2013. június 13., csütörtök

Téved, aki azt gondolja, hogy őt nem érinti a Nemzetbiztonsági Kémkedési Botrány !


Arról értesülve, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) tulajdonképpen minden amerikai és (feltehetően más ország) állampolgárainak kommunikációját megfigyeli, nagyon sok ember úgy reagál, hogy amíg valaki nem tesz semmi törvénybeütközőt, nincs mitől tartania, tehát felesleges a nagy felhajtás az ügy miatt.Edward Snowden, volt nemzetbiztonsági alkalmazott, aki a PRISM program részleteit kiszivárogtatta, a következőképpen nyilatkozott erről a Guardian újságírójának:

„Ott tartunk, hogy nem kell semmi rosszat elkövetni. Elég, ha az emberre a gyanú árnyéka vetődik valahonnan, ami lehet akár egy téves hívás is. Ez alapján vissza tudják nézni a rá vonatkozó múltbeli információkat és nagyító alá veszik az ember minden valaha hozott döntését, megvizsgálják minden ismerősét és barátját, akivel valaha beszélt és ezek alapján indítanak támadást ellene. Tulajdonképpen bármilyen ártatlan életből képesek gyanút előállítani és bárkiből tudnak bűnöst faragni.”
 
Természetesen nem mindenki hisz Edward Snowden-nek, pedig történetét számos újságíró és kiszivárogtató megerősítette. Ahogy várható volt, beindult ellene a lejárató kampány is, amelyben igyekeznek nem beszámíthatónak, illetve egy iskolázatlan valakinek beállítani a botrány felfedőjét.
James Bamford, a Wired magazin újságírója és az „Árnyékgyár: Az NSA 9/11-től az amerikaiak lehallgatásáig” című könyv szerzője például, arról adott hírt, hogy az amerikai kormány két izraeli cégnek adott megbízást,hogy az AT&T-t lehallgassa.
Mark Klein, az AT&T egyik munkatársa volt az, aki a cég San Franciscoi központjában felfedezte azt a „titkos szobát”, amin keresztül az NSA leszippantotta az amerikaiak internetes és telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos adatait az AT&T közreműködésével, kihangsúlyozva, hogy „az átadott adatok nagy része lakossági ügyfelekre vonatkozott.”
Thomas Drake, egy másik NSA kiszivárogtató, megerősítette Klein felfedezését, a bíróság előtt nyilatkozva arról, hogy az NSA Izraelben gyártott hardverek segítségével „foglalta le és rögzítette a személyes kommunikációkat.”
Ott van akkor James Risen és Eric Lichtblau is, a New York Times újságírói, akik történetükért Pulitzer-díjat is kaptak 2005-ben. Ők a kormány végzés nélküli megfigyelési programjáról írtak, amely során „a Verizon szolgáltató dedikált optikai kábelen át engedte meg a kormány megbízottainak, hogy hozzáférjenek a központjukon átmenő minden kommunikációhoz.”
Talán többen hallottak már William Binney-ről, az NSA történelmének egyik legjobb matematikusáról és kódfeltörőjéről, aki számos alkalommal beszélt már az általa írt programról, amelynek segítségével valós időben lehet szinte bárkit azonosítani és időbeli profilt felállítani szinte egész életéről az illető elektronikus kommunikációjának segítségével.



Thomas Drake, a Háború a kiszivárogtatók ellen című filmben
„Az egész életedet össze tudom szedni ezekből a különféle tartományokból és meg tudom mutatni, hogy az évek során mit csináltál,” mondta Binney az NSA új 2 milliárd dolláros adatközpontjáról készült riportban.
„Egyre több szolgáltatás, mint a Google és a Facebook válik óriási központi információs lerakattá,” nyilatkozta Dan Auerbach, az Electronic Frontier Foundation technológiai elemzője a Times-nak„Ez a létrehozott óriási adathalmaz rendkívül csábító célpont a bűnüldöző és titkosszolgálati szervek számára.”
Snowden arra próbál rámutatni, hogy az adathalmazból nyert csábító célpontok javarésze ártatlan állampolgár.
Ehhez még hozzátehetjük, hogy jelenleg olyan mennyiségű törvény és szabályozás van érvényben, nemcsak az Egyesült Államokban, de minden fejlett országban, hogy bárki ellen eljárást indíthatnak. „Bárkit ide állíthatnak elém, és én legalább három különböző dologban bebizonyítom a vétkességét,” mondja a John Stossel riportjában nyilatkozó ügyvéd.
Miután Barack Obama is vádlott ebben az ügyben a bíróságon és felelős a szabadságjogok sárba tiprása miatt, érdemes megnézni ezt a riportműsort az esetről. (sajnos csak angolul van fent).

