hitetlenek beindulnak támadásba a hÍvők által hirdetett, Istentől kinyilatkoztatott hit igazságok ellen, amelyeket, Isten mind parancsolatban, mind példák által a hÍvőkre bÍzott.
      Sajnálatos, hogy te, mint aki ez ideig csak külső szemlélője voltál az itteni eseményeknek, az az Írányú észrevételeidet miszerint; itt mindkét fél részéről vagdalkozás és acsarkodás történt, szerintem meglehetősen felületesen és egyoldalúan diagnosztizáltad, mivel nem azt láttad meg, hogy mi hÍvők sok esetben a már jelzett támadások kivédésére kényszerültünk, mint hogy mi léptünk volna fel támadólag. (Itt most nem a hitünk megvédéséről beszélek).
      Es miután (mint emlÍtettem fent) élet-halál kérdéséről van szó - mivel az "ajtó" nem sok idő múlva bezárul - , ezzel nem lehet eljátszadozni, nem lehet játéknak venni.
      Vajon te erőszakoskodást látsz abban, amikor egy ember, látva a másikat egy nagyon mély szakadék felé rohanni, időben megakadályozza annak alá zuhanását?

      Törlés
    2. Szia P.P. jo helyen jarsz, jok a meglatasaid, isten hozott.

      Törlés
    3. Kivéve p.p. azon "meglátását", amikor a Bibliát besorolja a közönséges emberek által megÍrt, közönséges irodalmi művek közé, szemben azzal, hogy a Könyvek könyve, Isten ihletett Igéje, amit azzal a kifejezett céllal iratott meg, hogy örökérvényű törvényeit kinyilatkoztassa teremtményei számára, és hogy megismerjék azt a nagy bölcsességet, amellyel vÍgasztalja őket életútjukon, valamint megtanÍt az Istennek tetsző helyes életvezetésre és a legteljesebb mértékben kifejtve találja abban mindazt, ami az üdvözitő hitre vonatkozik.
      "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2 Timóteus 3:16-17).
      Maga az Úr mondta az evangéliumokban: " Mert nem ti vagytok, a kik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Szelleme az, a ki szól ti bennetek (hivokben)" (Máté evang. 10:20). "Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem" (Lukács evang. 10:16).

      Ezért tehát; a Bibliáról, ami az Élet könyve (mivel Jézus Krisztus a fő témája), nem vitatkozni kell, hanem befogadni azt!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...