2012. szeptember 8., szombat

Ezek a 2012 augusztusi legkomolyabb UFO-észlelések! Önmagukért beszélnek !



Földön és a Marson mindenhol nagyon komoly és elgondolkodtató UFO-észlelések történtek. Kamerák, obszervatóriumok, sőt még a Curiosity is a Marson rögzítette ezeket és szerencsére már a Nasa sem tudta időben kitörölni... Érdekesek !


116 megjegyzés:

  1. jönnek segíteni ! <3

    VálaszTörlés
  2. vagy eltakarítani a szemetet.... minket de az sem baj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát te lehet, hogy szemét vagy, én nem! ;)

      Törlés
    2. Kedves Zoltán!

      Amely UFO-któl tartasz, azok akkor takarítanak el téged, engem, vagy bárki mást, amikor a kedvük tartja. Nem attól kell félnünk, amit látunk, hanem attól, amit nem látunk. De egyáltalán nem is kellene félnünk semmitől, mert nem a félelem végett lettünk teremtve, hanem azért, hogy szeressünk, csak ezt az érzést a rossz UFO-k el akarják nyomni teljesen belőlünk, mert csak ez az érzés nélkül válhatunk tökéletes rabszolgáikká.

      Azok az UFO-k, akiknek a hajóit a videóban is láthattál, nem fognak bántani bennünket. Azért mutatják meg világszerte a hajóikat, hogy az emberek felfogják végre, hogy nem mi vagyunk az univerzum egyetlen "urai" a Föld nevű bolygón. Az emberiségnek meg kell érteniük, hogy vannak segítőink és ők máshonnan jöttek.
      Nem kell hinned nekem, nem is kérem tőled. Csak arra hallgass, amit a belső hangot mond. Mit érzel akkor, amikor látsz ehhez hasonló videókat? És kérlek ne gondolj közben UFO támadásokra, elrablásokra vagy földönkívülis témájú filmekre. Ha rosszat érzel, az azt jelenti, még nem vagy felkészülve a létezésüknek a befogadására.

      Kedves SosemVoltunkSenkik!

      Így van. Segítenek nekünk, ezt tették az utóbbi pár ezer évben is. A háttérhatalomnak a legtöbbször sikerült eltitkolni a létezésüket, ez napjainkban már nem fog menni nekik. Nem azért, mert megvan írva, hanem azért, mert a HH emberei és "emberei" nem igen fogják meggondolni magukat, nem mondanak le a hatalmukról. Az univerzumban már csak a Föld az egyetlen olyan bolygó, ami a felszabadítására vár.
      Ha most azt kérdeznétek, miért nem szabadítottak fel bennünket hamarabb, azt kell, hogy mondjam, hogy a HH szabad akaratából tette azt velünk, amit tett. A szabad akarat az egyik Kozmikus Törvény. Csak az ellenünk levők túlságosan is visszaéltek ezzel és ezt ők is tudják. Ez most így hosszú lenne, úgyhogy nem folytatom tovább.
      Mit gondoltok, ha néhány évtizeddel ezelőtt a pozitív UFO-k kapcsolatba léptek a HH-val a mi érdekünkben, szerintetek annyiban hagyták a dolgot? Attól, hogy nem mondanak a médiákban az UFO-król és változásokról semmit, még nem biztos, hogy nem is történt semmi. Mégis hogy segítenek nekünk, ha nem a nyilvánosság tudta nélkül? Nyugodjatok meg, mindezek napvilágra fognak kerülni :)

      Törlés
    3. és vajon hol laknak ezek az idegenek?

      kinézünk a világűrbe és csak a nagy csönd van... ellátunk tulajdonképpen a világegyetemünk széléig, ahol már csak a kvazárok vannak és csak némaság van mindenütt.

      egy civilizációnak nyomai vannak - rádiójelek, fények, mikrohullám. vagy ezek ülnek a bolygólyukon sötétben és néha ideküldenek egy űrhajót hogy egy lelkes amatőr lekaphassa, majd húznak vissza a sötét, jeltelen planétájukra?

      ha olyan fejlettek, miért nem kolonizáltak galaxisokat? ha olyan fejlettek, miért nem kolonizálták a földet?

      Törlés
    4. Kedves Atlantis753 !

      Remekül írsz, köszönöm. Körülbelül, vagy pontosan egy nézeten vagyunk a Földönkívüliekkel. És még lenne egy kérdésem.. Kik\Mik azok a "HH emberei" ?

      Törlés
    5. Jeromos, szerinted hány rádióhullám jut el idáig 8 fényévről? Vannak galaxisaik, földet pedig nehezen kolonizálhatnák, mikor már megtették velünk mikor betelepítettek. Na ez lenne az igazi botrány ha kiderülne.

      Sosemvoltunksenkik: Szerintem Háttér Hatalom-ra gondol.

      Törlés
    6. szűk a látókör :) de ezért nem hibáztatható az átlag ember, hiszen nem tudhat olyan dolgokról, amiről sosem hallott vagy sosem tanították.

      viszont sokkal több minden van a fizikai szemmel látható dolgokon és rádióhullámokon kívül :) - ezek amúgy az itteni civilizáció nyomai, nem feltétlenül használnak elektromos energiát mindenhol.. az nem igazán alkalmas űrutazásra :D

      Törlés
    7. Jeromos csak annyit erről, hogy mikor átálltunk az analóg jelekről a digitálisra, a tudósok egy csomó új háttérzajt fedeztek fel ami az univerzumból jött. Eddig ezért nem volt érzékelhető mert azon a frekvencián amin ezek a zajok foghatók lettek volna foglalt volt.

      Másrészt a több milliárd galaxis közül biztos is, hogy csak is ebben az egy galaxisban ebben az egy naprendszerben alakulhatott ki élet. Hát persze, mer Jézuska megmondja a frankót a bibliában. Csak is.
      Erre a hülyeségre csak ennyit tudok reagálni.

      http://blog.domonet.co.uk/wp-content/uploads/2010/04/facepalm.jpg

      Törlés
    8. Jeromos:
      Érdekes ezt pont tőled olvasni, illetve nem is. Mind kettő :D

      Amúgy mi van ha nem rádió hullámmal játszadoznak, hanem valami olyannal amiről még az emberiség nem hallott? Öcsém ezek galaxisokat repülhetnek át hobbiból, lehet, hogy nekik olyan a rádió hullám, mint nekünk a kőtábla. Egyébként a rádió frekvenciáknak is elég széles a skálája...

      Törlés
    9. "Jeromos csak annyit erről, hogy mikor átálltunk az analóg jelekről a digitálisra, "

      mi van???

      van fogalmad, mi az a digitális jel?

      Törlés
    10. Fermi-paradoxon

      "A Fermi-paradoxon ellentmondás a méretek, a valószínűségek és a bizonyítékok hiányának kérdései között. Egy teljesebb definíciót az alábbi módon lehetne megadni:

      „A világegyetem nagyságának és korának figyelembe vételével arra a következtetésre juthatunk, hogy a Földön kívül is létezniük kell technikailag fejlett civilizációknak. Mivel azonban ezt a következtetést bizonyítékokkal eddig nem sikerült alátámasztani, úgy tűnik, ellentmondásba ütközünk.”
      A paradoxon első megközelítése, „a méretek érve”, a hozzá kapcsolódó nyers számok függvénye: A Tejútrendszerben található csillagok becsült száma 250 milliárd (2,5 × 1011), és ez a szám 70 szextillió (7 × 1022) a Világegyetem látható részére vetítve.[5] Még ha elhanyagolhatóan kicsi is lenne az intelligens élet jelenlétének aránya az e csillagok körül keringő bolygókon, akkor is nagyszámú civilizációnak kellene léteznie akár csak a Tejútrendszeren belül is. Ez az állítás a középszerűség elvét feltételezi, miszerint a Föld nem különleges, csupán egy bolygó a sok közül, amelyre ugyanazok a szabályok, hatások és valószínű kimenetelek vonatkoznak, mint bármelyik másik világra. A Drake-formula néhány becslése alátámasztja ezt az állítást, habár a kalkulációk mögötti feltételezések is vita tárgyát képezik.

      A Fermi-paradoxon másik sarokköve a méretek érvének egy újragondolása: ha adottnak vesszük az intelligens életnek azt a képességét, hogy megoldja a véges környezeti erőforrások problémáját, és hajlamosságát az új életterek kolonizálására, valószínűnek tűnik, hogy bármilyen fejlett civilizáció előbb-utóbb, új erőforrásokat keresve, először kolonizálná a saját bolygórendszerét, majd a környezőeket. Mivel az Univerzum 13 milliárd éves történetét tekintve jelenleg nincsen más intelligens életre utaló megdönthetetlen és elfogadható bizonyíték a Földön, vagy bárhol máshol az ismert Univerzumban, ezért feltehető, hogy az intelligens élet mégis ritka, vagy az intelligens fajok általános viselkedéséről alkotott feltevéseink tévesek.

      A Fermi-paradoxon kérdése kétféleképpen is feltehető. Az első formája úgy hangzik, hogy „Az idegenek vagy a nyomaik miért nincsenek fizikailag is itt?” Ha a csillagközi utazás lehetséges számukra, még ha a „lassú”, a földi technika számára is elérhető változatban, akkor is csak 5-50 millió évbe telne kolonizálniuk az egész galaxist.[6] Ez viszonylag rövid időtáv geológiai mércén mérve, és még inkább az kozmikus viszonylatokban. Mivel számos csillag idősebb a Napnál, valamint intelligens élet korábban kialakulhatott máshol is, felmerül a kérdés, hogy miért nincs a galaxis máris teljesen kolonizált állapotban. Még ha a kolonizáció célszerűtlen vagy érdektelen is az összes idegen civilizáció számára, a galaxis nagyarányú felfedezése még mindig lehetséges; a felfedezés lehetséges módjait és az ezekhez alkalmazott elméleti szondatípusokat bemutatjuk lentebb. Ennek ellenére eddig semmilyen kolonizálásra vagy felfedezésre utaló nyomot nem találtunk.

      A fenti állítás talán nem érvényes egységesen az Univerzum egészére, hiszen a jelentősen nagyobb utazási idő elég jól indokolja a távoli galaxisokból érkező idegenek jelenlétének hiányát. Ugyanakkor a felvetődik kérdés: „Miért nem látunk intelligens életre utaló nyomokat?”, miközben egy elég fejlett civilizáció[7] potenciálisan észlelhető lenne a megfigyelhető Univerzum jelentős részén.[8] Még ha az ilyen civilizációk ritkák is, mivel észlelhetőek lennének nagy távolságokból is, ezért számos lehetséges élőhelyük a látómezőnkben lenne. Ezzel szemben eddig ilyen civilizációkra utaló nyomokat nem találtunk.

      Egyelőre nem világos, hogy a paradoxon melyik változata erősebb.[9]"

      Törlés
    11. A nyomok az orrod előtt vannak, Piramisok(nem csak Egyiptomban), Stonehenge, Húsvét-sziget, maja templomok, soroljam még? -.-

      Törlés
    12. Kedves SosemVoltunkSenkik!

      Köszönöm.

      Ahogy azt Toth is mondta, a HáttérHatalomra gondoltam, csak nem akartam mindig hosszan kiírni. De akkor majd Cabalnak írom legközelebb :)

      Sajnos nagyon sokan akkor sem fogják elfogadni a létezésüket, amikor látni fogják őket. Elég nagy bajban lennénk, ha csak a Földön lenne élet. Így is szívás itt az élet.

      Kedves Jeromos!

      Próbáld megérteni, hogy az ÉLET nem az, amit bemutatnak nekünk. Attól sokkal több. Lényegében, amit a sci-fi filmekben láthatsz, a legtöbb benne mind igaz! A Star Trek-ben levő űrhajók is valóban léteznek. Mit gondolsz, honnan szedik ezeket? George Lucas olyan nagy lángelme? Vagy Steven Spielberg? Robert Zemeckis és még sorolhatnám.
      A nem hivatalos tudomány és kutatás már száz évvel megelőzte azt, amit hivatalosan elénk tárnak.
      A galaktikus rokonaink nemcsak átruccannak ide, hogy megnézzék mi újság van a Földön, hanem segítenek nekünk, gondoznak minket és hamarosan véget vetnek ennek a cirkusznak is. ESKÜSZÖM, HA ÉN MÁR VELÜK LESZEK, S TE MÉG MINDIG ITT A FÖLDÖN, MEGLÁTOGATLAK TÉGED :) Eljövök hozzád űrhajóval.

      Shakespeare mondta: "Színház az egész világ, s színész benne minden férfi és nő."

      Színészek vagyunk ezen a bolygón, kaptunk egy testet, amiben élünk, s mi magunk rendezzük meg az életünket. Akkor változtatunk rajta, amikor akarunk, nem szabad hagyni, hogy a Cabal ( a gonosz rendező) átírja az életünket.

      Üdv.

