2013. január 1., kedd

Noam Chomsky tízparancsolata része az életünknek ? - Így működik a manipuláció


A következő bejegyzésben ismertetendő alaptételek egy bizonyos Noam Chomsky nevéhez fűződnek, aki – a 84 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről téve tanúbizonyságot – a mai napig a híres MIT (Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát (ez utóbbit úgy hatvanöt évesen kezdte, tehát senki ne adja fel!). Jómagam is sokat tanultam a nyelvészeti kutatásairól és mielőtt elhamarkodottan elítélnénk, el kell mondanom, hogy zseniális elméről van szó és egy olyan emberről, aki kiáll az elnyomás és az igazságtalanság ellen. Egyszerűen ő csak leírja azokat a tüneteket és elveket, melyek alapján a világ működik.... 
No de itt és most nem is az ő élettörténetéről akarok beszámolni, hanem arról a – tíz pontból álló – tételsorról, amit sokan Chomsky tízparancsolatának is neveznek, lévén hogy a Mester ezeken keresztül magyarázza a mindenkori politikai hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek természetrajzát. Az ő szavaival: ezek a hatalmi diverzió médiastratégiái.
Chomsky barátunk ezeket először úgy 25-30 évvel ezelőtt írta össze, amiből mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar. Mindenesetre úgy vélem: ha tudjuk, hogy a Hatalom miben (és hogyan) mesterkedik, védettebbek vagyunk vele szemben - legalábbis átlátunk a manipuláción....., ha még tudunk gondolkozni és kételkedni…
Lássuk tehát, hogyan próbálja a hatalom maga alá gyűrni (az egyénen keresztül) a társadalmat. Az alábbiak nem szó szerinti idézetek, hanem Chomsky egy-egy tételének kicsit zanzásított verziói.
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet (majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk). 
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.  
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. 
..............
Nos, mindannyiunkban megfogalmazódik a kérdés: ha ez ennyire elképesztően valóságos - hiszen naponta érzékeljük mindegyik pontot- akkor tényleg létezik az az "összeesküvés-elmélet", mely szerint a globális folyamatokat, a nemzetek, emberek, a társadalom reagálását, pro-és kontra megnyilvánulásait, az emberek viselkedését valakik a háttérből tervezik, szervezik és irányítják ? 
- Talán mégis igaz, amit az Agenda 21 és a Tavistock Intézet működésről kidob a Google, ha rákeresünk ? - Talán "szegény" Drábik János mégsem beszél "elvakult badarságokat" évtizedek óta megannyi tanulmányában, amikor ezekről a szervezett magánhatalom által működtetett erőkről, mint gépezetről ír ? 
- Talán a fasizmus, kommunizmus, kapitalizmus, liberalizmus, ál-demokrácia.....mind-mind egy jól megtervezett társadalmi kísérlet, melynek irányítói mindig ugyanazok ?
Áldozata és mindezek elszenvedője  pedig kivétel nélkül mindig "maga az ember", a "kis ember", ...a rabszolga....?

Nos a választ mindenkinek a fantáziájára és ismereteinek bővítésére bízom most is, és bátorítom a kutakodásra !  Mert a válaszok mindig ott vannak.......  (SBG Buddha)



És végül egy napokban megtalált kis videót szeretnék mutatni nektek, mely nagyon jól szemlélteti, hová vezet mindaz, amit egy predátor - ragadozó jellegű létforma kialakított ezen a bolygón. Önmagáért beszél és érdemes végignézni.... 


A cikk forrása egy innen letöltött dokumentum volt 

29 megjegyzés:

  1. Ha már Chomsky mesternél tartunk:

    http://www.youtube.com/watch?v=2q0Wdk7ek7Q

    VálaszTörlés
  2. Igyvan, ezeket mar az ovisok is tudjak.Annyiban egeszitenem ki hogy nem turod, hanem turjuk.Sot meghelyesebben, tudom hogy az ovisok is tudjak megis TUROM.Talan majd ha a csapbol is ez folyik akkor tenyleg betelik a pohar.Nyomjad Buddha.

