2012. december 27., csütörtök

Hatással vagy a világodra - avagy hogyan teremtjük valóságunkat



A videó átirata:
“1887-től a 90-es évekig az összes nyugati tudomány azon az elven alapult, hogy valami történik egy helyen, és ez nincs hatással a többi dologra. De most már tudjuk, hogy ez nem igaz.
A következőkben ismertetni szeretnénk három kísérletet, melyek alapjaiban rengetik meg a nyugati tudományt.


Az elsőt egy orosz fizikus, Vladimir Poponin, vezette a 90-es évek elején. Hogy ezeket a kísérleteket elvégezze, az Amerikai Egyesült Államokba utazott. Poponin kísérlete azt a kapcsolatot vizsgálta, mely az emberi DNS és a körülöttünk lévő dolgok között van. A kis energiacsomagok, melyeket fotonnak hívnak, fényrészecskéknek is hívhatjuk őket. A kísérlet tehát egy üvegcsőből állt, amiből kiszívták a levegőt, azaz vákuumot hoztak létre, tehát a csőben ezáltal nincsen semmi. Viszont tudjuk, hogy valami van a csőben. Ezek nem mások, mint fényrészecskék.
Poponin tehát megmérte ezeket a részecskéket, hogy meghatározza eloszlásukat. Kitöltik-e a rendelkezésre álló teret, vagy a cső alján felhalmozódnak? Mi történik velük? A kísérletnek ez a szakasza nem meglepő eredményt hozott. Tudniillik a fényrészecskék, a fotonok eloszlása véletlenszerű volt. És pont erre számítottak. A kísérlet következő szakasza viszont nagyon érdekes volt, mert ekkor emberi DNS-t helyeztek a csőbe. Az újbóli mérések alkalmával azt tapasztalták, hogy az emberi DNS elrendezte a fotonokat. Az emberi DNS-nek közvetlen hatása van a körülöttünk lévő dolgokra.
Ez pontosan az, amit az ősi spirituális hagyományok leírnak. Tehát valami, ami bennünk van, hatással van a körülöttünk lévő világra.


A következő kísérlet igen látványos volt. Ez katonai kísérlet volt.Lényegében azt csinálták, hogy vettek egy emberi DNS-t, melyet szájban lévő szövetfoszlányok tartalmaztak egy önkéntestől vagy egy donortól. Ezek után a DNS-t egy olyan gépbe helyezték, amely képes megmérni, hogy hogyan hat a DNS a donorra, aki egy másik szobában volt.

Az alanyt érzelmi stimulációnak vetették alá, ami által különleges érzelmeket csalnak ki belőle, mint például öröm, bánat, félelem, düh, harag. Ezzel egy időben vizsgálták a DNS-t, hogy vajon reagál-e az alany érzelmeire. Miért is kéne reagálnia? A nyugati tudományban semmi sem támasztja alá azt, hogy a DNS és az alany valamilyen kapcsolatban állna. Viszont arra sincsen bizonyíték, hogy ilyen kísérleteket végeztek. A várt eredménynek az ellenkezőjét tapasztalták.
Az eredmény a következő volt: az alany hullámhegyei és hullámvölgyei pontosan megegyeztek a másik szobában lévő DNS hullámvölgyeivel és hullámhegyeivel, ugyanabban az időben.


A harmadik kísérletet megint csak a 90-es évek elején végezték az Instituit of HeartMath-ban. Az úttörőnek számító kutatóintézetet Észak-Californiában alapították, ahol a szívet nemcsak úgy vizsgálták, mint egy pumpát, ami az egész testet ellátja vérrel. Amellett, hogy a szívünk pontosan ezt teszi, ez a legkevesebb, amit szívünk végez. Azt kutatják, hogy a szívünk a legerősebb mágneses mezőt generálja testünkben, és ennek a mezőnek a hatása messze meghaladja testünk határait.
Ezért megterveztek egy kísérletet, mellyel pontosan ezt az elméletet tudják tesztelni. Az eddigiekhez hasonlóan vettek egy emberi DNS mintát, ezt izolálták, aztán megvizsgáltak olyan alanyokat, akik képesek nagyon tiszta érzések kifejezésére, mint szeretet, elismerés, irgalom, düh, harag és utálat, hogy ezek az érzések mindig kéznél legyenek. Ezek után azt vizsgálták, hogy a DNS hogyan reagál ezekre az érzésekre. Azt találták, hogy az elismerésre, a szeretetre, az irgalomra és a megbocsátásra a DNS nyugodtan reagált. Ennek az ellenkezője is beigazolódott. Dühre, haragra, utálatra, féltékenységre a DNS összecsavarodott, mint egy csomó.



