2013. augusztus 13., kedd

20 MEGVALÓSULT “összeesküvés-elmélet”


Minden bizonnyal hallottál már rengeteg “összeesküvés-elméletet” az évek során, amikről kiderült, hogy semmi értelmük sincs.  Azonban az igazság az, hogy számos igen neves összeesküvés-elmélet minden főáramú híreszteléssel ellentétben igaznak bizonyult. Egy friss tanulmány úgy találta, hogy az “összeesküvés-elmélet hívők ” valójában sokkal logikusabban gondolkodnak, mint a lakosság többi része.

1. Elmélet: ”Rák vírusokat adnak a vakcinákhoz”

Amikor először hallottam erről, nem hittem el. Persze nem minden vakcina hordoz rák vírusokat.  De több tízmillió amerikai kapott rák vírusokkal teli oltóanyagot, amit a CDC
( Center for Disease Control) elismert….
A CDC nemrég távolított el egy oldalt az internetről, ami már csak a browser memóriájában olvasható. Ott bevallja, hogy több mint 98 millió amerikai kapott egy vagy több adag SV40-el fertőzött polio vakcinát a 8 éves időtartam alatt. Becslések szerint: 10-30.000.000 amerikai kapott SV40-el szennyezett adag oltóanyagot. Erről bővebben itt olvashatsz: Tragikus tévedés vagy szándékos terv? 30 millió embert oltottak be SV40 rák vírussal

2. Elmélet: “Az ATM-ek arc-felismerési technológiát fognak használni”

Az Daily Mail szerint: egy új generációs ATM áll kidolgozás alatt, amely a legmodernebb arcfelismerő technológiát fogja használni …
A nehézkes és lassú készpénzkiadó gépek és apró gombjaik már hamarosan a múlté. Az Ohioban alapított biztonsági cég: a Diebold már létrehozott egy olyan érintőképernyős bankautomatát, amely számítógépként működik, arcfelismerő rendszere van és a felhasználókat beépített biztonsági kamerával követi.

3. Elmélet: “Az Egyesült Államok kormánya és Monsanto együtt fognak működni abban, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek ellenzőit ártalmatlanítsák”

Az Obama kormány nem szereti azokat, akik ellen próbálnak állni a genetikailag módosított élelmiszerek világméretű terjesztésének. A következő egy friss aktivista cikkből származó idézet: …
Egy sokkoló új jelentés, ami az egyik legnagyobb német napilapban jelent meg, azt állítja, hogy Monsanto, az amerikai hadsereg és az amerikai kormány összejátszottak abban, hogy megzavarják és megpróbálják felfüggeszteni a GMO-ellenes aktivistákat és a független tudósokat, akik életüket a genetikailag módosított élelmiszerek tanulmányozásának és az ellenük való harcnak szentelték.
Mint kiderült a “Sustainable Pulse” folyóiratból , július 13-án a német “Süddeutsche Zeitung” napilap részletes információkat közölt arról, hogy az amerikai kormány hogyan ösztönzi a Monsantoval összefonódó cégek működését.
A jelentés címe: ” A gonosz Monsanto Csoport “. A tanulmány leírja az új hipermodern cyber háborút az öko-aktivisták és független tudósok és támogatóik ellen.

4. Elmélet:. ”Egyszer tudósok több millió genetikailag módosított állatot fognak felhasználni kísérleteikhez”

Tudtad, hogy a szó szoros értelmében több millió genetikailag módosított állattal kísérleteznek a laboratóriumokban a világ minden táján?…
A genetikailag módosított (GM) kísérleti állatok száma Nagy Britanniában a múlt évben először haladta meg a szokásos laboratóriumi állatok számát, mégpedig majdnem 10%-al.
2012-ben 4033310 állatot használtak tudományos kísérletekben, ami az előző évhez képest 9 százalékkal több.

5. Elmélet: “A tudósok rendkívül bizarr ember-állat hibrideket fognak gyártani”

A tudósok létrehozhatnak félig ember- félig állat teremtményeket?  Nos, ez történik egész bolygónkon.  Csak nézz meg néhány, a közelmúltban a “Slate” magazinban megjelentek szerinti laboratóriumi kisérletet….
Nem is olyan régen, kínai tudósok emberi tejfehérjék génjeit építették egerek genomjába, azóta pedig emberi tej-termelő kecskéket is létrehoztak. Eközben, a University of Michigan kutatói egy olyan módszert dolgoztak ki, amivel egy ember anális záróizmának génjeit egerekbe ültették, hogy jobb megoldásokat találjanak a széklet- inkontinencia kezelésére. Állatok immunrendszerének humanizálása is folyik, a humanizált immunrendszerű állatok pedig alanyaivá fognak válni az új HIV-vakcina kisérleteinek.
Elég undorító nem?
Még néhány más mód, az emberek és állatok ötvözésére: …
- Nyúl petesejt humán sejtekkel
- Sertés emberi vérrel
- Juh emberi májjal
- Tehén petesejt humán sejtekkel
- Macska-ember hibrid fehérjék

