2012. augusztus 3., péntek

Nukleáris rakétákat telepít Kubába Putin válaszul az USA-nak ! Előkészítés #1


Amíg mindenki az Olimpia bűvöletében szurkol és fél Európa nyaral, addig a gépezet a gazdaság összeomlása és a teljes fegyverkezés irányába gőzerővel halad előre.... Az óra ketyeg és a másodpercek fogynak....Nyugat feszül Keletnek, Jeruzsálem az Iszlámnak és a Harmadik Templom felépítésére már nagyon készülnek..... Ami, tudjuk mindannyian mit jelent.......

Miközben tegnap Törökországba megérkeztek a Szíriába tartó és már csak a bevetési parancsra váró amerikai katonák, az ENSZ megváltoztatta az országgal kapcsolatos politikáját és  a Szíriával kapcsolatos határozattervezetből kivonták a szankciókat és Bashar Assad szíriai elnök eltávolítását javasoló részeket, amelyet az ENSZ Közgyűlése elé terjesztettek az augusztus 3-i szavazásra. Sőt Kofi Annan is bedobta a törölközőt, nem vállalja tovább ....


Ennek ellenére Obama elnök nyíltan felvállalta, hogy támogatja a lázadókat 25millió dollárral. Nem mintha az eddigi titkos CIA akciók nem tüzelték volna fel eleve az Assad elleni lázongásokat, de tegnap ezt nyíltan bejelentették. Minden tájékozottabb ember tudja, hogy Líbia, Tunézia, Egyiptom és Szíria területén is forradalmak szításaa vezetők elmozdítása és megölése (M. Kaddhaffi),  is a CIA / MI6 / Mossad felforgató tevékenységének az eredménye.

Obama elég erős szorításban van és ez a közel-keleti tétovázáson is látszik.... Percei meg vannak számlálva, mivel a szíriai offenzívát már rég el kellett volna indítania a Háttérhatalom (13 Család) döntése alapján. Az őszi elnökválasztás előtt viszont nem meri nyíltan felvállalni.... ha megtámadja, elveszíti a választásokat, ha nem teszi, megy a levesbe... 


KUBAI NUKLEÁRIS RAKÉTAVÁLSÁG 2.0
1962 után 2012 ?

A háborús dobok pedig még erőteljesebbé váltak azzal, hogy Putin újra a "kubai rakétaválság" 2.0 verzióját idézheti elő lépésével.
A III. világháború kirobbanásával fenyegető kubai rakétaváláságról mindenki tud, illetve tanult történelemből...... Ha nem változik a helyzet, akkor újra itt fogunk tartani, márpedig semmi nem utal arra, hogy jobb lenne......sőt....... 


A Pravda Vladimir Putin elnököt idézi, aki elmondja Oroszország stratégiai nukleáris rakétákat telepített Kubába válaszul az Egyesült Államok azon erőfeszítésére, hogy Oroszországot a kelet-európai rakétapajzzsal veszi körbe többszöri figyelmeztetés ellenére. 

A cikk szerzője leírja, hogy élénkítette fel katonai jelenlétét Vietnámban, a Seychelles-szigeteken és Kubában.


"Az Orosz Föderáció maradéktalanul betartott minden megegyezést, sőt még annál is többet. Én leállíttattam a kubai Lourdes-i rádió-központot, és a vietnámi Kamranban. Leállíttattam, mert erre becsület szavamat adtam. Szeretem ha az ember betartja a szavát ! Erre mit csináltak az amerikaiak ? Az amerikaiak a saját szavaikért sem vállalják a felelősséget! Nem titok már, hogy az elmúlt években az USA egy buffer-zónát hozott létre Oroszország körül a Balti-államokat, Közép-Európát, Ukrajnát és a Kaukázust is beleértve. Az egyetlen válasz erre ott érkezhet, ahol Oroszország jelen van, és ez pedig Kuba"- válaszolta Putin. 

"A kubai vezetés teljes beleegyezésével újraindítottam a központot és a legújabb "Oak" típusú nukleáris rakétákat telepítettük a szigetre.
Ha nem értenek a baráti szóból, talán majd ebből értenek...."
- tette hozzá.

24 megjegyzés:

  1. erről is kederül majd hogy ugyan olyan kamu mint hogy elfogató parancs van Sorors ellen, meg ehhez hasonló vicces dolgok?

    oroszoknak nem szabadna hagyni szíriát is veszni.....

    sokkal konkrétabban kellene ellenkezni azizraeli/usa terrorizmusa ellen......

    VálaszTörlés
  2. http://rt.com/usa/news/paul-us-iran-war-729/ - érdemes megnézni Ron Paul videóját
    Ha a választások előtt rossz lépést tesz Obama, 90%, hogy Ron Paul a nyerő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodálkozom,hogy még él Ron Paul azok után amiket mondott. Ha történne vele valamit szerintem a fél világ felébredne. Obama vagy támad addig vagy repül szerintem.

