2013. április 5., péntek

Teljes destabilizáció a Koreai-félszigeten "hirtelen" földrengéssel, evakuálással - Elég egy szikra...


Napok óta figyeljük a Koreai-félszigeten zajló folyamatokat és valahogy mindannyian érezzük, hogy ez most tényleg más, mint egyszerű háborús retorika. Mintha beindulni látszana egy folyamat, aminek végét mi sem látjuk, sejteni viszont sejtjük....sőt a végét is ismerjük.
Látjuk, de nem hisszük vagy hisszük, de mégsem tudjuk mi lesz ebből az egészből. 




A VilagHelyzete.com olvasói közül szerintem a mai híreket hallva mindannyian felkaptuk fejünket, mikor bemondták, hogy 6,2-es erősségű földrengés rázta meg a Koreai-félsziget északi részét. 

A Kínával, Oroszországgal határos területeket érintette elsősorban. 
A hírekben az nem lesz benne, hogy egy sűrűn lakott várost érintett és a halálos áldozatok száma is titok, valójában kb. 200 fő.

A hírekben már a második mondatban azt mondják, nem okozhatta bomba. Ami már önmagában érdekes, hiszen a főáramú média is felfigyelt az "egybeesésre" és rögtön mesterséges kiváltó okra gondolt. 

Csak éppen azt nem kérdezik meg sehol, ha nem az volt, akkor vajon mi okozhatta pont most..... Bár ezt nektek nem kell különösebben magyarázni és ennél jobb direkt példa nem is kell eddigi ismereteink, sőt néhány, erről szóló cikk alátámasztására...


Kína csapatösszevonásokat rendelt el és irányított az Észak-Koreával határos területeire, Oroszország napok óta folyamatosan nagyfokú hadgyakorlatot tart. Norvég források szerint, a radarokon jól látszik, hogy orosz vadászgépek folyamatosan gyakorlatoznak. Mellette a Fekete-tengeri flottáról és Putyin látogatásáról már Ti is hallottatok. 

Bármit is olvasunk, egyet érdemes szem előtt tartanunk: nem spontán dolog az, ami itt zajlik (ahogy a többi sem az), hanem egy jól összerakott terv része. Persze elég egy "apró" provokáció és már senkit nem érdekel utána vajon ki is lépett valójában először vagy reagált másodiknak .... Lépkedés a sakktáblán szépen halad előre.... (SBG Buddha) 

Az alább részletezett mozzanatok forrásai voltak:  
Oroszország Hangja / Index


Japán készül arra, hogy választ adjon a KNDK provokációira


Abe Sindzo japán miniszterelnök rendelkezett arról, hogy rendkívüli akciótervet dolgozzanak ki arra az esetre, ha a KNDK újabb provokációval lépne fel – közölte pénteken a japán kabinet főtitkára,Suga Josihide.

A főtitkár elmondta, hogy a japán alattvalók biztonságának szavatolásáról, valamint a hírszerzési adatgyűjtési tevékenység fokozásáról van szó. Közben Tokió fel fog készülni az események legborúlátóbb forgatókönyv szerinti kibontakozására. Suga megjegyezte, hogy Kína és Oroszország komoly hatást gyakorolhatnak a feszültség enyhítésére a Koreai-félszigeten.

A KNDK még egy ballisztikus rakétát állított kilövőállásba


Észak-Korea még egy ballisztikus rakétát szállított keleti partjaihoz, közölte a Yonhap News hírügynökség, katonai körök képviselőire hivatkozva. A hírügynökség forrása szerint a rakéták mozgó kilövőállásokon, ismeretlen objektumokon vannak elrejtve.
Korábban Yonhap azt közölte, dél-koreai és amerikai felderítési információkra hivatkozva, hogy a KNDK 3000-4000 kilométeres hatótávolságú Musudan típusú ballisztikus rakétákat helyezett el ezen a környéken.