6. Elmélet: “A palackozott víz csak felmagasztalt csapvíz”

Emberek milliói fogyasztanak boltban vásárolt ásványvizet, annak reményében, hogy az egészségesebb mint a csapvíz. A gond ott van, hogy gyakran a palackos víz, olyan hormonszerű anyagokat, BPA-t tartalmaz, ami károsabb mint a csapvíz. Egy vízszűrő megvásárlásával viszont a csapvíz is fogyaszthatóvá tehető. Többet itt olvashatsz a palackozott vizekről: A műanyagokból hormonszerű vegyületek oldódnak bele az élelmiszerbe

7. Elmélet: ”A fluorid káros a fogaknak”

Ez egy olyan összeesküvés elmélet, amit nagyon hosszú ideig tagadtak.  De most még a CNN is bevallja az igazságot …
Az amerikai Egészségügyi Minisztérium és Környezetvédelmi Ügynökség javasolja a változtatást a megnövekedett fluorózisos esetek miatt – ezek olyan állapotok, ami miatt foltok és csíkozódás jelenik meg a gyermekek fogain. Továbbiak itt: A tíz legrosszabb módja annak, ahogy gyermekeinket mérgezik: oltásokkal, az élelmiszerrel, videojátékokkal és sok mással…


8.Elmélet: ”A mobiltelefon használata rákot okozhat”

Rákot kapni a mobiltelefonodtól?  Nos, egyre több vizsgálat mutatja, hogy ez valóban igaz …
Fél óra mobilozás egy nap, több mint 10 évig – a tanulmány szerint 40 százalékkal növeli a gliomás agydaganatok számát.
Forrás: CNN


9. Elmélet: “A vényköteles gyógyszerek halomra ölik az embereket”

Minden évben, több százezer amerikai hal meg a vényköteles gyógyszerektől.  Az alábbiakban egy rövid részlet a “Vanity Fair” cikkéből: ” Deadly Medicine “…
“A vényköteles gyógyszerek évente 200.000 amerikait ölnek meg. És ez a szám csak felfelé fog menni, ahogy a legtöbb klinikai vizsgálatot mostmár a tengerentúlon-on beteg oroszokon, lengyel hajléktalanokon és a kínai nyomornegyedek lakóin folytatják le-olyan helyeken, ahol a szabályozás gyakorlatilag nem létezik,  és a “hibák” a koldusok sírját ássák.

10.Elmélet: ”A Globális Elit csökkenteni akarja a világ népességét”

Igen, sokan a globális elit tagjai közül tényleg szeretnének eltenni minket láb alól, hogy jelentősen csökkentsék a bolygón lakó emberek számát.  Az alábbi idézeteket érdemes fontolóra vennünk:…
David Rockefeller : “A népesség növekedésének negatív hatása bolygónk ökoszisztémájára megdöbbentően nyilvánvaló.”
CNN alapító Ted Turner : “A világ teljes népessége 250-300 millió ember, 95%-os csökkenés a jelenlegi szinten lenne az ideális.”
Paul Ehrlich, a George W. Bush kormány korábbi tudományos tanácsadója szerint: “Az alap gyógymód a Föld számára az emberi vállalkozások számának csökkentése (beleértve a populáció méretét) úgy, hogy az emberek aggregált fogyasztását a Föld teherbíró képességén belül tartsuk- ez egyébként egy nyílvánvaló, de túlságosan elhanyagolt vagy elutasított megoldás. ”
Barack Obama elsődleges tudományos tanácsadója, John P. Holdren szerint: “A bőr alá helyezhető hosszú távú sterilizáló kapszula alkalmazásával és annak hivatalos engedéllyel történő kivetetésével tervezett terhesség esetén, meghatározott számú gyermekek világra hozásához- további lehetőségeket kínálna a termékenység- ellenőrzésre. A kapszula pubertás korban kerülne beültetésre és eltávolítása hivatalos engedéllyel történne, korlátozott számú születésekre. ”
HBO személyiség Bill Maher : “Hiszek az asszisztált öngyilkosságban, az öngyilkosságban, és bármiben ami kisöpri az autópályát- ez az, amit én hiszek. Túl sokan vagyunk, a bolygó túlzsúfolt, támogatni kell a halált. ”