10 megjegyzés:

  1. A hatalom természete olyan, hogy nincs abszolút irányító. Amikor egy szándék kimegy a hologramba, az fogja, aki képes azt megvalósítani. Azaz, aki a hatalom csúcsán van, nem más, mint egy sima végrehajtó abban a biztos tudatban, hogy szabad akaratból teszi, amit tesz. Minden bizonnyal létezik olyan, hogy szabad akarat, ám azzal most nem érdemes foglalkozni, mert túlmutat a hétköznapi tudat tartományain. Általánosan megfogalmazható tétel az, hogy minél jobban biztos vagy abban, hogy Téged senki nem irányít, annál biztosabb az ellenkezője. A földi hatalomba többnyire komplexusos idióták törnek, hisz aki normális, az nem akar más embereken uralkodni. Vannak olyanok, akik szívesen magukra vállalják azt, hogy kormányoznak, de nem uralkodnak, ami a hatalom másik formája. Végülis ők is idióták, mert csinálhatnák, amit igazán szeretnének, ám akkor senki nem kormányozna. Így maradnak ezek az idióták, akik mániája a megfigyelés, biztos gyerekként vagy sokat kukkoltak, vagy nem tehették és most így pótolják.

    VálaszTörlés
  2. Legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak többsége fontosabbnak tartja a biztonságot a magánszféra sérthetetlenségénél.
    A megkérdezettek háromnegyede helyesli, hogy a kormány nyomon kövesse a terrorizmussal gyanúsított amerikaiak telefonhívásait. Csaknem ugyanilyen arányban értettek egyet azzal, hogy az Egyesült Államok megfigyelje a külföldön élők elektronikus levelezését.
    Tulajdonképpen szarnak Snowdenre !
    Egy másik közvélemény kutatásnál az előző elnök, George W. Bush megítélését vették gócső alá, és kiderült, hogy már sokkal többen kedvelik őt, mint ahányan nem: a megkérdezettek 49 százaléka látja kedvező fényben a kormányzását.
    Hogy miért is van ez ? Az amerikaiak nagyon nyitottak, történelmük során nem éltek még diktatúrában, az 1860-as évek óta nem volt háború.Míg minket európaiakat két világháború pusztított, és a fasizmus, kommunizmus alatt kialakult gyanakvó természetünk már szinte ösztönünkké vált.
    Lehet, hogy az amcsik naív nyitottságát kihasználja kormányuk, de ne felejtsük el, hogy állig fel vannak fegyverkezve, főleg a déli államok polgárai, és a fegyver elég nagy önbizalmat tud adni. Még az is lehet, hogy megismétlődik egy újabb észak -dél polgárháború, ha a fegyvereket majd erőszakkal akarnák begyűjteni.

    VálaszTörlés
  3. Egy másik honlapon olvastam, hogy mennyire paranoid az amerikai kormány készülődése egy belső konfliktusra.
    A 2001. szeptember 11. után létrehozott DHS-ről (szövetségi belügyminisztérium, 200 000 fő) nemrég derült ki, hogy 1,6 milliárd darab lőszert szándékozik beszerezni, köztük 360 ezer ún. expanzív, más néven dumdum golyót, amelynek az a sajátossága, hogy az emberi testbe csapódva deformálódik, és borzalmas sérüléseket okoz. Nálunk az EU-ban a hágai és a genfi konvenció tiltja a használatukat.
    A DHS már beszerzett 7000 db. NATO-mintájú gépkarabélyt, és modernizált 2717 könnyű harckocsit az amerikai városok utcáin való bevetésre. Kétmillió dollárért „habozáskiküszöbölő” céltáblákat (no-hesitation target) is rendelt, amelyek lőfegyvert tartó terhes nőket, gyermekeket és öregeket ábrázolnak, így erősítve az ügynökök elszántságát bármilyen potenciális veszélyre való tüzelésre.
    A DHS fantáziája azonban nem ismer határokat, hiszen az egyik legkomolyabb biztonsági fenyegetésnek a „zombik” támadását tartja, olyannyira, hogy jelentős összegeket szánt egy szimulált „zombi-támadás” megszervezésére.
    Ismerve az amcsik hiszékenységét , és azt, hogy a hollywoodi stúdiók valósággal ontják magukból a zombi-filmeket, amelyekből az utóbbi öt évben 334 készült, vagyis hetente egy. Jellemző, hogy több mint 12 millió nézővel a The walking dead (A sétáló halott) című sorozat a legnézettebb az USA-ban.
    Nos ezek után ne várjunk az amcsiktól komolyabb szellemi-spirituális ébredést, vagy azt, hogy tiltakozzanak a Snowden-féle leleplezések miatt.