Phenjan szerint bármikor kitörhet egy atomkonfliktus a Koreai-félszigeten. Észak-Korea a héten két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát szállított keleti partvidékére, ahol mozgatható indítóállásra helyezte, majd elrejtette azokat - jelentette pénteken a dél-koreai hírügynökség. A lépés növelte az esetleges küszöbön álló rakétaindítással kapcsolatos aggodalmakat. A feszültséget jelzi, hogy az Egyesült Államok a BBC legfrissebb hírei szerint rakétapajzsot telepít a Csendes-óceáni Guam szigetén lévő támaszpontjára.

Nagykövetségek evakuálása zajlik 

Észak-Korea azt javasolja a Phenjanban nagykövetséget üzemeltető országoknak, hogy vegyék fontolóra missziójuk evakuálását – közölte a phenjani orosz nagykövetség szóvivője, Gyenisz Szamszonov.  Az orosz fél tudomásul vette a javaslatot – mondta Szamszonov, hozzátéve: egyelőre nem született döntés, és az orosz nagykövetség a szokásosnak megfelelően működik.

A brit külügyminisztérium szóvivője ezzel párhuzamosan azt közölte: Phenjan arról tájékoztatott, hogy egy esetleges konfliktus miatt április 10-től nem tudja garantálni a nagykövetségek és a nemzetközi szervezetek biztonságát.


A Koreai-félsziget rohamosan a háború felé sodródik

Az észak-koreai hatóságok felajánlották a külföldi diplomatáknak, hogy vizsgálják ki a Phenjanból való evakuálás lehetőségét. Az orosz külügyi tárca szerint ez még nem elég ok a pánikra. Közben a térségben nyilvánvaló a feszültség eszkalációja. Szakértők nem tartják kizártnak a lokális konfliktusokat.

Korábban a dél-koreai hírszerzési adatokra hivatkozva közölték, hogy Észak-Korea április 15-én indíthat rakétát a KNDK alapítója, Kim Ir Szen születési évfordulója alkalmából.
A helyzet lokális konfliktusba torkollhat – véli az Orosz Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézete koreai kutatóprogramjainak igazgatója
Georgij Toloraja.
„Ez elsősorban az észak-koreai félnek kedvezne, mert ugyanis mindezek a hangzatos nyilatkozatok eredménytelenek lesznek. Ha az USA és szövetségesei nem mennek az észak-koreai követelések elébe, akkor Kim Dzsong Un egyszerűen „arcát veszti”, vagyis senki sem fog félni tőle. 
Az észak-koreaiaknak fontos, hogy bebizonyítsák: a „kis győzedelmes háború”, pontosabban egy lokális konfliktus mögött komoly szándék rejlik. Össze kell fogni a népet és bemutatni a Nyugatnak, hogy Észak-Koreát nem katonai erővel kell elnyomni, hanem békét kell vele kötni, kiengesztelni. 

Nem nagyon értem, hogy erre miért van szüksége az USA-nak és Dél-Koreának. Ugyanis ez a pénzügyi-gazdasági indexek drasztikus visszaesését vonja magával. Komoly csapást mérnek ezzel nem csak a regionális, hanem a globális gazdaságra is.”

/ Szerk. Megj. :Szerintem az oldal olvasói viszont elég jól sejtik, miért is van erre szüksége az USA-nak és a felette álló szervezett háttérhatalomnak. Főleg, ha a globális gazdaságra csapásként hatna ez az egész, ahogy a szakértő is tudja ..... Kezd összeállni a kép ? ..../ 


Phenjannak azért mégis csak százszor fel kellene mérnie mindent, mielőtt elsütné a puskát – állítja Valerij Gyenyiszov, a MGIMO tanszékvezetője.

„A helyzet bonyolult. Különösen azok után, hogy megrendezték a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága plénumát és a KNDK Legfelsőbb Népgyűlése ülésszakát, amelyen határozatot fogadtak el az „önvédelmi célú atomfegyverrel rendelkező ország státusza további szilárdításáról”. Tulajdonképpen nem marad lehetőség a koreai a nukleáris probléma rendezése érdekében folytatott hatoldalú tárgyalások újrafelvételére. Mindegyik érintett félnek erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy elkerüljék a konfliktust. Jelenleg az a feladat, hogy a helyzet visszatérjen a politikai-diplomáciai mederbe.”