11. Elmélet: “Cia-op-mockingbird”

Elmélet: Operation Mockingbird
A Mockingbird CIA hadműveletet a Különleges Megbízások nevű “Office of Special Projects” hivatalon belül, Frank Wisner alapította. 1951-ben átnevezték a politikai koordinációért felelős hivatallá és egyesült a CIA titkosügynökségével. Első és egyetlen feladata annak biztosítása volt, hogy a nemzeti média gyűlöletet és félelmet sugározzon a szovjet kommunizmussal kapcsolatban. A CIA a hadműveletet a Marshall-tervből kapott pénzből finanszírozta, és megvesztegette azokat az újságírókat és szerkesztőket, akik rájöttek a dologra. A Mockingbird közvetlenül és azonnal Joseph McCarthy szenátor hatalomra jutásához vezetett.
A művelet annyira elterjedt, hogy a CIA elkezdte befolyásolni a nemzetközi médián át még a nemzetközi politikát is. Nagyrészt a Mockingbird-nek volt betudható, hogy Guatemala puccsot szervezett Jacobo Guzman ezredes ellen, akit a CIA kommunistának tartott. A Mockingbird volt az “1954 Állatfarm” rajzfilm 300,000 USD-al történő finanszírozásának hátterében. A kommunista ellenes Walt Disney egyáltalán nem is akarta elvállalni a rajzfilm elkészítését.
Mockingbird ösztönözte az 1953-as iráni puccsot és a Disznó-öböli inváziót is. Dwight Eisenhower által kinevezett David Bruce azt állította, hogy a Mockingbird a felelős a nemzetközi politikai események több mint 50%-áért a 20. század második felében.

12. Elmélet: “Az USA által szponzorált terrorizmus”


Amerikai vezérkari terv, az amerikai lakosság terrorizálására.  A vezérkar 5 főből állt, 5 olyan emberből, akik az amerikai hadsereg 5 ágáért voltak felelősek. 1962-ben, ezek az emberek: George Decker (hadsereg), David Shoup (tengerészgyalogosok), Georg Anderson, Jr ( tengerészek), Curtis LeMay ( repülősök), Edwin Roland (parti őrség) voltak. Az egész vezérkar megállapodott abban, hogy tervet készítenek a kommunista Kuba és Fidel Castro megtámadására. Az ok az volt, hogy a Monroe-doktrína szerint, csökkentsék a kommunista beavatkozás miatti állandó fenyegetettséget a nyugati féltekén.
Ezt a tervet “Operation Northwoods“-nak nevezték el, és hihetetlen közömbös kegyetlenséggel hajtották végre hadműveleteiket saját népük ellen. Annak érdekében, hogy a közvéleményt a háborúskodásra tuningolják, a vezérkar nagy gyalogos forgalmú területeken rendezett bombarobbantásokat a nagyobb amerikai városokban, köztük Miami, New York, Washington, DC, Chicago és Los Angelesben.
A kikötőben állomásozó katonai és kereskedelmi hajók napalmozása emberekkel a fedélzeten, kubai menekülteket szállító és Floridába tartó hajók elsüllyesztése, repülőgépek váltságdíjért történő eltérítése, vagy fegyvertelen civilek lelövése az utcán… mind a számlájukra írandó.
Nem csak hogy a vezérkar minden tagja jóváhagyta a tervet, a védelmi miniszternek, Robert McNamarának is továbbították azt, majd az ő jóváhagyásával pedig Kennedy elnöknek is benyújtották. McNamara évekkel később azt állította, hogy sosem látta ezt a dokumentumot. Kennedy, viszont miután elolvasta a tervezetet, azonnal összehívta a vezérkart, és profán káromkodások közepette azzal fenyegetőzött, hogy hadbíróság elé viszi és börtönbe záratja a hadműveletek kigondolóit.  Az elnök valójában nem teheti ezt meg saját kezűleg, de a Kongresszus és a katonai bíróság elé terjesztheti az ügyet, akik a körülményeket megvizsgálva, minden bizonnyal bebörtönözték volna a vezérkart. De Kennedy úgy döntött, hogy mindez helyrehozhatatlan kárt tenne a világ közvéleményében az amerikai hadsereg hírnevét illetőleg. Lemnitzert viszont eltávolította posztjáról és Európába helyeztette át.
Az összeesküvés elméletek teoretikusai azt állítják, hogy a hadseregnek benne volt a keze Kennedy meggyilkolásában, az Operation Northwoods és az 5 főnök lehetetlenné tétele miatt. Ez azonban nem bizonyított.

13. Elmélet: “Az NSA ( az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) lehallgatja a telefonhívásokat, figyelemmel követi az internetes kereséseket és pénzügyi tranzakciókat.”

Edward Snowdennek köszönhetően sokkal többet tudunk arról, ahogy az NSA mindannyiunkon kémkedik.  És csak néhány héttel ezelőtt vallották be azt, hogy az NSA nem problémázik, ha arról van szó, hogy egy barátod barátjának a barátja mondjuk valaki, aki potenciális szabadságharcos, ööö, ööö, “terrorista”.
Gondolod, hogy Magyarország immunis az NSA hatalmas kémkedési hálózata ellen? Akkor gondold át újra. Amíg internetezel, okos telefonnal sétálsz a parkban, és hagyod, hogy az újonnan megerősített amerikai nagykövetség az országban állomásozzon, akkor biztos lehetsz benne, hogy figyelnek. Még ennél is rosszabb, az amerikai / izraeli kém hálózat valószínűleg a választott tisztségviselők személyes kommunikációját is lehallgatja, amely lehetővé teszi a magyar vezetők zsarolását.