    VálaszTörlés
  4. Buddha Laci,
    Azért ezeknek az agyonkésleltetett hozzászólásoknak van egy igen kellemetlen "mellékhatása", főleg a kevésbe tapasztaltabbakra nézve. Vannak néhányan itt, akik kezdik átlátni a dolgokat, és ezek az emberek hála Istennek ki is fejtik véleményüket vagy esetleges kritikáikat. Na most már, ha a kezdők, egyéb értelmes komment hiányában, csak az adott cikkben sugalltakból vonja le a "tanulságot", akkor nem igazán fog közelebb jutni az igazsághoz. Tehát, ha ezért késleltetsz ilyen durván, akkor hajra, ezt így kell csinálni. Ma szerintem 10-böl jó esetben 1-2, ha igaz információ, a többi hamis, szándékos megtévesztés. Akarva, akaratlanul te is hozol le dezinfokat. Ezt néhányan tudják, de a legtöbb ember nem. Aztán meg ott van az is, hogy egyetlen egyszer sem volt részedről olyan megnyilvánulás, hogy "Bocs srácok, ezt a cikket benéztem. Most, hogy így kiveséztük közösen ezt a történetet egyértelmű, hogy megtévesztés. Levegyem? Vagy hagyjam fenn, de hívjam fel rá az esetleg későbbiekben idetévedő kedves tapasztalatlan olvasó figyelmét, mi legyen szerintetek? " stb stb. De nem, te csak hallgatsz a háttérben és ha már valami erősebb kritika ér, akkor hamar kimagyarázod magadat, és hárítod a felelősséged, ergo, sosem ismered el az esetleges hibádat, rossz döntésedet. Tudod Buddha, tévedni emberi dolog, és ez az élet egyik legtermészetesebb jelentsége. Lényeg a lényeg találj ki sürgősen valamit erre az áldatlan helyzetre, mert ez így nem fair. Nekem ez a János Elek vagy kicsoda történet is sántít egy kicsit, de lehet, hogy ezzel csak én vagyok így. Nem tudom mi a véleménye a többieknek, de nekem van egy olyan régi érzésem, hogy az igazi ébredést ezen az oldalon sem nézik jó szemmel. Mondjuk, a mai időkben ez egyáltalán nem lep meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a késleltetés nincs olyan régen,talán 2 hete. Azért nyúlik hol rövidebbre, hol hosszabbra, mert sajnos nem tudok én sem 0-24 órában itt ülni és azonnal klikkelni, de igyekszem. Most azonnal megjelennek, visszaállítottam.
      A másik részére reagálva, elfogadom, hogy akarva-akaratlanul kerülhet ide dezinfo, de egyet bizton mondhatok: legalább szándékosan soha nem. Lehet egy-két dolog, amit benézek, ezzel nincs is mit vitatkozom. Ha van konkrét olyan dolog, amit fel tudsz hozni, arra könnyebb reagálnom, de így hirtelen én nem tudok ilyet, mert egy-egy cikkben leírtak mindig csak egy általam közölhető formába hozott gondolataimat vagy információimat tartalmazzák és lehet kinek-kinek máshol domborodik ki a lényeg vagy a megoldás. Lehet én jónak érzem és más kevésnek vagy falsnak, esetleg pont fordítva.
      Aztán van jópár olyan dolog, aminek tudom a mélyebb rétegeit, de ide nem írhatom ki, csak célzok rá vagy próbálom a gondolatokat abba az irányba vezetni, hogy mindenkinek legyen lehetősége az igazság nyomába eredni és saját magának belül megtalálni vagy kialakítani azt. Anélkül, hogy én mondanám ki...mert az mindig ellenérzést von maga után, ha megmondóember szerepében tetszelegnék.
      Jóslásokba, konkrét időpontokba soha nem megyek bele, hanem inkább tendenciákra hívom fel a figyelmet vagy olyat mondok el, amit hiteles forrásból megerősítettek számomra. Tehát tudom, hogy úgy van és kész és teljesen mindegy, mit hoznak le a médiában és különböző oldalakon. Ilyen is számtalan van, de mivel sokan egy-egy hírnél még mindig azt hiszik el, amit nagyobb oldalakon is szembe nyomatnak nekünk, így nem kezdhetem el egyesével feltárni, hogy az igazság egyébként még mindig az, amit megírtam, semmi változás nincs abban azóta sem, csak éppen ellenkampány folyik a dezinformálás érdekében. Ez egy érdekes borotvaélen táncolás, amit meg kell próbálnom úgy csinálnom, hogy az igazsághoz még így is a lehető legközelebb kerüljünk. Vagy legalább a lehetőséget megadjam, hogy ennek segítségével megtalálható legyen.... :)