Közben az a benyomás alakulhat ki, hogy a fő játékosok nem túl optimisták. A destabilizációra irányuló játéknak vége. Valóban beindult a destabilizáció. A helyzet jelenleg úgy fest, hogy elég egy elemi emberi hibát elkövetni, elég valamilyen műszaki üzemzavar vagy provokáció, hogy kitörjön a konfliktus. Most már nem csak minden érdekelt fél közös erőfeszítése kell ahhoz, hogy a Koreai-félszigeten fenn lehessen tartani a békét, egyszerűen csoda kell ehhez.

Castro atomháborúra készül
A kubai politikus szerint a karibi válság óta most alakult ki az egyik legsúlyosabb atomháborús veszélyhelyzet. „Ha ott háború tör ki, a félsziget mindkét részén elő népek súlyosan megszenvedik azt” – írta. Szerinte a háborús cselekmények következményei a Föld lakosságának „több mint 70 százalékát” érintenék. Ha a háború kitörne, Barack Obama elnök az Egyesült Államok történelmének leghitványabb személyiségévé válna – fogalmazott.

Az Egyesült Államok katonái észak-koreai nukleáris objektumok elfoglalására készülnek
Ez akkor fog megtörténni, ha az észak-koreai vezetőség elveszti irányítását a helyzet fölött. Az ehhez szükséges terveket már előkészítették.

Korábban a KNDK azzal fenyegette Washingtont, hogy katonai provokáció esetén megsemmisíti a Csendes-óceánban és Dél-Koreában lévő amerikai bázisokat.

7 megjegyzés:

  1. Tehát úgy gondolod hogy a földrengés a Haarp műve? Talán még az is lehetséges hogy egy kis atom robbanó fejes rakéta lett hadrendbe állítva?

    VálaszTörlés
  2. Tán kaptak egy kis figyelmeztetést amúgy hárposan?

    VálaszTörlés
  3. Mikor a fosodrasu meg az alternativ nagyon egy notat fuj akkor mindig meg vagyunk vezetve. Nem gyanus, hogy mennyire erolkodnek, hogy minel jobban betojjunk? A dagi akkor le'p mikor mondjak neki.
    Mi lehet a cel? Elore megindokodlni a kovetkezo lepesuket? Ez mar ugy tunik megvolt...a gazdasagra akarnak hatni? Vagy a fe'lelem energiara van szukseguk, tomeg meretekben? Ki tudja?

    VálaszTörlés
  4. Abból érdemes kiindulni, hogy ha egy ilyen konfliktushelyzet létrejön, annak számtalan megnyilvánulási lehetősége van a spektrum teljes szélességében a békés rendezés és a totális világháború között. Itt minden bizonnyal egy csomó valóság válik szét és lesznek belőle (először) párhuzamos valóságok, aztán (amelyek persze túlélik) alsó és fölső világok. Mi valószínűleg mindet végigéljük, ám csak a jelen életünk emlékei maradnak, úgyhogy itt kuksolunk tök vakon és lehet, hogy közbern már többszázszor átéltük ezt az egészet. Vagyis halálod után ugrik a tudatpozíciüd egy másik valóságba, a legvégén viszont csak olyanban köthet ki, ami békésen halad tovább. Persze egy rakás tanulság után, amit (így) nem az emberi alakod fog megtapasztalni. Ám mindet végigéled. Aki nem értené és érdekli: (halalkutatas.blogspot.hu)

    VálaszTörlés
  5. Kíváncsi lennék, honnan van É-Koreának atomfegyvere, honnan vannak a katonai járművek, egyáltalán honnan van beléjük üzemanyag, alkatrész stb. és miért jó nekik, ha a határon lévő ipari parkból "jelentős mennyiségű valutabevételre" tesznek szert.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az oroszoktól, ahogy Iránnak és Afganisztánnak is.
      A világ kussol és nézi csendben ahogy az usa befurakodik a csápjaival mindenhová...(Irak, Afganistán,Szíria, Egyiptom, most Korea...aztán

      Törlés
    2. Nem csak ott játszadoznak. Erösen szorul a hurok, valamit lépni kell. Készül a totális uralom.

      Törlés