      Törlés
    13. Aham...
      Tehát mondjuk, ha azt vesszük, hogy a emberke alapjában véve egy olyan figura, akinek a fejin van három zacsi, öt dobozka, valamint benne ücsörög még vagy négy másik nagyobb dobozban, s hogy ne unatkozzon nagyon okosok vetítenek a szeme elé egy "filmet"...
      Ez a Fermi-paradoxon bizonnyal helytálló lehet.

      Törlés
    14. Atlantis753

      "Attól sokkal több. Lényegében, amit a sci-fi filmekben láthatsz, a legtöbb benne mind igaz! A Star Trek-ben levő űrhajók is valóban léteznek. Mit gondolsz, honnan szedik ezeket? George Lucas olyan nagy lángelme? Vagy Steven Spielberg? Robert Zemeckis és még sorolhatnám."

      Erre van vmi bizonyítékod, nem lehet hogy a fent említett rendezőknek egyszerűen csak jó képzelőerejük van?

      Törlés
    15. A tudósok akik feltalálnak valamit, ők is először csak elképzelik. Van, hogy tértől is időtől függetlenül "képzelik" el ugyanazt a dolgot különböző tudósok. Ergo vagy a rendezők is vagy elképzelik (lehívják az infót) vagy pedig tudnak róla. Kinek melyik tetszik.
      De hogy ne a mai rendezőket vegyük alapul. Szégyellem, de nem tudom megmondani, hogy melyik író írta le az 1800as években a tengeralattjárót (Verne?), helikopter (Da Vinci), és még sok más író akiknek a műveiben levő -akkor még scifi- majdhogynem képletre pontosan valóra váltak...

      Törlés
    16. Kedves prandex!

      A filmjeik a bizonyítékok. :)

      És még valami, ha már "kézzel fogható" bizonyíték kell. Ben Rich (itt utána nézhetsz: http://www.ufo-blogger.com/2010/08/ufo-are-real-ben-rich-lockheed-skunk.html--->angol) 1995-ben a következőt mondta egy konferencián:

      „A többsége annak, amit a „Star Trek”-ben láttál valójában mindennapi dolog. A titkos repüléskutatás legalább 100 évvel megelőzi a széles körben elismert tudományos világot. Most már haza tudjuk vinni ET-t. Bárcsak beszélhetnénk a projektekről, amiken jelenleg dolgozunk. Egyszerre érdekfeszítőek és fantasztikusak. De ezek a technológiák olyan szinten el vannak zárva fekete programokban, hogy csak Isteni segítséggel kerülhetnek ki, hogy az emberek hasznára legyenek.”

      William Bramley a következőt írja az Éden Isteneiben a minket fogva tartó földönkívüliekről (--->http://www.williambramley.com/):

      „Úgy tűnik, hogy az emberi lény egy rabszolga faj. Sínylődik egy elszigetelt bolygón egy apró galaxisban. Munkaerőként lettünk létrehozva egy földönkívüli civilizáció számára és továbbra is tulajdonként vagyunk számon tartva a mai napig, hogy továbbra is irányíthassanak és hogy börtönként őrizzék meg a Földet, melyben egy másik civilizáció okozott soha véget nem érő konfliktust az emberi lények között, elősegítette az emberi spirituális hanyatlást és soha véget nem érő viszontagságos fizikai körülményeket állított fel a Földön. Évezredek óta fennáll ez a helyzet és a mai napig tart. Továbbá elképzelhető, hogy a Föld állítólagos „tulajdonjoga” gazdát cserélt az elmúlt évezredben, ugyanúgy, ahogy egy vállalat tulajdonjoga vándorolhat különböző tulajdonosok között a nyilvánosság tudta nélkül.”

      Talán nekik is "egyszerűen csak jó képzelőerejük" volt? :)

      Törlés
    17. Csak azt mondd meg nekem Atlantis753, hogy a fent említett emberek honnan szerzik az "információjukat"?
      Sokkal hitelesebb lenne, ha kellőképpen alátámasztanák az állításaikat!

      Törlés
    18. szóval tisztázzuk a digitális adás körűli dolgokat.... nos igaza van amikor azt irja hogy: ""Jeromos csak annyit erről, hogy mikor átálltunk az analóg jelekről a digitálisra, "

      mi van???

      van fogalmad, mi az a digitális jel?"

      szóval a digitális jel feldolgozás eddig foglalt csatornákat szabaditott fel, mivel digitálisan egy csatornán 3, illetve 4 vagy akár több csatorna műsorát lehet multiplexálni, természetesen a minőság róvására, de kit érdekel ez? már irtam valahol hogy a távközlésben a rádiófrekvenciás csatornákat ki osztják, minden távközlő válalat licenszet fizet érte, vagyis bérli a csatornát, tehát nem mindegy hány csatornát bérelsz a műsoraidnak, az eddig analóg műsor szórás a vhf 1, és 2 sávon megszűnt , helyette az uhf digitális adás lett, ami kevesebb csatornán több műsort képes közvetiteni, szóval érthető? az eddig műsorszóró "zavarokkal" teli sávok, most üressek, többek között a cb sáv is egyes helyeken, és lassan a többi rádió távközlésre használt frekvenciák is, többek között a hosszú hullámú műsor szórás, ez érthető nehogy hosszú hullámon valaki is keresgéljen, mert lehet a haarap nak egyik felharmónikusába botlik véletlenűl :DD

      Törlés
    19. innen még érthető is miért ritkák a world radio tipusú vevő készülékek, amit az üzletbe megkapsz az legfelyebb közép hullámot, és ultrarövid hullámot fog be, elég az nekünk:D ami képes többre is, jó minőségben nagyon drága, de egy kinai olcsó 12 rh-s , am, fm vevő meg semmire se jó se érzékenysége, se szelektivitása...hosszú hullám meg véletlenűl sincs rajta

      Törlés
    20. Jajjmán... azér emlékezetébe idézném a rádióhullámokon meg sugárzáson töprengő/sajnálkozó(?) arcoknak: mink a Orosz-blokkhoz tartoztunk ám elég soká. Majd mindenkinek van a sufniban, vagy itt-ott elfekvőben a '50-'60-'70-es évekből való orosz gyártmányú lemezjátszós-, vagy világvevős rádiója. (Azzal meg tán még betörőt is lehet fogni. Meg egy halom virág is elfér rajta. Mi több, polcnak sem utolsó. :D ) S gondolom, aki ilyesmivel játszadozik szabadidejében annak nem kerül nagy erőfeszítésébe beszerezni egy "leselejtezett" orosz katonai rádiót (lásd: http://www.radiomuseum.hu/katradiok.html). Ezekkel meg mindenféle jeleket lehet(ett?) összefogdosni.

      Törlés
    21. Prandex!

      Nem várhatjuk el mindig, hogy mások bizonyítsák be nekünk az igazságot. Ha meg akarod tudni, mi az igaz, saját magadnak kell utána járnod. Ők azért szólalnak fel, hogy az embereket ellássák információkkal (és bizonyítékokkal, ha van), azért, hogy mindenki eldöntse, ki akarja deríteni az igazságot, vagy annyiban hagyja az egészet. Éppen ezért, ők nem várják el, hogy nekik higgyenek, ők csak megosztják azt, amiről tudomásuk van, hogy az emberiséget tájékoztassák arról milyen nagy igazságtalanságok, rejtélyek vannak a Földön.

      Te mit tennél a helyükben? Hallgatnál vagy segítenél nekünk az információk átadásával?

      Törlés
    22. Qedra jól mondod, dehát nem mindenki szereti ezt a "sportot", amugy megjegyzem, hogy a valamikori apolló program távközlését a rádióamatőrök tudták fogni, sajnos nemtudom hánynak jutott eszébe hogy esetleg rögzitse is..... elvileg egy ilyen dolog a rig log ban szerepelnie kellene, a forgalmazási naplóban, ami minden ilyen cucc kötelező velejárója.... amugy adás téren vannak megszoritások, de vétel téren a határ a csillagos ég:) jó lenne egy ilyen rádióamatőrt megkérdezni mit is hallott akkor......amugy még egy két csöves rádióval is több mindent tudnál fogni mint egy mai rádiónak nevezett dobozzal....amugy a 65-73mhz-s tartomány is feledésbe merűl nemsokára, ki üritették azt is....és nem kell hozzá orosz katonai rádió, egy régi Tertával is rengeteg mindent lehetett hallani a frekvenciákon, csak türelem kellett hozzá, nos igen egy katonai rádió, már magában is jó dolog, de egy kis módositással sokmindenre képes...Atlantis753, az hogy mások bizonyitsák be az igasságot, lehet ez igy ebbe a formában mondjuk nem.. de viszont lehet egy megerőssités, hogy igen, jól tudtam azt amit tudtam, viszont nagyon meg kell szűrni a forrást, nehogy azt mondja amit hallani akarok:D, az igasságot ki kell deriteni, még ha esetleg egy káoszt is okozna, emlékezz a csillagkapu sorozat eggyik jelenetére, amikor o,neil re rászabadúl az ősök minden tudása.....a föld tele van rejtélyel, még a mai napig se ismerjük eredetüket, azt se tudjuk mire is használták némely irdatlan méretű darabot a sok közűl, az emberek akik okosnak nevezik magukat csak feltételeznek, de közelebb nemjutnak a megoldáshoz, mert nem ugy gondolkodnak ahogy azok akik oda tették ezeket a rejtélyeket... valaki azt mondta mindenben a legegszerűbb megoldás a válasz, ez logikus is, minimális energia befektetés árán maximális eredmény, sok esetben egy agyon bonyolult dolog rengeteg energiát fogyaszt, hatékonysága meg kevés.. az ember csak próbálja elképzelni az ismeretlent, igazán csak azt tudja értelmezni amit addig is látott, szerencsére az agynak van egy olyan jellegzetessége, hogy az ismeretlent ismert formába önti, ebből következik hogy semmi se miztos hogy olyan amilyennek látjuk, az hogy ezt kihasználják mások ellenünk az már megint konspirációs elmélet, és nagy sikereik vannak ebben a témában, igazad van, a legjobb megoldás ha az ember saját maga jár utánna, ha teheti, de viszont abban se vagyok biztos hogy annyira jó lenne annyi informciós áradat-lásd feljebb a csillagkapunál- bele is rokkanhat az ember, ezzel a 10%-os agy kihasználásnál könnyen megtörténhet:)
      sokszor belegondolok mi volt amikor nemtudtam semmit, el voltam zárva az informciótól? nem, csak lehet nem érdekelt akkor, de ha egy porszemet elhintesz egy arra alkalmas elmében, az kisarjad, és terjeszkedik, és egyre többre éhes, ennek talán az szab határt ha nincsennek meg azok a körűlmények ahonnan feltudja szivni hozzá az alkotó elemeket...viszont eljut egy pontra amikor elmondja eddig, mert megbolondulok a sok infótól netán oda is eljut hogy felmérgelődik és az egésszet a kukába vágja...ha az ember az átlagosnál kiváncsibb természetű nehléz neki letenni és annyiba hagyni a dolgokat, de a legtöbjének az első akadály elérése esetén könnyen megyen, de ha valóban kiváncsivagy, és el akarod érni a megértést, akkor nem teheted le mert sokat veszitessz vele.....

      Törlés
    23. 10%-os agy kihasználás... neked biztos, h maximum csak annyi. Az emberi agy vagy bármely más élőlény agya közel 100%-os kihasználtságú. Minden terület felelős valamiért, akkor hol marad hely? Mint mondtam, ebből látszik, h neked talán még 10% sincs mert sérült vagy!

      Döbbenet, már lassan 100 éves tévhiedelem és még mindig vannak akik ezt nyomják. XD

      Hát, innentől hiteles vagy barátom... Tartsad csak a hegyi beszédet a többi tudatlannak. Vak vezet világtalant. XD

      Törlés
  3. Ezen UFO észlelések kb. 90%-a földi eredetű. Hitlernek is voltak csészealj alakú hajói '45-ben már, csak már nem tudta használni, hogy megnyerje a háborút. Maga az antigravitációs technológia már 1860-ban megvolt hozzá. Egy amerikai feltalálónak köszönhetően akit John Keely-nek hívtak. Találmányát hivatalosan is bejegyezték. Egy repülő plató volt. Képes volt hangtalanul repülni minden irányban. De már Tesla is csinált ilyen gépet...Amúgy meg pl. 5:25-nél az a háromszög alakú hajó is emberi építésű, TR-3B-nek hívják. Nézz utána nyugodtan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért hiszed azt, hogy mi vagyunk a csúcs az univerzumban?
      Azzal egyetértek hogy sok kamu UFO-videó létezik a gyártóik nagy örömére, de minden UFO-észlelést nem lehet a kamu kategóriába sorolni.
      Akkor legyen minden észlelés 90%-a földi földi eredetű és 10%-a hiteles.
      Gondolom hogy tudod vannak azonosítatlan repülő tárgyak, amiknek csak az elenyésző részét ismerhetjük meg fényképről, videóról, vagy szemtanúk leírása alapján.
      És mi van akkor ha csak átugornak a "szomszédhoz" hirtelen materiálozódnak, majd a következő percben el is tűnnek. Ha valaki megfigyel egy ilyet, még arra sincs ideje hogy előkapja a véletlenül nála lévő kamerát vagy fényképezőgépet.
      De csak azért ugrottak át hogy a másik percben elmenjenek?
      Nem, azok itt is maradnak de a szemünk már nem tudja érzékelni, mert mikor eltűnnek megváltoztatják a rezgésüket és nekünk már láthatatlanok lesznek, a szemünk már nem tudja érzékelni ezt a rezgést.

