2012. június 29., péntek

30 genetikailag módosított gyerek született meg! Pandora szelencéjét kinyitották

"Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal.
És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél,
azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják."
(John Lennon)


A világ első genetikailag módosított gyermekei már megszülettek !!!  - derült ki tegnap este. 
Nem is 1, hanem 30, azaz harminc !!!  
A titok felfedése, miszerint 30 egészséges genetikailag módosított gyermek született meg egy kísérletsorozat eredményeként az Egyesült Államokban máris hatalmas etikai vitákat és felháborodást váltott ki!

Két babánál a vizsgálatok is igazolták, hogy génjei 3 szülőtől származnak ! A dolog most derült csak, ki, de a gyerekek közül 15 már az elmúlt 3 év során született meg annak a kísérleti programnak az eredményeként, mely New Jerseyben folyt ( the Institute for Reproductive Medicine and Science of St Barnabas in New Jersey.) Olyan nőknél születtek, akiknek teherbeeséssel kapcsolatos problémáik voltak. Egy női donortól származó extra gének lettek beültetve még a megtermékenyítés előtt, elősegítve azt. Két 1 éves gyermeken végzett genetikai "ujjlenyomat"-vizsgálat is megerősítette, hogy génállományuk 3 embertől :  2 nőtől és 1 férfitől származnak.
 
A tény, hogy a gyerekek megkapták az extra géneket és beépültek már a csírasejtbe azt jelenti, hogy képesek lesznek átadni saját utódaiknak. Az emberi csírasejt megváltoztatása - tulajdonképpen fajunk tulajdonságainak "megbütykölése" - valójában olyan dolog, amitől a világ tudósai tartózkodtak. 



MOSTANÁIG ! A genetikusok félelme ugyanis nem hiábavaló : egy nap majd ezt a módszert arra lehet használni, hogy új emberi fajt hoznak létre extra tulajdonságokkal, mint erő vagy intelligencia. És EZ A NAP MÁR ITT VAN !

A Human Reproduction című szakfolyóiratban tudósok, és vezetőjük a "termékenység" úttörőjének száító Professzor Jacques Cohen elmondja, hogy ez az első alkalom, hogy genetikailag módosított egészséges gyerek megszületett.

Viszont számos szakértő élesen bírálja az egész eljárást és fogalmazza meg, hogy
"Ez egy nagyon aggasztó lépés és rossz útra téved ezzel az emberiség !"

Forrás és még több itt 
Szerk. Megj:

Ilyenkor sajnos újra és újra összeesküvés-elméletek igazolódnak be, mely szerint transzhumanista (nagyon is okos, de inkább eszelős) őrültek és az Eugenika megszállottjai szünet nélkül dolgoznak egy olyan emberi faj létrehozásán, melynek csak főpróbája volt a náci Németország kísérletsorozata egy árja faj létrehozására.
Az Eugenika legnagyobb alakjai mozgatták a II. Világháború szálait és támogatták Hitlert a történelem egyik legnagyobb és egyben legembertelenebb kísérletsorozatában, ahol embereken tesztelte a globális irányító elit és "náci orvosok" őrült elképzeléseiket.

Mindannyian tudjuk, hogy ezen tudósok a háború után nem a Nemzetközi Bíróság és Nürnberg ítélete alá estek, hanem az Egyesült Államok egyszerűen átemelte őket a tengerentúlra és saját katonai programjainak, titkos kísérleteinek folytatására használta őket.
Pl. a hírhedt Montauk Project vagy a "Monarch" Programozható Személyiség kifejlesztésében is.

Nem is csodálkozom, hogy a Prometheus film is egyfajta szoktatás egy új megközelítéshez, ahol valamiféle Humanoid Istenek leszünk és olyan Emberi Fajt teremtünk, amilyet a tervezők majd elterveznek....

A JÖVŐ KÖZELEBB VAN, MINT GONDOLNÁNK ! 

Ez a jövő nem is gondoljuk, milyen hamar eljön. A halhatatlanság, Elme-feltöltés, új sejtek és testek létrehozása, virtuális valóságok és az elme összekapcsolása (Avatar), nano-részecskék a szervezeten belül nem egy sci-fi lapjairól származnak, hanem egy konferencia programjai.





Pandora szelencéje kinyílt, illetve nyitva van az már elég régen ! És John Lenonnak tényleg igaza volt! 

London evakuálására készül az Olimpiát biztosító G4S cég és ezernyi nyugtalanító jel!


"Egy, az olimpiát követő esemény 'meghatározó pillanat' lesz London számára"


- Nem a biztosításra, hanem London evakuálására készül a G4S !
- 200ezer hullazsákot rendelt a cég
- Elképesztő és szándékos biztonsági lyukak vannak a rendszeren! 

Hiába nem akarok a London 2012 Olimpia témával foglalkozni, mégsem tudom kikerülni, mert rengetegen kérdeznek naponta róla és ez alkalommal tényleg egy nagyon nyugtalanító dolog szivárgott ki. Főleg gyanús, hogy teljes hírzárlat van most ezzel kapcsolatban!
Írtunk már arról, hogy a
Rockefeller Alapítvány forgatókönyvében szerepel az olimpia ellen végrehajtott bombatámadás, melyben 13.000ember haláláról írnak.
De tekintsük ezt összeesküvés-elméletnek, belemagyarázásnak, ne is foglalkozzunk vele...., a 2 kis kabalafigura legyen 1szemű, oké hisz mi sem "természetesebb ennél"..., az olimpia ZION logója is maradjon csak belemagyarázás.
Vannak ilyen véletlenek.... Várhatunk egy rituális okkult hatalmas Illuminati megnyitót a Szaturnália(Satan)-kultusz jegyében....Majd megnézzük, aztán nyammogunk rajta egy sort,..na de... és itt van a "DE". 