14. Elmélet: “A nemzetközi bankárok a nép állandó adósság- gépezetét gyártják, amelynek célja az, hogy inflációt teremtsen, és halálra éheztesse az embereket”

A központi bankok, úgy mint a Világbank, az EKB, az IMF és a világ legtöbb nemzeti központi bankja, privát banki kartellek útján jöttek létre és a hatalmas banki családok érdekeit szolgálják: világuralomra való törekvésükben.  Ezek célja, hogy folyamatosan növeljék minden nemzet államadósságát és állandóan inflációt idézzenek elő, közben hatékonyan fordítva a nemzetet adó- ültetvénnyé, ahol te és én is csak jobbágyok vagyunk. Magyarország népírtó adó- mértéke 27%, amely csak a szegényeket és a középosztályt súlytja. Nem tetszik a rendszer? Nem tetszett  Szaddám Huszeinnek, vagy Gadaffinak sem.


15. Elmélet: “A CIA Nayirah al-Sabah-t hamis tanúbizonyság tételére bírta rá.”

Nayirah al-Sabah Kuwaitban 1990-ben azt vallotta, hogy személyesen tanúja volt annak, ahogy az iraki katonák a kuvaiti kórházakban az újszülötteket a hideg padlóra dobálták ki az inkubátorokból. Nayirah vallomása volt az, ami a világ véleményét megalapozta, és egyben indokot nyújtott az iraki katonai beavatkozáshoz. Nayirah vallomásának terjesztését a CIA-re bízták.  A történet marketingjében a Hill & Knowlton globális PR vállalat segédkezett, azzal a céllal, hogy minél több emberhez eljussanak a történések.
Végre aztán 1992-ben, John MacArthur, a New York Times újságírója felfedezte, hogy Nayirah a kuvaiti nagykövet lánya, a történet pedig teljes koholmány. A CIA segítségével sikerült hát Amerikának az iraki háborút elindítania, az ok pedig az olaj megszerzése volt és nem más.  Az irakiak tényleg megtámadták Kuvaitot, de nem dobáltak ki csecsemőket az inkubátorokból.  A CIA fizetett Nayirahnak, hogy hazudjon, sőt még színjátszó órákon is részt vett az interjú előtt. És működött a dolog.

16. Elmélet: A 9/11-es terrortámadásokról

Annak ellenére, hogy a közmédiában mi szerepel, a világon nagyon sok az olyan ember, akik fejében nem stimmel a megmagyarázhatatlan lyukakkal teletűzdelt “arabok eltérítették a repülőgépeket” hivatalos történet. A tény azonban az, hogy a hivatalos mese és a “9/11 Bizottság” jelentése teljesen figyelmen kívül hagyják a fizika törvényeit. Eddig közel 2000 engedéllyel rendelkező építész és mérnök írt alá egy olyan petíciót, amelyben úgy gondolják, hogy az ikertornyokat és a WTC 7-es épületet valami más robbantotta le, nem a becsapodó gépek.


Teljes jelentés itt.
De nem kell hozzá mérnökök hada, hogy bebizonyítsa azt, ami józan paraszti ésszel is felfogható. Az, hogy két 110 emeletes épület és egy 47 emeletes felhőkarcoló acél struktúrája közel a szabadesés sebességével zuhant le oda, amit ma “ground zero”-nak neveznek, vagyis a nulla szintre, a porba…nos, mindez nem lett volna lehetséges robbanóanyagok nélkül.  Ezért az a véleményem, hogy nagyobb hangsúlyt kellene helyezni arra, hogy “ki” tette és nem arra, hogy “hogyan”. Ez azonban egy másik történet.
Az USA-ban vagy az izraeli kormány hivatalosan sosem fogja elismerni a bűncselekmény tényét, vagy az összeesküvés elmélet valóságát. Az internetnek, a több ezer építésznek, mérnököknek, orvosnak, információ kiszivárogtatónak, bejelentőnek, bloggernek és nyomozónak köszönhetően viszont, a 9/11 összeesküvés elmélet mára már bizonyíthatóan nem összeesküvés elmélet, hanem szomorú valóság lett.

17.Elmélet: az “Obama születési anyakönyvi kivonat”

