2013. január 19., szombat

A "másik" Magyarország - ideje nekünk is megnézni, és csendben megtapsolni őket


Frei Tamás : A sors keze van benne, mondaná az egyik barátom, aki szerint soha semmi nem történik véletlenül.

A napjaim most nagyon intenzív írással telnek, készül a "2015", és tegnap épp egy Magyarország dilemmáiról, lehetőségeiről szóló párbeszédhez jutottam. Azt nem árulnám el, hogy ki is Krisztina, akinek a szájából ezek a mondatok elhangzanak :-) de talán így, önmagában is érdekes lehet ez a pár sor, főleg annak a videónak a kapcsán, amit meg szeretnék osztani veletek.

Íme tehát az idézet a leendő regényből:

"1920-ban két út állt a magyarok előtt. Pont úgy, mint 2010-ben. Vagy összekapaszkodnak, zárják a soraikat, újra izmosodó Magyarországot akarnak, a múltba, a letűnt nagyságba révednek, abból erőt merítenek, egységesednek, kierőszakoltan egy hangon, egy irányba húznak, és aki nem áll be a sorba, azt lelökik a szakadékba, vagy… - Krisztina óvatos mozdulattal a homoksárga bársonykanapéra tette a ködbe vesző Erzsébet híd fotóját - …vagy újragondolnak és újrakezdenek mindent. Tehetségesen, mozgékonyan, haladó szellemben kitalálják, és a nulláról felépítik a kisebb, de okosabb, a leckékből okuló Magyarországot. Ahol sokféle hang és kétség létezik, mert tudják jól a félresikerült múltjukból, hogy vitákban, kétségben az erő. Egységben az erőszak!"

Nos, pár órával azután, hogy ezt leírtam, elküldtek nekem egy videót, ennek az idézetnek a második feléhez illő, tehetséges, lendületes, magukat kitaláló, korszerű fiatalok, a "másik" Magyarország - hogy a regénybeli Krisztinát idézzem.

A lenyűgöző, ötperces videón, amit az egyik legnevesebb amerikai youtube videós Devin Graham készített a Face Team csapatát lehet látni, gyönyörű felvételeken, Budapest legragyogóbb arcával. 



A Face Team-et 2004-ben alapította Takács Áron, aki a kosárlabdát ötvözte tornász elemekkel és trambulinokkal. 

Nálunk, Magyarországon alig hallani róluk, pedig megérdemelnék, hiszen tényleg ez az a lendület, a szó szoros és átvitt értelmében is, amire Magyarországnak (szerintem) szüksége lenne.

2006-ban volt az első külföldi fellépésük, és azóta is a világot járják, látványos show-ikkal ámulatba ejtették már több kontinens közönségét. Szerepeltek Euroliga és Szuperkupa mérkőzések félidejében, All Star gálákon, az NBA EUROPE LIVE-on, a FIBA EuroCup All Star Game-n, cirkuszfesztiválokon, és még sok más helyszínen.

Ezt a youtube videót, ezt a Budapestet, ezeket a magyar srácokat már 5.4 milliónyian látták az elmúlt napokban világszerte.


Szerintem ideje nekünk is megnézni, és csendben, magunkban, a képernyőre csodálkozva, megtapsolni őket: 



Halászbástya, Lánchíd, nemzetközi hírű magyar akrobatikus kosárlabdacsapat, az idegenforgalmi nevezetességeket a szokásostól eltérően egy különleges, mindenki által könnyen emészthető, izgalmas sporttal, az akrobatikus kosárlabdával ötvözte a híres YouTube rendező. Devin Graham, első alkalommal választott magyar témát, amelynek főszereplője a Face Team volt. A rendező rövidfilmjeit hétről-hétre milliók nézik, YouTube csatornája több százmillió emberhez jut el. 