Mi van, ha valaki készül az olimpián részt venni, vagy Londonba utazni, esetleg ott él ?
Nehéz ilyenkor tanácsot adni. És mikor a következő hír kiszivárgott - nem akartam félelemkeltés miatt megosztani - , de mivel az Infowars is foglalkozott vele, Idok Jelei pedig lefordította és kapom a kérdéseket, hogy mit gondolok.... Nos, 2001. Szeptember 11-én történteket 11éve kutatom. A támadás előtti napokban egy biztonságtechnikai cég többször kiürítette a tornyokat fals riadó-próbákkal, illetve az előtte lévő hétvégén napokig "dolgoztak" (fúrtak-faragtak) az épületben, főleg a tűzvédelem miatt teljesen üresen hagyott szinteken, még a dolgozók sem mehettek be addig dolgozni. Ma már tudjuk, hogy valószínűleg akkor helyezték el a nano-termit robbanótölteteket és a WTC tornyok lerombolásához szükséges bombákat. A WTC7-es épületben meg olyan pontosan oldották meg a bontást, hogy el is bukott rajta az egész hivatalos történet. (Ezek ma már tények!)

Ezért ezt gondolom: Jobb komolyan venni a jeleket!
Már egyetlen rokonomnak, ismerősömnek sem tanácsolnám, hogy a környéken tartózkodjon az Olimpia ideje alatt !

Elképesztő dolgok az Olimpiát biztosító G4S cég körül 

Az alábbi cikkben olvasható téma eléggé ellentmondásos. Nem szándékunk aggodalmat vagy félelmet kelteni, csupán szeretnénk érzékeltetni, hogy különleges időkben élünk és fel kell készülnünk a szokásostól eltérő események egyre gyakoribb előfordulására. „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (II. Tim. 1:7)
Ahogyan a cikk is írja, nem tudjuk, hogy ezek az események valóban bekövetkeznek-e, a leírt információkat ettől függetlenül hasznosnak tartjuk. Forrás: Infowars.com
A Lee Hazledean álnevet használó újságíró meglepő információkat hozott napvilágra a Londoni Olimpiai Játékok biztonságáért felelős G4S céggel és az olimpia előkészületeivel kapcsolatban.
Lee Hazledean egy londoni televízió műsor titkos, beépített riportere, aki számos alkalommal tudósított már ellentmondásos, kemény témákról, ez alkalommal azonban egyetlen médium sem mutatott érdeklődést története iránt. Tony Gosling-gal, a Bilderberg.org szerkesztőjével készített interjúja rövid idő alatt bejárta az Internetet.
A Channel 4 megkeresését követően, akik néhány nappal később pont a G4S céget, mint felkészült, megbízható biztonsági csapatot mutatták be a nézőknek, Andy Davies, a csatorna belügyekért felelős tudósítója emailben közölte Hazledean-nel, hogy teljes hírzárlat van a témával kapcsolatban és senki nem fogja leadni az interjút.
 ! Hazledean elmondja, hogy a G4S céghez való belépéséhez csupán egy jelentkezési lapot kellett kitöltenie, nem ellenőrizték sem a hátterét, sem referenciáit.
Az új alkalmazottak kétnapos kiképzést kapnak a repülőtéri biztonsági ellenőrzéshez hasonló vizsgálat lebonyolítására, ezt azonban, mondja Hazledean „teljesen kikapcsolják majd” a csúcsforgalom idejére, ami azt jelenti, hogy egy potenciális terrorista minden gond nélkül besétálhat akármilyen éles lőfegyverrel vagy robbanó szerkezettel anélkül, hogy bárki észrevenné.
„Tulajdonképpen pont arra kértek meg, hogy játsszam el a terrorista szerepét az utolsó képzésen. Kaptam egy kést, egy pisztolyt és egy robbanóeszközt. A nap különböző időpontjaiban végrehajtott mindhárom próbálkozás alkalmával simán átjutottam a fémdetektorokon és a röntgen szkenneren,” mondja Hazledean, hozzátéve, hogy figyelembe véve a gyenge biztonságot, egy terrorista igazi „vérontásra” lenne képes.
„Nem képzik ki az embereket rendesen… nagyon nyitott az egész egy terroristatámadásra és ezt nem könnyelműen mondom,” magyarázza, hozzátéve, hogy azt is látta, amint egyes G4S alkalmazottak kábítószerrel kereskednek a képzés alatt, mások pedig az elvileg lezárt, védett területeket fényképezték a telefonjukkal. Hazledean szerint a biztonsági személyzet nagy része nem kapott megfelelő képzést és sokan alig beszélnek angolul.
Az Olimpiai Játékokra rengeteg „ENSZ és egyéb katonát hoznak Londonba és London környékére,” köztük számos amerikai és német katonát is. Az újságíró elmondta, hogy sok illetéktelen személy jutott G4S egyenruhához, és többet el is loptak.
A legnyugtalanítóbb felfedezés mégis az volt, amikor megtudta, hogy az illetékesek London evakuálására is készülnek. „Az Olimpiai Játékok biztonsági őrei lesznek az evakuálás levezénylői. Úgy tűnik, nagyon komolyan gondolják és sok időt töltöttek a szervezéssel,” mondja Hazledean, megjegyezve, hogy a képzést vezető illetékesek két órát beszéltek az evakuálásról és csupán fél órát az olimpia alatt alkalmazandó biztonsági vizsgálat lebonyolításáról.
Azt is megtudta, hogy 200.000 darab, egyenként négy holttest tárolására alkalmas hullazsák leszállítását várják. Hazledean-t rendkívüli módon meglepte, hogy miért bocsátanak ilyen érzékeny információkat az egyszerű biztonsági őrök tudomására.
A képzésen elhangzott, hogy Predator drónok fognak cirkálni a város felett és a G4S alkalmazottaknak egy videó felvételt is lejátszottak, amelyen egy drón megöli egy csoport tagjait Afganisztánban.
Hazledean elmondta, hogy a G4S vezetők szemében a nagyközönség „a föld szemete” és tudtára adták alkalmazottaiknak, hogy a cég nem áll a rendőrség felügyelete alatt. Az egyik vezető elmondta az újságírónak, hogy egy, az olimpiát követő esemény „meghatározó pillanat” lesz London számára, de részleteket nem volt hajlandó közölni.
Hazledean nem az első, aki leleplező információkat hozott nyilvánosságra a G4S céggel kapcsolatban. A hónap elején Sarah Hubble, a cég egyik adatrögzítő alkalmazottja elmondta, hogy azért bocsátották el a cégtől, mert panaszt tett a cég ellen, mivel az rendszeresen megszegi az olimpiával kapcsolatos biztonsági követelményeket.
Amikor megkérdeztük Hazledean-t, vajon nem azért engedi a hatalom, hogy a Londoni Olimpiával kapcsolatos összeesküvés elméletek bejárják az Internetet, hogy az igazságkeresőket paranoid őrülteknek állíthassák be, miután semmi nem történik az olimpián, Hazledean kihangsúlyozta, hogy az igazság közzététele egymagában is elég lehet egyes támadások eltérítésére.

