2012. november 14., szerda

Merkel elszólta magát! Menetelünk a világkormányba, hisz az euró feladata az volt, hogy elbukjon!


Az EU-ból egyre bizarrabb hírek érkeznek. Múlt héten szerdán, londoni látogatása előtt, aminek célja David Cameron meggyőzése volt, hogy az EU-nak szüksége van Nagy-Britanniára, Angela Merkel a következőket mondta az Európai Parlamentben: 


„Természetesen az Európai Bizottság egy napon kormánnyá alakul majd, aminek az Európa Tanács lesz a második kamarája, több hatalmat biztosítva az Európai Parlament számára, de jelenleg az euróra kell koncentrálnunk és időt kell adnunk az embereknek, hogy elfogadják az irányt.” 
Más szóval az EU továbbra is jó úton halad egy „Európai kormány” felállítása felé, amit Jacques Delors már 1989-ben büszkén hirdetett, és amire Margaret Thatcher „Nem, nem, nem!” felkiáltással reagált. – UK Telegraph
A Telegraph cikke néhány nagyon fontos megállapítást tartalmaz. Először is rámutat az EU egyik legfontosabb célkitűzésére. Angela Merkel, egy vélt őszinteségi rohamban kimondta, ami az EU politikáját figyelemmel kísérők számára eddig is egyértelmű volt: az EU-t azért hozták létre, hogy majdan egy birodalommá alakuljon.

A
 Daily Bell néhány nappal ezelőtt is hasonlókról írt:
Az EU „jóindulatú válsága” irányíthatatlanná vált. Európa azt remélte, hogy a vészhelyzetek megerősítik az egységet, de ez a mostani inkább darabokra szakítja. Jean Monnet, az egységes „Európa” fokozatos felépítése mögött álló szervezőzseni, már 1957-ben megmondta, hogy a „végcélként szolgáló politikai egységet” csakis monetáris és gazdasági egységen keresztül lehet kialakítani. „Nincsenek előre felvázolt elképzelések,” írta, „csupán lehetőségek, amiket meg kell várnunk.”
1970-ben a Werner jelentés leírta, hogy a politikai egységhez monetáris unió kell. 78-ban azonban egy másik, az Európai Bizottság számára Sir Donald McDougall által írt jelentés arra figyelmeztetett, hogy az egységes valutát meggondolatlanság lenne létrehozni egy komoly hatalommal bíró európai kormány felállítása előtt, ami jogosult adókat kivetni és a forrásokat a gazdagabb államoktól a szegényebbekhez átcsoportosítani.
A 80-as években Jacques Delors úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a McDougall jelentés figyelmeztetését az egységes valuta előfeltételeit illetően. Tudta, hogy a fiskális egység még korai lenne, de arra gondolt, hogy az egységes valuta létrehozása megteremtené azt a nyomást, amiből végül csak a fiskális egység tűnne az egyedüli kiútnak.
Akkoriban az EU kísérletet, különösen az eurót, „a cinizmus gyakorlatának” neveztük. Az volt az elképzelés, hogy bevezetünk egy valutauniót, ami, magyaráztuk, „összeomlana, és ezáltal elhozná a teljes politikai egységet. Először jön a gazdasági baj, majd a politikai megváltás. … 
Százmilliók váltották nemzeti valutájukat a bukásra tervezett euróra. Az Eurónak az volt a feladata, hogy elbukjon.
A fentiek ismét megerősítik a történelem és a jelenlegi „szuverén” válság – amit egyes EU képviselők egymás között nyilván „lehetőségként” emlegetnek – irányított természetét. 
Miért pont egy szuverén válság lett ez a lehetőség? Mert ezt a legkönnyebb irányítani. Így működik a világ. A Világbank milliárdokat ad kölcsön a korrupt kormányoknak, majd jön az IMF a „megszorításaival”, magasabb adókkal, a szolgáltatások, támogatások csökkentésével és a privatizációval.
A nyugati uralomnak ezt a dupla ágyúlövését megtapasztalta a fejlődő világ is. Ami szokatlan, hogy most ugyanezt a taktikát egy első világbeli kontinensre, Európára alkalmazzák.
Ezen nem kell meglepődni, hiszen a cél az volt, hogy először kipróbálják és finomra hangolják a receptet a fejlődő országokon, ahol reményeik szerint senki sem veszi észre, hogy mi történik, mielőtt bevetnék a nyugat ellen. Nem lehet elégszer ismételni: a bankárok nem idióták. A banki döntéshozók nem vártak azonnali megtérülést.

