2013. április 1., hétfő

Az uniós Trojka Ciprust "a lehető legrosszabb típusú gyarmattá" változtatja. Izland a megoldás!-mondja a parlament elnöke


TROJKA : Az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap
Miközben kiderült, hogy a megszorítások elsődleges célpontjává a középosztály, a vállalkozások és üzletek válnak a fejlettnek mondott világban, eközben nagy felháborodást okoz, hogy a leggazdagabb elit tagjai időben kimenekítették pénzüket. És itt most nem az Illuminati vezetőire gondolok, hiszen nekik nem is kell sehonnan sehová pénzt menekíteni - hanem a "szimpla" dúsgazdag politikusokra és befolyásos üzletemberekre. 

Ciprus elnöke és családja, a teljes zárlat előtti napon 21 millió eurót mozgatott át Londonba! 
Ezzel nincs egyedül, így míg a globalista média úgy próbálja beállítani, hogy ennek a vágásnak az Offshore-számlák tulajdonosai, mega-gazdag üzletemberek a kárvallottjai- ez szemen szedett hazugság, mert valójában a középosztály tagjai és a kis üzletek tulajdonosai kapták a legnagyobb arculcsapást és kifosztást.
Azon a napon, amikor az egyszerű embereknek egy uniós tollvonással magántulajdonuknak jelentős hányadát a bank egyszerűen lenyúlta és átutalta az Európai Uniót irányító háttérhatalom zsebébe....

Ciprusi Parlament elnöke: Egyedül az izlandi megoldás biztosítja a "nemzeti függetlenséget, nemzeti szuverenitást, erkölcsi integritást és gazdasági függetlenséget." - Azaz el kell hagyni a Trojkát" és az Európai Stabilitási Mechanizmust !

Pont múlt héten, Yiannakis Omirou, a Ciprusi Képviselőház elnöke hívta fel a nemzet figyelmét, hogy "elérkezett a felelősségvállalás ideje", amikor igyekeztek egy végső megoldást kitalálni a súlyos pénzügyi válságra. ma viszont már azt írja, hogy az Uniós TROJKA által kiszabott felelősségvállalás Ciprust "a lehető legrosszabb típusú gyarmattá" változtatja.

Egyedül az izlandi megoldás - "elhagyni a Trojkát" és az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) - biztosítja a "nemzeti függetlenséget, nemzeti szuverenitást, erkölcsi integritást és gazdasági függetlenséget."

Lehet, hogy van is miből levonnia ezt a következtetést.
Elég csak megnézni az alábbi diagramot, mely a Trojka célkeresztbe került "gyermekének", Görögországnak a sorsát mutatja (a munkanélküliségi rátán keresztül), midőn az Unió "kezébe vette a dolgokat" és saját kizsákmányoló rendszerét erőltette a görögökre.

Talán elég valós a félelem mindenki számára a Trojka által kijelölt "ortododoxnak" számító utat járva.......

Omirou vészjóslóan arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben továbbra is kötődnek a Trojkához, Ciprus sorsa már eldőlt és még csak jövője sem lesz.....

"Nincs más alternatíva, mint megszabadulni a Trojkától és az Unióval kötött Memorandumtól" - mondta tehát a Képviselőház elnöke.
Beszélt a Trojka igényeiről, melyek megsokszorozódtak és Ciprust egy olyan gyarmattá változtatják, melynél rosszabbat elképzelni sem lehet, és erre figyelmezteti a nemzetet is....
Felhívta a figyelmet, hogy az uniós láncoktól való elszakadás bizonyára áldozatokkal is fog járni, de nincs más út, hogy biztosítani lehessen a nemzeti függetlenséget és szuverenitást...


Ha Izland megcsinálta, talán Ciprusnak is sikerül... Bár ez lehet csak utópia részemről....

Kapcsolódó cikkek:
Izland elnöke: "Hagyni kell a bankokat csődbe menni !"
Miért mindig IZLAND ? Miért nincs a hírekben ? Hát ezért...

11 megjegyzés:

  1. Drága Laci!

    Lesznek még itt nagy újulások a világban!