Nos, ez a három kísérlet önmagában is érdekes. Ha ezeket összerakjuk, amellett, hogy érdekes, jól elkülöníthető kísérleteket látunk, egy egész történetet mesélnek el. Ez a történet a következőképpen hangzik. Az első kísérlet, Vladimir Poponin kísérlete azt mondja ki, hogy
- az emberi DNS közvetlenül hat a világunkra. A fizikai dolgokra, amiből áll világunk, az energia szintjén.
- Az utolsó kísérlet eredménye szerint az emberi érzelmek képesek megváltoztatni a DNS-t, ami hatással van a körülöttünk lévő világra.
A középső kísérlet szerint, melyet az Egyesült Államok hadserege vezetett,
- a hatás ugyanaz akár ugyanabban az épületben vagyunk, akár 400 mérföldnyire a DNS-től. Nem vagyunk a tér és az idő rabjai.
Lényegében pontosan ezt állítják a kísérletek eredményei, azaz van benned és bennem egy olyan erő, amely nem írható le a most érvényben lévő fizikai törvények alapján.


Az ősi hagyományok nemcsak felismerték ezt a kapcsolatot, egy lépéssel tovább ösztönöznek, és pontos utasításokat hagynak annak szempontjából, hogyan alkalmazzuk ezt életünkben. Az 1980-as évek végén a védelemben, egy űrhajózási cégnél dolgozó mérnök voltam. Elkezdtem kutatni ezeket a fogalmakat, a körülöttem lévő világban szemlélődő mérnökként, hogy megértsem azoknak a történelmét, akik megelőztek minket.

Ez volt az az elmélkedés, mely elvezetett utakra a legelképesztőbb helyek némelyikére a világban. Egyiptom templomaitól az Andok hegyeibe Bolíviába és Peruba, Indiába, Nepálba, közép Kína felföldjeire és Tibetbe. Az amerikai sivatag délnyugati részén át végig. Információt és vezérfonalat kutatva, mely segítene nekünk megérteni, hogyan állunk összefüggésben a világgal, és hogyan tudjuk az érzés e hatalmát használni, ezt a hatalmat, melyről a körülöttünk lévő világ nyelve beszél.
Pontosan ez az, amit Tibetben az apát ecsetelt nekünk. Leírt egy imádkozási módot, mely az érzelmen alapul. Ezt mondta: úgy kell éreznünk az érzelmet, mintha az imát már megválaszolták volna. Ebben az érzelemben a teremtés erőivel beszélünk, megengedve a világnak, hogy feleljen nekünk. Megengedve, hogy ez a tér, kvantum hologram, Isten elme feleljen azzal, amit szívünkben érzünk. Így inkább, mint az imádkozás és egy adott helyzetben erőtlennek történő érzés – Édes Isten, kérlek, hadd legyen béke a világban – az imádság e módja ösztönöz minket, hogy úgy érezzük, mintha részt vennénk ebben a békében.


1972-ben huszonnégy USA várost használtak fel egy kísérlet lefolytatásához, ahol az embereket betanították, hogy érezzék a béke érzetét egy nagyon különleges módon. E városokba stratégiailag helyezték el őket. Minden város tízezernél nagyobb lakossággal bírt. Ezeket dokumentálták néhány nagyon jól ismert TM (Transzcendentális Meditáció Tanulmányok) tanulmányban, melyet a kora hetvenes években végeztek el. Ami történt abban az időben, amikor az emberek érezték a béke érzését, a körülöttük lévő közösség, az épületeken túl, ahol saját tapasztalataikkal bírtak, a közösségek statisztikailag mérhető csökkenést éltek meg a bűnözésben. Az emberek elleni erőszakos bűncselekmények és közlekedési balesetek csökkentek. Néhány városban, mint Chicago, ahol van értéktőzsde, a részvénypiac szárnyalt, amíg a béke volt időszerű. Amikor abbahagyták imáikat, mindezen statisztika megfordult. Ezt időről időre megtették újra.
Ez olyan pontos, ahogy most tudjuk, a statisztikák képesek voltak meghatározni pontosan az emberek számát, mely megkívánt az ilyen kihatás gyors beindításához. Így, meg fogom osztani a képletet, és utána leírom majd, mit jelent a képlet. A hatást először akkor veszik észre, amikor egy bizonyos számú ember vesz részt. Ez a szám, a minimum szám egy adott népesség egy százalékának (√1%) a négyzetgyöke.

Tehát, ez mit jelent? Ha van egy egymilliós városunk például, vegyük az egymillió egy százalékát (egy kis számológépen), majd vegyük a négyzetgyökét bármi is volt az egy százalék. Ez a szám mondja meg, hány ember szükséges – a küszöbszámot a hatás megkezdéséhez. Nyilvánvalóan, minél több ember vesz részt, annál nagyobb a hatás. Egy egymilliós városnál ez a szám csupán száz körül van. Egy hatmilliárd fős világban, egy adott népesség egy százalék négyzetgyöke hozzávetőleg nyolcezer ember.