Érdemes elgondolkozni Merkel megfogalmazásán. Minden jel szerint úgy gondolja, hogy már nincs rejtegetni valója. Nyíltan kimondja, hogy mindezt régóta tervezik. A folyamat megállíthatatlanul halad előre és valószínűleg ez a hirtelen őszinteség oka.
A Portugáliának, Spanyolországnak, Görögországnak, stb. adott milliárdok csupán gyengén álcázott kenőpénzek. Görögországban például jelenleg is folyik egy per egy neves riporter és a görög „hatalom” között. A riporter bűne, hogy nyilvánosságra hozta azoknak a görög politikusoknak a nevét, akik svájci bankszámlával rendelkeznek. Ez sem meglepő. Amikor egy európai politikus kísértést érez, hogy beszóljon az eurokratáknak, két variáció lehetséges: vagy szürkeöltönyös látogatói érkeznek egy svájci bankszámla nyitásához szükséges papírokkal vagy lejárató kampány áldozatává válik. A nevezett újságíró 2000 görög bankszámla tulajdonos nevét hozta nyilvánosságra. 
Természetesen David Cameront sem kell félteni. Angela Merkelhez hasonlóan, ő is pontosan tudja, hogy mi folyik, hiszen mindketten a banki elitnek dolgoznak, ami a társadalom legfelsőbb rétegeit immár teljesen behálózva, egy világkormány felállítását tűzte ki céljául.
Az oktatás, a politika, a katonaság, az agytrösztök, a főáramú média, a modern civilizáció minden területe az irányításuk alatt áll és egyetlen célt szolgál. A kivitelezési mechanizmus maga az irányított történelem, a finanszírozást a központi banki monopólium szolgáltatja, a stratégia pedig a merkantilizmus.
Szeretnénk, ha mindenki értené, semmi misztikus nincs jelenlegi paradigmánkban, hiszen az elit tetteit is lehet elemezni. El kell fogadni, hogy létezik egy hatalmi elit, ami a világkormány felé tereli a világot, miközben aprólékos gonddal ügyel az egyes „katasztrófák” részleteire. Nem kristálygömbből olvassuk ki a jövőt, csupán eltökélt szándékunk, hogy önámítás nélkül szemléljük az előttünk folyó eseményeket és az Internet erre egyelőre kiváló lehetőséget biztosít. 
Forrás: Idők Jelei

36 megjegyzés:

  1. Eh, ha a Merkel fiatal szexi csaj lenne, akkor betársulnék melléje Európa császáraként. Már régen meglenne a világkormány és nem lenne ennyi töketlenkedés meg káosz meg szenvedés. Lúzerek ezek, nem tudnak ennyi embert irányítani. Ez történik ha barbárok akarnak világuralomra törni. Szánalom brigád.

    Jó jó jó, tudom, mindjárt jön valaki és elmagyarázza nekem szegény tudatlannak, h a Merkel meg a többi parazita valójában alakváltó hüllő emberkék. Hát persze... Ettől függetlenül ha szexi gyík csaj van köztük azt is meg... izé, visszatérve.

    Nem tudom ez most mért nagy dolog, az utóbbi időben az európai központi bank az EU parlamenttel karöltve már régen át vették az irányítást és már egész idei évben ők diktáltak. Szóval nézni kéne híreket gyerekek. Csak mondom, már nyíltan beszélnek mindenről, el vagytok kissé maradva.

    Na, zárkózzatok, mert már a jövendőkről beszélnek a nagy központi médiákban és amit ott mondanak kurvára nem fog tetszeni nektek, pedig minden nap nyomják a dolgokat.

    Hír pl, Japánt sikeresen recesszióba nyomták, szóval Japán is elesett! Ébredezünk már?

    Ennyit példának, na dumcsizzatok okoskák, majd jövök.

    A banki hitel legyen veletek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apropó, megint első voltam! Ez igen, űber vagyok!