      A gabonaköröknél szerinted mennyi a hamisítvány, vagyis földi eredetű?
      Kapjuk a jeleket tőlük, és még egy tudóska se, aki a Darwin meséin tanult és diplomázott, akarja megfejteni őket. Az elenyésző megfejtések csak amatőröktől ered. Mitől félnek a tudósaink, miért nem lehet összedugni a fejüket és elmondani a világnak a megfejtett gabonakörök jelentését?
      Vagy mégis megfejtik őket csak nem publikus?
      Meddig hiszik rólunk hogy le vagyunk zsibbasztva és nem értenénk meg?
      Nos, remélem már csak egy ideig fognak hazudni és titkolózni előttünk, már nincs sok idejük.

      Törlés
    2. https://www.youtube.com/watch?v=IVzDErPuhAA&feature=g-user-u

      Törlés
    3. "johnyd-12012. szeptember 8. 19:41

      Ezen UFO észlelések kb. 90%-a földi eredetű. Hitlernek is voltak csészealj alakú hajói '45-ben már,"

      ne légy olyan biztos benne, lehet hogy marsi eredetű és amerikai gyártmány :D:D

      Törlés
  4. "Amúgy meg pl. 5:25-nél az a háromszög alakú hajó is emberi építésű, TR-3B-nek hívják. Nézz utána nyugodtan."

    erre gondolsz?:)

    http://www.flickriver.com/photos/daveseven/tags/tr3b/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt biztos idegenek csinálták, olyan szép.

      Törlés
    2. Mármint a Triumph-ot ? Mert az tényleg szép, amire Te gondolsz az messze van a szépségtől. Inkább rideg célszerűség általi gonosz forma (a háromszög hol is jelenik meg sűrűn ?)

      Törlés
    3. csakis... abban a vacak háromszögben semmi szépség nincs.

      Törlés
  5. Astra TR3B
    Úgy tudom, hogy a Belga Lockheed gyártja 1986 óta.
    Belgian Triangle-nek is csúfolják.
    -Ezek szedett vetett infók. Aki hiszi, nem hiszi, járjon utána.
    Mint a népmesékben ..:)

    Valaki elcsípett egyet infra kamerával Párizsban, ha jól tévedek:
    http://www.youtube.com/watch?v=OXsZRc-cdGw

    VálaszTörlés
  6. Én azóta tudom 100%-osan, hogy tudnak rólunk, és hogy látogatnak is bennünket, amióta obama hivatalosan bejelentette, hogy nincsenek....Azthiszem ennél kézenfekvőbb bizonyíték nem is kell....

    VálaszTörlés
  7. Kik is ezek az "idegenek" ? Az úgynevezett idegenek mögött egy nagyon veszélyes és súlyos konspiráció áll. Ne higgye senki, hogy illúzióim vannak ebben a kérdésben. Nincsenek, de senkinek nem ajánlom hogy legyenek. A Biblia és az Énoch könyve beszél egy történetet, ami az őskorban, az özönvíz előtt történt, mikor bukott angyalok jöttek le az égből a Földre, és utódokat nemzettek az emberi nőkkel. Ezek voltak az óriások, nefilimek (lezuhantak) hibrid gonosz lények, akik megrontották (genetikailag is) az emberi fajt, de még az állatokat is. Ezért törölte el Isten őket és a keveredett embert az özönvízzel. Ez a tevékenység vészesen hasonlít az utóbbi idők "szürke" lények tevékenységére. Ezek mesterségesen létrehozott genetikai biorobotok, akik végrehajtják a piszkos munkát (genetikai megrontása az emberi fajnak, sejt és szövet gyűjtés, ezzel is táplálkoznak). Az ő feletteseik a "magas szürkék", de az igazi vezető elit osztály a reptiliánok és főként a drákonok. Ezek szó szerint bukott angyalok, természetfölötti lények. Nem véletlenül beszél az Ige a sátánról (szintén bukott angyal) úgy, mint kígyó és sárkány (nem allegória)! A céljuk az Isten és sátán közötti nagy végső harc előkészítése, melynek a tétje az Isten megcáfolása, az emberi faj fölötti teljes uralom árán. Nem véletlenül sokasodnak az UFO észlelések, ezekben az apokaliptikus időkben. Sátán építi a királyságát, nem csak a Földön (NWO, Illumináti stb.) és a Föld alatt (pl.lsd.: Dulce bázis, de csak erős idegzetűeknek), hanem a Naprendszerben is. Ennek megtévesztésére és leplezésére használják az idegen lény mesét, amivel manipulálják a lakosságot. Nem a Biblia fog alkalmazkodni a mai divatos, modern (korszellem) irányhoz(pl.Deniken), mi szerint az angyalok csak idegen lények, hanem fordítva ! Az igazság odaát van (Jézus). Nagyon súlyos és fájdalmas tévedést követ el, aki fölcseréli az előjeleket. Ne az idegen lényekkel akarjon valaki találkozni vagy tudakozni, mert súlyosan megfizeti az árát. Ezt milliók tudják az usában, de sajnos itthon ezt így talán én írom le először. Nem kell nekem hinni, de senki ne higgyen ennek a gigantikus és globális megtévesztésnek, mert ők ehhez értenek a legjobban. Akit érdekel az a kevés magyar nyelvű de jó anyag ami van, íme itt:
    http://churchofgod.hu/content.php?act=nefilim
    http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199901/antikrisztus_a_repulo_cseszealjon
    http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200607/gigaszok_kora
    http://www.hetek.hu/hatter/199910/az_elveszett_aranykor_nyomaban
    http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200004/jovore_az_edenkertben

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel az megjegyzéseddel elintézted az egész emberiséget a reménytől hogy végre megszabaduljon az elnyomás alól. Konstatáltál valamit, amiről én is tudok, de nem tudsz tovább lépni, mert tévesen azt hiszed hogy most már az emberi fajnak annyi és az elnyomás alól nincs kiút.
      Kutass tovább és rájösz hogy ez nem minden.
      Segítségül csak annyit, hogy ha a föntieket, amit írtál, igaznak tudod, akkor hogy a fenébe jöttél rá?
      Ki segített ebben?
      Talán a kis vagy nagy szürkék?
      Ha már megtudtad az igazságot aminek titokban kellene maradnia, akkor valakik kinyitották a tudás kapuját. A gonosz fajok ezt soha nem tették volna meg, de Te mégis tudod. Honnét a csudából ébredtél rá?
      Ha azt hiszed hogy az egész univerzum csak gonosz fajokkal van teli, akkor nagyot tévedsz. Nézz jobban körül, rengeteg ember kezdi látni a valóságot, ezek az úgynevezett ébredők, Te is az vagy de nem tudsz tovább lépni, mert Téged sikerült leblokkolnia a rendszernek. Ne hagyd magad, mert nem vagy egyedül.
      Az ébredők mind félre lennének vezetve, egy vagy több gonosz faj manipulációja lenne, akik a végtelenségig uralni akarják a Földet?
      Ha globális megtévesztés lenne, akkor Te soha nem jutottál volna el idáig.
      Ébredőből szkeptikus lettél, ha neked megfelel így és ezeket az oldalakat keresed a neten is, ez a Te választásod.

      Törlés
    2. úgy látszik nem értetted meg arpiel mire akart kilyukadni... sebaj.

      Törlés
    3. Epsion. "Ezzel az megjegyzéseddel elintézted az egész emberiséget a reménytől hogy végre megszabaduljon az elnyomás alól. Konstatáltál valamit, amiről én is tudok, de nem tudsz tovább lépni, mert tévesen azt hiszed hogy most már az emberi fajnak annyi és az elnyomás alól nincs kiút.
      Kutass tovább és rájösz hogy ez nem minden." Kutattam. Már rég megvan a szabadulás: Jézus Krisztus (Szabadító Király) ! Rettegnek tőle az "idegenek" akár a démonok. Ő a reménység és a szabadulás. Ha mást vársz, meghalsz (de örökre) ! Bocs a keménységért, de ilyen a világ.
      Szerinted mi a valószínűbb vagy igazabb, hogy az idegenek hazudnak (mert a gonosztól vannak) vagy sokféle színes népség, akik meg akarnak menteni ? Mik a jeleik: UFO-k (sokszor rejtőznek, titkolóznak, eltünnek), emberrablások (magzatlopás, szövet és sejt lopás, beültetések, egyszóval lelki terror), állatcsonkítások (brutális), elmemanipulálások (pl. öngyilkos UFO hívő szekta) Őszintén. Gyümölcseiről ismerhetjük meg őket. Tudom, hogy az univerzum lázadó, gonosz erőitől vannak. Te döntesz kire hallgatsz: sátánra (ő a gyilkosod) vagy Jézusra (Ő az örök élet).

      Törlés
    4. apriel
      Mi van akkor, ha Jézus tanításait jobban ismerem mint Te?
      És mi van akkor, ha Jézus vezet az utamon?
      Mert más nem volt a kezedbe csak a Biblia, ezért azt hiszed hogy abban megleled a kellő tudást Jézusról. Csak annyit, hogy a Bibliában csak a publikus és a pórnépnek való részek vannak. A titkokat a mennyei királyságról nem találod benne.

      Amit jó volna bepótolnod Jézusról, az a nem publikus része a tanításainak.

      Jézus a mennyei királyságról beszél Júdásnak:
      "lépj el a többiektől és én elmondom néked a királyság titkait, egy olyan hatalmas és határtalan birodalomét, amelyet angyal szeme még soha nem látott és emberi szív soha fel nem fogott és még senki sem nevezte a nevén..."

      Júdás: - Mester, egy álmomban magamat láttam, a tanítványok halálra köveztek.
      Jézus: - Te leszel az az apostol, akit a többiek átkozni fognak, nyitva áll előtted a mennyek királysága, de nagy fájdalmat kell kiállnod érte.
      Júdás: - De miért jó ez nekem?
      Jézus: - A Te csillagod ragyogása elhomályosítsa majd a többiét, mind közül te leszel a legkiválóbb,
      Júdás, te fogod feláldozni az embert akit magamra öltök,
      Júdás, a te csillagod fogja mutatni az utat,

      Ezt nem olvashatod a Bibliában, ne is keresd.
      De miért pont Júdásnak beszél erről, hiszen Júdás ki van átkozva az apostolok közül, ő a gonosz megtestesítője?
      Nekem nem kell leírnod a választ erre a kérdésre, csak magadnak keresd meg.

      Az hogy életre vagyunk ítélve, vagyis hogy emberként fizikai testbe zárt lélekként, kell hogy éljünk itt a Földön, ez nem jelenti azt hogy örökké szenvedni kelljen a testünknek, mások kénye - kedve szerint.

      De miért lenne minden idegen a gonosztól, őket nem Isten teremtette?
      Csak a Földön vannak a jók, de azok is rabszolgák?
      A 3D világ mindig létezni fog, de ha vissza kell térnünk, akkor miért mindig rabszolgának jövünk vissza?
      A gonosz erőknek a Föld, talán örökkön örökké oda van adva?

      Ki lesznek űzve rövidesen, elég volt az uralmukból.

      Törlés
    5. most komolyan, Júdás evangéliumával jössz???

      csak megsúgom, azt a káiniták írták, egy olyan gnosztikus szekta, mely a Bibliában lévő negatív szereplőket pozitívnak állította be, azért nem része a Bibliának, mert egyrészt sosem volt az, másrészt mert ellentmond minden evangélumnak, harmadrészt mert stílusára nézve nem evangélium, negyedrészt jóval későbbi, mint a Biblia.

      hogy gondolod? minden nagyjából korabeli írást kanonizálni kéne?

      a gnózis a kereszténység alternatívájaként, azzal szemben jelent meg. sosem akartak a Biblia részévé válni. nem egy egységes világképet képviseltek - egyes gnosztikus elképzelések teljesen ellentmondtak nemcsak a keresztény tanoknak (ilyenek voltak a káiniták), hanem még egymásnak is.

      Júdás evangéliumát a Biblia részének tekinteni elég nagy tájékozatlanságra, a Biblia üzenetének meg nem értésére vall.

      Törlés
    6. Jeromos
      A Biblia nagy része a félelemről szól, beléd palántálják, égetik a félelmet mindentől, a haragos Istentől, a Sátántól, a világvégétől, stb.