    VálaszTörlés
  3. Egy kis szórakoztató érdekesség, amiről errefelé "elfelejtettek" beszámolni. Jesse Ventura szétbünteti David Icke-ot:

    http://www.youtube.com/watch?v=eg_3cTH16dQ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kapja rendesen a hullok miatt.Jogos mert nem keszult fel beloluk rendesen, szerintem azert mert nem az o elmelete ez es o sem erti teljes mertekben.A ket ember teljesen mas eset, eggyik az igazsagot kutatja es csak kezzelfoghato bizonyitekokat hajlando elfogadni.En szeretem ot is mert jot akar, arra torekszik hogy az emberek megtudjak hogy mifolyik korulottuk es felelosoket keres.David a spiritualis oldalarol kozelit, o ebreszteni akar.Egyiksem tokeletes de hasznalhato informacioval bir mindketto.Koszonom a linket amit dobtal es koszonom a helyet ahol ezt megtehetted.

      Törlés
    2. Azért a homo erectus szintű kommunikáció amit Ventura lefolytat nem egy követendő példa. Ilyen primitív szintre ne süllyedjen le az ember, hacsak nem a tv-nek dolgozik.

      Törlés
    3. Ez a "homo erectus szintű kommunikáció" pontosan elegendő volt ahhoz, hogy a reptilian-féle Icke-baromságot darabokra szedje és a fickót teljesen hiteltelenné tegye percek alatt. Ennyi kellett ennek a rendkívül értelmes elméletnek - amit kb. egy Carpenter film forgatókönyvéből ollóztak össze - a megsemmisítéséhez...

      Törlés
    4. Ezt te sem gondolhatod komolyan... Icke könyveket, meg több órás előadásokat tart erről, ez a tag meg azt várja hogy egy mondatban bizonyítsa be neki. Ekkora primitívséget én sem tűrnék el. Ez nem "darabokra szedés", hanem csak az, hogy ősemberrel nem beszélgetünk kvantumfizikáról, mert szétveri a fejed egy husánggal.

      Törlés
    5. Tehát szerinted nem egy primitív, idióta baromság az, hogy a Földet valójában egy gyíkfaj tartja megszállás alatt... Fogadd őszinte részvétemet. Könyveket pedig eget rengető baromságokról is lehet írni gazdagon. Ventura pusztán annyit akart, hogy Icke tényekkel támassza alá ezt a "nagyszerű" teóriát...

      Törlés
    6. Icke elméletét cáfolni kellene, ahhoz hogy teljesen hiteltelenné váljon. Az egy dolog, hogy bizonyíték nincs rá; de ez még nem bizonyítja az ellenkezőjét sem. Ellenben Jesse pl. hosszasan vitatkozott Piers Morgannel 9/11-ről, ahol Piers természetesen a hivatalos álláspontot képviselte. Jesse szerint pedig ugyan az Al'kaida csinálta, de az illetékesek vagy szemet hunytak fölötte és hagyták, vagy nem voltak elég ügyesek. Nos az ő verziója is legalább olyan nevetséges mint a hivatalos. Vagyis Icke számláján van egy "vagy-vagy" állítás, Venturáén pedig egy nyilvánvaló hazugság. Akkor most hol is vannak komolyabb hitelességi gondok?

      Aztán hasonlítsd Icke előadásainak színvonalát bármelyik Ventura filmhez. Német krimisorozatokat megszégyenítő rendezés... :D

      Te is csak a véleményed szolgálatába állítod a dolgokat, nem pedig igazságot akarsz belőle összerakni.

      Törlés
    7. Ez is tanulszagos hozza szolas volt Kereso-tol, Csak szerintem kevesek olvashattak

      Törlés
  4. @Hakapeszi Maki
    Egyszerű a válasz: a különbség, hogy én nem minősítelek Téged, Te viszont igen.
    Bár ez sem rólam szól, hanem mindig rólad, hiszen a te meggyőződéseidet, elveidet, neveltetésedet tükrözi! Ez minden embernél így van. Ezért nekem azzal nem sok dolgom van, hogy foglalkozzak vele. Pláne reagálni.

    Én nem ismerem a te blogodat és írásaidat (ezeken kívül), Te az enyémeket igen.
    Te vagy nálam látogatóban és nem én nálad...
    Ha ez fals "információkkal", közhelyekkel telenyomott blog, amivel én többnek akarok látszani - akkor miért jársz mindig ide vissza mégis ? Ezt nem értem.
    Ez egy saját blog. Bárkinek joga van - úgy érzem - leírni, ahogy látja a világot vagy megosztani, amit szeretne.