    Hála a Te munkádnak is: Örömmel jelentem, hogy a Trillió Dolláros Per David Wilcock-tól a Te fordításodban megjelent a Leleplező mostani számában, mely egészen június közepéig a legfrissebb szám!

    Gratulálok!

    Értékes a munkád, nagyon sokat számít, és Tőke Péter szerkesztő a további fordításra való igényét fejezi ki a cikk végén.

    A Leleplező könyvújságot sok politikusnak is oda szokta adni Tőke Péter, webcíme leleplezo.eu, inmedio és relay újságárusoknál kaphatő, benne olvasható Tőke Péter email-címe is.

    Egyébként pedig: manapság a blogokból, főleg a Tiedből, többet lehet tudni, mint egy ilyen, két évtizedig ilyen témákban listavezető könyvújságból! Köszönjük sok milliónyian!

    Legyen rád Áldás!
    az egyikünk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igyekszem, amennyire erőmből, időmből telik. Főleg ez utóbbi, ami fogytán van, hisz munka mellett írogatok, fordítgatok és minden más tevékenység, ami ehhez kapcsolódik FB-oldalakkal és csoportokkal ....

      Örülök, hogy vannak egyáltalán olyan írott források is, mint a Leleplező...

      Cél, hogy ébredjenek rá az emberek az igazság önálló keresésére és a hatalmas manipulációra, aminek naponta ki vagyunk téve mindannyian. Akik megtanultak már valamennyire átlátni ezeken a dolgokon, azaz rendelkeznek egy újfajta tudással, nekik "kutya-kötelességük" ebben másoknak segíteni is és informálni minél több embert.

      A Tudatosság fejlesztése a kulcs, amit mostanában kevésbé hangsúlyoztam, mert sajnos közvetlenül nem tudok segíteni a fejlesztésében. Maximum a létezésemmel a saját környezetemben és néhány válasszal azoknak, akik nekem írnak. Az vagy fejlődik saját erőből vagy nem.

      Örülök, ha valamiben tudok segíteni, hiszen nem ok nélkül kezdtem el 2 éve a blogot, bár inkább csak a gondolataim és némi "tudásanyag" átadása volt szimplán a célom. Azóta túl is nőtt rajtam kicsit... és kétségtelen, hogy tényezővé vált a "VilagHelyzete".
      Mehetnék TV-műsorba, írhatnék könyvet, vagy alapíthatnék mozgalmat ...-ezekre kaptam eddig ajánlatot, de szeretem azt, ami a hivatásom, így marad szabadidős tevékenységnek az "Emberek felébresztése" ...
      Az élet fogja csak megmondani mi lesz ennek az egésznek a vége...

      Örülök és köszönöm, hogy írtál. Egyébként a vilaghelyzete@gmail.com rendelkezésre áll, ha bárkinek észrevétele, javaslata, vagy mondanivalója lenne számomra.
      És természetesen a FB-oldal is...

      Törlés
    2. Magyarázd már el nekem SBG Buddha létszi mi ez a tudatosság és hogyan lehet azt fejleszteni?

      Törlés
    3. Pont azért is írtam, hogy közvetlenül nem tudok benne segíteni, mert nagyon nehezen meghatározható dologról van szó. De igyekszem rá választ adni, csak ez tipikusan az az eset, mint a Matrix esetében :
      "Lehetetlen elmondani mi is az a Matrix. Saját szemeddel kell látnod!"

      Az én saját utamon nagyon sokat segített valamikor AJ Christian és Eckhart Tolle, mint gondolatébresztők..., rengeteg könyv, film és kutatás...de a legfontosabb: a világ személése úgy ahogy az van.

      Nem pedig úgy ahogy azt látni kellene a szülőktől, az oktatástól, a társadalomtól megtanulva. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de egyszer csak megtörténik...

      Amikor ráébredsz arra, hogy amiket gondolsz, vagy mondasz, azok jelentős része tanult gondolat, vélemény, ítélet.... És amikor rádöbbensz, hogy Te nem a neved, a szereped, a foglalkozásod vagy, hanem egy végtelen tudatossággal rendelkező lény, akkor olyan források és események nyílnak meg az életedben, amiket azelőtt nem is tudtál volna hova helyezni...