      Jézus semilyen vallást nem alapított, ebből indulj ki, aztán hogy ki írta az Újszövetséget a Bibliában, milyen céllal és mi maradt ki, mit változtattak meg és mit hallgattak el, ez téged nem zavar.
      A Bibliát nem Isten írta, csak emberek, ez a második szempont.

      Az előkerült Holt-tengeti tekercsek, a Nag Hammadi lelet és a Júdás evangéliuma neked és más fanatikusnak semmit se számít.

      Az se számít nektek, hogy Isten nevében mennyi háborút indítottak, a hittérítés mennyi áldozatot hozott szerte a világban, a boszorkányüldözés mennyi ártatlan embert hurcolt meg és égettek el élve a máglyán.
      És akkor még én vagyok tájékozatlan.
      A Biblia üzenete:
      A Félelem,
      A hiszékenyek kordában tartása és megvezetése,
      A jó Birka nevelése, hogy csak bólogatni és szót fogadni a pásztoraitoknak és a kutyáiknak.
      Nagyon jó hogy ismered a Bibliát, de tovább kell lépned, ha leragadsz akkor engedelmes birkává nevelnek.
      A Világ tovább teremtődik, soha nem állt meg a teremtés, de Te leragadtál egy majdnem 2000 éves írásnál.
      Ez a Te választásod.

      Törlés
    7. Ez a arpiel beteg ember ne figyeljetek rá, fogalma sincs miről beszél. Däniken nevét se tudja leírni, bibliájába biztos deniken volt. Amikor a Biblia tüzes szekérről beszél szerinted mi az te agymosott? És a mana masina szerinted mi? Egy alga előállítót kaptak barátainktól amivel kibírtak 40-napot. Ilyeneket írsz és azthiszed, hogy Isten teremtette az embereket? MELYIK ISTEN A 2000-ből AMIBEN HITTEK? Ilyen beteg embert még nem láttam mint te vagy. Ásdd el magad a gyíkjaiddal együtt

      Törlés
    8. epison!

      minden mondatoddal tájékozatlanságodat igazolod. a Biblia nem a félelemről szól, az általad "világvégé"-nek meghatározott apokalipszis jó hír - legalábbis egy tudatos keresztény számára az.

      A Holt-tengeri tekercsek tartalma teljes egészében megtalálható a jelenlegi Bibliában, ez inkább téged cáfol, a Nag Hammadi lelet 4. századi gnosztikus mű. A gnózis szembenáll a Bibliával, ellentmond a jézusi tanoknak. Illene utánanézned a gnoszticizmus történetének, mert így csak vaktában lövöldözöl. Ugyanez elmondható Júdás "evangéliumáról". Tartalma, stílusa, üzenete nem összeegyeztethető a Bibliával. A legkorábban talált Bibliák, fordítások azonosak a maival. a korai egyházatyák utalásai közt nem találhatóak gnosztikus tanok, csak mint negatív példák. A gnoszticizmus nem kereszténység. A Bibliát emberek írták isteni ihletésre - ezt igazolja a nagyszámú prófécia beteljesülése, maga a prófécia-rendszer, ezt igazolja, hogy többezer éven át írták, teljesen különböző társadalmi rétegből, más műveltséggel, hogy tartalma korokat, nemzeteket ível át, mégis koherens üzenettel bír.

      és elárulhatnád, hogy mi teremtődött a teremtés óta... ugye a teremtés ezt jelenti: semmiből valami.

      csak egy dolgot mondj kérlek.


      kedves Toth!

      már többször kérdezted, hogy a 2000 isten közül melyik isten.

      olyan világképet kell keresni, amelynek csak egy istene van, ami személyes, ugyanis a több isten léte kizárható, a személytelen isten meg nem isten. ilyen világképből igen kevés van... számszerint kettő: a kereszténység (meg persze a zsidó vallás) és az iszlám. innen kezdve el kell olvasni melyik, mit vall, hogy mondjuk a koránban hány beteljesült prófécia van. utána lehet mérlegelni.

      Törlés
    9. Jeromos most akkor kezdjelek el felvilágosítani, hogy az arab vallásban Allah egy pogány isten? Mert ha nem tudnád Babilonból ered az ő imádata is. Ha jól emlékszem anno Dumuzi fia rendelte el, hogy a több mint 200 isten közül ezentúl csak egy istent imádhatnak. Ez az egy isten pedig nem volt más mint Alilah(Allah).

      Törlés
    10. Jeromos
      Már ne remélj tőlem semmit és eszem ágában sincs a hitedet megkérdőjelezni.

      Törlés
    11. johnyd-1!

      mielőtt felvilágosításba kezdenél, tájékozódj, olvasgass kérlek.

      mellesleg minden vallás Babilonból ered, ugyanis ott kezdődött a vallások szétválása. tudod... Bábel tornya

      Törlés
    12. epsion!

      hitet nem lehet megkérdőjelezni, csak meggyőződést.

      Törlés
    13. Köszönöm Jeromos a segítséget meg a fáradozásodat, hogy kiállsz az igazság mellett, én már nem akarok vesződni velük. Túl nagy a sötétség, ehhez szellemi harc kell. A Jézus nélküli út meg idegenekkel vagy anélkül is bukáshoz vezet.
      Isten áldjon, és áldja azokat is, kik ellenem szóltak, kegyelmezzen nekik !

      Törlés
    14. " Az igazság odaát van (Jézus)."<-- és x akták:)
      miért mászik át a rendőr a keritésen? - mert az igasság odaát van. és miért mászik vissza?- mert a pittbull is... odaát van..... :DD

      Törlés
    15. Epsion,nem tudom hogy az elejétől a végéig el e olvastad már a Bibliát.Ha igen akkor úgy olvasd hogy előitéletek nélkül..mindjárt könnyebb lesz.

      A Biblia hitelelsségét bizonyitja az a több száz különbőző tekercs,kódex amit a világ különböző tájain találtak különböző emberek különböző korokban.Kezdve a Sinai-kódex,Alexandriai kódex,Káhiri kódex stb....reggelig lehetne irni.Ezekből kiderül hogy a Biblia nincs másitva és nincs átirva - de ha gondolod irok erről még többet.

      AZ iroja valóban Isten,sőt ezt a Biblia ki si jelenti - 2Tim 3:16,17..
      Az hogy Ő ihlette ezt a következő nagyon egyszerü és nem bonyolult szemléltetéssel lehet megmgayarázni:

      A titkárnő irja le azt amit a főnöke diktál,de ettől függetlenül a gondolatok még a főnöké maradnak..

      A másik dolog,ami a háborúkat meg az üldözéseket illeti:Nos hát a Bibliát nem szabad összekeverni a katolikus egyházzal.A kettő nem ugyanaz,bár a kat. egyház magáénak tekinti Jézust és az Irásokat,de hát a 2000 éves történelme másról tanuskodik.A rnegeteg vallási háború,a kizsákmányolás,a hivek meghazudtolása,és hazugságban tartása - na ezeket nem a Biblia Istene követte el.

      Törlés
  8. Attól, hogy sokan azt gondolják UFO-k nem léteznek, még nem biztos, hogy igazuk van. Csak azt nem értem, hogy Hollywoodban főként az utóbbi néhány évben miért rendeztek egyre több földönkívüliekről szóló filmeket? Így akarnak szórakoztatni minket, hogy ez úgyis csak mese? Nem inkább fel akarnak készíteni bennünket?

    Biztos a titkos kormány "járművei" azok az égen haladó fényes objektumok, amelyhez, ha jobb esetben beszél az ember, vagy csak üdvözli őket, erre az objektum válaszként felerősíti a fényét, majd pár másodperc után elhalványul (saját élményeimről beszélek). A kormány emberei értenek a gondolatolvasáshoz is? Kétlem, hogy így lenne :)

    Természetesen az Apollo-küldetések során egyetlenegy asztronauta sem látott UFO-t a világűrben, de mi innen a Földről viszont látjuk őket :) Biztos gyorsan behunyták a szemüket, hogy ne lássák, így könnyebb volt hazudniuk. Szegény Neil Armstrong, bár elmondhatta volna a nyilvánosságnak, hogy milyen meglepetés érte őket a Holdon!

    Giordano Bruno már a 16. században egész jól hirdette a következő nézetét:

    „Számtalan Nap létezik; Végtelen sok Föld kering ama Napok körül… És élőlények lakják azon világokat.”

    Csak kár, hogy ezért kivégezték. Mondott mást is, de ez kiverte a papoknál és akik elvileg nem léteznek azoknál a biztosítékot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Attól, hogy sokan azt gondolják UFO-k nem léteznek, még nem biztos, hogy igazuk van."

      Attól, hogy sokan azt gondolják UFO-k léteznek, még nem biztos, hogy igazuk van.

      "Csak azt nem értem, hogy Hollywoodban főként az utóbbi néhány évben miért rendeztek egyre több földönkívüliekről szóló filmeket? Így akarnak szórakoztatni minket, hogy ez úgyis csak mese? Nem inkább fel akarnak készíteni bennünket?"

      igen, fel akarnak készíteni bennünket... majdan valahogy magyarázattal kell szolgálni arra, miért tűnt el töbmillió ember.

      Törlés
    2. Igazad van neked is Jeromos :)

      Én azt írtam le, amit láttam. Oda is írtam zárójelben, hogy saját élményeim, mert valóban azok voltak. És tudom, hogy mit láttam, többször is.

      Törlés
  9. https://www.youtube.com/watch?NR=1&v=UWg3WNMqMpc&feature=endscreen

    VálaszTörlés
  10. Mindezt osszátok már meg a F@szbukon...
    http://www.youtube.com/watch?v=TWM8a9owPrQ&feature=autoplay&list=UUWzl1hXyVkV9FdSenbtwjOQ&playnext=11

    VálaszTörlés
  11. srácok, nem tudja véletlenül valaki a zene címét ami a videóban megy?

    VálaszTörlés
  12. Komolyan itt az UFO-k a téma erre megint jön pár vallási fanatikus és ide írogatja a hülyeségeit. Hogy a bánatba jutottunk el az UFO-któl megint Jézusig?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy van pár beteg ember aki azthiszi ezzel kibillentheti azokat akik másban hisznek. Senkinek nincs joga megmondani hogy a másik miben higyjen. Nekik megmondták, így ők is megmondják.

      Törlés
    2. "doktor úr, ezek a fényre jönnek" Hofi szavaival élve, itt talán kétértelműen meghatározva a fényt.

      Törlés
    3. johnyd-1
      Bocsánatot kérek mindenkitől mert belementem ebbe a fölösleges vitába. Pedig tudom hogy a fanatikus vallásosokkal teljesen fölösleges vitázni.
      Kimosott fejjel és megrögzött ismétléseikkel sehová sem lehet eljutni.
      Még egyszer bocs érte!

      Törlés
    4. ezt mindenki megtanulja aki ide téved :DD

      Törlés
    5. Számomra az az érdekes, hogy pont a vallási fanatikusok kérdőjelezik meg az idegeneket. Hiszen ők is olyan dolgokban hisznek amit tulajdonképpen bárki leírhatott, de a videóknak nem hisznek abból az okból, hogy bárki odapingálhatta a filmre (amiben persze könnyen igazuk lehet).

      Csak én érzem az ellentmondást?

      Jézusról is csak az evangéliumokban és a bibliában írnak...sehol máshol!

      Törlés
    6. Írnak Jézusról máshol is, csak épp az ellentmond a bibliának.

      Törlés
    7. "Számomra az az érdekes, hogy pont a vallási fanatikusok kérdőjelezik meg az idegeneket. Hiszen ők is olyan dolgokban hisznek amit tulajdonképpen bárki leírhatott, de a videóknak nem hisznek abból az okból, hogy bárki odapingálhatta a filmre (amiben persze könnyen igazuk lehet)."

      egy jehova prédikátor arra a kérdésre hogy mit szól az ufók létezésére ezt válaszolta: igen tudjuk hogy léteznek, de még nem tudjuk hogy Istennek mi a célja velük.... na?

      Törlés
  13. Magyarázza már el vki, hogy mi értelme van annak, hogy az UFO-k csak repkednek az égbolton, miért nem szállnak le és fedik fel magukat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Prandex, szoktál te beszélni egy hangyabolyhoz? Ugye nem.