      Ezt csak azért írtam ide, h legyen mibe belekötnie a sok értelmiséginek. XD

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. a pillanatragasztó nem játék..
    http://en.wikipedia.org/wiki/Angela_Merkel

    Nem éltem az átkosban (testvériség-egységben éltem meg elnemkötelezettben) és ezért nem tudhatom ott mennyire volt megszokott, hogy szegénysorsú papok két autót tartanak és oda-vissza járkálnak a Fal két oldalán (..leads to the conclusion that Merkel's father had a ***"sympathetic" relationship with the communist regime***, since such freedom and perquisites for a Christian pastor and his family would have been otherwise impossible in East Germany..) -ezt valaki leforditaná magának? én tudom mit jelent.

    Mint fizika-kémia szakos azért elég messzire eltévedt..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kommunista propaganda kém növendék. Nem ő az egyetlen Európában. Ha megfigyeled az egész világon mindenhol vezető pozíciókban ügynökök vannak. Ez a vén asszony csak 1 a sok közül. Ezeket erre tanították/nevelték, h az embereket manipulálják a sok hülye beszédjükkel. Addig a bankárok meg dörzsölik a kezüket a háttérben. Semmi új nincs itt kérem szépen.

      Törlés
  3. Ha belegondolunk abba, hogy mekkora negatív diktatórikus változások voltak, vannak az utóbbi 2 évben, főleg idén, ekkora léptekkel 10 év alatt nem lépkedtek a drága zionisták.. Ahogyan a cikkből is kiderült, már nem is titkolják mi az ördögi terv...

    Kétféleképpen gondolkodhatunk szerintem:

    1. Hamarosan bekövetkezik az orrunk előtt egy Lopott idő-s filmben(direkt) bemutatott valóság kettészakítva az emberiséget, irányítókra és a mindennapi életért küzdőkre. Már nincs miért élni, csak egy két napért, lesz -e holnap... mindenhol kamerák, és az embereik, robotjaik... nincs pénz, csak akkor kapsz élelmet ha behódolsz, robotolsz, minden egyes szelet kenyérért..

    2. Ez (ha megnézzük pl. a 70-es, 80-as évekhez képest)jelenünk már annyira beteges, hogy már el se hiszem, ilyen a mesében van, olyan érzésem van egyre jobban, mintha egy diliházba kerültem volna, és most kezdenek ébredni a betegek... ki kell jussak innen.
    Ez nem lehet, ilyen kegyetlen lenne velünk a teremtő? Miért kell ezt megéljem?
    Olyan mintha muszáj lenne átélnem. Meg kell tanuljak valamit?

    Igen meg kell tanuljak valamit Embernek lenni, nem a gyerekeimet megenni, hanem értük bármikor éhen halni, ha kell harcban, vagy a családommal büszkén elmenni, nem vagyok gép, lelkem van, nem tudom megmérni, de tudom mekkora, ember vagyok az élet része, sok mindent elvehetnek tőlem de a lelkemet nem, bárhol is éljek jogom van az emberhez méltó élethez, ez a bolygó, vagy bármelyik nem csak egy százaléké, ez a mienk, mindannyiunké... a baktériumoktól a bálnáig mindenkinek van helye itt.

    Úgy érzem eljutunk hamarosan egy fordulóponthoz a mátrix tervei egyre nyilvánvalóbbak, már nem is titkos az emberiség teljes bebörtönzése, házi álattá való lezüllesztése.
    Meg kell találjuk a diliház kijáratát, mert egyre elviselhetetlenebb lesz, és akkor fog kiderülni ki méltó ahhoz hogy kiengedjék, ki marad a legembertelenebb helyzetben is ember.
    Rajtunk áll hova tovább... mindenkinek külön-külön személyenként. :))

    Fény és szeretet! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod, megy ez gyíkemberek nélkül is. XD

      Helyes, ez valahogy így van. Hamarosan jönnek még dolgok, ne féljetek, h csalódni fogtok. Csak... nem úgy ahogyan várnátok. Persze én már bele fáradtam a részletekbe. Kit érdekel hogyan akarják beomlasztani Európát a nagy forradalmakba (és USA-t is) vagy miként akarják előadni a nukleáris total wart a közel keleten. Lényegtelen, a fontos, h mindenki tudja, ez mind megrendezett és előre feltalált. Nincs véletlen meg kiszámíthatatlan jövő. Minden előre fel van találva, csak meg kell élni.