A Face Team Magyarország első akrobatikus kosárlabda csapata, amely különleges sport-show bemutatókat tart: akrobatikus kosárlabda, kézilabda, korfball, labdazsonglőrködés, break szerepel a palettájukon. A 2004-ben alakult csapat 9 tagból áll, és minden esetben a helyhez és az igényekhez igazítják fellépőik számát és a bemutató jellegét.
Devin Graham – művésznevén Devin Super Tramp – a YouTube egyik legnépszerűbb filmes rendezője és vágója. Rövidfilmjei hatalmas népszerűségnek örvendenek: egy-egy alkotása a premiert követő napokban már milliós nézettséget tudhat magáénak. Január 9-én publikált rövidfilmjének első alkalommal magyar főszereplői voltak. Budapest nevezetességei mellett a Face Team akrobatikus kosárlabdacsapat, akikről legutóbb a legnagyobb angol tehetségkutató show műsor, a Britain’s Got Talent kapcsán hallhattunk, ahol közönséget és zsűrit is lenyűgözve, egészen az ötödik döntőig meneteltek. Ezt megelőzően a csapat már a magyar Csillag Születik című műsorban is bizonyított.
A két napos forgatás a Halászbástya, a Lánchíd, a Hősök tere, a Budai Vár és edzéshelyszínük, egy szakközépiskola érintésével történt. A forgatáson labdazsonglőr trükköket és akrobatikus kosaras ugrásokat vettek fel különleges kameraállásokból. A videót eddig több mint 5 millióan látták, és a YouTube 68 millió tagot számláló Facebook oldalán is rendkívül népszerű.
A Face Team-nek nem ez az első videó szereplése. Nemrég egy izraeli cég, az Orange reklámfilmjének is ők lettek a főszereplői. Egy hazánkban még ismeretlen sportágat, a SlamBall-t kellett bemutatniuk, ami még olyannyira nem ismert, hogy SlamBall pálya a világon csak Amerikában és Kínában található, így a sportcsarnokban külön erre az alkalomra kellett összeállítani egy pályát. Az új sportág az amerikai foci, hoki, kosárlabda, gumiasztal ötvözete, de a végső cél itt is a labda kosárba juttatása. A forgatásra az Amerikában legendaként tisztelt SlamBall játékosok, Stan Fletchert és Noah Ballout is eljöttek Magyarországra, és ők is szerepeltek a reklámfilmben a magyar csapat oldalán.
A Face Team-et 2004-ben alapította Takács Áron, aki a kosárlabdát ötvözte tornász elemekkel és trambulinokkal. 2006-ban volt az első külföldi fellépésük, és azóta is Magyarországot és a világot járják, látványos show-ikkal ejtik ámulatba több kontinens közönségét. Szerepeltek már Euroliga és Szuperkupa mérkőzések félidejében, All Star gálákon, az NBA EUROPE LIVE-on, a FIBA EuroCup All Star Game-n, cirkuszfesztiválokon, tavaly nyáron pedig egy arab sejk születésnapi showján történő fellépésre kérték fel őket, Abu Dhabi-ban. Az akrobatikus kosárlabda mellett többek között kézilabda, korfball, labdazsonglőrködés, break szerepel a műsor-palettájukon, előadásaik leginkább egy sportszínház darabjaiként foghatóak fel.
A Face Team a fellépések mellett saját sportegyesületet működtet, és több hazai városban is tart utánpótlás edzéseket, ahol a kosárlabda népszerűsítésén kívül kinevelik a csapat újabb lehetséges tagjait is. Egyesületük szervezi az egyre népszerűbb kosárlabda és extrém sport fesztivált, a SOUL OF THE GAME WEEKEND-et.
Forrás: Kultography

24 megjegyzés:

  1. Európa ősnépe a magyar http://paramoral.eu/e107_plugins/forum/forum_viewtopic.php?10316

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szkíta pedig a világ első civilizációja :) Jézus tudott magyarul, pártus birodalom örököse volt, de a kiválasztottaknak más terveik voltak.