    Én hiszem és tudom is, hogy mindaz, amiről elkezdtem beszélni a blog indulása óta, azóta igenis sok-sok emberhez eljutott és van hatása, mert beszélnek az emberek nyíltabban (még a média bizonyos peremén is) olyan dolgokról, amit azelőtt bugyutaságként félresöpörtek volna. Szóval tudott elérni valami változást az információk, a tudás, és gondolkodás terén - ezt az olvasóim írják...

    A saját életemben pedig amiket teszek, amivel javítok a környezetem vagy mások életén az nekem pont elegendő és nem is szorul magyarázkodásra+reklámozásra.
    Nem szándékozom a világba kürtölni, hogy Téged győzködjelek. Attól én nem leszek több sem kevesebb az ő szemükben. Teszek egy-két dolgot..., nekem pont elég, ha ők tudják, akik kapnak belőle.

    De azért abban is bízom, hogy nem véletlenül írnak olyan sokan és biztatnak és nem az általad közhelyesnek tartott fals információk miatt olvassák el sokan naponta. Akik között hál'istennek pont a gondolkodó és értelmesebb réteg van többségben.

    Szóval örülnék ha végre valami tartalmi hozzászólást is tennél, ami a cikkek anyagához kapcsolódik, és nem folyamatosan a blogot vagy engem minősítenél, mert így ez semmivel nem több, mint "troll-tevékenység", amitől viszont mi semmivel sem leszünk többek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kérdésedre, amit már korábban is feltett az egyik agyatlan híved - ott is válaszoltam rá -, de a gyengébbek kedvéért itt is megteszem: Azért „járok” ide, mert szórakoztat. Ingyen sci-fi, még ha az igénytelenebb része is annak a műfajnak. De azért nagy poén nézni ezt a sok elborult és az idő folyamán kivétel nélkül mind kicsorbuló felvetést, figyelmeztetést, mintha csak egy párhuzamos valóság híreit olvasnám… Meg azért érdekel, hogy mi mindent akarsz lenyomni az ostobák torkán és ők mennyire engedik, hogy hülyének nézd őket. Szóval pusztán szórakozásból járok ide, illetve van a tevékenységemnek egy kis etológiai vonatkozása is.

      Te komolyan gondolod azt, hogy azért kezdtek el az utóbbi években többen és többen beszélni az NWO-ról és hasonló témákról, mert van ez a blog??? :D :D :D Emberrrrrr, ezen kívül még tucatnyi magyar nyelvű blogger firkálgat hasonló szinten hasonló témában és te ki akarsz magadnak sajátítani egy ilyen „érdemet”??? :D Ráadásul ott vannak a külföldi oldalak, a youtube, illetve van az országunkban egy havilap, mely kb. 100000 emberhez jut el minden hónapban és felvállaltan nyomatja ezeket a témákat. És akkor szerinted a VH-nak köszönhető az, hogy elkezdtek beszélni emberek ezekről a problémákról??? :D A napi párszázas látogatószámoddal? :D :D Kapjál már a fejedhez, jóember…

      És egyébként: Mégis, mire gondolsz akkor, amikor azt mondod, hogy a „blog indulása óta… információkat, gondolatokat” osztasz meg az emberekkel? Milyen információk vannak itt, amik kiállták az idő próbáját és igazolást nyertek azok? Milyen egyedi, eddig még nem ismert gondolatrendszert osztottál meg az emberekkel a közhelyparádékon kívül? Illetve eddig nem ismert és nem szétrágott, igaz vagy sem tényeket?

      A saját, privát életed az engem egyáltalán nem érdekel, kár volt felhozni ilyesmit, mivel nem erről van szó. Egy publikus blog „világ helyzete” névvel nem a saját, privát életed, ez ugye tiszta sor, és én kizárólag ezt észrevételezem, mivel te a tevékenységed megkezdésével vállaltad azt is, hogy ezzel a tevékenységeddel kapcsolatban esetleg kritikákat is kaphatsz majd. Ez nem tetszik? Hát pedig ez van, mert ez így törvényszerű, sőt, természetes.