      Ez a lényeg amúgy, mert az emberiség igen csak bele tudna szólni abba, h mit fog megélni, de sokan túl... degeneráltak és/vagy tudatlanok.

      Azért mert a filmek megmutatják mi lesz vagy mi várható, attól még nem kéne megvárni míg az egész emberiség bele megy, mert a filmekben is mindig ott a lehetőség, egy másik választás, másik jövő.

      Tény, ha az emberi faj hirtelen felébredne és megváltozna és felszabadítaná magát, akkor ez a hobbim megszűnne. Már nem lenne értelme összeesküvés elméleteket kidolgoznom. :-)
      Viszont béke és harmónia lenne, amire ez a bolygó és ez az emberiség legbelül már olyan régóta vágyik.

      Törlés
  4. Mindegy, hogy vannak -e embereket irányító gyíkemberek, vagy az illuminált emberek maguk olyan gonoszak mindenkivel, mint a hüllők, csak egy kiút van, az meg nem az erőszak lesz...

    "Azért mert a filmek megmutatják mi lesz vagy mi várható, attól még nem kéne megvárni míg az egész emberiség bele megy, mert a filmekben is mindig ott a lehetőség, egy másik választás, másik jövő."

    Ja igen. Ugye akármelyik beteges robot, rabszolga jövőt bemutató filmben, mindig győz az emberi akarat, egymás iránti szeretet!:) De ha nem így lenne az is a mi választásunk lenne, nem tettünk semmit ellene... beee eee ee:)

    Ha nem a fény győzne, csak egy halom vas lenne a világ, kihívás, értelem, lét nélkül.. még a robotok, vagy az illumináltak is unatkoznának..
    Pl. atomozzuk le az egész bolygót, majd el leszünk a bunkerben, mint két jó vakond..
    Akkor kinek vagánykodnak? Kin élősködnek?
    Kit uralnak? "Színház az egész világ!"

    Csak gondoljuk át, valami kihívás, élmény, tapasztalás kell legyen a létben, különben mit tanulnák meg magunkról? Rossz nélkül fel se ismernénk a rosszat, mit nem kell majd tenni..

    A hobbid csak a 3. d-ben van jelen ahogy írod, egy másik szinten már nincs értelme...
    Úgyhogy élvezd ki még ezt a kis időt. :)

    VálaszTörlés
  5. A Hitler-leányzó, Rothschild Negyedik Birodalma

    2012. okt. 11-i megj.: úgy tűnik, az információ terjed az interneten (index.hu): "Ezrek vonultak utcára hétfő este Athénban...

    Egyes tüntetők plakátjain "Ki az országunkból, te cafat!", "Hitler lánya, ki Görögországból, nem akarunk negyedik birodalmat!" feliratok szerepeltek"

    Sajnos ez nem egy áprilisi tréfa. A szemmel látható hasonlóság nem véletlen... A képek hitelesek, a bal felső Angela Merkel kép például a Time magazin egyik 2006-os számában jelent meg. A bal alsó kép pedig Eva Braunt, Adolf Hitler élettársát ábrázolja. Merkel a háttérhatalom egyik legtitkosabb fegyvere (volt), s egy ideig nagyon úgy tűnt, hogy ami annak idején nem sikerült az édesapjának durva erőszakkal, az most őneki - kifinomult átverés alkalmazásával - sikerülni fog: teljesen egybeolvasztani Európát egy Negyedik Birodalomba. De szerencsére a dolgok egy picit megbonyolódtak. A cikk nagyvonalakban felvázolja, hogy mely, az illuminati felsőbb körökben régóta lappangó belső ellentétek miatt.

    Kezdjük Angela Merkellel, kinek már a wikipédiában szereplő „hivatalos“ életrajza is fura. A wikipédia szerint:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Angela_Merkel#Early_life

    Az apja, aki luteránus pap volt, képes volt Angelával együtt ki-be járni a vasfüggönyön, és a családnak már azokban az időkben két autója volt, amikor mindenki másnak egyre is sokat kellett várni. A papok abban az időben "osztályellenségek" voltak, sokszor börtönben ültek, Angela apja viszont élt mint hal a vízben. A hivatalos életrajz ezt azzal magyarázza, hogy behódolt a rezsimnek. Nos, aki élt a kommunizmus alatt, az tudja, ilyesfajta életstílus folytatásához azokban az időkben (ki-be járni a vasfüggönyön + két autó) nemhogy a behódolt egyszerű papoknak, de még a párttagok közül is csak a felsőbb vezetésből valóknak volt lehetőségük!"