      Törlés
    2. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

      Törlés
  2. szerintem ez egy angol csapat, angol nevük van, angol zenére nyomják, a teret leszámítva semmi sincs a klipben ami kicsit is arra utalna hogy magyarok...

    VálaszTörlés
  3. A magyar egy korcs nép, a történelme is ezt igazolja. Honfoglalásnak nevezett menekülés, testvérgyilkossággal, idegen csapatok behívásával és önalázó, öntagadó behódolással fűszerezett államalapítás, tatár, generációkon átívelő török uralom, három részre szaggatott ország, osztrák birtok, szovjet tartomány, semmi perc alatt levert gyenge forradalmak, örökös széthúzás, árulások, maradvány-ország, szolgalét, lehajtott fej, stb.

    Mindez magáért beszél. Mocsok egy "nép" ez, soha nem volt semmiféle tartása, gerince, kurázsija, elferdített mítoszokra büszke, amikből egy szó nem igaz. Szóval még ostoba is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rázz kezet reketye kollégával! Kedves "finnugorista" barátom. Ez a szenny amit ide fentebb hánytál végleg bebizonyította számomra, hogy milyen szándékkal vagy itt. Más témákban mutatott tájékozottságod és az a butaság, ami ahhoz kellett hogy ezt meggyőződésből leírd; nem igazán fér bele egy tudatba. (Régebbi vitáinknál is ez az ellentmondás juttatott oda, hogy trollnak ill. kőbutának gondoljalak.) Vagyis nyilvánvalóan tisztában vagy vele, hogy hazugság amit írsz. Csak itt is élvezed a feszültségkeltést. Megintcsak tényekkel próbálsz vitatkozni, ezzel utolsó darabkáit dobod ki amúgy is kérdéses hitelességednek. Horthy szobor van még, festék is. Ugorj neki, aztán meg húzzá te is Izraelbe! :) Ha mákunk van a palesztin oldalon tesz le a gép...

      Törlés
    2. Ja, hogy zsidó vagyok? :DDDD És még én vagyok buta, mi? Olyan szinten gondolkodsz sémákban, hogy siralom nézni, komolyan mondom. Ki beszélt itt finnugor dolgokról? Mutasd már meg hol írtam le ezt a szót...

      Nem ismerem a tényeket? Szerintem meg te nem ismered a tényeket, illetve azt hőbörgöd - csak otthon persze, másra már kevés vagy, mint az agyonkopott kovakő - amit a nyakadba öntöttek az iskolában meg ami mostanság éppenséggel divat. Pl. egy alja szenny "népet" isteni magasságokba emelni és olyan múltat adni neki, amihez köze nem volt ennek a mindigcseléd fehércigány bandának, amit magyarnak csúfolnak.

      Elég magasról leszarom, hogy kb. minden hozzászólásban lebutázol, ez is csak egy védekező reakció részedről, semmi egyéb. Nem vagyok buta, de nagyon nem. Tudom magamról, tudják akik ismernek, szóval ez a stratégia nem fog menni, sémákból kitörni és gondolkodni nem tudó jóember.

      Amit leírtam, nem hazugság. Cáfold. Mindet, tételesen, hiteles forrásokkal. Hajrá!!!

      A zsidózásod meg végképp megmutatja,, mennyire primkó kis ösztönlény vagy. Még akkor is, ha nem vagyok zsidó. (Tudom, az vagyok, csak titkolom. :DDDD)

      Törlés
    3. Nem mondtam, hogy zsidó vagy csak hogy ott jobban éreznéd magad. :P

      Azt írtam hogy "buta vagy troll". És mivel azért a butára rácáfoltál párszor, maradt a troll. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy mondjuk az egész EU botrány mögé belátsz, míg egy ilyen témában förtelmes baromságokat beszélsz. Mikor több száz könyv és előadó tényszerűen cáfolja amit állítasz. Tudván tudod hogy hazugság amit propagálsz. Újból csak sértegetni és feszültséget kelteni akarsz, mint eddig mindig.