Törvényszéki megállapítások Obama születési anyakönyvi kivonatáról: “100 százalékos hamisítás, ez nem is kétséges.” – ez Reed Hayes, hitelesített dokumentum analizátor véleménye.
Obama elnökségének egyik polarizációs eseménye születési anyakönyvi kivonatának kérdése volt. Az Egyesült Államokban az elnökké válás egyik kritériuma az, hogy a jelölt a saját országában született állampolgár legyen. Ezt az elvet az amerikai alapító atyák fektették le, mégpedig azért, hogy ne adjanak annak esélyt, hogy a kormányzat valaha is egy külföldi személy kezébe kerüljön. Logikusan, az a személy, aki ott született és nevelkedett hűbb az emberekhez és hazájához. A kettős állampolgárság is kizáró tényező: a kettős hűség, vagy az esetleges titkolt hűség a másik nemzet felé okból kifolyólag. Van értelme, nem igaz?
Nos, itt van egy kis probléma az Obama tanúsítvánnyal kapcsolatban. Mivel Obama soha nem mutatta bizonyítékát annak, hogy az USA területén született, pletykák kezdtek szárnya kelni arról, hogy ő bizony nem Amerikában, hanem Kenyában született, márcsak kenyai nagyanyja és Michelle Obama egyes elejtett szavait alapul véve is. Közvélemény-kutatások szerint, az amerikai lakosság közel 1/4-e gyanítja, hogy Obama nem természetes született állampolgár. A pletykák miatt Obama kampánya egy “rövid forma” tanúsítványt adott ki 2008 júniusában:
Törvényszéki dokumentum- szakértők viszont gyorsan rámuttak a hibákra. A legnyilvánvalóbb hiba az, hogy édesapa faji hovatartozásához az “afroamerikai” jelzőt tették, míg azt politikailag csak a  ”60-as évek után használták a hivatalos dokumentumokban. Akkor még a korrekt  kifejezés a “néger” volt. A kérdés csak az, hogy a hamisítás miért lett annyira amatőr? Nos, a történet még ennél is cifrább.
Ugorjunk 2011-be! Az érvényes hawaii születési anyakönyvi kivonat iránti követelések erősödnek. A Soros György által vezérelt baloldali média és a Rupert Murdoch által vezetett jobboldali média lázasan dolgoznak együtt, hogy sikerüljön elfojtani a tudományos bizonyítékok árját arra vonatkozólag, hogy a születési anyakönyvi kivonat csak egy hamisítvány.  Az ellenőrzött média mégsem tudja a mozgalmat elfojtani.  Tehetséges törvényszéki nyomozók,orvosokügyvédeknyomozók és seriffek követelik az Obama-kormánytól, hogy kiadják a “Long Form”-ot, a részletes és hosszabb tanúsítványt, amely Amerikában ahhoz szükséges, hogy valaki mondjuk autóvezetői engedélyt, útlevelet és más fontos személyazonosító okmányokat, adószámot stb. kapjon.  Az Obama-adminisztráció azzal reagál a sürgetésre, hogy egy PDF fájlt tesz fel a beszkennelt tanúsítványról a whitehouse.gov honlapjára.
Az egyetlen probléma az, hogy ez is hamisítvány! Az amatőr, aki ezt a dokumentumot Adobe Illustratorral készítette, elfelejtette (vagy szándékosan tette?) hogy a rétegeket egymásra simítsa mentés és a whitehouse.org szerverre való feltöltés előtt. Hoppá! A mindenféle politikai ideológiákat követő elemzők viszont elemezés után megint megállapították, hogy hamisítvánnyal, digitálisan előállított képpel van dolgunk. Több ezer videó árasztja el a youtube-ot annak bemutatásával, ahogy a felhasználók a világ minden tájáról lehámozzák az emberileg gyártott rétegeket a dokumentumról. Azt is bemutatják, hogy hogyan lehet mozgatni a rétegeket, beleértve hivatalos aláírásokat és dátumokat. Töltsd le a PDF-et és próbáld ki magad!
Számos tragédia és egyéb koholt nemzetbiztonsági ügy elterelte az emberek figyelmét erről a fontos kérdésről, de pár kutató nem adta fel még a harcot azért, hogy a világ tudomására hozza az amerikai történelem egyik legnagyobb csalását.

18.Elmélet: ” Globális felmelegedés/ Az új jégkorszak”

A politikai spektrum bal oldala azt állítja, hogy az óceánok fel fognak forrni és el fogják nyelni az egész földrészt, a jegesmedvék pedig körbe-körbe lesznek kénytelenek úszni. A politikai spektrum jobb oldalán azt hangoztatják, hogy a föld jégveremmé fog válni és minden földi élet ki fog halni, kivéve persze a jegesmedvéket. Egy dologban viszont ezek a csalók egyaránt egyet értenek, hogy tőlünk, adófizetőktől, minél több pénzt csikarjanak ki. A spektrum egyik végén olyan sarlatánok mint Al Gore és az európai technokraták arra pozícionálják magukat, hogy a szén-dioxid adót kivetve rendkívüli haszonra tegyenek szert, míg másrészről a nagy Olaj Társaságok fokozatosan emelik az üzemanyagárakat csak azért, hogy minél több hegyet tudjanak felrobbantani és minél több tengeri életet tudjanak elpusztítani. A tény az, hogy a két végletes vélemény földünk klímájáról csak a profitszerzés reményében íródik és ne felejtsük el azt a ciklikus klimaváltozást sem, aminek geológusok a szemtanúi jégfuratokat készítve.  Már több milliárd éve valós dolog a klímaváltozás… nincs benne semmi új, csak azoknak akik pénzt akarnak vele keresni.