    (...)

    -> http://tinyurl.com/angela-merkel-hitler

    VálaszTörlés
  6. "Merkel a háttérhatalom egyik legtitkosabb fegyvere (volt), s egy ideig nagyon úgy tűnt, hogy ami annak idején nem sikerült az édesapjának durva erőszakkal, az most őneki - kifinomult átverés alkalmazásával - sikerülni fog: teljesen egybeolvasztani Európát egy Negyedik Birodalomba."

    Ja ja, ahogy írod. Odaraknak egy nőt, ugye a női politikusokat nem utálja annyira az átlag még politikának hívő ember.. Ugye inkább a férfiak harcolnak molotov koktéllal a politi kuss-ok ellen. Merkel nénje meg olyat vált ki az átlag férfiakból, mint akiknél otthon ha az asszony azt mondja nincs több sör akkor csitt van.. :)

    A világkormány csendes létrehozásánál meg nem tudják betervezni, hogyan fog a nép reagálni, a legdurvább intézkedéseknél, törvényeknél, megszorításoknál, előkészületeknél kilóg Merkel mama büdös patája, azt hiszi az elvakult sátánista agyában, hogy őt nem lehet hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát...

    Ezek a luciferbuzi, önző "emberek" azt hiszik akármeddig elmehetnek, játszhatnak egy bolygóval akár, békának néznek ki alatt szépen lassan forralják a vizet, nehogy rögtön
    a forró vízből kiugorjunk...
    Az igazság, a fény utat tör bármilyen apró hasadáson keresztül, és a rendszer lassan reped.. :)

    VálaszTörlés
  7. Khm... mintha kezdene itten ilyen "világvége hangulat" kerekedni egyes arcokban...
    Aztán majd megint az lesz, mint eddig mindég (a nagy beharangozások után), hogy a esemény érdeklődés hiányában elmarad.

    Oké. Ez a Világkormányos elgondolás senem fekszik nekem túlságosan, de... ha kissé jobban szertetekintünk, ugyan mihóhér változna a legtöbb emberke számára? Egy jelentős rész mán úgyis jó ideje annyi anyagi juttatást kap, amivel épp nem döglik éhen, s (ha épp van hol) bejár dolgozni. S nyálcsorgatva tekinget a reklámokban feltűnő csillogó-villogó kütyükre - tudván hogy ebben az életben nemigen van rá esélye neki is legyen ilyen bigyója. Szóval vélhetően az emberkék egy része észre se venné mindennapi élete közben, hogy a gaz cionok meghódították a világot. Napersze... ha valamelyik elmebajnok közben nem robbant ki világméretű pofozkodást, a zavart mégjobban fokozandó.
    Azon persze időnként elgondolkodom (persze tudom, nem simul épp bele a love&peace stílusba), vajh mi lenne, ha nem cion-irányított, de valós tenortámodások (vagyishát... ez így inkább merényeletnek minősülne ugye, hisz a politikusbácsikra sokmindent lehet manapság mondani, dehogy ártatatlanok lennének... na azt nem épp) közepette elpukkannának szerte a országokba a törvényhozásoknak házai, mikoron épp teli vannak? Nopersze ez csak kis elmetorna, merugye ilyen sosenem lesz, csak ha cionék nem terveztek be ilyesmit valami elkendőzött cél érdekében.

    Depersze... időnként ez a cionos vonal is sántít kicsit itt-ott, Mintahogy a hüllős, meg pufókos, meg dimenzióváltós, meg segítőflottás madzag is.

    De lehet tévedek, s mind megdögölünk... legalább... még eccer. Minimum.

    (Megjegyzem: a elébb láttam egy fekete bácsit, aki jól odamondogatott Obama elnök úrnak, hogy biz ideje lenne kihúznia a amrik vezetésnek a fejit Izraelnek seggiből, különben könnyen előfordulhat, hogy a szabadság honának muszlim (muzulmán, iszlám - sose tudom melyik a valós megnevezés) lakói összevonják a szemöldöküket, meg a erejüket oszt... csatt!
    Szép vót a beszéd, meg tartalmazott tán némi igazt, meg lelkesítő is vót.
    Csakhát...
    Valahogy közben az motoszkált a fejemben, oké, a amrik népeknek köll a külsőség, meg a lelkesítés, de vajon a felszólamló fekete bácsi megunta az életét? Avagy valaki tolt egy kis lét a bankszámlájára?)