      A finnugort ugyan nem írtad le, de ebből igencsak lehet sejteni: "Honfoglalásnak nevezett menekülés" Nem volt honfoglalás. A honfoglalás az a finnugor sztori része. Ide hazajöttek elődeink, nem új hazát foglalni.

      "Szerintem meg te nem ismered a tényeket, illetve azt hőbörgöd - csak otthon persze, másra már kevés vagy, mint az agyonkopott kovakő - amit a nyakadba öntöttek az iskolában"

      Ez meg csak úgy simán hazugság. Nyilván te is tudod, hogy az iskolában nem ezt tanítják... egy újabb szándékos és nyilvánvaló hazugság, annak érdekében, hogy elmondhass még valami rossznak.

      "sémákból kitörni és gondolkodni nem tudó jóember"

      Végigvitatkozol velem 2-3 bejegyzést, ahol a mindenféle extrém nézeteim miatt kötözködsz. Majd egy kicsit később nem büdös leírnod az ellenkezőjét és abba belekötni??? Teccik látni kérem, ez is megint a trollkodás. Aki nézeteket akar megvitatni, az FÖLFOGJA amikor a másik elmondja a magáét. Nem veti föl újra meg újra, vagy nem dobja be a már tisztázott kérdés ellenkezőjét, csak azért hogy újra beleköthessen valamibe. Átlátok rajtad mint a szitám apám, tetszik vagy sem... és ezzel nem vagyok itt egyedül.

      "Amit leírtam, nem hazugság. Cáfold. Mindet, tételesen, hiteles forrásokkal. Hajrá!!!"

      A kis kedvenc... Hát nem fogok ide neked komplett könyveket begépelni. De mondjuk Bakay Kornél régészeti és antropológiai kutatásait ajánlom figyelmedbe. Bunyevácz Zsuzsa könyveit, Szántai Lajos műveit, Zajty Ferenc, Bakos Attila (A Duna Evangéliuma, Kőtörő Fű, Magyarország Harmadik Szemmel) Cey-Bert Róbert (A Hun-Magyar Ősvallás), Baráth Tibor (A magyar népek őstörténete), Marton Veronika (Az ékírás története, A sumir kultúra története). Ha csak ezeket (sőt ha csak ezeknek egy részét) elolvasod, tényszerű és tételes cáfolatát kapod mindennek, amit itt reketyével karöltve gyalázkodtok és hazudoztok. És ezek csak kis részei az elérhető tudásanyagnak. Persze tudom, ők is mind megélhetési összeesküvés-elmélet gyártók...

      Törlés
    4. Szeretnék már hallani a te forrásaidról is valamit. Vagy netán te magad jársz régészkedni? Meg van házi részecskegyorsítód is, csak hogy a modern fizikáról se maradj le? :) A múltkor már annyit kinyögtél, hogy Boros-Bogár és a Háttérkép elfogadható számodra. Ha nem is 100%ig. Nos én is nézem és hallgatom őket, de éppen az ő múltjuk sem makulátlan. Az átkosban ill. Orbán mellett ők is ott voltak a tűz körül. Ettől még nem szükségszerű hogy hazudnak, de nem makulátlanok mint ahogy azt te mások forrásaitól megköveteled.

      Szóval sokadszorra ugyanoda jutunk vissza: te ide kötözködni jársz. Úgy csűröd-csavarod a dolgokat, hogy olyan kurva okosnak tűnjél, közben nem tudsz mást mondani csak, hogy mindenki aljanép, mindenki hazudik, semmi sincs bizonyítékokkal alátámasztva. Válogatás nélkül bármire... Egyetlen dolog amit, mint saját gondolatot hozzá tudtál tenni az itt zajló beszélgetéshez az az eugenika meg transzhumaizmus volt. Ilyen szép és gazdag meg életrevaló a te világképed. De mesélhetsz még másról is nyugodtan, ha még nem érzed úgy hogy sikerült bemutatni csodálatos gondolatvilágod minden kis zugát. Kíváncsian várom.