Forrás: Idok Jelei 

2012. június 27., szerda

TABU #1 - Miért van okkult Szaturnália kultusz nyíltan és burkoltan ? A Mágia létezik!


Gondolkodjunk közösen! Tabukat tegyétek félre! Szimbólumkutatók, Coronita Classics nézők viszont ne kíméljetek! A Mágia és Okkultizmus mindig is fontos szerepet játszott az emberiség történelmében. Nem is gondoljuk, de játszik ma is! 
Alapelve örök és így szól: 
"Amit itt teszek, az ott is megtörténik."
Létezik jóra használható fehér mágia (pl. gyógyító sámánok, táltosok), de rossz, sötét fekete mágia is! Nem szeretnék most belemenni, de lényege az energetika! Mindig is energiák mozgatásával hatnak erők valamilyen irányba. 
Ez régen is így volt. Ma sincs másképp! Annyi a különbség, hogy ezt az erőteret kibővítették és kb. 50éve már hatalmas mesterséges elektromágneses hullámok is körülvesznek minket, és ezek egy részét céllal helyezték el életünkben.

Sok mindent nem is sejtünk, hogy kapcsolatban vannak egymással, de itt az ideje a pöttyöket összekötni !
Sátánista rituálék a médiában milliók számára, okkult szimbólumok a dolláron, 
Moloch előtt áldozatot bemutató amerikai elnökök és vezetők a Bohém erdő titkos okkult szertartásán.....sorolhatnánk...  
Sok szimbólumukról van kép a FB-oldalunkon...

A következő Madonna koncertet úgy nézzétek, hogy az Arab Emirátusokban, Abu Dhabi-ban, full iszlám országban(!) zajló mega-performance... 


A mai feladatunk ez lenne! Tegyük végre tisztába ezt a Szaturnália kultuszt ! (Saturn/Satan) 
Tudjuk, hogy pogány kultuszról van szó még jóval a kereszténység előtti időkből,.... 
Tudjuk, hogy az Ő istenük a sátán és annak imádata, az áldozathozatal és negatív energiák nagyon fontosak nekik. 
Egy alacsony frekvenciájú állapotban tartják az emberiséget félelem és bizonytalanság keltésével, háborúkkal, folyamatos áldozatokkal. 
David Icke szerint egy ún. vibrációs börtönben, melynek falát csak mi törhetjük át, mert ők soha nem fogják feladni, (hiszen ez a kulcs), mivel a rabszolgák nem tudják, hogy rabok + szolgák egyszerre és a manipuláció (politika, vallás, média) eszközeinek hatása alatt tévesen még szabadnak is hiszik magukat! 
És mint tudjuk... "nincs annál nagyobb rabszolga, mint az, aki tévesen szabadnak hiszi magát"

De nem vagyok egyedül, gondolom, ha azt mondom, érteni nem értem. Ezért húzós lesz a kérdés: 
- Kik ezek ?, mióta vannak jelen mindenben?  és mi a céljuk ? 

- Igaz, hogy Róma elbukott, de a Római Császárság a mai napig tovább él egy érinthetetlen állam formájában? 

- Okkult szimbólumok szent köntösbe ágyazva? - Vatican ??? Vati = isteni, cain= kígyó... Innen származik az elnevezés. 

- Kit és kiket képvisel az isteni kígyó és az igazi okkult szimbólumok, melyet a mai napig  álcáznak előttünk. A szemünk elé rakták és pont ezért mégsem látjuk...

Tanulmányokat, linkeket, véleményeket, igazi szakértőket várok és végre tisztuljon a kép!

A történelmi tények is érdekesek (forrás)A következő részt a katolikus lexikonból idézem innen: 
A neveket külön figyeljétek és keressetek rá, mennyire meghatározóak a mai napig! 
A képen: szabadkőművesek Baphomet szobra előtt...
Az okkultizmus az ősi babiloni és egyiptomi tudásban gyökerezik.  Hermész Triszmegisztosz mitikus alakja köré rendeződik a középkorban az ókori anyag.  A középkori Európában a zsidóság miszticizmusa, a kabala tovább erősítette az okkult gyakorlatokat.  Az okkult tudás további állomásai a titkos lovagrendek, a 17. sz. titkos bölcsességet ápoló testvériségek, melyek egyike később megkapta a rózsakeresztesek nevet.   A 19. sz. okkult divat egyik legfontosabb személye Eliphas Lévi álnéven írt.   az ~ erőteljes elterjedtsége elképzelhetetlen a Teozófiai Társaság szerepe nélkül, amelyet 1875: alapított Helena Blavatszkij, aki követőivel (Annie Besant, Alice Ann Bailey, stb.) együtt az eu. gnosztikus eszméket az indiai hagyományokkal ötvözte. Egyben elősegítették a keleti vallások nyugati misszióját, s megkezdték egy leendő egységes világvallás igényének terjesztését s annak szervezését, mely a 20. sz. második felében a New Age mozgalomban realizálódott. 
A teozófusokhoz csatlakozik jelentőségében Dion Fortune és Aliester Crowley (1875-1947) munkássága a modern mágia terjesztésében. Crowleyt egyben a mai sátánizmus egyik megalapozójának is tekintik.  
Ez a grafika őt ábrázolja, amint 33.fokú szabadkőművesként egy gonosz démont idéz meg !