Ez idő alatt volt lehetőségem néhány videofilmet látni egy háromhüvelyknyi átmérőjű hólyagrák gyógyításáról, mely egy olyan hölgy testében volt, akit a nyugati orvosi szabványok szerint nem műthetőnek diagnosztizáltak. Elment, utolsó reményként egy Pekingbe, Kínába. [most zárta be a kínai kormány - VisualizeDaily.com]




Tehát, a videó dokumentációban, a film egy kórházi szobában fekvő hölgyet mutat. Teljesen éber, teljesen tudatánál van, hisz a folyamatban, mely történni készül. Előtte van egy ultrahangos szakember, aki egy ultrahangfejet futtat az alhasán, hogy láthassuk egy televízió képernyőjén. A képernyő bal oldalán pillanatfelvételt készítenek, az idő egy pillanatának kimerevített képét referenciaként. Így, láthatjuk, milyen állapotnak nézett ki az időnek abban a pillanatában. A képernyő jobb oldalán nézhetjük a valódi időt, ahogy három gyakorló áll mögötte. Dolgozva az energiával a testében és az érzésekkel testükben.
Amit tesznek az, hogy elkezdenek kántálni egy szót maguknak, miszerint megegyeztek abban, hogy megerősítik magukban annak az érzelmét, hogy már meggyógyult. A kántálás lényegében azt mondja: „már meggyógyult”, „már teljesült”. Ahogy elkezdenek bírni ezzel azt érzelemmel, és kimondják ezeket a szavakat egymás közt, a televízió képernyőjén nézhetjük a valódi időt ezen a rákos daganaton, ahogy eltűnik kevesebb, mint három percnyi tényleges idő alatt. Ez nem olyan, mint egy dokumentumfilmben a gyorsított felvétel, ahol látjuk a rózsát kinyílni három másodperc alatt, mely olyan dolog, ami rendes körülmények között napokba telik. Ez szó szerint kevesebb, mint három perc alatt történik. Teste reagált a gyakorlók érzelmeire, akik képzettek voltak, hogy bírjanak az olyan jellegű érzelemmel, melyet éreztek. Mindaz, amit éreztek, annak az érzete volt, amilyennek érződik az, hogy egy olyan nő jelenlétében vannak, aki már meggyógyult. Teljesen alkalmasan, teljesen képesen. Nem úgy látták őt, mint egy hölgyet, aki beteg. Nem azt mondták: „rossz rák, távoznod kell”.

Volt alkalmam beszélni egy úrral, Luke Channal, aki valójában megalkotta ezt a filmet. Feltettem neki egy kérdést. Azt mondtam: „mi a helyzet akkor, ha a három gyakorló nem lenne ott. Ez a hölgy ezt véghezvitte volna; bármelyikőnk megtehetné ezt egyedül?”
Rám mosolygott, amikor feltettem neki a kérdést. 

Azt mondta: „Gregg, minden valószínűség szerint, alighanem meg tudta volna tenni egyedül. Jóllehet, van valami velünk, emberekkel, abban, hogy úgy tűnik, hathatósabbnak és erősebbnek érezzük magunkat, amikor mások támogatnak abban a dologban, amiben hiszünk, azokban a dolgokban, melyeket megvalósítani választunk.”



Nemrégiben Masaru Emoto, egy kutatást végzett, mely vonatkozott a kapcsolatra az emberi érzelem, emberi érzés és a vízcseppek között. Ez még nyilvánvalóbban mutatja meg a kapcsolatot. Ami történt az, hogy ezek a tudósok, ez a konkrét kutatási projekt felfedezte, hogy a cseppecskéi a víznek, mely egyébként világunk több mint hetven százalékát alkotja, valamint testünk hetven százalékát, ezek a vízcseppecskék visszahatást mutatnak az emberi érzelmekre, bármi érződik a testben, vagy ami ténylegesen ráírt a címkékre, melyeket ezekre a vizes üvegcsékre tettek. Valamint a kutatók érzelmeire, ahogy ezeket a címkéket megírták, és ezen üvegcsék alá helyezték. A fiolákat majd egy meghatározott időtartamra megfagyasztották, kivették a fagyasztó folyamatból, és ahogyan elkezdtek olvadni, kristályosodtak. A kristályok az árulkodó jele annak, ami történik az érzelmekkel.


"Ha a gondolatok és érzelmek ilyen hatással vannak a vízre, vajon milyen hatással lehetnek egész szervezetünkre, testünkre ?"