      Engem neked nem kell győzködnöd semmiről. Nem is tudnál. Az intellektuálisnak, felvilágosodottnak, „ébresztőnek” és filozofikusnak szánt itteni megnyilvánulásaid erre nem elegendőek, ennél többet, egyedibbet és értékesebbet kellett volna alkotni ahhoz, hogy győzködésről egyáltalán beszélhessünk. Miről kellene győzködnöd? Hogy legyek jobb ember, és ha meg akarom változtatni a világot, akkor először saját magamban indítsam el a változást? :D :D :D

      Örülj annak, hogy vannak még naiv és tudatlan emberek, akiket az olvasóidnak tudhatsz, és ezért nem veszik észre azt, hogy írásaid döntő többsége semmit nem ér, nincs valós információ-tartalmuk, sőt, nagyon sokszor hamis „tényeket” osztasz meg, illetve azt sem veszik észre, hogy egyéb „műveid” legfeljebb a kocsmafilozófia mélységeibe képesek eljutni. Ha Neked ez megelégedés, hát akkor egészségedre.

      Tartalmi hozzászólást vársz tőlem? Mindig azt kapod. Szerintem a hozzászólásaim több tartalommal rendelkeznek, mint némelyik híved sematikus kétsorosa megszorozva mondjuk ötszázzal. Neked csupán az az igazi gondod, hogy én velük ellentétben nem hülyén mosolyogva bólogatok, hanem kritikus gondolataimat osztom meg a saját felületeden és mivel ez téged egyre jobban érzékelhetően zavar, elmondhatjuk, hogy éppen addig vagy csak demokratikus gondolkodású, amíg valaki egyetért veled…

      Számodra az ellentmondás és kritizálás „troll-tevékenység”, számomra a szólásszabadság és demokrácia megnyilvánulása. Nehezedre esik elfogadni? Ez téged minősít és lerántja rólad az álarcodat…

      Törlés
    2. Hapakeszi :)
      Az "Ingyen sci-fi"-t letöltöm, elolvasom, aztán ha tetszik megtartom, ha tetszik kidobom. Ez olyan egyszerű.

      Törlés
    3. Ahogy mondod. De itt ráadásként még időről-időre frissül is! :D

      Törlés
    4. Hakapeszi, a te arcod már akkora, mint a hajdanvolt Elefántemberé. Minek töltöd itt az idődet? Miért pazarlod itt az energiádat? Az állintellektuális, lesajnáló gúnyod közzétételéért? Hogy ezzel is megerősítést nyerjen az egód, hogy mennyivel különb vagy az idejáró "ostobáknál"? Én ugyan nem vagyok hívő, sőt az itt megjelenő információk zöméről megvan a negatív véleményem, ami nem éppen hízelgő. Mégsem állok neki gúnyosan a magas lóról szónokolni. A gőg, a felfuvalkodottság az egyik legvisszataszítóbb tulajdonság. Talán irritál a közhely: de mégis magadon kellene elkezdeni munkálkodni, hogy ne legyél ilyen kis felfújt gömböc.

      Törlés
    5. @Hakapeszi

      Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nevetséges ahogy követeled a tényszerű magyarázatot. Régi mainstreames beidegződés, ott volt ez szokás, hogy megmondják a frankót és tényekkel alátámasztják. Persze mostanra már sokmindenkinek leesett a tantusz, hogy nem úgy van ahogy mondják, de ugyanolyan szájbarágott "igazságot" akarnak helyette. Rossz hírem van: ilyen forrás nem létezik. Hacsak nem Rotschild a vezetékneve vagy Kissinger meg ilyenek. Ők tudják mit akarnak, mindenki más csak tippel és következtet. Itt nem egy zárt laborban lefolytatott kísérletről vitatkozunk. Ezer tényező és szándék, húzódik meg a háttérben, amiről esélyünk sincs tudni. Egy dolog marad: a szemezgetés. Abban - mint már korábban is mondtam - igazat adok neked, hogy Buddha néha túlzottan magabiztosan tálalja azt, ami csak egy lehetőség. Viszont az vitathatatlan tény, hogy a történelem során mindig ezek közül a kusza és sokszor meg nem valósuló eshetőségek közül kerül ki a valóság egy-egy eleme. Ki hitte volna, hogy az amerikai kormány a saját népe ellen követ el terrortámadást? Ki hitte volna, hogy a demokrácia zászlóshajója (az USA, ki más...) tömeggyilkos diktátorok tucatjait juttatja hatalomra, akik százmilliók haláláért felelősek? Ki hitte volna, hogy a végtelenségig kiéheztetett és megnyomorított emberek halott gyermekeiket eszik meg sőt árulják a piacon testrészeiket? Ki hitte volna, hogy elme-rabszolgákat tartanak szinte minden főbb emberük mellett? (Cathy O'Brien, Arizona Wilder) Ki hitte volna a Bohemian Grove történetét vagy a Skull and Bones-ét? Ki hitte volna el 20-30 éve, hogy médiasztár lehet minden löttyedt seggű tohonya picsából aki hajlandó magát televeretni egy valóságshowban? Ki hitte volna, hogy a Palesztinában pár éve élő erőszakkal betelepített zsidó kisközösség szabadság harcot(!) hirdet az évszázadok óta ott élők ellen? És ki hitte volna, hogy a háború "befejezésekor" megkapja a terület 48%-át?