      Törlés
    2. Adj admin jogot nekem (vagy akiben megbízol). Én kitiltok mindenkit aki ellent mond nekem. :)))

      Na de komolyan! Még akár jelölteket is állíthatnánk és az 5 legtöbb szavazatot kapó, társ-adminná lenne. Persze minek után én vetettem föl, semmiképp sem leszek jelölt, be ne törjön ide a politika rossz oldala. :)

      Törlés
    3. Nekem az pont elég már, ha a közösség maga közül kiveti azonnal a trollokat és provokálókat. Az obszcén lényeket meg egyszerűen figyelmen kívül hagyja, hiszen egy cseppnyi figyelmet nem érdemel meg az olyan. Az úton is átlépjük a kutyapiszkot és nem kezdünk el babrálni vele, mert tudjuk jól, hová való.

      Magyarul: Biztos könnyebb lenne, de mivel egyedül csinálom, így sokkal következetesebb ezt a vonalat folytatnom..., bár nem biztos, hogy egyszerűbb, ha a felelősséget és a teljes arculatot is kizárólag magam viszem tovább. Viszont így a hitelesség is megmarad és a blogom továbbra is engem tükröz minden értelemben. Ettől személyes blog, amit azért mégiscsak egy kisebb közösség számára készítek.

      Törlés
  5. Tudom, hogy ezt tudjátok, de azért itt is érdemes emlékezni rá.

    1."...az adathalmazból nyert csábító célpontok javarésze ártatlan állampolgár."
    Van ártatlan állampolgár? A ma született gyermek sem az - hiszen magával hozta milliónyi előző életeinek terhét, és azok lehetséges következményeit. Semmi nem az, aminek látszik.

    2. A zen mester így szólt tanítványaihoz: - Nemrégiben beletettem egy kis libát egy palackba. Azóta a liba megnőtt, és most nem tud kijönni. A palack nagyon régi és értékes, nem szeretném összetörni. Ez a probléma.

    - Mi a megoldás? - kérdezte a mester.

    Sok válasszal próbálkoztak a többiek, de a mester csak rájuk csapott és azt mondta:

    - Nem , nem ez a megoldás!

    Volt, aki azt mondta, hogy a megoldásnak valahol a palackban kell lennie. De a mester leintette. Az nem megoldás ha eltörik a palack.

    Volt aki azt mondta, hogy ha a palack értékesebb, mint a liba, akkor hagyd a libát elpusztulni. De a mester őt is leintette.

    Végül az egyik azt mondta: " A liba kint van!" Ekkor a mester meghajolt a tanítvány előtt, és tisztelettel megérintette a lábát.

    - Neki van igaza - mondta -, a liba már kint van. Nem is volt bent soha a palackban!

    VálaszTörlés
  6. [off]
    http://www.youtube.com/watch?v=zPXqas4Paeo

    VálaszTörlés
  7. azért remélem nem egy észak koreai rendszert akarnak bevezetni, ahol ha nem tapsolsz az egész család megy a szénbányába, napi 1 kanál rizzsel

    VálaszTörlés