      Amíg a fentiekben (sokadszorra) említett primitív kötözködési stíluson nem változtatsz, nincs sok beszélnivalód itt se velem se mással.

      És akkor álljon itt pár aranyköpés, hogy ne csak én minősítselek, hanem saját magad is:

      "Nem vagyok buta, de nagyon nem. Tudom magamról" - a megvilágosodás első jele...

      "egy alja szenny "népet" isteni magasságokba emelni és olyan múltat adni neki, amihez köze nem volt ennek a mindigcseléd fehércigány bandának, amit magyarnak csúfolnak" - és még csodálkozol ha Izraelt javasolja valaki úti célnak? :O

      Törlés
  4. Jaaa, hogy te leragadtál a tyúkszaros honfoglalásodnál? :DDDD Ember, ez a te problémád. A többit miért nem részletezed ilyen lelkesen? Tudod, ezeket:

    "testvérgyilkossággal, idegen csapatok behívásával és önalázó, öntagadó behódolással fűszerezett államalapítás, tatár, generációkon átívelő török uralom, három részre szaggatott ország, osztrák birtok, szovjet tartomány, semmi perc alatt levert gyenge forradalmak, örökös széthúzás, árulások, maradvány-ország, szolgalét, lehajtott fej, stb."

    Na, lecke feladva, lehet hebegni-habogni ezeken is, bár szerintem itt nagyon keményen padlót fogsz fogni.

    A többi nem érdekel, nem vitatkozni jöttem ide, az a bizonytalanok terepe. Én kinyilatkozok.

    Utóirat:

    "egy alja szenny "népet" isteni magasságokba emelni és olyan múltat adni neki, amihez köze nem volt ennek a mindigcseléd fehércigány bandának, amit magyarnak csúfolnak" - és még csodálkozol ha Izraelt javasolja valaki úti célnak?

    Mi van, fáj az igazság? Attól még igazság marad. Még egyszer: Ez a nép a történelmét és mindenét tekintve egy alja szenny, gyáva szar cigány banda. Cáfold. Tényszerűen. Én alá tudom támasztani, tényszerűen. Pl. történelem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kifogásolt részre csak egy rövid példa:

      Tudod mikor a törököktől védtük Európát, német(!) katonák kezelték az ágyúkat a török oldalon. Ez a története a mi hányatott sorsunknak. Ugyanaz köszön vissza mint amikor az elit kizsákmányolja a kisembert és te a kisembert hibáztatod. De igazából teljesen fölösleges ezt neked magyaráznom. Ez a vita nem kettőnkről szól hanem azokról akik olvassák. És ők mostanra pontosan tudják hova tegyenek téged...

      "A többi nem érdekel, nem vitatkozni jöttem ide, az a bizonytalanok terepe. Én kinyilatkozok."

      Ez ám a combos! :D Ahhoz képest elég sokat gépeltél... Egyben igen "bravúrosan" átléptél azokon a kutatókon meg a könyveiken, amiket fölsoroltam. Lesajnálni azokat, még a te "méltóságodnak" is durva lett volna. Végképp nevetségessé váltál volna tőle. Így maradt a "többi nem érdekel". Egyébként ha valami halvány fogalmad lenne róla, hogy egyáltalán miről szólnak a hivatkozott könyvek; nem hoztad volna föl a "testvérgyilkossággal" kezdődő soraid. Aminek kapcsán azt várod, hogy "nagyon keményen padlót fogsz fogni" az Szántai Lajos munkáiban benne van. De akkor még Molnár V. Józsi bácsit idehoznám gyorsan.