    VálaszTörlés
  8. Ki a fene robbantotta fel Hazánkban a hidakat? .... magyar emberi életet nem kímélve? ...ugye a németek? és fizettek kártérítést? ... ki a fene vitette el a zsidókat? ...nem a németek? ... és a kártérítést nem mi fizetjük?
    Háborús károkat okoztak nekünk: németek, angolok, amerikaiak, akik ellen mi nem harcoltunk és az oroszok akik ellen igen.
    Úgyhogy a föderáció nekünk semmi jót nem hoz, de az olyan vezetés sem, mint akik nekünk jutottak a húszon két év alatt. Ugye csak azok vannak hatalmon, akik a "kerekasztal"-t körülülték? és nem mind volt kommunista? ki nem? mert aki az MSZMP-nek tagja volt, az bizony kommunistának volt nevezve. Ha meg nem volt az - mint utólag mondják az egykori MSZMP - ések - akkor meg mi volt? ... ezért volt gátlástalan tőlük az országunk EU-ba léptetése. Egyébként miért nem egy "időre" szólóak a nemzetközi szerződések, miért úgymond. végérvényesek? Miért végérvényes az EU-ba léptetés? Egy éppen hatalmon levő kormány gőzölgő fejű miniszterelnöke dönti el az ország sorsát? ...jó, hát döntse el, ha pedig nem kedvező az országnak, akkor meg lakoljon meg érte. Szálasin kívül nem volt aki meglakolt volna.
    Úgyhogy a föderáció -miután kellően összezagyváltam mindent - semmi jót nem hozna. Azok az országok szerveznék, aki gyarmattartók voltak, és tönkretettek nemzeteket. Úgyis elhallgatnák a fontos dolgokat, amelyek majd "csodás" tartománnyá süllyesztenék hazánkat. Úgyhogy nagyon figyelni kell a magyar vezetőket - kerekasztalosokat - mert nekik köszönhetjük, hogy ott vagyunk 22 -év után, ahol vagyunk. Egyébként mindenféle felmagasztalt jogtudósok és egyebek akiket "nagy tisztelettel" emelnek nap mint nap a magasba, azok kotlották össze azt az alkotmányt 1989-90-ben, aminek révén az országot el lehetett adósítani, teljes mértékben eladni minden értékes közvagyont (közművek, mezőgazdasági feldolgozó üzemek, gyárak, energia, stb). A mostani alkotmány már a maradékot sem kívánja megvédeni, ez pedig a magyar föld. Ezek az emberek mind a kerekasztal emberei. Látszatra jónak látszik a mostani hatalom, de semmi érdemlegeset nem tesz a föld védelmében. Semmi előre látást nem tesznek. Ha eltelik20 év, akkor kik fognak földet venni itthon? Hmmm? azok közül tömegesen, akik pénzért vesznek letelepedést - készülő jogszabály - és drágalátos utódaik lesznek a felvásárlók, mert addig szegénységben fogják tartani a magyar nép gyermekeit. Erre megy ki az EU pénzügyi politikája is.

    üdv.
    Károly MSz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért nincs még itt egy lájk gomb? :D

      Törlés
    2. Mai magyar társadalmunk egy elég kacifántos valami. Látszatra persze nem annyira, de valójában... sem biztos annyira.

      Nade... azon már többször elcsodálkoztam, hogy '90 környékin milyen viharos gyorsasággal eltűntek kishazánkból azok a rohadék kommenisták. Azóta se tanálni egyet se.
      Mint, ahogyan manapság se nagyon tanálkozom Vittore-fun pofával - pedig még keresgélem is néha. Bezzeg mikor a kis cetlit kellett behajingászni a savazó urnába, megsenem lehetett tőlük mozdulni (s szinte majd az egész környék - a régi hagyományokat követve - a Vittore fényképit csókolgatta). Oké erre mifelénk Borsodban a másik lehetőség a Vona-féle vonal vót, attól meg eléggé berzenkedett a jónép nagyrésze (manapság mán egyre többen bólogatnak mindenféle ötleteire a radikálisos pártnak - olyanok is, akik a fiatal demokratákat favorizálták anno).