A mindenki által ismert és hatalmas nyílt Illuminati Rituálé : a 2012-es MADONNA Super Bowl Half Time Show például egyértelmű státáni szertartás volt volt! 111 millió néző vett részt közvetve vagy közvetlenül benne ! El tudjátok képzelni, mekkora energetikai jelentősége van ennek az ő számukra ???!!! Erről rengeteg cikk és elemzés született, a dolog teljesen egyértelmű! Pentagrammák, vörös, arany és fekete színek, kürtök, a hatalmas "M" betű....és maguk a képek-szimbólumok...
(Részletes angol nyelvű elemzést olvashattok róla itt)
Ennél nagyobb okkult rituáléra (szerintem) legközelebb a 2012-es Londoni Olimpia megnyitóján számíthatunk!



Az alábbi videóban próbálják elemezni a legnyilvánvalóbb szimbólumokat, amiket már egy "halandó" is észrevesz, de azt nem is gondoljuk ezeknek mekkora óriási ereje és befolyásoló hatása is van!
A tény maga érdekes, hogy állandóan Baphomet, a sátán megfelelője jön elő (Eliphas Levi 1854-ben formálta meg, ő az okkult mágia legnagyobb szakértője volt). A szárnyas kecske-ember ördögi szarvval, fején a fáklyával (Lucifer a fényhozó szimbóluma), rajta a pentagrammával, karjaival mely mutatja "amint fent,úgy lent" okkult jelszavát.


Várom a segítségeteket ! 
      

Egy valamit ne felejtsünk el! Az irányítók ereje abban van, hogy ők összetartoznak, tudják és vigyázzák a vérvonalakat Babilon óta! Közös jeleik, szimbólumaik átszövik a történelmet és vigyázzák a piramis csúcsát.
A rejtett kéz, mely a háttérből irányít mindig jelen van. Közös jeleik, kézfogásaik mindig erősítik, hogy ők az Illuminati Vérvonal (Illuminati Bloodline) és a hatalom birtokosai.

De itt az idő, hogy a felébredt emberiség is EGY-ként ön MAG-ára ébredjen !
És tudja hogy ki-CSODA és mi-CSODA az EMBER ! 


(Igaz milyen csodálatos a magyar nyelv, hogy bele van kódolva az ősi tudás ?!
Jaj de sok mindent nem tudunk még Istenem.... !

"Nem fizikai testek vagyunk, hanem Végtelen Tudatosság, mely soha nem hal meg"
☼ We Are Not Physical Bodies, We Are Infinite Consciousness That Never Dies (David Icke)


Folytatása következik... (ha Ti is úgy akarjátok) 

2012. június 25., hétfő

Kezdődő háború és a demokrácia, RON PAUL és a szabadság ! A választás illúziója...

Találtam egy érdekes videót a jövőből : Peking, Kína, 2030

 Hogyan lehetséges
, hogy egy olyan hatalmas birodalomban, mint az USA, csak egyetlen jelölt van, aki a háborúk folytatása ellen szólalt fel kampányában. 

Hogyan lehetséges, hogy ez a jelölt, akinek minden szava kétségtelenül igaz és milliók támogatják, a legkevesebb médiamegjelenést kaphatta. Hogyan veheti be valaki azt, hogy háborúval békét lehet teremteni ?
Háborúval csak újabb háborúkat, szenvedést, bosszút és ártatlan áldozatokat lehet létrehozni! 


Mindannyian tudjuk sajnos a választ, hogyan lehetséges! És azt is, hogy miért...
Az USA létrejötte óta folyamatosan háborúban áll (egy pár évet leszámítva) és nemhogy a békét hozta volna el, hanem folyamatosan újabb és újabb háborúkat generál ! Mert ez lételeme az árnyékban lévő háttérhatalomnak! Tudjuk. Akkor miért nem választanak olyat, aki a béke mellett áll !?
Mert az embereknek csak a választás illúzióját kínálja a szavazás! Soha, de soha olyan jelölt nem kerülhet egyik oldalról sem irányító pozícióba, akit a korporáló vállalatóriások, érdekcsoportok, az Irányító Háttérhatalom jóvá ne hagyott volna. 
Mára egyértelmű, tudjuk, már nem is csodálkozunk ! .....de az emberiség szabadságra igényt tartó részének igenis engedtessék meg, hogy ezt megkérdőjelezze és ne fogadja el ! 



"Nincs biztonságban egy demokráciának a szabadsága, ha polgárai eltűrik, hogy akkorára nőhessen a magánhatalom, hogy erősebb legyen, mint maga a demokratikus állam.
A kormányzati hatalom birtoklása egyetlen személy, csoport vagy bármely ellenőrzést gyakorló magánhatalom által – lényegében fasizmus". 

(Franklin Delano Roosevelt - Az Egyesült Államok 32. elnöke) 

Abba most nem kívánnék belemenni, hogy
a DEMOKRÁCIA fogalma mennyire el lett torzítva és tudatlanul, sokan pozitív fogalomként használják ezt, amiért még harcolni is kell ! 
A demokráciát igyekeznek a szabadság eszményéhez kapcsolni, de ahol demokrácia van, ott nem létezhet szabadság. Nektek ezt már nem kell részletezni, hál'istennek túl vagyunk közösen a felismerésen:
ahol 51% mondja meg, mit csináljon a maradék 49, ott nem létezik szabadság!
Az USA alkotmányában egyetlen egy helyen sem szerepel a demokrácia szó !!! (sokan nem tudják ezt, de aki nem látta még eddig, ajánlom az Aaron Russo-val készült teljes interjút)


 RON PAUL 

Sokan kérdeztétek már tőlem, mit tudok erről az emberről, akit úgy hívnak RON PAUL, akinek a nevéhez fűződik a Re[LOVE]ution elnevezés és kampány, mely szerint a világot szeretetben kell megreformálni és az emberek érdekében kell a választott képviselőknek cselekedni az Alkotmány és a Szabadságjogok maximális védelme mellett. 

Az USA-ban egyetlen jelölt áll a BÉKE és SZABADSÁG OLDALÁN, a neve RON PAUL ! Olvasd el szavait majd nézd meg ezt a pár perces videót és érteni fogod, mit képvisel:


Részletek Ron Paul amerikai republikánus képviselő és elnökjelölt 2012 június 19-i kongresszusi felszólalásából:
”Mikor fogjuk megtámadni Szíriát? Tervek, hiresztelések és háborús propaganda Szíria megtámadásáról és Asszad eltávolításáról már hónapok óta keringenek. A múlt héten azonban jelentették, hogy a Pentagon valóban véglegesítette erre vonatkozó terveit. Véleményem szerint az összes támadást igazoló bizonyíték koholmány. Nem hitelesebb a 2003-as iraki megszállás vagy a 2011-es Líbia elleni támadások ürügyeinél.