      A fent felsorolt dolgokat ha a bekövetkezésük előtt pár évvel vagy akár hónappal felmeríted, nem sokan néztek volna normálisnak. Nagyon sokan még ma sem tennék. Aki nem tud ezekkel a dolgokkal foglalkozni, csak úgy hogy retteg az ne tegye. :D De ha valaki az igazságról akart tudni, akkor készüljön föl rá, hogy durva. Aki nem elég gyanakvó ahhoz, hogy ne vegyen be mindent elsőre... hát magára vessen. Ha nem itt vezetik félre akkor majd máshol. Tehát mások félrevezetettsége végett aggódnod is elég álszent. Szerintem.

      Buddha tálalási módszerén lehet vitatkozni, de a számonkérésed mélysége egyszerűen abszurd. Amit tőle vársz, azt nála sokkal okosabbak sem tudják megmondani. Neked viszont egy kis hamis konteksztus-teremtéssel egyből sikerült a "nagy félrevezetőt leleplező hősi lovag" szerepébe tuszkolni magad. Gondolom jól esik néha okosnak lenni... :)

      Ezért írtam én is. :P Adjuk meg az egónak ami jár neki...

      Törlés
    6. Sblog: Annyira alja szinten van a válaszod, hogy nincs ingerenciám érdemben válaszolni rá. Nem is lehet, hiszen kimondottan csak szmeélyeskedsz, az pedig nem az én terepem, azt meghagyom az alantasabb létformáknak. További jó - sajátos - szórakozást hozzá Neked!

      Elveszett Kereső: Nagyjából megértem, hogy miért írod azt, amit. Azonban mindennek szüksége van kritikára, ha már olyan látványosan elgurult a gyógyszer, illetve eltünt mindenféle önkontroll, mint jelen blog esetében. Én nem most bukkantam fel először itt, mindig is jelen voltam, csak most éreztem úgy, hogy most már "be kell szólni", mivel rossz irányba halad a dolog. Egyéni vélemény, nem kértem a törvénybe iktatását a meglátásomnak. :)

      Törlés
    7. " mivel rossz irányba halad a dolog."
      Ezt légyszíves bővebben kifejteni, és a szerinted jó irányt is.

      Törlés
  5. írjuk a posztban szereplő 10 pontnak az ellentettjét
    1.) az embereknek meg kell mutatni a legfontosabb problémákat, de persze minden más problémát is meg kell mutatni, természetesen a súlyuknak megfelelően, mert egyébként minden probléma számít

    2.) a népnek rendkívül kritikusan kell szemlélnie minden politikust, és megtanítani a népet hogy ne a külsőségeket nézze hanem komolyan gondolkodjon

    3.) A nemzetnek mindig nagyon ragaszkodnia kell a helyes, jól működő dolgokhoz.

    4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy a politikusok és a nagytőkések mindig igyekeznek átverni a népet és minél több pénzt lenyúlni. Éppen ezért a nép nagyon kritikus legyen ha megszorításokat akarnak bevezetni.

    5.) Az embereknek elsősorban a gondolkodását kell nagyon fejleszteni, hogy minél könnyebben észrevegyék az ok-okozati összefüggéseket.

    6.) Az embereket meg kell tanítani arra, hogy hogyan ismerjék fel azt, és hogyan védjék ki azt, ha valaki aljas szándékból az érzelmeikre próbál hatni.

    7.) Az embereket a lehető legmagasabb tudati szintre kell emelni. És motiválni kell őket a nagyon bátor és nagyon magas szintű célok elérésében is.