Ez a gyönyörű, nagyon nyilvánvaló példája annak, hogy mindegyikőnk hogyan bír lehetőséggel közreműködni. Nem irányítani és manipulálni, hanem inkább részt venni világunk eseményiben, életünk, családunk, közösségünk, testünk történéseiben, azon a területen keresztül, mely mindent összekapcsol a teremtésben.”

Bár sokan bizonyára láttátok már, de mindenképp szemléletes film mindenki számára:
Mi a csudát tudunk a világról ? 


Forrás: Tudatbazis.hu 

24 megjegyzés:

  1. Már többször írtam, hogy aki kíváncsi arra hogyan is működik ez a csodálatos világegyetem, az tanulmányozza Seth, Ábrahám, Kryon tanításait. Persze sokan ilyenkor mindig lehurrognak. Erre én nem szoktam reagálni, mert aki ilyen véleményt mond az nyilvánvalóan nem olvasott egyik tanítótól sem, vagy ha olvasott is pár sort, akkor sem értett meg belőle semmit. Kryon rengeteget tanít a DNS-ről és arról a szimbiózisról amelyben Gaia hat az emberi DNS-re amely a megszületésünk pillanatában Gaia rezgésére hangolódik. Az emberek intelligenciáját, életük hosszát, és tudatosságuk mértékét, ez az összehangolódás nagymértékben meghatározza. Aztán az emberiség, tudatossága és társadalmi fejlődése visszahat Gaiára, amely megváltoztatja Gaia rezgését és ezzel elősegítve az emberiség tudatosodását is. (Természetesen egyéb tényezők is közrejátszanak pl a napunk, a fotonöv, STB, mert ez nem kétszereplős hanem sokkal több) Ez egy egymásra ható folyamatos fejlődési folyamat, amely nem lineáris, hanem körkörös, illetve inkább spirális mivel a kör végén, nem zárul a kör, hanem magasabb szintre emelkedik. A Hathorok C. könyv ezt nagyon tökéletesen elmagyarázza. Seth legfontosabb tanítása azt mondja „ Azonos vagyok azzal a valósággal amelyet megteremtek magamnak.” És minden Tanító aki a „fátyol” túloldaláról tanítja az emberiséget ezt tanítja. Azért örülök amikor a „Tudósok” is kezdik végre ezt megérteni és kutatásaikban, kísérleteikben mindezt bebizonyítani.