Ezeknek a háborúknak a veszteségei óvatosságra kéne hogy intsenek minket a Szíria ellenes megszállási és rezsim buktatási erőfeszítések előtt.


Nincs olyan nemzetbiztonsági érdek, ami az erőszak ilyem őrült elmélyítését tenné szükségessé a Közel-Keleten. A mi biztonsági érdekeinket kétségtelenül az szolgálná leginkább ha kimaradnánk a Szíriában dúló belső küzdelmekből.
Már eddig is túlságosan belekeveredtünk a kormányt megbuktatni szándékozó szír erők támogatásába. Külső beavatkozás nélkül a küzdelem – ami most már civil háborúként jellemezhető – valószínűleg nem létezne.


Akarva akaratlanul egy újabb országot támadunk meg, elfoglalva azt és olyan rezsimet állítva fel amit reményeink szerint irányíthatunk, ami komoly alkotmányos kérdést vet fel: honnan van ehhez az elnökünknek felhatalmazása?


A második világháború óta a megfelelő háborúba lépési felhatalmazás figyelmen kívül van hagyva. Olyan nemzetközi entitások léptek a helyébe mint az ENSZ és NATO, vagy maga az elnök, mialatt a kongresszus mellőzésre került. És sajnálatos módon az emberek nem titakoznak.
A jelenlegi elnök egyértelművé tette, hogy a háborúba lépés nem az amerikai kongresszus hatásköre. Ez 1950 óta van így, amikor háborúba keveredtünk Koreában egy ENSZ határozat következtében, kongresszusi jóváhagyás nélkül.


Még egyszer tehát, katonai akciókba keveredtünk Szíria ellen, és egyúttal felelőtlenül újra élesztettük a hidegháborút Oroszországgal… ami sokkal jobban veszélyezteti a saját biztonságunkat mint Szíria…


Képmutatók vagyunk amikor elítéljük Oroszországot szomszédai érdekeinek védelme miatt, amikor mi magunk is ezt tesszük több ezer mérföldre partjainktól. Nincs hasznunk a pártoskodásból, a titkos segítségnyújtásból, a harcokra buzdításból, a rezsim váltási erőfeszítésekből Szíriában.
Az oroszok vádolása katonai helikopterek szállításával Assadnak szükségtelen provokáció. Hamisan vádolni Assad kormányát olyan vérengzésekkel amit a lázadók követtek el nem több háborús propagandánál. A legtöbb gondolkodó ember átlátja, hogy a tervezett háború Szíria ellen csupán a következő lépés az iráni kormány ellen, amit az új-konzervatívok már nyíltan elismernek.



Az iráni olaj felügyelete, ahogy tettük ezt Szaud Arábiában és ahogy megkíséreltük Irakban, a valódi célja azoknak a neokonzervatívoknak, akik az elmúlt évtizedekben a külpolitikánkért voltak felelősek.
Ha nem történik jelentős változás a külpolitikánkban, akkor a háború be fog következni, mégpedig hamarosan. A két politikai pártunk közti nézetkülönbség elenyésző… Egyik oldal sem akarja feladni az agresszív és növekvő jelenlétünket a Közel keleten és Dél Ázsiában.
Ez a válságépítés könnyen ellenőrizhetetlenné válhat, sokkal nagyobb háborút eredményezve egy következő rutin megszállásnál és rezsim váltásnál…
Itt az ideje hogy az Egyesült Államok megpróbálkozzon a diplomácia politikájával, keresve a békét, kereskedelmi kapcsolatokat és barátságot. Fel kell hagynunk az amerikai birodalom támogatására és biztosítására tett katonai erőfeszítéseinkkel…
Eljött az ideje hogy hazahozzuk csapatainkat és megvalósítsuk a nem beavatkozás külpolitikáját, ami a béke és prosperálás egyetlen útja.


Ezen a héten törvényjavaslatot terjesztek elő ami megtiltja az adminisztrációnak, hogy kongresszus jóváhagyása nélkül támogasson – közvetlenül vagy közvetetten – bármilyen katonai műveletet Szíriában. Remélem hogy kollégáim támogatni fogják ezt az erőfeszítésemet.




A felszólalás magyar fordításának forrása:Politaktika

2012. június 23., szombat

ÉLŐ ADÁS: Kairóból - Több ezren tüntetnek a katonai puccs ellen !



Egyiptomban több ezren tüntetnek a forradalom után elzavart és azóta meghalt Hosni Mubarak helyét elfoglaló katonai vezetés ellen. Azóta választásokat tartottak és a Muszlim Testvériség jelöltje Mohammed Morsi elsöprő győzelmet aratott.
A katonai vezetés viszont gyakorlatilag nem hajlandó átadni a megválasztott vezetőknek az irányítást, így lényegében katonai puccs van az országban! Ha nem javul a helyzet Szíriához és Líbiához hasonló káosz, polgárháború alakulhat ki, mely ekkora ország esetében beláthatatlan következményekkel járhat az egész észak-afrikai, de főleg közel-keleti térségre nézve !

A testvériséghez tartozó Szabadság és Igazságosság párt közleményében elutasította a törvényhozás feloszlatását és jogköreinek a hadseregre történő átruházását.
A pártnál úgy vélik: a Mubarak-rendszer tavalyi megbuktatása óta az országot irányító katonai tanácsnak nincs joga a parlament feloszlatásához. 

2012. június 20., szerda

"Szíriában az amerikai CIA és brit MI6 szervezi és hajtja végre a mészárlásokat"


Az előző bejegyzéshez szorosan kapcsolódik, hogy :
Mindeközben 
Stephen Lendman amerikai író, műsorvezető  és elemző a PressTV-ben arról beszél, hogy 

Szíriában az amerikai CIA és brit MI6 szervezi és hajtja végre a mészárlásokat
amivel Assad elnök elleni hangulatot gerjeszti, a lázadókat fegyverekkel látja el. Pontosan ugyanaz, mint tavaly Líbiában. Cél, hogy a NATO-t bevonja a háborúba....az ürügyet kell megteremteni hozzá ! (Folytatás....itt)

"Kétség nem férhet hozzá,
hogy ez egy Washington által vezényelt háború ! " 


"Szíria már évekkel, sőt egy évtizeddel ezelőtt célpontnak lett kiválasztva" 
Ha ez még nem lenne számodra világos, nézd meg ahogy Wesley Clark tábornok saját szavaival elmondja! 