      Szóval ez valami hazai sajátosság lehet. Mányhogy a gazok sosincsenek meg. Ám az meg érdekes, a bársonyszékes arcok nem is nagyon változtak az elmúlt években. Max. a kirakatarcok váltakoztak időnként.

      Persze, mint tudjuk ez az egész választásosdi egy bohózat. Nemmondom, mégha azért hínnák egybe a népeket, hogy értelmesen döntsenek dolgokról, akkor érdemes lenne ezt a savazós játékot játszani... De így? Minek?
      (S mint ahogy láthassuk a radikálisok, is kissé belesimultak a parlamentális játszadozásba, s aki netán közülük a hörgősebb vonalat képviseli - vagyis a szépen megszerkesztett, hazafias hangvételű pártesküje szerint mozogna, azt gyorsan kigolyózza a vezetés. Hisz nem kell a feszültséget kelteni, mindent el lehet intézni szép szóval. Törvényesen. Jó bürokrata tempóban is. Ugye.)


      Néha azonban elgondolkodom rajta miféle jövője lészen kishazánk népességének ha minden így folytatódik tovább. Meg azon is, ha netán többek fejébe belemegy a változtatás utáni vágy, s nem pár ezren bohóckodnak majd az utcákon, mint anno a TV-székház környékén.
      Ilyenkor valamiért nem húzódik mosolyra a szájam.

      Törlés
    3. Jó, hát az eléggé nyilvánvaló hogy a jobbiknak kampányol most a kormány, legközelebb az lesz a hajcsár.
      Érdekes buli lesz, az biztos. Egy c-holokausztot csak ki tudnának provokálni, vagy legalábbis jó irányba haladnak afelé, hogy az emberek kérjék azt.

      Törlés
  9. Csináltam egy kis kép montázst, Merkel arca Hitlerének a helyén: http://i48.tinypic.com/28jyvpg.jpg

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=2085

      Törlés
  11. Remélem senki nem maradt le a tegnapi eseményekről. Alakul a dolog...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy az X-Files-ban mondták Muldernak: ,,Nothing important happend today."

      Törlés
    2. Európa szerte sztrájkok, tüntetések, összecsapások.

      Azóta Argentína is csatlakozott békés tüntetésekkel.

      Izrael megint támadja a palesztin népet. Emiatt fokozódik a szíriai és egyiptomi helyzet is.

      Mind ez azután, h újra választották az amerikai majmot. Mondtam, h ez lesz.

      Figyelni kéne mert bármikor elharapózhat a helyzet, bármelyik helyzet.

      Apropó, az EU támogatásokat se nagyon akarják fizetgetni.

      Törlés
    3. Majd el felejtettem, tegnap más is történt. A kínai kormány úgy döntött, h leváltja önmagát. Érdekes... Olyanokat emeltek az élre akik a hadsereg háza táján ismeretesek. Csak nem háborúra készül Kína?

      Egyébként hol van ilyenkor Buddha? Hol bujkál? Beindultak az események ő meg sehol. Hát, nem egy vezér típus az is biztos.

      Törlés
    4. Ja akkor tényleg csak a szokásos.

      Törlés
    5. Jaj Jani hát nem látod hol van Buddha? :)

      Ott van fent a dollár és a júró között kukucskál a kis háromszögbűl,
      egy kockacsűvel.. ;)

      Törlés
    6. Izé... nem tök véletlen a japánok voltak azok, akik leváltották magukat? Vagy mán ők is?
      Kimaradtam kissé tennap a hírmorzsák nyálazgatásából.

      Viszont cserébe nemrég olvastam, hogy a ENSZ-es BT (asszem) valami hipergyos és fontos tanácskozást tartott hajnalban a Gázai-övezeti helyzet okán. De cserébe azt nyilatkozták, hogy ugyan elvertek zárt ajtók mögött másfél órányi időt, s nem tudtak semmi érdemlegeset kitalálni/eldönteni. ÁM, azt eldöntötték, hogy kiadnak egy nyilatkozatot; miszerint sürgősséggel összeültek! És Izrael azonnal fejezzeabba!