    VálaszTörlés
  2. Sok spirituális gondolkodó csupán a spirituális dolgokkal foglalkozik. Vannak akik foglalkoznak a világ helyzetével is de azt gondolják, hogy egy elfuserált, torz, világban a vaskorban élünk. Sokan várják az arany kort, a dimenzió váltást, és egyéb dolgokat amelyek pillanatok alatt megoldják azt, ami most hitvány. Én is foglalkozom a világ dolgaival. Tudom, hogy a bankrendszer milyen (Pl: Drábik Jánostól). Tudom, hogy az oktatási rendszerünk feladata engedelmes bérrabszolgák gyártása. Tudom, hogy az egyészség ügy igazából betegségügy, amelyet a gyógyszer lobbi tart a kezében. (Pl: Lenkei Gábortól) Tudom, hogy a média manipulál, a tv egy agymosógép. Tudom, hogy az iparilag előállított élelmiszerek károsak és veszélyesek (Pl: az élelmiszeripar RT C. filmből) és sorolhatnám, tovább mindazt ami körülvesz minket. Én azonban tisztában vagyok azzal, hogy ezt mind mi teremtettük. A világunk pont olyan, amelyet megérdemlünk. Tudom, hogy nem az-az egy tucat bankár család a felelős a nyomorunkért, és a bérrabszolgaságunkért, hanem mi hét milliárdan, még akkor is ha, elsőre úgy tűnik, hogy akik a háttérből manipulálnak azok a felelősek. De mi fogadjuk el azokat a játékszabályokat amelyek számunkra vacakká teszik ezt a játékot amelyet életnek hívunk. És miért? Mert társadalmi szinten az emberek kiszolgáltatottnak, gyengének, tehetetlennek, érzik magukat, érdemtelennek, és bűnösnek. És ezen kell változtatni. A valóságunkat, mi magunk teremtjük meg! Egyénileg és társadalmi szinten is. A teremtés iránya a meggyőződéseinken múlik. A teremtéshez az energiát az érzelmeink adják. Seth azt mondja. Egy átlagos érzelemben több energia van mint amennyi egy űrhajót elrepít a holdra és vissza. És azt mondta ezt nem átvitt értelemben közölte velünk. Az érzelmeink óriási jelentőségűek. Ha negatív érzéseid vannak akkor csakis olyan világot teremtesz amelyben ezekből kapsz többet és egyre többet. A félelem, aggódás, harag, bűntudat, gyűlölködés csak egyre többet teremt abból, amit most tapasztalunk. A szeretet az összefogás, a nagyrabecsülés, fogja elhozni az aranykort, olyan gyorsan amilyen sebességgel felébredünk és felfogjuk a felelősségünket, és megértjük, hogy a világunk, mint már mondtam pont olyan, amilyet megérdemlünk. Miért nem elég azonban csupán a szeretettel foglalkoznunk? Vannak akiknek nincs más dolguk. De sokan vagyunk, akik „világítótornyok” vagyunk. A mi feladatunk az, hogy a többieket ébresztgessük. Ábrahámék tanításai szerint ha el szeretnél jutni a célodhoz akkor legelőször azt kell tudnod, hogy épp hol vagy most. Tehát igen is fontos, hogy a sok manipulált és csordaszellemmel megáldott testvérünk megértse, hogy mit eszik a MC D-ben, hogy a gyerekeinkbe megengedjük, hogy mérgeket oltsanak (higany, alumínium, formaldehid) hogy az oktatási rendszer, a bankrendszer, az egészségügyi rendszer milyen most. És ha megértik az ébredők, és megértik, hogy ezért mi felelünk, és rajtunk múlik, hogy meddig hagyjuk ezt, és mikor omlik össze ez a kártyavár. És a „világítótornyokon” múlik az is, hogy az ébredők ne még rosszabbul érezzék ettől magukat. Ne még tehetetlenebbnek, és kiszolgáltatottabbnak, érezzék magukat. Hogy ne gyűlöletet és gyilkos hajlamokat ébresszen bennük, az igazság, amelyet eddig nem tudtak. Ebben az esetben ugyanis, csupán dagonyáznánk tovább abban a mocsokban amelyet el akarunk kerülni már végre. Ebben az esetben még tovább tartana az egész folyamat mintha nem is tudnának semmiről, és élnének békés tudatlanságban. A biblia is azt mondja: Boldogok a tudatlanok. Azt viszont tudnunk kell, hogy ennek a korszaknak már vége. Most a legtöbben azt élik meg, hogy boldogtalanok azok, akik valmicskét is tudnak. Oda kell eljutnunk legelőször is, hogy boldogok legyenek azok, akik mindent tudnak. (itt természetesen, arra gondolok, hogy megértik jelenlegi helyzetüket)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó cikk! Egyre inkább kezd lehullni a lepel, hogy valóban hatalmas erő birtokosai vagyunk mindannyian, egytől egyig! Bármit elérhetünk, bármit megtehetünk, ha megfelelő módon állunk hozzá a minket körülölelő valósághoz. Hiába a kormányok által kreált kétségbeesett összeesküvések, mert lassan teljesen hatástalanok lesznek a tiszta és őszinte emberi elme ellen!

    VálaszTörlés
  4. A hitgyülisek tudják ezt régóta. És az érdekesség az hogy igazán magyarul működik.
    http://mek.oszk.hu/03100/03162/03162.htm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a hitgyülisek még tudnak ezen felül egykét dolgot
      http://www.youtube.com/watch?v=dVlvtKHw1qc

      Törlés
    2. Na, ilyet biztos nem művel a Szentlélek.

      Törlés
    3. Talán harmadszorra sikerül a válaszom...Tehát;Ez a válaszom AM-nak szól.A hitgyüliben megtanítanak a szabályaikkal a félelemre!Észrevétlenül, kimossák az agyunkat,-sajna az enyémet is.Hosszú évekbe telt,míg visszataláltam önmagamhoz...Isten nem vár el semmit!!!!Azon egyszerű oknál fogva,hogy nem ember!!!!Csak az ember tud arrogánsan,szabályokkal,manipulációkkal,presszurával hatni a másik emberre céljai elérése érdekében!A TEREMTŐ,csak VAN!!!(elvárások,törvények nélkül)

      Törlés
  5. @ IlluminátusHánter
    Bár elnézést kérek előre is, de abszolút nem érzem úgy, hogy magyarázkodnom kellene. Miért is ? Vagy mit is kellene nekem megmagyarázni ?

    Tény, hogy sok dolog kerül itt szóba, aminek létezéséről vagy nem létezéséről még csak most vagy nem régen szereztünk tudomást. Vagy jobban mondva hiába volt tudomásunk, feltűnő módon, sehol a fősodratú médiában, fórumokon nem kerül(het) szóba.....