19. Elmélet: “Orosz gyémánt-titok”

A társadalmilag tervezett gyémánt-szerelmet: ékszerek, eljegyzési gyűrűk már nem is lehetnek nélküle- a Rothschild család által finanszírozott De Beers gyémánt monopólium fektette le, mégpedig annak a mítosznak a terjesztésével, miszerint a gyémántok igen ritkán fellelhető természeti kincsek. Tavaly viszont az orosz Tudományos Akadémia bevallotta, hogy Oroszország több “trillió karátos” gyémánt gyűjteményt titkolt el eddig. Ez pedig akkor már azt jelentené, hogy a gyémánt egyáltalán nem ritka a földön? Ez a szám tízszer nagyobb, mint a világtartalékok száma és a világpiaci szükségletet 3000 évig elégítené ki.
De várjunk csak! Hogy lehet, hogy nem tudtuk, hogy erről korábban? A szovjet-orosz kormány államtitokká nyilvánította a Szovjetunió hatalmas gyémánt műveleteit Mirny-ben, Yakutia-ban.
A szovjet kormány eddig e titkot több mint 30 évig őrizte!

20. Elmélet: “Project MKULTRA”

Az elnevezés valójában egy sor CIA kísérletet rejt, ahol megpróbálták kitalálni, hogyan kell irányítani az emberi elmét. Több mint száz al-projektet engedélyeztek a MKULTRA cím alatt, de a dokumentumokat nagy részben már megsemmisítették.
Hogyan dolgozták ezt ki?
Project MKULTRA kísérletsorozatot 1953 április 13-án kezdték 1953-ban.
A projektet arra indították válaszul, miszerint a koreai háborúban az amerikai foglyokon a kommunista koreaiak agykontrollt használtak. Erre a CIA gyorsan elkezdte saját agykontroll projektjét. Azonban nem ellenséges foglyokon kisérleteztek, hanem saját amerikai állampolgáraikon.

Hogyan juthatott a manipuláltság ilyen borzalmas mátrixába az emberi tudat - Az emberi psziché manipulálása
Vajon valaki a világon megemlíti- e azokat az embereket, akik kisebb pszichológiai problémákkal (pl. szorongás) fordultak orvosukhoz és az eredmény gyakran maradandó kóma és / vagy inkontinencia lett? Vagy azt, hogy a CIA maga is elismerte, hogy a kísérleteknek tudományos értelemben véve nem volt semmi értelmük?
A projektre végülis fény derült, de kétlem, hogy abbahagyták volna a programot.  Elvégre 60 évük volt arra, hogy tökéletesítsék kisérleteiket.


MKULTRA áldozatok? Balról jobbra: Jared Loughner, James Holmes, Adam Lanza
A legutóbbi amerikai tömeges lövöldözés fémjelzi a gyógyszerek okozta agykontroll tényét. Minden egyes ilyen lövöldözés után, a média, a kormány és a rendőrség koordináltan és intenzíven ösztönözte az amerikaiakat arra, hogy szolgáltassák be lőfegyvereiket.

Elmeprogramozott MK-ULTRA élő adásban-Hogyan működik a tudatmódosítás a gyakorlatban (Tanulmány)

Ne felejtsük el az amerikai alelnök: Joseph Biden növekvő ütemű bizarr viselkedését sem.

Princess Diana sofőrje.













Forrás: Naturahírek.hu

21 megjegyzés:

  1. Hm... megin egy okos bácsik által írott tanulmány. (Persze... a ilyenekkel lehet nagyon ügyesen mindenfélét jól elfogadtatni a közvéleménnyel. Hamán nem tudunk mit kitanálni - vagy nincs hozzá kedvünk - a sok sumákság elfedésére.)

    Megoszt az erős túlzás tán, hogy a ilyen elméletes csávók logikásabbak, mint a átlag, max. jobban látható számukra (mindenféle szintű bizonyosság megszerzése után), hogy embertársaik egy része, hajlamos a kisebb-nagyobb stiklik elkövetésére. Oszt ha mán egyszer elkövette...főleg ha nem is rugdosták meg érte... Ugyebár.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm !!! Bearanyoztad a napom :DD

      Törlés
  2. Sajnos a csapvíz sem tisztább :(

    VálaszTörlés
  3. Eljutottunk arra a pontra, hogy nem nevetünk az összeesküvés elméleteken, mert sajnos igaznak bizonyulnak. Szerintem fölösleges létrehozni az ezeregyedik oldalt ami ezekről beszámol. Az igazi kérdés az kellene legyen, hogy mit tegyünk, hogyan tovább? Bár a hatalom nem a kisemberek kezében van, de sok lúd disznót győz . . . Ők is csak emberek, nem lehet hibátlan a tervük!

    VálaszTörlés
  4. Na a "Naturahirek.hu" megint kitett magáért. Egyébként kíváncsi lennék egy gyűjtésre a be nem jött "összeesküvés-elméletekről" csak úgy az objektivitás kedvéért. Sanda gyanúm, hogy nem állna meg a lista 20 tételnél ;)

    VálaszTörlés
  5. Hátja...
    De nekem valami más szúrja a szemem.
    Úgy 10.000 éve egy folyamatos lassú elértéktelenedés zajlik , és mára egy szellemi pöcegödörbe jutott a csillivillizációnk.
    Mert ha a kisember nem teszi a dolgát, akkor megteszik helyette a "nagyok".