      Törlés
    2. igen ezt én is akartam még oda írni, hogy ha viszont megválasztják akkor, egyenes út a koporsóba, mert ő ha úgy fog cselekedni mint ahogy mondja akkor Kennedy nyomdokába fog lépni. Obama meg szerintem a támadást választja... nem hiszem hogy engednek más lehetőséget neki.

      Törlés
    3. Támad, megválasztják Pault, hogy béke legyen pár évig aztán jöhet a következő -.-

      Törlés
  3. Ki az a Putin?Én Putyint ismerek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hawai -t te úgy írod, hogy háváj? Szerintem nem ez volt az üzenet :D

      Törlés
    2. van különbség, az orosz (ciril) neveket magyarítva írjuk (gondolom történelmi okokból), míg az angolokat nem

      Törlés
    3. Akkor az most Hawai vagy Hawaii? :)

      Törlés
  4. Jobban fog ez fájni Amerikának mint gondolta. Nem tudom, hogy Kínának mennyi esélye van, hogy részt vegyen ebben a háborúban mintha már írt volna Budha ez előtt cikkekben.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ma van augusztus harmadika. Akkor az olimpián nem lesz már semmi?

    VálaszTörlés
  7. nem negyedikére volt a bizonyos kapcsolat felvétel napja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, támadás viszont 3, de azt lemondták. Szerintem anélkül is megoldják,hogy legyen "okuk" rá.

      Törlés
  8. Az oroszok blöffölnek, és még csak nem is kerül nekik semmibe. Ez egy nem hivatalos jelzés, hogy milyen következményekkel járna, ha az amerikaiak kiépítenék a rakétapajzsot. Ügyes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. honnan veszed, hogy blöffölnek? szerinted nem tudják az amerikaiak leellenőrizni ezt a kijelentést?

      Törlés
    2. Dehogynem, le tudják ellenőrizni, és szerintem nem is fognak találni semmit.

      Hogyan mond meg udvariasan, ha nem szeretnél rakétapajzsot? Hát így. Az, hogy egyenlőre még nincs rakétatöltet Kubában, nem zárja ki, hogy idővel ne kerülhetne oda néhány. De ha nem születtél fanatikusnak, és mindig kerülőutakon jártál (KGB), akkor nem fogod nyíltan felvállalni a dolgot, ráadásul úgy, hogy a pajzs még ki sem épült.

      Érdekes hír, valószínűleg kamu, esetleg manipuláció, ami szólhat a nagyközönségnek is, vagy csak az arra hivatottaknak.

      Törlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. ÉN ilyen mesékben már nem hiszek, ugyan már, ezek a kontakták mind hazugok, ezek csak mesék, amiket otthon fabrikálnak, nyugdíjas unalmak megelőzésére...... régebben hittem, de már 20 éves fejjel más dolgokon agyalok nem ilyen marhaság meséken... gondolkozzatok már! Hogy jönnének már augusztus 4-én földönkívüliek?! Egyébként vmi új üzenet van, amiben halasztásról ír ez a kontakta... ébresztő ez mind csak mese... majd ha a saját szememmel látom, elhiszem, addig meg f@szom fog ilyen marhaságokon agyalni. Rátérve erre az újabb rakéta válságra, hát "kiakaszt" egyre durvább dolgok történnek a világban, és ezt sokan tapasztalják...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az a baj ezekkel a mesékkel, hogy ez nem illik a képbe. Mármint az, hogy minket megtámadnak földön kívüliek. Szerintem ha van egy másik faj ami 100x fejlettebb( ami ha létezik biztos, hogy így van) annak van annyi esze is, hogy az emberrel nem áll szóba XD

      Törlés
    2. Augusztus 4-el van a baj? :D Szeptember 10-én aztmondom neked holnap ledöntenek 2 tornyot párezer emberrel hogy háborúzhassanak elhiszed? :D Meséldd el nekem,hogy a piramisokat hogy építették? 100 méteres szobrot egy hegyoldalba ki csinál Neked 10 000 éve? Lydit-ből mai technológia semmit nem tudna csinálni, nekik eszközeik voltak. Túl sok a véletlen. Egyébként teljes mértékben igazad van, ez az olimpiai ufó tuti kamu. Hétről hétre húzzák az emberek agyát, szerintem háttérben szervezik a háborút. Csillagközi barátaink már lemondtak rólunk mióta annyit segítettek és ha nem oldjuk meg mi talán akkor lenéznek.

      Törlés
  11. én azt mondom, biztos, hogy van valami és aki tagadja vagy az ellentétét állítja az csak fél.
    Az egy dolog hogy megépítettek nekünk de miért? Mi kértük? Tudtunk velük beszélni? Érted? Főleg úgy hogy azt pl. az Egyiptomiak utána használták.

    VálaszTörlés
  12. Ezek szerint nem sikerült megakadályozni az augusztus harmadikát, mert augusztus harmadika van :D:D

    VálaszTörlés
  13. http://nyisdkiaszemed2012.blogspot.hu/2012/08/az-utolso-idok-jelei-mp3.html

    Egy nagyon jó előadás-igehirdetés az utolsó idők jeleiről mp3-ban....

    VálaszTörlés