Kína,Oroszország,Irán,Szíria a Közép-Kelet legnagyobb háborús játékába kezd ?


UPDATE: 2012. Június 20. 16:55: A kínaiak cáfolják (oroszok is) , hogy benne lennének ebben és azt írják, az irániak tévesen adták hírül a dolgot.... 
Minden ilyet azzal kellene kezdenem: "Hogyan lehetséges, hogy a híradókból semmit nem tudunk meg a világpolitikai eseményekről, pedig gőzerővel folyik az érdekek háborúja, a világ újrafelosztásának előkészítése. Az átlagember meg azt hiszi semmi fontos nem történik... csak balesetek, verekedések a kánikulában.....na meg állatkerti hírek.... ?"  (esküszöm visszasírom, mikor a Panorámában Chrudinák Alajos anno Libanonból tudósított a romok között kúszva ...de hagyjuk)

A Közép-Kelet történelmének legnagyobb egyesített hadgyakorlata kezdődhet Szíriánál, mely nyílt erődemonstráció az USA és a NATO felé. 
Orosz, kínai, iráni hadihajók tartanak a térségbe !!!  (RT News video)

Ha csak a résztvevő országokat nézzük, már érezhetjük, hogy valami több zajlik a háttérben...  
Az Egyesült Államok haditengerészetének három harcoló egysége és egy tengeralattjáró már a Földközi-tengeren cirkál, és ott van a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó is. "Az USAvégső formába öntötte a saját tervét, hogy az amerikai csapatok vezetésével és különféle hadmozdulatokkal Szíria ellen vonuljon, vagy hogy a szomszédos országoknak segítsen egy akció esetén, amikor megérkezik a rendelet" –írja a CNN.


Ailing former president Hosni Mubarak during a January court appearance in Cairo. (photo credit: AP Photo/Mohammed al-Law)Obama szerint "Nem a HA, hanem már csak a MIKOR a kérdés...". Elemzők tudják, hogy lépni kell, mert Iránba Szírtián keresztül vezet az út.... 
Eközben ma
meghalt Hosni Mubarak leváltott egyiptomi elnök, az országban gyakorlatilag katonai puccs van kialakulóban, mivel a hadsereg nem adja át a hatalmat a frissen választást megnyerő Muszlim Testvériségnek.
A következőt egy az egyben fordítottam át...


Június 19, 2012 – KÖZÉP-KELET  – Irán, Szíria, Oroszország és Kína a "valaha volt legnagyobb háborús játékra" készül a Közép-Keleten - adta hírül eg félhivatalos iráni forrás (Fars News).
A beszámoló szerint a 4 ország 90,000 katonát, 400 repülőgépet és 1,000 tankot készít fel a nagyszabású manőverre, melyre 1 hónapon belül Szíria partjainál kerül sor. A riport azt állítja , hogy orosz atom-tengeralattjárók és hadihajók, repülőgéphordozók, aknakereső rombolók, valamint iráni hadihajók és tengeralattjárók szintén érkeznek Szíriába. És hogy
Egyiptom is hozzájárult a kínai kéréshez, hogy 12 kínai hadihajót keresztül engedjen a Szuezi-csatornán a hadgyakorlathoz. Az IDF (Israeli Védelmi Erők) szóvivője politikai anyagnak nevezte a riportot és nem kommentálta. Irán jelenleg is 6 nyugati országgal tárgyal a folyamatosan vitatott nukleáris programjáról. Ezek Moszkvában zajlanak és elég feszült feszült hangulatban. Szíria ezalatt egyre nagyobb nemzetközi nyomással néz szembe, hogy vessen véget a 15 hónapja tartó harcoknak lázadók és az elnök Bashar Assad rezsimje között.  –Times of Israel
Szíria felé tartó helikopterekkel megrakott orosz hadihajót kapcsoltak le: Nagy-Britannia egy Szíriának szánt harci helikopterekkel megrakott orosz hadihajót tartóztatott fel. Skócia partjainál a britek vélhetően rakétákat és helikoptereket szállító orosz hajót tartóztattak fel útján, miután törölték biztosítását a Brit Kormány nyomatékos kérésére. . . 
A Brit tengeri utakat biztosító Standard Club közleményben elmondta, hogy minden a Femco (orosz szállító cég) tulajdonában lévő hajó fedezését visszavonták, beleértve az "MV Alaed" nevűt is. "Figyelmeztettek minket, hogy az "Alaed" katonai municiót szállít szíriai célállomással." "Már informáltuk a hajó tulajdonosát, hogy fedező biztosításunkat azonnali hatállyal megszüntettük a szállítmányaik természetére való tekintettel..."  
Telegraph

2012. június 18., hétfő

Mit üzen Jay-Z és Kanye West? Rendőrállamra programozás-Elemzés #1


A napokban megnéztem Denzel Washington új filmjét a Safe House-t. Nagyon tetszett és érdekelt is, mivel valós CIA módszerek vannak benne. A film végén van egy szám, ami nagyon "ütősre" sikerült: 
Jay-Z és Kanye West - No Church In The Wild
Mivel szeretem az ilyen zenét és tudom kik ők, rákerestem a videoklipre. Meglátjátok, brutális és minőségi munka! Na de most nem ezért vagyunk itt ! Hanem az üzenet és a szimbólumok miatt.
Az "Illuminati-kontrollált Zeneipar" két vezéralakjáról van szó, pont ezért érdemes rájuk figyelni, mit is akarnak közvetíteni.... Hiszen nagyon fontos szerepük van az üzenetek eljuttatásában milliókhoz.
Ha ezt tudjuk, már csak egy kódrendszer ismerete kell a megértéshez. 