      Törlés
    4. Korábban, mikor valaki erről kérdezett, akkor így tudtam erre válaszolni:

      A tudatosság csak egy szó és az a bajom nekem is vele, hogy kénytelen vagyok használni mindarra, amit közvetíteni vagy átadni akarok.
      És nyilván azt, ami belül bennem is lezajlott, vagy most történik vagy csak abba az irányba tartok majd.
      Valójában az a lényeg, hogy megélem, látom, érzékelem, de nem címkézem fel a dolgokat, nem ítélkezem semmiképp, hiszen minden ilyen azokból a korlátokból fakadna, amit a társadalom, a családom, a neveltetésem, az oktatásom, a vallás rám aggatott. És ha tudom, hogy amiket ilyenkor mondok, az valójában nem is az enyém, illetve ha tudatosan viszonyulok ehhez a tényhez, akkor bármikor bármit teszek, ezt belül levetkőzve olyan nyitott, olyan szeretettel teli tud az ember lenni, ami hasonló valamiféle megvilágosodáshoz.

      Elmondani nem tudom és nem is lehet, de megélni igen. Ez egy hosszú folyamat és sajnos szavak nélkül lenne a legjobb. Így marad a Tudatosság és mindaz, amit nekem jelent. Hisz én csak azt írom mindig, amit nekem jelent ez az egész.

      Az egészben az a legjobb, hogy megéled és elfogadod az eseményeket az életedben, tudva, hogy minden okkal történik. Én nem azért csinálok valamit, mert ez és ez a célom vele, vagy úgy kellene lennie, ahogy én akarom.
      Sokszor még magam sem tudom, hogy lesz majd, hanem tudom, ahogy lesz... akkor és ott pont úgy kell lennie...

      Egyszerűen létezel és ezáltal hatással vagy az egész világra. Még akkor is, ha azt akarják elhitetni veled, hogy porszem vagy. Pedig annál sokkal több!

      Törlés
    5. Elhiszem hogy nehéz dolgod van Buddha, ha a tudatosságot akarod definiálni.
      Ugyanis több szintje van, manapság már azt is tudatosságnak hívják, ha valaki szelektíven gyűjti a szemetet.:)
      Ez is egy szint, de az én megfogalmazásomban a tudatosság az, amikor ráébredsz ki is vagy valójában, és tudatosan használod azt a teremtő erődet, amelyet eddig, -tudatlanságodat kihasználva- mások hasznosítottak helyetted, és bizony nem a te érdekedben...

      Törlés
  2. Szul than: nem tudom Te hogy vagy vele, de én valahogy hiányoltam Budha tudatosság definiciójából a "használod a teremtő erődet" részt, sőt, ennek hijján egyáltalán nem értek egyet az Ő definiciójával. Ami véleményem szerint fontos lenne még, hogy mit értesz a "használod a teremtő erődet" kifejezés alatt konkrétabban, hiszen az anyagi világban élve nem "szemlélődhetünk" folyamatosan... Ugyanis szerintem a "szemlélődés" még nem egyenlő a teremtő erő használatával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy a minket kihasználók sem szemlélődésre használják a mi teremtő erőnket, úgy nekünk sem (csak) azt kell tennünk.
      Figyelmünk lényegtelen dolgokra fókuszálásával, negatív érzelmek, energiák, és alacsony rezgés generálásával manipulálnak minket, eredménye a jelen valóság.
      Tegyük hát ezek ellenkezőjét, ez egyáltalán nem (csak ) a szemlélődés, de a rendszeres meditáció azért kihagyhatatlan. De csak lazán.:)

      Törlés
    2. De pl. meg is lehet osztani hasznos gondolatokat: http://www.thesecret.hu/blogok/szmoercsi/utonjaroknak

      Törlés
    3. Vagy ezt:
      http://www.thesecret.hu/blogok/szmoercsi/ki-menti-meg-bolygot

      Törlés
  3. Úgy látszik, csak kiderülnek a dolgok..

    http://www.origo.hu/nagyvilag/20130404-feltarul-a-piszkos-penz-rejtelye.html

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...