    De attól hogy bizonyos információk nem jönnek át Neked vagy Te másképp értelmezed őket - nem fogok elkezdeni reagálni olyanokra:
    "badarságokat hord össze, hanem azért mert biztos alap nélkül(egy teljesen nevetséges "web desgin" mellett hiteget benneteket"....

    Minek reagálnék, ha a Te világodban ez így él? Nekem nem kell senkit győzködnöm. Az lenne a legnagyobb ostobaság és hiba, amit elkövetnek emberek.

    Szóval erre mit mondjak? Ez egy saját blog. Saját gondolatok vagy általam is érdekesnek talált cikkeket osztok meg vagy fordítok le.
    Azoknak készítem, akik építkezni tudnak belőle és be tudják építeni maguknak valahová, eddigi információik közé..... Ha valakit nem érdekel, milliónyi más oldal van, olvassa azokat, vagy csináljon jobbat!

    Arra meg nem is mondok semmit: "honnan tudja ezeket ? ki, mi a forrása ?"

    Az meg egyenesen vicces, hogy a Facebook fizet a minél népszerűbb oldalak szerkesztőjének........ Van olyan oldal is, mely 250ezer like-nál jár...ahhoz képest ez egy kis semmi. Szólj már azért, ha tudsz olyan linket, hogy fizessen nekem a face, mert az biztos nagy buli tényleg....

    Na tényleg utálom a felesleges szócséplést...Akik olvassák ezt a blogot, sőt itt vannak már elég régen, netán az indulása óta, ők értik és tudják, hogy miről vagy milyen folyamatról beszélek és mit kell megérteni.
    Ez a blog ennek is csak egy kis morzsája - de mivel én hiszek benne, ezért kizárólag a lelkesedésem tartja csak életben. Nem más!
    Pláne hogy egy fillér haszon nem származik belőle és másféle sem. Időt és energiát viszont nem keveset igényel. Marad is az egész életben mindaddig, amíg tart az érdeklődésem és a hitem abban, hogy lehet elérni változást a tudás és a szemléletmód bővítésével, vagy azzal, hogy sokan együtt gondolkodunk valamin... próbáljuk visszaadni a gondolkodás képességét az embereknek.

    Szerintem az elmúlt másfél évben a Vilag Helyzete blog ebben tudott valami kicsikét adni ehhez a folyamathoz.

    És végszónak, csak hogy tiszta legyen: ez az oldal egyetlen alkalommal sem várt december 21-re világvégét és nem is írt ilyenről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mester, hogy megtiszteltél!
      Én nem téged vonlak kérdőre, hanem az egyik kedves kommentelő rávilágított arra az elhanyagolható tényre, hogy mire alapozom azt a kijelentésem ami így szólt: "ez egy baromság". Engedelmeddel tisztelendő atya - én csupán eltévelygett bárányodat térítettem vissza a helyes útra, amikor elmagyaráztam neki, hogy én csupán egy alkalmi látogató vagyok és az ég megadta világon nem tartozom neki semmiféle magyarázattal a véleményem kifejtésében(magyarul: csupán azt akartam, hogy ne firtassa azt mire alapozom a véleményem, mert aki magyarázattal tartozik az TE vagy - már ha ilyen... hmmm érdekes dolgokat állítasz amit a cikkekben írsz).
      Az én világom semmiben nem különbözik a te világodtól, legfeljebb annyiba, hogy te titkos információ birtokosának tartod magad és lenézed azokat akik esetleg nem értenek egyet(jaj bocsáss meg) vagy ne adj Isten, felelősségre vonnak, hogy embereket bolongatsz(bár ha nekik nincs ellenvetésük...).
      Ha valakit nem érdekel, milliónyi más oldal van, olvassa azokat, vagy csináljon jobbat! - de nagyon is érdekel és ha baromságot olvasok, hallok akkor annak hangot adok. És? Tehát? Mi ezzel a probléma? Még én menjek el? Frászt!
      Arra meg nem is mondok semmit: "honnan tudja ezeket ? ki, mi a forrása ?" - jaaaaj gondolom nem akarod leleplezni a beépített ügynököket... csak azért nem röhögök ezen mert félek, hogy még véletlenül beleharapok a fülembe.
      Fizetni meg fizet(ímmel ámmal azért belátod), fizet a youtube, fizet a facebook, persze én nem sajnálom akinek kell vegye vigye. Nem gátolom a boldogságát senkinek, de ezek akkor is légből kapott badarságok, NINCS valóságalapjuk. Ennyi.
      Ja és a december 21 világvégét nyilván nem merted komolyan venni, volt helyette: pólusváltás, az anyagi világ véget érése és az UFO-k visszatérése stb stb.


      Törlés
    2. Blogspot is fizet.
      Az pedig illendő, ha fikázunk valamit akkor azt tegyük valami indokkal. Mert különbség van az építő kritika és az értelmetlen szitkozódás közt.