Kérlek, ne lopd el a cikket és tartsd tiszteletben a befektetett munkát,
hogy a VilagHelyzete.com oldalt, mint forrást, mindig megjelölöd! 



A Prediktív programozás szépen tettenérhető

Napjaink zenei videói miért mutatják olyan gyakran a rendőröket tömegoszlató felszerelésben és erőszakos elnyomás eszközeivel együtt? Ez egy eszköz, amivel megpróbálják elfogadtatni egy rendőrállam koncepcióját a tömegmédiában? Két friss eklatáns példa erre az agendára  Jay-Z és Kanye West “No Church in the Wild” és Adam Lambert  “Never Close Our Eyes” videója. Önmagáért beszél, ha megnézitek.
A zenéjük (saját vélemény) csúcskategória, nagyon ütős, a libabőr futkos, annyira jó. Ezt el kell ismerni ! Pont ez a lényeg....



Még ha stílusuk eltér is egymástól, a mögöttük lévő üzenet nagyon hasonló és teljesen egybevág a VilágElit rendőrállami terveivel. Ez a cikk ezen videók jelentését és hatásait próbálja megtalálni.

/A Prediktív programozás : egy finomabb formája a pszichológia előkészítésnek, hogy a nyilvánosságot felkészítsék eseményekre és megismertessék vele a társadalmi változások által végrehajtandó terveket.

Amikor ezen változásokat a filmeken/zenén keresztül a nagyközönség már megismerte , könnyebb elfogadtatni a dolgokat, ahogyan Alan Watt nevezi...s csökkentik ezzel az esetleges ellenállásokat./

Miben közös Jay-Z és Adam Lambert ? Első pillantásra semmiben. Másodjára annyi, hogy mindketten a zeneipar főáramú művészei és még ha bizonyos ponton, stílusban és tartalomban el is térnek, azt várják tőlük, hogy az Elit Agenda (propaganda, terv, program....nem tudok erre jó magyar szót..) szócsövei legyenek. Ahogy egy korábbi cikkben olvasható a Vigilant Citizen oldalán "Transzhumanista és Rendőri Állam Agendája a Popzenében" címmel (The Transhumanist and Police State Agenda in Pop Music), a szórakoztatóipart arra használják, hogy promótálják és elfogadottá tegyék a fiatalok szemében egy Rendőrállam koncepcióját.
Amióta az a cikk 2010-ben megjelent sok más művész is használta az elnyomó rendőri erő és az erőszakos elnyomás képét munkáikban. Az élő fellépésektől videoklippekig tudatos és folyamatos erőfeszítést látunk, hogy popsztárok menő és sexy kisugárzását, auráját rohamrendőrök (egy szabad társadalomban amúgy iszonyatosnak tűnő) látványával kapcsolják össze.

/A módszert korábban meg megismertük : 
Média és Hollywood - A manipuláció nagymesterei/
Két példa a közelmúltból a rendőrállam fennmaradásáról a popkultúrában Jay-Z és Kanye West klipje No Church in the Wild és Adam Lambert’s Never Close our Eyes száma. A tény ellenére vagy talán pont azért, hogy a két dal 2 teljesen eltérő műfajt képvisel, 2 különböző piacot (közönséget) céloz meg és hozzájárul, hogy a Rendőrállam képével töltse meg a populáris kultúrát. Bár a hatóságok nem feltétlenül festenek úgy, mint "jó fiúk", mégis ott vannak, mintha jelenlétük bármilyen nyilvános demonstráción természetes lenne.
Nézzük meg a videó szimbolizmusát és mögöttes jelentését !

No Church in the Wild - Nincs Egyház (vallás) a Vadonban

No Church in the Wild -nak inkább filozófiai vonatkozásai vannak. A dalszöveg és a cím is elsődlegesen a vallási dogma elvetése és egy humanista (talán hedonista) életmód felkarolása. A vallási intézmények, mint az Egyház felesleges emberi konstrukciók, amit a természetben nem találunk meg. (Ne felejtsük el, hogy a New World Order 3 fontos célja a Vallás, Család, Nemzetállamok megszüntetése, mert ezek mind akadályát jelentik az eugenika alapjain létrehozandó transzhumanista Világállamnak, Világkormánynak)
Akkor a videóban fákat, folyókat látunk? ... … Ó nem...
A klip rohamrendőrök által fehergelt srácokkal van tele, akik molotov-koktélokat dobálnak. Miért? Hogyan kapcsolódik ez a dalszöveghez? Nem nagyon tudom, de az biztos, hogy a videó kb. 5 percnyi (zene és képek által) érzelemgazdag felvétele dühös lázadók és erőszakos rendőri elnyomás összecsapásának. Tökéletes módja, hogy fiatalokat érzéketlenné tegyen a Rendőrállam koncepciójával szemben. (Ez pszichológia és manipuláció tudománya.... 60-as évek óta kifejlesztett Csúcstechnológia!!! "Mind-Control", mely jelenleg a legnagyobb rejtve használt tömegeket irányító "eszköz. Szemmel nem látható - de azért megtanulva észrevehető! )
A videó egy fickóval kezdődik, amint lángra lobbant egy Molotov-koktélt Prágában (néhány jelenet pedig láthatóan Párizsban lett felvéve).

A videóban a lázongóknak láthatóan nincs "ügyük", amiért tiltakoznak, ők tisztán az agresszor szerepében jelennek meg.
Nos, rögtön az összecsapások közepében találjuk magunkat, a tömegoszlató felszerelésbe öltözött rohamrendőrök és fiatal lázongók között. Nincs előzetes magyarázat és a lázadóknak sem adtak "nemes ügyet", amit megvédhetnek. vagy ha mégis, a nézőben ezt nem tudatosítják... ez is egy mód, ahogy a tömegmédia összekapcsolja a világban szerte zajló lázongásokat. Összemossa és nem rendel hozzájuk ügyet: Csak értelmetlen erőszakot látunk, amit a lázongók kezdeményeztek. 

A tiltakozók dühösek és agresszívak. Háttér-történet nélkül, mely az elkeseredést kiváltotta, még inkább nehéz azonosulni velük. 
A rendőrök nem sokáig tűrik ezt a szarakodást. A fiatalok nekik rontanak erőszakosan, ürügyet adva, hogy elővegyék fényes fegyvereiket és még erőszakosabban válaszoljanak. És ütik őket, ahol érik....