      Montam is magamba: Ejjha! Ezaztán a felelős hozzáállás. Meg a gyors és mindenkire kötelező érvényű cselekvés... by Brüsszel.
      Meg is nyugodtam, hogy végre hozzáértő arcok tettek is valamit.

      Ja, meg Obama Keleti látogatásra indul. Mianmar-Thaiföld-Kambodzsa útvonalon. Cserébe Mianmarban lesz amnesztia - vagyis kiengednek párszáz köztörvényest, de politikás fogolyt azt vélhetően nem.

      Valamint a görögök nem kedvelik a hazájukban tartózkodó német diplomatákat...

      Csak nem érdemes lesz élezni a hasítófejszét lassan?

      Törlés
    7. János Németh2012. november 15. 11:00!!! Igazad van!

      Amúgy meg nekem az is gyanús, hogy ahogy írtad "megválasztották az amerikai majmot" és David Cameron köszöntötte és mondta, hogy reméli hogy "újra együtt fognak dolgozni"!!! David Cameron (amióta megválasztották Obamát) Dubai-ba ment ahol brit vadászgépeket adott el Az Egyesült Arab Emírségeknek (https://www.youtube.com/watch?v=JfvOHAFd0UI) és aztán Jordániába ment, ahol a szegény szíriaiakról beszélt (https://www.youtube.com/watch?v=PtqoDQpnqsc), aztán találkozott Merkellel, Hollandéval és Montival.

      Figyeljétek meg! Januárban beiktatják Obamát és aztán jön megint a "líbiai hadművelet", csak most Szíriával fogják ugyanazt megcsinálni!!! Csak Aszaddal nem fognak olyan véresen elbánni, mint Kadafival, mert hát Aszad egy brit nőt vett el feleségül!!!

      Ő Aszad felesége:

      http://www.google.hu/imgres?um=1&hl=hu&sa=N&noj=1&tbm=isch&tbnid=6ZefpPIp4Opl8M:&imgrefurl=http://www.huffingtonpost.com/2009/07/17/asma-al-assad-syrias-firs_n_226714.html&docid=Me4-MS1eMeoSaM&imgurl=http://i.huffpost.com/gadgets/slideshows/1958/slide_1958_25831_large.jpg&w=550&h=400&ei=AeykUNr1LaGI4AT1roAw&zoom=1&iact=hc&vpx=841&vpy=313&dur=565&hovh=191&hovw=263&tx=85&ty=44&sig=108595788362006113666&page=2&tbnh=149&tbnw=210&start=19&ndsp=24&ved=1t:429,r:34,s:0,i:174&biw=1366&bih=617

      Amúgy meg teljesen véletlenül találtam rá erre a blogra még 3-4 hónappal ezelőtt. Nem vagyok rendszeres olvasó, de amióta "utánanéztem" bizonyos dolgoknak, azóta jobban odafigyelek a hírekre! Mondhatni ez a blog miatt! Persze olvastam pár dolgot, amit azért kétségbe vonok, de tényleg! Ha az ember a dolgok mögé néz, akkor lassan összerakja a kirakós játékot!

      Törlés
  12. Há mé? Há nem aranyos? :))

    Nyugi ha mi nem is, az isten megveri.. de nem bottal, segédmunkás lesz egy holdon a bányában és hitelre lesz a háza...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ... és a hitelt az eszméletlen magas kamatok miatt nem tudja fizetni, ezért kilakoltatják :D

      Törlés
  13. Van, aki bátran kimondja, hogy "a király meztelen":

    http://www.youtube.com/watch?v=PDNzj9L1ETY

    VálaszTörlés
  14. http://www.youtube.com/watch?v=gR18JJbUYnc&feature=related

    The states of the EU have taken over 4.500.000.000.000 euros from the debt of commercial banks. Media is silent, but the numbers are public. You can check it out on the website of the European Comission.
    It's time to wake up Europe! This debt will be used to create the United States of Europe

    VálaszTörlés
  15. http://ec.europa.eu/competition/recovery/financial_sector.html

    Azaz EUR 4.500.000.000.000 segélyt hagyott jóvá a kereskedelmi bankok számára, amely az eu gdp-jének a 37%-a, ez az EU honlapján is megtalálható.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...