      Törlés
    2. prandex 2 okból: az egyik hogy a galaktikus konfederáció nem avatkozhat bele nyomós ok nélkűl senki belügyeibe, ezek akik nem akarnak ártani nekünk, de természetesen őket nem is fogod itt látni egyhamar, (a nyomós okok miatt) akik meg itt settengenek azok meg nyiltan a fenti okok miatt nem tehetnek semmit csak titokban, mert ez lenne egy "nyomós ok a G.F. nek hogy közbe vágjon, természetesen a "rossz fiúknak" ez meg nem hiányzik ugyebár.. nem tőllünk félnek ezek elhiheted:D minket egy gombnyomásra letiporhatnak mint uthenger a hangyabolyt :DD

      Törlés
  14. Akkor se látom értelmét a céltalan repkedésnek, ha már veszik a fáradtságot, hogy eljönnek ide, akkor miért nem akarnak velünk kapcsolatba lépni?
    Hiszen népszerű elmélet itt a blogon is, hogy az ókorban kapcsolatba léptek velünk, akkor nem voltunk számukra hangyaboly?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom én, nem a szomszéd bélabácsihoz, a villanyszerelőhöz, a kukáshoz vagy az ügyvédhez jönnek, hanem megkeresik a bolygó vezetőit először.

      Törlés
    2. Ez így logikus is lennem, ha csak most szaporodtak volna meg az ilyen felvételek, de már évek, évtizedek óta vannak ilyen videok, ennyi idő bőven elég, hogy megkeressék a Föld vezetőit, nem?
      Nem lenne egyszerűbb leszállni vmi forgalmas helyen.

      Törlés
    3. Gondolod, hogy nem keresték már meg őket?
      http://www.youtube.com/watch?v=r_9L_NXYyVA
      http://www.youtube.com/watch?v=D2NUXUzqpbk
      http://www.youtube.com/watch?v=62so62nyxro

      Törlés
    4. Ha tényleg vannak, akkor valószínűleg megkeresték őket, de miért csak rájuk pazarolják az idejüket évek óta, miért nem lépnek a nagy nyilvánosság elé?

      Törlés
    5. Logika prandex, logika! Minden generációnál megpróbálják felkeresni az aktuális "világvezetőket", de minden egyes alkalommal azok a férgek elutasítják őket, sőt, megfenyegetik őket. Mert ez a pár féreg majom ivadék képtelen lemondani a hatalmáról. Inkább látnák a földi emberiséget kihalva, minthogy lemondjanak a hatalmukról és hagyják felszabadulni az itteni embereket.
      Azért írom, h itteni emberek mert ezek a látogatók is emberek. Hosszú történet, komplikált és nem mindenkinek fog tetszeni az igazság.
      A lényeg, h nekik nem marad más mint, h figyeljék az itteni emberiséget és mutogassák magukat. Apropó, filmezésen és fotózáson kívül nyugodtan lehet velük kommunikálni is (mondjuk valami fény jellel mint elemlámpa és hasonlók) reagálni fognak. Akár jelt is adhattok nekik, h közelebb jöhetnek, de persze csak akkor ha nincs 1 csürhe körülötted, mert a pánik nem jó alap az ismerkedéshez.
      Szóval eleget szerepelnek a nyilvánosság előtt, ráadásul azért pazarolnak a "vezetőkre" több időt mint rád, mert ők lennének képesek változást hozni. Ugye sokkal hihetőbb lenne a földi emberiség többségének számára, ha a vezetők szájából hallanák az igazságot. Logika...
      Megváltást ne várj tőlük, nem hülyék, h landoljanak a városok közepén, h a sok elmebeteg majomivadék meggyilkolja őket. Ha a földi ember magától nem tud eljutni arra a szintre, h... és itt nincs értelme folytatnom.
      Előbb tükörbe kéne nézni, h szerencsétlenek mért csak lebegésig jutnak ezen a bolygón. Minden földi embernek magába kéne szálljon és felfogni, h a mindennapi életével mit idéz elő és mit cselekszenek társadalomként. Háborúk, éhezés, kizsákmányolás, kapzsiság... büszkék lehettek magatokra!

      Törlés
    6. prandex irtam feljebb miért...

      Törlés
    7. Jaj, listvn103, annyi baromságot hordasz össze h az hihetetlen. Menjél már 1 sarokba sírni a hülye konföderációddal. Te, szellemileg fogyatékos hülye! Olyan vagy mint ez a sok vallási fanatikus. Nincs itt semmilyen föderáció. Azt se tudod kik ők, honnan jönnek, én legalább elmondom. Még kereszt kérdésekre is tudok válaszolni, de te? Milyen az élet az elme osztályon fiam? XD

      Törlés
    8. "ezek a látogatók is emberek. Hosszú történet, komplikált és nem mindenkinek fog tetszeni az igazság."

      Ezt kifejtenéd!

      Törlés
    9. Mindig nekem kell itt körmölni mert nem vagytok képesek összerakni azt ami előttetek van egész életetekben. Nem is titkok, de legyen, kifejtem neked meg mindenkinek is.

      Gondolom itt az érdekel, h mért emberek és mért bonyolult a történet.
      Először is, ahogy mondtam, ők is emberek, ugyan nem ugyan azon emberek akik a földi embert létre hozták. Igazság az, h olyan mindegy, mert ember az ember! Mindegy, h milyen a bőrszíne, a termete, etnikuma, lényegtelen!
      Várj, bizonyítás! Minden ősi vallás, ősi mitológia, ősi teremtés történetben mit találsz? Vannak istenek akik saját képükre teremtik az embert valamiféle módszerrel. Saját képükre... nézzetek tükörbe, igen, pontosan így néznek ki a ti földönkívülijeitek.
      Ősi mitológiákban emberként ábrázolják őket és ez nem a képzelet hiánya miatt van így. Az emberiség között éltek és a hülye földi ember istennek tartotta őket, pedig emberek voltak. Jó, bemész egy esőerdő közepébe és az ottani emberek akik nem láttak még fehér embert azt fogják hinni, h szellemek vagytok.
      Tessék, bizonyítás, elég érdekes, ezek most látnak fehér embert életükben először, de jó lenne ha valaki venné a fáradságot és megnézné: http://www.youtube.com/watch?v=7a7IaS3ml4g

      Ilyenek voltak a ti őseitek is kb. XD

      Akik vezetik ezeket a csészealjakat, már mint azokról beszélek melyek nem földi eredetűek, azok emberek. Ugyan olyan ember mint bárki más. Fizikailag nem igazán van különbség első ránézésre.
      Akik létre hozták a földi embert ugyan így néztek ki mint a mai földi ember. Sok emberi társadalom van ebben a csillaghalmazban körülöttünk. van minimum vagy 2 tucat bolygó amin emberek laknak. Vannak emberek amelyek külsőleg némileg eltérnek, mint a kis szürke barátaitok. Majd ezt is elmondom rögtön.

      Szóval ezen "istenségek" itt éltek ezen a bolygón a földi emberrel. Nekik épültek a templomok anno, amely szokását a földi emberiség megtartotta és manapság is igen impozáns templomokat emelnek eme isteneknek. Itt minden vallásra gondolok. Isten vagy az istenek háza a templom. Ez a múltból visszamaradt szokás.
      Ezen távolról érkező emberek tanítottak meg minden lényeges dolgot az itteni fiatal emberiségnek. Ők is hozták létre ezt az emberiséget ugye.

      Mért hozták létre a földi embert?
      Mert ugyan ők tt akartak élni, de voltak dolgok amikre alkalmatlanok voltak az itteni környezeti viszonyokban. Számukra a földi levegő enyhén mérgező, nem beszélve az itteni mikrobákról. Veszélyes állatvilággal. Ja és ne feledjük, h ez 1 egzotikus rendszer és ez 1 egzotikus bolygó. Ezt úgy értsed, h a Földön minden élő szervezet toxikus! Igen, minden toxint tartalmaz, számukra halálos lenne, az ő szerveik nem voltak alkalmasak arra, g semlegesítsék e mérgező bolygó mérgeit.
      Így hát, létrehoztak 1 olyan hibridet amely ellenálló volt, szívós, erős, de elég értelmes ahhoz, h megértse a bonyolultabb technológiák használatát, megértsen alap fogalmakat és értékrendeket, de ne legyen elég értelmes ahhoz, h lázadjon. Más szóval nekik 1 kezes házi állatka kellett.
      A bolygón voltak fejlett főemlősök melyek mára már kihaltak, amelyeknek a genomja tökéletes alapként szolgált. Az a technológia amit használtak az jelenleg a mostani ember számára elképzelhetetlen. Fogták a 2 faj genomját (2 pár RNS-t) és úgy illesztették egymásba, h képesek voltak meghatározni minden egyes bázispár miként kapcsolódjon egymáshoz. Mondom, ezt ma ti elképzelni se tudjátok, nem, h megcsinálni.
      Az volt a cél, h 1 olyan embert hozzanak létre amely képes volt megélni ezen a bolygón problémák nélkül.
      A baj ezután következett. Ez az a rész ami nem fog tetszeni nektek...

      Törlés
    10. Pár ezer évente a Napnak vannak ciklusai, nem a NASA által ismételgetett 11 éves váltakozás. A Nap ennél összetettebb. Pár ezer évente a Nap megbolondul mint most és iszonyatos szárasságokat, forróságokat, viharokat, stb. produkál a Földön melyek eddig minden ősi civilizációt tönkre tettek. Ami most itt ebben a történetben fontos, az az, amikor a Nap dühöng és a Föld felszínét felperzseli gigantikus napkitöréssel. Gigantikus napkitörés = szárnyas Nap.
      Ez érint minket MOST! Mert jó esély van rá, h megismétlődik az esemény. A legutóbbi, mely véget vetett a földi ember lázadó háborújának és kiirtotta a távoli embereket, ez valahol 70-100 ezer évvel ezelőtt volt. Geológiai bizonyíték. Mielőtt bármilyen szakértő az un intelligenciájával megszólalna. Van 1 vékony fekete vonal az egész globálison. Hamu... Az elfogadott elmélet 1 szuper vulkán robbanása. Valóban? Nézzetek utána magatok az elméleteknek.

      A Nap haragja végett vetett a harcoknak 1 szempillantás alatt. A földi ember túlélte... Állj! Bizonyíték, genetika. Több mint 70 ezer évvel ezelőtt alig több mint 10 ezer ember maradt csak a Földön. Nézzetek utána az emberiségről szóló genetikai felfedezések közt.
      Tehát a földi ember éppen csak túlélte, de a távoli emberekből alig maradt néhány. Túl kevesen voltak ahhoz, h elnépesedjenek, ugyan be keveredhettek volna a földi emberek közé, hiszen korábban is voltak keverék gyerekeik földi nőktől és férfiaktól.
      Ám belátták, h mit tettek, rá ébredtek, h nem lett volna szabad ezt tenniük a földi emberiséggel. Végül az a néhány túlélő közülük megtanította az emberiséget pár alap dologra. Remélték, h a földi emberiség nem fogja az ő hibáikat elkövetni újra és képes lesz 1 virágzó jövőt felépíteni. Ez a pár túlélő sokáig élt, ők tovább éltek mint 1 földi ember jócskán. Persze, már rég nem élnek, szépen félre vonultak meghalni és minden technológiát ami az övék volt megsemmisítettek. Az alap tudásokat át adták a földi embernek, h majd maga feltalálja ezen technológiákat újra ha eljut majd arra a szintre.
      Vége!

      Persze a történet nem ér véget, most is tart. A földi ember viszont ugyan azt a hibát követi el amit létrehozóik. Néhány maroknyi magát felsőbbrendűnek tartó szemétláda kizsákmányolja, elnyomja, rabszolgának tartja az emberiség nagy részét. Sajnos ezúttal nem távolról jövő emberek, hanem a saját fajtátok!
      Az igazság kegyetlen és mint mondtam, nem mindenkinek fog tetszeni.
      Ezért gratulálni tudok a földi embernek, nem csak ugyan azokat a hibákat vétitek el, de még túl is szárnyaljátok őket! Gratulálok!

      Törlés
    11. Remek, az írásom közepe elveszett, pedig megjelent itt... Mi a fa... Gépelek mint állat és elvész majd a fele?

      Törlés
    12. Közepe arról szólt, h kizsákmányolták, kihasználták a földi emberiséget, túlzásba estek eme "istenségek" akik magukat felsőbbrendű égi lényeknek titulálták. Így született vezették be az emberi tudatba a vallást. A másik rossz az a hadviselés volt.

      De most komolyan, ez a rész hova lett? Kitörölte valaki? Nem írom le az egészet megint csak röviden.

      Lényeg, h az emberiség végül fellázadt, harcok voltak, a többi ott van. Részletekre már nem térek ki mert fura mód elveszett az írásom ami frissítés után még itt volt 1 darabig. Na jó, figyelem mindenkinek! Privátban bárkinek elmondom a részleteket, itt valami nem stimmel!

      Törlés
    13. János Németh
      Megírnád a részleteket a *nick nevem* outlook.com-ra?

      Törlés
    14. "Jaj, listvn103, annyi baromságot hordasz össze h az hihetetlen. Menjél már 1 sarokba sírni a hülye konföderációddal. Te, szellemileg fogyatékos hülye! Olyan vagy mint ez a sok vallási fanatikus. Nincs itt semmilyen föderáció. Azt se tudod kik ők, honnan jönnek, én legalább elmondom. Még kereszt kérdésekre is tudok válaszolni, de te? Milyen az élet az elme osztályon fiam? XD"

      akkor nem konföderáció, nevezzük komunizmusnak? diktaturának? háttérhatalomnak?
      és tényleg mit tudsz rólluk ha azt mondod tényleg más a helyzet mint ahogy emlegettem? nagyon kiváncsi vagyok mit tudhatsz te, az ismereteim földönkivűli körökben hiányos, esetleg felvilágositanál?