Ez a srác is kap rendesen

Ennek kiütik a lábát és miközben hanyatt esik egy másik rendőr látszólag nevet az egészen.

Ennek közvetlen közelről könnygázzal nyomják tele az arcát, mely sokban emlékeztet a Davis Egyetemen történt rendőri brutalitásra... (a kép az egész világot bejárta brutális és igazolhatatlan volta miatt. 
Mindezen jelenetek lassítva slow-motion felvételben jelennek meg jó kis ritmussal a háttérben. Ahogy  Dave Chappelle mondta egyszer legendás Chappelle Show c. műsorában, "lassítva minden jól néz ki". Még az is, hogy rendőrök lóról leütnek egy védtelen srácot. Ilyen közvetlen módon dicsőítik a rendőri elnyomást? Képek furcsa egymás mellé illesztése következik: (ne feledjük, már megtanultuk, hogy ezekben a méregdrága klipekben és reklámokban minden képnek üzenete van!...Szerk) 

Ezt a srácot lovasrendőrök vadásszák le,
majd egyenesen fejbecsapják a bottal.
Rögtön a jelenetet követően egy szoborról bevágás, mely a fenti erőszakos jelenet mélyebb jelentését adja meg.

A jelenetet követően, amiben az egyik lázongót rendőr ütötte le, egy kép villan a Minotauruszt leütő Thézeuszról. Ez a történet a görög mitológiában ezotérikusan jelképezi, ahogy az ember "alsóbbrendű, állati" oldalát megöli, hogy majd elérje a felsőbb rendű megvilágosodott oldalát
(- Illumination).
Azt üzenné a videó, hogy a lázongó tömegek a társadalom "alsóbbrendű,állati" oldalát szimbolizálják, amit majd megszelidítenek (vagy leölnek) a felsőbb rendű, (Illuminated) valakik ? 
A videó számos drámai bevágásban Párizsban található szobrokat használ fel, egy néhányat a Diadalívről. Ma már nyílt titok - hála más szimbólum-és igazságkutatók cikkeinek (Sinister Sites), (David Icke itt részletesen Róma titkos szimbólumairól) - hogy a legnagyobb városokban található szobrokat és műemlékeket gyakran a "VilágElit" és a mögötte álló titkos társaságok szimbolizmusa, mithológiája és filozófiája hatja át. Ez ma már TÉNY!
Mivel ezen hatalmas műemlékek építését is leggyakrabban az Elit kezdeményezte és pénzelte, így inkább várható is, hogy őket és a nézeteiket képviselik.
A  videó kontextusában ezen kő műemlékek mutatása arra emlékeztet, hogy az utcák szintjén kérlelhetetlenül megnyíló káoszt az Elit látja és ami zajlik az valószínűleg a belegyezésével történik.
Az Elit szabadkőműves mottója ismert: Ordo Ab Chao (Order Out of Chaos - Rend a Káoszból)?
Később a videóban nappalból éjszaka lesz..... Az összecapás jeleneteiben lézerfények, stroboszkópok jelennek meg,... olyanok, amiket általában klubbokban látni. 

Rohamrendőrök lézerfényekkel. Igazából olyan dolgokkal "képzettársítják" a Rendőrállamot, amit fiatalok élveznek.
Amikor ilyen fényeket látunk, ott általában valami jó dolog történik, mint zene, buli, tánc. Akkor miért vannak körös-körül a rendőrök rohamfelszerelésben? Már megint próbálják összezavarni a fiatalok elméjét a "jó öreg" kognitív disszonancia" alkalmazásával? Jelen esetben összekeverhetik: rendőrség által elnyomva nem egyenlő a bulival ! 
A videó végén igazából senki sem győz vagy veszít. A lázongók visszacsapnak és győztesnek tűnnek, amíg a rendőrség ugyanúgy áll a helyén. Más szavakkal, semmi nem változott és megmaradt a status quo. Egy elefánt jelenik meg furcsa módon Párizs utcáin, arra emlékezteti a nézőt, hogy a kérdéses "Vadon", tulajdonképpen a társadalmunk, ahol az emberek úgy viselkednek, mint az állatok és az erősebb győz. A Vadonban nincs Egyház, nincs megnyugvás a vadság elől, csak a kőszobrok látnak keresztül az erőszakon.
Ezek a kőszobrok szimbolizálják a "bábosokat" - az irányítókat, akik kézben tartják a szálakat mindkét oldalon. Mindezt annak érdekében, hogy továbbvigyék tervüket és egy még ellenőrzöttebb és elnyomottabb társadalmat hozzanak létre. 

(Ez már csak utólag jutott eszembe és nagyon zárójelben jegyzem meg, mert kicsit demagógnak tűnhet:
2 számot látunk visszatérően megjelenni a klipben:
-Az egyik a fenti képen látható 21. Nekem erről rögtön az AGENDA 21 nevű titkos szervezet jutott eszembe, mely pont ilyen propagandák és folyamatok, trendek kidolgozásáért felelős.
- A másik a P94 a rendőr sisakján. A "P" a szabadkőműves páholyok ismert jelölése. Például közismert a P2 (Propaganda Due) nevű szabadkőműves páholy irányító szerepe Európában.
Az már csak tényleg "véletlen", hogy P 9+4 = pont 13 a kedvenc számuk !!!
Mindig visszatér és a klipben nagyon sok "3"-as jelenik meg.
Na persze ez már csak ilyen okoskodás...de mi van, ha mégsem butaság..... )



Folytatása következik....

Forrás: VigilantCitizen         Fordította, Szerkesztette, Kibővítette: SBGBuddha

Kapcsolódó előzmények: Média és Hollywood - A manipuláció nagymesterei
Kapcsolódó cikk: 2012 - A Kezdet vége vagy a Vég kezdete? Vintage-Derevya és tökéletes szimbólumok
TABU #1 - Miért van okkult Szaturnália kultusz nyíltan és burkoltan ? A Mágia létezik!

TABU #2 - Beszédes szimbólumok - Titkos energiák vagy ez az isteni rend ?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...