      Törlés
    3. Gyorsan le is szögezném így az elején, hogy vélemény következik...

      Annak ellenére, hogy jó ideje olvasója és kommentelője vagyok az oldalnak, részben igazat adok IlluminátusHánter barátunknak. Szerintem is túl magabiztos vagy kedves Buddha. Ha te fordítod, írogasd néha oda, hogy "XY szerint", "szerintem", "egy lehetséges magyarázat" stb. Ezek apróságok, mégis sokat számítanak.

      Ugyanakkor engedtessék meg nekem, hogy egyúttal gyerekesnek is nevezzem a felháborodást. Ha valaki kicsit is komolyan veszi a világ dolgainak megértését, annak már rég rá kellett volna jönnie, hogy manapság kerek-egész igazságot készre gyártva kapni szinte lehetetlen. Ilyen mítoszokat, hogy "hivatalos jelentés" meg "bizottsági állásfoglalás" és "tudományosan bizonyított" valamint a kedvencem "a tudomány jelenlegi állása szerint"... szóval ezeket szerintem célszerű lenne elfelejteni. Megkapta mindenki a készre rágott "cuccot" a mainstream-ből, aztán rájött, hogy szinte minden átverés; de odáig már nem jut el, hogy ne egy újabb adag készre rágott bébipapit akarjon helyette. Ez csak a régi kondicionálás, ahol megszoktad, hogy a néni bemondja a tévében meg megírja az újság és akkor "úgy van". A valós kép annyira összetett és szerteágazó, hogy ember legyen a talpán aki összerakja ha nem bennfentes. Akiket meg a félrevezetettségtől akarsz óvni... hát szerinted azon mit segítesz, akinek ez a "Bibliája"? Aki egy újabb alapok nélküli eszmerendszert keres a régi helyett? Ha meggyőzöd, hogy elutasítsa az ilyesmit (megint csak ideológiai és nem racionális megfontolásból), akkor majd egy következő helyen "ragad le". A gondolkodást nem lehet megúszni. :S

      Ha te meg már átlátsz a szitán, akkor örülj neki; ne tornáztasd itt az egód fölöslegesen. És ha ez felbosszantott, javaslom tekerj vissza az első soromhoz.

      Törlés
    4. Kutyafuttában:
      Itt nem arról van szó, hogy nekem hűűű de nagyon tudományos magyarázatra van szükségem, hanem elég lenne annyi is: honnan, ki mondta, mikor mondta, mi értelme van, mit bizonyít ez. Persze ez csak én vagyok.
      Kérlek kedves Bálint én már novellás kötetet írtam az építő jellegű kritikákból(olvass vissza) úgyhogy a az francba már, nehogy értelmetlen szitkozódással vádolj meg.
      Na ég áldjon benneteket.

      Törlés
    5. Percig se gondold, hogy ellenséges szándékaim volnának. Csak az a téma, amit ez a bejegyzés boncolgat történetesen közel áll a szívemhez, és boldogsággal tölt el, amikor azt látom, hogy a tudomány is megerősíti mindazon metafizikát amit például a Védák tanúsítanak. Ez egy olyan téma, ami képes változást eredményezni személyes harcunkban, és előreviheti a fejlődést.
      Voltak predikciók, amik nem váltak be, igen. De voltak olyan cikkek is, amik igen fontos témát boncolgattak, mint például (szerintem) ez is. A jövőt nem tudjuk biztosra kijelenteni, még akkor sem, ha feketén fehéren le van írva a terv valamiféle titkos dokumentumon. (egész egyszerű hasonlattal élve az elektron is megváltoztatja tulajdonságát, amikor figyelik)
      De ez a bejegyzés szerintem nem tartozik azok közé, amik kétes valóságtartalommal rendelkezhetnek. Ezért szeretném megtudni, hogy mi a baj vele, mert különben nem történik más mint eltereljük a figyelmet egy teljesen triviális témára.

      Törlés
    6. Kedves Bálint!

      Sajna a tudomány nem erősíti meg... a bejegyzésben vázolt kísérlet teljesen abszurd - olyan emberek hiszik el, akiknek semmi, de semmi fogalmuk sincs a fizikáról (persze, tudom, direkt hazugságokat vertek a fejembe).

      ha kicsit gondolkodsz... a tökéletes vákuum nem kivitelezhető (még elvileg sem). a foton nem anyagi részecske (nem gáz), így üveghengerbe zárni képtelenség, így a foton elrendeződése nem lehet véletlenszerű.

      folytassam? van még...

      Törlés
  6. Nekem tetszett a cikk.Hiszek abban, h a látható dolgok a láthatatlanból erednek.