      Törlés
    15. Fentebb megpróbáltam leírni, de a közepe elveszett. Google bácsik talán? Lényeg, h ott kitértem a vallásra is, de valami furcsa oknál fogva a megjelent írás eltűnt.
      Na mindegy, ha valaki rá kérdez leírom újra röviden.
      Azt hiszem már többet raktam le "róluk" mint te. Te még mindig csak irkálsz valamiről, de magad se tudod miről. Kezd el te is kifejteni akkor mit tudsz.
      Leírtam, h ebben a csillag halmazban aminek a része ez a rendszer is, van legalább vagy 2 tucat olyan rendszer, melyeknek Naphoz hasonló csillagjuk van és találhatóak rajtuk emberi, ismétlem, EMBERI társadalmak és/vagy kolóniák. Különállóak, de közösen tevékenykednek egymással, de ők nem föderáció! Lehet, h számodra annak tűnik, mert itt a Földön sajnos csak ilyen egyszerű korlátolt dolgokat tanítanak.
      Maradjunk abban, h egy hatalmas testvériség ez, család! A politikai fogalmakat pedig felejtsük, földi megrögződések csupán.
      Még egyszer, a kis szürkék is emberkék. Na igen, sajnos ezt nektek elmagyarázni... nehéz. Ezen a bolygón csak azért megölitek a másikat mert sárga vagy fekete vagy fehér a bőre. Sőt, lehet ugyan az a nép, de a hova tartozása miatt is megölitek a másikat. Sőt, pusztán ideálok miatt, vagy mert van rajta 1 pár jó cipő... Sokan azért megtámadnak másokat mert máshogy gondolkodik.
      Ezért elmagyarázni, h vannak még más emberek máshol... és némelyek kicsit eltérhetnek. Legjobb ha a földi ember inkább előbb itt kezdi rendbe rakni az elméjét mielőtt csatlakozni akarna a nagy családhoz.
      Egyébként pont ezért vannak itt, h a földi embert csatlakoztassák a testvériséghez, de ahhoz előbb itt a Földön kéne rendbe szednie magát a földi embereknek. Eddig sajnos a földi ember elutasító volt, sőt, fenyegető. Arról ne álmodjatok, h olyan technológiát fognak adni amivel kiirtjátok magatokat. Tanításból állna a programjuk és majd a földi ember magától rá jönne dolgokra. Ne feledjétek, ők nem okosabbak mint a földi emberek, csak annyi a különbség, h ők emberibbek mint a földiek.
      Elképzelni se tudjátok, h ha igazi emberként kezdtek élni, akkor micsoda tudásra és képességekre tehetnétek szert. A vicc az, h ez tanulható, nem nehéz! Teljesen máshogy látnátok a világot ha át adnátok magatokat az emberi éneteknek és nem ezt a beteg materialista felfogást követnétek ahol szóba se állsz a másikkal ha nem ad pénzt neked. Vessétek le ezt az elmebeteg világ dogmáit és kezdjétek megismerni a valóságot. Nézzétek meg miként működik a természet, milyen csodálatos az élet és azt, h minden ember más, de mégis ugyan az. Nem a külső számít! Az ember eredendően jó és jámbor lény! Ne hallgassatok a degenerált vallásokra meg a félremagyarázott tudományokra! Az ember egy jóval nagyobb közösség része mint azt hinnétek!

      Törlés
  15. Épp az augusztus 20-i hosszú hétvégét töltöttük Miskolcon kertben a családdal, és sütögetés közepette fényes nappal a hegyek felett felemelkedett egy fehér fénylő gömb. Emelkedett egy darabig, majd irányt váltott és vízszintesen kezdett el haladni az égen. Egy idő után megállt. És észrevettük, hogy megjelenik 2 másik fénylő gömb a semmiből. Arcunkra kiült a teljes döbbenet. Az első fénylő gömb bevárta a másik 2-őt. Amint utolérték őt, együtt kezdtek el haladni 3-an az égen. És szép lassan elhalványodtak a távolban.

    VálaszTörlés
  16. Erről van itt szó !
    Veszekedés, mindenféle spirituális, meg vallási témakörről, mindenki máshogy látja, gondolja az egész történetet.

    Prandex felvetése valóban helyénvalónak látszik amúgy.

    Nekem meggyőződésem, hogy léteznek más civilizációk, sőt az is, hogy nem magunktól evolucionalizálódtunk ezen a bolygón, hanem baromira ide lettünk rakva !
    Sőt, azt is megkockáztatom, hogy a Földet nekünk terraformálták ki.
    Mármint minden itt élő lénynek.

    De, amíg a kormányaink nem hajlandók felfedni azt, amit ezen témában eltitkolnak, addig semmit nem fogunk megtudni erről.
    Csak röhögnek minden UFO-fanon azok a pilóták is, akik az ilyen Astra TR3B gépekkel bénáznak a levegőben.
    Lent meg kameráznak, meg adrenalisokkot kapnak a polgárok és eszükbe jut a függetlenség napja film, meg hogy majd én tudom mit kell csinálni, rohanok a pisztolyomért...

    Én személy szerint egy valóban évmilliók alatt komoly technikai szintre fejlődött civilizációtól azt várnám el, hogy a Föld mellett leparkol egy 2500km hosszú, 800km széles zarándok-csillaghajóval, lejönnek pár kisebb géppel, mint amiket néhány jobb filmben láthattunk és megmondják, hogy szerintük mi a szitu...

    Egy ilyen eset mondjuk durván összeomlasztaná az emberiség 85%-ának az elméjét !
    75 éves Olasz mamító, aki 3 éves kora óta csak a biblia alapján él, ugye...

    Tehát sajnos amíg nincs komolyan kézzelfogható megtapasztalás, addig csak találgatunk és kész.


    Nézzétek inkább a FixHD, Enigma műsorát, az utolsó 4 adás, meg az elkövetkező pár nagyon jó témában zajlik, épp a háttérhatalmi ügyeket boncolgatják.

    http://fixhd.tv/videotar/kereses/ujak

    VálaszTörlés
  17. Üdv nekem egy olyan ufo kellene ami elvinne innét pár embert.. :>>>>

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elég ha engem elvisz..... oda hol buzuki hangja szól LOL :D
      amúgy azt olvastam, hogy a jó ufók (:D) soha nem fognak megkérni, hogy szállj fel a hajójukra, azt csak rosszak teszik
      szóval ki melyik pirulát választja? :D

      Törlés
    2. jól olvastad, irtam feljebb miért....

      Törlés
  18. Üdv Kedves László!

    Figyelj már ide,mivel máshol már nem igazán tudom itt kérdezem meg.
    Hogy van az hogy csak úgy kivágjátok a tagokat a (ébredő) :D csoportból?
    Csak kérdezem ne legyél ideges.Elnézést is kell kérjek még nekem , hogy ezt itt kérdezem meg mert ugye nem ide való.

    VálaszTörlés
  19. Vannak itt értelmes hozzászólások, de hatalmas sületlenségek is. Aki tisztán akarja látni az egész kérdéskört, annak ajánlom a következő oldal meglátogatását:

    http://www.atlanlyra.com/atlan_foldonkivuli_valosag

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdésem, Tisztelt Umna Pisti, honnan tudod mi az értelmes és mi a sületlenség ? A reptoidokat ki hozta léter ? Az evolúció ? Érdekes, minden ismert idegen "faj" (állítólag 64) antropmorf vagyis emberszerű. Ez jócskán ellentmond az evolúciónak. A Drake egyenletről meg ne is beszéljünk.
      Ez az elmélet szerintem tele van féligazságokkal, és több sebből vérzik.
      Kik is ezek az "idegenek" ? Az úgynevezett idegenek mögött egy nagyon veszélyes és súlyos konspiráció áll. Ne higgye senki, hogy illúzióim vannak ebben a kérdésben. Nincsenek, de senkinek nem ajánlom hogy legyenek. A Biblia és az Énoch könyve beszél egy történetet, ami az őskorban, az özönvíz előtt történt, mikor bukott angyalok jöttek le az égből a Földre, és utódokat nemzettek az emberi nőkkel. Ezek voltak az óriások, nefilimek (lezuhantak) hibrid gonosz lények, akik megrontották (genetikailag is) az emberi fajt, de még az állatokat is. Ezért törölte el Isten őket és a keveredett embert az özönvízzel. Ez a tevékenység vészesen hasonlít az utóbbi idők "szürke" lények tevékenységére. Ezek mesterségesen létrehozott genetikai biorobotok, akik végrehajtják a piszkos munkát (genetikai megrontása az emberi fajnak, sejt és szövet gyűjtés, ezzel is táplálkoznak). Az ő feletteseik a "magas szürkék", de az igazi vezető elit osztály a reptiliánok és főként a drákonok. Ezek szó szerint bukott angyalok, természetfölötti lények. Nem véletlenül beszél az Ige a sátánról (szintén bukott angyal) úgy, mint kígyó és sárkány (nem allegória)! A céljuk az Isten és sátán közötti nagy végső harc előkészítése, melynek a tétje az Isten megcáfolása, az emberi faj fölötti teljes uralom árán. Nem véletlenül sokasodnak az UFO észlelések, ezekben az apokaliptikus időkben. Sátán építi a királyságát, nem csak a Földön (NWO, Illumináti stb., az anyag itt talán tényleg pontos lehet) és a Föld alatt (pl.lsd.: Dulce bázis, de csak erős idegzetűeknek), hanem a Naprendszerben is. Ennek megtévesztésére és leplezésére használják az idegen lény mesét, amivel manipulálják a lakosságot. Nem a Biblia fog alkalmazkodni a mai divatos, modern (korszellem) irányhoz(pl.Deniken), mi szerint az angyalok csak idegen lények, hanem fordítva ! Az igazság odaát van (Jézus). Nagyon súlyos és fájdalmas tévedést követ el, aki fölcseréli az előjeleket. Ne az idegen lényekkel akarjon valaki találkozni vagy tudakozni, mert súlyosan megfizeti az árát. Ezt milliók tudják az usában, de sajnos itthon ezt így talán én írom le először. Nem kell nekem hinni, de senki ne higgyen ennek a gigantikus és globális megtévesztésnek, mert ők ehhez értenek a legjobban. Akit érdekel az a kevés magyar nyelvű de jó anyag ami van, íme itt:
      http://churchofgod.hu/content.php?act=nefilim
      http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199901/antikrisztus_a_repulo_cseszealjon
      http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200607/gigaszok_kora
      http://www.hetek.hu/hatter/199910/az_elveszett_aranykor_nyomaban
      http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200004/jovore_az_edenkertben

      Törlés
    2. Tisztelt arpiel! Bizonyos dolgokat jól látsz, de vannak olyanok, amiben tévedsz. Kis szürkék, magas szürkék, drakók, hüllők (sárkány-sátán) - mind igaz. De amit az isten és a sátán közötti végső harcról fejtegetsz, az téves. Az lehet az oka, hogy a vallás szemüvegén (de mondhatnék szemellenzőt is) keresztűl nézed és próbálod megérteni, magyarázni a dolgokat. Ez nem fog menni!!! Csak akkor ismerheted fel és értelmezheted jól az eseményeket, ha az egész vallási katymaszt (legyen az hitgyüli, katolikus, zsidó, muzulmán, lutheránus stb.) elfelejted. A vallás elmeirányítási módszer.
      Az oldalon található elmélet tele van féligazságokkal? Tévedsz! Könnyedén, érthetően, logikusan vezeti le a földi ember eredetét és sorsát a mai napig.
      Ne idegen lényekkel akarjon valaki találkozni? De hát itt élnek közöttünk. Irányítanak, manipulálnak, vizsgálnak bennünket, némelyik fajnak táplálékul is szolgálunk. És mi folyik a Dulce bázison, vagy a denveri repülőtér alatti komplexumban? Ott vajon kik ügyködnek? Hát nem Biblia felolvasást végeznek, az biztos! A Hetek című újságot meg feletsd el, csak manipulál.
      Üdvözlettel!