      És akármennyire irtózol is a különféle ideológiáktól, tudva vagy tudatlanul de te bizony a luciferiánizmus megtestesülése vagy. :P Mielőtt agyvérzést kapsz, figyelj csak:

      "Nem vagyok buta, de nagyon nem. Tudom magamról"

      "A többi nem érdekel, nem vitatkozni jöttem ide, az a bizonytalanok terepe. Én kinyilatkozok."

      Vagyis te a köznapi halandóknál feljebbvalónak tartod magad. Ezzel egy kritérium meg is volna. Aztán... Mindenki hülye, hazudik, aljanép, tájékozatlan,de minimum áldozat. (Persze ezek közül szigorúan úgy válogatva, hogy az neked jól jöjjön ki.) Vagyis lenézed a teremtett világot. Ezzel meg van a következő pont is. És akkor a nagy finálé: a megoldásod. Sterilizálás, mesterséges éhínség stb. Sok barátod lehet...

      Aztán, hallgatsz mint a sír a forrásaidról. Megkérdezem harmadszorra is: te kiket tartasz hitelesnek? :O Ki ment át a szuper-okos és szigorú szűrődön?

      Aztán mi van azzal, hogy egyszer túlzottan nyitott vagyok minden elméletre, aztán meg "sémákból kitörni és gondolkodni nem tudó jóember"? Mindkettőt te állítottad rólam. És ezek után felháborodsz ha azt mondom "kötözködöl"???

      "Én alá tudom támasztani, tényszerűen. Pl. történelem. " - ez pedig a tényszerű alátámasztás magas iskolája. :DDD Ha az iskolai oktatás szar, az alternatív történelemkutatás is szar akkor mi az igaz? Van valami saját történelemtudományod is? :O

      Menj vissza a kotorékodba, a belógó gyökerek hiányolják már a társaságod. Itt pedig lassan mindenki tudja, hogy honnan fúj a szél...

      Törlés
    2. 1. Makikám, ha nem tetszik, nem kell közénk tartoznod...
      2. Azokat a "semmi perc alatt levert forradalmakat" azért tudták leverni, mert voltak olyan -szerintem a belőled sugárzóhoz nagyon hasonló beállítottságú- "hazaffyak", akik behívták és pontos címre vezették a túlerőben levő intervenciós csapatokat...
      3. Elveszett Keresőnek: volt magyar honfoglalás, csak nem 896-ban, hanem jóval korábban (attól függően, hogy csak az avar-magyar azonosságot állítod, vagy a szkíta-magyart is) a hetedik vagy a második században...

      Törlés
  5. Mit védtél meg a törököktől? :D Ember, a török ahogy volt, legyalult minket, a helytartójuk a Budai várban trónolt, a jobbágyok a török gazdáiknak dolgoztak generációkon keresztül! A törököt nem mi állítottuk meg, hanem ők álltak meg, mert tudták, hogy a csicska magyarország a legutolsó könnyű préda! Hogy tartottuk fel őket, elmondanád? Miközben a rabszolgáik voltunk? :DDD

    És miért csak a török megszállást ragadtad ki, a többire már ennyire sem futja? :DDDD

    Nézd, befejeztem. Nem vitázok, mondtam már. Kevés vagy hozzá és őszintén szólva rohadtul sajnálom az erre szánt időt, mert hát ugye olyan ez, mintha egy csótánnyal szeretném megértetni a kvantummechanikát.

    Meggyőződéseddel ellentétben egy rettenetesen korlátolt, unalmas, sematikusan és kiszámíthatóan gondolkodó ember vagy, tele társadalmilag beléd épített illúziókkal, szokásos, közhelyes reflexekkel, és a legnagyobb tragédiád az, hogy magadban egészen mélyen mégis másnak tartod magad a többségnél. Pedig hát nem. Pont az a egyenfazonra varrt bér- és adósságrabszolga vagy, mint a többi. A hülye okoskodik tipikus esete.