    8.) A népet a lehető legkorrektebben, legobjektívebben és nagyon széles körben kell tájékoztatni, és minden információhoz nagyon könnyű hozzáférést kell biztosítani.

    9.) Az emberek egyénileg is tudjanak jól dönteni, ne tudja könnyen eltéríteni őket egy buta nyájszellem mém.

    10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében, a lehető legtisztességesebb módon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor egymás mellé a kettőt:-). Az egyik egy álom, a másik egy valóság :-)

      Törlés
    2. Csaba Barát!

      Nagyon jók a gondolataid.
      Csak van pár probléma vele.

      - Politikusaink nem nemzeti érzelműek, így őket nem a nemzetünk, népünk sorsa és érdeke aggasztja. Így a problémákat nem megmutatják, hanem elrejtik.
      - Társadalmunkat hosszú évtizedek óta "szándékosan butítják," hogy jól manipulálható legyen. Fontosnak hazudott dolgokban készen tálalják a "hamis" tejbepapit, kábítják TV-vel, Mónikával, celebekkel, pont azért, hogy a népnek ne kelljen gondolkodni - szokjon le róla, ne tudjon racionálisan gondolkodni.
      Ez által kiteszik őket a "buta nyájszellem mém" hatásoknak.
      - Az embereket szándékosan arra szoktatták, hogy elsősorban kielégítse a saját érzelmeit, és nem arra, hogy felismerje a másokét. (A tudásnak eme lehetőségét és egyéb hasznos tudás lehetőségeit igyekeznek elrejteni vagy használhatatlanná hígitani.)
      - A "magas szintű célok elérésében" pedig még motiválni sem kéne, elég lenne, ha nem gördítenének eléjük megoldhatatlan akadályokat.
      - "Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében, a lehető legtisztességesebb módon."
      Hogy az itt leírt hibákat korrigálni lehessen, legelőször sokaknak a "tisztesség" fogalmát kéne megtanítani, - illetve megtanulni.

      Törlés
  6. A Sion Bölcseinek Könyvében már rég le van ez irva semmi újat nem mondott a faszi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom "megszállás" alá került a blog!
      Bírom ezeket a "kritikus szemüvegeket"
      Had próbáljam fel én is :))

      Aki nem tudja elolvasni még a könyv címét sem, az hogy érti meg a benne foglalt igen csak nehéz és kemény értelmezésű szöveget?
      Mert szerintem nem csak a betűt kell olvasni, - hanem a tartalmat is.

      "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei"

      Törlés
  7. "És maga az anyag meg nem több, mint egy jó kis közhelyparádé."
    Ámbár a forrást illik megjelölni, de az, hogy te olvastad/tudtad az rögtön azt jelenti, hogy mindenki tud róla? Lehet, hogy valaki pont ezt nem tudta, vagy csak most kezdett el foglalkozni a témával. Nincs kiírva az oldalra, hogy itt csak haladó szintű összeesküvések vannak ;D

    VálaszTörlés

  8. Én azt hívom trollkodásnak, hogy látom, hogy van 29 hozzászólás, idejövők és ebből 24 arról szól, hogy valaki ekézi a blogírót.
    Ha a blogíróval vagy a cikkeivel van bajod, akkor írjál neki e-mail-t, ne itt vergődjél szerintem.
    Bocs, az OFF-ért.
    Kérlek, ne válaszoljatok erre a hozzászólásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Kérlek, ne válaszoljatok erre a hozzászólásra."

      :D :D :D

      Mi az, rettegsz egy esetleges vitától és attól hogy annak során a földdel teszik egyenlővé a jelek szerint egyébként sem túl fejlett egódat? :D

      Törlés
  9. na haliho. latom nagyon el politizalodott az oldal. regen legalabb masrol is lehetett olvasni, nemtom ti hogy vagytok vele. de ez a futyisz banda, se lesz hosszu eletu. mi tovabbra is vergodunk. a rendszer rossz. a koponyegeseknek jo...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki emlegetett itt pártokat rajtad kívül? :O

      Törlés
  10. Elég gyökérség itt forrásokról beszélni, engem kb. 0%-ban érdekel. Egyébként én is régóta olvasok ilyen témák után, még hamarabb hogy az egyáltalán szélesebb tömegeket elért volna és a konteot én sem ismertem.
    Egy átlag ember számára a cikkben említett információk egyáltalán nem közhelyek.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...