      Törlés
    3. Köszönöm a választ, és hogy tiszteletben tartod a hitemet. Felüdülés valakivel vitázni, úgy hogy nem ugat le rögtön (mint itt egyesek). Azért nem értek veled egyet, mert kifelejted a képletből a lényeget. Én ismerem Jézus Krisztust, és az Ő Szellemét (Szent Szellem), és hidd el nem Ők fognak a ma divatos paleoasztronautikai elméletekhez alkalmazkodni, mondhatnám nehogy má a lekvár tegye el a nagymamát. Túl sablonosan és beszűkülten látod a világot. Bocs de mi van, ha amit te hiszel, az is elmeprogramzás, mert ha az én hitre jutásom és élményeim az, már ne haragudj akkor a tied minimum duplán. Mire föl mondom ezt? Azért mert én ismerem ezt is(konteólógia) amire te építed a hitedet, meg az élő Urat is. Te meg csak az egyiket. Én ez alapján teszem sorba a dolgokat. Hidd el sosem fogja a lekvár eltenni a nagymamát. Lehet hogy nem ismered a részleteket, de mint tudjuk, az ördög a részletekben van.
      A vallás rossz szerintem is, egyetértek. De én nem vagyok se vallásos, se elmeirányított. Lehet, hogy jobban utálom a mögöttük (NWO) rejlő erőket, mert pontosan tudom a kilétüket, céljaikat. Nekem élő hitem van, ami mögött az élő Isten van, nem vallás, nem dogma, meg amiket írtál. Csak Jézus Krisztus menthet meg (már embert), nem csak a rossz bácsiktól (akár emberek, akár démonok vagy bukott angyalok), hanem saját magadtól, és az örök kárhozattól (ami nem más, mint Istentől elszakadni=halál) ! Vagy te esetleg jó, személyes kapcsolatban és harmóniában vagy a Teremtővel (mert akkor nem halnál meg) ?
      Még egy kérdés: mi a bizonyíték ennek az írásnak a valóságtartalmára, ki a szerző, mi a hitelességére, ellenőrizhetőségére a biztosíték ? Ezeket a gyíkokat ki teremtette ? (Én tudom, hogy ki). Nincs az az evolúció (biológusként mondom, hogy egyáltalán nincs evo.) ami az univerzum különböző pontjain véletlenül mindenhol pont emberszerű lényeket csinál. Vagy csak egy emberi faj van az egész kozmoszban, és csak ők terjedtek el, más biológiai értelem meg nincs (Drake egyenlet ellentmondása) ? Csak néhány súlyos ellentmondás. Én a keresztény (nem ortodox irányú!) világnézetemmel és kinyilatkoztatással lazán veszem ezeket az akadályokat, a valóság gusztustalanabbik részének megszaporodó anomáliáival együtt (ami mögött sátán királysága van). Majd meglátod. Isten legyen veled !

      Törlés
    4. Tudod mit, tovább megyek, és a lerántom a legfőbb leplet. Mi a legnagyobb konspiráció ? Az, hogy az ember Isten teremtménye, de elszakadt Tőle (bűn), és alárendelte magát sátánnak (nevezzük Isten ellenségének), és ebben a halálraítélt állapotban nyűglődik. Erre Ő (Isten), megmenti az embert a fia feláldozásával (megváltás=kiváltás a tartozás alól), így ha valaki hisz (metafizikai kommunikáció) Jézus Krisztusban, az örökké él (nem fizikailag, hanem szellemben mert az örökkévaló), mert már kifizette a halált érte. Ha nem hisz, elkárhozik (hisz már elkárhozott, és meg fog halni, de nem csak fizikailag, hanem szellemileg is=pokol). Ezért (is) érdemes megtérni, de nem kötelező, hisz az embernek szabad akarata van, és ezt Isten is betartja. Enni a lényeg. A többi csak hab a tortán. Na most jön a vita lényege. Az Igazság odaát van, Jézus Krisztus. Sátán e világ "istene", az egész nyomorult emberiséget a kezében tartja, és majdnem minden konteós ügy mögött ott van. Miért nem hiszed ezt el ? Valószínűleg azért nem, amiért nem tér meg minden ember a Földön, pedig ha tudnának róla (szemtől szembe), azonnal mindenki megtérne. Ki akar magának rosszat ? Pont a bűn általi elfajulás engedi meg sátánnak, hogy megvakítsa az embert (hogy ne térjen meg), mint ahogy a többség még ezt az általános konteós szintet sem fogja föl, hiszi el (pl. hogy a 9/11-et az amcsi kormány mögötti erők csinálták, ez tény, még sem hiszik el). Ha ezzel a pitiáner üggyel így van (mert sátánnak ez a célja), mennyivel inkább az emberi lelkekkel. Mert meg vannak kötözve az emberek ! Az emberi lélek sorsa a cél. Nekünk meg még inkább ! Mert az örök, de egyszeri életünk múlik rajta. Segítség: János evangéliuma (hidd el nem emberektől származik a szöveg mondanivalója, és megbízható, biztonságos, megmentő üzenet)!

      Törlés
    5. Nyah... csak mer érdeklődős fajta vagyok, vitázzunk megin vallásról, mer az olyan menő errefelé.

      arpiel:
      Azt mondom, engemoszt végképp nem nagyon izgat miféle keresztet hurcolászol a saját jószántadból, de talán nem okos dolog ilyesmire hivatkozni: "mi a bizonyíték ennek az írásnak a valóságtartalmára, ki a szerző, mi a hitelességére, ellenőrizhetőségére a biztosíték?", olyan fickók között, akik nem veszik megdönthetetlen alapigazságnak mindenféle valahavolt fickók hangzatos szavainak nyomait. Gondolok itt mindenféle evangéliumokra meg a Könyvre. Nem mondom nem lehetséges, hogy valami megihletett csóka körmölte ezeket, és még az üzenetük is megmaradt az eltelt évszázadok alatt, csakhát... erre elég kevés az esély. Mitöbb, a bizonyosság kiderítése is bajosnak látszik.
      De ezt a csontot mán eléggé sokat rágcsáltuk.

      Kérdés. Nem a szabad akaratából fordult el a emberke Istentől? S ha igen akkor ez hogyan is fér bele a bűn kategóriába? Én látok itt logikai bukfencet, vagy csipás a szemem?
      Haladjunk tovább. Azt mondod ezen a fődgolyóbison a Patás a góré, és a itt éldegélő emberkéknek már reszeltek. Hacsak... nem térnek meg/fordulnak boldogságos mosollyal a képükön Isten felé. Mer ugyan fizikailag akkor is beadják a kulcsot, de a Szellemben tovább élnek. Viszont ha szabad akaratukból tesznek a Istenre, akkor nekik sanyi, mer ha elhagyják a porhüvelyt akkor... end game.
      Kérdés. Ebből mi a haszna a Patásnak? S Istennek?

      Viszont, ahogy én látom itt csépelhessük a szót, amennyit akarjuk, attól nem leszünk sokkal okosabbak. Lévén még egyetlen olyan fickó se keveredett vissza a fizikai elmúlás után, aki hitelt érdemlően mindkét(?) tábornak be tudta volna bizonyítni mi az igaz. A hit meg hit, oszt olyannal sem rendelkezik mindenki.
      Tehát a bizonyosság azután jön, hogy itt lejárt az időnk. Addig is a többi meg elméletek, vágyak, ideák kavargása.

      Törlés
    6. Tisztelt arpiel! Vitába szállok veled, de nem akarom a véleményemet rád erőltetni. Magadnak kell megtalálnod az igazsághoz vezető utat, - és ez nem a valláson keresztül vezet. Engedd meg, hogy megmutassam a helyes irányt ...
      Jó a hasonlatod: nehogy már a lekvár tegye el a nagymamát. Így van! A nagymama sokkal idősebb, tapasztaltabb, okosabb, mint a lekvár. Így van ez mással is.
      Amiről én beszélek, az nem hit, hanem ismeret. Mégpedig a nagyon távoli, esetleg az ember előtti időkről mesélő ismeret. Hogy honnan merítem? Hát a több ezer éves ókori (sumer, babilóniai, akkád, asszír) eposzokból. Meg a több ezer, ha nem több tízezer éves régészeti leletekből. Azokról az időkről mesélnek, amikor még Ábrahám, Mózes, Jézus, Pál apostol, a római pápák, főrabbik, főmuftik, Németh Sándor vezető lelkész még angyalka volt valamelyik dimenzióban.

      Pl. ez is mesél:
      http://www.ufo-contact.com/ancient-sumerian-annunaki-gods-from-the-sky/akkadian-epic-of-gilgamesh-5th-king-of-the-1st-dynasty-of-erech-after-the-flood-sumerian-ritual-cup

      Több ezer éves sumer áldozati kehely. És mit látsz rajta? Ha ismered az ősi sumer, akkád szimbolikát, akkor láthatod, hogy a szárnyas, pikkelyes hüllő (sárkány)isteni (szarvas) koronát visel. Az egész térségben ilyen koronával ábrázolják az "isteneket", akik közöttük éltek. Valójában ők a mi teremtőink. (De ezeket ábrázolják az Ub-aid dombon talált istenszobrocskák is) Hogy őket is teremtette valaki, valami? Természetesen! De nem a zsidók és a biblia istene, hanem maga az mindent létrehozó Teremtés, amely azóta is folyamatosan él, létezik, teremt, - láthatót, láthatatlant. A világegyetem hemzseg az élettől! Nagyon sok emberi és hüllő faj létezik az univerzumban. De ezekről nem akarok írni, hiszen azon az oldalon, amit belinkeltem, sokkal jobban le van írva minden.
      Mi, földi emberek ezeknek az "isteneknek" a szolgálatára lettünk teremtve. Ez így volt több ezer évvel ezelőtt is, és így van ma is. Ebből származik ez emberi faj nyomorúságos helyzete. Csak ezt az emberiség 99.8%-a nem ismeri fel. Ezért tudnak ezeknek az "isteneknek" a ma élő leszármazottai rajtunk uralkodni.

      Ha összefüggéseiben akarod látni a dolgokat, akkor továbbra is csak ezt tudom ajánlani:

      http://www.youtube.com/watch?v=10B3pXTAaTQ&feature=plcp

      Üdvözlettel!

      Törlés
    7. Hoppá ! Umna Pisti, a neked írt, igen hosszú érvelésekkel teli levelemet valaki eltüntette !
      Van egy gyanúm, hogy a moderátor volt (más nem nagyon tehette) ! Hoppá ! Vajon miért is ?
      Ha van vér a pucádban, neked ...Buddha, és nem vagy gyáva, szíveskedjél erre válaszolni. Ha már a privát kérdéseimre nem tudtál vagy inkább nem akartál válaszolni, anno. Itt is működik a cenzúra ! De a legjobb az lenne, ha visszatennéd. Nem fenyegetésből mondom, de biztos lehetsz benne, hogy ezt az élő Isten számon kérheti tőled ! Az durva lesz !
      Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Ezek rothadt gyümölcsök. Nem én vonom le a konzekvenciát !

      Törlés
  20. Válaszok
    1. Ahogyan 1 művelt s tanult amerikai polgár mondaná: Shit!

      Törlés
  21. Sziasztok!

    Nézzétek meg az alábbi filmet! Nem is gondoljátok, hogy mi áll eme színjáték mögött valójában!

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=i1DHK97eaUM

    VálaszTörlés
  22. János! Megint előbukkant ez a hüllő származási vonal, ráadásul földönkívüli aspektusban.
    Így is hihetetlen?

    VálaszTörlés
  23. Szia mindenkinek!
    Nem hiszem hogy félni kellene a földön kívüli magasabb civilizációtól hiszen ha leakartak volna már igázni vagy kipusztítani az emberiséget a földön már régesrég megtehették volna! Egy biztos hogy az egész földet és a légterét na meg azon túl az ellenőrzésük alatt tartják és ez lehet hogy valahol jó! Lehet nem sokára saját magunktól fognak megvédeni hogy nehogy kiirtsuk egymást a földön ami valahol már készülőben van! Hanem akitől félni kel az maga az emberiség a földön mert nincs az emberekben összetartás elmennek egymás mellet segítség nyújtás nélkül de ha tehetik le is köpik egymást de tisztelet a kivételnek mert nem vagyunk egyformák?

    VálaszTörlés
  24. Az a legnagyobb baj hogy az emberek még mindig hisznek a mesében! Pedig a mesék ideje már lejárt! De azért mondok egy egyszerű történetet és ez nagyon igaz! Egy kis madárka ki esett a fészkéből tél volt és nagyon fázott arra ment egy tehén és nagyot potyantot a fejére így a kismadár már nem fázott! De arra ment a farkas és kivette a kismadarat a szarból és meg ette!!! A tanulságot mindenki vonja le belőle!!!