    Úgy érezted, ezen a blogon kakas lehetsz a szemétdombon. Hát rajta, megengedem. De hidd el, még ez a nyakigszaros kakaskodásod is adva lett nekem az én kegyelmemből. Mert hogy nekem nem éri meg itt ilyenekkel hosszútávon leállni, mint te, ivadéktojó. :)))

    Nem mondom, hogy soha többet nem írok, de vitázni nem fogok. Kinyilatkozok, olvassátok és okuljatok. Aki pedig nem hisz bennem, az idővel hitetlensége miatt hullik el. ;) :DDDD Na, ezt ideologizáld meg, te hülye! :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell semmit ideologizálni, a szavaid elárulnak. A stílusod végképp. Legyen olyan az életed, amilyen a világképed. Többet nem is kívánhatnék.

      "Kinyilatkozok, olvassátok és okuljatok." Ezt meg alig várom. Első sorból nézhetem, ahogy beviszed magadnak a kegyelemdöfést...

      Törlés
  6. Mármint ahogy valamiféle nyakatekert módon ezt hozod majd ki belőle egyfajta csóró önigazolásként... :D

    Még mindig nincs válasz ezekre:

    "testvérgyilkossággal, idegen csapatok behívásával és önalázó, öntagadó behódolással fűszerezett államalapítás, tatár, generációkon átívelő török uralom, három részre szaggatott ország, osztrák birtok, szovjet tartomány, semmi perc alatt levert gyenge forradalmak, örökös széthúzás, árulások, maradvány-ország, szolgalét, lehajtott fej, stb."

    Jaaaa, hogy ez a tömény igazság és ez nem tetszik, hogy le lett írva? Tudlak érte sajnálni. Erről beszéltem, amikor illúziómentes világlátásról próbáltalak oktatni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De van, csak nem veszed észre. Olvass Szántait. :P Jó tudom, belehalnál... inkább mégse olvasd.

      Ha már újranyitjuk a csörtét, haladjunk kis darabokban, mert mindig elsumákolsz valamit. Először is ez a török dolog. Honnan veszed, hogy nem akartak tovább menni, azért maradtak itt? Ott voltál a tanácstermekben meg a csatamezőkön? Ha nem, akkor érdekelne, hogy kinek az elmondására alapozod a véleményed. Sőt ha még a pozsonyi csatát is ideveszed mint történelmi előzményt, elérzékenyülök. :)

      És akkor még egy, csak hogy ne legyen sok: Harmadik kérésre sikerül végre leírnod az ideológiai hátterét annak, hogy szerinted hogyan kell a világot megérteni az emberfiának? Eddig bevádoltál szűklátókörűséggel és túlzott nyitottsággal egyszerre(!). Ezek után kíváncsi lennék hogyan csinálják a "nagyok".

      Tudom, hogy sok a téma. De maradjunk egyelőre ezeknél.

      Törlés
    2. "Jaaaa, hogy ez a tömény igazság és ez nem tetszik, hogy le lett írva?"

      Barátom ez az igazságnak csak nagyon kicsi, elfogult szelete, ezért nem tetszik mindenkinek.
      Itt egy másik, talán kevésbé elfogult, nagyobb szelet, neked hogy tetszik?:
      http://domonyi.aries.hu/velemenyek-rolunk-MAGyarokrol.html

      Egyszer már rákérdeztemn itteni tevékenységed CÉLjára, de nem voltál hajlandó meghatározni.
      Az eddigi TAPASZTALATOK alapján most megteszem én.
      Ha úgy tetszik KINYILATKOZTATOK.