    VálaszTörlés
  7. Antal Papp! A Biblia nem mond olyat,hogy "boldogok a tudatlanok",hanem azt mondja,hogy "boldogok a lelki szegények",ami alatt azt kell érteni,hogy akik megmaradtak az Isten altal kijelentett igazsagban,megmaradva ezzel a maguk termeszetes egyszeruségében, - nem hagyva magukat befolyasolni az ember altal kiagyalt külonféle bugyuta,Istent es az O Fiat tagado gyalazatos emberi filozofalasoktol,- azok boldogoknak mondatnak.

    VálaszTörlés
  8. A szabad gondolat attól szabad, hogy nem korlátozzák dogmák. Minden lehetséges. Nemrégen pár barátommal egymás emelgettük a fejünk fölé, csupán a mutató ujjunkkal. Az iskolában belénk nevelt dogmák szerint: ez lehetetlen. Egy mutatóujjra esett kb. 20-25 kiló és mégis, gond nélkül sikerült. Megszűnt a gravitáció? Hirtelen szupererőssé váltunk? Nem tudni... a lényeg: a jelenség létezik és bármikor reprodukálható, bárki által. Egy fiatal barátom mesélte, ő is ezzel mulattatta osztálytársait, majd a fizikatanárnak is megmutatták, mire ő: "én nem hiszek az ilyesmiben". Mindenki maga dönti el, mit kezd a beérkező jelekkel.

    VálaszTörlés
  9. Ja, elfelejtettem: jól csinálod, Buddha!

    VálaszTörlés
  10. Akit valóban érdekel hogy a tudat befolyásolja-e az anyagot, nézzen utána a Helmut Schmidt véletlen-generátorral (1969) végzett kísérleteknek.

    A témáról sok információt tartalmaz Lynne McTaggart, Az Energiamező című könyve.
    Ajánlanám a 109. oldaltól (A teremtő megfigyelő), ugyanis rengeteg kísérlet zajlott annak idején, amit dokumentáltak.

    itt elérhető a könyv:
    http://data.hu/get/4297764/Az_energiamezo.pdf?pid=3612024477


    VálaszTörlés
  11. jó poszt


    mindazonáltal, felmerül a kérdés...
    ha én teremtem a valóságomat, akkor hibáztathatok-e érte másokat? (orbánt, fidesz szavazókat, ezoterikusokat, otthonszülőket, vegákat...)

    illetve... persze hogy hibáztathatok másokat, látni lehet az index címlapos bérblogok kommentelői közt, hogy mennyien megteszik, csak...
    annak mi értelme van?

    VálaszTörlés
  12. Realista vagyok,és az intelligenciám sincs meg,hogy mélyen,minden alap nélkül beleássam magam a témába,de az biztos,hogy az agynak hatalma van az anyag felett,olyan dolgokra tudja rávenni az agy a teste,amire reálisan nem is lenne képes,de valamiért mégis,kis személyes megtapasztalásom is lenne a régmúltból ezen témában,de most ezt nem írnám le! Egy biztos,bár én magam realista embernek tartom,aki azt hiszi el,amit lát,hall ,megtapasztal,és meg bír magyarázni,de énem egy kis része mégis hiszi azt,hogy az agyunkkal sokkal sokkal többre vagyunk hivatottak,mint most gondolnánk,hisz miért van az a rengeteg kiaknázatlan kapacitás az elménkbe?

    VálaszTörlés
  13. Ha a dongó tisztában lenne azzal hogy a fizikai torvényei szerint ő igazából képtelen a repülésre vajon megpróbálná ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azzal ne foglalkozz, hogy már megoldották, hogy repül a dongó (elárulom, nem fizikai képtelenség, pusztán a 60-as években nem számoltak a turbulenciával).

      Törlés
  14. Az az igazság, hogy egyet kell értenem a szkeptikusok azon állításával, hogy az iyen cikkekkel az a probléma, hogy a szerző fossa a szót, de semmire sem hivatkozik...állít dolgokat, de ennyi erővel én is állíthatom, hogy nem is a szél fújja a fák levelét, hanem a fák levelei csapják a szelet.
    És pontosan ezzel teszi hiteltelenné az egészet, még ha igaz is.
    Én spirituális beállítottságú vagyok, de nekem se tetszik az effajta érvelés.
    Nincs kézzel fogható alapja.
    Pontosan ezért keresgéltem az állítólagos kísérletekről valami tudományos publikáció után...
    És láss csodát, itt egy TUDOMÁNYOS cikk a fentiek egy részének igazolására:

    http://appreciativeinquiry.case.edu/uploads/HeartMath%20article.pdf

    A többihez most lusta vagyok, aki akar, járjon utána.

    VálaszTörlés