    VálaszTörlés


  25. A NASA-tól kiszivárgott

    Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át.
    A 2012-ben várt változás teljesen megváltoztatja majd a Földön az életet és magát az emberiséget.A Hold létrehozza saját légkörét nátrium vegyületekből mely most 6000 km2 területen terül ela mars légköre is gyorsan növekszik mely az Observer 1997-es meghíbásodásához vezetett.
    A Föld légkörében ma is változások történnek, a felső rétegekben egy eddig nem létező új gáz jelent meg, a vulkáni tevékenység 1875 óta az 5 szőrösére nőtta vénusz fényerőssége jelentősen megnőtt.
    A Jupiter mágneses tere megduplázódott, a bolygó és egyik holdja közt ionizált sugárzás tubusát észlelték.Az Uránusz és Neptunusz pólusai felcserélődtek, nő a mágneses erőterük és folyamatosan növekszik a fényük,A Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt
    Szibéria Nemzeti Tudományos Akadémia jelenti, hogy ezek a Naprendszerben észlelt sokoldalú változások a Foton Gyűrű-be való behatolásnak tulajdonítható, amely egy jóval erősebb energiájú kozmikus zóna.. Ezen energiát veszi át a Nap és szórja az egész Naprendszerben. A Foton Gyűrű több sávos fotoncsík mely a Galaktika központjából áramlik, a Tejút spiráljait követve.
    A mi naprendszerünk ezt a Gyűrűt 25920 év alatt, amely periódust Galaktikus Évnek nevezünk (az ókoriak Nagy Évnek hívták) kétszer keresztez . Az átszelés 2000 éve tart.Úgy értékelhető, hogy a Nap már 1998 óta behatolt a Gyűrűbe és a Földre ez 2012-re tehető.A Foton Gyűrűbe való behatolás a Biblia által jövendölt félelmetes spirituális változást okoz az embernek.
    Feltehető, hogy azon emberek akiket egoista viselkedés, alacsony aura lüktetés jellemez, a Foton Gyűrű magas frekvenciájú sugárzását nem tudják elviselni. Tehát egy nagy spirituális alapokra épülő természetes szelekció következik be.-Minden lény elsősorban energiából épül fel. Az energia információt és annak fordítottját jelenti. Az anyagi test más energiatestek takarója. Természetesen az ember is az univerzális felépítés része.-Annak tényét, hogy ezek tiszta energiák az idők során tett megállapítások, valamint az utóbbi két évszázad tudományos kutatásai képezik.-Negatív érzületek, megélések negatív, káros energiákat termelnek , a gondolatok akár anyagiasodhatnak is.. ( lásd a Montauk kísérletet)-Az érzelmek, megélések, emberi gondolatatoknak mint minden energiának van egy adott rezgése. Egy negatív energiának a fejlődés egyetemes törvénye szerint természetesen csak alacsony rezgésszáma lehet.A Világegyetemben semmi sem véletlenszerű, minden alárendelődik egy célnak, amely az élet fennmaradása és fejlődése. Az anyag önmagában fel van vértezve az élet teremtésének megmagyarázhatatlan teljesítményével. Léteznek egyetemes kémiai, fizikai, asztronómiai de jogi törvények is. Ezek azonban nem kizárólagosak, a Világegyetem nem a Nép Hadteste , a napirenden a sokszínűség van. A Föld 2012-ben A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás. Konkrétan ez mit jelent ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kertész Attila !
      "Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át." Ki kell, hogy ábrándítsalak, ezt csak Te állítod, a Biblia nem. Sehol nincs világ vége leírva, legfeljebb Jézus Krisztus visszajövetele, amit erőben és dicsőségben tesz, hogy megítélje a földet, és megkezdje a milléniumi királyságát itt. Ez viszont tényleg közel van, de előtte meg kell lennie a nagy nyomorúságnak )mikor föllép az antikrisztus), ennek előkészületei folynak mostanság. Elolvastam min a két írásod, és nem szoktam más szövegén mulatni, de ezen kellett. Azért írom most ezt, mert ebben is van némi ráció (pl. a Nap tényleg bekattant és ő okozza a klímaváltozást és a fölmelegedést, UV fény erősödét), az első szöveg első fele tényleg érdekes, bár némi hiba van benne, ezért ne rám orrolj, hanem arra aki ezt leírta (mert ugye nem Te voltál):
      http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:xkjOj_l4nSMJ:amindenit.blog.hu/2012/03/03/az_ido_vege_nem_jelenti_a_vilag_veget+&cd=6&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
      De ha a realisztikusabb részben ennyi a tévedés, akkor a belőle származó konklúzióban mekkora ? Orbitális. Szerintem. Én szkeptikus vagyok a mainstream tudománnyal szemben (nem hiszek az evolúcióban meg a mostani relativisztikus világképben), és elfogadom a szellemvilág létét meg az étert (vákuum energia) és még sok mindent, de ez az info több mint zavaros. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ne higgy el mindent ami ezoterikusan hangzik, mert becsavarodsz.
      Higgy az Útnak, az Igazságnak, az Életnek ! Jézus Krisztusnak !

      Törlés
  26. A Foton Gyűrű annyira óriási, hogy átszelése is 2000 évet vesz igénybe, a jelenlegi Földi időszámítás szerint, erős elektro-mágneses sugárzást bocsájt ki a látható és a láthatatlan frekvenciákban, beleértve az X sugárzást.A Gyűrű fotonjai egy sokoldalú és sokkoló hatást fejtenek ki a földi anyagra. Elsősorban minden test fluoreszkálni fog, amely hatása, hogy 2000 évig nem lesznek éjszakák.! A testek által kibocsájtott fény hőhatás nélküli, és nem lesz árnyék.Az egész naprendszer molekuláris anyag struktúrája változik, a fotonenergia megoldja a NASA gondját, a fő szabad és környezetkímélő energia forrásáva válva. (ahogyan azt Tesla) gondolta.A Föld fajsúlya fokozatosan csökken és megváltozik.
    Miután a Föld szintje több ezer évig állandót jelzett 1980-ban 7,8 Hz -ről felgyorsult a mai 12 Hz-re. Ez azt jelenti, hogy a rezgés frekvencia növekedés hatásaként a nap 24 órája valójában 16 órát jelent. Ez egyelőre elfogadható de magyarázza , hogy miért nincs elégsséges időnk, miért sietünk egyre jobban és miért fáradunk. Mi történik a Foton Gyűrűbe való belépéskor 2012-ben vagy más évben az teljesen elképzelhetetlen, hisz a teljes emberiség egy más dimenzióba lép át.még nem tisztázott?Pontosítva 24 óra efektív 0 órát jelent, tehát a földi idő megszűnik!De hogy egy szerencsétlenség nem jár egyedül- abban a > Nulla Pontban< megváltoznak a Föld mágneses Pólusai is. A jó jel azonban ismételten- Az Idő vége nem a Világ vége.! A pillanat viszonylagos közelségének a jelét a naprendszer szélén található plazma ragyogásának 10 szeresére való növekedése. A napon keresztül a bolygók ugyancsak növekvő energiát kaptak.A mayák is várható változásokról a félistenek üzenetetét küldik-a teljes Naprendszer szinkronizálódik a Galaxissal és Világegyetemmel,a jó hatásaként-átlépünk a jelen technológiából és amit az Időről és Térről tudunk-a pénz szükséglete eltűnik-az 5.-ös Dimenzióba lépünk-az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át.Az emberi lényt illetően a változások hatalmasak és pozitívak. Mellékhatások viszont fájdalmasak (ami jó jel hisz a szervezet megtisztulását jelenti) így:-migrén, fejfájás, fáradtság, szédülés , ritmuszavarok-megfázás jellegzetes tünetei (láz, izzadás, csontfájás) melyeket a hagyományos kezelés nem segít-Izomzat gyengülés, nehéz légzés, oknélküli elfáradás- limfatikus és immun rendszer változás, nyugtalanság, depresszió,stressz a múltba révedés A Foton Gyűrűbe való belépéskor egy átfogó újraharmonizálási folyamat történik, melyben a testünk saját frekvenciája a Világegyetem alapfrekvenciájára hangolódik.Ez az melyről a régi írások beszélnekA >felemelkedés < mivel váratlanul erős, azok, akik alacsony, vagy negatív tulajdonsággal rendelkeznek(rosszindulat, egoista) nem élik túl az átváltozást.A gén és DNS frekvencia az embernél nagyon magas és finom .Ez tulajdonképpen a fény, amely a félistenek és szentek auráját láthatóvá teszi.Dr Berrende Fox vér tesztekből kimutatta hogy 20 éve az emberek sejtszinten kezdtek változni, vannak kik a DNS szerkezetbeli új láncszemeket fejlesztettek..

    VálaszTörlés
  27. Xenobian
    Valami igazság lehet benne, mert tényleg megzavarodni látszik - egyes? - emberek agya, hát itt van példának okáért mindjárt az Öszödi Jólelkurtuk Ferkó éhségsztrájkja, meg egyéb nyalánkságok. Valóban valami nagy zűr van készülőben....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van valami nagyon nincs rendben a nagy Világban csak ezt nem akarják elhinni! Itt van pl. a Tisza kiszáradása senki nem tud ilyesmiről hogy valaha is volt e ilyenre példa! Szerte a világon meg olyan árvizek vannak amit ember még nem látott és ezt mind a HAARP szerkezettel idézik elő ugyan úgy mint a földrengéseket! De minden tiltakozás hiába a HH val szemben ha mi emberek nem teszünk elenne semmit!

      Törlés
  28. a Tisza kiszáradása.... igaz láttam az idokep.hu oldalon egy kis animációt rólla, de ma mentem el mellette,Szolnoknál a holt Tisza és a nem holt Tisza is tele volt vizzel, a Tiszán még csonakáztak is a berettyóban is volt viz, de nemhiszem hogy az időképen lóditanak, viszont azt tudom hogy itt a Sebes kőrös is ki szokott száradni ha nagy meleg van, de ez több okból, egyik az Élesdi viztároló-vizierőmű...a másik dolog viszont Monor nál egy gsm antenna rendszernek "álcázott" valami, ami elég jól látszik az út szélről, hogy mi van mellette azt eltakarják valami fák, de igyis látszólag nem tartozik hozzá semmi alkatrész, igaz mellette van egy pár épület, ami ipari parknak van titulálva... lehet semmi különös, aki a környéken lakik biztos ismeri, én nem lakom a környéken, de a szemem megakadt a feszitő köteléknek kinéző antenna rendszeren, mert aki ismeri az antenna rendszereket, azonnal kiszúrja hogy az nem feszitő sodrony....

    VálaszTörlés
  29. "Hogy ez a hír igaz e, azt nem tudom! Minden esetre igen érdekes!
    Amerikai-kínai közös hadgyakorlat ellenséges UFO támadás esetére?
    2012. szeptember 19. szerda

    Egy amerikai blogger írta meg először még a múlt héten, több, különböző forrásra hivatkozva, hogy szokatlan katonai mozgósítás zajlik San Francisco partjainál. Szeptember 12-én ugyanis, az USA haditengerészetének rombolóival közös kötelékben, számos kínai felségjelzésű naszád hajózott ki a nyugati parti nagyváros kikötőjéből. A különös katonai műveletről ezen kívül napokig semmit nem lehetett tudni.

    Tegnap azonban, a 'Veteran Today' online katonai hírportál egyik vezető újságírója által jegyzett írás, meglepő magyarázattal szolgált a nemzetközi hadművelettel kapcsolatban. Egy közelebbről meg nem nevezett ázsiai hírszerző ügynökségre hivatkozva ugyanis azt közölték, a két ország flottái éles hadgyakorlatot tartanak, amelyen egy esetleges "rendkívül barátságtalan földönkívüli fenyegetés" elleni közös katonai fellépésre gyakorolnak.
    Annak ellenére, hogy az ott tartózkodó kínai és a amerikai hadihajókat is számos arra járó vízi járműről látták, az Egyesült Államok részéről ez idáig hivatalosan senki nem erősítette meg a közös hadgyakorlat tényét. Az ominózus hírügynökség szerint ennek az az oka, hogy az abban részt vevő haderő mennyisége, annak összetétele, illetve a hadgyakorlat célja is a legszigorúbban titkos információnak minősül. Egy birtokukba került titkos feljegyzésre hivatkozva azonban azt állítják, a közös és teljesen éles hadgyakorlat nagyon röviden a következő esetet szimulálja:

    - Az ellenfél földönkívüli és rendkívül agresszív, illetve barátságtalan.

    - A fenyegetés "tiszta és jelen idejű"; az kizárólag a Csendes-óceáni medencére korlátozódik.

    - Kína arra kényszerül, hogy kisegítse az amerikai haderőt, mert az USA haditengerészeti kapacitásának jelentős része a Perzsa-öbölben állomásozik.

    - Végzetes következményekkel járhat bármilyen kísérlet, amely arra irányul, hogy visszaigazolják, vagy közvetlenül megerősítsék ezt a hadműveletet.

    Hivatalos közlemények híján, egyelőre nem tudni többet, de amint bővebb információnk lesz az üggyel kapcsolatban, azonnal közöljük."

    forrás: Enigma tv facebook oldala

    és egy ide illő videó: http://www.youtube.com/watch?feature=plcp&hl=hu&v=gxct4G6a4Ww

    VálaszTörlés
  30. Én már láttam UFO-t, sőt az egyik barátomat elvitték azóta sem láttam. Egyszer csak eltűnt az egyik este. Láttam az ablakból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor azok a rossz idegenek voltak ha még mindig nem hozták vissza a barátodat.
      :)

      Törlés