    Nade ha ez mégsem úgy sikerülne, ahogy az a kisembernek ó lenne, akkor miért a nagyembert hibáztatja?
    Nem tetszik a rendszer? Jó! Meg lehet változtatni! De hogy? Úgy hogy szent embert játszunk? Úgy hogy kimegyünk az utcára üvöltözni, rombolni? Attól még a rendszer marad!
    De amíg a gyerek a suliban füvezik, majdan megjelenik a vagány szülő, aki leüvölti a tanár haját, hogy rá mert szólni a gyerekre. Majd még később már maga a tanár is vállvetve füvezik a gyerekkel, addig a RENDSZER MARAD! És hozhatnék fel még példákat, de én biztos vagyok abban , hogy mindenki talál.

    Aki fölfele köpköd, azzal igen gyakorta megesik egy igen kellemetlen dolog: visszahullik rá a köpedéke.
    Szóval tetszik-nem tetszik a rendszerváltás alulról indul, kezdődik. Minden fejben egyenként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. voltaképpen nincs igazad, mert elég számú önfeláldozásozó ember villámgyorsan megváltoztatná a dolgokat

      például ha az emberek negyede például önmagukat feláldozva állandóan megölné azokat a politikusokat akik hazudnak, akkor elég nyilvánvaló hogy teljesen más rendszer lenne

      Törlés
    2. Nem írtad félre véletlenül? Nem azt akartad írni, hogy MEGÖLELNÉ???
      Mert szerintem a te elképzelésed a végtelen ciklusba vezet, amiben jah épp benne vagyunk...
      A jelenlegi rémuralom is a gyilkolászást magyarázza bele az emberek fejébe, meg azt hogy a háborúra süksége van az emberiségnek.

      És van olyan rosszindulatú muksó, aki szerint a háború béke, és van olyan is aki szerint arra kell törekedni, hogy másokat verj át, különban téged vernek át. De azt elfelejtette mindegyik elmondani, hogy akkor mi van, amikor őrajta csattan az ostor.

      És hogyan gondolhat valaki békés boldog jövőre, amikor azt gyilkolászással akarja elérni?
      Ja szóval nincs igazam...
      De egyszer még eljöhet az a nap, amikor már nem lesz a szólásszabadság jegyében az agresszivitás terjesztve. Én bízom benne.

      Törlés
    3. Valóban más lenne! Az lenne a hatalom legnedvesebb lázálma. :) Ha valahol, akkor pont egy ilyen gyilkolászásra hajlamos társadalomban tudná a legnagyobb hatásfokkal használni a megtévesztő/hiszterizáló/felforgató potenciálját. A hatalmat pont hogy korlátozzák a jelenlegi "politikailag korrekt", "kulturált", "ortodox" keretek. Azt hiszed, hogy ha az átlagpolgár bekeményít, akkor a hatalom visszahőköl? Hát akkor ki kell ábrándítsalak! A hatalom pont, hogy hálás lenne, amiért nem kell mindenféle false-flag-ügyeskedés, polgári engedetlenség és belföldi terrorizmus ahhoz, hogy végre beinduljon a 100%os rendőrállam.

      Valahogy megint olyat sikerült írnod Csabikám, ami egy az egyben a hatalom érdekeivel illeszkedik össze... de ez tutira csak véletlen egybeesés. Immáron 27-edszerre... De te csak naiv vagy és őszinte igaz? :) Még véletlenül sem troll... :P

      Törlés
    4. Az önfeláldozás nem féktelen vagdalkozás, hanem a saját többé-kevésbbé tudatosan a saját életébe beinvitált ördögi energiák kitakarítása lenne szerintem.
      Mert az viszont komoly kihívás , komoly feladat.
      Igenis komolyan veendő az a fogadalom, amit ezen kérdés elhangzásakor egyesek tesznek: "ellene mondasz-e az ördögnek, és minden csábításának?"
      Jah - egyesek - mert a törpiek nem is hallottak ilyenről...
      A legnagyobb harc legbelül zajlik le.

      Törlés
    5. Elveszett Kereső gondolj bele abba hogy például bombát szerelsz fel magadra és valamilyen rendezvényen hirtelen berohanva magaddal együtt felrobbantasz néhány magas rangú mszp vagy fideszes politikust, eléggé egyértelmű hogy ezzel nagyon nagymértékben megváltoztatod Magyarország történelmét, ráadásul a többi mszp és fideszes képviselő sokkal jobban fog félni és ezért sokkal kevésbé mernének a nép ellen dolgozni

      és gondolj bele abba hogy ez mondjuk több tucatszor megismétlődne, hosszútávon ez rendkívül nagymértékben átírná az ország történelmét, és ezer évben számolva lehet hogy 300-500 évvel mozdítaná előrébb az országot a fejlettség és hatalom szempontjából

      Törlés
    6. Pf... most még mondd el százszor, hátha igazad lesz. :)

      Amiről itt te beszélsz az nem a belföldi terrorizmus fogalmát meríti ki a hatalom szemében? Nem ennek a kamu veszélynek a sulykolása épp az első számú projektjük jelenleg? Nem pont ez lenne az indok az áhított rendőrállam bevezetésére? Hagyd már ezt a hülyeséget...