      Itteni tevékenységed célja negatív energia(rezgés) generálása, tudatosan, vagy tudattalanul.( Az elsőre tippelnék..)
      S bár ezt sokkal aljasabbul, kifinomultabbban( s ezért valamivel eredményesebben ) teszed, mint egyszerű szitalacika, a régebben gondolkodóknak mostanra nyílvánvaló.
      Mivel pedig az is közismert, hogy a háttérhatalom ugyanezt teszi NAGYBAN , a kezében lévő összes lehetőséggel, hogy az Embert ott tartsa, ahová évezredeken át nyúló kitartó tevékenységgel jutatta, ne csodálkozz, hogy nem vagy túl népszerű itt.:)
      Itt (is) ugyanis alapvetően más tevékenység folyik.:)
      De nézz át ide is, biztos kiváncsiak rád.:
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/

      Elveszett Kereső az érzelmeid kicsit bevittek mókamiki csapdájába, ne tedd, annyira nem komoly ám a JÁTÉK.:)

      Törlés
    3. Igen igazad van, nem árt vigyázni magamra. :)

      Amúgy az is szemet szúró, hogy amint kiderült reketye kóstolgatása nyomán, hogy "ugrunk" a magyargyalázásra; egyből nyakon ragadta a témát és padlógázra kapcsolt. A lényeg, hogy fájjon... :P

      Az "It's just a ride" cikknél még hősiesen védte a világ kizsákmányoltjait:

      "Nagyon aranyos ez a kis filozófia. Tanuld meg élvezni az életet. Halljátok, afrikai éhezők, filléres gyógyszerek hiánya miatt mindenféle betegségben fiatalon meghalók? Halljátok, ázsiai gyerekmunkások, halljátok, világ bér- és adósság rabszolgái? Az élet szép, csak ti még nem vagytok azon a szinten, hogy ezt észrevegyétek, élvezzétek! "

      Elítélte a rendszer kiszolgálóit és az emberek megtévesztőit:

      "Olyan ez, mint amikor az egyszeri pap simogatja elkeseredett, szerencsétlen sorsú, a földesúr által elnyomott nyája buksiját azzal, hogy „sebaj gyermekeim, noha idelent rabszolgák vagytok, tűrjétek csak jámbor módon, a mennyországban vár rátok az örök boldogság!” És ez a pap hetente kétszer a földesúrnál zabál két pofára… "

      Mert akkor ezzel lehetett belekötni a dolgokba.

      De ugyanott, kicsit lejjebb az afrikai éhezők meg a gyermekmunkások már hasztalan ivadéktojók:

      "Nagy részben egyetértek azzal, hogy túl sok az ember, főleg az értelmetlen életű, ivadéktojó, tévébambuló, egy-gondolata-sincs statiszta, ezeket meg kell akadályozni a további szaporodásban."

      Mert, akkor meg ezzel lehetett belekötni valaki mondandójába. Amerre a szél fúj... Lényeg, hogy balhé legyen.

      És ahogy fogy a talaj a lába alól, egyre esik az amúgy sem túl magas színvonal.

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Ami miatt elqúrt ország és elqúrt nép lett a magyar:
    a kereszténység erőszakos felvétele, István aki benyalt a korabeli irányításnak, és eltörölte a SAJÁT korábbi vallását és írásait (mint a spanyolok az indiánokkal) a másik, hogy mindig selejt és/vagy áruló volt az ország vezetése, Mátyás kivételével.
    Lehet, hogy a sok beépült kazár-zsidó miatt volt ez a sok áruló, aki látszólag magyar,
    de ha lépni kell, akkor inkább a júdáspénzt választja, vagy egyszerűen csak hülye az egészhez. (a legrosszabb a hülye zsidó, lásd dajcstomi) Svájc az nem is igazi nép, csak egy szövetség a helyi tehénpásztorok között, aztán mégis milyen jól élnek, mert nem árulják el a sajátjaikat. (utolsó bástya az európai kalifátusban)

    VálaszTörlés
  9. Kik is vagyunk:

    http://www.emberiseg.hu/portal/blog/2013/01/sumer-magyar/#more-9265

    VálaszTörlés