      Ennél már csak az nevetségesebb, hogy szerinted egy pár tucat halott politikus bármin is változtatna. Úgyhogy itt meg is állnék az érdemi vitával, mert - mint láthatjuk - nem vezet semmi értelmesre. További jó trollkodást Csabikám!

      Törlés
    7. de igen, ez belföldi terrorizmus lenne, habár az egyetlen szépséghibája hogy ez igazából csak akkor működne ha egy másik ország programozna be erre embereket és persze adná hozzá a megfelelő felszerelést, de ha magától is kialakul egy országban akkor egyértelmű hogy rendkívül sok mindent megváltoztat, ettől ezerszer kisebb dolgok is nagyon sok mindent megváltoztatnak

      Törlés
    8. természetesen én ilyen robbantásos dolgok sosem csinálnék, csak felvetettem hogy milyen hatása lenne ha nálunk létezne ilyen

      Törlés
  6. ... az “összeesküvés-elmélet hívők ” valójában sokkal logikusabban gondolkodnak, mint a lakosság többi része.

    Dehogy. A titkosszolgálatok hathatós közreműködésével annyi ostobaságot kevernek a különböző elméletekbe, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik bennük. Aztán az általuk beillesztett hülyeséget nyílvánosan leleplezik, oszt annyi az elméletnek, legyen bármiről is szó. Akik meg hisznek az elméleteknek, lassan beleőrülnek.
    Na ennyit a logikus gondolkodásról!

    VálaszTörlés
  7. Pisti!

    "A titkosszolgálatok hathatós közreműködésével annyi ostobaságot kevernek a különböző elméletekbe, ..."

    Lehet, hogy nem tudok kettőig sem számolni, de szerintem Te is két csoportról beszélsz:
    1. Az összeesküvés-elmélet hívőkről,
    2. És azokról az érdekeltekről, akik a "titkosszolgálatok segítségével ostobaságokkal keverik az összeesküvés elméleteket, hogy az ebben hívőket értelmi fogyatékosnak tüntethessék fel, elhiteltelenítsék, - nehogy tényleg kiderüljön a valóság. :))

    Akkor Te most állítod, hogy a nemzetek ellen léteznek az összeesküvések, vagy cáfolod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem Pisti egyértelműen fogalmazott, azaz, nem minden összeesküvés ami annak látszik, vagy nem egészen olyan mint, ahogy prezentálva van, azaz, ha mindet elhiszed azt jelenti, hogy közel sem vagy olyan logikus, mint ahogy te vagy valaki más gondolja saját magáról.

      redneck

      Törlés
    2. Így van Redneck! El kell jutni ebben is arra a szintre, hogy olvasni tudj a sorok között. Hogy a kikerült információ ne jelentsen veszélyt, rátelepítenek valamilyen legendát, ostobaságot. Ezért inkább az elméletek tartalmát érdemes vizsgálni, általában abban van a lényeg. A körítést nem érdemes elemezni, csak megzavar.
      A fenti 20 elmélet is ilyen. Mindegyiknek van alapja, de kellően össze lett kutyulva, hogy az ébredező belekeveredjen. Nem lesz tőle logikusabb a kezdő illumináta gondolkodása, sőt ... Ha sokat olvas belőlük, Lipótmezőn köt ki. Egyébként ez a cél.

      Törlés
  8. Csak az elsőhöz: nincs olyan, hogy "rákvírus". A daganatok kialakulásáért minden esetben a sejtek halálát megakadályozó telomeráz enzim termelődése a "felelős".

    VálaszTörlés
  9. Csak az utolsó kommenthez: nincs olyan, hogy beírsz valamit, és a többség meg elhiszi, mert fingja nincs a dologról. Beírtál egy okosnak tűnő valamit, ami megtévesztő. A felszínen racionálisnak tűnik, de kifejthetted volna bővebben, mert ez így szándékos félreinformálás. De akkor álljon itt egy idézet:
    "...Ám azok a sejtek, amelyekben valamilyen mechanizmussal a telomeráz enzim aktivizálódik, képessé válnak arra, hogy a kromoszómáikat stabilizálják. Ezek a sejtek immortalizálódnak, kvázi halhatatlanokká válnak – mindenféle megszorítás nélkül osztódhatnak ezután. Mint az immortalizált sejtvonalak vagy a rosszindulatú rákos sejtek."
    Valamilyen mechanizmussal aktiválódik - innentől már az olvasó is boldogul, hogyan is lehet ezt külső beavatkozással aktiválni...

    VálaszTörlés
  10. Miért ne lehetne igaz néhány? Szerintetek a világ történései csak úgy teljesen véletlenül történnek? A civilizáció magától alakul,senki vagy senkik nem próbálják irányítani? "Fejlődik"?!??

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...